Axel Holvoet, Rolandas Mikulskas, red. „Gramatinių funkcijų tyrimai“

126 | RECENZIÓK AXEEL HOLVOET, ROLANDAS MIKULSKAS, SZERK. NYELVTANI FUNKCIÓK VIZSGÁLATA Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2005, 199 o., ISBN 9986-668-85-9 (A litván nyelv grammatikájának munkái, A litván nyelv grammatik3.) ájának munkái című sorozat harmadik kötetének célja a litván mondatszerkezet egységeinek – amelyeket rendszerint a mondatrészek terminusaival jelölnek – bemutatása, valamint a meghatározásukkal kapcsolatos problémák megoldása. Ezeket az egységeket a munkavezető, Axel Holvoet és több közreműködő által készített külön tanulmányokban vizsgálják. A kötet hét tanulmánya közös terv alapján készült, és egy egységes munka fejezeteinek tekinthetők. A kötet, illetve a munkavezető kiegészítő megjegyzéseinek megismerése után (Holvoet) világosabbá válik a készülő litván nyelvi szintaxisleírás koncepciója. su A könyvben a ir kortárs nyelvészeti elméleti munkák széles perspektívájában tárgyalt grammatikai funkciók alapvető jelentőségűek a mondatszerkezet kutatása szempontjából. - egy híján háromszázados, Tretiajame Lietuviy kalbos gramatikos darby rinkinyje siekiama aptarti lietuviy kalbos sakinio sandaros vienetus, paprastai Zymimus sakinio daliy terminais, ir spresti su jy apibréZimais susijusias problemas. veju Tie vienetai 2005) nagrinéjami atskiruose straipsniuose, parengtuose darbo vadovo Axelio Holvoeto su keliais talkininkais. Septyni rinkinio straipsniai paraSyti pagal bendra plana ir juos galima laikyti vientiso darbo skyriais. Itt számos új megoldást mutatnak be, amelyeket a litván nyelv kutatóinak alaposan és sokoldalúan meg kellene vitatniuk. A könyv a szintaktikai függőségről szóló fejezettel kezdődik. Ebben továbbfejlesztik a Litván nyelvtan első tanulmánykötetében kifejtett nézetet a szintaktikai kapcsolatok két típusáról — a vonzatról és a módosításról. Bemutatják e típusok eltérő szerepét a mondat logikai (predikátumés argumentum-) struktúrájában. Felhívják a figyelmet a bővítmény és a függő tag eltérő szemantikai funkciójára a szerkezetben. A szintaktikailag függő tag bizonyos esetekben megteremtheti a szerkezet szemantikai előfeltételeit, vagyis szemantikai funktorként szerepelhet. Például a graži gėlė „szép virág” szerkezetben a függő tag, a graži „szép”, szemantikai funktorként szerepel, módosítva a fő tagot, a gėlė „virág” szót. A szemantika figyelembevételével a szintaktikai kapcsolatok két altípusának megkülönböztetését javasolják: a specifikációt és a determinációt. ir Az első altípusú összetételek fő tagja szemantikailag nem teljes értékű (például a veiksmazodis „gali” az „gali lyti” összetételben), a második altípusú összetételekben pedig a függő tag szemantikailag nem teljes értékű, mégpedig a mutató névmás (ta kepuré). Általában ebben a fejezetben a szintaktikai kapcsolatokat világosan megkülönböztetik a mondat logikai és szemantikai struktúrájának egységeitől, és jó példát mutatnak a különböző szintek viszonyának elemzésére. A vonzatosság vagy módosítás alapján különböztetik meg a tárgyakat a határozóktól. A vonzatként álló függő tagokat tárgyaknak, a módosító tagokat pedig határozóknak tekintik. A cselekvőt és a közvetlen tárgyat azonban más alapon javasolják meghatározni. A könyv második fejezetében, amely