Nepastebėta senųjų raštų tariamosios nuosakos forma

B A L T U K A L B Ų V E I K S M A Ž O D Ž I O T Y R I N Ė J I M A I L I E T U V O S T S R M O K S L Ų A K A D E M I J A Z. ZINKEVIČIUS A RÉGI ÍRÁSOK EDDIG ÉSZRE NEM VETT FELTÉTELES MÓDÚ ALAKJA Az 1677-es keleti Belarmino-katekizmusba illesztett egyik, latinul „Stabat Mater dolorosa” címet viselő énekben (43—45. o.) a feltételes mód egyes szám első személyének két olyan példája található, amelyek eddig, úgy tűnik, a litván nyelvészeti szakirodalomban még nem kerültek említésre és vizsgálatra, és a -tumiau végződéssel zárulnak. Alább tágabb szövegkörnyezetben közöljük őket: O czyščiauſia wiſų mergų. Kiſt ſunkibes tawo wargų, Duok idant galetumiau², Idant vnt kriziaus kintuſio, Vnt ſunaus tawo miruſio Wiſadu atmintumiau² (44₃₀—45₁). 1. sg. galetumiau 45₁ ’tudnék’ és atmintumiau 45₄ ’emlékeznék’³ az egyetlen példái a katekizmus énekeiben előforduló feltételes módú alakoknak. Magának a katekizmusnak a szövegében az 1. sg. cond. más, -čia végű alakban szerepel, azaz ápturečia 12₂₃ ’kapnék’ (az egyetlen példa). Az énekek nyelve azonban egyébként is különbözik magának a katekizmusnak a szövegnyelvétől fonetikai és morfológiai sajátosságaiban⁴. Az írásmódban is jelentős különbségek vannak⁵. Ez arra utal, hogy más személy fordította őket. A nyelvi jelenségek dialektológiai ¹ Rövid keresztény tanításgyűjtemény, amelyet Roberto Bellármino bíboros írt. Vilnæ Typis Acad: Societatis Iesu, Anno 1677. ² Saját kiemelésem. — Z. Z. ³ Hogy valóban 1. sg. alakokról van szó, azt az idézet tanúsítja: Kád vnt ſudo paſtatitas Sunkíay buſiu ap-raiſytas (= bevádolva; saját kiemelésem. — Z. Z.). ⁴ Például az énekekben a katekizmus a’o’, adunt ’hogy’, aų ’-ért/-ért’, priβ ’előtt’, tiektay ’csak’ alakjai helyett következetesen az o, idant, už, prieb, tiktay változatok szerepelnek. A katekizmus megőrzi a szókezdő e- hangot, az énekekben viszont ez néha a- alakban jelenik meg, például aſſunt 40₁ ’lévén’, auis 53₃₁ < eius ’elmenvén’. Az énekekben a cirkumflexes végződések au kettőshangzóját helyenként ou-val jelölik, például adv. Iou 39₇ ’már’, all. sg. Annoſiouſp 45₂₅, Káyfoßouſp 45₂₆. A katekizmusban ilyen jelölés nincs. Az énekek loc. pl. alakjai kizárólag -sa végződésűek (minden példa ilyen), a katekizmus szövegében viszont váltakoznak: -se (14 példa), -sa (15 példa) és -su (2 példa, mindkettő az imádságokban). ⁵ Például az énekekben a hosszú magánhangzókat gyakran kettős betű jelöli: 3. praet. Eėme 41₁₁, 47₁ ’vette’; 3. praes. Neė 48₅ ’nincs’, n. sg. m. weėlus 46₂₇ ’késői’, a. sg. dėeku 53₂₇ ’(meg)köszönöm’, l. pl. praes. reegime 54₂₄ ’látjuk’; n. pl. iuus 37₅, 41₂₀ ’ti’, g. pl. iuuſu 48₁₈ ’a tiétek’, iuu 39₁₅, iuu 41₉ ’az övék’, tuu 42₄ ’azoknak’, dunguu 40₁₇ ’az egeknek’, warguu 44₃₁ ’a bajoknak’, kapuu 58₁ ’a síroknak’, wiſų mergų 44₃₀ ’minden leánynak’; a. sg. iuu 44₁ ’őt’ (keleti jū); 3. praes. iir 36₂₄, 41₁₁, 50₁₅ ’van’, a. sg. Kurij 43₁ ’akit’, adv. Tii 41₁₉ ’ott’ (keleti tī < oda). A katekizmus szövegében ilyen példák egyáltalán nincsenek. Viszont itt d. sg. taw 13₄ ’neked’, ſáu 9₂₀, 32₁₀ ’magának’ szerepel (az énekekben csak tau, ſau), továbbá a з, ӡ betűket használják (az énekekben z, ž). 