Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė

LAIMUTIS BILKIS Litván Nyelvi Intézet Kutatási területek: helynévtan, személynévtan. IGNALINA VÁROSÁNAK ÉS NEVÉNEK FEJLŐDÉSE ÉS EREDETE Ignalina és nevének fejlődése és eredete ABSZTRAKT A tanulmány történeti és nyelvészeti (a helynevek eredetére vonatkozó) kutatásokat kapcsol össze. Számos történelmi dokumentum alapján vizsgálja Ignalina városának fejlődését: megállapítja, mikor alapították az első települést, kik voltak az alapítói, és bemutatja Ignalina birtokosainak, a Kamenski családnak a történetét a majorság létrejöttétől a Vidiškiai-birtok eladásának időszakáig. Azt is megállapítja, mely személynév szolgált a helynév forrásául, valamint megmagyarázza a mai városnév Ignalinà és egyéb használatos változatainak eredetét. KULCSSZAVAK: településtörténet, lakott helyek nevének fejlődése, lakott helyek nevének eredete. ANNOTÁCIÓ A cikk történeti és nyelvészeti (helynevek eredetére vonatkozó) kutatásokat foglal össze. A tanulmány bőséges történeti dokumentumokra támaszkodva vizsgálja Ignalina fejlődését: nyomon követi az első település létrejöttét és eredeti alapítóit, valamint bemutatja Ignalina birtokosainak történetét, a nemesi Kamenskis családét a folwark létrehozásától Vidiškės uradalmának eladásáig. Meghatározza továbbá azt a személynevet, amelyet a helységnév forrásának tekintenek, és megmagyarázza a mai Ignalinà név, valamint egyéb változatainak eredetét. KULCSSZAVAK: településtörténet, a településnevek fejlődése, a településnevek eredete. 1. A tudományos szakirodalomban kevés írás jelent meg Ignalina város nevének eredetéről. Aleksandras Vanagas a Lietuvos miestų vardai című monográfiájában röviden áttekintette a település 274 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė és nevének fejlődését, valamint ismertette a helynév eredetének legvalószínűbb magyarázatát (Vanagas 1996: 77–78). Állítása szerint a város a 19. század második felében, a Szentpétervár–Varsó-vasútvonal megépítésekor létesített vasútállomás körül kezdett kialakulni. A továbbiakban a Lietuvos urbanistikos paminklų V. kötetének adatai alapján azt írja, hogy magát a nevet először 1810-ben említették, amikor Ignas Tyzenhauzas megvásárolta a Gineitiškiai folwarkot, és Ignalinához vagy Vyžuonához csatolta. A feltételezés szerint a helynév kétségtelenül személynévi eredetű, és ez a személynév akár Ignas Tyzenhauzas főnemes neve is lehetett. A város nevét nem az Įgnas alakból, hanem az Ignėlis kicsinyítő változatból vagy az *Ignalis alakból vezetik le, és az –in– képzővel alkotott származéknak tartják. Emellett azt állítják, hogy az élő nyelvhasználatból az Ignalinà névnek még két változata ismert: Ignãlina és Ignalinė; feltevésük szerint az –ina képzős alak a lengyel vagy más szláv nyelvek hatására jöhetett létre. Marija Razmukaitė a litván képzős lakóhelynevek képzésének elemzésével foglalkozó doktori értekezésében szintén a *Ignalis személynévből vezeti le a városnevet; ennek lehetőségét az Ignaliūkas személynévi eredetű vezetéknév (pvd.) támasztja alá (Razmukaitė 1998: 82). Később a helyi sajtóban és internetes oldalakon információk jelentek meg a település első említéséről és történetének más vonatkozásairól, amelyek pontosították A. Vanagas néhány állítását. Ezért a cikk célja, hogy a hozzáférhető történeti forrásokra támaszkodva a lehető legpontosabban és legrészletesebben vizsgálja meg a város (település) kialakulásának körülményeit és fejlődését, meghatározza a neve eredetének forrásául szolgáló személynevet, valamint a mai Ignalinà városnév lehetséges kialakulási módjait. Az enciklopédikus kiadványokban kevés adat található Ignalina történetéről. Megjegyzik, hogy a település 1857–1862-ben kezdett növekedni, a vasútállomás megépítése és a Szentpétervár–Varsó (Vilnius–Daugavpils) vasútvonal lefektetése után (LTE IV 401; VLE VII 744; IEŽ 17, 19). Azt is megemlítik, hogy kezdetben Vidiškės plébániájához tartozott (Kviklys I 729). 