Lietuvių kalbos pirminių veiksmažodžių klasių semantika tipologinių duomenų kontekste

Acta Linguistica Lithuanica LIX (2008), 1 – 27 A litván elsődleges igék osztályainak szemantikája a tipológiai adatok összefüggésében1 Piotras Arkadjevas Az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézete A cikk amellett érvel, hogy a litván elsődleges igék legalább két inflexiós osztálya erős szemantikai motivációval rendelkezik, és hogy a litván igei inflexiós osztályokkal korreláló szemantikai szabályszerűségek tipológiai jelentőségűek. A legnagyobb inflexiós osztályok, a j-igék és az n/st-igék, egyértelmű szemantikai dominánsokkal rendelkeznek. Amellett érvelek, hogy a verbális inflexiós osztályoknak az eseményszerkezettel összefüggő szemantikai paraméterek – például az ágensség és a páciensség, a telikusság és az atelikusság, a cselekvés és az állapotváltozás – grammatikalizációján keresztüli morfoszintaktikai osztályozása az egyetemes nyelvtan ténye. 0. BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK A szavak inflexiós osztályai, vagyis a deklinációs és ragozási típusok, jelentős figyelmet kaptak annak vizsgálata során, hogy a morfológia – mint a nyelvi rendszer önálló összetevője, amely a nyelv más szintjeiből, a fonológiából, a szemantikából vagy a szintaxisból le nem vezethető információt közvetít – mennyiben „autonóm” (lásd például Carstairs 1987; Carstairs-McCarthy 1994; Plank, ed., 1991; Aronoff 1994; Müller et al., eds., 2004). Ebben a cikkben 1 A kutatás az Orosz Nemzeti Tudományos Támogatási Alap segítségével, valamint az Orosz Tudományos Akadémia Elnökségének ösztöndíjával készült. Őszinte köszönetemet fejezem ki Aleksej Andronovnak, Anna Dybónak, Axel Holvoetnek, Artūras Judžentisnek, Leonid Kulikovnak, Tatjana Nyikolajevának, Barbara Partee-nek, Vladimir Plungian-nak, Jekatyerina Rachilinának, Jakov Testelecnek, Vladimir Toporovnak, Andrej Zalizniaknak és Marija Zavjalovának a különféle segítségért, amelyet a cikk előkészítésének különböző szakaszaiban nyújtottak. A szöveg előzetes változatát előadásként bemutattam a 2005 február–márciusában Saarbrückenben megrendezett, az igeosztályok és jellemzők meghatározásáról és reprezentációjáról szóló nemzetközi szimpóziumon, valamint a 2005 augusztusában megrendezett második Szigeteki Nyelvészeti Nyári Iskola nyelvtani konferenciáján. 1 Piotras Arkadjevas A jelen tanulmány célja más: annak bemutatása, hogy még egy olyan nyelvben is, mint a litván, amelynek rendkívül gazdag és összetett inflexiósosztály-rendszere van, a lexémák morfológiai tulajdonságai bizonyos mértékig megjósolhatók szemantikájukból. A cikk az úgynevezett litván elsődleges igéket vizsgálja, vagyis azokat, amelyek infinitívuszi töve nem tartalmaz semmilyen affixumot, ezért bennük semlegesítődik a személyes alakokra jellemző morfológiai oppozíciók csaknem mindegyike. Megmutatom, hogy az ige két fő elsődlegesigés inflexiós alosztály egyikébe való tartozását nagyrészt szemantikai sajátosságai határozzák meg, mégpedig az ige által jelölt helyzet típusa és szerkezete. Ez a sajátosság a világ nyelveiben számos igei lexéma tulajdonságát meghatározza (lásd Levin & Rappaport Hovav 2005), ezért nem véletlen, hogy ez a paraméter a litvánban is relevánsnak bizonyult, még a nyelvtan olyan „váratlan” területén is, mint az igék ragozási típusok szerinti eloszlása. A cikk első részében röviden ismertetem a litván elsődleges igék inflexiós osztályainak rendszerét. A második részben részletesen vizsgálom a két legnagyobb elsődlegesigés alosztály szemantikai jellemzőit. A harmadik rész tipológiai adatokat mutat be, konkrétan a grúz nyelv hasonló jelenségeit elemzi. 1. A LITVÁN NYELV ELSŐDLEGES IGÉINEK MORFOLÓGIAI OSZTÁLYAI A litván elsődleges igék paradigmatikus osztályainak rendszere összetettségével tűnik ki; ezt a ragozási eszközök bősége mellett az is jellemzi, hogy az egyes lexémák látszólag teljesen motiválatlanul választják meg, mely eszközöket használják. Ezen igék főnévi igenévi alakjának (amelyet hagyományosan alapalaknak tekintenek) szerkezete „tő + -ti”, ezért a személyes alakokra jellemző oppozíciók itt semlegesítődnek. Erre alapozva Tatjana Bulygina (Bulygina 1970, 49–50; 1977, 244) arra a következtetésre jutott, hogy a főnévi igenévi alak tartalmazza a legkevesebb információt az ige ragozásáról. A litván ragozással foglalkozó munkák többsége sem az elsődleges igék ragozási típusainak kimerítő osztályozását, sem megfelelő leírásukat nem nyújtja. Az angol nyelvű „A litván nyelv grammatikájában” (Ambrazas, ed., 1997, 287–289) csupán egy táblázatot találunk, amely az igetövek 2 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika váltakozási típusait sorolja fel, de sem a különféle ragozási eszközök hierarchiája, sem lehetséges kölcsönhatásuk korlátozásai, sem az igék osztályok szerinti megoszlásának komoly vizsgálata nem szerepel benne. Alfred Senn (Senn 1966, 258–279) szintén csak a tőtípusok szerint osztályozott igék jegyzékét közli. A litván nyelv akadémiai grammatikájában található részletes osztályozás (Ulvy das, red., 1971, 219–235), amely csak a legáltalánosabb igei szemantikai tulajdonságokat („cselekvés”, „állapot” stb.) veszi figyelembe, sem morfológiai, sem szemantikai szempontból nem tekinthető kellően pontosnak, noha kétségkívül kellően átfogó képet ad a litván elsődleges igék alak- és jelentésváltozatainak sokféleségéről (igaz, mindenféle általánosítás nélkül). T. Bulygina „a litván ragozás dinamikus leírása” (Bulygina 1977, 238–269) sem oldja meg a paradigmatikus osztályok problémáját; ilyen feladatot a munka nem is tűz ki. Ugyanez mondható el Claus Friedrich Eugen Heeschen átfogó, generatív litván fonológiai vázlatáról is (Heeschen 1968, 190–282). A litván paradigmatikus igeosztályok érdekes osztályozása – sajnos érdemi megjegyzések nélkül és hibákkal – Wolfgang U. Dressler és szerzőtársai tipológiai tanulmányának függelékében található (Dressler et al. 2006). A litván és lett ragozási rendszer elemzése Aleksej Andronov tanulmányában szerepel (Andronov 2000), amely bírálja a különféle nyelvtani hagyományokban megszokott leírási elveket, és mindkét nyelvre alkalmas igebesorolási kritériumokat javasol, ám magát az osztályozást nem közli. Ez a tanulmány nem magára a morfológiai problémakörre, hanem a litván elsődleges igék morfológiai és szemantikai jegyei közötti korrelációk feltárására összpontosít; ezért a vizsgált lexémák ragozási alosztályainak „felszíni” szerkezetét csak a lehető legáltalánosabb vonásokban ismertetem. A litván elsődleges igék morfológiai osztályait a következő alapvető paraméterek alapján különítjük el (hozzá kell tenni, hogy csak azokat az igéket vizsgálom, amelyek töve mássalhangzóra végződik, figyelmen kívül hagyva a tővégi magánhangzót vagy kettőshangzót tartalmazó igék kis létszámú és rendkívül