Vidžių apylinkių lietuviškos kilmės vietovardžiai

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXII (1993) BALTŲ ONOMASTIKOS TYRINĖJIMAI ELENA GRINAVECKIENĖ A VIDŽI KÖRNYÉKI LITVÁN EREDETŰ HELYNEVEK A tanulmány annak megállapítására tesz kísérletet, hogy a jelenleg (az 1991-es kutatásaink adatai szerint) a Vidži környéki (Breslauja járás, Vitebszk megye, Belarusz) élő lakosság által használt helynevek többsége litván eredetű. Alapját a Vidži városkával összeköttetésben álló vagy azzal szomszédos falvak (Vidžiški = Vidiškiai, Laibūny = Laibūnai, Pakūlnia) mikrotoponímiája, valamint a Vidžiktől 3–5 km-es körzetben fekvő egyes falvak nevei alkotják. Az anyag fő adatközlői: Jānas Šnipas (1933-ban született Laibūnuose, Vidiškiuose él), Marija Gasperovič (1912-ben született Laukiškiuose, Vidiškiuose él), Juziukas Šnipas (1910-ben született Laibūnuose, ott is él), Stefanija Treigys (1911-ben született Pakulnioje, ott is él), Cecīlija Treigys (1914-ben született Bičiūnuose, ott is él), Veronika Šnip (1935-ben született Vidiškiuose, ott is él) és mások. Jano Šnipo és Veronikos Šnip nagyszülei, a többi adatközlő szülei pedig (többnyire az anyák) litvánul beszéltek. A kutatás során valamennyi adatközlő (egymás között és velünk) a helyi belarusz nyelvjárásban beszélt; Marija Gasperovič velünk lengyelül, gyermekeivel oroszul beszélt. Vidžiben orosz iskola működik, egy igen kis létszámú belarusz osztállyal. A városka nemzetiségi összetétele sokszínű; 2150 lakosa van. Nemzetiség szerint a belaruszok vannak első helyen, a lengyelek a másodikon, az oroszok a harmadikon, a tatárok a negyediken, a romák az ötödiken, a litvánok a hatodikon, a moldovaiak a hetediken, az ukránok a nyolcadikon. Vidžiben nem találkoztunk helyi litvánokkal. A találkozottak Litvániából költöztek oda (többségük Utena járásból). A tanulmányban tárgyalt kutatási régió belarusz helynévalakjait mind adatközlőktől hallottuk, és különböző korosztályokhoz tartozó emberektől is ellenőriztük. Ezeket a helyneveket változataikkal együtt, lokalizációjuk megadásával, betűrendben soroljuk fel. Mindegyik mellett megadjuk az Apso környéki litván falvakban — Bielušiškėje, Bitminiškiuose, Jūodelėnuose stb. (e falvak nyelvjárását 1977-ben és 1991-ben vizsgáltuk) — általunk hallott vagy lehetséges litván megfelelőjét is. A helyneveket minden esetben rokon litván helynevekkel és családnevekkel hasonlítjuk össze, mind a Litvániában használatosakkal, mind az Apso litván nyelvjárásában előfordulókkal, valamint köznyelvi szavainkkal. J. Rapanovičiaus hangsúlyjelekkel ellátott, Vitebszk megyei helyneveket tartalmazó szótárát (SNVV) a helynevek hivatalos alakjainak megállapításához használtuk; ezek — amennyiben rendelkezésre álltak — a helyi belarusz nyelvjárásban általunk feljegyzett alakok után szerepelnek. Természetesen a fonetikájuk nem tükrözi a helynevekben ejtett, litván eredetű zárhang g-t és más fonetikai jelenségeket; előfordul, hogy a szótárban szereplő helynévalakok eltérnek az általunk feljegyzettektől. 21 Az eltérések egy része véleményünk szerint pontatlan feljegyzésből ered (például az általunk pontosan feljegyzett Jadāsali1 falunév teljesen megfelel az Apso nyelvjárás hangsúlytalan o hangjának a feljegyzésből a irányába történő eltolódásának, vö. annak vašų-uosis, Ja-dažemys < Juodažemys „az Eitminiškiai falu hegye”; a szótárban szereplő Judāsali alak minden valószínűség szerint a Jadāsali pontatlan feljegyzése), másokban a hangsúly helye tér el (például az általunk hallott Blažyški, Kárčmiški, Kupīški, míg a szótárban Blážyški, Karčmiški, Kúpiški szerepel; ez talán a helynevek feljegyzésének eltérő időpontjából adódik), a szótári alakok egy harmadik csoportja pedig közelebb áll az általunk feljegyzett alakoknál feltételezhető egykori litván formához, vagyis régebbi, kevésbé belaruszosodott (például Eiūdavičy k., míg a mi adataink között e helynévnek nem kevesebb mint 4 alakja szerepel: Avidāny, Avīdaučy, Atvidāvičy, Vidāny). Véleményünk szerint ez utóbbi alakokat a szótár szerzője korábbi (régebbi) forrásokból vehette át; ezek segítenek pontosabban azonosítani a helynév litván alakját, és szilárdabban alátámasztják véleményünket. A szótárban e régió olyan helynevei is szerepelnek, amelyek végén a tisztán irodalmi belarusz nyelvre jellemző cc mássalhangzó-kettőződés fordul elő, jóllehet a vidži belarusz nyelvjárásban ilyen mássalhangzó-kettőzés nincs. Például a szótárban Antaprūice szerepel (25. o.), holott itt valójában Antaprūci fordul elő, és így tovább. M. Biry los és A. Vanag tanulmányát (LEBA), amely többek között a Breslauja járás helyneveit is tárgyalja, csak az oikonimák összehasonlításához használtuk, mivel az oikonimákat hangsúlyjelölés nélkül közli, és nem adja meg pontos lokalizációjukat (csak a helynevek járását tünteti fel). Ezenkívül a tanulmányban szereplő helynevek feljegyzései nemritkán eltérnek az általunk az emberek által használt alakokként feljegyzettektől, mivel azokat „pa spiskach administracyj naha pa-dzielu BSSR” alapján közölték (8. o.). Abražiški f. (hiv. Abražiški). Az -iški képző itt kétségkívül az Ambrāzas családnévhez járult; ennek szótőbeli m-je a b előtt talán kieshetett egyrészt hasonulás miatt (vö. a litván klimti < klimp(t)i, ankapis < antkapis stb.), másrészt egyéb okokból; vö. továbbá a