Bazelio ketureilis / dvieilis – dovanų prašymo pavyzdys

11straipsniai / cikkek iLja LeMeŠkin Prahos karolio universitetas Tudományos kutatási irányok: a régi balti irodalom és írásbeliség, összehasonlító folklorisztika, lexikográfia, a baltisztika története. baZeLio ketureiLis / dVieiLis – doVanų PraŠyMo PaVyZdys1 Quatrain / couplet of basel: example of a Plea for gifts annotáció A tanulmány Diego Ardoino 2012-es kutatásának folytatásaként tekinthető, mivel a kolofon és a porosz szöveg közötti kapcsolat itt kibővül. A porosz nyelvű bejegyzés énekelt vagyis recitatív folklóralkotásként (négysoros versként) értelmezhető, amely szorosan rokon a karácsonyi énekekkel (és a naptári házaló rítus egyéb alkotásaival). A karácsonyi köszöntés és az ajándékkérés kontextusához kapcsolható mind a meghajló emberke (kinyújtott kézzel), mind pedig a német megjegyzés, amelyek a porosz bejegyzéssel együtt a kolofon sajátos folytatását alkotják. Ez alátámasztja a korábban megfogalmazott feltételezést, miszerint Nicola Oresme művének másolója porosz volt. A porosz szöveg némileg eltérő nyelvészeti értelmezését javasoljuk. 1 A 2013–2014-es tanévtől kezdve a Károly Egyetemen elindult a baltisztikai mesterképzés új kurzusa, Az óporosz nyelv alapjai és szövegolvasás. E cikk szerzője korábban a XIV. századi prágai balti diaszpórát kutatta, amely meghatározhatta a bázeli szövegecske létrejöttét, ezért az első félévben lényegesen hosszabb időt szenteltünk éppen e nyelvemlék elemzésének. A hallgatói csoportot Lera Ivanova és Jan Bičovský alkotta. A velük közös munka során alakult ki e cikk közös koncepciója, amely jelenlegi formáját Grasilda Blažienė professzor ösztönzésére nyerte el. Különösen fontosak voltak a recenzens, Pietro Umberto Dini professzor és Rolandas Kregždys doktor megjegyzései és hivatkozásai. A folklorisztikai szempontokat további megbeszélések keretében vitattuk meg Bronislava Kerbelytė és Jurij Novikov professzorral. A jelenleg közzétett munkát azonban nem lehet befejezett tanulmánynak tekinteni. A folklorisztikai anyag minimálisan került bemutatásra, csupán annyira, hogy feltáruljanak az összehasonlított művek szerkezetének közös vonásai. A történeti-földrajzi folklorisztika elvei szerint leginkább a balti (litván) és a szláv (keleti szláv; a lehetséges műfaji diffúzió miatt cseh) anyagra támaszkodtunk. Hasznos lenne kibővíteni az összevetett szövegek korpuszát, mivel nagy a valószínűsége annak, hogy további szövegkritikai, tipológiai és genezisbeli azonosságokra találunk. Néhány itt felvetett grammatikai kérdés feltárása is elégtelenül részletes marad. Főbb szavak: a baseli porosz kétsoros / négysoros vers, karácsonyi énekek, ajándékkérés. kulcsszavak: porosz páros sor / a baseli négysoros, karácsonyi énekek, ajándékokért való könyörgés. 12 Acta Linguistica Lithuanica LXIX megjegyzés a tanulmány a Diego Ardoino által 2012-ben kezdeményezett kutatás folytatásának tekinthető, mivel egy újabb szempontból tárja fel a kolofon és egy porosz szöveg kapcsolatát. A porosz nyelvű feliratot énekelt vagy recitatív folklórdarabként (négysorosként) értelmezik, amely nagyon hasonlít a karácsonyi énekekhez (és a házról házra járás rítusának más naptári szövegeihez). Mind a meghajló férfi alakja (kinyújtott kézzel), mind pedig egy német nyelvű feljegyzés, amelyek a porosz felirattal együtt a kolofon sajátos folytonosságát alkotják, kapcsolatba hozhatók a karácsonyi kántálás és az ajándékokért való könyörgés kontextusával. Alátámasztja azt a korábbi feltevést, hogy az írást, amely Nicola Oresme művét lemásolta, egy porosz személy készítette. A szerző a porosz szöveg némileg eltérő nyelvészeti értelmezését javasolja. Не пора ли да вам, хозяин, дарить-жаловать? Не рублем-ти вам, хозяин, не полтиною, Хоть одною золотою, сударь, гривною, Хоть по рюмочке винца да по стаканчику пивца. (Обрядовая поэзия 1989: 84) A porosz szövegrész megfejtése és olvasata szorosan összefügg a felirat rendeltetésének, valamint a szöveg keletkezési körülményeinek értelmezésével. A feliratot létrehozó személyről alkotott felfogástól függ a szöveg nyelvészeti értelmezése is. Legtovább a diák szerzőségét tárgyalják: „[…] bPt humoros-ironizáló jellegű kifejezés, amelyet (részegen) feltehetően egy studiózus mondott egy másik studiózusnak (barátjának) […]“ (Mažiulis 1975: 130). Ez a feltevés lehetővé tette, hogy a hexameter tökéletlenségét és az -e betű hozzáadását „a tanuló ifjúság nyelvi zsargonosságával és szójátékosságával” (Mažiulis 1975: 125) igazolják. A „studiozo” képe, amelyről kiderült, hogy nagyon hasznosnak bizonyult a szöveg értelmezésében, legitimálta a sajátos „hibavadászatot”. A szövegjegyzet csekély terjedelmét figyelembe véve a grafikai javítások száma aránytalanul nagynak tűnik. A felismerhető hibák láncolata ellenőrzést igényel (bammesberger 1998; dini 2000b, 397–400), különösen akkor, amikor a kocsma terének képétől eltávolodva a kétsoros vers más tartalmát (schmid 1982), valamint a bázeli kis mű szerzőségére pályázó további jelölteket is számba vesszük: a szerzetest (Purkartas 1983), a könyvkultúrában jártas diákot (ardoino 2012b); célszerű az alkotói eredet meghatározásával, vagy legalább e módszertani probléma felvetésével galiau profesionalus perrašinėtojas (schaeken 2006; Lemeškin 2013). alternatyvų bazelio teksto perskaitymą, tokio perskaitymo pagrindimą, ko gero, kezdeni. Mindeddig ugyanis nem világos, hogy a porosz maga találta-e ki az egész mondatot, vagy valamilyen kész megfogalmazást használt fel. És ha valamilyen forrásra támaszkodott – szó szerint ismételte-e meg azt a régebbi példát? Nehéz volna elhinni, hogy a porosz valahol olvasott mondatot pontosan megismételt volna, azaz lemásolta volna, mégpedig az eredeti számos hibájával együtt. A szóbeli, azaz folklorisztikus szöveg ezzel szemben csiszolt szokott lenni, ezért abban nem kellene a tárgyalt versikének, úgy tűnik, jól értelmezhetőnek lennie az alamizsnakérés és az ajándékozás 13tanulmányok / articles bizonytalan nyelvi dolgok legyenek. talán éppen ezért hajlanak leginkább arra, hogy az átíró személyében a szerzőt is felismerjék, jóllehet e lehetőség alátámasztására komoly érvek hiányoznak. bárhogy is legyen, a bázeli kétsorosban a kutatók hexameterre utaló jegyeket találnak. Ezt a gondolatot, jóllehet nagyon óvatosan, elsőként Vytautas Mažiulis fogalmazta meg: „úgy tűnik, hogy ezt a két sort hexameterben írták, bár daktilusai és spondeusai meglehetősen mesterkéltek” (Mažiulis 1975: 125). Érdekes kapcsolatot a kolofon hexameterével, az Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum-mal diego ardoino tárt fel (ardoino 2012a: 350–354). Természetes, hogy a hexameter szerkezete és a porosz szöveg lapon való elrendezése alapján a mondatot (szinkrón módon) disztichonként értelmezték: kayle rekyſe · thoneaw labonache thewelyſe · eg · koyte · poyte · nykoyte · pēnega doyte · azonban a ritmikai összecsengést2, a belső rímet (Kayle – labonache; rekyſe – thewelyſe; poyte – doyte; eg koyte – nykoyte), valamint a szófajok, azok alakjainak és a szemantikai párhuzamosságát (erről később) figyelembe véve a versszakot négy sorra lehetne felosztani. Ehhez azonban el kellene távolítani a thoneaw-t, amely meghosszabbítja a sort, és fakultatívnak bizonyul: kayle rekyſe · ? ? ∪ − ∪ labonache thewelyſe · ? ? ? ? ∪ ∪ − ∪ eg · koyte · poyte · ∪ − ∪ − ∪ nykoyte · pēnega doyte · ∪ − ∪ − ∪ ∪ − ∪ így a thoneaw-t olyan betoldásnak lehetne tekinteni, amely új metrikai formát kölcsönözve (a kolofon hexameterének hatására) megcáfolja a versike eredeti lényegét: „te már nem”, vagy még más funkciót tölt be (erről később). Más szóval, a bazeli szövegben talán érdemes volna két réteget elkülöníteni: az elsődleges, szóbeli, valamint a szerzői réteget. Az újalkotás, a szerzői átdolgozás a thoneaw beillesztésében és az -e elem hozzáadásában ragadható meg, amelyek következtében az első strófa, a hexameterre emlékeztető, ötlábú fonal is létrejön. kontextusában. ez nem jelenti azt, hogy a bejegyzést hátrahagyó személy valaha is kinyújtott kézzel koldult volna a Karolis hídon vagy bárhol máshol. az ajándékkérés legszembetűnőbb motívumai karácsonyi énekekben fordulnak elő. ezekkel hasonlítható össze mindenekelőtt a bázeli négysoros, és nem csupán a tartalmi vagy stiláris azonosság miatt. Ezt lehetővé teszi, sőt meg is követeli az Estiones Super Quattuor Libros Methororum átírásának befejezése, amely éppen a karácsonyi daryti pats kolofonas, prie kurio šliejasi ir lotyniškas hegzametras, ir žmogaus figūrėlė su ištiesta ranka, ir prūsų tekstelis, mat jame nicola oresme’s veikalo Quidőszakhoz – in vigilia epiphanie – kapcsolódik: a 2. <oy> aszonanciát nem tartalmazó sorokban úgy tűnik, az alliteráció jelei fedezhetők fel: kayle rekyſe · / labona[t]he thewelyſe · / eg · koyte · poyte · / nykoyte · pēnega doyte. 