Lithuanian “būti” with the infinitive as a modal expression and its Latvian counterparts

АСТА LINGUISTICA LITHUANICA ХІУ (2001), 71-87 A lietuvių kalbos būti + főnévi igenéves szerkezet mint modális kifejezés és lett megfelelői AXEL HOLVOET Lietuvių kalbos institutas, Vilnius A baltiban a būti + főnévi igenéves szerkezetet ma szükségességet kifejező modális szerkezetként használják. Egy būti-t tartalmazó egzisztenciális szerkezetből fejlődött ki, amely egy célhatározói főnévi igenévvel bővült (namas yra statyti ‘van egy ház, amelyet meg kell építeni’ — ‘egy házat lehet/kell építeni’). Ez a szerkezet, amely eredetileg a lehetőség és a szükségesség között volt bizonytalan, később a szükségesség jelentésére specializálódott. A būti melletti eredeti nominativust tárgyként elemezték újra, és accusativusszal helyettesítették. Míg a szükségességet kifejező típus mind a litvánban, mind a lettben produktív, csak a litván őrizte meg az eredeti, nominativusos szerkezetet a lehetőség kifejezésére (man namai matyti ‘látom a házat’). A szakirodalomban néha e szerkezet lett megfelelőit is idézik, ezek azonban egy eltérő szintaktikai típust képviselnek, amely a lett nyelv újítása: jellemzője, hogy az ágens/modális alany eredeti dativusa helyett nominativus áll, és a tagadás státusa is eltérő: zirgam vezumu nepavilkt — zirgs vezumu ne pavilkt. 1. A būti + FŐNÉVI IGENÉVES SZERKEZET A SZAKIRODALOMBAN A balti būti és a szláv byti főnévi igenévvel való használata a lehetőség vagy szükségesség kifejezésére jól ismert. A grammatikákban, valamint a történeti és szinkrón szintaxisról szóló monográfiákban olykor úgy hivatkoznak rá, ahogyan itt tesszük (azaz a Бе” igét magában foglaló szerkezetként); Miklosich (1926: 859) például ezt írja: „das subjectlose verbum substantivum bezeichnet in verbindung mit einem infinitiv die nothwendigkeit oder moglichkeit und negativ die physische oder moralische unmēglichkeit einer handlung” (az alanytalan verbum substantivum infinitivusszal kapcsolatban egy cselekvés szükségességét vagy lehetőségét, tagadó alakban pedig fizikai vagy erkölcsi lehetetlenségét jelöli). Hasonló beszámoló található Brugmannnál (1916: 923–926). Más esetekben a jelen időben kifejezetten ki nem fejezett ige (ests, yra, ir stb.) hiánya arra készteti a tárgyalt típussal foglalkozó szerzőket, hogy azt a predikatív infinitivus egyik eseteként említsék (a lett nyelvre vonatkozóan lásd Endzelin 1951: 991; a litván nyelvre vonatkozóan lásd Ulvydas, szerk., 1976: 323). Ha a construcį Egyes (főként orosz) munkákban a szerkezetek alapvető strukturális azonosságát a „lenni” ige kifejtett alakjaival és anélkül nem hagyják figyelmen kívül, hanem mindkettőt a „független infinitivus” példányaiként írják le (vö. Borkovskij, szerk., 1978: 278–283). Az ilyen tárgyalás nyilvánvalóan azon a feltevésen alapul, hogy a byti ige infinitivusszal használt múlt és jövő idejű alakjai nem egy önálló ige példányai, hanem pusztán időjelölők. 72 | AXEL HOLVOET Ha egy olyan szerkezet mellett, amelyben a „lenni” ige jelen idejű alakja nincs kifejezetten kitéve, találunk egy kifejtett igeidő-alakot tartalmazó, hasonló szerkezetet (például a litván Man buvo eiti „mennem kellett/- menni szándékoztam” a Man važiuoti „mennem kell/menjek” mellett), akkor világos, hogy az előbbi a „lenni” jelen idejű, egyes szám 3. személyű alakjának zéró megvalósulását kell hogy tartalmazza (ez a zéró megvalósulás mindkét élő balti nyelvből, valamint több szláv nyelvből is jól ismert jelenség- ), és hogy itt egyetlen szerkezet változataival van dolgunk, nem pedig két különböző szerkezettel. Mindazonáltal nem minden igeidőalakot használnak azonos rendszerességgel (például a szerkezet gyakorlatilag a jelen időre korlátozódhat, azaz arra a változatra, amelyben nincs a ‘be’ ige explicit alakja); továbbá további funkcionális különbségek is megjelenhetnek, amelyek elhomályosíthatják az alapvető azonosságot az olyan szerkezetek között, amelyek a „be” ige valamilyen alakját tartalmazzák, és azok között, amelyek a пог igét tartalmazzák. A litván nyelvet illetően mind Palionis (1972), mind Ambrazas (1995) arra a következtetésre jut, hogy nincs ok a két típust elkülöníteni egymástól. Más szóval a man važiuoti szerkezetet strukturálisan így kell értelmezni: man (уға) važiuoti (az óorosz esetében erre már Potebnja 1958: 394 is felhívta a figyelmet). Egy másik ok, amiért az itt tárgyalt típus bizonyos változatait néha önálló szerkezetekként különítik el, az, hogy különböző esetű tárgyak fordulnak elő. A litvánban (maradványszerűen a lettben) és néhány szláv nyelvjárásban az infinitivus mellett accusativusi tárgy mellett nominativusi tárgyat is találunk: man namai statyti a man