Ciskodo lietuvininkų apylinkių šnekta

LITVÁN NYELVÉSZETI KÉRDÉSEK XXXVI (1996) LITVÁN NYELV: KUTATÓK IR KUTATÁSOK Kazimieras GARŠVA A CSÍKSZENTDOMOKOSI LITVÁNOK KÖRNYÉKÉNEK NYELVJÁRÁSA I. Történeti megjegyzések Formálisan (nem a szerkezet szerint) A Ciskodas környéki litvánok" beszéde hasonlóságokat mutat su a litván nyelvterület másik peremén található Zietela beszédével. | Mindkettő a litván nyelv — legtávolabbi, elszigetelt szigete: Ciskodas a Litván Köztársaság határától légvonalban észak felé kilométerre van, į Zietela ugyanennyi 100 kilométerre délre už található. į Mindkettő valószínűleg a litván ne őslakosok települése, régi idők o iš fennmaradt kolóniája. Mindkét nyelvjárás csaknem kihalt, de a tudomány számára rögzítették őket (a ciskodói nyelvjárást kevésbé). — Eltérően A zietelai csiskodói beszéd a litván nyelvterület legközelebbi fő nyelvjárásához illeszkedik (vilniškiek), tehát annak folytatáir sa lehetne (északon a vilniškiek nyelvjárásának ta határa már nem ugyanabba az irányba halad, hanem Lettországban Medumu, Grendza hirtelen nyugat į felé fordul). : 3 1911 m. október 22—24 d. (három napig) a csiskódi nyelvjárást kutatta K. Būga, 19 7 m. június hónapjában (szintén néhány napig) e cikk — szerzője igyekezett a megtalált iš adatközlőktől 4 minél több szöveget magnetofonszalagra rögzíteni. Ezúttal į többszörösen több szöveget rögzítettek, de még mindig nem eleget. Hiányoznak az összefüggő, hagyományos (a lett, orosz, lengyel és belarusz nyelvek által kevésbé befolyásolt) nyelvjárási szövegek K. Būga ilyen szövegeket nem tudott be magnetofonra rögzíteni, o po 66 év (valójában már po 50) a litván beszédet felhagytak használni. a K. Būga ceruzával készített feljegyzései — „A Ciskoda plébánia litván — beszéde” a a Vilniusi Egyetem Tudományos Könyvtárának kézirattárá- (D 49( 24 ban, a füzet gépiratos — oldalain őrzik 12 — többnyire különálló szavakat jegyeztek fel). Titkosított szövegeink gépiratos oldalak. Az 24 archívumokban mindeddig sajnos nem található P. Būtėno 1925 m. A „Lietuvos“ laikraščio redakcijai apie šią šnektą įteiktą straipsnį, kurio redakcija ir neišspausdino, negrąžino. Aiškesnių istorinių duomenų, kada lietuviai apsigyveno Ciskodo apylinkėse, nėra. Yra tik gana abstrakčios žinios, jog Livonijos ordinas XV—X a. I: pietuose Latgaloje apgyvendino lietuvių belaisvių (plg. Bpeitizar 1987, 19— ji hogy, 1561—1772 m. Miután Latgale Litvániához került ir a lengyel államhoz, (az új államhatárt) litvánok telepítették be. Van még a cikk szerzőjének UZr: 1 Litváninkaisnak nevezték a litván nyelv két peremvidéki nyelvjárásának képviselőit Piesvaliarinose — Kis-Litvánia litváninkai, északkeleto en — Cisko įetuvininkai, a nyelvjárás fennállásának végén lietuvninkai-nak nevezték magukat. | 138 Ez a Girnakaliai falu őslakójának, J. Noviknak a vallomása a Ciskodo környéki litván falvak „gaspadorių”-inak jobbágyság idején, 300 évvel ezelőtti áttelepítéséről (az ott szolgáló Urbelius papnak állítólag így mondta egy vilniusi professzor, akinek történelmi dokumentumai voltak —leginkább P. Būtėnas lehetett). Az 1851. évi adatok szerint (Manteuffel 1879) a litvánok már emberemlékezet óta 7—9 faluban éltek, történetük tehát kétségtelenül legalább a XVII. századig nyúlik vissza. Ezt igazolják a litvánok által lakott, legkésőbb abban a században alapított falvak nevei is: Girnakaliai (3*") (a cári időkben hivatalos formája —Tupuorazu, most lett nyelvre lefordítva —Dzerkali), Būodžiai (1), Kukūčiai (2), Kurtiniai (3), Pilvėliai (2) (később —Jaskūnai). Litván elnevezésük van más olyan településeknek is, ahol ma óhitű oroszok és latgalok élnek: Deneliški (Dieneliškės, Ciskoda környéke), Švedėliai (2) (Vilianų környéke), vö. még az eltűnt Možowajki (Mažavaikiai (2) stb.). Ezt mutatják a XVIII. századi, Rēzekne kerületére vonatkozó összeírás családnevei is: Grazul (Grazulis), Matulunas (Matulitinas), Zwirblis (Žvirblis); vö. még a Ciskodo környékén mindmáig elterjedt Guds (Gudas) családnevet stb. Az Svedéliai oikonima 1601 vagy 1625 után keletkezhetett, amikor Rézeknét a svédek elfoglalták (a latgalok a falut *Zveidreni néven nevezték volna el). Írott forrásokban Ciskodo település 1590-től szerepel (pogost Ciskaden). K. Būga (1961, 570—573) véleménye szerint Ciskodo környékén a litvánok már 1478 —1519 között élhettek, amikor a Rēzekne és Daugavpils környéki latgalok a hosszú u“ hangot ou kettőshangzóval (és az i* hangot —ei-vel) váltották fel. Ezt mutatják a litvánok által a latgalból kölcsönzött szavak: Re.zi-t'a. | Ra.zi-t'a. ~ Rėzytė „Rēzekne”, cyrulis „pacsirta” és li.kstū. ~ lykstė „harcsa” még akkor, amikor a latgalok a mai R'eizekne, c'ėirul's', léikst'e szavakat Rézi-te, cirulis, likste alakban ejtették (ugyanazzal a hangsúlyhellyel és intonációval). 1753-ban a hosszú i“ hangot et-ként írták: valószínűleg 1519 előtt váltották fel, mivel az u' hangot ou-val együtt a 4* > et hanggal váltják fel. Ezt megerősítené az általunk felfedezett sturys „szög” kölcsönszó is, amelyet a latgallok ma stgur's’-nek ejtenek (mivel nem találta meg az u: > ou változás pontosabb időpontját, K. Būgának nem állt rendelkezésére a litvánok e hanggal átvett kölcsönszava). Ezt a véleményt támasztanák alá a régi, litván eredetű latgalei víznevek is: Subinaite (Rēzekne járás), Gintuve. Valószínűleg K. Būgának van igaza abban, hogy nemcsak Naujinio (Da u g.pilis), hanem Rėzytės (Rēzekne) környékén is már a XII. században éltek litvánok: az általuk 1200 előtt kölcsönzött Kėsų név (egyes számú alanyeset: Kėsys, lettül Cēsis) 1254-ben és később is 1 változatlan maradt (1285 m. a németek Rėzytės várát így nevezték Rossiten). Csak nagyon kétséges K. Būga (1961, 573—574) hipotézis, miszerint XII— XIII a. Novgorod ir A pszkovi földeket a litvánok szintén innen, a ne Kernavė-TrakaiVilnius, o iš Naujinio ir Rėzytės várairól, mivel nagyobb jų erőkről nincs adat. Körülbelül XIII—XIX a. A Ciskodas környéki nyelvjárásról több adattal nem rendelkezünk. Az 6 évszázadok során vajon ar ji elszigetelten fennmaradt volna. ji Valószínűlsu eg kapcsolatban állt más litván nyelvszigetekkel Subačius között Subačius ir Indricusok, amelyek központja Daugavpils volt. Összehasonlítva K. Būga ir szövegeinket, a csekély hangtani különbségek 139 valószínűleg abból adódtak, hogy K. Būga nem a fonetikára fordított több figyelmet: 66 év után megjelenik a hangsúlyos ė, az o (az e„, a„ mellett), és eltűnik a hangsúlytalan ė (a szóvégen gyakran tájnyelvileg jelölve), megmarad a régi rövid, hangsúlyos a, e rövidsége, a lett nyelv hatására inkább hátrébb tolódik a hangsúly, több kölcsönszó kerül át | (lásd alább). II. Fonetika | 1. A magánhangzók minősége | A nyelvjárás magánhangzórendszere a következő (zárójelben — a fonémák változatai): i*(s1°) u“ i (hr) u (ie uo ė"€"o") (ee >) e-(a-) vagy e (a) a Példák: septi-n'a.s "hét", palaižu:kit"- nyaljátok meg", lietuv'ū"; miéžei "árpa", aštudni "nyolc", teva teva tevs "dédapa", kalbė-ja "beszélt”, ké-3as "kását", išėja "kiment", kalbd-t "beszélni", Zmd-nas "emberek", visi | "mindenki", čmžovla ~ čižylė, Kūkuc'uos "Kukūčiuosban"; te pat "éppen ott", galvė. "fej", škd5lu "iskolát"; žėmi "földet", giv'anam "éltünk", kas, gala ~ galia "tud". A magánhangzó-változatok »* » £€* € megkeményedett mássalhangzók után fordulnak elő, az e, > — főként jövevényszavakban, a d“, a kitágult e magánhangzó — a kemény mássalhangzók előtt (a* — néha a lágy mássalhangzók előtt is). Az e magánhangzó szokásos változata a megnyújtott, amelyet a szó abszolút végén is ejtenek, pl. š'vint'a (a magánhangzó a vég felé szélesedik — š'vint'ea) "ünnep". | A hangsúlyos (és hangsúlytalan) hosszú ősi e€*, a“ magánhangzók megőrzése alapján a nyelvjárás a žadininkákhoz tartozik: gražiai sakyta té vas "apa", bra-lis "fivér". A hangsúlyos szótagban azonban az e“ magánhangzó ze-ként, sőt ė-ként is ejthető: (e), €* (a kemény mássalhangzók után —leggyakrabban a“), a hangsúlyos a* magánhangzó pedig 0-ként (5*), uo-ként is: girdiejau, ma(uo)ktet, vain'u(e)kieli, važi(w)nieja. *, pažuriekit, tievas | tė vas /tėvas; gald-ja "lehetett", kalb'a-t', p'alada; pile ~ pylė (szl.).”pjuklas” | (és Za'E "fű", pela —Būga 1911); gašpadi ris ~ gaspadoris (-ius), ma-ka., ma'teris, maskūlis, pa'nas, pū'ter'us, pja-v'am, pard-disu, sija'ja, šmū'tu, žma'gus, Zma-ne.s, varsta-tas; bac'ūnas /bac'énas, bra-lis | bré-lis, darba. | dorba, ka jam /ko-jam "lábakkal- ", nezind ja /nezind ja, sa'pa | sé-pa, ša:kt | §6°kt, g'adiioja "énekelte". | Az e* magánhangzó (ad) a rendelkezésre álló példákban a bl cj mássalhangzók után áll, az ie hang —podknrt magánhangzó vagy ar —podklmrpstov magánhangzó—podknrps 5 (a d után —és uo). Az 0 < air, illetve annál inkább uo < 0 < a' magánhangzó fakultatív módon nem természetes fejlődés eredményeként, hanem a lettgall nyelvjárás hatására jelent meg (vö. ezek dėrba „darbo”, spuūorni „sparnai” alakjait). Ezért vannak „hipernormalizmusok” is, vö. pé-saku „pasakų” (a standard litván nyelv hatása nem lehetett jelen). Az o magánhangzó a beszédmódban teljesen új, csak a nyelvjárás beszélőinek utolsó nemzedékében jelent meg. K. Būga (1961, 571) az o magánhangzót egyetlen szóban sem jegyezte fel, sőt még— ? Zárójelben a kiejtés újabb változatát jelöljük, vö. makset /muokiet stb. 140 közvetlenül tagadta a létét: „az írott nyelv o magánhangzóját mindig az a helyettesíti: labas „Įėbas, la. leja”, tvūra „tvora”, pirtiés krasnis „krėsnis- ”. : A hangot te (tė) < ė K. Būga feljegyzéseiben sok helyen így hagyta: gieras, girdiejy, kaliedas, likstie „lingė”, makiéti, nier, niesam, ridie, tiėvū. K. Būga a nyelvjárási e*-t néhány példában visszaállította a köznyelvibe (mėžia, lyzeles, mindres, ragutés, dėvė, skragzde stb.). Néhány szóban a köznyelvi helyett. a ciskodiskiai nyelvjárásban a tőben e volt: dé-we. „dave”, delge. ~ dalgė „dalgis” (Būga 1911). A latgalei nyelvjárás példája alapján (vö. Dzierkali „Dzerkali- ”, viésture „vesture- ”) nálunk is dielg'a., didieli „didelį” hangzott el. A szó abszolút kezdetén ejtettek e-t és a-t is (< e): elksnis, ėpušė, de ažaruos (Būga 1911). Itt talán a magánhangzók progresszív asszimilációja is szerepet játszott (lásd még a mássalhangzók keményedését). A hangsúlytalan, hangsúly előtti ie a nyelvjárásban gyakran (de nem mindig) egyhangúsodott: d'eni-kas "dieniūkas" (istálló)”, n'ekd:c'a "niekėčia (gelda)", resuti-nas "riešutynas" (Būga 1961, 571), pre.menis ~ priemenis, latū.ve. "lietuvė", ‘att. viskei(-u) "lietuviškai", de kieminé-ties, lietū.vis. A 4. szó: Zalas "ąžuolas” az is tanúsíthatná, hogy a hangsúlytalan uo kivételes esetekben lehetséges keleti egyhangúsodáson ment át. A nyelvjárásban szabályszerűen ’ "puntininkuojama" volt: tinai ~ tenai, gi.vinsu gy vensiu”, li.nkiski "lenkiški (kunigai)”, mindre. "nendrė", pinks’ penki“; ži.ntas "žentas", pagali-st "pagalasti", trū“ša.s "“trašos- ", st-matas’ "sąmatas", kū.nigu. „kunigą“, dungaūs „dangaus- “, duntim, krunkli-s, kunkl'as, pasha bé tu, runda, unksts, ū.ntis, žū.ndas (Buga 1911) és így tovább. 