14 acta Linguistica Lithuanica LXIX 1 PaV. töredék f. 63r – Universitätsbibliothek Basel, jelzet f.V.2. Diego Ardoino fényképezte, és ebben a kiadványban való felhasználását szívesen engedélyezte: anno domini millesimo c˚c˚c ˚ ſexagesimo nono finite sunt que ſtiones metheororum per manus illius qui scripsit eas et c in vigilia epiphanie per manus illius qui scripsit eas omnibus omnia non mea sompnia dicere possum amen. Az utolsó sor, a kolofon, meghatározta a további szöveg epikus formátumát. a kolofon és az azt követő porosz bejegyzés között azonban valószínűleg egy másik szoros kapcsolat is megfigyelhető. A „kolduló” emberke figurája és a porosz felirat megfelel a forrás másolásának a kolofonban meghatározott idejének – vízkereszt előestéjének. Az évszak és a csak ebben az időszakban felcsendülő dalocskák valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy megfelelő tartalmú bejegyzés szülessen. 15straipsniai / articles az egyes szavakat a következőképpen lehetne értelmezni: 1. A Kayle rekyſe szókapcsolat üdvözlő megszólításként értelmezhető, amellyel ugyanahhoz a címzetthez szólnak, akit a pron. tho (a thoneaw közbevetésben) és a második sor szavai, a labonache thewelyſe jelölnek.ayolthoz tartozó pron. tho (a thoneaw közbevetésben) és a második sor szavai, labonache thewelyſe. Az ilyen értelmezés elfogadható, azonban más megoldás is javasolható, amely igazolná a Kayle szó -e végződését és a pr. lexéma *rīkīs ʻÚr’ használatát. A szókapcsolat ebben a pozícióban nem megszólításként, hanem üdvözlésként funkcionálhat, vagyis nem azt jelentheti, hogy „üdvöz légy, uram”, hanem az általános „jó napot, üdvözöllek” kifejezést. Azokból az üdvözlésekből, amelyek alapját a felszólító módú ige és a „isten; Isten” lexéma alkotja, meglehetősen sok van, pl.: pr. Deiwa engraudīs, lit. Skalsink Dieve, Padėk Dieve, lett. Dievs svētī, Palīdzi Dievs, vo. Grüß Gott, če. Pozdrav pánbůh, Zdař Bůh (vö. az orosz спасибо a *съпаси богъ szóból) stb. azt jelentené, hogy mellette „kiáltás” áll. a rekyſe „istenem” szóban imperativus lehetett használatos. A kail gyökű ige a porosz nyelv emlékeiben nincs tanúsítva. a legközelebbi párhuzamot a szláv nyelvekben találjuk: óegyházi szláv цѣлѣти „gyógyulni, felépülni”, felszólító mód: óegyházi szláv цѣлѣи, цѣлѣитє; orosz исцелять, целить, ukrán цiлити, br. целíць, serb. цијèлити, slo. cẹliti, ček. сеlеti, le. celić ir kt. remiantis išlikusia prūsų leksikografine medžiaga ir būdvardžiu pr. kails ʻsveikas’ etimologija (PeŽ ii 71–73), būtų galima atstatyti denominatyvinį infinityvą *kail-ētvei ʻbūti sveikam, stipriam; daryti sveiką, stiprų’ (plg. būdv. blt. *kaitaʻkarštas, šiltas’ → veiksmažodis. pr. kaitētvei ʻbūti kurstomam, jaudinamam’ (žr. PeŽ I 268). kadangi su dievu tradiciškai tujinamasi, reikėtų vienaskaitos 2 asm. liepiamosios nuosakos formos. pr. *kail-ei-s ʻ[būk] sveikas, stiprus; padaryk sveiką, stiprų’. atsižvelgiant į galimą antrinę galūnės -s kilmę (endzelīns 1982: 129), galima manyti, kad būta trumpos formos *kail-ei, kuri atitiktų viln. rašai, sen. raštų pamiʃákai ak, iʃchlausai Mž, atadârai dP. a végződés rövidülése egyszerű etikettszerű indulatszó-kontrakcióval is magyarázható (vö.: labdien, labryt, padėkdie, csehül: Bóh tebe poſdraw > pozdrav tě bůh > těbůh; dobro jutro > dobrojtro, dobroytro > dobrýtro, dobrejtro). tehát a porosz *kailei rīkīs < *kailei[s] rīkīs ʻjó napot’ eredetileg azt jelentette volna: „tégy éppé, egészségessé, isten”. az adatok hiánya miatt nem lehet megdönthetetlen grammatikai bizonyítékokat felhozni e nem alátámasztására. a javasolt értelmezési mód hasznos, mert motiválja a *rīkīs ʻÚr’ lexéma használatát (amely kissé szokatlannak tűnik, amikor konkrét emberi címzetthez szólnak) és a Kayle szó végén álló -e betűt. A más nyelvekben megadott párhuzamokon kívül (a teljes szemantikai megfelelő a cseh Pozdrav pánbůh lenne) az etikettszerű indulatszó ebben a pozícióban a folklór poétikája3 alapján is alátámasztható, mivel a köszöntés ilyen kezdete tökéletesen illik a kalė3-hoz; vö. továbbá a szlovák kalėdų-dalt, amely a Kyrie eleison (gör. Κύριε ελέησον ʻUram, irgalmazz’) rövidített formájával kezdődik: kyrije, dobre je, kyrije, ňie je zl’e, kyrije, učiňme, ktory po vas prišieu ten nam bud’e dobre pod’me k ňemu dňeska, a na ten svet zišieu ježišek. kecskék, juhok legelnek a hegyen. és azt gyorsan levágva, látogassuk meg. (slovák kántálás... 