J. Jablonskio kalbos kultūros teorija

A LITVÁN NYELV SZERKEZETÉNEK KUTATÁSAI, A LITVÁN NYELVTUDOMÁNY KÉRDÉSEI, X X|VI (1987)] ALDONAS PUPKIS J. JABLONSKIS NYELVMŰVELÉSI ELMÉLETE A litván nyelv művelődésének és a köznyelv történetének, valamint az egész litván nyelvtudománynak a legkiemelkedőbb személyisége Jonas Jablonskis (1860—1930). „Az irodalmi nyelv fejlődésének egész történetében nem volt Jablonskiséval egyenrangú nyelvész.“ A történelem körülményei folytán neki jutott osztályrészül, hogy a mai köznyelv legnagyobb és legjelentősebb megteremtője és normázója, e nyelvrendszer kodifikálója és őrzője, valamint használatának ápolója legyen. Jablonskis kiválóan megértette a köznyelv lényegét, rendeltetését és megalkotásának sajátosságait. Korszakalkotó műve, az 1901-es „Litván nyelvtan” előszavában ezt írta: „Az írott nyelv szabályait mindig valamelyik nyelvjárás sajátítja el; a többi nyelvjárás csupán legjobb apróságaival gyarapítja azt, azokkal a magvakkal, amelyek az írott nyelvjárásból valamilyen oknál fogva eltűntek, többé nem használatosak. Ha az írott nyelvből hiányzik valamely szó, amely csak más nyelvjárásokból ismert, az írónak használnia kell ezt a szót, bárhol is találja meg. (...) E nyelvtan nyelve tehát „a suvalkiaiak egyszerű nyelvjárása” lesz, de ahol szükséges, más nyelvjárások is megerősítik és alátámasztják‘?, Az élő népi beszélt nyelven kívül Jablonskis számára a köznyelv forrásai még a népköltészet, a nevesebb litván írók művei, a nyelvtudományi munkák és a szótárak voltak. A nagy nyelvész azonban mindezekben a forrásokban elvileg elfogadhatatlan dolgokat is látott, olyanokat, amelyek „idegen nyelveken alapulnak”, és „szüntelenül beszennyezik népünk nyelvét””*. A „Gimtoji kalba” nyelvészeinek szavaival élve a köznyelv forrása általában véve a „nép nyelvének törvényeire” épülő litván nyelvhasználat. Jablonskis azonban ezt a litván nyelvhasználatot nem eklektikusan, mindenféle válogatás és szigorúbb elvek nélkül másolta. Jablonskis egész normatív munkásságának talán legnagyobb érdeme éppen az, hogy ügyesen összehangolta Kelet-Poroszország köznyelvi változatát a nyugati aukštaitis kaunasi nyelvjárással, vagyis jóváhagyta a litván köznyelv rendszerét, és azt 1901-ben megjelent nyelvtanában kodifikálta. Jablonskis műveiben úgy tűnik, sehol sem használta a rendszer terminust. De ezt, magát a rendszert, kiválóan érzékelte, és a jelenlegi nyelvtudományhoz hasonlóan értette*, — ! Vosylytė B. Jablonskis szerepe a litván irodalmi nyelv történetében. —Kn. : Irodalom és nyelv, 1956, 1. köt., 63. o. * Jablonskis J. Válogatott írások (a továbbiakban RR)/Szerk. J. Palionis. —V., 1957, 1. köt., 60. o. 3 Jablonskis J. RR, 1. köt., 60. o. 4 Egyet lehet érteni A. Piročkinasszal (A köznyelv eredetéhez. —V., 1977, 100. o.), aki szerint Jablonskis a nyelvi rendszert „a nyelv szelleme” terminussal nevezte meg. 128 ezt számos példa mutatná. Így például a fonetika területén a nyelvi elemek megkülönböztető funkcióját. A vak vo elfogadása után szükséges