Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose „būti“ sakiniuose

LORETA VAIČIULYTĖ-SEMĖNIENĖ Litván Nyelvi Intézet Kutatási területek: a litván nyelv morfoszintaxisa, tipológiai morfoszintaxis, valencia. A FŐNÉV ALANYESETE ÉS ESZKÖZHATÁROZÓ ESETE A BŪTI VÉGES ASZKRIPTÍV MONDATOKBAN Főnév alany- és eszközhatározó esetben véges aszkriptív mondatokban, a būti (to be) igével ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány a predikatív szerepű főnév jelölése és a módok által kifejezett modalitás közötti lehetséges kapcsolattal foglalkozik. A vizsgált anyagot a Dabartinės lietuvių kalbos tekstyno (DLKT) korpuszból gyűjtött, a būti kopulával alkotott aszkriptív véges mondatok képezik, amelyekben az állító predikátum különböző módok alakjaiban jelenik meg. Abból a felfogásból indulunk ki, hogy az értékelő és irreális modalitás tekintetében a morfoszintaktikai jelölés fokozatos, és előzetesen beszélhetünk arról a relatív tendenciáról, hogy a predikatív szerepű főnév eszközhatározó esete gyakrabban fordul elő a episztemikus > deontikus (kijelentő > felszólító mód), valamint a reális > irreális (kijelentő > feltételes mód) skáláján. ANNOTÁCIÓ A tanulmány a főnévi predikatívumok jelölése és a módok által kifejezett modalitás közötti lehetséges kapcsolatot vizsgálja. Az elemzett anyagot a būti (to be) kopulával alkotott aszkriptív véges mondatok képezik, amelyeket a Corpus of the Contemporary Lithuanian Language (CCLL) korpuszból gyűjtöttek, és amelyekben az állító predikátum különböző módok alakjaiban jelenik meg. A tanulmány azt a felfogást követi, hogy az értékelő és irreális modalitás tekintetében a morfoszintaktikai jelölés fokozatos, és előzetesen beszélhetünk arról a relatív tendenciáról, hogy a predikatív szerepű főnév eszközhatározó esete gyakrabban fordul elő az episztemikus > deontikus (kijelentő > felszólító mód), valamint a reális > irreális (kijelentő > feltételes mód) skáláján. KULCSSZAVAK: modalitás, főnévi predikatívum, morfoszintaktikai jelölés. KULCSSZAVAK: modalitás, főnévi predikatívum, morfoszintaktikai jelölés. Straipsniai / Articles 9 LORETA SEMĖNIENĖ 0. BEVEZETŐ MEGJEGYZÉSEK A klasszikus litván nyelvtani munkák szerint a predikatívumként1 álló főnév egyeztetett és/vagy egyeztetés nélküli esetjelölése a lenni kopulát tartalmazó mondatokban (ang. kopuláris mondat, ném. Prädikativsatz2), például Ülj le, vendég leszel (vö. vendégként), szemantikai és formai kritériumokkal függ össze. Azon a közismertté vált megállapításon túl, hogy a főnév esetét az befolyásolja, hogy az állítmány a dolog állandó vagy ideiglenes állapotát fejezi ki3, azt is állítják, hogy a predikatívum kifejezése a lenni kopula ragozott alakjával is összefügg. Egyes helyeken például megjegyzik, hogy a főnév „instrumentálisa a jövő idejű lenni mellett sokkal gyakoribb”, a feltételes módú lenni mellett pedig – „nem különösebben gyakori”; a felszólító módú kopulával pedig „szintén nem gyakori” (A dőlt szedés tőlem. – L. V.-S.) (Šukys 1998: 245–247). Másutt azt a nézetet vallják, hogy „a főnév instrumentálisa gyakrabban fordul elő jövő idejű vagy feltételes módú, ritkábban pedig más alakú kopulával” (A dőlt szedés tőlem. – L. V.-S.) (Ambrazas, szerk., 2006: 505–506, vö. Ulvydas, szerk., 1976: 364). Az utóbbi nézetek, valamint az a gondolat, hogy a būti kopula ragozott alakja nagyobb hatással van a predikatív használatú főnév morfoszintaktikai jelölésére, mint a predikatívumként kifejezett dolog állandó vagy átmeneti állapota4, továbbá a Dabartinės lietuvių kalbos tekstynas5 (a továbbiakban DLKT) anyaga arra ösztönzött, hogy megvizsgáljuk: az állító, finit būti-mondatokban korrelál-e, illetve miként korrelál a predikatív funkcióban álló főnév esete a módok által kifejezett modalitással. A cikk a korábban említett nézeteket figyelembe véve a következő kérdésekre keresi a választ: (i) Ha a predikatív funkcióban álló főnév eszközhatározói esete például gyakoribb a jövő idejű kopulával (vö. Šukys 1998), akkor vajon használata lehetsé- 1A predikatívum terminust Artūras Judžentis (2012: 69) nyomán használjuk: olyan szó, amely szintaktikailag az igétől függ, szemantikailag azonban nemcsak hozzá, hanem az alanyhoz vagy a tárgyhoz is kapcsolódik. Az ilyen szó szintaktikai függőségét módosítás vagy vonzatviszony fejezheti ki. 2 A litván nyelvészetben az ilyen mondatokat rendszerint névszói mondatoknak nevezik (Ambrazas, szerk., 2006: 612). A cikk a aszkritív (ang. ascriptive) būti-mondatokat vizsgálja, az úgynevezett ekvatív mondatokat (ang. equative) pedig mellőzi; ezeket a predikatív funkcióban álló szó referense egyedisége (ang. uniqueness) alapján különítik el. Vö.: Jonas yra mokytojas (‘Jonas tanár’) vs. Jonas yra mano geriausias draugas; Aš esu Loreta (‘Jonas a legjobb barátom; én Loreta vagyok’) (bővebben Hengeveld 1992: 73–105). A prototipikus aszkritív mondatokban az alany határozott (ném. definit), a predikatívum pedig határozatlan (ném. indefinit). Az ekvatív mondatokban prototipikusan mind az alany, mind a predikatívum határozott. 3 Bővebben lásd Semėnienė 2004-et és az ott tárgyalt szakirodalmat. 4 Bővebben lásd Semėnienė 2004-et és az ott tárgyalt szakirodalmat. Vö. még a cikk későbbi példáival. 5 Elérhető az interneten: http://donelaitis.vdu.lt. 10 Acta Linguistica Lithuanica LXX Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose a létige idő kategóriájával hozható összefüggésbe. Vagy talán a főnév instrumentális esete a jövő idejű būti alakkal gyakrabban nem (csak) a grammatikai idővel, hanem (esetleg ezzel párhuzamosan) a modalitással korrelál (a feltételes mód esetéhez hasonlóan) (vö. Ambrazas 2006)6? (ii) A modalitást az ige módjai fejezik ki. Talán viszonylagos hajlam mutatkozik arra, hogy ezt további (ang. redundant) jelöléssel, mégpedig a főnév esetével is kifejezzék. Más szóval talán a modalitást nemcsak az ige, hanem a főnév grammatikai kategóriái is kifejezik7. A kérdések megválaszolása érdekében először röviden a módról és a modalitásról esik szó (lásd 1), majd a grammatikai időről és a modalitásról (lásd 2). Végül a modalitás és a predikatív szerepű főnév kifejezésmódja közötti összefüggést vizsgáljuk (lásd 3–4), és következtetéseket vonunk le (lásd 5). 