namus statyti mellett: „házat kell építenem / házat kellene építenem” (az e modellek bemutatására használt példákat Ambrazas 1995 nyomán idézzük). Ha a nominativust alanyként, az accusativust pedig tárgyként értelmezzük (ami bizonyos értelemben pontos, de azt jelenti, hogy a nyelvfejlődés különböző szakaszaiból származó jelenségeket egy szintre helyezzük, mivel itt egy eredeti alany tárggyá történő újraelemzéséről van szó, l. alább), akkor nincs mód arra, hogy mindkét típust hasonló módon számba vegyük. Ez késztette Fraenkelt (1928: 118-119) arra, hogy kijelentse: a Каір bua iam ataiti szerkezetben az ataiti infinitivus a būti alanya, míg a iumus bus rustus sudas pas Diewa kelti szerkezetben az infinitivus állítmányt fejez ki, amelynek alanya a sudas (Fraenkel 1928: 14; mindkét példa a Wolfenbiittel Postilból származik, pontos lelőhely nélkül). Az infinitivusnak a būti alanyaként való értelmezése (amelyet Fraenkel a kaip bua iam ataiti esetében javasolt) nem lehet az itt tárgyalt szerkezet legkorábbi szakaszának pontos leírása, mivel a balti és a szláv infinitivus eredetileg egy -ti végű verbális főnév dativusa volt, és eredeti hatóköre ezért arra korlátozódott, amit ma célhatározói infinitivusként írunk le. A balti infinitivusi szerkezetek legkorábbi szakaszainak rekonstruálásakor mindig szem előtt kell tartani az infinitivus mint igei forma viszonylag új keletű eredetét, valamint azon lehetséges szintaktikai funkciók körét, amelyeket az infinitivus morfológiai természeténél fogva kezdetben betölthetett, tudniillik egy igei főnév dativusáét. Amikor az infinitivus alanyként funkcionál, abban az értelemben, hogy egy nominativusi alany helyét foglalja el (mint a Turéti daug dėdžių |...) nemaža garbės ir malonumo ‘sok nagybácsival rendelkezni... nem csekély megtiszteltetés és öröm’ —Vaižgantas, idézi Ulvydas, szerk., 1976: 292), ez az állapot viszonylag új keletű fejlemény. Ambrazas (1995) az itt vizsgált szintaktikai típuson belül két altípust különböztet meg: (man) yra /2 /buvo /bus namai matyti és (тап) уға /2/buvo /bus namai 2 Példaként említhető a ‘lenni’ ige zéró alakjával (jelen idejű alakok) és a lett nyelvben a jövő idejű būs alakkal álló szerkezetek közötti funkcionális elkülönülés (у. infra). LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE | 73 statyti. A balti infinitivus eredetét szem előtt tartva a (man) yra | O | buvo | bus namai matyti szerkezetet egy nominativusi alannyal és kopulaigével álló szerkezet kibővített változataként elemzi. A nominativusi alany ezt követően újraelemzésen ment keresztül, és az infinitivus tárgyaként kezdett funkcionálni. Ez a balti infinitivusi szerkezetekre jellemző nominativusi tárgy egyik forrása. A nominativusi tárgy accusativusi tárggyal való felváltása eredményezte az újabb változatot: (man) yra /O /buvo /bus namus statyti. A fent említett, tranzitív igét tartalmazó modellek mellett Ambrazas egy intranzitív igéket tartalmazó modellt is tárgyal: (man) yra | C / buvo /bus eiti. Ez a modell kétségtelenül újabb eredetű, és az átrendeződés lezajlása után kellett kialakulnia a tranzitív modell alapján. Ambrazasnak e folyamat átrendeződésként való értelmezése (amely alapvetően Brugmann 1916: 925 megközelítését tükrözi) meglehetősen meggyőző, jóllehet más magyarázatokat is javasoltak: Timberlake (1974) a nominativusi tárgyat a finn, a balti és az észak-orosz nyelvterületet összekapcsoló areális konvergenciával magyarázza. Amint Ambrazas rámutatott, e két magyarázat nem feltétlenül mond ellent egymásnak. Ambrazas rekonstrukciója mindenesetre a legplauzibilisebb magyarázata a szükségesség ezen kifejezésének, mivel a ‘lenni’ igét a célhatározói infinitivusszal vagy valamely, célt kifejező azzal egyenértékű szerkezettel kombináló szerkezet a lehetőség és/vagy a szükségesség kifejezésének gyakori eszköze, vö. angol what is to be done, német die Frage ist nicht zu losen stb.). Feltehetjük, hogy az ilyen szerkezetek egzisztenciális szerkezetekként keletkeznek, majd ezt követően modálisként értelmezik át őket, azaz az eredeti modell a yra namai statyti /matyti, ami nagyjából azt jelentené, hogy ‘van egy ház, amelyet látni/építeni kell’. Más szóval a namai eredetileg egy egzisztenciális szerkezet alanya volt. Timberlake hipotézisére tehát nem annyira a nominativus használatának eredetét magyarázandó van szükség, mint inkább annak magyarázatára, hogy miért maradt meg a nominativus, miután a szerkezetet modális kifejezésként értelmezték át, vagyis miért maradt fenn abban a szakaszban, amikor a nominativusi alany nominativusi tárggyá vált. És pontosan ezt a szerepet tulajdonítja a finnségi szubsztrátumnak/adstratumnak Ambrazas (1997: 99). 