Östen Dahl, Maria Koptjevskaja-Tamm, eds. “The Circum-Baltic Languages: Typology and Contact”

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA XLIX (2003), 131–152 KELENZIJUŠ Recenziók OSTEN DAHL ÉS MARIA KOPTJEVSKAJA-- TAMM, SZERK. A KÖR-BALTI NYELVEK: TIPOLÓGIA ÉS KONTAKTUS. I. KÖTET: MÚLT ÉS JELEN. Amsterdam és Philadelphia: John Benjamins, xx + 360 + (külön számozott) 22 oldalas mutató (Studies in Language Companion Series, 54. köt.) OSTEN DAHL ÉS MARIA KOPTJEVSKAJA-- TAMM, SZERK. A BALTI-TENGER KÖRNYÉKI NYELVEK: TIPOLÓGIA ÉS KONTAKTUS. 2. KÖTET: NYELVTAN ÉS TIPOLÓGIA. Amszterdam és Philadelphia: John Benjamins, xx + 400 + (külön oldalszámozott) oldal 21 indexoldal. (Studies in Language Companion Series, 55. köt.) A Bevezetés szerint a kétkötetes sorozat első kötete „... a mai balti-tenger környéki nyelvek fontos alcsoportjait tekinti át, földrajzi, történelmi és társadalmi környezetükbe helyezve őket, valamint konkrét kontaktushelyzeteket tárgyalva” (xvii. o.). Az I. részben áttekintett nyelvek közé tartozik a litván, a lett, a délkelet-- balti orosz nyelvjárások, a Balti-tenger környéki svéd nyelvjárások, valamint a finnugor nyelvek balti-finn ága. A második kötet „... a balti-tenger környéki nyelvek grammatikai jelenségeire összpontosít, és azokat a tágabb tipológiai perspektívához kapcsolja”. A bevezetés, valamint a névés tárgymutató mindkét kötetben megjelent, a 2. kötetben azonban a tárgymutató utolsó oldala kimaradt. Laimute Balode és Axel Holvoet lett (3–40. o.), illetve litván (41–79. o.) nyelvről szóló cikkei a modern lett és litván nyelv, valamint nyelvjárásaik jól szervezett és tömör leírásai, bár a nyelvi befolyásról viszonylag kevés szó esik, kivéve talán a livóniai befolyás említését a tammi lett nyelvre (27. o.). Egy lehetséges figyelmetlenség, amely zavart okozhat, a litván [~mjz:ta] ‘dob’ (dob, dobál) átírása, ahol úgy tűnik, hogy a [j] szemben áll a [-m,:tat &}/[~m z:tat] ‘te dobsz’ alakban tapasztalható egyszerű palatalizációval.” (5. o.). Valeriy Cekmonas „Orosz nyelvváltozatok a délkeleti balti térségben: a 19. századi városi orosz nyelv” című cikke (81–99. o.) a Vilniusban, Rigában és Tallinnban használt orosz nyelvet tárgyalja. Vilniusban a szerkesztők, a szerzők és a korrektúrázók Szentpétervár és Moszkva nyelvhasználatát próbálták utánozni. Különösen érdekesek a litvánok által különféle kérvényekben elkövetett orosz nyelvi hibák, például az ibo iščezli meždu nami litovskie knizki ‘eltűntek közülünk a litván könyvek’ mondat, amelyben a meždu nami a litván nyelvű tarp mūsų ‘közöttünk’ (89. o.) tükörfordítása. . tarp mūsų ‘közöttünk’ (89. o.). Rigában, amelynek hosszabb története van az orosz népesség tekintetében, ezúton szeretnék köszönetet mondani Martti Nymannak, a Turku Egyetem munkatársának a jelen áttekintésben tárgyalt finn szintaktikai struktúrákkal kapcsolatos tanácsaiért. Különösen hálás vagyok Virginia Vasiliauskienének, a Kaunasi Egyetem munkatársának, aki számos szempontból segítséget nyújtott e recenzió elkészítésében. Természetesen egyikük sem felelős az esetleges hibákért, amelyeket elkövethettem. 132 | RECENZIJOS Az orosz népesség hosszabb történetével rendelkező Rigában az egyik fonológiai sajátosság a ž, Čč, §, §¢ kemény kiejtése, például ščy ‘káposztaleves’. Morfológiai sajátosság a gldzy ‘szemek- ’, rogi ‘szarvak’, uxi ‘fülek’ típusú többes számok előfordulása a standard orosz glazd, roga, usi helyett (92–93. o.). Tallinn 1710 óta az Orosz Birodalom része volt, de ezt követően az orosz nyelv jóformán a katonai helyőrségre korlátozódott. Čekmonas „Orosz nyelvváltozatok a délkeleti balti térségben: Falusi nyelvjárások” című tanulmánya (101–136. o.) szerint az orosz nyelv e térségben elsősorban a vallásszabadságot kereső óhitűektől ered (101. o.). Cekmonas számos, e nyelvjárásokra jellemző fonetikai, morfológiai és szintaktikai sajátosságot sorol fel. Az egyik legérdekesebb szintaktikai sajátosság a következő típusú szerkezetek előfordulása: v (u) men'a tavaru vz'ata ‘vettem néhány árut’ (118. o.). Čekmonas ezt írja: „A v (u) elöljárószót a főnevek instrumentális (sic!) többes számával használják a standard orosz u kogo ‘kié, kinek van’ jelentésének kifejezésére: v kupcax vsegda deneg mnoga ‘a kereskedőknek mindig sok pénzük van’ (120. o.). Bizonyára itt az „instrumentális” szót „elöljárós” vagy „lokatív” szóra kellene cserélni. Čekmonas arról számol be, hogy az óhitű nyelvjárásokban nincsenek olyan fonetikai sajátságok, amelyek idegen hatással lennének összekapcsolhatók. Egy morfológiai sajátság, amelyet ilyenként lehetne azonosítani, a semlegesneműből nőneművé válás, pl. m ēsta ‘hely’, at'ėc zanimal xarošuju m 'estu *az apa jó állást foglalt el” (125. o.). A kelet-litvániai orosz nyelvjárásokban közös másik morfológiai sajátosság talán a litván hatás eredménye lehet, nevezetesen a 3. személyű egyes számú ige előfordulása többes számú alany mellett, vö. pl. ani vaz'm'6t ‘el fogják venni’ (126. o.). Számos litván szókincselem hatolt be a közép-litvániai orosz nyelvjárásokba, pl. uskur ‘olyan házas férfi, aki felesége házában él’ (< litv. uzkurys). A cikket számos szerkesztési pontatlanság csorbítja; pl. a 85. oldalon két egymást követő soron belül találkozunk a croun (> crown), Ydish (> Yiddish) alakokkal és a reach people (> rich people) meghatározással. További hibák: Kazlauskas > Kulikauskas (89. o.), pleophiny > pleophony (112. o.), bye > buy, by > buy (117. o.), innter > inner (118. o.), guagmire > quagmire (127. o.). Anne-Charlotte Rendahl „Svéd nyelvjárások a Balti-tenger körül” (137–177. o.) és Johanna Laakso „A finnugor nyelvek” (179–212. o.) című tanulmányai alaposak és érdekesek, de keveset mondanak a nyelvi kontaktusról. Osten Dahl „A skandináv nyelvek eredete” című tanulmánya (215–235. o.) arra a következtetésre jut, hogy: „A germán nyelvű csoportok valamivel korszakunk kezdete előtt érkeztek a Balti-tenger legnyugatibb sarkába (a mai Németország és Dánia területére). Kissé később kelet felé terjeszkedtek egészen Upplandig az északi oldalon, illetve a Visztula torkolatvidékéig a Balti-tenger déli oldalán. Az ezt követő fél évezred során a különböző germán csoportok nyelvei differenciálódtak; hogy pontosan mennyire, azt nem tudjuk” (231. o.). Lars-Gunnar Larsson „A balti nyelvek hatása a finnugor nyelvekre” című tanulmánya (237–253. o.) számos balti eredetű jövevényszóval kezdődik a finnben az állattenyésztés területén, például: finn vuohi ‘kecske’, vö. lit. ožys, testrészek, például finn kaula ‘nyak’, vö. litván kaklas, családi kapcsolatok, vö. finn heimo ‘törzs’, vö. litván šeima ‘család’ stb. (239–240. o.). A balti nyelveknek a protofinnre gyakorolt egyetlen lehetséges fonetikai hatása a *ti hangsor si-vé változása lenne, azaz a *t palatalizációja egy utána következő elülső magánhangzó hatására, vö. finn silta ‘híd’ a litván tiltas szóval. Amint azonban Larsson helyesen megjegyzi (243. o.), a mássalhangzók proto­balti palatalizációja az utánuk következő elülső magánhangzók hatására meglehetősen valószínűtlen. Larsson két hasonló szintaktikai jelenséget tárgyal: a partitivusi genitivus használatát mind alanyként, mind tárgyként, valamint a finnben az ágensi igenévi alakot. Egy példa a múlt idejű szenvedő melléknévi igenévre. part.) kelias „Íme az RECENZIÓK | 133 az első jelenségre a finn példa. Metsāssā on susia (part. pl.) „Az erdőben farkasok vannak” = lit. Miške vilkų yra (p. 245). A második jelenségre példa a finn. Isān (gen. sg.) ostama auto „az apa által vásárolt autó” = lit. Az apa (egyes számú birtokos eset) által vásárolt autó (247. o.). Úgy tűnik azonban számomra, hogy különbség van a két participiális szerkezet ereje között, amit az angol fordítás (amely mindkét kifejezés esetében helyes) nem ad vissza. A finn szerkezet befejezett cselekvést, a litván pedig folyamatban lévő cselekvést fejez ki, inkább olyasmit, mint „az autó, amelyet az apa vásárol”. Így a finn /sčin ostama auto átfogalmazható így: Auto, jonka (acc.) isd osti /on ostanut ‘Az autó, amelyet az apa megvett- /meg vásárolt- ’. Ebben az esetben a finn szerkezet kétségtelenül befejezett cselekvést fejez ki. Másfelől a megfelelő litván szerkezet nem fogalmazható át így: automobilis, kurį (acc.) tėvas pirko /nusipirko, mivel a perkamas tartós jelentésű. Larsson arra is rámutat, hogy a mari -mparticipiumok abban különböznek a finntől, hogy intranzitív igékből is képezhetők (248. o.), például keleti mari: memnan (gen.) tolmo korno ‘az út, amelyen jöttünk’, szó szerint „az általunk jött út”, de hasonló szerkezetek litvánul is lehetségesek, például: Cia kelelis pēsči (gen. pl.) einamas (nom. sg. masc. pres. psv. part.) ‘itt az út, amelyen a gyalogosok közlekednek’ és Cia mano (gen. sg.) eitas (nom. sg. masc. út, amelyen mentem” (LKŽ, 1069). Bár a finnugor és a balti nyelvek közötti megfelelések nem pontosak, számomra figyelemre méltó egybeesésnek tűnik, hogy a finnugor nyelvekben egyaránt van egy -m és egy -t képzős igenév, amelyek funkciói bizonyos mértékig (de nem pontosan!) hasonlítanak az indoeurópai -més -tképzős igenevek funkcióira. Collinder (1964: 48, 57) ezt és számos más jellegzetességet közös örökség bizonyítékának tekintené. Összevethetjük továbbá a különös magyar párhuzamot is. Kāroly (1972: 119) ezt írja: „az —/-tt formatívummal képzett igenév alanyi genitivusi szerkezetben is megtalálható... az [mutató névmás] én [névmás] választottam [igenév] ’az általam választott’”. (A zárójelben szereplő grammatikai meghatározások tőlem származnak — WRS.) Ez számomra nagyon hasonlónak tűnik a litvánhoz. az általam kiválasztott (dolog)... „az általam kiválasztott (dolog)”, jóllehet a balti nyelvek magyarra gyakorolt hatása valószínűtlennek, ha nem lehetetlennek tűnik, legalábbis a történelmi időkön belül. Már az a tény is, hogy a balti és a finnugor szerkezetek jelentésükben némileg eltérnek, inkább közös forrás mellett látszik szólni, semmint külső hatás mellett, amely esetében pontosabb megfelelések volnának várhatók. Talán ahelyett, hogy a finn nyelvek mondattanát próbálnánk a balti nyelvek alapján értelmezni, az indoeurópai mondattant kellene a finnugor nyelvek alapján értelmezni. Úgy tűnik számomra, hogy mind az indoeurópai, mind a finnugor nyelvek mondattani fejlődése mélyebb elemzést igényel, mielőtt messzemenő következtetéseket lehetne levonni a balti nyelvek finn mondattanra gyakorolt hatásáról. Stefan M. Pugh „The rale of language contact in the formation of Karelian, past and present” (257–270. o.) című cikke egy olyan nyelvet ír le, amelyet úgy tűnik, az orosz nyelv csaknem teljesen elárasztott. A Pugh cikkében közölt információk alapján úgy tűnik számomra, hogy a karél nyelv jövője igen bizonytalan. Egy nyelv elvesztése kétségtelenül sajnálatos az emberi kultúrtörténet szempontjából, másfelől azonban az ilyen veszteségek áldást jelentenek azoknak az amerikai szintaktikusoknak, akik érvelésüket szinte kizárólag anyanyelvi angoljukra alapozzák. Ha kevesebb nyelv van, akkor nyilvánvalóan kevesebb kellemetlen ellenpélda akad az ilyen tudósok által felállított nyelvi univerzálékra. Valóban, ha az angol válik az egyetlen világnyelvvé, akkor a nyelvi univerzálék valóban az angolon alapulhatnak. Számomra ez a megfontolás azt is megkérdőjelezi, hogy milyen jelentősége van egy adott tipológiai jegyet mutató nyelvek számának meghatározásának. 134 | RECENZIJOS A nyelv létezése of a az adott nyelvet on beszélő of a népesség létezésétől függ, nem pedig a nyelv természetétől. of Talán a if háborús természetű indoeurópaiak nem hódították volna meg Európát, akkor azon a kontinensen sokkal több olyan ergatív nyelv lenne, mint a baszk. Az olvasás után Éva Ágnes Csat6 cikke „Szintaktikai kódmásolás in karaim” (pp. 271-283) I azon tűnődött, hogy a nyelv of jövője is, vö. ilyen a mondat as I uže bu fotograf turat kolo Bas yanin ‘És ez a fotós már a közelben áll is Basia’ (o. 275) in amelyben a karaim szavak a következők: bu ‘ez’, turat ‘áll’ és a név Basia, amely itt is a in (karaim) birtokos esetet as igényeltby e, a lengyel kolo elöljárószó. A szerző amellett érvel, hogy in karaim *...a többi szintaktikai of tulajdonsággis al diszharmonikus posztpozíciók használata of karaim', és hogy „A szintaktiof kai változás útja in A karaim azonban nem utópozíció-elöljárószó, hanem inkább = főnévszerű utópozíciós partikula, mint az utópozícióké. = (o. 276). Mivel nem I tudom A karaim morfofonemika néha nehezen követhető. is me to követ Így a prepozíció a bila szóra utalt, és to as glosszázva volt as A „with” (’val/’vel) láthatólag a végső szótagkapcsolat nélkül in jelenik meg: m’en’imb’a yanasa I: GEN. a következővel to „engem to követőeIn n” a szerzők ezt így tekintik „... szemlélteti a a grammatikalizáció lehetséges in fejlődését a névutóktól a of toldalékos as esetragokig. Hasonlítsa össze ezt A karaim konstrukció to használatát a of lengyel przy elöljárószóval „mellett, -nál/-nél”, amely az eszközhatározói esetet vonzza (sic!) eset’ (o. 281). I nem talált olyan forrást, amely dokumentálná a használatot of a lengyel przy használata az instrumentálissal, valamint a fact a pri in címszó alatt Vondrāk (1928: 312) írja: „Als Prap. kalap es im szláv csak a helyhatározói magánál.- ..”. Valószínűleg a fordító, of aki éppen ezt a cikket írta „instrumentálist” a „lokatívuszt” or „elöljárószói”, ami meglehetősen különös módon ugyanazt a hibát követi el, mint a fent említett Cekmonas-cikk. Az ilyen szerkesztői figyelmetlenségek mégis sajnálatosak, különösen az anyagot nem ismerő személyek számára. Neil G. Jacobs cikke „A jiddis in a balti régióban” (o. 285-311) is a jól szervezett és hozzáértő (bár szükségszerűen rövid) vázlatban of ismertetik a nyelv főbb jellemzőit of in KörülBalti terület. In az ő szakasza on litván hatások in északkeleti jiddis Jacobs elsősorban a on művekre támaszkodik of Lemkhen (Lemchenas), ezáltal hozzáférhetővé téve in angol (valószínűleg először) néhány annak a kiváló szakemberof nek a tanulmányáof ból származó eredmény of litván hatás, on amely azt a változatosságot of jiddis. A zöm of litván befolyás on jiddis is lexikai és a litvánból átvett szókincs A jiddis igazodik a to fonológiához of Jiddis. Például a szibilánsok és a sibilánsok közötti, jellegzetes megkülönböztetés of litván (és sok más nyelv) elvesztette, és ott inkább is valamilyen köztes hang alakult ki. is of Lemkhen azt írja, hogy a in szóból kölcsönözve lit. speigas A „nagy fagy” he nem tudja megmonit is dani, hogy or špejgspejg-. On ezt a jelenséget lásd Martinet (1951: 92). In cikke „A Északorosz romani dialektus: Interferencia és Kód Váltás” (o. 313-337) Alekszandr R. Ruszakov azt írja, hogy ez a nyelvjárás „...a nyelvi a interferencia nagyon of tipikus