heterogén osztályát): 1) a tővégi mássalhangzó palatalizációjának (azaz a -j- képzőnek) jelenléte/hiánya a múlt idejű (PRAET) tőben; 2) a tővégi mássalhangzó palatalizációjának (azaz a -j- képzőnek) jelenléte/hiánya a jelen idejű (PRAES) tőben; 3 PIOTRAS ARKADJEVAS 3) nazális betoldás/rövid magánhangzó-megnyúlás jelenléte/hiánya a PRAES-tőben; 4) a -st- képző jelenléte/hiánya a PRAES-tőben; 5) az i ~ e váltakozás jelenléte/hiánya a PRAES-tőben; 6) a rövid fokú magánhangzó-váltakozás jelenléte/hiánya a PRAES-tőben, hosszú fokkal a PRAET- és az infinitívuszi (INF-) tövekben; 7) a hosszú fokú magánhangzó-váltakozás jelenléte/hiánya a PRAET-tőben, rövid fokkal a PRAES- és INF-tövekben. A megadott paraméterek egy része egymástól független, más részüket kölcsönös korlátozások kapcsolják össze. Például az (1) és (2) jegy (a tővégi mássalhangzó palatalizációja) négy elméletileg lehetséges kombinációja közül mind a négy előfordul, bár eltérő gyakorisággal; a betoldás, a -st- képző jelenléte, illetve a i e-re váltása viszont a PRAES-tőben kizárja a palatalizáció lehetőségét; a hosszú fokú magánhangzó-váltakozás viszont a PRAET-tőben palatalizációt követel meg. Összesen tizenhárom ragozási típus különíthető el (az egyes, csak rájuk jellemző ragozási sajátosságokkal bíró lexémák nélkül), ezeket az 1. táblázat sematikusan mutatja be (az igék INF-, valamint PRAES- és PRAET-idejű, harmadik személyű alakjait közli). 1. táblázat. Az elsődleges litván igék morfológiai osztályai (i/e-PRAES = magánhangzó-váltakozás i ~ e a PRAES-tőben; tr-PRAES = rövid fokú magánhangzó-váltakozás a PRAES-tőben; il-PRAET = hosszú fokú magánhangzó-váltakozás a PRAET-tőben) Jellemző | (1) | (2) | (3) | (4) | (5) | (6) | (7) Osztály | j-PRAES | j-PRAET | n-PRAES | st-PRAES | i/e-PRAES | tr-PRAES | il-PRAET (1) augti: | − | − | − | − | − | − | − auga, augo (2) piršti: | − | − | − | − | + | − | − perša, piršo (3) leisti: | + | − | − | − | − | − | − leidžia, leido (4) ak-ti: | − | − | + | − | − | − | − anka, ako 4 1. táblázat folytatása Jellemző (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) Osztály j-PRAES j-PRAET n-PRAES st-PRAES i/e-PRAES tr-PRAES il-PRAET (5) skristi: skrenda, skrido − − + − + − − (6) blankti: blanksta, blanko − − − + − − − (7) tūžti: tūžta, tūžo − − + + − − − (8) gimti: gimsta, gimė − + − + − − − (9) minti: mena, minė − + − − + − − (10) pinti: pina, pynė − + − − − − + (11) arti: aria, arė + + − − − − − (12) pūsti: pučia, pūtė + + − − − + − (13) vemti: vemia, vėmė + + − − − − + A megkülönböztetett osztályok némelyike markánsabb ellentétpárokat alkot, amelyek az említett jegyek hierarchiájához kapcsolódnak (ezt a hierarchiát tükrözi a jegyek felsorolásban és a táblázatban szereplő sorrendje). A legtöbb igét felölelő (1), (2), (3) és (4) jegy alapján a következő „makroosztályok” különíthetők el az elsődleges igék körében (ezen a kifejezésen több kisebb ragozási osztály közös formai jegyek alapján létrehozott csoportját értem, anélkül azonban, hogy azt feltételezném: a lexéma valamely kisebb osztályhoz tartozását a változással össze nem függő jegyei határoznák meg (vö. Carstairs 1987, Ch. 2)): Pirminių veiksmažodžių klasių semantika 5 PIOTRAS ARKADJEVAS I. makroosztály (1–3. osztály): olyan igék, amelyek PRAET-tövében nincs palatalizáció, PRAES-tövében pedig nincs -st- infixum/szuffixum; ehhez a makroosztályhoz mintegy 30 lexéma tartozik2; II. makroosztály (4–7. osztály): olyan igék, amelyekben van -st- infixum/szuffixum, PRAET-tövükben pedig nincs palatalizáció; ehhez a makroosztályhoz mintegy 270 lexéma tartozik; III. makroosztály (8–10. osztály): olyan igék, amelyek palatalizációja kizárólag a PRAET-tőben jelenik meg; ehhez a makroosztályhoz alig több mint 30 lexéma tartozik; IV. makroosztály (11–13. osztály): olyan igék, amelyek PRAES- és PRAET-tövében egyaránt van palatalizáció; ehhez a makroosztályhoz mintegy 380 lexéma tartozik. Láthatjuk, hogy a megkülönböztetett makroosztályokba tartozó lexémák száma jelentősen eltér: a litván nyelv elsődleges igéinek túlnyomó többsége a két makroosztály egyikéhez tartozik — a II.-hoz (infixumos/szuffixumos PRAES-tövek) vagy a IV.-hez (palatalizált PRAES- és PRAET-tövek). A II. osztály lexémáit a továbbiakban n/st-igéknek3, a IV. osztályéit pedig j-igéknek fogom nevezni. A cikk következő részében éppen e két legnagyobb osztály szemantikai motivációjának kérdését vizsgálom meg részletesen; a kisebb alosztályokra való felosztásukat figyelmen kívül hagyom. 2. A LITVÁN NYELV ELSŐDLEGES IGEI FŐ PARADIGMATIKUS OSZTÁLYAINAK SZEMANTIKAI MOTIVÁCIÓJÁRÓL 2.1. Bevezető megjegyzések Amikor valamely nyelvtani jelenség szemantikai motivációjáról, jelen esetben a lexémák morfológiai osztályainak általános szemantikai tulajdonságairól beszélünk, a következő szempontokat kell figyelembe venni: 1. A formális nyelvtani jegyek alapján elkülönített oppozíciók szemantikai alapon csak nagyon ritkán jósolhatók meg százszázalékosan; itt a formális és jelentésbeli paraméterek statisztikailag szignifikáns korrelációja a legfontosabb. Ez különösen 2Az itt és a továbbiakban közölt statisztikai adatok mintegy 700 igéből álló minta feldolgozásán alapulnak; a mintát a litván–orosz szótár felhasználásával állítottam össze (Lyberis 1962). 3Megjegyzendő, hogy az n/st-igék konkrét személyragozási típusa az igető szerkezetéből vezethető le; lásd például Stang (1942, 132–133). 6 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika olyan jelenségek esetében releváns, mint a lexémák morfológiai osztályozása, amely lexikai szinten rögzül, és amelyre az analógia, valamint más hasonló, a szemantikai motivációt elhomályosító folyamatok is hatással lehetnek. Itt nem annyira az adott formális osztály valamennyi tagjára kivétel nélkül jellemző szemantikai tulajdonságokról kell beszélnünk, mint inkább az osztály szemantikai dominánsáról. 2. A lexémák nyelvtani sajátosságaival korreláló szemantikai jegyek rendszerint külsőleg nem láthatók, és nem olvashatók ki közvetlenül a lexémák „naiv” szótári meghatározásából. Beth Levin és Malka Rappaport Hovav kutatása például (Levin & Rappaport Hovav 1990) kimutatja, hogy egy olyan látszólag „természetes” igei lexikai osztály, mint a mozgásigék, valójában heterogén; vö. továbbá Jelena Padučeva monográfiáját (Padučeva 2004), amely az igei lexika nyelvtani szempontból releváns szemantikai osztályozásának fő paramétereit különíti el. A felsorolt szempontokat figyelembe véve megjegyzem, hogy a tanulmányban megállapított, a litván nyelv elsődleges igéinek szemantikai és morfológiai osztályai közötti nem triviális és nem véletlenszerű kapcsolatok nem abszolútak, és – mint minden ilyen jellegű általánosításnak – vannak kivételei. E korrelációk statisztikai szignifikanciája azonban kétségtelen. Azt is figyelembe kell venni, hogy azok a szemantikai paraméterek, amelyek – amint bizonyítani fogom – meghatározzák, hogy a litván nyelv elsődleges igéi a két fő makroosztály valamelyikéhez tartoznak-e, meglehetősen absztraktak, és az igei szemantika legáltalánosabb, alapvető „strukturális” összetevőihez tartoznak: a predikátum jelentésének tematikus szerepeihez és az aspektus szerveződéséhez, vagyis ahhoz, amit a közelmúlt szakirodalmában rendszerint „eseményszerkezetnek” neveznek (angolul: event structure; lásd: Butt & Geuder, eds., 1998; Rothstein, ed., 1998; Tenny & Pustejovsky, eds., 2000; Ramchand 2008). 