2. A magánhangzók mennyisége. Hosszú magánhangzók. K. Būga (1961, 571) a Ciskoda-- nyelvjárás vizsgálatát világosan és nyíltan fejtette ki, nem titkolva, és nem hasonlítva össze nem tanulmányozott dolgokat: „a hangsúlytalanságban a hosszúak, úgy tűnik, félig hosszúakká váltak. De a fülem nem mindenütt és nem mindig hallotta meg a magánhangzók félig hosszú voltát. A Rėzytė [...] nevében az € magánhangzó félig hosszú voltát fülem a rövid ott-tartózkodás miatt nem hallotta meg. Így fülem, mivel az idő rövidsége miatt még nem volt ideje hozzászokni a ciskodaiak nyelvjárásának fonetikájához, akkor még nem tudta megkülönböztetni, hogy e szavak hangsúlytalan magánhangzói rövidek vagy félig hosszúak-e: ūžalas „ąžuolas- ”, rešutinas „riešutynas”, stajakai „stojokai”, tila (leírva ezt is találom: tila, tūlė = a ciskodai lettek tulle „tuolė”) karvė „szarv nélküli”, denjkas „dieninikas (istálló)”, n'ekacia „niekėčia (teknő)”. Tehát már K. Būga idejében a ciskodaiak hangsúlytalan hosszú magánhangzói rövidekké zsugorodtak, vagy (ahogy neki külön megfigyelése alapján tűnt) legfeljebb félig hosszúakká. A hangsúlytalan ir magánhair ngzók hosszúsága—rövidsége (annál inkább a félig hosszúság, amelynek a hosszúságot kellett helyettesítenie) már nem volt a magánhangzó-fonémák megkülönböztető (differenciális) eszköze, ezért fonetikailag, jelentéskülönbség nélkül, így is, úgy is ki lehetett ejteni. A ciskodiškiai nyelvjárás hangsúlytalan hosszú magánhangzói többnyire rövidek, de esetenként (fakultatívan) félhosszúak vagy hosszúak is lehetnek, pl.: darba „munka”, dz.dzeli 141 „nagyot”, kū-lam „csépeltünk”, virala * „forralék”, ža"lu ~ žolą ’ „füvet”, diel'g'a. ~ delgė „kasza”, tievu. „apát”, numi.ra.s | i.žmira“, kalb'ūja /kalbied-ja-, lietu.vninku /lietū.vninku. /lietd.vninku:. A hangsúlytalan magánhangzók időtartamának „szabadsága!” ugyanazon adatközlő mondataival is bemutatható: „Gū.da duktié at'ved'a s'anu viru | i prisa-k'a taip [Urbelis pap, 1920 körül a gyerekekről, sanijas, ka Vatū.vi: Zanitus /su Vatū.vi, Zmd nu Tatū.vi imtu, a n'a latvičti” . A hangsúly előtti magánhangzók hosszúságát a másodlagos hangsúly is elősegíti (lásd alább). Ugyanezek az emberek a hangsúly utáni hosszú magánhangzókat latgalul beszélve ejtik: Ciskadu“s, dzerévne-s'. b. Rövid magánhangzók. A hangsúlyos rövid magánhangzók a nyelvjárásban rövidek vagy félhosszúak (a közöttük húzódó határt nehéz is meghatározni). A szó végső hangsúlyos szótagjában a magánhangzók valamivel rövidebbek, a nem végsőben pedig — hosszabbak, olykor még a tipikus félhosszúaknál is hosszabbak, pl.: pū*nis "pajta", lind. s/ len, sma: te, visi /vist., akiec'd, juoda, mi.na, ži.na, bū.va, di.d'ali, gi. mene, kadrūli, Vatū.vni:-kas. K. Būga (1911), valószínűleg anélkül, hogy ezekbe a finom árnyalatokba belemerült volna, itt rövid magánhangzót jelölt: paukštis, grikiai, kelminiai 1 (gombák), kiškis, šilas, vinkšna; alūs, Sermuksnis, pusagrybiai; guoba, gira, meška, skara. A Snektoje trumpieji kirčiuoti balsiai a, e dažnai (bet ne