2. A település fejlődésének vizsgálatát azzal kell kezdeni, hogy mikor említik először a történeti dokumentumokban. Mint látható, korábban azt állították, hogy Ignalinát először 1810-ben említették. Ezt nemcsak A. Vanagas 20. század végén megjelent könyve állítja, hanem egy később publikált, Kelet-Litvánia városainak és kisvárosainak vizsgálatáról szóló monográfia is, amely szerint Ignalina (Ignalinka) neve abban az évben egy „Lukšta, Vyžuonėlės és Ignalina” című dokumentumban szerepel (Miškinis 2005: 76). A szerző szerint itt azt írják, hogy „Vyžuonėlės akkor gyarapodott, amikor Ignas Tyzenhauzas <...> 3000 ezüst rubelért megvásárolta Justinas Saurinavičiustól, Msztyiszlavl fegyvermesterétől a Gineitiškiai folwarkot Šemeta falujával együtt, és Vyžuonėlėshez (Vyžuonához) vagy Ignalinához csatolta.” E bejegyzés alapján arra következtetnek, hogy az Ignalina nevű hely 1810 előtt jött létre. A regionális sajtóban azonban ezt vitatják, és azt magyarázzák, hogy a dokumentumban említett Ignalina nem az a Straipsniai / Articles 275 LAIMUTIS BILKIS helység, Ignas Tyzenhauzas pedig nem állt kapcsolatban a település alapításával (Matkevičius 2014). Minėtasis istorijos dokumentas yra didesnio dokumentų rinkinio apie Tyzenhauzų genealogiją ir valdas dalis. Jis vadinasi „Žinios apie Lukštus, Vyžuonėles ir Ignaliną“ (Wiadomość o Luksztach, Wiżunkach i Ignalinie). Čia remiantis įvairiais kitais istorijos šaltiniais aprašoma šių dvarų (majętność) geografinė padėtis, nurodomi buvę ir esami savininkai. Teigiama, kad Lukštų ir Vyžuonėlių dvarai yra Ukmergės apskrityje (powiecie Wiłkomierskim), tačiau pažymima, jog pagal pirminius dokumentus nėra visiškai aiški jų buvimo vieta, nes pasak vienų šaltinių, gyvenvietė, vardu Vyžuonos (Wiżuny), buvo prie Vyžuonos ežero (jeziora Wiżuny), viena mylia nuo Latgalos (o mile od granicy Inflantskiej), o pasak kitų – šalia Vyžuonos ežero, tarp Iciūnų kaimo (wsią Iciuny), Ūdrupio upelio (ruczajom Udrupis) ir Vyžuonos upės (rzeczką Wiżunką). Toliau rašoma, jog greičiausiai buvo du dvarai, vardu Vyžuonos (Wiżuny): pirmas iš jų – prie Skiauteriškio ežero (koło jeziora Skiauteryski), maždaug toje vietoje, kur dabar pastatytas Ignalino palivarkas (f. Ignalin), o antras – Vyžuonos arba Vyžuonėlės (Wiżunyv Wiżunki) – prie Vyžuono ežero (nad <...> jeziorem Wiżuńskiem) (ŽTz 265). Dar dokumente aiškinama, kad prie Vyžuonos ežero esanti gyvenvietė 1810 m. išaugo, nes jos savininkas gvardijos viršininkas Ignacijus Tyzenhauzas (Ignacy Tyzenhauz) nupirko iš Justino Saurimavičiaus1 (od Justyna Sawrymawicza) Gineitiškių palivarką (folwark Ginejtyszki) su Šemetų kaimu (z siołem Szemety) ir prijungė jį prie Vyžuonėlių arba Ignalino (do Wizunek czyli Ignalina) (ŽTz 266). A forrás elemzése lehetővé teszi, hogy pontosítsunk néhány, A. Vanagas és Algimantas Miškinis munkáiban említett dolgot. Először is a dokumentum a helynév Ignalinas (Ignalin) alakját használja, nem pedig az Ignalina formát. Másodszor, a települések földrajzi helyzetének leírása egyértelműen azt mutatja, hogy az itt említett Ignalinas nem azonos azzal a településsel, amely Ignalina városának elődje volt. A helynevek azonosítása alapján arra lehet következtetni, hogy az 1810-ben feljegyzett Ignalinas-major (Ignalinas) a mai Rokiškis járás területén, Juodupė és Rokiškis közelében feküdt. A dokumentumban