ezeket a funkciókat tárgyalja, azt állítják, hogy az alany és a közvetlen tárgy fogalma nem fogalmazható meg pusztán a szintaktikai kapcsolatok alapján. „E fogalmak meghatározásakor gyakran figyelembe veszik a szintaktikai, morfoszintaktikai és szemantikai tulajdonságokat” (63-64). Az alany és a közvetlen tárgy legfontosabb jegyének a grammatikai (illetve strukturális) kifejezést tekintik, mégpedig a névszói és a tárgyeseti alakot, amelyek a tranzitív mondat struktúrájában szembeállnak egymással, és a szintaktikai folyamatokban való részvétel alapján a legmagasabb helyet foglalják el az esetek „hozzáférhetőségi” (accessibility) hierarchiájában. A névszói vagy tárgyesetnek szintaktikailag megfelel, és csupán szemantikailag módosítja a „felülre írt” szemantikai esetet — a meghatározatlan mennyiség vagy a tagadás birtokos esetét; vö. Megérkeztek a vendégek / vendég(ek); Elolvastam azt a cikket / nem olvastam el azt a cikket (53). Az ilyen genitivus nominativusi vagy accusativusi funkciót feltételez. Ez pontos megfigyelés. Hogy itt a genitivusnak közvetlen tárgyi RECENZIÓK | 12%-os funkciója van, azt a passzív szerkezetben a nominativusszal való viszonya is megerősíti, vö. az általam elolvasott / el nem olvasott cikk. A lãt azonban a laukti, prašyti, reikalauti igék által kormányzott genitivust, valamint a padėti, vadovauti igék által kormányzott, már nem tekintik közvetlen tárgyaknak, mivel „nem felelnek meg a strukturális eset kritériumának” (60). Itt már nem veszik figyelembe azt, hogy ezek az esetek a passzív szerkezetekben szintén viszonyban állnak a nominativusszal, vö. Várták /kérték /segítették /irányították /féltek tőle. Az alanyeset formáját az alany vagy a közvetlen tárgy olyan fontos jegyének tekintik, hogy még arra a következtetésre is jutnak, miszerint az alanyok »nem szintaktikailag, hanem morfoszintaktikailag különböznek a tárgyaktól* (137). A gyűjtemény hatodik fejezetében tárgyalt intranzitív mondatokban az alanynak nincs közvetlen tárggyal szembeni oppozíciója, ezért úgy vélik, hogy „az intranzitív alany kategóriája funkcionálisan nagyon meghatározatlan” (160). Csak a lokatív mondatokban (pl.: A füzet a fiókban van) prototipikus alany az alanyesetű főnév, amely egybeesik a jelöletlen témával. Az egzisztenciális mondatok esetében az alany és a jelöletlen téma nem esik egybe” vö. ir (145), A fiókban van egy füzet. Mindazonáltal az intranzitív mondatokban is javasolják az alany formális jegyek alapján történő meghatározását (146), tehát elsősorban az alanyeset alapján. A tárgy és a határozók kapcsolatait a harmadik és a negyedik fejezet tárgyalja. Nagy figyelmet fordítanak bennük az egységeknek a mondat logikai szerkezetében betöltött eltérő szerepére. A tárgy a predikátum argumentuma, míg a határozó nem része a predikáció összetételének, hanem másodlagos predikátumként funkcionál. Ennek alapján a hangszeres jelentésű instrumentálist vagy a prepozíciós su szerkezetet nem tárgynak, hanem határozónak javasolják tekinteni. Mivel a mozgásirányt kifejező igék mellett álló helyhatározói szerkezetek, az úgynevezett dinamikus lokatívuszok „nem foghatók fel kiegészítő predikációként”, a (73), tárgyak közé sorolják őket, például: : Jis nuvaziavo j miesta; Jis isémé (laiskq) is kigenés. Másként tekintenek a biti igét