Ištiktukų ir būdinių vieta žodžių klasių sistemoje

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXXIII (1995) GRAMATIKA IR LEKSIKOLOGIJA ADELĖ VALECKIENĖ A HANGUTÁNZÓ SZAVAK ÉS A MÓDHATÁROZÓI IGENEVEK HELYE A SZÓFAJOK RENDSZERÉBEN 1.1. A litván nyelv grammatikáiban hosszú ideig nem különítették el önálló szófajként a partikula és a hangutánzó szó kategóriáját. A korábban a határozószók tárgyalásakor ismertetett partikulákat először a háromkötetes „Litván nyelvtan” mutatta be önálló szófajként (szerző: V. Labutis, LKG 1971: 543–576). Ezt az új szófajt megalapozottan különítette el és részletesen írta le B. Labutis a „A mai litván nyelv partikulái” című kandidátusi disszertációjában (1965). A hangutánzó szó litván terminusát J. Jablonskis alkotta meg. J. Jablonskis azonban nem különítette el a hangutánzó szavakat önálló szófajként. A indulatszavak mellett tárgyalja őket (Jablonskis 1918; 1922). J. Jablonskis 1901-es nyelvtanában a hangutánzó szavakat hangfestő szavaknak nevezi (Jablonskis 1957: 158). Az első litván nyelvtanokban is rendszerint az indulatszavak között említették az ilyen típusú szavakat (Schleicher 1856: 338; Miežinis 1886: 51). A hangutánzó szót J. Žiugžda iskolai nyelvtana (1961: 221) különítette el önálló szófajként. Ez a nyelvtan J. Jablonskis nyelvtanainak átdolgozása, és feltehetőleg óvatlanul támaszkodott J. Jablonskis különálló hangutánzószó-terminusára. A hangutánzó szót először a háromkötetes „Litván nyelvtan” írta le részletesen (szerző: I. Jašinskaitė, LKG 1971: 734–746). Itt szintén önálló szófajként különül el. I. Jašinskaitė emellett külön könyvecskét is kiadott a hangutánzó szavakról; ebben a hangutánzó szavak formai, szemantikai és szintaktikai sajátosságait tárgyalja, és hangsúlyozza, hogy ez a szófaj a litván nyelv sajátossága, valamint hogy „az indoeurópai nyelvek közül csak a litvánban különítik el a hangutánzó szavakat önálló szófajként” (lásd Jašinskaitė 1975: 12). A későbbi litván nyelvtanok, amelyek a háromkötetes „Litván nyelvtanra” támaszkodnak, szintén önálló szófajként mutatják be a hangutánzó szót (lásd Jakaitienė, Laigonaitė, Paulauskienė 1976: 247–251; ГЛЯ 1985: 73–76, 406–414). 1.2. Hangutánzó szavaknak azokat a szavakat nevezzük, amelyek cselekvések hangjait vagy látványát jelenítik meg, illetve utánozzák, például: būbt, šast, trākšt. Rendszerint igék előtt állnak, és élénkebbé, szemléletesebbé teszik a beszédet. A hangutánzó szavak különösen gyakoriak az élőbeszédben, amikor szemléletesen fejezik ki a cselekvések jellegét. Azt senki sem vonja kétségbe, hogy a hangutánzó szavak ábrázoló jelentésük folytán a litván nyelv sajátos szócsoportját alkotják, azt azonban nagyon is kétségbe kell vonni, hogy emiatt a nyelvtanokban külön szófajként (beszédrészként) kell-e elkülöníteni őket. 2.1. A nyelvtanokban a szófajokat (szófaji osztályokat) általában három kritérium alapján különböztetik meg: szintaktikai, morfológiai és szemantikai kritérium szerint. Már sokat írtak arról, hogy… 43 Írásban már sokszor rámutattak, hogy a szófajok grammatikai osztályozása nem egységes és nem logikus: egyes szófajokat bizonyos, másokat pedig eltérő kritériumok alapján különítenek el (Fries 1951: 65—69; Lyons 1968: 317 és köv.; Стеблик-Каменский 1954: 147—157; Кузнецов 1961: 56). A modern, különböző nyelvekről szóló nyelvtanok mégsem nélkülözhetik a szófajokat, mivel az ilyen szócsoportok léteznek a nyelvben, és sajátos jellemzőik vannak a szókapcsolódás, a különféle morfológiai alakok kiválasztása, valamint a szemantikai funkció megvalósítása terén. Az utóbbi időben arra törekednek, hogy a szófajok elkülönítését egységesebb kritériumokra alapozzák (részletesebben lásd Valeckienė 1984: 188 és köv.). 