szereplő Wiżuny, WiżunkiWiżuny, Wiżunki hely(ek) valószínűleg a mai Vyžuonos falunak (Rokiškis vidéki eldership) feleltethetők meg; a közelében tó és folyó is található, VyžuonàVyžuonà néven, amelynek a Vyžūnka alakváltozata is ismert (LUEV 199–200), továbbá ott van Iciūnai falu (Iciūnai) és az Ūdrupis-patak (Ūdrupis). A forrásban említett Šemetai falut Kazimieras Būga élőbeszédből jegyezte fel tulajdonneveinek cédulakatalógusában: Šemetai, k. Rokiškio parapijoje (BgK); jogilag nem elismertként 1 Tekintettel arra, hogy a szláv nyelven íródott történeti forrásokban a litván személyneveket különféle módokon szlávosították, a tanulmány az adott forrásokban feljegyzett alakokat zárójelben feltüntetve használja azok lehetséges litván formáit. 276 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė falu, amely ma is fennmaradt Juodupė eldership területén, az Ignotiškis-tótól keletre2. A történeti forrás szerint az Ignalinas-major a Skiauteriškis-tó mellett létesült. Az élőnyelvi adatok szerint ennek a tónak három neve van: Skiauteriškis, Tauteriškis és Ignotiškis, ezért kétségtelenül azonosítható a mai Ignotiškis-tóval, amely szintén Ičiūnai és Vyžuonos falvak mellett található. Egy 1882-ben Lengyelországban kiadott földrajzi lexikon szerint ez a major (Ignalin) szép nyaralóval Zarasai megyében (pow. nowoaleksandrowski), Rokiškis plébániájának területén feküdt, és Tyzenhauz gróf Rokiškis-birtokához tartozott (SG III 249). A Kaunasi kormányzóság településeinek 1892-ben kiadott jegyzékében Rokiškis járásban szintén szerepel egy Ignalinas-major (Игналино) (KnGGS 272). Ezenkívül K. Būga cédulái a 20. század első feléből Rokiškis plébániáján feljegyeznek egy Ignotiškis nevű majort (BgK); az 1935-ben összeállított Rokiškis megyei Rokiškis járáshoz tartozó Ragučiai falu helynévi adatlapján pedig egy Ignotiškis nevű majort (birtokközpontot) jegyeztek fel, amelyet az adatközlő szerint Ignas Tyzenhauzas építtetett (LŽVA). A két világháború között működő Vezetéknevek és Helynevek Bizottsága által 1935 körül, megyék és járások szerint összeállított litvániai lakotthely-jegyzékekben (iratokban) Rokiškis járásban felvettek, majd szerkesztéskor kihúztak egy Ignotiškis nevű tanyát (VB IV 84); ezért igen valószínű, hogy ugyanarról a lakott helyről van szó, amelyet 1810-ben és 1882-ben Ignalinu néven említettek. Az Ignalinas-major helyének meghatározásakor a kutatókat félrevezethette az említett Gineitiškiai-major, mivel a Gineitiškis nevű falu valóban Ignalina járásban található, a történeti adatok azonban arra utalnak, hogy Rokiškis közelében is volt ilyen nevű település: 1784-ben a Kupiškis esperességhez tartozó Rokiškis plébániáján feljegyeztek egy Gineytyszki nevű majort (VDV 146). 3. A történeti források részletes elemzése azt mutatja, hogy az Ignalina városává fejlődött település létrejötte és fejlődése a Vidiškės-birtokhoz és annak tulajdonosaihoz, a Kamenskiai (Kaminskiai) földbirtokos családhoz kapcsolódik3. A rendelkezésre álló adatok szerint ez a család a 18. század második felében jelenik meg Daugėliškis plébániájának területén4. A Breslauja esperesség 1783-ban végzett egyházlátogatásainak jegyzőkönyvében, Daugėliškis plébániájának leírásakor megjegyzik, hogy Kaminskis úr Daugėliškis ispánjától, Plater úrtól bérelte (w arędzie WIP Kaminskiego) Janavas mezővárost (miasteczko Janow), Antalgė (Antalgie), Nagėnai (Nagiany), Rudžiai (Rudzie), Tripuckai (Trypuckie), Girdžiūnai (Gierdziuny), Žibakiai (Zybakie), Vigutėnai (Wigutany), Vilkuočiai (Wilkocie), Bieniūnai (Bieniuny), Romantiškiai (Romantyszki) falvakat, valamint Paraklis tanyáját (Paraklis) (BrslVA 71). A Vidiškės-birtokot akkoriban Rahoza úr, Breslauja gorodnyicsija igazgatta (WImęPa Rohozy). 