Dėl įvardžiuotinių būdvardžių raidos

GRAMATINĖS KATEGORIJOS IR JŲ RAIDA LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XVIII (1978) Z. ZINKEVIČIUS A NÉVMÁSI MELLÉKNEVEK FEJLŐDÉSÉRŐL 1957-ben jelent meg e cikk szerzőjének munkája, amely a litván nyelv névmási mellékneveinek történetét tárgyalja (orosz fordítása 1958-ban jelent meg). Azóta néhány évtized telt el, amelyek során számos új adat gyűlt össze, lehetővé téve egyes gondolatok további kibontását és egyet-mást pontosítását. Ezt szolgálja ez a cikk. Kezdjük a melléknév és a névmás egyetlen összetett szóvá való összeolvadása időszakának meghatározásával. Ez meglehetősen bonyolult és nehezen megválaszolható kérdés. A litván nyelv névmási melléknevei mindmáig megőrizték világos eredeti szerkezetüket: továbbra is összetett szavak, amelyek mindkét tagja saját ragokkal rendelkezik, ezek nem különböznek, vagy még viszonylag nemrégiben sem különböztek az egyszerű melléknév és a jis névmás megfelelő ragozásától. Ez a bemutatott példákból látható (a köznyelvi formák mellett régebbi nyelvjárási vagy nyelvemlékbeli megfelelőket is feltüntetünk): HÍMNEMŰ RAGOZÁSI PARADIGMA Egyes szám nom. geràsis = gẽras + (j)ìš gen. gẽrojo = gẽro + jõ dat. gerájam, gerámjam, geramujam = gerám < geramų(i) + jám < jamu(i) acc. gẽrąjį = gẽrą+jį instr. gerúoju, gerúojuo = gerù < *gerúo + juõ loc. gerájame, gerámjame, geramėjame = geramè < *geramé + jamè < < *jamę Többes szám nom. gerieji, geriejie = geri < *gerié + jiẽ gen. gerųjų = gerų + jų dat. geriesiems, geriemsiems, geriemusiem(s) = geriems < ger iems + jiems < < acc. gerúosius, gerúosiuos = gerùs < *gerúos + juõs instr. geraisiais, geraišjais = gerais + jais loc. gerúosiuose, geruosėj(u)ose = geruõsę < *geruõsę + juosè < *juosę Kettős szám nom.-acc. (dù) gerúoju, gerúojuo = (dù) gerù < *gerúo + juó(du) dat. (dviem) geriej(i)em, ger iemjiem = (dviem) geriem + jiem(dviem) instr. (dviem) geriej(i)em, ger iemjiem = (dviem) geriem + jiem(dviem) 7* 99 NŐNEMŰ PARADIGMA Egyes szám nom. geróji < gerājī = gerà < *gerā + jì < jī gen. gerõsios, gerõsios = gerõs + jõs dat. gerõjai, gerõjai = gerãi + jai acc. gerąją = gerą + ją instr. geràja = gerà < *gerā + ją < *ją loc. gerójoje, gerojéjoje = gerojè < *gerojé + jojè < *jojé Többes szám nom. gerõsiosios, gerõsios = gerõs + jõs gen. jók = jók+jų dat. gerõsioms, gerõmsioms, gerõmusioms = gerõms < gerõmus + jómis < jómus acc. jókat, jókat, jókat = jókat < *gerā(n)s + jąs < *ją(n)s instr. jókkal, jókkal, *jókkal = jókkal < *geromís + jomis < *jomís loc. jókban, jókban = jókban < *gerosè + josè < *josé Kettős szám alanyeset-tárgyeset (kettes szám) geréji = (kettes szám) gerì < *gerē + jé(kettes szám) részeset (kettőnek) gerójam, gerómjom = (kettőnek) gerõm + jóm(kettős szám) eszközhatározói eset (kettővel) gerójam, gerómjom = (kettővel) gerõm + jóm(kettővel). A helyhatározói esetek alakjaiban a posztpozíció nem az összetett szó végéhez kapcsolódik, hanem a melléknév és a névmás végződése után ismétlődik, mintha ezek két önálló szó volnának, pl. ad. sg. m. gerámpjam < gerám-pi + jám-pi, all. sg. m. gerópjop < geró-pi + jó-pi, f. gerõsjos < gerõs-pi + jõs-pi, pl. geruñmpjum < geruñ-pi + juñ-pi és így tovább. A névmás olyan hímnemű melléknévhez tapadt, amely nem ősi nominális, hanem másodlagos pronominális inflexióval rendelkezik, pl. d. sg. gerá(m)jam < gerám + jám, d. pl. gerìe(m)siems < gerìems + jìems és így tovább. A szláv nyelvekben a névmás nominális végződésű melléknévhez kapcsolódott, vö. óegyházi szláv novujemu ‘az újnak’ < novu + jemu. Következésképpen a melléknévnek és a névmásnak a balti (litván), illetve a szláv nyelvekben egymástól függetlenül és különböző időben kellett egyetlen szóvá összeolvadnia. A két elem végső összeolvadásának a litván nyelvben viszonylag későn kellett végbemennie, mivel itt a mutató melléknév mindkét elemének, valamint a külön használt melléknévnek és névmásnak a végződései még egyáltalán nem tértek el számottevően egymástól. Az elemek önállóságát a régi írásbeliség olyan alakjai is mutatják, mint a pa-jo-prasto ‘az egyszerűt’, amelyekben a névmás nem a melléknév után, hanem előtte áll. Vö. még a Knygos nobažnystės ne iokaltoia 258₁₆ < ne-jo-kalto-jo ‘az ártatlant’, ahol a névmás kétszer ismétlődik egymás után. A gyvąją tárgyeseti alak hangsúlyozása a gyvón illatívusszal szemben mintha arra utalna, hogy a névmás később tapadt a melléknévhez, mint ahogy az illatívuszi posztpozíció hozzátapadt a még oxitonikus melléknévi alakhoz; vö. a lett dzīvo, dzīvu, az orosz живого, az óind jīvám alakokkal. Tehát az elemek egyetlen szóvá való végső összeolvadása valószínűleg már a keleti balti nyelvi egység felbomlása után következett be. A litván nyelvjárásokban és a régi írásbeliségben azonban vannak olyan mutató melléknévi alakok, amelyek az elemek korai összeolvadására utalnak, pl. a Kurland-öböl halászainak d. sg. m. alakja: geruojám ‘a jónak’ (az első elem nominális végződésével, vö. *geruoi + jamuoi), a žemaitiai geruojo ‘a jónak’ (vö. vilkuo ‘a farkasnak’), a keleti aukštaitiai nyelvjárások többségének és egyes žemaitiai nyelvjárások d. sg. f. alakja: báltoja ‘a fehérnek’ (a tővégi ā nyílt szótagban nagyon régen kialakult reflexének megőrzésével, vö. * baltāi + jāi), talán pedig a régi írásbeliség alakjai is 100 г. pl. geruoji ‘gerųjų’ (az első tag végződése *-ō[n] reflexének megőrzésével) – hacsak ez utóbbi alak nem a žemaitiai „dūnininkai” hiperkorrekciója, mivel a legjobban a žemaitiai Mažvydas és Vaišnoras írásaiban adatolt1. A megadott, régóta összeolvadt alakok reliktumoknak tekintendők, amelyek igen távoli időkből öröklődtek, csakúgy, mint a pa-jo-prasto ‘paprastojo’ vagy a dangvė-jis ‘dangiškasis’ típusú alakok; vö. az indoeurópai *io- névmás prepozitív használatával, valamint a főnevek melletti hangsúlyozással az iráni nyelvekben, különösen az avesztában (Reichelt 1909: 370 tt.). Mindez arra enged következtetni, hogy a melléknév és a névmás egyetlen szóvá való összeolvadása nem egyszeri folyamat volt, hanem fokozatosan és igen hosszú időn át ment végbe. Nyilván már régtől fogva használtak (szinonimaként) egyes esetekben, vagy akár az egész paradigmában egyetlen szóvá összeolvadt alakokat, valamint két szóból álló — melléknév + névmás — szerkezeteket. A helyzet minden bizonnyal hasonló lehetett ahhoz, amilyet például