2.2. A litván nyelvben egyértelmű határ húzódik a ragozható és a ragozhatatlan szófajok között. A ragozható szavak bizonyos morfológiai kategóriákkal és az ezek kifejezésére szolgáló különféle alakokkal rendelkeznek. Ugyanazon szavak egymással összefüggő alakjai külön morfológiai kategóriarendszereket alkotnak. (A litván nyelvben a határozószót a ragozható szófajok közé sorolják, mert a fokozás kategóriájának sajátos alakjai vannak.) A ragozhatatlan szavaknak nincsenek morfológiai kategóriáik, ezért a nyelvben csak egyetlen alakban működnek (a változatokat nem számítva). A ragozhatatlan szófajok közé (kötőszó, névutó, partikula, indulatszó) a hangutánzó szó is illeszkedik. A ragozhatatlan szavak nem töltenek be mondatalkotó elemi szerepet (nem mondatrészek). Ezért ebből a szempontból a morfémák státuszához közelítenek, és egyes szerzők nem tekintik őket külön szófajoknak (Мухин 1968: 176; Савченко 1968: 187), vagy a valódi szófajoktól (főnév, ige, melléknév, határozószó) eltérően bizonyos funkcionális szócsoportokként írják le őket (Fries 1951: 72—109). A ragozhatatlan szófajokat gyakran önállótlan, tartalmatlan, segédszófaji kategóriáknak nevezik, szembeállítva őket az önálló, teljes jelentésű szófajokkal, s ezzel mintegy kisebb fontosságukat és szerepüket sugallva a nyelvben. Valójában a ragozhatatlan szófajok sajátos, differenciáló mondatbeli funkciójuk folytán nem kevésbé fontosak az úgynevezett önálló (teljes jelentésű) szófajoknál. Elöljáró nélkül, és gyakran kötőszó nélkül sem lehet boldogulni a nyelvben. A partikuláknak és az indulatszóknak szintén fontos mondatbeli funkciójuk van. 2.3. A ragozhatatlan szófajok elkülönítésének kritériuma sajátos, differenciáló mondatbeli funkciójuk, vagyis az, hogy az ilyen típusú szavak milyen módon segítik a mondat kommunikációs szerepének betöltését anélkül, hogy mondatalkotó elemek lennének. A kötőszók szavakat, szócsoportokat és tagmondatokat kapcsolnak össze, és viszonyukat fejezik ki (egyidejűséget, szembeállítást, elkülönítést, feltételt stb.). A névutó önmagában nem mondatalkotó elem, hanem eseteket vonz, és velük névutós szerkezeteket alkot, amelyek mondatalkotó elemekként szerepelnek, és rendszerint határozói jelentésük van (ezekben a szerkezetekben a névutó tölti be az elsődleges, szervező szerepet, és meghatározza az eset alakját). A partikulák sem mondatalkotó elemek, hanem módosítják és pontosítják a szavakat, valamint kiemelik jelentésüket. Kommunikatív jelentőségű differenciáló mondatbeli funkciójuk alapján a ragozhatatlan szófajok lényegében nem különböznek a ragozható (teljes jelentésű) szófajoktól; a ragozhatatlan szavak szintén betöltenek a mondatban 44 eltérő, de más jellegű funkciót. Röviden: a szintaktikai (szintagmatikus) kritérium valamennyi hagyományos szófajt magában foglalja. 2.4. A litván nyelvtanokban az indulatszókat szemantikai, pontosabban lexikai kritérium alapján különítik el. Olyan szavak osztályaként határozzák meg őket, amelyek cselekvések hangjait vagy látványát jelenítik meg, illetve utánozzák1. Kétségtelen, hogy ez a kritérium nem elegendő egy új szófaj elkülönítéséhez. Ezért formális, „morfológiai” eszközöket keresnek, amelyek alátámasztják az indulatszók önálló szófajként való elkülönítését (lásd Jašinskaitė, LKG 1971: 734; Oginskienė ГЛЯ 1985: 406). Ilyen eszközökként rendszerint az indulatszókra jellemző szóvégi formánsokat említik: a) - (leggyakrabban): kàpt, krėst, krùst, šàst, sliùkšt; b) -s, -š: bàks, kìls, klibìnkš, pýkš; c) -i, -y; -u, -ū: braškì, brazdý, šlamù, girgždù; d) -(i)à: klebetái, lapatái, makalái. Sok indulatszóra jellemző a pa- előtag, különösen akkor, ha azokat az előtag nélküli, azonos indulatszóval együtt használják, például: pabaškšt, pataūkšt; blinkt pablínkt, strik pastrik, šmákšt pašmákšt. Az ilyen formánsok nyilvánvalóan analógiásak: bizonyos minták alapján újabb indulatszók képződése során jöttek létre. Az indulatszók utánzó jelentése az az alap, amely itt az analógiás szóalkotást előidézi. Ezek a formánsok semmiképpen sem az indulatszók morfológiai jegyei: nem függnek össze egymással, nem alkotnak rendszert, és nem fejeznek ki semmilyen morfológiai kategóriát. Szóképző jelentésük sincs, tehát nem szóalkotó eszközök. Új formáns hozzáadásakor az indulatszó jelentése változatlan marad. A felsorolt formánsokkal és azok nélkül is gyakran használatosak indulatszók, jelentésük pedig nem különbözik, vö.: šmákš és šmákšt, tàkš és tàkšt. Más a helyzet, amikor az indulatszók képzésekor a litván nyelv hosszú és rövid magánhangzók közötti