Mokslinio ir grožinio stiliaus sakinio ilgis

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXIII (1995) NYELVTAN IR LEXIKOLÓGIA AUDRONĖ BITINIENĖ TUDOMÁNYOS IR SZÉPIRODALMI STÍLUSÚ MONDAT HOSSZA A funkcionális nyelvi stílusokat leggyakrabban kvalitatív szempontból vizsgálják: bizonyos nyelvi eszközök kiválasztásának és elrendezésének tendenciáit figyelik. A litván nyelv stilisztikájában a szépirodalmi és a ir tudományos stílust olyan jellemzők alapján írják le, mint a képszerű konkrétság, az emocionalitás, az egyediség, valamint az elvontság, a logikusság és az objektivitás (Pikčilingis 1971 : 287). Ez a megközelítés azonban kiegészíthető kvantitatív szemponttal is, mivel a tendencia fogalma statisztikai jellegű: a nyelvi eszközök nagyobb vagy kisebb aktivitását, amelyet a kutató a „gyakran”, „ritkán” stb. szavakkal ír le, azok „statisztikai viselkedésének” megfigyelésével állapítja meg. Megfelelően nagy minta vizsgálata után könnyen kiszámítható, hogy például a litván nyelv tudományos szövegeiben milyen gyakran fejezik ki az alanyt az ige főnévi igenévi alakjával, vagy hogy az okhatározói mellékmondatok hány százalékát teszik ki az összetett mondatok összességének. A funkcionális stílus valamennyi jegye között különleges helyet foglal el a mondat hossza. Ez a mennyiségi mutató nemcsak stilisztikai információt nyújt, hanem egyben a mondatszerkezet komponense is; az egyvagy kétszavas mondat szerkezete lényegében különbözik az 50 szavas mondatétól. Másfelől a mondatok kiválasztása és bővítésük jellege a tevékenységi szférától, a nyelvi funkciótól, a tartalomtól és a nyelv működésének egyéb feltételeitől függ. A mondat hossza tehát mintegy implikálja a funkcionális stílus vizsgálatának minőségi és mennyiségi aspektusát is. Ezért a különböző nyelvekben a mondat hosszát meglehetősen gyakran vizsgálják. A mondat hosszát különböző szempontokból vizsgálják. Egyes munkákban azt az álláspontot képviselik, hogy a mondathosszúság a nyelvtan eleme, amely közvetlenül összefügg a nyelv grammatikai szerkezetének fejlődésével (Admoni 1966). Más esetekben a mondathosszúságot a nyelvi statisztika kontextusában vizsgálják (Meier 1964; Herdan 1960). Számos olyan kutatás is van, amely a mondathosszúságot a funkcionális stílusokat differenciáló jegyként kezeli (Jleccxuc 1962; Įlojie>xxeji 1964; Mucrpur 1967; Arader 1963; Eggers 1962; Tėšitelova 1980), illetve az egyéni stílus jegyeként (Yule 1939; Bamak 1974). A mondathosszúságot a litván nyelvészetben J. Pikčilingis írta le. Megállapítja, hogy „a mondat ilyen vagy olyan terjedelmét a nyelv stílusa határozza meg” (1971: 137). E tanulmány célja a tudományos és szépirodalmi stílus mondathosszúságának összehasonlítása; ez az elemzés folytatja a litván nyelv stilisztikai kutatásainak már említett hagyományát. Minden statisztikai kutatással szemben követelmény, hogy a vizsgált objektumok operacionális meghatározását adja meg, vagyis a tudományos fogalom olyan értelmezését, amely lehetővé teszi ezen objektum egyértelmű leírását. Mondatnak tekintendő a szövegnek az a szakasza, amelyik ponttól pontig, illetve a mondat formális végét jelölő más írásjelig terjed (Ammonm 1973: 15). A mondathossz mérési egysége a szó, azaz az intervallumokkal elválasztott graféma vagy grafémasor. Az ilyen meghatározások azt írják le, hogy a szöveg mely szakasza tekintendő mondatnak, melyik graféma szónak; ez különösen