ma tapasztalunk a greitakōjis || greitų kojų (ember), kraićvėžys || kraičio vežėjas, gaidykštė < gaidgystė || gaidžių giedojimo laikas, dvidešimt || dvi dešimtys, vienuoliktas || sen. raštų pirmas liekas, abipus || abejose pusėse, nusiprausti || nuprausti savę és hasonló kettős alakok használatakor. A névmás enklitikaként hozzánőtt a melléknévhez. Egyetlen szóvá való összeolvadáskor a korábbi melléknévi és névmási végződések fonetikai helyzete megváltozott: a melléknévi végződésre ezután már nem a szóvégi, hanem a szó belseji hangváltozási szabályok hatottak, a névmási végződés pedig nem az egy szótagú, hangsúlyos, hanem a több szótagú, hangsúlytalan szóvégek szabályai szerint változott. Emiatt idővel mindkét tagnak egyre inkább el kellett távolodnia a melléknév és a jis névmás egyszerű alakjainak ragozásától. Ezt a folyamatot azonban akadályozta a melléknév egyszerű alakjának és a jis névmásnak a mintája, amelynek hatására a fonetikailag eltávolodott tagvégződések helyére gyakran ismét a megszokott végződések kerültek. E két ellentétes erő hatására idővel ugyanazon esetnek számos párhuzamos alakja kellett kialakuljon, amelyek a tagok összeolvadásának eltérő régiségét mutatják. Némelyikük napjainkig fennmaradhatott, vö. d. sg. f. bált oji < *báltāi + jai és báltajai < bál-tai + jai. Amíg az összetett szó mellett használták a két szóból álló (melléknév és névmás) párhuzamos szerkezetet, szó sem lehetett a tagok szorosabb összeolvadásáról. Csak a két szóból álló párhuzamos szerkezet eltűnése után, pontosabban miután az egyetlen „összeolvadt” szóalak végleg kiszorította (vö. a régi írások pirmas liekas szerkezetének összetett szóval, a vienuoliktas szóval való felváltását), kellett kialakulnia a mai névmási melléknevek paradigmájának. Ez azonban továbbra sem volt mentes a külön használt egyszerű melléknevek és a jis névmás hatásától; ez gátolta, részben pedig még ma is gátolja, hogy a tagok végződései eltávolodjanak a megszokott ragozástól2. Csak találgatni lehet, mikor szorította ki a használatból a melléknév és a névmás kapcsolata az összetett szót; pontosabb adataink nincsenek. A két tag szorosabb összeolvadásának, illetve végződéseiknek a megszokott ragozástól való eltávolodásának azonban minden valószínűség szerint későn, feltehetőleg már a keleti balti nyelvi egység felbomlása után kellett bekövetkeznie. Erre a szorosabb tag-összeolvadásra gondoltam a 20 évvel ezelőtt megjelent munkámban, amely a névmás melléknévhez való késői hozzánövéséről szól. Az összeolvadás hosszú és összetett folyamatát a munka nem tárgyalta, korai kezdetét sem hangsúlyozta (csak utalások találhatók benne). Leginkább a folyamat végéről esett szó, mintha egyszeri aktus lett volna. Ez természetesen pontatlan, és helyesbítésre szorul. 1. Vö. Mažvydas írásainak hiperkorrekciós alakjaival (idézet az 1922-es fakszimile kiadásból): būti 237₁₃ ‘būti’, būk 251₁₆ ‘būk’, Nūjunte 164₄ ‘nusijuntė’, grab̄is 199₃ ‘gražusis’, mūs 224₆ ‘mus’, priegimims 179₂ ‘prigimimas’, biedi 220, ‘žydi’ és így tovább. A szabályos „dūnininkai” alakok mellett, például duk 88₂ ‘duok’, dukem 92₁₄ ‘duokime’, duna 137₉ ‘duoną’, branguiu 87₃ ‘brangiuoju’, neįchmeruta Maie flota 85₁ ‘neišmatuoto majestoto’, Menu 176₁₆ ‘mėnuo’, Piemu 180₁ ‘piemuo’, prapules 25₆ ‘prapuolęs’, wandu 233₇ ‘vanduo’ stb. A Varnių környékéről származó Vaišnoras „Žemčiuga teologiškoje” című művében még több ilyen példa található. 