Antano Salio studijos Vokietijoje

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, XXXIV (1994) LIETUVIŲ KALBOS TARMĖS IR JŲ TYRINĖJIMAI Vincentas DROTVINAS ANTANAS SALYS NÉMETORSZÁGI TANULMÁNYAI A. Salys 1925–1929 közötti németországi életének és tanulmányainak megvilágításához dokumentumokat találtak a Litván Központi Állami Levéltárban (LCVA, f. 631, f. 391) és a Lipcsei Egyetem levéltárában. A vilniusi levéltár anyagát a Kaunasi Egyetem Bölcsészettudományi Karainak tanácsülési jegyzőkönyvei, az Oktatási Minisztériumnak a Kaunasi Egyetemhez intézett, A. Salys németországi tanulmányokra küldéséről szóló levelei, valamint A. Salysnak az Oktatási Minisztériumhoz benyújtott félévi beszámolói tanulmányai menetéről, az ösztöndíj ügyében az Oktatási Minisztériummal folytatott levelezése és egyebek adják. A Lipcsei Egyetem Bölcsészettudományi Karának levéltárából dokumentummásolatok érkeztek A. Salys doktori értekezésének megvédéséről, vizsgáinak letételéről és egyebekről. Mindezek a mindeddig ismeretlen levéltári dokumentumok hiteles anyagot nyújtanak a jubileumát ünneplő tudós tudományos és szakmai fejlődéséről. Antanas Salys 1923-ban iratkozott be a Kaunasi Egyetemre, 1925-ben pedig már félúton járt a litván nyelvi és az összehasonlító indoeurópai nyelvészeti tanulmányokban. Hallgatta Kazimieras Būga és Jonas Jablonskis professzorok előadásait, K. Būga „A litván nyelv szótára” című művének titkáraként dolgozott, segített Jonas Jablonskisnak Žemaitė műveinek szerkesztésében, és más filológiai munkát is végzett. K. Būga professzor korai halála óriási veszteség volt nemcsak a litván kultúra és különösen a litván nyelvtudomány számára, hanem egyúttal a Bölcsészettudományi Kar számára is: jelentősen meggyengült a litván nyelvtudomány professzori kara. Ezért – mint tudjuk – a fiatal Litván Egyetemen végzendő munkára Jurgis Gerulis professzort hívták meg Lipcséből. Magán a karon is tehetséges fiatalokat kerestek, hogy a professzori kar utánpótlását biztosítsák. Antanas Salys egyike volt azoknak, akik a leginkább ígéretesnek mutatkoztak arra, hogy tudóssá váljanak. Nem véletlen, hogy Pranas Skardžiusszal együtt jogosultságot nyerhetett a külföldi tanulmányokra. Erről tanúskodik Antanas Salys és Pranas Skardžius 1925. május 19-i kérelme: Őméltóságának, a Bölcsészettudományi Kar dékánjának A Bölcsészettudományi Kar hallgatói, Pranas Skardžius és Antanas Salys Kérelem Az idei őszi félévtől szakterületemet, az összehasonlító nyelvtudományt, a litván tanulmányok alapját szeretném tanulni valamelyik külföldi központban (Lipcse, Königsberg vagy Riga), ahol e tudományág neves szakemberei tevékenykednek. E tárgyban kérelmeket is benyújtottunk a Tisztelt Minisztériumhoz: azt kérjük, hogy a következő félévtől mindkettőnknek folyósítsanak bizonyos ösztöndíjat e tanulmányok folytatására (ehhez nincs saját anyagi fedezetünk). 