Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos

LAURA GERŽOTAITĖ Litván Nyelvi Intézet Kutatási területek: a balti nyelvek areális kutatása, geolingvisztika, dialektológia. A nyugati aukštaitiaiak šiauliai nyelvjárásának déli nyelvjárásai: a geolingvisztikai aspektus és értelmezései1 A nyugati aukštaitiaiak šiauliai déli nyelvjárásai: a geolingvisztikai aspektus és értelmezései ANNOTÁCIÓ A tanulmány a nyugati aukštaitiaiak šiauliai nyelvjárási területének déli nyelvjárásait (Jonava és környéke) vizsgáló geolingvisztikai kutatást mutatja be. A vizsgált anyagot Zigmas Zinkevičius és Aleksas Girdenis nyelvjárási osztályozásában a nyugati aukštaitiaiak šiauliai nyelvjárása, Kazimieras Jaunius és Antanas Salys osztályozásában a közép-aukštaitiaiak, Antanas Baranauskas osztályozásában pedig az első keletiek alkotják. Az említett területek számítógépes kartográfiai módszerrel történő összevetése rámutatott a nyugati aukštaitiaiak šiauliai nyelvjárásának köztes helyzetére a szomszédos nyelvjárásokhoz viszonyítva. E nyelvjárás déli nyelvjárásai abban különböznek, hogy valamennyi osztályozásban a peremvidéken helyezkednek el, és kapcsolatban állnak az adott területek szláv nyelveivel, ezért periférikusnak tekinthetők. ANNOTÁCIÓ A cikk a nyugati aukštaitiai šiauliųi nyelvjárásának déli területét (Jonavával és környékével) mutatja be geolingvisztikai szempontból. A vizsgált anyag Zigmas Zinkevičius és Aleksas Girdenis osztályozása szerinti nyugati aukštaitiai šiauliųi nyelvjárása, a 1 A cikk témájára tett javaslatért és értékes megjegyzéseiért őszinte köszönetemet fejezem ki Danguolė Mikulėnienė professzor asszonynak. K U L C S S Z A V A K: nyugat-aukštaitiai šiauliškiai, a litván nyelvjárások osztályozása, geolingvisztika, nyelvi térkép, Jonava, periférikus nyelvjárások. K U L C S S Z A V A K: nyugat-aukštaitiai šiauliškiai, a litván nyelvjárások osztályozása, geolingvisztika, nyelvi térkép, Jonava, periférikus nyelvjárások. 156 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos Kazimieras Jaunius és Antanas Salys osztályozásának közép-aukštaitiai területe, valamint Antanas Baranauskas első keleti területe. Az említett területek számítógépes kartográfiai módszerrel végzett összehasonlítása kimutatta, hogy a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai a szomszédos nyelvjárásokhoz képest köztes helyzetet foglal el. Jonava és környéke azért különül el, mert valamennyi osztályozásban a terület peremén helyezkedik el, és kapcsolatban áll a térség szláv nyelveivel; periférikusnak tekinthető. A litván dialektológiában egyre inkább meghonosodó geolingvisztikai módszer lehetővé teszi, hogy más szemszögből tekintsünk a nyelvészek munkáira és a különböző korszakok litván nyelvjárási osztályozásaira, továbbá különféle szempontok szerint összehasonlítsuk és összegezzük az azonos vagy eltérő időpontokban gyűjtött nyelvjárási adatokat (Mikulėnienė, Stafecka 2009: 141–163; Mikulėnienė, Trumpa 2008: 128–146; Geržotaitė 2009: 98; 2011: 13–23; 2011a). A cikk tárgya Jonava és környékének mindeddig kevéssé kutatott nyelvjárása, amelyet a litván nyelvjárások osztályozása a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai legdélibb részéhez sorol (lásd az 1. ábrát). 1. ÁBRA. A nyugat-aukštaitiai šiauliškiai déli nyelvjárásai2 2 A számokkal jelölt települések egyúttal a Litván nyelvatlasz (a továbbiakban: LKA) kutatópontjai is (lásd LKA I 21–30). Straipsniai / Articles 157 LAURA GERŽOTAITĖ A cikk célja, hogy geolingvisztikai módszerrel bemutassa e nyelvjárás, különösen annak déli részének fejlődését3. A VIZSGÁLT TERÜLET A Baisógala–Dotnuva–Kėdainiai–Jonava vonaltól keletre fekvő terület nyelvjárásairól számos dialektológus munkája röviden említést tesz (Salys 1935: 68; 1992: 304; Zinkevičius 1966: 15; 2002 [1969]: 377; 2006: 205; Morkūnas 1993: 7; Kazlauskaitė és mtsai 2007: 85–86). A litván nyelvjárások jelenlegi osztályozásában Jonava és környéke egy nagyobb területi nyelvi egységhez, a nyugati felvidéki šiauliai nyelvjáráshoz tartozik (Girdenis, Zinkevičius 1966: 139–147). E vidékek a nyugati felvidéki nyelvjárásokhoz tartoznak, mivel az orrhangú magánhangzók ą, ę és a kettőshangzók an, am, en, em épen megőrződnek. A šiauliai nyelvjárású beszélők a kaunasi nyugati felvidéki nyelvjárás beszélőitől a következő sajátosságokban különböznek: 1) a hangsúlyt a szóvégről elvonják; 2) a hangsúlytalan hosszú magánhangzókat megrövidítik, a hangsúlyos rövideket pedig megnyújtják; 3) megrövidítik a hangsúlytalan szóvégeket (Zinkevičius 2006: 203–205; LKTCh 60–63; Kazlauskaitė és mtsai 2007: 25–28)4. Emellett e nyelvjárások abban is különböznek, hogy kapcsolatban állnak az adott helyek szláv nyelveivel. A nyugati felvidéki šiauliai nyelvjárás területe, amelyhez Žagarė, Joniškis, Kruopiai, Šakyna, Stupurai, Šiauliai, Aukštelkė, Pakapė, Šaukotas, Šiluva, Betygala, Baisógala, Dotnuva, Kėdainiai, Šėta és Jonava környéke tartozik, hosszú, keskeny sávot alkot, amely csak Šiauliainál délre keskenyedik el5. Nyugatról a nyugati felvidéki šiauliai nyelvjárás a žemaitiaiakkal, keletről pedig a keleti felvidéki panevėžysi és širvintiškiai nyelvjárásokkal határos. A déli šiauliai nyelvjárású terület a nyugati felvidéki kaunasi és a déli felvidéki nyelvjárás közé ékelődik (lásd LKA I, 1. térkép; www.tarmes.lt). 3 A geolingvisztikai kutatások kezdete a világban Georg Wenker német dialektológus munkásságához, Litvániában pedig Kazimieras Būga és Antanas Salys munkáihoz kapcsolódik (LKE 32–33; Salys 1985: 73–76; Morkūnas 1977: 7–8; 1980: 41–52). A korábban használatos „nyelvföldrajz”, „lingvisztikai földrajz” fogalmak helyett ma egyre inkább a geolingvisztika honosodik meg (Mikulėnienė 2012; Mikulėnienė, Stafecka 2009: 40–42; www.tarmes.lt). Maga a módszertan is változott és változik: hagyományos feladatai mellett folyamatosan újakat tűz ki célul (Kalėdienė 2011; Aliūkaitė 2011: 257–259). 