Linksnių vartojimo dažnumas ir daiktavardžio reikšmė

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LII (2005), 59-65 A lehajlás használati gyakorisága és a főnév jelentése INETA SAVICKIENE Vytauto Didziojo universitetas Kuryłowicz grammatikai és konkrét esetekre vonatkozó fogalmai alapján a grammatikai eseteket szintaktikai, a konkrét eseteket pedig szemantikai funkcióik tekintetében vizsgáljuk. Hipotézisünk szerint egy eset gyakorisága statisztikailag fordítottan arányos funkcionális jelöltségének fokával. Kimutatjuk, hogy a grammatikai esetek (alanyeset, tárgyeset és birtokos eset) gyakoribbak, mint a konkrét esetek (részes eset, eszközhatározói eset és helyhatározói eset). Az egyes szavak esetformáinak gyakoriságában mutatkozó különbségek az eset jelöltségét és a főnév szemantikáját tükrözik. A tanulmány a beszélt litván nyelv CHILDES-program segítségével végzett elemzésén alapul. Az esetformák gyakoriságát és jelentéseit felnőttekhez intézett beszédben (ADS), gyermekekhez intézett beszédben (CDS) és gyermekbeszédben (CS) vizsgáltuk. Hasonló tendenciákat mutattunk ki a CDS-ben és a CS-ben, az ADS-ben azonban eltérő tendenciákat figyeltünk meg. Jelentős, az élőlényvoltossággal összefüggő különbségeket figyeltünk meg. Eredményeink megerősítik azt a feltevést, hogy egy főnév jelentése befolyásolja az egyes esetek szemantikáját és előfordulási lehetőségüket. 1. BESZÉLT ÉS ÍROTT NYELV A huszadik századi nyelvészek által felvetett elv, miszerint a beszélt nyelv különbözik az írott nyelvtől, és ezért fontosabbnak kell tekinteni a kutatás számára, sok támogatóra talált. Leonard Bloomfield (1935: 21) azt állította, hogy az írás nem nyelv, hanem csupán a nyelv bizonyos fajta rögzítése. Bloomfield nézetei hatással voltak az elméleti nyelvészet gondolkodására is, különösen a szintaxisra. Fontos emlékeznünk arra is, hogy John Lyons (1977: 3942) felhívta a figyelmet a nyelvtan és a szókincs közötti különbségekre, amelyek elválasztják a beszélt és az írott nyelvet. Hangsúlyozta, hogy az írástudó társadalmakban a beszélt és az írott nyelv közötti kapcsolat nagyon összetett — a beszélt és az írott nyelv változatai egy adott nyelven belül részben függetlenek lehetnek. Az ilyen állítások azonban nem cáfolják a beszélt nyelv elsődlegességét, mivel a beszélt nyelvre még a nagyon írástudó társadalmakban is elsősorban kommunikációs célokból van szükség. Ezenkívül az ember a beszélt nyelvet sajátítja el először és kétségtelenül könnyen, míg az írott nyelv megtanulásához sok évre van szükség, és ez többnyire nem ilyen könnyen és nem mindig sikeresen történik. Ebben a munkában megkíséreljük tárgyalni a litván nyelv esetkategóriáját, amely a nyelvi struktúra több szintjét is magában foglalja. A ragozási esetek leírásakor elkerülhetetlenül szükség van 60 | INETA SAVICKIENE Ez a szintaxis és a szemantika, mivel csak mindezen szintek együttes figyelembevételével alkothatunk képet az eset kategóriájáról. Megpróbáljuk megvizsgálni, hogy különbözik-e a felnőttek és a gyermekek beszélgetéseiben a ragozott esetek használatának gyakorisága. Ez a cikk beszélgetések felhasználásával készült! anyag. A beszélgetéseket rendszeresen hangkazettákra rögzítették, és a CHILDES? rendszer szerint számítógépen átírták. 