Bazelio ketureilis / dvieilis – dovanų prašymo pavyzdys

ILIJA LEMEŠKIN Prágai Károly Egyetem Kutatási területek: a régi balti irodalom és írásbeliség, összehasonlító folklorisztika, lexikográfia, a baltisztika története. BÁZELI NÉGY SOROS / KÉTSOROS VERSECSKE – AJÁNDÉKKÉRÉS PÉLDÁJA1 Bázeli négysoros / kétsoros vers: ajándékkérés példája ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány Diego Ardoino 2012-es kutatásának folytatásaként tekinthető, mivel itt kibővül a kolofon és a porosz szöveg közötti kapcsolat vizsgálata. A porosz nyelvű bejegyzés énekelt, illetve recitatív folklóralkotásként (négysoroskánt) értelmezhető, amely közeli rokonságban áll a karácsonyi énekekkel (és a házról házra járás rituáléjához kapcsolódó más naptári szokásalkotásokkal). A karácsonyi köszöntés és az ajándékkérés összefüggésébe illeszthető a meghajló ember figurája (kinyújtott kézzel), valamint a német megjegyzés is; ezek a porosz bejegyzéssel együtt a kolofon sajátos folytatását alkotják. Mindez alátámasztja azt a korábban megfogalmazott feltevést, hogy Nicola Oresme művének másolója porosz volt. A porosz szöveg nyelvészeti értelmezésére némileg eltérő javaslatot teszünk. 1 A 2013–2014-es tanévtől kezdve a Károly Egyetemen új kurzus indult a baltisztikai mesterképzés keretében: A régi porosz nyelv alapjai és szövegek olvasása. A tanulmány szerzője korábban a 14. századi prágai balti diaszpórát vizsgálta, amely meghatározhatta a bázeli szövegecske keletkezését; ezért az első félévben jóval több időt szenteltek e nyelvemlék elemzésének. A hallgatói csoportot Іера Ivanova és Jan Bičovský alkotta. A velük végzett közös munka során alakult ki e tanulmány közös koncepciója, amely jelenlegi formáját prof. Grasilda Blažienė ösztönzésére nyerte el. Különösen fontosak voltak a lektor, prof. Pietro Umberto Dini és dr. Rolandas Kregždys megjegyzései és hivatkozásai. A folklorisztikai szempontokat prof. Bronislava Kerbelytėvel és prof. Jurij Novikovval is megvitattuk. Az itt közölt munkát azonban nem lehet lezárt tanulmánynak tekinteni. A néprajzi anyagot minimális mértékben közöljük, csak annyit, amennyi az összehasonlított alkotások szerkezetének közös vonásait megvilágítja. A történeti földrajzi folklorisztika elveit követve elsősorban balti (litván) és szláv (keleti szláv; a műfaji diffúzió lehetősége miatt cseh) anyagra támaszkodtunk. Hasznos volna bővíteni az összehasonlított szövegek körét, mivel nagy a valószínűsége annak, hogy további szövegtani, tipológiai és eredetbeli azonosságokra bukkanhatunk. Néhány itt felvetett nyelvtani kérdés tárgyalása is hiányos maradt. F Ő B B S Z A V A K: a bázeli porosz kétsoros / négysoros vers, karácsonyi énekek, ajándékkérés. K U L C S S Z A V A K: bázeli porosz kétsoros / négysoros vers, karácsonyi énekek, ajándékkérés. Straipsniai / Articles 11 ANNOTÁCIÓ A cikk Diego Ardoino 2012-ben megkezdett kutatásának folytatásaként tekinthető, mivel a kolofon és egy porosz szöveg kapcsolatát egy további, más szempontból is kibővíti. A porosz nyelvű feliratot énekelt vagy recitált folklórszövegként (négysoros versként) értelmezi, amely igen közel áll a karácsonyi énekekhez (és a házról házra járás rituáléjának más naptári alkalmakhoz kötődő darabjaihoz). Mind a meghajló, kinyújtott kezű ember alakja, mind a német feljegyzés — amelyek a porosz felirattal együtt a kolofon sajátos folytonosságát alkotják — kapcsolatba hozható a karácsonyi kántálás és az ajándékkérés összefüggésével. Mindez alátámasztja azt a korábbi feltételezést, hogy Nicola Oresme művét átíró másoló porosz volt. A szerző a porosz szöveg nyelvi értelmezésére kissé eltérő javaslatot tesz. Nincs-e már itt az ideje, gazda, hogy ajándékozzon, kegyeskedjen? Ne rubellel adjon, gazda, ne fél rubellel, Legalább egy arany hrivnyával, uram, Vagy egy kupica borocskával és egy pohárka söröcskével. (Rituális költészet 1989: 84) A porosz kis szöveg megfejtése és olvasata szorosan összefügg a felirat rendeltetésének és a szöveg keletkezési körülményeinek értelmezésével. A felirat készítőjéről alkotott nézettől függ a szöveg nyelvi értelmezése is. A legtovább a diák szerzőségének kérdését vitatták: „[...] a BPT humoros-ironikus jellegű megnyilatkozás, amelyet (ivás közben) feltehetően az egyik studiozo mondott egy másik studiozónak (barátjának) [...]” (Mažiulis 1975: 130). Ez a feltevés lehetővé tette, hogy a hexameter tökéletlenségét és az -e betű hozzáadását „a tanuló ifjúság nyelvének zsargonszerűségével és szójátékos jellegével” igazolják (Mažiulis 1975: 125). A „studiozo” alakja, amely igen hasznosnak bizonyult a szöveg értelmezésében, mintegy szentesítette a „hibavadászatot”. A szöveg csekély terjedelméhez képest a grafikai javítások száma aránytalanul nagynak tűnik. A feltételezett hibák láncolata ellenőrzést igényel (Bammesberger 1998; Dini 2000b, 397–400), különösen akkor, ha a kocsmai környezet képétől eltekintve a kétsoros vers más tartalmát is számításba vesszük (Schmid 1982), valamint a bázeli kis szöveg szerzőségének más lehetséges jelöltjeit: egy szerzetest (Purkartas 1983), a könyvkultúrában jártas diákot (Ardoino 2012b), végül pedig egy hivatásos másolót (Schaeken 2006; Lemeškin 2013). A baseli szöveg alternatív olvasatát és annak indoklását talán célszerű a szerzői eredet megállapításával, vagy legalább e módszertani probléma felvetésével kezdeni. Mert mindmáig nem világos, hogy a porosz maga találta-e ki az egész mondatot, vagy valamilyen kész megfogalmazást használt. És ha valamire támaszkodott – szó szerint megismételte-e azt a régebbi példát? Nehéz volna elhinni, hogy a porosz valahol olvasott mondatot pontosan reprodukált volna, vagyis átírta volna, és az eredeti számos hibáját is átvette volna. A szóbeli, vagyis folklórszöveg ezzel szemben csiszolt szokott lenni, tehát nem volna szabad benne 12 Acta Linguistica Lithuanica LXIX Talán éppen ezért hajlanak arra, hogy a másoló személyében a szerzőt is felismerjék, noha e lehetőség alátámasztására nincsenek komoly érvek. Akárhogy is, a bázeli kétsoros versben a kutatók a hexameter jegyeit vélik felfedezni. Ezt az elképzelést elsőként Vytautas Mažiulis fogalmazta meg, bár igen óvatosan: „Úgy tűnik, hogy e két sor hexameterben íródott, bár daktilusai és spondeusai meglehetősen mesterkéltek” (Mažiulis 1975: 