a tudományos szövegekben aktuális, amelyekben meglehetősen gyakoriak a megnevezések rövidítései, a fogalmakat szimbólumokkal, nem betűs jelekkel stb. fejezik ki. 169 ir — lu ir A vizsgált mintát különböző tudományágak (bölcsészettudományi, természettudományi, matematikai, ir műszaki) alstílusainak (elméleti, oktatási, 34 módszertani) iš szövegei alkották, amelyekből 10 véletlenszerűen több ezer ir mondatot választottak ki, valamint prózai (szerzői 32 elbeszélő) iš szövegek, amelyekből szintén több 10 ezer mondatot elemeztek. Csak az egyes mondatok ne hosszát elemezték, de a mondatszerkezet egyes ir jellemzőit is: a mondat típusát, valamint az összetett — mondat tagmondatainak számát. A mondat típusának meghatározásakor a „Lietuvių kalbos gramatikoje” közölt mondatosztályozásra támaszkodta- (1976) k. Az adatok feldolgozva VU A számítóközpontban a „Paula” statisztikai elemzőprogramot PL/1 nyelven írták. A kapott eredmények megvitatásakor két kikötést kell į figyelembe venni: először is eltekintünk a szavak hosszától, lexikai-grammatikai jų jelentésétőir l, azaz a mondatot alkotó valamennyi szót egyenértékűnek tekintjük; másodszor, minden mondat hosszát egész számú szószámmal mérjük, ezért a jo tizedvagy akár századrészekkel ar kifejezett jellemzők bizonyos absztrakciót jelentenek. A mondat hosszának szigorú jellemzéséhez meg kell adnunk azon mondatok százalékos arányát, amelyek hossza egy szótól a szavak — lehetséges legnagyobb számáig terjed (mintánkban — 121 szó). De ez még kényelmetlen, sőt az ir olvasó számára felfoghatatlan lenne. Ezért gyakorlatilag minden kutató a mondathossz-- gyakoriság eloszlásának fő paramétereivel, a mondat átlagos hosszával (x) dolgozik. Ez a paraméter azonban túlságosan megközelítően írja le a szövegekben előforduló mondatok tényleges eloszlását, ezért további paraméterek is szükségesek — a szórás (s), a variációs együttható (v), a rezgési amplitúdó. Az eloszlás aszimmetriájának alapvető jelentősége van: a mondathossz-- gyakoriságok rendszerint pozitív aszimmetriát mutatnak, vagyis az átlagos hossz meghaladja mind a modális (leggyakoribb), mind a medián (a mintát két egyenlő részre osztó) mondathosszt (lásd az 1. táblázatot). 1. táblázat A tudományos és szépirodalmi stílus mondathossz-- eloszlásainak paraméterei Funkc. Átl. Szór. Variác. | Ingadozás | Medián | Módusz | Aszimmetria | Együtth. stílus hossza * | eltérés s | v együtth. | amplitúdó standardizált együtth. eltérés Tudományos 18,0 8,8 48,8 2—57 16,3 16 0,79 0,06 Esztétikai 12,3 9,9 80,5 1121] 10,4 5 0,93 0,04 į A táblázatban bemutatott adatok tanúsága ir szerint a tudományos szépirodalmi stílusú mondat hossza eltérő. E különbség statisztikai szignifikanciáját (a minta nagyságát į figyelembe véve) a következőképpen értékeljük. Közepes hosszúságú t= 3,38, p<< azaz 0,001, a közepes hosszúság különbsége statisztikailag abszolút. A standard eltérések különbsége ilyen jelentős ne (t= 2,1, p< 0,05), azonban statisztikailag szintén szignifikáns. 