Пары своеязычных и инородных терминов (многоаспектный анализ)

MOKSLO KALBOS KULTŪROS IR TERMINOLOGIJOS PROBLEMOS LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXIV (1985) HENN SAARI SAJÁT NYELVI ÉS IDEGEN EREDETŰ TERMINUSOK PÁRJAI (SOKSZEMPONTÚ ELEMZÉS)1 A rendszerint „idegennek”, „idegen nyelvűnek”, „nemzetközinek” nevezett szavakat (a megfelelő fogalmak nem teljesen azonosak) a mai észt nyelv szempontjából célszerűbb nem eredetük, hanem mindenekelőtt strukturális jegyeik alapján jellemezni. Feltételezhető, hogy a kölcsönzött szóanyag azon része, amely az ősi észt szókincsre nem jellemző bizonyos strukturális sajátosságokat mutat, a nyelvhasználók tudatában és nyelvi kompetenciájában világosan körülhatárolt csoportot alkot, míg az ilyen jegyek nélküli kölcsönszavak csak elmosódottan különülnek el az ősi szóanyagtól, vagy egyáltalán nem különülnek el tőle. A grammatikus és a lexikológus számára az említett szókincsrész szintén viszonylag könnyen meghatározható, eredményesen leírható és elemezhető kategória. Az ide tartozó észt szavakat javaslatunk szerint idegen eredetűnek nevezzük, szemben a saját nyelvinek tekinthető szavakkal, amelyek szerkezete eredetüktől függetlenül az ősi észt típushoz tartozik. Az idegen eredetű kölcsönszavakhoz kapcsolódik továbbá az észt nyelvben magában keletkezett, kevés idegen típusú képzés is. A saját nyelvi és az azzal azonos jelentésű idegen eredetű szavak másodlagos jellemzőinek kérdése nem szakmai, nem terminológiai jellegű. A speciális szókincs körében megfigyelhető jelenség és ugyanennek a köznyelvben tapasztalható jelenségnek a különbsége elméleti szintű: azon a szinten merül fel, ahol a teljes, vagyis valódi szinonímia lehetőségéről és jellegéről döntünk. A szavak (pontosabban: lexikai-szemantikai változataik) teljes szinonímiája általában véve instabil jelenség: (mind a különböző kontextusok és konszituációk, mind a mélyebb szemantikai eltolódások következtében) viszonylag könnyen részlegessé válik. Ezzel szemben a terminusok teljes szinonímiája elvileg stabil jellegű, ami a tartalmi oldal rögzítettségéhez kapcsolódik 1 Részletes kifejtés elméleti-nyelvészeti bevezetéssel (észt nyelven): Saari H. Omasõna ja võõrsõna paarid eesti oskussõnavaras (1): Eelduste loomine.— Keel ja Kirjandus, 1980, nr. 11, lk. 654—666; nr. 12, lk. 737—743; Saari H. Omasõna ja võõrsõna paarid eesti oskussõnavaras (2): Omast vaatenurgast.— Keel ja Kirjandus, 1981, nr. 4, lk. 201—210; nr. 5, lk. 282—288. 121 a terminusnak. Megjegyezzük, hogy a fogalmak fejlődése általában nem veszélyezteti a teljesen szinonim párok stabilitását sem a terminológiában, sem a köznyelvben. Tehát ha nem hangsúlyozzuk az elvileg instabil és az elvileg stabil szinonímia közötti különbséget, akkor a saját nyelvi és idegen eredetű terminusok párjainak (ПСИ) elemzése lényeges változtatás nélkül a köznyelv szintjén is alkalmazható. A tudomány és a technika nyelve az irodalmi nyelv természetes alnyelve, és az ezen alnyelvvel kapcsolatos kutatások és megfigyelések számos eredménye bizonyos óvatossággal az irodalmi nyelv egészére vonatkozó elmélet kidolgozásakor is felhasználható. A saját nyelvi és idegen eredetű terminusok párjai (ПСИ) „másodrendű” elemzési módszerének ismertetéséhez először