Kalbos dalių paribio problemos

AURIMAS MARKEVIČIUS Litván Neveléstudományi Egyetem Kutatási területek: morfológia, dialektológia, történeti grammatika. A SZÓFAJOK HATÁRTERÜLETEINEK PROBLÉMÁI A szófajok határterületeivel kapcsolatos kérdések ABSZTRAKT A tanulmány egyes szófajok és morfológiai alakok meghatározatlan helyzetét, valamint ezek tudományos és gyakorlati nyelvtanokban, illetve a litván nyelv fő szótáraiban megjelenő, többféleképpen értelmezhető voltát vizsgálja. A továbbra is széles körben használt illativusi alakot gyakran indokolatlanul figyelmen kívül hagyják, vagyis egyszerűen elhallgatják. Számos olyan esetet találtunk, amikor nagyon hasonló szerkezetű és jelentésű szavakat nem ugyanahhoz a szófajhoz sorolnak. Egyes melléknevek főnevesülését ellentmondásosan értékelik. A melléknévi igenevek melléknevesülésével kapcsolatban még nagyobb az eltérés. Például a karpytas, –ą, prakėiktas, –ą, prišlėgtas, –ą szavakat egyes nyelvészek mellékneveknek, mások igeneveknek tekintik. Röviden tárgyaljuk a névmási eredetű határozószók helyzetét is: egyesek kizárólag határozószóknak, mások határozószóknak és kötőszóknak egyaránt tekintik őket. ANNOTÁCIÓ A tanulmány egyes szófajokra és morfológiai alakokra jellemző, meghatározatlan helyzet elemzésével foglalkozik, valamint azzal, hogy ezeket a tudományos és gyakorlati nyelvtanokban, továbbá a litván nyelv fő szótáraiban kétértelműen értelmezik. A még mindig széles körben használt illativusi eset alakját gyakran minden ok nélkül figyelmen kívül hagyják, vagyis egyszerűen elhallgatják. Számos olyan esetet találtunk, amikor nagyon hasonló nyelvi szerkezetű és jelentésű szavakat különböző szófajokhoz sorolnak. A melléknevek főnevesülésének megítélése is ellentmondásos. A melléknévi igenevek melléknevesülésével kapcsolatban is eltérő álláspontok vannak. Például a karpytas, –a ‘nyírt’, prakėiktas, –à ‘átkozott’, prišlėgtas, –à ‘lehangolt’ szavakat egyes nyelvészek mellékneveknek, mások igeneveknek tekintik. A tanulmány röviden áttekinti a névmási eredetű határozószók helyzetét is: egyesek határozószóként, mások pedig határozószóként és kötőszóként egyaránt értelmezik őket. K U L C S S Z A V A K: szófajok, illativus, a melléknév főnevesülése, a melléknévi igenév melléknevesülése. K U L C S S Z A V A K: szófajok, illativusi eset, a melléknév főnevesülése, a melléknévi igenév melléknevesülése. 140 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Kalbos dalių paribio problemos BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK A szófaji határesetek közé azok az esetek tartoznak, amikor a szavak két szófaj jellegzetes vonásait mutatják, ezért néha kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az egyik vagy a másik szófajhoz soroljuk-e őket. Határesetnek számítanak azok a szavak is, amelyek besorolása a nyelv fejlődése következtében változik. Számos olyan szó van, amely azonos fonológiai alakja ellenére különböző szófajokhoz tartozik. A nem túl gyakori homonímiaesetektől eltekintve (például girtas – melléknév és igenév, be – elöljárószó és partikula), a szavak szemantikai, morfológiai vagy egyéb változások következtében kerülnek különböző szófajokba. A szavak egyik szófajból a másikba vándorlása a litván nyelvben régi jelenség. Lényeges változások mennek végbe bizonyos grammatikai alakok eltűnésével. Például a régi lokatívusz, vagyis helyhatározói eset eltűnése után maradványai, a namie, pusiáu, valamint a keleti aukštaitai nyelvjárás egy részében használatos artiẽ ‘közel’, toliẽ ‘messze’, oriẽ ‘kint’, illetve a žemaitiai dvìjau vagy dvìejau ‘ketten’ határozószóvá váltak. Ugyanez történt a posztpozíciós helyhatározói aliatívusz maradványaival is: galóp, myrióp, namóp, pavakarióp, pavasarióp, rudeniop, vakaróp, velniop. Ezeket a szavakat ma határozószónak tekintik. Az illatívusz sokkal jobban fennmaradt, ám a grammatikákban elfoglalt helye nincs meghatározva. A tanulmány emellett számos olyan esetet is tárgyal, amikor még a nyelvészek sem értenek egyet abban, hogy egyes szavak melyik szófajhoz tartoznak. A problémát már valamelyest kutatták. Rita Šepetytė írt a főnevek eseteinek adverbializációjáról, valamint a Lietuvių kalbos žodyne és a Lietuvių kalbos gramatikoje gyakori eltéréseiről, amikor ugyanazt a szót az egyik helyen még főnévnek, a másikon már határozószónak tekintik (Šepetytė 1995: 142–147). A grammatikákban az ilyen eseteket el lehet hagyni, vagy problémásként lehet bemutatni. A szótáríróknak azonban mindenképpen döntést kell hozniuk: a szótárak összeállításakor minden szót pontosan meg kell határozni. AZ ILLATÍVUSZ MEGHATÁROZATLAN HELYZETE Az illatívusz helyzete kedvezőbb, mint a régi lokatívuszé és a posztpozíciós külső helyhatározói eseteké. A déli és keleti aukštaitai nyelvjárásokban (az északi panevėžiškiai és a déli panevėžiškiai nyelvjárás nyugati részének kivételével), valamint a nyugati aukštaitai nyelvjárás keleti részén (Birštonas, Jieznas, Kaišiadorys, Žiežmariai, Jonava stb.) mindmáig rendszeres nyolcadik eset. Vagyis Litvánia legalább fele használja. Rasuolė Vladarskienė megjegyzése szerint ez a fél „[...] a nyelvészek ajánlásain különösebben el nem gondolkodva nemcsak a mindennapi beszédben használja ezt az esetet, hanem nyilvánosan közzétett szövegekben is” (Vladarskienė 2003: 48). Sajnos a nyelvészeti szakirodalomban az illatívusz helyzete nincs meghatározva. A Lietuvių kalbos gramatikos első kötetében még minden posztpozíciós helyhatározói esetet esetnek tekintenek. Az illatívuszt az į + tárgyeset szerkezet megfelelőjének, bizonyos stilisztikai eszköznek tartják. Megadják a jelentéseit (LKG I 207–209). Az illatívusz alakjait is közlik- Straipsniai / Articles 141 AURIMAS MARKEVIČIUS eredetű határozószók: dešinėn, kairėn, laukan, namõn1, orañ, priekin, viršuñ, žemėn (LKG II 447–448). A mai litván nyelv grammatikája az illatívuszt a kelet- és dél-litvániai