Išilginių objektų predikacijos pobūdis. Subjektyvaus judėjimo sąvoka

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LIT (2005), 23–39 A megnyúlt tárgyak predikációjának jellege. A szubjektív mozgás fogalma ROLANDAS Lietuviy kalbos institutas MIKULSKAS Számos nyelvben bevett gyakorlat, hogy egy utat, ösvényt vagy hosszúkás tárgyat mozgást jelentő irányító igével jellemeznek. Ez a tanulmány a predikáció meghosszabbított tárgyi módjának ilyen eseteit elemzi meglehetősen részletesen, litván nyelvi anyag alapján. A tárgyalt jelenség szabályszerűsége kétségessé teszi az olyan kísérleteket, amelyek az efféle mozgásigék használatát a képes beszéd és a kifejező képalkotás céljaival magyarázzák: ennek mélyebb kognitív forrásokból kell fakadnia. A predikáció meghosszabbított tárgyi módjának kognitív természetét itt Langacker szubjektív mozgás fogalmának segítségével vizsgáljuk. Figyelmet fordítunk továbbá az ilyen típusú predikációt megtestesítő igék szemantikai és grammatikai sajátosságaira. 0. BEVEZETÉS 0.1. Nem egy nyelvben megszokott, hogy egy utat, ösvényt vagy más, hosszan elnyúló tárgyat irányított mozgást kifejező igékkel jellemeznek. Noha az ilyen mondatok predikációja semmiféle tényleges mozgást nem jelöl, a bennük használt mozgásigék nem keltenek gyanút a nyelv használójában, vagyis ezeket a mondatokat szabályosan megalkotott mondatokként fogadják el. Így például teljesen megszokottan hangzanak az ilyen kijelentések: (1) Az út a folyó mentén halad LKŽ,, 1073 (Dz). (2) Síkságokon fut a dűlőút LKZ, 726 (RS). (3) Honnan jön ez az út? LKZ,, 1080 (Dak). 0.2. A Litván nyelv szótárának adatai azt mutatják, hogy a mozgás jelentésű igék ilyen használata valamivel gyakoribb az írott nyelvben, mint az élőbeszédben. Ha ezt a tényt azzal magyaráznánk, hogy más nyelvek hatottak az írókra, csak megerősítenénk e nyelvi jelenség egyetemességét. Ugyanis az ilyen használat eseteit kellő számban a nyelvjárásokban is rögzítették. A szóban forgó jelenség elterjedtsége annak rendszerességéről és bizonyos általánosabb jellegéről tanúskodik. Egyrészt a mozgás jelentésű predikátumokkal nemcsak az út, ösvény, dűlőút vagy folyó írható le, hanem a mező, rét, lejtő, kerítés, erdő, hegylánc és hasonlók is. Összefoglalóan kijelenthetjük, hogy hasonlóképpen jellemezhető minden, a hosszúság dimenziója alapján értékelt objektum térbeli helyzete is. Rövidebben HOSSZANTI OBJEKTUMOKNAK nevezhetnénk őket. Vö.: (4) A birtok mellett a legnagyobb rétek húzódtak LKZ,, 1073 (Zp). (5) A hegyek a tengerpart mentén húzódnak LKZ,, 1073 (K,, 11). (6) Aplink miestq éjo miro siena LKZ,, 1073 (J. BALC). 24 | ROLANDAS MIKULSKAS (7) Azok a mocsarak egészen egy másik plébániáig terjednek LKZ,, 1091 (Rpm). (8) Fehér és vörös csíkok húzódnak hosszában LKZ,, 1073 (Rpm). Másfelől egy út vagy általában egy hosszanti objektum térbeli helyzetét a nyelvben nemcsak a szokásos mozgást jelentő igék határozzák meg. Az ilyen predikáció nemcsak a horizontális, hanem a vertikális tengely mentén is történhet, vö. : (9) Az út enyhén emelkedett a hegyre LKZ, 793 (PC). (10) Azután ott egy szép lejtő ereszkedett LKZ,,, 253 (RS). (11) Íme, az utam kikanyarodott a hegyekből a síkságra LKZ,,, 683 (Sic). A nem egyenes útvonal-- konfigurációt olyan igék írják le, amelyek predikációja a mozgás folyamatát nemcsak az egyenes, hanem az oldalirányú tengelyhez viszonyítva is felöleli, vö. : (12) Az ösvény a régi nyárfák alatt meghúzódó faluba, a tanyára kanyarodik LKZ 88 (V. Bus). (13) A letaposott |ösvény| a szakadék peremén kanyargott LRA 467 (J. JABL). (14) Még néhány feltűnő ránc kanyargott végig a homlokán LKZ,.,. 461 (J. Ap). (15) Magának tekeredik az ösvény LKZ 474 (RS). (16) Görbe ösvény kanyarog a mezőkön LKZ,, 77(T. Tity). Az út földrajzi helyzetét a nyelvben nemcsak egyvalenciájú, hanem kétvalenciájú igék is jelezhetik, amelyek ágenst és pácienst feltételeznek, tehát nem önkéntes, hanem kauzált mozgást fejeznek ki, vö. : 942 (PNMZ). 942 (I. Simon). (18) [a (17) Az egresbokrok ösvényei a kerten át vezetnek LKZ.... tengerparti falvakba sok út vezet LEZ yn 0.3. Aptariamo reiškinio reguliarumas verčia kritiškai žiūrėti į mėginimus tokią judėjimo veiksmažodžių vartoseną sieti su figūratyvinės kalbos tikslais, t. y. su vaizdingos išraiškos siekiu. Neabejotinai išilginių objektų predikacija judėjimo veiksmažodžiais turi gilesnes, kognityvines, priežastis. Joms atskleisti ir skiriamas šis straipsnis. Kognityvinė išilginių objektų predikacijos prigimtis atskleidžiama remiantis Langakeriška subjektyvaus judėjimo sąvoka. Kartu kreipiamas dėmesys į šiai predikacijai vartojamų veiksmažodžių semantikos bei gramatikos specifiką. 