megőrizni a hosszú magánhangzók ki y, o, ė, uo, a ie minőségtől függetlenül, a pozíciótól függően. Megjegyezve, hogy a keletiek számára az ir odelė, uodelis, ir vietelė, vėtyklė a szó elején ,,nagyon gyakran azonos hangokat hall“, folytatja Jablonskis írja: „Ahhoz, hogy alkalmazkodjanak az írott nyelv törvényeihez, tudniuk kellene, hogyan hangzanak az írott szótagok akkor, amikor a szó hangsúlya rájuk esik“. jų Ezért követelte, hogy az írásban eltérően jelöljék a hosszú és a rövid magánhangzókat, tartsák be a nyugati ir mássalhangzók egybekapcsolódásának törvényeit stb. ir Hozzáteendő, hogy tökéletesen felismerte ir a köznyelvi hangsúly intonációjir ának megkülönböztető funkcióját“. A rendszerérzék nagyon erős, különösen a hangsúlyozás, a szavak ir jų az alakok képzéséről szóló megfontoláir sokban és javításokban. Nem értve egyet azzal, hogy a pagunda szót a köznyelvben hangsúlyozzák, 2, Jablonskis ezt írta: „Aukštaitiva k sban az alruos csak így mondják: pagunda, -dos. Ha M. Daukša ezt a prefixummal ellátott 7odjt valóban így hangsúlyozta [...], akkor kissé elment az esze: vö. pagdlba, -bos, -bą, paguoda, -dos, pakarpa, -pės, pašalpa, -pés, pašalpą, Palanga, -gos, Palangą...“ (retinta J. J.). Vagy amikor a litván a ne írásokban itt-ott megjelenő formát bírálja, analógiát vesz alapul: lietūvis lietūviškas, — liežūvis liežūviškas, — vyturys ir vyturiškas, — gyvulys gyvuliškas. — „A d-džio „lietuvis” mellett a melléknévnek a nyelvben „lietuviškas!” formában kellene kialakulnia. Mivel a balsiai határozószót nem ajánlja a köznyelv számára, a nyelvész így okoskodik: „Mit tanít itt valójában a szerző az olvasónak e három település környékének [Kėdainių, Surviliškio, Krekenavos — A. P.] megjegyzéssel ? Hiszen iš tų Úgy tűnik, legalábbis a helyekből kiindulva, az írott nyelv kérdéséhez vett nyelvi példákról beszélünk (a szótárról, a szabályokról). [...] Mivel nyelvemben nincs meg a balsus, -si melléknév, nem tudom benne használni a balsiai nė határozószót” (rövidítve: J. J.). Jablonskis írásaiban még nagyon sok hasonló példát találnánk (különösen lásd jo 1928 m. a művet „Nyelvünk szótárfüzetének dolgai”). A következetesség elvének betartására vonatkozó követelmény'’, a nyelvi tények analógiáival való állandó operálás, vagyis a köznyelv jelenségeihez való rendszerszerű viszonyulás Jablonskis valamennyi fejtegetésében į megfigyelhető, és minden ajánlására jellemző. jo Jablonskis megértve, hogy a köznyelv rendszere élő és önálló jelenség, amely egyre inkább eltávolodik nyelvjárási alapjától, már 1914-ben, amikor a mai litván köznyelv még gyermekkorát élte, normái nagyon ingatagok, megosztottak és heterogének voltak, prófétai szavakat mondott annak létrehozásáról és jövőjéről: „az irodalmi nyelv magának a nemzetnek és a nyelvét tudó íróknak, nem pedig a nyelvészeknek a terméke“** és: „Az irodalmi nyelvnek növekedése közben magától kell tökéletesednie“? (A. P. ritkítása). Ugyanezt 14 évvel később, 1928-ban megismétli: „hagyjuk, hogy a maga módján, a nemzet saját szabályai szerint növekedjék, ne erőltessük rá — ő nagyon korszerűen értette az árja fonetikai rendszert, vol5 Jablonskis J. RR, t. 1, p. 66. * Ugyanott, 190. o. 7 Jablonskio raštai/Sud. J. Balčikonis. — K., 1936, t. 5, p. 174. 