1992: 117) 16 acta Linguistica Lithuanica LXIX dinių dainelių inicialines formuluotes. atėjimo į kitus namus situacija, savaime suprantama, reikalavo, siekiant gauti gėrybių, jų davėjus mandagiai palabinti: Jó estét, kalėda, A mi urunk, randorius, kalėda, A mi urunk, randorius, kalėda, E ház gazdája, [kalėda]. vajon otthon van-e, kalėda, Mūs ponas randorius, kalėda? (nr. 390, kl 359 – dainynas XX 632) Добрый вечер вам, Ище добрым людям! Мы не сами идем, Мы козу ведем! (Naptári–rítusbeli... 1981, nr. 5). Üdvözlégy, gazda uram, Шось у вашем дворе Zúg és morajlik, Светы вечэр! (Голас... 1995: 336–337) 2. rekonstruált etikettszerű bevezető. *kaileis rīkīs kezdte a kalėdininkas monológját. ezzel köszöntötték az új helyen találkozó valamennyi személyt, majd az egyes kalėdát adó személyekhez intézett kérések sorát kellett előadniuk (minél több – annál nagyobb zsákmány). ezeket a célzott kéréseket természetesen a megfelelő megszólítások támasztották alá: a gazdához, feleségéhez, gyermekeihez (az adott helyzettől függően). A címzettek eloszlását jól szemléltetik például a következő litván dalok: in kų aisium kalėdos giedoce? Želk, žola, po žirgeliu, kalėda. in Pūcius aisium kalėdos giedoce, Želk, žola, po žirgeliu, kalėda. duos Pūcienė lašinių palcį, Želk, žola, po žirgeliu, kalėda. O Pūciūtė dešrų karcį, Želk, žola, po žirgeliu, kalėda. Pūcys duosia šnapso bonkį, Želk, žola, po žirgeliu, kalėda. (nr. 375 a1, kl 356 – dainynas XX 614–615) 17cikk / cikkek dai mum tatucis – dai mum rozsot, egy hordó kaleda kaledzyca. ... dai mum mamute, dai mum sesute – kaleda ei kaleda kaledzyca. kaledzyca. ... bralalis – egy hordó búzát, ó kaleda, ó kaledzyca. ... dai, paduškełį, Pūkų perynas, ei ... (377 a. sz., kl. 357, 345 – XX. énekeskönyv 614–615) tehát az interj. utáni következő helyen. A Kayle rekyſe (1) pozícióban, vagyis a labonache thewelyſe (2) helyén, vokativust vagy annak szerepét betöltő nominativust várnánk (szemantikai modell: 1. „gyarapíts, Isten!”; 2. „[...] gazdasszony”). jóllehet subst. a thewelyſe végződése egybeesik az első sor rekyſe alakjának szerepét betöltő vokativusszal, a szöveg hagyományos megfejtése alapján többnyire nom.-ként kezelik. sg. („te már nem vagy az apánk” vagy „te már nem vagy jó nagybácsi”). akárcsak az első esetben, az -e toldalék metrikai okokkal magyarázható. azonban úgy tűnik, nincsenek olyan formális és szemantikai okaink, amelyek megakadályoznák, hogy a thewelyſe-t (az analóg rekyſe-t, amelynek vokativuszi funkcióját mintha mindenki elismerné) a vokativus megvalósulásaként értelmezzük. A szót lexikai megszólításként lehet értelmezni, amellyel idősebb, nem rokon személyhez fordulnak. A megszólítás sajátossága szintén jól alátámasztja a *tevelis lexéma használatát, mert ellenkező esetben (a nom.-mal dolgozva – „te nem vagy senki”) szemantikai változást kell feltételeznünk: „apa” > „az apa testvére” > „nagybácsi”. Az ilyen, vokativusszal kifejezett, mintegy apához intézett megszólítás jellemző a házalás szokásaira és az azokat kísérő folklóralkotásokra. A gyökerek kétségtelenül kaimo santvarką ir gyvenimo realijas, kurių pėdsakų randama iki šiol (pavyzdžiui, bendraujant su senyvo amžiaus informantais ekspedicijų metu). kaip lietuvių kaa hagyományos lėdinhez vezetnek; példaként a korábban közölt dalt lehetne megjelölni: „dai mum tatucis / rugių bačkełį ...