Lithuanian “būti” with the infinitive as a modal expression and its Latvian counterparts

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLIV (2001), 71–87 A litván būti infinitívusszal alkotott szerkezete mint modális kifejezés és lett megfelelői AXEL HOLVOET Lietuvių kalbos institutas, Vilnius A balti nyelvekben a būti + infinitívusz ma szükségszerűséget kifejező modális szerkezetként használatos. Egy būti-t tartalmazó egzisztenciális szerkezetből alakult ki, amely célt kifejező infinitívusszal bővült (namas yra statyti ’van egy ház, amelyet fel kell építeni’ → ’egy házat fel lehet/kell építeni’). Ez a szerkezet, amely eredetileg a lehetőség és a szükségszerűség között ingadozott, később a szükségszerűség jelentésére specializálódott. A būti eredeti alanyesetű bővítményét tárgyként értelmezték újra, és tárgyesettel helyettesítették. Míg a szükségszerűséget kifejező típus mind a litvánban, mind a lettben produktív, az eredeti, alanyesetű szerkezetet a lehetőség kifejezéseként csak a litván őrizte meg (man namai matyti ’látom/a házat láthatom’). A szakirodalom olykor említ ennek a szerkezetnek lett megfelelőit is, ám ezek egy másik szintaktikai típust képviselnek, amely a lett nyelv újítása: az eredeti részes esetű ágens/modális alany helyett alanyeset jellemzi, a tagadás státusza pedig eltérő: zirgam vezumu nepavilkt → zirgs vezumu ne pavilkt. 1. A būti + INFINITÍVUSZ SZERKEZET A SZAKIRODALOMBAN A balti būti és a szláv byti infinitívusszal való használata a lehetőség vagy a szükségszerűség kifejezésére jól ismert. A nyelvtanokban, valamint a történeti és szinkrón szintaxissal foglalkozó monográfiákban olykor az itt alkalmazott módon hivatkoznak rá (azaz az ’lenni’ igét tartalmazó szerkezetként), például Miklosich (1926: 859) ezt írja: ’das subjectlose verbum substantivum bezeichnet in verbindung mit einem infinitiv die notwendigkeit oder möglichkeit und negativ die physische oder moralische unmöglichkeit einer handlung’. Hasonló leírás található Brugmannnál (1916: 923–926). Más esetekben a jelen idejű ige nyílt kifejezésének hiánya (estb, yra, ir stb.) arra készteti a tárgyalt típussal foglalkozó szerzőket, hogy predikatív infinitívuszként utaljanak rá (a lettre lásd Endzelin 1951: 991; a litvánra lásd Ulvydas, ed., 1976: 323)1. Ha az egyik szerkezet mellett 1 Egyes (főként orosz) munkákban a ’lenni’ ige nyílt alakjait tartalmazó és azokat nélkülöző szerkezetek alapvető szerkezeti azonosságát nem hagyják figyelmen kívül, de mindkettőt az ’önálló infinitívusz’ eseteiként írják le (vö. Borkovskij, ed., 1978: 278–283). Ez a megközelítés nyilván azon a feltevésen alapul, hogy az infinitívusszal használt byti ige múlt és jövő idejű alakjai nem önálló igeként, hanem pusztán igeidőjelölőként szerepelnek. 72 | AXEL HOLVOET Ha a szerkezetnek, amelyben a ’lenni’ jelen idejű alakja nincs kifejezve, van megfelelője kifejezett igeidejű alakkal (például a litván Man buvo eiti ’mennem kellett/el kellett volna mennem’ a Man važiuoti ’mennem kell/kellene’ mellett), akkor világos, hogy az előbbinek tartalmaznia kell a ’lenni’ jelen idejű, harmadik személyű alakjának zéró realizációját (ez a zéró realizáció mindkét élő balti nyelvből és több szláv nyelvből is jól ismert jelenség), és hogy egyetlen szerkezet különféle változatairól van szó, nem pedig két különböző szerkezetről. Azonban nem minden igeidőalak használatos ugyanolyan rendszerességgel (például a szerkezet gyakorlatilag a jelen időre korlátozódhat, vagyis a ’lenni’ kifejezett alak nélküli változatra); emellett további funkcionális különbségek is kialakulhatnak, amelyek elhomályosíthatják az alapvető azonosságot a ’lenni’ ige valamely alakját tartalmazó és azt nem tartalmazó szerkezetek között2. A litvánra vonatkozóan Palionis (1972) és Ambrazas (1995) egyaránt arra a következtetésre jut, hogy nincs ok a két típust különválasztani. Más szóval a man važiuoti szerkezetet szerkezetileg úgy kell értelmezni, mint man (yra) važiuoti (az óoroszra nézve ezt Potebnja már 1958: 394-ben hangsúlyozta). A tárgyalt típus egyes változatait néha azért is különítik el önálló szerkezetként, mert különböző esetű tárgyak fordulnak elő bennük. A litvánban (a lettben maradványszerűen) és egyes szláv nyelvjárásokban az infinitívusz mellett alanyesetű tárgyat is találunk a tárgyesetű mellett: man namai statyti a man namus statyti mellett: ’házat kell építenem/házat kellene építenem’ (az e mintákat példázó mondatok Ambrazas 1995-ből származnak). Ha az alanyesetet alanyként, a tárgyesetet pedig tárgyként értelmezzük (ami bizonyos szempontból helytálló, de azt jelenti, hogy a nyelvfejlődés különböző szakaszainak jelenségeit azonos szintre helyezzük, mivel itt az eredeti alany tárggyá való újraelemzéséről van szó, v. infra), akkor a két típus nem magyarázható azonos módon. Ez vezette Fraenkelt (1928: 118–119) arra, hogy azt mondja: az ataiti in kaip bua iam ataiti mondatban az infinitívusz a būti alanya, míg az iumus bus rustas sudas pas Diewa kelti mondatban az infinitívusz állítmányt fejez ki, amelynek alanya a sudas (Fraenkel 1928: 14; mindkét példa a Wolfenbütteli Posztillából való, pontos helymegjelölés nélkül). Az infinitívusz būti alanyaként való értelmezése (amelyet Fraenkel a kaip bua iam ataiti esetében javasolt) nem adhat pontos leírást az itt tárgyalt szerkezet legkorábbi szakaszáról, mert a balti és szláv infinitívusz eredetileg egy -ti- képzős verbális főnév részes esete volt, így eredeti használati köre arra korlátozódott, amit ma célhatározói infinitívusznak nevezünk. A balti infinitívuszi szerkezetek legkorábbi szakaszainak rekonstruálásakor mindig szem előtt kell tartani az infinitívusznak mint igei alaknak viszonylag új keletű eredetét, valamint azon lehetséges szintaktikai funkciók körét, amelyeket az infinitívusz morfológiai természetéből, vagyis egy verbális főnév részes esetéből adódóan kezdetben betölthetett. Valahányszor az infinitívusz alanyként működik, abban az értelemben, hogy alanyesetű alany helyét foglalja el (mint a Turėti daug dėdžių [...] nemažą garbės ir malonumo ’sok nagybátyja lenni [...] nem csekély megtiszteltetés és öröm’ – Vaižgantas, idézi Ulvydas, ed., 1976: 292), ez a helyzet viszonylag új fejlemény. Ambrazas (1995) distinguishes, within the syntactic type under consideration here, two subtypes: (man) yra / Ø / buvo / bus namai matyti and (man) yra / Ø / buvo / bus namai 2 Példaként említhető a ’lenni’ ige zéró alakját tartalmazó szerkezetek (jelen idejű alakok) és a lett būs jövő idejű alakját tartalmazó szerkezetek közötti funkcionális különbségtétel (v. infra). A LITHUÁN b6bti AZ INFINITÍVUSSZAL 73 statyti. A balti infinitívusz eredetét szem előtt tartva a szerkezetet (man) yra / / buvo / bus namai matyti egy főigét és nominativusi alanyt