125). Diego Ardoino mutatott rá a kolofon hexameterével fennálló érdekes kapcsolatra Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum (Ardoino 2012a: 350–354). Természetes, hogy a hexameter szerkezete és a porosz szöveg lapon való elrendezése alapján a mondatot (szinkrón módon) disztichonként értelmezték: Kayle rekyłe · thoneaw labonache thewelyłe · Eg · koyte · poyte · nykoyte · pēnega doyte · A ritmikai összecsengést2, a belső rímet (Kayle – labonache; rekyłe – thewelyłe; poyte – doyte; eg koyte – nykoyte), valamint a szófajok, alakjaik és a szemantika párhuzamosságát (erről később) figyelembe véve a strófát négy sorra lehetne felosztani. Ehhez azonban el kell távolítani a thoneaw szót, amely meghosszabbítja a sort, és fakultatívnak bizonyul: Kayle rekyłe ·?? U – U labonache thewelyłe ·???? U U – U Eg · koyte · poyte · U – U – U nykoyte · pēnega doyte · U – U – U U – U Így a thoneaw betoldásnak tekinthető, amely az új metrikai forma megteremtésével (a kolofon hexameterének hatására) megsemmisíti a versike eredeti lényegét, az „immár nem” jelentést, vagy más funkciót tölt be (erről később). Más szóval talán érdemes két réteget elkülöníteni a bázeli kis szövegben: az eredeti, szóbeli és az alkotói réteget. Az újszerűség, az alkotói átdolgozás a thoneaw szó beillesztésében és az -e elem hozzáadásában is felismerhető; ezek eredménye az első strófa hexameterre emlékeztető, öt lábból álló verssora. A tárgyalt versikét, úgy tűnik, jól lehet értelmezni a koldulás és az ajándékadás összefüggésében. Ez nem jelenti azt, hogy a feliratot hátrahagyó személy valaha kinyújtott kézzel koldult volna a Károly hídon vagy másutt. Az ajándékkérés legmarkánsabb motívumai a karácsonyi énekekben találhatók. A bázeli négysoros vers mindenekelőtt ezekkel állítható párhuzamba, és nem csupán a tartalom vagy a stílus azonossága miatt. Erre maga a kolofon is lehetőséget ad, sőt erre késztet: ehhez kapcsolódik a latin hexameter, a kinyújtott kezű emberalak és a porosz kis szöveg is, hiszen Nicola Oresme művének, a Qu-estiones Super Quattuor Libros Methororum átírásának befejezését éppen a karácsonyi időszakhoz köti — in vigilia epiphanie: Az <oy> aszonáncon kívül úgy tűnik, az alliteráció jelei is felismerhetők a sorokban: Kayle rekyłe · / labona[t]he thewelyłe · / Eg · koyte · poyte · / nykoyte · pēnega doyte. Straipsniai / Articles 13 1 ÁBRA. Részlet, f. 63r – Universitätsbibliothek Basel, jelzet: F.V.2. A fényképet Diego Ardoino készítette, és szíves hozzájárulásával használhattuk e publikációban Anno domini millesimo c° c° c° sexagesimo nono finite sunt que tiones meteororum per manus illius qui scripsit eas et c in vigilia epiphanie per manus illius qui scripsit eas Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum amen Az utolsó sor, a kolofon határozta meg a következő szöveg epikus formátumát. A kolofon és az utána következő porosz bejegyzés között azonban feltehetően egy további szoros kapcsolat is megfigyelhető. A „kolduló” ember figurája és a porosz felirat megfelel annak az időpontnak, amelyet a kolofon a forrás átmásolásának idejeként megjelöl – vízkereszt előestéjének. Az évszak és a csak ekkor felcsendülő dalocskák valószínűleg arra ösztönöztek, hogy megfelelő tartalmú bejegyzés szülessen. 14 Acta Linguistica Lithuanica LXIX Az egyes szavakat a következőképpen lehetne magyarázni: 1. A Kayle reky|e kifejezés üdvözlő megszólításként értelmezhető, amellyel ugyanahhoz a címzetthez szólnak, akit a tho névmás jelöl (a thoneaw betoldásban), valamint a második sor labonache thewely|e szavai. Ezzel az értelmezéssel egyet lehet érteni, de más megoldás is javasolható, amely igazolná a Kayle szó -e végződését és a porosz *rīkis ‘Úr’ lexéma használatát. A szókapcsolat ebben a pozícióban nem megszólításként, hanem üdvözlésként működhet, tehát nem azt jelenti, hogy „üdvöz légy, uram”, hanem az általános „jó napot, üdvözlöm” formulát. Számos olyan üdvözlés létezik, amely felszólító módú igéből és az „Isten” lexémából áll, például: porosz Deiwa engraudīs, litván Skalsink Dieve, Padėk Dieve, lett Dievs svētī, Palīdz Dievs, német Grüß Gott, cseh Pozdrav pánbůh, Zdař Bůh (vö. orosz спасибо a *спаси богъ-ból) stb. Ez azt jelentené, hogy a megszólító esetű reky|e ‘Isten’ mellett egy felszólító módú ige is szerepelhetett. A kail- tőből képzett ige a porosz nyelvemlékekben nem adatolt. A legközelebbi párhuzam a szláv nyelvekben található: óegyházi szláv уплъгти ‘meggyógyulni, felépülni’, felszólító módú alakok уплъви, уплъвите; orosz исцелять, целить, ukrán цілити, belarusz целіў, szerb уцијелити, szlovén čeliti, cseh celeti, lengyel celić stb. A fennmaradt porosz lexikográfiai anyag és a porosz kails ‘egészséges’ melléknév etimológiája alapján (PEŽ II 71–73) rekonstruálható lenne egy denominatív *kail-ētvei infinitívusz: ‘egészségesnek, erősnek lenni; egészségessé, erőssé tenni’ (vö. balti *kaita- ‘forró, meleg’ melléknév → porosz kaitētvei ige ‘hevítve, tüzelve lenni’ (lásd PEŽ I 268)). Mivel Istennel hagyományosan tegeződnek, egyes szám második személyű porosz felszólító módú *kail-ei-s alak volna várható: ‘[te] légy egészséges, erős; tégy egészségessé, erőssé’. Figyelembe véve a -s végződés esetleges másodlagos eredetét (Endzelīns 1982: 129), feltehető, hogy létezett egy rövid *kail-ei forma is, amely megfelelne a vilniusi rāšai, a régi írásokban szereplő pamī|ākai AK, įchlausai Mž, atadārai DP alakoknak. A végződés megrövidülése egyszerű etikettformula-interjekciós kontrakcióval is magyarázható (vö. labdien, labryt, padėkdie, cseh Bóh tebe poždraw > pozdraw tě bůh > těbůh; dobro jutro > dobrojtro, dobroytro > dobrýtro, dobrejtro). Így a porosz *kaileʳ rīķis < *kailei[s] rīķis ‘jó napot’ eredetileg azt jelenthette: „tégy egésszé, egészségessé, Isten”. Az adatok hiánya miatt nem lehet vitathatatlan nyelvtani bizonyítékokkal alátámasztani ezt az alakot. A javasolt értelmezés azért hasznos, mert megindokolja a *rīķis ‘Úr’ lexéma használatát (amely konkrét emberi címzettre vonatkoztatva kissé szokatlannak tűnik), valamint a Kayle szó végi -e betűt. A más nyelvekben említett párhuzamokon kívül (a teljes szemantikai megfelelő a cseh Pozdrav pánbůh volna), az etikettformulaként használt interjekciót ezen a helyen a folklór poétikája³ is alátámasztaná, mivel egy ilyen üdvözlési kezdet kiválóan illeszkedik a karácso- 3 Vö. még egy szlovák karácsonyi énekkel, amely a Kyrie eleison (‘Uram, irgalmazz’, gör. Κύριε ἐλέησον) rövidített formájával kezdődik: Uram, jó, Uram, nem rossz, Uram, megtanultuk, aki utánatok jött, annak jó lesz; gyertek hozzá ma, és erre a világra megérkezett a Jézuska. Kecskék, juhok legelnek fenn a hegyen. Ezt gyorsan levágjuk, meglátogatjuk. (Slovenské koledy... 