tartalmazó helyjelentésű szerkezetekre, amelyek a lokatívuszi mondatok fő predikátumát alkotják, például: : Namas yra prie exero, Bár a prie eZero szerkezet szintaktikailag kötelező (tehát a javasolt szintaktikai kapcsolati kritérium alapján tárgynak kellene lennie), szemantikai okokból „kötelező módosítónak” tekintik, funkciójának megnevezésére pedig a nyilvánvalóan ellentmondásos kötelező határozó terminust javasolják (74–78). Az ilyen szerkezetek szerzők által irányítottként való értelmezését az akadályozza, hogy a būti ige jelentésénél fogva nem kíván meg bizonyos meghatározott bővítményt, szintaktikai követelményei meglehetősen meghatározatlanok* (75). Azonban az ugyanahhoz a kopulához kapcsolódó, és ugyanazokkal a »meghatározatlan követelményekkel* rendelkező igéhez kapcsolódó főnevet (pl. : Jonas vidám tanár), már bátran az / „ige vonzatának” tekintik, hasonlóképpen, mint az alanyt vagy a tárgyat* (80). A predikáció logikai és szemantikai struktúrája alapján magyarázzák a predikátummal kapcsolatos részes esetű bővítmények funkcióit is. Amikor az ige jelentése alapján a részes esetű bővítmény a predikátum argumentumának tekinthető, a tárgyak közé sorolják (Jonas virágot ajándékozott Onutėnek), amikor nem — a körülmények közé (Jonas bort hozott Onutėnek). Ezzel szemben a birtokos részes esetű bővítmény a megjelölt egész egy részét jelentő tárgyesetű bővítménnyel együtt (pl.: A gyermekek megcsókolták a nagymama kezét), a szerzők véleménye szerint mintegy felosztott argumentumot alkot; hogy az ilyen részes esetű bővítmény a tárgy részének tekintendő-- e, nincs megmondva. A lēmējē („döntő”) részes esetét (dativus tudicantis) nem nevezzük bővítménynek, nyilvánvalóan a körülmények közé sorolandó. A mondatokat módosító körülményeket mondatkörülményeknek nevezzük. A predikátumhoz kapcsolódó körülményektől való elkülönítésük sok esetben nehéz, mivel a predikátum a mondatot képviseli. Nyilván ezért említik a mondatkörülmények között leginkább a modális, különösen a közbevetett szavakat és szókapcsolatokat (turbat, deja, laimet, be abejo stb.). Ehhez hozzá lehet tenni, hogy ezek is 128 | RECENZIJOS bizonyos esetekben a mondat különálló részeihez kapcsolódnak, pl. : A ház mellett egy nagy, csak sajnos görbe hársfa nőtt. Az ötödik fejezetben a predikatívumokat tárgyalják, amelyeknek három csoportját különítik el: elsődleges (a kopula) predikátumok, amelyek a fő predikációt fejezik ki (Jonas vidám), szabad másodlagos predikátumok, amelyek további predikációt fejeznek ki (Jonas vidámnak látszik), ir kötelező másodlagos predikátumok, amelyek a másodlagos predikációt a fő predikáció argumentumaként fejezik ki (Jonas vidámnak tetteti magát). A szintaktikai kapcsolatok alapján a szabad predikátumok az úgynevezett o módosítókn- — ak, a kötelezők pedig a bővítményeknek felelnek meg, de sem a határozók, sem a tárgyak közé nem sorolhatók. A predikátumokat különálló szintaktikai szófaji osztálynak tekintik, amelyet a következőképpen határoznak meg: „A predikátum predikatív módon használt, de szintaktikailag az igétől függő névszó* (121). A szerzők szerint a szabad predikátumok csak a főnevek esetei révén különböznek a határozóktól. „A különbség nem szintaktikai, hanem kategoriális és morfoszintaktikai.” (123). A könyv számos helyén jelezték, hogy a