2. A litván nyelv eseteinek általános KATEGÓRIA »A nyelvtani eset kategóriája a nyelvi struktúra több szintjét foglalja magában. Ezért egyetlen szinten sem tárható fel valamennyi sajátossága. A morfológia az esetformák rendszerét írja le, ez azonban nem jelentés nélküli; a paradigmatikus viszonyok mindig azon alapulnak, hogy mit jelent egyik vagy másik esetforma a szintagmában“ (Paulauskienė, Ha az esetet az elöljárószó1994: 98). kkal együtt egyetlen funkcionális kategóriaként értelmezzük, akkor annak középpontjában az alanyi—tárgyi viszonyok állnak, a perifériáján pedig a körülmények fogalmai. Az elöljárós szerkezetben a főnév esete ahhoz az igéhez kapcsolódik, amelyet az elöljárószó követ, és amely egy bizonyos esetet —birtokos, tárgyvagy eszközhatározói esetet— kíván meg. A litván nyelvben az elöljárószók leggyakrabban birtokos esettel (ant, be, prie, iš, dėl, iki), tárgyesettel (į, pas, per, pro, prieš, apie), valamint eszközhatározói esettel (su, po) használatosak. A névutós szerkezetek főként a hely általános jelentését, ritkábban pedig más körülményeket fejeznek ki (Ambrazas, szerk., 1994; Paulauskiené 1994; Valeckiené 1998; Sukys 1998). Jerzy Kurytowicz az összes esetet két csoportra osztotta. A nominativust, az accusativust és a genitivust elsődleges szintaktikai funkciójuk alapján „grammatikaiaknak” nevezte. A többi eset (a dativus, az instrumentalis és a locativus) „konkrét”: elsődleges szemantikai funkcióval rendelkezik, és gyakran a konkrét kontextustól, azaz az igétől és a hozzá kapcsolódó főnév lexikai jelentéseitől függ (Kurytowicz 1964: 31, 188-189). Így az esetek funkciói szintaktikaiak és szemantikaiak. A főnevek leggyakrabban az igéhez kapcsolódnak, amely a mondat középpontját alkotja, és egy bizonyos esetet kíván meg. Egyes esetek más főnevekhez kapcsolódnak. Adele Valeckiene (1998: 251-252) szerint a mondatalkotás szempontjából a legfontosabb esetek a tárgyeset és az alanyeset. Elsődleges szintaktikai funkcióik szerint ezek az 1 E munka elemzésének alapját több beszélgetési korpusz képezi. Az első gyermek és felnőtt beszélgetéseit foglalja magában, azaz mintegy 35 órányi felvételt (lásd Savickiené 2001, 2003), a második — felnőttek egymás közötti beszélgetéseit, azaz mintegy 9 órányi felvételt (a szerző által gyűjtött anyag). A beszélgetőpartnerek különböző életkorú és nemű csoportokhoz tartoznak. A beszélgetések uralkodó témái a háztartási problémákkal, átélt benyomásokkal és jövőbeli tervekkel kapcsolatosak. Ez a program lehetővé teszi, hogy az összes átírási és kódolási munkát priemones. Pirmoji-—tai transkribavimo ir kodavimo formatas CHAT. Antroji—analizés programy paketas sokkal pontosabban és viszonylag gyorsan végezzék el. Emellett lehetővé teszi nagy terjedelmű beszélgetési szövegek automatikus elemzését. A CHILDES rendszer két CLAN-t foglal magában. A CLAN programcsomag Combo, Kwal és Freq programjai alapján statisztikai anyagvizsgálatokat végeztek, amelyek eredményei lehetővé tették a használt lexika és a grammatikai kategóriák gyakoriságára vonatkozó következtetések levonását (MacWhinney 1994). A RAGOK GYAKORISÁGA ÉS A FŐNÉV JELENTÉSE_ | 61 az igék tranzitivitásával, és egymással úgy állnak kapcsolatban, mint az alanyeset és a tárgyeset. Az alanyesettel és a tárgyesettel összefüggő birtokos eset. Az igékhez kapcsolódó birtokos eset funkcióját tekintve szorosan összefügg a tárgyesettel, és betöltheti a tárgy funkcióját. Így