8 Ugyanott, p. 172. » . hig vy pn 17. o.; 4. köt., 1935, 276., 278. o. és másutt. ; vö. : Piro¢kinas A. Jablonskis — a köznyelv megteremtője. — V., 1978, p. 201. 11 Jablonskis írásai, t. 4, p. 189. 12 Ugyanott, mindenféle új p. 188. 5. 1835 129 szóval minden ok nélkül“* (J. J. szerk.). A nyelvészek feladata tehát a köznyelv rendszerének megállapítása és kodifikálása volt, a köznyelv pedig egyébként az egész nemzet, annak legfejlettebb emberei alkotásának terméke. A nyelvészek feladata annak felügyelete, hogy betartsák az elfogadott rendszert: „Az írott nyelv fejlődésével a nyelvészek munkája csupán abban áll, hogy felszínre hozzák a nép nyelvének törvényeit, és ügyeljenek arra, hogy íróink, különösen az újságírók [...] maguk se kezdjék időnként lerombolni e nyelvi törvényeket- “. A népnyelv, a folklór, az írásos művek és a nyelvtudomány adataival operálva Jablonskis látta e litván nyelvhasználat egyenetlenségét, valamint a kettős alakok sokaságát mind a szókincs, mind a szóképzés és a nyelvtan területén. Mondhatnánk, hogy Jablonskis jól felismerte a nyelvi jelenségek változatosságának problémáját, és megértette e változatosság határait a köznyelvben. „Mindig meg kell említeni, hogy más népek nyelvtanaiban is, bár írásbeliségük sokkalta kidolgozottabb, meglehetősen sokféle ingadozás tapasztalható” — írta 1901-ben a nyelvtan előszavában. — Akkor hát „mit kívánjunk a mi nyelvtanunktól?”1® Ezért felmerül a kérdés, milyen elvek vezették Jablonskist, amikor különféle forrásokból kiválogatta a köznyelv normáit? Mint láttuk, mindenekelőtt a nyelvi jelenség rendszerszerűsége volt a döntő tényező. Mindent, ami nem egyezett a köznyelv rendszerével, ami ellentmondott e rendszer lehetőségeinek, kompromisszumok nélkül elutasított, és nem ajánlott a köznyelv számára. Így elvetette a nyelvjárási fonetikai és akcentuációs változatok nagy részét, bizonyos szóképzési típusokat, valamint egyes morfológiai alakok kettőseit. Ám a rendszerbe beleillő jelenségek is lehetnek időnként változatosak — hogyan járt el ilyenkor Jablonskis, mi vezette, amikor egyes nyelvi jelenségeket a köznyelv számára ajánlott, másokat pedig elutasított? Ugyanez a kérdés merül fel Jablonskisnak az idegenszavakkal kapcsolatos nézeteit vizsgálva is. Jablonskis a litván nyelv nagy tisztogatója volt, és számára a nyelvi tisztaság kritériuma igen fontos volt. „Valójában ez az elv mindig érvényesült, amikor csak megkísérelték tudatosan szabályozni a nyelvet“! *, Jablonskis azonban minden korábbi nyelvtisztítótól elsősorban abban különbözött, hogy nemcsak a szókincs, hanem a szintaxis tisztaságát is megkövetelte". Másfelől tevékenységének sajátossága az volt, hogy különösen figyelembe vette nemcsak a kifogásolt idegen szót, hanem annak helyettesítőit is. Ezekre a helyettesítőkre