tartalmazó szerkezet kibővített változataként elemzi. A nominativusi alanyt később újraértelmezték, és az infinitívusz tárgyaként kezdett funkcionálni. Ez a balti infinitívuszi szerkezetekre jellemző nominativusi tárgy egyik forrása. A nominativusi tárgynak accusativusi tárggyal való helyettesítése hozta létre az újabb változatot: (man) yra / / buvo / bus namus statyti. A tranzitív igét tartalmazó, fent említett modellek mellett Ambrazas az intranzitív igéket tartalmazó modellt is tárgyalja: (man) yra / / buvo / bus eiti. Ez a modell kétségtelenül újabb eredetű, és a tranzitív modell alapján kellett kialakulnia, miután végbement az újraértelmezés. Ambrazas e folyamatot újraértelmezésként leíró magyarázata (amely lényegében Brugmann 1916: 925 magyarázatát tükrözi) meglehetősen meggyőző, bár más magyarázatok is születtek: Timberlake (1974) a nominativusi tárgyat a finn, a balti és az északorosz nyelveket összekapcsoló areális konvergenciával magyarázza. Ahogyan Ambrazas rámutatott, ez a két magyarázat nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Ambrazas rekonstrukciója mindenesetre a legvalószínűbb magyarázata ennek a szükségességet kifejező szerkezetnek, hiszen a „lenni” igét célhatározói infinitívusszal vagy más, célt kifejező megfelelő szerkezettel kombináló konstrukció a lehetőség és/vagy szükségesség kifejezésének gyakori eszköze; vö. az angol what is to be done, a német die Frage ist nicht zu lf6sen stb. példával. Feltételezhetjük, hogy az ilyen szerkezetek egzisztenciális konstrukciókból erednek, és utóbb modálisként értelmezik újra őket; vagyis az eredeti modell a következő: yra namai statyti / matyti, ami nagyjából azt jelentené, hogy „van egy ház, amelyet látni/építeni lehet”. Más szóval, namai eredetileg egy egzisztenciális szerkezet alanya volt. Timberlake hipotézisére tehát nem annyira a nominativus használatának eredetét magyarázva van szükség, hanem inkább annak megvilágításához, hogy miért maradt fenn a nominativus a szerkezet modális kifejezésként való újraértelmezése után is, vagyis abban a szakaszban is, amikor a nominativusi alany nominativusi tárggyá vált. Ambrazas (1997: 99) pedig éppen ezt a szerepet tulajdonítja a finn szubsztrátumnak/adstrátumnak. 2. A b6bti MODÁLIS IGEKÉNT VALÓ ÉRTELMEZÉSÉNEK PROBLÉMÁJA Noha a nominativus státuszának változása a namai yra statyti szerkezetben (vagyis tárgyi nominativusként való újraértelmezése, majd végső soron accusativusi tárggyal való felváltása) egyértelmű, a szakirodalom mindeddig nem fordított figyelmet a „lenni” ige státuszában bekövetkezett változásokra. Eredetileg főige volt, amely egzisztenciális predikátumot fejezett ki. Mielőtt a nominativusi alany tárgyként való újraértelmezése megtörtént volna, szükségképpen volt egy olyan időszak, amikor a tagmondat eredeti szintaktikai szerkezete fennmaradt, de a szemantikai szerkezetben már eltolódás következett be, és az egész szerkezet lehetőséget vagy szükségességet kifejező jelentést vett fel. Hasonló helyzet figyelhető meg más olyan szerkezetek esetében is, amelyek modális jelentést alakítottak ki vagy alakítanak ki. Így például a balti és a szláv nyelvekben modális jelentés (a szükségesség hiányának jelentése) alakult ki azokban a szerkezetekben, amelyekben egy infinitívuszi vonatkozói mellékmondat egy egzisztenciális szerkezet rejtett alanyához kapcsolódik. A litván n1ra ko skaityti és a lett nav ko las2t jelentése „nincs mit olvasni”, de egyúttal az is lehet, hogy „nincs értelme olvasni (bármit vagy egy bizonyos szöveget)”. 74 | AXEL HOLVOET Ez utóbbi értelmezés vezet ahhoz, hogy a szerkezet modális funkcióban használatos; ilyen esetben a vonatkozó névmás elveszíti az infinitívusz skaiytyti, lasīt igéjének tárgyaként betöltött nyelvtani szerepét, az infinitívusz pedig saját tárgyat vehet maga mellé: Nēra ko skaiytyti tokių knygų, Nav ko lasīt tādas grāmatas3. Az infinitívuszhoz kapcsolódó, a vonatkozó névmástól különböző tárgy bevezetése a szerkezet modális újraértelmezését követő aktualizálódás egyik esete. Azok a példák, amelyekben nem jelenik meg új tárgy, noha az infinitívusz tranzitív (részben ellipszis következtében, például: nėra ko skaiytyti „nincs mit olvasni”, illetve „nincs értelme [azt] olvasni”, vagyis az imént említett könyvet), ma szintaktikailag kétértelműek; nyilvánvalóan kellett azonban lennie egy köztes szakasznak, még a szintaktikai változások előtt, amikor csak a jelentés tolódott el. Hasonló helyzet rekonstruálható a namai statyti „van egy ház, amelyet fel kell építeni”, „fel kell építeni egy házat” szerkezet esetében is. Ez az új modális jelentés viszont olyan szintaktikai újraértelmezéshez vezetett, amelynek során a yra a modalitás kifejezőjeként kezdett funkcionálni, vagyis modális predikátumot jelenített meg, amelynek argumentumát a beágyazott szerkezet képviselte: [namai statyti]; ez pedig a namai nominativusi tárgyként való újraértelmezéséhez, majd végül accusativusszal való felváltásához vezetett. A folyamat pontosan párhuzamos azzal, amely a turėti „birtokolni” igét érintette. Feltételezhetjük, hogy a turiu duonos valgyti szerkezet eredetileg célhatározói dativust is tartalmazott: „van kenyerem, amit megehetek” → „kenyeret kell ennem”. Valójában az eredeti jelentés (amely a következő tagolást feltételezi: [(turiu duonos) valgyti])) az új mellett ma is él ([turiu [duonos valgyti]]). Napjainkban a turėti modális igei jelentését („kell”, „muszáj”, „kellene”) az alapvető birtoklást kifejező jelentés mellett külön jelentésként tartják számon; a „habeo” és a „mihi est” alapvető szemantikai hasonlóságára tekintettel (amelyeket szintaktikai konverzívumokként kell leírni, amint azt Benveniste 1966 hangsúlyozta) hasonló modális jelentést a „lenni” igének is tulajdoníthatunk. A būti modális igeként való értelmezése természetesen további magyarázatot kíván. A turėti ige megfelel a modális igékről alkotott elképzeléseinknek, mivel mutatja a generatív grammatika AUX komponenseként leírt kategória bizonyos jellemzőit: mintegy elkülönül a mondat szintaktikai szerkezetétől, és nincs rá hatással. Ebben az értelemben hasonlít az idő- és módjelölőkre; az időt és a módot valóban gyakran segédigék fejezik ki. Ezért itt beszélhetünk modális segédigéről. A būti esete nyilvánvalóan más, mert úgy tűnik, hogy ez az ige befolyásolja a szintaktikai szerkezetet. A generatív leírási mód követelményei és konvenciói azonban itt nem relevánsak. A modális ige rendszerint olyan modális predikátumot képvisel, amelynek egyetlen propozicionális argumentuma van, s ennek szintaktikai reprezentációja egy beágyazott mondat. Itt abból indulok ki, hogy egy ilyen predikátum befolyásolhatja az esetformák kiosztását. Megjegyzendő, hogy erre a feltevésre szükség van a lett debitivus szintaktikai