1. MÓD ÉS MODALITÁS A litván nyelvtani szakirodalomban a mód kategóriáját rendszerint az ige grammatikai eszközeivel kifejezett modalitásként határozzák meg, vagyis a beszélőnek a szituációhoz való viszonyaként a bizonyosság, lehetőség, szükségszerűség, feltétel stb. szempontjából (vö. Jablonskis 1922/1957: 258; Ulvydas, szerk., 1971: 55–56; Paulauskienė 1979: 141; Ambrazas, szerk., 2006: 304; Valeckienė 1998: 73; Holvoet, Judžentis 2004: 77–78; Judžentis 2012: 165). A jelentés és a kifejezésmód szempontjából a módot eltérően osztályozzák. Egyes munkák öt (Ulvydas, szerk., 1971: 65; Valeckienė 1998: 73), mások négy (Jablonskis 1922/1957: 257; Ambrazas, szerk., 2006: 304–305), illetve három (Paulauskienė 1979: 165–166; 1983: 252–253; 1994: 310–311; Holvoet, Judžentis 2004: 80–82; Holvoet 2010; Judžentis 2012: 172–177) módot különböztetnek meg. A legtöbb, azaz öt módot Pranas Gailiūnas különítette el az akadémiai Lietuvių kalbos gramatikoje című munkában, valamint Adelė Valeckienė a Funkcinėje lietuvių kalbos gramatikoje című munkában. Az első a kijelentő, a közvetett, a felszólító, a feltételes és a kívánó módot tárgyalja, a második pedig a kijelentő, a közvetett, a felszólító, a feltételes és a kérdő módot. Jonas Jablonskis Lietuvių 6 „Az egyik megállapítás, amelyről ő [azaz Ultan (1978)] beszámol, az, hogy a jövőidő-jelölőket gyakran időtlen funkciókban használják, különösen a módhoz és modalitáshoz kapcsolódó funkciókban. [...] Több olyan nyelvet is találtak, amelyekben az elsődleges funkciójuk szerint mood kifejezésére szolgáló jelölők a future idő kifejezésére is használhatók“ (Bybee 1985: 156; vö. még uo.: 157–159). Vö. „Sőt, legalábbis a fő területen, az irreális modalitásén, az episztemikus és az értékelő módok jelentős mértékben átfedik egymást, és gyakran ugyanazt a grammatikai kódolást használják“ (Givón 2001: 300–301, vö. még 358–361). 7 Például az Észak-Ausztráliában beszélt tangick nyelvcsaládban a modalitást főnévi esettel is jelölik (részletesebben lásd de Haan 2006: 40–41; a kérdéshez vö. még uo.: 43). Straipsniai / Articles 11 LORETA SEMĖNIENĖ nyelvtanában a kijelentő, feltételes, felszólító és óhajtó módot tárgyalja, Vytautas Ambrazas pedig a A mai litván nyelv nyelvtana című művében a kijelentő, feltételes és felszólító mód mellett a függő beszéd módját is. Aldona Paulauskienė, Aksel Holvoet és Artūras Judžentis munkáiban a háromtagú mód kategóriáját különböztetik meg, amelyet a kijelentő, feltételes és felszólító mód alkot (vö. Holvoet 2010). A függő beszéd módját itt az evidencialitás kategóriájába sorolják (Holvoet, Judžentis 2004; Judžentis 2012), vagy „a kijelentő mód formailag kifejezett változatának” nevezik (Paulauskienė 1979: 158; 165), az óhajtó módot (vö. legyen, bárcsak lenne) pedig a kijelentő módhoz sorolják (Paulauskienė 1979: 160, 165; Holvoet 2010: 426). A modalitás jelentéseinek különféle osztályozásai léteznek (vö. inter alia Palmer 2001; Frawley (szerk.) 2006; Bybee 1985: 165–189; Bybbe, Perkins, Pagliuca 1994: 176–242; Paulauskienė 1979: 137–141; Holvoet, Judžentis 2004: 82–85; Holvoet 2007: 16–22; Plungian 2011: 189–215; Judžentis 2012: 166–169 és az ott tárgyalt szakirodalom). Külföldi nyelvészek véleményére támaszkodva, a litván nyelvtudománynak szentelt újabb munkákban (Judžentis 2012: 166; Holvoet 2007; 2010; Holvoet, Judžentis 2004: 82–85) aszerint, hogy a beszélő hogyan értékeli a szituációt, és milyen viszonyban áll vele, az értékelő modalitásnak két típusát különböztetik meg (ang. speakers attitude Givón 2001: 300 alapján; vö. Plungian 2011: 189–190, 198): az episztemikus és a deontikus⁸ modalitást. Az episztemikus modalitás a beszélő tapasztalatán vagy világfelfogásán alapuló állítás- vagy helyzetértékelést fejezi ki a bizonyosság (vagy valószínűség) szempontjából, a deontikus modalitás pedig a szóban forgó helyzet alanyának különféle akarati aktusait (vágyakat, engedélyt, követelést, szükségszerűséget stb.) (Judžentis 2012: 166–167; Holvoet 2007: 16–17; Holvoet, Judžentis 2004: 82–83). Az episztemikus vagy deontikus modalitást kifejező modális határozószót vagy modális igét tartalmazó mondatok úgy parafrazeálhatók, hogy egy episztemikus vagy deontikus modalitást kifejező magasabb rendű predikátum alárendelt főnévi mellékmondatává alakítjuk őket, például: Jonas biztosan tanár volt, vö. Igaz, hogy Jonas tanár volt; Tanárnak kell lenned, vö. Szükséges, hogy tanár legyél (Holvoet, Judžentis 2004: 83; vö. Holvoet 2007: 16–17). Az episztemikus modalitást rendszerint kijelentő módú, kijelentő értékű állító mondatok fejezik ki (Jonas tanár). A deontikus modalitás magját a felszólító mód alakjai alkotják (Jonai, légy tanár9). Kifejeződik például azokban az esetekben is, amikor a kijelentő módú ige használatos 8 „Az episztemikus-deontikus különbségtétel bizonyos értelemben relevánsnak tűnik a mód szempontjából. [...] Ha a dinamikus modalitásnak nincs megfelelője a mód területén, annak talán az az oka, hogy a modalitás perifériájához tartozik“ (Holvoet 2007: 18). 9 „Ha elfogadjuk, hogy a felszólító mód mód, akkor függetlenül attól, hogy jelentését szemantikailag az akaraton alapulóként, vagy pragmatikailag direktívák kifejezőjeként fogalmazzuk meg, nyilvánvalóan célszerű, ha a modalitás területén a deontikus modalitás mint akarati típus felel meg neki“ (Holvoet 2007: 17; vö. még uo.: 22–23). 