1.0. Natūraliai kyla klausimas, kaip įmanoma, kad judėjimo veiksmažodžiai žymėtų statišką objekto padėtį erdvėje? Kokia tokios predikacijos logika? Juk paprastai sakoma, kad judėjimo veiksmažodžiai žymi judančių objektų padėties kitimą erdvėje laikui bėgant. Eközben az objektív helyzetet jelölő igék (pl.: ül, áll, fekszik, nyúlik stb.) semmiféle térbeli viszonybeli változást nem jelölnek. Ebben hasonlítanak a létigékre, amelyek szintén nem jelölnek semmiféle helyzetváltozást az idő folyamatában. Így a térbeli helyzet dinamizmusa, illetve stabilitása bizonyult a szóban forgó igék szemantikája fő különbségének. Mindazonáltal, amikor a nyelv mozgást jelentő igéket használ egy térbeli útvonal vagy más hosszanti objektumok konfigurációjának leírására, $j A KITERJEDT OBJEKTUMOK PREDIKÁCIÓJÁNAK JELLEGE | 25 lényeges különbséget képes leküzdeni. Az ilyen használat a priori a mozgás fogalmának bizonyos labilitásával magyarázható. Ezen labilitás alapját az képezi, ami egyesíti a mozgást és a statikus helyzetet jelölő igéket. Ennek az általánosságnak magának az igei kategória lényegére, annak differenciális jegyeire kellene irányulnia. 1.1. Általában úgy tartják, hogy az igét a többi grammatikai kategóriától megkülönböztető fő vonása az időbelisége, vagyis az úgynevezett abszolút időhöz való kapcsolata (nem tévesztendő össze a grammatikai idővel, amely deiktikus természetű, és a cselekvésnek a beszéd pillanatához való viszonyát jelöli). Más szóval, az ige képes közvetíteni a kifejezett helyzet dinamikáját. Ez utóbbit úgy is elképzelhetnénk, mint pillanatnyi statikus állapotok változását, vagy mint ezen állapotok sorozatának bizonyos elrendeződését az idő tengelyén. Mindazonáltal nehéz lenne nem egyetérteni Ronald W. Langackerrel (2002: 59-100), aki megjegyzi, hogy az időhöz való kapcsolatok nem kizárólag az igekategóriára jellemzőek. Például a prieé és po elöljárószók, valamint a vakar vagy rytoj határozószók szintén időbeli viszonyokat jelölnek. Egyes komplexeknek nevezett elöljárószók még a (térbeli) állapotok időbeli változását is jelölhetik. Langacker példaként az angol across elöljárószót említi, amikor ezt mozgást jelentő igékkel használják. Ennek megfelelően a litván nyelvben ilyen tulajdonságokkal rendelkeznek a skersai, isilgai, įžambiai, per, pro, kiaurai elöljárószók. Vö.: (19) A tócsa keresztben fut az úton. (20) A nyúl átugrik a parlagon. Így tehát állítható, hogy például a skersai elöljárószó, a kirsti (keliq) ige és a deverbatívum (kelio) keresztezésének szemantikai tartalma ugyanaz — mindezek az igék egy hosszanti objektum egyik szélétől a másikig vezető pályát jelölnek, amelynek megtételéhez természetesen bizonyos időtartam szükséges. 1.2. A dolgok ilyen állása miatt Langacker azt javasolta, hogy az ige megkülönböztető jegyeit ne az általa jelölt szituációk, illetve konceptusok tartalmában keressük, hanem fordítsunk figyelmet arra a módra, ahogyan ez a tartalom felfogható. Az ige kategóriájának temporális, vagyis időbeli jellegét hangsúlyozva megjegyzi, hogy ez utóbbi tulajdonság alapját a jelölt szituáció egymást követő letapogatása képezi. Más szóval a folyamatot jelölő szófaj feltételezi az időben kibontakozó szituáció valamennyi fázisának egymást követő áttekintését. Ezzel szemben a viszonyokat jelölő más nyelvi kategóriák, mint például az elöljárószók, melléknevek, határozószók, főnévi igenevek, melléknevek, még ha kapcsolatban is állnak az idővel, mégis atemporálisak, vagyis időtlenek abban az értelemben, hogy az általuk kifejezett konceptusok tartalma nem fokozatosan, hanem akkumulatív módon ragadható meg. Bár a felfogásnak ez az útja bizonyos egymást követő áttekintési, fokozatos „összegyűjtési”, vagy egyszerűen a konceptus kialakulási fázisát feltételezi, e kategóriák rendeltetése a nyelvben valójában az, hogy lehetővé tegyék e kialakulás teljes „termékeivel”, vagyis gesztaltjaival való manipulációt. Az előbbiek számára az időprofil nem releváns. 1.2.1. Az ige így értelmezve folyamatokat jelöl. Ebben különbözik az időtlen viszonyokat jelölő nyelvi kategóriáktól. Nem nehéz észrevenni, hogy az ige e kategóriájának felfogásában különös jelentőségre tesz szert magának az észlelőnek, illetve a beszélőnek (hallgatónak) a szerepe. Az észlelő, illetve az interpretátor, valamint a beszélő (hallgató) fogalma nem azonos, ám ha elfogadjuk a kognitivisták által javasolt, a kognitív, illetve mentális, valamint a szemantikai, illetve nyelvi struktúrák izomorfizmusára vonatkozó feltevést, a nyelvészeti diskurzus egyes kontextusaiban e fogalmak helyettesíthetik egymást. 