tisztázzuk, mit értünk „elsőrendű” elemzésen. Ez a ПСИ-k megállapítása az egyes párok mindkét tagjának helyessége, vagyis normativitása alapján. Az elsődleges elemzés a jól ismert ortológiai 2 értékelés útját követi. Ha egy adott nyelvben a pár mindkét tagja adatolható, és egyikük sem rendelkezik negatív értékelést kiváltó tulajdonságokkal, akkor az úgynevezett gazdagsági elv alapján mindkettőt „helyesnek”, az irodalmi normának megfelelő kifejezőeszköznek tekintjük. Hasonló, megengedett szinonimapárok sok nyelvben ismertek. Ismételten felkeltették orosz, litván és lett kutatók figyelmét 3. Ha azonban egy ilyen pár mindkét tagja jelentésbeli különbség nélkül elfogadható az irodalmi nyelvben, akkor is formálisan különböznek egymástól. E különbség hatása érdekel bennünket mind a kommunikációs helyzetben, mind a nyelv további fejlődése során. Az ilyen másodlagos egyenlőtlenség megállapítása nem értelmezhető úgy, hogy feltétlenül előnyben részesítjük a pár egyik vagy másik tagját. Éppen ellenkezőleg: az eltérő tulajdonságok, amennyiben hasznosak, mindegyik formális változatnak jogot adnak az együttes fennmaradásra még a szaknyelvi szókincsben is. Figyeljünk arra, hogy ha léteznek olyan teljesen szinonim ПСИ-k, amelyek átjutnak az elsőrendű elemzés szűrőjén, és tagjaik funkcionális oldala nem teljesen azonos, akkor ebből következően vannak esetek, amikor a nyelvi egységek rendelkeznek valamely aspektussal vagy aspektusokkal 2 Az ortológia a mi értelmezésünk szerint a nyelvművelés mint nyelvészeti diszciplína. A megfelelő melléknév: ortológiai. 3 Pl.: Даниленко В. П. Русская терминология/Опыт лингвистического описания.— М.: Наука, 1977, с. 175; Klimavičius J. Tarptautinių ir lietuviškųjų terminų sinonimija terminografijoje.— Lietuvių terminologija (Lietuvių kalbotyros klausimai), 1975, t. 16, p. 91—123; Скуйня В. П. Соотношение интернациональных элементов в латышской и русской научной терминологии.— В кн.: Вопросы разработки научно-технической терминологии. Рига, 1973, с. 149—160. 122 olyan tartalmaké, amelyek a szemantikai struktúrájuk keretein kívül esnek a szokásos nyelvészeti értelemben, vagyis a nyelvi egységek funkcionális oldala tágabb lehet szemantikájuknál. Feltételezve a PSI tagjainak teljes szinonimitását, amely egy kellően korlátozott terminológiai mező keretein belül valósul meg, az ilyen tagokat nem különböző terminusoknak, hanem alloformáknak, vagyis ugyanazon terminus betű- és hangalakváltozatainak nevezzük. A másodrendű elemzési módszerek (kritériumok) ismertetését megkezdve mindenekelőtt az alloformák belső és külső irányultságára térünk ki. Az utóbbiak gyakran abban különböznek egymástól, hogy a saját nyelvi alloforma mintha „befelé”, vagyis az adott nyelvet beszélő nép felé „irányulna”, míg az idegen nyelvi az adott szakterület nemzetközi szakemberköre felé (ez a külső irányultság). A terminus belső irányultsága abban az értelemben „tágabb”, hogy az adott („a mi”) nyelv minden beszélőjét figyelembe veszi, míg külső irányultsága csak azokat, akik ismerik az adott szakterületet (a speciális fogalmat). A külső irányultság viszont abban az értelemben tágabb, hogy az adott tudományterület szakemberei közül nem csupán azokat veszi számításba, akik „a mi” nyelvünket beszélik. Magától értetődik, hogy