szerzők által képviselt álláspontok eltérnek: -tól „hagyományos nyelvtan“. Ez a kifejezés nem egyértelmű. Amerikában így nevezik gyakran a disztribúciót (L. Bloomfieldé, C. C. Frieso és ir mások) analízis, Európában ~ K. P. Beckeré A a. mondatrészek leírásának a XIX. században elterjedt módja, amely a jelentés és ir a forma jegyeit kapcsolja össze, Litvániában — Jablonskis munkáin alapuló iskolai nyelvtanok. A gyűjtemény szerzői ,,a tradicionális nyelvtan* terminust sajátos értelemben használják: ezzel a litván nyelv nyelvtani leírására irányuló valamennyi kutatást nevezik a ...-ig, amikor megjelent ir 2003 A szintaktikai kapcsolatok kutatásai. 18 valójában ilyen egységes irányvonal nem létezik. A grammatikai gondolkodás fejlődése Litvániában hosszú, sokféle és összetett ir volt. A litván nyelv grammatikai szerkezetét különösen intenzíven az elmúlt évtizedekben kutatták. XX a. Az e kutatások ir ju alapján készült leírásokban arra törekedtek, hogy a grammatikai osztályokat és kategóriákat a lehető legkövetkezetesebben határozzák meg, valamint világosan elkülönítsék a ir szintaktikai, logikai, szemantikai és pragmatikai elemzés szintjeit ir ty a szint egységeit. A további lépések ta irányában lehetett megfigyelni az ir elsőben A lietván nyelv nyelvtani munkáinak gyűjtemén- - yében ezek pozitív javaslatok: világosabban el kell különíteni a szintaktikai kapcsolatojy kat a kifejezésmir ódok mutatóitól, el kell tekinteni az i irányítás formális megközelítésétől, a különbséget attól Az ir összeolvadás és hasonlók. (vö. szerk. 2005). A harmadik gyűjteményben azonban eltekintettek ir attól, hogy a mondatszerkezet egységeit egységes alapokon határozzák meg. Amint már említettük, a szerzők az ir alany és a közvetlen tárgy megkülönböztető jegyének a grammatikai (illetve szerkezeti) esetekben való — kifejezését ir tekintik: nominativusban és accusativusban. A határozókir at szintaktikai kapcsolatok alapján különítik el. A — predikatívumokat ismét új alapokon: a predikatív használat kifejezése ir szerint, az igétől függő névszói esetek alapján. A kritériumok ilyen változatossága elkerülhetetlenül ellentmondásokhoz vezet. Például a szintaktikai kapcsolat javasolt felfogása szerint az alanyt az egyik bővítménynek, a tárgyat i8 pedig szintén o a bővítmények egyik alosztályának kellene tekinteni. Ugyancsak a bővítmények közé kellene ir sorolni az ún. elsődleges predikatívumokat, amelyeket a szerzők az ige bináris vonzatainak tartanak. A szintaktikai nélkülözhetetlenséget a határozók megkülönböztető jegyeként ismerik el, de Itt ugyancsak a kötőszós mondatokban szükséges határozókról esik szó. A kategóriák nyilvánvaló kereszteződése a leírás elveiből, nem pedig magának a i8 nyelvnek a sajátosságaiból ered. A mondatszerkezet egységeinek egységes alapú meghatározását a szerzők számára a szintaktikai kapcsolatok fogalmának a klasszifikáció ir legmagasabb rangjára j emelt kormányzásra és módosításra való korlátozása akadályozta. Kormányzás Ez megfelel annak, amit eddig kötelező kapcsolódásnak neveztek, a módosítás o pedig a nem kötelező — kapcsolódásnak (vö. „DLKG 430). A kormányzás és a módosítás ir ilyen tág felfogását választva kormányzásnak kell tekinteni az állítmányi kapcsolatot ir su közvetlen tárggyal, ir su RECENZIÓK | 129 tényezővel és a