felső-auszta dialektusok eseteként tartja számon, de a köznyelvi használatáról már nem tesz említést (DLKG 2006: 68). Néhány megkövült, illatívuszi eredetű határozószót sorol fel: laukañ, namõn, šalìn, viduñ, viršuñ (DLKG 2006: 412). Az illatívuszi alakok nem tekinthetők mind határozószónak, ennek több oka van: 1. Az illatívuszhoz jelző kapcsolódhat, például: Nuėjo tamsią miškañ; Iñk kairėn rañkon; Sùk šitõn pušèn. Határozószóvá csak azok az illatívuszi alakok válhatnak, amelyekhez nem járul jelző, például: sùk dešinėn, traukis šaliñ, eik viduñ, iškeliãvo amžinybėn2. A mai litván nyelv grammatikája szerint szó vagy szerkezet jelzővel való használata esetén szóba sem jöhet a határozószói jelleg (DLKG 2006: 411). Ezért aligha tekinthető határozószónak a viršuñ alak, mivel legalábbis a beszélt nyelvben jelzővel is használják, például: Ir mán lipt tãn bjauriãn viršuñ? (Alanta). A Litván nyelv szótára sem határozószónak, hanem főnévnek tartja, például: Tada padarysi ratą, ažmausi viršuñ ir važinėsi (Apsas); Įdedi [sūrį] tuos spąstuos, kokį akmenio ką uždedi viršuñ (Palėvenė) (LKŽe; vö. még KltŽ 408). 2. Tulajdonneveknek is lehet illatívuszuk, például: Kaunañ, Rokiškin, Panevėžiñ, Varenõn, Ukmergėn, Alytũn, Vilniun, Parýžiun. A tulajdonnevek határozószóként való használata rendellenes lenne. 3. Az illatívusz bevonásával a határozószók kategóriája túlságosan kibővülne. 4. Lehetetlen határozószónak tekinteni a melléknevek (például: baltañ, baltõn), számnevek (például: vienañ, antrõn), névmások (például: šitañ, kurión) és igenevek (például: atidarýtan, atneštõn) illatívuszi alakjait. Az illatívusz mai megítélését talán Aldona Paulauskienė fogalmazta meg a legpontosabban. Elismerik, hogy bár az illatívusz nem szerepel a normatív grammatikákban, nyelvi tény (Paulauskienė 2001: 198). A nyelvész szerint: „Ha kötetlen beszédről vagy a szépirodalmi stílus jegyeit viselő publicisztikáról van szó, ezt a helyhatározóragot megtartjuk” (Paulauskienė 2001: 199). A tudományos és normatív grammatikáknak pontosan meg kellene határozniuk az illatívusz helyét. A legtöbb ember elkerülhetetlenül találkozik az illatívusszal, és tudnia kell, hogy mi az. Erika Rimkutė még két érvet említett. A litvánul tanuló külföldiek nem értik, milyen alakról van szó, hogyan használják és képezik. Mivel az illatívusz nem szerepel a grammatikák esetrendszerében, az automatikus morfológiai elemzőprogram sem ismeri fel (Rimkutė 2004: 126). Nagyon helytelen, hogy a gyakorlati (különösen az iskolai) grammatikák egyszerűen hallgatnak az illatívuszról. Az anyanyelv grammatikai rendszerének alapvető dolgait az emberek megtanulják- 1 A namõn forma valójában nem az illatívuszból ered, mivel a valódi illatívusz namañ. Ebben az esetben éppen fordított folyamat ment végbe: a namõ határozószó felvette az illatívuszi formánst, a n-t. 2 Az amžinybėn határozószót (vagy talán mégis illatívuszt) gyakran használják az elhunytak rokonainak és hozzátartozóinak szóló részvétnyilvánításokban. 142 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Kalbos dalių paribio problemos Éppen az iskolai években. Csak Jonas Šukys tizenegyedik osztályos litván nyelvtankönyvében szerepel az a megjegyzés, hogy az irányt jelölő belső helyhatározórag kötetlen stílusokban használható (Šukys 2001: 111). A többi iskolai tankönyv már nem említi ezt az esetet. Emiatt sokan nem tudják elképzelni, milyen szófajról vagy alakról van szó, és azt sem, hogy használható-e. Harminc adatközlőtől (különböző szakok hallgatóitól) megkérdezték, hogy milyen szófajúak a vandeniñ és spiñton szavak a következő mondatokban: Žiedas įkrito vandeniñ ir Dáilktus sukroviau senõn spiñton. Közülük tizennégyen határozószónak tartották a megadott illatívuszi alakokat, öten „másik helyhatározóragnak”, a többiek pedig nem tudták, milyen morfológiai alakról van szó. Tizenegyen úgy vélték, hogy ezeket az alakokat nem szabad használni. Ezért a gyakorlati grammatikáknak nem kellene hallgatniuk az illatívuszról. El kellene mondani, hogy nem rendszerszerű esetről, második helyhatározóragról van szó, amelyet Litvánia keleti és déli részén használnak, másutt pedig ritkán fordul elő. Azoknak is tudniuk kell róla, akik maguk nem használják. Mindenki számos példát talál az illatívuszra a folklórban és a szépirodalomban, hallhatja beszédben, és sokan maguk is használják a társalgási nyelvben. Különösen gyakori az elöljárószó-szerű elemmel bővült illatívusz, a vardãn: keresztvetéskor, a keresztségi formulában, Litvánia himnuszában stb. Paulauskienė szerint az illatívusz használata szinte a hétköznapi beszélt nyelvre és a szépirodalomra korlátozódik (Paulauskienė 1994: 104; Paulauskienė 2006: 84). Csakhogy éppen ezek bármely nyelvhasználat fő területei. Nagyon helytelen lenne, ha valaki csak tudományos, hivatali vagy más merev stílusú nyelvhasználatból tanulna meg helyesen beszélni. A szépirodalom nyelve nem alacsonyabb rendű, periférikus nyelvváltozat, és az abban gyakran használt alakokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. A szépirodalomban valóban nagyon gyakran fordulnak elő illatívuszi alakok. Nemcsak Kelet-Litvánia, hanem Nyugat-Litvánia írói is használták és használják: Kristijonas Donelaitis, Dionizas Poška, Silvestras Valiūnas, Simonas Daukantas, Simonas Stanevičius, Motiejus Valančius, Žemaitė, Vincas Kudirka, Maironis, Lazdynų Pelėda, Pranas Vaičaitis, Šatrijos Ragana, Jurgis Savickis, Vincas Mykolaitis-Putinas, Jonas Aistis, Salomėja Nėris, Kazys Boruta, Antanas Vaičiulaitis, Petras Cvirka, Marius Katiliškis, Vytautas Mačernis, Kazys Saja, Juozas Aputis, Juozas Erlickas és mások. Ezt az alakot olyan írók is használják, akik nem nyelvjárási környezetben születtek, például a Kaunasból származó Vytautė Žilinskaitė, Judita Vaičiūnaitė, Leonardas Gutauskas és mások. Sok esetben ez valószínűleg azért történt így, mert Jonas Jablonskis a Lietuviškos