visada) nepailginti: akis" "akis", dparam "apariame“, dara "daro", giv'anam "gyvenome" mala "malė", m'atu "mėtų", skragžd'a | skragžd'a: "kregždė", stalas "stalas", strazdas "strazdas", ša.k'a"m "šakėmis", žėmi "žemę", žamies "žemės", vanagas "vanagas" ir t.t. Šie balsiai trumpi gali būti ir dvigarsiuose, plg: karve.s | karv'as "karvės", tvartan "į tvartą", varda /vėrda "vardo", vėrla "varlé”, © vérna "varna", bet šdrka ir t.t. Balsių a, e trumpinima (plg. gald-jau /galėjau ”galéjau”) stimuliuoja dažniau vartota latgalių šnekta (plg. jos prasa't "prašote" ir t.t.). K. Būga (1911) šiais atvejais žymėjo ilgus balsius: katinas, nėkalba, prašam. | Islaikant trumpumą kir¢iuotame skiemenyje, absoliutinio žodžio galo balsis a po priebalsių d b g k t | v tariamas su garso t atspalviu arba visai kaip &: grindéa ~ grinda "lubos, grindys", galvė "galva", lintė "lenta", pilė ~ pyla (sl.) "pjūklas", Sake /Saka ir t.t., bet lintas, Lietuvas ir t.t. Kaip daugeli rytiečių, tvirtagaliskai kir¢iuotame dvigarsyje ai pirmasis komponentas buvo susiaurintas £3, vėliau ir kirtis (priegaidė) į jį atitraukta, plg.: labet, pavalke: naragéi "noragai", bet g'arai. 3. Mássalhangzók a. Dzukavim as. A nyelvjárásban bk. A č dž mássalhangzók a megelőzően elölképzett a i hangok előtt csaknem mindig c dz-nek felelnek meg, míg a t d hangok az i előtt rendszerint megmaradnak, pyz akiec'a, c'andi, Kukūc'ai, Ku-c'a, kviec'ai, nieka.c'a, svec'ai, tri. puc'a, tic darža: lis "tičių darželis- ", ti-kstunc'u., dz'avėna, de dunkstis "tető", mart kdrtis (a szekér megszorítására), kūtinas, Kuftin'uos, pati, pirtis, septi n'asdešimi slinksti-s, svetimi, ti.ltas, (s)tū'kstuntis, unksti. Eddig főként csak ezek a véletlenszerű sajátosságok kerültek be a litván nyelvtudomány történetébe (Bū 142 1961, 571; Zinkevičius 1966, 139; Zinkevičius 1978, 81; Grinaveckienė 1980, 226, 238). Nos, vannak kivételek, bár ir nem jelentősek. Továbbá K. Būga (1911, 10) a žilvicis szót a feljegyzésekben žilvitis-re javította (tévedett, vagy nem hallotta világosan?). E cikk szerzője J. Kovalevskitől magnetofonszalagra rögzítette a trū.puci és trū.puti alakokat. Bár ez a kivétel kissé véletlenszerű és új keletű is lehetett (analógia a trūpuc'a- ., valamint a szláv nyelvek hatása), de valószínűleg a Čiskodo környékén is voltak ilyenek, akárcsak Daugavpilsben és más nyelvjárásokban. A č, dž esetében több és kétségtelen példa is van: c'a /č'a (J. Novikas), unksč'aū, Būodž'ai (Būga 1911), Biiodzuos (a helynévben ez a dž átmeneti a dž és a dz ir között). b. A mássalhangzók megkeményítése. A beszédben szinte mindig keményedett az I mássalhangzó, gyakran — lásd: žr s š, ritkán — č m n p t v. A pozíció alapján, azaz azon magánhangzók szerint, amelyek előtt a rendelkezésre álló példákban a mássalhangzók megkeményedtek, így ábrázolhatók: 7 de EE 5 1h OR Te r i .ee)e "ua č 1 eld a š 1. e e 1 1.78 e Pm 1 e e mn ė e a t ė e p e v e Példák: coor ta, palaiZu: kit, vazuniet, Zo.rklame.- zZd ja, darza-lis, s, aZari, aZarués, pazam'u, Zamies, Zanijas, pazuriekit, važūoju, važūosu im), vaZdva, bet neZindja, (- Zibintiejus, žiedas, Zémi, grunéa, nardja, numi.ra. S; Taika, gierūlis, skra.gžd'a, nėturu, geraū, graudžz'a, graūsmas, de „drignas, keturi, materis, nendri, susirinka, tri-lika, tri: zZagre, 8, regi rag, regret; / Cepulla, _vincuities, grunča, de bainidat; vi. rsm, sagta, sast te, saris, sa sasus, aisu, paradisu, vaziosu, de jūokasi, namūosi, visi, septi“ ni, negiwins (Buga 1911) / negi-vi.nsu; sas, késas, dėšara, Sawa, $€l'mas, de