a külső irányultság akkor hatékony, ha az idegen terminus nemcsak külső alakját, hanem tartalmát tekintve is valóban interlingvális (nemzetközi). A külső irányultságnak két aspektusa van: passzív és aktív. A passzív aspektus abban áll, hogy ha az adott nyelvben van egy idegen szó, akkor kedvező körülmények között az idegen nyelvű szövegben annak megfelelőjét is megértjük. Az aktív aspektus lényege, hogy ha az anyanyelvünkön írt szövegbe egy idegen, interlingvális terminust illesztünk, feltételezhetjük, hogy más anyanyelvű szakember valamivel könnyebben érti meg a szövegünket. Ebből az következik, hogy a külső irányultság eltérő értékkel bír azoknál a nyelveknél, amelyeken exportra szánt szakirodalom nagy tömegét állítják elő, illetve azoknál, amelyek szakirodalma nem terjed el széles körben külföldön. A belső irányultságon belül „egyszerű saját nyelviség” és „átláthatóság” figyelhető meg. Az egyszerű saját nyelviség abban nyilvánul meg, hogy a szövegekben a saját nyelvi egységek nagy tömege kedvezőbbnek tűnik, mint az idegen nyelvieké. Innen ered, hogy az egyszerű saját nyelviség minősége az egyes szavakra is áttevődik. A szó átláthatósága, vagyis transzparenciája, a modern nyelvtudományban ismert fogalom. Nem könnyű olyan példákat találni, amelyekben a szó beszédhasználatbeli előnyben részesülése egyszerű saját nyelvisége miatt tisztán, vagyis a transzparencia támogatása nélkül mutatkozik meg. Egy ilyen szó az észt löge ’kutacs’, amely az idegen nyelvi fontiikul szóval alkot párt. Ez utóbbi igen ritkán fordul elő. 123 annak ellenére, hogy e szó töve a fontāin ’szökőkút’ szóból ismert, maga a loge pedig az irodalmi nyelvben semmi mással nem asszociálódik. A Loge nyelvjárási szó, amelynek az orvosok a kutacs jelentést tulajdonították. Mindazonáltal ezt a szót mind a nép, mind az orvosok elsajátították. Számos olyan párra akad példa, amelynek saját nyelvi tagja átláthatóbb: suhkurtõbi — mellitdiabeet ’cukorbetegség, diabetes mellitus’, kahepaiksed — amfiibid ’kétéltűek’, eemaidumus — elongatsioon ’elongáció’ stb.4 Az idegen szavak is gyakran átláthatók. Transzparenciájuk nagymértékben az egyéntől függ: az idegen nyelvek ismeretétől és az idegen szavak elemzésére való képességtől. Hasonlítsuk össze a kontraforss és a tugipillar5 alloformákat. Ha valaki nem ismeri a pillar ’pilaszter’ építészeti terminust, de ismeri a kontra- és a forss (eerima) ’erőltet’ töveket, akkor az idegen nyelvi kontraforss alloforma átlátható számára, míg a saját nyelvi párjáról ez nem mondható el. Így tehát a párok idegen nyelvi tagjainak egy része viszonylagos belső irányultsággal rendelkezik, az eltérő irányultságok közötti határ pedig nem esik egybe a szavak saját nyelvi és idegen nyelvi voltának határával. Ezután az alloformák pontossági képességét kell megvizsgálnunk. Ehhez pontosítani kell a „pontosság” fogalmát. Elemeztük a terminológiai szakirodalom vonatkozó megállapításait. Kiderült, hogy a „pontosság” a terminológia számára két különböző jelentéstartalommal bír. Ennek megfelelően megkülönböztetjük a szignifikatív és a kommunikatív pontosságot. A szignifikatív pontossághoz mindenekelőtt a terminus egyértelműsége tartozik, továbbá jelentésének a szakszerű kommunikációhoz szükséges ismertsége. A