a hagyományos litván nyelvészetben az alanyesetet, a tárgyesetet és a birtokos esetet grammatikai eseteknek, a részes esetet, az eszközhatározói esetet és a helyhatározói esetet pedig szemantikai eseteknek tekintik. Az alanyeset legjellemzőbb szintaktikai funkciója az alany, a tárgyeseté és a birtokos eseté pedig a tárgy. Az esetek funkciói azonban nem csupán a felsoroltakra korlátozódnak — sokkal több funkciójuk van. Például az igékkel alkotott szerkezetekben a birtokos eset tárgyat, annak egy részét vagy meghatározatlan mennyiséget jelent. A genitívus prepozícióval körülmény funkcióját is betöltheti, a főnévi frázisokban pedig jelzőként állhat. Az akkuzatívusz a közvetlen tárgyon kívül helyés időbeli körülményeket is kifejezhet. A tárgyat kifejező datívusz szintén különböző szemantikai funkciókat tölthet be: a finitivusét, a beneficiensét és a recipiensét. Az instrumentális a tárgy kettős jelentésén (eszközés komitatívuszi jelentésén) kívül helyés időbeli körülményeket is kifejezhet. A lokatívusz pedig a helyen kívül időt is kifejezhet. Ebből következik, hogy az eseteknek elsődleges és másodlagos jelentéseik vannak. A legújabb litván grammatikai kutatások szerint nem lehet szigorú különbséget tenni a grammatikai és a szemantikai esetek között, mivel „az esetek használatának csak konkrét eseteit lehet grammatikainak vagy szemantikainak nevezni” (Holvoet, Semeniené 2004). 3. AZ ESETEK JELENTÉSE ÉS HASZNÁLATA A nyelvtani eset kategóriája, mivel az egyik legösszetettebb, ugyanakkor legérdekesebb nyelvi kategória, lehetőséget ad a kutatóknak arra, hogy különböző szempontok szerint elemezzék. A tényleges nyelvhasználat feltárja az eset kategóriájának sokoldalúságát, valamint azt a lehetőségét, hogy különböző kontextusokban különféle jelentéseket vehessen fel. Az eset használatát különböző kontextusokban elemezve megpróbáljuk megvizsgálni, hogy mely eseteket — grammatikaiakat vagy szemantikaiakat — használnak gyakrabban, és milyen jelentésekben. A használat gyakorisága szerint a beszélt litván nyelv előzetes vizsgálatai az esetek következő megoszlását mutatják: leggyakrabban a nominativuszt használják, a gyakoriság szempontjából második a genitivusz, harmadik az akkusativusz, negyedik a dativusz, ezt követi az instrumentális és a lokatívusz. 1. TÁBLÁZAT. AZ ESETEK MEGOSZLÁSA A HASZNÁLAT GYAKORISÁGA SZERINT (%). ESET uv G. K N. IN. Vi 46% 19% 21% _ 6% 4% 3% A névszóragok használata szorosan összefügg a beszédhelyzettel, a kontextussal és magának a beszédaktusnak a résztvevőivel. A névszóragok használatának szembetűnő különbségeit olyan helyzetekben figyelték meg, 62 | INETA SAVICKIENĖ amikor a felnőtt felnőttel (SSK)°, gyermekkel (VSK) beszél, vagy amikor kisgyermek beszél (VK) (lásd a 2. táblázatot). A kutatás adatai azt mutatják, hogy a névszóragok használata tekintetében a VSK és a VK sokkal közelebb áll egymáshoz (lásd Savickienė 2000, 2002), mint az SSK-hoz. A nagy különbségek ellenére megfigyelhető, hogy hasonlóságok is vannak — az alanyeset mindhárom csoport leggyakrabban használt esete. A többi névszórag használata eltérő. Az SSK csoport sokkal gyakrabban használja a birtokos esetet, mint a tárgyesetet, míg a VSK és a VK esetében a tárgyeset valamivel gyakoribb. Az SSK emellett kétszer gyakrabban használja a részes esetet, míg az eszközhatározó eset és a helyhatározó eset használata csaknem megegyezik a VSK-éval. Minden csoport hasonlóképpen használja a helyhatározó esetet. 