példája” (313. o.). Ebben a nyelvjárásban az orosz hatására új igerendszer van kialakulóban, amelyben eltűnik a régi anyanyelvi in imperfektum–aorisztosz szembeállítás, a of régi aorisztosz az általános múlt időt, a régi imperfektum pedig a következőt szolgálja szóközzel elválasztott szimbólumok megőrzése érdekében: ]} Yikes malformed? Need exact item last incomplete as a as a ritkán használt, iteratív jelentésű forma. Szinte minden ige használhat kölcsönzött előtagokon at a orosz minta (p. 315), pl. ot-des te „visszaadni” (orosz ot-dat’), te vy-des „kiadni” (orosz, vy-dat’), te roz-des „szétosztani” (orosz, roz-dat’). A szerző to szerint az ember a nyelvjárással in találkozik *...a kiterjedt használat of RECENZIJOS | 135 nyelvtanilag nem adaptált orosz lexikai elem” (323. o.). Egy példa: Da nat, me prosto na dumind'om, so me tut date vstrechu, amelyhez a kissé idiomatikusnak nem mondható angol fordítás társul: „Nem, nem csak arra gondoltam, hogy itt találkozom veled” (323. o.). Sajnos ehhez nem társul semmiféle nyelvtani kommentár. Az orosz nyelvet ismerő személy ezt többé-kevésbé megfejtheti, de kétlem, hogy az oroszul egyáltalán nem tudó személynek fogalma lenne a kódváltás mértékéről. A szerző arra a következtetésre jut, hogy maguk a romani nyelv beszélői is szükségét érzik annak, hogy megőrizzék „...mint különleges, titkos nyelvet, amelyet a kívülállók nem érthetnek meg” (334. o.). Ezért feltételezhető, hogy a karél és a karaim nyelvtől eltérően – amelyekről szintén szó esik ebben a kötetben – az észak-oroszországi romani nyelvjárás talán nem fog kihalni. Valerij Cekmonas „A Pszkov–Novgorod-i (északnyugati közép-orosz) nyelvjárás néhány circum-baltikumi jellemzőjéről” című tanulmánya (339–359. o.) több fonológiai jelenséget vizsgál a szubsztrátumelmélet szempontjából. A szerző szerint a cokan’e jelensége (a *¢ és a *c összeolvadása) „...a régi pszkov-i... és a régi novgorodi nyelvjárások egyik legjellegzetesebb vonása volt...” (341. o.). A ¢ és ¢ funkciójának és eloszlásának vizsgálata a Circum-Balticum térség különböző szubsztrátum-finn nyelveiben arra utal, hogy ezek ösztönözhették a c és ¢ összeolvadását c-vé az orosz nyelvjárásokban. Ezenkívül két másik jelenséget is figyelembe kell venni. Az első a lágy *s és *z, valamint a lágy *š és *ž összeolvadása *s”-vé, *z"-vé (a szibiláns és a sibiláns közötti köztes hang), a második pedig a kemény *s és *z szabad (és szórványos) váltakozása a (kemény) *š és *ž hangokkal (346. o.). Hasonló jelenség a litván §lekiavimas, ahogyan azt Girdenis és Pabréza (1978: 127–129) leírja. A /s/ és /š/ közötti kontraszt hiánya a finn nyelvekben ősi sajátosság, és a szóban forgó orosz jelenségek így magyarázhatók. Egy másik, finn hatásnak tulajdonítható jelenség a zöngés mássalhangzó motiválatlan változása zöngétlenné és fordítva, pl. buza < puza ‘has’, vybucit’ (glazd) < vypucit’ ‘tágra nyitni valakinek a szemét” (351. o.). Kezdetben a finnugor népességek nem tudták kiejteni a zöngés mássalhangzókat, később azonban, miután elsajátították a zöngés mássalhangzókat, hiper korrekt alakokat hozhattak létre, amelyekben zöngétlenek helyett zöngés mássalhangzók szerepeltek. A 2. kötet első tanulmányában, „Impersonal and passives in Baltic and Finnic” (363— 389. o.), Axel Holvoet rámutat a lett és litván, egyfelől, valamint a finnugor nyelvek, másfelől, passzív és személytelen szerkezetei közötti lehetséges areális kapcsolatokra. Sok nyelvben a személytelen szerkezetek etimológiailag passzív szerkezetekből származnak, például a lengyelben: Pol. Zburzono šcianę "Lebontottak egy falat’, ‘Egy falat lebontottak’ szemben a šciana zostata zburzona (przez robotnikéw) “A falat/Egy falat lebontották (a munkások)’ szerkezettel (365. o.). Tanulmánya céljaira Holvoet hasznosnak tartja a passzív és a személytelen szerkezet közötti néhány különbség általánosítását. Véleménye szerint „A passzív: (a) az aktív szerkezet eredeti tárgyát alannyá emeli; a passzív igealaknak legalább számban egyeztetnie kell ezzel az alannyal; ha a passzív forma körülíró, és melléknévi igenevet tartalmaz, akkor ez a melléknévi igenév esetben és nemben is egyeztetni fog az alannyal (feltéve, hogy olyan nyelvvel van dolgunk, amelyben léteznek az egyeztetés e formái); (b) nem feltétlenül kell ágensi bővítményt tartalmaznia, de szükség esetén tartalmazhat; ha nem jelenik meg ágensi kifejezés, a mondat nem közöl információt az érintett ágens fajtájáról”. „A személytelen szerkezet: (a) nem emeli az eredeti tárgyat alannyá (ezért a passzívumoknál említett egyeztetési jegyek nem fognak érvényesülni), és (b) nem engedi ágensi kifejezés hozzáadását, hanem mindig emberi ágensre vonatkozik” (366. o.). 136 | RECENZIJOS A finn passzívum példái: Naapuri kutsuttiin illalliselle. NOM. SG PRET. PASS. ALLATIVE „A szomszédot meghívták vacsorára.” Minut kutsuttiin illalliselle. ACC PRET. PASS ALLATIVE „Vacsorára hívtak meg.” Naapuri ei kutsuttu illalliselle. PRTV. SG NEG PASS. PART ALLATIVE „A szomszédot nem hívták meg vacsorára.” (367. o.) Be kell vallanom, hogy az utolsó példa összezavart, mivel azt vártam volna, hogy a partitivusz különbözzön a nominatívusztól. Mivel finn nyelvtudásom minimális, megkérdeztem Ilse Lehiste-- et, aki azt javasolta, hogy ez esetleg a naapuria nyomdahibás alakja lehet. Érdekes módon Holvoet azt írja (368. o.), hogy a finnugor nyelvek finn ágában nem látszik tendencia arra, hogy az ágens nélküli passzívumot beillesszék egy passzív paradigmába, hanem inkább arra mutatkozik tendencia, hogy a passzív alakokat beillesszék az aktív paradigmába. Úgy vélem, hogy ez általános tendencia lehet, amelyet Gotab (1975: 29) a lengyel nyelv kapcsán „aktivizációnak” nevezett (vö. például a Holvoet által fentebb idézett példákat- ). Gotab olyan posztklasszikus latin szerkezeteket is összehasonlít, mint a legitur librum (acc.) „egy könyvet olvasnak” (vö. Plautus epityra estur insanum „az olívabogyókrémet eszeveszetten fogyasztják”), valamint a lengyel czyta sie ksigžke „egy könyvet olvasnak- ”. Ezzel kapcsolatban szeretnék egy további példát idézni az Iliászból (XIII, 597): TO 5 čoptāxero NOM. [ACC.?] SG. NEUT CONJ 3 SG. MIDDLE AOR. a és vonszolt uelātvov žyyos NOM. [ACC.?] SG. SEMLEGES NOM. [ACC.?] SG. SEMLEGES kőrisfa lándzsa Schwyzer (1966: 237) azt írja, hogy a mondatot többféleképpen lehetne fordítani: (a) „a kőrisfa lándzsa utánavonszolta magát”, vagy (b) „utánavonszolták”, sőt akár (c) „maga után vonszolta a k. l.