Etimologinis latvių kalbos žodynas

a harmadik (innen: „getrai”) és a negyedik LKŽ-jelentéssel használatosak, vö. Daukantas szótárának Polkamasze, pūsaukles (2. köt. 474. o.) — fr. demiguétres; Nagolenica, aukle. vagy karejwio czebatas (2. köt. 22. o.) — fr. cuissard „combvédő, a lábat fedő páncélrész”); valamint Daukantas „Būdas” című művének mondatát: wytoro sau stajbius wilnonomis tejpat joudomis aukliemis nu kolkszniū lig pat kėliū (40. o.). Összevethető továbbá a Daukantas F. Nesselmanno (Nesselmann) szótárához fűzött jegyzeteiben található bejegyzéssel is. Aukle, pl. aukles f. (Lietuvių kalbotyros klausimai, 1961. T. 4. P. 313), ahol S. Daukantas csak a Nesselmanno által megadott Auklys alakot korrigálta, a jelentését azonban nem, Nesselmann pedig a következő jelentést adta meg: blau und schwarz gestre:fte wollene Būnder, welche die Frauen stait der Strimpfe um thre Waden wickeln „kék és fekete csíkos gyapjúszalagok, amelyeket a nők harisnya helyett a lábszáruk köré csavarnak”. Ezért Daukantas aukle szóalakjának nem kellene a „csizma” jelentést tulajdonítani. A LETT NYELV ETIMOLÓGIAI SZÓTÁRA 1992-ben a rigai „Avots” kiadó megjelentette Konstantinas Karulis által összeállított, kétkötetes lett etimológiai szótárt (Latviešu etimoloģijas vārdnīca. I. A–O. II. P–Ž. Rīga: „Avots”). A szótár tudományos szerkesztője a szentpétervári nyelvész, Nikolaj Andrejev. A lektorok a vilniusi Simas Karaliūnas és a moszkvai Vladimir Toporov. A művet egyebek között 1993-ban Rigában habilitált doktori disszertációként is megvédték. Érthető módon ez a baltisztikai nyelvészet rendkívüli eseménye: ilyen műre már régóta nemcsak a lett, hanem a litván nyelvészek, általában pedig más országok baltistái is vártak. Mindeddig a lett etimológiák legjobb forrása Jānis Endzelīns megjegyzései voltak Kār‍lis Mīlenbahs lett nyelvi szótárában és e szótár kiegészítéseiben (Latviešu valodas vārdnīca. Red., szerk., folytatta J. Endzelins. I–IV. Riga, 1923–1932; Endzelins J., Hauzenberga E. K. Miilenbachs lett nyelvi szótárának kiegészítései és javításai. I–II. Riga, 1934–1946). Rövid lett etimológiai szótárt Nyikolaj Lapinis adott ki (Latviešu vardu etimologija. I–III. Riga, 1967–1975). Vannak adatok arról, hogy a XIX. század hetvenes éveiben a lett nyelv etimológiai szótárának megírására készült a lett nyelv első tudományos nyelvtanának szerzője, a német származású lett nyelvész, Dobele lelkésze, Augusts Bielenstein (Bielenstein, 1827–1907) is. A második világháború előtt a neves lett kiadó, Ansis Gulbis eltökélte, hogy kiad egy etimológiai szótárt. E munka elvégzéséhez J. Endzelin még Žans Grauda (1896—1971) nyelvészt is ajánlotta. Az utóbbi évtizedekben a lett etimológia területén talán a legsikeresebben a rigai és göttingeni egyetemen végzett, később Svédországban és az Amerikai Egyesült Államokban oktató Benjamin Jēgers (Jegers) dolgozott. Ez a nyelvész azonban, aki főként a germanisztikából kereste kenyerét, sajnos nem rendelkezett a lett nyelv etimológiája tanulmányozásának kizárólagos folytatásához szükséges feltételekkel. Érthető módon különösen jó támasz a lett nyelv etimológiai szótárát író számára E. Fraenkel „A litván nyelv etimológiai szótára” (Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg-Göttingen, A lett kultúrával kevésbé ismerős emberek számára bizonyos meglepetést kelthet az itt ismertetett szótár szerzőjének személyisége. Konstantīns Karulis (szül. 1915-ben) 1932—1942 között jogot tanult a Lett Egyetemen. Már 1931-től cikkeket közölt az akkori népszerű lett újságokban és folyóiratokban. Nem is olyan régen a lett sajtóban érdekes visszaemlékezéseit olvashattuk mint lett újságírónak a berlini politikai élet kavargásáról a második világháború előestéjén. 