26 | ROLANDAS MIKULSKAS ábrája'. Ennek megfelelően Langacker az időt ÉSZLELT IDŐRE (conceived time) (t) és FOLYAMATIDŐRE (processing time) (T) osztja. Az első időt röviden az észlelés TÁRGYAKÉNT, a másodikat pedig az észlelés ESZKÖZEKÉNT határozza meg. Az észlelt időben zajlanak az általunk ismert világ eseményei, és ezt vezette be a hagyományos abszolút idő helyett. A feldolgozási idő új fogalom, amely a kognitív műveletek időtartamát jelöli. E paramétereket figyelembe véve Langacker bármely folyamat predikációját a következő képlettel írja le, amelyet így kell olvasni: a megismerő (concep- [rJ/t, ezt javasolja leírni a C képlettel, amelyet így kell olvasni: a megismerő (concepT; ? tualizer) C a feldolgozási idő egy bizonyos T pillanatában aktiválja vagy előhívja az r statikus viszony konceptusát, majd ezt később összekapcsolja a feldolgozó szubjektum megfelelő 1 időpillanatával. Az egész folyamat a következő képlettel ábrázolható: o [he lhe eh T, Ez a formula a T₁, T₂, ..., Tₙ helyzetek megszakítatlan sorozatát, megismerő időtengelyén pedig t₁, t₂, t₃,...tₙ helyzeteket rendezi el. A feldolgozási idő szimbólumainak T₁, T₂, T₃,..., Tₙ sorozata azt jelöli, hogy a megismerő C egymás után áttekinti vagy beszkenneli ezt az összetett struktúrát. Összefoglalva megállapítható, hogy az így értelmezett folyamatpredikáció különbözik az időtlen komplex predikációtól, amely szintén a helyzetek irányított eloszlását jelöli az időtengelyen, mégpedig abban, hogy az utóbbiban a feldolgozási idő paramétere valójában semmilyen szerepet nem játszik, vagy Langacker szavaival élve: e predikációból hiányzik az időprofil. 1.3. Könnyű belátni, hogy a langackeri folyamatfogalom az állapotokat is magában foglalja. Ezek az igék határesetnek tekinthetők, amikor a folyamat egyes paraméterei az észlelő időfolyamában nem változnak, a folyamatidő paramétere azonban továbbra is jelentős marad. Egyszerűbben fogalmazva, ugyanannak a helyzetnek az állapota kerül egymás után áttekintésre. Annak megjelölésével, hogy r, = r, + /, a korábban bemutatott folyamatképlet könnyen alkalmazható az állapot, illetve az állapotigék szemantikájának leírására: agi 88 Pe roe | Ue a Az észlelő időfolyamában változatlan, de az észlelő által egymás után szkennelt helyzetet ebben a képletben az R szimbólum jelöli. A két oldalról elhelyezett három pont az állapotigék imperfektív természetét hangsúlyozza. Langacker ezeket megkülönbözteti a perfektív igéktől, amelyek a helyzet egy bizonyos (az észlelő) időtartam alatt bekövetkező objektív változásait jelölhetik. a n bl /‘| z Langacker a perfektivitás fogalmát nem kapcsolja közvetlenül az aspektus kategóriájához, hanem az ige azon tulajdonságaként értelmezi, hogy jelzi a predikált helyzet változását. Perfektív igéi Zeno Vendler (1967) klasszikus felosztásának három (a négy közül) kategóriáját foglalják magukban — a tevékenységpredikátumokat (activities- ), a folyamatpredikátumokat (accomplishments) és a bekövetkezéspredikátumokat (achievements). Logika A KITERJES OBJEKTUMOK PREDIKÁCIÓJÁNAK JELLEGE | 27 1.4. A tipikus perfektív igék alosztályát a mozgást jelentő igék alkotják. A mozgó objektum önmagában vagy külső erő hatására egy bizonyos (az észlelő által felfogott) időtartam alatt megtesz egy megfelelő távolságot, így a szituáció változását a fizikai objektum térbeli helyzetének változása határozza meg. A mozgást jelentő igék azon tulajdonságát elemezve, hogy nemcsak objektív, hanem szubjektív mozgást is kifejeznek, Langacker (2002: 149-166) a mozgás predikációjának általános jellegét a korábban tárgyalt, kissé módosított képlettel javasolta leírni: iis ie Lt, n> fies Ll t Jo | [Im] |] t, | n A képletet a következőképpen kell olvasni: a mozgás megfigyelője /észlelője C a folyamat ideje T,, T,,..,T, alatt követi a mozgás pályáját /,, L,..., /,,, amelyet az észlelő t,, ty... t, időtartama alatt az m (mover) mozgó objektum rajzol meg. A helyi szimbólumokat általánosabban értelmezve ez a képlet az absztrakt mozgás jellemzésére is alkalmas. Az absztrakt folyamat során az észlelő gondolatban követi a nem anyagi entitások idő múlásával bekövetkező változásait. A változások mentális pályáját az elképzelt minőségi vagy mennyiségi skálán egymás után pásztázott helyzetek alkotják. Az angol nyelvben a mozgást jelentő igéket a litvánhoz képest jóval szabadabban használják absztrakt változási folyamatok jellemzésére, azonban ilyen használati esetek a mi nyelvünkben is találhatók, vö.: (21) A futóversenyek két órán át zajlottak. (22) A koncert a végéhez közeledik. (23) A testvér egészségi állapota javul. 