12 Abban a megtiszteltetésben volt része, hogy kérje a Kart, támogassa kettejük kérelmét — magyarázza meg a Tisztelt Minisztériumnak, hogy számukra valóban szükség van egy komoly tudományos központra olyan szakemberekkel, mint J. Gerullis, W. Streitbergas, E. Sieversas, R. Trautmannas... Kaunas, 1925. május 19. A. Salys Pr. Skardžius Az akkori kari helyzetet és a képzett litván nyelvészek utánpótlásának neveléséről való gondoskodást legjobban Jono Jablonskio professzornak Kazimieras Jokantas oktatási miniszterhez intézett, 1925. május 20-i levele világítja meg. Jablonskio ajánlólevelét érvelésének részletessége, valamint ügyiratmintaként való értéke miatt teljes terjedelmében közöljük: Kaunas, 1925. május 20. Jokantas K. oktatási miniszter úrnak Két bölcsészhallgató, Ant. Salys és Pr. Skardžius — immár két éve tanulják itt a nyelvtudományt litván szakiránnyal — látva, hogy karunk kevés szellemi táplálékot nyújt nekik (a karon egyelőre egyetlen nyelvész, összehasonlító nyelvtudományi kutató sincs), már régóta (K. Būga halála óta) szeretnének innen valamelyik németországi egyetemre, olyan felsőoktatási intézménybe utazni, ahol ez a tudomány már megszilárdult, és megfelelő színvonalon művelik. Régóta foglalkoztatja őket ez a kérdés, és folyton ostromolnak engem, tanácsot kérve, hogyan lehetne megvalósítani ezt a tervet, illetve szerintem hol volna számukra a legjobb továbbtanulni Németországban. Tegnap tőlük tudtam meg, hogy már be is nyújtották kérelmüket az Oktatási Minisztériumhoz — azt kérve, hogy a Minisztérium valamiképpen biztosítson számukra pénzt külföldi ösztöndíjakra. Teljes mértékben együttérezve velük — e tekintetben valóban szűkösen állunk — magam is sietek hozzátenni a magam „garasát”. Mindketten (az egyik žemaitis, a másik kelet-aukštaitis) valóban rátermettek, és értenek a nyelvészethez meg általában a tudományos kérdésekhez; olyan fiatalemberek, akiktől sokat várhatunk iskolánk jövője szempontjából. Sajnos mindketten szegény parasztcsaládokból származnak — mindkettőjüknek, hadd legyek egészen őszinte, tekintélyes ösztöndíjra van szüksége, hogy külföldön, tanulmányaiknak szentelve magukat, ne kelljen haszon nélkül éhezniük, se maguk, se iskolánk javára. E két hallgatóban különösen bízom; nem tartom őket könnyelműnek, teljesen megbízom komolyságukban és kitartásukban. Kérem, ha lehetséges, ne sajnálják tőlük az ösztöndíjat a külföldi tanulmányok folytatására az idei őszi szemesztertől. Salys és Skardžius eddig két-két évet töltött Kaunasban, most azonban, hogy Kaz. Būga kilépett közülünk, és Bölcsészkarunkon nincs jelentősebb nyelvkutató (és litván nyelvész), akarva-akaratlanul Németországban, a nyelvtudomány régi hazájában kezdik keresni a nyelvkutatókat, a komoly és alapos nyelvészprofesszorokat. Azt mondják nekem, különösen Leipcige városában szeretnének tanulni (ott van az őket érdeklő nyelvkutatók jelentős csoportja), esetleg Karaliaučiusban vagy Rygojében; látom, hogy sem Párizsban, sem Svájcban nem keresnek tanulási lehetőséget. Mindkét hallgató tervét komoly ügynek tartom. Mindkettőjükben Önnek is javaslom, hogy bízzék; ők a mieink, valóban úgy vélem, nem fognak csa 13 … úgy, ahogyan azt olykor megteszi egy-egy ösztöndíjjal külföldre utazó diák, aki valamilyen komolyabb ok nélkül megy tanulni, s közben egy kicsit világot is lát. Mindketten Kaunasban is, tudomásom szerint, főként nyelvi munkából tartották fenn magukat, és abból éltek itt. 1925. V. 20. Kaunas J.Jablonskis1 Jablonskis nem elégszik meg azzal, hogy levelet ír a miniszternek, hanem azonnal (1925. május 21-én) M. Biržiška professzornak, a Bölcsészettudományi Kar