Kaušinis, pušis, rasi-t, šilkinė, sirdijas, szívélyes; did'alwu., galėjau, pi p'alūda, ur *Iė: dl, Za.lg, plali (Būga 1911), gelazinie, neldiskit, de nakt'ali (1.d.), köd (szl.); nd.mura, prigi.ma, maitelis; rokonság, ménasi. ., he-tes; tvs, Ppatar'us; talp „lábat”, kapaiku, la.patd, pailis; nevarta, privaiké, svaikas. Po egy példát még megkeményedett su daglas-szal d, c: írtak le (vö. oikonima aglienai net Pasvalyiai járás, ezért a keletiek körében a dagl gyökér széles körben ismert), / bac'inas bacanas (sl. ): A század su elejéhez képest a 1977 m. mássalhangzókat valamivel ritkábban keményítették meg. A rendelkezésre álló példák š alapján a mássalhangzót kevésbé keményítették meg, mint ž, r, Az utolsók (T, előtte s) szintén i többnyire nem keményítették meg. A szótagok előtt "A hátsó sorozat magánhangzóival (vö. drignis — grunča) ugyanígy keményített, valamivel 143 gyakrabban. A pilk szóban (Būga 1911) az I nem lágyított. Vö. még: sak /š'ūk /Saki. c. A mássalhangzók egyéb sajátosságai. Egyes adatközlők (J. Novikas Girnakaliaiból) az elülső sorozatú magánhangzók után meglehetősen gyakran lágyították a szóvégi mássalhangzókat (mint a panevėžysiek): mazgūtis', pirti.s', žilvitis | žulvi.tis', net puss’. A szó elején az uo előtt a v mássalhangzó állhat hozzáillesztve és anélkül is (ugyanabban a szóban is — mint más keleti nyelvjárásokban): viosvis, -ė | ūošvis, vuodai /uodsi, vö. még vogl'us "ėglius". A más nyelvjárásokból is ismert szópárban s van hozzáadva (skragždie, ti-kstuntis | sti-kstuntis (Būga 1911), beékelt t: auštrinė, apinastris. A Az Uodegeny nyelvjárásához hasonlóan, a latgal nyelvjárás hatására egyes szavakban a § helyett cia ejtendő, a 8 helyett pedig sir —š: sašu" šeši", šaukstas "šaukštas", vesta. „vežta“, gi„vi.nšu, mū.ša „musė“, Saki„ t, dar plg. plauna (pl'auna) ” pjaunai i Tik viename žodyje vietoj ž tariama z: zu.sts (Būga 1911)/zūosis „žąsis“, 4. Hangsúly és intonáció Egyes nyelvjárási formák abban különböznek a köznyelvitől, hogy a szó végén hangsúlyosak (lietuvi: s, paukštis, slinkstis, Saudi.klE, atmen'ū ”atmenu” i Rel nulūksi), mások —a szó elején > == blabutė, latakas, pėleliškė, rūgulės. A hangsúly a Si előképzőbe húzódik vissza | mésupruiit „nesupranta”). Vö. még dvidėšimt „dvidešimt”, širdijas. | Az északkeleti nyelvjárások sajátossága —hogy időnként mellékhangsúly ejtődik a tőben (amikor a végződés rövid, a tő —hosszú), ami segít megőrizni és kiemelni a magánhangzók hosszúságát: pi EE (sl.) „pjūklas- ”, pū*nis „daržinė- ”, stūlai. | A latgal nyelvjárás hatására, a hangsúlyozási rendszer kiegyenlítése, valamint a mellékhangsúly főhangsúllyá alakítása miatt a szavak egy részében a hangsúly az első szótagra húzódik vissza Čėpulis | Čėpulis, Kukūc'ai | Kūkuči, Pilvel'uos | Pil'vel'uos (a helynevek p ji alakja —régebbi, K. Būga által lejegyzett), jaūna pati, septs: ni, pi.nki, n suprunti. Ismeretes, hogy a kelet-litván nyelvjárásokban az egyszótagú szavak intonációi nem különülnek el világosan, Uodegenu környékén a hangsúlyos tvirtapradis magánhangzó d“ gyakran nagyon elnyújtva hangzik, emelkedő tvirtagalė intonációval ejtve (nyilván a latgalok hatására). Már K. Būga (1911) a nyelvtudomány alapján a láthatóan ténylegesen hallott ereszkedő intonációt a bldgu.s, m A gé szavakban emelkedőre javította, a neva“ rta szóban azonban javítatlanul hagyta. A nyílt a magánhangzó ereszkedő intonációját ott hagyjuk meg, ahol így halljuk. Fonológiailag emelkedőként is jelölhető, mert