170 Elég jelentősen különböznek az aszimmetriai együtthatók (t= 2,0, p< 0,05); a variációs együttható, az ingadozási amplitúdó, valamint a ir módusz és a medián különbségei statisztikai jelentőségének ellenőrzése ebben az esetben meglehetősen nehéz, de az abszolút különbségek nem hagynak kétséget. Bár mindkét stílusban a mondathosszak eloszlása jobbra ferde, a szépirodalmi stílusban ez a jelenség sokkal kifejezettebb. A tudományos stílus eloszlásának mediánja és módusza a közepes hossztól két ir szóval tér el, a szépirodalmi stílusban a módusz nem kevesebb mint szóval tér el o 7 (a medián ir itt két szóval tér el). A tudományos stílus mondathosszúságának eloszlása kompaktabb (kisebb amplitúdó, kisebb szórás nagyobb átlagos mondathossz mellett). Más szóval, a szépirodalmi stílusú szövegek mondathossza jobban változik, mint a tudományos stílusú szövegek mondathossza. A mondathossz részletesebb elemzéséhez, különösen a nyelvi és nyelven kívüli tényezők hatásának feltárása érdekében, célszerű a ir mondatokat csoportosítani, és kiszámítani az ilyen hosszúsági csoportok gyakoriságát. A szakirodalomban a mondatokat igen változatosan csoportosítják. Egyes szerzők egyenlő és egyenlőtlen hosszúságú intervallumcsoportokat különítenek el, anélkül hogy e csoportokat minőségileg értékelnék (Crarucruųuzi 1967), mások pedig a csoportosított mondatokat minőségileg értékelik: a rövid mondatok legfeljebb 20 szóból állnak, a hosszúak 20–60 szóból, a nagyon hosszúak pedig több mint 60 szóból (Meier 1964: 186). Megjegyzendő, hogy a csoportosítás alapját többnyire nem jelölik meg, és nem kapcsolják össze a funkcionális stilisztika vagy a szintaxis igényeivel. Ebben a vizsgálatban a mondatok hosszúsági intervallumok szerinti csoportosításakor statisztikai kritériumra támaszkodtunk: az intervallumok határainak alapjául az empirikus (minta-)eloszlás percentilisei, azaz az integrális eloszlásnak a mondathosszoknak megfelelő „ugrásai” szolgálnak. E határok meghatározásával a mondathossz öt informatív csoportját kaptuk: nagyon rövid mondatok — legfeljebb 8 szó, rövid mondatok — 9–17 szó, közepes hosszúságú mondatok — 18–30 szó, hosszú mondatok — 31–46 szó, nagyon hosszú mondatok — 47 vagy több szó (lásd a 2. táblázatot). 2 táblázat A mondathossz-csoportok megoszlása (százalékban) Mondat- | Nagyon rövid | Közepes | Hosszú Nagyon csoportok | rövid hosszúságú hosszú Stílus 1—8 9—17 18—30 31—46 | 47 és több szó | szó | szó szó | szó Tudományos 10,4 42,8 38,3 7,8 0,7 Szépirodalmi 43,0 36,2 15,8 3,8 1,2 Látható, hogy a tudományos és a szépirodalmi stílus mondatcsoportjainak gyakoriságai egy „fázissal” különböznek egymástól, vagyis a tudományos stílusban a rövid és a közepes hosszúságú mondatok a leggyakoribbak, míg a szépirodalmi stílusban a nagyon rövid és a rövid mondatok; E csoportok mondatai mindegyik stílusban körülbelül 80%-ot tesznek ki. Az adatokból látható, hogy valamennyi csoport mondatai a tudományos és a szépirodalmi stílus differenciális jegyeinek tekinthetők (a különbségek statisztikailag szignifikánsak ezen a szinten 171 p < 0,001). A nagyon rövid mondatok differenciáló ereje különösen jelentős. Ezt a csoportot alcsoportoį kra bontva kiderül, hogy 1—2 ir 3—5 szóhosszúságú mondatok a szépirodalmi stílusú szövegekben akár ötször gyakrabban fordulnak elő, mint a tudományos szövegekben. Šį Ezt a tényt a következőképpen lehetne megmagyarázni. Amikor a tudományos szövegben nagyon rövid mondatokkal próbálnak dolgozni (feltételezik, hogy az ilyen szöveg könnyebben hozzáférhető a címzett számára), a redundancia problémájával su szembesülnek: az önálló mondatok összekapcsolás- — ához további konnektorokra van szükség, amelyek ilyen esetben akár a 1 /3 szöveg (Schlesinger 1968 : 73). Így a tudományos stílus fő sajátoss- — ága, a hangsúlyozott — logikusság magyarázza a nagyon rövid mondatok hiányát. Másrészt a nagyon hosszú mondatok gyakoriságában a szépirodalmi stílus szövegei még a tudományos szövegeket is felülmúlják az (o ingadozás amplitúdójáv- — al: a tudományos szöveg mondatszerkezetének túlzott összetettsége akadályozhatja az absztrakt tudományos információ megértését. A szépirodalmi stílus sajátosságai: szemléletesség, képi — konkrétság, művészi pontosság, a befejezetlenség ir (Župerka 1983) — lehetővé teszi, hogy a szöveget asszociácijų ós alapon szervezzük, a mondatokat ne összekapcsoló konnektorok szinte mindig szükségesek, túlsúlyban vannak az implicit mondatkapcsolási módok. A két funkcionális stílus érintkezési zónáját olyan szóés 12—17 mondatalcsoportok alkotják, amelyek mindkét stílusban csaknem egyformán gyakoriak (a tudományos- — 14,8 ban proc., a szépirodalmiban — 16,3 proc. ). Következésképpen az ilyen mondatok mindkét stílus invariáns jegyének, „nyelvi állandónak” tekinthetők ([onexxen 1964 : 24). Feltételezhető, hogy e tartomány mondatai optimálisak a felfogás és a megjegyzés szempontjából: egy felnőtt ember a 15—17 szóból álló mondatokat jegyzi meg a legjobban, az optimális felfogás határa —20 szó (Ogburn 1963: 101). Természetesen e határokat nem szabad abszolutizálni, mivel számos extralingvisztikai tényezőtől függenek — a közvetített információ jellegétől, a szöveg típusától, a címzett tulajdonságaitól stb. A mondat hosszát a mondatstruktúra függvényének tekintik (Jlecckuc 1962: 83), ezért figyelembe kell venni az egyszerű és az összetett mondatok eloszlását a beszélt stílusokban, valamint azok hosszát. A tudományos stílusban az összetett mondatok vannak túlsúlyban (55,9 százalék), a szépirodalmi szövegekben gyakoriságuk kisebb (46,5 százalék); a különbség statisztikailag szignifikáns (p < 0,001). Az összetett mondatok túlsúlya a tudományos stílusban stabil, és csak kis mértékben függ az extralingvisztikai tényezőktől (a tudományterülettől, a posztstílustól, a szerzőtől). Jól ismert, hogy a tudományos stílusra sztereotipikusság jellemző; a tudományos szöveg szerzőjének meg kell békélnie azzal a gondolattal, hogy publikációja hasonlítani fog ugyanazon témájú másik munkához. A sajátos szintaktikai jelleg csupán egy bizonyos lehetőség, amelynek megvalósítása a tudományos munka szerzőjének mint nyelvhasználónak egyéni tulajdonságaitól (Buuoxyp), nem pedig szakemberként szerzett képesítésétől függ. 1980 : 122), ne Ilyen stabilitás nincs a szépirodalmi stílus szövegeiben; bennük sok minden a szerzőtől függ: az egyszerű mondatok gyakorisága proc. között ingadozik. 26 (Mušinskas) és proc. 70 között (Bubnys, Vilimaitė). Ez az ingadozás attól függhet, hogy a próza mely szintaktikai típusa — a szintagmatikus — (hierarchikusaar n) tagolt (aktualizált) — uralkodik az adott me szépirodalmi szövegben. A mondatok hossza a szintagmatikus prózában növekszik, amikor „az egyes mondat egyetlen į összetett szintagmatikai ciklusba integrálódik” (Apyr:onosa 1972 : 163). A tagolt prózai szövegekben a hierarchikus kapcsolatok megszakadnak, minden információs elem egyetlen mondat alapja. Pl. : 172 Ügyetlenül tapogatták az esőzésektől megfeketedett házak előcsarnokait, az ajtókilincseket, a küszöböket, a mezőkön hagyott ekéket, boronákat, és amikor áthatoltak a fák koronáin ott, ahol Kristupas su Kazimieru kóccal tömte a csónak fenekét, megnyalták az égerek megfeketedett