különbségeit, a magánhangzók minőségét, illetve egyes mássalhangzók fonetikai sajátosságait használják fel. Például a rövid magánhangzós indulatszók olykor rövid, nem intenzív cselekvés hangjait jelölik, míg a hosszú magánhangzósak a hosszú, intenzív cselekvés hangjait (grìbš és grýbš); az elöl képzett magánhangzós indulatszók magasabb hangú, gyengébb hangokat, a hátul képzett magánhangzósak pedig mélyebb hangokat jelölnek (din és dan). Az utánzó eredet az olyan indulatszókra is jellemző, amelyek bizonyos fonetikai sajátosságú mássalhangzókat tartalmaznak, például: cvìnkt, džaṅgt (lásd Jašinskaitė 1Gyakran említik, hogy szemantikai alapon a számneveket is elkülönítik. Ez olyan szavak osztálya, amelyek tárgyak számát és más mennyiségi tulajdonságokat jelölnek. A számnevek azonban szintagmatikai (disztribúciós) sajátosságaik alapján is különböznek a többi névmási szóosztálytól. Például a főnévi számnevek nem kapcsolnak magukhoz mellékneveket (jelzőket), hanem birtokos esetbe teszik a főnevet (ezer év, három ló). Ez a vonzatolás csak a főnevek egy kis csoportjára jellemző (gyermekek csapata). A melléknévi számnevek jelzőként állnak, de – a melléknevekre jellemző módon – nem kapcsolnak magukhoz határozószókat (vö.: nagyon jó gyerekek, de *nagyon két gyerek nem lehetséges). A számnevek morfológiai (paradigmatikus) sajátosságai is különböznek a többi névmási szóosztályétól. Másfelől, a főnevekkel és melléknevekkel közös sajátosságaik alapján a számneveket – a névmásokhoz hasonlóan – gyakran a főnevek és melléknevek alosztályainak tekintik (Щерба 1974: 83, 85; Пешковский 1956: 154—155; Панов 1960: 14; Савченко 1968: 187; Кубрякова 1978: 45; Harris 1964: 174 t.t.; Helbig 1977: 107; Flämig 1977: 47, 50). 45 1975: 44—54). Ez teljesen érthető, mivel a hangutánzó szavak általában utánzó szavak. Emellett a jelentés és a hangok fonetikai sajátosságai közötti kapcsolat nem állandó. A hangutánzó szavaknak tehát nincsenek formális osztályozási jegyeik; a többi szó csoportjától kizárólag ábrázoló és utánzó jelentésük különbözteti meg őket. 2.5. A hangutánzó szavak az indulatszók közé sem illenek, amelyekkel korábban együtt tárgyalták őket. Az indulatszók az indoeurópai nyelvekben abban különböznek a többi szóosztálytól, hogy az emberek szubjektív érzéseit vagy akarati megnyilvánulásait fejezik ki, és nincs megnevező funkciójuk. Közel állnak a jelzésekhez és a felkiáltásokhoz, amelyek a beszélő sokféle érzelmi állapotát fejezik ki. Az indulatszó nem áll kapcsolatban a mondat alkotóelemeivel. Sajátos közbevetések és toldalékok, amelyek érzelmi színezetet adnak a mondat gondolatának. A hangutánzó szavak ezzel szemben rendszerint jelentésbeli kapcsolatban állnak a mondatban az igékkel, és bizonyos objektív cselekvésárnyalatokat jelölnek. A hangutánzó szavak mondatban betöltött differenciális funkciója alapján, amely a változatlan szófajok elkülönítésének fő kritériuma, véleményünk szerint a hangutánzó szavak leginkább a partikulumok közé illenek. E cikk célja éppen ennek bizonyítása. 3.1. A partikulumoknak sokféle jelentésük van, de ezekben a szavakban közös, hogy a mondat alkotóelemeként nem szerepelve M Á S mondatszavak, szócsoportok, mondatrészek vagy teljes mondatok jelentésbeli, modális és expresszív árnyalatait jelölik. A partikulumok mintha nem maguk rendelkeznének a lexikai töltettel, hanem azt más szavakra, azok csoportjaira, illetve egyes mondatokra ruháznák át: pontosítják, különféleképpen módosítják és kiemelik ezeket, sőt egy bizonyos mondattípust is kialakíthatnak és kifejezhetnek, vagy érzelmi színezetet adhatnak nekik. Ez a partikulumok mondatbeli differenciális funkciója, amely alapján önálló szóosztályként különítendők el. 3.2. Általános differenciális funkciójuk betöltése során a partikulumok a különböző szövegkörnyezetekben különféle konkrét jelentéseket vesznek fel. Ezért igen nehéz osztályozni a partikulumokat. A partikulumok részletes szemantikai osztályozását a háromkötetes „Lietuvių kalbos gramatika” (1971) közli; ettől némileg eltér az orosz nyelvű egykötetes grammatika (ГРЯ 1985). Ez a cikk szintén némileg más partikulum-osztályozást mutat