4 Vö. Rima Bakšienė, Asta Leskauskaitė és Daiva Vaišnienė 2011-es projektjéhez A geolingvisztikai kutatások mai helyzete Litvániában: a kutatópont-hálózat optimalizálása és a nyelvjárási információk interaktív terjesztése (VP1-3.1-ŠMM-07-K-01-028 szám) készült kérdőívre, amely a nyugati felvidéki šiauliai nyelvjárás megkülönböztető nyelvjárási sajátosságait vizsgálja (www.tarmes.lt). 5 Rūta Kazlauskaitė más nyelvészek munkáira, a Litván nyelvatlasz és a Litván nyelvi enciklopédia térképeire, valamint a nyugati felvidéki šiauliai nyelvjárás szövegeire támaszkodva több települést sorol az említett területhez; lásd a térképet (Kazlauskaitė és mtsai 2007: 24). Így ide tartozik Džiūikai (132. kutatópont), amelyet hagyományosan, azaz az LKA I alapján (1. térkép) a déli žemaitiai varniškiai nyelvjáráshoz sorolnak; Girėknalis (399), Ariógala (400), Lenčiai (401) és Daugėliškiai (439), amelyeket a nyugati felvidéki kaunasi nyelvjáráshoz sorolnak; valamint Surviliškis (335), amelyet a keleti felvidéki panevėžysi nyelvjáráshoz sorolnak. A szerző által megadott nyugati felvidéki šiauliai nyelvjárási területhez nem tartozik hozzá Gegužìnė (499) és Pociūnėliai (265), amelyeket régtől fogva ide soroltak. 158 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos A cikk a mai nyugati aukštaitis šiauliškiai nyelvjárást Kazimieras Jaunius és Antanas Salys felosztásában szereplő közép-aukštaitis csoporttal, valamint Antanas Baranauskas felosztásában szereplő keleti elsőkkel veti össze. A KUTATÁS ÁTTEKINTÉSE Ezeknek a nyelvjárásoknak szentelt nagyobb terjedelmű munkák szinte nincsenek. E terület nyelvéről elsőként Viktoras Poržežinskis írt (Поржезинский 1896: 1–28), áttekintve a korabeli Kaunas kormányzóság Šiauliai, Kaunas és Panevėžys körzeteihez tartozó kelet-litván nyelvjárás nyelvjárásainak fonetikáját. Megemlítette a Kaunasi körzethez tartozó Žeimiai és a környező falvak nyelvjárását, de külön nem tárgyalta. Az e nyelvjárásra, valamint a Šiauliai körzet közeli nyelvjárásaira jellemző vonások közül megemlíthető az orrhangú magánhangzók ą, ę, valamint az an, am, en, em kettőshangzók megőrzése, például: žāsis (ā-val), tấėsiu (vö. a közép-litván déli nyelvjárásban: žāsis, tấėsiu, rañka, âmžias (Поржезинский 1896: 8, 12)); az l mássalhangzót itt és az egész kelet-litván nyelvjárásban keményen ejtik, például: łasu ‘lesu’, ładas (vö. a közép-litván nyelvjárásban: lesù, lėdas), łangvas, paniała (Поржезинский 1896: 24). Jurgis Gerulis készítette el Kulva nyelvjárásának leírását (a Kulvától mintegy két kilométerre fekvő, egykori Rūčiūnai falu beszéde alapján) (Gerullis 1930: 48–51). Baranauskasra támaszkodva ezt a nyelvjárást a déli keleti elsők közé sorolta, és tárgyalta a hangsúlyozás, a magánhangzórendszer és a mássalhangzórendszer sajátosságait. Mennyiségüket tekintve a magánhangzók rövidek, félhosszúak és hosszúak. Véleménye szerint félhosszúak lehetnek a hangsúlyos rövid i, u magánhangzók, valamint az összetett kettőshangzók i, u + r, l, m, n első elemei, például: bù.βa ‘buvo’, prapú.lt̄ ‘prapulti’, mú.m ‘mum’. A szó eleji rövid magánhangzó e, továbbá az összetett kettőshangzók első elemeként álló, cirkumflex vagy akut hangsúlyú e a-vá válik, például: ažī’s ‘ėžys’, pukštā.lis ‘paukštelis’, gáˑr̄t ‘gerti’. A nyelvjárásban megrövidülnek a hangsúly előtti, a hangsúly utáni és a szóvégi hosszú magánhangzók, az ie, uo kettőshangzók pedig monoftongizálódnak, például: grūdāˑli ‘grūdelį’, nùtupė ‘nutūpė’, bałtadznīˑtę ‘Baltaduonytė’, vėroˑ ‘vieroje’. A kettőshangzók (i)ai, ei, au első elemei redukálódnak, például: vaīˑka ‘vaiko’, akułōˑrėi ‘akulieriai’, pukštāˑlis ‘paukštelis’. A szóvégi magánhangzók ettől eltérően jelennek meg, például: dugnì ‘dugne’6, mamīˑtis ‘mamytės’ (Gerullis 1930: 49–50). Öt intonációt különböztet meg: rövid (Kurzton), nyomó (Stoßton), folytonos (Dehnton), középső (Mittelton) és metszett (geschnittenem Dehnton). Az utóbbi kettőt részletesebben tárgyalja (Gerullis 1930: 48–49). A mássalhangzórendszer sajátosságai közül a következőket említi: az l keményedését, például: dī.dėła ‘didelė’, galėˑtume ‘galėtume’; az j helyettesítését szótagalkotó i-vel (jelölése: į), például įināi. (Gerullis 1930: 51). 6 Vö.: „7. Szóvégi helyzet: a) az irodalmi nyelv hangsúlyos -è-je > -u: dugnè > dugnì, dievè > dièβˌì“ (Gerullis 1930: 50). Straipsniai / Articles 159 LAURA GERŽOTAITĖ Mindezeket a sajátosságokat öt rövid, fonetikusan átírt szöveg szemlélteti (Gerullis 1930: 52–53)7; ezekhez hozzáadódik egy további, átírt ének, amelyet Abraomas Kulvietis fordított: „Gott sey gelobet und gebenedeiet”, illetve „Pagarbints būki ir paczestawotas” (Gerullis 1930: 53). Salys a középső aukštaitis nyelvjárási terület peremén fekvő Kulvōs, Vėprių, Surviliškio és Baisógalos településeket is említette, ahol a szóvégi ai, au diftongusok redukálódnak, de ezeknek a helyeknek a nyelvjárását részletesebben nem tárgyalta (1935: 68; 1992: 304). Kazys Morkūnas a Šėta és Jonava környéki nyugati aukštaitis šiauliškiai nyelvjárásokat olyan, a periférikus nyelvjárásokra jellemző vonásokkal rendelkező nyelvjárásokként említette, mint a szláv nyelvekkel való erős kölcsönhatás, de ezeket részletesebben nem tárgyalta (1993: 7). Bonifacas Stundžia az Ūpningai és környéke nyelvjárásának hangsúlyozásáról, magánhangzó- és mássalhangzórendszeréről, valamint néhány morfológiai sajátosságáról írt (1980: 98–100; 1988: 111–114). Ezt a nyelvjárást két alnyelvjárásra osztják, amelyek fonetikai sajátosságaikban (a szóvégi a megfeleléseiben, a szóvégi a, e (< –*án, –*én) és ą, ę megfelelőiben) különböznek egymástól. Az egyik alnyelvjáráshoz tartozó Dagilioniai, Vareikiai, Aukštākai̇mis, Ūpningai, Kunigiškiai és Saleni̇nkai falvakban a szóvégi a u típusú