különösen figyelt, és azon a véleményen volt, hogy a köznyelv számára jobb egy kölcsönszó, mint egy ügyetlen, a nyelv rendszerébe be nem illő új szó: „ha nincs saját szavunk, sokkal jobb volna más népekkel együtt azt mondani: redaktuoti, redaktorius, mint minden ok és alap nélkül alkalmatlan neologizmusokat bevezetni a nyelvbe““**. De még azokban az esetekben is, amikor a litvánban látszólag egészen jó saját szavak álltak rendelkezésre az idegen szó helyettesítésére, Jablonskis néha nem nyúlt hozzá. Például a boti polonizmussal kapcsolatban ezt írta: „Ahol szükséges, magam is úgy fogom használni ezt a szót (boti), ahogyan eddig használtam: ha más ember szövegében találom, úgy látszik, nem javítom ki a žiūrėti, paisyti szavakkal“. - 13 Ugyanott, 5. köt., 216. o. 14 Ugyanott, 4. köt., 188—189. o. 15 Jablonskis J. RR, 1. kötet, 61. o. 16 Piročkinas A. A köznyelv eredetéhez, 101. o. 17 Jablonskis írásai, t. 4, p. 101. 18 Ugyanott, p. 15. 19 Ugyanott, a konkrét t. 5, p. 182. 130 Az az elv, amelyet Jablonskis a köznyelv tényeinek mérlegelésekor követett, a nyelvhasználat célja lehetett ir iš jo nyelvi jelenségek használatának célszerűségéből következően. Bár a célszerűség jo terminusát írásaiban láthatólag sehol sem használta, az elv számos tą konkrét nyelvi kérdésről szóló jo fejtegetésben felismerhető. Kalbą Jablonskis a nyelvet ne csupán fiziológiai-- pszichológiir ai jelenségként ir értelmezte, nem pedig társadalmi termékként. Társadalmi jelenségként a nyelv magát a beszélő társadalmat jellemzi („A ja nyelvben a nemzet megvallja, ki ő, mire méltó“??), Nyelvtudása vagy ko nyelvtudatlansága az ember nemzeti ar hovatartozásának szintjét mutatja („A szavak szükségtelen bemagolásánir ak képtelensége, amikor szükséges „bemagolni“, azt mutatja, hogy sok írónk ar valahogy ar mégis elnemzetietlenedett“®!, a nyelv „mivel nem tudjuk, nem lehetünk igazán nė hasznára saját népünknek“**?. A köznyelv az egész nemzet számára elkülönül, annak egyesítő, közös cselekvése. ji Köznyelven írni annyi, — mint az egész népnek írni, számára világosan érthetőir en írni. A to köznyelvben kerülendők a szűk körű nyelvjárási sajátosságok (a formos, kalbė, žiūrė, turė „nem szokványos nyelvi jelenség, mások számára nem érthető“**), a szokatlan új képzések csak megnehezítenék a nyelv tanulását: — „Mi, legalábbis értelmiségijeink többsége, nem ir tudunk, egyelőre nincs időnk arra, hogy nė nyelvünk tankönyvét rendesen megtanuljuk, hát hogyan tanuljuk gi meg aztán ir a „moksnį“ mellett az ir „etiudo“, „tarą, tyrą, tyravimą, ..., matą“ mellett az „elmélet, kikérdezés, vizsgálat (kikérdezés), mérés“* mellett? *, Szigorú szót „Jablonskis ellene szólt A. Vireliūnas neologizmus, P. Vaičiūnas által eltorzított visszaható igék alakjait®®. Jo vélemény, megnehezíti a nyelv megértését ir „a nyelvi mesterkéltség ar tanultságának jelei“?’, Jablonskis egész életében a köznyelvi normák egységének stabilitására ir törekedett. Jį izgatta „rendkívüli a különböző irodalmak íróinak nyelvi változatossága: a