2. A būti MINT MODÁLIS IGEKÉNTI PROBLÉMÁJA Míg a nominativus státuszának a namai yra statyti szerkezetben bekövetkezett változása (vagyis annak nominativusi tárggyá való újraelemzése, majd végső felváltása accusativusi tárggyal) egyértelmű, addig a szakirodalom mindeddig nem fordított figyelmet a „lenni” ige státuszában bekövetkezett változásokra. Eredetileg egzisztenciális állítmányt kifejező szubsztantív ige volt. A nominativusi alany tárggyá való újraelemzése előtt kellett lennie egy olyan időszaknak, amikor a mondat eredeti szintaktikai szerkezete megmaradt, de a szemantikai szerkezetben már végbement egy eltolódás, és az egész szerkezet a lehetőség vagy szükségszerűség kifejezésének jelentését vette fel. Hasonló helyzet figyelhető meg más, modális jelentést kifejlesztett vagy fejlesztő szerkezetek esetében is. Így például modális jelentés (a szükségszerűség hiányának jelentése) alakult ki azokban a balti és szláv szerkezetekben, amelyekben egy infinitivusi vonatkozó mellékmondat kapcsolódik egy egzisztenciális szerkezet implicit alanyához. A litván néra ko skaityti, a lett nav ko lasit jelentése ’nincs mit olvasni’, de ugyanakkor ’nincs értelme olvasni (bármit vagy valamely konkrét szöveget)’. 74 | AXEL HOLVOET Ez utóbbi olvasat vezet e szerkezet modális funkcióban való használatához; ebben az esetben a vonatkozó névmás elveszíti a skaityti, lasīt infinitivus tárgyaként betöltött grammatikai kapcsolatát, és az infinitivus saját tárgyat vehet fel: Nėra ko skaityti tokių knygų, Nav ko lasit tūdas grāmatas*. Egy tárgy (a vonatkozó névmástól megkülönböztetve) bevezetése az infinitívusszal az aktualizációnak a szerkezet modális újraelemzését követő esete. Azok az esetek, amelyekben nem jelenik meg új tárgy, noha az infinitívusz tranzitív (részben az ellipszis következtében, például a néra ko skaityti „nincs mit olvasni” vagy „nincs értelme [azt] olvasni, tudniillik az imént említett könyvet” szerkezetben), ma szintaktikailag kétértelműek, de nyilvánvalóan kellett lennie egy köztes szakasznak, a szintaktikai változásokat megelőzően, amelyben csak a jelentés változása ment végbe. Hasonló helyzet rekonstruálható a namai statyti „van egy építendő ház”, „egy házat fel kell építeni” szerkezet esetében. Ez az új modális jelentés a maga részéről olyan szintaktikai újraelemzéshez vezetett, amelynek során az yra a modalitás kifejezőjeként kezdett működni, azaz egy modális predikátumot képviselt, amelynek argumentumát a beágyazott [namai statyti] szerkezet képviselte; ez pedig a namai nominatívuszi tárgyként való újraelemzéséhez, majd végül annak accusativusszal való felváltásához vezetett. A folyamat pontosan párhuzamos a turėti „birtokol, van neki” igét érintő folyamattal. Feltehetjük, hogy a turiu duonos valgyti szerkezet eredetileg egy célhatározói datívuszt is tartalmazott: „van egy kis kenyerem, hogy egyek”, — „ennem kell kenyeret”. Valójában az eredeti jelentés (amely a [[turin duonos] valgyti] tagolást feltételezi) még mindig létezik az új jelentés ([turiu [duonos valgyti]]) mellett. Napjainkban egy modális ige („kell, muszáj, kellene”) jelentését a furėti esetében az alapvető birtoklási jelentés mellett önálló jelentésként tulajdonítják neki, és a „habeo” és a „mihi est” alapvető szemantikai hasonlóságára tekintettel (amelyeket Benveniste 1966 hangsúlyozása szerint szintaktikai konverzívumokként kellene leírni) lehetővé kellene válnia annak is, hogy hasonló modális jelentést tulajdonítsunk a „be”-nek. A būti modális igeként való értelmezése természetesen további magyarázatot igényel. A turėti ige megfelel a modális igékről alkotott elképzeléseinknek, mivel olyan jellemzőket mutat, amelyek jellemzőek arra, amit a generatív grammatika Aux komponenseként írnak le, nevezetesen mintegy elkülönül a mondat szintaktikai szerkezetétől, és nincs rá hatással. Ebben az értelemben hasonló egy igeidőés módjelölőhöz, és valóban az igeidőt és a módot gyakran segédigék is kifejezik. Így itt modális segédigéről beszélhetünk. Nyilvánvalóan a būti esete eltérő, mivel úgy tűnik, hogy hatással van a szintaktikai szerkezetre. A generatív leírási móddal kapcsolatos követelmények és konvenciók azonban itt nem relevánsak. A modális ige tipikusan egy modális predikátumot képvisel, amelynek egy propozicionális argumentuma van; ennek szintaktikai reprezentációja egy beágyazott mondat. Itt azt feltételezem, hogy egy ilyen predikátum befolyásolhatja az esetformák kijelölését. Meg kell jegyezni, hogy ilyen feltételezésre szükség van, ha számot akarunk adni a lett debitivus szintaktikai tulajdonságairól: ez olyan forma, amelynek funkciója tisztán modális, azaz modális predikátumot fejez ki. Ez azonban megváltoztatja az esetformák kijelölését. A