leveleit, amelyek a ir földet borították; úgy tűnt, hamarosan dér lepi be őket, amikor ezek a ir férfiak hálókkal mennek majd végig a su réteken, azok egészen fehérek lesznek a fagytól, lábukkal a ir zúzmara po által megkötött földet döngetik (Radz PV 99). Ir Éjszaka volt. Az udvari ir kunyhóban. Mindenütt éjszaka. Sötét, mély, hosszú, csendes. Recsegett a mennyezet alatt égő lámpa burája. Fel volt húzva. Hogy kevesebb petróleumot szívjon (Balt SJ 250). Liudas Skirmonis mosolyog. Egyszálú, dérrel díszített ajkakkal. Az otthonoknak. A járókelőknek. Végül annak a málló vakolatú falnak is (Avyž Ch S 8). A stílusok még szembetűnőbben különbözir nek az egyszerű és az összetett mondatok hosszában (3. táblázat). 3 táblázat Az egyszerű és az összetett mondatok hosszcsoportjainak megoszlásai (százalékban) Mondatcsoportok nagyon rövid | közepes | hosszú nagyon hosszú Mondattípus Stílus | rövid közepes hosszú hosszú 1—8 9—17 18—30 31—46 | 47 ir db. szavak | szavak | szavak szavak | szavak Tudományos 20,4 46,9 28,8 3,6 0,3 Egyszerű mondatok Szépirodalmi 68,5 26,9 4,2 0,3 0,0 Tudományos 2,4 29,3...» 50,0 17,4 0,9 Összetett mondatok Szépirodalmi 13,7 46,9 29,1 7,7 2,6 A táblázat által bemutatott tudományos stílus legszembetűnőbb sajátossága az egyszerű mondatok összetettsége. Bár százalékarányuk kisebb, mint a szépirodalmi stílusban, mégis jelentősen hosszabbak, mint a szépirodalmi szövegekben (Xm = 14,5; Xg = 74; sm = 7,6; sg = 5,1). Más szóval, a tudományos szövegekben sok összetett szerkezetű egyszerű mondat funkcionál, amelyeket homogén mondatrészek sorai, igenévi szókapcsolatok, közbevetések és betoldások bővítenek. Az ilyen mondatok a részletes és tárgyilag pontos információközlés lehetőségei tekintetében felérnek az összetett mondatokkal, és ezzel magyarázható gyakoriságuk a tudományos szövegekben. A szépirodalmi stílusú szövegek egyszerű mondatainak szerkezeti egyszerűségét (természetesen a tudományos stílussal összehasonlítva) az a tény is megerősíti, hogy az 1—2 szóból álló mondatok a szépirodalmi szövegekben 5,3 százalékot tesznek ki, a tudományos szövegekben pedig csak százalékot. — 0,3 Az összetett mondatok funkcionálásának más képe. Bár az átlagos hossz statisztikailag eltér (Xm = 21,2; *g = 17,7; p< 0,001), ez a különbség nem bír 173 minőségi jelentőséggel. Ez akkor válik világossá, amikor az összetett mondatokat részletesebben (4 felosztjuk (lásd a táblázatot). 4 táblázat Az összetett mondatok hosszúság-eloszlásának mutatói Tudományos stílus Szépirodalmi stílus % x S % * S ~ A mondatok típusa Mellérendelő összetett mondatok 11,8: 206...77. 159. 14,8 7,3 Alárendelő összetett mondatok 68,2 19,7 8,1 405 15,5 8,0 Kötőszó nélküliek 63 . 22,3 82 181 13,7 1.4 Vegyesek 137 285 7,8 255 263 M5 Látható, hogy a tudományos stílus összetett mondatai átlagosan hosszabbak a szépirodalmi uz szövegek mondatainál; a megközelítőleg azonos standard eltérések azt mutatják, hogy ez a különbség invariáns. Az egyetlen kivételt a — vegyes mondatok jelentik, amelyek szépirodalmi szövegekben való eloszlását nagyobb standard eltérés jellemzi, tehát a hossz ir ingadozásának sokkal nagyobb amplitúdója. A szépirodalmi stílus vegyes összete1,3 tt mondatai között proc. nagyon rövidek (szóig) 8 ir 8,7 proc. — nagyon hosszúak (több mint szó) mondatok. 