1992: 117) Straipsniai / Articles 15 ... dalocskák kezdő formuláit. Magától értetődik, hogy a más házakba való betérés helyzete megkövetelte, hogy a javak megszerzése érdekében udvariasan köszöntsék azok adományozóit: Jó estét, kalėda, A mi urunk, a randorius, kalėda, A mi urunk, a randorius, kalėda, E ház gazdája, [kalėda]. Itthon van-e, kalėda, A mi urunk, a randorius, kalėda? (390. sz., Kl 359 – Dainynas XX 632) Jó estét kívánunk, jó emberek! Mi nem magunk jövünk, Kecskét vezetünk! (Календарно–обрядовая... 1981, Nr. 5). Légy egészséges, gazduram, Valami zajlik és zúg Az udvarotokban, Szenteste van! (Голас... 1995: 336–337) 2. A rekonstruált, etikett szerinti nyitószó, *kaileis rīkīs kezdte a kalėdininkas monológját. Ezzel köszöntött mindenkit, akivel az új helyen találkozott, majd következnie kellett a különböző kalėda-adományozókhoz intézett kérések sorának (minél több – annál nagyobb a zsákmány). Ezek a célzott kérések természetesen a megfelelő megszólításokkal párosultak: a házigazdához, a feleségéhez és a gyermekeihez (az adott helyzettől függően). A címzettek megoszlását jól szemlélteti például a következő litván ének: És hová megyek karácsonykor énekelni? Nőj, fű, a lovacska alatt, karácsony. Pūčiushoz megyek karácsonykor énekelni: Nőj, fű, a lovacska alatt, karácsony. Duos Pūcienė egy darab szalonnát, Nőj, fű, a lovacska alatt, karácsony. O Pūciūtė egy darab kolbászt, Nőj, fű, a lovacska alatt, karácsony. Pūcys ad egy üveg pálinkát, Nőj, fű, a lovacska alatt, karácsony. (375 A1, Kl 356 – Dainynas XX 614–615) 16 Acta Linguistica Lithuanica LXIX Adj nekünk, apácska – egy hordócska rozsot, Hej, kaleda Kaledzyca.... Adj nekünk, bátyácska – egy hordócska búzát, Hej, kaleda Kaledzyca.... Adj nekünk, anyácska, adj egy párnácskát, Hej, kaleda Kaledzyca.... Adj nekünk, húgocskám – pihetollból való ágyneműt, Hej, kaleda Kaledzyca.... (377 A. sz., Kl 357, 345 – Dainynas XX 614–615) Így az indulatszó után következő Kayle rekyſe (1) pozícióban, vagyis a labonache thewelyſe (2) helyén megszólító esetet, vagy annak megfelelő alanyesetet várnánk (szemantikai minta: 1. „Áldjon meg Isten!”; 2. „[...] gazdám”). Bár a thewelyſe főnév végződése megegyezik az első sor megszólító esetben álló rekyſe alakjával, a szöveg hagyományos értelmezése alapján ezt többnyire egyes számú alanyesetként kezelik („te nem vagy a mi apánk”, vagy „te már nem vagy jó öreg bácsi”). Ahogy az első esetben is, a járulékos -e metrikai okokkal magyarázható. Úgy tűnik azonban, nincsenek olyan formai vagy szemantikai okaink, amelyek kizárnák, hogy a thewelyſe alakot (a rekyſe-hez hasonlóan, amelynek megszólító esetű funkcióját mintha mindenki elismerné) a megszólító eset megvalósulásaként értelmezzük. A szó olyan lexikai tiszteleti címzésként értelmezhető, amellyel egy idősebb, nem rokon személyt szólítanak meg. A megszólítás sajátossága a *tevelis lexéma használatát is jól alátámasztja, mert ellenkező esetben (az alanyesetet véve: „te nem vagy ki”) szemantikai változást kellene feltételeznünk: „apa” > „apai nagybácsi” > „öreg bácsi”. Az apához intézett, megszólító esettel kifejezett ilyen megszólítás jellemző a házról házra járás szokásaira és az azokat kísérő folklóralkotásokra. Gyökerei kétségkívül a hagyományos falusi társadalmi rendhez és életviszonyokhoz vezetnek, amelyek nyomai mindmáig fellelhetők (például az expedíciók során az idős adatközlőkkel folytatott beszélgetésekben). Litván karácsonyi példaként a korábban idézett dalt lehet említeni: „Adj nekünk, apácska / egy hordócska rozsot...” (377 A. sz., Kl 357, 345 – Dainynas XX 614–615). A litván karácsonyi műfaj csekély számban fennmaradt darabjai között további példát nem találtunk, de számos szláv és más párhuzamot felsorolhatunk. Ezekben a kalėdozás közben útjukba kerülő urak apáitól és úrnők anyáitól kérnek ajándékokat. Például: Drága jó gazdánk, hallgasson meg minket egy kis ideig, elmondjuk, mit fogunk énekelni Önnek, örömmel elbeszélve. (Zíbrt 1910: 10) Straipsniai / Articles 17 Panímámo ze sousedů, Přišla jsem si pro koledu; Nemáte-li dva dukáty, Dejte aspoň ořech zlatý, Vypůjčete se od pantáty; Donesu ho Jezulátku, Chudobnému paholátku. „Asszonyom, szomszédasszony, eljöttem koledálni; ha nincs két dukátjuk, adjanak legalább egy aranydiót, kérjék kölcsön a gazdától; elviszem a kis Jézusnak, a szegény gyermeknek.” (Zíbrt 1910: 11) Хозяюшка, наш батюшка, Ajándékozd meg a vendégeket, a koledálókat: egy pár tojással, egy darab pitével, egy pitével, hadd legyen mit falni; ha pedig nem akarsz adni, menjünk kutyát bosszantani, sarat dagasztani, embereket megnevettetni. (Новиков 2002: 196) A labonache szó esetében meggyőző Wolfgang P. Schmid javasolt grafikai javítása: <-s-> a <-ch-> helyett. A karácsonyi ajándékkérés összefüggésében az általa javasolt labo(n)naxse olvasat is megfelelne, azaz „jó a miénk” (Schmid 1982: 288). A na[s]e thewelyfe ‘a mi atyácskánk’ szókapcsolat jól megfelelne például a korábban idézett хозяюшка, наш батюшка megszólításnak, amelyet rendszeresen feljegyeznek a fehérorosz–litván határvidék óhitűinek kántáló dalaiban. Kortlandt azonban kételkedik Schmid értelmezésének megalapozottságában (Kortlandt 1998: 127), mivel *naxse helyett nuson alakot várnánk. Formai szempontból elfogadható lenne Bammesberger javaslata, a labona[kt]e ‘łabanakt’ (Bammesberger 1998: 125). Kortlandt kritikai megjegyzését, miszerint ez a szókapcsolat nem egyeztethető össze a szöveg szemantikájával, részben enyhíti a karácsonyi időszak kontextusa. Jó példa erre a korábban idézett litván dal kezdete: Labas vakaras, kalėda… („Jó estét, koleda…”); ebben az esetben azonban arra a feltevésre lennénk utalva, hogy a koledálás este kezdődött, és akár egész éjszaka is eltarthatott, és/vagy hogy a metrum, illetve az alliteráció miatt éppen ez a lexéma volt alkalmas az újonnan alkotott kétsoros versikéhez (vö. óporosz deinan, bītas). A karácsonyi dalok költői paradigmája alapján itt, a thewelyfe megszólítás előtt, szintén jól illene egy névszói epiteton constans, amely a meglátogatott gazdaság tulajdonosát, a ház és az udvar gazdáját jelöli (például: „jótevőm / derék / jótevő atyácskám”), vagy egy felszólító módú ige („hozz jószágot, atyácskám”). Vajon a –nase elemben nem ismerhető-e fel egy ige? 18 Acta Linguistica Lithuanica LXIX az óporosz *nes– ‘vinni, szállítani’ nyoma (óporosz nassute ‘teherszállító hajó’; Mažiulis szerint az óporosz *nesutīs alakból – PEŽ III 170)? Az összetett szóban ekkor egy igéből képzett iō-tövű, nomen agentis-ként használt óporosz *nesis, *nešėjas elemet kapnánk. Első tagként ekkor vagy a laba- ‘jó’ melléknév szerepelne (vö. óporosz labbasēgīsnan, labbapodingausnan, labbaiquotīsnan), vagy a labban ‘vagyon’ tárgyesetű egyes számú főnév. Az iō képzővel igékből nomina actionis / nomina acti alakultak (lásd Mažiulis 2004: 26), például óporosz boadis ‘szúrás, döfés’ (lásd PŽE I 150); a szöveg folklorisztikus sajátosságát figyelembe véve azonban talán a szláv nyelvek hatásával is számolhatunk (vö. a litván nyelv szláv tükörfordításait a -nešys: žinianėšys, junganešys, vainiknešys és más elemmel). Mažiulis a labonache alakot a *lab-nas ‘jó’ óporosz melléknévből vezette le, amely idővel *lab-anas > *lab-ants alakúvá vált. A szó tövét hagyományosan a lab- ‘jó’ szóval hozzák kapcsolatba: óporosz labs, labas, labs. A koledálás kontextusát figyelembe véve azonban talán egy további lehetőséget is érdemes megfontolni. Nem rejtőzhet-e itt egy olyan szó, amelynek jelentése ‘gazda, a gazdaság vagy a ház feje’: vö. litván labōnas ‘fej, fejtető, koponya’, litván labonis ‘fej; értelem’, litván labōnė ‘homlok; fej’, óegyházi szláv ЛЪБЬНЪ ‘koponya; homlok’, tochár lap ‘koponya, fej’, egyházi szláv ЛЪБЪ ‘koponya’, orosz лобан ‘nagy, domború homlokú ember vagy állat’, szerb-horvát дубина ‘koponya’, szlovén lubánja, cseh leb ‘ua.’, lengyel leb ‘fej’ stb. Lásd: óporosz arglobis ‘fejtető’ (PŽE I 90–91), óporosz lubbo ‘deszka, mennyezet’ (PŽE III 84–85). A szemantikai alap nyilvánvaló: „fej” → „a család feje; a gazdaság, a ház idősebbje, gazdája, главарь”. Ekkor a *labon- szóhoz már kapcsolódhatott a *-at- képző (vö. deiwuts ‘boldog, üdvözült’ < melléknév *deivūta- < *deivāta- ‘isteni, istenfélő, boldog, üdvözült’, PŽE I 193; porosz nagotis ‘vasfazék’ a *nagātīs ‘lábakkal ellátott vasfazék’ szóból < porosz melléknév *nagāta- ‘lábakkal ellátott’ < *nagā ‘láb, lábfej’ + *-(ā)ta- képző; lásd PŽE III 159); képzés szempontjából vö. litván galvōčius, galvōtis. A már idézett karácsonyi énekekből a labona[t]he szónak ez felelne meg: ponas randorius; хозяин; пан хозяин, a labona[t]he thewelyfe – хозяюшка, наш батюшка; pantáto... szókapcsolatnak pedig: Ez utóbbi két értelmezés, amelyekben a főnév tölti be az epiteton constans funkcióját (a voc. thewelyfe előtt), segíthetnek a német (?) -e végződés értelmezésében⁴. Végül a vizsgált alamizsnakérő szövegösszefüggésben ismét szóba hozható az a vélemény, amelyet Christian Stang William R. Schmalstieghez írt levelezésében fogalmazott meg (McCluskey, Schmalstieg, Zeps 1975: 162; Dini 2000a: 201): eszerint a thoneaw egy konkrét személyt jelöl, Antonijus nevűt: „Jó napot, Antonijau, jó atyácskánk”. Ezt a lehetőséget Bammesberger (Bammesberger 1998, 125–126) és Dini (Dini 4. Talán más utat is választhatnánk, és a labonache alakban diakronikusan az acc. sg. labban ‘jószágot’ és (az első sor *kail-ei-s alakjával analóg módon) a 2. személyű egyes számú óporosz felszólító módú *nes-ei-s ‘vidd’ alakot lássuk. Történetileg talán rekonstruálható volna a folklórszöveg egy korai alakja, amelyet akkor használhattak, amikor az óporosz *nes- igét még nem szorította ki az óporosz *pēdi-tvei ‘hordozni’: kail-e[i]-s rikis / labban nes-e[i]-s tewelis „tégy egészségessé, Istenem, / vidd a jószágot, atyácskám”. Mivel ez a rekonstrukció egy másik rekonstrukcióra épül, megfontolásunkat lábjegyzetbe tesszük. Straipsniai / Articles 19 2000b, 398), de elutasítja mint elméletit és meggyőzőtlenet Kortlandt (Kortlandt 1998, 128). A karácsonyi köszöntés további alátámasztást nyújt neki. Valóban, a karácsonyi énekekben a személynevek megszokott jelenségnek számítanak, nagy változatosságban fordulnak elő (KL 357, 345 A – Arlauskas, Arlauskienė, Barisa, Bielinis, Čelna, Ignotas, Janulevičienė, Kasparavičius, Kašeta, Saikauskas, Kabaras, Valatka, Valatkienė, Velička, Adelė, Gabriukas, Juozas, Petrutis; KL 357, 345 B – Baltramiejus, Grinkevičienė, Tamosius, Žukauskas, Žukauskienė): Utazik az úr, Duos nekünk Maceika, karácsonyi köszöntéskor hordó zabot, köszönt, köszönt. És odaérkezett Ó Mocėjienė – In Maceikas birtokára: kalácsot, lent, köszönt, köszönt. (380 B sz., KL 357, 345 – Dainynas XX 621) A személynév használata nem ellenkezik a karácsonyi énekek poétikájával. Ellenkezőleg, a személynév jól megindokolhatja a problémás thoneaw fakultatív jellegét. A szóbeli szövegnek ezen a helyén állhatott volna a helyettesítője, vagyis bármely más megszólított szomszéd vagy ismerős neve. A hely azonban gyakran kitöltetlenül is maradt, amikor egy egész családhoz, emberek egy csoportjához vagy egy ismeretlen személyhez szóltak. Így ilyen esetben le kellene mondani a thoneaw szokásos felbontásáról: tho ‘te’ és neaw ‘nincs’. Továbbá, ha az indulatszó után elfogadjuk a tulajdonnevet, *kailerīkīs, a porosz szerzői distichon hirtelen sokkal hexameteresebbé válik, mert előkerül a hiányzó szótag. Megfontolásra a következő rekonstrukciót lehetne javasolni: – U U /– U U / – U U / – U? /? U U /– U K a y l e r e k y f e · [A n] t h o n e [i] a w l a b o(n) n a c h e t h e w e l y f e · Az Antonijus név első szótagjának kiegészítése az akkori írásgyakorlattal – a szavak összevonásával, különösen az írásra rendelkezésre álló hely hiányával – indokolható. A hexameter lejegyzőjét bizonyosan korlátozta, hogy egy adott szöveget egy sorba kellett illesztenie, miközben nem terjeszkedhetett át a lap másik hasábjára. Magától értetődik, hogy a grafikailag rövidített szöveget felolvasáskor másképpen ejtették, mint ahogyan le volt írva. Elméletileg ugyanez a mechanizmus ebben az esetben is működésbe léphetett. Így a bázeli kis mű első két sora – ha a karácsonyi szóbeli