dékánjának is ír: „Ez a két hallgató, úgy vélem, karunk legkomolyabb nyelvészei közé tartozik. Másfelől ők K. Būga tanítványai is, ám „csak nemrég kezdték meg vele a munkát, és Būgán, a litván nyelvészen kívül nem volt más komoly nyelvkutató a professzoraik között”. Miután szerényen szól önmagáról („magam csupán a nyelvtudomány valamiféle népszerűsítője vagyok a litvánok körében; a hallgatóknak, akárcsak más honfitársaink, nem tudok semmi szilárd és komoly tudást nyújtani a nyelvtudomány terén”), Jablonskis így folytatja: „Nem szabad megvárnunk azt az időt, amikor az országban már csak néhány olyan, K. Būga tudományából ízelítőt kapott tanítvány marad, aki nem sajátította el kellőképpen a nyelvtudományt. Mivel mi magunk nem tudunk semmi komolyat adni ezeknek a munkájukat megkezdő Būga-tanítványoknak, engedjük őket tanulni e tudomány nagyobb központjaiba.” … „Azt kell javasolnunk a miniszternek, hogy biztosítson némi pénzt, hogy hamarosan komoly, a nyelvtudományt kellőképpen elsajátított nyelvészek kerülhessenek ki közülünk, akik olyan tudást szereztek, amilyet mi magunk nem tudunk nyújtani.” Miután felhívta a dékán figyelmét arra, hogy igyekezni kell tájékozottnak lenni az általunk támogatott hallgató dolgairól, erre is javaslatot tesz: minden évben, ha nem is félévente, be kell szerezni a beszámolóját (Jablonskis kifejezése), majd így folytatja: „Ha az ülésen szóba kerülne ez a kérdés, felhatalmazom Önt, hogy az én véleményemet is ismertesse az üléssel. Mint látja, azon a véleményen vagyok, hogy mindkét említett hallgatónak bizonyos feltételekkel lehetővé kellene tenni tanulmányai folytatását valamelyik, az általunk fontosnak tartott tudomány komolyabb központjában, ahol e tudomány tapasztalt és elismert művelőivel (jeles szakemberekkel) dolgozhatnak együtt.”2 A Bölcsészettudományi Kar hivatala ugyanazon év május 22-i ülésén (113. sz.), M. Biržiška, A. Voldemaras, V. Krėvė—Mickevičius, E. Volteris, A. Senn, V. Sezemanas, J. Tumas, A. Smetona, Vl. Šilkarskis, Iz. Tamošaitis, Pr. Augustaitis, J. Vabalas-Gudaitis, P. Gronskis, J. Balčikonis és B. Sruoga részvételével megvitatta A. Salys és Pr. Skardžius hallgatók kérelmét: „A. Salys és Pr. Skardžius hallgatók arról tájékoztatják az ülést, hogy beadványt nyújtottak be az Oktatási Minisztériumhoz, amelyben két ösztöndíj folyósítását kérik külföldi nyelvészeti tanulmányok folytatásához, és kérik a kart, hogy az oktatási miniszter érdeklődésére támogassa kettejük kérelmét.” 1Lásd: LCVA, f. 391, ap. 4, b. 1382, g. 98—99 a. Közölte: Jono Jablonskio laiškai // Összeállította A. Piročkinas. — V., „Mokslas”, 1985. 165—166. o. Az összeállító véleménye szerint a levelet nem maga J. Jablonskis írta, csak az aláírása az övé. 2Lásd: LCVA, f. 631, ap. 3, b. 253, p. 22. Közölte: Jonas Jablonskis. Straipsniai ir laiškai // Összeállította A. Piročkinas. — V., „Mokslas”, 1991. 225—227. o. 14 Úgy határoztak, hogy az oktatási miniszter megkeresésére megvizsgálják A. Salys és Pr. Skardžius hallgatók kérelmét3. Igaz, az Oktatási Minisztérium megkeresésére A. Salys és Pr. Skardžius kérelmének további tárgyalásáról nem találtak bejegyzést a Bölcsészettudományi Kar tanácsának 1925. tavaszi üléseiről készült jegyzőkönyvben. Salys azonban megkapja az összes szükséges engedélyt. Miután beszerezte az iratokat, köztük az október 23-án kiállított, német nyelvtudását igazoló bizonyítványt, amely tanúsítja, hogy „Er beherrscht die deutsche Sprache genügend, um die Vorlesungen und Übungen an einer deutschen Universität erfolgreich besuchen zu können”, Salys 1925. november 1-jétől már a Lipcsei Egyetemen tartózkodik. 