“ (nr. 377 a, kl 357, 345 – dainynas XX 614–615). a lietuvių kalėdinio žanro dėl negausiai išlikusių atvejų daugiau nebuvo aptikta, tačiau galima surašyti nemažai slaviškų ir kitokių atitikmenų. juose gėrybių prašoma kalėdojant iš pakeliui sutiktų ponų tėvų ir ponių motinų. Pavyzdžiui: mūsų mielas ponaiti, išklausykite mūsų akimirką, ką jums dainuosime, linksmai pasakosime. (Zíbrt 1910: 10) 18 acta Linguistica Lithuanica LXIX Ponia motina kaimyne, „Ponia motina kaimyne, Atėjau kalėdos; aš atėjau kalėdos; jeigu neturite dviejų dukatų, duokite bent aukso riešutą, Pasiskolinkite iš pono tėvo; paskolinkite iš pono tėvo; donesu ho jezulátku, nunešiu jį jėzuliui chudobnému paholátku. vargo vaikeliui.“ (Zíbrt 1910: 11) Хозяюшка, наш батюшка, Подари гостей колядовщиков: Парой яецек, Пирожка конецек, Пирог с локаць, Чтоб было лопаць; А не хошь дариць, Пойдзим собак дразниць, Грязь месиць, Людзей смешиць. (Новиков 2002: 196) A labonache szó esetében meggyőző Wolfgang P. Schmid javasolt grafikai javítása: <-s-> a <-ch-> helyett. A karácsonyi ajándékok kérésének kontextusában szintén megfelelő lenne az általa javasolt labo(n)naxse olvasat, azaz „a mi jó [dolgunk]” (Schmid 1982: 288). A na[s]e thewelyſe ʻmi atyácskánk’ szókapcsolat jól megfelelne például a korábban megadott хозяюшка, наш батюшка megszólításnak, amelyet rendszeresen rögzítenek a belarusz és litván határvidék óhitűinek lalató énekeiben. Schmid értelmezésének megalapozottságát azonban Kortlandt kétségbe vonja (Kortlandt 1998: 127), mivel *naxse helyett nusont várnánk. Formai szempontból elfogadható lenne Bammesberger által ʻlabanakt’ (bammesberger 1998: 125). kortlandt’o kritinę pastabą, kad šio žodžių junginio negalima suderinti su teksto semantika, iš dalies sumenkina kalėdmečio javasolt labona[kt]e kontextus. jó példa erre a korábban idézett litván dal kezdete: Labas vakaras, kalėda..., azonban ebben az esetben korlátozna bennünket az a feltevés, hogy a kalėdozás este kezdődött, és akár egész éjszakáig is eltarthatott, és / vagy hogy a metrum, az alliteráció kedvéért az újonnan létrehozott kétsoroshoz éppen ez a lexéma volt alkalmas (vö. pr. deinan, bītas). A karácsonyi dalok költői paradigmája szerint itt, a thewelyſe megszólítás előtt, szintén jól illene egy, a meglátogatott gazdaság tulajdonosát, a ház, az udvar gazdáját jelölő nominális epitheton constans (például: „jóságos / derék / jót tevő atyácskám”), vagy egy imperativus („hozd a javakat, atyácskám”). nem lehetne-e a -nase komponensben a verb. 19straipsniai / articles pr. *nesʻnešti, gabenti’ nyomát felfedezni (pr. nassute ʻteherhajó’; Mažiulis szerint a pr. *nesutīs-ből – PeŽ iii 170)? Akkor az összetett szó összetételében az igéből képzett iŏ kam. nomen agentis pr. *nesīs, *ʻhordozó’ állna. Első tagként ebben az esetben vagy az adj. labaʻgeras’ (vö. porosz labbasegīsnan, labbapodingausnan, labbaiquotīsnan), vagyis subst. acc. sg. labban ʻvagyont’. a suff. iŏ igéből nomina actionis / nomina acti képződött (lásd Mažiulis 2004: 26), például porosz boadis ʻszúrás, döfés’ (lásd PŽe i 150), azonban a szöveg folklorisztikai sajátosságát figyelembe véve talán számításba lehetne venni a szláv nyelvek hatását is (vö. a litván nyelv szláv tükörfordításait a második -nešys elemmel: žinianešys, junganešys, vainiknešys stb.). Mažiulis a labonache szót a következő melléknévből származtatta: porosz *lab-nas ʻjó’, amely idővel *labanas > *lab-ants alakra változott. A szó tövét hagyományosan a „jó” jelentésű szavakkal vetik össze: porosz labs, lit. labas, lett. labs. A köszöntés kontextusát figyelembe véve azonban talán érdemes lenne megfontolni még egy lehetőséget. Nem rejtőzhet-e itt egy olyan szó, amelynek jelentése „háziasszony, a gazdaság, a ház feje” lenne: vö. lit. labnas ʻfej, fejtető, koponya’, lit. labonis ʻfej; ész’, lit. labnė ʻkakta; galva’, s. s. adj. ЛЪБЬНЪ ʻkranijui; Лobnoje mesto’, toch. lар ʻkaukolė, galva’, bažn. sl. ЛЪБЪ ʻkaukolė’, ru. loban ʻžmogus, gyvulys su didele iškilia kakta’, s.