magánhangzóvá alakul, amelyet v jelöl, például: vāsaru, dvkrūs; a szóvégi a, e (< –*án, –*én) és ą, ę helyett pedig u, i hangzik, v, l jelöléssel, például: káru ‘karą’, šilkinį ‘šilkinę’, glūvėnumi. A második alnyelvjárásba tartozó Vānagiškio, Padaigų és Keižonių8 falvakban a hangsúlytalan szóvégi a u színezet nélkül hangzik, de szintén redukálódik, például: vėžɔ, visbs, tvártbs (és tvártbs); a szóvégi a, e (< –*án, –*én) és ą, ę helyett pedig a, e hangzik, például: vargà, raj̇kà ‘ranką’. A tőbeli an, en kettőshangzók és a nazális ą, ę hangok az egész területen megőrződtek (Stundžia 1980: 98; 1988: 112). Stundžia szerint a többi sajátosság az egész Ūpningai-nyelvjárásra jellemző. A keleti aukštaitis širvintiškiai nyelvjárással határos falvakban a ė, o magánhangzók kettőshangzóvá válnak, például: nepadėjė ‘nepadėjo’, r ū̄vėm ‘rovėm’; a uo kettőshangzó u̯o vagy ɔ hanggá alakul, például: dū̯dɔ (és dɔdɔ). A csökkenő hangsúlyú és hangsúlytalan ai kettőshangzó redukálódik, például: krūmbi̇. A hangsúly a rövid szóvégi szótagról az utolsó előtti, hosszú magánhangzót vagy ie, uo kettőshangzót tartalmazó szótagra húzódik vissza, kivéve azoknál, akiknek a litván a második nyelvük (Stundžia 1980: 99–100). Stundžia megfigyelése szerint (1980: 99) azoknak a helyieknek a beszédében, akiknek a litván az anyanyelvük, a magánhangzók és kettőshangzók hanglejtései különböznek egymástól, de csak kis mértékben. A morfológiai sajátosságok közül említést érdemelnek az ige jelen idejű, egyes szám első személyű, t, d végződésű alakjai, például: áudiau ‘audžiau’, statiau ‘stačiau’; az iteratív igék, például: apardinėja ‘aparia’; valamint az iž ‘iš’ elöljárószó, például: iž ryto (Stundžia 1980: 100). Rūta Kazlauskaitė ismertette a Jonavõs-nyelvjárás néhány hangsúlyozási, magánhangzó- és mássalhangzórendszeri sajátosságát, amelyek a szláv nyelvekkel való érintkezés következtében alakultak ki (2008: 600–609). A szerző megállapítása szerint ebben a nyelvjárásban a hangsúlyos ė, o hangok enyhe kettőshangzósodást mutatnak, például: stuv’ė̃t 7 Baranauskas mind a tizenegy általa elkülönített nyelvjárást ugyanezekkel a szövegekkel mutatja be. 8 Stundžia (1980: 98) nurodo Keižonių kaimo pavadinimą ir išnašoje paaiškina, kad kaimų pavadinimai jo teikiami tokie, kokie buvo užrašyti iš vietinių gyventojų. 160 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos ‘állni’, žmᵘónis ‘emberek’; az ie, uo kettőshangzók ie, uo, például: dʲėnas ‘napok’, pardᵘóda ‘eladja’. A vegyes családokban felnőttek így ejtik: jaunesnę.m ‘fiatalabbaknak’, atvaž.š.f ‘megérkezni’. E helyek lakói, akik kiskoruktól több nyelvet tanulnak, nem használnak bizonyos lágy mássalhangzókat. A meg nem lágyult mássalhangzók után az elülső magánhangzók megváltoznak, például: pù.sesesres ‘unokatestvérek’, žã.mes ‘földek’, grĩ.čė ‘házikó’. A hangsúlytalan végződések magánhangzói redukálódnak; a rövid végződésről a hangsúly nemcsak a hosszú magánhangzót vagy az ie, uo kettőshangzót tartalmazó utolsó előtti szótagra ie, uo, hanem a kettőshangzós szótagra is visszahúzódik. A szó paradigmájában a hangsúly helyének kiegyenlítésére törekednek. E nyelvjárásokból Akmeniaiból és Trakaiból lejegyzett szövegek jelentek meg (LT II 238–239, 246–248; Kazlauskaitė 2005: 66–67): vˈiːrʋs tˈeiˌpà(t) turˈė ju pˈėn.ˈkˈis; bū.va labbī. sun.ku Akmeniai (LT II 239), turė dawom ękli čė↑ vadi.namà // givæ.nambs nã.mbs↑ Akmeniai (Kazlauskaitė 2005: 66), iˌvarˇ.ks tˈei. kôˈlˈii paũ.ks vьlikai. Trakai (LT II 247); Reniūnaiból (Panoterių plébánia) (Markevičienė 2001: 169–170): ãitra diėna vĩ·rai aĩdava láˈistīt mᵘóteris; būˈdava gavˈėne (Markevičienė 2001: 169), labaĩ būˈdava gegũ.žes mˈėnesi ažuliˌnu vabalū. // kar̃kvabalij; viénus vaikį.nvs (Markevičienė 2001: 170); Ūpninkai, Markūtiškiai és Gaižūnai⁹ településekről (Kazlauskaitė ir kt. 2007: 87–93, 95–97; LKT 223): tašˌvienvs / viriˌš eis givæˈnv Upninkai (Kazlauskaitė ir kt. 2007: 90), mãˈma būˈdava kalėdom / kleckėˈls kæːpą / dà pirãˈga i.šǩepa Markutiškiai (Kazlauskaitė ir kt. 2007: 91), ĩ·ra trĩ·s ježerai: juódvs jėˈžervs, áˈpskrivus iir báˈltvs Markutiškiai (LKT 223), tié gíˈde gíˈde / ligᵘónine gulėˈje / tóˈku stᵘóru kᵘóje i lĩ.[ka] Gaižūnai (Kazlauskaitė ir kt. 2007: 96); Jaugeliškiaiból (Kazlauskaitė 2005: 68–69): paskui dar↑ tᵘóke šuniˈbe buuãu padã.ris↑ (Kazlauskaitė 2005: 69); Žeimiai¹⁰, Pasoda, Batėgala¹¹ és Gegužinė településekről (LKT 221–222, 224–225): tukˈoˈs suó̃gus áˈsti rūˈkšˈus Žeimiai (LKT 221), aĩnu aĩnu jisai, žˈuˈri – pirtˈė la apáˈugu(s) žõˈlv Pasoda (LKT 221), pàc šenãˈuja sėˈnis: kóˈkˈa sˈveikatà, tóˈks šenãˈuimas Batėgala (LKT 224), lakštĩngela labaĩ gražẽi čĩ.lba; nusipirka gelãžini plūˈgu Gegužinė (LKT 225). A közölt részletek nyilvánvalóan tükrözik a vizsgált nyelvjárási terület tárgyalt sajátosságait. A NYELVJÁRÁSOK GEOLINGVISZTIKAI SZEMPONTÚ TÁRGYALÁSA Senojoje Jauniaus ir Salio tarmių klasifikacijoje (Salys 1933: 21–34; 1935: 1–87; 1946: 1–67; 1992: 3–140) dabartinius šiauliškius sudaro dalis aukštaičių vakariečių žiemiečių ir aukštaičių viduriečių (žr. 2 pav.). 9A hivatalos, az LKA I 26-ban megadott formát követjük. 10Lejegyezve: Žeimis. 11Lejegyezve: Betégala. Straipsniai / Articles 161 LAURA GERŽOTAITĖ 2. ÁBRA. Kazimieras Jaunius és Antanas Salys nyelvjárási osztályozása A közép-aukštaitiaiak az am, an, em, en kettőshangzókat és az ą, ę nazális magánhangzókat épen megőrizték, akárcsak a nyugatiak, a kemény l kiejtése azonban az ė előtt a keletiekéhez áll közel (Salys 1946: 53; 1992: 109). A közölt térképről látható, hogy Salys közép-aukštaitiai dialektusa mintha két területre szakadt volna: egy északira (Šiauliai alatt ez a terület teljesen megszakad), valamint egy Legečiaitól kezdődő délire12. E területeket nemcsak nyelvi sajátosságaik különböztetik meg. E részek természetes határa is markáns: „[...] Šiauliaitól egészen a Bėržė és a Šušvė összefolyásáig hosszú mocsár- és ritkán lakott erdősáv húzódik” (Salys 1992: 111). Valóban, ezeken a helyeken sok a mocsár, 12 Iš Salio aukštaičių viduriečių ploto aprašo (1946: 38, 54; 1992: 77, 111) ir pridėto lietuvių tarmių žemėlapio matyti, kad šių aukštaičių plotas šiek tiek žemiau Šiaulių susiaurėja, bet visiškai nenutrūksta. 