Kai kurios baltarusių lituanizmų fonetikos ypatybės

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXVII (1988) LITVÁN NYELV ÉS KÉTNYELVŰSÉG ELENA GRINAVECKIENĖ, JUZEFA MACKEVIČ A BELORUSZ LITUANIZMUSOK NÉHÁNY FONETIKAI SAJÁTOSSÁGA Különböző időszakokban (a múltban és napjainkban) a belorusz nyelvjárásokban (főként az északnyugatiakban) a litván nyelvvel és annak nyelvjárásaival fennálló nyelvi, kulturális, gazdasági stb. kapcsolatok, helyenként pedig a litván nyelvjárások elszlávosodása következtében számos litván jövevényszó honosodott meg. Ezek közül a legnyilvánvalóbbak a lexikai lituanizmusok. A belorusz nyelvjárásokban meghonosodott litván jövevényszavak azok sajátjává, a kommunikációs eszközök elemévé váltak; használatuk során a belorusz szavak mellett egyenrangúként élve természetes módon alkalmazkodtak a belorusz nyelv rendszeréhez, és gyakran annyira hasonultak a belorusz szavakhoz, hogy néha nem könnyű felismerni bennük a lituanizmusokat. A lituanizmusok fonetikája azonban nem egyforma mértékben beloruszosodott. Itt gyakran jelentős változatosság tapasztalható, a jövevényszavak fonetikai változataival találkozunk. Mindez rendszerint nagyrészt a lituanizmus átvételének idejétől, annak a nyelvjárásnak a fonetikai rendszerétől, amelybe a jövevényszó bekerül, a szó ottani használatának intenzitásától, valamint magának a jövevényszónak a litván alakjától stb. függ. A lituanizmusok egy része még nem szakadt el anyanyelvétől, hanem mintegy automatikusan került át a beloruszba, vagy egyszerűen átemelték. Fonetikájuk is megőrizte a litván jelleget. Az ilyen lituanizmusok közül említendők: apýod (< lie. arúodas) [Juod.; Mal.; Malk.], бальзені (< lie. balžienos) [Grauż.; Mal.], за́кты¹ (< lie. gáktos) [1, T. 1, c. 406; Mal.], за́йны ‘állkapcsok; száj’ (< lie. žįúnos) [1, T. 2, c. 337], клу́мпи (< lie. klùmpės) [1, T. 2, c. 479–480; Grik.], купене́ць ‘kupacozni’ (< lie. kopinėti) [S.S.], куційна́ца (< lie. tarm. kucinécis~kutinėtis) [1, T. 2, c. 592; Dain.], кру́сня ‘kőrakás’ (< lie. krùšnis) [1, T. 2, c. 537–538], кяўло́к ‘disznó módjára viselkedő, udvariatlan’ (< lie. kiauliùkas, ‘piszkos gyerek’, kiaũlius ‘udvariatlan, disznószerű ember’) [Kud.], лаўж ‘gallyakból, piszkos ruhákból álló halom’ (< lie. láužas) [1, T. 2, c. 631], расакі́ля (< lie. rasakilė) [1, T. 4, 274; Juod.; Mal.], саўсокі́ ‘katpėdėlės’ (< lie. sausìukai ‘ua.’) [S.S.], саўсе́ня ‘hagymás tört krumpli’ (< lie. sausìenė ‘párolt étel’) [1, T. 4, c. 374] stb. Az ilyen típusú lituanizmusok – amint a megjelölt forrásokból kitűnik – főként a belorusz és a litván nyelvjárások közvetlen határvidékén fordulnak elő, ahol e nyelvjárások intenzív érintkezése napjainkban is tart, és ahol a nyelvjárások folyamatosan keverednek, a litvánok pedig elszlávosodnak. Ezek az ilyen érintkezések legújabb termékei közül a legnyilvánvalóbbak. Jelentős részük gyakran még fonetikájával is elárulja, mely litván nyelvjárásokból kölcsönözték őket a beloruszba, például, 1 A belorusz nyelvjárások zárhangja (amely a jövevényszavakban általában előfordul) a nyomda hibájából grafikailag nem különül el az ezekben a nyelvjárásokban ejtett zöngés réshangtól. 123 быгундаць ‘kiforgatni, átkutatni’ (< lie. tarm. iš-lundyć ‘ua.’) [1, T. 1, c. 358; Grauž.], грумжа́ ‘egy halfajta’ (< lie. tarm. grumzda ‘ua.’) [2, c. 119], кіпса́ ‘láp a mocsárban’ (< lie. tarm. kimsa ‘ua.’) [1, T. 2, c. 462], куми́а ‘egy mocsári növény’ (< lie. tarm. kumšà ‘füves, süppedékes láp’) [1, T. 2, c. 570], nímna ‘pempė’ (< lie. tarm. pimpė ‘ua.’) [1, T. 3, c. 519; 2, c. 358], пумно́лакичы ‘mocsári gólyahír’ (< lie. tarm. pumpólakščiai ‘ua.’) [Achr.; Juod.; Kur.; Mal.], pážuyi ‘széles szán; szánkó’ (< lie. tarm. rągutės ‘szán’) [1, T. 4, c. 238; Juod., Mal.], свíntы ‘vasárnap, ünnep (nap)’ (< lie. tarm. švintà ‘ua.’) [Psn.], скилу́ндзи ‘feltekert szalonna’ (< lie. tarm. skilūndis ‘a sertés hasába töltött, izomhúsból készült kolbász’) [1, T. 4, c. 