-kr. лубина „koponya”, szl. lubánja, vö. leb ʻt. o.’, žr. ɫеb ʻfej’ stb. Vö.: porosz arglobis ʻfejtető’ (PŽe i 90–91), porosz lubbo ʻdeszka, kéreg’ (PŽe iii 84–85). A szemantikai alap nyilvánvaló: „fej” → „a család feje; gazdaság, házvezető, gazda, главарь”. ekkor a *labon tőhöz valószínűleg egy suff. kapcsolódhatott. *-āt- (vö. deiwuts ʻáldott, üdvözült’ < adj. *deivūta- < *deivātaʻisteni, istenfélő, áldott, üdvözült’, PŽe i 193; porosz nagotis ʻvasfazék’ a *nagātīs ʻlábas, lábakkal ellátott vasfazék’ < adj. porosz *nagātaʻlábakkal ellátott’ < *nagā ʻlábfej, láb’ + suff. *-(ā)ta-; lásd PŽe iii 159); képzés szempontjából vö. lit. galvčius, galvótis. az imént idézett karácsonyi énekekből a labona[t]he szó megfelelője lehetne: ponas randorius; хозяин; пан хозяiн, a labona[t]he thewelyſe szószerkezeté pedig – хозяюшка, наш батюшка; pantáto… Az utóbbi két értelmezés, amikor az epiteton constans funkcióját (a voc. thewelyſe előtt) egy substantivum tölti be, segíthetne a vok. (?) a -e végződés értelmezésében4. Végül a tárgyalt alamizsnakérési kontextusban ismét számításba vehető a christiano stango William r. schmalstieggel folytatott levelezésében kifejtett (Mccluskey, schmalstieg, Zeps 1975: 162; dini 2000a: 201) vélemény, amely szerint a thoneaw egy konkrét személyt jelöl Antonijus nevében: „Jó napot, Antonijus, jó atyácskánk”. ezt a lehetőséget bammesberger (bammesberger 1998, 125–126), dini is mérlegeli (dini 4 talán más utat is lehetne választani, és a labonache alakban diakronikusan acc.-t látni sg. labban ʻgėrybę’ ir (pagal analogiją su pirmos eilutės *kail-ei-s) 2 sg. imperat. pr. *nes-ei-s ʻnešk’. istoriškai gal būtų įmanoma rekonstruoti pirmykštį folklorinio teksto pavidalą, kuris galėjo būti vartojamas, kol verb. pr. *nesnebuvo išstumtas pr. *pēdī-tvei ʻnešioti’: kail-e[i-s] rikis / labban nes-e[i-s] tevelis „padaryk sveiką, dieve, /gėrybę nešk, tėveli“. kadangi ši rekonstrukcija padaryta iš kitos rekonstrukcijos, savo pasvarstymą dedame į išnašą. 26 Acta Linguistica Lithuanica LXIX cédulák (háromkirályok-járáskor osztogatott cédulák), amelyekkel a köszöntők a tekintélyesebb gazdákat ajándékozták meg, és amelyekért jövedelmezőbb adományt kaptak. A képet (a későbbi időkben természetesen nyomtatott és egységesített6) kézzel írt karácsonyi dalocska vagy saját költésű karácsonyi versike kísérte. Csehországban a háromkirályok-járáskor osztogatott karácsonyi cédulák terjesztése még a XVIII. században is elterjedt volt (Zíbrt 2006: 62–63, 199; Zíbrt 1905: 199). Így a bazeli szövegnek a karácsonyi dalokkal való összevetése egyszerre több szinten is megalapozható. Kezdetben ezek stilisztikai és tartalmi egyezések. A karácsonyi adománykérő példákhoz hasonlóan ebben is több összetevőt különíthetünk el: az üdvözlést (bár nem feltétlenül), 7 az udvarias megszólítást, valamint a felszólító módban kifejezett buzdítást. A kért dolgok, azaz ital vagy pénz, a gazdához intézett megszólítás thewelyſe, végül pedig a kéregetés idejének megjelölése alacsonyabb klérusból származó szerző-előadóra utalnak; legalábbis erre gondolhatunk a XIV–XV. századi cseh viszonyokat figyelembe véve. Nem kevésbé fontos a porosz felirat bemutatásának kontextusa magában a kéziratban. A karácsonyi időszakra, konkrétan vízkereszt előestéjére közvetlenül a kolofon utal, amelyhez egy latin hexameter, egy ember ábrázolása, egy német megjegyzés, valamint egy porosz szövegrészlet kapcsolódik. Ezért mind a kolduló ember figurája, mind a zászlócska, mind pedig a porosz nyelvű szöveg a kolofon elválaszthatatlan részeiként értelmezhetők. Ez alátámasztaná a korábban megfogalmazott gondolatot, miszerint a Nicola Oresme művét lemásoló írnok porosz volt. A kép és a szöveg műfaji szempontú kombinációja a trinkspruchok (Trinksprüche) stichiójához távoli módon kapcsolódó dolgot idézne fel – a vízkereszti háromkirályok-cédulát (tříkrálové lístky). A porosz szöveg lehetséges forrásait figyelembe véve, amelyek a házról házra járás szokásaihoz, valamint a naptári folklórhoz vezetnek, valószínűleg lehetővé válik a porosz kis mű keletkezésének megvilágítása. Feltehetőleg a hexameterhez hasonló kétsoros versszak egy négysorosból fejlődött ki, amelyet valószínűleg metrikai megfontolásokból kétféleképpen alakítottak át: beillesztették a fakultatív (An)thoneaw alakot, valamint a rekyſ, thewelyſ végéhez hozzáadták az -e végződést. A porosz szöveg keletkezési körülményeinek újonnan javasolt értelmezése némileg eltérő nyelvészeti elemzésre ösztönöz, különösen a mű második része esetében, ahol mindenekelőtt a formális kritériumot kell követni. A szöveg hagyományos értelmezése a következő modellen alapul: megszólítás – a címzett negatív jellemzése – e jellemzés megalapozása. azaz: „egészségedre, gazduram, te nem vagy a mi jó nagyapácskánk; ha inni akarsz, de pénzt nem akarsz adni.