12 Acta Linguistica Lithuanica LXX Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose aspektviniuose būti sakiniuose a te(gu(l)) hortatív partikula vagy a te−10 proklitikum használatával (Tegul būna Jonas mokytojas). A kijelentő mód a mód rendszerének jelöletlen tagja; nemcsak episztemikus, hanem deontikus modalitásértékekkel is összefügg (Holvoet, Judžentis 2004: 86–87, 102–103; Holvoet 2007: 23–24; vö. Jablonskis 1922/1957: 258). A feltételes mód alakjai a kijelentő módhoz hasonlóan szintén használatosak a mondatokban mind az episztemikus, mind a deontikus modalitás kifejezésére (pl. Jonai, būtum mokytojas, kita kalba būtų; Geriau jau būtum mokytojas). Ezzel szemben azonban mindkét móddal – a kijelentővel és a felszólítóval – szemben egy másik szempont, az irreális (nem tényszerű) jelleg szerint áll (Holvoet, Judžentis 2004: 88; Holvoet 2007: 25; Judžentis 2012: 172–175). A reális és irreális modalitást a beszélőnek a szóban forgó dolgok valóságosságához való viszonya alapján különböztetjük meg. A reális modalitás olyan helyzetekre jellemző, amelyek az embertől függetlenül léteznek és tényszerűek. Ezeket jellemzően olyan mondatok fejezik ki, amelyekben az igék kijelentő módú jelen és múlt idejű alakjai szerepelnek. Az irreális modalitású helyzetek nem tényszerűek, elképzeltek; valóságosságuk legalábbis a beszéd pillanatában nem ellenőrizhető. Az ilyen helyzeteket a kijelentő mód jövő idejű¹¹, a felszólító mód és a feltételes mód alakjai fejezhetik ki (Judžentis 2012: 168–169; vö. Holvoet, Judžentis 2004: 96–97, 104; Paulauskienė 1979: 141; 153; Plungian 2011: 124, 213–214). Ezenfelül az irreális helyzeteket a kijelentő mód már említett jelen és jövő idejű alakjai is kifejezhetik a tegu(l)12 használatával. A mód rendszere tehát két egymástól független kritérium alapján különül el. A tényszerűség szempontjából a reális és az irreális modalitás szembeállítása (kijelentő vs. feltételes mód), amelynek jelölt tagja (irrealis) a feltételes mód alakjaival fejeződik ki, a hangsúlyozott nem tényszerűséget (valótlanságot) jelöli. Az értékelő modalitás típusa (episztemikus vs. deontikus) alapján a kijelentő mód alakjai a felszólító móddal állnak szemben. Ha elfogadjuk, hogy a mód rendszerének alapját a reális és az irreális modalitás szembeállítása képezi (Paulauskienė 1979: 141; 1994: 310–311; Holvoet, Judžentis 2004: 103; Holvoet 2007: 26, 59–60; Holvoet 2010: 441–442), akkor a felszólító mód a reális modalitás körébe sorolandó (Holvoet, Judžentis 2004: 103; Holvoet 10 Čia laikomasi panašios nuomonės kaip in Holvoet 2007: 39, Judžentis 2012: 172. Plg. „We will therefore describe teateina as an indicative and teateinie as a residual separate mood“ (Holvoet 2007: 39). 11 Vö.: „Azzal lehet érvelni, hogy a jövő idő prototipikus irreális kategória, mivel olyan eseményekre utal, amelyek még nem történtek meg, ezért irreálisak” (de Haan 2006: 41). „Bár a jövő idő irreális kategóriának tekinthető, mivel olyan eseményekre utal, amelyek még nem következtek be, a latinban kijelentő móddal fejezik ki” (de Haan 2006: 44). 12 „A módok fő oppozícióját itt az határozza meg, hogy a beszélő a cselekvést valóságosként (kijelentő mód), vagy nem valóságosként – parancsoltként, kívántként, feltételesként – állapítja-e meg (felszólító és feltételes mód)” (Paulauskienė 1979: 141). Vö. (uo.: 165): „A feltételes és a felszólító módnak megvannak a cselekvés valótlanságát jelölő morfológiai jelölői, a kijelentő módnak viszont nincs külön jelölője, ezért alakjaival valós és nem valós cselekvés egyaránt kifejezhető”. Straipsniai / Articles 13 LORETA SEMĖNIENĖ 2007: 6013; Judžentis 2012: 173; az eltérő állásponthoz vö. Paulauskienė 1979: 141, 153–154). Pontosabban: a (i)realitás szempontjából a felszólító mód a reális (kijelentő mód) > irreális (feltételes mód) skála közepére kerülne, hasonlóan ahhoz, ahogyan a feltételes mód az episztemikus (kijelentő mód) > deontikus (felszólító mód) modalitás skálájának közepére kerül. 2. IDŐ ÉS MODALITÁS A grammatikai idő deiktikus kategóriaként a beszéd pillanatának perspektívájából helyezi el az eseményeket az időtengelyen. Az egyszerű igeidők (jelen, múlt, jövő) a deiktikus idő oppozícióit fejezik ki (jelen, múlt, jövő). A jelen és múlt időben kifejezett kijelentésektől eltérően a jövő időben kifejezett kijelentések a beszéd pillanatában nem verifikálhatók; kevésbé kategorikusak, mivel a beszélő nem tudja garantálni igazságukat (részletesebben lásd Holvoet, Pajėdienė 2004: 121–124). Mint említettük, a litván nyelv jövő idejében kifejezett kijelentések az irreális modalitással függnek össze, a beszélőnek a valósághoz fűződő viszonya szempontjából pedig a jövő idő az episztemikus és a deontikus modalitással kapcsolatos. Felmerül a kérdés, hogy a modalitás mely jegyeihez (a grammatikai időn kívül) kapcsolható a predikatív használatú főnév viszonylag gyakoribb eszközhatározós esete (vö. de Haan 2006: 49–50). A felszólító és a feltételes mód alakjai nem rendelkeznek a grammatikai idő kategóriájának morfológiai jelölőivel, és nem fejeznek ki pontosabban meghatározott időviszonyokat. Az ezekkel az egyszerű alakokkal kifejezett cselekvés a beszéd pillanatában még nem zajlik, és korábban sem zajlott. A felszólító mód alakjainak használatakor a cselekvést végre kell hajtani, a feltételes mód alakjainak használatakor pedig (nem) lehetséges, csupán elképzelt vagy feltételezett (vagyis irreális); így a cselekvés már magában a beszéd pillanatában (a jelenben), vagy azt követően (a jövőben) is elkezdődhet és megvalósulhat (Ulvydas, szerk., 1971: 59). Az eddig röviden elmondottak alapján arra lehetne következtetni, hogy a litván nyelvben a modalitás nemcsak az ige, hanem talán a főnév grammatikai kategóriáival is korrelál14. Ha a modalitást az ige egyik összetett kategóriájának – az úgynevezett TAM-nak (ang. time–aspect–modality; vö. Givón 2001: 285, 303–305, – tekintjük, 13 Vö.: „A felszólító mód önmagában, eleve nem minősíthető reálisnak vagy irreálisnak. [...] Kifejezett deontikus jelentésével a felszólító mód mind a kijelentő, mind a feltételes móddal szemben áll. Ha a reális: irreális különbséget a mód rendszerének központi elemének tekintjük, akkor a felszólító mód csak részben tartozik a mód kategóriájához: funkciói pragmatikailag határozhatók meg, és valójában modalitásjelentésekre tevődik rá” (Holvoet 2007: 26; vö. uo.: 60). 14 Vö.: „A modalitás grammatikai jelölői igen változatosak. [...] Alapvetően háromféle jelölő létezik: (i) különálló szuffixumok, klitikumok és participiumok, (ii) ragozás és (iii) modális ige” (Palmer 2001: 19; vö. de Haan 2006: 40–41). 