modális predikátumok rendszere (a mondatmodalitástól megkülönböztetve) a szükségszerűség és a lehetőség központi jelentésein alapul. A tulajdonképpeni modális igék inkább vagy a szükségszerűség, vagy a lehetőség kifejezésére specializálódnak.3 Vö. még az orosz нечего читать такие книги példát, ahol a tagadott létige, a нет, összeolvadt a vonatkozó névmással, és ma már ebben a sajátos használatban olyan predikatív kifejezésnek tekintik, amelynek jelentése: „nincs értelme (valamit tenni)”. LITVÁN BŪTI INFINITÍVUSSZAL | 75 a szükségszerűség, illetve a lehetőség kifejezésére. Ez a két modális jelentés természetesen többféleképpen is összefügg egymással a tagadás hatásán keresztül. Különösen a következő ekvivalenciák állnak fenn to be megfigyelt: 0-р’ = ‘0р (szükséges, hogy nem-p” = ‘lehetetlen, hogy р’) 0-р’ = р (‘nem szükséges, hogy nem-p” = ‘lehetséges, hogy р’) Bár a nyelvek általában különféle formai korlátozásokat mutatnak a tagadás bevezetését illetően a modális igéket tartalmazó szerkezetekben, elvileg lehetőség van arra, hogy a tagadást vagy a modális igéhez (KÜLSŐ TAGADÁS- ), vagy az infinitívuszhoz (BELSŐ TAGADÁS) kapcsoljuk, amint azt a következő litván példák szemléltetik: jis negali ateiti _(*—Op') ‘lehetetlen, hogy eljöjjön / lehetetlen, hogy el fog jönni’ jis gali neateiti ('9—p') “lehetséges, hogy nem jön el / lehetséges, hogy nem fog eljönni’ jis negali neateiti (*—9—p')*lehetetlen, hogy ne jöjjön el / lehetetlen, hogy nem fog eljönni’ A szükségességet kifejező szerkezetekben azonban a tagadás gyakran internalizálható, vagyis formálisan a modális igéhez kapcsolható, miközben szemantikailag az infinitívuszhoz tartozóként értelmezendő, pl. a jis neturi ateiti szerkezeti jelentése iss—Op', azaz ‘nem szükséges, hogy eljöjjön“ = ‘nem kell eljönnie’, de ugyanígy jelentheti azt is, hogy 'U-p', azaz ‘szükséges, hogy ne jöjjön el’, *‘nem kellene eljönnie’. Az itt röviden jellemzett modális igéken kívül megemlíthetjük a szükségesség és a lehetőség kifejezésének alternatív eszközeit is. A latinban például a szükségesség jelentését gyakran predikatív gerundívumos szerkezettel fejezik ki: Karthago delenda est ‘Karthágót el kell pusztítani’. A predikatív gerundívumos latin szerkezet strukturális és funkcionális megfelelője a lett nyelv jelen idejű passzív melléknévi igeneves szerkezete: Siens ir plaujams ‘a szénát le kell kaszálni’. A lett szerkezet azért érdekes, mert a szükségesség és a lehetőség között bizonytalan jelentésű kifejezés példájaként szolgálhat. A -ms képzős melléknévi igenév, pontosabban (mivel e forma tisztán participiális használata csak ritkán figyelhető meg) igei melléknév egy tárgy általános hajlamát jelöli arra, hogy egy bizonyos cselekvéstípusnak legyen alávetve, de e hajlam pontos értelmezése a lehetőség (‘amely lekaszálható’) vagy a szükségesség (‘amelyet le kell kaszálni’) szempontjából kontextusfüggő. Ez a meghatározatlanság azokban az esetekben is fennáll, amikor az igei melléknevet kopulatív szerkezetben használják, és a Siens ir plaujams mindkét jelentéssel rendelkezhet: a lehetőség és a szükségesség jelentésével. A „lenni” igével és célhatározói infinitívusszal alkotott szerkezetek esetében hasonló modális homályosság több nyelvből is adatolható, vö. Német Die Frage ist zu losen „A probléma megoldható”, illetve „A problémát meg kell oldani”. Az ilyen szerkezetek szükségszerűség kifejezéseként való specializálódása valószínűleg fokozódó grammatikalizációjukkal áll összefüggésben. Valószínűleg ilyen módon kell magyaráznunk a latin, predikatív gerundívummal alkotott szerkezet specializálódását a szükségszerűség kifejezésének eszközeként. Úgy tűnik, hogy a lett jelen 76 | AXEL HOLVOET szenvedő melléknévi igeneves szerkezete hasonló folyamaton megy keresztül. Azokban az esetekben, amikor a szenvedő melléknévi igenévvel alkotott szerkezet kopulatív, a lehetőség és a szükségszerűség között szintén homályos, amikor azonban megszűnik kopulatív lenni, és tulajdonképpeni MODÁLIS SZERKEZETKÉNT kezd funkcionálni, csak a szükségszerűségi olvasat marad meg. Ez történik akkor, amikor az ilyen típusú szerkezet intranzitív igéből származik, így nincs nominativusi alany, és a szerkezet ezért többé nem értelmezhető kopulatívként: Ikviens jau zināja, kurā baznīcā viņam ejams (P. Rozītis) „De mindegyikük tudta már, melyik templomba kellett mennie” . További példák is találhatók olyan modális szerkezetekre, amelyek eredetileg homályosak a szükségszerűség és a lehetőség között, majd ezt követően specializálódnak*. A jelen cikkben tárgyalt szerkezetek egyike ezeknek. 