be, különös tekintettel arra, hogy konkrét jelentéseik miként viszonyulnak az általános differenciális funkcióhoz. Az általános differenciális funkció konkrét megvalósulási módjai alapján módosító, meghatározó és expresszív partikulumokat különíthetünk el. 1. Módosító partikulumok 3.3. Ezek a partikulumok pontosítják és különféleképpen módosítják a szavak, szócsoportok vagy mondatok jelentését. Több csoportra oszthatók. a) Pontosító partikulumok: bemaž, beveik, dar, jau, ko(tik), kone, kuo(tik), kuone, mažne, pat, per, tik, vei, vis(dar), vos ne, vos tik, pvz. Csak nem estem le a szekérről Užp; Várt, várt, de az apa csak nem tér vissza BsRP; Fagyban, decemberben alig mezítláb kergettem a kis kancát... Krėv; Gugis öreg már kora reggel óta Merkinében van Krėv. b) Kiemelő partikulumok: bent, ypač, ir, kad ir, nė, nebent, net, nors, tik(tai), vien(tik), pvz.: És vakon is előfordul egy szem gabona PP; Neki akár bunkót is faraghatsz a fejére PP; Különösen jól emlékszem Šmukštarára Vien; Egész kincsemből nekem 46 csak szemüvegnek látszik Sruog. c) Mutató értelműek: ana, antai, aure, šit, štai, tai, va. Mindegyik névmási eredetű. Pl.: A n a ott, a dombon áll a mi házunk Al; A n t a i, nézz csak oda! Ott magaslik Vilnius vára a hegyek között szélesen Mair; — Fogd, Augustinai, v a, ásd el Vien. d) Bizonytalanságot kifejező és hasonlító értelműek: talán, mintha (hogy, mintha, és) mint is, vajon, vajon-e, állítólag, alighanem, mintegy, mintha, mintha. Sok közülük formailag egybeesik a hasonlító kötőszókkal (mintha, mint is, mintegy, mintha), de az utóbbiaktól az általuk kifejezett jelentésárnyalat különbözteti meg őket: mindig bizonytalanságot, a hasonlítás tárgyával kapcsolatos kételyt jelölnek. Pl.: Mintha ő sem tudná rš; Vajon tudja-e Kp; Talán ő sem tudja Skp; A hely mintha ismerős volna Skp; Mintha álmos lennék Plk; Alighanem a mi ablakunkba is besüt a nap PP. Kérdő intonációjú mondatokban e módosítószók némelyike kérdő jelentést kap (vajon (vajon-e), talán, alighanem, mintha, lásd §12 b). 2. Mondatjelölő módosítószók 3.4. Ezek a módosítószók a beszélő szempontjából meghatározzák a mondatok típusát (kijelentő, kérdő, felszólító mondatok), vagy jelölik a mondathatárokat, illetve a mondatok szövegbeli kezdetét. A mondatokhoz kapcsolt konkrét jelentés alapján e módosítószóknak 4 csoportját különböztetjük meg. a) Megerősítő módosítószók, amelyekkel kijelentő mondatok alkothatók: állító vagy tagadó mondatok. Az állító mondatokban állító, a tagadó mondatokban pedig tagadó módosítószók szerepelnek. Állító módosítószók: taip, tagi. Megerősítik azt, amit a mondat állít, pl.: Te lengyel vagy? — I g e n, lengyel Vien. Ezek a módosítószók gyakran egész mondatokat helyettesítenek, és azok megfelelőiként szerepelnek. Ez azért történik, mert a mondat valódi, a szövegkörnyezetből kikövetkeztethető alkotóelemeit nem mondják ki, elhagyják, az ezek jelentését megerősítő állító módosítószók pedig átveszik a funkciójukat — az egész mondatot képviselik, pl.: — Megkapta-e, amire vágyott, a karácsonyfa? — I g e n! (megkapta) Balč; — Nyilvánosan így beszél? — H i s z e n (beszél) Marc. Tagadószók: nem, sem, már nem, sem. Használatuk szélesebb körű, mint a pozitív partikulaelemeké. A nem partikula tagadja a mondatot, és a igen, partikula módjára gyakran egy mondatot helyettesít, illetve annak megfelelőjeként szerepel (amikor a mondat valódi, a szövegösszefüggésből kikövetkeztethető alkotóeleme elmarad), pl.: — Nem jött meg? — kérdezte az anya. — N e (nem jött haza) — felelte Marytė LzP. Ezenkívül a ne módosítószót és más tagadó módosítószókat is különálló szavak és szókapcsolatok előtt használják e szavak jelentésének tagadására, módosító módosítószóként. Ilyenkor tagadó és állító mondatokban egyaránt előfordulnak, mivel gyakran nem kapcsolódnak a mondat tagadásához, pl.: Hiszen nem tíz fia van, hanem csak egy... Krev; Nem ma, nem tegnap, hanem régi időkben volt egy király BsRR; Brisiust már nem egyszer becsapják a megérzései Bil; Az égen egyetlen kis fehér felhő sincs Bil. A tagadó módosítószók, a ne, nebe, gyakran szóalkotó funkcióval is rendelkeznek — előtagként állnak, és a szó állító jelentését tagadóvá változtatják, pl.: dirba — nedirba, nebedirba, laimė — nelaimė, didelis — nedidelis, jaunas — nejaunas, nebegyvas, daug — nedaug, nebedaug. 