2.2. az n/st-igék szemantikai domináns jegye Az n/st-igék osztálya szemantikailag homogén, amire a kutatók is felhívták a figyelmet; vö. Christian Stang megállapítását (Stang 1966: 339), miszerint e csoport igéinek legnagyobb részét intranzitív és inchoatív/inchoatív igék alkotják4. Az n/st-igék túlnyomó többsége szintaktikai szempontból intranzitív, és informálisan „szemantikai passzívként” írható le 4 Žr. taip pat Temčin (1986). 7 PIOTRAS ARKADJEVAS le, azaz olyan igék, amelyek az alany akaratától független helyzeteket jelölnek (például azért, mert az alany élettelen tárgy). Ezen osztály következő szemantikai alosztályai különíthetők el: a) állapotok: éhezni, szunyókálni, elszegényedni, haragudni stb.; b) olyan páciensfolyamatok, amelyek az alany állapotának megváltozását feltételezik: érni, fehéredni, apadni, púposodni, keményedni, olcsóbbodni és sok más; ide sorolható még két olyan ige is, amely a jelen idő alakját -st képzővel, a múlt időben pedig palatalizációval képezi: meghalni és megszületni5; c) természeti jelenségek: virradni, sötétedni, havazni; d) az ember érzelmi állapotának akaratlan változása: dühöngeni, morogni, megvadulni, elképedni stb.; e) mozgás: (1) akaratlan: áramlani, csúszni; (2) a kontroll szempontjából meghatározatlan: emelkedni; (3) kontrollált: gázolni, repülni, utazni; f) a fent említett osztályokba nem tartozó egyéb igék: sarjadni, virágozni, válni és néhány más. Végül az n/st-igés igék között elszórtan tranzitív igék is előfordulnak: találni, érezni, szeretni. A legtöbb n/st-igére jellemző fő szemantikai sajátosság az alany páciens volta és a (inherens) teljesség, vagyis e igék által jelölt helyzetek struktúrájának sajátja az „új állapotba való átmenet” jelentéskomponense. E igék „inherens”, nem pedig „tényleges” teljességének elkülönítése a litván aspektusrendszer bizonyos sajátosságai miatt szükséges (Holvoet, Čižik 2004): magát az „új állapotba való átmenet” jelentést rendszerint nem lehet ugyanazzal a lexémával kifejezni, amellyel a „folyamat, amely ehhez az állapothoz vezet” jelentését is kifejezik. A cselekvés teljességének kifejezésére prefixummal képzett származékokat használnak, amelyek megőrzik az alapszó ragozási sajátosságait; vö. vakulni ~ megvakulni, fáznia ~ átmelegedni és sok más hasonló ige. Fontos megjegyezni, hogy az n/st-igék fent említett két sajátossága összefügg, továbbá alanyuk páciens volta az „(potenciális) állapotváltozás” jelentéséből ered. Ez nyilvánvalóvá válik, ha közelebbről megvizsgáljuk e igeosztály egyes lexémáit, amelyek ágensi, sőt akár tranzitív igeként is értelmezhetők. Például a emelkedni ige általában az alany ellenőrzésén kívül álló állapotváltozást jelöl, és leggyakrabban a 5 Úgy tűnik, hogy ezen igék jelen idejű alakja szemantikailag motivált innováció; lásd Schmalstieg (2000: 156–158). 8 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika élettelen alanyokkal. Ha azonban a helyzet egy élő résztvevőjével egyeztetjük, ez az ige további jelentéskomponenst vesz fel — „a helyzetet az alany ellenőrzi”; a „állapotváltozás” jelentéskomponens is megmarad. A tranzitív igék justi és rasti szintén jellemezhetők e jegy figyelembevételével: a szintaktikai tranzitivitás ellenére ezek az igék az alany állapotváltozását emelik ki, csupán az egyik esetben az alany belső állapota változik meg, a másikban pedig a tárgy birtokosává válik. További fontos bizonyíték arra, hogy az n/st-igékre jellemző „állapotváltozás” jegye domináns, e makroosztály meglehetősen népes alcsoportja, amelybe csak prefixummal használt igék tartoznak. Ugyanezen tő prefixum nélküli lexémái, amennyiben vannak ilyenek, gyakran a vegyes vagy a szuffixális igei típusba tartoznak. Az n/st-igék e csoportjának általános jelentése a kezdés, vagyis az állapotba való átmenet vagy egy folyamatba való bekapcsolódás; e folyamat jellegétől függően ezek az igék több szemantikai csoportra oszlanak, amelyek között fontos helyet foglalnak el azok, amelyeket nehéz volna patientívnek nevezni, például: bekapcsolódás egy belső okozású6 folyamatba (sužvilgti, sukrusti), a beszéd vagy más hangok kibocsátásának kezdete (prakalbti, sužvangti), egy észlelési állapot kezdete (išgirsti), egy érzelmi vagy mentális állapot kezdete (panorti, pradžiugti). Természetesen ebben a csoportban sok a tisztán patientív, semmiféle aktív alanyt nem implikáló ige is: aplešti, paliegti, pražiurti stb. Tehát az n/st-igék szemantikai domináns jegye az alany (potenciális) állapotváltozása. Az, hogy a csoport egyes igéi nyilvánvalóan nem felelnek meg ennek a szemantikai prototípusnak, elvileg (szinkrón szempontból) az alapjelentés kiterjesztésével magyarázható. Így például az olyan, alanyt nem implikáló, természeti jelenségeket jelölő igék, mint a brėkšti, mégis olyan folyamatokat jelölnek, amelyek állapotváltozást idéznek elő. Az, hogy ebbe az osztályba állapotjelentésű igék is tartoznak (érdekes módon az összes általam 6 A belső és külső okozású állapotok (internally-caused vs. externally-caused eventualities) megkülönböztetését B. Levin és M. Rappaport Hovav vezette be és indokolta meg részletesen könyvében (1995, 3–4. fejezet). A különbségtétel azon alapul, hogy a helyzetet olyannak konceptualizáljuk-e, amelynek megvalósulása kizárólag az alany tulajdonságaitól függ (például az akaratától, ha az alany ember vagy élőlény, valamint az alany fizikai vagy egyéb tulajdonságaitól; így például feltételezhető, hogy a žvaigždės žiba vagy a žolė auga az alanyok belső hajlamából fakadóan történik, nem pedig azért, mert valamilyen külső erő hat rájuk), vagy ellenkezőleg, olyannak, amelyet külső hatás idéz elő az alanyban (például a lėkštė csak akkor dužti, ha valamilyen hatás éri, nem pedig belső tulajdonságai miatt). 9 PIOTRAS ARKADJEVAS az állományban található ilyen típusú igék negatív értékelésű állapotokat jelölnek), talán a „lezárult folyamat/állapotba való átmenet → állapot” metonimikus jelentésátvitellel függ össze. 