1.4.1. Azok a mondatok, amelyekben a mozgást jelentő igék egy út vagy más hosszanti objektum konfigurációját írják le, részben emlékeztetnek azokra a mondatokra, amelyekben ezek az igék propozicionális szempontból magát a perfektivitás fogalmát fejezik ki, egy bizonyos evolúció végét jelentve közvetlenül nem jelölnek változást, hanem az utóbbi fogalomból vezethetők le. Más szavakkal, a perfektivitást a változás implikálja. Másfelől könnyű észrevenni, hogy a korábban felsorolt predikatív kategóriák közül sem mindegyiknek velejárója természeténél fogva a változás jelölése. Így például a tevékenységpredikátumok semmiféle olyan irányított változást nem jelölnek, amelynek természetes vége van, vö. : Az apa a kertben sétált és gondolkodott. Az ilyen tevékenység predikációjának határát azonban maga a beszélő is meghúzhatja, például egy ige delimitatív alakjának használatával, vö.: __ Az apa SÉTÁLGATOTT egyet a kertben, majd ismét leült dolgozni. Ebben az esetben az ige perfektivitása nem a cselekvés természetes végével, hanem magának a beszélőnek, illetve a hallgatónak a cselekvés IDŐTARTAMÁNAK meghúzott határával kapcsolatos. Így az ige perfektivitásának ilyen tág értelmezését csak részben határozza meg annak szemantikai természete. Langacker véleménye szerint még az általunk megtapasztalt állapotoknak is gyakran vannak természetes határaik, ezért az azokat jelölő igék bizonyos körülmények között perfektív módon is értelmezhetők. Ezért nem húzhatunk éles (veleszületett) határt az imperfektív és perfektív igék között. A vykti ige, amely egy absztrakt folyamatot jelöl, szemantikai szempontból meglehetősen eltávolodott konkrét mozgást jelölő elődjétől. Az ilyen ige által jelölt folyamatot a mondatban már nemcsak az időtartam szempontjából lehet minősíteni — amelyet az absztrakt mozgás esetében a konkrét mozgás során megtett térbeli távolsággal egyenértékűnek lehet tekinteni —, hanem a hely vagy a mód szempontjából is, vö. : A váltóversenyeket a város központi stadionjában rendezték. Egyelőre a gyűlés zökkenőmentesen zajlik. 28 | ROLANDAS MIKULSKAS absztrakt mozgást jelöl. Mindazonáltal különbségek is vannak. Először is, ami ezekben a mondatokban „mozog”, egyben e mozgás pályáját is alkotja. Ez a pálya azonban nem mentális, mint az absztrakt mozgás esetében, hanem teljesen valós, földrajzilag meghatározható objektum. A predikációt a valós mozgással ezenkíveksplicitiskai juose reiskiama kryptis, plg.: ül többé-kevésbé (24) Egyik [út] a nagymamához vezet, a másik a fiúhoz LKŽ „1073 (KivD 9). (25) Mindketten a tanyák mellett a nyírfaligethez kanyargó országútra tekintettek LKŽs 462 (L. Dovyp). (26) Dargvainiai mögött az út Skujinė felé LKŽ,,, 88 (VSv). Másfelől e mondatok szemantikai tartalma semmiféle tényleges mozgást nem jelöl: az úgynevezett mozgó alany időben stabil marad. Így e mondatok igéi valójában imperfektív folyamatot jelölnek, amelyet Langacker a korábban megadott (ii) formulával javasol leírni, az állandó viszony R szimbólumát a mozgó objektum lokációjának pontosabban meghatározott /M/L szimbólumával helyettesítve: aa [uv L] le [uma L] he ea L] Ale E formula azt mutatja, hogy a megfigyelő, vagyis az észlelő, C az észlelői idő minden t pillanatában egymás után ugyanazt a mozgó objektum M térbeli helyzetét, vagyis lokációját, L rögzíti. Könnyű észrevenni, hogy az így értelmezett mozgó objektum formálisan semmiben sem különbözik a tényleges mozgó alanytól: mindkettőt lokális viszonyon keresztül határozzuk meg. 1.5. A lexikográfus, a szóban forgó mozgásigék használatát vizsgálva, a szemantikai kiterjesztés egyértelmű esetét látja: a természetüknél fogva perfektív mozgásigék* imperfektív folyamatokat kezdenek jelölni, amelyek szemantikai tartalma egyenértékű a mozgó objektum állandó térbeli helyzetének profiljával. A szóban forgó mondatok predikációiból azonban nem tűnik el az irány szemantikai komponense, amely lényegét tekintve a mozgás fogalmával kapcsolatos. A tényleges mozgás predikációja esetében az irány kifejezésének ivykio veikslo formoms padaryti vartojami skirtingi darybos formantai, plg.: tartalmát az objektum térbeli helyzetei alkotják. Emellett különböznek az absztrakt és a konkrét mozgást jelölő igék grammatikai tulajdonságai is: vö. Traukinys atvyko iS Kauno. („A vonat Kaunasból érkezett meg.”) A futballmérkőzés mégis megtörtént. A konkrét mozgást jelölő ezen ige befejezett