14 Acta Linguistica Lithuanica LXX Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose 337 stb.) – a részét (és természetesen elismerve, hogy a modalitás és a mondat predikációja nemcsak igével fejezhető ki), a tanulmány annak a kérdésnek a megválaszolását keresi, hogy a különböző igei módokkal kifejezett modalitás esetleg befolyásolja-e / hogyan befolyásolja a predikatív szerepű főnév esetraggal való jelölésének tendenciáit. Egyáltalán beszélhetünk-e arról, hogy a predikatív szerepű főnév kifejezésének tendenciáit összehasonlítva a modalitás egyes típusait eltérően jelölik. A tanulmány a modalitásról a kopulatív 15būti „lenni” igét tartalmazó aszkriptív mondatokban beszél, amelyekben főnév tölti be a predikatív szerepet; a vizsgálat tárgyát olyan finit būti-mondatok képezik, amelyek állító predikátuma kijelentő, felszólító vagy feltételes módú alakban áll. Elsőként az értékelő modalitás és a predikatív szerepű főnév jelölése közötti lehetséges korreláció vizsgálatával foglalkozunk (lásd 3), majd az irreális modalitás és a predikatív használatú főnév kifejezésének kapcsolatát tárgyaljuk (lásd 4), végül pedig levonjuk a következtetéseket (lásd 5). A predikatív szerepű főnév kifejezését a DLKT-ben talált empirikus anyag alapján vizsgáljuk. Összesen 1462 finit aszkriptív būti-mondatot gyűjtöttünk össze és elemzünk a tanulmányban; közülük 639 kijelentő módú, 351 felszólító módú, 472 pedig feltételes módú alakot tartalmaz. A rendelkezésre álló anyagot statisztikailag összegezzük. 3. AZ ÉRTÉKELŐ MODALITÁS (EPISTEMIKUS VS. DEONTIKUS) ÉS A PREDIKATÍV SZEREPŰ FŐNÉV KIFEJEZÉSE Az episztemikus modalitás magvát a kijelentő módú alakokkal megfogalmazott állító kijelentések alkotják, a deontikus modalitásét pedig a felszólító móddal kifejezett direktívumok. A kijelentő módú, állító jövő idejű būti-alakokat tartalmazó mondatokat – a korábban említett okokból – egyelőre hagyjuk figyelmen kívül, és először hasonlítsuk össze a kijelentő mód jelen és múlt idejű būti-alakjait tartalmazó mondatokat azokkal, amelyekben felszólító módot használnak, például: (1) Tíz évvel idősebb nálam. Nos, ekkor már jöttek a németek, aztán az oroszok voltak, majd a németek, később megint az oroszok. Apám építőmunkás volt, ha házakat épített. DLKT (2) Elmentünk táncolni, és megérkezett az a Romas a másik kolhozból. Onosba, Labūnavába járt a búcsúra. Teherautóval jött, sokan felültek rá. Ő sofőr volt. Megérkezett, ő hozta oda. Hát, ilyen találkozás volt, és aztán mintha jártunk volna. Később éj... este visszamentünk az unokatestvérünkhöz, hajnal felé. DLKT 15 Vö. a 2. lábjegyzettel. Straipsniai / Articles 15 LORETA SEMĖNIENĖ (3) A VU hosszú történelme során rendkívüli szerepet játszott államunk, s nem csak államunk kulturális életében. Évszázadokon át európai színvonalú egyetem volt, ahol különböző országok képviselői tanultak és tanítottak. DLKT (4) Juozas Brazaitis pedagógus, akadémikus, a fent említett Stasys Yla szerint a küzdelem embere volt – kifinomult, méltóságteljes, szívós, találó és mély. Ha a világ más tájain keresnénk hozzá hasonló példákat a háború utáni időszakból, talán hármat találnánk. DLKT (5) Uralkodj vagy engedelmeskedj! – ez a jelszó rejlik az ilyen álláspontban; vagy légy Nagy Ember, Hős, aki szembeszáll a sorssal és dicsőséget szerez („minél nagyobb a bukás, annál nagyobb a dicsőség” – mondja Hérakleitosz). DLKT (6) A levél végén három apró sor Aleksandras Stulginskis kézírásával: „Drága Aldute, sikeresen fejezd be tanulmányaidat, légy jó ember, én, bár messze élek, gondolatban mindig veled vagyok. Örülök neked és büszke vagyok rád. Megáldalak, áldjon meg téged a Mindenható. Apa. DLKT (7) V. Krėvė Vydūnhöz közel álló szavait halljuk: „Ha önmagad számára ember vagy, légy önmagad számára ember, és keresd az utadat, ne támaszkodj idegen kézre.” DLKT (8) Pár nappal ezelőtt Eugenija, a litván szakos tanárnő rendelte meg azokat. – Petrai, légy ember, csináld meg gyorsabban, igyekezz, egy hét múlva várjuk az ellenőrzést. Siess, nem maradok adósod. – Ugyan, tanárnő, ugyan. DLKT (9) „Kísérd haza!” – mondja. „Legalább hazáig, tudod.” Erre mondom: „Mi van, talán még ágyba is kell fektetnem?” Azt mondja: „Legalább hazáig, tudod.” „Nem, nem, mondom, nem kísérlek el.” „Ne már, légy barát, kísérj el, félek.” „Ugyan már, biztos vagyok benne!” „Menj csak, hát most már, az ég szerelmére, mondja, jól megjártuk. Most aztán, ember, szellemek vannak otthon. Papot kell hívnod.” DLKT (10) Nem fogadhatom el az áldozatodat! Elég, ha kifizeted az állatokat. Aztán, kis hallgatás után, így szólt: – Én is szeretnék valamit felajánlani. Légy a barátom. Az örök barátság jegyében a férfiak szó nélkül kezet fogtak egymással. DLKT Az (1)–(10) mondatokból látható, hogy bennük a predikatív szerepű főnév elvileg váltakozva alanyesetben és eszközhatározói esetben is állhat. Összefüggnek-e / hogyan függnek össze a tárgyalt módokkal kifejezett modalitáskülönbségek a predikatív szerepű főnév kifejezési tendenciáival? Ha elfogadjuk, hogy a kijelentő mód jelen idejű būti-alakjait tartalmazó kijelentő kopulatív mondatokban a főnév alanyesete a szokásos, míg múlt idejű alakokkal valamivel ritkább, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a felszólító módú būti-alakokat tartalmazó mondatokban gyakrabban választják a főnév eszközhatározói esetét. Pontosabban: az (5)–(10) típusú mondatokban a predikatív szerepű főnév eszközhatározói esetét az esetek 23,1%-ában választják (vagyis a 351 mondatból 81-ben), míg az (1)–(4) típusú mondatokban az összes eset 7%-ában (vagyis a 146 mondatból 10-ben) (erről lásd még Semėnienė 2004). Tehát ha a predikatív szerepű főnév eszközhatározói esete gyakoribb felszólító módú alakot tartalmazó mondatokban, akkor feltehetően hasonlóan használható a te(gu(l)), te- és a kijelentő módú alakokkal álló mondatokban is. Vessük össze: 16 Acta Linguistica Lithuanica LXX Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptviniuose būti sakiniuose (11) – A pomponosért! – Ralphért! Ralphért! – A trombitás legyen vezér. Ralph felemelte a kezét, hogy mindenki elhallgasson. – Rendben. Ki akarja, hogy Jack legyen a vezér? A kórustagok elkomorultak, de felemelték a kezüket. – És ki akar engem? DLKT (12) A tisztelet fogalmának megértésében úgy segíthetünk leginkább a gyerekeknek, ha tisztelettel bánunk velük. Tanulás közben legyenek a partnereitek. Bátorítsátok a gyerekeket, hogy mondják el javaslataikat, építsétek be azokat terveitekbe, és értékeljétek az ötleteiket. Hallgassátok meg, mit mondanak. DLKT (13) Ne neveztessétek magatokat tanítóknak sem, mert egyetlen Tanítótok a Krisztus. Aki nagyobb közületek, legyen a szolgátok. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. DLKT (14) A zenekar színes diszkográfiája jóval több mágikus felfedezést és rock’n’roll-os extázispillanatot kínál. Ezért ez a dupla lemez legyen csupán kulcs, amely minden érdeklődő számára feltárja a modern heavy metal világát. A világét, amelynek koronázatlan királya a Judas Priest lett. DLKT (15) Az önkéntesek legyenek a példaképeink. A pártpolitikai és személyes vitákat arra a napra halasztjuk, amikor teljesen szabadok és nemzetileg érettek leszünk. Az önkéntesek Litvániáért mentek meghalni. DLKT (16) A Nemzet, annak szolidaritása és élete ellen irányuló fondorlat. Ezért egyetlen tisztességes litván sem lehet a konferencia résztvevője. Ha kényszerítik – nem szabad elmennie. Legyen a példaképünk két litván férfi: dr. K. Grinius és prof. J. Aleksa. DLKT (17) Hallod, tanítóm, én leszek a virágcsokrod, hogy illatukat szívd! Legyek friss, ízletes gyümölcsöd, hogy ízlelgess! Legyek örök ölelésed, merülj el bennem!.. DLKT (18) Én magam nem akarok (és nem is tudok) tanúja lenni saját tudattalan élményeimnek. Legyek a másik számára az ilyen képtelenségek forrása. A férfi a falon, közvetlenül mellette lógó tükörben nézegette tükörképét. Istenem, a tükörből egy idegen, szakállas férfi nézett vissza rá. DLKT (19) Kérlek, hallgass meg. Íme, Aurimas legyen tanú. Nem fogja hagyni, hogy hazudjak. DLKT (20) A szovjet táborok kenyerét megízlelő A. Roslan így felelt: „Ha Moszkvába utaznék, nem rohannék elítélni vagy szidni őt. Nem én, hanem Isten a bírája.” DLKT (21) Ez az adásunk legyen számukra az emlékezés gyertyácskája. DLKT Bár a (11)–(21) típusú mondatok viszonylag ritkák a DLKT-ben, a predikatív szerepű főnevek kifejezési tendenciáiról mégis lehet beszélni. Azokban a mondatokban, amelyekben a kijelentő mód jelen vagy jövő idejű būti alakja mellett a te(gu(l)) partikula szerepel (vö. a (11)–(12), illetve (17)–(18) mondatokkal), a predikatív szerepű főnév alanyesete a megszokott: az első esetben az összes előfordulás 93,75%-ában használják (vagyis 16 mondatból 15-ben), a másodikban pedig 87,5%-ában (8 mondatból 7-ben). Az alanyeset a régi tebūnie alakkal is meglehetősen gyakori¹⁶: a mondatok 87,2%-ában választják (vagyis 39 mondatból 34-ben) (vö. a (13)–(14) mondatokkal). A tebūna alakot tartalmazó mondatokban (vö. a (15)–(16) mondatokkal) a predikatív szerepű főnévvel egyeztetett eset az előfordulások 66,7%-át teszi ki (22 mondat 16 Vö. „A permisszívusz (amely történetileg az indoeurópai optatívusz folytatása) mára megszűnt, és kijelentő módú alakok váltották fel: a te-būnie mai megfelelője a te-būna vagy a tegul būna” (Holvoet 2010: 426; vö. Paulauskienė 1994: 311–312). Straipsniai / Articles 17 LORETA SEMĖNIENĖ (33-ból), míg a tebus (vö. (19)–(21) mondatokkal) esetében az összes mondat 93%-áról (vagyis 43-ból 40-ről) van szó17. Úgy tűnik, hogy a tárgyalt esetben a predikatívum esetére nem annyira maga a deontikus modalitástípus, mint inkább az igealak van hatással: a deontikusság jelölésére szolgáló te- esetében megfigyelhető az a tendencia, hogy emellett a főnév eszközhatározói esetét választják. Úgy tűnik, itt az ideje visszatérni a kijelentő mód jövő idejű alakjával álló pozitív būti mondatokhoz. Például: (22) Tehát tudom: író leszekrašytojas. Nem tanító, nem valamiféle oktatási felügyelő, és még csak nem is oktató vagy irodalomtudós (még belegondolni is borzasztó!), hanem író irodalmár. DLKT (23) Žaima. Egyetlen este. Hamarosan árnyék leszekšešėlis. Hamarosan. El akarom mondani neked, hogy mi voltál nekem, és mi vagy most. Te soha nem voltál pusztán árnyék. Örökkévalóságot ajándékozol nekem, anélkül hogy tudnád. DLKT (24) Amikor megkérdezték Andriust, aki már harmadik éve jár a fonószakkörre, hogy nehéz-e fonni, a fiú elgondolkodva válaszolt: „Nem. Talán ha felnövök, fonó leszekpynėju”. Amikor pedig megkérdezték a tanulókat, hogy az ókori litvánok mire használták a fonott tárgyakat, a tanárnő mosolyogva örvendezett: „Milyen sokat tudnak...” DLKT (25) Hogyan képzeled el a jövődet? – Hogy mi lesz a mutáció után, nem tudni. Ha jól alakul, hálát adok Istennek, és talán énekes leszekdainininku. – Ezt szívből kívánom neked, Dima. DLKT (26) A szociológiában máig él egy ilyen babona, amely világosan mutatja, hogy nincs rövid út az ideológiáink ingoványából. (Ha hegeliánus lettél, akkor mindig hegeliánus is leszelhegelininku.) Az önvizsgálat nem helyettesítheti azokat a gyakorlati lépéseket, amelyek a demokratikus intézmények létrehozásához szükségesek. DLKT (27) Most játszom másodszor: az első dobásnál az egyik, a másodiknál a másik oldal mellett „mellédobtam” a tekepályán. Azt hittem, a gyerekeimnek majd horgony leszekinkaru, most pedig jobban szerepeltem, mint a férjeink. Nagyon határozottan tervezzük megszerezni a harmadik helyet – nyilatkozta a „Kauno dienának” Inga Briažalova, klaipėdai lakos. DLKT (28) Johansen, értesz valamit a tengerészethez? – Nem, uram. – Na, mindegy! Úgyis te leszel most a navigátoršturmanas. Vidd át a rongyaidat a kabinba, az ő fekhelyére. – Igenis, uram – felelte vidáman Johansen, és elment a hajóorrba. DLKT (29) Istenem, el vagyok veszve – nyögött fel Aichas. – Ments meg!” Az Úr meghallgatta őt, és megkönyörült rajta. – Ember, az én prófétám leszelpranašas! – mondta az Úr. – Látod azt a várost? Regabunak hívják. Lakói beszennyezték a földet a lábuk alatt, mert megszegték a törvényeket. DLKT (30) Ne feledd, hogy kereskedő vagyok, aki Egyiptomban szándékozik maradni és meggazdagodni. A hettiták biztosítják majd számunkra a szükséges stabilitást. – Te leszel