3. A būti + INFINITÍVUS MODÁLIS SZERKEZETKÉNT TÖRTÉNŐ NYELVTANIASODÁSÁNAK KÉT SZAKASZA A būti és az infinitívus baltikumi szerkezetei látszólag megerősítik azt az elképzelést, hogy eredetileg differenciálatlan szerkezetről van szó, amely kétféle modális értelmezésre (lehetőségre vagy szükségszerűségre) alkalmas, és egy olyan, modálisan egyértelmű szerkezet felé fejlődik, amely csak szükségszerűséget fejez ki. A lehetőség jelentésének előfordulásait maradványosnak és terméketlennek kell értelmezni. Kifejtésemet a lett nyelvvel kezdem, ahol az itt tárgyalt szerkezetek gyakoribbak, mint a litvánban (bár néhány új, sajátosan lett fejlemény nyomait is mutatják, amelyeket alább tárgyalunk). A litvánban a būti kifejtett alakjaival álló szerkezetek ma már kivételesek; Bretkiinas írásaiban jól adatolhatók (vö. Palionis 1972: 125-126). A Lett Akadémia nyelvtanában (1959: 622) azt állítják, hogy az elkerülhetetlenség és a lehetetlenség „kapcsolódó jelentéseit” a predikatív infinitívus fejezi ki. A következő példákat idézzük: (1) Atrak par nākamo pavasari... naudu neredzēt. „A következő tavaszig nincs remény pénzt látni.” (2) Jums manu ilgu mūžam nesaprast. (Rainis) „Önök soha nem fogják megérteni vágyódásomat.” Világos, hogy itt nem két egymással rokon, de különböző szerkezetről van szó, amint azt az Akadémiai nyelvtan megfogalmazása sugallni látszik. Természetesen két különböző megfogalmazás lehetséges, mivel p lehetetlensége a —p elkerülhetetlenségeként is megfogalmazható. Ha most feltételezzük, hogy az itt idézett szerkezetek a būti igének az infinitívusszal alkotott előfordulásai, nem pedig független predikatív infinitívuszok, akkor a tagadás infinitívusszal való előfordulása arra utal, hogy belső tagadással van dolgunk, és hogy a 0р” („lehetetlen, hogy p”) jelentése „J—p” („szükséges, hogy ne-p”), és természetesen ez nem jelenti azt, hogy az ilyen modálisan homályos szerkezeteknek szükségszerűen át kell esniük egy ilyen specializálódáson, vagy hogy szükségszerűen a szükségesség, nem pedig a lehetőség kifejezésévé kell fejlődniük. A német „modális infinitívusz” (ist zu losen) például semmilyen irányú fejlődés jeleit nem mutatja: meglehetősen stabilnak tűnik akár a lehetőség, akár a szükségesség kifejezéseként (vö. Van der Auwera & Plungian 1998: 100–103). LITHUANIAN būti WITH THE INFINITIVE | 77 A būt ige jelentése a [BŪT] + NEG-INF szerkezetben tehát a szükségesség, nem pedig a lehetőség. Az (1) és (2) így ugyanazt a szükségességet kifejező szerkezetet képviseli, mint a (3): (3) Aivecais bāleliņ, Tev manam tēvam būt, Tev manim zirgu pirkt, Tev atvest līgaviņu. „Ó, bátyám, neked apámnak kell lenned, neked lovat kell venned, neked menyasszonyt kell hoznod [nekem]” (BW 13796) Amikor a tagadás hozzáadódik a modális būt igéhez, elméletileg két jelentés várható: „=p”, vagy a csökkentetté, illetve internalizálttá vált tagadással „0—p”. Valójában csak az utóbbi jelentés adatolt azokban az esetekben, amikor az ige nyíltan ki van fejezve: (4) Nevienam svešam nebij redzēt, ka Slaucéja тайата ēda |...) (R. Blaumanis) „Egyetlen idegennek sem volt szabad látnia, hogy Slaucēja asszony evett [...]. (5) Tev nebūs raudāt, mila dvēsle... (Rainis, cited after Bergmane e.a., 1959: 623) „Nem szabad/nem kell sírnod, drága lelkem.” A tagadás formális kapcsolása az infinitívuszhoz (*tev būs neraudāt) nem tűnik adatoltnak, és nyilvánvalóan fölösleges, mert a megfelelő jelentést a tagadás lefelé tolásával alkotott szerkezet fejezi ki (tev nebūs raudāt). Másfelől az utóbbi szerkezetnek nincs megfelelője jelen időben: nincs olyan szerkezet, hogy *Tēv nav raudāt „nem szabad sírnod”. Abban a jelentésben, amelyben egy ilyen szerkezetet várnánk (a tagadás lefelé tolását figyelembe véve), mindig a būt jövő idejét használják. Itt nyilvánvalóan az igeidő-alakok specializálódása ment végbe a tagadó szerkezetekben. A jövő idejű būs használata az olyan szerkezetekben, mint a Tev nebūs zagt „Ne lopj!”, szemantikailag nem motivált, mert a deontikus szükségszerűség általánosító kijelentésében ezt a modalitást rendszerint nem úgy tekintik, mint amely a jövőben keletkezik, miközben nem foglalja magában a beszéd pillanatát; a modális ige jövő idejét rendszerint csak dinamikus modalitás esetén használják (vö. You should not steal ‘Nem szabad lopnod’ vs You will have to steal ‘Lopnod kell majd’). Nyilvánvalóan a tagadó jövő idő felülírta a tagadó jelen időt deontikus jelentésben. Jelen időben csak belső tagadás lehetséges. A deontikus és dinamikus jelentéseknek ez az eloszlása nyilvánvalóan a tagadott szerkezetekből átterjedt a kijelentő szerkezetekre is, így a Tev būs strādāt „Dolgoznod kell” ma már deontikus jelentésre specializálódott. Úgy tűnik, hogy a litvánban ugyanez a minta érvényesül a tagadással. A tagadás hozzáadható a būti modális igéhez; a jelentés deontikus, és a —p' értelmezést kapja (a tagadás lejjebb helyezésével). Az egész szerkezet a modern litvánban már nem produktív. A következő példában a nebuvo jelentése „nem kellett volna”: (6) Каір nusēdau пио žirgelio, nebuvo vadinti, Каір jéjau į seklyčig, nebuvo sodinti. (Ambrazas 1995: 94) i A régebbi lett nyelvtanokban a būs + infinitivus szerkezetet néha jövő idejű felszólításként írják le, vö. Andronov (1999: 161-163). 