családnevet: Ambrāzas (LPŽ I 93), f. Ambraziškiai (LATS 8). Alsiniški f. (hiv. Alsiniški). Az -iški képzőt itt valószínűleg az Aleksynas litván családnévhez kellett hozzátenni, amely szinkópé útján talán *Alsýnas alakra változhatott. Az ilyen változás lehetőségéhez vö. az Apso litván nyelvjárásában előforduló jāzmas < jāzminas, mintūkas < minturūkas „menturiukas”, žarā < žarijā stb. Megjegyzendő, hogy a belarusz nyelvjárás beszélői az oikonima hangsúlyos į-jét szinte litván y-ként ejtik. Ez a tény is részben alátámaszthatja ezt a feltevést. Egyébként az Alsýnas családnév a litván antroponímiában nincs adatolva. Csak A. Salio közli 1A helyi belarusz nyelvjárás litván eredetű helyneveit itt latin betűkkel adjuk meg. A nyelvjárási példák fonetikai átírását csak kivételes esetekben alkalmazzuk, és azt is egyszerűsített formában. A depalatalizálódott mássalhangzók után álló e, ė és i magánhangzókat a példákban e, illetve i betűvel jelöljük. A litván hátsó szájpadláshangú n-et a k, g előtt a belarusz példákban lefelé nyúló szárú betűvel adjuk meg. A magánhangzó jobb oldalán felül elhelyezett pont csak a litván példák hangsúlytalan magánhangzóinak hosszúságát jelöli. A mássalhangzó jobb oldalán felül elhelyezett ékezet csak az első palatalizált mássalhangzót jelöli; a belaruszul ejtett helynevek szóvégi alakjaiban pedig valamennyi lágy mássalhangzót. 22 akár annak mesterségesen litvánosított alakja, akár egy vilniusi vidéki lengyel családnév Alsevičius nőnemű alakja (Salys 309). Az oikonima levezetése az ugyancsak nem helyi eredetű (valószínűleg A. Salys által litvánosított lengyel családnév Alsevičius nőnemű alakjából származó) Alšionis alakból (LEBA 13) véleményünk szerint meglehetősen kétséges, a családnevek eltérő képzői miatt is. Antaprūci tó az Ožkaragiai faluban”. Az anta- előtag itt az ugyanitt található Prūta-tó nevéhez járult hozzáPrūta. Az utóbbi eredetéről lásd: LHEŽ 266. Aškaragi f. (hiv. Aškarági). Az oikonima tisztán litván, két tövű. Az Apso nyelvjárásának tájnyelvi alakja: a·škarágai~Ožkaragiai< „kecske” + „szarv”; lásd még LEBA 97. Avidiany, Avidavičy, Aividavičy, Vidiány f. (hiv. Eivídavičy). Az oikonima valamennyi alakja használatos, mondhatni szinte egymás mellett. Például ha valaki hall egy alakot, majd visszakérdez, többnyire már nem ugyanazt az alakot hallja. Az oikonima leginkább eloroszosodott alakjai a belarusz -avičy képzővel állnak. Apso litván falvaiban az oikonima alakjai szintén változatosak: Aivídėnai (:aivídėnūsai sannai lietuviškai núke: „beszélt”), Arvidėnai (:moma jimtá iš avidėnų), Vidėnai (:vidėnosa jār daug samū). Az oikonima eredeti litván alakja Eivydėnai. Ezt az alakot részben a hivatalos forma is alátámasztja. Az oikonima a Ei(t)vydas összetett litván személynévből (családnévből) ered, vö. Salys 271. Az Avidėnai és Vidėnai alakok kétségkívül a litván nyelvben fejlődtek ki az Aivydėnai (< Eivydėnai) alakból: a hangsúlytalan -ai- diftongus előbb monoftongizálódott, majd valószínűleg a könnyebb, kényelmesebb kiejtés, illetve az alak egyszerűsítése érdekében megrövidült (vagy teljesen kiesett). Vö. még a litván Vadzgirỹs (< Vaičgirỹs) alakot, valamint Apso környékén a Daublys tó nevének helyi litván kiejtésű dablis alakját (előfordult, hogy da·blis alakban is hallottuk), de daubl̃a ~ Daublio (gen.), daublì ~ Daublį (acc.). Hasonlóképpen monoftongizálódott a hangsúlytalan tiszta diftongus e térség egyes más helyneveinek alakjaiban is. Így például az Eitminiškiai Apso litván nyelvjárásában nevének több alakja is van: Eidmeniškiai, Aidminiškiai, Adminiškiai, Adyminiškiai, Jadminiškiai. A d gyök ebben az esetben valószínűleg a t hangból keletkezett, amely ebben a pozícióban (az m előtt) zöngésedett a nyelvjárásban. A szomszédos belarusz nyelvjárásban az oikonima alakja szintén változatos: Adimiániški, Ady̆miániški, Admianìški, Jadmenìški. Itt az Apso nyelvjárás hangsúlytalan ai-(< ei-) hangkapcsolatának szabálytalan fonetikai váltakozása figyelhető meg, valószínűleg a szó jelentésének elhomályosulása miatt. E diftongus változása feltehetően átterjedt a helynév belarusz alakjára is. Ugyanez történt e helyek egyik falujának nevével, az Eitminai névvel is (Apso litvánul Aētminai, Atminai, Acminai alakban ejtik; a belarusz nyelvjárásban elterjedt alakjai: Acniany, Jacmiany. Ažūbali f. Az Apso nyelvjárásának közszava, az ažūbalai ebben az esetben oikonimává vált. Vö. Apso környékén, Jūodelėnai faluban található mocsár neve: Ažūbaliai; valamint a litvániai falunevek között szereplő Ažūbaliai (LATS 19). A LEBA 92 Breslauja járásból említett belarusz oikonimája, az Ažuboli a gyök fonetikájának téves megadásából ítélve valószínűleg e térség nem helyi eredetű alakja. Ažūgiry f. Apso litván nyelvjárásában az oikonima Ažūgiris alakban ismert; kétségkívül az ažūgiris közszóból ered, amely viszont a girià tőből és a kelet-litván ažū- előtagból áll. A LEBA 92-ben szereplő, Breslauja járásbeli oikonima Ažūgery alakja inkább elbelaruszosodott: hangsúlytalan töve... 23 az i e-vé változott. Az i magánhangzó ilyen átalakulása a vizsgált régió helyneveire is jellemző. Bagdžiūnų f. (hiv. Bagdžiūnų). Az oikonima a Bagdžiūnas~Bagdžiūnas litván családnévből ered, vö. LPŽ I 155. Barkūniški f. (hiv. Barkūniški). Apso nyelvjárásában az oikonima litvánul Barkūniškė alakban hangzik. A