aspektusú alakjai az at-, nu-, par-, isigekötőkkel képződnek, és a cselekvés befejezettsége mellett törvényszerűen a mozgás irányát is jelölik az észlelő, illetve a beszélő (hallgató) vonatkozásában. Az absztrakt mozgás esetében a befejezett aspektusú, igekötős alak csupán a cselekvés befejezettségét jelenti. Másfelől az a tény, hogy absztrakt mozgást csak 3. személyű alakok jelölhetnek, azt mutatja, hogy az így használt igék lényegüket tekintve továbbra is a mozgás fogalmához kapcsolódnak. Hiszen az absztrakt módon felfogott mozgás predikációjához szükséges az észlelő perspektívája. E perspektíva nyelvi kifejezői — a beszélő, illetve a hallgató — a beszélői predikáció számára hozzáférhetetlenné teszik az 1., illetve a 2. személyű alakokat. Itt az ideje pontosítani, hogy amikor irányítatlan objektum-predikátumokról beszélünk, valójában csak az irányított mozgást jelölő igékre gondolunk, olyanokra, mint az eina, béga, suka, (kurlink), nem pedig ezek irányítatlan megfelelőire, a vaikscioja, bégioja, sukiojasi stb. igékre; az utóbbiak a tevékenységpredikátumok kategóriájába sorolandók, és lényegük szerint imperfektív természetűek (bár perfektivizálhatók delimitatív funkciójú igekötők hozzáadásával; bővebben lásd (2) lábjegyzet). A HOSSZANTI OBJEKTUMOK PREDIKÁCIÓJÁNAK JELLEGE | 29 változás (az észlelt idő folyamatában), amelyet az észlelő, illetve a beszélő (hallgató) szempontjából értékelünk. Amikor a mozgásigékkel statikus helyzetet írunk le, a hosszanti objektumok lokációs irányának észleléséhez szükséges térbeli helyzetdinamikát maga az észlelő aktiválja. Egyszerűbben fogalmazva, maga a beszélő, illetve a hallgató tekintetével vagy gondolatban egymás után végigpásztázza a mondatban leírt út vagy más hosszanti objektum teljes konfigurációját, és ezzel ténylegesen mozgási pályával egyenértékűvé alakítja azt. Hogy az ilyen áttekintés iránya miként határozza meg a predikátum eltérő megválasztását, világosan mutatja az olyan mondatpárok sora, amelyekben lényegében ugyanazt a térbeli helyzetet írják le, ám az észlelők ellentétes helyzete implikálódik, vö.: (27) A part itt lankásan ereszkedik a folyópart felé. (28) A folyó partja itt lassan emelkedik felfelé. A tárgyalt predikáció struktúrájának elemzésekor fontos észrevenni az észlelő által benne betöltött sajátos szerepet, amely lehetővé teszi a mondat tartalmának helyes értelmezését. A vizsgált terület szempontjából metaforikusan azt állíthatjuk, hogy a profilírozott objektum mentén maga az észlelő mozog, ezáltal iránydimenzióval ruházva fel a mondat által kifejezett mozgáspredikációt. Természetesen normális körülmények között maga az ilyen mondat megalkotója vagy értelmezője nem érzékeli, hogy az említett pályán mozogna. Mindazonáltal, még ha öntudatlanul és csak elvontan, gondolatban is, a predikáció alanyától átvett mozgásfunkció lehetővé teszi a nyelvhasználó számára, hogy az ilyen mondatokat értelmesnek tekintse és helyesen értelmezze őket. Ezt az értelmezést a hosszanti objektum következetes áttekintésének és a tényleges, irányított mozgás észlelésének közös vonásai alapozzák meg. Langacker hangsúlyozza az ilyen, mentális pásztázáson alapuló mozgás szubjektív természetét. A szubjektív mozgás predikációja valójában a helyzet észlelésének kezdeti, vagyis akkumulatív fázisát alkotja, amely – mint tudjuk – a valós mozgás értelmezése szempontjából lényegtelen. Éppen e percepciós fázis során őrzi meg a lényegében statikus objektum helyzetét jelölő mozgásige a szemantikai természetéhez szükséges irányvektort. Langacker ezt az akkumulatív fázist a következő képlettel javasolta leírni: [m] 1] [Im], [m,] [m,] |, a n> [m]1} >}{mJi} 7 > fm c |r, {my [m,] | ) Ss 5k, [m,] |, Cc T n Ez azt mutatja, hogy a C észlelő a T,, T,, T,,..., 7 folyamatidő-intervallumon keresztül, a hosszanti objektumot egy bizonyos irányban pásztázva, egymás után aktiválja annak teljes konfigurációját leíró [M] L fogalmat, amely ezt követően (az észlelő idejének folyamatában) állandó marad. Ebből a képletből az is világosan látható, hogy éppen a folyamatidő tengelye teszi lehetővé e hosszanti objektum egymást követő áttekintésének bizonyos (absztrakt) mozgásként való értelmezését. Így a hosszanti objektumok predikátumainak használata és a velük alkotott mondatok helyes értelmezése azon alapul, hogy a mozgás fogalma a mondat objektív predikációs tengelyéről, vagyis profiljáról, átkerül az észlelő értelmezési tengelyére. 