2.3. j-igék szemantikai domináns jegye Az „elsődleges” j-igék, amelyek PRAES és PRAET alakjaiban a tővégi mássalhangzó palatalizált, a szintaktikai tranzitivitás jegye alapján két nagy csoportra oszlanak: 1. Tranzitív igék, amelyek túlnyomó többsége a „kanonikus” típusba tartozik (lásd: Hopper, Thompson 1980; Testelets 1998; Næss 2007), vagyis egy élő ágens tudatos hatását jelölik egy (visszafordíthatatlan) állapotváltozást elszenvedő páciensen: skersti, daužti, trypti, drėbti. Számos tranzitív j-ige ugyanazon tő intranzitív n/st-igéivel áll kapcsolatban (lásd a 2.4. fejezetet); 2. Intranzitív igék, amelyek továbbiakban több szemantikai osztályra oszlanak: (1) „expresszív” igék; (2) mozgást jelentő igék; (3) természeti jelenségeket jelölő igék. Tekintsük át sorra ezeket az osztályokat. Az „expresszív” igék nagyon nagy, mind szemantikai, mind formai szempontból homogén osztályt alkotnak. Ezek többnyire hangot adó igék, gyakran olyan folyamatokat jelölnek, amelyeket hangok vagy más érzékelhető hatások kísérnek. Az „expresszív” j-igék több alcsoportját különíthetjük el: (a) hangkibocsátást jelölő igék: baubti, burgzti, čirkšti, inkšti, klykti, mūkti, pypti, šnarпšti, žliumbti és sok más; (b) mozgást jelölő igék: čiužti, plump­ti, šliaužti stb.; (c) egyéb „expresszív” igék: plieksti, brūzti stb. Az „expresszív” j-igékre a következő tulajdonságok jellemzők: a formai szerkezet közössége (nehéz tő, amely hosszú magánhangzót vagy kettőshangzót tartalmaz, cirkumflex hangsúly); a hang és a mozgás jelentésének egybeesése számos lexémában: čiurkšti, žliaugti; az „expresszív” szemantika közös vonásai: ezek az igék a beszélő által jelentősnek érzékelt tárgy vagy helyzet jellemzőjét, annak pszichológiai reakcióját, valamint érzelmi vagy esztétikai értékelését jelölik. 10 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika 7; hangszimbolizmus, amelyre az összetett mássalhangzó-torlódások, a sziszegő hangok és az affrikáták nagy száma jellemző. A nem expresszív j-igék közül érdemes megemlíteni a mozgásigék egy kis létszámú alosztályát: dengti, kopti, kuisti, lėkti, plaukti, žengti stb. Mindegyikük a mozgás módját, nem pedig az irányított mozgást jelöli (a mozgás irányát igekötők fejezhetik ki), és ebben különböznek például az olyan, mozgást vagy a térbeli helyzet megváltozását jelölő n/st-igéktől, mint a kilti vagy a vykti, amelyek valamilyen végpont vagy eredményállapot meglétét feltételezik (a mozgásigék szempontjából fontos ellentétet illetően lásd Talmy 2007). Az intranzitív j-igék egy másik kis alosztályát a természeti jelenségeket jelölő igék alkotják: drengti, druokti, dumti, dvelkti. Ezek a lexémák érzékelhető hatással járó folyamatokat jelölnek, amelyek nem feltételeznek semmiféle eredményállapotot, ellentétben például a brėkšti típusú n/st-igékkel. Ezenkívül a j-igék osztályába tartoznak a következő, nagyobb alcsoportokba nem sorolt lexémák is: burti, lošti, žaisti, bergžti, delsti, dvokti, snausti, želti, rėkti, šaukti, verkti stb. Ezen igék többsége olyan folyamatokat jelöl, amelyek belső okozású folyamatokként írhatók le. A belső okozás talán általában is a j-igék legfontosabb sajátossága, de figyelemre méltó, hogy az n/st-igék között is számos olyan van, amely belső okozású igének tekinthető, például: blankti, karšti stb. — bár többségük külső okozású helyzeteket jelöl. Az intranzitív j-igék szemantikai dominanciája a következőképpen írható le: ezek az igék az alany akaratából kiváltott vagy belső tulajdonságai által meghatározott, az alany állapotváltozását nem feltételező és rendszerint érzékelhető hatással járó folyamatokat jelölnek. Sok j-ige olyan cselekvést jelöl, amelyet csak élő alany (ember vagy állat), illetve természeti erő (szél, víz stb.) végezhet. Nem véletlen, hogy a hangokat jelölő j-igék között szinte egyáltalán nincsenek olyanok, amelyek külső erő hatására létrejövő hangkibocsátást jelölnének (például a „susogni” a levelekről szólva stb.). Az olyan nem ágensi j-igék, mint a dvokti, olyan folyamatot vagy állapotot jelölnek, amely egyrészt belső okozású, másrészt érzékelhető hatással jár (azaz ezek az igék a hang- és fénykibocsátást jelölő igékkel együtt az úgynevezett, tágabb 7 Ez a megfogalmazás Dee Ann Holiskytől származik (Holisky 1981, 105–107). 11 Piotras Arkadjevas emissziós igék osztályát). A valódi páciensigékből j-ige nagyon kevés van (vö. dvesti). Érdekes, hogy sok intranzitív j-ige tranzitív jelentésekkel is rendelkezik, vö.: kliaukti, bergžti. Úgy tűnik, a hangkibocsátást jelölő igékre általában jellemző, hogy hangot jelentő bővítményt vesznek fel, vö.: blerbti niekus. Ez arra utal, hogy valójában nincs éles határ a tranzitív és intranzitív j-igék között. Az intranzitív j-igékre jellemző telikusságot az támasztja alá, hogy belőlük — a mozgást jelentő igék kivételével — ritkán képezhetők igekötős származékok, és amikor ilyen származékok lehetségesek, azok nem a n/st-igékre jellemző rezultativitást mutatják (vö. vesti ~ nuvesti), hanem csupán ingresivitást (baubti ~ užbaubti) vagy punktualitást (subaubti). A teljes j-igeosztályra — a tranzitív és az intranzitív igékre egyaránt — jellemző a jelölt szituáció szerkezetének egy olyan összetevője, amely a „folyamatot az alany vagy annak belső tulajdonságai által okozottként jelöli, és hatást gyakorol vagy a tárgyra (tranzitív igék esetén), vagy a „megfigyelő” észlelésére (észlelhető hatással járó intranzitív igék esetén). 2.4. Az n/st- és j-osztályba tartozó igék szabályos viszonyai Jó néhány „elsődleges” ige azonos tövű igei párokat alkot; tagjaik szabályosan három paraméterben különböznek: tranzitivitásukban, morfológiai osztályukban és a tő magánhangzó-váltakozásának fokában. Az ilyen párok különösen terjedelmes, bár valószínűleg nem teljes jegyzékét Valeckienė Adelė közli (Valeckienė 1998, 27–28): (a) birti – berti; kilti – kelti; mirkti – merkti; skilti – skelti; virsti – versti; žirti – žerti; tikšti – tekšti; tįsti – tęsti; linkti – lenkti; (b) driksti – drėksti (szárazon repedezni – nedvesen repedezni); dribti – drėbti; 12 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika (c) kristi – krėsti (esni – rázni); plisti – plėsti; (c) kisti – keisti; visti – veisti; jukti – jaukti8; (d) dygti – diegti; drykti – driekti; skysti – skiesti; (e) lūžti – laužti; rūgti – raugti A bemutatott párok intranzitív igéi az n/st-osztályba tartoznak, és rendszerint a tő magánhangzó-váltakozásának rövid fokát (a–c típusok), illetve egyszerű hosszú magánhangzót (d–e típusok) tartalmaznak; a tranzitív igék pedig a j-osztályba tartoznak, és a teljes (a típus, valamint a kettőshangzókat tartalmazó c–e típusok) vagy a tő magánhangzó-váltakozásának nyújtott fokát (b típus) mutatják; ez utóbbiba tartozó igék jelen idejű tövében egyszerű teljes fok jelenik meg (vö. drėbti — drebia). Ezek a párok a tranzitivitás/intransitivitás jegye alapján szembeállított igei lexémák legrégebbi, természetesen mára már nem produktív módját példázzák. Az ilyen típusú tranzitív és intranzitív igepárok szemantikai szempontból érdekesek. Számos kutatás (lásd: Nedjalkov & Sil’nickij 1969; Haspelmath 1993; Levin & Rappaport Hovav 1995) kimutatja, hogy amikor a tranzitív és kauzatív igék közötti kapcsolat a leginkább morfológizált (mint a tárgyalt esetekben, amikor azt magánhangzó-váltakozás és paradigmatikus konverzió fejezi ki), az igepár intranzitív tagja külső okságú helyzetet jelöl, annak paciens résztvevőjével, a tranzitív tag pedig olyan aktív cselekvést, amelynek közvetlen következménye a paciens állapotváltozása. A bemutatott tranzitív és intranzitív igepárok jegyzékét áttekintve könnyen észrevehető, hogy többségük megfelel a megfogalmazott prototípusnak. Ez a tény további bizonyítéknak tekinthető arra, hogy a litván nyelv elsődleges igei osztályai szemantikailag motiváltak. Figyelemre méltó, hogy ugyanezek a formai viszonyok megfigyelhetők több olyan igepárban is, amelyek nem tranzitivitásuk, hanem ingresszivitásuk szerint különböznek- 8Adelė Valeckienė könyvében ez a pár nem szerepel. 