-t”. Ha elfogadjuk az (a) fordítást, az ige egyszerűen tárgyatlan, ha pedig a (b) fordítást fogadjuk el, akkor az ige passzív. Ha azonban a (c) fordítást fogadjuk el, akkor az igét „aktivizálták”, és tárgyassá tették. Véleményem szerint a lehetséges fordítások sorrendje pontosan követi a történeti fejlődést. A mediális igemód eredetileg tárgyatlan volt, majd amikor a praeteritumban megjelent egy aktív megfelelője, a morfológiai mediális igemód passzívként volt értelmezhető. Végül bevezetésre került a régi passzív egy lehetséges „aktivizált” használata. A lett ágensi kifejezésekről szóló tárgyalásában Holvoet a következő példákat idézi: manis celta maja és mana celta māja „az általam épített ház” (371. o.), megjegyezve, hogy a második példa mára elavult. Továbbá azt írja, hogy eredetileg a *..ynana celta maja jelentése „az én házam, amelyet én építettem” volt, később pedig „az általam épített ház” jelentésűvé vált (az ágens és a birtokos innentől már nem feltétlenül voltak azonosak)” (372. o.). RECENZIJOS | 137 A szintaxis természetesen hasonló a litván példáéhoz: Namas yra mano pastatytas „A házat én építettem”. Holvoet ezt írja (377–378. o.): „Az itt használt mano genitívusz ugyanaz, mint a mano tévas ’az én apám’ kifejezésben, de különbözik a nuo manęs ’tőlem’ és a laukia manęs ’vár rám’ kifejezésekben használt manęs genitívusztól [...] Ez arra utal, hogy litvánban is az ágensi genitívusz eredetileg adnominalis birtokos genitívusz volt...” A manęs használata ágensi jelentésben azonban litvánban is ismert (Schmalstieg 2002a: 50–51; Zulys 1969: 170). Szem előtt kell tartani, hogy a szintaktikai szerkezetek az egyes nyelvek történetében nemcsak létrejöhetnek, hanem el is veszhetnek; vö. például az alább tárgyalt angol ágensi of használatát. Az ágens genitívuszának birtokos eredetét feltételező elmélet egyszerű és tetszetős, és Holvoet másutt, például (2001, szakirodalommal) meggyőzően védelmezte. Az elmélet kétségtelenül jól működik a balti passzívum esetében, amely csak participiális szerkezetekben fordul elő. Egy nemrégiben e folyóiratban megjelent cikkben (2002a: 41–43) azonban óperzsa, óind, tokhár, görög és óegyházi szláv példákat hoztam, amelyekben a genitívusz véges igei szerkezetekben éppúgy ágensi jelentésben használatos, mint participiális szerkezetekben. Ezért, ha ezekben a nyelvekben a participiális szerkezetekben használt ágensi genitívusz birtokos eredetét feltételeznénk, akkor külön elméletet kellene kidolgoznunk a véges szerkezetekben használt ágensi genitívuszra is (talán feltételezve a participiális szerkezetekben kialakult jelentés átvitelét a véges szerkezetekre). Ez számomra kevésbé valószínűnek tűnik, mint Haudry (1977: 409) azon feltevése, miszerint a szubjektív genitivus és a valahová tartozás genitivusa ugyanarra az eredetre, nevezetesen a forrás genitivusára vezethető vissza, amely passzív participiumokkal használva a cselekvés végrehajtóját jelöli. Traugott (1972: 127-128) megjegyzi, hogy az angolban az of prepozíció körülbelül 1600-ig a legelterjedtebb ágensjelölővé vált, vö. Chaucer:..- .that is a lord to be biloved of his citezeins and of his peple. Bár ez a használat visszaszorulóban van, Shakespeare-nél még mindig találhatunk ilyen példát: ‘I have been told so of many’. Ezt írja: “...this use of of is an extension of its use expressing source or Origin...” (127. o.); “A(z) ó(angol)ban az of főként annak jelzésére szolgált, hogy ‘-ból, -ből, valamiből származó- ’, illetve a rész és az egész közötti kapcsolatot fejezze ki. Valószínűleg a francia de hatása által erősen támogatva az of a partitivusi használatból átterjedt a birtokos szerkezetekre és számos más olyan szerkezetre, amelyben a genitivusi jelölő szerepelt” (128. o.). Bár az of már nem használatos az ágens kifejezésére passzív szerkezetben (legalábbis a kortárs angol egyetlen általam ismert változatában sem), Traugott magyarázata jó példát nyújt arra, miként vezethetők le az ágensi és a birtokos jelentések közös forrásból anélkül, hogy feltételeznénk: az előbbi jelentés az utóbbiból alakult ki. Ehhez még hozzátenném, hogy az ágensi genitivus ergatív eredetének feltételezése megmagyarázná a Hitt. an-tu-uh-ša-aš ‘ember’ nominativusának és genitivus singularisának azonosságát, vö. Goth. harjis ‘sereg’, hairdeis’ ‘pásztor’, védikus veh ‘madár’. Véleményem szerint a szigmatikus nominativus eredetileg csak az etimológiai *-0 vagy *-jo tővégű főnevekre volt jellemző, a *-os végződés pedig egy régebbi mássalhangzó-tövű főnév ágensi alakjából ered, lásd Schmalstieg (2000: 386; 2001). Hirt (1928: 102) már régen felismerte, hogy morfológiai kapcsolat áll fenn a görög 3. sz. középnemű -to (és óind -ta) végződése, valamint az indoeurópai *-toparticipiumok határozatlan esete között. Figyeljük meg a következő párhuzamot: et TiS čriuāro ro CONJ. Note the following parallel: et TiS čriuāro ro CONJ. Figyeljük meg a következő párhuzamot: et TiS čriuāro ro CONJ. Note the following parallel: et TiS čriuāro ro CONJ. NOM.SG.MASC. 38SG. PSV. IMPERF. PREP. ha valakit a nép megtisztelt (Goodwin és Gulick 1958: 261). A görögben az ágensi genitivust az oxo ‘által’ prepozíció erősítette meg. Az aktánsok ugyanazokban a megfelelő esetekben állnának (vagyis az alany nominativusban, az ágens pedig genitivusban) egy lehetséges litván szintaktikai megfelelőben: Jéigu kas būvo tautos CONJ. NOM. EGY. SZÁM HÍMNEMŰ 3. MÚLT IDŐ EGY. SZÁM BIRTOKOS ESETE ha valaki emberek által volt pāgerb-ta, SEMLEGES NEMŰ MÚLT IDEJŰ SZENVEDŐ SZERKEZETŰ MELLÉKNÉVI IGENÉV a tiszteletreméltó Hagyomány szerint a görög -to végződés a 3. sz. egyes számú mediális aorisztoszi / imperfektumi végződés, míg a fonetikailag megfelelő litván -fa végződés a semlegesnemű egyes számú múlt idejű passzív participium végződése, de a hasonlóság szembetűnő. Származhatna-e az indoeurópai mediális igei végződés, a *-to, egy korábbi participiumból? Ha igen, megmenthető-e az agensjelölő állítólagos birtokos eredete azáltal, hogy visszavezetjük az indoeurópai korig? Az etimológiai participiumok beépülésé- 138 | RECENZIJOS Tob Šfjuov EGYES SZÁMÚ BIRTOKOS ESETE NEMZ. EGY. nek az igeragozási paradigmába máshol is vannak párhuzamai, vö. például a -/- végű szláv praeteritumot, amely participiumi eredetű. Horn (1898: 148) azt írja, hogy a két pahlevi praeteritumi szerkezet, az am kart ‘általam (lőn) megtevett’ és a man kart ‘az én megtételem’, összeolvadt, és létrehozta a modern farszi praeteritum egyes számát. 1 man kardam „1 láttam”, stb. Lehet, hogy az iráni fejlődés csupán annak megismétlődése, ami az indoeurópai korban történt? Érdekes módon a modern perzsa man „én” az óperzsa (gen.) mana „enyém, tőlem” alakból származik, és ma már intranzitív igék alanyaként is használható, vö. például: man doktor am „orvos vagyok” (Schmalstieg 1995: 19–20). Bár általában véve valószínűbbek a nyelvspecifikus magyarázatok, mint azok, amelyek a távoli indoeurópai múltba nyúlnak vissza, a más indoeurópai nyelvekben előforduló közös szintaktikai jelenségek minden bizonnyal közös eredetre utalnak. Kétlem, hogy például a nominativus alanyi használatát pusztán a balti nyelvek történetének keretében, a görögre, latinra, indo-iráni nyelvekre stb. való hivatkozás nélkül kívánnánk megmagyarázni. Hasonlóképpen az infinitivus nominativusi tárgyának eredete is az indoeurópai korra nyúlik vissza, bár használatának körét befolyásolhatta a nyugati finn nyelvek hatása (lásd alább). Holvoet (379–386. o.) a meghatározatlan, általánosított zéró igei alanyok problémáját tárgyalja. A többes számú ige használata ilyen körülmények között tipológiailag meglehetősen gyakori, és mind a lettben, mind a finnben előfordul, pl. lettül: Manu dzīvokli kratijusi, mani meklējuši ‘Azt mondták nekem, hogy feldúlták a lakásomat, és kerestek engem’ (többes számú igenévvel), valamint a finn Siellā kuuluvat (3. személyű többes szám, jelen idő) tienaavan (cselekvő igenév) hyvin ‘Azt mondják, hogy ott jól lehet keresni’ (381–382. o.). Másfelől az alany nélküli 3. személyű egyes számú ige használata gyakori a finnugor nyelvekben, vö. Finn Puheesta-- ni (elatívusz és birtokos személyjel) voi (3. személyű egyes szám, jelen idő) kuula (főnévi igenév), ettā olen (1. személyű egyes szám, jelen idő) ulkomaalainen (egyes számú nominativusz) ‘A beszédemből hallani lehet, hogy külföldi vagyok’ (382. o.). A A balti nyelvekben természetesen a 3. személyű egyes és többes számú igei egyeztetés közötti különbség csak azokban a formákban állapítható meg, amelyekben melléknévi igenév szerepel. A lett nyelvre Holvoet a következő példát adja: RECENZIJOS | 139 Ja pavasarī dzird dzeguzi kūkojam un ja nav ēdis un naudas nav klāt, tad tai gadā slikti klājas „Ha tavasszal az ember kakukkot hall kuvikolni, és nem evett, és nincs nála pénz, akkor abban az évben rosszul megy a sora” (383. o.). Az ēdis ‘evett’ melléknévi igenév itt általánosított formája hímnemű egyes számú (a nem semlegesítését mutatva- ). A lett és a finnugor nyelvek közötti hasonlóságokat hangsúlyozva Holvoet ezt írja: *Összességében azonban úgy tűnik, hogy a lett nyelv igazította rendszerét a személytelen és passzív szerkezetek terén egy finnugor modellhez” (387. o.). Az előző cikkben előforduló kisebb szerkesztési hiba, hogy a 308. oldalon szereplő (40) és (41) litván mondatokat tévesen lettként jelölték meg. „A névszói tárgyeset kialakulása a keleti balti nyelvekben” című cikkében (391–412. o.) Ambrazas azt írja, hogy két vélemény létezik az infinitivusszal álló nominativus eredetéről. A hagyományos felfogás szerint „...a nominativust az egykori alanynak tekintik, az infinitivust pedig a cselekvést kifejező főnév célhatározói dativusának tükröződéseként kezelik” (391. o.). Timberlake (1974: 220) felfogása szerint az infinitivusszal használt nominativus „...valamely nyugati finn nyelvből (nyelvekből) szintaktikai kölcsönzésként alakult ki” (392. o.). Ambrazas először a balti infinitivus dativusi eredetét jegyzi meg, majd megállapítja, hogy bizonyos szerkezetekben az infinitivust más névszóval is lehet helyettesíteni, pl. Rugiai (mums) liko séti /séjai „A rozs (nekünk) vetésre maradt /vetés céljára” (393. o.). Hasonló lett példa: Pieniņš ēst /ēšanai nederēja „A tej nem volt fogyasztásra alkalmas” (394. o.). A célhatározói jelentés talán kevésbé világos a következő példában: Jam teko /patiko | rūpėjo laukas arti „Neki kellett /Örömét lelte benne /Gondja volt rá, hogy felszántsa a mezőt” (394. o.). Az infinitivusszal álló nominativus észlelésigékkel fordul elő, vö. a litván kifejezéseket: Lith. Kas girdėti „Mi hallható- ?”; Lat. Kas jauns dzirdēt „Milyen újság hallható- ?” (395. o.). A „lenni” ige az infinitivusszal együtt alanyesetben állhat a szükségesség kifejezésére, például: (man) (yra) buvo /bus namai statyti „(számomra) szükséges /szükséges volt /szükséges lesz házat építeni”. A lettben ez láthatólag ritka, amint azt egyetlen, Endzelinstől származó példa is bizonyítja (1951: 783): Kungam ēst tei meizīte „Az uraknak meg kell enniük ezt a kenyeret” (397. o.). Lehetséges, hogy a lett debitivus eredete az ilyen szerkezetekben keresendő (Holvoet 1993: 152): *man ir maize ja ést szó szerint „nekem van kenyér, amelyet meg kell enni”, azaz „van kenyerem evésre”. A normatív nyelvtanok természetesen alanyesetet követelnek meg egy ilyen szerkezet alanya számára, így például: Lini bijuši jākaltē „A lent szárítani kellett”. Egy 1984. február 18-án kelt levélben a sajnálatos módon azóta elhunyt lett nyelvész, Valdis Zeps ezt írta nekem: „Az az ügy, hogy a debitivus után nem állhat tárgyeset, merő képtelenség, amelyet az Akadémiai nyelvtan terjeszt, jóllehet tudomásom szerint senki sem szólt a Császárnak az új ruhákról- ”. Zeps még ezt a mondatot is lehetségesnek tartotta: Man ir jālasa grāmatu (acc.) „El kell olvasnom a könyvet- ”, lásd Schmalstieg (2002b: 153). Abban, hogy egy történelmi nominativust egy olyan innovatív accusativusszal kell felváltanunk, amelyet immár tárgyként érzékelünk, a jelenség némiképp hasonló a fent tárgyalt „aktivizálódás” jelenségéhez. A példát Baiba Metuzale-Kangere és Kersti cikkében is megemlítik Boiko, lásd alább. Vannak olyan példák is, amelyek egy melléknévből és egy kopulából állnak, pl. litvánul: (Man) medus (yra) /buvo /bus gardus valgyti „A méz finom /finom volt /finom lesz (számomra) enni” (398. o.). A semleges nemű melléknevekkel Kelet-Litvánia egyes helyi nyelvjárásaiban találkozunk: šaltinio vanduo sveikas /sveika gerti „A forrásvíz egészséges inni”. Ambrazas ezt írja (399. o.): „A medus gardu ["a méz édes; vanduo sveika „a víz egészséges”] magszerkezetek egy olyan mintát képviselnek 146 | RECENZIJOS ablativus. Shields (2001) rövid áttekintést ad a probléma történetéről, és ennek a végződésnek az eredetére tesz javaslatot. Általános vélemény, hogy a görögben az ablativus eltűnt, és hogy az *-o tövekben a birtokos eset vette át az indoeurópai ablativus funkcióit. Schwyzer (1966: 90) szerint a roixw „a háztól, saját költségén” alak az indoeurópai ablativus maradványát képviseli. Én éppen az ellenkezőjét javaslom, ti. azt, hogy az új *-o tövű ablativus (*-ē[d/t] vagy *-a[d/t]?) sohasem honosodott meg a görögben úgy, mint a latinban, az óindben, valamint a balti és a szláv nyelvekben. A Gen. der Abstammung címszó alatt Schwyzer (1966: 124) az Iliászból (21, 109) idézi: narpēc [GEN. SG.] 8 cīņu ayadolo [GEN. SG.) szó szerint: „jó apától származom”. Goodwin és Gulick elemi görög nyelvtana (1958: 236) megjegyzi, hogy a költők mozgást jelentő igék mellett az elkülönülés genitivusát használták, €.g., Odāduroto [GEN. SG.] xatT1fADoucv „leereszkedtünk Olümposzról” (Iliász 20, 125). Ekkor azt javasolnám, hogy az indoeurópai genitivusnak legalább eredetileg elkülönülési jelentése volt, és hogy a szerző fejlődési forgatókönyve (látszólag állításával ellentétben) éppúgy érvényes az indoeurópaira, mint a finnugorra. Azt javasoltam (Schmalstieg 2000; 2001), hogy az indoeurópai szintaktikai egyes számú nominativusnak három morfológiai eredete volt: egy zéró végződés az etimológiai abszolútusi eset számára (eredetileg az intranzitív vagy antipasszív szerkezetek alanya), egy *-s animatív jelölő (eredetileg az ergatív szerkezetek ágense) és egy *-m inanimatív jelölő (eredetileg az ergatív szerkezetekhez hasonló szerkezetek instrumentálisa). A hettita megőrizte a *-os végződést -aš formában a nominativusban, a genitivusban, sőt részben az ablatívusi funkcióban is (bár, mint említettük, egy új, -az végződésű ablatívus kiszorítja a régebbi -ašt). Az etimológiai ergatívuszi *-os végződés nominativusi végződésként való újraértelmezése az indoeurópai *-o-tövű szavak morfológiájának teljes átszerveződéséhez vezetett, oly módon, hogy az indoeurópai nyelvek némelyikében a régi *-os genitivusi végződést módosították vagy egy másik végződéssel helyettesítették, latinban és indo-iráni nyelvekben pedig a forrás új jelölőjét (az ablatívust) hozták létre a régebbi funkciók számára. Ugyanez a forrásjelölő (*-ā[t/d]?, *-ē[t/d]?) szolgált a balti és a szláv *-o-tövű főneveknél genitivusi és ablatívusi jelentéssel egyaránt. Az elméletet részletesen Schmalstieg (2000) dolgozza ki. Az eredetileg genitivusi-ablatívusi-ergatívusi jelentésű *-s végződés ilyen formában maradt fenn mindenütt, kivéve a *-o-töveket. Az *-o tövekben az *-s az egyes számú nominativus további jelentését nyerte el, és más tövekre is átterjedt. Hogy az -s ilyen terjedése folyamatos folyamat, azt olyan új nominativusok történeti időkben való létrejötte mutatja, mint a lett akmens „kő” (a litván akmuo mellett) és a modern görög xarēpag „apa” a klasszikus mathe. mellett. Ez