1925 decemberében Lipcséből értesíti az Oktatási Minisztériumot beiratkozásáról, és megadja címét: Leipzig, Wettinerstr. 23.II, J. Quosdorfnál. A. Salyst 1925-ben vették fel a Lipcsei Egyetemre; 1925/1926 téli szemeszterétől 1929 nyári szemeszteréig baltisztikát, indoeurópai nyelvészetet és filozófiát tanult, filozófiai doktori disszertációt készített és védett meg. A Lipcsei Egyetemen végzett tanulmányainak menete az Oktatási Minisztériumnak minden szemeszterben elküldött munkabeszámolókból követhető nyomon. Ezek felsorolják a félévenként hallgatott tárgyakat, jellegüket és oktatóikat. Az általános tudományos tárgyak közül Salys pszichológiai alapismereteket, filozófiai bevezetést, áttekintést a filozófiatörténetről, a rendszeres filozófia vázlatát, az újkori filozófia történetét (Descartes-tól Kantig) és bevezetést a nyelvpszichológiába hallgatott. A nyelvészetelmélet köréből indoeurópai nyelvészeti gyakorlatokon vett részt (rekonstrukciós problémák — H. Junker professzor), valamint bevezetést hallgatott az általános nyelvészetbe. Lehetősége nyílt alaposan tanulmányozni az összehasonlító nyelvészet tanulmányozásához szükséges klasszikus szláv és balti nyelveket: elvégezte az ószláv nyelvtant (K. H. Meyer professzor), az óorosz szövegek és az egyházi szláv nyelv kurzusát (R. Trautmann professzor) — két szemeszteren át gyakorlatokkal együtt —, továbbá R. Trautmann professzornál a szláv népek és nyelvek kurzusát (Die Slavischen Völker und Sprachen), a szláv nyelvek összehasonlító nyelvtanát és a szláv nyelvek szóalkotását. Szanszkritot is hallgatott (két szemeszteren át), latin nyelvet és latin nyelvtant tanult, paleográfiai gyakorlatokon vett részt. A legtöbb baltisztikai tárgyat J. Gerulis professzornál hallgatta: lett történeti nyelvtant, a porosz Enchiridion elemzését, lett nyelvtani gyakorlatokat, a XVI—XVII. századi litván és lett írásbeliség tárgyát, litván nyelvjárásokat; litván nyelvjárási szövegek gyakorlatát, litván történeti nyelvtant, lett nyelvjárási szövegek gyakorlatát, litván nyelvtani gyakorlatokat; porosz nyelvtant; balti néprajzi gyakorlatokat, a balti nyelvek összehasonlító nyelvtanát, továbbá lett nyelvjárási gyakorlatokat a Lipcsei Balti Intézetben, porosz nyelvi gyakorlatokat; litván történeti nyelvtant. Az 1925/26-os első téli szemeszterben szemináriumi dolgozatot készített „D. Kleino Gramatica Litvanica ir giesmyno kalbos santykis” („Das Sprachliche Verhältnis der „Grammatice Litvanice” von Daniel Klein zu seinem Gesangbuch”) címmel. A beszámolók megjegyzik, hogy „a Lipcsei Egyetem filozófiai fakultásán sem a kötelezően hallgatandó tárgyak minimumát, sem a gyakorlati munkák számát nem határozták meg”. Ugyanez szerepel a hetedik szemeszter beszámolójában is: „A hallgatandó tárgyak…” 3 Lásd: LCVA. F. 631, ap. 12, b. 146, p. 96. 