kalbos gramatikoje (1901) elismerte a nem valódi (vagy második) helyhatározóragot, amely a hol, mely irányba, melyik helyre? kérdésekre felel (Jablonskis 1957: 71). Számos illatívuszi alak még a közelmúltban fordított szépirodalmi művekben is előfordul: Oscar Wilde Doriano Grėjaus portretas (fordította Lilija Vanagienė), Mihail Bulgakov Meistras ir Margarita (fordította Algimantas Mikuta), Jostein Gaarder Sofijos pasaulis (fordította Eglė Išganaitytė), Mark Twain Tomo Sojerio nuotykiai (fordította Valentina Churginaitė) és más művek. Ennek az esetnek az alakjait a Szentírás mai fordításaiban sem kerülik (Česlovas Kavaliauskas, Antanas Rubšys, Kostas Burbulys fordításaiban). Ezek különösen alkalmasak itt, mivel a vallási Straipsniai / Articles 143 AURIMAS MARKEVIČIUS tekstams būdingas tam tikras archajiškumas (Markevičienė 2012: 119). Iliatyvas neretai vartojamas ir administracinėje kalboje (Vladarskienė 2003: 47–56), ir kitų stilių tekstuose3. Paulauskienė azt is állítja, hogy az illatívust senki sem űzi ki szándékosan a nyelvből (Paulauskienė 1994: 105). Az elhallgatása azonban, akár tudatos, akár nem, mindenképpen sajátos diszkriminációja ennek a formának és az azt használó embereknek, egyúttal pedig a litván nyelv morfológiájának elszegényítése. Az illatívus elszigetelése nagyon beszűkíti a szépirodalom (különösen a költészet) és a beszélt nyelv lehetőségeit. Ezért a gyakorlati nyelvtanokban világosan ki kellene mondani, hogy az illatívus sem idegen elem, sem a nyelvi normákat sértő forma. Természetesen hangsúlyozni kell, hogy ez lehetséges, nem pedig kötelező forma, mert a litvánok nagy része valójában nem használja. A nyelvtanokban elhallgatott formák gyorsan eltűnnek. Legalábbis a szépirodalomban és a beszélt nyelvben valószínűleg tovább fennmaradt volna a kettős szám és a célhatározói igenév, ha az iskolai nyelvtanok megemlítették volna, hogy ezek nyelvjárási, ám a nyelvi normákat nem sértő formák. Jól látható, hogy a különféle tudományos és gyakorlati nyelvtanok szerzőinek pártfogását élvező žemaitiai szükségességi melléknévi igenév ma is elég jól tartja magát, noha szűkebb területen és jóval ritkábban használják, mint az illatívust. A szükségességi melléknévi igenév azonban bekerült az iskolai tankönyvekbe4 (Palubinskienė, Čepaitienė 2008: 73 és másutt). Ennek a žemaitiai formának a használata nem szegényíti el a litván nyelv morfológiáját. A nyelvtanokba még mindig felveszik a teesiẽ, teateiniẽ, tebūniẽ formákat, noha nagyon ritkán használatosak (az első kettő leggyakrabban imákban)5. A MELLÉKNEVEK FŐNEVESÜLÉSÉNEK NEHEZEBB ESETEI Leggyakrabban a ragozható szófajok és azok alakjai vándorolnak át egyik szófajból a másikba. Különösen gyakori, hogy a melléknév főnévvé, a melléknévi igenév pedig melléknévvé válik. A szófajok felismerésének és elkülönítésének három fő kritériuma van: a lexikai (jelentés), a morfológiai (alak) és a szintaktikai (szintaktikai funkció, egyeztetés). Amikor egy szó másik szófajba kerül, gyakran konfliktus alakul ki az alakja és a befogadó szófaj ragozási rendszere között. Például a főnévi rendszerben névmási alakok jelennek meg: jaunàsis, jaunóji, nelabàsis, paskutinóji, piktàsis, prakeiktàsis, šventàsis, šven- 3 A többes számú illatívus erősen visszaszorult, de még nem kihalt forma. A Vytautas Magnus Egyetem szövegkorpuszában a főnevek többes számú illatívusának 136 alakját jegyezték fel (Vladarskienė 2003: 52). 4 Sajnos korántsem mindegyikre. 5 Ezeket a formákat régebben óhajtó módnak tekintették (LKG II 63), ma pedig felszólító módnak (DLKG 2006: 343, 345). 144 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Kalbos dalių paribio problemos tóji, válgomasis ir kt. Lietuvių kalbos žodyne netgi vartojama santrumpa emph., kuria apibūdinamos įvardžiuotinės daiktavardžio formos. Santrumpa sm. emph. yra prie žodžių válgomasis, výkdomasis; sf. emph. – prie žodžių mirtinóji, paskutinióji, o smob. emph. – prie žodžių paláimintasis, -oji, prakeiktàsis, -óji, tikintỹsis, -čioji ir kt. (LKŽe). Šnekamojoje kalboje ir tarmėse daiktavardis gali įgyti net laipsnių formų (pvz., vargšėsnis, asiliáusias, nabagiáusias, vėpliáusias). Pranas Skardžius apie daiktavardžių laipsniavimą parašė net du straipsnius vienodu pavadinimu – „Daiktavardžių laipsniavimas“ (Skardžius 1997a: 431–433; Skardžius 1997b: 433–439). Plg. jo pateiktus pavyzdžius: jis už visus yra šunesnis; jis ir už tave ponėsnis (Skardžius 1997a: 432); jis už visus šuniausias, tinginesnis (Skardžius 1997b: 434, 437) ir kt. Taigi iš daiktavardžių pasidaroma aukštesniojo ir aukščiausiojo laipsnio būdvardžių ir prieveiksmių. Iš daiktavardžio výras kitados pasidarytos būdvardžio laipsnių formos formos vyrė́nesnis ir vyríáusias (plg. Skardžius 1997b: 437–438; LEW II 1260; SEJL 757–758). Skardžius dar pateikia pavyzdžius piečiáu, ryčiáu, vakariáu, pakalniáu ir kt. (Skardžius 1997b: 435–436), galiausiai, būdvardį galiausias (Skardžius 1997a: 433). Tokios darybos aukštesniojo ir aukščiausiojo laipsnio būdvardžiai ir prieveiksmiai neturi nelyginamosios formos. Iš daiktavardžio padarytos laipsnių formos pavartojamos tada, kai tame daiktavardyje labai išryškinama ypatybės sema, ypač kai daiktavardis yra tam tikros ypatybės metafora, pavyzdžiui, asilas simbolizuoja kvailumą, šuo – piktumą ir pan. A másik szófajba átkerült szó nem az adott szófajra jellemző ragozási típus szerint ragozódik. A főnevesült melléknevek és igenevek megtartják a melléknév egyes számú részes esetének –(i)am ragját (pl. kùrsiniam, pažįstamam), az egyes számú inessivus –(i)ame ragját (pl. keturnýčiame, kùrsiniame) stb. A beszélt nyelvben és a nyelvjárásokban igyekeznek megszüntetni, vagy legalább enyhíteni ezt az ellentmondást. A rendszerbe nem illő esetragok megváltozhatnak, például: baltakakliui, kùrsiniui, laukiniui, pažįstamui, juodaspal̃voje, kùrsinyje. Paulauskienė azt javasolja, hogy