47 Összehasonlításképpen meg kell jegyezni, hogy a tudományos szövegek vegyes összetett mondatai szabványosabbak: nagyon rövideket egyáltalán nem rögzítettek, nagyon hosszúak csak %-ban fordulnak elő. iš o — 0,7 az összes jų számhoz viszonyítva. Eltérnek ir egymástól a különböző funkcionális stílusok mellérendelés nélküli összetett mondatai: a szépirodalmi jų szövegekben több van belőlük, mint a tudományos szövegekben, (p < 0,001). és sokkal rövidebbek. Ezt a tendenciát a szépirodalmi stílus fontos — sajátossága, a dinamizmus határozza meg (a tudományos stílus ellentétes tulajdonsága — a statikusság). A viszonylag rövid, kötőszó nélküli mondatok ebben a stílusban elősegítik az események váltakozásának és ritmusának közvetítését, feszültséget teremtenek, vagyis a szöveg további szemantikai terhét veszik át. A tudományos szövegekben törekednek a logikai kapcsolatok kiemelésére és pontosabb meghatározására, ezért az alárendelő mondatok élveznek elsőbbséget; ez a tendencia minden tudományos szövegre jellemző, és nem függ a tudományág, illetve az alstílus jellegétől. Azok az alárendelő mondatok, amelyek „tiszta” logikai viszonyokat (célt, feltételt, okot, engedményt stb.) fejeznek ki, a tudományos stílus releváns jellemzőjének tekinthetők. A valóság jelenségeinek leírásakor, a gondolat szinkronikus kifejezésekor és érveléskor jelzői és magyarázó mondatokat használnak (az ilyen alárendelt mondatokból a tudományos szövegben is sok található). | Az összetett mondat fejlődési lehetőségeit, amelyek annak „közepes grammatikai potenciáljától” (Ipuesa 1969: 174) függnek, a tagmondatok száma határozza meg (5. táblázat). Hite A Taa 5 + As | : Lt 1G AOL DAP ia Eid 1 a ryt | . a | el AOUJAX9) 9E20111n1soint - = m . . ) ARS HUSOTR „UIS DOS \ -— | 24 t már a „20174 ti () Aid yet . wiz iL | : ; t adis Klasika nonAaul pinpisa vtaitėbuvaadoli lentelė AH 174 5 Sudėtinių sakinių skirtingu su dėmenų skaičiumi pasiskirstymas Stilius A tagmondatok száma 2 3 4" 5—6 T7—8 9 ir sok. Tudományos 66,0 260 60 1,48 0,2 0,0 Szépirodalmi 57,6 24,2 9,7 64 1,3 0,8 Vagyis bár a szépirodalmi szövegek összetett mondatainak átlagos hossza kisebb, a tagmondatjų ok száma nagyobb. Mindkét stílusban a két tagmondatból álló mondatok a leggyakoribbak, de a tudományos jų stílusban gyakoriságuk nagyobb (a különbség statisztikailag szignifikáns, p < 0,001). A tudományos szövegekben nagyon kevés (ebben a kutatásban nem rögzített) olyan mondat van, amelynek több mint 8 tagmondata lenne (bár egy ilyen mondatot sem könnyű megérteni!). Ezzel szemben a szépirodalmi szövegekben legfeljebb 15 tagmondatot tartalmazó mondatok is előfordulnak. Ezt a tendenciát a mondatok összetettségi együtthatója (a tagmondatok átlagos száma) is megerősíti: a szépirodalmi stílusban értéke 2,8, a tudományos stílusban — 2,2. Van egy másik különbség is: a szépirodalmi stílus összetett mondatai tagmondatainak hossza (Xg = 6,3, sg = 4,3) alig különbözik az egyszerű mondatok hosszától, míg a tudományos stílus egyszerű mondatai sokkal hosszabbak, mint az összetett mondatok tagmondatai (*m = 9,2, sm = 6,5). A tudományos stílusban az egyszerű mondatok gyakran egyenértékűek az összetett mondatokkal, és átveszik azok funkcióit; Erre a hajlamra más nyelvek tudományos stílusát kutató nyelvészek is felfigyelnek. Másképp van ez a szépirodalmi stílusban. Az egyszerű mondatok és az összetett mondatok tagmondatainak hossza közötti csekély különbség, valamint a kötőszó nélküli és a mellérendelő mondatok gyakorisága a