Barakūnas vagy Barkūnas családnévből eredhet (vö. LPŽ I 190, 357), de akár a mesterségesen litvánosított Barkausko családnév litvánosított, *Barkūnas alakjából is (Salys 318), valamint az -iški képzőből. Vö. még Barkūniškis f. (LATS 28). Biciūny f. (hiv. Biciūny). A név a Biciūnas litván családnévvel (LPŽ I 248), valamint a Biciūnai falunévvel (LATS 34) hozható kapcsolatba. Blažyški f. (hiv. Blažyški). Vö. a litván Blažys családnevet (LPŽ I 274) és az -iški képzőt, valamint a Blažškės falunevet (LATS 37). Az oikonima forrásának hangsúlyozása (Blažys, valamint Blažė) valószínűleg arra utal, hogy hivatalos alakjának hangsúlya újabb keletű. Bumbiāla „domb Blažiškių faluban”. A név megőrizte az Apso litván nyelvjárására jellemző um diftongust a köznyelvi am helyén, valamint az l mássalhangzó kemény ejtését az ė előtt. Vö. a litván Bambėlė dombnevet Stakliškėsben és másutt (LVK). A helynevek a bambėlė közszóból erednek, jelentése: „valamiféle felfuvalkodottság, emelkedettség”. Dārymy „rét Laukiškiai faluban”. A név a litván Dārymai „mezőnevek Litvánia számos vidékén” (LVK) közvetlen megfelelője; a dārymai közszóból ered, amelynek jelentése: „nedves helyek, mocsár”. Filāici f. Az oikonima képzője kétségtelenül litván, -iāčiai. A tő bizonyos kétségeket vet fel. Az f mássalhangzó nem jellemző a litván helynevekre. Mindazonáltal van alapunk feltételezni, hogy az f itt p-ből keletkezhetett (a nyelvjárásban olyan eseteket jegyeztünk fel, amikor a városias, „műveltebbnek”, különösen lengyelebbnek mutatkozó beszédmód miatt a belarusz plāṅka „léc”, a pras „inas”, a pigūlka „tabletta” és más szavak időnként flāṅka, fras, figūlka alakban hangzanak). Ekkor a tő pil- vagy pel- lenne, ez pedig teljesen lehetséges. Így ezt a helynevet talán a Pilaiciai vagy Pelaiciai típusú tulajdonnevekhez kapcsolhatjuk (vö. LATS 237,242, továbbá a Pilātės családneveket, a Pilāčiai bokorneveket és hasonlókat — LVK). Galalōuki „mező Biciūnai faluban”. Vö. a litván faluneveket: Galūlaukė, Galūlaukiai, Galūlaukis (LATS 77), valamint a Galūlaukė mezőnevet (LVK); ezek a galūlaukė, galūlaukis közszavakból és hasonlókból erednek. Gertoklynia „az erdő egy része Pakulnio falu határában”. Vö. a litván Girtuoklynė „erdőnevek” (LVK) elnevezéssel, amely a girtuoklynė „részegesek erdeje” közszóból ered. A helynév tövének hangsúlytalan e-je i-vé válása, valamint az uo képző o-vá alakulása az ezen a területen elterjedt litvánizmusok belaruszosodásának tipikus következményei (vö. LKB 125, továbbá az Ažūgery f. alakot<Ažūgiry — LEBA 92). Gilūta „Biciūnuose-i falu”. Vö. a litván személynévvel Gilūtā (LVK), a község nevével Gilūtā (LATS 48). A helynevek melléknévi töve (gilūs „mély”) ritka -ūta képzővel rendelkezik. Jacmiāny, Acmiāny község (hiv. Eitmiāny). Az oikonima tisztán litván, két összetételi tagú; első tagja jac-(ac-)<eit-, a második pedig men-(<min- valószínűleg a belaruszban -ant). Az Eitminas családnévből képzett név. Vö. Salys 344; LPŽ I 570. Az oikonima első két alakja erősebben belaruszosodott, de a hivatalos alak is szlávosodott. Az apsasi litvánok (a közeli Šalakūndzᵘ ~Šalakan- 24 dziai falu lakói) a falut Aicminai, a Bielūsiškėsiek pedig Acminai, Atminai néven emlegetik. A belarusz Jacmiány alak valószínűleg egy korábbi (régebbi) Eicminai alakból jött létre az ei- tő kettőshangzójának egyszerűsödésével (vö. hasonló esetek: Avidiány< Aividány< Eividány< Eivydenčiai, litván Vadžgirys< Vaičgirys stb.). Jadàsali község (hiv. Judásali). Vö. a litván községnevekkel: Juodasalė (LATS 109), Juodasalis (LEBA 97). A helynevek a juodas „fekete” és a sala „falu” szavakból erednek. Jarkáncy község (hiv. Jarkáncy). Kétségtelen, hogy az oikonima családnévből ered. Hogy melyikből, nem világos. A LEBA 55, 58 Jarkáncy nevét a belarusz Jarkovič családnévből eredezteti, és egyúttal az -ancy képzővel alkotott származéknak minősíti. Ez a két elem azonban semmiképpen sem alkothatja a Jarkáncy alakot (az eredmény *Jarkoučancy lenne). Ezért az oikonima eredetének ilyen magyarázata nem megalapozott. Felmerülhet, hogy a Jarkáncy töve a Jurkūs családnév (vö. LPŽ I 870), de jelenleg nincs elegendő adat annak alátámasztására, hogy a jur- jar- alakká válhatott. Vagy talán a Jarkáncy egy két tagból álló családnévből ered, amelynek első tagja jar-(jer-), a második pedig -kant. A jar-(jer-) elem eredeti (litván) alakja azonban szintén meglehetősen problematikus, mivel a litván névkincsben ilyen elem aligha található. A helyi belarusz nyelvjárás hangtana alapján van okunk feltételezni, hogy a jar- a belaruszok számára nem egészen szokásos litván ir- kettőshangzó, amely a jer- fokozaton keresztül hátrébb képzővé vált (e lehetőséghez vö. az itt használt, szintén meglehetősen szokatlan jövevényszót: andy̆k „pulyka” az orosz indy̆k helyett; továbbá vö. a litván eredetű helynevek nem hangsúlyos rövid magánhangzójának néha e-vé válását: Gertolénia<Girtuoklynė, Ažūgery< Ažūgiry< Ažūgirai stb.). Hogyan minősítsük a jir-? Ez az elem talán szintén nem eredeti, hanem — ahogy idegen szavakban olykor előfordul — a gir- alakból ered. A jir-<gir- lehetséges változásához vö. egyes idegen szavak litván kiejtését is. Például a köznyelvi generalas nyelvjárásainkban néhol generolas alakban hangzik, a Gierta családnév pedig Jierta alakban jelenik meg (LPŽ I 665) stb. Ha