a pénzügyminiszteremministras, Raja. – Ha az istenek is úgy akarják, meggazdagszunk. A háború csak átmeneti dolog, a legfontosabb, hogy távol maradjunk tőle. DLKT (31) Jöjjetek hozzám – megáldalak benneteket, és mesterséget adok nektek. Áldás közben mindenkinek szakmát rendelt. Ezt mondta: „Tanító leszelmokytoju, pap leszelkunigu, te orvos leszelgydytoju, te pedig tudós leszelmokslininku”. A következőnek – katonánakkarininku, egy másiknak pedig – művésznekmenininku... Megsajnálta a börtönkamrába zártakat. DLKT (32) Előre tudtad? – Parancsot kaptam... – Ismered az „Ereliukast”? – Nem, Isten a tanúm! Csak azt hallottam, hogy néha sánta embernek tetteti magát. – Te pedig néma leszelnebyliu, amíg ez a sánta élve jár-kel! – mondta Antosė, miközben becsatolta a „colt” tokját. A titkár az irányíthatatlan ideges nevetéstől remegett. – Görény! DLKT 17 Vö. „This construction [t. y. te būna] is now bookish and in the spoken language it has been ousted by constructions with tegu(l)“ (Holvoet 2010: 427). 18 Acta Linguistica Lithuanica LXX Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose (33) Nyüzsögtek a halak. Hamarosan annyit fogtak ki belőlük, hogy alig bírták kihúzni a hálót. Ekkor Jézus azt mondta Simonnak, aki később Péter lett: Ne félj! Mostantól emberek halásza leszel! A halak nagyok voltak, és nagyítón át még nagyobbnak tűntek. Fehér szemük kidülledt; hiába hitték, hogy biztonságban meglapulnak. DLKT (34) Most kegyetlen lesz az ítéletem: de Te nem tudsz majd Nélkülem élni! Minden más esetben: a Tündér – Őrző nélkül való Emberré válsz!! Közönséges litvánná válsz... De, kedves Linai! Egyáltalán nem akarlak megijeszteni! DLKT Amint a (22)–(34) mondatokból látható, ezek episztemikus (vö. a (22)–(27) mondatokkal) vagy deontikus (vö. a (28)–(34) mondatokkal) modalitást fejeznek ki. Mind az episztemikus, mind a deontikus modalitású mondatokban egyaránt használható a predikatív funkciójú főnév mindkét jelölési módja – az egyeztető és az egyeztetéstől eltérő. Ugyanakkor megfigyelhető az a tendencia, hogy a deontikus modalitású mondatokban valamivel gyakrabban választják az eszközhatározói esetet: a jövő idejű kopulával álló, deontikus modalitást kifejező mondatokban az eszközhatározói eset az összes adat 26%-ában fordul elő (vagyis a 104 mondatból 27-ben), míg az episztemikus modalitású mondatokban 12,4%-ban (vagyis a 250 mondatból 31-ben). Az értékelő modalitás szempontjából már csak a feltételes módú būti-mondatokat kell megvizsgálnunk. Az ilyen mondatokban az episztemikus bizonyosság, illetve a deontikus manipuláció mértéke kisebb (vö. Holvoet, Judžentis 2004: 88; Givón 2001: 313 an. lower certainty; weaker manipulation). Hasonlítsuk össze: (35) Végül semmiféle tökéletességben nem szenvednék hiányt, mert megadnám magamnak az összes tökéletességet, amelynek ideái bennem vannak, és ezért Isten lennék. Nem szabad azt gondolni, hogy nehezebb megszerezni azokat a dolgokat, amelyek hiányoznak nekem, mint azokat, amelyek már megvannak. DLKT (36) Gagarin, az első ember, felrepült a magasba, de nem talált Istent. A tanítványok is beszéltek. Csak a lányok. Dievažėnai lányai között eltűnnék, csendes cinege lennék a dalos sárgarigók és fülemülék között. DLKT (37) Viliuosi, jog kada nors, miglotoje ateityje, pradėtų darbą pratęs kiti, geresni vertėjai ir gi-lesni mąstytojai. Bet būčiau veidmainis guosdamasis tik ateitimi. Viliuosi, kad ir mano vertimas nėra beveltiškai prastas. DLKT (38) – Látod, testvérem, az ő protekciójával én is elfoglalhattam volna egy jó állást a szovjet hatalom alatt. Most valamilyen kihallgatótiszt lennék, mondjuk Jonaitis, az MGB kapitánya. Illik ez a rang a vezetéknevemhez, ugye? Most alaposan szétszednélek. DLKT (39) Nem, persze nem azért, mert terhes – bár nem értem, miért akar utódokat a nyamvadt B-vel... Azért, mert azt akarja, hogy az ő koszorúslánya legyek. Bifė halkan felkuncogott. – Szerintem rohadtul merész. Te nem akarod? – Én? Egy süteményre emlékeztető, lányos színű ruhában? Eszem ágában sincs! DLKT (40) Én is dédelgettem ezt az álmot, különösen apám akarta, hogy tengeralattjáró-kapitány legyek; kitűnnék a Palangai hídnál lévő női strandon... DLKT (41) – Érdekes, hogyan lett önből egyetemi lektor? – Ebben a szláv klubban ismerkedtem meg Rozvadowski professzorral, a nyelvésszel, aki azt akarta, hogy az ő tanszékén a litván nyelv lektora legyek. DLKT Straipsniai / Articles 19 LORETA SEMĖNIENĖ (42) Elegánsan megfordul az egyetlen lábán, és leugrál a dobozig. Ugyanilyen szeretettel vesz kézbe egy másik gombát. Bárcsak legalább ebben a pillanatban gomba lennék... Gyorsan! Még gyorsabban, előre, egy óra múlva mindent le kell szedni. Mi kaszálunk is. Semmi kímélet. Nincs sem macheténk, sem kaszánk. DLKT (43) A Kuršių-lagúna partján, egy halászfaluban élt egy kis halászbárka, amely nagyon szeretett volna nagy hajóvá válni, és meglátni a tengert. „Ó, bárcsak nagy hajó lennék, akkor kihajóznék a morajló tengerre” – gondolta, és sóhajtozott. DLKT (44) Rövidebb munkanapot vagy munkahetet bevezetni, havonta néhány szabadnapot adni, „felmenteni” őket a túlórák vagy a hétvégi munkavégzés alól. Inkább lennék munkanélküli. Amikor végre sikerült munkát találnom, annyit „hajtottak”, amennyit a főnök rám sózott. Hallgatok, noha késő estig kell a munkahelyen maradnom, és a szabadnapjaimat feláldoznom. DLKT (45) A katona vérben forgó szemét látva, tekintetét azokba a szemekbe szegezve, Jakov sietve így szólt magában: bárcsak te lennél sakál, és bárcsak farkasok meg vad kutyák támadnának rád és marcangolnának szét, hogy félnél az embertől, és csak dögön élnél! Aztán elhallgatott, és várt. DLKT A (35)–(38) mondatok episztemikus, a (39)–(45) mondatok pedig deontikus modalitást fejeznek ki. A DLKT rendelkezésre álló anyaga alapján megállapítható, hogy a feltételes módú būti igét tartalmazó, deontikus modalitású mondatokban gyakrabban választják a predikatív funkcióban álló főnév eszközhatározói esetét: ez az összes eset 31,6%-ában fordul elő (vagyis a 76 mondatból 24-ben). A (35)–(38) típusú mondatokban a főnév eszközhatározói esete az