Актуальные социолингвистические проблемы языковой жизни Литовской ССР

СОЦИАЛЬНЫЕ ЛИНГВИСТИЧЕСКИЕ ПРОБЛЕМЫ ЛИТУВИУ КАЛБОТЫРОС КЛАУСИМАИ. XIX (1979) Vida Juozovna Mihalcsenko A LITVÁN SZSZK NYELVI ÉLETÉNEK AKTUÁLIS SZOCIOLINGVISZTIKAI PROBLÉMÁI A szovjet nyelvtudomány fejlődésének utolsó évtizedét a nyelv és a gondolkodás, a nyelv és a pszichikai tevékenység kapcsolatának, valamint annak a kérdésnek az újjáéledő érdeklődése jellemzi, hogy a nyelvi fejlődés miként függ a társadalmi jelenségektől, amelyek tanulmányozása a nyelvészeknek a nyelv belső struktúrájára irányuló kiemelt figyelme miatt jelentős mértékben abbamaradt. A modern tudományt két ellentétes folyamat, a differenciálódás és az integráció jellemzi; a nyelvtudomány területén ezek olyan diszciplínák kialakulásában nyilvánulnak meg, mint a pszicholingvisztika, az etnolingvisztika és a szociolingvisztika, amelyek a nyelvészetet más tudományokkal integrálják, és különálló ágakká való elkülönülésre irányuló tendenciát mutatnak. Ez utóbbi körülmény ösztönözte a tudósokat arra, hogy kidolgozzák a társadalmi nyelvészet elméleti alapjait, kialakítsák saját, eredeti megközelítésüket a nyelv tanulmányozásához, megalkossák a fogalmi apparátust, valamint a speciális kutatási módszereket (Дешериев Ю. Д., 1977; Никольский Л. Б., 1976; Швейцер А. Д., 1977). A hetvenes években a belső nyelvészet szélsőségeire adott válaszként újjáéledt szovjet szociolingvisztikára az a feladat hárul, hogy a soknemzetiségű szovjet nép nyelvi életének fejlődéséből fakadó társadalmi szükségletek kielégítésére szociolingvisztikai kutatásokat bontakoztasson ki a Szovjetunió népeinek mai nyelvi életét érintő számos aktuális probléma terén. Ezek közé tartozik a nyelvek társadalmi funkcióinak fejlődése a jelenkorban és a múltban, e folyamat hatásának jellege a nyelvi struktúra különböző szintjeire, az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés nyelvének működési törvényszerűségei a szovjet ország fejlődésének különböző szakaszaiban, a kétnyelvűség különböző típusainak fejlődési folyamatai, valamint társadalmi szempontból legfontosabb formája, a nemzeti–orosz kétnyelvűség; továbbá a Szovjetunió népeinek nyelveiben a terminológiai rendszerek kialakítására szolgáló legracionálisabb módszerek kutatása stb. E problémákat különböző szerzők úgy tanulmányozzák, hogy értelmezik az egyes régiókra vagy nyelvi csoportokra jellemző nyelvi folyamatokat (Дарбеева А. А., 1969; Хасанов Б., 1976 és mások), vagy az egész országra érvényes törvényszerűségeket tárják fel (Дешериев Ю. Д., 1976). Ezt a megközelítést az teszi szükségessé, hogy fel kell tárni mind a nyelvi fejlődés általános törvényszerűségeit, mind pedig azok konkrét etnokulturális és etnolingvisztikai feltételek között megnyilvánuló sajátosságait. Jelen cikk célja, hogy meghatározza a litvániai nyelvi élet legfontosabb aktuális problémáit, feltárja kutatásuk lehetséges útjait, valamint értelmezze megoldásuk elméleti és gyakorlati jelentőségét. Ez csak a Szovjetunió nyelvi élete fejlődésének általános tendenciáit figyelembe véve valósítható meg. A Szovjetunió népeinek nyelvei a szovjet korszakban egyrészt a szovjet társadalom fejlődésének általános törvényszerűségei, másrészt azok a konkrét etnolingvisztikai feltételek határozzák meg, amelyek között e törvényszerűségek megvalósulnak. Országunk nyelvi fejlődési tendenciáit meghatározó legfontosabb tényezők egyike az új történelmi közösség, a szovjet nép kialakulása; ez a nép olyan, szellemiségében és alapvető tartalmában egységes szocialista kultúrát teremtett, amely magában foglalja országunk népei kultúráinak legértékesebb vonásait és hagyományait. Az összszovjet kultúra létrejöttével egyidejűleg megőrződnek és fejlődnek a szocialista nemzeti kultúrák sajátos vonásai is. 2* 19 Az összszovjet kultúra fejlődését és a nemzeti szocialista kultúrák további virágzását országunk népei nyelvi fejlődésének két tendenciája jellemzi, amelyek egységben léteznek: egyrészt a Szovjetunió népei nyelveiben rejlő lehetőségek megvalósulása, másrészt az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés nyelvének egyidejű, intenzív elterjedése (Программа Коммунистической партии Советского Союза, 1976, с. 115—116). Figyelembe kell venni, hogy országunk népei nyelvi életének alapvető vonásai csak akkor mutathatók be helyesen, ha feltárjuk, miként érvényesülnek ezek a törvényszerűségek az egyes köztársaságok vagy régiók konkrét körülményei között. Ezért véleményünk szerint a jelenlegi szakaszban igen aktuálisak a Litván SZSZK nyelvi életére irányuló szociolingvisztikai kutatások, amelyek két irányban folynak: 1) a litván nyelv működésének és fejlődésének vizsgálata; 2) az orosz nyelv mint a nemzetek közötti érintkezés nyelve köztársaságbeli működése és elterjedése fő tendenciáinak kutatása. A litván nyelv működésének és fejlődésének vizsgálata számos, elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt érdekes kérdést foglal magában: a litván nyelv társadalmi funkcióinak fejlődése a különböző történelmi korszakokban és e folyamat hatása a nyelv különböző szintjeire; a litván nép társadalmi és kulturális haladásának kapcsolata a litván nyelv fejlődésével; a nyelvi változások társadalmi meghatározottsága; a litván nyelv normáinak kialakítását megalapozó szociolingvisztikai tényezők; a tudományos-műszaki és társadalmi-politikai terminológia megalkotásának elvei; a beszédkultúra mint az összszovjet kultúra egyik alkotóeleme; a litván nyelvnek az orosz nyelvvel és a köztársaságban működő más nyelvekkel való kölcsönhatásának