13 Piotras Arkadjevas mo jeggyel (lásd a tárgyalást a 2.2. fejezet végén); az ebbe a csoportba tartozó n/st-igék előtag nélkül nem használatosak: pravirkti – sírni; prajukti – nevetni; sustugti – üvölteni; suklikti – sikítani; pravimti – hányni. Tehát ugyanazok a formális viszonyok alkalmazhatók kétféle szemantikai oppozíció kifejezésére: (1) egy páciensfolyamat okozása vs. páciensfolyamat; (2) belső okságú folyamat vs. bekapcsolódás a belső okságú folyamatba. Ez a tény nem véletlen, és amint a 3. fejezetben bemutatom, tipológiai párhuzamai vannak. 2.5. A litván elsődleges igék szemantikai és morfológiai osztályai közötti viszony Tehát az előző fejezetekben feltártuk a litván elsődleges igék szemantikai dominánsait, amelyek a legnagyobb ragozási makroosztályokba tartoznak — a n/st-igékhez és a j-igékhez. Ezt sematikusan a 2. táblázat szemlélteti. 2. táblázat. Az igék szemantikája és morfológiai osztálya közötti viszony az alany által kezdeményezett folyamat j-igék (potenciális) alanyállapot-változás n/st-igék A 2. táblázatból látható, hogy az ige valamely morfológiai osztályba sorolásának alapja az ige szemantikájának az a komponense, amely a szintaktikai alannyal függ össze. Így az ige további lehetséges argumentumai a morfológiai osztályozás szempontjából lényegében nem számítanak. Valójában, amint azt már bemutattuk, mindkét makroosztályban vannak intranzitív és tranzitív igék is, de az utóbbiak lényegesen eltérnek tulajdonságaikban: a j-osztályt főként „kanonikus” tranzitív igék alkotják, amelyek tárgyra irányuló cselekvést jelölnek, míg a létező tranzitív n/st-igék nem felelnek meg a tranzitivitás prototípusának, és az alany saját állapotának valamely módon a tárggyal összefüggő megváltozását jelölik. 14 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika A feltárt korrelációk a litván nyelv elsődleges igéinek szintaktikai-szemantikai és morfológiai tulajdonságai között magas statisztikai szignifikanciát mutatnak; ezt a 3. táblázat is szemlélteti, amely az általam vizsgált igeminta statisztikáit tartalmazza9. 3. táblázat. A litván nyelv elsődleges igéi szemantikai és morfológiai osztályai közötti kapcsolat statisztikái j-igék | n/st-igék | egyéb | Összesen tranzitív | 247 | 8 | 51 | 306 intranzitív agentív | 121 | 7 | 7 | 135 intranzitív patientív | 7 | 237 | 4 | 248 Összesen | 375 | 252 | 62 | 698 Az intranzitív igék és a két vizsgált osztály statisztikai szignifikanciája: χ = 17,7; p <.0001 Látható, hogy az intranzitív igéket illetően a 2. táblázatban bemutatott szabálynak szinte nincs kivétele. Röviden kitérek azokra az igékre, amelyek nem tartoznak az itt tárgyalt fő makroosztályokba. A j- és n/st-igékhez képest kevés ilyen ige van, és e kisebb morfológiai típusok egyike sem jellemezhető általánosan szemantikai szempontból. A 3. táblázatból látható, hogy a fő makroosztályokba nem tartozó igék túlnyomó többsége tranzitív; ide sorolhatók egyrészt a prototipikus tranzitív igék, például: sukti (suka, suko), kirpti (kerpa, kirpo), mesti (meta, metė), másrészt a „nem kanonikus” igék, amelyek jelentése nem implikálja az alany tárgyra gyakorolt aktív hatását: minti (mena, minė), sekti (seka, sekė). Annak ellenére, hogy sem az I. makroosztálynak (a palatalizációval, illetve -st- betoldással/toldalékkal nem rendelkező igék), sem a III. makroosztálynak (csak a PRAET-tőben palata- 9A számítások nem vették figyelembe az igekötős igéket, valamint azokat sem, amelyeknek nincs igekötő nélküli alapszavuk. 15 Piotras Arkadjevas lizációval rendelkező igék) nincs markáns szemantikai domináns jegye, egyes igéknek éppen ezekbe, nem pedig a fő osztályokba való tartozását meg lehet próbálni szemantikailag motiválni. Például az I. makroosztályban elkülöníthető egy kisebb lexémacsoport, amely az élő alany térbeli helyzetének irányított megváltoztatását jelöli: sėsti (sėda, sėdo), lipti (lipa, lipo), lįsti (lenda, lindo). Feltételezhető, hogy az olyan jelentéskomponensek, mint a „térbeli helyzet megváltoztatása”, valamint a kifejezett agentivitás együttes jelenléte akadályozza meg e lexémák valamelyik fő makroosztályba sorolását. Mindazonáltal el kell ismerni, hogy a litván elsődleges igék közül a j- és n/st-osztályba nem tartozók szemantikai jellemzése még valamelyest megbízható módon is lehetetlen, különösen ha figyelembe vesszük a fő makroosztályok kétségtelen szemantikai motiváltságát. Befejezésül érdemes felhívni a figyelmet egy érdekes és fontos tényre: bár a litván elsődleges igék legnagyobb makroosztályai aligha tekinthetők produktívnak a szinkrónia szempontjából, kétségtelen, hogy a nyelvtörténet nem túl távoli szakaszában bizonyos fokú produktivitással rendelkeztek. Ezt egyrészt az igazolja, hogy az expresszív jelentésű, illetve hangutánzó tővel rendelkező igék következetesen a j-osztályba kerülnek; másrészt az, hogy az n/st-igék között vannak olyan lexémák, amelyek morfofonológiai tulajdonságaik alapján nyilvánvalóan a szókincs későbbi rétegéhez tartoznak. Ilyenek például a tolti (< tolus), senti (< senas), pagailti (< gaila) igék és néhány másik. A tolti típusú igék rendhagyók, mivel szuperhosszú szótagmagjuk van (például /ol/), amely egyébként nem megengedett (vö. korė vs. karti, ahol a hosszú magánhangzó a megfelelő pozícióban megrövidül). A senti típusú igék pedig azért egyedülállóak, mert a litván ragozásban lényegében kivételek nélküli morfofonológiai szabállyal ellentétben a jelen idejű tőben az /n/ hangot az -st toldalék előtt is megőrzik: sensta, nem pedig *sęsta, ahogy várható lenne; vö. a nyilvánvalóan régebbi és idiomatizálódott pažinti lexémával, amelynek jelen idejű töve morfofonológiai szempontból szabályos — pažįsta. Ezek a tények azt mutatják, hogy az n/st-osztály még akkor is produktív volt, amikor az említett morfofonológiai jelenségek már elveszítették történeti fonetikai motivációjukat. Érdekes a pratursti ige is: formailag elsődleges, de nyilvánvalóan a morfológiailag nem elemi