15 „… a minimumot és a szemesztervizsgákat az egyetemen nem teljesítik.” A beszámolók szolgáltak alapul ahhoz, hogy az Oktatási Minisztérium ösztöndíjat fizessen a külföldön tanuló diákoknak; az összeg nem volt túl nagy. Már a lipcsei tanulmányok első évében kevésnek bizonyult. Tanulmányi barátja, Pranas Skardžius személyi aktájában megtaláljuk két lipcsei diák kérelmét, amelyet Őexcellenciájához, az Oktatási Miniszterhez intéztek: azt kérik, hogy 1926 újévétől „duplázzák meg, vagy legalább ennyivel emeljék meg az ösztöndíjat”, hogy komolyan, minden mellékes akadálytól háborítatlanul, kizárólag tudományos munkával foglalkozhassanak. Kérelmüket a következő okokkal indokolják: Kaunasban, írják a lipcseiek, többnyire a megélhetésért végeztünk mellékes munkát, ezért tanulmányainkkal csak felületesen, amikor éppen időnk jutott rá, tudtunk foglalkozni. Lipcsében minden alapvető nyelvészeti tárgyat tanulnunk kell, amelyekből Kaunasban alig kaptunk valamit; „Másrészt — folytatja a két tanulmányi barát — két év alatt be kell fejeznünk az alapstúdiumokat, és el kell készítenünk doktori dolgozatainkat, amelyekhez nagyon sok felkészülés szükséges.” A. Salysnak, olvasható a kérelemben, „magukat a žemaitiai nyelvjárásokat és szomszédaik nyelvjárásait kell megvizsgálnia, meg kell határoznia határaikat és törvényszerűségeiket, valamint tanulmányoznia kell a dialektológia és a fonetika általános alapjait”. Ahhoz, hogy ezt a munkát elvégezhessük, „a balti, szláv és indogermán intézetekben (értsd: tanszékeken, részlegekben — V. D.) kell dolgoznunk, ezért mellékállást — még ha szeretnénk is — már nem vállalhatunk; ami a legfontosabb, egyáltalán nincs már időnk dolgozni”. Végül a mindennapi megélhetés, a kenyér ára is lényeges szempont: „Németországban a megélhetés sokkal drágább, mint Kaunasban; ezenkívül tudományos munkánkhoz bizonyos könyveket is meg kell vásárolnunk, amelyek most különösen drágák Németországban, továbbá néhány nélkülözhetetlen használati cikket is be kell szereznünk.” A barátok azzal a megjegyzéssel zárják a kérelmet, hogy munkájukkal kapcsolatban „szükség esetén bármikor elmondhatja véleményét J. Gerullis professzor”. Leipcigas, 1925.XII.8 Pr.Skardžius A.Salys Ez a kérelem nem egyedül került az Oktatási Minisztérium elé. J. Jablonskis levele megismételte és támogatta azt: a levelet az Oktatási Minisztériumnak, Kaz. Jokantasnak címezte. Jablonskis azt írja, hogy több levelet kapott két lipcsei diáktól, akik örülnek, hogy a szakterületükön kiváló professzorokhoz kerültek, de némileg panaszkodnak, hogy a kapott ösztöndíjból nehéz mellékmunka nélkül megélniük; ezért azt kérdezik, nem kaphatnának-e újévtől magasabb ösztöndíjat. J. Jablonskis itt precedensre is hivatkozik: J. Bukota diák Párizsban sokkal nagyobb ösztöndíjat kap, így sokkal szabadabban szentelheti magát tanulmányainak. Jablonskis „megkönnyíti” a miniszter dolgát azzal is, hogy megadja az emelt ösztöndíj összegét: a két fiatal, írja Jablonskis, nagyon szeretné, ha ezentúl négy- vagy ötszázat kapna fejenként ösztöndíjként. „Ezzel a kis levelemmel nagyon kérem, hogy szíveskedjék figyelmébe venni ezt az ügyet, és intézkedni, hogy[...], miközben mindketten a munkájukon dolgoznak, ne kelljen túlságosan aggódniuk mindennapi kenyerük miatt...” (Jablonskis által csupán aláírt levél, 1925.XII.21.