tagmondatok nagyobb önállóságára utal; a szépirodalmi stílus mondatainak hossza mindenekelőtt a tagmondatok számától függ. Például a T1 (Aputis) és T2 (Bubnys) szövegek összetett mondatainak tagmondatai csaknem azonos hosszúságúak, e mondatok összetettségi együtthatója azonban nagyon különbözik —3,8 és 2,0. Kiszámítható a mondatok hosszának összegző mutatója, ha az összetett mondatok tagmondatának hossza tekintendő egységnek (AkxumMosa 1973: 74). E mutató szerint a szépirodalmi szöveg egyszerű és összetett mondatainak hossza 1 : 1,2: 2,8 arányban, a tudományos szövegeké pedig —1: 1,6: 2,3 arányban értékelhető. Az ilyen mutatók ismét megerősítik a már tárgyalt jelenséget: a szépirodalmi szövegekben az önálló egyszerű mondatokra és az összetett mondatok tagmondataira ugyanazok a bővülési tendenciák jellemzők, míg a tudományos stílusban az egyszerű és az összetett mondatok közös bővülési tendenciákat mutatnak. IRODALOM 1. Arader H. A mondatés szöveghossz a tudományos írásban. —Esszék a tudományos, mérnöki és üzleti gondolkodásról és írásról. Iowa, 1963, p. ir 232—238. ar a Žinot tir a hehe bi 2. Eggers H. A jelenkori német nyelv szintaxisához. —Studium Generale, i 1. 1962. p. 49—59. 175 3. Beneš E. Szintaktikai A német tudományos nyelv sajátosságai Szakszöveg. — Német mint idegen nyelv. H. 3, 1966, S. 26—36. | 4. Csorda an G. Típus-token matematika. — Mouton és s'Gravenhage, 1960. ie 5. Yule G. U. On a Mondat Hosszúság as a Statisztikai Jellemző of Stílus in Próza. — Biometrica, 1939, N. 30. , : 6. Kraus J. A do stilisztika bevezetése információs szakemberek számára. Prága, 1977. 7. Meier H. Német Nyelvstatisztika. köt. 1, Hildesheim, 1964. 8. Ogburn W.F. On Tudományos Írás. — Bevezetés. : Esszék on Gondolkodás és Írás in Tudomány, mérnöki tudomány és Üzlet. Iowa, 1963, p. 92—105. 9. Pikčilingis J. A litván nyelv stilisztikája. T. 1. V., 1971. 10. Schlesinger I. M. Mondat Szerkezet és a Olvasási Folyamat. A Hague-Paris, 1968. ' 11. Tėšitelova M. A statisztikai módszerek alkalmazása a v nyelvtanban. Prága, 1980. 12. Župerka K. A litván nyelv stilisztikája. V., 1983. 183. An mMonu B.I’. PazpuTHe cTpyKTYDpEI OIpejiJ102*x*0HHSA B INepHojį dopmnpPOBAHMS HeMelKOro s3sika. Jlennurpan, 1966. 14. AnmMouu B.I. Illír nyelvtani felépítés Szerkezet B HEMEL A nyelvhez. Moszkva, 1973. 15. Ax u mo Ba I“. H A mondat mérete Hogyan GaxToOp A grammatika H CTHIMCTHKH. — Kérdés. s3mixosnanus, 1973, N21, c. 67—79. 16. A pynmrioxoBsa MW. JI. OcCHHTAKCHYECKMX THNAX XYyAOXKecTBeHHOM npo3sl. O6mee u poMaHcKoe s351K0O3HaHHMe. Mocksa, 1972. 17. Bama x II. [nuHa cjioBa H OAJIMHA NPeAJIOJKEeHHS B TeKCTAX A szerző neve. — A statisztikai stilisztika kérdései. Kuen, 1974, c. 314—329. 18. Buunokyp T. I. TÖRVÉNYSZERŰSÉGEK STILISZTIKAI HCMOJ/Ib30OBAHHA A3BIKOBBIX eauMHHUN. Mocksa, 1980. 19. Jonexen Ji. BepoaTHOCTHHIA nonxoji K TEOpHH XYHOXeCTBEHHOro cTuns. —Bonp. s23s51Kx03HaHHa, 1964, N= 2, 19—29. 20. Jleccxkuc I. A. O paamepax npeaio’keHus B pycckoft HayuHoft npose 60-x ronos XIX sexa. —Bonp. s3sikosnauus, 1962, N= 2, c. 78—05. 21. MucTtpuk M. Matematikai-statisztikai módszerek a statisztikában. —Vopros. s3s1K03HaHHs, 1967, N= 8, c. 42—52. 22. A statisztikai paraméterek változása. Kunis, 1967. 23. A puesa B. H. A szintaktikai struktúrák kibontása az információ mennyiségével összefüggésben. —V kn. : A szintaktikai jelentések és a mondatstruktúra invariánsai. Moszkva, 1969, 163–177. SALTINIAI _ MOKSLINE LITERATURA 1. Basalykas A. Lietuvos TSR krastovaizdis. V., 1977. 