ne legyünk szigorúak, és toleráljuk a főnévi ragokat, amikor a melléknév főnevesül (Paulauskienė 2004: 219). Sok olyan eset van, amikor a főnevesült melléknevet vagy igenevet fenntartás nélkül főnévnek kell tekinteni, például: jaunàsis, jaunóji, pažįstamas, stiklinė, girtuoklė ’áfonya’, ilgalūpė ’a kosborfélék családjába tartozó, nedves erdőkben élő növény’, ilgapi̇̀rstis ’tolvaj’, Šventóji, Įlgas (tó Dubingiai közelében), Juodsnùkis (családnév). A beszélt nyelvben ilyen főnevesült melléknevek a gaisrinė, greitoji ’sürgősségi mentőautó és az azt üzemeltető személyzet’, keleivinė stb. A főnév és a melléknév között igen széles az a határterület, ahol gyakran még a nyelvészek is „eltévednek”. A melléknevek főnevesülését a legrészletesebben a Lietuvių kalbos gramatikos első kötete tárgyalja (LKG I 529–534). Leggyakrabban az ia₂ és az ē tövű melléknevek főnevesülnek: összetételek (pl. antramėtis, -ė, bendrámžis, -ė, keturný- Straipsniai / Articles 145 AURIMAS MARKEVIČIUS tis, –ė, nepilnamėtis, –ė, skeltalūpis, –ė), valamint egyes prefixum- és szuffixumképzős származékok (pl. begalvis, –ė, jauniklis, –ė, laukinis, –ė, mažėlis, –ė, mažiukas, –ė, vilnietis, –ė) stb. A nyelvtanokban és szótárakban általában nem közlik az ilyen szófaji besorolás kritériumait. A Lietuvių kalbos gramatikoje legalább egyértelmű útmutatás található: az ilyen típusú szavak főnévnek és melléknévnek egyaránt tekinthetők, például auliniai ’száras cipő’ (főnév), illetve a u l i n i a i b a t a i (melléknév) (LKG I 533). A Dabartinės lietuvių kalbos gramatikoje szereplő példák alapján úgy tűnik, hogy ugyanezt az álláspontot képviseli: a melléknevek minden esetben jelzett főnévvel együtt szerepelnek (pl. baltakāklė antis) (DLKG 2006: 229), a főnevek pedig jelzett főnév nélkül (pl. geltonplaukis, –ė) (DLKG 2006: 155). Ez az álláspont logikus és kényelmes. A problémás esetekből azonban nincs hiány. Dėl aiškių būdvardžio ir daiktavardžio skyrimo kriterijų nebuvimo įvairiuose žodynuose yra nemaža painiavos. Dabartinės lietuvių kalbos žodyne didžioji dalis minėtų tipų ią2 ir ē kamienams priklausančių žodžių laikomi būdvardžiais. Šiame žodyne būdvardžių daiktavardėjimas parodytas menkai. Dėl mažesnės žodyno apimties, matyt, šio proceso išsamiau parodyti ir neįmanoma. Lietuvių kalbos žodyne sud daiktavardėjusių būdvardžių pateikta daug daugiau. Tačiau vis tiek lieka neaišku, kodėl šio žodyno elektroniniame variante žodis bemarškinis, –ė laikomas būdvardžiu, bekelnis, –ė, bekepūris, –ė – daiktavardžiais, o bešvarkis, –ė – ir būdvardžiu, ir daiktavardžiu (LKŽe). Dabartinės lietuvių kalbos žodyne dūrinys trumparėgis, –ė laikomas būdvardžiu, o žemazūris, –ė – daiktavardžiu; juod(a)plaukis, –ė – būdvardžiu, o juodaveidis, –ė – daiktavardžiu; juodmaršis, –ė laikomas būdvardžiu, juodberis, –ė – daiktavardžiu, o žalmaršis, –ė – ir būdvardžiu, ir daiktavardžiu. Žodis beveidis, –ė laikomas būdvardžiu, o beširdis, –ė – būdvardžiu ir daiktavardžiu (DLKŽe 2006), nors abiejų reikšmės yra perkeltinės. Tokių nevienodumų galima rasti tarmių ir šnektų žodynuose, pavyzdžiui, baltaplaukis, –ė – adj. (DrskŽ 28), o raudonabarzdis, –ė – smob., adj. (DrskŽ 297); greitūlis, –ė – smob. (DrskŽ 111), o gražūlis, –ė – adj., smob. (DrskŽ 108); baltpūkis, –ė – adj. (ZnŽ 1 106), o juodākis, –ė – adj., smob. (ZnŽ 1 575); juodaplaukys, –ė – adj. (KpŽ 2 87), o baltabarždys – sm. (KpŽ 1 144); ilganōsis, –ė – adj., o ilgakašė – sf. (KzRŽ I 271). A Lietuvių kalbos žodyne az ilyen típusú szavakhoz (pl. plačiapėtis, –ė, plikagalvis, –ė, trumparėgis, –ė) olykor két minősítés is tartozik: adj., smob. (LKŽe). Ezt a kettős jelölést gyakran alkalmazzák a Druskininkų tarmės žodyne, Kupiškėnų žodyne, Kaltanėnų šnektos žodyne. Lietuvių kalbos žodyne. A Lietuvių kalbos žodyne más megoldás is előfordul: a főnevet és a melléknevet külön szócikkben adják meg, például: baltaplūnksnis, –ė, liepsnabarždis, –ė ’vörös szakállú’, liepsnagalvis, –ė ’vörös hajú’ (LKŽe). Ha a szótárak következetesen kitartanának egyik vagy másik álláspont mellett, elkerülhető volna az említett zavar. Gazdaságossági szempontból természetesen az első változat a kényelmesebb, de logikusabb volna külön szócikkekben közölni őket. E szópárok morfológiai kategóriái és szintaktikai funkciói eltérőek. 146 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Kalbos dalių paribio problemos A MELLÉKNÉV ÉS A PARTICIPIUM HATÁRTERÜLETE Különösen bonyolult terület a jelzői funkciót betöltő participiumok melléknevesülése. Vytautas Ambrazas szerint sok participium melléknévi használata nem magyarázható melléknevesüléssel, mert az ilyen használatuk elsődleges, vagyis abból az időből öröklődött, amikor a participium még nem tartozott az igei kategóriák rendszerébe. Ambrazas azonban általában elismeri a participiumok melléknevesülését, például: suaugęs vyras, atsakantis darbas, pasiturintis žmogus (LKE 96). A legfontosabb litván nyelvtanok visszafogottan ítélik meg a participiumok melléknevesülését. Lietuvių kalbos gramatikoje az állandó tulajdonságot kifejező származékokat melléknévi használatú participiumoknak tekintik, például: pagalinti Severja, dedančią viščią, suverdančių žirnių, netikęs peilis, suaugęs vyras, sukalbamas žmogus, suprantama kalba (LKG II 334–338). Melléknévnek csak néhány, participiumi alakú szót tekintenek, például: drumštas, -à, glaũštas, -à, rieštas, -à, skiaũštas, -à, sùktas, -à, àtmestas darbas ‘prastas darbas’, paténkintas žmogus (LKG II 345). A Dabartinės lietuvių kalbos gramatikoje az àtmestas, paténkintas szavakat is participiumnak tekintik (DLKG 2006: 372). Ebben a nyelvtanban nagyon kevés, participiumi alakkal egybeeső melléknév található, például: drumštas, glaũštas, rieštas, sùktas, skiaũštas (DLKG 2006: 372), gaũbtas, skėštas (DLKG 2006: 223). Ezeket nem melléknevesült participiumoknak, hanem előtag nélküli igékből, –t– képzőelemmel és