jellege és formái, és így tovább. Térjünk ki részletesebben az említett kérdések némelyikére. A litván nyelv társadalmi funkcióit néhány munka általánosságban tárgyalta (Крупас Й., 1969; Дешериев Ю. Д., 1976; Михальченко В. Ю., 1975), a litván nyelv társadalmi funkcióinak mélyreható, átfogó vizsgálata azonban mindmáig nem született. A litván nyelv társadalmi funkcióit általánosságban több munka is tárgyalta (Krūpas J., 1969; Deserijev J. D., 1976; Mihalcsenko V. J., 1975), azonban a litván nyelv társadalmi funkcióinak mélyreható, átfogó vizsgálata mindmáig nem létezik. Mint ismeretes, a litván nyelv a XVI. század közepéig a litván nép írásbeliség nélküli népi-társalgási nyelveként, valamint a szóbeli népköltészet nyelveként működött (A litván irodalom története, 1957). Egyes litván szavakat csupán nyugati orosz, német és latin nyelven írt dokumentumokban használtak. A XVI. század közepén, az írásbeliség megjelenésével, kibővültek a litván nyelv alkalmazási területei. A litván nyelv társadalmi funkcióinak további fejlődése a litván nép kulturális életének különböző területein más nyelvek (német, nyugati orosz, lengyel) fokozatos kiszorításának útján haladt. Fejlődése során a litván nyelv rendkívül összetett utat járt be: a népi-társalgási, a szóbeli népköltészet nyelvétől a litván szocialista nemzet nyelvéig, amely a nép társadalmi és kulturális életének minden területét kiszolgálja. A litván nyelv társadalmi funkcióinak fejlődése nem kizárólagosan felfelé ívelő folyamat volt: léteztek viszonylag gyors előrehaladási időszakok, valamint bizonyos mértékű vissza- 20 … állt. Mindkettő a litván nép történelmi fejlődésétől, valamint számos politikai, társadalmi, etnikai és kulturális tényezőtől függött; ezek különböző történelmi korszakokban kialakult eltérő kombinációi többé-kevésbé kedvező feltételeket teremtettek a litván nyelv alkalmazási területeinek bővüléséhez. Meg kell vizsgálni, hogy a társadalmi-gazdasági feltételek és az etnokulturális folyamatok miként hatottak a litván nyelv társadalmi funkcióira, valamint arra, hogy milyen szerepet töltött be az ügyvitelben, a könyvnyomtatásban, a felső- és középfokú oktatásban stb. Ehhez fel kell tárni az adott korszak nyelvi funkcióinak szerkezetét és terjedelmét, be kell mutatni e funkciók társadalmi meghatározottságát, meg kell határozni, hogy a litván nép kulturális életének egyes területein miként élt egymás mellett két vagy három nyelv, és mely társadalmi tényezők segítették, illetve éppen ellenkezőleg, akadályozták a litván nyelv funkcióinak bővülését. A litván nyelv társadalmi funkciói fejlődési folyamatainak kutatása azért érdekes, mert lehetővé teszi a litván nép nemzeti öntudata kialakulásának útjairól szóló elmélyült, tudományos elemzést; a nép etnikai folyamataiban a nyelv igen jelentős szerepet játszott, különösen a XIX. századtól, a litván nemzet konszolidációjával összefüggésben. A litván nyelv társadalmi funkciói fejlődésének részletes diakrón szociolingvisztikai vizsgálata hozzájárulna Litvánia múltbeli nyelvi életének feltárásához, valamint a litván és más nyelvek lakosság társadalmi és kulturális életében betöltött szerepének megismeréséhez. A litván nyelv funkcionális fejlődésének hátterén világosabban lehetne bemutatni normáinak főbb alakulási tendenciáit és szerkezeti fejlődésének útjait. Emellett az általános elméleti tételek bizonyos pontosítására is lehetőség nyílna. Például általánosan elfogadott nézet, hogy a nyelv funkcionális fejlődése nagymértékben meghatározza, determinálja egyes szintjeinek változásait (Дешериев Ю. Д., 1977, с. 233). Ez a helyes elméleti tétel azonban nem zárja ki, hogy a múlt sokszínű és ellentmondásos nyelvi életében olyan esetek is előfordultak, amikor ez az összefüggés nem egyértelműen, hanem sajátos módon érvényesült. A nyelv belső szerkezeti fejlődése akkor is igen intenzív lehet, ha társadalmi funkciói viszonylag csekély mértékben bővülnek. Így a XVII—XVIII. században a litván nyelv társadalmi funkciói csak igen lassan bővültek, fonetikai és morfológiai normái, szókincse és mondattani rendszere azonban intenzíven alakultak. Figyelembe kell venni, hogy a litván nyelvnek a litván nép kulturális és társadalmi életének különféle területein való viszonylag széles körű alkalmazása a polgári korszakban nem idézett elő jelentős szerkezeti változásokat, és normáinak intenzív egységesülését sem. Feltehetően a XVII—XVIII. században a szubjektív tényező — a nyelv normáit kialakítók tevékenysége — játszott nagy szerepet, amely a litván nemzet kialakulásának időszakában erősödött fel. A polgári korszakban a litván nyelvet a társadalmi és kulturális élet minden területén használták, de maguk a területek fejletlenek voltak (kevés könyvet adtak ki, és a megfelelő korú lakosságot nem mindenütt vonták be az oktatásba stb.). Véleményünk szerint az ilyen jelenségek a funkcionális és a belső szerkezeti fejlődés közötti viszonyok heterogenitásáról és sokféleségéről tanúskodnak. A szovjet korszakban a litván nyelv társadalmi funkciói két úton fejlődtek: egyrészt a litván nyelvet az emberi tevékenység új területein kezdték használni (nemzeti filmgyártás, televízió), másrészt társadalmi funkciói bővültek, és a litván nép kulturális életének kiterjedtebb hagyományos területein is alkalmazták (oktatás, könyvnyomtatás, ügyvitel stb.). A polgári korszakhoz képest a szovjet években a litván nyelv társadalmi funkcióinak fejlődése 21 alapvetően nem az alkalmazási területek számának növelésével haladt (csupán két új kulturális terület jelent meg: a nemzeti