legegyszerűbb gondolatokat ugyanabban a füzetben egyes írók így, mások úgy fejezik ki; az írók nyelvének olyan egységessége, amennyit minden írott nyelv legegyszerűbb törvényei megkövetelnek, jo egyáltalán nem látható“®, Mindez árt az iskola munkájának, végül pedig nem [...] ad „milyen valódi megkönnyebbülést jelent a társadalom ta ügyének előadásában“? ?, Ezen egységért csak a nyelvművelő tevékenységben küzdött, ne hanem a normák kodifikálásával is: különösen ügyelt a ir rendszerre, a neologizmusok képzésének következetességére, figyelembe vette, hogy a javasolt norma az egész ar társadalom számára érthető lesz. Nem lehet nem egyetérteni A. Piročkino véleményével, miszerint Jablonskis az idegen elemek elítélésekor vagy törvényesítésekor is a célszerűség elvét követte. „A mindenki által ismert, széles körben használt nem litván nyelvi20 Ugyanott, t. 4, p. 191. 21 Ugyanott, p. 41; lásd szintén p. 57. 22 Ugyanott, 191. o. 3 Ugyanott, 232. o. ? *4 Ugyanott, 308. o. ‘2% Ugyanott, t. 5, p. 212 stb. 2€ Ugyanott, p. 121 stb. 27 Ugyanott, p. 75. 28 Ugyanott, t. 4, p. 50—51; vö. továbbra is p. 133, 197, t. 5, p. 121. 29 Ugyanott, azokat a t. 5, p. 214. 3 131 szavakat, amelyeknek a népnyelvben többnyire nem volt megfelelőjük, vagy nehéz volt belőlük jó új szót alkotni, Jablonskis nem űzte ki az irodalmi nyelvből“*". iš A nyelvi tények célszerűsége be megköveteli, hogy nagyon jól érezzük a társadalom nyelvi. szükségletene it. Jablonskis egyszer már kifejtette gondolatait e szükségletekről. Így például, nem értve egyet V. Kamantauskas azon álláspontjával, hogy le kell mondani a -uotė képzős származékokról (valójában a népnyelvben iš csupán egyetlen szó, a važiuotė*!, ismeretes, azt tanácsolja, hogy más közeli ją képzőkkel su kapcsolják össze (-otė, -autė) itt nem lát ir semmiféle ellentmondást a népnyelv szabályaival. „Ha valamely képzőt most kerülik, akkor az az írók felfogása szerint fölösleges, szükségtelen a nyelvben“? ar (ritk. A. P.). A németek azonban megkülönböztetik a szavakat: das Deklinieren ir die Deklination; Kamantauskas čia mintha azt tanácsolná, hogy elégedjünk meg mindössze egy szóval: linksniavimas. „A szerző valóban azt szeretné, hogy a tanulók, elkerülve az -uotė képzőt, valóban kezdjék el kerülni az ir összes jų további használatos (tankönyvi) szót, su amelynek képzője -uotė (asmenuotė, linksniuotė, vaizduotė, važiuotė...)- ?“33 Vö. még: „Und mit dem Suffix -ūnas müssen wir natürlich immer dort operieren, wo es in der menschlicji hen Sprache wirklich notwendig ist“** (ret. 4. P.). „Žemaitija“ ist eine Neubildung der Schriftsprache. To des Wortes ir „kalvis“ ist noch lebendig. Dieses Wort könnte natürlich in der tų Schriftsprache fortbestehen, wenn es ir für Schriftsteller notwendig wäre“ss (szerk. A. P.). „Idegen, az emberek számára érthetetlen szavakat írás közben csak ott kell használnunk, ahol be jų nem boldogulhatunk nélkülük“®® (szerk. A. P.). Jablonskinak több ilyen megállapítjo ása is van írásaiban; ir figyelmesen olvasva észre fogjuk