ez hihetőnek bizonyulna, lenne némi alapunk arra, hogy a Jarkáncy oikonimát a litván Girkančiai alakkal azonosítsuk, és a litván Girkantas családnévből eredeztessük. Vö. a Litvániában előforduló Girkantas családnévvel (LPŽ I 675), valamint a Girkantai községnévvel (LATS 87). Jūravicy község (hiv. Jūravicy). Az apsasi litván nyelvjárásban az oikonima Jurėnai alakban ismert (nyj. Jurānai). A helynév kétségtelenül a Jūras családnévből (LPŽ I 863) és az -ėnai képzőből ered. A belarusz képzőt csak belaruszosodása után kapta. Kálniski község (hiv. Kalniški). Ez egyértelműen a litván Kalnius családnévből (LEBA 22) képzett, -iški képzős alak; vö. még a Kalnius családnévvel (LPŽ I 899), valamint a Kalniškė, Kalniškiai, Kalniškis stb. községnevekkel (LATS 118). Karaliūnskaje „a Pakulnioje-tónál”. Összetett, litván eredetű víznév, amelynek első tagja a Karaliūnas családnév (vö. LPŽ I 919). Karčiūta „Laibūnuose településen”. A helynév valószínűleg -ūtė képzővel keletkezett, gyöke pedig hangalakja alapján a Karčia, Karčiabalė, Karčiabalis rétnevekkel, a Karčius, Karčiagalnis erdőnevekkel (LVK), valamint a Karčiūpė (LVK), Karčiupis, Karčiupys stb. pataknevekkel hozható kapcsolatba (LUEV 68). Mi a karč- gyök eredete? Az LHEŽ 147 a karč- gyököt tartalmazó folyóneveket a kartus ’keserű, csípős ízű’ közszóval kapcsolja össze. Ez a kapcsolat a karč- gyököt tartalmazó folyónevek esetében akár teljesen elfogadható is lehet. A mi 25 ebben az esetben nem teljesen illene, mert a Karčiūta képzővel alakult (ez valószínűleg kicsinyítő képző), amely csak főnevekhez járulhat. Vagyis a karc- tő főnév, nem melléknév. És könnyen lehet, hogy más forrásból származik. Ennek a karčiai ’a rendek között lekaszálatlanul maradt hosszabb fű’ főnevet szokás tekinteni. A karčiai jelentése éppen a mocsarakra és a nedves rétekre jellemző, ahol a füvet gyakran valóban nem lehet rendesen lekaszálni. Vö. még a karčiuotas ’a rendek között lekaszálatlanul hagyott füvű’ melléknévi igenevet, valamint a karčiuoti ’kaszáláskor lekaszálatlan füvet hagy a rendek között’ igét. A nyelvföldrajzi adatok alapján megalapozottan feltételezhető, hogy a Karčiūtos képzője valószínűleg -ūtė volt, amely mind Apso, mind a szomszédos litván nyelvjárásokban igen jellemző. Kárčmiški k. (hiv. Karčmiški). Összetett oikonima, amelynek első tagja egyaránt kapcsolatba hozható a kártis köznévvel (ez utóbbi nem idegen ettől a területtől; például az Apso nyelvjárásaiban ezt mondják: kartelė rūbam pakárt ’ruhákat felakasztani való rúd’), valamint a karčiai ’a rendek között lekaszálatlanul maradt fű’ szóval; vö. még: Karčiūta, továbbá a Karčios ’partok, bokrok’ és Karčiakalnis erdő mikrotoponimákat (LVK). Az oikonima hivatalos alakjának eltérő hangsúlyhelye arra kötelez, hogy a helynevek helyi hangsúlyozását körültekintőbben vizsgáljuk. Kudrýški ’falu Pakulnioje mellett’. Ez a kúdra tőből és az -iškiai képzőből alkotott, litván eredetű mikrotoponima; vö. még a Kūdrà, Kūdrėlis, Kūdrėlė, Kūdrūkas, Kūdriai hidronimaneveket (LUEV, 81), ezek etimológiáját (LHEŽ 169), valamint a Kūdra, Kū­dros és más mikrotoponimákat (LVK). Kúmša ’birtok Bičūnuose mellett’. A mikrotoponima a kelet-litvániai nyelvjárások köznyelvi dialektizmusából, a kumšà ’gallyakkal, vesszőkkel kirakott út, mocsaras hely’ szóból ered, vö. kamšà. Vö. még a litván Kamšà, Kamšėlė, Kamšupis hidronimákat (LUEV 67; LHEŽ 145), valamint a Kamšà, Kamšia, Kamšėlė és más mikrotoponimákat (LVK). Kupčėli k. (hiv. Kupčėli). Az oikonima családnévi (ragadványnévi) eredetű (vö. például Kùpčius – LPŽ I 1127), az -ėliai képző származéka. Kupìški k. (hiv. Kúpiški). Az oikonima családnévi eredetű (vö. például Kùpas, Kùpė, Kupỹs – LPŽ II 1126–1128), az -iškiai képző származéka. Megjegyzendő, hogy az oikonima képzőjének hangsúlyát jól hallottuk. Laibūny k. (hiv. Laibūny). Az oikonima családnévi eredetű (vö. például Laibùnis – LPŽ II 16), az -ūnai képző származéka. Vö. még Litvánia mikrotoponimáit: Laibūnai tisztás, erdő, Laibūniškė folyó, Laibūčiai rét, Laibūkai tó (LVK), továbbá a Laibūtiškės falu (LATS 151), valamint a laibùkas ’hosszú, keskeny földsáv’ és a laibūnė ’fa vékonyabbik vége’ közszavakat. Laukiški, Lóukiški k. (hiv. Lóukiški). Az oikonima a Laukỹs, Laukis személynévből és az -iškiai képzőből ered (LEBA 24). Két alakját jegyezték fel — a képzőn hangsúlyos alak a gyakoribb, a tőhangsúlyos ritkább, de egybeesik a hivatalossal (megítélésünk szerint ez inkább belaruszosodott). Vö. még a Laukiškės, Laukiškiai falvakat (LATS 154), továbbá a Laukiškis személynevet, erdőnevet és másokat (LVK). Lataniški k. (hiv. Lataniški). Az oikonima valószínűleg a Làtena, Làtenas vagy a Latìnis személynévből (vö. LPŽ II 28) és az -iškiai képzőből alakult. Vö. még a Latanaúškas személynevet, amelyet megítélésünk szerint megalapozottan vezetnek vissza a lėtena névre (LPŽ II 28), valamint a Lataniškiai személynevet (LVK). 