78 | AXEL HOLVOET „Amikor leszálltam a lovamról, nem kellett volna behívnod, amikor beléptem a házadba, nem kellett volna hellyel kínálnod- .” Amikor a tagadás belső, a jelentés dinamikus, és a „D-p' a lehetetlenség („0р”) kifejezésére szolgál. A tagadás ekkor a főnévi igenévhez adódik, a „lenni” ige pedig nem jelenik meg felszíni formában: ezért nincs lehetőség az igeidő változtatására. A szerkezetet a litván nyelvtanban predikatív főnévi igenévvel alkotott szerkezetként írják le (vö. Ulvydas, szerk., (7) Seserys atšoko: jo (žalčio) nebišvaryt! (Salomėja Nėris, Ulvydas után idézve, szerk., 1976: 323) „A nővérek hátrahőköltek: a siklót többé nem 1976: 323): lehetett elűzni”. (8) Arkliui nepavilkti vežimo. „A ló képtelen elhúzni a szekeret”. A lehetetlenség értelmezése természetesen csak akkor érvényesülhet, ha a tagadás IGECSOPORT-TAGADÁS, nem pedig akkor, ha hatóköre egyáltalán nem terjed ki az igecsoportra. A (9)-ben például a tagadás abban az értelemben belső, hogy nem a modális igéhez (a ki nem fejezett būti igéhez) tartozik, hatókörében azonban csak a visuomet határozószó, nem pedig az ige szerepel: (9) Ne visuomet gi ir mums jungą vilkti. (A. Vienuolis, Ulvydas után idézve, szerk., 1976: 616) „És nekünk sem kell mindig az igát húznunk- .” Míg a lehetetlenség jelentése a szükségszerűségéből a fent leírt módon levezethető, a lehetőség nyilvánvalóan nem. Ezért a būt(i) „kell” modális ige nem szerepelhet a namai matyti típusú szerkezetekben, vagy pedig ennek az igének egy másik jelentést is tulajdonítanunk kell, nevezetesen a lehetőségét. De erre valószínűleg nincs okunk. A namai matyti típusnak szintaktikai és szemantikai sajátosságai egyaránt vannak: ezek közül a legfontosabb a nominativus következetes megtartása (Ambrazas 1995: 90). Mivel a nominativus az itt tárgyalt szerkezetek fejlődésének egy korábbi szakaszát képviseli, jogosnak tűnik feltételezni, hogy e szerkezet modális jelentése szintén régebbi szakaszt képvisel a modális kifejezésként való grammatikalizáció folyamatában. A lehetőség és a szükségszerűség közötti bizonytalanság nem gyakori a modalitás specializált lexikai kifejezéseiben, azaz a modális igékben. Ugyanakkor valóban jellemzőnek tűnik különféle szerkezetekre modális funkcióban való grammatikalizációjuk kezdeti szakaszában. Fentebb megállapítottuk, hogy a yra namai matyti /statyti típusnak egzisztenciális szerkezetből kellett erednie: „Van egy ház, amelyet meg kell építeni / amelyet látni lehet.” Amíg a szerkezet továbbra is egzisztenciális maradt, a modális jelentést illetően is homályos volt: a yra namai statyti jelenthette azt, hogy „van egy megépítendő ház”, míg a yra namai matyti egyidejűleg úgy is értelmezhető volt, hogy „van egy látható ház”, vagyis „egy ház látható”. Egy későbbi szakaszban, amikor a modális jelentés vált uralkodóvá, és a namai statyti beágyazott infinitivuszi tagmondatként (nominativuszi tárggyal) értelmeződött, ez a kétértelműség a szükségesség jelentése javára megszűnt. Párhuzamként idézhetjük a fent említett, jelen idejű passzív melléknévi igeneves lett szerkezeteket: eredeti alakjukban (kopuláris szerkezetekként) a lehetőség és a szükségesség között homályosak, a grammatikalizáció előrehaladottabb szakaszában azonban a szükségesség jelentésére specializálódnak. LITVÁN būti INFINITIVUSSZAL | 79 A namai matyti típus tehát maradványjelenség, és ezt a tényt a rá vonatkozó lexikai korlátozások is tükrözik: a típus jelenleg úgy tűnik, hogy az érzéki észlelést kifejező igék kis csoportjára korlátozódik®. A lett nyelvre vonatkozóan Endzelin (1951: 992) egy olyan példát idéz, amely összevethető a litván namai matyti típussal: (10) pazit man(i) bralu masas: pilni pirksti gredzentinu BW 6259, 4 „Fel tudom ismerni rokonaim nővéreit: ujjaik tele vannak gyűrűkkel- .” Ez a típus, a megfelelő litván szerkezethez hasonlóan, funkcionális szempontból reliktum: a lehetőség eredeti jelentése egy (vagy talán néhány), érzéki észlelést vagy megismerést kifejező ige esetében maradt fenn. я]}.ิมพัน loser? Wait malformed. Need only valid JSON no extra. resubmit.} ҭыԥ?