30 | ROLANDAS MIKULSKAS Ezt a kognitív műveletet Langacker SZUBJEKTIFIKÁCIÓKÉNT határozza meg. 1.6. A szubjektifikáció fogalmához kapcsolódó szemantikai kiterjesztés és grammatikai fejlődés folyamatait tárgyalva Langacker (2002: 315-341) részletesebben kifejti a szubjektivitás általa sajátosan értelmezett fogalmát is. 1.6. A szubjektifikáció fogalmához kapcsolódó szemantikai kiterjesztés és grammatikai fejlődés folyamatait tárgyalva Langacker (2002: 315-341) részletesebben kifejti a szubjektivitás általa sajátosan értelmezett fogalmát is. Ez utóbbi minden valósághelyzet észlelésének, valamint a megfelelő nyelvi predikációnak elválaszthatatlan része. Ahogyan az észlelt helyzet feltételezi az észlelőt, úgy a nyelvi mondat is mindig feltételezi a nyelvhasználót (a beszélőt, illetve a hallgatót- ). A nyelvi mondat predikációja elképzelhetetlen az azt létrehozó, illetve értelmező személynek az átadott események, a beszéd ideje és helye, valamint az információ újdonsága / régisége tekintetében elfoglalt bizonyos helyzete nélkül, másként szólva mindazon tényezők nélkül, amelyek a beszéd körülményeit meghatározzák. Ezért a mondatok által profilozott helyzet szemantikai tartalma szükségszerűen magában foglalja a beszéd kontextusát is. Más szavakkal úgy fogalmazhatnánk, hogy az e nyelv mondatai által kifejezett predikációt megalapozó körülmények nem mások, mint a beszélő, illetve a hallgató alakjához kapcsolódó bizonyos PERSPEKTÍVA. Ez a perspektíva a predikáció támaszaként funkcionál, és a nyelvben deiktikus grammatikai és / vagy lexikai eszközökkel fejezhető ki. Általában azonban az észlelő perspektívájával kapcsolatos információ nagy része a mondat predikációjának határain kívül marad, azaz explicit módon nem fejeződik ki. Langacker megjegyzi, hogy az optimális perspektíva esetében az észlelő pozíciója észrevétlen marad, tehát maximálisan SZUBJEKTÍV, ezáltal a mondat által profilozott helyzetnek a lehető legnagyobb objektivitást kölcsönzi. Ez a helyzet természetesen ideális. A nyelvben általában különféle köztes esetek fordulnak elő. Például a beszédhelyzethez kapcsolódó információ egy része, mondjuk az ő relatív helyzete, bekerülhet a mondat predikációjának látókörébe. Ekkor az ilyen mondatokkal jelölt helyzet objektivitása csökken. Vö. két, mozgást jelentő igét tartalmazó mondatot: (29) Látom, ahogy apám az úton hazafelé jön az erdő felől. (30) Néha elhalad az úton egy ember. Az első mondat csak olyan körülmények között lehetséges, amikor szerzője (aki itt egyben a helyzet aktuális megfigyelője is), apja és az erdő nagyjából egy vonalban helyezkednek el. Ezenkívül az ige igekötős pareina alakja azt mutatja, hogy a mondat szerzője a helyzetet valószínűleg a házból figyeli. Az implikált házak válnak azzá a viszonyítási ponttá, amelyhez képest a helyen a helyzet többi résztvevője elrendeződik. A második mondatban a megfigyelő pozíciója sem a beszéd idejéhez, sem a helyéhez viszonyítva nincs egyértelműen meghatározva. Ez a fontos körülmény lehetővé teszi, hogy a második mondattal jelölt helyzethez az első esethez képest nagyobb objektivitási fokot rendeljünk. 1.6.1. A finitív mondatokkal kifejezett helyzet profilját Langacker aszimmetrikus viszonyként határozza meg két észlelési tartomány között, amelyeket a TRAJEKTOR (trajector) és a VISZONYÍTÁSI PONT (landmark) specifikus terminusaival nevez meg. Ezek a terminusok a predikáció legáltalánosabb fogalmait jelölik, amelyek közel állnak az észleléspszichológia alakés háttérfogalmához. Az utóbbi fogalmakhoz hasonlóan a trajektor és a viszonyítási pont a relatív kiemelkedés terminusaival írható le. Így a trajektor és a viszonyítási pont a finitív mondatok által profilozott helyzet legkiemelkedőbb résztvevői. Csak nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kiemelkedés jellemzőit az észlelő kölcsönzi nekik, aki maga többnyire a predikáció határain kívül (vagy peremén) marad. Ha feltételezzük, hogy a helyzet profilja, amelyet a trajektória és a határjel közötti aszimmetrikus viszonyként határozunk meg, a mondat predikációjának horizontális tengelyét alkotja, akkor a másik, vertikális predikációs tengelyt, amely a helyzetet értelmező befogadó perspektíváját implikálja, a profil-szintagmára merőlegesen kell megrajzolni. A HOSSZANTI TÁRGYAK PREDIKÁCIÓJÁNAK JELLEGE | 31 Ennek megfelelően a horizontális tengely a predikáció objektív oldalát, a vertikális pedig a szubjektív oldalát képviseli. Az említett kognitív művelet — a szubjektifikáció — során az objektív információ egy része a szubjektív értelmezési tengelyre irányul át, vagyis a mondatban predikált szemantikai tartalom egy része nem profilálódik, hanem a befogadó