183 A jellegzetességek elemzése arra késztet, hogy mind a katekizmus, mind az énekek fordítóját a Vilnius környékéről származtassuk, ám két különböző nyelvjárásból. Az énekek nyelve és helyesírása közel áll az „Ewangelie polskie y litewskie” 1647-es kiadása utolsó 7 evangéliumának (201–211. o.) nyelvéhez és helyesírásához⁶. Még az is feltehető, hogy mindkét szöveget ugyanaz a személy fordította, aki emellett K. Sirvydas „Punktų sakymų” című műve II. részének nyomdai előkészítésében is közreműködött⁷. Születési helye Vilnius környékén, az an//un izofona közelében keresendő⁸, a katekizmus szövegének fordítója pedig északabbra vagy északnyugatabbra fekvő településről származhatott. Sajnos a feltételes mód egyes szám első személyű alakja az említett 7 evangélium szövegében nem fordul elő. Következésképpen a vizsgált, -tūmiau végződésű feltételes módú egyes szám első személyű alakok az énekfordító nyelvjárásának egyetlen ismert példái. A XVII. századi keleti litván írásbeliség egészéből⁹ mindössze 29 feltételes módú egyes szám első személyű példát ismerünk. Ezek többsége (22) -čia végződésű; a második leggyakoribbak az azonos eredetű -čio képzőelemmel álló példák (4-et találtak). Így a *-tiā reprezentánsai az összes példa 90%-át teszik ki. Úgy tűnik, hogy a XVII. század közepén Vilnius környékén az ilyen típusú alakok voltak túlsúlyban. Kivételt képeznek a vizsgált Belarmino-katekizmus énekeinek 2 példája, valamint az 1605-ös katekizmus egyetlen egyes szám első személyű cond. példája: ne nufidetumbiau56₂ ‘nem vétkeznék’. Ez utóbbi példa kronológiailag a legrégebbi, mivel a keleti írásbeliség korábbi emlékeiben nem fordul elő egyes szám első személyű cond. alak. Meg kell állapítanunk, hogy a -tūmiau végű egyes szám első személyű cond. alakot a XVI–XVII. századi litván nyelvben (nem csupán a keleti aukštaitis nyelvjárásban) igen ritkán használták. Az említett 1605-ös keleti katekizmusbeli példán kívül, úgy tűnik, csak egy további példa ismert Nyugat-Litvániából (Mažvydas írásaiból), mégpedig: įįsakītumbiau Mž 521₁₈ ‘parancsolnék’. Egyébként a XVI–XVII. századi írásokban általánosan a -čia // -čio típusú alakokat használták, mellettük a ritkább -čiau változattal, amely akkoriban csak a Nyugat-Litvániából származó szerzők írásaiban fordult elő, például J. Bretkūnasnál (-čia, -čio mellett), D. Kleinnél (-čia mellett), valamint S. M. Slavočinskynél (csak -čiau)¹⁰. A vizsgált Belarmino-katekizmus énekeinek példáiban a szóvégi -túmiau forma egy régebbi -tūmbiau alakból eredeztethető, az ajakhang b eltűnésével az ajak-nazális m. Toks után. A szomszédos ajakhangok egyikének ilyen asszimilációs eltűnése a litván nyelvben nem ritka, például: kam̃lỹs Žasliaiban, Palomenėben, Gelvonaiban, Tauragnaiban, Kuktiškėben, Lazūnaiban < kam̃blỹs ’a növény szárának vastag része’, egyes számú adessivusban támp // tám, baltámp // baltám Lazūnaiban, Zietelában; többes számú allativusban vilkum̃p // vilkum̃ Lazūnaiban, àmėtė Dieveniškėsen. 