az elképzelés megmagyarázza, miért találkozunk a *-s morfémával az ókori indoeurópai nyelvekben genitivusi, ablativusi és egyes számú nominativusi funkcióban. Az *-o tövek átszervezése során valamennyi indoeurópai nyelvben, a hettita kivételével, új egyes számú genitivus jött létre, néhány indoeurópai nyelvben pedig új ablativus keletkezett. Leon Stassen „Nonverbal predication in the Circum-Baltic languages” című cikkében (569–590. o.) megjegyzi, hogy a melléknévi és névszói állítmányok vagy nominativusban, vagy valamely obliquus esetben állhatnak; a különbség a Relative Time Stability függvénye. Ezt írja (569. o.): „...a nominativusi kódolást olyan helyzetekre való utalásra használják, amelyek viszonylag »időállók- «, és ezért idővel valószínűleg nem változnak meg, míg az obliquus kódolás a helyzet »mulandó« vagy átmeneti természetét emeli ki”. A szerző számos különböző nyelvben megerősíti e szemantikai szembenállás meglétét, a jól ismert spanyol ser és estar közötti különbségtől kezdve olyan egymástól ennyire eltérő nyelvek példáiig, mint a tamil, a kannada, a telugu, az avar, a csecsen és RECENZIJOS | 147 Archi. Arra a következtetésre jut, hogy „...a nem verbális predikátumok kettős kódolása, amely nominativus–obliquus esetoppozíció formáját ölti, a Circum-Baltic térség areális jellemzője...”, továbbá hogy „...ez a kettős kódolás lényegében nem indoeurópai sajátosság, amelyet az indoeurópai terjeszkedés »félresöpört«, de amely egyes határvidékeken továbbra is kifejtheti hatását az indoeurópai nyelvekre is” (588. o.). Thomas Stolz „On Circum-Baltic instrumentals and comitatives: To and fro coherence” című cikke (391–612. o.) azzal a megállapítással kezdődik, hogy „A legújabb vizsgálatok... kimutatták, hogy a komitatív és instrumentális kategóriák szinkretizmusa nem olyan gyakori a világ nyelvei között, mint azt korábban feltételezték”. A Stolz kutatócsoportja által 323 nyelven elvégzett vizsgálat szerint a mintában szereplő nyelvek valamivel kevesebb mint 25%-a hasonlított a némethez, és komitatív–instrumentális szinkretizmus jellemezte (593. o.). Azokat a nyelveket, amelyek komitatív–instrumentális szinkretizmust mutatnak, »koherens« nyelveknek nevezik, míg azokat, amelyek megkülönböztetik a komitatívumokat az instrumentálisoktól, »inkoherens« nyelveknek hívják. Azokat a nyelveket, amelyek koherens és inkoherens morfémákat vegyítenek, »kevert« nyelveknek nevezik. (593. o.). Így például a svéd koherens, a litván kevert, a finn pedig inkoherens. A szerző ezt írja: „A Circum-Baltikumban beszélt szláv nyelvek egyike sem koherens szigorú értelemben véve, jóllehet ugyanennek a családnak más tagjai koherenssé váltak, némelyikük, pl. a szlovén és a szorb, minden valószínűség szerint a német hatására- ....” (601. o.). Ehhez a listához esetleg hozzá lehetne adni a szerbhorvátot is, amelyben szintén, az iskolai tankönyvek előírásaival ellentétben, az s-t néha a „-val, -vel, segítségével” jelentés kifejezésére használják. Egyes beszélők ezt mondják: Idém s vlākom (vozom) „Vonattal megyek” az elöljáró nélküli előírt forma helyett (Magner 1972: 255). Bár a szerző az orosz nyelvet illetően helyesen jár el, az Srz4 (IV 9) műben a c 5. definíciójával találkozunk: „Ynotpebnsiercs MPH OGO3Ha4eHHH MpejiMėTA, JIMILA, MTOCPEICTBOM HJIH C MOMOIIBIO KOTOPOTO ocyuectsasercs aeiicrsue” „Egy tárgy [vagy] személy jelölésére használják, amelynek segítségével vagy amelynek közreműködésével egy cselekvés végbemegy” . Példák: omnpasums nakem co C6A3HbiM „csomagot küldeni egy hírnökkel”; pacemampueamb c aynoi „nagyítóval megvizsgálni”; Mbimb C MbL10M „szappannal mosni”; -/Ļa kak nocetiams nucemo-- mo? —C noumoū nado, —omee4a1 Hava Heanoeuus (** És hogyan kellene elküldeni a levelet?” „Postán [a postával- ?] kell [elküldeni- ]” – válaszolta Ilja Ivanovics- ); X yesxcaro- ... c noezdom 6 namb namnaduamo „Öt tizenöt perckor vonattal indulok”. Az eszköz instrumentalisa (opyduūnocmv) és a mód instrumentalisa (cpedcmeo) közötti határ homályos az oroszban, és azt jósoltam, (Schmalstieg 1966: 179), hogy egy napon az orosz „kevert” vagy „koherens” nyelvvé válik. Spekulációmat Kurytowicz (1960:131–150) azon feltevésére alapoztam, hogy a bipartit morfémák hajlamosak a monopartit morfémák helyébe lépni. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a történeti bizonyítékok hiánya ellenére valószínűleg helytálló az az állítás, miszerint „...a koherencia fejlődését a körül-Balti térségben elsősorban az északi Skandináviában (számi), valamint a Német Lovagrend egykori államában (lett és észt) végbement részleges germanizáció erősítette” (609. o.). A kötetet Maria Koptjevskaja-Tamm és Bernhard Walchli „A körül-Balti nyelvek: areális-tipológiai megközelítés” (615–750. o.) című átfogó tanulmánya zárja. A szerzők szerint: „E zárótanulmány célja annak bemutatása, hogy a körül-Balti nyelvek összességükben sajátos, érdekes nyelvi tájképet alkotnak a világ nyelvei, általában, és különösen az európai nyelvek között” (615. o.). A tanulmány a térség történelmi hátterének meglehetősen érdekes vizsgálatával kezdődik. I 148 | RECENZIJOS meglepetéssel olvastam azonban: * Az óporosz és litván katekizmusokat a 15. század végén kezdték nyomtatni a Porosz Hercegségben...” (620. o.). Feltételezem, hogy a szerzők az evangélikus katekizmusok első óporosz és litván fordításaira gondoltak (Első óporosz katekizmus 1545; Mazvydas 1547), így még ha ez egyszerű elírás is a „16. század” helyett, akkor is téves. Martin Luther 1483-ban született, 1546-ban halt meg, és Kis katekizmusa megjelenésének szokásosan megadott dátuma 1529. Nem tudok olyan, a tizenéves vagy annál fiatalabb Martin Luthertől származó katekizmusról, amely a 15. század végére datálható. Ezt követően a szerzők a Circum-Balticum térségében végzett korábbi nyelvi kontaktuskutatások vizsgálatára térnek át. Először a szerzők a Sprachbiinde vitatott kérdését tárgyalják, és ezt írják: „A Sprachbiinde iránti megszállottság azonban nem szükséges előfeltétele annak, hogy a CB térség nyelvi helyzetét izgalmas (sic/) vizsgálati tárgynak találjuk” (624. o.). Amint fentebb említettem, mindig jó dolog érzelmi kötődést találni a kutatás tárgyát képező területhez. A szerzők ezután megkülönböztetik azokat a areális tanulmányokat, amelyek csupán (626. o.) katalogizálják a nyelvek közötti hasonlóságokat, azoktól, amelyek megpróbálják megmagyarázni ezeket a hasonlóságokat. Azt is megállapítják, hogy egy megfigyelt jelenség előfordulási gyakorisága szintén fontos szempont a vizsgálatukban. Az is nagyon nehezen határozható meg, hogy egy örökölt szerkezet elvesztése csupán a nyelv természetes fejlődése-e, vagy pedig egy szomszédos nyelv hatása. Cikkük további részében „...remélik, hogy ötvözni tudják a areális nyelvészet eredményeit a CB-térségben és az általános nyelvtipológiát” (629. o.). Először a pluralia tantumokat tárgyalják, amelyek eredetileg gyakoribbak voltak az indoeurópai nyelvekben, mint a finnugor nyelvekben. A pluralia tantumok néha etimonaikkal együtt kölcsönződhetnek, például a finn rattaat ‘kocsi’ < balti (litv. ratai, lett rati), amely szó szerint a ‘kerék’ jelentésű szó többese, finn ratas ‘kerék’ < balti (litv. ratas, lett rats). A többesség erről a szóról „...a finnben a kocsit jelölő más szavakra is átterjedt, például a vaunut és kārryt szavakra” (633. o.). A szerzők véleménye