⁴) A. Salys tanulmányaiban jelentős helyet foglalt el a fonetika. Kezdetben nem szerepelt Salys tanulmányi tervében. Csak a II. szemeszter munkájáról szóló beszámolóban, amely nyolc hallgatott tárgyat sorol fel, olvashatjuk ezt: „Az egész nyári szemeszterben hetente két órában, magánúton, E. Sievers professor emeritusszal és Gerulis professzorral foglalkoztam a fonetikával” (A. Salys 1926.VIII.28-i beszámolója az Oktatási Minisztériumnak). 1927—1928-ban 4Žr. LCVA, f. 391, ap. 9, b. 838 (P.Skardžiaus asmens byloje, nespausdintas?) 16 a téli szemeszterben. Salys a munkájáról szóló beszámolóban azt írja, hogy részt vett a Kísérleti fonetika bevezetésén („Einführung in die experimentelle Phonetik”) Junker professzornál, és a Fonetikai Laboratóriumban fonetikai gyakorlati kísérleteket végzett („Experimentalphonetischen Praktikum”), lásd az Oktatási Minisztériumnak 1928. március 24-én benyújtott beszámolót. A. Salys 1928. július 27-én kelt, 10476. számú, az Oktatási Minisztériumnak címzett levelében arról tájékoztat, hogy a nyári szemeszterben négy, gyakorlattal kiegészített tárgyat hallgatott; ezek egyike a fonetikai önálló munkához szükséges alapok elsajátítása volt (Anleitung zu selbständigen phonetischen Arbeit) Junker professzornál. „Ezenfelül — írja tovább A. Salys a beszámolóban — június 27—30-án részt vettem Junker professzor által vezetett tanulmányi kiránduláson Berlinbe és Hamburgba. Berlinben felkerestük és megismertük Doegen professzor irányítása alatt a Porosz Állami Könyvtár Fonogramm-osztályát és laboratóriumát, Hamburgban pedig a Gyarmati Nyelvek Intézetének Panconcelli-Calzia professzor vezette Fonetikai Laboratóriumát.” Mi keltette fel Salys érdeklődését Hamburg iránt, és mi vonzotta oda? Ez a fonetika tudományának európai fejlődésével függ össze. Mint ismeretes, a megfigyelésen alapuló nyelvészeti fonetika megalapítói a lipcsei egyetem germanista professzora, Edward Sievers (1850—1932). Legjelentősebb műve a „Grundzüge der Lautphysiologie”, 1876 (művének ötödik kiadása kissé eltérő címmel, „Grundzüge der Phonetik” címen jelent meg 1901-ben). A XIX—XX. század fordulóján három fonetikai tanulmányi központ volt híres Európában: Párizs, Hamburg és London. Párizsban dolgozott a francia nyelvész és katolikus pap, Jean Pierre Rousselot (1846—1924), a kísérleti fonetika megteremtője, aki 1897-től a College de France kísérleti fonetikai laboratóriumában tevékenykedett. Legjelentősebb műve a „Principes de phonétique expérimentale” (1897—1908). 1908-ban Hamburgban megalapították a Gyarmati Kutatóintézetet (Kolonialinstitut), amelynek működésében jelentős szerepet kapott a nem sokkal később megkezdte munkáját a gyarmati (afrikai és ázsiai) nyelvekkel foglalkozó szeminárium (Seminar für Kolonialsprachen). 1910-ben a szeminárium mellett fonetikai laboratóriumot hoztak létre (das Phonetische Laboratorium am Seminar für Kolonialsprachen), amelynek vezetésére a Hamburgi Egyetemről hívták meg Rousselot olasz tanítványát, Giulio Panconcelli-Calziát (1878—1966). 