turtas < főnévből képezték; vö. a turėti⟧ 16 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika 3. TIPOLÓGIAI PERSPEKTÍVA: „SZÉTSZÓRT INTRANZITIVITÁS” A VILÁG NYELVEIBEN 3.1. Általános megjegyzések A litván nyelv alapigéinek morfológiai osztályozása szempontjából fontos, a korábbi fejezetekben kiemelt szemantikai paraméterek — a szituáció telikussága/telikusságának hiánya, vagy pontosabban a „állapotba való átmenetet” kifejező összetevő jelenléte az ige szemantikai struktúrájában, valamint az agentivitás és a szituáció belső, illetve külső okságának szembeállítása — nem kizárólag a litván nyelvre jellemző paraméterek. Számos kutatás — mind a különféle formális elméletekre támaszkodó munkák (lásd: Perlmutter 1978; Levin & Rappaport Hovav 1990; 1995; 2000; Dowty 1991; Zaenen 1993; Alexiadou et al., eds., 2004 stb.), mind a funkcionális-tipológiai irányzat képviselői (lásd: Lazard 1985; Merlan 1985; Van Valin 1990; Verhaar 1990; Mithun 1991; Sorace 2000; Donohue, Wichman, eds., 2008) — meggyőzően mutatja, hogy ezek a paraméterek univerzálisan jelentősek a világ nyelveiben az igék morfoszintaktikai osztályozása szempontjából. Annie Zaenen (1993) például kimutatta, hogy a holland nyelvben az agentivitás döntő szerepet játszik a személytelen passzív szerkezetek létrehozásában, míg a telikusság határozza meg a segédige kiválasztását a perfektumidőkben; a német és a román nyelvek adatait e tekintetben Antonella Sorace tanulmánya elemzi (Sorace 2000), amely bemutatja, hogy az agentivitás és a telikusság tényezői összetett módon hatnak kölcsön egymásra a segédige kiválasztásakor. Mariannos Mithun straipsnyje (Mithun 1991) parodoma, kad minėtieji parametrai didele dalimi lemia laisvųjų įvardžių ar asmens derinimo rodiklių formų pasirinkimą Amerikos čiabuvių kalbose: intranzityvinių predikatų agentinis argumentas paprastai žymimas taip pat, kaip analogiškas tranzityvinio predikato argumentas, tas pats pasakytina ir apie pacientinį argumentą; kai kuriose kalbose prie to dar prisideda „subjektas patiriamo būsenos pasikeitimo“ požymis. Annak bemutatására, hogy a jelen tanulmányban tárgyalt jelenség tekintetében a litván nyelv nem „magányos”, a grúz nyelv adatait vesszük szemügyre. Ebben a nyelvben a szemantikai struktúra nyilvánvalóan összefügg az igék morfoszintaktikai osztályaival, továbbá azt is bemutatjuk, hogy a grúz és a litván nyelv ezen osztályainak lexikai összetételében nem triviális közös vonások vannak. 17 PIOTRAS ARKADJEVAS 3.2. A grúz nyelv morfoszintaktikai igeosztályai A grúz igeosztályok morfoszintaxisa és szemantikája meglehetősen jól kutatott A grúz igeosztályok morfoszintaxisa és szemantikája meglehetősen jól kutatott A grúz igeosztályok morfoszintaxisa és szemantikája meglehetősen jól feltárt terület (Holisky 1981; Harris 1981; 1982; 1985; Hewitt 1987; Van Valin 1990), ezért a továbbiakban a hivatkozott publikációkra támaszkodom, elsősorban Dee Ann Holisky monográfiájára, valamint Hans Vogt nyelvtanára (Vogt 1973). A grúz nyelvben három fő, produktív igeosztály különíthető el, amelyeket a hagyományt követve számjegyekkel jelölök. Az osztályok közötti különbségek mind a morfológiában (a ragozási — elsősorban a személyegyeztetési — jelölők eltérő készletei), mind a szintaxisban megmutatkoznak: a „második időbeli sorozatnak” nevezett sorozat formáiban — az aorisztoszban (befejezett múltban) és az optatívuszban (óhajtó módban) — az igei argumentumok esetének kiválasztásában. Az osztályok közötti különbségeket sematikusan a 4. táblázat szemlélteti. 4. táblázat.A grúz nyelv morfoszintaktikai igeosztályai Osztály Az aktánsok alakja a 2. időbeli sorozatban 3SgSbPraes, 3PlSbPraes, 3PlSbAor jelölők I <Sb: Erg; DO: Nom> -s – -en – -es II <Sb: Nom> -a – -an – -nen III <Sb: Erg> -s – -en – -es Vizsgáljuk meg a példákat10. Az I. osztály igéi tranzitívak, a „második időbeli sorozatban” az alanyt ergatívuszban, a tárgyat pedig nominatívuszban jelölik. (1) glex-ma da-tes-a simind-i. paraszt-ERG PRV-vet-AOR.3SG.SB gabona-NOM „A paraszt gabonát vetett.” (2) bavšv-eb-ma gada-q’ar-es kv-eb-i. gyermek-PL-ERG PRV-dob-AOR.3PL.SB kő-PL-NOM „A gyerekek köveket dobtak le.” A II. és III. osztály igéi intranzitívak. A II. osztály igéinek 10 Köszönöm Nino Amiridzének az anyag elemzéséhez nyújtott segítségét. 18 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika Az alanyt nominativusi (lásd a (3), (4) példát), a III. osztály esetében pedig ergatívuszi eset jelöli (lásd az (5), (6) példát): (3) c’q’al-i ga-tb-a. víz-NOM PRV-meleg-AOR.3SG.SB „A víz felmelegedett.” (4) bavšv-eb-i da-sxd-nen. gyermek-PL-NOM PRV-leül-AOR.3PL.SB „A gyerekek leültek.” (5) c’q’al-ma i-duy-a. víz-ERG PRF-forr-AOR.3SG.SB „A víz felforrt.” (6) gogo-eb-ma i-tamaš-es. lány-PL-ERG PRF-játszik-AOR.3PL.SB „A lányok játszottak.” Most tekintsük át a grúz igeosztályok szemantikáját. Az I. osztályba tartozó igék túlnyomó többsége „kanonikus” tranzitív predikátum, amely egy aktív ágensnek a páciensre gyakorolt hatását jelöli. Az intranzitív igék II. és III. osztály közötti megoszlása érdekesebb. A II. osztályba a következő típusú igék tartoznak11: (a) az I. osztályú tranzitív igék „passzív” és antikauzatív korrelátumai: dac’ers ‚megírja’ — daic’ereba ‚meg lesz írva’; damalavs ‚elrejti’ — daimaleba ‚elrejtőzik’; gaamravalebs ‚megnöveli’ — gamravald eba ‚megnő’ stb.; (b) a III. osztályú igék inchoatív származékai: laklakebs ‚fecseg’ — alalakldeba ‚fecsegni kezd’; itamašobs ‚játszik’ — atamašdeba ‚játszani kezd’; goravs ‚gurul’ — migordeba ‚gurulni kezd’ stb.; (c) (nem ágensi) telikus cselekvést jelölő igék: mok’vdeba ‚meghal’, darčeba ‚marad’, dadgeba ‚feláll’, datbeba ‚felmelegszik’ stb. A II. osztályú igék zöme telikus szituációkat jelöl, amelyekben az érintett résztvevő állapotváltozást él át, rendszerint akaratlanul. Érdekes, hogy ebbe az osztályba a folyamatba való belépést jelölő igék is tartoznak, köztük olyanok is, amelyeknek a szituáció résztvevője ágens. A II. osztályú igék szemantikai dominánsa tehát az „alany állapotváltozásának” összetevője. 