legalábbis az Uodege-párban, a kd'swe —ka-sne "kása —kása" szavakban az ereszkedő intonációjú a mégis hosszabb 7—10 1 az egész szó — 23—71 ms. A lett nyelvész, A. Breidaks, aki elkísérte a tanulmány szerzőjét a kodo nyelvjárás kutatására, tájékoztatást adott a litvánok latgalski nyelvjárásáról. Ciskodi latgalskiul beszélve nem ejtik a törő intonációt, és a hosszú szótagokban csak 144 egyetlen, a latgalok ereszkedő és a középvidékiek emelkedő intonációja közötti intonációt ejtenek. Litvánul beszélve talán ők is egy és ugyanazt az intonációt ejtik. Ez legalább a hangsúlyos a“ magánhangzó intonációjára utalhat. III. Nyelvtani megjegyzések A beszédben, akárcsak a szomszédos keleti nyelvjárásokban, illativust használtak: pdrkelk drkli. k itan tárgyak; laban nmuo kalna. utazik; atk tvartan padabat; sun'a. neldiskit pirkén (összetévesztve —ir aisu Lietuvoj pazuré t); ; pateks. hiosna (un) aisma „į apgėlus eisime” (Būga 1911). Rögzítették a célhatározói esetet is (ainu nama g u. |] t u), a visszaható főnévi igenév hosszabb -ies végződését (radn'a saja kieminéties, raik'a kélties, vincéuities), az atematikus paliéksta alakot, a rövidülést: dau < dav „adta”, a teljesebb felszólító módot: š a k i š &miergdit'a. A főnevek és melléknevek ritkább tövei, valamint az igék asmetiuotės alakjai, akárcsak a szomszédos vilniusi nyelvjárásokban, elterjedtebb alakokba mentek át: sina „fiának”; gūla „fekszik”, negal'a Pegalit, #-dZa „virágzik”, továbbá vö. blagu.s „rosszak”, geltdnu.s „sárgák”, ki mažu.s „kicsik”. A névmási melléknév többes számú részes esetében -jiem végződés volt használatos: neduoda biedntejiem * „a szegényeknek”. Mint minden keleti nyelvjárásban, így mondták: brūngas'ai, jūunasai, mazasai, mielasai, sėnasai. A célhatározót nem az ige főnévi igenévi alakjával, hanem jelen idő harmadik személyével használták: žagarū' niér kui g 4 u n a. A szokásos birtokos eset helyett alanyesetet használtak: néturu d vilik a td -kstunclu. A keleti nyelvjárások elöljárószavait használták: ažū „mögött”, in „-ba/-be”, nuog „-tól/-től”, par „keresztül” egyes számú tárgyesettel és többes számú eszközhatározói esettel (a részes esetben — mindkét esettel), továbbá a szláv nyelvek mintájára az ant-tal alkotott szerkezetet: bū.va a ž ū pastūku. ; atėja in mū-m(s); atsitrduki n ug mani; „par pinkelais métais; par ménasi. ; dienai ("dienoje") raik'a makiet / nu (= an ”ant”) dienas makiet. IV. Leksika Istorijai ciskodiskiai paliko tarmybes: apinastris "kamanos", apzndelis "atzindytas vaikas", atsdsaja ”pavalkai”, atslaimas (ačlaimas); auštrinė "aušrine (žvaigždė)“, dang(s)tūs / darigtis „stogas“, dešimtis (dešims) „dešimt“, dieniūikas „diendaržis“, dilgijnės „dilgėlės“, drignis „vaivorykštė“, gėras ras, ot gierdlis) „ėriukas“, griaūzmas grūūsmas)? ( griaustinis“ , grinčia (grunča) namas“, ryt. „gryčia“, gurbas“ tvartas“, kėltuva“ avis“, krikštūkampė „krikštas“, kukulis „kepalas“, I6bas „loma“, lūmatas * rykštė audekle“, mėndrė „nendrė“ , meskeris’ „meškerė“ , mėšlas“ *sąšlavos“, ntekėčia „gelda“, paklotūvė „paklodė“ , pavėnis „baunksnis“ , pirkia „troba“, pūšagrybiai, rūgutės „važis“ sarmatiotis’ „gėdintis“, senagalis, sija ”balkis”, skalai „balanos“, staklés „stovai”, stabda „toks sklastis”, stojokai „pagaliai vaikams vaikščioti“, sujuke „suišimaišę“ , širdingas „nuoširdus“, tūlė „be ragų (karve)”, uodėgiai (vuodėgi ai) „skėtės“ , vėlenas „riestuvis“, viršutinės grindys „lubos“, žūgrė „noragas“ 145 žėmė „asla“, žybinis „griaustinis“, žibintiejus „švietimo įrankis prieš žibalinę lempą (kur skalūs (balanas) spauzdava)“. Šnektoje yra, žinoma, tradicinių bei naujesnių slavizmų latvybių: čėsas ir „laikas“, lopeta „kastuvas“, pakaranos „laidotuvės“, radnia * giminė“, sedldti „balnoti“, zoslanas * suolas“ t.t:; ir egrulis pacsirta”, “ gulbinai „burgonya*”, lykstė „lingė”; magiona.s „mákok? , prast „megérteni”, stastyti * „elmesélni” vakara. žvaigžne. „esti csillag“. Az egész északi litván–lett határvidéken a šaūkti (vö. orosz seams) jelentése ir „nevezni”. | Megemlítendő a paskuitinis | *paskutinis”, a paskuigelis „a szövőszék vége”, a -uiti képző használatir os a szomszédos Uodegėnai, Breslauja, Daugavpils nyelvjárásaiban: pi: lū.it „pjauti“, pilū.ja „pjauna“, nunaimi.il. 1 V. Kapcsolat a su szomszédos nyelvjárásokkal K. Būga (1961, 571) írt egy mondatot, miszerint „Ciskodo lietūvininkų šnek bevéik ta niekuo nesiskiria nuo Gryvos, Kalkuonės (Kalkuhnen) ir A Laukesas környéki nyelvjárások, amelyekben ő, úgy tűnik, még rövidebb ideig lehetett jelen. Ta Zink a kritikátlanul fejtegette E. Grinaveckienė (1980, 234). Ugyanezen vilniusi nyelvjárás beszédmódjai, be kétségtelenül, hasonlóságokat mutatnak. A daugpilisi beszédmódokban a hangsúlytalan ze, uo, mássalhangzók időnként hasonlóan redukálódnak t, d előtt i (i, ie) szinte mindig nem változnak át, a tj kapcsolatok, ritkán ejtve, mellékhangsúdj lyosak lehetnek, a £, d, képző -dite (pl. mergdité) k ¢iuojama evirtaprodithal, vannak -usti, -énti képzők, a melléknevek többes számú alanyesetében a végződés helyett -us áll, régen használt illativus, 7 atematikus igék, sok közös -i szókincs (lietivninkas lietūvininkas, dangsti „tető” dangtis, grinčia, skrėgždė stb.), a par elöljárószó „pas” stb. iš ir ir ir E ir sajátosságok közül azonban sok tovább él az Uodegėnai nyelvjárásban (kivéve) Здравствуйте! Чем могу помочь? Nincsen egyértelmű feladat. Megpróbáljam lefordítani magyarra a szöveget, vagy mást szeretne? Nodokar sasaiste, ir , -dii ir Breslaujos-Apso (nem a teljes szókincs egyezik meg), más ir északkeleti vilnisi nyelvjárásokban. A nyelvjárások felosztásának alapja a — fonetika. O a köznyelvi ke hangsúlyos magánhangzók ė, o kiejtése alapján a ciskodisiak a „žadininkai” csoportjába tartoznak (t „tėvas”, žūdis „žodis”, ža.lč „žolė“), o daugpiliškiai — žodis (t „žalininkams- “, ža.lE). Tai yra esminė fonetikos ypatybė, kuri neleidžia teigti, Jog tos šnektos 1 „beveik niekuo nesiskiria“. Be tai, kad Ciskodo apylinkėse bendrat -tie niekada neredukuojamas į -t'a., mažiau kietinami priebalsiai ir ir t. t. = Pagal kirčiuotų balsių ė, o a kiejtése hasonló a Ciskodo környéki nyelvjáráshoz į Uodegėnaié ir az adutiškisi nyelvjárir áshoz. A fonetikája, különösen a lexikája hasonló su az adutiškisi nyelvjárás 1911 m. a feljegyzésekben főként megjelölte ir K. Būga a magánhangzók keményítésével, dzsukosítir ással, a szavak végződéseivel stb. A Ciskodo nyelvjárása még hasonlóbb į Uodegėnaié, o ne į Az Adutiškis nyelvjárását. Bennük hasonló mássalhangzók palatalizálódnak (Uodegėnuose — inkább), csak előtagok ne vannak at (használatosak ir a Daugavpils és Breslauja ir nyelvjárásaiban), de az in- „į”, a „grindys, lubos” szavak, a penėti *„etetni” ir stb., célhatározói alak. A vilniusi nyelvjárásban nem sikerült su olyan beszédmódvi ot találni, amelyre a ciskodiaiak áttértek volna ir iš amelyekből származhattak volna. Leginkább, úgy tűnik, az elmúlt évszázadok során a nyelv elszigetelt 0 fejlődése választotta el a litván nyelvtől. : | - 4 3 oY. 146