tulajdonságainak magyarázatához: ez tisztán modális funkciójú forma, azaz modális predikátumot fejez ki. Az esetformák kiosztását azonban megváltoztatja. A modális predikátumok rendszere (a mondatmodalitástól elkülönítve) a szükségesség és a lehetőség központi jelentésein alapul. A tulajdonképpeni modális igék rendszerint az egyikre specializálódnak 3Vö. az orosz нечего читать такие книги kifejezéssel is, amelyben a tagadott főige, a нет, összeolvadt a vonatkozó névmással, és a mai nyelvhasználatban, ebben a sajátos jelentésben, olyan predikatív kifejezésnek tekintjük, amelynek jelentése: „nincs értelme (valamit megtenni)”. LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE 75 a szükségszerűség vagy a lehetőség kifejezésére. Ez a két modális jelentés természetesen több szempontból is összefügg egymással a tagadás működése révén. Különösen a következő ekvivalenciákat kell megfigyelni: ‘□¬p’ = ‘¬◇p’ (‘szükségszerű, hogy ne¬p’ = ‘lehetetlen, hogy p’) ‘¬□¬p’ = ‘◇p’ (‘nem szükségszerű, hogy ne¬p’ = ‘lehetséges, hogy p’) Bár a nyelvek a modális igéket tartalmazó szerkezetekben a tagadás bevezetését illetően gyakran különféle formai korlátozásokat mutatnak, elvileg lehetséges a tagadást vagy a modális igéhez (KÜLSŐ TAGADÁS), vagy az infinitívuszhoz (BELSŐ TAGADÁS) kapcsolni, amint azt a következő litván példák szemléltetik: jis negali ateiti (‘¬◇p’) ‘lehetetlen, hogy eljöjjön’ ‘/lehetetlen, hogy el fog jönni’ jis gali neateiti (‘◇¬p’) ‘lehetséges, hogy ne jöjjön el’ ‘/lehetséges, hogy nem fog eljönni’ jis negali neateiti (‘¬◇¬p’) ‘lehetetlen, hogy ne jöjjön el’ ‘/lehetetlen, hogy nem fog eljönni’ A szükségszerűséget kifejező szerkezetekben azonban a tagadás gyakran belsővé tehető, vagyis formailag a modális igéhez kapcsolódhat, miközben szemantikailag az infinitívuszhoz tartozóként értelmezzük. Például a jis neturi ateiti szerkezet jelentése ‘¬□¬p’, vagyis ‘nem szükségszerű, hogy eljöjjön’ = ‘nem kell eljönnie’, de jelentheti azt is, hogy ‘□¬p’, vagyis ‘szükségszerű, hogy ne jöjjön el’, ‘nem kellene eljönnie’. Az itt röviden jellemzett modális igék mellett a szükségszerűség és a lehetőség kifejezésének számos más módját is megemlíthetjük. A latinban például a szükségszerűséget gyakran predikatív gerundivumos szerkezettel fejezik ki: Karthago delenda est ‘Karthágót el kell pusztítani’. A latin predikatív gerundiumos szerkezet szerkezeti és funkcionális megfelelője a lett jelen idejű passzív melléknévi igenévi szerkezet: Siens ir pļaujams ‘A szénát le kell kaszálni’. A lett szerkezet azért érdekes, mert példát szolgáltathat egy olyan kifejezésre, amely a szükségszerűség és a lehetőség között kétértelmű. Egy -ms képzős igenév, pontosabban (mivel ennek az alaknak a tisztán igenévi használata csak ritkán figyelhető meg) igei melléknév az objektum általános hajlamát jelöli valamely cselekvéstípus elszenvedésére, de e hajlam pontos értelmezése a lehetőség (‘amely lekaszálható’) vagy a szükségszerűség (‘amelyet le kell kaszálni’) szempontjából a kontextustól függ. Ez a meghatározatlanság azokban az esetekben is fennáll, amikor az igei melléknév kopulás szerkezetben szerepel, és a Siens ir pļaujams mindkét jelentést, a lehetőségét és a szükségszerűségét is hordozhatja. A ‘van’ igét és célhatározói infinitívuszt tartalmazó szerkezetekben több nyelvből is hasonló modális kétértelműség adatolható; vö. a német Die Frage ist zu lösen ‘A problémát meg lehet oldani’ vagy ‘A problémát meg kell oldani’ példát. Az ilyen szerkezetek szükségszerűséget kifejező eszközként való specializálódása valószínűleg fokozódó grammatikalizációjukkal függ össze. Valószínűleg így magyarázható, hogy a latin predikatív gerundiumos szerkezet a szükségszerűség kifejezésének eszközévé specializálódott. A lett jelen idejű szerkezet a jelen 76 | AXEL HOLVOET passzív melléknévi igenevek hasonló folyamaton mennek keresztül. Azokban az esetekben, amikor a passzív melléknévi igenévi szerkezet kopulás, a lehetőség és a szükségszerűség között szintén kétértelmű; amikor azonban megszűnik kopulásnak lenni, és tulajdonképpeni MODÁLIS SZERKEZETKÉNT kezd működni, csak a szükségszerűségi olvasat marad fenn. Ez akkor fordul elő, ha az ilyen típusú szerkezet intranzitív igéből származik, így nincs nominativusban álló alany, ezért a szerkezet többé nem értelmezhető kopulásként: Ikviens jau zināja, kurā baznīcā viņam ejams (P. Rozītis) ‘Mindegyikük tudta, melyik templomba kellett mennie’. További példákat is találhatunk olyan modális szerkezetekre, amelyek kezdetben a szükségszerűség és a lehetőség között kétértelműek, majd később specializálódnak4. A jelen cikkben tárgyalt szerkezetek közéjük tartoznak. 3. A būti + FŐNÉVI IGENÉVI MODÁLIS SZERKEZET GRAMMATIKALIZÁLÓDÁSÁNAK KÉT SZAKASZA A būti-t és főnévi igenevet tartalmazó balti szerkezetek mintha megerősítenék azt az elképzelést, hogy eredetileg egy differenciálatlan szerkezetről volt szó, amely kétféle modális értelmezést (lehetőséget vagy szükségszerűséget) engedett meg, majd olyan, modálisan egyértelmű szerkezetté fejlődött, amely már csak a szükségszerűséget fejezi ki. A lehetőséget kifejező jelentés előfordulásait maradványszerűnek és terméketlennek kell tekinteni. Fejtegetésemet a lett nyelvvel kezdem, amelyben az itt tárgyalt szerkezetek gyakoribbak, mint a litvánban (bár néhány új, sajátosan lett fejlemény nyomait is mutatják, amelyekre alább visszatérek). A litvánban a būti ragozott alakjait tartalmazó szerkezetek ma már kivételesek; Bretkūnas írásaiban jól adatoltak (vö. Palionis 1972: 125–126). A Lett Akadémia nyelvtana (1959: 622) szerint az elkerülhetetlenség és a lehetetlenség „rokon jelentéseit” a predikatív főnévi igenév fejezi ki. A következő példákat idézi: (1) Ātrāk par nākamo pavasari... naudu neredzēt. „Jövő tavasz előtt semmi remény pénzt látni.” (2) Jums manu ilgu mūžam nesaprast. (Rainis) „Vágyódásomat soha nem fogod megérteni.” Világos, hogy itt nem két rokon, de különálló szerkezetről van szó, ahogyan azt az Akadémiai nyelvtan megfogalmazása sugallni látszik. Természetesen kétféleképpen is megfogalmazhatjuk: p lehetetlensége az ¬p elkerülhetetlenségeként is megfogalmazható. Ha most feltételezzük, hogy az itt idézett szerkezetek a būt és a főnévi igenév esetei, nem pedig önálló predikatív főnévi igenevek, akkor a tagadás főnévi igenévvel való előfordulása arra utal, hogy belső tagadással van dolgunk, és hogy a „¬◊p” („lehetetlen, hogy p”) kifejezése a „□¬p” („szükségszerű, hogy ne ¬p”) alakban történik, és a Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ilyen modálisan homályos szerkezeteknek szükségképpen ilyen specializálódáson kell átesniük, vagy hogy szükségképpen a szükségszerűség, nem pedig a lehetőség kifejezőivé kell fejlődniük. A német „modális főnévi igenév” (ist zu lösen) például