összes mondat 4,5%-át teszi ki (azaz a 396 mondatból 18-ban fordul elő). Tehát az eddig elmondottakból kiderül, hogy a predikatív funkciójú főnév eszközhatározói esetének gyakoribb használatára való relatív hajlam nemcsak az ige finit alakjával, hanem a deontikus modalitással is korrelál (vö. még alább). Másfelől, ha a mód rendszerének alapjául a reális / irreális szembeállítást tekintjük, és azt állítjuk, hogy a feltételes módot semmiféle különleges kapcsolat nem fűzi sem az episztemikus, sem a deontikus modalitáshoz, továbbá hogy az olyan mondatokban, mint a (35)–(45), alapvetően ugyanaz a funkciója (vö. Holvoet, Judžentis 2004: 88–95, 101–103; Holvoet 2010: 431–432; Judžentis 2012: 174–175) – irreális (hangsúlyozottan nem tényszerű) dolgokat fejez ki –, akkor a továbbiakban a (i)reális modalitás és a predikatív funkciójú főnév kifejezési tendenciáinak kapcsolatáról lesz szó. 4. (I)REÁLIS MODALITÁS ÉS A PREDIKATÍV FUNKCIÓJÚ FŐNÉV KIFEJEZÉSE Mint már említettük, a reális modalitás tipikus kifejezési eszköze a kijelentő módú ige, mindenekelőtt a jelen és a múlt idő alakjai. A beszélő a cselekvést a jelen vagy a múlt valós (tényszerű) eseményeként állítja be18. Az irreális modalitást tipikusan a feltételes mód fejezi ki 18 „A cselekvés valóságosként való megállapításával annak időbeli lokalizációját is megadjuk – a múltban, a jelenben vagy a jövőben” (Paulauskienė 1979: 153). 20 Acta Linguistica Lithuanica LXX Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finiti­niuose askriptyviniuose būti sakiniuose mód. A többi mód formáival kifejezett realitás fokozata kisebb. Korrelál-e / hogyan korrelál ez a predikatív szerepű főnév jelölésével? A predikatív szerepű főnévnek a kijelentő mód különböző igeidejű alakjaival kapcsolatos jelöléséről korábban elmondottakon kívül azt is meg kell említeni, hogy a jövő idejű būti alakot tartalmazó mondatokban a predikatív szerepű főnév instrumentálisa az összes előfordulás 16,4%-ában fordul elő (vagyis a 354 mondat közül 58-ban). A feltételes mód alakjait tartalmazó mondatokban pedig az esetek 8,9%-ában (472 mondatból 42-ben) választják az instrumentálist. Így világossá válik, hogy a feltételes módot a hangsúlyozott nefaktualitás (azaz az irrealitás) jelölőjeként tartalmazó mondatokban ritkábban használják a főnév instrumentálisát, mint az olyan alakok mellett, amelyek nincsenek így jelölve, vagyis amelyek nagyobb fokú realitást fejeznek ki (például a kijelentő mód jövő idejű vagy a felszólító mód alakjaival). 5. BEFEJEZŐ KÖVETKEZTETÉSEK A módok rendszerét kétpólusúnak tekintve, és két egymástól független szempont – az értékelő (a beszélőnek a helyzethez való viszonya) és az irrealitási (a beszélőnek a szóban forgó dolgok realitásához való viszonya) – szerint felosztva, az episztemikus és deontikus modalitás formáinak, valamint a hangsúlyozott nefaktualitás formáinak és az így nem jelölt formáknak a skáláját különítjük el (kijelentő > felszólító mód és kijelentő > feltételes mód). A kijelentő és a felszólító mód viszonya aszimmetrikus: a deontikus modalitás magját a felszólító mód, az episztemikusét a kijelentő mód alkotja, amelynek alakjai deontikus használatban is előfordulnak. Elvileg az eltérő modalitástípusokhoz tartozó módokra jellemző lehet a predikatív szerepben használt főnév viszonylag eltérő jelölése. A deontikus modalitás jelöletlen (alapvető) kifejezése a felszólító mód: az ilyen, a kopulát tartalmazó pozitív būti mondatokban viszonylagos hajlam figyelhető meg a predikatív szerepű főnév instrumentálisának gyakoribb használatára. Hasonló kifejezési mintázatú relatív tendenciák, vagyis a főnév instrumentálisának választására irányuló hajlam más, deontikus használatú módalakok esetében is megfigyelhető; itt még a felszólító mód alakjainál is gyakrabban választják az instrumentálist. A módok atipikus alakjainak deontikus használatakor (vagyis nem felszólító, hanem kijelentő vagy feltételes módban) a szóban forgó modalitást gyakrabban hajlamosak a predikatív szerepű főnév instrumentálisával jelölni (vö. Holvoet 2007: 68). És fordítva: az episztemikus modalitás magját alkotó kijelentő módra jellemző, a predikatív szerepű főnév egyeztető jelölése viszonylagosan a más, episztemikus használatú módalakokat tartalmazó mondatokban is visszaköszön (vö. a feltételes módot). Tehát ha a predikatív szerepű főnév kifejezését vizsgáljuk a finit askriptív būti mondatokban, látható, hogy a predikátum esetének használati tendenciái az értékelő modalitással függnek össze. A predikatív szerepű főnév instrumentálisának viszonylag gyakoribb előfordulása az episztemikus > deontikus modalitás skáláján várható, más szóval, az értékelő modalitás szempontjából… Straipsniai / Articles 21 LORETA SEMĖNIENĖ kiindulópontként az episztemikus modalitást kifejező kijelentő mód jelen idejű alakjait véve, és ezeket viszonylagosan szembeállítva a deontikus modalitás felszólító módú alakjaival, fokozatos skáláról (hierarchiáról) lehetne beszélni: kijelentő mód > felszólító mód; a főnév kifejezése szempontjából a hierarchia belsejében helyezkednek el a többi mód alakjai. Az irrealitás szempontjából az aszimmetrikusan megkülönböztetett kijelentő és feltételes mód között helyezkednek el a többi finit būti-alakok, amelyek irrealitásának foka kisebb, mint magáé a feltételes módé, vagyis tegul jelen és jövő időben, a jövő idejű alakok, valamint a felszólító mód19. A predikatív szerepű főnév kifejezésének az irrealitással való lehetséges korrelációjáról szólva látható, hogy a főnév instrumentálisát nem a tipikus irrealitást kifejező feltételes mód, hanem inkább más módok (azaz a kijelentő és a felszólító mód) alakjai mellett választják, amelyek kevésbé reális dolgokat fejeznek ki. A tipikus irrealitást rendszerint az ige feltételes módja jelöli. Úgy tűnik, hogy az alacsonyabb fokú irrealitás kifejezése nemcsak a móddal, hanem a predikatív szerepű főnév kifejezési tendenciáival is korrelál. Tehát egyrészt elvileg beszélhetnénk a predikatív szerepű főnév kifejezése és a modalitás közötti viszonylagos korrelációról, az aszimmetrikusan megkülönböztetett episztemikus > deontikus, illetve reális > irreális tagokból álló skálákon belül; másrészt azokban az esetekben, amikor a modalitás kifejezése atipikus, megfigyelhető a hajlam annak további jelölésére, vagyis a predikatív szerepű főnév instrumentálisának használatára. ŠALTINIAI DLKT – Dabartinės lietuvių kalbos tekstynas, sud. Kauno Vytauto Didžiojo universiteto Kompiuterinės lingvistikos centras (prieiga internete http://donelaitis.vdu.lt). LITERATŪRA Ambrazas Vytautas, red., 2006: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Bybee Joan 1985: Morphology. A Study of the Relation between Meaning and Form. Amsterdam/Philadelphia: John Benjamins Publishing Company. Bybee Joan, Perkins Revere, Pagliuca Williams 1994: The Evolution of Grammar. Tense, Aspect and Modality in the Languages of the World. Chicago-London: The University of Chicago Press. 