448], сла́сны ‘slėsna’ (< lie. tarm. slãsna ‘ua.’) [1, T. 4, c. 478], cým-pa ‘elhanyagolt, piszkos ember’ (< lie. tarm. sutrà ‘ua.’) [1, T. 5, c. 23], mpýua ‘trágya, dög’ (< lie. tarm. trušà ‘ua.’) [1, T. 5, c. 134]. A bjelorusz nyelvjárásokban előforduló más litván jövevényszavak fonetikáját kisebb-nagyobb mértékben befolyásolta a bjelorusz nyelv hatása. Megfigyelhető, hogy mindenekelőtt a jövevényszavaknak a bjelorusz nyelv számára idegen vagy szokatlan vokalizmusú elemei változtak meg: minden esetben szűkül az első szótagi diftongusok és kettőshangzók első tagjának a hangzója, az a, és o-vá válik, például: ai > ou: kóupacka ‘balkezes’ (< lie. kairius) [1, T. 2, c. 494; Mal.], nóucau (< lie. paišyti, paišyti) [1, T. 4, c. 37], nóuchi ‘piszok, korom’ (< lie. paišos) [1, T. 4, c. 37], pasz’óušųć ‘elpazarolni, szétszórni’ (< lie. iš-gaišinti ‘ua.’, vö. még gaišate ‘veszteség, pusztulás’) [1, T. 4, c. 253; S.S.], poúcm (< lie. raistas) [1, T. 4, c. 302–303] stb.; au > oy: klóbyčicka ‘a litván nyelvjárási klaũsai ‘hallgass’ alakot utánzó’ [1, T. 2, c. 478–479; Pal.], kóyu (< lie. káũsas) [1, T. 2, c. 508–509], kropu ‘körte’ (< lie. tarm. kraũšis) [1, T. 2, c. 525], лоу́же (< lie. láužas) [1, T. 2, c. 673–674; Bak.; Kur.; Laip.; Malk.; Rak.; Val.], пло́ут ‘az kaptár röpnyílásának befedésére szolgáló deszka’ (< lie. pláutas ‘ua.’) [1, T. 4, c. 15; Akm.; S. Trak.]; am > om: бомбля ‘pattanás’ (< lie. bamblys ‘mindenféle duzzanat’, vö. még bambti ‘felfúvódni, megvastagodni’) [1, t. 1, c. 202], сомуч, сомец, сомчик ‘halászómerítő háló’ (< lie. samtis ‘ua.’) [1, t. 4, c. 520; 2, c. 447; S.S.]; an > он: бо́нда, бо́ндачка (< lie. bandà) [1, T. 1, c. 203–205; Bystr.; Laip.; Mass.], бронкт, бронкта (< lie. brañktas) [1, T. 1, c. 218], шкилёнда (< lie. skilándis) [1, T. 5, c. 479]. Az a hangzó ilyen szűkülésére sok példa van. Ez az egész területre jellemző, és kétségtelenül a bjelorusz nyelvjárások fonetikai hatására ment végbe (vö. nyelvük жоўты ‘sárga’, кроў ‘vér’, по́ўны ‘tele’, valamint Lida, Varanava, Vilejka és a szomszédos járások nyelvjárásainak проўда < праўда ‘igazság’, троў < траў ‘füvek’ stb.). Itt a szó tövében állandóan hangsúlyos litván jövevényszavak a hangzója rendszerint szintén beszűkül és o-vá alakul², például: zákmь ‘szeméremdomb’ (< lie. gãktos) [1, t. 1, ² A litván jövevényszavak hangsúlyos tőbeli a hangzójának (és az ai, au, am, an kettőshangzók első tagjának) a szláv nyelvekben o-vá válása K. Būga példái alapján már a 14. századtól adatolható [3, t. 1, p. 227]. Napjainkban kölcsönzött és Vilnius környékének egyes bjelorusz nyelvjárásaiban használatos ilyen típusú lituanizmusokban a litván a megőrizte eredeti alakját, például: zákmb (lie. gãktos) [Čyč.]. 124 c. 468], kóciń (< lit. kãsa, vö.: kúry kóciaų grãdki) [1, t. 2, c. 431], núoian ‘szálka’ (< lit. pašinas) [2, c. 369; Kaun.; Stral.], stõji ‘egyenes, függőleges’ (< lit. nyj. stãčas ~ stãčias) [1, t. 4, c. 591–592; Gem.] A fehérorosz nyelvben szokatlan litván (i)uo kettőshangzó teljes formájában csak a legújabb, általuk átvett lituanizmusokban fordul elő, valamint ott, ahol a litván nyelv még él, például a már említett apýod < arúodas; más nyelvjárásokban előbb megrövidül és monoftongizálódik, önmagánál nyíltabb (i)o magánhangzóvá alakulva [4, p. 183, 184, 189], például akóm, akóma ‘kalászorsó’ [1, t. 1, c. 73], apód ‘magtár’ (< lit. arúodas) [Juod.; Mal.], žilėnь, žilónь ‘fullánk’ (< lit. gyluonìs) [1, t. 1, c. 444; Pal.], Аболікачы ‘falu a Breslauja járásban, amelyet a helyi litvánok a’buol’i·kščiai-nak neveznek (vö. a’buol’i·s ~ obuolỹs) ~ Obuolỹkščiai’, Ёдажэмь ‘domb a Breslauja járásbeli Adomėniškės falu mellett, amelyet a helyi litvánok Juodažemỹs-nek neveznek’, Ёдлавічы ‘falu a Breslauja járásban, amelyet a helyi litvánok júodela·nai és júodla·nai néven emlegetnek’ (az utóbbi a Júodela·nai ~ Júodelėnai³ névből ered, például júodla·nuos g’i·mus mamù·t’e ir aš; a júodla·nai < júodela·nai