nem mutatja annak jeleit, hogy bármelyik irányban fejlődne: úgy tűnik, meglehetősen stabilan fejezi ki mind a lehetőséget, mind a szükségszerűséget (vö. Van der Auwera & Plungian 1998: 100–103). LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE | 77 A būti ige jelentése a [BŪT] + NEG-INF szerkezetben tehát szükségszerűség, nem pedig lehetőség. Az (1) és a (2) tehát ugyanazt, szükségszerűséget kifejező szerkezetet képviseli, mint a (3): (3) Ai vecais bāleliņ, Tev manam tēvam būt, Tev manim zirgu pirkt, Tev atvest līgaviņu. „Ó, bátyám, neked kell apámnak lenned, nekem lovat venned és menyasszonyt hoznod” (BW 13796) Amikor a tagadás a būt modális igéhez kapcsolódik, elméletileg két jelentés várható: ‘¬□p’, illetve a tagadás hatókörének csökkenésével vagy internalizálásával ‘□¬p’. Ténylegesen csak az utóbbi jelentés adatolható azokban az esetekben, amikor az ige kifejezetten megjelenik: (4) Nevienam svēšam nebīj redzēt, ka Slaucēja madāma ēda [...] (R. Blaumanis) „Egy idegennek sem lett volna szabad látnia, hogy Slaucēja madám eszik [...].” (5) Tev nebūs raudāt, mīļā dvēsele... (Rainis, idézi Bergmane e.a., 1959: 623) „Nem szabad/szabadna sírnod, drága lelkem.” A tagadás formális kapcsolódása az infinitívuszhoz (*tev būs neraudāt) nem tűnik adatoltnak, és nyilvánvalóan fölösleges, mert a megfelelő jelentést a tagadás hatókörének csökkentésével járó szerkezet fejezi ki (tev nebūs raudāt). Másfelől az utóbbi szerkezetnek nincs jelen idejű megfelelője: nincs olyan szerkezet, hogy *Tev nav raudāt ’nem szabad sírnod’. Abban a jelentésben, amelyet egy ilyen szerkezettől várnánk (figyelembe véve a tagadás hatókörének csökkenését), mindig a būt jövő idejű alakját használják. Itt a tagadó szerkezetekben nyilvánvalóan az igeidőalakok sajátos specializációja ment végbe. A jövő idejű būs használata az olyan szerkezetekben, mint a Tev nebūs zagt ’Ne lopj’ szemantikailag nem motivált, mert a deontikus szükségszerűség általánosító kijelentésben kifejezett modalitását rendszerint nem úgy értelmezzük, mint ami a jövőben lép életbe, és nem foglalja magában a beszéd pillanatát; a modális ige jövő idejét rendszerint csak dinamikus modalitás esetén használják (vö. You should not steal vs You will have to steal). Nyilvánvalóan a tagadó jövő idő váltotta fel a tagadó jelen időt deontikus jelentésben. Jelen időben csak belső tagadás lehetséges. A deontikus és dinamikus jelentéseknek ez az eloszlása nyilvánvalóan a tagadó szerkezetekből átterjedt az állító szerkezetekre is, így a Tev būs strādāt ’Dolgoznod kell’ szerkezet is ma már deontikus jelentésre specializálódott5. Úgy tűnik, a litvánban ugyanez a tagadási minta érvényesül. A tagadás modális igeként a būti alakhoz kapcsolódhat; a jelentés deontikus, értelmezése pedig ‘□¬p’ (a tagadás hatókörének csökkenésével). A teljes szerkezet a modern litvánban már nem produktív. A következő példában a nebuvo jelentése: ’nem kellett volna’: (6) Kaip nuseidau nuo žirgelio, nebuvo vadinti, kaip įėjau į seklyčią, nebuvo sodinti. (Ambrazas 1995: 94) 5 A régebbi lett nyelvtanokban az infinitívusszal álló būs alakot olykor jövő idejű felszólító módként írják le; vö. Andronov (1999: 161–163). 78 | AXEL HOLVOET „Amikor leszálltam a lovamról, nem kellett volna behívnod, amikor beléptem a házadba, nem kellett volna hellyel kínálnod.” Ha a tagadás belső, a jelentés dinamikus, és a „□¬p” lehetetlenség („¬◇p”) kifejezésére szolgál. A tagadás ekkor az infinitívuszhoz járul, a ‘be’ ige pedig nem jelenik meg a felszíni szerkezetben: ezért nincs lehetőség az igeidő változtatására. A litván nyelvtan predikatív infinitívusszal alkotott szerkezetként írja le ezt (vö. Ulvydas, ed., 1976: 323): (7) Seserys atšoko: jo (žalčio) nebįsvaryt! (Salomeja Nėris, idézi Ulvydas, ed., 1976: 323) „A nővérek hátrahőköltek: a siklót már nem lehetett elűzni.” (8) Arkliui nepavykti vežimo. „A ló nem tudja húzni a szekeret.” A lehetetlenség olvasata természetesen csak akkor lehetséges, ha a tagadás IGEI CSOPORT TAGADÁSA, nem pedig akkor, ha hatóköre egyáltalán nem terjed ki az igei csoportra. A (9)-ben például a tagadás abban az értelemben belső, hogy nem a modális igéhez tartozik (a ki nem fejezett būti igéhez), hatókörén belül azonban csak a határozószó visuomet áll, az ige nem: (9) Ne visuomet gi ir mums jungą vilkti. (A. Vienuolis, idézi Ulvydas, ed., 1976: 616) „Nekünk sem kell mindig az igát húznunk.” Míg a lehetetlenség jelentése a szükségszerűség jelentéséből a fent leírt módon levezethető, a lehetőségé nyilvánvalóan nem. Ezért a modális būti(i) ’kell’ ige nem szerepelhet a namai matyti típusú szerkezetekben, hacsak nem tulajdonítunk ennek az igének egy másik jelentést is, nevezetesen a lehetőséget. Erre azonban valószínűleg nincs ok. A namai matyti típusnak szintaktikai és szemantikai sajátosságai egyaránt vannak: ezek közül a legfontosabb a nominativusz következetes megőrzése (Ambrazas 1995: 90). Mivel a nominativusz az itt vizsgált szerkezetek fejlődésének egy korábbi szakaszát képviseli, indokoltnak tűnik feltételezni, hogy e szerkezet modális jelentése szintén korábbi szakaszt képvisel a modális kifejezéssé való grammatikalizálódás folyamatában. A lehetőség és a szükségszerűség közötti bizonytalanság nem gyakori a modalitást kifejező szakosodott lexikai elemekben, azaz a modális igékben. Úgy tűnik azonban, hogy jellemző a modális funkciójú grammatikalizálódás kezdeti szakaszában lévő különféle szerkezetekre. Fentebb megállapítottuk, hogy a yra namai matyti / statyti típusnak egzisztenciális szerkezetből kellett kialakulnia: „Van egy építendő/látható ház.” Amíg a szerkezet egzisztenciális maradt, modális jelentése is bizonytalan volt: a yra namai statyti jelenthette azt, hogy „van egy ház, amelyet fel kell építeni”, míg a yra namai matyti egyidejűleg úgy is értelmezhető volt, hogy „van egy ház, amely látható”, vagyis „egy házat látni lehet”. Egy későbbi szakaszban, amikor a modális jelentés vált uralkodóvá, és a namai statyti szerkezetet beágyazott infinitívuszi mellékmondatként (nominatívuszi tárggyal) értelmezték, ez a kétértelműség a szükségszerűség jelentésének javára megszűnt. Párhuzamként a lett nyelv jelen idejű passzív szerkezeteit idézhetjük LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE 79 a fent említett participiumok: eredeti alakjukban (kopulatív szerkezetekként) lehetőséget és szükségszerűséget egyaránt kifejezhetnek, a grammatikalizáció előrehaladottabb szakaszában azonban a szükségszerűség jelentésére specializálódnak. A namai matyti típus tehát maradványjellegű, és ez abban is tükröződik, hogy lexikai korlátozások vonatkoznak rá: úgy tűnik, ma már az érzékelést kifejező igék egy szűk csoportjára korlátozódik6. For Latvian, Endzelin (1951: 992) cites one example that can be compared to