szerint: „...a pluralia tantumok mellett vagy ellen ható általános tendencia öröklött, de a nyelvek fejlődése során megváltozhat” (633. o.). A szerzők a szupraszegmentális fonológiáról szóló tárgyalásukat azzal a kijelentéssel zárják, hogy a körülbalti régió nyelveiben legalább három különböző terület található, amelyeken a következő jellemzők mutatkoznak: (1) a hangmagassági kontúrok oppozíciója hosszú szótagmagokban [csak a balti nyelvekben található meg]; (2) „túlzott hosszúság”, azaz az észt stb. nyelvekben megjelenő három hosszúsági fokozat. ; (3) a szóhangsúly, amelynek eredete valamilyen módon összefügg egy szó eredeti szótagjainak számával, valamint az eredeti másodlagos hangsúly meglétével vagy hiányával, számos skandináv nyelvjárásban fordul elő (645. o.). Számos cirkumbalti nyelv kezdeti hangsúlya és a politonalitás kapcsolatban állhat egymással (646. o.). E cikk igen érdekes része a morfológiai esetekkel foglalkozik, különösen a genitivus és a partitivus használatával a balti és finn nyelvekben, jóllehet a szerzők nem mindig részesítik előnyben a kölcsönös befolyás magyarázatát. Például megkérdőjelezik azt az általános véleményt, hogy a balti nyelvek másodlagos lokális eseteinek fejlett rendszere finn eredetű, például a következő okból: „A keleti balti nyelvek másodlagos lokális esetei olyan főnevek grammatizálódását képviselik, amelyekhez névutók kapcsolódnak. Hasonló fejlődés figyelhető meg az indoeurópai nyelvek közül az umberben, a tokhárban és az oszétban is” (672. o.). A tokhárban feltehető lenne a finnugor befolyás (van Windekens 1979: 166), az umberben vagy az oszétban azonban aligha. A birtoklás kifejezésével kapcsolatban a szerzők azt írják, hogy a lokatívuszi típus „... az a lehetőség, amelyet mindig választanak azok az indoeurópai nyelvek, amelyekből hiányoznak a *have’-igék (pl. RECENZIJOS | 149 kelta, ind, anatóliai)” (676. o.). A kifejezés „helyhatározói” típusa nem feltétlenül zárja ki a „birtokolni” igék létezését, aminek a szerzők számára az orosz umems „birtokolni” tárgyalásából nyilvánvalónak kell lennie. Baldi ezt a latinnal kapcsolatban egyértelműen kimutatta (lásd fentebb), én pedig a litvánnal kapcsolatban említettem. Bár a hettitában (egy anatóliai nyelvben) a birtoklás kifejezésének szokásos eszköze a részes eset, a hettita használ egy „birtokolni” igét is (érdekes módon segédigeként is, perfektumi jelentéssel). Így például a hettita törvényekből (Hoffner 1997: 152): tdk-ku (conj.) LU-aš (nom. sg.) MUNUS-an (acc. sg.) har-zi (3rd sg. pres.)... „Ha egy férfinak van felesége...” Azokban a nyelvekben, amelyekben a birtoklás kifejezésének mindkét eszköze megtalálható, a „birtokolni” ige funkciója eltér a birtoklást kifejező részes esetétől. A szerzők helyesen pontosítják a birtoklás fogalmát a „lenni” nyelvekben (677. o.). A komitatívusz és az instrumentális, a komparatívusz, a passzív szerkezetek, a deszubjektív és az alany nélküli szerkezetek áttekintése után a szerzők a mondatszintaxishoz térnek át. Itt tárgyalják a melléknevek egyeztetését, valamint a nem elvesztését az alsólett dialektusokban. és a számnévi szerkezetek szintaxisa. A 702–703. oldalon a szerzők egy táblázatot közölnek, amely a finnugor, balti és szláv nyelvek számnévi szerkezeteinek belső szintaxisát szemlélteti, bemutatva a kétféle vonzatási stratégia egyikének lehetőségét „a számnevek által vonzott főnév esete”, illetve az egyeztetési stratégia lehetőségét: „a főnév esete, amelyet az egész kifejezés funkciója határoz meg”. A 704. oldalon található lábjegyzetek között ezt az állítást találjuk: „Az óegyházi szlávban az alacsonyabb számnevek ragozódnak, a magasabb számnevek ragozhatatlanok- .” Nem értem, miért írják a szerzők azt, hogy a magasabb számnevek ragozhatatlanok. Diels (1932: 218) a s» desetijo (INSTR. SG.) tysošt» (GEN. PL.) ‘tízezerrel’ példát hozza fel, amelyben az ‘ezer’ szó genitívusz többes számban álló alakját a ‘tíz’ szó vonzza, amely maga a sz» prepozíció által megkövetelt instrumentális esetben áll. Diels a s» dovēma desetuma tysoštama ‘kétezerrel’ példát is közli, amelyben valamennyi számnév instrumentális duálisban áll, a sz» prepozíció vonzataként. Az egyetlen nagyobb óegyházi szláv számnévnek talán a tema tekinthető, amely többnyire az uvptag fordítása, és meghatározatlanul nagy számot jelöl. Úgy tűnik, hogy a szó az SJAST bejegyzései szerint teljes mértékben ragozható (545–546. o.). Az ember kénytelen eltűnődni azon, vajon hogyan reagáltak volna az egyházatyák a gigabájtokra. A szerzők megállapítják, hogy (704. o.) *...az európai rugalmas SVO nyelvek nagy része a CB-területen található. Ezek közé tartozik a szláv, a balti, a finnugor, valamint az északi és keleti (legalábbis az inari) számi.” A szerzők ezután egy „From SOV to SVO in Europe” („Az SOV-tól az SVO-ig Európában”) című táblázatot közölnek (705. o.). Ez az SOV-tól (hettita, nyenyec) a nagyon rugalmas SOV-on (latin, ógörög), majd az osztott SOV/SVO- -n (magyar), a nagyon rugalmas SVO-n (orosz, litván, komi, vepsze stb.), a rugalmas SVO-n (finn, észt), a V2-n (svéd, német) át az SVO-ig (angol) terjed. (A hettita természetesen indoeurópai nyelv, de anatóliai nyelv, amelyet egykor feltehetően Anatóliában beszéltek; legalábbis a szövegek többségét ott találták.) A táblázat mindazonáltal érdekes módon osztályozza a főként Európában előforduló szórendtípusokat. A szerzők később ezt írják: *...a balti és a finnugor nyelvek látszólag az egyetlen VO nyelvcsaládok Európában, amelyekben minden névszói módosító, a vonatkozó mellékmondatok és a prepozíciós szerkezetek kivételével, a fej előtt áll” (707. o.). A szerzők láthatólag vitatják Vasiliauskienē azon állítását, miszerint a litvánban eredetileg bizonyos szabadság állt fenn a főnévi csoport szórendjét illetően. Ezt írják: * Vasiliauskienē statisztikái areális összehasonlítási célokra problematikusak, mivel nem tudjuk, hogy az arányok közül hány százalék vonatkozott is by in (pszeudo-) részeshatározói funkciók, mint például as ‘a „pound of apples’ (ezek mindig a fejüket követik)” (708. o.). 150 | RECENZIJOS Vasiliauskienē azonban (személyes közlésben) azt válaszolja, hogy Sirvydas Punktai sakymu című művének első részében 16 partitivusi szerkezetet találtak. Ezek közül 13 (81,3%) NG, három (18,7%) pedig GN volt, és általában véve a Punktay sakymu című műben a genitivusi főnevek 81 százaléka posztpozícióban szerepel (összesen 1291, genitivust tartalmazó szekvenciát találtak és vizsgáltak meg). Az A. Baranowski által gyűjtött kelet-litván nyelvjárási szövegekben 62, partitivust tartalmazó példát vizsgáltak meg; ezek közül 44 NG (71%), 18 pedig GN (29 96) volt. Vasiliauskienė továbbá azt írja, hogy éppen befejezte az Aušra első három számából (az első litván folyóirat, 1883) származó anyag összegyűjtését, amelyben a genitivust tartalmazó több száz szekvencia közül mindössze 13-at talált partitivusi jelentésűnek, és ezek közül kilenc NG, négy pedig GN volt. A 16–19. századi szövegek többségében a posztpozíció túlsúlyával találkozunk. A kortárs GN-szabály sokkal szigorúbb, mint a korai szövegek viszonylag szabad szórendje. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a partitívusszal alkotott szerkezetekben sokkal nagyobb volt az elemek elhelyezésének szabadsága, mint a kortárs litvánban, ahol az NG-sorrend dominál. Összefoglalva: az egyes szerzők tanulmányai jól megírtak és érdekesek (bár talán nem mindig „izgalmasak”, legalábbis ennek a melléknévnek az amerikai értelmezése szerint). A meglehetősen gyakori nyomdahibák közé tartozik például a New Mexvico (ii. o.) > New Mexico, Winfried Lehmann (I[ndex]-4. o.) > Winfred Lehmann, Allan Timberlake (I[ndex]-7. o.) > Alan Timberlake stb. Bár a szerkesztők és a szerzők jobb munkát végezhettek volna a korrektúrázásban, és nagyobb figyelmet fordíthattak volna a részletekre, ezek a kötetek új ötletek gazdagságát, valamint a közismert tények gyakori újrarendezését mutatják be. A szerkesztők gratulációt érdemelnek a balti térség nyelveinek és a tipológiai nyelvészetnek a tanulmányozásához összeállított úttörő jelentőségű terjedelmes művekért. RÖVIDÍTÉSEK LKŽ – Lietuvių kalbos žodynas 1–20, szerk. J. BALČIKONIS, J. KRUOPAS, K. ULVYDAS, V. VITKAUSKAS, NT 1972: A Bibliatársulat Újszövetség-fordítása: Naujasis Testamentas, a kiadás helye nincs feltüntetve. 1941-2002. SRJA — Slovar’ russkogo jazyka IV, szerk. S. G. BARXUDAROV és mások, Moszkva: Gosudarstvennoe izdatel'stvo inostrannyx i nacional’nyx slovarej, 1961. SJAST —Slovník jazyka staroslovénského, ZOE HAUPTOVĀ és munkatársai szerkesztésében, 44. füzet, Prága: Academia, Nakladatelstvi Ceskoslovenské Akademie véd, 1992. WEBSTER's —Webster's Third New International Dictionary, PHILIP BABCOCK GOVE és munkatársai szerkesztésében, Springfield, Massachusetts: G. & C. Merriam Company, 1966. IRODALOM BALDI, P. 2002: Honnan származik a latin habeo? In: Cavoto, F, szerk., Festschrift for Alexis Manaster-Ramer, München: Lincom Europa, 23-32. BALDI, P, CUZZOLIN, P, megjelenés alatt: A „van” igék etimológiai, földrajzi és tipológiai dimenziói az indoeurópai nyelvekben. In: Salvi, G., szerk., Festschrift for Joseph Herman, Budapest. BRUGMANN, K., DELBRŪCK, B. 1911: Az indogermán nyelvek összehasonlító grammatikájának vázlata. 11/2. kötet. 2. kiadás, Strassburg: Karl J. Trūbner. COLLINDER, B. 1964: Nyelvrokonság és valószínűség, Uppsala. (Acta Universitatis Upsaliensis, Studia Uralica et Altaica Upsaliensia.) DIELS, P. 1932: Altkirchenslavische Grammatik, kötet I, Heidelberg: Carl Winter. GIRDENIS, A., PABRĒŽA, J. 1978: Új megfigyelések a šlekiavimasról Žagarčs környékén. Baltistica 7, 127–129. RECENZIJOS | 151 GOLAB, Z. 1975: Az igei predikátumok endocentrikussága és endocentrizációja: latin és szláv anyagon szemléltetve. General Linguistics 15, 1–35. GoopwiN, W. W., GULICK, C. B. 1958: Görög nyelvtan, Waltham, Mass., Toronto, London: Blaisdell and Co. HAUDRY, J. 1977: A casusok használata a védikus nyelvben, Lyon: Editions LHermēs. HiRr, H. 1928: Indogermán grammatika, 4. Kettőzés, összetétel, ige, Heidelberg: Carl Winter. HOFFNER, H. A. 1997: A hettiták törvényei: Kritikai kiadás, Leiden, New York, Köln: Brill. HOFMANN, J. B., SZANTYR, A. 1972: Latin szintaxis és stilisztika, München: C. H. Beck. HOLVOET, A. 1993: A nominativusi tárgyról a lett nyelvben, különös tekintettel a debitívuszra. Linguistica Baltica 2, 151–161. HOLVOET, A. 2001: Még egyszer a balti cselekvői genitívusz. Baltistica 35, 45–58. HORN, P. 1898: Újperzsa irodalmi nyelv. In: Geiger, W., Kuhn, E., szerk. Az iráni filológia alaprajza, 1. köt., 2. rész, Strassburg: Karl Trūbner, 1–198. KAROLY, S. 1972: A magyar nyelv grammatikai rendszere. In Benkd, L., Samu, I., szerk., A magyar nyelv, Hága és Párizs: Mouton and Co, 85–170. KRONASSER, H. 1955: A hettita összehasonlító hangés alaktan, Heidelberg: Carl Winter. KRuoPas, J. 1963: A jelenlegi litván nyelv fejlődésének kutatása. A litván nyelvészet kérdései 6, 21–30; újraközölve a Rinktiniai raštai 407–416. oldalán, összeállította S. Keinys, K. Morkūnas és A. Sabaliauskas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 1998. KURYLOWICZ, J. 1960: Esguisses linguistiques. Wrocław, Krakkó: Ossolineum. MAGNER, TH. E. 1972: Bevezetés a horvát és szerb nyelvbe, State College, Pa.: Singidunum. MARTINET, ANDRE. 1951: Az indoeurópai s néhány szláv és árja reflexéről. Word 7, 91–95. MAŽIULIS, V. 1970: A balti és más indoeurópai nyelvek kapcsolatai (deklináció), Vilnius: Mintis. MEILLET, A. 1964: Introduction a l'étude comparative des langues indo-européennes, University, Alabama. (Az 1937-es kiadás utánnyomása.) PETIT, D. 2001: Semleges névmások és az SVO-szabály óporoszban. Baltistica 36,173—188. REICHELT, H. 1909: Avesztai elemi nyelvkönyv, Heidelberg: Carl Winter. RUBSYS, A., ford. 1998: Óés Újszövetség. Szentírás, Vilnius: Katalikų pasaulis. SCHMALSTIEG, W. R. 1966: Az s + instrumentalis elöljárószó. Slavic and East European Journal 10, SCHMALSTIEG, W. R. 1995: Hallgatói útmutató az indoeurópai nyelvek ágensi genitivus178-180. ához, Washington, D.C.: Institute for the Study of Man. (Journal of Indo-European Studies, tizennegyedik monográfiaszám.) SCHMALSTIEG, W. R. 2000: Litván és indoeurópai párhuzamok, Journal of Indo-European Studies 28: 385-398. SCHMALSTIEG, W. R. 2001: Az indoeurópai egyes számú nominativus hármas eredete. Res Balticae 7, 23-32. SCHMALSTIEG, W. R. 2002a: Az indoeurópai ágensgenitívusz véges igék és igenevek mellett. Acta Linguistica Lithuanica 47, 41-54. SCHMALSTIEG, W. R. 2002b: Valdim Jurim Zepam 70. Baltu Filoloģija 11 (1), 151-154. SCHWYZER, E. 1966: Görög nyelvtan. 2. köt. Szintaxis és szintaktikai stilisztika. Albert Debrunner által kiegészítve és kiadva, München: C. H. Beck. SHIELDS, K. 2001: A balti és szláv o-tövű egyes számú genitívuszi *-ād képző eredetéről. Baltistica 36, Sīms-WILLIAMS, N. 1998: Az iráni nyelvek. In: Giacalone Ramat, A., Ramat, P., szerk. 165-171. The Indo-European Languages, London és New York: Routledge, 125–153. STREITBERG, W. 1919: A gót Biblia, Heidelberg: Carl Winter. STURTEVANT, E. H. 1951: A comparative grammar of the Hittite language, New Haven és London: Yale University Press. 152 | RECENZIJOS TIMBERLAKE, A. 1974: The nominative object in Slavic, Baltic and West Finnic, München: Otto Sagner. (Slavistische Beiträge, 82.) TRAUGOTT, E. C. 1972: A history of English syntax. A transformational approach to the history of English sentence structure. New York stb. : Holt, Rinehart and Winston, Inc. VASILIAUSKIENĒ, V. 1997: A főnév és a névmás genitivusának helye a régi litván nyelvben. Lietuvių kalbotyros klausimai 38, 104—121. VASILIAUSKIENE, V. 1998: Az attributív szerkezetek modelljei Mikolajus Daukša Postillájában és Antanas Baranauskas nyelvjárási szövegeiben. Baltistica 33 (2), 215–232. VASILIAUSKIENE, V. 2001: Az egyeztetett komponenssel rendelkező attribútív frázis Kiprijonas Lukauskas prédikációiban. Acta Linguistica Lithuanica 45, 151–178. VASILIAUSKIENĒ, V. 2003: Utópozíció az ólitván jelzős szerkezetben. Irodalomtudományi és nyelvészeti folyóirat 33 (129), 96–108. VONDRAK, W. 1928: Összehasonlító szláv grammatika, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. VAN WINDEKENS, A. J. 1979: Le tokharien confronté avec les autres langues indo-européennes, Vol. II, 1. A névszói morfológia, Leuven, Centre International de Dialectologie Générale. WOODCOCK, E. C. 1959: Új latin szintaxis, Cambridge, Mass. : Harvard University Press. Žurys, V. 1969: Az úgynevezett ragozhatatlan névmások helye a 167-177. litván nyelv grammatikai rendszerében. Baltistica 5 (2), William R. Schmalstieg Beérkezett 2003 10 28 814 Cornwall Road State College, Pa. 16803 e-mail: [email protected]