filmgyártás és a televízió), hanem maguknak a területeknek a fejlődése, terjedelmük növekedése és szerkezetük összetettebbé válása révén. Így például a polgári Litvániában 6 felsőoktatási intézmény működött, a Szovjet Litvániában pedig 12; 1964-ben a köztársaság felsőoktatási intézményeiben tízszer annyi hallgató tanult, mint az 1939/40-es tanévben. A litván nyelv társadalmi funkciói fejlődésének különböző korszakairól szólva, a litvániai nyelvhasználati folyamatok jelenlegi kutatási szakaszában, szorítkozzunk a számadatok összehasonlítására és a spekulatív következtetésekre, mivel mindmáig nem készültek olyan munkák, amelyek bemutatnák a litván nyelv társadalmi funkcióinak összességét a különböző történelmi korszakokban, továbbá azokat a jelentős változásokat, amelyek a szovjet korszakban nyelvhasználatában végbementek, valamint e változások hatását a nyelv különböző szintjeire. Усиление тенденций сознательного воздействия общества на язык (Дешериев Ю. Д., 1977, с. 254) требует более пристального внимания языковедов к общим тенденциям функционирования и развития языков в стране и в республике, к проблеме соответствия темпов и тенденций нормирования языка на современном уровне развития советского общества. В частности, необходимо решить вопрос об учете социальных факторов в ходе сознательного влияния общества на литовский язык. Чтобы проиллюстрировать данное положение, остановимся на конкретных примерах. Mint már említettük, a szovjet korszakban a litván nyelv új alkalmazási területei jelentek meg — a nemzeti filmgyártás és a televízió —, emellett pedig gyorsan elterjedtek a társadalmi és kulturális tevékenység különféle formái (tanácskozások, kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok, írókkal való találkozók stb.), amelyek szintén megkövetelték a nyelv szóbeli formájának használatát. Emelkedett a nép általános kulturális színvonala, és megváltoztak a beszédkultúrával kapcsolatos pszichológiai beállítódások. Ezért a nyelv írott és szóbeli formájának társadalmi jelentőségét értékelve meg kell jegyezni, hogy a szóbeli forma társadalmi szerepe megnőtt. A szovjet korszak előtti időszakban a társadalmi tényezőknek és a nyelv társadalmi funkciói fejlettségi szintjének megfelelően a nyelv írott formája jelentős szerepet játszott a litván nép társadalmi és kulturális életében; ez az iskolai oktatásban is megmutatkozott, amelynek fő célja a helyesírás elsajátítása volt, valamint a nyelvtudományban, amely elsősorban az írott nyelvi forma kutatására és normáinak kialakítására irányult. A szovjet korszakban viszont a szóbeli forma nagy jelentőségre tett szert a nép társadalmi és kulturális életében, ezért igen kedvezően kell értékelni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a litván nyelvészek a beszélt nyelv normáinak kialakítására tesznek (lásd a „Kalbos kultūra” és a „Mūsų kalba” füzeteit). Véleményünk szerint a beszédkultúra kérdéseinek további kidolgozására van szükség. A litván nyelvészek a nyelvi normák egységesítésére irányuló tevékenységük során figyelembe veszik a társadalmi tényezőket, vagyis a nyelvi norma változásainak társadalmi alapját. Példaként említhető a litván helyesírás és központozás egyes változásainak szociolingvisztikai értelmezése, amelyet a „Lietuvių kalbos rašyba ir skyryba” című munka ad. Ez a kiadvány olyan kisebb módosításokat irányoz elő, amelyek nem érintik a helyesírás és a központozás alapjait. Így például egyes idegen nyelvi családnevek eredeti nyelvükhöz közelítő írásmódját javasolja (Uo., 131. o.). Az ilyen módosításhoz elsősorban nyelvészeti előfeltételek szükségesek, vagyis a két nyelv ábécéjének közös alapja, mivel ha az ábécék eltérő hangértékű betűket tartalmaznak, jelentős nehézségek merülnek fel. A szóban forgó szabály vonatkozhat 22 kizárólag azon népek tulajdonneveire, amelyek anyanyelvének ábécéje latin betűs. Véleményünk szerint a nyelvészeti előfeltételek nem elegendők a litván helyesírás ilyen módosításához — bizonyos társadalmi előfeltételek is szükségesek: a nép általános műveltségének viszonylag magas szintje, amely konkrétan a lakosság nagyobb részének általános képzettségében nyilvánul meg, és feltételezi az idegen nyelvek megfelelő szintű ismeretét1. E társadalmi előfeltételek nélkül aligha lehet sikeres egy ilyen változtatás. Ez a szabály figyelembe veszi az etnikai, kulturális és társadalmi tényezőket, és eredményesen meghonosodhat a litván nyelv gyakorlatában. Már most is megfigyelhető ez az írásmód a sajtóban (lásd: „Literatūra ir menas“). E változtatás bevezetését javasolva a litván nyelvészek olyan fontos szociolingvisztikai paramétereket is figyelembe vettek, mint a nyelv beszélt formájának társadalmi jelentősége és a stiláris differenciálódás, és két változatot ajánlottak: a széles közönségnek szánt sajtóban a fonetizált változatot + az eredeti változatot, például Dekartas (Descartes), a tudományos munkákban, tájékoztató kiadványokban és hirdetményekben pedig fordítva — az eredeti változatot + a fonetizált alakot, például Descartes (Dekartas). A tudományos munkákban a kiejtés zárójelben történő feltüntetésére vonatkozó ajánlásban a szerzők figyelembe vették annak szükségességét, hogy a nyelv valamennyi beszélője egységesen ejtse az idegen szavakat, és egyúttal feltételeket teremtettek az ismeretlen vagy kevéssé ismert szó olvasásával járó pszichológiai akadály sikeres leküzdéséhez. A nyelvközösség kulturális potenciáljának lehető legteljesebb kiaknázására irányuló törekvés indokolja a litván helyesírás és központozás módosítására vonatkozó, az