értelmezési lehetőségein keresztül valósul meg. 1.6.2. Most, szem előtt tartva a Langacker által meghatározott, a predikáció objektivitása és szubjektivitása közötti különbséget, tekintsük meg az általunk vizsgált mondatokat, amelyekben az utat vagy más hosszanti tárgyakat mozgásjelentésű igékkel írják le. Könnyű belátni, hogy e mondatok helyes értelmezését az a tény segíti, hogy a mozgásprédikátumok által objektíven kifejezett tartalom nagy része átrendeződik a befogadó szubjektív tengelyére. Más szóval maga a befogadó, vagyis a beszélő (illetve a hallgató), tekintetével vagy gondolatban egymás után „leolvasva” a hosszanti tárgy által elfoglalt térbeli helyzeteket, a predikáció alanya helyett maga ily módon ruházza fel a mozgás fogalmát a szükséges időbeli és megtett távolságra vonatkozó jellemzőkkel. A tárgyalt mondatokban tehát a szubjektifikáció lényegét az értelmező szubjektív mozgása alkotja a leírt tárgy hosszában. Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy ily módon a szubjektív mozgás aktánsává válva az észlelő nem válik a mondat trajektorává. Mivel az észlelőhöz kapcsolódó szubjektivitás fogalma elvileg összeegyeztethetetlen a trajektor kiemelkedő jellegének jellemzőjével, még ha ezt meg is alapozza. Így külsőleg az ilyen mondat szerveződése semmiben sem különbözik a tényleges mozgást profilírozó mondatokétól. Például a Sis kelias veda (eina) j miestq mondatban az út a predikáció trajektora (egyben a mondat alanya), a város pedig határjelölő funkciót tölt be. Az ilyen mondat szemantikai tartalma azonban már megváltozott. A mozgás fogalmát az objektív profilozási tengelyről az értelmezés szubjektív tengelyére áthelyezve a predikáció megmaradó objektív tartalma csupán az objektum statikus helyzetét jelöli, maga az ige pedig imperfektív folyamatot fejez ki. A természetüknél fogva perfektív, irányuló mozgást kifejező igék imperfektivizációjának komoly grammatikai következményei vannak, ezekről azonban valamivel később. Eközben ismét szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tárgyalt mondatok szemantikai tartalmában a mozgás fogalmából mégis megmarad valami fontos, mégpedig az irány fogalma. Valószínűleg ez az a feltétel, amely nélkül a mozgásprédikátumok használata az ilyen típusú mondatokban egyáltalán lehetetlen volna. Amint már tudjuk, a „mozgás” irányvektora egybeesik a hosszanti tárgy áttekintésének irányával. Ezért az ilyen mondatok predikációja mindig implikálja a megfigyelő, illetve az észlelő lokalizációját. Ez a lokalizáció explicit módon is kifejezhető, vö. : (31) A te szülőházad kunyhójának küszöbétől az udvaron, a régi kerten, a parlagon át kanyarogva húzódik egy fehér ösvény LKZ,,. 462 (J. MARCIN). (32) Žilaitienė csak ült és ült, állandóan az ablakon át a keskeny ösvényt nézve, amely az égeres mögött kanyarogva haladt LKZ,,, 462 (J. Batt). (33) Legalább fél kilométeren át láthatta a településtől kanyargó országutat LKZ,,, 466 (RS). (34) A faluból nagyon szépen látható, ahogy a folyó kanyarogva érkezik az olyan, azokból a nagy erdőkből LKZ,,, 462 (R8)5 Alaposan feltételezhető, hogy ebben és a hasonló mondatokban a folyót tipikus hosszanti objektumként, például útként kezelik, vagyis az értelmezőt itt ugyanaz a pásztázó mozgás segíti. Van azonban különbség is. Először is magának az objektumnak a természetéből adódóan. Behunyhatjuk a szemünket afelett, hogy 38 | ROLANDAS MIKULSKAS időben kibontakozó esemény. Természetesen az utazó szeme előtt feltáruló útszakasz normális esetben a folyamatos aspektusú mozgásigékkel is leírható, jóllehet az ilyen esetek nem tipikusak, vö.: (68) Irvél béga masy kelias. Béga broliskosios Latvijos link LKZ, 726 (J. BALT). Ám csak az utazás körülményei között, amikor a megfigyelő tekintete csupán az út egy bizonyos (valamilyen szempontból különleges) szakaszát pásztázza végig, választhatók tudatosan a mozgásigék perfektív aspektusú alakjai. 2.6.1. Végül meg kell jegyezni, hogy az ilyen dinamikus értelmezést megkövetelő perfektív aspektusú alakok a korábban tárgyalt, a befogadó holisztikus, vagyis teljes körű perspektívája által meghatározott folyamatos aspektusú alakokkal csupán szemantikai ellentétet alkotnak. A grammatikai aspektusoppozíció, akárcsak a tényleges mozgást kifejező predikáció esetében, itt aligha valószínű a holisztikus és az utazói perspektíva nehéz összeegyeztethetősége miatt, vö.: (69) A nagyapa ment, ment, majd elért az erdőhöz. (70) *Az ösvény a mezsgye mentén ment, és kijutott az erdő szélére. KÖVETKEZTETÉSEK 1. Az irányított mozgást kifejező igék hosszirányú tárgyak predikációjában való használatának alapját a szubjektifikáció kognitív művelete képezi. Ez viszont megalapozza a szubjektív mozgás fogalmát, amelynek tartalmát a helyzet észlelője által végzett, a kiterjedt objektum következetes, irányított hosszanti pásztázása, illetve áttekintése alkotja. 