“ Alternatívaként ezt javasolják: üdvözlés – udvarias megszólítás (a kántáló részéről a gazdához) – infinitívusszal kifejezett felszólítás-kérés. azaz: „Jó napot, gazduram, atyácskám; ha akarjátok (a látogatók, a Jézuska) – itassátok, ha nem akarjátok – a pénzt adjátok“ vagy „egészségedre, uram, jó atyácskánk; ha akarjátok (a látogatók, a Jézuska) – itassátok, ha nem akarjátok – a pénzt adjátok.“ 6 Kettőt közülük Zíbrt (1905) tett közzé. 7 Az indulatszó más funkcióval változatosabbá tenné a szöveget, de egyébként nem szükséges. el lehet boldogulni a hagyományos „egészségedre, uram“ kifejezéssel is. Ebben az esetben két egymást követő megszólításunk lenne, és ez normális – a folklórban számos tautológia található: „üdvöz légy, uram, jótevő atyám...” 27cikkek / articles višku 1262. évi krónikával. A Szovijusz-mondától lényegében a siūlomas teksto perskaitymas prūsų kūrinėlį iškeltų į garbingą rašytinių paminklų gretą, kuri prasideda Gilgamešu, o artimai giminingoje aplinkoje baigiasi lietunyelve különböztetné meg. Így a legrégebbi balti szöveg egyúttal lehet a balti folklór legrégebbi, eredeti nyelven lejegyzett alkotása is. Irodalom ardoino diego 2012a: on the current location of the old Prussian trace of basel. – kodikológiai, paleográfiai és filológiai. – Indoeurópai nyelvészet és klasszika-filológia-XVI (I. Baltistica 47(2), 349–358. ardoino diego 2012b: La traccia di basilea nel suo contesto tedesco-latino: aspetti M. Tronszkij emlékére rendezett felolvasóülések), szerk. Николай Н. Казанский. Санктbammesberger alfred 1998: anmerkungen zum baseler epigramm. – Balti nyelvészet: Петербург: Наука, 19–33. feladatok és módszerek. heidelberg: c. Winter, 121–126. Dainynas XX – Litván népdalgyűjtemény 20. Adventi–karácsonyi dalok. Vilnius: Litván Irodalmi és Folklórintézet, 2007. Dini Pietro Umber to 2000a: A „bázeli töredékről” és egyéb kiadatlan írások Chr. Stang és W. R. Schmalstieg közötti levelezésében. – Res Balticae 6, 195–209. Dini Pietro U. 2000b: A balti nyelvek. Összehasonlító történetük. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. Endzelīns Jānis 1982: Válogatott művek 4. Riga: Zinātne. huszita énekek 1952: Huszita énekek. Prága: Československý spisovatel. Kortlandt Freder ik 1998: Ki kicsoda a régi porosz epigrammában. – Balti nyelvészet: feladatok és módszerek. Heidelberg: C. Winter, 127–128. Lemeškin Ilja 2013: A bázeli glosszák: Poroszország és Prága baltái. – Baltistica 48(1), 103–117. Mccluskey Stephen C., Schmalstieg William R., Zeps Valdis J. 1975: A baseli epigramma: új rövid óporosz szöveg. – General Linguistics 15, 159–165. Mažiulis Vytautas 1975: A legrégebbi balti írásos emlék. – Baltistica 11(2), 125–131. Mažiulis Vytautas 2004: A porosz nyelv történeti grammatikája. Vilnius: a Vilniusi Egyetem kiadója. PeŽ i–iV – Mažiulis V. A porosz nyelv etimológiai szótára 1–4. Vilnius: Mokslas, 1988– 1997. Purkart Josef 1983: A régi porosz bázeli epigramma: értelmezés. – General Linguistics 23, 29–36. 28 Acta Linguistica Lithuanica LXIX Schaeken Jos 2006: Megjegyzések a régi porosz bázeli epigrammához. – International Journal of Slavic Linguistics and Poetics 44–45, 331–342. schmid Wolfgang P. 1982: jesus, ich leid. – Innsbrucker Beitrage zur Kulturwissenschaft, Sonderheft 50. Innsbruck: az Innsbrucki Egyetem Nyelvészeti Intézete, Slovenské koledy 1992: Slovenské koledy: Szenteste napjától vízkeresztig. Bratislava: 205–208. Munka. Zíbrt Čeněk 1889: Régi cseh éves szokások, hiedelmek, ünnepségek és népi szórakozások, amennyiben ezekről írásos emlékek mesélnek egészen napjainkig. Adalék a cseh kultúrtörténethez. Praha: j.r. Vilímek kiadásában. Zíbrt Čeněk 1905: A vízkereszti kántálások alkalmával kiosztott lapocskák. – Český lid 14, 199–201. Zíbrt Čeněk 1910: Hoj, te bőséges szentestém… (Karácsonytól újévig kántálással). Praha: f. Šimáček kiadó. Zíbrt Čeněk 2006: Vidám pillanatok a cseh nép életében. Prága: Vyšehrad. Афанасьевский сборник 2005: Афанасьевский сборник. Материалы и исследования. III. kiadás. A Voronyezsi terület naptári rítusai és rituális költészete. Voronyezs: Издательство Воронежского государственного университета. Golász... 