említett könyvben bemutatott további javaslatokat is. A társadalmi, etnikai és kulturális tényezők figyelembevétele a normalizációs folyamatokban lehetővé teszi a nyelvészek számára, hogy a nyelv fejlesztésére irányuló tudatos tevékenység során megértsék az egyes jelenségek és változások társadalmi jelentőségét, társadalmi kilátásait, és hozzájárul ahhoz, hogy a nyelvi változásokat a szovjet nép társadalmi fejlődésének szélesebb összefüggésében érzékeljék. A tudományos-műszaki forradalom körülményei között nagy jelentőségre tesznek szert a Szovjetunió népeinek nyelvei tudományos szférában való működésével kapcsolatos kérdések (Азимов П. А. и др., 1977). A tudományos-műszaki forradalom hatással van a nyelvjárások és az irodalmi nyelvek társadalmi funkcióinak változására, növeli az irodalmi nyelv szerepét, a tudományos-műszaki terminológia népszerűsítését elősegítő tömegkommunikációs eszközök révén hozzájárul az átvett szavak és terminusok gyors elterjedéséhez, valamint az inter­nacionális szókészlet elemeivé válásához; az urbanizációs folyamatok és a népességvándorlás a nyelvek társadalmi-szakmai differenciálódására is kihatnak. A felsorolt jelenségek társadalmi meghatározottságának és megnyilvánulási formáik sokféleségének a szovjet szociolingvisták elmélyült vizsgálatának tárgyává kell válnia. A litván nyelv funkcionális fejlődésének egyik fontos, a tudományos-műszaki forradalom hatásával összefüggő problémája a tudomány nyelvének kialakulása, ezen belül a nagy múltra visszatekintő tudományos-műszaki terminológia fejlődése. A kutatók a terminológia kialakulásának kezdetét az írásbeliség előtti korszakra, pontosabban arra az időre teszik, amikor Litvániában a nyugati orosz nyelvet használták írott nyelvként (Keinys S., 1967). Hosszú éveken át közös- 1 Ebben az esetben elhatárolódunk attól a gyakorlat­tól, amely az amerikai litván emigráns sajtóban meghonosodott az idegen tulajdonnevek ilyen helyesírására vonatkozóan, mivel véleményünk szerint ennek a gyakorlatnak egészen más a társadalmi természete: az általános nyelvi asszimilációs folyamat egyik részjelenségeként jelenik meg, és a társadalmilag aktív litván–angol kétnyelvűség eredménye. 23 A társadalmi-politikai körülmények nem kedveztek a litván nyelv terminológiája kialakulásának. A litván írásbeliség és az ahhoz kapcsolódó terminológia fejlődése a XVIII. század első felében kezdődik, és a XIX. században folytatódik. A terminológia fejlődésének legkorábbi szakaszaiban már a népnyelv erőforrásainak maximális kiaknázására irányuló törekvés dominál. Ugyanakkor kísérletek történnek a litván terminológia más nyelvekből — latinból, németből, oroszból, lengyelből stb. — történő átvételekkel való bővítésére is. Ez a két elv határozza meg a litván terminológia további fejlődését, miközben a nyelv belső erőforrásainak maximális kiaknázására irányuló törekvés kerül előtérbe. A szovjet korszakban mindkét irányzat tovább fejlődött; emellett a Szovjetunió népeinek politikai és gazdasági közössége elősegítette a Szovjetunió népei nyelveinek terminológiai szókészlete közötti maximális megfelelést, ami a nyelvek kölcsönhatásának általános törvényszerűségét tükrözi. A szovjet társadalom körülményei között ez az elv az egyik meghatározó tényező, amely kijelöli a terminológiaalkotásban érvényesülő egyéb elvek helyét és szerepét (részletesebben lásd Михальченко В. Ю., 1977). A Szovjetunió népei nyelveinek terminológiai kölcsönhatásában fontos szerep jut az orosz nyelvnek, amely különböző intenzitással és formákban hat a terminológia, így a litván nyelv terminológiájának fejlődésére is. Az orosz nyelv valamely nyelvre gyakorolt hatása formáinak nemzeti sajátosságait a terminológiaalkotás hagyományai, valamint a nyelv belső szerkezetének sajátosságai határozzák meg. A litván nyelv terminológiájának nemzeti sajátossága például abban nyilvánul meg, hogy közvetlen orosz átvételből nagyon kevés van: narodnikas, bolševikas, artelė, agitpunktas. A litván nyelv az oroszon keresztül vesz át nemzetközi terminusokat; széles körben alkalmazza a terminusok tükörfordítását; az orosz nyelv ösztönöz és aktivál bizonyos szóalkotási módokat, vagyis mozgósítja a litván nyelv belső erőforrásait a terminológia megalkotására. A szovjet korszakban kirajzolódott a terminológiai szókészlet nemzetköziesedésének erősödő tendenciája. Ez a litván nyelvben is megfigyelhető (Кейнис С., 1973). Szükség van a Szovjetunió különböző szerkezetű nyelvei terminológiai rendszereiben zajló nemzetköziesedési folyamatok összehasonlító vizsgálatára, mivel csak ezek tárhatják fel a terminológia fejlődésének általános törvényszerűségeit, nemzeti sajátosságait, valamint a terminológia nemzetköziesedésének intenzitását. Az ilyen kutatások elősegítenék a saját és az átvett szókészlet legésszerűbb arányára vonatkozó elméleti probléma megoldását a jelenlegi szakaszban. Mint ismeretes, az utóbbi időben tudományos-szervezési intézkedéseket tesznek a terminológiai munka intenzívebbé tételére, mivel a litván terminológia jelenlegi állapota és fejlődésének üteme nem felel meg a tudományos-műszaki forradalom ütemének és szintjének. Véleményünk szerint a tudomány különböző ágainak terminológiáját létrehozó gyakorlati munka mellett szükség van a meglévő terminológiai rendszerek működésével kapcsolatos problémák, valamint a szakmai tevékenység nyelvhasználati kultúrájának kérdései kidolgozására is. A nyelvészek által megalkotott és terminológiai szótárakban rögzített terminusokat az adott szakterület képviselői gyakran helytelenül használják