szignifikatív pontosság tehát a lexikai egységek tartalmi síkjára vonatkozik. A szignifikatív pontosságról szólva a legegyszerűbb azt feltételezni, hogy a kommunikációs csatorna mindkét végpontján azonos a kód (az egység formája és tartalma), és ugyanolyan mértékben ismert. Kommunikatív pontosságon azt értjük, hogy az egység formai oldala képes elkerülni, hogy az üzenet fogadásakor, a csatorna végén érthetetlenné váljon. Az ilyen értelemben vett pontossághoz szükséges, hogy a terminus betű- és hangalakja világosan megkülönböztethető legyen más terminusokétól. A kommunikatív pontosságot emellett az egység belső formájának helyes irányultsága, valamint a fogalom kifejezetten megjelenített jegyeinek megfelelő kiválasztása teremti meg. Így a kommunikatív pontosság esetében a teljes 4 suhkur- ’cukor-’, tõbi ’betegség’; kahe- ’két, kettős-’, paik ’hely; közeg’, -ne — képző; eemale- ’eltávolodni’, eemaidumus — állapotot kifejező, igéből képzett főnév. 5 A kontraforss szó jelentését és alakját tekintve jól megfelel az orosz контрфорс ’támpillér’ szónak; tugi- ’támasztó’, pillar ’pilaszter’. 124 nem feltételezhető a kód azonossága a csatorna mindkét végén. Ha az üzenetet fogadó számára a terminus tartalma nem teljesen világos, annak összetevői alapján próbálja megérteni. Az ilyen helyzetek tipikus példái az oktatási szituációk. A kommunikációs pontossággal rendelkező terminus könnyebben megjegyezhető, és elősegíti a tanított tantárgy megértését. Nyilvánvaló, hogy egy lexikai egység egyszerre rendelkezhet szignifikatív és kommunikációs pontossággal. Az észt terminológiára vonatkozó megfigyelésekből arra lehet következtetni, hogy léteznek saját nyelvi és idegen eredetű szavakból álló párok, amelyekben az idegen eredetű tagok pontosabban képesek közvetíteni a terminus jelentését, mint saját nyelvi megfelelőik. Ide tartozik például az összetett szavak első komponense, a koht-, amelynek különböző jelentései az idegen eredetű megfelelőkkel összevetve válnak nyilvánvalóvá: lokaal- „helyi, lokális”, valamint statsionaar- „állandó”. Anyagunkban azonban több olyan eset van, amikor a saját nyelvi allomorfok bizonyulnak pontosabbnak; például az egyik oldalon a ökonoomia, a másikon pedig a majandus, majandusteadus és a kokkuhoid (ueo: majandus „[közlekedési] gazdaság”, majandusteadus „közgazdaságtan (mint tudomány)”, kokkuhoid a kokku hoitma „takarékoskodni” igéből). Az idegen eredetű szavak pontosságának csökkenése gyakran többértelműségükkel függ össze, amely a nemzetközi használatban alakult ki és rögzült, ezért kizárólag az észt nyelvben nehezen szüntethető meg. Az idegen eredetű szavak többértelműségének jelentéskörük szűkítésével történő kiküszöbölése gyakran pozitív eredményhez vezet. Például a telefon egy szűk terminológiai területen két jelentéssel bír: 1) a távközlés egyik fajtája, 2) hallókapszula, fülhallgató (a telefonkagyló vagy a fejhallgató része). A második jelentésre külön szót alkottak: kuular (a kuula- „hallgatni” szóból). A kérdés most az, hogy korlátozható-e a telefon szó használata úgy, hogy fülhallgató jelentésben többé ne használják. A saját nyelvi szavak használatának szabályozása és újabb ilyen szavak megalkotása gyakran könnyebb út, mint a nyelvek közötti szavak használatának szabályozása. A