1914-ben Hamburgban tartották az első nemzetközi kísérleti fonetikai kongresszust. Bár a világháború lelassította a működést, közvetlenül a háború után, 1919-ben megalapították a Hamburgi Egyetemet és Németország első fonetikai tanszékét. A fonetikatörténészek megjegyzik, hogy az 1920-as évek a hamburgi fonetikai laboratórium virágkorát jelentették5. Így Salys Németországban a kísérleti fonetika legmodernebb Panconcelli-Calzia-féle iskolájában tanult, és nem véletlenül tartják a litván nyelvtudomány e területe úttörőjének. A megfeszített tanulmányi idő gyorsan elrepült. A hét és fél szemeszternyi tanulmány véget ért, elkészült a doktori értekezés. 1929. május 29-én Salys a lipcsei egyetem Filozófiai Karán kérelmet nyújtott be, hogy engedélyezzék számára a doktori vizsgák letételét és az értekezés megvédését (utóbbit, valóban, Kaunasban). Kérelmében közli, hogy a középiskolai érettségi bizonyítványt a Telšiai gimnáziumban szerezte, 1923 őszétől négy szemesztert tanult a Kaunasi Egyetemen, 1925 őszétől pedig hét és fél szemesztert hallgatott a lipcsei egyetemen. „Tanulmányaim területe a baltisztika, az indogermanisztika és a filozófia” — írja Salys. A kérelemhez csatolt önéletrajzban (Lebenslauf) többek között ez áll: „Az elemi iskolát 1912—1915 között a Salantai iskolában végezte, majd két évig magánúton készült, és beiratkozott a telšiai humanista (humanistische) gimnáziumba.” 5 Žr. G r i e g e r W. Führer durch die Schausammlung Phonetisches Institut. Hamburg, 1989, S. 14—16.) 17 1923–1925 között a Kaunasi Egyetemen tanult, majd 1925 téli szemeszterétől 1929-ig a Litván Oktatási Minisztérium ösztöndíjasaként a Lipcsei Egyetemen baltisztikát, indogermanisztikát és filozófiát hallgatott. Salys ezután megjegyzi, hogy tanulmányai éveiben a következő docensek és professzorok előadásait hallgatta — Kaunasban: M. Biržiška, Būga, a néhai, Jablonskis, Senn, Sezeman, Strauch, Studeraus, Tamošaitis, Tumas, Volteris, Yčas; Lipcsében: Driesch, Dittrich, Gerullis, Heinze, Hertel, Junker, Krueger, Meyer, Trautmann. Mindazonáltal egyáltalán nem ment minden simán. Az utolsó hónapok eseményei tükröződnek A. Salys 1929. július 17-i, Őexcellenciájához, a tisztelt oktatási miniszter úrhoz intézett kérelmében. „Tegnap benyújtottam a Lipcsei Egyetem Filozófiai Karának záró értekezésemet: „A žemaitai nyelvjárások. I. rész. A žemaitai nyelvjárási terület története”. A munka már csaknem két hónapja elkészült. Nem tudtam benyújtani, mert a németek nehézségeket gördítettek elém, és nem engedtek vizsgázni. Emiatt még a berlini képviseletünkhöz is kellett fordulnom”. Salys ezután azt írja, hogy augusztus első napjaiban kell majd letennie a szóbeli vizsgákat, de már nincs miből kifizetnie a vizsgadíjakat (200 márkát), ezért az a megtiszteltetés éri, hogy Őexcellenciájától 500 litas segélyt kérhet a vizsgákra. Az ösztöndíj egy hónappal való meghosszabbítására irányuló kérelmet teljesítették: „a Litván Bankon keresztül utoljára 30 dollárt küldtünk Önnek az idei júliusi ösztöndíj kifizetésére”, valamint figyelmeztették: „Önnek ezt követően nem küldünk ösztöndíjat” (A. Daniliuskas előadó). A Lipcsei Egyetem levéltárában őrzik A. Salys disszertációvédésének dokumentumait: a filozófiai doktori értekezés védéséről szóló, P. 91. számú, külön erre a célra készült hirdetményt, amely felsorolja a mellékleteket (az említett önéletrajzot, a nyilatkozatot („Erklärung”) és három értékelést („Zeugnisse”)), és mindenekelőtt a disszertáció opponenseinek