venni az šį elvet, amikor ne egyetlen javításra alkalmazzák. Figyelembe į veszik a köznyelv szükségleteiir t, miközben védik Kamantauskas más V. javítandó szavait. Jablonski számára nem volt megfelelő az egyes szavak ir jų jelentéseinek kiegyenlítése, ezért azt javasolta, hogy ir különböztessük meg a ir dailę dailę, turėti tūrėti, ir jaunatvė, jaunybė it jaunystė, ir patarėjas taréjas® stb. alakokat, bár egyesek iš jų ir nem feleltek volna meg sem a nyelvi ar tisztaság, sem a rendszeresség követelményeinek. Tökéletesen megértette, hogy a nyelvhasználók szükségletei a legmagasabb szempont, amelynek minden másnak alá kell rendelődnie, még ha azok a legjobb elméletből és a köznyelv iš „javítására” irányuló ar legőszintébb kodifikációs erőfeszítésekből fakadnának is: „Hogy nyelvünk olyan legyen, amilyennek mi magunk elméletileg [t. y. elméletileg. — A. P.] szeretnénk, ha szavai mind pontosan olyanok lennének, amilyeneket neki a „nyelv fejlesztői” adnak, így ő, a mi mai nyelvünk, már régóta nem bírna értékkel, vagy legalábbis annak egy részével a művelt ember számára””* (ritk. Jo J) Jablonskis minden bizonnyal jól felfogta a nyelv stiláris többértelműségét. Azt írta, hogy a dráma hőse, a novella filozófusa nem beszélhet ar ugyanazon a nyelven, mint az őr vagy az egyszerű ta munkás®® . A kisebb tudományos felkészültséar gű embereknek egyszerűbben írnak, a nagyob80 Piročkinas A. Jablonskis nyelvi szabályozásának ir alapjai és elvei. — A nyelvi kultúra elmélete és gyakorlata/A Litván Nyelvi ir Szekció füzete, sz. 1970, 5(18), p. 9. 21 A litván nyelv grammati- — kája, V., 1965, t. 1, p. 298. 32 Jablonskis írásai, t. 5, p. 206. 33 Ugyanott. 3 Ugyanott, p. 207. 35 Ugyanott, t. 4, p. 122. 3¢ Ugyanott, p. 144. 37 Ugyanott, t. 5, p. 170, 178, 185, 193. 3 Ugyanott, p. 216. * Ugyanott, p. 62. 132 ezáltal lehet — „bonyolultabb, kifinomultabb fordulatokkal operálni““*. Bár a nyelvész egyszer ne hangsúlyozta, hogy nem szeret į beleavatkozni a stílus kérdéseibe („a stílus kérdését hajlamos vagyok magukra az írókra hagyni““)), a stílus konkrét kérdéseivel kapcsolatban azonban megfogalmazott egy érdekes ne gondolatot. Mindenekelőtt Jablonskinak nem felelt meg a metaszöveg különféle formája: „a ir szavak neveinek alakjaiban ir ap A különféle nyelvjárásokban a nyelvünk esetkapcsolatának į használatát, a ir nyelvjárási elemek mesterséges emelgetését ų írásokban: a nyelvjárási elemek használatának az egész nyelvtanban, általánosságban véve nem kellene lennie— “4, Kifogásolta az illativus egyes és többes számú ir alakjainak következetlir en összekeverir ését stb. Nem értett egyet ezzel, különösen az alacsonyabb műveltségű olvasóknak szánt „további fordítóknak azt tanácsolom (és a nyelvi lektoroknak), hogy igyekezzenek nem iskolai ti nyelvjárásokban írni, és ne emeljék ki — írásaikban a szokatlan sajátosságokat. A nyelvjárási jų sajátosságok írásokban való kiemelése ir nem hoz napvilágra semmit; használjuk őket írásaink ir nyelvében”43, Jablonskit | azonban az írott stílus ir más