Remarques sur la règle de Winter

ACTA LINGUISTICA LITHUANICA LIII (2005), 33–37 Megjegyzések Winter szabályához Witold Mańczak Krakkó A szerző néhány megfigyelést közöl Winter szabályával kapcsolatban; ezek közül a legfontosabbak a következők: (1) a szerző nem ismer olyan nyelvet, amelyben végbement volna a Winter által a balti-szláv nyelveknek tulajdonított változáshoz hasonló fonetikai változás; és (2) Winter szabályának bizonyos kivételei magyarázhatók azzal, amit a szerző gyakoriság okozta szabálytalan fonetikai fejlődésnek nevez. 1. Napóleon 1821-ben 4 Szent Ilonán bekövetkezett halálának megállapítása és aközött, hogy az ember (vagy általánosabban: minden élőlény) halandó, alapvető különbség van. Az első megállapítás időben és térben korlátozott, és egy történelmi eseményre vonatkozik, míg az utóbbi, amely mindig és mindenütt érvényes, biológiai törvény. Mutatis mutandis, hasonló különbségek vannak a nyelvészetben is. A római grammatikusok a történeti fonetika egyetlen szabályát ismerték: vocalis ante vocalem corripitur (például: habére, habemus, habétis, habébat, de habed; audire, audimus, auditis, auditum, de audid, audiunt, audiébat). A szóban forgó szabály egyetlen nyelvre (a latinra) vonatkozik, míg Zipf törvénye minden nyelvre és történetük minden korszakára alkalmazható. Mivel a világon legalább 3000 nyelv van, a vocalis ante vocalem corripitur szabály és Zipf törvénye közötti különbség óriási, összemérhető az 1 és 3000 közötti különbséggel. Tekintettel arra, hogy a „Winter-- törvény” csak egy nyelvre (a balto-szlávra) vonatkozik, és ezért a vocalis ante vocalem corripitur szabályhoz, nem pedig Zipf törvényéhez hasonlít, pontosabb „szabálynak” nevezni. Az, hogy a nyelvészek nagy többsége összekeveri a törvényeket és a szabályokat, azzal magyarázható, hogy egyáltalán nem érdeklődnek a nyelvi tények kvantitatív aspektusa iránt, és nem látnak különbséget 1 és 3000 között. 2. Winter (1978: 444–445) a következőket írta: „Is a development of the type VD > V:D a natural one? Vagy talán az, amit a balti és szláv nyelvekben látni vélünk, szokatlan jelenség? Ahelyett, hogy más nyelvekből származó párhuzamok hosszú listáját próbálnám összeállítani, egy jól ismert lengyelországi fejlődés rövid tárgyalására szorítkozom. Nagyon sok lengyel szóban a dwor, dworu... típusú váltakozást találjuk. A változást, amelyet a jelenlegi körülmények alapján magánhangzó-emelkedésnek kellene nevezni, magánhangzó-nyúlásként értelmezik... A hosszúság bevezetésének feltételei feltehetően a következők voltak: egy rövid 0, akár régebbi o-ból, akár régebbi e-ből származott, 34 | WitoLp MaNczak akkor hosszabbodott meg, ha zöngés, nem nazális mássalhangzó előtt állt, feltéve, hogy ezt a mássalhangzót (a mai lengyel nyelv viszonyai között) szóhatár vagy morfonológiai határ és zárhang követte. Érdekes megfigyelni a hosszabbodás feltételei közötti hasonlóságokat és különbségeket a középkori lengyelben és a balto-szlávban: a lengyelben a döntő ténynek az tűnik, hogy egy mássalhangzó rendelkezzen a [+ zöngés] jeggyel, a balto-szlávban pedig az, hogy ez a jegy megkülönböztető legyen — így a hosszabbodás a középkori lengyelben r előtt következne be, a korai balto-szlávban viszont nem. A lengyelben tehát a jelenség szélesebb körű az azt közvetlenül követő fonémák tekintetében; másfelől a balto-szlávban nincs olyan követelmény, hogy a hosszabbodási folyamatot kiváltó fonéma meghatározott környezetben forduljon elő. A középkori lengyelben és a korai balto-szlávban végbemenő hosszabbodás ezért