26 Líepasal’ kln. A mikrotoponima elemei feltehetően a lėpa és a salà szavak. Vö. néhány másik litván rokonával: Líepasalė kln., Liepasalė „tavi sziget”, Liepasalis mš. stb. (LVK). Limarka „b. Pakulnioje”. A név egyértelmű litván eredetű szó; közvetlen megfelelője, a Limarka „tócsa, rét, mocsár, árok” jelentésben Litvániában is gyakran előfordul (LVK); vö. a < limarka<limmarka alakokkal (LKŽ VII 516). Liun „b. Pakulnioje”. Ez kétségtelenül a litván Lūnas (LVK) < lūnas szó közvetlen megfelelője. Lūnka „l. Pakulnioje”. A név megőrizte a kelet-aukštaitiai nyelvjárások un kettőshangzóját, amely a köznyelvi an hangnak felel meg; vö. a litván Lankė, Lančkos stb. mikrotoponimákkal (LVK), valamint a <lankà szóval. Málina „b. Pakulnioje”. A mikrotoponima kétségkívül a -inė képzővel alakult a -mol tőből, amelyet az apasai nyelvjárásban (különösen régebben) a régi hosszú a~o (a köznyelvi) megtartásával ejtettek: malìs; vö. a litván Móline, Molūnė stb. mikrotoponimákkal (LVK), valamint a Móline, Molūnė stb. falunevekkel (LATS 189–190). Marūga „a Vidžiuson átfolyó, a Vidžių-tóból eredő és a Dysnába ömlő folyó”. A hidronima képzője -uga, a tő eredete nem teljesen világos. Az a vélemény is felmerült, hogy a folyó Mara nevével lehetne párhuzamba állítani (LHD 192). Bizonyítékot azonban nem közölnek. Az apasai nyelvjárás fonetikájából kiindulva saját feltevéseket javaslunk, és igyekszünk azokat alátámasztani. A helynév hangsúlytalan töve mar-, hasonlóan a nyelvjárásban használatos Dablys<Dauiblys folyónévhez (vö. Daublio, Daublį...), a tónevet Saliàžory<Sáulìažeriai vagy a faluneveket Atminai (fehéroroszul Acmiany, Jacmiany)<Atminai<Eitminai, Avidėnai (fehéroroszul Avidiany, Avidavičy), Adminiškiai (fehéroroszul Admi-niški, Adimiániški, Adymiániški, Jadmeniški), továbbá a litván Vadzgìrys<Vaičgìrys és hasonló nevek minden bizonnyal a *maur- tőből fejlődhettek ki, és így a márais, azaz békalencsékkel hozhatók kapcsolatba. Ezek nemcsak az egész Marūga területén virágoznak, hanem mindenütt a mocsarakban is, amelyeken a folyó áthalad. Ezért alapos okunk van feltételezni, hogy a Marūga név a *Maurūga alakból ered. Megjegyzendő, hogy a *Maurūga jól illeszkedne e ritka litván képző más származékai közé, különösen az olyanokhoz, mint a moliūgà „agyagos hely”, valamint más litván közszavakhoz (vö. LKG 361). Fontos továbbá rámutatni arra, hogy a litván névkincsben a mar- tövű származékok nem találhatók, míg a maur- tövűek különösen nagy számban fordulnak elő: ilyenek a mikrotoponimák Máurijos, Maurýnas, Maurãgė, Máurupis stb. (LVK). Véleményünk szerint ez is a Marūga<*Maurūga feltevést támasztja alá. Vö. még a Maurūčiai falunévvel (LATS 174). Meškeliai f. (hivatalos neve: Miaskėli). A településnév a litván -eliai képzővel és a Meška, Meškys családnévből képzett név (vö. Meszko~Meška — Salys 403) (LEBA 76). Vö. még a Meškeliai falunevet (LATS 180), valamint a Meškelės, Meškėlė, Meškėlis, Meškėliai stb. mikrotoponimákat (LVK). Mikūčiai f. (hivatalos neve: Mikúči). Ez litván eredetű név, amelyben a -učiai képző a Mikas családnévhez járult (vö. a Mìkas családnévvel: LPŽ II 228, továbbá LEBA 87); vö. még a litván Mikūškė, Mikutà stb. mikrotoponimákkal (LVK). Namá viečia „l. Pakulnioje”. A mikrotoponima litván eredete kétségtelen: a Namávietė névnek Litvániában is vannak megfelelői: Namávietė dr., pv., gn., mš., krm., Namávietės krm., mš. stb. (LVK). Mindegyikük forrása a namai „házak” és a vietà „hely” közszó. Pacílta „rét Laibūnuose-ban”. A mikrotoponima a litván nyelvjárási 27 ugyanannak az objektumnak a nevéből Paciltė~Patiltė, vö. a falunevekkel: Patiltis, Patilčiai (LATS 232), továbbá más mikrotoponimákkal: Patilčiai, Patiltūs, Patiltės „helységnevek” (LVK). A felsorolt mikrotoponimák a patiltė ’híd alatti hely’ közszóból erednek. Megjegyzendő továbbá, hogy a vizsgált mikrotoponimában egyértelműen hallható volt a hangsúlyos szótag tvirtrapradė hanglejtése — a kettőshangzó első eleme megnyújtva hangzott. Padzirvány ’vidiškiai-i szántóföld’. A mikrotoponima a litván pádirvonis, padirvonỹs közszóból ered. Vö. még a falunevet: Pádirvoniai (LATS 208), valamint a mikrotoponimákat: Padirvonys, Padirvonė, Padirvoniai stb. (LVK). Padrūkša falu (hivatalosan: Padrūkša). Apso litvánjai ezt a falut litvánul Padrūkšėnek nevezik. A településnév a szomszédos Drūkšiai tó nevéből (lásd LUEV 32) és a pa- előtagból ered. Pakūlnia falu (hivatalosan: Pakūlnia). A településnév valószínűleg családnévi (ragadványnévi) eredetű, vö. a személynevet: Pakūlnis (LPŽ II 375). Vö. még a mikrotoponimákkal: Pakūlniškė, Pakūlniškės erdő, cserjés, Pakūlnių sodyba (LVK). Pálauka ’mezőszél Pakulniojében’. A helynév kétségtelenül a litván pálaukė közszóból ered, vö. még: pálaukis, valamint a mikrotoponimát: Pálaukė (LVK), illetve a faluneveket: Pálaukė, Palaukė, Palaukė (LATS 220). Patkudryški ’helyi és lengyelül Pakulniojében’. Ez tisztán litván eredetű, szlávosodott mikrotoponima, amely a belarusz pad- előtagot is tartalmazza. Lásd: Kudryški. Ratášali ’Laibūnai falu része’ (hivatalosan: Ratášali). A helynév két összetételi tagból áll. Első tagja a rėtas közszó (ez utóbbi a Belarusz melletti litván nyelvjárásokban az e hangot az itt ejtett kemény r előtt rendszerint rátas alakban ejti), a második pedig nem šaltas ’hideg’, hanem šilas ’liget’. Vagyis ez Retášilis. Hogy a második tag valóban a šilas ’liget’ szó, azt mindenekelőtt az bizonyítja, hogy az SNVV 328-ban a hivatalos belarusz forma mellett közölt orosz alakja Ratášeli; ezt támasztja alá a LEBA 97-ben, a Breslauja járás oikonimájaként szereplő Retášilis forma is (talán megalapozott annak feltételezése, hogy ugyanarról az oikonimáról van szó). Ezenkívül, tapasztalataink szerint, ezt jól alátámasztja