Mažmožiai 2–3

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA L (2004), 135–138 MEGJEGYZÉSEK Megjegyzések APRÓSÁG 2 Rolandas Mikulskas (Acta Linguistica Lithuanica 48, 87) a Žemaitija vidékén (KrŠ) feljegyzett határozószót, v’įršū·n, a keleti aukštaitis nyelvjárások viršūn helyhatározó esetű alakjával hozza összefüggésbe (ma többnyire így mondják: v’įr.šū· ~ viršūo, āpsukū· ~ apsukuo, v’el.tu· ~ veltuo, és sok mást). Ez erősen kétséges (vö. az ott (KrŠ) és másutt használt formákkal: pàškūn., pàškuna·, šàl’īn., ž’ė.m’ie ~ žėmė(n): m’ėšk ž’ė.m’ie | n’ėkūnck stb.). Itt ez a hosszú u· magánhangzó mintha inkább más következtetésre indítana. A szótagképző n megjelenését a dialektológusok már régóta vizsgálják: Kazimieras Būga (Rinktiniai raštai 1, Vilnius, 1958, 397–398, 588; III 692–693), Zigmas Zinkevičius (Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966, 196–198; sajnálatos, hogy csak transzponált formákat közöl), Vladas Grinaveckis (Žemaičių tarmės istorija, Vilnius, 1973, 332–334), valamint e sorok írója („Kelios pastabos dėl formų šų, sesų“, Baltistica 2 (2), 1966, 205–207; Lietuvių kalbos tarmių morfoneminiai reiškiniai, Vilnius, 2001, 167–169). A paradigmában a déli žemaitiai nyelvjárásokban az u· után meglehetősen gyakoriak a következő alakok: šū·n ~ šuōn (= šuo), rūdū·n ~ rudūon (= ruduo), vā·kā·n ~ vaikāon (= vaikui), vāik’ū·n ~ vaikūon (= vaikui, bernui), pavā·sar’ū·n (és pavā·ser’ū·n PVN) ~ pavāseriuon (pavaseriuo), bū·ndže ~ būonže (= buože), jū·nc ~ jūns (= jūs), v’ēltū·n ~ vēltuon (= veltui) VARN, UŽv, PVN stb.; így a v’įr.šū·n is ezt a nem etimologikus n hangot a szóvégi -u· (<-uo) megjelenésével nyerte. Ezt e szavak egész története alátámasztja: különösen azok a paradigmák, amelyekben az u· után mindenütt n áll (vö. a szerző, Baltistica 2 (2), 205–206), és aligha tapadt volna hozzá ez a szótagképző az u· diftongoid után⁴, ahogyan az északi žemaitiai nyelvjárások -ou < -uo végződése után sem, míg a nyugati žemaitiai nyelvjárásokban az -o· < -uo után sehol sem tapad hozzá. Vytautas Vitkauskas Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva Beérkezett: 2004. 04. 07. APRÓSÁGOK 3 A szonáns r lehet kemény és lágy, a litván nyelvjárásokban olykor váltakozik. Íme az esetek: a. a déli aukštaitis nyelvjárások egy részében r’ egyáltalán nincs, az elöl képzett magánhangzók előtt egyes vilniusi és utenai aukštaitis nyelvjárások keményen ejtik (Z. Zinkevičius, Lietuvių dialektologija, Vilnius, 1966, 153–156; Lietuvių kalbos atlasas II, 87. térkép); 136 | PASTABOS b. néhol keményen ejtik a redukált -ai kettőshangzó előtt: rai.kštė ‘raikštė’ Drsk, Rtn, krau.šis ‘kriaušius’ Kb, Vrn, krai.vas ‘kreivas’ Drsk stb.; c. a *rj > *ri > r kapcsolatban: brau.na ‘briauna’ Užv, Krš, Krtv, krau.š’is (a köznyelvi litvánban kriaušis) Krš, Rdn, Tl, Eig, kruokt’ė ‘verkti’ (a köznyelvi litvánban kriokti) Tl, Rdn, Varn, Šv, Rt, rä.uš’es ‘riaušės’ Šv, Grdm stb. Ehhez igazodnak a kölcsönszavak: krū’ks (aukšt. krūkas), šrūps (az északi žemaitis és aukštaitis nyelvjárásokban š’r’ūps | š’r’ūbas), krau.