beszédükben, „köznapi” terminológiával, félterminusokkal helyettesítik. Ez különösen jellemző a termelés területére. A „Kalbos kultūra” és a „Mūsų kalba” kiadványok nagy munkát végeznek a nyelv társadalmi-szakmai csoportok szerinti működésének vizsgálatában szociolingvisztikai szempontból; emellett feltehetően indokolt lenne szélesebb körű szocioling- 24 …isztikai kutatások, amelyek feltárják az adott terminológiai rendszer alapvető tendenciáit és működésének sajátosságait a szakemberek beszédében, valamint a terminusok, félterminusok és a köznyelvi szókincs arányát beszédükben. Az ilyen kutatások hozzájárulnának ahhoz, hogy feltárják a tudományos-műszaki forradalomnak a nyelv működésére és fejlődésére gyakorolt hatásának konkrét formáit, továbbá azonosítsák a litván nyelv fejlődésének fő tendenciáit a tudomány és a termelés területén való működésével összefüggésben. A szovjet szociolingvisztika az utóbbi időben nagy figyelmet fordít a nyelvek és kultúrák kölcsönviszonyának kérdésére, amely elméleti szempontból, valamint a nyelvek különböző kulturális területeken való működésének konkrét folyamatai és tendenciái tanulmányozása szempontjából is érdekes (lásd „A nyelvek és kultúrák fejlődése”, 1976). Napjainkban különösen időszerű a litván nyelv különböző kulturális területeken (például a tudomány, a felsőoktatás, a könyvnyomtatás stb. területén), különböző történelmi korszakokban való működésének vizsgálata, mivel „a szovjet társadalom fejlődésének társadalmi következményei a Szovjetunió népei nyelvei és kultúrái fejlődésének három legfontosabb korszakát összehasonlító elemzésben mutatkoznak meg a legvilágosabban: a) a szocializmus előtti kultúrák fejlődésének és a nemzetek, népek és etnikai csoportok nyelvei cári uralom alatti működésének korszaka; b) a szocialista kultúrák kialakulásának és fejlődésének, valamint a nyelvek működésére és társadalmi funkcióinak fejlődésére vonatkozó új, társadalmilag meghatározott törvényszerűségek kialakulásának korszaka; c) az össz-szovjet szocialista kultúra létrejöttének, valamint a nyelvek működésében az új történelmi közösség, a szovjet nép fejlődése során kialakuló új tendenciák időszaka” (Дешериев Ю. Д., 1977, с. 82). Maga az irodalmi nyelv kialakulása is a kulturális fejlődés eredménye, amely összefügg azzal, hogy egy-egy nép az irodalomban, a politikában, a tudományban, a közéletben és az emberi tevékenység más területein is ki akarja fejezni önmagát. A nyelv irodalmi formájának további fejlődése szintén elválaszthatatlan a nép kultúrájától. Történelmi fejlődése során a litván nép szoros kapcsolatban állt a szomszédos szláv népekkel — az oroszokkal, a beloruszokkal, a lengyelekkel és az ukránokkal —, ami bizonyos hatást gyakorolt a litván nép kultúrájának kialakulására, valamint a litván irodalmi nyelv fejlődésére. A litván nép társadalmi és kulturális életének számos területén, például a más országokkal való kapcsolattartásban, az ügyintézésben, illetve a különböző műfajú művek létrehozásában, a különböző történelmi korszakokban a latin, a nyugati orosz, a lengyel és a német nyelv töltött be szerepet. A litván irodalmi nyelv kialakulása és használatának kiterjesztése a litván nép kultúrájának különböző területein más nyelvek kiszorításával ment végbe, a nép nemzeti öntudatának növekedése közepette. Ezért a litván nemzeti kultúra és a litván nép nyelvi életének fejlődése közötti kölcsönviszony igen összetett és ellentmondásos volt. A litván nép kultúrtörténetében vannak olyan jelenségek, amelyek értékelése több tényező — politikai, kulturális és etnikai — együttes figyelembevételét igényli, mivel pusztán a nyelvi tényező alapján történő megítélésük leegyszerűsítő, egyoldalú értelmezéshez vezethet. Így például valószínűleg átfogó megközelítést igényel a XIX. századi, lengyelül (А. Мицкевич) vagy litvánul és lengyelül (К. Богушас, А. Клементас, Д. Пошка, С. Валюнас, С. Станявичюс és mások) író irodalmárok munkásságának értékelése, valamint a lengyel, az orosz és más nyelvek szerepének fontos és összetett kérdése a nemzeti irodalom megteremtésében és a kulturális ágazatok kiszolgálásában (a kétnyelvű írókról lásd „Lietuvių literatūros istorija“, I, 1957, с. 338–363). A konkrét … vizsgálata 25 annak, hogy a különböző nyelvek miként vesznek részt a litván nép kultúrája különböző területeinek kiszolgálásában, érdekes jelenségeket tesz lehetővé megfigyelni: a nemzeti nyelv és a nemzeti kultúra kölcsönhatását, valamint azt, ahogyan az egyik nép nyelve alkalmazkodik egy másik nép kultúrájának kifejezéséhez. Ismeretes például, hogy a nyugati orosz nyelv csaknem 300 éven át a Litván Nagyfejedelemség hivatalos írott nyelveként működött (XIV – XVI. század). Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, mennyire tükrözte híven ez a nyelv a litván kultúrát. A nyugati orosz nyelv a belorusz nép kultúrájának sajátosságaihoz igazodva, nemzeti, gazdasági és kulturális fejlődésének szükségletei szerint alakult. Milyen mértékben tükrözte tehát híven a nyugati orosz nyelv a litván nép kultúráját? A Litván Nagyfejedelemség írott emlékeinek kutatásai alapján úgy tűnik, hogy a litván népi kultúra nyugati orosz nyelvű tükrözésének hűsége közvetlenül függ a kulturális jelenségek tipológiai azonosságától vagy közelségétől: a litván kultúra azon jelenségeit, amelyeknek az orosz kultúrában megfelelő vagy közeli megfelelőik voltak, a nyelv hűen tükrözte; a litván kultúra sajátos, nemzeti vonásainak kifejezéséhez azonban a nyugati orosz nyelvnek további nyelvi eszközökre, vagyis a másik nép kultúrájának kifejezéséhez