hasonló, de korántsem azonos folyamatok; a középkori lengyelben tehát nem egy ősi szabály újjáéledéséről volt szó, hanem csupán arról, hogy hasonló feltételek hasonló eredményekhez vezettek.” Lényeges különbség van a magánhangzók megnyúlása között az ólengyelben és a balti-szlávban. A régi lengyel nyelvben a változás hasonló volt ahhoz, ami jelenleg a francia ruse és a russe, illetve az angol dog és a dock viszonyában történik, vagyis a magánhangzók a szóvégi zöngés mássalhangzó előtt megnyúlnak, míg a balti-szlávban a megnyúlásnak nem szóvégi zöngés mássalhangzó előtt kellett bekövetkeznie, vö. lit. ioga vagy óegyházi szláv vinjaga. Személy szerint egyetlen olyan nyelvet sem ismerünk, amelyben ugyanaz a változás ment volna végbe, mint amit Winter a balti-szlávra feltételez. És ez problémát vet fel: lehetséges-e, hogy a balti-szlávban olyan hangtani változás ment végbe, amely egyetlen más nyelvben sem következett be? 3. Vannak olyan esetek, amelyek értelmezése kétségesnek tűnik. J. H. Holst (2003: 164) tézisének alátámasztására idézett szavai között található a következő: „Jit. stdgas; pbsl. *stagos < *stdgos- ”. Nem veszi észre, hogy ellentmondás áll fenn a litván és a szláv nyelvek között, ahol olyan szavak vannak, mint a lengyel stég, a cseh stoh vagy az orosz és szlovén stog, amelyek a *stogs-ból származnak. A litvánban végbement megnyúlás nem következett be a szláv nyelvekben. Másutt ugyanez a szerző (2003: 149) ezt írta: „Werner Winter azt az állítást fogalmazta meg, hogy egy rövid magánhangzó a balti-szlávban zöngés zárhang előtt megnyúlik... hogy ez helytálló- -e, az azonban erősen vitatott- .” Ebben a tanulmányban bemutatjuk, hogy az állítás egy módosítással helyes állítássá tehető: A szóban forgó megnyúlás csak a szóhangsúly alatt ment végbe. Az, hogy a szóhangsúly szerepet játszik a hangváltozás történetében, gyakran előfordul. A valószínűleg leghíresebb példa a Verner-törvény.” Hangsúlyozni kell, hogy a germanisták nagy többsége a szabályt de Verner úgy értelmezi, mint Jespersen, aki a eu két 4 fiktív szó: dsasa dsaz(a) > és asdsa > azds(a), vagyis a réshangok zöngéssé válnak mediális és végső helyzetben, kivéve, amikor a hangsúlyos magánhangzót követik (Mariczak 1990: 92). Ennek megfelelően minden germanista ilyen típusú protogermán szavakat rekonstruál: MEGJEGYZÉSEK A LA SZABÁLYRÓL DE TÉL | 35 *wulfaz. Következésképpen il különbség van a szabály között la de Winter, amely a Holst által la javasolt módosítás szerint a(z) pozíciót érinti la „unter dem Wortakzent”, et la Verner-szabály de amely egy proklitikus szótag 4 la utáni pozícióra alkalmazandó et a arra, amely egy poszttonikus szótag után következik. 4, Hosszú évek de óta állítjuk, hogy minden nyelvben a szavak formája három fő tényezőtől függ: nemcsak a szabályos la fonetikai fejlődéstől és az analóg fejlődéstől, de hanem du et du de ce amit szabálytalan fonetikai un fejlődésnek nevezünk gyakoriság. di a la Minden nyelvben a gyakran használt morfémák, szavak és szókapcsolaet tok de szabálytalan redukciókon mennek keresztül. Három y monográfiát szenteltünk ennek (Maniczak 1969, 1977 et 1987) valamint számos de cikket. En ce ami a szabályt la illeti de Winter szabálya kivételektől szenved, ami miatt a ce róla alkotott vélemények megoszlanak, és több a kísérletet tettek módosítására. et a la Nem áll szándékunkban itt megvitatni azt a kérdést, de hogy ez a szabály igaz-e la vagy sem, de hanem csupán si szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy ou Winter szabályának bizonyos kivételei szabálytalan