végződésekkel képzett mellékneveknek tekintik (DLKG 2006: 223). Paulauskienė több melléknevesült participiumot sorol fel, például: skalbiamašis muilas, gelbėjamoji valtis, siuvamoji mašina, gyvenamasis namas, limpama liga, drumštas vanduo, atvėrtas langas, virtos bulvės, lenktà nosis, pašėlęs noras, netikęs vaikas (Paulauskienė 2006: 52). A főbb litván szótárak szerzőinek álláspontja eltérő. Ezek a participiumok melléknevesülését jóval gyakrabban ismerik el. A szerzők véleménye e kérdésben többnyire egybeesik. Például 102 olyan esetet találtunk, amelyet mind a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne (DLKŽ 2000), mind a Lietuvių kalbos žodyne (LKŽ), mindkettő elektronikus változatában (DLKŽe 2006; LKŽe), valamint az Atgali­niame dabartinės lietuvių kalbos žodyne (ADLKŽ) melléknévként tartanak számon, például: atitiṅkamas, -à, drėbtas, -à, drumštas, -à, glaũštas, -à, įgimtas, -à, kiñtamas, -à, maišytas, -a, mókytas, -a, neapsakomas, -a, negirdėtas, -a, neišvengiamas, -à, nepakaltinamas, -a, nepriklausomas, -a, neraliuotas, -a, netašytas, -a, paláimintas, -a, tiñkamas, -à, žymėtas, -a. További 23 hasonló típusú szót csak a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne, annak elektronikus változatában és az Atgaliniame dabartinės lietuvių kalbos žodyne sorolnak a melléknevek közé. A szótárakhoz hasonlóan értékeli a participiumok melléknevesülését Antanas Pakerys Akcentologija című könyvének első részében (Pakerys 1994, 390–395). A participiumok melléknevesülését a tájnyelvi szótárak is elismerik. Például a Kupiškėnų žodyne a drumštas, -à (KpŽ 1 455), karpýtas, -a (KpŽ 2 191), nema- Straipsniai / Articles 147 AURIMAS MARKEVIČIUS týtas, -a (KpŽ 2 999), a Zanavykų šnektos žodyne a būtinas, -à (ZnŽ 1 202), gimtas, -à(ZnŽ 1 450) szavak, a Kaltanėnų šnektos žodyne pedig a mókytas, -a (KltŽ 177), nematýtas, -a, neraliuotas, -a (KltŽ 185) szavakat tekintik mellékneveknek. Mindazonáltal néha nehéz megérteni, mi indokolja, hogy egyes szavakat melléknévnek vagy participiumnak sorolnak be. Nem egészen világos, miért tekintik ugyanazokat a szavakat az egyik szótárban melléknévnek, a másikban pedig participiumnak. Például a atliekamas, -à, įper­kamas, -à, įtariamas, -à, mątomas, -a, pamók­omas, -a, paš­tebimas, -à, paveldimas, -à, sukalbamas, -à, suprantamas, -à, válgomas, -a, détas, -à, karpýtas, -a, pavėluotas, -a, prakėiktas, -à, prislėgtas, -a, užimtas, -à szavakat a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne mellékneveknek tekintik (DLKŽe 2006), a Lietuvių kalbos žodyne viszont participiumoknak (egyáltalán nem szerepelnek melléknévként, és sok közülük csak a megfelelő igék szócikkeiben jelenik meg) (LKŽe). És fordítva: a suáugęs, -usi, paténkintas, -a Lietuvių kalbos žodyne szavak melléknevek (LKŽe), míg a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne participiumok (DLKŽe 2006). Még ugyanazon szótáron belül is eltérő szófajba sorolnak olyan lexikai egységeket, amelyek jelentése és szerkezete nagyon hasonló. Vö.: a Lietuvių kalbos žodyne az édamas, -à ‘tinkamas ėsti’ ‘evésre alkalmas’ jelentésben melléknév, míg a válgomas, -a ‘tinkamas valgyti’ ‘étkezésre alkalmas’ jelentésben participium; a sùšnekamas, -à melléknév, a sùkalbamas, -à pedig participium; a padùkęs, -usi melléknév, a pašėlęs, -usi pedig participium; a suáugęs, -usi melléknév, míg a pagyvėjęs, -usi ir subrén­des, -usi participiumok (LKŽe). A Dabartinės lietuvių kalbos žodyne az užkrečiamoji (liga) melléknév, a limpamóji (liga) pedig participium (DLKŽ 2000: 885, 370); a tìkęs, -usi melléknév, a výkęs, -usi pedig participium (DLKŽ 2000: 844, 932). A Lietuvių kalbos žodyne olyan eseteket is találtunk, amikor ugyanazt a jelentést hordozó szó melléknévként és participiumként is szerepel (az utóbbi a megfelelő ige szócikkében). A két szófajhoz sorolt szavak: nepaláužiamas, -à, nepalenkiamas, -à, nepataisomas, -a, nepérmaldaujamas, -a, pakáltinamas, -a, pakeñčiamas, -à, žinomas, -a és mások (LKŽe). Ez felel meg leginkább a tényleges helyzetnek, mivel a tárgyalt szavak melléknevesülhetnek, de participiumok is maradhatnak. Mind a Lietuvių kalbos žodyne, mind a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne egyes szavak külön szócikkben, a part. jelöléssel szerepelnek, például: netìkęs, -usi, pasilėidęs, -usi, pasiùtęs, -usi, pašėlęs, -usi (LKŽe), illetve dlv. jelöléssel, például: nemìtęs, -usi, pasilėidęs, -usi, suáugęs, -usi (DLKŽe 2006). Aligha volt érdemes így közölni őket. A participium nem szófaj. Másfelől az ilyen szavakból nagyon kevés van. Az Atgaliniame dabartinės lietuvių kalbos žodyne mindössze 18 szerepel belőlük (ADLKŽ 848). Ilyen csekély szám miatt semmiképpen sem indokolt külön dlv. vagy part. jelölést alkalmazni. 6 Sokkal egyszerűbb lenne ezeket a következő helyen feltüntetni: 6 Más nagyon ritka rövidítésekre sincs szükség. Például az elektronikus Lietuvių kalbos žodyno változatában mindössze egyetlen szó, az įsidėmėtinas, -a mellett szerepel a neces. rövidítés (szükségességi participium) (LKŽe). 