6 Lásd: Z. Zinkevičius, K. Sirvydas „Punktų sakymų” című művének keletkezéséről és nyelvéről. – Baltistica, VII(2), 1971, 160–161. o. 7 Uo. 8 Uo., 166. o. 9 Fennmaradt emlékeinek jegyzéke a „Rytietiškoji XVII a. lietuvių raštų kalba, jos kilmė ir išnykimas” című cikkben található – Baltistica, VIII(1), 1972, 80–82. o. 10 Már ez az egyetlen tény is bizonyítja J. Kazlauskis -čia eredetére vonatkozó, -čiau-ból való származtatási hipotézisének megalapozatlanságát (LKK, IV, 84. o.; Lietuvių kalbos istorinė gramatika, V., 1968, 400. o.; ezt A. Girdenis is igyekszik alátámasztani, Baltistica, IV, 143–144. o.); lásd még: Chr. S. Stang, Vergleichende Grammatik der Baltischen Sprachen, Oslo–Bergen–Tromsö, 1966, 432. o.¹; Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, V., 1966, 364. o.; G. B. Ford, Jr., The Origin of the Lithuanian First Person Singular Optative (Conditional or Subjunctive), – Donum Balticum, Stockholm, 1970, 125. o. Ez J. Otrębski hipotézisét is megcáfolja (J. Otrębski, Gramatyka języku litewskiego, III, Warszawa, 1956, 233. o.), amely szerint a -čiau végű alakok szintén régebbiek a -čia végűeknél. 184 „meghajlította”, klìmtì Šakýna, Palómenė, Dùsmenys, Dievēniškės, Žietela (> kliùmti), K. Sirvydas Dictionarium5 132 „elmerülni”, kùmti Šakýna < kūmpti, „hajlani”, tem̃ti|| tem̃pti Kalnalis, alsó-kõ˙ms Plungė, Telšiai „sarok”, kù˙ms ugyanott „görbe”, trù˙ms Plungė „rövid”, 3. praes. sušlò˙m Grūšlaukis „elázik”; avadãi Rudaminà „körbevesz”, averždo Pelėšà „megfordítja”, avìrto Dievēniškės, Gervėčiai „megfordult”, apinýš < apvinýš stb.11 Így a b más feltételes módú személyalakokból is eltűnt: 2. sg. eitumbei > eitumei, 1. pl. eitumbime > eitumime, 2. pl. eitumbite > eitumite, 1. du. eitumbiva > eitumiva, 2. du. eitumbita > eitumita. A keleti XVII. századi írásbeliségben a feltételes mód más személyeinek megtartott b-s alakjai szintén csak az 1605-ös katekizmusban fordulnak elő (húsz 1. pl. példa, más személyű alakok nem szerepelnek). Más, későbbi írásokban (a korábbiakban egyáltalán nincs példa) csupán az ilyen típusú, b nélküli változatok találhatók: 2. sg. eitumei PS (8)12, BK (1), Ev (8), eitum AgP (2), 1. pl. eitumime PS II (10), eitume visszaható -ės PS I (22), PS II (10), BK (18), Ev (1), eitum BK (3), visszaható -tumėmos BK (1), 2. pl. eitumite PS (19), Ev (18), eitumėte Ev (113)14. Tehát a XVII. század második felében nemcsak a Belarmino-katekizmus énekfordítójának, hanem a keleti írásbeliség más alkotóinak nyelvjárásaiban is a b-s alakok feltehetően már gyakorlatilag kiszorultak a használatból az újabb, b nélküli változatok javára15. Ezért a Belarmino-katekizmus énekeiben a várt -tumbiau végű 1. sg. alak helyett -tumiau alakot találunk16. A fent felhozott adatok azt mutatják, hogy a litván nyelv első írásos emlékeinek megjelenése előtti korszakban létezett egy szuppletív feltételesmód-paradigma, amelynek 1. sg. alakja eltérő képzésű volt: *-tjā, míg a többi személy alakjai a célhatározói igenévből jöttek