bitinū predikátummal. E kapcsolatok szintaktikai különbségei feltáratlanok maradnak, és a szerzők akarva-akaratlanul kénytelenek más kritériumokat keresni. A litván nyelv újabb szintaktikai leírásaiban a mondatrészek felosztásának egységes alapját megőrizték a szintaktikai kapcsolatok irányultságuk (egyoldalú — kétoldalú függés) és egyvagy kétpólusú jellegük szerinti differenciálásával, a kormányzást pedig az egyeztetéstől az alacsonyabb — az egyoldalú függés — szintjén különítették el (vö. Valeckiené 1998: 18-22; Labutis 1998: 26 -29; ‘DLKG 478-482). Talán nem szükséges bizonyítani, hogy az említett kapcsolattípusok szintaktikai, nem pedig morfológiai, szemantikai vagy egyéb jellegűek. A szerzők eleve elutasítják a szintaktikai kapcsolatok ilyen értelmezését, valamiért úgy vélve, hogy a kétpólusú szintaktikai kapcsolat és a kölcsönös összefüggés (illetve a kétoldalú függés) fogalma „szükségtelen, és a szintaktikai, valamint a morfoszintaktikai jelenségek összekeveréséből keletkezett” (24, 64, vö. még 123). Valójában itt semmiféle összekeverés nincs, nyilvánvaló tény, hogy a szintaktikai kapcsolatoknak, tehát a kölcsönös összefüggésnek, bizonyos morfoszintaktikai mutatóik vannak. A morfoszintaktikai mutatók szerepére nem egyszer rámutattak a kormányzás tárgyalásakor, pl. A morfoszintaktikai kormányzást a szintaktikai kormányzás mutatójának lehet tekinteni. Ha az egyik szó a másikra egy bizonyos ir esetformát kényszerít, akkor nagy valószínűséggel szintaktikai kapcsolat van közöttük* (19). Hasonlóképpen határozza meg az egyeztetés mutatóinak szerepét a Litván nyelvtan első munkagyűjteménye: „az egyik szó formájának a másik szó formájával való egyeztetése két szó közötti szintaktikai kapcsolatot tükröz” (Semenienė 2003: 38). A harmadik gyűjteményben már másképpen fogalmaznak: „az egyeztetés... nem feltételez szintaktikai kapcsolatot” (28); „az egyeztetés lehet, de nem szükségképpen kell, hogy a szintaktikai kapcsolat mutatója legyen* (29). Hasonlóképpen írnak a dolgozat témavezetőjének megjegyzései is: „a kölcsönös összefüggés és a kettős szintaktikai kapcsolat fogalma azon a téves előfeltevésen alapul, hogy az egyeztetés szintaktikai kapcsolat, vagy szintaktikai kapcsolatot feltételez* (Holvoet 2005: 153-159). A szintaktikai kapcsolat meglétére és annak feltételezésére vonatkozó, furcsán összekapcsolt állítások jelentése teljesen eltérő: az egyeztetés feltételezi (pontosabban — jelzi) a mondat egységei közötti szintaktikai kapcsolatot, de korántsem szintaktikai kapcsolat vagy kapcsolattípus. Miután elvetik azt, hogy az egyeztetést a szintaktikai kapcsolat mutatójának tekintsék, megpróbálják magát a szintaktikai kapcsolatot is tagadni a bővítmény és az állítmányi jelző (predikatívum) között az olyan mondatokban, mint: Jis parverbrolj aukstielninkq arba té (28) Maciau jj linksmq (129), plg. : A hátukra fordította a testvéreket; Láttam őket vidámnak. Egy másik helyen azonban már azt javasolják, hogy „a másodlagos predikátum terminusát éppen a megfelelő morfoszintaktikai jegyekkel rendelkező (azaz egyeztetett – V. A.) másodlagos predikátumokhoz kapcsolják” (126). A Mes žaidžiame su kamuoliu és a Vaikai žaidžia su kamuoliu mondatok tárgyalásakor az alany (mes; vaikai) és az állítmány (žaidžiame; žaidžia) kapcsolatáról még világosabban