148 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Kalbos dalių paribio problemos A megfelelő igéknél található szócikkekben. Ezekben az esetekben azonban inkább a melléknevek szócikkeibe illenének. A szükségességet kifejező participiumok melléknévvé válását gyakrabban tüntetik fel a Lietuvių kalbos žodyno elektronikus változatában. Itt 42 ilyen alakot találtunk, míg a Dabartinės lietuvių kalbos žodyno elektronikus változatában 18-at. Az igekötős participiumok melléknévvé válását nagyon ritkán ismerik el. A Lietuvių kalbos žodyno elektronikus változatában mindössze 5 ilyen típusú szó mellett szerepel az adj. rövidítés, míg a Dabartinės lietuvių kalbos žodyno elektronikus változatában 9 ilyen típusú szót tekintenek melléknévnek. Az igekötős participiumok főnevesülését azonban széles körben elismerik, például: išrinktasis, -oji, kaltinamasis, -oji, meldžiamasis, -oji, mylimasis, -oji, teisiamasis, -oji, miegamasis, priimamasis, valgomasis, kertamoji, kuliamoji, pakeliamoji, pjaunamoji, sėjamoji, sodinamoji, trešiamoji, mokamieji ‘pénz’, baltosios ‘női betegség’, lygiosios (DLKŽe 2006). Ezekkel a fejtegetésekkel nem akarunk senkit hibáztatni. A tárgyalt helyzet azt mutatja, hogy a probléma bonyolult. Még a tapasztalt nyelvészek véleménye is ellentmondásos és következetlen. Annak, aki nem mélyedt el a nyelvi problémákban, még nehezebb eligazodnia. Ezért egyszerűsíteni kellene a rendszert: az ilyen szavak mindegyikét vagy legalábbis nagy részét vagy participiumnak, vagy melléknévnek kellene tekinteni. Nem lenne semmi rossz abban, ha az állandó tulajdonságot kifejező szavakat mellékneveknek tekintenénk, ahogyan ez a Dabartinės lietuvių kalbos žodyne többnyire történik. Az idő kategóriája lényegtelenné válik vagy jelentősen elhalványul. A pakaltinamas / prieinamas / sukalbamas / mokytas / prakeiktas žmogus, nepakeliamas gyvenimas, prideramas atlyginimas, karpytas ląpas szerkezetekben, ha a participiumok idejét megváltoztatjuk (pakaltintas / prieitas / sukalbėtas / mokomas / prakeikiamas žmogus, nepakeltas gyvenimas, priderėtas atlyginimas, karpomas ląpas), az állandó tulajdonság jelentése eltűnne. Ezekben az esetekben a cselekvésnem kategóriája is lényegtelen. Ha a tulajdonság egyszeri cselekvéssel függ össze (például: apgalvotas darbas ‘átgondolt munka’), jobb a szót participiumnak tekinteni. HATÁROZÓSZÓ VAGY KÖTŐSZÓ? Eltérően ítélik meg azokat a határozószókat, mint a kur, kada, kol, kaip, kiek, kodėl, amelyek kötő funkciót töltenek be, vagyis mellékmondatokat kapcsolnak a főmondathoz. A Lietuvių kalbos žodyne ilyen esetekben két szófajt különböztetnek meg: ezeket határozószónak és kötőszónak is tekintik. Csak a kodėl szót tekintik kizárólag határozószónak. A Dabartinės lietuvių kalbos žodyne kizárólag határozószónak minősülnek. Nem világos azonban, miért különböztetik meg a kaip szót, amelyet határozószónak és kötőszónak egyaránt tekintenek (DLKŽe 2006). Feltehetően figyelmetlenség történt. Dabartinės lietuvių Straipsniai / Articles 149 AURIMAS MARKEVIČIUS A nyelvtanban az alárendelt tagmondatokat összekapcsoló szavakat, mint (csak hasonlító kötőszó), amikor és amíg alárendelő kötőszónak tekintik, míg hol, mennyit, miért nem szerepel a kötőszók listájában és táblázatában (DLKG 2006: 457–461). Határozószónak számítanak a hol, mikor, mint szavak, a mennyit és a miért viszont itt sem szerepelnek (DLKG 2006: 412). A legkövetkezetesebbnek a A mai litván nyelv szótára tűnik. Gintarė Judžentytė, aki újszerűen írta le a lett nyelv helyhatározóit, úgy véli, hogy a lett kur, kurp, kurpu szavak kérdő határozószók. Ha mellékmondatot vezetnek be, vonatkozó (a kérdő határozószók egyik alcsoportját alkotó) szavaknak számítanak (Judžentytė 2009: 20–22). Ez a megközelítés jól alkalmazható lenne a litván nyelv névmási eredetű határozószavainak megítélésében is. A litván nyelvtanok hagyományához igazodva azonban – a névmásokhoz hasonlóan – két csoportba lehetne sorolni őket. Így a kàs, kuris, kurì, katràs, katrà, kóks, kokià, kelìntas, kelintà névmások és a névmási eredetű kur, kadà, kòl, kaip, kiék, kodėl határozószók szép párhuzamot alkotnának: mindkét csoportban lennének kérdő és vonatkozó elemek. MÉG NÉHÁNY MEGJEGYZÉS Úgy tűnik, az úgynevezett semleges nemű melléknevek megítélése a legellentmondásosabb. Adelė Valeckienė négyféle értelmezésüket említi (Valeckienė 1984: 174–175): 1. A melléknevek nyelvtani nemi kategóriájába sorolják őket – a melléknevek harmadik nemének tekintik (vö. még Valeckienė 1998: 244, 247–250; Holvoet, Vaičiulytė-Semėnienė 2006: 115–118; LKG I 478; DLKG 2006: 168). 2. A melléknevek nemhez nem kötött alakjainak tekintik őket (Jakaitienė, Laigonaitė, Paulauskienė 1976: 63–64; vö. még Paulauskienė 1994: 211–219 stb.). 3. Az ilyen típusú alakokat határozószóknak javasolják tekinteni (Kazlauskas 1968: 324). 4. Az ilyen alakokat egy különálló állapotkategóriába sorolják (Муствейikis 1972: 241–249). Tatjana Bulygina ettől is eltérő álláspontot képvisel. Ezeket a mellékneveket ő is a nemi kategóriába sorolja, de ideveszi a melléknévi határozószókat is (Булыгиna 1970: 36; vö. még Girdenis, Žulys 1973: 208). Egy szó valamelyik szófajhoz sorolása megállapodás kérdése is lehet. Például a határozói igenévként említett būdinys, amelyet sokáig az ige egyik alakjának tartottak, a A mai litván nyelv grammatikájában határozószónak számít (DLKG 2006: 413). Az elektronikus Litván nyelv szótára változatában azonban a būdinys még mindig igealaknak számít. Például a žìnti, žįsta, -o igénél számos, a žìnte határozói igenévi alakot tartalmazó mondatot találunk (LKŽe). A szótárakban olykor megadják a hiányos ragozási paradigmájú főnevek alanyesetét is, noha az a nyelvhasználatban egyáltalán nem fordul elő, például: mažùmė, pakarpà, pérstojis, pir̃šles (DLKŽe 2006). Az ilyen főneveknek gyakran csak egyetlen esetük van, amely határozószóvá válik, például: szegénységben szenved, megvadult a 150 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Kalbos dalių paribio problemos mažumės, lỹja be pérstojo, atvažĩavo piršlėmis (plg. Markevičius 2009: 43). Dažnai tokio tipo žodžiai ir laikomi prieveiksmiais, pvz.: užsùko prabėgõm, prótar­piais lỹja, gyvẽna pùsbadžiu (DLKŽe 2006). Dabartinės lietuvių kalbos žodyne prielinksninės konstrukcijos nuo mažumės ir iš mažumės pateikiamos daiktavardžio mažumė straipsnyje, o visai tos pačios reikšmės ir atitinkamos struktūros junginys iš mažẽnės laikomas prieveiksmiu (DLKŽe 2006). Tokiais atvejais žodynuose reikėtų teikti realų, egzistuojantį linksnį (vieną arba su prielinksniu) ir laikyti jį prieveiksmiu. Žodžiai abù, abì, abùdu, abìdui žodynuose laikomi skaitvardžiais (LKŽe; DLKŽe 2006), o Albertas Rosinas juos laiko bendrumo įvardžiais (Rosinas 2001: 