the Lithuanian type namai matyti: (10) pazīt man(i) brāļu māsas: pilni pirksti gredzentiņu BW 6259, 4 „Fel tudom ismerni a rokonaim nővéreit: az ujjaik tele vannak gyűrűkkel.” Ez a típus a megfelelő litván szerkezethez hasonlóan funkcionális szempontból maradványjellegű: a lehetőség eredeti jelentése egy (vagy talán néhány), érzékelést vagy megismerést kifejező ige esetében marad fenn. A lettben a szerkezet teljesen eltűnt a mai nyelvből, míg litván megfelelője – bár ma már lexikai korlátozások vonatkoznak rá – továbbra is teljesen élő. Szintaktikailag a lett szerkezet beolvadt a szükségszerűséget kifejező produktív típusba, a nominativust pedig accusativus váltotta fel; ez a (10)-ben nem látszik, de a BW 6259 más változataiból kiderül (pl. pazīt bija kunga riju „fel lehetett ismerni a földesúr pajtáját”; pazīt man brāļa māsu „fel tudom ismerni a rokonom nővérét”), valamint más szövegkörnyezetekből is (pazīt bija pora egli melnajām skujinām „fel lehetett ismerni a mocsaras talajon növő fenyőt fekete tűleveleiről”). Ez az átalakulás nem ment végbe a litvánban, ahol a lehetőséget kifejező maradványtípusban megmaradt a nominativus. 4. SAJÁTOS FEJLEMÉNYEK A LETTBEN A fent idézett (10) példa a lehetőséget kifejező maradványjellegű litván típus pontos megfelelője. Mühlenbach (Endzelin & Mühlenbach 1928: 194) és Endzelin (1951: 992) azonban példák egész sorát idézi, amelyek állítólag a namai matyti típusnak felelnek meg. Ezek közül csak a (10) állító, és értelmezhető hihetően a lehetőség kifejezéseként. A többi példa mind tagadó, ezért nincs ok arra, hogy elkülönítsük őket az (1–2)-höz hasonló szerkezetektől, amelyek valójában szükségszerűséget fejeznek ki. Azért említik őket együtt a pazīt (10)-beli használatával, mert ezekben is érzékelést kifejező igék szerepelnek. Közelebbről vizsgálva azonban a lett szerkezetek, 6A szláv nyelvekben is találhatók bizonyos nyomai annak, hogy a byti + infinitivus lehetőséget kifejező használata az érzékelést jelentő igékre korlátozódott. Az óoroszra vonatkozóan lásd Borkovskij, ed. (1978: 280). A lengyelben az eredeti infinitivusokat – widać „látni lehet”, słychać „hallani lehet”, czuć „érezni lehet”, znać „észrevenni lehet” – ma is a być „lenni” igével használják (jelen időben elmarad), például: widać było „látni lehetett” stb. Azt mutatják, hogy az eredeti nominativust accusativus váltotta fel, például: słychać muzykę „hallatszik, hallani lehet a zenét”. Szinkrón szempontból azonban már nem tekintik őket infinitivusnak, részben azért, mert azok az igék, amelyekből származnak (widać, słychać), használaton kívülre kerültek. A mai lengyel nyelvtanban a widać és a słychać ragozhatatlan igeként szerepel, amely a być igét az idő és a mód segédigéjeként használja. 80 | AXEL HOLVOET vagy legalábbis egy részük, más természetűnek látszik. A (10)-zel való felszínes hasonlóságot figyelhetjük meg az alábbi példákban: (11) ķēniņa dēla ne redzēt, ne dzirdēt „A herceget sehol sem látni, sem hallani.” (12) no tās reizes vilku ne redzēt, ne dzirdēt „Attól fogva a farkast se látni, se hallani nem lehetett.” (13) sauli nekur manīt „A nap sehol sem látható.” (14) uzsviedis tik augsti, ka gandrīz ne saredzēt „Olyan magasra hajította, hogy alig lehetett látni.” Ezek a szerkezetek igen sajátos természetűek az (1, 2)-höz és a (10)-hez képest. Feltűnő, hogy a (11–12)-ben és a (14)-ben nincs az igéhez kapcsolt tagadószó. A (13)-ban nemanīt alakot várnánk a manīt helyett (vö. es viņu nekur nemanīja), a (14)-ben pedig a ne saredzēt ([neˈsaredzēt]) helyett a nesaredzēt ([ˈnesaredzēt]) alakot várnánk. A tagadás mondattagadás, ezért procliticumként⁷ kellene viselkednie, és az igéhez kellene kapcsolódnia, ahogy az (1)-beli neredzēt és a (2)-beli nesaprast esetében. Nem ez az egyetlen szabálytalanság. A legrejtélyesebb a ragozott esetalakok használata. A (10)-ben részes esetű alany van, akárcsak az (1)-ben és a (2)-ben. Vannak azonban olyan szerkezetek is, amelyekben nominativus jelenik meg, és ez szemantikailag nem az infinitivus tárgyaként (mint a litván jau namai matyti szerkezetben), hanem annak cselekvőjeként működik. Ismét Endzelin (1951: 992) releváns példáit idézem: (15) zirgs tādu vezumu neparko pavilkt „Semmi esély arra, hogy a ló elmozdítson a helyéről egy ilyen szekeret.” (16) ķēniņa dēli... tuvumā ne rādīties „Szó sem lehet róla, hogy a hercegek a hely közelébe jöjjenek.” Ha a (11–14) szerkezetileg egyenértékű a litván jau namai matyti szerkezettel, amelyben a cselekvő – ha kifejezett – csak részes esetben állhat (man bus namai statyti), akkor azt várjuk, hogy az infinitivus mellett a cselekvő szintén részes esetben jelenjen meg. Ha így van, akkor a (15–16) típust el kell különítenünk a (11–14)-ben képviselt típustól. De valóban jogunk van-e elkülöníteni ezt a két lett szerkezettípust? Megjegyzendő, hogy vannak olyan esetek, amikor nem jelenik meg kifejezett nominativusi alany-cselekvő, az „nulla alannyal” álló értelmező viszont mégis nominativusban van: (17) Volt egy olyan fürdőház, ahová késő este az ember még csak gondolni sem mert egyedül elmenni. 7Itt – sok más esethez hasonlóan – a proklitikum nem jelent hangsúlytalanságot. A lett mondattagadó szó a hangsúlyegység szempontjából a igével alkot egységet, és mivel a hangsúlyegységen belül rendszerint az első szótag hangsúlyos, valójában éppen a tagadószó kap hangsúlyt. LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE 81 A viens pats alanyesetű alak (a vienam pašam helyett) egyértelműen azt mutatja, hogy ALANYESETŰ, ZÉRÓ ALANYÚ szerkezettel van dolgunk: ha az alany kifejtett lenne, alanyesetben állna, ahogyan a litván jau namai matyti szerkezetben a cselekvő – ha kifejezik – részes esetben állna. Mindkét esetben a zéró alany azért jelenik meg a kifejtett alany helyett, hogy jelezze: a cselekvő általános értelmű, vagyis a namai matyti jelentése: „bárki láthatja a házat”, a lett ne domāt pedig azt jelenti: „az ember még csak nem is álmodhat ilyesmiről, még csak számításba sem vehet ilyesmit”. Egy konkrét (nem általános értelmű) alany nyilvánvalóan alanyesetben állna, ami a (18)-as mondatot eredményezné, a (15–16)-oshoz hasonló szerkezetet: (18) a király fia... még csak nem is gondolna arra, hogy egyedül megjelenjen A (17)-es mondat teljes szintaktikai reprezentációjának számot kellene adnia az alanyesetűként jelölt zéró alany jelenlétéről is (az alanynak nincs felszíni megvalósulása, de az állítmány névszói részének egyeztetésében a részes eset helyett az alanyeset használatát írja elő): ∅nom nem gondolni, egyedül megjelenni A litván szerkezet esetében viszont a következő típusú absztrakt modellt javasolhatjuk: ∅dat namai matyti Most már világos, hogy a (11)-es mondat esetében a litván szerkezettől teljesen eltérő alapstruktúrát kell