fogalmaznak: „a nominativusnak az igével való szintaktikai kapcsolata formálisan két morfoszintaktikai mutatóval fejeződik ki – a viszonyítás irányításával és az egyeztetéssel” (24). Így kölcsönös szintaktikai kapcsolatot állapítanak meg, amikor a fő tagtól – az igétől – függő tag – a főnév vagy a névmás – meghatározza a fő tag számának egyeztetett alakját. Ezt a kapcsolatot általában kölcsönös összefüggésnek (illetve kondominációnak) nevezik. Azok a kritériumok, amelyek alapján a szerzők megkísérlik meghatározni a mondat szerkezeti egységeit, nemcsak változatosak, hanem az elemzés különböző szintjeihez is tartoznak. A szintaktikai és morfoszintaktikai szint jegyei alapján határozzák meg a tárgyat, a határozót, az alanyt és a közvetlen tárgyat. A predikátumokat a többi egységtől a predikátumlogika alapján különítik el, majd tovább alosztályozzák. A részes esetű bővítményeket a körülményektől az argumentum vagy a kiegészítő predikátum szerepét figyelembe véve különböztetjük meg. Predikátumnak általában az állítmányt mint a mondat szintaktikai középpontját nevezik. Más szemantikai kritérium alapján járunk el a körülmények elkülönítésekor 130 | RECENZIÓK szintaktikailag szükséges, helyjelentésű elöljárós szerkezeteket (75–77). Ugyanígy a szemantikai motívumok helyére vagy idejére vonatkozó lexikai jelentéssel rendelkező főnévi nominativusok az olyan mondatokban, mint: Tolimas kelias nueitas; Az egész napot iglaubta „az iglaukta köztes kategóriának tekintik a körülmények és a cselekvések között” (58), noha világos alanyi funkcióját itt maguk a szerzők által elismert szintaktikai jegyek mutatják, mindenekelőtt az aktív szerkezet közvetlen tárgyának tárgyesete (Nueyau tolimq keliq; Slaukiau visq dieng), amely a megfelelő, tagadó — szerkezetben birtokos esetté su változik (Nenuéjo tolimo kelio; Neislauké dienos). Javasolt továbbá az aktuális mondattagolást követni, például a fő mondattéma grammatikai megjelölésének eredményét alanynak tekinteni (62–63), jóllehet a litván nyelv adatai nem erősítik meg az aktuális mondattagolás egységeinek (téma, réma) a szintaktikai egységekkel (állítmány, alany, tárgy stb.) való közvetlen korrelációját. A logikai, szemantikai és aktuális tagolási predikátumok szintaktikai egységek azonosítására való használatát a szerzők „a grammatikai funkciók prototipikus meghatározási módjaként” (49) mutatják be. Keenan (1976) javaslatára támaszkodnak, amely szerint a mondat alanyát formális, szintaktikai, szemantikai és pragmatikai jegyek egész sora alapján kell meghatározni, és minden, e jegyekkel rendelkező szót a kategória prototípusának, a többit (amelyekre csak egyes jegyek jellemzők) pedig periférikus esetnek kell tekinteni. Ezt a módszert, amelyet a múlt század nyolcvanas éveiben széles körben megvitattak, mindmáig alkalmazzák a nyelvtipológiában, amikor a mondatrész bizonyos jegyei korrelációjának különbségeit kívánják bemutatni a különböző nyelvekben. Alkalmazásáról a litván nyelv szintaxisának leírásában lemondtak, mert ha a mondat szerkezeti egységeit a különböző szintekre jellemző jegyek alapján határoznánk meg, az egységek jelentésének használatára vonatkozó további elemzés elkerülhetetlenül hibás körhöz vezetne ty ir j (vö. a szerzők. 