2. Kivételt képez a mai žemaitiai nyelvjárás, amelyben nincs meg a jis névmás (helyette aņs jis’, f. ana ji’ alakokat használja). Ebben a névmási mellékneveket már egyszerű (nem összetett) szavakként kezelik, amelyek jelentésükben és hosszabb végződéseikben különböznek más melléknevektől (alakjaik egy szótaggal hosszabbak). 101 1972-ben jelent meg J. Kazlauskas „A névszói melléknevek fejlődése a balti nyelvekben” című cikke³, amelyben a szerző – hasonlóan az 1957-es, fent említett munkámhoz – a tagok összeolvadását egyszeri aktusként értelmezte. A különbség csupán annyi, hogy J. Kazlauskas nem e folyamat végét, hanem a kezdetét rögzítette, ezért magát az összeolvadást igen régi időkre helyezte. E megközelítés egyik módszertani előfeltevése az volt, hogy tagadta a névmás második tagra gyakorolt hatását (a melléknévnek az első tag fejlődésére gyakorolt hatását elismerte), és általában is arra törekedett, hogy a dinamikus összeolvadási folyamatot statikussal helyettesítse. Ez a nézet nem igazolható, mivel ellentmondanak neki a nyelvi tények. Elég rámutatni, hogy még ma is számos névszói melléknévi alak él a nyelvjárásokban, amelyek egyértelműen mutatják a tagoknak az egyszerű melléknevekhez és a névmási nemekhez való igazodását, pl. a) n. sg. m. didisai Svedasai, Skapiškis ‘nagy’, baltesnisei Adutiškis ‘fehérebb’ (vö. didis, baltesnis), i. sg. m. gerūdmsiu⁴ Linkmenys, Daugėliškis ‘jól’ (vö. gerūom ‘jó’), loc. sg. f. gerõjoj Gervečiai ‘a jóban’ (vö. gerõji ‘jóban’), i. pl. f. gerūnsiom Šiauliai ‘jókkal’ (vö. gerūms || gerūn ‘jókkal’), a Pagramančio nyelvjárás (és legalább az egykori Kelet-Poroszország litván nyelvjárásai egy részének) fakultatív hangsúlyozása: i. sg. m. báltuoju ‘fehérrel’ a gerūoju mellett, f. báltaja (báltānia) ‘fehérrel’ a gerāja (gerānia) mellett, a. pl. m. báltuosius (báltūsius) ‘fehéreket’ a gerūosius (gerūsius) mellett, f. báltąsias ‘fehéreket’ a gerāsias mellett (vö. i. sg. m. bál­tū a gerū mellett, f. bálta a gerā mellett, a. pl. m. báltus a gerūs mellett, f. báltas a gerās mellett); b) n. sg. f. raibójy Pūnskas ‘tarka’ (népdalban, vö. jy ‘ő’ [nőnem]), i. sg. m. gerójuom Daugėliškis ‘jól’ (vö. juõm ‘azzal’ [hímnem]), sok nyugati (részben keleti) felső-litván nyelvjárásban i. sg. m. gerūojo ‘jól’, n. pl. m. gerieji ‘jók’, a. pl. m. gerūosius ‘jókat’ (vö. juõ, jìe, juõs), a déli felső-litván nyelvjárásokban n. sg. f. gerójoj ‘jó’, i. sg. m. gerūoju ‘jól’, n. pl. m. gerieji ‘jók’ (vö. jój ‘ő’ [nőnem], juój ‘azzal’ [hímnem], jiei ‘ők’), a Linkmenys-i nyelvjárásban g. sg. f. gerõsios ‘jó’, n. pl. f. gerõsios ‘jók’, a. pl. f. gerósias ‘jókat’, i. pl. m. geraisiais ‘jókkal’, fakultatívan megőrzött jottal (vö. jós, jās, jāis). Vö. még Daukša postillájának loc. sg. m. pirmamėjime 43₁₂ < pirmanėjime ‘az elsőben’ alakját (az imė 519₂₄ < imė ‘benne’ mellett). Idővel a tagok, rendszerint a második, nemcsak a melléknevekhez, illetve