162 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos 3. ÁBRA. Közép-aukštaičiai a mai nyelvjárási osztályozásban tőzeglápok (a Rėkyvai és a Šūlinkiai lápok, a Tytuvėnai- és Šiluva-mocsarak), valamint nagy erdőtömbök (Mažuoliai, Liaudiškiai és Užpelkiai) (lásd LK 40, 41, 56, 57). A közép-aukštaičiai második (déli) területéhez Legečiai felől Baisógala, Gražiškiai, Šlapabėržė, Kėdáiniai, Jonavõs, Kaũno, Kaišiadorių és Prienų környéke tartozik. Ebben a nyelvjárási osztályozásban a közép-aukštaičiai a nyugati aukštaičiai (az északiak, a veliuoniečiai és a déliek), a keleti aukštaičiai (a pantininkai, a puntininkai) és a nyugati dzūkai közé kerülnek. A mai felosztás szerinti nyugati aukštaičiai šiauliškiai és a régi felosztás szerinti közép-aukštaičiai földrajzi elhelyezkedése nagyon hasonló, de vannak eltérések is (lásd 3. ábra). A térképről látható, hogy: 1) Salys közép-aukštaičiai nyelvjárása a mai šiauliškiai terület keleti részébe tartozott; 2) a közép-aukštaičiai déli területe nemcsak a mai nyugati aukštaičiai šiauliškiai, hanem a nyugati aukštaičiai kauniškiai számottevő részét és a szomszédos déli aukštaičiai terület egy kisebb részét is magában foglalta. Straipsniai / Articles 163 LAURA GERŽOTAITĖ 4. ÁBRA. A nyugati aukštaičiai šiauliškiai Antanas Baranauskas nyelvjárási osztályozásában13 A bemutatott térkép azt mutatja, hogy a mai nyugati aukštaičiai šiauliškiai és a régi felosztás szerinti közép-aukštaičiai területének keleti határa egybeesik. Emellett a régi felosztás szerinti közép-aukštaičiai keleti határa csaknem egybeesik a tőhangsúlyos a, e (lásd LKA II, 44. térkép) és a tőben cirkumflex am, an izofónáival (lásd LKA II, 69. térkép). Ezektől az izofónáktól keletre a nazális ą, ę és a kettőshangzók első eleme egyre zártabbá válik (lásd 2. ábra). A közép-aukštaičiai nyugati határa csaknem egybeesik az l e előtti és különösen az ė izofónákkal (lásd LKA II, 15., 28. térkép); ezektől keletre (tehát a közép-aukštaičiai szinte teljes területén) az l keményen ejtődik (lásd 2. ábra). E két osztályozás összevetése 13 Sud. Laura Geržotaitė (2011). 164 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos … a nyugati felföldi šiauliškiai nyelvjáráscsoport köztes helyzetét mutatja a szomszédos nyelvjárásokhoz képest. Jonava és környéke tehát az összehasonlított nyelvjárásterületek peremére esik. Baranauskas litván nyelvjárások térképének hozzávetőleges változatából (lásd 4. ábra) kitűnik, hogy a keleti első csoport területéhez Joniškis, Radviliškis, Šeduva, Smilgiai, Kėdainiai, Jonava és Kaunas környéke tartozott. E nyelvjáráscsoport területe emellett kissé Suvalkai és Vilnius kormányzóságába is benyúlt. Elképzelhető, hogy a déli, délkeleti területeken a keleti első déli csoport valamivel más (nagyobb) területet foglalt el, mint amekkorát a térkép feltüntet. Baranauskas leírásai alapján (Барановский 1898: 49–51), amelyek nem pontosak, e nyelvjáráscsoport térképen jelölt területe is csak hozzávetőleges lehet. Baranauskas osztályozásában a keleti első csoport, amelynek területéhez Salys által említett közép-felföldi nyelvjárások is tartoztak, nyugatról a nyugati északi, illetve déli csoporttal, keletről pedig a keleti második és harmadik csoporttal határos volt. A mai felosztás szerinti nyugati felföldi šiauliškiai és a Baranauskas-féle osztályozás szerinti keleti első (északi és déli) területek összehasonlításakor jelentős eltérések mutatkoznak (lásd 4. ábra)14. A nyugati felföldi šiauliškiai nyelvjáráscsoporthoz képest a keleti első csoport jóval keletebbre húzódik, és a mai keleti felföldi panevėžiškiai nyelvjáráscsoport területének számottevő részére is kiterjed. Maga a nyugati felföldi šiauliškiai terület sem egységes. Nagyobb részét Baranauskas nyugati északi csoportja, kisebb részét pedig déli csoportja alkotja; emellett e területhez tartozik a keleti első északi csoportnak egy kis része Joniškisszel és környékével, valamint a déli csoport egy kis része Jonavával és környékével. Ebben az osztályozásban Jonava és környéke a keleti első déli csoport peremére esik. Ezenkívül ez a vidék Kaunas kormányzóságának peremén, Kaunas és Vilnius kormányzóságának határához közel feküdt; lásd a térképet (Mikulėnienė, Trumpa 2008: 129). Ūpnikai is éppen a peremen feküdt: „Upnikai (Ukm. apskr.) közvetlenül Vilnius kormányzóságának határán fekszik, ezért az emberek itt elpolonizálódtak és tudatlanabbak, mint máshol [...]” (Augštaitis15 1914: 2). Igaz, a szinte a teljes litván nyelvterületen végighúzódó, hosszú és keskeny sávok különleges helyzetéről – amelyek a közép-felföldi nyelvjárásokhoz (vagy a mai nyugati felföldi šiauliškiai nyelvjáráscsoport egy részéhez) tartoztak – csak Salys írt (1992: 303: „Északon maga a terület keskeny sáv, helyenként erdők között vegyes. Délen szélesebb.”). Aukštaičių viduriečių, kaip atskiros patarmės, neskyrė Baranauskas (Барановский 1898: 49–51; www.tarmes.lt)16. Jaunius šią patarmę išskyrė tik Lietuvių kalbos gra- 14 Jaunius és Salys osztályozásának közép-felföldi területei, valamint Baranauskas keleti első csoportjának területei kevésbé térnének el egymástól, ha „egymásra helyeznénk” őket. 15 E szöveg szerzőjét egyelőre nem sikerült azonosítani. 