47 b) Kérdőszók: vajon, ugyan, ugye, vajon nem, így van, talán, hátha, talán (csak), talán nem, mit, ki tudja, ki tudja, vajon, mitől, csak nem, ugyan már (csak), hátha, mintha. Ezek a partikulaelemek a kérdés megformálását segítik, vagyis velük kérdő mondatok alkothatók. A kérdést formáló partikulaelemek rendszerint a kérdő intonációval ejtett mondat vagy tagmondat elején állnak, például: Igazat mond? Myk-Put; Talán az apja miért verte meg? Žem; Menj be, csak nem esszük meg? Krėv. A talán (csak), ki tudja, ki tudja, vajon, hátha, mintha partikulaelemek a kérdő funkció mellett a bizonytalanság jelentését is megőrzik, például: Talán vendégeket vártok? Paukšt; Ki tudja, akar-e inni a tehén? Grz; Mintha nem kapnék fiatalabbat? Žem. Vö. a megfelelő, kizárólag bizonytalanságot kifejező és kérdő intonáció nélkül ejtett partikulaelemeket, §3.3 d. A (ugye) nem, (ugye) így, (ugye) mit, talán nem partikulaelemek a mondat végén, kérdő intonációval ejtve, nyomatékosítják a kérdést, amelyre megerősítő választ várunk, például: Az este nem volt rossz, ugye? Saj; Hazamész, mi? rš. A kérdő partikulaelemek: ugyan, csak nem, ugyan már, talán, ki tudja (az utóbbi kettő egyúttal bizonytalanságot is kifejez), az állító partikulaelemekhez hasonlóan a mondatértékű elem funkcióját töltik be, ha a kontextusból világosak a mondat tényleges összetevői, például: Azt mondják, elutazott. — Ugyan? (Csak nem? Ugyan már? Talán?) (elutazott) rš. Az vajon, ugyan, talán partikulaelemek kérdő intonáció nélküli mondatokban ellentétes jelentést adnak a mondatnak: az állítást tagadássá, a tagadást pedig állítássá változtatják, például: Mintha a kutya egymaga volna a világon! Jabl (nem egymaga); Talán ő érti! rš (nem érti). c) Ösztönző partikulaelemek, amelyek a mondatnak (más formákkal együtt) ösztönző jelentést adnak. A jelentésárnyalatok különbségei alapján ezek a partikulaelemek két csoportra oszthatók: óhajtó partikulaelemek: hogy, csak, hadd, és biztató-felszólító partikulaelemek: no, csak, gyerünk, na, például: Csak nehogy valami rosszat tegyen veled! Sruog; Fizessen meg nekünk az úr a munkánkért Myk-Put; No, vedd csak el Lnk; Te lusta, vegyél (el) egy tojást! PP; Na, meséld el, hogy is volt rš. Az ösztönző partikulaelemek, a hadd, na mondatok vagy tagmondatok mondatértékű megfelelőiként is szerepelhetnek, például: Ha neki tetszik — hát legyen (csinálja, vegye, menjen) Simon. d) Kezdő partikulaelemek: na, no, hát. Ezek a partikulaelemek egy mondat, illetve egy gondolati egységet alkotó hosszabb szövegrész kezdetét jelölik. Leggyakrabban a beszélt nyelvben és az azt megjelenítő szépirodalomban használatosak. A felsorolt kezdő partikulaelemeken kívül gyakoriak a két vagy több partikulaelemből, illetve partikulaelemekből és hozzájuk közel álló határozószókból álló összetételek: na (no) és, na már, na hát, na lám csak, na már meg, na hát meg, na hát most, na hát már, na vajon már, na hát már, na már most aztán, hát most, hát meg, hát már, hát íme, hát csak, hát tessék, hát mégis, hát itt meg, hát éppen itt, hát íme meg, éppen hát már, hát ez aztán, lám lám, lám már, lám meg már, lám hát már. Ezeket a partikulaelemeket eddig nem vették fel a partikulaelemek osztályozásába. Funkciójuk azonban ugyanaz — megnevező. A kezdő partikulaelemek, valamint azok 48 A komplexumok segítenek a szöveg részekre, különálló mondatokra bontásában, ugyanakkor a szövegegységeket (mondatokat) egésszé kapcsolják. Mintha kényelmesebb volna velük új gondolatot, mondatot kezdeni, párbeszédben megszólalni, valakihez fordulni vagy nem kategorikusan válaszolni a kérdésekre. Például: Na, anyám, megint megéltünk egy esztendőt LzP; — Én vagyok az első, aki meghágta! — morogta a farkas. — Na, te! — egyezett bele a róka Piet; Hát, egészségedre, sógor (miután megtöltötte a poharakat)! Sruog; — Hát ma sem készülsz sétálni? — Mondom én. — Akkor hát, Isten veled Paukšt; Nem hallgatott rá. N a i r megbetegedett Simon; Na, most már aztán tényleg