kapcsán vö. e helyek litván nyelvjárásában a stó· < šitó· ‘ez’ alakot is); Ёдлóyckia ‘a Juodelėnai falu lakói’, Пóдзiуки ‘domb a Breslauja járásbeli Petkūniškės falu mellett, amelyet a helyi litvánok púodz’iš’k’e ~ Púodiškė néven emlegetnek’ [5, p. 173, 174, 186, 188; 6], Ёдынка ‘patak a Šalčininkai járásbeli Akmenynė faluban’ < lit. Júodupė ‘ugyanaz’ [7], Aбóлiуки ‘a Baranavičiai járás egyik falujának és mezejének neve’, vö. lit. Obeliškiai ‘falu a Rokiškis járásban’, továbbá lit. obuolỹs [8, c. 13], Iómкluki ‘falu a Varanavo járásban’, vö. lit. Júodkiškiai ‘falu az Ukmergėi járásban’, Крóniуки ‘falu a Breslauja járásban’, vö. lit. Kruópiškis ‘tanya az Utenai járásban’ [9, c. 21, 23], Ло́ша ‘az Ašmena egyik mellékfolyója Gervėčiai mellett, amelyet a helyi litvánok Aluoša, Aluošià néven emlegetnek’ [10, p. 219]⁴, nodźinka ‘fazék’ < lit. puodýn[ė] ‘ugyanaz’ + szl. -ka [1, t. 4, c. 33; Juod.; Laip.; Mag.; Rak.; Skrud.], сло́ксня, сло́киня, сло́кишна, сло́киня ‘háncs’ < lit. slúogsna ‘ugyanaz’ [13, c. 388; 14, p. 189; vö. még 15, s. 349; 16, c. 50], Vžolíi ‘erdőcske és út a Varanavo járásban, amelyet a helyi litvánok v·žolijo·s-nak neveznek (vö. az ott ejtett ú·žuolas ~ ąžuolas) ~ Ažuolijos’ [8, c. 240; 17] stb. K. Būga állítása szerint [3, t. 1, p. 229] a lit. uo szláv nyelvekben bekövetkező ilyen átalakulása fehérorosz hangtani jelenség, amely a XVI. század elején kezdődött. Amint egyes fehérorosz nyelvjárások lituanizmusai mutatják, ez a törvény helyenként még ma is formálódik. Jól mutatja, hogy a litvánul megtanult szlávok ajkán a litván szavak -(i)uo- hangkapcsolata könnyen -(i)o- hangkapcsolattá válik, az is, ahogyan litván szavaikat ejtik: dóna < dúona, dót < dúoti, póla < púola, prausiós < prausiuosi, sólòse < súolose, važiót < važiuóti stb.; vö. még a lengyel pabucok ‘csókolj meg’ < lit. nyj. pabučiok, važok ‘hajts/menj’ < lit. nyj. važiuok, dos’u < lit. dúosiu [15, s. 351, 352]. ³ Hogy Ёдлавічы-nak valóban semmi köze a lengyel jodła ‘fenyő’ szóhoz, azt jól mutatja az e környéken beszélt fehérorosz nyelvjárás, amelyben a ‘fenyő’ neve ёлка, a borókáé pedig gzlėнец < lit. nyj. ėglis. ⁴ A fehérorosz Ло́ша (< lit. Aluošià) szókezdő a-jának kieséséhez vö. a náluk használatos баркулёз (< туберкулёз) ‘tuberkulózis’, а́дка (< сладка) ‘édes’ [1, t. 1, c. 260; t. 2, c. 630] stb. A Ло́ша folyónév < Aluošià, ez pedig az al- tőből ered, vö. alėti ‘folyni’, ‘futni’, valamint az -uoša, -uošia képzőből [11, p. 206]. Az itt bemutatott, a lituanizmusok (i)uo hangkapcsolatának szláv nyelvekben (i)o-vá alakulására vonatkozó törvény segíthet pontosítani a Felső-Dnyeper-vidék Ло́ша folyónevének litván forrását is, amelyet baltizmusnak tartanak [12, c. 194]. Ez maga is lehet a lit. Aluošià, ahogyan az azonos képzésű fehérorosz Ло́ша < lit. Aluošià. 125 A többi litván szó fonetikája és szóalkotása, amelyet erősen befolyásoltak a fehérorosz nyelvjárások, sokkal távolabb került a litván nyelv hangtanától; néha szinte felismerhetetlenné, gyakran szabálytalanul változott. Ez különösen jellemző a régebbi litván jövevényszavakra, amelyek a litvántól és a fehérorosz nyelvjárások mai érintkezési zónájától távolabb eső fehérorosz nyelvjárásokban fordulnak elő, valamint az egyedi lituanizmusokra, amelyek többnyire a fehérorosz szókészlet passzív rétegébe szorultak vissza. Ezt talán legjobban ugyanazon litván jövevényszó olykor viszonylag sok változata szemlélteti, amelyek a különböző fehérorosz nyelvjárásokban fordulnak elő; vö. például a lituanizmusok burbulas, paišyti (paišyti), pleiskanės, skerštuvės, svirtis (svirtis, dz. svirsnia) és néhány más szó jellemző, elfehéroroszosodott változatait: burbulas > бу́рбу́лка, бу́рбалка, бу́рбалька, бу́ро́лька, бу́рбалмка, бу́льбамка, бу́рдайка stb. [1, t. 1, c. 201, 236, 237, 241–243]; paišyti > по́йцаць, бо́йцаць, по́йсаваць, по́льсаваць, по́ясаваць, пульсаваць stb. [1, t. 1, c. 202; t. 4, c. 36–37, 45, 186]; pleiskanės > пласко́ні, плас-ко́ні, плас-ко́не, паско́ні, паско́не, пло́скуни, пло́скания, пло́скунькі, пло́сканя, по́сканни, пло́скунь, пло́скань, пласку́нькі, пласку́ни, пласканя, пласканина, пласкунькі, паскані, пасканя, пасканіна stb. [1, t. 3, c. 529–530; t. 4, c. 53; 2, c. 435; 18, карта № 283]; skerštuvės скярсту́лі, скярсту́ля, скарсту́лі, сквярсту́ля, скярста, скярсты, скярста, скярсту́нне, скверты, скярэная stb. [1, t. 4, c. 441, 446, 471]; svirtis (svirtis, svirsnia) >сверць, сверць, свіршня, біршня, швершня, швіршня, свір, асвір, ацвір, свірня stb. [1, t. 1, c. 106; t. 4, c. 386, 395, 396–397; t. 5, c. 475]; greitpolkė ‘pasiutpolkė’ > грэйпо́лька [1, t. 1, c. 495]; jūd­rė ‘gyomnövény a lenben’ > юдрыца, лютрыца [1, t. 5, c. 540]; liūrba ‘vastag forgács’ > люрба, ну́рба, ру́льба, рульбіна [1, t. 2, c. 705; t. 4, c. 314], suktinis ‘ilyen tánc’ > сюптынь [1, t. 5, c. 62]; šalavija > шалаўя [1, t. 5, c. 453]; šelmūš > шаламянь, шаламя, шаламяц [1, t. 5, c. 452]; šunavija > шуя [1, t. 5, c. 512] stb. A fehérorosz nyelvjárásokban tehát viszonylag sok olyan szó található, amelyek fonetikai hangzása többé-kevésbé litván szavakra emlékeztet, jelentésük pedig azonos vagy közel áll a megfelelő litván szavak jelentéséhez. Ebből következik, hogy a fehérorosz nyelvjárásokban fel nem ismert lituanizmusok fonetikája mindmáig gyakran rejt még fel nem tárt törvényszerűségeket, amelyek lehetővé teszik az ilyen idegen szavak lituanizmusként való azonosítását. Néhány ilyen kétségtelen lituanizmus fonetikája azt mutatja, hogy a uo kettőshangzó helyett egyes fehérorosz nyelvjárásokban a egyszerű magánhangzó található, például эда́ ‘szil’ < lit. guoba [20, t. 3, c. 7]; vö. további rokon alakjaival is, amelyek fehérorosz, valamint lengyel nyelvjárásokban fordulnak elő, például fehérorosz эдб, эдбіна, га́бы, эдбі [1, t. 1, c. 397; 5, c. 303], lengyel gab, gabina [21, s. 788]; vö. még Ганкі ‘mocsár és cserjések’ [8, c. 55] < lit. Guobos, Guobės ‘legelő neve’ < guobos. Más példák is vannak arra, hogy az ilyen jövevényszó töve helyén a fehérorosz nyelvjárásokban a áll. Ezek gyakran kulcsot adhatnak néhány más, baltizmusnak vélt fehérorosz nyelvjárási szó felismeréséhez is. A litván uo > fehérorosz nyelvjárásokban a-vá alakulásának törvényszerűsége alá esnek a fehérorosz антара́плацеці ‘pasūkos’ < lit. nyj. antarãpluostės ‘ugyanaz’ [1, t. 1, c. 82], valamint a надзінка ‘fazék’ [18, c. 822] < lit. puodynė. A törvény alkalmazásakor a lit. (i)uo > fehérorosz nyelvjárásokban (i)a alakulása alapján valószínűleg litván jövevényszónak tekinthető a жо́жаль lexéma is, ’mocsári növény’ jelentésben, valamint ugyanazon tőből és jelentéskörből származó, viszonylag nagy számú egyéb szó- 126 … fonetikai és alaktani átalakulásai — а́джэль, а́жэль, а́ждаль (< metatézissel az а́джаль alakból), а́жджаль, а́жджыль, а́жджэў, а́жджар, а́жджмыр stb. [1, T. 5, c. 174, 333, 550—551]. Ezek valószínűleg összetett szavak. Fonetikai és szemantikai szempontból litván forrásuk az azonos jelentésű juodžolė ‘mocsári gyógynövény’ lexéma lehet, vö. még juodšaknė ‘erdei pimpó’. Ilyen fonetikájú litván jövevényszavak itt-ott a belarusz nyelvjárásokban, valamint személynevekben is előfordulnak, például Абалікума ‘szn.’ [19, c. 15], vö. még Абалікучы ‘falu a Breslauja járásban, amelyet a helyi litvánok a'buol'ikščiai~Obuolýkščiai néven neveznek’ [5, p. 174]; Абалічкі ‘falu a Varanava járásban’ [9, c. 12], vö. belarusz Абалікавы; Абаль ‘szn.’ [19, c. 15], vö. még litván obuolys; Едгалі ‘falu a Breslauja járásban’ [9, c. 91] < Ядгалі (a j előtti szókezdő a elöl képzetté válása miatt), vö. litván Juodžgalys ‘falu az Anykščiai járásban’; Едглани ‘falu az Astrava járásban’ [9, c. 54] < Ядглани, vö. litván Juodaklonis ‘falu a Trakai járásban’, Едглкны ‘falu az Ašmena járásban’ [9, c. 42] < Ядглкны, vö. Едглани; Едзі ‘falu a Smurgainiai járásban’ [9, c. 91] < Ядзі, vö. litván Juódžiai ‘falvak az Anykščiai, Jonavos és más járásokban’ stb. Ugyanígy az uo kettőshangzó a-vá változott egy-egy, a belarusz nyelvjárásokba bekerült lett jövevényszóban is. Például a belarusz агус ‘fekete gém’ az etimológusok feltevése szerint a lett guoris ‘gém, bölömbika’ szóból származhat [20, T. 3, c. 66]. Az a szabály, amely szerint a balti uo a belarusz nyelvjárásokban a-vá változik, megfelel a balti–szláv közös elemek hangmegfelelési szabályának, teljesen egybeesik vele; vö. litván dúoti és belarusz даць, litván guoba és belarusz габа. E két szabály teljes egybeesése – amint a példák mutatják – valóságosan létező jelenség, véleményünk szerint azonban alighanem csak véletlen egybeesés. A nyelvészek, bár a balti–szláv közös elemek szabályaként ismerik el, nem alkalmazzák a szláv nyelvekben található balti elemek felismerésére [22, s. 265]. Valójában a belarusz litván jövevényszavak tövében az a és a litván uo megfelelésének szabálya talán a balti–szláv közös uo: a szabálynál később, vagy attól függetlenül alakult ki. Kialakulásának két oka lehetett. Mindenekelőtt a litván uo > belarusz a valószínűleg hangsúlytalan volt, például zabá < guoba, zabý < guobos. Később ezt az a-t általánosíthatták hangsúlyos helyzetben is. Vannak azonban olyan esetek, amikor az ilyen kölcsönszó szóban forgó szótagja kizárólag hangsúlyos. Itt esetleg szerepet játszhatott az uo magánhangzó ua/va ejtése (vö. ezt az ejtést ma is néhány dél-litvániai nyelvjárásban: duáda~dúoda, duána~dúona, glúaksnis ‘fűzfa’, kuádas~kuódas, šlúata~šlúota, vuága~vuóga ‘bogyó’ stb. [23, p. 234—236; 24, p. 77, žemėl. Nr. 66]⁵; vö. továbbá azokat az eseteket, amikor egyes litván és lett nyelvjárások szó tövében az ua-ból uo kettőshangzó keletkezett, például a litván nyelvjárási apuolùs ‘közel gömbölyű’, lett apuols (< ovális) stb. [25, p. 276; 26, p. 18; 27, p. 37]. Ebben az esetben az ua kapcsolat u félhangzójának az előtte álló mássalhangzóhoz való hasonulás következtében el kellett tűnnie (šlúata > *šláta stb., vö. *apvyñs < apvynys stb.), az önmagára maradt a pedig egybeesett a balti nyelvek régi a-jával (vö. šlá:ta és brá:lis). Ennek folytán a különböző eredetű a ejtése teljesen egybeeshetett, és ez a balti a a belaruszban (és más szláv nyelvekben) azonos megfelelővel, az a magánhangzóval jelenhetett meg a balti elemekben; vö. belarusz zab, lengyel gab < litván *gábas < guobas és belarusz mдрлляцца ‘maszatol’ [Kaun.] < litván *terliátis stb. Ebből látható, hogy a balti uo belarusz a-vá alakulása közvetett volt, és a balti nyelvjárások ua/va fokán keresztül mehetett végbe. Ezzel összefüggésben a litván uo > belarusz 5 A litván ua nyelvjárási ejtésének területe régebben nagyobb lehetett. 127 a megfelelési szabály a litván nyelvjárások uo kettőshangzójának ua-n keresztüli fejlődési szakaszát tükrözheti. Bár a nyelvészek mindmáig nem ismerik el, megkérdőjelezhetetlen tény, és akkor alakulhatott ki, amikor a balti nyelvek régi a· még ép volt [vö. még 3, t. 1, p. 228]. Előfordul, hogy a belaruszosodott litván jövevényszavak tövének uo hangja y-vá változik. Az ilyen balti elemek közül a legszembetűnőbb a szláv apýd. Balti eredetét általánosan elismerik [28, s. 17–18; 29, c. 90]⁶. E fonetikájú, kétségbevonhatatlan litván jövevényszó a közvetlen litván határvidéken is használatos, ahol a litván nyelv még nem halt ki: az összetett belarusz дмана́наўцу ‘fésű’ (< litván nyelvjárási antarà:plus’t’ė’s < antarà:płuoštės stb.’ [1, t. 1, 82; 14, p. 189; 16, c. 61]. E vokalizmus litván jövevényszavai még a belarusz а́русть, я́русь, я́рус ‘egres’ [16, c. 97; 30, c. 131] < litván nyelvjárási agruozdas. A belarusz бужа́нда és бужа́лка ‘cséphadarófej’ [1, t. 1, c. 235; Sud.] szintén valódi litván jövevényszavak, amelyek a litván buož- tő szavaiból erednek: buožė, buožė, buožėlė ‘cséphadarófej’. Ugyanilyen vokalizmusú a belarusz litván jövevényszó, a бужгалкі ‘ebihalak’ [1, t. 1, c. 498] is, amelynek alapjául a litván buožgalv[iai] és a belarusz -ki képző szolgált: > *бож-галкі. Ahogy a litván jövevényszó tovább belaruszosodott, kezdő б hangja a zárhang z hatására (a—галкі z miatt) távoli regresszív hasonulással з-vé vált, így бож-галкі > *зож-галкі lett. Fokozatosan a *зож-галкі elhagyta a nehezen ejthető -ж- (> -ж-) és -лк- (> -лк-) mássalhangzó-kapcsolatokat, a tőbeli o hangot y-vá sötétítette, és így, miután etimológiai kapcsolata a litván buožgalviai szóval jelentősen elhomályosult, kialakult a mai зўжгалкі alak. E vokalizmus egy másik litván jövevényszava a клюня/клюня ‘gabona tárolására szolgáló épület’ [1, t. 2, c. 480–481; 18, c. 791–797, карты № 235, 236], amely a litván klūonas szóból ered; vö. még belarusz Клу́нічча ‘a házak és a rétek közötti hely’ [8, c. 118] < litván kluонiena ‘a csűr melletti rét’. Valószínűleg litván jövevényszavak a стулінда, сталінда ‘aki valahová bebújik, aki összehúzza magát’ szavak is (például Стулінда – хто ходзя стуліўшыся; І гэта стулінда пашла ў ягоды; Пашла стулінда (macskáról) [1, т. 4, с. 613]. Ах ты сталінда гарбараты; Сталінда прышла, худзіна такая) [V. Baj.], amelyek fonetikájukban a litván uo>belarusz y (és a) megfelelési szabályt rejtik. Mindkét szó, amint képzésükből látható, összetétel. Első tagjuk стул- és стал-, második tagjuk pedig mindkettőben лінда. A litván uo-nak a belarusz nyelvjárásokban y-vá (és a-vá) alakulására vonatkozó szabályok alapján első tagjaik egyetlen, a *стуол- tőből vezethetők le. Ennek litván fonetikai és szemantikai forrása a stuolys ‘fatörzscsonk’ lehet (utóbbi semleges jelentése a kölcsönszóban metaforikussá vált). A fonetikailag eltérő, de azonos jelentésű стул- és стал- változatok szomszédos belarusz nyelvjárásokban való megléte arra utal, hogy a két alakot nem feltétlenül egy időben kölcsönözték. A szóban forgó lexémák második tagja, a лінда valószínűleg teljes egészében litván eredetű; vö. linda ‘aki valahová bebújik’. Hasonló fonetikájú a стума ‘testalkat, termet, alak’ jelentésű litván jövevényszó is (például Од жонку ўзяв: ні хараства, ні стумы) [2, c. 463; 4, p. 195]. Ennek litván… ⁶ Az utóbbi időben a belarusz etimológusok kétségbe vonják az apýd litván eredetét. Gyanút kelt a nem ritkán hozzáadódó z (загрыд), valamint a régi belarusz nyelvben előforduló орыд. Emiatt az apýd szót az orosz орыднца ‘fegyverraktár’ szóval vetik össze, miközben arra is utalnak, hogy „nji ne ору́дні” [20, т. 1, с. 152]. Valójában a hozzáadódó z, illetve a szókezdő o az a helyén a belarusz nyelvjárások saját betoldásai a litván jövevényszó, az apýd mellé. Az apýd mindkét sajátossága a legkevésbé sem cáfolja litván eredetét. 128 A forrás a stuom- tövű szó, vö. stuomuõ. A cmýma végződés azonban arra utal, hogy kiindulópontja a litván nyelvjárási *stuoma forma is lehetett, vö. még stúomas ‘stuomuo’. A litván uo > fehérorosz y megfelelésnek a következő helynevek is alávetették magukat: Гу́бин ‘liget Varanavo járásban’, amelyet a helyi litvánok Guobýnas’-nak neveznek; Гу́бінакель ‘a Varanavo járásbeli ligeten át vezető út’, amelyet a helyi litvánok Guobýnakelis’-nek neveznek [17], Юда́йчяй ‘falu a Breslauja járásban’ [9, c. 78] < litván Juodáičiai ‘ua.’, továbbá Губе́йки ‘falu a Lydos járásban (BTSR)’ [9, c. 69] < litván Guobeikiai. A litván uo > szláv y megfelelésnek alávetette magát néhány, régi szláv dokumentumokban szereplő litván helynév is, például Висуны < Vyžuonos, Опуле < Apulė, Шалтунь < Šaltuona, Юдки < Juodkys stb. [3, t. 1, p. 229; 22, s. 265]⁷. Az a törvény, amely szerint a litván szó uo hangjának a fehérorosz nyelvjárásokban y felel meg, teljesen analóg az olyan litván és fehérorosz közös jelenségek fonetikájával, mint a litván duóbti: fehérorosz ду́быцца ‘vájt csónak’, litván lúobas: fehérorosz луб ‘háncs’, litván lúostas ‘réteg’: fehérorosz лусок ‘kígyó levedlett bőre’, litván úostas: fehérorosz ву́це stb., valamint az olyan fehéroroszból átvett balti kölcsönszavak fonetikájával, mint a litván žem. puokai < nyx stb. [31, p. 190], lett bloda ‘tál’ < блúда, doma ‘gondolat’ < ду́ма, skop ‘fösvény’ < скуп stb. K. Būga szerint a magánhangzók ilyen kölcsönös megfelelése a balti és a szláv nyelvekben a XI. század előtt ment végbe [3, t. 3, p. 497]. A fehérorosz nyelvjárásokban használt litván kölcsönszavak – amint vokalizmusuk mutatja – kölcsönzésük után egy ideig változatlanok maradnak, és egyértelműen felismerhetővé teszik forrásukat. Később a fehérorosz nyelv fonetikai rendszeréhez igazodva elkezdik elveszíteni a litván vokalizmus azon elemeit, amelyek a fehérorosz nyelv számára kényelmetlenek, és a fehérorosz nyelvjárásoknak megfelelőbb hangokkal helyettesítik őket. Mindenekelőtt a litván a (a kettőshangzókban is) szűkül, és o-vá válik. Különösen a litván uo kettőshangzó változott meg. A példák tanúsága szerint a kölcsönszavakban három fehérorosz magánhangzóval esett egybe. A változatlan uo csak a Litvániával határos, fehéroroszul beszélő vidékek legszélső részein maradt fenn, ahol még litvánul is tudnak (például apýod < arúodas Apso, Gervėčiai és a szomszédos környékén); másutt egy magánhangzóvá olvadt össze. A XVI. század után kölcsönzött szavakban a litván uo o-vá változott (például akóma < akúotas stb.), a XXIII. századig visszanyúló kölcsönszavak uo hangja pedig valószínűleg a litván nyelvjárási ua fokozaton keresztül a-vá alakult (például ab < guóbas stb.). Ezt az utóbbi törvényt a balti–szláv közös jelenség uo: a törvényével való véletlen egybeesése miatt (például úoga: žuoda) a nyelvészek eddig nem fogadták el, a példák azonban mutatják, hogy objektíve létezik. A XI. század előtt kölcsönzött szavakban az uo y-vá változott (például apýd < arúodas). Ez a törvény teljesen megegyezik egyes szláv nyelvekből átvett litván és lett kölcsönszavak fonetikájával (vö. litván žem. puokai ‘pihék’ < fehérorosz nyx ‘ua.’, lett doma ‘gondolat’ < szláv ду́ма stb.), valamint a balti–szláv közös jelenségek fonetikájára jellemző törvénnyel (vö. litván lúobas: szláv луб stb.). Véleményünk szerint a lituanizmusok vokalizmusának feltárt szabályszerűségei megbízható kulcsot jelentenek ahhoz, hogy a fehérorosz nyelvjárásokban további ilyen fonetikájú kölcsönszavakat keressünk. 7 A régi szláv dokumentumokban feljegyzett, Mindaugas korabeli vár neve, Воро́вна [3, t. 1, p. 131—136], arra utalhat, hogy valódi litván alakja *Varýota lehetett (litván a > szláv o; az uo kettőshangzó itt még érintetlen, de valószínűleg az akkori krónikások gyenge litvántudása miatt vo helyett oy alakban írták le). 9. 1880 129 Э. ГРИНАВЕЦКЕНЕ, Ю. МАЦКЕВИЧ A LITVANIZMUSOK NÉHÁNY FONETIKAI SAJÁTOSSÁGA A FEHÉROROSZ NYELVJÁRÁSOKBAN Összefoglalás A fehérorosz nyelvjárások litván jövevényszavai a kölcsönzés kezdetén még nem esnek a fehérorosz fonetika hatása alá, ami viszonylag könnyen lehetővé teszi forrásuk megállapítását, például: gákta ’a szán elülső része’ < lit. gáktos ’ua.’, làužė ’rőzsehalom’ < lit. làužas ’ua.’ (a Litván SZSZK Ignalinai járásában fekvő Malkūnai). A fehérorosz fonológiai rendszerhez alkalmazkodva az ilyen jövevényszavak fokozatosan elveszítik a litván vokalizmus azon elemeit, amelyek hiányoznak a fehérorosz nyelvből, s így szlávosodnak. A szlávosodás nyilvánvalóbb a litván a monoftongus és az ezt a monoftongust tartalmazó diftongusok első tagjának szűkülésében, illetve o monoftongussá alakulásában, például: góhty < lit. gáktos, kóiračka ’balkezes’ < lit. kairýs ’ua.’, lòužė < lit. làužas, bòmblė ’pattanás’ < lit. bamblys ’bármiféle megvastagodás’, šiklėnda < lit. skilándis stb. A litván jövevényszavak többi magánhangzója is szlávosodhat. Megfigyelték, hogy a litván uo diftongus a kölcsönzés idejétől függően három fehérorosz magánhangzóhoz hasonul. A XVI. századnál későbbi litván kölcsönzésekben monoftongus o lett belőle, például: akóta ’szálka’ < lit. akiotas ’ua.’ stb. Ez az átalakulás napjainkban is végbemegy, például: Ёдажеме̇ ’egy domb neve a BSSR Braszlavi járásában’ < lit. Juodadėmýs ’ua.’ stb. A XIII. századnál későbbi kölcsönzésekben a litván uo diftongus a-vá alakult, és ez véletlenül egybeesett a balti-szláv közösségekre jellemző törvénnyel; vö.: gab ’szilfa’ < lit. guóbas és brl. dūnė: lit. dioti. A korábbi litván jövevényszavakban a litván uo diftongus y-vá alakult; ez egybeesett két ismert törvénnyel, amelyek közül az első a balti nyelvek legősibb szláv kölcsönzéseire jellemző (vö. a brl. аруд ’magtár’ < lit. arúodas ’ua.’ és brl. пух > lit. zem. puokai), a második pedig a legősibb balti-szláv közösségekre (vö. még a brl. луб ’háncs’: lit. liùbas ’ua.’). A tanulmányban vizsgált szabályszerűségek, amelyek a litván magánhangzórendszernek a fehérorosz fonetikai rendszerhez való alkalmazkodását írják le, megítélésünk szerint megbízható kulcsot kínálnak a fehérorosz nyelvjárásokban található litván kölcsönszavak további felkutatásához. E. GRINAVECKIENĖ, J. MACKIEVITSCH NÉHÁNY LITVANIZMUS FONETIKÁJÁRÓL A FEHÉROROSZ NYELVBEN Összefoglalás A jelen cikkben az o (ė) / a (я) / y (ю) gyökű fehérorosz litvanizmusokat vizsgáljuk, amelyek a (i)uo gyökű litván szavakból származnak. LITERATŪRA 1. Слоўнік беларускіх гаворак паўночна-заходняй Беларусі і яе пагранічча. Мінск, 1979—1986. Т. 1—5. 2. Сцяшковіч Т. Ф. Слоўнік гродзенскай вобласці. Мінск, 1983. 3. Būga K. Rinktiniai raštai. V., 1958—1961. T. 1—3. 4. Grinaveckienė E. Lietuviškos kilmės leksika Lietuvos paribio baltarusijų šnektose // Lietuvių kalbos specialioji leksika. V., 1983. P. 182—204. 5. Grinaveckienė E. Kai kurios Apso tarmės būdingesnės ypatybės // Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai, A serija, 2(9). V., 1960. P. 173—191. 6. Júodelėnų šnektos (Ёгла́вичы, Breslaujos raj. BTSR) 1977 m. ekspedicijos užrašai, turimi E. Grinaveckienės. 7. Akmenynės šnektos (Šalčininkų raj. LTSR) 1982 m. ekspedicijos užrašai, turimi E. Grinaveckienės. 130 8. Мікратанімія Беларусі. Мінск, 1974. 9. Бірыла М. В., Ванагас А. П. Літоўскія элементы ў Беларускай анамастыцы. Мінск, 1968. 10. Lietuvos TSR upių ir ežerų vardynas. V., 1963. 11. Vanagas A. Lietuvos TSR hidronimų daryba. V., 1970. 12. Топоров В. Н., Трубачев О. Н. Лингвистический анализ гидронимов Верхнего Поднепровья. М., 1962. 13. Гринавецкене Е. Й., Ковальчик И. П., Мацкевич Ю. Ф., Романович Е. М. Северо-западные белорусские говоры литовского пограничья // Балто-славянский сборник. М., 1972. С. 377—393. 14. Гринавецкене Е., Мацкевич Ю. Ф., Романович Е. М., Чеберук Е. И. Бытовая лексика литовского происхождения в Западной Белоруссии // Lietuvių terminologija. V., 1975. P. 163—195. 15. Zdancwicz T. Litewskie elementy słownikowe w gwarach polskich okolic Sejn // Lingua Posnaniensis. Poznań, 1960. T. 8. S. 333—352. 16. Лаўчюте Ю. А. Словарь балтизмов в славянских языках. Л., 1982. 17. Senųjų Smilgių šnektos (Старые Смильгины, Varėnavo raj. BTSR) 1973 m. ekspedicijos užrašai, turimi E. Grinaveckienės. 18. Дыялекталагічны атлас беларускай мовы. Мінск, 1963. 19. Бірыла М. В. Беларуская антрапатанімія. Мінск, 1969. 20. Этымалагічны слоўнік беларускай мовы. Мінск, 1978—1985. Т. 1—3. 21. Słownik języka polskiego ułożony pod redakcją Jana Karłowicza, Adama Kryńskiego, Władysława Niedźwiedzkiego. Warszawa, 1900. T. 1. 22. Skardžius P. Russisch-weissrussisches дзякло (дзякло) und litauisches duoklė // Lingua Posnaniensis. Poznań, T. 7. S. 265—270. 23. Lietuvių kalbos tarmės (Chrestomatija). V., 1970. 24. Lietuvių kalbos atlasas. Fonetika. V., 1982. T. 2. 25. Lietuvių kalbos žodynas. V. 1968. T. 1. 26. Endzelīns J. Baltų kalbų garsai ir formos. V., 1957. 27. Jonaitytė A. Palatvės vakarų aukštaičių nedėsningos fonetikos žodžiai ir jų kilmė // Leksikos tyrinėjimai. V., 1972. P. 31—41. 28. Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg-Göttingen, 1955—1962. 29. Фасмер М. Этимологический словарь русского языка. М., 1964. Т. 1. 30. Матэрыялы для слоўніка мінска-маладзечанскіх гаворак. Мінск, 1974. 31. Grinaveckis V. Žemaičių tarmių istorija (Fonetika). V., 1973. · 48