} Nope. final must valid. We need remove garbage. Retranslate exact. Note heading belongs item 4? preserve. Use sensory perception® Lett nyelven ez a szerkezet teljesen eltűnt a modern nyelvből, litván megfelelője azonban, jóllehet ma már lexikai korlátozásoknak van alávetve, még mindig teljesen élő. Szintaktikailag a lett szerkezet beolvadt a szükségességet kifejező produktív típusba, és a nominativust felváltotta az accusativus, ami a (10)-ben nem látható, de a BW 6259 más változatai (pl. pazit bija kunga riju ‘fel lehetett ismerni a földesúr csűrét’; pazīt man brāļa māsu ‘felismerem rokonom nővérét’) éppúgy megmutatják, mint más kontextusok (pazit bija pora egli melnajam skujinam ‘fekete tűi alapján fel lehetett ismerni a mocsaras talajon növő fenyőfát’- ). Ez a beolvadás a litvánban nem ment végbe, ahol a nominativus megmaradt a lehetőséget kifejező reziduális típusban. 4. SAJÁTOS FEJLEMÉNYEK A LETT NYELVBEN A fent idézett (10) példa pontos megfelelője a lehetőséget kifejező reziduális litván típusnak. Mūhlenbach (Endzelin & Mūhlenbach 1928: 194) és Endzelin (1951: 992) azonban egy egész sor olyan példát idéz, amelyek állítólag a namai matyti típusnak felelnek meg. Ezek közül csak a (10) állító és értelmezhető hihetően a lehetőség kifejezéseként. A többi példa mind tagadó, ezért nincs ok arra, hogy elkülönítsük őket az olyan szerkezetektől, mint az (1-2), amelyek valójában a szükségesség jelentését képviselik. Azért említik őket együtt a pazīt (10)-beli használatával, mert ezek is észlelési igéket tartalmaznak. Közelebbről megvizsgálva azonban a lett szerkezetek, $ A szláv nyelvekben is találhatók bizonyos nyomai annak, hogy a byti + infinitivus lehetőséget kifejező használata az érzéki észlelés igéire korlátozódott. Az óoroszra vonatkozóan l. még Borkovskij, szerk. (1978: 280). A lengyelben az eredeti wida¢ ‘látható, hogy’, sfychač ‘hallható, hogy’, czu¢ ‘érezhető, hogy’, znač ‘észrevehető, hogy’ infinitivusok még mindig a Бус ‘lenni’ igével (jelen időben elhagyva) használatosak, mint például widač bylo ‘látható volt, hogy’ stb. Ezek az eredeti nominativus accusativusszal való felváltását mutatják, például stycha¢ muzyke ‘zene hallatszik, hallható’. Szinkrón szempontból azonban már nem tekintik őket infinitivusoknak, részben azért, mert azok az igék, amelyekből származnak (widač, sfychač), használaton kívül kerültek. A kortárs lengyel nyelvtanban a widač és stychač igéket nem ragozható igékként írják le, amelyek a byč igét használják az igeidő és a mód segédigéjeként. 86 | AXEL HOLVOET (Б) zirgs vezumu ne pavilkt (nem proklitikus tagadással) „A ló nem tudja elhúzni a szekeret” . Ezért feltételezem, hogy (a) és (b) genetikailag összefügg, azaz feltételezem, hogy (Б) az (a)-ból alakult ki, amely folyamathoz bizonyos más, az (a)-val genetikailag össze nem függő szerkezetek is hozzájárulhattak, amennyiben a szerkezet formális felépítéséről és váratlan akarati értelmezéséről van szó. Ezzel kapcsolatban még egy pontot kell megemlíteni a relatív kronológiát illetően. Megjegyzendő, hogy ahhoz, hogy az O „&_ helyettesítési folyamata végbemehessen, előbb szabaddá kellett tenni azt a szintaktikai pozíciót, amelyet eredetileg a cselekvés tárgyát kifejező nominativus számára tartottak fenn (mint a lit. namai matyti esetében). Más szóval, a litván man (yra) namai statyti típusban eredetileg visszamaradt nominativus accusativusszal való felváltása (mint a lit. man (уға) namus statyti esetében) már befejeződött, mielőtt egy új nominális frázist vezettek volna be nominativusban. Ez azt jelenti, hogy szintaktikailag a namai matyti típusú szerkezet mint elkülönülő maradványtípus a szükségességet kifejező grammatikalizált szerkezetek mellett nem maradhatott fenn abban az időpontban, amikor a © mint @_ újraelemzés végbement. Szemantikailag úgy tűnik, hogy a lit. namai matyti által képviselt típus eredeti homályosságának bizonyos nyomai fennmaradtak, ha a (10)-ben szereplő pazit lehetőséget fejez ki. ]}_finish?- #+#+/analysis code bad JSON? Need only valid. Notice weird extra whitespace and malformed generated. Must output exact array strings. Ensure preserves source symbols. Hungarian translation. Fix final. Also source has typo? preserve maybe no. Need structured. We need include all six. Amint fentebb megjegyeztük, az eredeti, részes esetes szerkezet az új mellett is fennmaradt. Amit megfigyelünk, az egy szintaktikai struktúra két különálló struktúrára való szétválásának folyamata, nem pedig az egyik struktúrának egy másikká való fejlődése. Ahhoz, hogy az eredeti szerkezet fennmaradjon, az újnak formailag és funkcionálisan kellően különböznie kellett tőle. A különbségeket a következőképpen lehetne összefoglalni: (1) az esetjelölés (alanyeset a részes esettel szemben- ), (2) a tagadás státusa (nem proklitikus), (3) a szemantikai homályosság (lehetetlenség vagy negatív akarás, szemben az egyetlen lehetséges olvasatként értelmezett lehetetlenséggel- ), (4) talán a lehetetlenség általános jelentésén belül is lehetnek különbségek a modalitás több típusa között, amelyeket esetleg az új típus kifejezhet, a régi viszont nem, vagy fordítva; ezt azonban külön kell megvizsgálni. 