1934-ben K. Karulis már kiadta első könyvét. A második világháború idején tanárként dolgozott. 1944-ben besorozták a híres Lett Légióba. Az 1945—1947 közötti éveket a Távol-Keleten töltötte... Rigába visszatérve elvégezte a Lett Egyetem jogi karát. A Tudományos Akadémián jogtanácsosként dolgozott. Különböző tanfolyamokon gyorsírást tanított. 1957—1964 között a Lett Tudományos Akadémia Nyelvés Irodalomtudományi Intézetében dolgozott. 1959-ben a lett gyorsírás történetéből megvédte kandidátusi disszertációját. 1964–1975 között a Lett Tudományos Akadémia Alapkönyvtárában dolgozott. Több könyvet adott ki, amelyek közül különösen említésre méltók: „A lett könyv az évszázadok fejlődésében” (Latviešu gramata gadsimtu gaita. Riga, 1967), „Janis Reiteris és fordítása” (Janis Reiters un vina tulkojums. Riga, 1986). Másokkal együtt elkészítette a köznyelvi lett nyelv szótárát (Latviešu valodas vardnica. Riga, 1987). Sokat írt a lett nyelv történetének, a gyorsírásnak és a bibliográfiának a kérdéseiről, valamint 1955—1965). nyelvészeti munkákról szóló recenziókat tett közzé. Az utóbbi néhány évtizedben azonban ideje nagy részét etimológiai szótárának elkészítésére 186 fordította. Valójában talán kissé különös, hogy a szűk szakosodás korában egy jogász és újságíró vállalkozott ilyen munkára. Egyébként ebben az esetben emlékeztethetnénk arra, hogy az egyik legátfogóbb angol nyelvi etimológiai szótár (A Comprehensive Etymological Dictionary of the English Language. I-II. Amsterdam. London. New York, 1966–1967) szerzője, Ernest Klein, szintén nem germanista, hanem a sémi nyelvek és irodalom szakértője, neves zsidó vallási vezető. Érthető módon bármely mű értékelésekor elsősorban nem azt kell vizsgálni, ki írta, hanem azt, hogyan van megírva. Reméljük, hogy K. Karulis szótárát részletesen értékelni fogják a lett nyelvészek. A litván nyelv, különösen annak története szakértői számára azonban ez a mű szintén nagyon hasznos. Mindenekelőtt itt összefoglalva és kritikailag értékelve találjuk mindazt, amit e balti nyelvészeti területen eddig elértek. E mű erőssége talán a szavak története. Nagyon fontos, hogy ebben a szótárban sok esetben tisztázva van, ki alkotta az egyik vagy a másik lett szót (itt különösen gyakran találkozunk J. Alunam és A. Kronvald nevével), és hol használták először. Az etimológiai szakirodalom is bőségesen szerepel. K. Karulis a szótárban eredeti magyarázatait külön jellel jelölte. Ezek a magyarázatok kétségeket ébreszthetnek. Az etimológia azonban a nyelvtudomány azon területe, ahol mindig sok a kétség. A szótár végén szintén egy terjedelmes tanulmány jelent meg „Az indoeurópai nyelvek és az etimológia” címmel, amely olyan problémákat tárgyal, mint: az indoeurópai nyelvcsalád, az indoeurópai őshaza, a balti és a szláv nyelvek kapcsolatai, a balti népek őstörténete, az indoeurópai alapnyelv, az indoeurópai nyelvek fonetikai rendszere, annak változásai a lett nyelvben, az etimológia feladatai és módszerei, a lett nyelv