feltételeznünk, mégpedig: ∅nom a király fiát se látni, se hallani Igaz, hogy az Endzelin által idézett, zéró alanyt tartalmazó példák közül csupán egy, mégpedig a (17)-es, szolgáltat szintaktikai bizonyítékot az alanyesetű zéró alanyra. Más példákban, például a (13)-asban és a (14)-esben, csak közvetett bizonyítékunk van, abban az értelemben, hogy a tagadás helye és státusza lehetővé teszi annak megállapítását, hogy ezek a mondatok a (17)-esével azonos típusba tartoznak, és ennélfogva a (15)-ös és (16)-os mondatéval is azonos típusúak. Ez a következtetés aligha indokolatlan, mivel valamennyi példa szoros kapcsolatot sugall egyrészt a tagadás helye és státusza, másrészt az alanyesetű alany között. E kapcsolat természetét alább tárgyaljuk. E ponton arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy az ilyen típusú, a litvánban (és a szláv nyelvekben) teljesen ismeretlen mellékmondatok történetileg összefüggenek-e a litván (man) namai matyti típussal, vagy a lett nyelv teljesen önálló fejlődését képviselik. Az általános funkcionális hasonlóság fényében csábító azt feltételezni, hogy a lett típus egy olyan régebbi típusból alakult ki, amely megfelelt a litvánnak, és amelyben az infinitívuszhoz kapcsolódó cselekvő részes esettel volt kifejezhető. A névszói alanyú mondattípus kialakulását nyilvánvalóan a valamelyik változat újraelemzése idézte elő, amelyben 82 | AXEL HOLVOET az általános, zéró alanyt: ∅dat újraelemzték ∅nom-ként, ami után megjelenhettek a nominativusban álló, kifejtett alanyok. A zéró alany nominativusként való újraelemzése (vagyis egy olyan zéró alanyé, amely a nominativusi alany helyét foglalja el, és a nominativust írja elő az állítmányi névszó egyeztetési eseteként) kétségkívül összefügg az általános jelentésű, egyes számú zéró alanyok megjelenésével; ez a lett nyelvre jellemző vonásnak nincs megfelelője a litvánban. A lett zéró alanyokkal Holvoet (1995) foglalkozik, de a főbb pontokat itt röviden meg kell ismételni. Mind a litvánban, mind a lettben vannak határozatlan zéró alanyok, azaz olyan szerkezetek, amelyekben a személyragos igealakkal álló nominativusi alany helye betöltetlen marad, az alanyt pedig határozatlanként, de referenciális értelemben értelmezzük, például: kur (∅nom) medžius kerta, ten skiedros lekia, lettül kur (∅nom) malku cērt, skaidas lec. ‘Ahol fát vágnak, ott repül a forgács.’ A lett azonban a határozatlan alanyok két típusát különbözteti meg: az egyik szintaktikailag többes számú8, és referenciális alanyt jelöl (jellemzően személyek csoportját); a másik szintaktikailag egyes számú, és nem referenciális (általános jelentésű) alanyt jelöl. Az ilyen általános jelentésű, egyes számú zéró alanyt gyakran használják olyan modális igével, mint a varēt ‘tud, képes’, amint azt a (19) példa mutatja. Figyeljük meg, hogy az egyeztetés szempontjából a zéró alany úgy viselkedik, mint egy nominativusban álló hímnemű, egyes számú alany (vö. a nominativusban álló hímnemű, egyes számú traks ‘őrült’ alakot). (19) Varēja traks palikt no dusmām. (A. Eglītis) ‘Az ember haragra gerjedhetett.’ Elképzelhető, hogy az ilyen típusú egyes számú zéró alanyok hatóköre kiterjedt a būt + főnévi igenév szerkezetre is, létrehozva a (11–14) példákban szemléltetett szerkezeti mintát. A folyamat egy további sajátossága szintaktikai magyarázatot kíván: a tagadás rejtélyes működése. Amint a fenti példákból láthatjuk, mindegyik valamilyen módon tagadó, a tagadás típusa azonban eltér attól, amit az (1), (2) példák alapján várnánk. A dativusi alanyos típusban (amelynek a litvánban szerkezeti megfelelői vannak) a főnévi igenévhez szabályos, proclitikus tagadás kapcsolódik (neredzēt, nesaprast). Miért Zirgs tādu vezumu ne pavilkt áll itt, és nem *Zirgs tādu vezumu 'nepavilkt, proclitikus tagadással? Ez a tagadás hasonlít a nyomatékos tagadó ne ‘még csak nem is, annyira sem’ partikula használatához, amint azt a Kārlēnu nevarēja vairs ne pazīt ‘Kis Kārlīt már felismerni sem lehetett’ példa mutatja. Ezt a nyomatékos tagadó ne partikulát azonban csak akkor használják, ha az igéhez szabályos (proclitikus) tagadás kapcsolódik (neteica ne vārda ‘egy szót sem szólt’), vagy a főigéhez, ha a ne partikula egy beágyazott főnévi igenévhez kapcsolódik (nevarēja ne pazīt ‘még felismerni sem tudta’). Továbbá a (13) példában a nyomatékos tagadó partikula nyomának sincs jele. Ezért nehéz megmagyarázni a tagadás működését a (11–14) példákban, hacsak nem feltételezzük, hogy egy, a felszíni szerkezetben meg nem jelenő elvont igéhez kapcsolódik: zirgs ne-∅ pavilkt vezumu. Ha határozatlan névmás vagy korrelatív határozószó szerepel, a tagadás ahhoz kapcsolódik, amint azt a (13) és (15) példa mutatja. A zéró alany szintaktikailag többes számú voltára az összetett igealakokban szereplő melléknévi igenév alakjából következtethetünk, például: Mani apzagaši ‘Kiraboltak’, ‘Kiraboltak engem’. A legtöbb esetben az egyes és többes számú zéró alanyok formailag nem különböztethetők meg az egyes és többes szám harmadik személyű alakok homonímiája miatt, de a két zéróalany-típus különbsége a névszói egyeztetés eseteiben megmutatkozik. LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE | 83 Egy lehetséges magyarázat a következő lehet. Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a dativusi szerkezet a mai lettben is létezik. A fenti (2) példa szemlélteti. Alapszerkezete a következőképpen ábrázolható9 (vegyük észre, hogy a főmondatban egy zéró megvalósulású modális ige áll — ezt a modális igét a būt igével azonosítjuk, és a ‘szükséges’ lexikai jelentést tulajdonítjuk neki): Abban a változatban, amelyben a dativust nominativus váltotta fel, a būt igét mint modális igét egy másik, zéró megvalósulású elvont modális ige váltotta fel, amely szintaktikai tulajdonságaiban különbözik a būt igétől: a būt mellett a modális alany (az a személy, akire szükség hárul) dativusban áll; a būt utódjául szolgáló elvont modális ige nominativusi modális alannyal kapcsolódik össze. E tekintetben úgy viselkedik, mint például a varēt ‘tud, képes’ modális ige. Ebben a szakaszban a tagadás feljebb kerül, vagyis a modális ige számára fenntartott pozíciót foglalja el, és külső tagadásként működik. Ezt a modális igét ‘tud, képes’ jelentéssel kellene megadni, mert a külső tagadás miatt a lehetetlenség jelentése többé nem vezethető le a szükségszerűség jelentéséből. Ezt a feljebb kerülést fel kell tételezni, mert a beágyazott tagmondathoz rendelt tagadásnak (belső tagadásnak) a tagadott tagmondatra jellemző alakban kellene megjelennie, azaz proclitikusan kellene kapcsolódnia a főnévi igenévhez. Azokban az esetekben, amikor határozatlan névmás vagy határozószó szerepel, a tagadás elhelyezésére vonatkozó szabályok megegyeznek a kifejtett modális igét tartalmazó szerkezetek szabályaival (Sauli nevar nekur 9 Az alapszintaktikai szerkezetnek ebben a kísérleti ábrázolásában a dativusi alanyt a főmondathoz rendeljük, az infinitívusz alanyát pedig töröltnek tekintjük, mivel koreferens ezzel a főmondati dativusi alannyal. Az is lehetséges volna, hogy az infinitívuszos mellékmondathoz rendeljük, és feltételezzük, hogy a modális predikátumnak csak egy propozicionális argumentuma van. Mindkét választás többé-kevésbé önkényes; ugyanez mondható el más személytelen modális igékről, például a vajadzēt: Tam vajag notikt ‘Ennek meg kell történnie’ esetében feltételezhetnénk, hogy a dativust vagy a vajag vonzza (mint a Man vajag naudas ‘Pénzre van szükségem’ szerkezetben), vagy azt, hogy az infinitívusz alanyát jelöli. 