SZI tagjai elemezhetők a szóalkotó képesség és a rövidség szempontjából. Ismert tény, hogy minél rövidebbek a szavak, annál alkalmasabbak a szóalkotás alapjául. A cikk szerzőjének több évtizedes megfigyelései, és nem csak az övéi6, arra utalnak, hogy az észt saját nyelvi terminusok átlagosan valamivel rövidebbek idegen eredetű megfelelőiknél. Nem is kételkednénk meggyőződésünk helyességében, ha a szakirodalomban nem találkoznánk olyan állításokkal, amelyek szerint az idegen eredetű (nemzetközi) terminusok rendszerint rövidebbek7. V. V. Akulenko szerint kis mértékű 6 Напр.: E g e r e l t T. Eesti oskuskeel.— Tallinn: Valgus, 1982, lk. 75. 7 К в и т к о И. С. Термин в научном документе.— Львов: Вища школа, 1976, с. 69; Д а н и л е н к о В. П. Указ. соч., с. 210. 125 a terminológia nemzetköziesedésével az üzenetek számottevően meghosszabbodnak, „amint azt néhány germán, finnugor és más nyelv gyakorlata tanúsítja”8. Mivel az észt nyelv a finnugor nyelvek egyike, érdekelt bennünket, hogy ez az állítás valóban rá is vonatkozik-e. Az eredmények megbízhatóságának biztosítása érdekében előzetesen különböző forrásokat elemeztünk az észt szaknyelvi szókincsből ebből a szempontból, és statisztikai elemzésre egy új matematikai terminológiai szótárt választottunk9. Ez az egyik régi, nagy múltú terminológiánkat mutatja be. A könyvet gyakorlatilag nem érinti a rövidségre irányuló modern törekvés. A szavak hosszát szótagokban számoltuk. 172 párt elemeztünk. Kiderült, hogy a saját nyelvi szavak hossza átlagosan legfeljebb 84%-a idegen eredetű megfelelőikének. Ezenkívül ugyanezeket a párokat átláthatóságuk (és ezáltal kommunikációs pontosságuk) szempontjából is elemeztük. Abból a 36 párból, amelyben a saját nyelvi allomorf hosszabb volt az idegen eredetűnél, egyharmadot tett ki azoknak az aránya, amelyekben átláthatóság tekintetében felülmúlta az idegen eredetű alakot. A fennmaradó 24 esetben nem lehetett megállapítani, hogy bármelyik allomorf átláthatóság szempontjából fölényben lett volna. Feltehető, hogy jelenleg az észt saját nyelvi terminusok átlagos hossza inkább csökken, mint növekszik. A szabványosított terminusok relatív szótaghossza az 1970-es években és az 1980-as évek elején számottevően csökkent. (Relatív hossznak az észt terminus szótagjainak számát nevezzük elosztva az orosz szabványosított megfelelő szótagjainak számával; százalékban fejezzük ki.) A legkisebb négyzetek módszerét (lineáris korrelációt) alkalmazva megállapítottuk, hogy az Észt SZSZK köztársasági szabványaiban, például a „Terminológia és meghatározások” címűekben, az észt alapterminusok relatív szótaghossza évente átlagosan 2%-kal csökken. Nyilvánvaló, hogy ilyen erős tendencia nem állhat fenn örökké. Mivel azonban a szabványosított terminusok többsége saját nyelvi, feltehető, hogy ez a tendencia a vizsgált időszakban hozzájárult az idegen eredetű és saját nyelvi terminusok hosszúsága közötti különbség megőrzéséhez, az utóbbiak javára. Meg kell jegyezni, hogy az észt terminusok fokozatos rövidülése – amennyiben megfigyelhető – nem rövidítéseknek vagy összevonással alkotott szavak használatának tulajdonítható. A rövidséget, legalábbis az alapterminusok esetében, a nyelv természetes szerkezeti eszközeinek felhasználásával érik el; e lehetőségek feltárásával már évek óta foglalkoznak a terminológia iránt érdeklődő észt filológusok. 