túlozol Myk-Put; Na, most aztán már ez az úr sem tudja, mit tegyen; hát jó, hogy nem kerültem Akmenukas házához Piet; — De olyan illatos a komló. — Hát, már illatozik Paukšt; Na, hát akkor csak fecsegek, fecsegek Žem. A többi mondatkezdő elemhez hasonlóan a kezdő partikula is mondatértékű kifejezésként használatos, ha a szövegkörnyezetből világos az állítás, és nem akarják megismételni. Például: — Ó, már! Magam is megfejtem volna... — Na már! (megfejtetted volna). Sem te nem vagy képes rá, sem más ŠRag; — Valamelyik ember részegen tér haza, legvalószínűbb, hogy Jurgėla. — Hát persze! — bizonytalanul helyeselt Elzė (biztosan Jurgėla tér haza) Piet. A kezdő partikulák a mondatértékű kifejezésekkel együtt állító és kérdő partikulákkal is használatosak. Például: — Vagyis jövő tavasszal be is fejeződik a gimnázium. — Igen, pontosan így Paukšt; — Nem jössz vissza? — kérdezte Jurgis. — Dehogy! — vágta rá a bátyja Piet; — És nem akarnak hazudni? — Hát persze, hogy nem Paukšt; Na és mit? Hallottam, hogy apád már a szemináriumba készül vinni? rš. 3. Expresszív partikulumok 3.5. E partikulák némelyike a szavak, szókapcsolatok és mondatok jelentését, illetve intenzitását emeli ki, mások pedig érzelmi színezetet adnak nekik. a) Kiemelő partikulák: gi, ir, juk, kad, kaip, tai, tik, štai, šit, va, például: I r b u v o g i t a l i g a baisiai ilga Vaižg; J u k nieko bloga neatsi- tiko Bil; Nem értem, miért nem kedvelnek a méhek. Š t a i i r vakar kad kirto viena! Myk-Put; V a pasakos, v a gandinimai iš kur kyla Slan; T a i išsitaise arklys (tapo geresnis) Skp; K a d jis tave keikia, k a d keikia už mišką!.. Žem; Vienas k a i p griebė ant šakės, k a i p ėmė su ta kratyti! BsRP; Vaikai t i k šoko, t i k lakstė Balč. Ezeknek a partikuláknak más szövegkörnyezetben más jelentésük is van (šit, štai, va — rámutató, tai — kezdő, tik — kizáró, kad — ösztönző, kaip — bizonytalanságot kifejező hasonlító). b) Érzelmi partikulák: o, oi, vai, vei, egi, ogi, ugi, például: O v e i ir jų leles... klykia nešvankiai Don; Ki tanított meg, gyermekem, ilyen szépen szőni? — O g i aš pati Slan. Ezek a partikulák közel állnak az indulatszókhoz. 4. Ábrázoló és utánzó partikula 3.6. Ezt a partikularendszert az indulatszók alkotják. A mondatban betöltött differenciáló funkciójukat tekintve az ábrázoló és utánzó szavak nem különböznek más partikuláktól: nem alkotnak mondatrészt, hanem sajátos módon módosítják és kiemelik az igék által kifejezett, rendszerint előttük álló cselekvéseket, érzékeltetik 49 az általuk keltett képeket és hangokat. Így ezek a szavak – más partikulákhoz hasonlóan – szemantikai terhüket más szavak (igék) jelentésének árnyalására helyezik át. Az ábrázoló és utánzó szavak egyetlen különbsége más partikuláktól az, hogy rendszerint igék mellett állnak, vagyis használatuk meghatározott. Másfelől éppen ez a használat magyarázza sajátos ábrázoló és utánzó jelentésüket: az igék által kifejezett cselekvés jellegét emelik ki és hangsúlyozzák. A vizsgált szavak leggyakrabban olyan igék mellett állnak, amelyek dinamikus (járással, dobással, eséssel kapcsolatos), illetve hirtelen cselekvéseket jelölnek, továbbá állatok, természeti jelenségek és különféle készülékek által keltett hangokkal összefüggő cselekvéseket. Az említett, ezen igék előtt álló szavak élénkítik és pontosítják a cselekvések keltette képeket és hangokat. Például: V i r r r egeret húzott a róka az odúba Vvr; D zs zs elkezdett folyni a víz Rm; No, lányok, most v e u e énekeljetek! Val; D zs i n n n... d z... d z i n n n — alig hallatszott a telefon Vien. Gyakran fordul elő, hogy az ilyen szavakat két-háromszor megismétlik, hogy az ábrázolt és utánzott hangok vagy képek benyomását felerősítsék és kiemeljék, például: K u r n i k u r n i fut a kutyus Št; Mindig d u k t d u k t ver a szíve Rd; D a n d a n d a n szól a harang Kp; Az apa a rokonaival b r i n k t b r i n k t pénzt dobott a tányérba Val; G u r k š t g u r k š t jól belaktunk Val. Más partikulákat (általában módosítókat) is megismételnek a jelentés intenzitásának fokozására: még még, már már, csak csak, alig alig, például: C s a k c s a k felkúszik