2. Bernatonis J. Mikroelementy įtaka rūgščių pieno produktų gamybai ir jų savybės. V., 1980. 3. Dagys J. Augalų ekologija. V., 1980. 4. Davidavičius E. Galvanotechnika ir jos panaudojimas. V., 1979. {oa Dundulis B. Lietuva Napoleono agresijos metais (1807—1812). V., 6. Fiziologija. V., 1978. 7. Gečiauskas S.,Klimka L. Naujieii laidininkiniai mi aS isa jieji puslaidininkiniai mikrobangų 8. Gelzbetonines konstrukcijos. V., 1978. 9. Girdenis A. Fonologija. V., 1981. 10. Girdzijauskas J. Lietuviy eiledara. V., 1979. 11. Gulbinas A, Norvilas H, Rauckis R. Masiny gamybos techninio paruošimo automatizavimas. V., 1978. 176 12. Jasinskas L, Adomas R., Raguotienė N. Organinė chemija. V., 1979. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. gydym 29. 30. 31. 32. 33. 34. EE Se 9. Januškevičiūtė A. Klinikinė fonokardiologija. V., 1979. Jovaiša L. Psichologinė diagnostika. K., 1975. Kabailienė M. Taikomosios polinologijos pagrindai. V., 1979. Kapustininkaitė T. Alksnynai. V., 1983. Kareckas L. Kombinuotieji pašarai. V., 1981. Kubilius J. Tikimybių teorija ir matematinė statistika. V., 1980. Kumpikas L. Mašinų gamybos technologijos pagrindai. V., 1978. Lozuraitis A. Tiesair vertybė. V., 1980. Mačionis A. Stuburiniai gyvūnai. V., 1981. Mickūnas S. Elektrodinamikos pagrindai. V., 1975. Midvikas D. Polių darbai. V., 1978. Mokslinė-techninė pažanga ir gamybos efektyvumas. V., 1983. Nainys V. Virpesiai ir triukšmas pramonėje. V., 1972. Pedagogika. V., 1981. Psichologijos paskaitos. V., 1980. Raugalė A, Mitūzas H, Vaičiuvėnas V. Vaikų ligų as antimikrobiniais preparatais. V., 1983. Sauka D. Lietuvių tautosaka. V., 1982. Svogūnų auginimas. V., 1980. Šeštokas V. Keliai, transportas, miestai. V., 1976. Šimakauskas S. Elektra automobilyje ir motocikle. V., 1979. Urbutis V. Žodžių darybos teorija. V., 1978. Vasiliauskas R. Mokinių darbštumo ugdymas. K., 1983. GROŽINĖ LITERATŪRA tis J. Gegužė ant nulūžusio beržo. V., 1986. tis J. Skruzdėlynas Prūsijoje. V., 1989. tis J. Keleivio novelės. V., 1985. žius J. Žmogus lieka žmogumi. V., 1975. žius J. Sodybų tuštėjimo metas. V., 1977. žius J. Chameleono spalvos. V., 1979. nys V. Alkana žemė. Po vasaros dangum. Nesėtų rugių žydėjimas. E << <gTT ooh lle oie ge ge ie 2g u u u y y y b b ubnys V. Pilnaties valandą. V., 1980. Baltušis J. Parduotos vasaros. T. II. V., 1969. „Baltušis J. Su kuo valgyta druska. T.I. V., 1979. „Baltušis J. Sakmė apie Juzą. V., 1979. „Bieliauskas A. Kauno romanas. V., 1973. „Bieliauskas A. Ramūis laikai. V., 1983. „Bieliauskas A. Mes dar susitiksim, Vilma! V., 1975. „Dirgėla P., Dirgėla P. Žaibai gęsta rudenį. V., 1971. „Dirgėla P., Dirgėla P.Salavijy kalnas. V., 1977. „Dirgėla P, Dirgėla P. Sermenų vynas. V., 1980. „Granauskas R. Gyvenimas po klevu. V., 1988. „Granauskas R. Baltas vainikas juodam garvežiui. 1987. „Granauskas R. Duonos valgytojai. V., 1975. „Ivanauskaitė J. Mėnulio vaikai. V., 1988. „Ivanauskaitė J. Kaip užsiauginti baimę. V., 1979. .Jacineviéius L. Apysakos. V., 1981. .Jacineviéius L. Arbata penktą valandą ryto. V., 1979. .Jacineviéius L. Atmink pradžią. V., 1986. „Jasukaitytė V. Stebuklinga patvorių žolė. V., 1987. „Jasukaitytė V. Balandė, kuri lauks. V., 1989. . Kašauskas R. Mažos mūsų nuodėmės. V., 1975. „Kašauskas R. Suaugusiųjų žaidimai. V., 1988. 177