2. TÁBLÁZAT. Az esetek használatának gyakorisága (%): SSK vs. VSK vs. VK ESET 4 4 N.; K. N. IN. a Vi i SSK 32% 18% 28% _—«d9% 5% 3% VSK 48% 21% 19% 5% 4% 3% VK 59% 19% 15% 4% 2% 2% Látható, hogy a leggyakoribb a nominativus (a jelöletlen tag), a skála másik végén pedig a lokatívusz és az instrumentálisz áll — ezek a legritkább esetek. A lokatívusz (az egész esetrendszerben a legritkább) tekinthető a leginkább jelölt tagnak. Az eredmények hasonlóak az SSK-ban, a VSK-ban és a VK-ban is — a grammatikai esetek használatosak leggyakrabban, míg a szemantikaiak a rendszer perifériáján maradnak. Az egyes esetek gyakorisága eltérő, különösen a nominativuszé. Ez utóbbi eset gyakoriság tekintetében a VK nyelvében csaknem 10 százalékkal megelőzi a VSK-t, sőt 27 százalékkal az SSK-t. A VSK-ban és a VK-ban a nominativusz gyakori használata a gyermekek és a hozzájuk intézett beszéd sajátos jellemzője, különösen a nyelvelsajátítás korai időszakában (Savickiené 1999, Voeikova, Savickiené 2001). Az adatok azt mutatják, hogy a grammatikai esetek, vagyis a nominativusz, az akkuzatívusz és a genitivusz, lényegesen gyakoribbak, mint a konkrét esetek: a dativusz, az instrumentálisz és a lokatívusz*. Vagyis a funkcionálisan jelölt konkrét esetek alrendszerét alacsony gyakoriság jellemzi. A grammatikai esetek gyakorisága jelentősen eltér a konkrét esetek gyakoriságától. Egyetlen birtokos eset gyakorisága nagyobb, mint az összes konkrét eseté együttvéve. Az írott litván nyelv esethasználati tendenciái hasonlóak — a grammatikai esetek gyakoribbak a konkrét eseteknél (Žilinskienė 1979: 78-88). Leggyakrabban a birtokos esetet használják (43%), míg az alanyesetet és a tárgyesetet hasonló arányban használják (20%, illetve 18%) (Gelumbauskaitė 2003). = a felnőtthöz intézett beszéd (angl. adult directed speech, ADS), VSK — a gyermekhez intézett beszéd (gyermeknyelv; angl. child directed speech, CDS), VK — a gyermek beszéde (angl. child language). © Mivel Kurylowicz nem különítette el a megszólító esetet, itt sem említjük. AZ ESETEK GYAKORISÁGA ÉS A FŐNÉV JELENTÉSE_ | 63 A szláv nyelvek (beszélt nyelvek) statisztikai adatai hasonlóak: orosz: V. —32,6, G. —25,3, K. —22, N. —4,1, Vt. —10,1, In. —5 (Zemskaja 1979: 74); lengyel: V. —34,2, G. -29,8, K. —19,2, N. —4,8, In. —4,4, Vö. —7,6 (Laskowski 1989: 212). Érdekes, hogy a lengyel és az orosz nyelvben gyakoribb a tárgyeset, a litván nyelvben pedig — a birtokos eset. A格ek általános gyakorisága még nem mond el mindent az eset kategóriájáról. Az esetek statisztikájára nagy hatással van a főnév szemantikája (Laskowski 1989: 207-226). E tétel ellenőrzésekor meg kell vizsgálni, milyen jelentősége van az esetek statisztikája szempontjából az „élő / élettelen” szemantikai szembeállításnak. Az alábbi táblázatokban külön-külön mutatjuk be az SSK, VSK és VK adatait. 