1995: Golász a kimeríthetetlen és éltető forrásból. Minszk: Nauka i tyéhnika. Заленский Эдуард 1912: Что поет современная деревня Псковского уезда. Псков: Электрическая типо-литография губернского земства. Календарно-обрядовая... 1981: Календарно-обрядовая поэзия сибиряков. Новосибирск: Наука. Корепова Клара 2009: Русские календарные обряды и праздники Нижегородского Поволжья. Санкт-Петербург: Тропа Троянова. Новиков Юрий 2002: Волочебный обряд у старообрядцев Литвы и Беларуси (szövegek). – Slavistica Vilnensis (Kalbotyra 51(2)), 185–196. Обрядовая поэзия. Москва: Современник, 1989. Quatrain / couplet of basel: example of a Plea for gifts Összefoglaló Egy híres porosz feliratot, amelyet 1975-ben a bázeli Nyilvános és Egyetemi Könyvtár egyik kódexében találtak, mindmáig a legrégebbi balti szövegnek tekintenek; gyakran egy diák tréfájának összefüggésében értelmezik, amely grammatikai szempontból nem túl sikeres. egy hagyományos 29 Tanulmányok / articles Ennek a felfogásnak azonban már ellenőrzésre van szüksége, amit aktívan ösztönöz a szövegtartalom eltérő értelmezése, valamint a porosz kuplé szerzőségére vonatkozó más jelöltek felbukkanása. Az alternatív olvasat a szöveg etiológiájával kezdődik. Röviden szó esik a szerzőség kérdéséről is: vajon egy porosz maga alkotta-e meg az egész mondatot, vagy valamely kész megfogalmazást használt. Ez lehetővé teszi, hogy elválasszuk egymástól a szóbeli, azaz folklorisztikus szövegjegyek rétegét és a porosz felirat szerzői rétegét. a betoldások eltávolításával kísérletet tesznek az elsődleges forma, vagyis a ténylegesen használt énekelt vagy recitált négysoros versszak rekonstruálására. a szerző ezt követően egy porosz szövegrész és egy latin kolofon kapcsolatára összpontosít, amely meghatározza a forrás átírásának idejét, vagyis vízkereszt előestéjét. az évszak és az ahhoz az évszakhoz kapcsolódó énekek lehetővé teszik, sőt kikényszerítik annak megkísérlését, hogy az azonosságot olyan karácsonyi énekekben kövessük nyomon, amelyekben kifejezett motívumként szerepel az ajándékokért való könyörgés. az egyes szavak elemzése a Kayle rekyſe kifejezéssel kezdődik, amelyet nem „hello, sir” megszólításként, hanem „jó napot” köszöntésként értelmeznek, ami például a következőre emlékeztet: összetételét tekintve a litván Skalsink dieve és a cseh Pozdrav pánbůh. a felszólító mód indokolná egy „additív” -e használatát a Kayle szóban, valamint a rekyſe „isten” lexémát. az indulatszó ebben a pozícióban a karácsonyi énekek poétikája által is alátámasztható, mivel a saját otthonba érkezés szorosan összekapcsolódott a házigazda és a háziasszony illő köszöntésével. a karácsonyi énekek felépítéséből adódóan a találkozott emberekhez intézett megszólítás(ok) a következő pozíciót foglalhatták el. A porosz szövegben ezt egy thewelyſe megszólító alak fejezi ki. Az előtte álló labonache szót Schmid értelmezése szerint „a mi jónk”-ként értelmezik. Az Epiteton constans „jótevő”, a felszólító alak „hozz gazdagságot”, a subst. voc. „vendéglátó”, amelyek szintén alátámasztanák a kéregető hagyományt, szintén értelmezésre kerülnek. Felmerül annak lehetősége, hogy a thoneaw szó egy meghatározott, (An) tonio nevű személyre utal. Példákat hoznak annak bemutatására, hogy a személynevek használata a karácsonyi köszöntőénekekben közhelyes jelenség, ami pedig alátámasztja a thoneaw fakultatív jellegét. A porosz szöveg végének értelmezése egy olyan formális kritériumon alapul, amely lehetővé teszi számunkra a karácsonyi köszöntőénekekben a felszólító módban kifejezett rendkérés elemének rekonstruálását: „ha (a karácsonyi köszöntőénekes) úgy kívánja – adj neki inni, ha nem – hozz neki egy dénárt”. Hasonlóság szintaktikai szinten figyelhető meg. Míg a karácsonyi köszöntőénekesek által kért dolgok társadalmi hovatartozásukat írják le, a 14–15. századi cseh szokások kerülnek a figyelem középpontjába. arra a következtetésre jutunk, hogy az ilyen megfogalmazású szöveg inkább az alacsonyabb rangú papok számára lenne megfelelő. Benyújtva: 2013. december 20. iLja LeMeŠkin Prahos Karolio universitetas Jana Palacha 2, 116 38 Praha 1, Cseh Köztársaság [email protected]