létre, -bei, -bimė, -bitė, -bivā, -bitā végződésekkel. A régi írásokban igen ritkán előforduló 1. sg. célhatározói igenév + -biau típusú alak a 1. pl. és a többi személy mintájára keletkezhetett; folytatásának tekinthető a Belarmino-katekizmus énekeinek mindkét vizsgált példája is. Talán ennek maradványa (?) a keleti aukštaitiai nyelvjárásokban ma helyenként megtalálható suktum „tekernék”17 alak. Szerkesztői megjegyzés. A kiadás nyomdai előkészítése során megjelent J. Palionis cikke az eddig nyelvészek által még nem vizsgált, XVIII. század eleji „Contiones Litvanicae” kéziratról (Kalbotyra, XXIII, 1, 35–47. o.); a cikk szerzője az 1. sg. cond. -tau, -čia végű alakjai mellett néhány -tumiau végű példát is közöl (ugyanott, 40). A kézirat szerzője J. Palionis véleménye szerint délkeleti aukštaitiai vilniusi volt. Ez tehát csupán megerősíti a fentebb kifejtett okfejtést az 1. sg. cond. alakok vilniusi fejlődéséről— 11 További példákért lásd: Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, 179., 183., 187. o. 12 Rövidítések: PS — K. Sirvydas „Punktai sakymų” című műve, BK — Belarmino-katekizmus (énekek nélkül), Ev — J. Jaknavičius evangéliumainak 1647-es kiadása, AgP — az „Agenda parva” 1616-os kiadása. A korabeli keleti írásbeliség más emlékeiben nincs példa. A rövidítés után zárójelben az írásos példák száma szerepel. 13 A könyv végén, vagyis az utolsó 7 evangéliumban. 14 Kettős számú alakra egyáltalán nincs példa. 15 Kelet-Litvánia más részein ezeknek akkoriban még élő használatban kellett lenniük, mivel Vilnius vidékén, mindenekelőtt annak északi részén, a -b- formáns még ma is megtalálható helyenként; lásd Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, 364–366. o. 16 Akkoriban valószínűleg -tumjau (illetve -tumbjau) volt a kiejtés. Kelet-Litvániában a jotált hang még ma is sok helyütt megőrződik a labialis mássalhangzók után (legalábbis fakultatív módon); lásd Z. Zinkevičius, ugyanott, 187–188. o. 17 Z. Zinkevičius, ugyanott, 364. o. 185 Vilnius vidékének nyelvjárásaiban. A -tau változat, amelyet ebben a kéziratban jegyeztek fel a legkorábban, ma a Vilniustól délre és délnyugatra fekvő területre jellemző (nagyjából a Punia–Rūdiškės–Ašmena vonalig). 3. ЗИНКЯВИЧЮС A kutatók által észre nem vett feltételes módú alak a régi litván emlékekben Összefoglaló A Bellarmino-katekizmus 1677-ben kiadott kelet-litván fordításában nyomtatott egyik énekben a feltételes mód egyes szám első személyű, -tımiau végű alakjának két példája található. Ez az alak egy régebbi, -timbiau végű alakból fejlődött ki; ez a 17. század elején a kelet-litván nyelvjárás beszélőinél a gyakoribb, -čia végű alakkal párhuzamosan volt használatos. A cikk a kelet-litván nyelvemlékek kutatásának néhány általánosabb kérdését is érinti: például statisztikát közöl a feltételes módú alakok egyes változatainak használatáról, és megállapítja, hogy az énekek szerzője nem a katekizmus fordítója, hanem egy másik személy volt, akinek anyanyelvjárását valahol Vilnius környékén, az an||un izofóna közelében kell keresnünk.