19 Plg. „..Kalbant apie realaus / nerealaus veiksmo priešpriešą, būtina pažymėti, kad ji yra pačios tiesioginės nuosakos viduje: tai, kas įvyko praeityje, realiau ir konkrečiau negu tai, kas bus po kalbamojo momento. Todėl nereal(a)us veiksmo modaliniuose kontekstuose būtojo laiko formos nevartojamos. Čia tinka tik į ateitį projektuojamos esamojo ir būsimojo laiko formos“ (Paulauskienė 1994: 311). 22 Acta Linguistica Lithuanica LXX Daiktavardžio vardininkas ir įnagininkas finitiniuose askriptyviniuose būti sakiniuose Frawley William, ed., 2006: The Expression of Modality. Berlin: Mounton de Gruyter. Givón Talmy 2001: Syntax 1. Amsterdam; Philadelphia: John Benjamins. Haan Ferdinand de 2006: Typological approaches to modality. – The Expression of Modality, ed. by Frawley William. Berlin: Mounton de Gruyter, 27–69. Hengeveld Kees 1992: Non–verbal Predication: Theory, Typology, Diachrony. Berlin etc.: Mouton de Gruyter (= Functional Grammar Series 15). Holvoet Axel 2007: Mood and Modality in Baltic. Krokow: Wydawnictwo Uniwersitetu Jagiellonskiego. Holvoet Axel 2010: Mood in Latvian and Lithuanian. – Mood in the Language of Europe, ed. by Björn Rothstein, Rolf Thieroff. Amsterdam: John Benjamins Publishing Company, 425–443. Holvoet Axel, Judžentis Artūras 2004: Nuosakos kategorijos struktūra. – Gramatinių kategorijų tyrimai, red. Axel Holvoet, Loreta Semėnienė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas (= Lietuvių kalbos gramatikos darbai 2), 77–104. Holvoet Axel, Pajėdienė Jūratė 2004: Laiko kategorija ir laiko formos. – Gramatinių kategorijų tyrimai, red. Axel Holvoet, Loreta Semėnienė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas (= Lietuvių kalbos gramatikos darbai 2), 121–140. Jablonskis Jonas 1922/1957: Lietuvių kalbos gramatika. – Jonas Jablonskis. Rinktiniai raštai 1, sud. Jonas Palionis. Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla, 1957, 181–433. Judžentis Artūras 2012: Lietuvių kalbos gramatinės kategorijos. Vilnius: Vilniaus universitetas, rankraštis. Paulauskienė Aldona 1979: Gramatinės lietuvių kalbos veiksmažodžio kategorijos. Vilnius: Mokslas. Paulauskienė Aldona 1994: Lietuvių kalbos morfologija: Paskaitos lituanistams. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Palmer Frank Robert 2001: Mood and Modality, 2 edition. Cambridge: University Press. Plungian Vladimir 2011: Gramatinių kategorijų tipologija 2. Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. Semėnienė Loreta 2004: Die Prädikative Verwendung von Substantiven im Litauischen: Nominativ vs. Instrumental. – Acta Linguistica Lithuanica 50, 35–53. Šukys Jonas 1998: Lietuvių kalbos linksniai ir prielinksniai: vartosena ir normos. Kaunas: Šviesa. Ultan Russell 1978: The Nature of Future Tenses. – Universals of Human Language, Vol. 3, ed. by Joseph H. Greenberg. Stanford: Stanford University Press, 83–123. Straipsniai / Articles 23 LORETA SEMĖNIENĖ Ul vydas Kazys, red., 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3: Sintaksė. Vilnius: Mokslas. Ul vydas Kazys, red., 1971: Lietuvių kalbos gramatika 2: Morfologija. Vilnius: Mintis. Valeckienė Adelė 1998: Funkcinė lietuvių kalbos gramatika. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Noun in the Nominative and Instrumental Case in Finite and Ascriptive Sentences of būti (to be) SUMMARY The article deals with the possible connection between the marking of noun predicatives and the modality expressed by moods. The material analysed in the article consists of ascriptive finite sentences of the copula būti (to be) collected from the Corpus of the Contemporary Lithuanian Language (CCLL) where a positive predicate is expressed in the forms of different moods. When the system of mood is considered bipolar and divided under two independent criteria – evaluative (speaker’s relationship with the situation) and irreality (speaker’s approach towards the reality of the subject of speaking), the scale of epistemic and deontic forms of modality and the forms of highlighted non-fact as well as the forms not marked like that (indicative > imperative mood and indicative > subjunctive mood) are singled out. In principle, the moods belonging to different modality types can be characterised by a relatively different marking of the noun used as a predicative. The opinion is followed that in terms of evaluative and irreal modality, morphosyntactic marking is gradual and we can speak about the relative tendency to use the instrumental of the noun used as a predicative in respect of the scales epistemic > deontic (indicative > imperative mood) and real > irreal (indicative > subjunctive mood). On the other hand, in cases when the expression of modality by moods is less typical, a relative tendency can be observed to use the instrumental of the noun used as a predicative in a redundant manner and to use it even more often. The more atypical modality is expressed by the forms of verbal moods, the more the instrumental of the noun used as a predicative is likely. Įteikta 2013 m. gruodžio 3 d. LORETA VAIČIULYTĖ-SEMĖNIENĖ Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Lietuva [email protected] 24 Acta Linguistica Lithuanica LXX