a névmásokhoz kezdtek igazodni, hanem általában a névszók ragozásához is. Innen erednek az olyan nyelvjárási alakok, mint g. sg. m. skauddausiads Padovinis Lt I 260₄ ‘fájdalmas’, i. sg. m. gerūjum Šimnas, Kaltnėnai ‘jól’ (vö. sūnum < sūnumi), i. sg. m. ilgamiĵ Gervečiai ‘a hosszúban’ (vö. kelý < kelyjė), a szamogit d. sg. m. gerūojo ‘a jónak’ (vö. vyrūo ‘a férfinak’), n. pl. m. geriejai ‘jók’ (vö. brólai), d. pl. m. geriesiams ‘jóknak’ (vö. bróliams), loc. sg. m. geramėje vagy geramėje, geramėjuo ‘a jóban’ (vö. miškė, mõlė ‘az erdőben’, ‘az agyagban’, turguo ‘a piacon’), loc. sg. f. gerõjė < gerõjėje ‘a jóban’ (vö. žemė < žemėje), sok felső-litván nyelvjárásban d. sg. m. gerā(n)jui ‘a jónak’ (vö. vyrui), a keleti felső-litván vilniusi nyelvjárásokban n. pl. m. geriesies || geriesys ‘jók’ (vö. ā́kies || ā́kys, ā́ nies || ā́ nys ‘ők’) stb. Megjegyzendő, hogy az ilyen típusú alakok többnyire egészen újak. A régebbi írásos emlékekben közülük csak kettőt jegyeztek fel: a -ui végű d. sg. m. alakot (pl. artimoiui BrP II 201₁₈ < artimuoju ‘a közelihez’) és az -amėje végű loc. sg. m. alakot (pl. amszinamėie MT 10a₈ ‘az örökkévalóban’). A többiek még egyáltalán nem fordulnak elő. Feltételezik, hogy ilyen eredetű lehet a -a végződés is a gerõja ‘jó’ n. sg. f. alakban (vö. gerā, šakā)⁵, amelyet ma a litván nyelvterület nyugati és keleti részein, két egymással össze nem függő areában használnak⁶. De lehet mély ókori archaizmus is (vö. az ószláv novaja ‘új’ alakot), amely megőrizte a névmás eredeti végződését; vö. a görög ἡ ‘aki’, az óind yā ‘ő, aki’ alakot⁷. A gerõja forma olyan régi írásos emlékekben szerepel, amelyek szerzői az említett területekről származtak. Slavočinskisnél is használatos (1646). 3 A szerző 1960—1961 körül írta meg, és a kéziratot megmutatta munkatársainak. Bírálatot kapott, ezért nem publikálta a cikket. A szerző halála után jelent meg. 4 A gerūomų alakból, ahol m után j helyett s áll, a geriesiems ‘jóknak’ dat. pl. m. alak alapján. Vö. a d. sg. m. gerāmsiam ‘a jónak’ alakot. 5 Lásd Stang 1929: 127; 1966: 273; Gerullis — Stangas 1933: 42. 6 Plotai tiksliau aptarti aut. 1966: 288—9. 7 Lásd még Endzēlīns 1948: 153 (1957: 139; 1971: 177); Bezzenberger 1877: 156. 102 az énekeskönyvben, bár most Nemaškščiai–Viduklė környékének beszélői már csak a geróji típust használják (aut. 1974: 165–6). J. Spruogis által összegyűjtött XVI. századi oklevelek helynevei is azt mutatják, hogy ebben a faluban korábban a gerója típusú alakok voltak használatban, vö. Дидея – нива в Видуклев. вол. (Спрогис 1888: 94). Általában a geróji alak a mai nyelvjárásokban főként ott fordul elő, ahol a ji névmási alak használatos, míg a gerója alak ott, ahol az anà ji (aut. 1966: 289). Tehát a gerója || geróji kettős alakok később igazodhattak az anà || ji alakokhoz. A litván nyelv nyelvjárásaiban ma megfigyelhető az a tendencia, hogy megszüntetik az első tag inflexióját, és a teljes paradigmában vagy legalább annak egy részében a hímnemű melléknevek tővégi a-ja, illetve a nőneműek o-ja jelenik meg. Az ilyen jelenségek leginkább azon a területen fordulnak elő, ahol a névmási melléknevek már nem produktívak, eltűnőben