fonetikai fejlődéssel le magyarázhatók a la un dé a la gyakoriság. V. stb. mocsarak. A szabálytalan du fonetikai fejlődésű oldal a la gyakoriság, il létezik egy másik szabálytalan fejlődés is, amely régóta ismert fonetikai változásokból en áll, mint az asszimilációk, disszimilációk, metatézisek, hiperkorrekt formák és le expresszív formák. ou en ou E szabálytalan fejlődés egészét az se jellemzi, hogy le különböző nyelvekben, a különféle szavakban megy végbe. Például a latin caeruleus szó le disszimilációt mutat, de nehéz volna találni egy indoeurópai nyelvben olyan, jelentése szerint il de un „caeruleus” szót, amely disszimilációt mutatna. Au az asszimilációk, disszimilációk stb. ellentéte, szabálytalan fonetikai le fejlődés; gyakoriság, előfordulási df a la hely különböző a nyelvekben többé-kevésbé párhuzamos módon, ami azzal magyarázható, hogy a leggyakoribb ou szavak mindenütt ce többé-kevésbé ugyanazok. ou Le főnév de Isten redukált alakban jelenik meg különböző, gyakran használt kifejezésekben: lengyel, orosz, szlovák bodgj, lengyel nyelvj. bdaj, orosz spasibo „köszön- < öm” svpasi Boge, ukrán spasybi, cseh bohdd (< Biih dd), bodejt, bopomozi, cseh nyelvjárás. pdnbiéek (a pdnbiéku du pane na nebicku < megszólító alakból ered). A szlovák bohovity melléknév un a boh de vie-ből ho származik, 4 azzal a különbséggel, hogy a melléknévben a eu szabálytalan rövidülés történik. En továbbá on idézhető a szlovák le pomajbo „segíts, Isten”, pomodaj Stastia, cseh zdarbu < zda¥ Buh, nazdar < nazdarbih, lengyel. nyelvjárás. dalbo < dalibég, lengyel tárcsa pomagabég, alsó szorb pomgaj Isten, alsó szorb léc Isten da > zbogda > zboda, ukrán probi (= lengyel przebég) ou jól bozna < *Bog» tudja. La réshangú kiejtés du g oroszban Bog szabálytalan fonetikai fejlődéssel is un magyarázható da a la gyakoriság (Mariczak 1997). Il y a csökkentett alakok litvánul is: dieva% en dievazi(gi) < < Dievas Zino(gi), sudie < sudieu < su Isten, segítet- < tem a segédet Istenem, lit. nyelvj. Áldd meg, Isten < *Áldd meg Istenem. En latin, il y a több ezer szó kezdődik de -val/-vel, de amennyire tudjuk, az d, Iuppiter az egyetlen szó, amely elveszítette le le d kezdeti. Nyilvánvalóce an a „mot” szó, amely a le római panteon legfontosadu bb istenét jelöli, nagyon gyakran használatos volt. A Véleményünk szerint a divus szabályos forma, míg az angol 36 | Witotp MaNnczaKk que deus s’explique par un développement phonétique irrégulier dfi a la fréquence (notre communication sur divus et deus paraitra dans les actes d’une conférence qui a eu hely en 2004 a £6dz). En A God be with you a good-bye alakjává vált. Az amerikai kiejtésben a God szó kettős kiejtést mutat, nemcsak [a]-val, hanem [9]-cel is, míg az összes többi -od végű szó (nod, rod, trod stb.), amelyek ritkábban használatosak, mint a God, kizárólag [a]-t mutat. Itt a magánhangzó nyíltsági fokának csökkenéséről van szó, amely a gyakoriság által előidézett szabálytalan fonetikai fejlődés jellemzője (Mariczak 1995). A németben az adieu ade-vé rövidült, míg a tschiis a vallon adjuus rövidített alakja, amely összevethető az esp.