hagyománnyal való összevetés megalapozott – a köszöntés, megszólítás, udvarias odafordulás szakaszát tükrözi. A további megfontolásra érdemes olvasatokként a következő változatok javasolhatók: Kayle rekyfe · labonache thewelyfe · „Jó napot, / Üdvözlöm, uram, gazdaapám! / kedves apám! / jó apánk!” És a másodlagos (szerzői) distichon összetételében is, változó természetű és fakultatív [An]thoneaw mellett: 20 Acta Linguistica Lithuanica LXIX Kayle rekyfe · [A n] t h o n e a w labonache thewelyfe · „Jó napot, Antonijau, jó gazdánk, atyánk“ „Jó napot, te már nem vagy jó gazdánk, atyánk“ 3. A karácsonyi köszöntés, vagyis az anyagi javak kérése, követelése a harmadik és negyedik sorban valósul meg. Ez a 2. személyű többes számú felszólító módú alakokban jelenik meg: poyte ‘itassátok, igyatok’, doyte ‘adjatok’. Ez a magyarázat formailag a legelfogadhatóbb (McCluskey, Schmalstieg, Zeps 1975: 161; Bammesberger 1998: 122), mindazonáltal elvetették az ivászat kontextusának ellentmondó volta miatt (amelyet viszont két egymást követő „homályos” szóból, thoneaw és labonache, rekonstruáltak): „A szövegkörnyezetből úgy tűnne, hogy itt a pr. ‘inni’ ige főnévi igeneve szerepel” (Mažiulis 1975: 129); „McCluskey, Schmalstieg és Zep formailag elfogadható feltevése szerint itt felszólító mód állhat, ám ebben az esetben el kellene ismerni a szöveg tartalmából fakadó nehézségeket” (Dini 2000b: 399). Talán a fentebb kifejtett megfontolások és a szöveg javasolt olvasata feloldják a szöveg értelmezésének néhány nehézségét? Mivel a felszólító mód használata a karácsonyi köszöntés kontextusában teljesen indokoltnak tűnik, a felszólító alak is motivált volna, és a várt helyen állna. Ezzel szemben a főnévi igenév azonosításához számos javításra volt szükség – a végződések és a tőmagánhangzók tekintetében. Hasonlóképpen jártak el a mellette álló koyte és nykoyte alakokkal is. Bár alakjuk tökéletesen megfelel a praes. 3. személyű egyes és többes számnak (quoiōte ‘(ő) akar’ III 57₁₉; quoiōte ‘(ők) akarnak’ III 99₅, quoiōtā ‘ua.’ III 51₁₆), az akkor rekonstruált szövegkörnyezetnek és a szövegnek tulajdonított jelentésnek nem volt rájuk szüksége. A szavakat a praes. 2. személyű egyes számú quoi ‘akarsz’ alaknak és a tu ‘te’ enklitikus névmásnak értelmezték (amelyet az előző sorban tho alakban kellett volna írni). Most, a szöveg keletkezésének másik lehetséges kontextusát mérlegelve, érdemes visszatérni az eredeti alakhoz. A formai kritériumot követve a következőt különítjük el: Eg: koyte: poyte: kötőszó, praes. 3. személy, felszólító mód egyes szám, többes szám, 2. személy, többes szám nykoyte: pēnega doyte: praes. 3. személy, birtokos eset, felszólító mód egyes és többes szám, 2. személyű többes számmal tagadás A koyte ir nykoyte helyett szemantikailag a praes. 2. személyű többes számú alak illene („Ha akartok – adjatok inni, ha nem akartok – adjatok pénzt”), ám akkor indokolni kellene a –ti végződés elnyelését (quoiōtēti ‘akartok’ III 107₉, III 115₂₀). Aligha lehet ezt „leírni” a rím kedvéért, ahogyan a bázeli szöveg esetében gyakran teszik, vagy haplológiának tekinteni. Úgy tűnik, egyszerűbb lenne egy másfajta szemantikai értelmezés: „Ha akar (a karácsonyi köszöntők / az), itassátok (őket / őt) [vagy: „igyatok (együtt)”]; ha nem akar (inni), adjatok pénzt.” A kauzatív poyte ige státuszát alátámaszthatja a s. s. nournu ‘itatni’, valamint a felszólító nou, noume ‘itass, itassatok’ alak (orosz noumb-numb, lengyel poić-pić stb.). A harmadik személyű alakok Straipsniai / Articles 21 A koyte ir nykoyte használata a közvetítő részvételével is magyarázható. Elképzelhető olyan helyzet, amikor a látogató státusza nemigen teszi lehetővé, hogy a saját nevében kérjen alamizsnát, ezért ezt a feladatot egy segítő kísérő vállalja magára (például a papok karácsonyi adománygyűjtése, amelyről alább lesz szó), vagy amikor a csoport vezetője az összes karácsonyi adománygyűjtő nevében kér alamizsnát. Az első esetben a koyte ir nykoyte praes. 3. személyű egyes számként („ha [ő] akar...”), a másodikban pedig praes. 3. személyű többes számként („ha [ők] akarnak...”) szerepelne. Külön meg kell vizsgálni, hogy a harmadik személy (az egyik király vagy Jézus) javára történő karácsonyi adománygyűjtés nem éppen a háromkirályok-napi kis darabok sajátos vonása volt-e. Az egyik király, a fekete Baltazár végezte a ház rituális megtisztítását, társai pedig az általa végrehajtott cselekedetekért cserébe ajándékot kértek: Mi, három király, hozzátok jövünk, szerencsét, egészséget kívánunk nektek, szerencsét, egészséget, sok-sok évet! Messziről jöttünk hozzátok. Messze van az út, amelyet megtettünk, Szeretnénk megismerni szíveteket. Hátul a fekete barátunk, felétek nyújtja az állát! Mindenütt füstölögni fog, velünk együtt ajándékért könyörög! (Zíbrt 2006, 63) A karácsonyi énekek összefüggésében a részeshatározói értékű birtokos eset használata is jobban érthető lehet: pēnega ’pénzt’. Úgy tűnik, nincs szükség többes számú alak rekonstruálására (Schmid 1982: 289). A pénzbeli segély megszerzése érdekében a kérő pszichológiailag hatásos (kicsinyítő, lekicsinylő) módot választ, ezért rendszerint egy kis pénzecskét, garast, fillért, krajcárt stb. kér. Fennmaradtak olyan tanúságok, amelyek szerint a pénzbeli jutalmazás éppen a háromkirályok-napi adománygyűjtésre volt jellemző. Ez még bizonyos kötelezettséggé is vált, amellyel a későbbi időkben szembe is szegültek (Zíbrt 2006, 66). Végül a szintaxis szintjén is hasonlóságot találunk. A karácsonyi és más dalocskákban, amelyek az ajándékra törekvést, vagyis valamilyen jószág megszerzésének vágyát tükrözik, hagyományosan ingadozik a kérő által megnevezett lehetőségek köre. A kérő azt reméli, hogy ezt vagy azt, esetleg amazt kapja meg, ha pedig ezt nem, akkor legalább azt. A karácsonyi dalok sok ilyen lehetséges zsákmányt sorolnak fel: Adományt, adományt, nagymama, Adjon diót vagy almácskát, Ha diót nem ad, Átfúrom a bundáját. „Adományt, adományt, nagymama, Adjon egy kis diót vagy almácskát, Ha nem ad diót, Kilyukasztom a bundáját.” (Zíbrt 1910: 12) Húsvéti locsolóvers, de jó, színes tojást adjatok, ha színeset nem adtok, legalább fehéret adjatok, a tyúk majd tojik nektek másikat. „Mulatság, mulatság húsvétig, adjatok festett tojásokat, ha festettet nem adtok, legalább fehéret adjatok, a tyúkocska majd kikölt másokat.” (A mai napig széles körben elterjedt húsvéti recitáció.) 