101–103). Másféle eltérések is akadnak. Például az A mai litván nyelv szótárában a vienóks szót névmásnak, az antróks és abejóks szavakat mellékneveknek tekintik; a šè ‘nesze, tessék, fogd’ partikula, míg a tè ‘fogd’ indulatszó (DLKŽe 2006). A szótárakban nagyon kevés szó szerepel a modal. jelöléssel. Ezeket a szavakat is be lehetne sorolni valamelyik szófajba. Például a palýginti igének, a tikriausiai pedig sajátos modalitásjelentésű határozószónak tekintendő, és így tovább. Egy szó valamelyik szófajhoz sorolását szokatlan szintaktikai funkciója is megnehezítheti, például: Minden percben arra kell gondolni, ami o d a á t van (a túlvilágra); Te mindig azt mondod, hogy majd holnap, holnap megcsinálod, de az a h o l n a p csak nem jön el; úgy nőttek fel, hozzászokva a h o g y h o z – hogy meghajoljanak az úr előtt, és megemeljék előtte a kalapjukat (Vidiškiai). Szokatlan szerkezete miatt néha nehéz szófajt találni egy szónak. Például az alió, eĩkš, labãnakt, stòp szavakat indulatszónak tekintik (DLKŽe 2006), noha nem jellemzőek rájuk az indulatszók tipikus sajátosságai. Némi nehézséget okozhat, hogy a normatív A mai litván nyelv szótárából kimaradt néhány periférikus lexikai csoport: a refrének (például: lỹlia, lingõ, rìto), a visszhangzó (rímelő) szavak (például: kìškis p i š k i s, lãpė s n ã p ė, meškà l e p e š k à). Korlátozottan szerepelnek az állathangokat utánzó hangutánzó szavak. Nincsenek hangutánzó szavak a ló nyerítésére (ỹgaga, ỹhaha), a juh bégetésére (bė), a kecske mekegésére (mekekė), a disznó röfögésére (kriù), a kutya ugatására (aũ, ãm), a macska nyávogására (miáu), a liba gágogására (gà), a tyúk kotkodácsolására (kùt kudã), a csibe csipogására (cip, cỹp) és más állatok hangjára. Vannak viszont ilyen szavak: burkū, gir̃, kakarìeku, kár, kùkù, mũ stb. (DLKŽe 2006). Kevés olyan indulatszó van, amellyel állatokat hívnak vagy hajtanak, például: cibà, ciù, čiùk, kàc, kùzi, pùt, sà, šiù, škàc, štìš, ùis (DLKŽe 2006). Nincsenek viszont szavak a tehén hívására (tprukà), a juhokéra (burì), a libákéra (ziù, ziùlia), a kacsákéra (ùt), a kutya elhajtására (sciùc), a libák elhajtására (ziuliùkš), a farkas elhajtására (tulè) stb. Szinte valamennyi ilyen periférikus szó megtalálható a Litván nyelv szótárában (LKŽe). A periférikus szavak morfológiai szempontból néha nehezen azonosíthatók. Ezért bizonyos esetekben megengedőbb megközelítés is alkalmazható. Ennek a megközelítésnek azonban egységesebbnek és összehangoltabbnak kellene lennie. Straipsniai / Articles 151 AURIMAS MARKEVIČIUS KÖVETKEZTETÉSEK 1. A morfológiai formák eltűnésével maradványaik más szófajokba kerülnek; például az ősi lokatívusz és allatívusz maradványai határozószókká váltak. 2. Amikor egyes formák használati köre beszűkül (például az illatívuszé), a nyelvtanokban olykor indokolatlanul figyelmen kívül hagyják őket. Ez különösen az iskolai tankönyvekre jellemző. Bár az emberek még mindig gyakran hallják, sőt maguk is használják az illatívuszt, nem képesek azonosítani ezt a formát, és nem tudják, használható-e. 3. A litván nyelvtudományban jelentős zavart okoz a melléknevek főnevesülésének folyamata. Ugyanazokat a szavakat egyes szerzők főnévnek, mások melléknévnek tekintik. A mai litván nyelv szótárának elektronikus változatában a nagyon hasonló jelentésű és szerkezetű szavakat gyakran nem ugyanahhoz a szófajhoz sorolják; például a juodaplaukis, -ė melléknévnek, míg a juodaveidis, -ė főnévnek minősül. 4. Különösen zavaros terület a jelzői funkciót betöltő igenevek melléknévvé válása. E tekintetben jelentősen eltér a főbb litván nyelvtanok és szótárak értelmezése. A Litván nyelvtanban és a A mai litván nyelv nyelvtanában az igenevek melléknévvé válását csak igen korlátozott mértékben ismerik el, míg a Litván nyelv szótárában, A mai litván nyelv szótárában, A mai litván nyelv visszafelé rendezett szótárában, valamint különféle tájnyelvi szótárakban számos, állandó tulajdonságot kifejező igenév melléknévnek számít. 5. A melléknév semleges neme (ötféle értelmezése van), valamint a mellékmondatokat kapcsoló, névmási eredetű határozószók értelmezése nem egységes. A litván nyelv morfológiai és lexikográfiai munkáiban egyes más nyelvi elemek besorolása is eltér. FORRÁSOK ÉS IRODALOM ADLKŽ – A mai litván nyelv visszafelé rendezett szótára, szerk. Vida Žilinskienė. Vilnius: Matematikai és Informatikai Intézet, Litván Nyelvi Intézet, 1995. DLKG 2006 – A mai litván nyelv nyelvtana, szerk. Vytautas Ambrazas. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. DLKŽ 2000 – A mai litván nyelv szótára, főszerk. Stasys Keinys. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. DLKŽe 2006 – A mai litván nyelv szótára, elektronikus változat, főszerk. Stasys Keinys. Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. DrskŽ – Naktinienė Gertrūda, Paulauskienė Aldona, Vitkauskas Vytautas, A druskininkai nyelvjárás szótára. Vilnius: Mokslas, 1988. 152 Acta Linguistica Lithuanica LXVII Kalbos dalių paribio problemos Girdenis Aleksas, Žulys Vladas 1973 (ism.): Lietuvių kalbos gramatika, I–II. – Baltistica 9(2), 203–214. Holvoet Axel, Vaičiulytė-Semėnienė Loreta 2006: Gim inės kategorija. – Daiktavardinio junginio tyrimai, red. Axel Holvoet, Rolandas Mikulskas. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 101–120. Jablonskis Jonas 1957: Rinktiniai raštai 1. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Jakaitienė Evalda, Laigonaitė Adelė, Paulauskienė Aldona 1976: Lietuvių kalbos morfologija. Vilnius: Mokslas. Judžentytė Gintarė 2009: Latvių kalbos vietos prieveiksmiai: sinchronija ir diachronija. Daktaro disertacija. Vilniaus universitetas. Kazlauskas Jonas 1968 (ism.): Lietuvių kalba tarybiniais metais. – Baltistica 4(2), 322–327. KltŽ – Vilutytė Angelė 2008: Kaltanėnų šnektos žodynas. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. KpŽ 1 – Vosyl y tė Klementina 2007: Kupiškėnų žodynas 1: A–H. Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. KpŽ 2 – Vosyl y tė Klementina 2010: Kupiškėnų žodynas 2: I–O. Vilnius: Litván Nyelvi Intézet. KzRŽ I – Pupkis Aldonas 2008: Kazlų Rūdos šnektos žodynas 1: A–M. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. LEW II – Fraenkel Ernst 1962: Litauisches etymologisches Wörterbuch 2. Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag; Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht. LKE – Lietuvių kalbos enciklopedija, szerk. Kazys Morkūnas, főszerk. Vytautas Ambrazas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2008. LKG I – Lietuvių kalbos gramatika 1, szerk. Kazys Ulvydas. Vilnius: Mintis, 1965. LKG II – Lietuvių kalbos gramatika 2, szerk. Kazys Ulvydas. Vilnius: Mintis, 1971. LKŽ – A litván nyelv szótára 1–20. Vilnius, 1968–2002. LKŽe – Lietuvių kalbos žodynas, elektronikus változat, főszerk. Gertrūda Naktinienė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2008. Internetes elérhetőség: www.lkz.lt. Markevičienė Žaneta 2012: Keli XIX–XX amžiaus katalikiškų giesmių tekstų ypatumai. – Soter 42(70), 111–125. Markevičius Aurimas 2009: Šiaurinių širvintiškių daiktavardžio linksniavimas ir jo istorija. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Straipsniai / Articles 153 AURIMAS MARKEVIČIUS Pakerys Antanas 1994: Akcentologija 1. Kaunas: Šviesa. Palubinskienė Elena, Čepaitienė Giedrė 2008: Lietuvių kalba: Vadovėlis VII klasei. Antroji knyga. Kaunas: Šviesa. Pulauskienė Aldona 1994: Lietuvių kalbos morfologija: Paskaitos lituanistams. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Pulauskienė Aldona 2001: Lietuvių kalbos kultūra. Kaunas: Technologija. Pulauskienė Aldona 2004: Teisininkų kalba ir bendrosios normos. Vilnius: Justitia. Pulauskienė Aldona 2006: Lietuvių kalbos morfologijos pagrindai: Vadovėlis. Kaunas: Technologija. Rimkutė Erika 2004: Dar kartą apie iliatyvą. – Kalbos kultūra 77, 124–128. Rosinas Albertas 2001: Mikalojaus Daukšos tekstų įvardžių semantinė ir morfologinė struktūra. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. SEJL – Smoczyński Wojciech 2007: Słownik etymologiczny języka litewskiego. Wilno: Wydawnictwo Uniwersytetu Wileńskiego. Skardžius Pranas 1997a [1961]: Főnevek fokozása. – Válogatott írások 2. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet, 1961, 431–433. Skardžius Pranas 1997b [1961], Főnevek fokozása. – Válogatott írások 2. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet, 1961, 433–439. Šepetytė Rita 1995: Daiktavardžių linksnių adverbializacija ir jų pateikimas „Lietuvių kalbos žodyne“. – Lietuvių kalbotyros klausimai 35, 142–147. Šukys Jonas 2001: Lietuvių kalba. Kalbos kultūra: Vadovėlis XI klasei. Kaunas: Šviesa. Valeckienė Adelė 1984: Lietuvių kalbos gramatinė sistema: Giminės kategorija. Vilnius: Mokslas. Valeckienė Adelė 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Vladarskienė Rasuolė 2003: Iliatyvo vartojimas dabartinėje lietuvių kalboje. – Kalbos kultūra 76, 47–57. ZnŽ 1 – Švambarytė Janina, Čepaitienė Giedrė 2003: A zanavyk nyelvjárás szótára 1. A–K. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. Булыгина Татьяна Вячеславовна 1970: Морфологическая структура слова в современном литовском литературном языке (в его письменной форме). – Морфологическая структура слова в индоевропейских языках, отв. ред. Виктор Максимович Жирмунский, Нина Давидовна Арутюнова. Москва: Наука, 7–70. Мустейкис Казимерас 1972: Сопоставительная морфология русского и литовского языков. Вильнюс: Минтис. 154 Acta Linguistica Lithuanica LXVII A szófaji határterületek problémái A szófaji határterületekkel kapcsolatos kérdések Ö S S Z E F O G L A L Ó A cikk egyes szófajokra és morfológiai alakokra jellemző meghatározatlan helyzetet, valamint ezek ambivalens értelmezését elemzi a különböző nyelvészek munkáiban, szótárakban és gyakorlati nyelvtanokban (különösen az iskolai nyelvtanokban). A szavak rendszerint azért kapják meg egy másik szófaj státuszát, mert egyes nyelvtani alakjaik eltűnnek. A régi helyhatározói eset és az allativusnak nevezett névutós helyhatározói eset megszűnése után maradványaik (pl. namie ’otthon’, pusiaú ’fél-’, vakaróp ’estefelé’ stb.) határozószókká váltak. Ezek az esetek nem vetnek fel vitát. Az illativus eset azonban, amely korántsem tűnt el, és meglehetősen gyakran használatos, egyes morfológiai munkákban minden ok nélkül figyelmen kívül marad – egyszerűen kihagyják. Ezért maguk a litvánok és a litvánul tanuló külföldiek közül is sokan nem tudják, miféle alakról van szó, hogyan képződik, és helyes-e használni. A melléknevek főnevesülése várhatóan nem okoz komoly problémát. Mindazonáltal a hasonló szerkezetű és jelentésű szavakat gyakran különböző szófajokhoz sorolják. Például a beveĭdis, -ė ’arctalan’, juodaplaukis, -ė ’fekete hajú’ szavakat mellékneveknek nevezik, míg a juodaveĭdis, -ė ’fekete arcú’ szót főnévként kezelik (A mai litván nyelv szótára). A valódi igenevek és az eladjektivizálódott igenevek közötti határvonalat nagyfokú bizonytalanság jellemzi. A litván nyelvtanok szinte egyáltalán nem ismerik el az igenevek melléknévvé válását, a litván nyelv legfontosabb szótárai azonban széles körben tükrözik ezt a jelenséget. Ennek ellenére itt is számos nézeteltérés tapasztalható. Például a pavėldimas, -à ’örökölhető’, prakėiktas, -à ’elátkozott’ szavakat egyes kiadványok mellékneveknek, mások viszont igeneveknek nevezik. A cikk röviden áttekinti a mellékmondati kötőszóként funkcionáló határozószók ambivalens kezelését is (pl. kur̃ ’hol’, kadà ’mikor’, kaĩp ’hogyan’, kiẽk ’mennyi’, stb.). A legésszerűbb megoldás az volna, ha vonatkozó határozószóként kezelnénk őket. Beérkezett: 2012. május 21. AURIMAS MARKEVIČIUS Lietuvos edukologijos universitetas Taraso Ševčenkos g. 31, LT-03111 Vilnius, Lietuva [email protected] Straipsniai / Articles 155