sajátosságai foglalkoztatták. Felemelte szavát az írott nyelv körülményessége, a látszólagos műveltség*, a mondat ir mesterségessége, a gondolat sötétsége és jo homályossága** ellen. ir „Amikor ką írunk, mindenekelőtt világosan ir és érthetően kell kifejeznünk a gondolatunkat“** (vö. 4. P.). A gondolatot nemcsak világosan és ne érthetően, hanem ir gördülékenyen, könnyen kifejezve kell megfogalmazni“". Hogy itt nem üres frázisokról, a jó nyelv általános, ir nem konkrét követelményeiről volt szó, hanem az írott stílus o sajátosságait pontosan felismerték, azt mutatja, hogy Jablonskis világosan elkülönítette a nyelvi stílus ir kérdéseit („Az íróknak maguknak kell elkezdeniük gondoskodni arról, hogy írott nyelvünk könnyű, szép, világos, széles körben érthető a) ir b) szabályos (annak az emberek, az olvasók nyelvének szabályait kell követnie)“, végül ilyen Jablonskis kijelentése: „a mondatok külön-külön véve, úgy tűnik, mintha szabályosak lennének, de ez a mondatok szabályossága, úgy vélem, némileg ártott a nyelv gördülékenységének és könnyedségénjo ek“*. A szabályosság ir ártott a gördülékenységnek és a könnyedségnek!.. ir Vajon nem ez a nyelv funkcionalitásának társadalmi célszerűségére vonatkozó ir legfinomabb példa? ! csak tudjunk élni velük * * # Iš Jablonskis nézeteinek áttekintése nem keltheti azt a benyomást, hogy azok változatlanok, megmerevedettek lettek volna, tehát végeredményben, ha figyelembe vesszük a hosszú 40 m. nyelvművelő tevékenységet, bizonyos értelemben dogmatikusak. Iš valójában Jablonskis egész életében szigorúan csak a köznyelv megteremtésének és fejlesztésének ir kardinális követelményeihez tartotta magát. Ezeket mindenekelőtt általánosan ma alkalmazták a nyelvi jo rendszeresség és a funkcionális célszerűség elvei. Egész életében Jablonskis a nyelv ir tisztaságára törekedett, bár a tisztaság kritériumát a célszerűségnek ir rendelte alá, ezért nė egyetlen lépéssel sem tért le a iš világos 'idegen szavak értékelésének útjáról. Miközben egész idő alatt a nyelvi rendszeresség propaUgyanott, 37. o. “4 Ugyanott, 72. o. 12 Ugyanott, 4. köt., 49. o. 48 Ugyanott, p. 243. 4 Ugyanott, 5. köt., 75. o. 4 Ugyanott, p. 134. 4% Ugyanott, 4. köt., 133., 143. o. 4 Ugyanott, 262. o., 5. köt., 92. o. “ Ugyanott, 4. köt., 144. o. 4 Ugyanott, a szerző, p. 262. 133 tevékenyséį gének második felében egyre inkább figyelembe kezdte venni a funkcionális célszerűséget, míg végül 1921 m. kijelenti, hogy a helyesség (vagyis a rendszer követése) már nem elegendő a köznyelv számára. y. Mivel meg volt győződve ne arról, hogy a — 20-as évek elejétől már to beszélhetünk kialakult, ténylegesen létező, szilárdan kodifikált rendszerrel rendelkező köznyelvről®, Jablonskis főként e nyelv normáinak megőrzésére és stabilitásának védelmére szentelte magát, jóllehet a kodifikáció kérdései továbbra is rendkívül fontosak voltak számára (vö. Kamantauskas szótárának recenzióját su ir jų ir „A mi nyelvi szótárunk ügyei”).}]}.bak velkého textu? 