való alkalmazkodásra volt szüksége. Véleményünk szerint az ilyen alkalmazkodás egyik formája, hogy az ebben az időszakban nyugati orosz nyelven írt írásos emlékekben jelentős számú litván kölcsönszó található (lásd Jablonskis K., 1941, 1973). Amikor a latin, az orosz, a lengyel és a német nyelv szerepét vizsgáljuk a litván nép kultúrájának szovjet korszak előtti kialakulásában, figyelembe kell venni, hogy elterjedésük és használatuk területe Litvániában szűk volt; az ezeken a nyelveken írt emlékek az uralkodó osztályok érdekeit szolgálták, a nemzeti kultúrát megteremtő és hordozó litván nép számára pedig érthetetlenek és hozzáférhetetlenek voltak. Bár ezek a nyelvek nem kapcsolódtak közvetlenül a litván írásbeliség kialakulásához és fejlődéséhez, a latin, az orosz, a lengyel és a német nyelvű irodalom jelentős szerepet játszott Litvánia társadalmi és kulturális életében, a felvilágosodás és a kultúra fejlődésében, és különösen hatott a litván írásbeliségre. A litván szocialista nemzet kialakulásával összefüggő litván nyelvfejlődés egyik jellegzetes vonása funkcionális stílusainak fejlődése és gazdagodása (részletesebben lásd „A fejlődés törvényszerűségei”, 1973). A szovjet korszakban folytatódik a litván nyelv stílusrétegződése, amely a XVI. században, az írásbeliség megjelenésével kezdődött. Legintenzívebben a publicisztikai és a tudományos stílus fejlődik, míg a hivatali stílus valamelyest lemarad. Ezért időszerű a litván nyelv egyes stílusai fejlődési folyamatainak vizsgálata, valamint annak megállapítása, hogy fejlettségük szintje megfelel-e a nép mai szükségleteinek. A köztársaságban nagy figyelmet fordítanak a nyelvi kultúrára, amely az össz-szovjet szocialista kultúra egyik alkotóeleme. A nyelvészeti szakirodalom a nyelvi kultúra kérdéseit főként társadalmi-szakmai csoportok szerint tárgyalja: elemzi az orvosok, zenészek, matematikusok stb. nyelvi kultúrájának aktuális problémáit, és ajánlásokat fogalmaz meg annak színvonalának emelésére. Az ilyen kutatásokat folytatni kell, a Litván SZSZK számára azonban időszerű a nyelvi kultúra azon problémáinak kidolgozása is, amelyek a köztársaság egyes vidékein a lakosság etnikai összetételének sajátosságaival összefüggésben merülnek fel. Litvániában többféle járástípus létezik: olyanok, ahol az őshonos nemzetiség (a litvánok) abszolút túlsúlyban van, illetve olyanok, ahol magas az orosz lakosság aránya (Ignalinai, Svencionysi, Jonavai, Trakai és Zarasai járás). 26 vagy a lengyel nyelvűek (Vilniusi, Eišiškėsi, Trakai járások). Ezekben a járásokban a nyelvek mindennapi érintkezése következtében sajátos problémák merülnek fel az anyanyelv és a második nyelv beszédkultúrájával kapcsolatban (részletesebben lásd Michalčenko V., 1974). A beszédkultúra színvonalának bizonyos mértékű csökkenését az iskolai oktatás is okozza: megfigyeléseink szerint elterjedt az a nézet, hogy a tanulók a mindennapi életben jól elsajátítják a második nyelvet, és nem mindig veszik figyelembe azt a tényt, hogy a vegyes lakosságú járásokban fokozott társadalmi igény van a második nyelv megfelelő ismeretére, valamint azt, hogy két vagy akár több nyelv aktív használata a beszédkultúra romlásához vezethet (erről lásd Jačikevičius A., 1970). A jelenlegi szakaszban igen fontos a kiveszőben lévő nyelvi anyag kutatása és szociolingvisztikai értelmezése is, mivel felmerül a kellő időben történő rögzítésének problémája. Ebből a szempontból különösen érdekesek azok a munkák, amelyek a különböző nyelvek dialektusainak Litvánia területén zajló működését és kölcsönhatását vizsgálják (lásd Siivškienė M., Šulienė O. és mások munkáit). Elméleti értelmezést és marxista megközelítést igényel a litván nyelv külföldi működése, a litván emigráció kultúrájának fejlődése, továbbá a litván nyelv és a litván szocialista kultúra szerepe az emigráció litván kultúrájának megteremtésében; ez utóbbi a külföldi kultúrák elemeinek átalakítása, valamint a szülőföld értékeinek és hagyományainak felhasználása révén alakul ki. Az angol nyelv emigráns litvánok beszédére gyakorolt hatását feltáró, már meglévő, igen érdekes munkák (lásd Glemžienė O.-A., 1973; Pažūsis A., 1971) mellett a litván nyelv különböző társadalmi feltételek közötti működését is széles körben kell kutatni, a társadalmilag aktív litván–angol és más, idegen nyelvvel fennálló kétnyelvűség hátterében. A köztársaságban a nemzetiségek közötti érintkezés nyelveként működő orosz nyelv kérdéseinek tárgyalására áttérve mindenekelőtt megjegyezzük: két nyelv (a nemzeti és az orosz) funkcionális együttélése lehetővé teszi országunk minden népe számára, hogy a nemzeti nyelv által szolgált kultúráját fejlessze, és egyúttal a nemzetiségek közötti érintkezés nyelvének segítségével bekapcsolódjon az össz-szovjet és a világkultúrába. Országunk népei és az egész szocialista társadalom közös és sajátos érdekeinek ez az ésszerű összehangolása, amely a nemzeti nyelvek és a nemzetiségek közötti érintkezés nyelvének alkalmazási köreinek együttes érvényesülésében fejeződik ki, a nemzeti–orosz kétnyelvűség elnevezést kapta (lásd „A nemzeti–orosz kétnyelvűség fejlődése”, 1976). A nemzetiségek közötti érintkezés nyelvével kialakuló kétnyelvűség terjedése a Szovjetunió népei nyelvi életének egyik meghatározó fejlődési tendenciája; ezt az orosz nyelvnek mint a szocialista nemzeteket egyesítő és integráló nyelvnek fontos társadalmi funkciója határozza meg (Ханазаров К. Х., 1977). A nemzetiségek közötti érintkezés nyelvének működésében az egyik legfontosabb szociolingvisztikai törvényszerűség annak