84 | AXEL HOLVOET manīt), de nyilvánvalóan létezik egy törlési szabály, amely eltávolítja az egyik tagadást, ezért Sauli nekur manīt áll a *Sauli nekur ne manīt helyett. De ha valóban végbement ilyen típusú újraelemzés abban a mondattípusban, amely a litván arkliui vežimo nepavilkti szerkezetnek felel meg, akkor miért maradt fenn az eredeti minta (datívuszi alannyal) az új típus (nominatívuszi alannyal) mellett? Lehetséges magyarázat, hogy az új szerkezet funkcionálisan nem volt minden tekintetben egyenértékű a régivel. Endzelin ugyanis kétszer is említi a SUBJ + ne + INF szerkezetet anélkül, hogy felvetné, lehet-e kapcsolat a két használat között10. A lehetőséget kifejező szerkezeteken kívül az elbeszélő főnévi igenévvel kapcsolatban is említi (Endzelin 1951: 991). Az elbeszélő főnévi igenév egy ragozott igealakot (múlt időt) helyettesít nominatívuszi alannyal, például: (20) Šis... tūlin no dūkstes ārā, zirgam mugurā un skriet nu uz mājām (népmese) „Kiugrott a mocsárból, felpattant a lovára, és hazavágtatott.” Endzelin azonban hozzáteszi, hogy „olyan esetek is vannak, amikor az хотеть ige beilleszthető az orosz fordításba” („citūr infinitīvam krievu tulkojumā var priekšā likt verbu хотеть”) (Endzelin 1951: 991), és a következő példákat hozza: (21) Brencis bija tāds pamulkis, un māte neparko viņu laist (népmese) „Brencis meglehetősen együgyű fickó volt, az anyja pedig hallani sem akart arról, hogy elengedje.” (22) izteic visu, kā noticis, ķēniņš gandrīz ne ticēt (népmese) „Mindent pontosan úgy mond el, ahogyan történt, a király pedig nem akarja elhinni.” (23) saukuši, lai nevedot..., bet jaunkungi ne dzirdēt (népmese) „Azt kiabálták, hogy nem akarják, hogy elvigyék őket, a fiatal urak azonban nem hallgattak rájuk.” Amint látható, ez a típus formai jegyeit tekintve teljesen azonos a fent tárgyalt típussal, amelyről megállapítottuk, hogy (lehetőséget) lehetetlenséget fejez ki. Abban viszont különbözik a (20)-ban szemléltetett elbeszélő főnévi igenévtől, hogy a tagadás kötelezően jelen van benne. Ez a tagadás pontosan párhuzamos a fent említett, lehetetlenséget kifejező szerkezetekben megfigyelhető tagadással, vagyis (legalábbis formailag) azonos a nyomatékos, nem proklitikus ne ’még csak nem is’ tagadószóval. Ahogyan Endzelin mindkét szerkezetet – a szándékot kifejezőt és a lehetetlenséget kifejezőt – bemutatja, az arra utal, hogy nem okozott neki nehézséget annak megállapítása, melyik típussal van dolga. Valóban ilyen egyértelmű a különbség? Kétséget kizáróan megállapítható-e, hogy a (22)-ben szereplő ķēniņš ne ticēt jelentése ’nem akarja elhinni’, nem pedig ’nem tudja elhinni’? Valószínűleg nem, mert egyik értelmezéshez sem társulnak formai különbségek. Ha mindkét értelmezés lehetséges, akkor a szerkezet nyilvánvalóan kétértelmű. Más esetekben csak az egyik értelmezés fogadható el, 10 Unlike Mühlenbach (Endzelin & Mühlenbach 1928: 195), who cites the volitional type in close connection with the type allegedly expressing possibility, without suggesting a link with the narrative uses of the infinitive. LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE 85 például a (23)-ban csak a „nem hallgatna” értelmes. Így úgy tűnik, egyetlen szintaktikai modell létezik (SUBJnom + ne + INF), amely elvileg kétértelmű a negatív akarás és a lehetetlenség között. A két olvasat közül a megfelelő rendszerint a szövegkörnyezetből állapítható meg, de valószínűleg nincsenek olyan formai kritériumok, amelyek lehetővé tennék a különbségtételt. Természetesen fel kell vetni a kérdést, hogy nincs-e genetikai kapcsolat az Endzelin által szemléltetett akarati típus (21–23) és a (20)-ban bemutatott narratív típus között, ahogyan Endzelin sugallja (bár ezt nem mondja ki kifejezetten). Ebben az esetben nem lenne okunk feltételezni a fent javasolt újraelemzést. A nominativuszi alanyt tartalmazó típus a narratív infinitívuszból fejlődhetett ki, amely más nyelvekben is jól adatolt. A narratív infinitívusz és az akarati típus közötti kapcsolat létezésére Endzelin fejtegetésében egy átmeneti típusnak tűnő jelenség utal: a következő példában Endzelin (1951: 991) érvelése szerint az infinitívusz egy szándékolt, nem pedig ténylegesen végrehajtott cselekvést jelöl: (24) Skrien divas stirnas; dēli tūlīn šaut, bet stirnas lūdzās. „Két őz futott el; a fiúk éppen lőni készültek, de az őzek kegyelemért könyörögtek.” Elvileg elképzelhető, hogy a narratív infinitívusz „szándékolt cselekvést” leíró jelentéséből akarati jelentés fejlődött ki, ám ebben az esetben arra számítanánk, hogy előbb egy állító típus alakul ki, amelyből később esetleg negatív változat fejlődhet. Valójában az akarati típus kizárólag negatívnak tűnik. Negatív narratív infinitívusz aligha képzelhető el, ezért az akarati típus és a narratív infinitívusz közötti kapcsolat legalábbis problematikus. Továbbá, még ha feltételezzük is, hogy létezett egy *dēli nešaut „a fiúk nem akartak lőni” akarati típus, a nominativuszi zéró alanyos típusra akkor sincs magyarázat, mivel negatív akarati jelentésű, nominativuszi zéró alanyos szerkezeteket nem adatoltak: az egyetlen adatolt típus a lehetetlenséget kifejező. Ezért arra kényszerülünk, hogy kapcsolatot keressünk azzal a másik mondattípussal, amely pontosan megfelel a „SUBJnom + ne + INF” modellnek, vagyis a lehetetlenséget kifejező típussal. Nehéz megállapítani, hogy a narratív infinitívuszt tartalmazó szerkezetek szolgálhattak-e mintául az eredetileg dativuszi alany használatával jellemzett szerkezetek átalakításához. Ha volt ilyen hatás, az egy olyan mondattípus kialakulásában állhatott, amelyben egy szintaktikai zéró helyettesít egy modális igét: zēni šaut „És aztán a fiúk lőni kezdtek.” zēni ∅ šaut „És aztán a fiúk lőni akartak kezdeni.” Mégis indokolatlannak tűnik továbbmenni, és feltételezni, hogy a lehetetlenséget kifejező típus is a narratív típusból fejlődött ki, hiszen a lehetetlenséget kifejező két típus között végső soron szoros hasonlóság és funkcionális megfelelés áll fenn, nevezetesen: (a) zirgam