🐸 jo 1928 m. V. akověď AI plemene s vážným textem, ale tady už se to trochu zadrhlo. A grammatika betartását be követelte az íróktól iš és ir fordítóktól, szigorúan fellépett a szükségtelen új szavak áradása ellen,. nem értett egyet su Būga által támogatott, a nemzetközi szavak ir fonetikai-morfológiai litvánosításának ir elvével, és védelmezte tų a szavak meghonosodott alakjainak használatát. Továbbá Jablonskis nézetei a konkrét nyelvi normák tekintetében ir változtak, ami teljesen érthető dolog. Į munkája gyakorlatába mindent bevont, amit a ką korabeli nyelvtudoto mány felfedezett (vö. jo nyilvános beismerését, hogy tévedett a képző miatt -ūnas képzős származéką kok javításaiš ®), maga is megtapasztalta a nyelvjárásokat (ebből a szempontból Jablonskinak nagyon sokat adott Juška szótárának szerkesztése 1897—1906 m.), ezt figyelembe į vette, į ką hajlott ar ką a nyelvhasználat elvetette. Mindezen okok tų miatt javításainak egy részét Jablonskis később elvetette, de szinte minden alkalommal új, addig érintetlen kérdések® jo kerültek a cikkekbe, ezért ir egyes nyelvi normákat némileg másképpen értékeltek a nyelvtanokban- *?. ir jo Ez azonban nė némileg sem ártott sem a Jablonskis által megkövetelt nyelvi normák stabilitásának, sem az egész nyelvművelő munka általános alapelveinek. Általában véve Jablonskis érdemei a litván köznyelv és ir annak kultúrája terén felmérhetetlenek, és aligha értékelhetir ők ar kellőképpen bármely áttekintő munkában vagy tanulmányban. ar Jo A művek új kutatásokra várnak, mert nemzedékek nemzedékei iš jų merítenek majd belőlük lelki táplálékot, ir és mindegyikük felbecsülhetir etlen értékekre talál bennük, be amelyek nélkül az élet, a kultúra, sőt maga a köznyelv ir fejlődése is elképzelhetetlen. A KULTÚRA ELMÉLETE! REUH H. S5JIOHCKHCA Pe31roMe OCcHOBOINOJIOXHHK COBDEMEHHOTO JIKMTOBCKOTO JIATEPATYPHOrO s13bIKA Ūonmac SI6n0HCKHC HE OCTABHJI CIHCIKHAJIGLHLIX elméleti munkák IMO kultúra litván beszédben Oj HAKO soknemzetiségű személyes az BLICKA3bIBAHHA IIO NMPAKTHYECKHM BONpocaM HOpMAJIH3aIlIHH JIMTOBCKOrO S3bIKa HaJOT BO3MOXHOCTb YTBEPXIATh, TO B CBOE paboTe pyKOBOJICTBOBAJICA OH TJIyGOKO IIPOAyMAHHOK TeopHeif, OCHOBY KOTOPOH COCTABJISIOT CIEAYIOIIHEe NOCTYJIATbI. VICTOKH HOPM JIHTOBCKOIO JIHTepaTYypHOro S35LIKA — HAPOMHBLIA S3BIK H S3BIK (DOJILKJIOpa, XyHOKECTBEHHAs JIATEpaTypa Tex aBTOPOB, KOTODEbIE XOPOIIO 3HAJIH HAPOIHBIA S3BIK, H JIMHIBHCTHYECKHE TPYbl (IPaMMATHKH H' cnosapu). Ilpx or6ope Hopm Ū. SGHOHCKAC Yy4uKkTbIBaJi IIpexKJIE BCETO CHCTEMHOCTb H IHeJIeCO06pa3HOCTbL S3BIKOBBIX SBJICHHI, IIpH4eM B Hau€aJIe CBOelt paOOTbI Ha Első Terv Kimenő Társ-- Sötétség, a később Minden Több Figyelembe vette a célszerűséget. 50 Piročkinas A. Jablonskis — a köznyelv megteremtője, 191. o. 51 Jablonskis írásai, 4. köt., 271—272. o. 52 Ezt A. Piročkinas munkái mutatják be (különösen a következő könyvekben: Jono Jablonskio leksiniai taisymai. —K., 1970; Jono Jablonskio gramatiniai taisymai. —K., 1976). 58 Piročkinas A. Jablonskis — a köznyelv megteremtője, 219—221. o. 134