22 Acta Linguistica Lithuanica LXIX Te, gazda, ne késlekedj! Ajándékozz hamar! Piros-zöld szőlő! Mivel a mostani fagy nem engedi, hogy sokáig álljunk, gyorsan kell adni. Piros-zöld szőlő! Vagy egy lepény a kemencéből, vagy egy rosta a padlásról. Piros-zöld szőlő! Vagy egy kis kupa sör, vagy egy ötkopejkás. Piros-zöld szőlő! Vagy egy fazék káposztaleves, vagy egy adag bélből készült hurka. Piros-zöld szőlő! (Заленский 1912: 183) Koljadá, Koljadá, adj egy lepényt, vagy egy darab kenyeret, vagy fél rubelt, vagy egy bóbitás tyúkocskát, egy tarajos kakaskát! Vagy egy csomó szénát, vagy egy villát az oldalamba. (Афанасьевский сборник 2005: 134) A kért és kapott karácsonyi adomány, magától értetődően, a kalendáló rangjától függött. A gyermek a gyermeknek megfelelőt kapott, a nős férfi a férfinak valót, a pap a papnak megfelelőt, és így tovább. Az egyiknek diócska jutott egy almácskával, a másiknak egy darab sonka, a harmadiknak pénzbeli ajándék. A tárgyalt, XIV. század második feléből származó szöveg tartalma, amelyben ital és pénz szerepel, a kis mű címzettjére is utal. Az előzőleg használt megszólítást („atyuska”, a felkeresett ház gazdájához intézve) figyelembe véve olyan személy lehetett, aki jártas volt a könyvkultúrában és az írásbeliségben, valószínűleg alacsonyabb rendű egyházi felszentelést kapott pap (ordines minores), hiszen vélhetően neki és egy papnak illett leginkább efféle ajándék (éves javadalmazás). A kis mű „előadója” lehetett például városi írnok, filozófus, azaz diák is, akinek a kalendálás és más házról házra járó szokások komoly, egyszeri bevételi forrást jelentettek (pénzt kérhetett, de aligha számíthatott rá), vagy más, hasonló társadalmi állású személy. Számunkra különösen fontos lehet egy XV. századi cseh szatirikus irodalmi mű, amely az akkori karácsonyi dalocskák nyomán készült, és az akkori szokásokat rögzíti: Szenteste adj a plébánosnak pénzes kalácsot, és tiszteld meg drága itallal! Szenteste adj a papnak pénzbeli karácsonyi ajándékot, és tiszteld meg drága itallal. Straipsniai / Articles 23 Ezután várd a harangozót is az ünnepek között, és a közvetítőt [papot] is, miután felkészültél a koledálásra. Ha nem tudtál nekik pénzt adni, gabonával kellett megfizetned, kaláccsal, gyümölccsel. Később várd a harangozót az ünnepek között, és a [pap] közvetítőt is, felkészülve a koledálásra. Ha nem tudtál nekik pénzt adni, gabonával kellett fizetned, kaláccsal, zöldséggel. (Husitské písně 1952: 125–131) Más források megerősítik, hogy a pap leggyakrabban karácsonyeste járta körbe híveit. Látogatása során bizonyos újévi szertartást végzett: tömjénnel tisztította meg a házakat. Arra a helyre, ahol a pap ült, férjhez menni vágyó lányok vagy maga a háziasszony ült, hogy biztosítsa a háziállatok termékenységét, és így tovább (Zíbrt 1889: 265–266). Ezért a pap ajándékokat kapott. Karácsonyestétől vízkeresztig – amint egy XV. századi cseh emlék tanúsítja – már az alacsonyabb rangú klérus tagjai jártak házról házra (szintén tömjénnel), akiknek szintén illett pénzajándékot adni. De a pap sem vetette meg a vízkereszt napi többletkeresetet. Ismert egy 1594-es rendelet, amely megtiltotta a papoknak, hogy azon a napon kereszttel járják az utcákat és felkeressék a házakat (Zíbrt 1889: 13). Végül a koledálással, a jövőbeli zsákmány szkeptikus „tervezésével” a kolofon utolsó sora is összefüggésbe hozható: Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum. 4. Kiegészítésképpen röviden szeretnénk tárgyalni a zászlócskára feljegyzett német mondatot: ihs ich leid (a mai vízkereszti koledálók csillagot visznek, korábban keresztet vittek, a klérus pedig tömjént). A felirat fordítása: „Jézusom, szenvedek”. Ez a tartalom jól illik a koledálási szokásokhoz is, hiszen a kérvényező szegény emberként jelenítheti meg magát. Talán azonban érdemes egy másik olvasat lehetőségét is megfontolni: „Jézusom, vezetek” vagy „Jézusom, megyek”. Az első jelentés a leiten ’vezet’ igét feltételezné, amely a német alsó nyelvjárásban úgy tűnik, leiden alakot eredményezhette (vö. holland leiden). Ez viszont azt jelentené, hogy a felnémet névmási alak a német alsó nyelvjárás igealakjával keveredik. Kizárható ez a lehetőség? A második esetben kénytelenek vagyunk a leiden ige etimológiáját vizsgálni. A másodlagos ’szenved’ jelentés a ’megy, utazik’ jelentésből fejlődött ki. A szemantikai változás régiónként követhető nyomon. Számunkra az a fontos, hogy az új jelentés a Balti-tenger térségét a XIV. század eleje táján érte el5. De feltételezhető-e, hogy a régi jelentés hirtelen és mindenütt egyformán eltűnt? A német mondat ilyen értelmezése dinamizmussal ruházná fel az emberalakot. Ismeretes, hogy a koledálók jól szervezett csoportokat alkottak. A feladatok megoszlását a litván karácsonyi énekek is feltárják: 5 „Az ófelnémetben először adatolható jelentésváltozás láthatólag délről (alemann, rajnai frank) terjed észak felé, 1300 körül eléri a partvidéket, majd az alsónémetből átkerül a hollandba, a frízbe és az északi nyelvekbe” (Etymologisches Wörterbuch des Deutschen von Wolfgang Pfeifer. Online elérhetőség: http://www.dwds.de/?qu=leiden). 24 Acta Linguistica Lithuanica LXIX Gyerünk, fiúk, kántálni, karácsony, karácsony után koldulni, karácsony. Akik kaparnak – kutyát hajtani, karácsony, akik áhítatosak – imádságot mondani, karácsony, akik bátrak – kenyeret kérni, karácsony. (374. sz., KL 365 – Dainynas XX 613) „Egyesek kértek, mások hoztak”, a kérők között pedig volt egy tapasztalt karácsonyi kántáló – a vezető, aki az egész csoportot képviselte (vö. a litván–belarusz óhitűeknél вожатый, ukránul береза́, атаман; belaruszul начинальник; szerbül домаћин, дедај, старешина; bolgárul станеник, цар stb.). Ő kezdte, vezette és mindenki nevében beszélt (ez magyarázhatja a 2. személyű többes számú koyte ir nykoyte alakok használatát is). Az ő irányítása alatt különítették el a kántálókat; ellenkező esetben előfordulhatott volna, hogy ugyanaz a csoport ugyanazon a helyen egynél többször jár kántálni. Jézus megszólítása sem volna meglepő, hiszen az alamizsnát gyakran Jézus nevében és az ő javára kérték („Jézuska nem kér tejet..., adjatok [neki] egy tallért”, vö. „Ha