8 Акуленко В. В. Научно-техническая революция и проблема интернациональной терминологии. — В кн.: Научно-техническая революция и функционирование языков мира. М., 1977, с. 81. 9 Matemaatika oskussõnastik. — Tallinn: Valgus, 1978. — 200 lk. 126 A fentebb bemutatott értékelési eljárások láthatólag nem merítik ki a PSI tagjai elemzésének lehetséges kritériumait. Röviden az alloformák rendszerszintű képességéről. A kérdés az, hogy a PSI különböző tagjai miként segítik elő vagy akadályozzák a fogalmi és lexikai sorok izomorfizmusát („szimmetriáját”). Az észt nyelvet az összetett egységek nagy száma és az a lehetőség jellemzi, hogy több (akár 5–6) tőből álló szóláncokat lehessen alkotni. A nyelv e jellegzetességének köszönhetően olyan szósorok hozhatók létre, amelyek izomorfak a fogalmi rendszerekkel vagy sorozatokkal. Ez a lehetőség esetről esetre különbözőképpen valósul meg. Ha például az alloforma näokolu átláthatóbb, mint a vistseraalkolu (mindkettő jelentése „arckoponya”; näo — „arc-”), akkor az utóbbi jobban elhelyezi denotátumát az anatómiai egységek rendszerében, mivel maga is beilleszkedik a relatív helyzetre vagy irányra utaló meghatározó összetevőket tartalmazó terminusok rendszerébe. Időnként a saját nyelvi alloformák egy alárendelt vagy a hierarchikus ranglétrán magasabban álló fogalmat idéznek fel. Például a kõrg-rõhkkond „anticiklon” és a madalrõhkkond „ciklon”10 terminus magában foglalja a rõhkkond képzett szót, amelynek ugyan nincs idegen nyelvi megfelelője, mégis olyan fogalmat fejez ki, amely nyilvánvalóan létezik, és magában foglalja a „ciklon” és az „anticiklon” fogalmát. Végül hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az általunk ismertetett elemzési módszer nem alkalmazható a saját nyelvi és idegen terminusok minden párjára. A PSI egy része az egydenotátumú, eltérő jelentésű terminusok kategóriájába tartozik. Az ilyen párok tagjai denotatív jelentésük szempontjából teljes szinonimák, miközben szignifikatív (jelentésbeli) értékük nem egyezik. Ha csak a szignifikatív jelentést ismerjük el (ahogyan ezt a tiszta nyelvészetben gyakran teszik), akkor nem szinonimák. Ha a szignifikatív és a denotatív jelentést egyaránt elismerjük (ami a terminológiatudományban természetes), akkor a hiányos szinonimák sajátos típusának tekinthetők. A denotátumot mintegy hol az egyik, hol a másik nézőpontból szemléljük. Példa erre a koht- és a monoliit- első összetevő a kohtbetoon és a monoliitbetoon összetett szavakban. Mindkét szó fordítása „monolit beton”, de a saját nyelvi változat nem a betontermék monolit jellegére utal, hanem arra, hogy a helyszínen készítik el. Az õpiaeg és az õppeaeg szó (aeg: „idő”) ugyanazt, a „tanulás idejét” jelöli, de az első a tanuló, a második pedig a tanárok és az iskola szervezete szempontjából. Az egydenotátumú, eltérő jelentésű terminusok szakszókészletben való szükségességének kérdése az adott szakterületek problémakörébe tartozik. A köznyelvben viszont hiányos szinonimákkal gazdagítják a nyelvet, vagyis a jelentés különböző árnyalatainak kifejezésére szolgálnak. 10 kõrg-: „magas”, rõhk: „nyomás”, -kond: gyűjtő jelentésű képző; madal-: „alacsony”. 127