5. KÖVETKEZTETÉSEK Az e cikkben tárgyalt szerkezet a litván és a lett nyelv közös jellemzője. Legrégebbi formája csak a litvánban maradt fenn: ez egy alanyesetű alannyal, a létigével és egy célhatározói infinitívusszal használt szerkezet: namai (у̀га) statyti ‘a házat meg kell építeni’ (szó szerint: ‘a ház építendő’). Ez a szerkezet modálisan bizonytalan volt a lehetőség és a szükségszerűség között; ez a vonás több európai nyelvben is gyakran megfigyelhető a „be” igén alapuló, főnévi igenévvel álló modális szerkezetekben. E szerkezet lehetőség kifejezésére való használata szintaktikai reliktum, amely főként a litvánban maradt fenn, és lexikai megszorításoknak van alávetve (észlelést kifejező igék, mint a namai matyti ‘a ház látható’). E szerkezet további fejlődése során a būti kizárólag szükségszerűséget kifejező modális igeként kezdett működni, és történeti időkben ez az egyetlen produktív használata. A lehetőség olvasata már nincs jelen, csak a szükségszerűségből levezetett lehetetlenségé („2—р’ = 0р’). E folyamat szintaktikai velejárója volt a nominativusnak a főnévi igenév tárgyaként való újraelemzése és accusativusszal való felváltása (bár a litván maradványszerűen megőrizte a nominativusi tárgyat). LITVÁN būti FŐNÉVI IGENÉVVEL | 87 A lehetetlenséget kifejező tagadott szerkezetek körében a lett a litvánban nem tanúsított sajátos fejlődést is mutat, nevezetesen a dativusi alany helyett nominativusi alanyú szerkezetek megjelenését, pl. zirgs vezumu ne pavilkt a zirgam vezumu nepavilkt helyett. Ezt a szerkezetet a tagadás működésének bizonyos sajátosságai is jellemzik. Megjelenésének mechanizmusa nem világos. A szakirodalomban a lehetőséget kifejező litván szerkezet (mamai matyti) megfelelőiként idézett szerkezetek többsége valójában ehhez a típushoz tartozik, és (újításként) el kell különíteni őket azoktól a litván szerkezetektől, amelyektől strukturálisan különböznek. Fontos ezt megjegyezni a litván namai matyti típussal kapcsolatban, mert azok a kutatók, akik lett nyelvi adataik tekintetében Mūhlenbach és Endzelin publikációira támaszkodtak (vö. pl. Ambrazas 1995: 90), tévesen arra a meggyőződésre jutottak, hogy a lehetőséget (illetve lehetetlenséget) kifejező litván és lett szerkezetek között nincs alapvető különbség. HIVATKOZÁSOK AMBRAZAS, У. 1995: A litván főnévi igenévi szerkezetek fejlődése. Lietuvių kalbotyros klausimai 33, AMBRAZAS, V. 1997: A litván főnévi igenévvel álló tárgyeseti alany eredete. Lietuvių kalbotyros klausimai 38, 93-103. 74-109. ANDRONOV, А. 1999: „A szükségesség kifejezése” a lett nyelv grammatikai hagyományában (avagy A lett debitivus változó sorsa). Baltu filologija 8, 1998, 154—177. AUWERA, J. VAN DER, PLUNGIAN, V. A. 1998: A modalitás szemantikai térképe. Linguistic Typology 2, 79-124. BENVENISTE, E. 1966: „Être” és *avoir nyelvi funkcióikban. Bulletin de la Société de Linguistique de Paris LV, 1960; itt a következő kiadás alapján idézve: Problèmes de linguistique générale, Paris: Gallimard, BORKOVSKIJ, У. 1., meleg. 187-207. 1978: Az orosz nyelv történeti grammatikája. Szintaxis. Prosztosz предложение, Москва: Наука. BRUGMANN, K. 1916: Az indoeurópai nyelvek összehasonlító hang-, tőés alaktana |...) 11. A szóalakok és használatuk tana. 3/2, Strassburg: Trūbner. ENDZELINS, J. 1951: A lett nyelv grammatikája, Riga: Latvijas valsts izdevnieciba. ENDZELINS, J., MUHLENBACHS, K. 1928: Lett grammatika. 4. iespiedums, Riga: Valters un Rapa. FRAENKEL, E. 1928: Syntax der litauischen Kasus, Kaunas: Valstybės spaustuvė. HOLVOET, A. 1995: Határozatlan zéró alanyok a lett nyelvben. Linguistica Baltica 4, 153-161. MIKLOSICH, Е. 1926: A szláv nyelvek összehasonlító grammatikája. IV. Szintaxis. Az 1868–1874-- es első kiadás utánnyomása, Heidelberg: Carl Winter. PALIONIS, J. 1972: A litván nyelv egyik infinitívuszi mondattípusáról. Baltistica, 1. melléklet, 125—129. POTEBNJA, A. A. 1958: Feljegyzések az orosz grammatikáról. 1–11. kötet. Általános szerkesztés... В. И. Борковского, Москва: Государственное учебно-педагогическое издательство. TIMBERLAKE, A. 1974: The nominative object in Slavic, Baltic and West Finnic, Mūnchen: Sagner. (Slavistische Beitrāge, 82.) ULvvbas, K. szerk. 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3. Sintaksė, Vilnius: Mokslas. Axel Holvoet Beérkezett: 2001. 05. 26. Lietuviy kalbos institutas Antakalnio g. 6., 2055 Vilnius, Litvánia [email protected]