3. TÁBLÁZAT. Az SSK élő/élettelen szemantikai ellentéteinek eseteloszlása (%) ESET _ uv G. /K N 1 IN; Vö. ts GYVAS -36,32; 8,24 46,31 _ 6,48 2,17 0,48 7 NEGYVAS | _ 11,53 19,56 45,77 1,92 14,20 7,02 4 LENTELE. AZ ÉLŐ /ÉLETTELEN SZEMANTIKAI ELLENTÉTEK ESETELOSZLÁSA (%) i. =. oe _ eu Élő 55,2 89 AA fs 25 OO Élettelen 35,2 29,6 23,1 0,4 5,1 5,7 5 TÁBLÁZAT. AZ ÉLŐ /ÉLETTELEN SZEMANTIKAI ELLENTÉTEK ESETELOSZLÁSA (%) ESET vo _ G. KO N. a IN. -Vö. Élő; 65,0 8,7: 9,9 6,9 a 15 ! _0 ÉLETTELEN 44,4 29,0 18,8 0,1 /3,0 3,8 Az élőt /élettelent jelentő főnevek közötti statisztikai különbség nagyon szembetűnő. A leggyakoribb élő ragozási eset a VSK-ban és a VK-ban a névszó (gyakorisága sokkal nagyobb, mint az összes többi eseté együttvéve), az SSK-ban pedig a birtokos eset, amelynek gyakorisága a névszóét még 10%-kal meg is haladja. 64 | INETA SAVICKIENE Az élettelen tárgyak SSK-csoportjában a névszó csak a negyedik helyen áll — a birtokos, a tárgyés az eszközhatározói eset után —, és a leggyakoribb esettől még 34%-kal marad el. A nyelvtani esetek közül a tárgyeset az élő csoport leginkább jelölt tagja (a csoportok mindegyikében csaknem azonos arányban használatos: SSK 8,24%, VSK 8,9%, élettelen. Az élettelen tárgyak VK 8,7%), 0 kilmininkas (VSK 23,1% ir VK 18,8%) ir vardininkas (SSK 11,53%) — részes esete a leginkább jelölt tag (SSK 1,92%, VSK 0,4%, VK 0,1%), míg az eszközés a helyhatározói eset mindegyik csoportban kellően gyakori. Másrészt az élő dolgok részes esetének gyakorisága nagyon magas, míg a helyhatározói esetet szinte egyáltalán nem használják (kivéve az SSK-t: 0,48%). Az eredmények azt mutatják, hogy az élő/élettelen részes eset és helyhatározói eset használatában nyilvánvaló különbségek vannak. A részes esetben e különbség oka az, hogy ez az eset leggyakrabban a beneficiens, a recipiens vagy az experienciális szerepét tölti be (a szemantikai funkciókról lásd Jakaitienė 1988; Valeckienė 1998). ואז. The user requested a translation from Lithuanian to Hungarian, but the supplied text includes apparent truncations and typographical issues. I preserved the sequence and notation as closely as possible. A helyhatározórag helyzete hasonló a részes esetéhez, ez a rag azonban határhelyzetet foglal el — az élő alrendszerben a helyhatározórag szinte egyáltalán nem használatos. Ennek oka az, hogy a helyhatározórag leggyakoribb funkciója a hely megjelölése. Nyilvánvaló, hogy ez a funkció csak élettelen dolgokra vonatkozik. Így a helyhatározórag a legmarkánsabban jelölt eset az élő alrendszerben, az élettelen dolgokat jelölő főnevek között pedig más státuszt nyer. Az esetragok statisztikájának áttekintésekor látható, hogy az esetragok használatának gyakorisága jelentősen eltér attól függően, hogy melyik alrendszerhez tartoznak. Az eredmények megerősítik azt a gondolatot, hogy a főnév jelentésétől nemcsak az egyes esetragok szemantikája, hanem használatuk lehetőségei is függnek. 4. KÖVETKEZTETÉSEK Az esetragok rendszerében kifejezett használati gyakoriságbeli különbségek figyelhetők meg, amelyek a beszélt nyelv sajátosságaival kapcsolatosak. Az élő/élettelen jelentésű főnevek csoportjainak áttekintése után látható, hogy a nyelvi esetek használatának gyakorisága egyértelműen eltérő. A főnév szemantikája meghatározza a nyelvi esetek használatának gyakoriságát. Azonban nemcsak az fontos, hogy mely eseteket használják leggyakrabban a beszélgetésben. A beszélgetés témája, résztvevői és a helyzet szintén meghatározza az esetek megoszlását. Jerzy Kuryłowicz esetfelosztására — a grammatikai és konkrét esetekre — támaszkodva megpróbálták megvizsgálni, hogy az úgynevezett valódi grammatikai esetek — az alanyeset, a birtokos eset és a tárgyeset — leggyakrabban alapvető, nem pedig másodlagos