az ágyra, és sokáig nem alszik Bil; Hiszen őket a l i g a l i g érte el Simon. Néha az ismétlődő szavak hangjai ugyanazon célból változnak meg: az utánzott hangok és képek világosabb kifejezése érdekében, például: D zs i u n d z a p! — sivított fel a golyó Vien; A motor csak z l e k t p l e k š t, és elromlott Mlt; D zs i n g t b r i n k t, és elintéztük az urat LzP. Elég gyakran más partikulák is társulnak ezekhez a szóalakokhoz: és, hogy stb. – a cselekvés hirtelenségének és intenzitásának kiemelésére, például: A békák p a d r u m s t p a d r u m s t beugrottak a vízbe Skr; T a r r r a mennydörgés k a d összezúzta Ds; A hidegtől összehúzódott emberek k u i s k u i s k u i s k a d futnak Kair. Az ábrázoló és utánzó szavak akusztikai alakja néha egybeesik vagy hasonlít azokhoz az igékhez, amelyeket ezek a szavak módosítanak és kiemelnek. Ilyen esetekben szinte helyettesítik ezeket az igéket. Például: A gyerekek k u r n y k u r n y és elkocogtak Užp; B r a z d u b r a z-d u valaki átvonszolta magát a fal túloldalán Rm; C s i u ž ž, ahogy csicsereg Grž; K u k u k u kotkodácsol a sün Ds. Az ilyen szóalakok az ige által kifejezett cselekvést ábrázolva és utánozva gyakran magát az igét helyettesítik, annak ekvivalenseként szerepelnek. Az ilyen esetekben az ige a szövegkörnyezetből érthető meg, a vizsgált típusú szóalakok pedig predikátumi pozíciót foglalnak el (vö. a leíró partikulák megfelelő funkciójával a §3.4-ben). Például: 50 Csak babapt (nagyot puffant) egyszerre két alma a földre Grž; Könyökkel dukst (bökött) az oldalába Gs; Az öreg drak (súrolta) bottal az asszonyt fejen Prng; Ki tudja, ki zörög a ház mögött brazdu brazdu (zörög) Srv. Az indulatszókhoz vagy egyes módosítószókhoz hasonlóan az interjekciók néha főnévi pozícióban, azok helyettesítőjeként szerepelnek. Ilyenkor ezek a szavak sajátos stilisztikai árnyalatot kapnak, például: Nekem úgy tűnik, hogy ő egy igazi kešt Skr; Most már neked is šabast lesz a legelőkkel Kal; Dolgozott, dolgozott, aztán csak egy semmi sikerült An; Ott meg a lány csak úgy šakarma-kar KlvrŽ. Vö. az indulatszókat: Ez az ember — hát ajajai: nehéz még egy ilyet találni LK’; Egy okos lánynak itt egy falat is oioi oioi... Žem; a módosítószót: Azok a cipők — dehogy (rosszak) besz. 3.7. Amint a vizsgált anyag mutatja, az interjekciók mondatbeli differenciáló funkciójuk alapján — lexikai tartalmukat az ige által kifejezett cselekvés árnyalására irányítva — lényegében nem különböznek a többi módosítószótól, és azok alcsoportjának tekintendők, nem pedig a litván nyelv különálló, sajátos szófajának. Szemantikai szempontból e szavak a módosító és az expresszív módosítószók jellemzőit egyaránt hordozzák: sajátos módon módosítják, és egyúttal hangsúlyozzák bizonyos igék által kifejezett cselekvés jellegét — az adott cselekvés által keltett képet és hangot utánozva, megjelenítve. Ezért a nyelvtanokban az lenne a legmegfelelőbb, ha e szavakat a módosítószók között, azok külön alcsoportjaként tárgyalnák. 4. Az interjekciókhoz hasonlóan a -e képzős, úgynevezett módhatározói alakokat is a módosítószók közé lehetne sorolni. Ezek megmerevedett igealakok, és csak azonos tövű igékkel használatosak: bėgte bėgo, meste metė, klykte klykė, vö. a megjelenítő és utánzó módosítószókkal: bumt bumt bumsejo (lásd §3.6). A megjelenítő és utánzó módosítószókhoz hasonlóan ezek a szavak sem alkotnak önálló mondatrészt; rendszerint nem a cselekvés körülményét jelölik, hanem csupán fokozzák és sajátosan árnyalják az igével kifejezett cselekvés jellegét, annak intenzitását mutatják. Az öregasszony nagyon örült, hogy a fia már elfelejtette a csínytevéseit Krėv; A király birtoka bizony igencsak megérdemli, hogy jobban észrevegyék, mint a többit Simon; A férfiak mintha megígérték volna a papnak, de eszük ágában sem volt orvosért menni Krėv. Bizonyos kontextus néha mintha e szavak körülményhatározói jelentését sugallná, például: A lyukakat nem fogom befoltozni, inkább elégetem magam Kp; Eh, alig hozott haza valamit Žem. Mondatbeli differenciáló funkciójuk alapján tehát ezek a szavak szintén a módosítószók osztályába tartoznak (az expresszív