-szel. adids < ad + Deus. Nem en valószínű, hogy a szláv bog» „isten” kölcsönszó lenne, ha du figyelembe vesszük származékainak jelentését, vö. pol. bogaty „gazdag- ”, ubogi „szegény”, nieboga „szerencsétlen”, zboge „búza” vagy ukr. bahato „sok”. Vö. szl. chod. A „menni” jelentésű ige mindenütt szabálytalan rövidüléseket mutat, mivel nagyon gyakran használják. Elegendő megemlíteni, hogy a román nyelvészet első számú etimológiai problémája az olyan igék eredete, mint a fr. aller, ol. andare, sp. andar, prov. ana, rétoromán. la, ma, na stb. A XVI* század óta mintegy hatvan etimológiát javasoltak e formák magyarázatára, amelyek valójában nem mások, mint az ambulare rövidült formái (Mariczak 1974 és 1975). Az olyan germán igék, mint az angol go vagy a ném. gehen szintén szabálytalan fonetikai fejlődésen mentek keresztül a gyakoriság miatt (Mariczak 1987a). A lengyel chodzi¢ ige tekintetében érdekes megjegyezni, hogy a felszólító módú alak chodé, holott az a forma, amelyre számítani lehetne, a *chddg (vö. a wodzi¢ „vezetni” ige wédz felszólító módú alakja). A chodé felszólító módú alak a *chédé helyett azzal magyarázható, hogy a középkorban a lengyelben még hosszú magánhangzók voltak, en lengyel il y még hosszú magánhangzókkal rendelkezett, le 0 de a chod szabálytalan rövidülésen ment keresztül. V. szl. voda. Ce egy igen gyakran használt szó szintén szabálytalun an rövidülést mutat. En ófrancia, lat. le az aqua a szabályosan aive alakhoz a vezetett, míg a modern eau alak a la gyakoriság szabálytalan fonetikai fejlődésével magyarázható. un a Irod. a. La különbség az irod. és as et v. szl. A jazb szintén a gyakoriság un fejlődésével magyarázható. V. szl. nevésta. Au téma de ce szó, Winter (1978: 444) a a ce következő írás: „PIE wedh-... valószínűleg csak ezt jelentette: ‘vezet’. If a házasságkötés aktusa nemcsak a menyasszonyi ajándékok átadását foglalta of magában, hanem azt is jelentette, hogy a menyasszonyt elvezették a férj otthonába to (vö. lat. in matramonium ducere), a két a gyök of összekeverése elég könnyen megtörténhetett: a gyakrabban használt “wedh olyan elemekben in került bevezetésre, ahol az *(E)wed-et meg kellett volna őrizni, és as a olyan eredményformák, mint OInd. vadhiis ‘menyasszony’, litván védinti „kiházasítani” stb. létrejöhetne.” A véleményünk szerint a meggyőzőbb la etimológia nevésta de *newo-wedh-ta „die neu heimgefiihrte” redukciója et la de *owe a é szabálytalan fonetikai un fejlődéssel és gyakorisággal magyarázható. dé a la MEGJEGYZÉSEK A WINTER-SZABÁLYHOZ | 37 HIVATKOZÁSOK Hotst, J. H. 2003. A Winter-törvény egy kivétele. Historische Sprachforschung 116, 149173 Makczax, W. 1969: A román nyelvek fonetikai fejlődése és a gyakoriság. Kraków: Jagelló Egyetem. Maxczax, W. 1974: Egy vitatott román etimológia: aller, andar stb. Revue roumaune de linguistique 19, 89–101. Makczak, W. 1975: A francia aller, a spanyol andar stb. etimológiája és a valószínűségszámítás. Revue roumaine de linguistique 20, 735–739. Masczax, W. 1977: Történeti szláv fonetika és gyakoriság. Kraków Jagelló Egyetem. Makczax, W. 1987: Gyakoriság által meghatározott szabálytalan hangváltozás a germán nyelvekben. Wrocław: Ossolineum. Makczax, W. 1987a: A gehen és stehen etimológiája. Kwartalnik Neofilologiczny 34, 3–10. Maxczax, W. 1990: Verner szabályának korlátozása a középső pozícióra és a szóvégi s sorsa a germán nyelvekben. Historische Sprachforschung 103, 92–101. Maxiczax, W. 1995: A God amerikai kiejtése. Kwartalnik Neofilologiczny 42, 231–237. Maxczax, W. 1997: A réshangú g az oroszban — állítólagos egyházi szláv elem. Keleti Stowante. A nyelv és a kultúra között, Krakkó: Grell, 85–89. Winter, W 1978 A rövid és hosszú magánhangzók eloszlása a következő típusú litván tövekben: ésti: vasti: mésti és az óegyházi szláv jast: vesti: mesti a balti és szláv nyelvekben. A történeti fonológia legújabb fejleményei, „Hága: Mouton, 431–446. Witold Mariczak Zakatek 13/59 PL-30-076 Krakkó, Lengyelország