jelentésükben használatosak-e. Az eredményeket az „esethierarchia” definícióinak alkalmazásával szeretnénk összefoglalni: „Az esetek egy skálán helyezkednek el annak alapján, hogy a mondat központi vagy periférikus funkcióit kódolják-e* (Holvoet, Semėnienė 2004: 33). IRODALOM AMBRAZAS, szerk., 1994: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. BLOOMFIELD, L. 1935: Language, London: Allen & Unwin. A RAGOK GYAKORISÁGA ÉS A FŐNÉV JELENTÉSE_ | 65 GELUMBAUSKAITE, K. 2003: A főnevek eseteinek használati dinamikája. Magiszteri dolgozat, Kaunas: VDU. HOLVOET, A., SEMENIENE L. 2004: Az esetelmélet alapjai. Holvoet, A., Semeéniené, L., szerk., A grammatikai kategóriák kutatása, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet (A litván nyelvtan munkái, 2), 11-33. JAKAITIENE, E. 1988: Lexikai szemantika, Vilnius: Mokslas. KuryLowIiczZ, J. 1964: Az indoeurópai nyelv inflexiós kategóriái, Heidelberg: Carl Winter Universitatsverlag. LaskowskI, R. 1989: A jelöltség és az eset kategóriája a lengyel nyelvben. Tomi¢, O.M., szerk., Jelöltség a szinkróniában és a diakróniában, Berlin stb. : Mouton de Gruyter, 207-226. Lyons, J. 1977: Szemantika. Kötetek. 1–2, Cambridge: Cambridge University Press. MACWHINNEY, B. 1994: A CHILDES projekt: Eszközök a beszéd elemzéséhez, Hillsdale, NJ: Lawrence Erlbaum Associates. PAULAUSKIENE, A. 1994: A litván nyelv morfológiája, Vilnius: Mokslo ir enciklopediju leidykla. SAVICKIENE, I. 1999: A litván gyermek főnévi morfológiája. Doktori disszertáció, Kaunas: VDU. SAVICKIENE, I. 2000: Az esetek a beszélt nyelvben. Darbai ir dienos 24 (Kaunas: VDU), 89-98. SAVICKIENE, I. 2001: Az esetragozási paradigmák kialakulása a gyermeknyelvben. Lituanistica 3(47), 58-69. SAVICKIENE, I. 2002: Az esetdistinkciók kialakulása a litván nyelvben. Voeykova, M. D., Dressler, W. U., szerk., Előés protomorfológia: a főnevek és igék morfológiai fejlődésének korai szakaszai, München — Newcastle: LINCOM Europa (Lincom studies in Theoretical Linguistics, 9), 105–115. SAVICKIENE, I. 2003: The Acquisition of Lithuanian Noun Morphology, Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften. SLoBIN, D. I. 1985: Bevezetés: Miért tanulmányozzuk a nyelvelsajátítást nyelvek összehasonlításával? Slobin, D. I., szerk., A nyelvelsajátítás nyelvek közötti vizsgálata. 1. kötet, Hillsdale, NJ: Lawrence Erlbaum Associates, 3-27. Suxkys, J. 1998: A litván nyelv esetei és elöljárószavai: használat és normák, Kaunas: Sviesa. VALECKIENE, A. 1998: A litván nyelv funkcionális grammatikája, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. VoeEyYKOVA, M. D. 1998: A kicsinyítő képzők elsajátítása egy orosz gyermek által: előzetes megfigyelések a korai melléknevekkel kapcsolatban. Gillis, S., szerk., A számés kicsinyítő jelölés elsajátításának vizsgálatai (Antwerp Papers in Linguistics, 95), 97–113. VoEYKOVA, M. D., SAVICKIENE, I. 2001: Az első esetellentétek elsajátítása egy litván és egy orosz gyermek által. Wiener Linguistische Gazette 67–69, 165–188. ZEMSKAJA, E. A. 1979: Az orosz beszélt nyelv, Moszkva: Nauka. ZILINSKIENE DKuuucKene], V. 1979: A litván újságés folyóiratszövegek morfológiai elemzése. Amszterdam duc. Kano. ~uson. HaykK, BustbHtOC. Ineta Savickienė Beérkezett: 2005. 05. 23. S. Daukanto g. 28., 44246 Kaunas, Litvánia [email protected] Vytauto Didziojo universitetas