vezumu nepavilkt (proklitikus tagadással) 86 | AXEL HOLVOET (b) zirgs vezumu ne pavilkt (nem proklitikus tagadással): „A ló nem tudja elhúzni a szekeret”. Ezért feltételezem, hogy (a) és (b) genetikailag összefügg, vagyis azt, hogy (b) az (a)-ból alakult ki; ehhez a folyamathoz hozzájárulhattak bizonyos más, az (a)-val genetikailag össze nem függő szerkezetek is, amennyiben azok a szerkezet formális felépítését és váratlan akarati értelmezését érintették. Itt még egy pontot meg kell említeni a relatív kronológiával kapcsolatban. Figyeljük meg, hogy ahhoz, hogy az Ønom Ødat-ra történő helyettesítése végbemenjen, előbb fel kellett szabadulnia annak a szintaktikai helynek, amelyet eredetileg a cselekvés tárgyát kifejező nominativusnak tartottak fenn (mint a litván namai matyti szerkezetben). Más szóval, az eredeti, a litván man (yra) namai statyti típusban maradványszerűen megőrzött nominativus accusativusszal való helyettesítése (mint a litván man (yra) namus statyti szerkezetben) még azelőtt befejeződött, hogy egy új nominativusi főnévi csoportot bevezettek volna. Ez azt jelenti, hogy szintaktikailag nem maradhatott fenn a namai matyti típusú szerkezet különálló, maradványtípusként a grammatikalizálódott szükségszerűségi kifejezések mellett, amikor az Ødat Ønom-ként való újraelemzése végbement. Szemantikailag úgy tűnik, hogy a litván namai matyti által képviselt típus eredeti bizonytalanságának bizonyos nyomai fennmaradtak, ha a (10)-ben szereplő pazīt lehetőséget fejez ki. Amint fentebb megjegyeztük, az eredeti, dativusszal álló szerkezet az új mellett is fennmaradt. Amit megfigyelünk, az egy szintaktikai struktúra két különálló struktúrára való szétválásának folyamata, nem pedig az egyik struktúra másikká fejlődése. Ahhoz, hogy az eredeti szerkezet fennmaradhasson, az újnak formailag és funkcionálisan kellően különböznie kellett tőle. A különbségek a következőkben foglalhatók össze: (1) esetjelölés (nominativus, szemben a dativusszal), (2) a tagadás státusza (nem proklitikus), (3) szemantikai bizonytalanság (lehetetlenség vagy negatív akarati viszony, szemben a lehetetlenséggel mint egyetlen lehetséges értelmezéssel), (4) a lehetetlenség általános jelentésén belül talán többféle modalitás között is lehettek különbségek, amelyeket az új típus kifejezhetett, a régi viszont nem, vagy fordítva; ezt azonban külön kell vizsgálni. 5. KÖVETKEZTETÉSEK Az ebben a cikkben tárgyalt szerkezet a litván és a lett nyelv közös vonása. Legrégebbi formája csak a litvánban maradt fenn: nominativusi alanyú szerkezet, amelyet a létige és egy célhatározói infinitivus alkot: namai (yra) statyti ’a házat fel kell építeni’. Ez a szerkezet modális szempontból a lehetőség és a szükségszerűség között volt bizonytalan; ez a tulajdonság gyakran megfigyelhető a ’van’ igén és infinitivuson alapuló modális szerkezetekben számos európai nyelvben. E szerkezet lehetőség kifejezésére való használata szintaktikai maradvány, amely főként a litvánban őrződött meg, és lexikai korlátozásoknak van alávetve (észlelést kifejező igékkel, mint a namai matyti ’a ház látható’). A szerkezet további fejlődése során a būti modális igeként kezdett működni, amely kizárólag szükségszerűséget fejez ki; történeti korokban ez az egyetlen produktív használata. A lehetőség olvasata már nem lehetséges, csak a szükségszerűségből levezetett lehetetlenségé (’□¬p’ = ’¬◇p’). E folyamat szintaktikai velejárója volt, hogy a nominativust az infinitivus tárgyaként értelmezték újra, és accusativusszal helyettesítették (bár a litván a tárgy nominativusát maradványszerűen megőrizte). LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE 87 A lehetetlenséget kifejező tagadott szerkezetek körében a lettben egy sajátos fejlődés is megfigyelhető, amely a litvánban nem adatolt: nominativusi alanyú szerkezetek megjelenése dativusi alany helyett, például zings vezumu nepavilkt a zirgam vezumu nepavilkt helyett. Ezt a szerkezetet a tagadás működésének bizonyos sajátosságai is jellemzik. Kialakulásának mechanizmusa nem világos. A szakirodalomban a lehetőséget kifejező litván szerkezet (namai matyti) megfelelőiként idézett szerkezetek többsége valójában ehhez a típushoz tartozik, és (újításként) elkülönítendő azoktól a litván szerkezetektől, amelyektől szerkezetileg különböznek. Ezt fontos megjegyezni a litván namai matyti típus kapcsán, mivel azok a kutatók, akik lett adataikat Mühlenbach és Endzelin publikációira alapozták (vö. például Ambrazas 1995: 90), tévesen arra a meggyőződésre jutottak, hogy nincs alapvető különbség a lehetőséget (illetve lehetetlenséget) kifejező litván és lett szerkezetek között. REFERENCES AMBRAZAS, V. 1995: Lietuvių kalbos bendraties konstrukcijų raida. Lietuvių kalbotyros klausimai 33, 74–109. AMBRAZAS, V. 1997: Lietuvių kalbos papildinio vardininko su bendratimi kilmė. Lietuvių kalbotyros klausimai 38, 93–103. ANDRONOV, A. 1999: „Vajadžibas izteiksme“ latviešu valodas gramatiskajā tradīcijā (jeb The fluctuating fortunes of the Latvian debitive). Baltu filoloģija 8, 1998, 154–177. AUWERA, J. VAN DER, PLUNGIAN, V. A. 1998: Modality’s semantic map. Linguistic Typology 2, 79–124. BENVENISTE, E. 1966: ‘Etre’ et ‘avoir’ dans leurs fonctions linguistiques. Bulletin de la Société de Linguistique de Paris LV, 1960; here cited after: Problèmes de linguistique générale, Paris: Gallimard, 187–207. BORKOVSKIJ, V. I., red. 1978: Историческая грамматика русского языка. Синтаксис. Простое предложение. Москва: Наука. BRUGMANN, K. 1916: Vergleichende Laut-, Stammbildungs- und Flexionslehre [...] der indogermanischen Sprachen. II. Lehre von den Wortformen und ihrem Gebrauch. 3/2, Strassburg: Trübner. ENDZELĪNS, J. 1951: Latviešu valodas gramatika, Rīga: Latvijas valsts izdevniecība. ENDZELĪNS, J., MÜHLENBACHS, K. 1928: Latviešu gramatika. 4. iespiedums, Rīga: Valters un Rapa. FRAENKEL, E. 1928: Syntax der litauischen Kasus, Kaunas: Valstybės spaustuvė. HOLVOET, A. 1995: Indefinite zero subjects in Latvian. Linguistica Baltica 4, 153–161. MIKLOSICH, F. 1926: Vergleichende Grammatik der slavischen Sprachen. IV. Syntax. Manuldruck der Erstausgabe von 1868–1874, Heidelberg: Carl Winter. PALIONIS, J. 1972: Über einen Typ des Infinitivsatzes im Litauischen. Baltistica, I priedas, 125–129. POTEBNJA, A. A. 1958: Из записок по русской грамматике. Том I–II. Общая редакция... В. И. Борковского, Москва: Государственное учебно-педагогическое издательство. TIMBERLAKE, A. 1974: The nominative object in Slavic, Baltic and West Finnic, München: Sagner. (Slavistische Beiträge, 82.) ULVYDAS, K. ed. 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3. Sintaksė, Vilnius: Mokslas. Axel Holvoet Lietuvių kalbos institutas Antakalnio g. 6, 2055 Vilnius, Lietuva [email protected] Gauta 2001 05 26