akarja [Jézuska], itassátok [őt], ha nem akarja – adjatok pénzt”): Fiú született ott, engem küld hozzátok, hogy adjatok neki karácsonyi ajándékot, én pedig átadom neki. Kenyérkét nem akar kapni, megetette az anyja, inkább tallért vagy dukátot küldjetek neki. Szépen kérem, bocsássatok el, nincs időm itt állni, még Betlehembe kell mennem ringatni a kisdedet. „Ott született egy kisfiú, engem küld hozzátok, hogy adjatok neki karácsonyi ajándékot, én pedig átadom neki. Kenyérkét nem akar enni, az anyja adott neki ennivalót, inkább tallért vagy dukátot küldjetek. Szépen kérem, ajándékozzatok meg, nincs időm itt állni, még Betlehembe kell mennem ringatni a kisgyermeket.” Kaleda-maleda! Adj egy lepényt, nem nekem, bűnösnek – hanem a mennyei királynak... (Корепова 2009: 48) Mindez arra enged következtetni, hogy a lerajzolt emberke a karácsonyi kántálás helyzetét ábrázolhatja, a porosz szöveget pedig úgy lehet értelmezni, mint a kántálók vezetője vagy a házakat felkereső pap (illetve a papi segítők köréhez tartozó személy) által mondott szavakat. A kép és a szöveg együttes alkalmazása a modern képregényre emlékeztet, amelyben a szereplő szavai egy beszédbuborékban lebegnek. A különbség az, hogy a porosz nyelvű szöveg a szereplő szóbeli megnyilvánulását tárja fel, a német feliratnak pedig más a rendeltetése. A helyzetet írja le. A karácsonyi időszakhoz esetlegesen kapcsolódó Bázeli kódexbeli (63r) elemek erősen emlékeztetnek az úgynevezett Háromkirályok Straipsniai / Articles 25 cédulákat (kolední lístky tříkrálové), amelyekkel a karácsonyi köszöntők megajándékozták a tekintélyesebb házigazdákat, és amelyekért jövedelmezőbb karácsonyi alamizsnát kaptak. A képet (amelyet természetesen később nyomtattak és egységesítettek6) itt kézzel írt karácsonyi dalocska vagy saját szerzeményű karácsonyi versike kísérte. A karácsonyi Háromkirály-cédulák osztogatása Csehországban még a XVIII. században is elterjedt volt (Zíbrt 2006: 62–63, 199; Zíbrt 1905: 199). Így a bázeli szövegecske karácsonyi énekekkel való összevetése egyszerre több szempontból is alátámasztható. Elsősorban stilisztikai és tartalmi egyezésekről van szó. A karácsonyi alamizsnakérés példáihoz hasonlóan ebben is több összetevő különíthető el: üdvözlés (bár nem feltétlenül)7, udvarias megszólítás és felszólító módban kifejezett buzdítás. A kért dolgok, vagyis ital vagy pénz, a házigazdához intézett megszólítás thewelyf, végül pedig az alamizsnagyűjtés ideje arra utal, hogy a szerző-előadó az alsópapság közegéből származott; legalábbis erre lehet következtetni a XIV–XV. századi cseh viszonyok alapján. Nem kevésbé fontos a porosz felirat kéziraton belüli megjelenésének kontextusa. A karácsonyi időszakra, konkrétan vízkereszt előestéjére közvetlenül a kolofon utal, amelyhez latin hexameter, egy ember ábrázolása, német megjegyzés és egy porosz szövegecske társul. Emiatt a kolduló ember figurája, a zászlócska és a porosz nyelvű szöveg egyaránt a kolofon elválaszthatatlan részeként értelmezhető. Ez alátámasztaná azt a korábban megfogalmazott feltevést, hogy Nicola Oresme művének másolója porosz volt. A kép és a szöveg együttese műfaját tekintve egy, az ivós rigmusoktól (Trinksprüche) távoli jelenségre emlékeztetne: a karácsonyi Háromkirály-cédulára (tříkrálové lístky). A porosz szöveg lehetséges eredetét figyelembe véve, amely házról házra járó szokásokhoz és a naptári folklórhoz vezet, valószínűleg lehetővé válik a porosz mű keletkezésének megvilágítása. A hexameterhez hasonló kétsoros vers feltehetően egy négysorosból fejlődött ki, amelyet valószínűleg metrikai megfontolásból kétféleképpen alakítottak át: fakultatív módon beillesztették az (An)thoneaw elemet, és a rekyf, thewelyf végéhez hozzáadták az -e végződést. A porosz szöveg keletkezési körülményeinek újonnan javasolt értelmezése némileg más nyelvészeti elemzésre ösztönöz, különösen a mű második része esetében, ahol elsősorban a formai kritériumot kell követni. A szöveg hagyományos értelmezése a következő modellen alapul: megszólítás – a címzett negatív jellemzése – e jellemzés indoklása. Vagyis: „Üdvöz légy, gazda, te nem vagy a mi jó apácskánk; ha inni akarsz, de pénzt nem akarsz adni.” Alternatívaként a következő értelmezés javasolható: üdvözlés – udvarias megszólítás (a karácsonyi köszöntő a házigazdához intézi) – főnévi igenévvel kifejezett felszólítás-kérés. Vagyis: „Jó napot, gazda apácska; ha akarsz (látogatók, Jézuskám) – itass meg bennünket, ha nem akarsz – adj pénzt”, illetve „Üdvöz légy, uram, jó apácskánk; ha akarsz (látogatók, Jézuskám) – itass meg bennünket, ha nem akarsz – adj pénzt.” 6 Közülük kettőt Zíbrt közölt (1905). 7 Az indulatszó más funkcióval színesítené a szöveget, de egyébként nem szükséges. A hagyományos „üdvöz légy, uram” fordulat nélkül is meg lehet lenni. Ebben az esetben két egymást követő megszólításunk lenne, ami természetes – a népköltészetben számos tautológia található: „Üdvöz légy, uram, jóságos apácska...” 26 Acta Linguistica Lithuanica LXIX A szöveg javasolt olvasata a porosz művet az írott emlékek tiszteletre méltó sorába emelné, amely Gilgamessel kezdődik, a közeli rokon nyelvi környezetben pedig a litván 1262-es krónikával zárul. Sovijus mondájától alapvetően a nyelve különböztetné meg. Így a baltiak legrégebbi szövege egyúttal a balti folklór legrégebbi, eredeti nyelven lejegyzett alkotása is lehet. S Z A K I R O D A L O M A r d o i n o D i e g o 2012a: On the current location of the Old Prussian Trace of Basel. – Baltistica 47(2), 349–358. A r d o i n o D i e g o 2012b: La Traccia di Basilea nel suo contesto tedesco-latino: aspetti codicologico, paleografico e filologico. – Индоевропейское языкознание и классическая филология-XVI (чтения памяти И.М. Тронского), ред. Николай Н. Казанский. Санкт-Петербург: Наука, 19–33. B a m m e s b e r g e r A l f r e d 1998: Anmerkungen zum Baseler Epigramm. – Baltistik: Aufgaben und Methoden. Heidelberg: C. Winter, 121–126. Dalgyűjtemény XX – Lietuvių liaudies dainynas 20. Advento-Kalėdų dainos. Vilnius: Litván Irodalmi és Folklórintézet, 2007. D i n i P i e t r o U m b e r t o 2000a: Sul ‘Frammento di Basilea’ e altri inediti nel carteggio fra Chr. Stang e W. R. Schmalstieg. – Res Balticae 6, 195–209. D i n i P i e t r o U. 2000b: Baltų kalbos. Lyginamoji istorija. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. E n d z e l ī n s J ā n i s 1982: Darbu izlase 4. Rīga: Zinātne. Husitské písně 1952: Husitské písně. Praha: Československý spisovatel. K o r t l a n d t F r e d e r i k 1998: Who is who in the Old Prussian Epigram. – Baltistik: Aufgaben und Methoden. Heidelberg: C. Winter, 127–128. L e m e š k i n I l j a 2013: Bázeli glosszák: poroszok és prágai baltiak. – Baltistica 48(1), 103–117. M c C l u s k e y S t e p h e n C., S c h m a l s t i e g W i l l i a m R., Z e p s V a l d i s J. 1975: A bázeli epigramma: Új kisebb óporosz szöveg. – General Linguistics 15, 159–165. M a ž i u l i s V y t a u t a s 1975: A balti írásbeliség legrégebbi emléke. – Baltistica 11(2), 125–131. M a ž i u l i s V y t a u t a s 2004: Prūsų kalbos istorinė gramatika. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. PEŽ I–IV – M a ž i u l i s V. A porosz nyelv etimológiai szótára 1–4. Vilnius: Mokslas, 1988–1997. P u r k a r t J o s e f 1983: The Old Prussian Basel epigram: an interpretation. – General Linguistics 23, 29–36. Straipsniai / Articles 27 Schaken Jos 2006: Observations on the Old Prussian Basel epigram. – International Journal of Slavic Linguistics and Poetics 44–45, 331–342. Schmid Wolfgang P. 1982: Jesus, ich leid. – Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft, Sonderheft 50. Innsbruck: Institut für Sprachwissenschaft der Universität Innsbruck, 205–208. Slovenské koledy 1992: Slovenské koledy: Od Štedrého večera do Troch kráľov. Bratislava: Práca. Zíbrt Čeněk 1889: Staročeské výroční obyčeje, pověry, slavnosti a zábavy prostonárodní pokud o nich vypravují písemné památky až po náš věk. Příspěvek ke kulturním dějinám českým. Praha: Nákladem J.R. Vilímka. Zíbrt Čeněk 1905: Lístky, rozdávané při koledních obchůzkách Tříkrálových. – Český lid 14, 199–201. Zíbrt Čeněk 1910: Hoj, ty Štědrý večere... (Od Vánoc koledou do Nového roku). Praha: Nakladatelství F. Šimáčka. Zíbrt Čeněk 2006: Veselé chvíle v životě lidu českého. Praha: Vyšehrad. Афанасьевский сборник 2005: Афанасьевский сборник. Материалы и исследования. Выпуск III. Календарные обряды и обрядовая поэзия Воронежской области. Воронеж: Издательство Воронежского государственного университета. Голас... 1995: Голас з невъчэрпнай і жыватворнай крыніцы. Мінск: Навука і тэхніка. Заленский Эдуард 1912: Что поет современная деревня Псковского уезда. Псков: Электрическая типо-литография губернского земства. Календарно-обрядовая... 1981: Календарно-обрядовая поэзия сибиряков. Новосибирск: Наука. Корепова Клара 2009: Русские календарные обряды и праздники Нижегородского Поволжья. Санкт-Петербург: Тропа Троянова. Новиков Юрий 2002: Волочебный обряд у старообрядцев Литвы и Беларуси (тексты). – Slavistica Vilnensis (Kalbotyra 51(2)), 185–196. Обрядовая поэзия. Москва: Современник, 1989. A bázeli négysoros / kétsoros vers: ajándékkérés példája ÖSSZEFOGLALÓ Egy híres porosz feliratot, amelyet 1975-ben találtak a Bázeli Közkönyvtár és Egyetemi Könyvtár egyik kódexében, máig a legrégebbi balti nyelvű szövegnek tartanak; gyakran egy diák tréfájaként értelmezik, amely nyelvtani szempontból nem túl sikerült. A hagyományos 28 Acta Linguistica Lithuanica LXIX értelmezés már felülvizsgálatra szorul, amit aktívan ösztönöz a szöveg tartalmának eltérő értelmezése, valamint a porosz kétsoros szerzőségére vonatkozó más elképzelések. Egy alternatív olvasat a szöveg keletkezéstörténetéből indul ki. Röviden szó esik a szerzőség kérdéséről: vajon egy porosz maga alkotta meg az egész mondatot, vagy kész szövegezést használt. Ez lehetővé teszi, hogy elkülönítsük a szóbeli, azaz folklór jellegű szövegjegyek rétegét a porosz felirat szerzői rétegétől. A betoldások eltávolításával kísérletet tesznek az elsődleges forma, vagyis a ténylegesen használt énekelt vagy recitált négysoros rekonstruálására. A szerző ezután a porosz szövegrész és egy latin kolofon kapcsolatára összpontosít; utóbbi határozza meg a forrás lejegyzésének idejét, vagyis vízkereszt előestéjét. Az évszak, valamint az évnek ehhez az időszakához kapcsolódó énekek lehetővé teszik, sőt szükségessé teszik, hogy megpróbáljuk azonosítani azokat a karácsonyi énekeket, amelyek kifejezetten az ajándékkérés motívumát tartalmazzák. Az egyes szavak elemzése a Kayle rekyfe kifejezéssel kezdődik, amelyet nem „Jó napot, uram” megszólításként, hanem „Jó napot” köszöntésként értelmeznek; összetételében például a litván Skalsink dieve és a cseh Pozdrav pánbůh köszönésre emlékeztet. A felszólító mód indokolná az „additív” -e használatát a Kayle szóban, valamint a „Isten” jelentésű rekyfe lexémát. A mondatnak ezen a helyén álló indulatszót a karácsonyi énekek poétikája is alátámasztaná, mivel a házhoz érkezés szorosan összefüggött a házigazda és a háziasszony illő köszöntésével. A karácsonyi énekek felépítésében a megszólított személyekhez intézett megszólítás(ok) a következő helyen állhat(nak). A porosz szövegben ezt a thewelyfe vokativuszi alak fejezi ki. Az ezt megelőző labonache szót Schmid értelmezése szerint „a mi jó [emberünk]” jelentésűnek tekintik. Az Epiteton constans („jótevő”), a „hozz gazdagságot” jelentésű felszólító alak, valamint a főnévi, vokativuszi „házigazda” jelentés is felmerül; ezek ugyancsak alátámasztanák a kéregetés hagyományát. Felmerül az a lehetőség is, hogy a thoneaw szó egy (An)tonio nevű konkrét személyre utal. Példák szemléltetik, hogy a személynevek használata a karácsonyi énekekben mindennapos jelenség; ez pedig alátámasztja a thoneaw opcionális jellegét. A porosz szöveg végének értelmezése egy formai kritériumon alapul, amely lehetővé teszi a karácsonyi énekek felszólító módban megfogalmazott, sorrendet kérő elemének rekonstruálását: „Ha (a karácsonyi köszöntő) úgy kívánja – adjatok neki inni, ha nem – hozzatok neki egy fillért.” A hasonlóság a mondattan szintjén figyelhető meg. Míg a karácsonyi köszöntők által kért dolgok társadalmi hovatartozásukat jellemzik, a 14th–15th. századi cseh szokások kerülnek a figyelem középpontjába. A következtetés szerint az ilyen szövegezés inkább az alacsonyabb rangú papokhoz illene. Beérkezett: 2013. december 20. ILJA LEMEŠKIN Károly Egyetem, Prága Jana Palacha 2, 116 38 Praha 1, Czech Republic [email protected] Straipsniai / Articles 29