1984: 13-14). Például ha az alanyt szintaktikai jegyek alapján határozzuk meg, akkor ezt követően következetesen leírhatjuk a jo predikatív mondatszerkezetben elfoglalt helyét, jo leírhatjuk a szemantikai funkciókat, meghatározhatjuk, mely mondatokban ea téma–réma ar viszonyban áll ir stb. A mondat szerkezete sikeresen leírható ellentétes ir irányban haladva is: meg kell határozni, mely szintaktikai egységek valósítják meg a mondat predikatív struktúráját, és hogyan fejeződnek ki a szemantikai szerepek (ágens, páciens, eszköz stb.). Ha azonban a mondattani egységeket forma, szemantikai funkció, a ir mondat predikatív ir szerkezetében vagy aktuális ir tagolásában betöltött szerep szerint próbáljuk meghatározni (vagy a mondat egyik részét az egyik, a másikat egy másik szint jegyei alapján), a mondat szerkezetének következetes leírása nagyon nehéz lesz. A nyelvi kategóriáknak mezőszerkezetük van, amely a legtöbb esetben lehetővé teszi a kategória középpontjának (illetve prototípir usának) és perifériájának elkülönítését. Ennek alapján megállapítható például, hogy az alany jellegzetes (illetve prototipikus) formája a főnév, illetve a névmás ar alanyesete, a határozóé o pedig a — határozószó. Ez azonban korántsem kényszerít bennünket arra, hogy lemondjunk maguknak a kategóriáknak a pontos differenciálásáról ir „megbékélni azzal su a gondolattal, hogy a szóban ir forgó szintaktikai kategóriák meghatározásai nem lesznek kellően szigorúak* (51). Ezzel ellentétben magának a vizsgált objektum nyelvi rendszerének — összetettsége és többdimenziós — jellege pontos kutatási ir eszközöket, valamint az elemzés minden szintjén világosan meghatározott — fogalmakat igényel. Su Ezzel egyetért 1r Holvoet (2005: 160): ,,a legfontosabb, hogy a kutató által használt eszközök élesek legyenek“. A grammatikai leírásnak nem csupán a nyelvi rendszer új jelenségeit ne kellene feltárnia, hanem differenciált kritériumok és j világos módszertani elvek alapján kellene modelleznie a ta rendszert. ir Ezt akadályozza az elemzés említett szintjeinek kereszteződése, valamint az alapvető grammatikai funkciók hozzávetőleges ar ,,komplex” meghatározása. Todėl reikia pritarti pačių autorių nuomonei, kad ,,su minėtų funkcijų apibrėžimu bei aprašu susijusių problemų jiems nepavyko patenkinamai išspręsti“ (8). Tikėkimės, kad tai pavyks padaryti ateityje. RECENZIJOS | 131 LITERATŪRA Amurazas,V. 1986: Lietuvių kalbos sakinio sintaksinės ir semantinės struktūros vienetai. Lietuvių kalbotyros klausimai 25, 4-44. Amprazas,V. 2005: Rec. Holvoet A., Judzentis A. (szerk.). Sintaksinių ryšių tyrimai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Acta Linguistica Lithuanica 52, 167–170. Houvoer, A. 2005: Dėl sintaksinių ryšių skirstymo. Acta Linguistica Lithuanica 52, 157–161. Krewan, E., L. 1976: Az „alany” univerzális definíciója felé. Li, Ch., szerk., Subject and Topic, New York: Academic Press, 303–333. Lasunis, V. 1998: Lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Sementent, L. 2003 A melléknevek egyeztetése. Holvoet A., JudZentis A. (szerk.). A szintaktikai kapcsolatok kutatása, Vilnius: 37-66. Litván Nyelvi Intézet, Vaueckrent, A. 1998: A litván nyelv funkcionális grammatikája, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadó Intézet. Vytautas Ambrazas Litván Nyelvi Intézet P. Vilei8io g. 5, 10308 Vilnius, Litvánia