önkéntes, tömeges és gyors terjedése (Холмогоров А. И., 1976). A nemzeti–orosz kétnyelvűség második összetevője az orosz nyelv, vagyis a nemzetiségek közötti érintkezés nyelve; éppen ezért ez a kétnyelvűségtípus a legfontosabb és társadalmilag a legjelentősebb hazánkban. A nyelvi gyakorlat tanúsága szerint a nemzeti–orosz kétnyelvűség kialakulása hazánkban főként az iskolai oktatáshoz kötődik, amelynek során célzottan alakítják ki a második nyelvre vonatkozó ismereteket, valamint a nyelvi készségeket és jártasságokat. Az etnolingvisztikai feltételek számottevően befolyásolják az orosz nyelv ismeretét 27 az Orosz SZSZK csupán néhány nagyvárosában és járásában. Jelentős szerep jut a tömegkommunikációs eszközöknek, amelyek számottevően befolyásolják az orosz nyelv ismeretét. Az iskola mégis a nemzeti–orosz kétnyelvűség terjedésének legfőbb forrása marad, mivel az iskola egyik alapvető feladata, hogy a tanulókat anyanyelvük és az orosz nyelv szabad használatára tanítsa, hogy azokat a társadalmi-politikai, tudományos és kulturális élet területein alkalmazhassák. A fejlett szocialista társadalom jelenlegi szakaszában, az új történelmi közösség, a szovjet nép kialakulásának folyamatával összefüggésben, növekszik az orosz nyelvnek mint a nemzetiségek közötti érintkezés nyelvének, valamint az orosznyelv-oktatásnak a szerepe; ez utóbbi nemcsak anyanyelvként, hanem második nyelvként is fontos az orosz nyelv tanításában. Az orosz nyelv nemzetiségi iskolában történő oktatásának célja a koordinatív kétnyelvűség fejlesztése és az anyanyelvi interferenciajelenségek kiküszöbölése. A Litván SZSZK-ban az orosz nyelv iskolai oktatásának eredményeire vonatkozó megfigyelések szerint (részletesebben lásd Михальченко В. Ю., 1977) még a társadalmilag aktív kétnyelvűség körülményei között is a tanulók az oktatás első szakaszában a tantervben előírt szókészletnek mindössze 56%-át sajátítják el, a másodikban mintegy 70%-át, a harmadikban pedig ugyanennyit. Azokban a járásokban, ahol a lakosság nemzetiségi összetétele homogén, és az orosz nyelv szóbeli változata nem működik aktívan, ez az arány még alacsonyabb. Az iskolai oktatás színvonalának emelését csak a pedagógusok, pszichológusok és nyelvészek összehangolt, közös erőfeszítéseivel lehet megoldani. A pszichológusoknak azt kell tisztázniuk, hogy indokolt-e, és milyen jellegű legyen a két nyelv — az anyanyelv és a második nyelv — összevetése; elméletileg meg kell alapozniuk, kísérletileg pedig bizonyítaniuk kell, hogy milyen életkorban célszerű a nyelvi tények és szabályok összehasonlítása (lásd „A nyelvek kölcsönhatása az oktatás folyamatában”, 1971, 67–69. o.). A tanult tárgy alapvető nyelvészeti jellemzőit az orosz nyelv tudományos grammatikája határozza meg; mellette a második nyelv oktatásának tudományos nyelvészeti alapját alkotó fontos elem a kétnyelvűség két összetevőjének kontrasztív (összehasonlító) grammatikája. Míg az első grammatika a tanulmányozott objektum lényegét tárja fel, a második az anyanyelvnek a kétnyelvűek második nyelvi beszédére gyakorolt hatását mutatja be, és lehetővé teszi az anyanyelv sajátosságainak figyelembevételét az oktatás folyamatában. Csak ilyen grammatika teszi lehetővé, hogy a módszertani szakember az anyanyelvre támaszkodjon, számoljon a pozitív transzfer lehetőségével, és semlegesítse az interferenciajelenségeket. Jelenleg elkészült a litván és az orosz nyelv morfológiájának összehasonlítása (Мусгейкс К., 1972), amelynek nagy a tudományos jelentősége, hiszen a balti nyelvek és az orosz nyelv hasonlóságainak és különbségeinek alapos, érvekkel alátámasztott leírása mindig is érdekelte a különböző szakterületek nyelvészeit. Az ilyen grammatikák mellett azonban valamely konkrét tevékenységi területre irányuló munkákra, vagyis alkalmazott jellegű művekre is szükség van, például fordítóknak szánt, két nyelvet összehasonlító tanulmányokra, amelyek a különböző nyelvi szintek kifejezőeszközeit vetik össze, valamint az iskolai másodiknyelv-oktatásra szolgáló, két nyelvet (az oroszt vagy a litvánt) összehasonlító munkákra. Véleményünk szerint az iskoláknak szánt kontrasztív grammatikákat lehetőség szerint olyan adatokkal kell ellátni, amelyek megmutatják, milyen gyakran fordulnak elő bizonyos hibák a második nyelvi beszédben, hogy láthatóvá váljon az adott interferenciajelenség megvalósulása és aktualitása. Ha a tudomány célja az előrejelzés, a jelen és a múlt megismerésén alapuló tudományos prognózis, akkor a kontrasztív grammatika kiváló lehetőséget kínál e prognózis megvalósítására a nyelvtudományban. Természetesen a nyelvtudomány jelenlegi fejlődési szakaszában a teljes 28 Az iskolai oktatásra irányuló, a litván és az orosz nyelv kontrasztív grammatikája aligha valósítható meg, ám teljesen reálisak azok a nagyobb grammatikai témákat feldolgozó vázlatok, amelyek feltárják a litván és az orosz nyelv hasonlóságainak és különbségeinek teljes körét; ez pedig segítené a módszertanosokat abban, hogy az anyanyelv sajátosságait figyelembe véve kidolgozzák az adott téma tanításának módszereit és eljárásait. Fontos vizsgálni a litván és az orosz, a litván és a lengyel, valamint a köztársaság területén előforduló más nyelvek kölcsönhatásának folyamatait. Meg kell jegyezni, hogy e nyelvek szerepe a társadalmi és kulturális életben különböző történelmi korszakokban eltérő volt, ezért a litván nyelvre gyakorolt hatásuk jellege és formái, valamint a litván nyelv rájuk gyakorolt hatása is különbözött. A nyelvek kölcsönhatásának vizsgálatakor figyelembe kell venni az egyik nyelvnek a