2. A mozgást jelentő igék, amelyek a mondatokban kiterjedt objektumok predikátumaiként szerepelnek, lényegében csak az állapotot, azaz az idő folyamán változatlan helyzetüket jelölik. Az ilyen módon használt igék szemantikai szempontból az állapotigékkel egyenértékűek. 3. A kiterjedt objektumok leírására használt mozgást jelentő igék valenciaszerkezetében az irányhatározói bővítmény szükségessé válik. Ez a szóban forgó predikáció conditio sine qua nonja. A kiterjedt objektumok predikációját módosító irányvektor egybeesik a predikáció által implikált észlelő / megfigyelő — aki ténylegesen a beszélő, illetve a hallgató — által választott, az objektum pásztázásának, illetve áttekintésének irányával. 4. A kiterjedt objektumok predikátumaként leggyakrabban folyamatos aspektusú mozgást jelentő igék szerepelnek, mivel itt rendszerint csak imperfektív folyamatot jelölnek. Ezért érthető, hogy ha e predikációkhoz a helyzethez viszonyított észlelő / megfigyelő helyét hangsúlyozó igekötős mozgást jelentő igealakokat választanak, azok csak jelen idejűek lehetnek. 5. Azok az esetek, amikor a folyamatos jelen idejű mozgásigék formái eseményaspektusbeli jelentéssel bírhatnak (például gnómikus mondatokban), a hosszanti tárgy predikációiban egy fontos körülmény miatt nem lehetségesek: a perceiver /megfigyelő helyzetének szükségszerű bevonása e predikáció látóterébe meghatározza a profilozott szituáció szoros kapcsolatát a beszéd pillanatával, ezért lehetetlen e szituáció általánosított értelmezése. 6. Bizonyos körülmények között az útpredikációhoz a mozgásigék eseményaspektusbeli formái választhatók. E körülmények a szakaszos, illetve az utazói perspektívával hozhatók összefüggésbe. Az utazó szeme előtt elnyúló útszakasz dinamikusan értelmezhető (leírására az eseménykategória predikátumát választva) abban az esetben, ha e szakasz konfigurációja vagy látható végpontja az utazó számára váratlannak bizonyul. Az ilyen dinamikus értelmezéshez szükséges eseményaspektusbeli formákat a holisztikus, illetve teljes körű észlelési perspektíva által meghatározott folyamataspektusbeli for A HOSSZANTI TÁRGYAK PREDIKÁCIÓINAK JELLEGE | 39 rövidítések DZ'—Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, szerk. St. Keinys, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, LKŽ,~ Lietuvių kalbos žodynas | (2. kiadás), szerk. J. Kruopas, Vilnius: Mintis, 1968. LKZ ~ A litván nyelv szótára 2 (2. kiadás), szerk. J. KRuopas, Vilnius: Mintis, 1969. LKZ y—A litván nyelv szótára 5, szerk. K. Utvypas, momis sudaro ne gramatine, o semantine prieSpriesa. Vilnius: Valstybiné politinés ir mokslinés literatiros leidykla, 1959. LKZ vu ~ A litván nyelv szótára 7, szerk. J. Knuopas, Vilnius: Mintis, 1966. LKZ vn A litván nyelv szótára 8, 2000. szerk. J. KRuopas, Vilnius: Mintis, 1970. LKZ x Lietuvių kalbos žodynas 11, szerk. K. Ulvypas, Vilnius: Mokslas, 1978. LKZ xiv~ Lietuvių kalbos žodynas 14, szerk. K. Utvypas, Vilnius: Mokslas, 1986. LKZ xvin~ Lietuvių kalbos žodynas 18, szerk. V. Virkauskas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 1997. LKZ xix Lietuvių kalbos žodynas 19, szerk. V. Virkauskas, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 1999. IRODALOM AmBrazas, V., szerk., 1997: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika. Harmadik javított kiadás, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. AMBRAZAS, V., szerk., 1999: Aspektus. A litván nyelv enciklopédiája, szerk. K. Morkūnas, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. Holvoet, A., Čižik, V. 2004: Az aspektusoppozíciók típusai. Holvoet, A., Semėnienė, L., szerk., A grammatikai kategóriák kutatása, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 141–162. Janpa, L. A. 2004: Metafora forrástartományt keresve: A szláv aspektus kategóriái. Cognitive Linguistics 15, 471–527. LanGacKer, R. W. 2002: Fogalom, kép és szimbólum: A grammatika kognitív alapjai, 2" kiad., Berlin/New York: Mouton de Gruyter. PAULAUSKIENĖ, A. 1979: A litván nyelv igei grammatikai kategóriái, Vilnius: Mokslas. VENDLER, Z. 1967: Nyelvészet a filozófiában, Ithaca: Cornell University Press. Rolandas Mikulskas Beérkezett 2005. 01. 27. P. Vileišio 5, 10308 Vilnius [email protected] Lietuviy kalbos institutas