16 Figyelemre méltó, hogy Baranauskas a keleti első csoportot a nyugati csoporthoz sorolta, noha keletinek nevezte (Барановский 1898: 56). Straipsniai / Articles 165 LAURA GERŽOTAITĖ matikoje (Явнис 1911: 23), o Kaũno gubernijos tarmių aprašuose, kaip ir Baranaus-kas, aukštaičius skyrė tik į vakarietčius ir rytiečius (Явнис 1894: 175; 1897: 178). Būga kalbamąjį plotą priskyrė prie rytiečių (1961: 85–97). Taigi aukštaičiai vidu-riečiai tėra pereinamasis plotas tarp vakarų ir rytų aukštaičių, arba „[...] sudaro tik pereiginę tarmę iš rytiečių aukštaičių į vakarietčius“ (Salys 1992: 303). Negalėdamas nurodyti ryškių skiriamųjų ypatybių (vieninteliu aukštaičių vakarietčių ir aukštaičių viduriečių skiriamuoju požymiu kalbininkas laikė kieto l prieš ė tarimą žodžio pradžioje), kuriomis aukštaičiai viduriečiai skiriasi nuo aukštaičių vakarietčių ir aukštaičių rytiečių, Salys rašė: „šītame skirstyme kokio griežtumo negali būti. Ats-kiros ryškios tarmės nesudaro“ (1946: 53; 1992: 109). Földrajzi fekvéséből adódóan ez a terület más nyelvi sajátosságai révén is a szomszédos nyelvjárásokhoz kapcsolódik: például Kulvõs, Vėpriai, Šėta, Surviliškis és Baisógala környékén redukció figyelhető meg, amely a szomszédos keleti nyelvjárásokra (a mai kelet-aukštaitiai nyelvjárásokra) jellemző (Salys 1992: 304). Egyértelmű redukció tapasztalható a régi Kulvõs nyelvjárásban (Gerullis 1930: 52–53), valamint a Baisógala környékén lejegyzett nyelvjárási szövegekben is (Вольтеръ 1904: 336–338). Ezekben a végződések rövid u hangja elmosódott, „elhalványult” u-változattal szerepel (υ), például: gražūs (Gerullis 1930: 52), àdatus (Gerullis 1930: 52), suprantùs vãrnas (Gerullis 1930: 52); a hangsúlyos és a hangsúlytalan rövid a hang „elhalványult” a-változattal jelenik meg (α, ə), például: užkėikts dvõras (Вольтеръ 1904: 337), viẽna pana (Вольтеръ 1904: 337), kūnigas (Вольтеръ 1904: 337), uzbõnas (Gerullis 1930: 52); a kettőshangzók első elemei redukálódnak, például: kailinėi. (Gerullis 1930: 52), iïsai. (Gerullis 1930: 52). Később, miután a nyelvészek megvizsgálták ezt a területet, Salys arra a következtetésre jutott, hogy a közép-aukštaitiaiak nem alkotnak önálló nyelvjárást (Zinkevičius 2002 [1969]: 366), mert: 1) „nincs egyetlen olyan nyelvi sajátosságuk sem, amely kizárólag rájuk volna jellemző”; 2) területük nem összefüggő, és Šiauliai térségében a nyugati és a keleti aukštaitiai nyelvjárások érintkeznek; 3) a nekik „tulajdonított terület nyelvjárási szempontból egyértelműen déli és északi részre tagolódik, amelyek mindegyike jóval közelebb áll a maga szomszédjának nyelvjárásához, mint egymáshoz” (Zinke-vičius 2002 [1969]: 366). A mai osztályozásban a nyelvjárásokat nem a mássalhangzók sajátosságai, hanem a magánhangzórendszer és a hangsúlyozás jellemzői alapján csoportosítják; a közép-aukštaitiaiakat a nyugati aukštaitiaiak közé sorolták (Girdenis, Zinkevičius 1966: 139–147; Zinkevičius 2002 [1969]: 366). A közép-aukštaitiaiakat több okból sem lehetett a keleti aukštaitiaiakhoz sorolni: 1) ha közéjük sorolták volna őket, nem maradt volna olyan közös sajátosság, amely megkülönbözteti az aukštaitiai nyelvjárásokat, hiszen a l hangot a déli aukštaitiaiak is keményítik; 2) így a közép-aukštaitiaiak déli részének – amely közelebb áll a nyugati aukštaitiaiakhoz – keleti aukštaitiaiakhoz sorolása mesterségesnek tűnt volna; 3) a nyelvészek munkáiban a déli nyugati aukštaitiaiak šiauliai környéki nyelvjárásait – a Baisógala–Dotnuva–Kėdainiai–Jonava vonaltól keletre – szintén a nyugati aukštaitiaiakhoz sorolják; lásd a térképet (Kazlauskai-tė ir kt. 2007: 84). Ezekre ma erőteljes hatást gyakorolnak a szomszédos keleti aukštaitiaiak panevėžiškiai nyelvjárásai. 166 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos kių (suplakami trumpieji balsiai galūnėse), anot Zinkevičiaus (2002 [1969]: 367), anksčiau nesiskyrė nuo vakarų aukštaičių. A közép-aukštaitiaiak nyugati aukštaitiaiakhoz sorolása, más változtatásokhoz hasonlóan, jelentős vitákat váltott ki a dialektológusok körében (Karaliūnas, Sabaliauskas 1967: 154–156; Vitkauskas 1967: 3; Grinaveckis 1968: 2; Grinaveckienė, Senkus 1968: 6; Kazlaus-kas 1968: 410; Skardžius 1968: 215–218). Elena Grinaveckienė és Juozas Senkus szerint (1968: 6) „a munkában nem kellően világosan indokolt, és meglehetősen mechanikus a közép-aukštaitiai alköznyelvjárás megszüntetése”. Pranas Skardžius is bírálta az új nyelvjárási osztályozást, amely számára kétségesnek és nem egészen magától értetődőnek tűnt (1968: 217). A közép-aukštaitiaiak megszüntetésével sem értett egyet; azt írta, hogy ez a változtatás „sokak számára szintén nehezen emészthető dolognak fog tűnni” (Skardžius 1968: 218). A vizsgált nyelvjárások változatossága a nyelvjárási osztályozások terminológiájában is tükröződik (lásd az 5. ábrát). 5 ÁBRA. A vizsgált nyelvjárásterület a litván nyelvjárások osztályozásaiban Az 5. ábrából látható, hogy a litván nyelv különböző nyelvjárási osztályozásainak szerzői ugyanazt a területet más-más alköznyelvjáráshoz sorolták. A terminológia ilyen változatossága arra is utalhat, hogy a vizsgált terület nem összefüggő, ami egyébként jellemző a nyelvjárási területek peremvidékének nyelvjárásaira. A vizsgált nyelvjárások periférikussága A déli nyugat-aukštaitiai šiauliškiai terület nyelvjárásainak periférikusságát befolyásolhatta e vidékek szláv nyelve, mivel a vizsgált települések a három lengyel nyelvterület egyikéhez tartoznak Straipsniai / Articles 167 LAURA GERŽOTAITĖ a Kėdainiai–Jonavõs területhez (lásd az 1. ábrát), ahol a 19. század közepén–a 20. század elején sok lengyel udvarház és kisebb udvarház volt (Zinkevčius 1992: 68). Csak Jonavõs környékén a 19–20. század fordulóján több mint hetven udvarházat tartottak számon (Karaliūnienė 1999: 31). Ezek közül mindenekelőtt a Jonavõs mezőváros történetével szorosan összefonódó Skarūliai udvarház említendő, amely alig néhány kilométerre található a mezővárostól (Jankauskas 2000: 9–10), továbbá Barbõrlaukis, Bukonys, Dróbiškiai, Markūtiškiai, Žeimiai, Kulvōs, Gegužinė és más udvarházak (bővebben lásd Kviklys 1965: 363–369, 456–460, 549; Semaškaitė 2010: 50, 79–80, 109, 228, 481–482; Karaliūnienė 1999: 31–33, 53–55, 57–58; Vitkauskienė 2007). Az ilyen udvarházak létezését például Žeimiai környékén a korabeli sajtó is rögzíti: „ebben a parókiában van néhány udvarház és egy tucatnyi megkopott nemes [...]