nyomatékosító módosítószók közé sorolhatók, lásd §3.5a). Nem túl produktívak, és mivel állandóan azonos tövű igékkel használatosak, hajlamosak a megmerevedésre. A -tinai képzős, különböző tövű igékkel használt, körülményhatározói funkciójú szavak határozószóknak tekintendők, például: Részletre vásárolta a deszkát besz. Az ilyen képzésű szavak azonban, ha azonos tövű igékkel állnak, nem körülményhatározói (határozószói), hanem nyomatékosító (módosítószói) funkciót töltenek be, például: Akkoriban könyörögve könyörögte ki a szüleitől, hogy együtt mehessen Simon; Most aztán igazán fekszik (nem kel fel) Pc. 51 5. Ha az utánzó és a megfelelő módhatározói szavakat a partikula szófaji osztályába sorolnánk, a partikula osztálya némileg kibővülne, ez azonban nem változtatna a partikula elkülönítésének alapvető kritériumán — mondatbeli differenciális funkcióján. Ellenkezőleg, a partikula határozottabb körülhatárolást nyerne a többi, ugyanazon a szinten (a szintagmatikus síkon) differenciális funkcióik alapján elkülönített nem ragozható szófajjal (kötőszóval, névutóval, indulatszóval) szemben. A litván nyelvtanokból eltűnnének a „specifikus” szófaji osztályok, amelyeket más indoeurópai nyelvek nyelvtanai nem különítenek el. Literatūra 1. Flämig W. Zur grammatischen Klassifizierung des Wortbestandes im Deutschen. — In: Linguistische Studien/ Herausgeg. von G.Helbig. Leipzig, 1977, S. 39-52. 2. Fries Ch.C. The Structure of English. London, 1951. 3. Harris Z.S. Co-occurrence and Transformation in Linguistic Structure. — In: The Structure of Language/ Ed. J.A.Fodor, J.J.Katz. New Jersey, 1964, p. 155-210. 4. Helbig G. Zu einigen Problemen der Wortartklassifizierung im Deutschen. — In: Linguistische Studien. Leipzig, 1977, S. 90-118. 5. [Jablonskis J.] P.Kriaušaitis ir Rygiškių Jonas. Lietuvių kalbos gramatika. V., 1918. 6. [Jablonskis J.] Rygiškių Jono Lietuvių kalbos gramatika. 2 leid. K.-V., 1922. 7. Jablonskis J. Rinktiniai raštai / Sudarė J.Palionis. T. 1. V., 1957. 8. Jakaitienė E., Laigonaitė A., Paulauskienė A. Lietuvių kalbos morfologija. V., 1976. 9. Jašinskaitė I. Lietuvių kalbos ištiktukai. V., 1975. 10. Labutis V. Dabartinės lietuvių kalbos dalelytės (kand. dis.). V., 1965. 11. Lyons J. Introduction to Theoretical Linguistics. Cambridge, 1968. 12. LKG — Lietuvių kalbos gramatika / Vyr. red. K.Ulvydas. T. 2. V., 1971. 13. Miežinis M. Lietuviszka gramatika. Tilžė, 1886. 14. Schleicher A. Littauische Grammatik. Prag, 1856. 15. Valeckienė A. Lietuvių kalbos gramatinė sistema. Giminės kategorija. V., 1984. 16. Žiugžda J. Lietuvių kalbos gramatika. Kaunas, 1961. 17. Гля — Грамматика литовского языка/ Гл. ред.В.Амбразас. В., 1985. 18. Кубрякова Е.С. Части речи в ономасиологическом освещении. Москва, 1978. 19. Кузнецов П.С. О принципах изучения грамматики. Москва, 1961. 20. Мухин А.М. Части речи и синтаксические единицы. — В кн.: Вопросы теории частей речи. Ленинград, 1968. 21. Панков М.В. О частях речи в русском языке. — Науч. докл. высш. шк. Филол. науки. №4. 1960, с. 3-14. 22. Пешковский А.М. Русский синтаксис в научном освещении. Москва, 1956. 23. Савченко А.Н. Части речи как грамматические и лексико- грамматические классы слов в индоевропейских языках. — В кн.: Вопросы теории частей речи. Ленинград, 1968, с. 185- 190. 24. Стеблин-Каменский М.И. К вопросу о частях речи. — Вестн. Ленинградск. ун-та. Сер. обществ. наук. №6. 1954, с. 147- 157. 25. Щерба Л.В. Языковая система и речевая деятельность. Ленинград, 1974. 52 THE STATUS OF THE ONOMATOPOEIC INTERJECTIONS IN THE SYSTEM OF THE WORD-CLASSES Summary In the most latest grammars of the Lithuanian language onomatopoeic interjections (strýkt, pókšt) are considered to be a separate word-class. The author analyses the functions of the onomatopoeic interjections and concludes that these words have no status of the separate word-class. They form one of the semantic groups in the word-class of the particles. The so-called ”būdiniai” (bėgtė bėgo) with the formant -te can be enclosed into the word-class of the particles too. They express no adverbial modifiers, but emphasize the action, expressed by the verb. 53