vannak, paradigmájuk hiányos. Így a déli aukštaitiaiak, akik a névmási mellékneveket főként csak állatok (pl. tehenek, sertések, lovak) megnevezésére használják, így ragozzák: margóji margóji, margõjos || margõsios, margõji, margõją || márgoja, márgoja ‘margoji’, többes szám márgojos || márgosios, margõjų, margõjom(i) || margõsiom(i) (részes és eszközhatározói eset), márgojas (helyhatározói alak nincs). Itt néha (szórványosan) az o a hímnemű paradigmába is bekerül, még helynevekben is, pl. Aukštõjis Punskas vagy Áukštõjis Lazdijai (hegy neve). A hímnemű névmási melléknevek paradigmájában egyébként az a tővég honosodik meg, pl. a tavak nevei: Báltajis, Juódajis, Įlgajis (vö. baltãjis ‘fehér’ Gimtoji kalba, 1936, 34)⁸. Szórványosan az a még a nőnemű alakokban is előfordul, vö. a népdal sorát: per girelas, per tamsiajas, per pievelas, per žaliajas Merkinė (itt žaliasias > žaliasias vagy žaliosias alakot várnánk). Azokban a nyelvjárásokban, ahol a névmási melléknevek nem tűnnek el, az a és o tővégek ritkábban kerülnek az első tag ragjainak helyére. Csak egy-egy különálló nyelvjárás vagy beszédváltozat alakjai fordulnak elő, pl. a) az észak-panevėžiškiaiak körében hímnemű egyes szám genitivusa g. sg. m. gėrajo⁹ ‘jóé’, accusativusa a. sg. m. gėrajį¹⁰ ‘jót’, nőnemű gėrają¹⁰ ‘jót’, Žeimelis környékén pedig többes szám dativus és instrumentalis hímnemben dat., instr. pl. m. gėrajiem ‘jóknak’; gerasiais’ (lehet latvizmus), a Svedasai beszédváltozatban egyes szám instrumentalis hímnemben i. sg. m. gerájuo (a gerúoju mellett) ‘jóval’; b) egyes žemaitiai (Rietavas, Tirkšliai, Viekšniai, Kuršėnai, Karklėnai...) és aukštaitiai (Karšakiškis, Skāpiškis...) beszédváltozatokban egyes szám instrumentalis nőnemben i. sg. f. gerója ‘jóval’, helyenként egyes szám accusativus nőnemben is a. sg. f. géroja ‘jót’, hímnemben m. géroji ‘jót’ (Karklėnai, Karšakiškis, Skāpiškis...), sőt egyes szám instrumentalis hímnemben i. sg. m. geróju ‘jóval’, egyes szám illativus hímnemben ill. sg. m. gerójan ‘jóba’ (pl. Skāpiškis), másutt egyes szám dativus hímnemben dat. sg. m. gerójam Ceikiniai, gėrojui Šakyna, Žagarė, gerójuo Laukuva ‘jónak’. Előfordulnak az a, u, iia > i, i és más tővégek keveredésének esetei is (különösen gyakran azon a területen, ahol a névmási melléknevek eltűnőben vannak), pl. didasai Svedasai ‘nagy’ (vö. mažāsai ‘kicsi’), baltūjis Erškiai (egy ilyen halfajta; *baltūsis helyett, vö. platūsis), mažysai Linkuva, Ukmergė, Lazūnai ‘kicsi’ (vö. didysai ‘nagy’), nőnemben žalija Tverėčius ‘zöld’ (vö. platyja ‘széles’) stb. Vö. még Daukša postillájának pirmujis 60₁₀ ‘első’ alakját (ha nem sajtóhiba). A névmási melléknevek eltűnésekor néha szórványosan a többi eset alakjait közvetlenül a nominativusból képezik, pl. a) hímnemű egyes szám genitivusban g. sg. m. didžiaso Birštonas ‘nagyé’ (a didžiasai ‘nagy’ alakból), ramusio Valkininkai ‘nyugodté’ (vö. ramūsis), hímnemű egyes szám accusativusban a. sg. m. pirmąjį Gėlvonai ‘elsőt’ (vö. pirmasis), hímnemű többes szám instrumentalisban i. pl. m. sunkūsiais Valkininkai ‘nehezekkel’ (vö. sunkūsis) stb.; b) žālējis ‘zöld’, žālėjo ‘zöldé’, žālėjui ‘zöldnek’, žālējie ‘zöldek’, žālėju ‘zölddel’... (Gėlvonai; vö. hímnemű többes szám nominativusa n. pl. m. žālējį) stb.