. Amikor először mentem át Zeimės mezővárosán, azt hittem, itt minden litvánul van, mert a házakon minden felirat litván. Ám amikor megszólítottam őket, kiderült, hogy nem tudják apáik nyelvét” (Vabalninko Juozas17 1910: 642)18. A közép-litván nyelvterületen fekvő nyelvjárások ilyen helyzetére alighanem elsőként Kazys Morkūnas (1993: 7) hívta fel a figyelmet, aki azt írta, hogy ezek a nyelvjárások „a periférikus dialektusokra (illetve nyelvjárásokra) jellemző további vonásokkal is rendelkeznek – erősen kölcsönhatnak a szláv (lengyel és orosz) nyelvekkel”. A lengyel és az orosz nyelv közép-litvániai nyelvjárásokra gyakorolt lehetséges hatását Stundžia is megemlítette (1988: 113; 1980: 100). A nyugat-aukštaitiai šiauliškiai nyelvjáráscsoporthoz sorolt Ūpninkai és környéke beszédét tárgyalva ezt a nyelvjárást periférikusnak nevezte, amely a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai, kelet-aukštaitiai širvintiškiai és panevėžiškiai nyelvjárások sajátosságait ötvözi. Stundžia szerint (1988: 113) ezen a „vidéken az idősebb nemzedékhez tartozó, oroszul és lengyelül beszélő emberek élnek (egész falvak is vannak – Perelozai, Apeikiškiai...), akik (igaz, némi akcentussal) litvánul is tudnak”. Stundžia véleménye szerint (1988: 113) e nyelvek hatásával magyarázható a mássalhangzók š, ž, t, d keményítése, a hangsúlyos diftongusok uo, ie enyhe monoftongizációja és az o, ė diftongizációja, amely Ūpninkai környékének nyelvében jelent meg; „külön vizsgálatok nélkül azonban nehéz bármi konkrétat mondani”. Kazlauskaitė kutatása (2008: 600–608) azt mutatja, hogy Jonavõs környékének nyelvjárása és a helyi lengyel nyelv kölcsönösen hat egymásra. Ennek a kölcsönhatásnak következtében a litván diftongusok ie, uo monoftongizálódnak, és egyes mássalhangzók nem palatalizálódnak. Kazlauskaitė szerint (2008: 608) a lengyel nyelv emellett hatással lehet a helyi litván nyelvjárások hangsúlyozási rendszerének romlására is. 17 Ezt és más álneveket Juozas Gvildys (1884–1968) – tanár, a nemzeti mozgalom résztvevője, periodikus sajtóban közreműködő szerző – használt (Mačiulis 2007; LE VIII 75). 18 Kunigo, draudžiamos spaudos platintojo Mato Miežinio (1851–1929) teigimu, Žeimių parapiją labai sulenkino joje dirbę kunigai S. Grigalinskas (1820–1864) ir Taurosevičius (1864–1896) (X. M. 1909: 2; 1909a: 2). Šio laikraščio numeriuose šis kunigas pasirašė kaip X. M. (Mačiulis 2007). 168 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos Valerijus Čekmonas nyelvész valamivel korábban csaknem ugyanerre a következtetésre jutott: megállapítása szerint e környék nem litván anyanyelvű adatközlőinek litván beszédében a hosszú és rövid magánhangzók, valamint az emelkedő és ereszkedő hangsúlyú diftongusok megkülönböztetése gyakorlatilag megszűnt19. Más szóval, ezekre a litván nyelvjárásokra éppen az jellemző, ami a helyi lengyel nyelvre is. A hosszú és rövid magánhangzók közötti oppozíció eltűnése az egyik legmarkánsabb közös vonás. A nyugat-aukštaitiai šiauliškiai nyelvjárásterület jelentős részén, a dél-aukštaitiai nyelvterület északi peremén, valamint a kelet-aukštaitiai nyelvjárásokban (širvintiškiai, panevėžiškiai) a hangsúlytalan hosszú magánhangzók megrövidülnek, a hangsúlyos rövidek pedig megnyúlnak (LKTCh 61–62; Zinkevičius 2006: 82–83). Az a vonal, amely körülhatárolja az aukštaitiai nyelvjárásterületet, ahol az előhangsúlyos szótagokban a hangsúlytalan hosszú magánhangzók megrövidülnek, Jõniškis, Šiauliai, Ariógala, Babtai, Jonava, Kaišiadoris, Musninkai, Giedraičiai, Anykščiai, Karšakiškis, Vabalninkas településeken, majd Biržaitól keletre halad. A rövid hangsúlyos magánhangzók a következő településeket összekötő vonaltól északra és keletre nyúlnak meg: Jõniškis, Šiauliai, Ariógala, Jonava, Musninkai, Pabradė (Zinkevičius 1966: 107, 109). Zinkevičius szerint (2006: 83) ez a folyamat a hangsúly megnövekedett hatásával magyarázható, és a prozódiai hangsúlykülönbségek kiegyenlítődésével függ össze a nyelvjárásterület nagy részén, különösen Közép-Litvániában. Ennek megfelelően a litván nyelv is hat a helyi lengyel nyelvre, mivel a šiauliškiai nyelvjárás jelentős részén, valamint a szomszédos širvintiškiai és a délnyugati panevėžiškiai területeken az emberek lengyel nyelvre tértek át, vagyis két nyelvet beszéltek és beszélnek (Zinkevičius 2006: 84). Ennek a kölcsönhatásnak az egyik fő példája a lengyel i és y magánhangzók keveredése (Zielińska 2002: 86–87; 2004: 107; Rieger 2006: 11–47; Karaś, Rutkowska és mások 2001). Dvikalbę situaciją atskleidė ir 1996, 1997, 1999–2000 m. Čekmono atliktas sociolingvistinis Jonavõs rajono tyrimas (Чекмонас 2001). Surinkta medžiaga iš Batėgalos, Padaigų, Pasódos, Markūtiškių, Kulvõs, Žeimių, Gegužinės punktų ir jų apylinkių parodė, kad vyriausieji šių vietų atstovai geriau ar blogiau mokėjo lenkų kalbą (Чекмонас 2001: 79). Paskutiniai 2011 m. ekspedicijų duomenys, surinkti iš Jonavõs apylinkių, rodo, kad dabar lenkų kalba šiose vietose beveik išnykusi, nors lenkiškai kalbančių informantų beveik visur pavyko rasti20. 19 Vö.: „Rögtön szembetűnik, hogy litván beszédében gyakorlatilag nem különbözteti meg a hosszú és rövid magánhangzókat (a hosszúság és rövidség pedig a mondat intonációs kontúrjához kötődik), a szótagintonációk pedig a diftongusos kapcsolatokban kifejezéstelenül és következetlenül valósulnak meg [...]” (Чекмонас 2001: 87). 