referátumait („Referat” — régi szóhasználatunkban értékelés). A referátumokat külön erre a célra készült űrlapra írták, amely meghatározza a követelményeket: milyen képességekkel kell rendelkeznie a jelöltnek ahhoz, hogy önálló kutatásba kezdjen; miként kell értékelni a munka tartalmát; továbbá megadja az osztályzatokat (Noten). Íme az első referátum szövege. Salys úr, lévén žemaitai, a žemaitai nyelvjárások leírását kívánta kutatni. E disszertáció történeti-filológiai bevezetéséből bontakozik ki a žemaitai nyelvjárás története. Ennek alapja az, hogy a žemaitai nyelvjárás elterjedési területére vonatkozó nyelvészeti és történeti állítások többsége puszta feltevéseken nyugszik, amelyek gyakran tévesek, különösen, ha orosz vagy lengyel forrásokra támaszkodnak. Salys minden jelenleg hozzáférhető német, orosz és lengyel forrást megvizsgált, és emellett személyesen kikérdezte az összes žemaitait. Most a žemaitai nyelvjárás elterjedési területének történetét mutatja be, amelyet történeti és filológiai szempontból (a nevek azonosítása révén) alaposan alátámaszt, ráadásul elsőként. Tudományos értékű munka. Lényegesen gazdagítja ismereteinket az említett területen. Szemlélete és előadásmódja önálló, módszeres gondolkodásról tanúskodik. Ezért azt javaslom, hogy a helyenként kissé szabálytalan német nyelv ellenére az első osztályzatot adja jeles 1929. július 13. Gerullis 18 Íme a második bíráló, R. Trautmann professzor rövidebb javaslata: Teljes mértékben egyetértek az első bíráló véleményének tartalmával ezzel a valóban igen értékes munkával kapcsolatban, amely a baltiak egyik fontos lakóterületének egy részletéről szól 1929. július 15. R. Trautmann A disszertációt „nagyon jó” („Mit Note I”) minősítéssel értékelték, és a tanács 18 tagja aláírásával hitelesítette. Egyúttal engedélyezték a szóbeli vizsgák letételét. 1929. július 23-án Gerulis professzor „sehr gut” minősítéssel értékelte a baltisztikai vizsgát; az indoeurópai nyelvészet vizsgáját is „ausgezeichnet” minősítéssel teljesítette (Junkeris professzor); a filozófiavizsgát július 25-én „sehr gut” minősítéssel értékelték, Driesch professzor pedig így jellemezte: „Biztos tudás és örömteli, önálló gondolkodás” („Sicheres Wissen und erfreuliches eigenes Denken”). Itt olvasható A. Hofmann, a filozófiai kar dékánjának határozata és a tanulmányok befejezését igazoló hagyományos pecsét is: „A szóbeli vizsgákat nagyon jó eredménnyel teljesítette (Demnach ist die mündliche Prüfungen bestanden mit Note I”). Lipcse, 1929. július 25.” Ugyanebben az okiratban az áll, hogy a doktori disszertáció megvédéséről szóló ideiglenes igazolást 1929. július 26-án állították ki, a doktori oklevelet pedig 1930. június 21-én. Az ügyiratot az utolsó, 1930. július 26-i pecsét zárja. Ezzel véget értek Antanas Salys németországi tanulmányai. Kaunasba visszatérve Salys doktort 1930 elején felkérték, hogy a Teológiai-filozófiai Karon docensként dolgozzon. „Január 6-án megtartotta bevezető előadását »Fonetika és helyesírás« címmel, a tavaszi félévben pedig fonetikát és bevezetést a balti nyelvészetbe fog tanítani” – írta a „Židinys”, 1930, 1. szám. Megkezdődött Antanas Salys önálló tudományos tevékenysége és intenzív pedagógiai munkája a Vytautas Magnus Egyetemen. 19