¹¹. Ide tartoznak a žemaitiai kettős számú dativus-instrumentalis alakjai is: hímnemben dat.-instr. m. gerúojum (gerúojun), nőnemben f. ⁸ Ignalinos járásban is (ahol a névmási melléknevek nem tűnnek el) van egy tó, Baltā jis. Vö. ott a Raudōnajis tanyanévvel. A Žeimelis beszédváltozatában (közvetlenül Lettország mellett) a baltājis > baltaj’s ‘fehér’ a lett nyelv hatásának következménye lehet. Nem teljesen világos a Priekulė környéki baltāis ‘fehér’ alak, talán a baltāis’s (a nyelvjárásban nagyon erős a végződések redukciója) < baltāisis alakból vezethető le, hiperkorrekcióként a žemaitiai baltā sis helyett; vö. Daukantas írásainak pirmasis ‘első’ alakját (Pamokimas ape auginimą taboku, Peterburgas, 1847, 9) és a žemaitiai vākas < vaikas alakot. ⁹ A gėra- alak a közönséges melléknév nyelvjárási gėra < *gerā ‘jó’ alakjának hatására jöhetett létre. ¹⁰ Lehetséges, hogy az ősi *-anjin, *-anjan végződés disszimiláció következtében elvesztette az egyik n-t? Vö. hímnemű egyes szám dativusban d. sg. m. baltāmjam > baltājam. ¹¹ Daugiau tokių pavyzdžių žr. aut. 1966: 282–284. 103 gerėjim (gerėjim), az n.-acc. m. geróju, f. gerėji alakból képzett formák, az m. formánssal. A más esetekből alkotott formák jóval ritkábban fordulnak elő, például a déli žemaitis nyelvjárásokban az n. pl. m. dididė ‘nagyok’ és az n. sg. m. didisis ‘nagy’ (vö. didiji), a d. pl. m. juosniams a Baltistica VIII 164-ben a jiesiems helyett (vö. juos). A mai nyelvjárásokban előforduló névmási formák más átalakításait meglehetősen részletesen tárgyalták (szerző 1957; 1966: §§ 442–481). A nyelvjárásokban jelenleg zajló fejlődési tendenciák feltárása jelentős adalékokkal szolgálhat más balti nyelvek, különösen a lett névmási melléknevei történetének megvilágításához. Ezek a szlavisták érdeklődésére is számot tarthatnak, mivel az olyan vagy hasonló jelenségek, amelyek most zajlanak a litván nyelvjárásokban, a szláv nyelvekben az őskorban mentek végbe. LITERATŪRA Bezzenberger A. Beiträge zur Geschichte der litauischen Sprache. Göttingen, 1877. Endzelīns J. Baltu valodu skaņas un formas. Rīgā, 1948. Endzelīnas J. Baltų kalbų garsai ir formos. V., 1957. Endzelīns J. Comparative phonology and morphology of the Baltic languages, transl. by W. R. Schmalstieg and B. Jegers. Hague, Paris, 1971. Gerullis J., Stang’as Chr. Lietuvių žvejų tarmė Prūsuose. K., 1933. Kazlauskas J. Įvardžiuotinių būdvardžių raida baltų kalbose. — „Kalbotyra“, 1972, t. XXIV (1), p. 57–74. Reichelt H. Awestisches Elementarbuch. Heidelberg, 1909. Stang Chr. S. Die Sprache des litauischen Katechismus von Mažvydas. Oslo, 1929. Stang Chr. Vergleichende Grammatik der Baltischen Sprache. Oslo—Bergen—Tromsö, 1966. Zinkevičius Z. Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai. V., 1957. Zinkevičius Z. Lietuvių dialektologija. V., 1966. Zinkevičius Z. S. M. Slavčinskio giesmyno (1646 m.) kalba. — Kn.: Žodžių formos ir jų vartosena (Lietuvių kalbotyros klausimai, t. XV). V., 1974, p. 137–170. Спрогис И. Я. Географический словарь древней жемайтской земли XVI столетия. Вильна, 1888. Зинкявичюс З. П. Некоторые вопросы образования местоименных прилагательных в литовском языке. — „Вопросы славянского языкознания“, 1958, вып. 3. с. 50–100. З. ЗИНКЯВИЧЮС К ИСТОРИИ МЕСТОИМЕННЫХ ПРИЛАГАТЕЛЬНЫХ Резюме Даются уточнения и дополнения к книге автора „Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai“ (Вильнюс, 1957; русский сокращенный перевод в ВСЯ, 1958, вып. 3). Устанавливается, что срастание прилагательного и местоимения jis (ж. jì) в одно сложное слово было не однократным явлением, а происходило постепенно и в очень продолжительное время, так как данному процессу препятствовало влияние простого прилагательного и местоимения jis (jì) на оба компонента местоименного прилагательного. По-видимому, в древности наряду с падежными формами, представляющими сложное слово, употреблялись также варианты, состоящие из сочетания двух слов, т.е. прилагательного и местоимения. В литовских диалектах сохранились местоименные формы, свидетельствующие о неодновременном срастании, напр., дат. п. ед. ч. м. р. geruojãm и gerájam (в первом случае местоимение присоединилось к прилагательному с номинальным окончанием, во втором — к прилагательному, имеющему уже pronominalų окончание), ж.р. gerojai и gėrajai (ср. *gerāi + jāi и gerai + jai). Процесс срастания форм прилагательного и местоимения в одно сложное слово начался еще в глубокой древности, а завершился сравнительно поздно, по всей вероятности, уже после распада восточно-балтийского языкового единства. В статье также рассматриваются некоторые особенности дальнейшего развития местоименных форм в современных литовских диалектах, в том числе тенденция к ликвидации флексии первого компонента. Изучение указанных процессов, по убеждению автора, должно способствовать освещению истории местоименных прилагательных в славянских языках, так как те процессы, которые происходят в современных литовских диалектах, в славянских языках завершились еще в далекой древности. 104 Z. ZINKEVIČIUS CONCERNING THE HISTORY OF PRONOMINAL ADJECTIVES IN LITHUANIAN Summary An attempt is made to revise and supplement the author's study „Lietuvių kalbos įvardžiuotinių būdvardžių istorijos bruožai“ (Vilnius, 1957). The merging of the adjective and the pronoun jis (fem. ji) is assumed to have been a long and gradual process rather than a single change. In ancient times alongside with inflected forms as compound words there also may have occurred variants consisting of two-word combinations — the adjective and the pronoun. The process of the merger of the components must have begun in ancient times and completed comparatively late, most probably after the disintegration of the East Baltic linguistic unity. The article also deals with certain peculiarities of the further development of pronominal forms in the dialects of modern Lithuanian as well as with the tendency to eliminate the inflection of the first component. The author hopes that the investigation of these processes can shed some light on the history of pronominal adjectives in Slavic, as the changes that are observed in modern Lithuanian dialects could have taken place similarly in Slavic in prehistoric times.