11 Az igék 3. személyű egyes számú jövő idejű alakját adja meg. 19 PIOTRAS ARKADJEVAS A III. osztály a következő fő alosztályokra oszlik (ebben a tanulmányban csak az osztály nem származékos igéit vizsgálom; a származékos lexémák, például a „X-ként viselkedik” jelentésű névszói származékok, mint az art’ist’obs „művészként viselkedik”, teljes mértékben megfelelnek az alább bemutatott szemantikai prototípusnak): (1) „expresszív” igék; (2) mozgást jelentő igék; (3) természeti jelenségeket jelölő igék. Így már a grúz III. osztály legáltalánosabb igei jellemzőinek szintjén is hasonlóságok mutatkoznak a litván nyelv intranzitív j-igéivel. Az „expresszív” III. osztályú igék további alosztályokra oszlanak: (a) hangkibocsátást jelölő igék: bzuk’unebs „zümmög”, bubunebs „zokog”, zr ialebs „recseg”, lak lakebs „fecseg”, sisinebs „sziszeg”, grgvinavs „mennydörög”, zmuis „bőg”, c’k’muis „nyöszörög”, rak’unobs „kopog”, xorxocebs „kotyog” stb.; (b) ragyogást jelölő igék: bdγvrialebs „világít”, brč’q’vialebs „szikrázik”, varvarebs „lángol”, k’ašk’ašebs „ragyog”, rialebs „szikrázik”, bzinavs „csillog” stb.; (c) helyben történő mozgást jelölő igék: babanebs „remeg”, bibinebs „hullámzik (a fűről)”, taxtaxebs „zakatol”, t’ivt’ivebs „lebeg”, panckalebs „dobog (a szívről)”, prtxialebs „csapkod”, borgavs „forgolódik”, ckmut’avs „vergődik”, trtis „remeg” stb.; (d) a mozgás módját jelölő igék: bobγavs „kúszik”, barbacebs „imbolyog”, laslasebs „vonszolódik”, parpatebs „csapkod”, q’ialebs „ingadozik” stb.; (e) az (a)–(d) osztályokba nem sorolható igék: tkrialebs „ömlik” (a sebből folyó vérről), partipurtebs „turkál”, šxeps „fröcsköl”, c’vetavs „csöpög” stb. Így tehát a grúz és a litván „expresszív” igék lexikai összetételének összehasonlításakor lényeges hasonlóságok és érdekes különbségek egyaránt megmutatkoznak. Mindkét nyelvben az „expresszív” igék jelentős részét olyan lexémák alkotják, amelyek érzékelhető hatással járó folyamatokat jelölnek — például hangképzést, ragyogást, „remegést” és más hasonló jelenségeket kifejező igék. A litvánban azonban ezeknek az igéknek a többsége agentív, és csak élő vagy megszemélyesített alannyal társítható, míg a grúzban nincs ilyen korlátozás, és a III. osztályú igék nagy része a levelek, kövek és más tárgyak által külső erő hatására kiadott hangokat jelöli. 20 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika A III. osztály „nem expresszív” igéi szemantikailag szintén heterogének. Ide tartoznak: (a) a mozgás módját kifejező igék: goravs ’gurul’, srialebs ’kúszik (kígyóról)’, xt’is ’ugrál’, curavs ’úszik, hajózik, siklik’ stb.; (b) dinamikus természeti jelenségeket jelölő igék: grgvinavs ’(mennydörgésről)’, elavs ’(villámlásról)’, tovs ’havazik’, kris ’fúj a szél’, c’vims ’esik az eső’ stb.; (c) néhány, egyik csoportba sem tartozó ige: asp’arezobs ’verseng’, brazobs ’haragszik’, duys ’forr (vízről)’, tamašobs ’játszik’, muša-obs ’dolgozik’, pikrobs ’gondolkodik’, čkarobs ’siet’, cek’vavs ’táncol’ és még néhány más. A grúz nyelv II. osztályú igéinek szemantikai domináns jegyeként tehát a befejezetlen folyamatot jelölhetjük meg, amely általában ágensi jellegű (az alany élőlény vagy természeti erő); ha pedig nem ágensi, érzékelhető hatással jár. Mindez arra enged következtetni, hogy a kétségtelen különbségek mellett a grúz és a litván igeosztályok között jelentős hasonlóság is megfigyelhető — mind a legáltalánosabb szemantikai jellemzőket, mind a lexikai tartalmat tekintve (például mindkét nyelvben igen kiterjedt az „expresszív” igék köre; mindkét nyelvben egyazon osztályba tartoznak azokat az igék, amelyek külső oksági folyamatokat jelölnek, valamint azok, amelyek a belső oksági folyamatban való részvételt fejezik ki). Ezek a hasonlóságok korántsem triviálisak vagy véletlenszerűek, és nem magyarázhatók sem genetikai, sem areális-földrajzi tényezőkkel. A grúz és a litván nyelv között feltárt hasonlóságok tehát a lexikon szerveződésének olyan univerzális tendenciáit tükrözik, amelyek általában az emberi nyelvre jellemzőek, és amelyek a különböző nyelvekben eltérő szinteken nyilvánulnak meg. 4. ZÁRÓ MEGJEGYZÉSEK Remélem, hogy ebben a tanulmányban sikerült bemutatnom egyrészt azt, hogy a litván nyelv elsődleges igéi morfológiai osztályrendszerének legalább egy fontos részletét erős szemantikai motiváltság jellemzi, másrészt pedig azt, hogy a litvánban az igék morfológiai osztályával korreláló szemantikai jegyek tipológiai szempontból relevánsak, és összefüggnek azzal, amit rendszerint némileg önkényesen „univerzális grammatikának” neveznek. Röviden megismétlem e vizsgálat főbb következtetéseit. 21 PIOTRAS ARKADJEVAS A litván nyelv elsődleges igéinek két legnépesebb osztályára — a j-igékre (a tővégi mássalhangzó palatalizációjával a jelen idő és az egyszerű múlt tövében), valamint az n/st-igékre (amelyek jelen idejű tövében nazális betoldás vagy -st- képző található) — markáns szemantikai domináns jegyek jellemzők. Az n/st-igék magját olyan predikátumok alkotják, amelyek az alany állapotának lehetséges vagy tényleges megváltozását, illetve az ilyen változáshoz vezető befejezett folyamatot jelölik. E prototípusnak az n/st-igék túlnyomó többsége megfelel, beleértve e csoport kevés kétvalenciás lexémáját is. A első pillantásra kevésbé egységes j-igeosztály egyaránt magában foglal tranzitív igéket, amelyek túlnyomó többsége megfelel a tranzitivitás prototípusának (a kontrolláló, aktív ágens hatást gyakorol egy, a helyzet által erősen érintett, és akarattól független állapotváltozást elszenvedő páciensre), valamint intranzitív igéket, amelyek legfontosabb sajátossága, hogy az alany akaratából vagy belső tulajdonságaiból fakadó befejezetlen folyamatot jelölnek. Az elsődleges igék említett szemantikája és morfológiai makroosztálya közötti korrelációk statisztikai szignifikanciája magas (lásd a 3. táblázatot), és valószínűleg a megfelelő szemantikai oppozíciók grammatikalizálódása révén jöttek létre. E feltevést az is alátámasztja, hogy számos olyan j-ige és n/st-ige létezik, amely közvetlenül nem tartozik a lexikon legrégebbi rétegeihez. Tipológiai szempontból a vizsgált jelenség nem egyedülálló. Pontosabban: éppen a szemantikai paraméterek univerzálisak — az ágenciásság és a páciensi jelleg, a befejezettség és a befejezetlenség, a cselekvés és az állapotváltozás —, vagyis azok a jegyek, amelyek a világ nyelveinek igéiben lexicalizálódó lehetséges szituációtípusokat osztályozzák. E jegyek „felszíni” megvalósulása — vagyis az, hogy a nyelvtan mely területén jelennek meg — az adott nyelvtől függ. E tanulmány ezt a litván igeosztályok lexikai összetételének és szemantikai domináns jegyeinek, valamint a grúz nyelv morfoszintaktikai igeosztályainak összevetésével mutatta be; a szemantikai tényezők a két nyelvben mégoly hasonló volta ellenére a grúzban elsősorban szintaktikai szinten nyilvánulnak meg. Befejezésül ismét hangsúlyozni kell, hogy mind a litván elsődleges igék morfológiai osztályai szemantikai motiváltságának ténye, mind pedig — még inkább — e jelenség tipológiai nem egyedisége korántsem véletlenszerű, és arról tanúskodik, hogy eltérő eredetű, földrajzi elhelyezkedésű és nyelvi szerve- 22 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika A természetes nyelvek lexikáját és grammatikáját univerzális szemantikai paraméterek határozzák meg. RÖVIDÍTÉSEK AOR – aorisztosz, DO – közvetlen tárgy, ERG – ergatívusz, INF – főnévi igenév, NOM – nominatívusz, PL – többes szám, PRAES – jelen idő, PRAET – egyszerű múlt idő, PRF – perfektív, PRV – preverbium, SB – alany, SG – egyes szám. LITERATŪRA Alexiadou, A., E. Anagnostopoulou & M. Everaert, eds., 2004: The Unaccusativity Puzzle. Oxford: Oxford University Press. Ambrazas, V., ed., 1997: Lithuanian Grammar. Vilnius: Baltos lankos. Andronov, A. 2000: Some remarks on the system of Lithuanian and Latvian conjugation. Linguistica Baltica 8, 35–47. Aronoff, M. 1994: Morphology by Itself. Stems and Inflectional Classes. Cambridge, MA: MIT Press. Bulygina, T. V. [Булыгина, Т. В.] 1970: Морфологическая структура слова в современном литовском языке (в его письменной форме). In: B. M. Жирмунский, Н. Д. Арутюнова, ред., Морфологическая структура слова в индо-европейских языках. Москва: Наука, 7–70. Bulygina, T. V. [Булыгина, Т. В.] 1977: Проблемы теории морфологических моделей. Москва: Наука. Butt, M. & W. Geuder, eds., 1998: The Projection of Arguments. Lexical and Compositional Factors. Stanford, CA: CSLI Publications. Carstairs, A. 1987: Allomorphy in Inflection. London: Croom Helm. Carstairs-McCarthy, A. 1994: Inflection classes, gender, and Principle of contrast. Language 70, 737–788. Donohue, M. & S. Wichman, eds., 2008: The Typology of Semantic Alignment Systems. Oxford: Oxford University Press. 23 Piotras Arkadjevas Dowty, D. R. 1991: Thematic proto-roles and argument selection. Language 67, 547–619. Dressler, W. U., M. Kilani-Schoch, L. Pestal, N. Gagarina & M. Pöchtrager 2006: On the typology of inflection class systems. Folia Linguistica 40, 51–74. Harris, A. C. 1981: Georgian Syntax. A Study in Relational Grammar. Cambridge: Cambridge University Press. Harris, A. C. 1982: Georgian and the unaccusative hypothesis. Language 58, 290–306. Harris, A. C. 1985: Diachronic Syntax: The Kartvelian Case. (Syntax and Semantics 18) New York etc: Academic Press. Haspelmath, M. 1993: More on the typology of inchoative/causative verb alternations. In: B. Comrie & M. Polinsky, eds., Causatives and Transitivity. Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins, 87–120. Heeschen, C. F. E. 1968: Einführung in die Grundprobleme der generativen Phonologie mit besonderer Berücksichtigung der litauischen Phonologie. Bonn: Friedrich-Wilhelms-Universität. Holisky, D. A. 1981: Aspect and Georgian Medial Verbs. New York: Garland. Holvoet, A. & V. Čižik 2004: Veikslo priešpriešos tipai. In: A. Holvoet & L. Semėnienė, red., Gramatinių kategorijų tyrimai (Lietuvių kalbos gramatikos darbai, 2). Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 141–162. Hopper, P. J. & S. A. Thompson 1980: Transitivity in grammar and discourse. Language 56, 251–299. Lazard, G. 1985: Anti-impersonal verbs, transitivity continuum and the notion of transitivity. In: H. Seiler & G. Brettschneider, eds., Language Invariants and Mental Operations. Tübingen: Narr, 115–123. Levin, B. & M. Rappaport Hovav 1990: The lexical semantics of verbs of motion: The perspective from unaccusativity. In: I. M. Roca, ed., Thematic Structure: Its Role in Grammar. Berlin, New York: Mouton de Gruyter, 247–269. 24 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika Levin, B. & M. Rappaport Hovav 1995: Unaccusativity. At the Syntax-Lexical Semantics Interface. Cambridge, MA: MIT Press. Levin, B. & M. Rappaport Hovav 2000: Classifying single argument verbs. In: P. Coopmans, M. Everaert & J. Grimshaw, eds., Lexical Specification and Insertion. Amsterdam, Philadelphia: John Benjamins, 269–304. Levin, B. & M. Rappaport Hovav 2005: Argument Realization. Cambridge: Cambridge University Press. Lyberis, A. 1962: Lietuvių-rusų kalbų žodynas. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Merlan, F. 1985: Split intransitivity: Functional oppositions in intransitive inflection. In: J. Nichols & A. Woodbury, eds., Grammar Inside and Outside the Clause. Approaches to Theory from the Field. Cambridge: Cambridge University Press, 324–362. Mithun, M. 1991: Active/agentive case marking and its motivations. Language 67, 510–546. Muller, G., L. Gunkel & G. Zifonun, eds., 2004: Explorations in Nominal Inflection. Berlin, New York: Mouton de Gruyter. Næss, Å. 2007: Prototypical Transitivity. Amsterdam, Philadelphia: Benjamins. Nedjalkov, V. P. & G. G. Sil’nickij [В. П. Недялков, Г. Г. Сильницкий] 1969: Типология морфологического и лексического каузативов. In: А. А. Холодович, ред., Типология каузативных конструкций. Ленинград: Наука, 20–50. Padučeva, E. V. [Е. В. Падучева] 2004: Динамические модели в семантике лексики. Москва: Языки славянских культур. Perlmutter, D. M. 1978: Impersonal passives and the Unaccusative hypothesis. Proceedings of the Berkeley Linguistics Society 4, 157–189. Plank, F., ed., 1991: Paradigms. The Economy of Inflection. Berlin, New York: Mouton de Gruyter. 25 Piotras Arkadjevas Ramchand, G. 2008: Verb Meaning and the Lexicon: A First Phase Syntax. Cambridge: Cambridge University Press. Rothstein, S., ed., 1998: Events and Grammar. Dordrecht: Kluwer. Schmalstieg, W. 2000: The Historical Morphology of the Baltic Verb. Washington, DC: Institute for the Study of Man. (Journal of Indo-European Studies Monograph No. 37) Senn, A. 1966: Handbuch der Lithauischen Sprache. Bd. I. Grammatik. Heidelberg: Carl Winter. Sorace, A. 2000: Gradients in auxiliary selection with intransitive verbs. Language 76, 859–890. Stang, Chr. S. 1942: Das slavische und baltische Verbum. Skrifter utgitt av Det Norske Videnskaps-Akademi i Oslo. II. Hist.-Filos. Klasse I, 1–280. Stang, Chr. S. 1966: Vergleichende Grammatik der baltischen Sprachen. Oslo, Bergen, Tromsö: Universitetsforlaget. Talmy, L. 2007: Lexical typologies. In: T. Shopen, ed., Language Typology and Syntactic Description 3. Grammatical Categories and the Lexicon. 2nd ed. Cambridge: Cambridge University Press, 66–168. Temčin, S. [С. Темчин] 1986: Семантика -n- и -sta- глагольных основ в литовском языке. Kalbotyra 37, 87–98. Tenny, C. & J. Pustejovsky, eds., 2000: Events as Grammatical Objects. Stanford, CA: CSLI Publications. Testelets, Y. G. 1998: On two parameters of transitivity. In: L. Kulikov & H. Vater, eds., Typology of Verbal Categories. Papers presented to Vladimir Nedjalkov on the occasion of his 70th birthday. Tübingen: Niemeyer, 29–46. Ulvydas, K. red., 1971: Lietuvių kalbos gramatika 2. Morfologija. Vilnius: Mokslas. Valeckiene, A. 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijos leidybos institutas. 26 Pirminių veiksmažodžių klasių semantika Van Valin, R. D., Jr. 1990: Semantic parameters of split intransitivity. Language 66, 221–260. Vogt, H. 1971: Grammaire de la langue géorgienne. Oslo: Universitetsforlaget. Zaenen, A. 1993: Unaccusativity in Dutch: Integrating syntax and lexical semantics. In: J. Pustejovsky, ed., Semantics and the Lexicon. Dordrecht: Kluwer, 129–161. Vertė Andrius Raskazovas Petr Arkadiev Institut slavjanovedenija Rossijskoj akademii nauk RU-117334 Moskva, Leninskij prospekt 32-a [email protected] 27