a használatban lévő belarusz nyelvjárás hangtanának néhány, egyértelműbb litván eredetű helynév hangsúlytalan (esetünkben ráadásul megkeményedett) szótagjában megfigyelhető sajátossága is. Amint már említettük, a litván Ažūgiriāi, Girtuoklynė és más nevek itt Gertoklina, Ažūgery alakban hangzanak, és így tovább. A mi esetünkben a Retášilis alakot Ratášeli formában kezdték ejteni, majd ez az újonnan megjelent e a kemény š után könnyen a-vá változott, így jött létre a Ratášali alak. Itt azt is megfigyeltük, hogy a š utáni i a-vá válásának több példája is van. Mondjuk, a mi šipulỹs szavunkat itt šapul’-nak ejtik. Raukėta falu (hivatalosan: Raukėta). A Raukėta névvel a falun átfolyó patakot is illetik (LUEV 133). Mindkét név eredhet a Raukas személynévből (LPŽ II 583<raukti ’ráncossá tenni’ — LHEŽ 274) és az -eta képzőből (LKG 333). Véleményünk szerint azonban ragadványnévi eredetük is teljesen lehetséges: a *Raukėta alakból, amely a litván raukėta közszónak felel meg. Vö. még a belarusz Raukėta névvel (LVK). Ražákalnia ’domb Bičiūnuosban’. A helynév két összetételi tagból áll; második tagja a kálnas ’hegy’, első tagja azonban némileg bizonytalan. Talán olyan litván mikrotoponimákkal hozható kapcsolatba, mint a Różakalnis, Różabalė, Różaraisčio és hasonlók (LVK). Ebben az esetben a tag a Różė lenne (<róžė), vö. még a falu nevét: Różákalniemis (LATS 256). Fonetikailag azonban azt a gondolatot sem lehet kizárni, hogy ez a tag össz- 28 a „Režiai” nevű falu <rėžiai (LATS 261), vö. még Rėžupalis (LHEŽ 276), Ražiai falu (LATS 260), sőt Ražiai falu (LATS 256). Rakščynia „bokrocskák Bičiūnuose-ban”. A mikrotoponima gyöki szótagját egy hátsó képzésűvé vált ą alkotja, amely mind e-ből, mind ė-ből származhat, ezért egyaránt megalapozott feltételezni, hogy mind a Rekštys, mind pedig a Rėkštys családnévből (LPŽ II 595), valamint a helyet jelentő -ynė képzőből ered. Vö. még a Rėkšupis folyónevet (LUEV 134), a Rėkšiai dűlőnevet, a Rėkšpjaunis dűlőnevet (LVK), valamint a Rėkšupio etimológiáját is (LHEŽ 275–276). Tehát a Rekštynė vagy Rėkštynė itt Rakščynia alakra változott. Rápiški falu E településnév tövében álló e eredetének tisztázása nélkül az egész név eredete is bizonytalan. E nyelvjárás nem teljesen szabályos fonetikája alapján azonban okunk van feltételezni, hogy ez az ą az r utáni ei kettőshangzóból is származhat (vö. az itt hallott falunévvel: Acmiány<Eitminai stb.). Ha ez valóban így volna, megállapíthatnánk, hogy a településnév a -iškiai képzővel a Rėpa családnévből képzett származék (LPŽ II 593). Samaniča „mocsaras hely Laibūnuose-ban”. A mikrotoponima a litván Samanyčia mikrotoponimának közvetlen megfelelője, amely a samanyčia „mohás hely” közszóból ered. Sauliažory, Saliažory, Šauliažory ”ež. Vidiškiuose”. A víznév formái nagyon jól jellemzik a régió belarusz nyelvjárásában tapasztalható, hangsúlytalan litván au kettőshangzó belaruszosodásának folyamatát és annak következményeit. Már jóval korábban megállapítottuk, hogy a litván au a belarusz nyelvjárásokban gyakran a-vá alakult (Baltistica 73–77). A cikk számos, az említett hangtani jelenséget mutató belarusz litván jövevényszót – közszót és tulajdonnevet – sorolt fel, és egyúttal módszert is közölt az ilyen litván jövevényszavak felismerésére és azonosítására. A Sauliažory víznév és változatai nemcsak alátámasztják állításunkat, hanem konkrétan meg is mutatják magát az átalakulási folyamatot. A tó neve kétségtelenül litván nevéből, a *Sauliažeriai vagy *Šauliažeriai alakból ered (vö. Saulupė, Saulłatakis LUEV 143)<sáulė és ežerai szavakból. A szókezdő š-t tartalmazó névváltozat későbbi, és valószínűleg a szemantika elhomályosulása miatt keletkezett. Az au tő egyértelműen a litván au belarusz a-vá alakulásának fokozatát mutatja. Másfelől az apsasi litván nyelvjárásban található, a Saliažory névvel azonos hangtani sajátságú, tisztán litván víznév, a Dablys<Daublys (lásd fentebb), valamint valószínűleg a Marīga<*Maurūga is arra utal, hogy a hangsúlytalan au a-vá monoftongizálódása magában a litván nyelvjárásban is végbemehet (és kétségtelenül végbe is ment), ebben az esetben a belarusz nyelvjárással érintkezve. Litván nyelvjárásokban ilyen folyamatot eddig nem mutattak ki. Sniegiški falu (hivatalosan Sniegiški). A településnév a Sniegis családnévből (LPŽ II 774) és a -iškiai képzővel képzett alakból ered. Vö. a Snieginis, Sniegiškis tóneveket (LUEV 152), továbbá a Sniegiabalė, Sniegiaragis mikrotoponimákat stb. (LVK), valamint a Sniegiškės falut (LATS 285). Šaltāni falu (hivatalosan Šaltāni). A nyelvföldrajzi adatok alapján a településnév nem a köznyelvi šaltėniai, hanem az erre a régióra jellemző šaltiniai szóból ered, amely belaruszosodása során szabálytalanul eltorzíthatta az -iai képzőt, hátsó képzésűvé téve. Taukini falu A településnév valószínűleg a feltételezett litván *Taukinys családnév többes számú alakja (vö. Taukinis Salys 462; *Taukinis LPŽ II 1029). Ilyen 29 Ezt a feltevést az oikonima végződésének hangsúlya támasztja alá. Trakiški falu (hivatalos neve: Trakiški). Az oikonima az -iški = litván -iškiai képzőből és a köznyelvi trākas „irtás, kis cserjék” szóból alakult; vö. a Litvániában található Trakiškiai, Trakiškis és más falunevekkel (LATS 319), továbbá a Trakravis, Trakupis és más víznevekkel (LUEV 174). Trylāpnik „Bičiūnuose-i rét”. A mikrotoponima a köznyelvi litván trilāpnīkas „mocsári kocsord” szóból ered. Vö. más litván mikrotoponimákkal: Trilāpė „mocsári kocsorddal benőtt rét”, Trilapynė mező stb. (LVK). Vainiūny, Vainiūncy falu (hivatalos neve: Vainiūny). Az oikonima második változata erősebben belaruszosodott. A név a Vainiūnas családnévből ered (vö. LPŽ II 1135), annak többes számú alakja. Vö. a Vainiūnų tóval (LUEV 183), valamint a litván Vainūnai falunevekkel (LATS 331). Varpynia „Bičiūnuose-i rét”. A mikrotoponima a litván köznyelvi varpynė „olyan hely, ahol sok, nagy kalászú növény nő” szóból ered. Vö. a Varpynė, Varpynas és más lápnevekkel (LVK). Verpetā ”Bičiūnai-i hegy”. Ez ugyanazon hegy litván neve, a Verpetā, amely a verpetā (verpėtas) közszóból ered, és belaruszosodott alak. Vö. a litván mikrotoponimákkal: Verpetā erdő, hegy, Verpėtas hegy, Verpetinė rét (LVK). Vīdzzy mezőváros (hivatalos neve: Vīdzzy). Apso litvánjai vidz’ai-nak, régebben pedig vidz’av Vīdziai, Vydžiai-nak nevezték. Az oikonima kétségkívül a Vydžius családnévből ered (vö. LPŽ II 1205). Vö. még a Vydžiamiskis, Vydžgojis és más mikrotoponimákkal (LVK). A Vīdziai alak későbbi, belaruszosodott. Vidziški falu (hivatalos neve: Vidziški). A név a Vidžiai, Vydžiai mezőváros nevéből ered, az -iški<-iškiai képzővel. Vilkīaniški falu (hivatalos neve: Vilkīaniški). Az oikonima a Vilkėnas családnévből ered (nyelvjárási Vilkėnas), vö. LPŽ II 1217, valamint az -iškiai képzőt; vö. még LEBA 17, továbbá a Vilkėnas, Vilkėnai falunevekkel (LATS 346). Viršūpi „Vainiūnuose-i rét”. Ennek a mikrotoponimának Litvániában is vannak rokon elnevezései, például: Viršūpė árok, Viršūpys láp, Viršūpiai rét, Viršūpeliai tisztás (LVK). A köznyelvi viršūnė „csúcs” és upė (upeliai) „folyó (patak)” szavakból erednek. Ždėgeli falu (hivatalos neve: Ždėgeli). Az oikonima valószínűleg a falu litván Išdėgėliai nevének belaruszosodott alakja. Az iš- előtagot elhagyták, mert nem értették a név jelentését, vagy a könnyebb kiejtés kedvéért. Vö. a litván Išdėgėlė rét, Išdėga „rét, ahol kiégett a tőzeg”, Išdėgė rét stb. mikrotoponimákkal (LVK). Žagary, Žygary ”dr. Pakulnioje”. Mikrotoponimas, be abejo, yra kilęs iš lietuviškos pvd. Žagaras (LPŽ II 1307) subaltarusėjusios lyties Žagaras daugiskaitos. Pastebėtina, kad šio regiono baltarusių šnektoje skolinys iš liet. bendrinio žodžio žagarai taip pat tariamas žagary (plg. dar ir čia turimą lituanizmą žāginė<žāginiai). Lietuvos paribiniuose punktuose su baltarusių šnektomis šios šaknies mikrotoponimai taip pat tariami su Žagar-, pvz., Žagarynė dr., Žagarynas kln. ir pan. (LVK). Formos Žygary suužpakalintas šaknies y greičiausiai yra vėlyvesnis, susiformavęs lyčiai Žagary toliau slavėjant. 30 A cikk 68, a Vidžių környéki régi helyi belarusz lakosok által használt helynév (77 változatuk) litván eredetét kísérli meg megállapítani. Az ilyen helynevek az e környéken használt összes helynév 85%-át teszik ki. Az itt található többi, kis számban előforduló helynév eredete többnyire szláv, például Haražanka (< Ahar ažanka, vö. harót < aharód) „l. Laibūnuose”, Kaziōnaje vóziara „t. Vidiškiuose”, Navinki „l. Bičiūnuose”, Padvarytka „l. Pakulnioje”, Šipavičy (< Ašipavičy) f., Sivóje balóta „m. Laibūnuose” stb. Elképzelhető, hogy e helynevek egy része (például Navinki, Šipavičy) hasonló hangzású lehetett azokban az időkben is, amikor itt még lehetett litvánul beszélőket találni. E véleményt talán részben egyes helynevek litván fonetikája is alátámaszthatja, például az n mássalhangzó k előtt hallható litván veláris ejtése. Hogy a litván nyelvnek ez a fonetikai sajátossága valóban jelen van itt a belarusz nyelvjárásban, azt jól mutatja a közszói belarusz szavakban, e pozícióban álló n litvános kiejtése is. Olyan szavakat jegyeztünk fel, amelyek megőrizték a litván nyelv e fonetikai sajátosságát: apiėški „kelmučiai”, miadžiānka „geležinė gyvatė”, liapiānka „iš molio krėsta pirkutė”, rumiānki „dobiliukai”. A cikkben tárgyalt helynevek többsége családnevekből és más tulajdonnevekből származik. Litván -iškiai, -iūnai, -ėnai, -ėliai képzőkkel, a kelet-litván nyelvjárásokra jellemző anta-, ažu- előtagokkal, pa- előtaggal és más hasonló elemekkel alkották őket. Köztük vannak képzőkkel régi kéttagú személynevekből alkotott oikonimák, továbbá jelentős számban két közszóból összetett nevek is. A cikkben tárgyalt helynevek különösen fonetikájukkal, annak sajátosságaival hívják fel magukra a figyelmet: ezek a két különböző nyelv fonetikai rendszereinek találkozásából fakadó, eddig szélesebb körben fel nem tárt következményeket tükrözik, és e nyelvek szoros kapcsolatainak eredményeit teszik láthatóvá. A belarusz helynévi alakokban például rögzült a szó eleji, hangsúlytalan litván ei kettőshangzó ai-vé alakulása (ez a régió litván nyelvjárására jellemző sajátosság; vö. az ő aic < eiti alakjukat), ennek az ai-nak a monoftongizálódása a-vá (ezt a jelenséget litván nyelvjárásokban mindeddig nem rögzítették), előrébb képződése e-vé (ez szintén kevéssé ismert jelenség a litván nyelvjárási fonetikában), valamint egy protetikus j megjelenése előtte (ez ismét a litván fonetika szabálya). Ez történt a tárgyalt oikonima belarusz Jacmiany alakjával (ejtése jecmiany) < Acmiany < Aicmiany < Eitmenai < Eitminai < családnév: Eitminas). Hasonló fonetikai