másik nyelv beszélőihez tartozó egyének beszédére gyakorolt hatását, az egyes jelenségeknek a másik nyelv normájába való beépülését, az egyes szavak átvételét, továbbá azokat a rejtett, nehezen megragadható folyamatokat, amelyek valamely nyelvtani forma használatának intenzitására hatnak stb. Csak ilyen megközelítéssel folytathatók eredményes kutatások, amelyek feltárják a nyelvi érintkezés teljes sokféleségét és annak különböző nyelvi szinteken jelentkező eredményeit, a nyelvek érintkezésének jellegétől és az egyik nyelvnek a másikra gyakorolt hatásának mértékétől függően. Szeretném továbbá felhívni a figyelmet arra, hogy a Litván SZSZK nyelvi életének anyagán végzett szociolingvisztikai kutatások kezdetétől fogva szükség van a litván nyelv szigorú, tudományosan megalapozott szociolingvisztikai terminológiájának kidolgozására. A szociolingvisztikai problémakör aktualitását tehát az határozza meg, hogy mennyiben segíti elő a nyelvfejlődés alapvető törvényszerűségeinek és jelenkori vezető tendenciáinak kutatását, a nyelvek múltbeli működési és fejlődési folyamatainak helyes, marxista értékelését, valamint a nyelvi élet előrejelzését. Bármely részprobléma felvetésekor szem előtt kell tartani, hogy az miként illeszkedik a nyelvek jelenkori fejlődésének és működésének sürgető és legfontosabb kérdéseihez. Литература Grinaveckienė E. Lietuvių literatūrinės kalbos ir tarmių sąveika. — Kn.: Lietuvių kalba tarybiniais metais. V., 1969. Jablonskis K. Lietuviški žodžiai senosios Lietuvos raštinių kalboje. K., 1941, t. 1. Jablonskis K. Lietuvių kultūra ir jos veikėjai. V., 1973. Jackevičius A. Daugiakalbystės psichologija. V., 1970. Keinys S. Lietuvių terminologijos kūrimo apžvalga (iki 1940 m.). — Kalbotyra. V., 1967, t. 18. Kruopas J. Lietuvių literatūrinės kalbos vystymasis praeityje ir tarybiniais metais. — Kn.: Lietuvių kalba tarybiniais metais. V., 1969. Lietuvių kalbos rašyba ir skyryba. V., 1976. Lietuvių literatūros istorija. V., 1967, t. 1. Michalčenko V. Kelių kalbų vartojimas ir kalbos kultūra. — Kalbos kultūra. V., 1974, sąs. 27. Программа Коммунистической партии Советского Союза. — М., 1976. Азимов П. А., Дешериев Ю. Д., Никольский Л. Б. и др. Современное общественное развитие, научно-техническая революция и язык. — В кн.: Научно-техническая революция и функционирование языков мира. М., 1977. Взаимодействие языков в процессе обучения. — Вильнюс, 1971. Глямжене О.-А. Интерференция английского языка в лексике литовцев США. Автореф. канд. дис. — Киев, 1973. Дарбеева А. А. Развитие общественных функций монгольских языков в советскую эпоху. — М., 1969. 29 Дешериев Ю. Д. Закономерности развития литературных языков народов СССР в советскую эпоху. Развитие общественных функций литературных языков. — М., 1976. Дешериев Ю. Д. Социальная лингвистика. — М., 1977. Закономерности развития литературных языков народов СССР в советскую эпоху. Внутристрочное развитие старописменных языков. — М., 1973. Кейнис С. Интернациональные элементы в литовской терминологии. — В кн.: Вопросы разработки научно-технической терминологии. Рига, 1973. Михальченко В. Ю. Тенденции развития научно-технической терминологии в балтийских языках. — В кн.: Научно-техническая революция и функционирование языков мира. М., 1977. Михальченко В. Ю. Функционирование русского языка в Литовской ССР и его взаимодействие с литовским языком. — В кн.: Русский язык как средство межнационального общения. М., 1977. Мустьейкис К. Сопоставительная морфология русского и литовского языков. — Вильнюс, 1972. Никольский Л. Б. Синхронная социолингвистика. М., — 1976. Пажжус А. Фонетическая и морфологическая интеграция английских заимствований в литовском языке Северной Америки. Автореф. канд. дис. — Вильнюс, 1971. Развитие национально-русского двуязычия. — М., 1976. Развитие языков и культур народов СССР в их взаимосвязи и взаимодействии. — Уфа, 1976. Социолингвистические проблемы развивающихся стран. — М., 1975. Ханазаров К. Х. Решение национально-языковой проблемы в СССР. — М., 1977. Хасанов Б. Языки народов Казахстана и их взаимодействие. — Алма-Ата, 1976. Холмогоров А. И. Социолингвистические закономерности развития двуязычия. — В кн.: Развитие языков и культур народов СССР в их взаимосвязи и взаимодействии. Уфа, 1976. Швейцер А. Д. Современная социолингвистика. Теория, проблемы, методы. — М., 1977. Институт языкознания АН СССР LIETUVOS TSR KALBINIO GYVENIMO AKTUALIOS SOCIOLINGVISTINĖS PROBLEMOS Reziumė Straipsnyje apibūdinamos svarbiausios mūsų šalies kalbinės raidos tendencijos: TSRS tautų nacionalinių kalbų potencialių galimybių realizacija ir intensyvus plėtimas rusų kalbos, kaip nacijų bendravimo priemonės. Ryšium su tuo laikomos aktualiomis tokios Lietuvos TSR kalbinio gyvenimo sociolingvistinio tyrimo kryptys: pirma, lietuvių kalbos funkcionavimo ir raidos klausimų sprendimas ir, antra, rusų kalbos, kaip nacijų bendravimo priemonės, funkcionavimo ypatybių ir plitimo respublikoje pagrindinių tendencijų tyrimas. Smulkiau apsistojama ties atskirais lietuvių kalbos funkcionavimo seniau ir dabar klausimais. Čia svarstoma ir kelių kalbų vartojimas visuomenėje, kultūros ir ją aptarnaujančios kalbos adekvatumas. Pabrėžiama, jog šnekamosios lietuvių kalbos kultūrą reikia kelti ypač tuose respublikos rajonuose, kuriuose gyventojų nacionalinė sudėtis yra mišri. Svarbu tirti funkcinę-stilistinę lietuvių kalbos diferenciaciją, nustatyti terminologinės sistemos kitimo, pasipildymo ir funkcionavimo dėsningumus ryšium su moksline-technine revoliucija ir TSRS tautų bei kultūrų tarpusavio sąveika.