etimológiai kutatásának története i és mások. A szerző ezzel a tanulmánnyal nyilvánvalóan azt kívánta elérni, hogy műve ne csak a nyelvészek, hanem általában az olvasók szélesebb köre, a szülőnyelvük iránt legalább valamelyest érdeklődő emberek számára is hozzáférhetőbb legyen. Konstantīns Karulis műve a lett nyelv első etimológiai szótár187 ra, amely sok tekintetben érdekes és hasznos a litván nyelv kutatói számára is. Hiszen sok évtized lett lexikográfiai kutatásait foglalja össze, sőt e szótár hiányosságai vagy hibái is ösztönzést adnak majd a további kutatásokhoz. Algirdas Sabaliauskas LETT NYELVÉSZETI MŰVEK AUSZTRÁLIÁBAN Fennell T. G. The First Latvian Grammar J. G. Rehehusen's "Manuductio ad linguam lettonicam...”. A fac-simile Text with annotated translation and commentary. Latvian Tertiary Committee. Melbourne, 1982. —369 p. Tizenhetedik századi lett nyelvtani töredékek. Szöveg, fordítás és kommentár. Lett Felsőoktatási Bizottság. Melbourne, 1982. —322 p. Georg Dreszell Gantz kurtze Anleitung zur Lettischen Sprache című műve. Szöveg, fordítás, kommentár, konkordancia. Lett Felsőoktatási Bizottság. Melbourne, 1984. Az ausztrál nyelvész, Trevor G. Fennell gyermekkorában lett emigránsok gyermekeivel érintkezve valószínűleg soha nem gondolta volna, hogy ez az iskolapadban kötött barátság, az első aktív lett nyelvi órák fogják meghatározni leendő tudósi pályafutását. Valószínűleg kijelenthetjük, hogy a lett nyelvészet egész történetében nem találunk egyetlen más országbeli nyelvészt sem, aki annyit dolgozott volna a lett nyelvészet területén, mint T. G. Fennell. Elég csak felidézni a lett emigráns Henriks Gelsensszel közösen készített, háromkötetes lett nyelvkönyvét, az "A Grammar of Modern Latvian” (Vol. 1—3, The HagueParis-New York, 1980) című művet. 1370 Pr számos, a lett nyelv történetével kapcsolatos cikket. T. G. Fennell azonban különösen sokat tett a lett nyelvészetért a régi lett nyelvi emlékek publikálásával és kutatásával. Három ilyen publikációval szeretnénk itt megismertetni az olvasót. Az első könyvben az 1644-ben közzétett első lett nyelvtan jelenik meg — Johano Georgo Rehehuseno "Manuductio ad linguam lettonicam” című műve, amely T. G. Fennell szerint „mindenféle hiányossága ellenére nagyon érdekes a lett nyelv grammatikai elméletének keletkezése és fejlődése iránt érdeklődő kutatók számára”. Ez a publikáció rendkívül fontos, mivel mindeddig az eredeti egyetlen fennmaradt példánya ismert, amelyet az Uppsalai Egyetem könyvtárában őriznek. Igaz, 1901-ben Augustas Bylenšteinas kiadta ezt a nyelvtant. — Azonban a megfelelő másolatok alapján készítette el, és természetesen nem kerülhette el bizonyos hiányosságok meglétét. Ez alkalommal a grammatika szövegének fakszimile kiadása jelenik meg angol fordítással együtt. Ezt nagyon részletes kommentárok és valamennyi lett szó jegyzéke követi. A címszavak benne a mai lett helyesírással szerepelnek (a főnevek alanyeseti, az igék főnévi igenévi alakjai). Angolra is le vannak fordítva, alakjaik pedig regisztrálva vannak (az eredeti helyesírásban közölve). Egy ilyen jegyzék valamikor nagy segítségére lesz a készülő történeti lett szótár leendő munkatársainak. 1 Vö. Blinkena A. Latviešu gramatika cittautiesu skatijuma. —ZA Vēstis, 1982, 4. 135—137. o.; Schmalstieg VW. R. (Rec.) —Általános nyelvészet, 1982. 22. köt., 2. sz. 139—142. o. 188