20 A Jonavõs járásban (Žeimiai, Gaizūnai, Markūtiškiai, Pasóda, Kulvà, Batégala, Ūpnikai, Gegužinė) 2011 júliusában és augusztusában dialektológiai expedíciókat tartottak a Šiauliai̇kiniai geolingvist­ikos tyrimai Lietuvoje: punktų tinklo optimizacija ir interaktyvioji tarminės informacijos sklaida projektum keretében (Nr. VP1-3.1-ŠMM-07-K-01-028; megvalósító intézmény – Lietuvių kalbos institutas, a projekt vezetője Danguolė Mikulėnienė professzor, PhD). Bővebben lásd: www.tarmes.lt. Straipsniai / Articles 169 LAURA GERŽOTAITĖ KÖVETKEZTETÉSEK A Jonava környéki nyelvjárások területének geolingvisztikai elemzése azt mutatja, hogy a tárgyalt déli nyugat-aukštaitiai šiauliškiai nyelvjárások periférikusnak tekinthetők két, a tanulmányban vizsgált és egymással összefüggő szempontból: 1) más nyelvjárásokhoz viszonyított peremhelyzetük miatt (e terület hármas nyelvjárási besorolása nem véletlen, és a terminológiában is tükröződik: a litván nyelvjárások mai osztályozásában a nyugat-aukštaitiai šiauliškiai csoporthoz, a régi osztályozásban a közép-aukštaitiaiakhoz, Baranauskas osztályozásában pedig az első déli keletiekhez tartozik); 2) a szláv nyelvekkel való kölcsönhatás miatt. A Jonava környéki nyelvjárások periférikus jellegét nem egy, hanem e vizsgálat több, különböző litván nyelvjárási osztályozások alapján elvégzett kronológiai metszete is megerősíti. LITERATŪRA Aliūkaitė Daiva 2011: Projektas „Šiuolaikiniai geolingvistikos tyrimai Lietuvoje: punktų tinklo optimizacija ir interaktyvioji tarminės informacijos sklaida“. – Respectus Philologicus 20 (25), 257–259. Augštaitis 1914: Lenkybės vaisiai. Upninkai. – Viltis 40, 2. Bakšienė Rima, Leskauskaitė Asta, Vaišnienė Daiva 2011: Vakarų aukštaičių šiauliškių garso įrašų skiriamųjų ypatybių klausimynas. Interneto prieiga: http://www.tarmes.lt/index_meniu.php?id=5. Būga Kazimieras 1961: Rinktiniai raštai 3, sud. Zigmas Zinkevičius. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Gerullis Georg 1930: Litauische Dialektstudien. Leipzig: Markert & Petters Verlag. Geržotaitė Laura 2009: Rankos pirštų pavadinimai lietuvių kalbos tarmėse. Magistro darbas. Kaunas: Vytauto Didžiojo universitetas. Geržotaitė Laura 2011: Anties pavadinimai lietuvių kalbos tarmėse. – Baltu filoloģija 20(2), 13–23. Geržotaitė Laura 2011a: Vakarų aukštaičiai šiauliškiai tarmių klasifikacijose: geolingvistinis aspektas. – Tarptautinės mokslinės konferencijos Sociolingvistine dialektologija: baltų tarmių tyrimai pranešimų tezės 2011 m. spalio 21–22 d. Vilniaus universiteto Kauno humanitarinio fakulteto Lietuvių filologijos katedra, Lietuvių kalbos instituto Kalbos istorijos ir dialektologijos skyrius. Interneto prieiga: http://www.tarmes.lt/images/Veikla/Laura%20GERZOTAITE.pdf. 170 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos Girdenis Aleksas, Zinkevičius Zigmas 1966: Dėl lietuvių kalbos tarmių klasifikacijos. – Kalbotyra 14, 139–147. Grinaveckienė Elena, Senkus Juozas 1968: Naujas veikalas apie mūsų tarmes. – Literatūra ir menas 25, 6. Grinaveckis Vladas 1968: Žymus veikalas apie lietuvių kalbos tarmes. – Tiesa 113, 2. Jankauskas Vidmantas 2000: Jonavos šv. Jokūbo bažnyčia ir parapija. Vilnius: Vilniaus dailės akademijos leidykla ir spaustuvė. Kalėdienė Laima 2011: Geolingvistikos radimosi sąlygos Lietuvoje. – Tarptautinės mokslinės konferencijos Sociolingvistinė dialektologija: baltų tarmių tyrimai pranešimų tezės 2011 m. spalio 21–22 d. Vilniaus universiteto Kauno humanitarinio fakulteto Lietuvių filologijos katedra, Lietuvių kalbos instituto Kalbos istorijos ir dialektologijos skyrius. Interneto prieiga: http://www.tarmes.lt/images/Veikla/Laima%20KALEDIENE.pdf. Karaliūnas Simas, Sabaliauskas Algirdas 1967: Kapitalinis lietuvių dialektologijos veikalas. – Pergalė 6, 154–156. Karaliūnienė Regina 1999: Jonava – Lietuvos kraštas. Vilnius: Trys žvaigždutės. Karaś Halina, Rutkowska Krystyna ir kt. 2001: Język polski na Kowieńszczyźnie. Historia, sytuacja socjolingwistyczna, cechy językowe, teksty. Warszawa–Wilno: ELIPSA. Kazlauskaitė Rūta 2005: Šiauliškių patarmės pietinių šnektų tekstai ir komentarai. Šiauliai: Šiaulių universiteto leidykla. Kazlauskaitė Rūta ir kt. 2007: Vakarų aukštaičiai šiauliškiai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Kazlauskaitė Rūta 2008: Jonavos šnektos fonetinės ypatybės. – Kalbos istorijos ir dialektologijos problemos 2, 600–609. Kazlauskas Jonas 1968: Lietuvių kalbos istorinė gramatika. Vilnius: Mintis. Kviklys Bronius 1965: Mūsų Lietuva 2. South Boston (Mass.): Lietuvių enciklopedijos leidykla. LE VIII – Lietuvių enciklopedija 8. South Boston (Mass.): Lietuvių enciklopedijos leidykla, 1956. LK – Lietuvos kelių atlasas, vyr. red. Mindaugas Baltrušaitis. Vilnius: Briedis, 2010. LKA I–II – Lietuvių kalbos atlasas 1. Leksika; 2. Fonetika, ats. red. Kazys Morkūnas. Vilnius: Mokslas, 1977–1982. LKE – Lietuvių kalbos enciklopedija, parengė Kazys Morkūnas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 1999. LKT – Lietuvių kalbos tarmės. Chrestomatija, ats. red. Kazys Morkūnas. Vilnius: Mintis, 1970. Straipsniai / Articles 171 LAURA GERŽOTAITĖ LKTCh – Bacevičiūtė Rima, Ivanauskienė Audra, Leskauskaitė Asta, Trumpa Edmundas. Lietuvių kalbos tarmių chrestomatija. Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla, 2004. LT II – Urbanavičiūtė-Mark evičienė Žaneta, Grinaveckis Vladas. Lietuvių tarmės 2. Vilnius: Vilniaus pedagoginis universitetas, 1992. Mačiulis Jonas 2007: Slapyvardžių sąvadas (kompaktinė plokštelė). Vilnius: Lietuvos nacionalinė Martyno Mažvydo biblioteka. Markevičienė Žaneta 2001: Aukštaičių tarmių tekstai 2. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Mikulėnienė Danguolė 2012: Lietuvių tarmių tinklas: jo ištakos ir optimizacija. – Acta Linguistica Lithuanica (atiduota spaudai). Mikulėnienė Danguolė, Stafecka Anna, sud., 2009: Baltu valodu atlants. Prospekts = Baltų kalbų atlasas. Prospektas = Atlas of the Baltic languages: A Prospect. Rīga: Latvijas Universitātes Latviešu valodas institūts, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Mikulėnienė Danguolė, Trumpa Edmundas 2008: Nauj as žvilgsnis į Kazimiero Jauniaus tarmių klasifikaciją. – Kalbos istorijos ir dialektologijos problemos 2, 128–146. Morkūnas Kazys 1977: Įvadas. – Lietuvių kalbos atlasas 1. Leksika. Vilnius: Mokslas, 7–18. Morkūnas Kazys 1980: Pažintis su lietuvių kalbos tarmėmis. Vilnius: Mokslas. Morkūnas Kazys 1993: Dėl sąvokos periferinės tarmės. – Lietuvių kalbotyros klausimai 30, 4–7. Rieger Janusz 2006: Polszczyzna gwarowa na Litwie. – Słownictwo polszczyzny gwarowej na Litwie. Warszawa: DiG, 11–47. Salys Antanas 1933: Kelios pastabos tarmių istorijai. – Archivum Philologicum 4, 21–34. Salys Antanas 1935: Lietuvių kalbos tarmės (Rankraščio teisėmis). Kaunas. Salys Antanas 1946: Lietuvių kalbos tarmės (Rankraščio teisėmis). Tübingenas. Salys Antanas 1985: Raštai 3. Įvairūs straipsniai. Roma: Lietuvių Katalikų Mokslo Akademija. Salys Antanas 1992: Raštai 4. Lietuvių kalbos tarmės. Roma: Lietuvių Katalikų Mokslo Akademija. Semaškaitė Ingrida 2010: Lietuvos dvarai. Enciklopedinis žinynas. Vilnius: Algimantas. Skardžius Pranas 1968: Lietuvių kalbos dialektologija. – Aidai 5, 215–218. 172 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Pietinės vakarų aukštaičių šiauliškių šnektos: geolingvistinis aspektas ir jo interpretacijos S t u n d ž i a B o n i f a c a s 1980: Kelios pastabos apie Upninkų šnektą. – Kalbotyra 31(1), 98–100. S t u n d ž i a B o n i f a c a s 1988: Upninkų apylinkės tarminė situacija. – Kraštotyra 22, 111–114. V a b a l n i n k o J u o z a s [Gvildys Juozas] 1910: Žinios iš Lietuvos. Žeimė. – Vienybė 41, 642. V i t k a u s k a s V y t a u t a s 1967: Svarbus kalbotyros veikalas. – Gimtasis kraštas 16, 3. V i t k a u s k i e n ė E r l a n d a 2007: Gegužinės parapijos ir bažnyčios istorija. Kaišiadorys: Kaišiadorių muziejus. X. M. [Miežinis Matas] 1909: Iš Lietuvos. Žeimė. – Viltis 46, 2. X. M. [Miežinis Matas] 1909a: Iš Lietuvos. Žeimė. – Viltis 49, 2. Z i e l i ń s k a A n n a 2002: Polska mniejszość na Litwie Kowieńskiej. Studium socjolingwistyczne. Warszawa: Slawistyczny Ośrodek Wydawniczy. Z i e l i ń s k a A n n a 2004: Litewskie interferencje fonetyczne w polszczyźnie na terenie między Kownem a Poniewieżem. – Baltų ir kitų kalbų fonetikos ir akcentologijos problemos. Vilnius: Vilniaus pedagoginio universiteto leidykla, 105–109. Z i n k e v i č i u s Z i g m a s 1966: Lietuvių dialektologija. Vilnius: Mintis. Z i n k e v i č i u s Z i g m a s 1992: Lietuvių kalbos istorija 5. Bendrinės kalbos iškilimas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Z i n k e v i č i u s Z i g m a s 2002 [1969]: Apie lietuvių kalbos tarmių skirstymą. – Rinktiniai straipsniai 1. Vilnius: Lietuvių katalikų mokslo akademija, 365–380. Z i n k e v i č i u s Z i g m a s 2006: Lietuvių tarmių kilmė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Б а р а н о в с к і й А н т о н і й 1898: Замѣтки о литовскомъ языкѣ и словарѣ. Санктпе-тербургъ: Типогр. Императорской Акад. Наукъ. В о л ь т е р ь Э д у а р д 1904: Литовская хрестоматія. Санктпетербургъ. П о р ж е з и н с к і й В и к т о р 1896: Замѣтки по діалектологіи литовскаго языка. Санктпетербургъ: Типографія Императорской Академіи Наукъ. Ч е к м о н а с В а л е р и й 2001: Польский язык в Йонавском районе Литвы (социолин-гвистические заметки). – Studia nad polszczyzną Kresową 10, 71–91. Я в н и с К а з и м і р 1894: [Новоалександровскій уѣздъ] – Памятная книжка Ковенской губерніи на 1895 годъ. Ковна: Въ Типографіи Губернскаго Правленія, 174–176. Я в н и с К а з и м і р 1897: Паневѣжскіе говоры литовскаго языка. Памятная книжка Ковенской губерніи на 1898 годъ. Ковна: Въ Типографіи Губернскаго Правленія, 174–228. Я в н и с К а з и м і р 1911: Грамматика литовскаго языка. С.-Петербургъ: Типографія И. Академіи Наукъ. Straipsniai / Articles 173 LAURA GERŽOTAITĖ The Southern Subdialects of the Western Aukštaitian of Šiauliai: The Geolinguistic Aspect and its Interpretations S U M M A R Y The article is concerned with the area of the Šiauliai subdialect of the Western Aukštaitian in the classifications of Lithuanian dialects during various periods. The focus is on the little studied southern subdialects of Jonava and its environs. By applying a computer cartography method, the Western Aukštaitian of Šiauliai in the classification by Zigmas Zinkevičius and Aleksas Girdenis was compared to the Middle Aukštaitian in the classification by Kazimieras Jaunius and Antanas Salys and to the First Eastern in the classification by Antanas Baranauskas. The comparison of the mentioned areas demonstrated their intermediate situation with regard to other subdialects. The Western Aukštaitian of Šiauliai finds itself between the Žemaitian and Eastern Aukštaitian. With regard to the Western Aukštaitian of Šiauliai, Jaunius and Salys’ Middle Aukštaitian that is similarly placed borders with the Western Aukštaitian in the West, while in the East they border on the Eastern Aukštaitian. In Baranauskas’ classification the First Eastern that differs from the Western Aukštaitian of Šiauliai by distribution also finds itself between the Western and Second and Third Eastern. The subdialects of Jonava and its environs emerge as peripheral i.e. as occupying a fringe situation with regard to the compared subdialects. Their peripheral situation was determined not only by their exceptional geographical situation but also interaction with the Slav languages that were spoken in these areas. Įteikta 2012 m. vasario 10 d. LAURA GERŽOTAITĖ Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Lietuva [email protected] 174 Acta Linguistica Lithuanica LXVII