változás figyelhető meg az oikonima belarusz Avidžany alakjában is < Aivdžany < Eivdžany < Eivydėnai < családnév: Eivydas + nyj. lit. -ėnai). E régió belarusz helynévi alakjai a hangsúlytalan litván au kettőshangzó a-vá válását is tükrözik (némelyikükben e változás au közbülső fokozata is megőrződött). Így például a Saldiažōry tó neve a *Saldiažerai < sáu-lė+ežerai alakból ered, a Šauliažōry alak pedig éppen az au-ról a-ra való átmenet közbülső szótagfokozatát mutatja. A Marūga víznév alakja is valószínűleg ugyanígy, a *Maurūga alakból keletkezett. Az Apso-tó Daublys neve azonban a helyi litvánok kiejtésében Dablỹs (a belaruszok Dablánskoje vóziara alakot mondanak), a litvánok viszont mindig Daũblio, Daũblį... alakot használnak, a belaruszok pedig vóziara Daũblia formát. Ez ismét fontos, nem kevésbé értékes és időszerű részlete a két különböző nyelv érintkezésének. Korábban ezt csak a belarusz nyelvjárások litvánizmusai között állapítottuk meg, most pedig az érintkező litván nyelvjárásban is. Vagyis ez a folyamat ma is zajlik, és 31. napjainkban, a mi nyelvjárásainkban is. Tehát élő folyamat, és továbbra is alakítja az érintkező nyelvjárások fonetikai rendszereit. A vizsgált helynévi alakok jól tükrözik a hangsúlytalan litván į magánhangzó belarusz e-vé válásának eseteit is, például Gertolkinia < Girtuoklynė stb. E változás feltárása segített tisztázni a Jarkáncy oikonima eredetét: Jarkáncy (kiejtése jerkáncy) < irkáncy < girkáncy (vö. generòlas < generòlas stb.) < Girkunčiai < családnév: Girkantas (többes számú alak). Hasonlóképpen feltárták a Ratášali mikrotoponima eredetét a litván nyelvjárási ratas < „ritkás” és šilas „fenyves” szavakból (a belarusz šel- közvetítésével) > šal- alakra. Némelyik tárgyalt belarusz helynév elveszítette bizonyos jelentéssel bíró litván elemeit, ezért nehezen etimologizálható. Objektíven megállapították például, hogy a Ždžegėliai oikonima a litván Išdegėliai alaknak felel meg (< Išdegėlė < „kiégett tőzegláp”), amelyből a belaruszosodás során kiesett az į magánhangzó az iš- előtagból. A cikkben tárgyalt helynevek egyéb fonetikai sajátosságaikban teljesen illeszkednek az Apso litván nyelvjárás fonetikájához (vö. AT 173—191; ADK 91—98). Viszonylag jól megőrizték a régi hosszú a-t, e-t ~ a köznyelvi o-t, ė-t. A köznyelvi am, an kettőshangzók um, un alakban jelennek meg, az l mássalhangzó megkeményedik az elöl képzett magánhangzók előtt stb. Mindezek alapján fontos megállapítani, hogy az areál nyelvi tanulmányainak e cikkben tárgyalt adatai világosan bizonyítják: itt a belaruszosodás egészen új keletű folyamat, amely nem fejeződött be, hanem napjainkban is tart; a kialakult fonetikai változások sajátosak és rendkívül fontosak nemcsak a litván nyelvjárások fonetikája és grammatikája, hanem a litván és belarusz nyelvjárások közötti kapcsolatok szempontjából is; a balti–szláv nyelvtudomány számára pedig továbbra is időszerű e régió nyelvi vizsgálata és adatainak gondos rögzítése. RÖVIDÍTÉSEK ADK — M o r k ū n a s K. Apso lietuvių šnektos daiktavardžių kait-yba // Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 28: Kalbų ryšiai ir sąveikos. V., 1989. P. 91—98. AT — G r i n a v e c k i e n ė E. Kai kurios Apso tarmės būdingesnės ypatybės // Lietuvos TSR Mokslų Akademijos darbai. A serija. V., 1960. T. 2(9). P. 173—191. Baltistica — G r i n a v e c k i e n ė E., M a c k e v i č J. Lie. (i)au vokalizmo atliepai baltarusių lituanizmuose // Baltistica. III(1) priedas. V., 1989. P. 70—80. LATS — Lietuvos TSR administracinio-teritorinio suskirstymo žinynas. V., 1976. D. 2. „EBA — B i r y l a M. V., V a n a g a s A.P. Litouskija elementy u bielaruskaj anamastycy. Minsk, 1968. LHD — V a n a g a s A. Lietuvos TSR hidronimų daryba. V., 1970. LHEŽ — V a n a g a s A. Lietuvių hidronimų etimologinis žodynas. V., 1981. LKB — G r i n a v e c k i e n ė E., M a c k e v i č J. Kai kurios baltarusių lituanizmų fonetikos ypatybės // Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 27: Lietuvių kalba ir bilingvizmas. V., 1988. P. 123—131. 32 LKG — Lietuvių kalbos gramatika. V., 1965. T. 1. LKŽ — Lietuvių kalbos žodynas. V., 1966. T. 7; 1976. T. 10. LPŽ — Lietuvių pavardžių žodynas. V., 1985. T. 1; 1989. T. 2. LUEV — Lietuvos TSR upių ir ežerų vardynas. V., 1963. LVK — Litván helynevek kartotéka. A Litván Nyelvi Intézet Névgyűjteményi Osztályán őrzik. Salys — Salys A. Raštai. T. 2: Tikriniai vardai. Roma, 1983. SNVV — Rapanovič J. N. Slounik nazvau nasielenych punktau Vicebskaj voblasci. Minsk, 1977. A Vidzy környékének litván eredetű helynevei Összefoglalás A cikk 68 helynév (falunevek és mikrotoponímia) litván eredetét állapítja meg Vidzy mezőváros környékén (a fehéroroszországi Vityebszki terület Braszlavi járásában), ahol a helyi lakosság jelenleg belaruszul beszél. Megállapítást nyert, hogy az ilyen helynevek a vizsgált környék összes helynevének mintegy 85%-át teszik ki. Fonetikai rendszerük és szóalkotásuk alapján ezek a helynevek az Opsa mezőváros nyelvi rendszeréhez kapcsolódnak. Eredetüket tekintve többségük családnevekből képződött az -iški, -ūnai, -ėnai, -ėliai képzőkkel, az anti-, aēzu- előtagokkal, valamint köznévi összetett főnevekből. A cikkben kifejtettek alapján feltehető, hogy a vizsgált nyelvi terület belaruszosodásának folyamata viszonylag késői. 33