č’ūs ‘kriaučius, siuvėjas’, krū’k’is ‘kriukis, ramentas’ Krš, Krtv, Šauk, krū.k’is ‘ugyanaz’ Rdn, Trš, Tl stb. Ismert a *rjau, *rja, *rjo, *rju, *rjū rau, ro, ru, rū alakulásának teljes žemaitis területe, ahol az elöl képzett magánhangzók előtt nincs r-keményedés (vö. a szerző, Lietuvių kalbos tarmių morfoneminiai reiškiniai, Vilnius, 2001, 158–161). Az ilyen jelenség vizsgálatát nem tervezték az LKAII fonetikai kötetének szerkesztői; a nyelvjárási adatok átírása sem volt egységes, ezért sok bizonytalanság már korábban is felmerült, de a kérdés ma is zavaros. Például az LKŽXIX 626. oldalán szereplő sukrokė szót (nyj. sùkruok’į Krš) sukriokė alakra javítják (R. Mikulskas, Acta Linguistica Lithuanica 48, 87), a krū’kas Klvr alakot pedig a kriūko1 csoportjába sorolják, holott ott sem lehet semmiféle r-keményedés (hacsak nem valamiféle rendkívüli esetről van szó). Így a *rj + a, a˙, u, u˙ problémáját továbbra is az r keményedésével és lágyulásával hozzák összefüggésbe, noha itt a régi *i kieséséről és a később megjelenő analógiáról van szó (amikor a nyelvjárásokban csak a rau, ro˙, ru, ru˙ vagy r’au, r’o, r’u, r’u˙ alakok általánosultak). Minden esetben a nyelvjárások szerkezetét és rendszerét kell alaposan megvizsgálni. Vytautas Vitkauskas Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, 10308 Vilnius, Lietuva Beérkezett: 2004. 04. 07. KIFEJEZHET-E VALAMIT AZ ÜRES HELY? Vlado Žulio professzor „A feltételezett zéró kopuláról” című tanulmányában (Acta Linguistica Lithuanica 48, 177–184) vitába száll a Dabartinės lietuvių kalbos gramatika című művel (Vilnius, 1994), amely az olyan mondatokat, mint a Oras gražus, zéró kopulát tartalmazónak tekinti. A tanulmány szerzője úgy véli, hogy a zéró kopula (és általában a zéró alakok) terminusa hibás. Ez a vélemény tiszteletre méltó. Csupán néhány szót szeretnék szólni azokról az érvekről, amelyekkel megpróbálja alátámasztani. Közülük az első Immanuel Kantnak tulajdonított állítás: Senkinek sincsenek tulajdonságai. A szerző még hozzáteszi: A semminek nem nő haja. Ha az osztály üres, akkor egyetlen eleme sincs, és csak az elemeknek lehetnek tulajdonságaik. Ezért logikailag ellentmondásosnak tekinthető az állítás: Bár kötőszó nincs (semmi), mégis rendelkezik a kijelentő mód jelen idejű jelentésével (tulajdonság) (178. o.). Elfogadva a tanulmány szerzője által javasolt játékszabályokat – a tekintélyekre való hivatkozást hagyjuk a teológiára –, nem említek egyet sem a zéró alakokról írt számos munka közül. Az idézett logikai állítások helytállóak, de egyáltalán nem mondanak ellent a Gramatikoje bemutatott zérófogalomnak. A nyelvészeti zéró nem valamiféle nem létező empirikus tárgy vagy elem, amely a semmivel lenne egyenértékű. Ezzel a terminussal a grammatikai paradigma egyik tagja formális jelölőjének olyan hiányát jelölik, amely az adott viszony miatt... 1 A krūko, kruko, kriūko változatokkal Mikulskas kényelmi okokból elkerülte a foglalkozást, akárcsak a vašas (és még az elképzelhetetlen ašas), ą˙nčas, ūnčas, vō˙ṙšos, lō˙rsas váltakozásokkal (lásd R. Mikulskas, Acta Linguistica Lithuanica 46, 85).