2 Az itt felsorolt valamennyi hely földrajzi fekvését lásd: http://lkis.lki.lt/lietuvos-vietovardziu-geoinformacine-duomenu-baze. 3 E család vezetéknevét a történeti dokumentumok kétféleképpen jegyezték fel: Kamenskiai és Kaminskiai, vö. Kamiński 1850. 4 Albertas Kojalavičius–Vijūkas vizsgálta a Kamenskiai család litvániai megjelenését – lásd Narbutas 2010: 189–190. Straipsniai / Articles 277 LAIMUTIS BILKIS (BrslVA 72). Egy korábbi, 1775-ös, a grodnói járás fűthető lakóházainak (füstjeinek) jegyzékében az áll, hogy a Vidiškiai-birtokot a már említett Rahoza (J:P: Rohozy) igazgatja, a lakott birtoktestek pedig, amelyeket 1783-ban Kaminskis bérelt, másokkal együtt Kazimierz Plater, Daugėliškis elöljárójának tulajdonában vannak (GrdnDT 43). Vagyis az 1775-ben említett helyek még nem voltak a Kaminskiak (Kamenskiak) birtokában. Körülbelül ugyanebben az időben a családnevet a Daugėliškis plébánia keresztelési anyakönyvében is megemlítik: 1784-ben Anna Kaminska és Ludovica Kaminska szerepel benne; Daugėliškis lakosának, Juozapas Grubnickisnek és feleségének, Praksedija Kozlovskának a fia keresztelőjén segédkeztek (DglšKr 65). Az 1795-ös, Užneris járásbeli (Pow: Zawileyskiego) birtokjegyzék a Vidiškiai-major (Folwark Widziszki) tulajdonosaiként Simonas Rahozát (Symona Rahozy) és Juozapas Rahozát (Jósefa Rahozy) nevezi meg (UDS₁ 12). Az említett járás 1811-es földbirtokos-jegyzékéből kiderül, hogy a birtok tulajdonosa ekkor már Marija Platerienė grófnő (Графини Маріи Плятеровой), és a birtokot ekkor kezdik Pšijaznėnek (Пржіязна5 (UDSII 46) nevezni. A földbirtokosok változását az ugyanebben az évben készült, a Daugėliškis plébániára vonatkozó revíziós összeírás adatai is megerősítik: eszerint az örökölhető Pšijaznė-birtok Marija Platerienė grófnőé (Maryi Hrabiny Platerowey) (DglšRS 28). Fontos adatokat találunk Užneris járás 1816-os birtoknyilvántartásában is, amelyben Marija Platerienė Pšijaznė nevű birtoka, más néven Vidiškiai (Пржіязнь или Видзишки Графини Маріи Платеровой) szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy egy 1832-es határozat alapján a birtok Jonas Kamenski és felesége tulajdonába került (Иваномъ и женою его Каменскими) (UDSIII 22). A Kamenskiak Vidiškiai-birtokosokká válásának körülményeit részletesen ismerteti e hely 1846-os leltára. Ebben a Pšijaznė-, más néven Vidiškiai-birtokot (Имению Пржіязни, или Видзишкамъ) olyan, örökíthető, eladható és elzálogosítható birtokként írják le (вотчинничества), amely Vilnius kormányzóságban, Švenčionys járásban⁶, Daugėliškis és Palūšė plébániájának területén fekszik, és a földbirtokosok, Jonas, Rapolas fia, valamint Brigita, Vikentijus lánya, Kamenskiak tulajdona (Ивана Рафаилова сына и Бригиды Викентьевой дочери изъ дома Каменскихъ Каменскихъ). Az ingatlan az 1827. december 2-i adásvételi szerződés (изъ купчей крепости) alapján került a birtokukba, amelyet a vilniusi polgári törvényszék kamarájában kötöttek. A Kamenskiak a birtokot Marija Platerienė grófnőtől, a Bžostovski grófok családjából (отъ Графини Маріи, изъ Графовъ Бржостовских, Плятеровой) vásárolták meg (VdšI 10). Ebben a leltárban már Ignalina neve is szerepel: a feljegyzés szerint a Pšijaznė-, más néven Vidiškiai-birtokhoz két 5 A lengyel przyjaźń szóból: ’őszinte kapcsolat valakivel, barátság; jóindulat, gondoskodás, őszinte természet’ (SJP V 296). 6 Švenčionys járás Užneris járás átszervezésével jött létre. 278 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė majorok – Janapolis7 és Ignalinas (состоum из двух отдельных фольварков Янополя и Игналина) (VdŠl 2). A Vidiškiai-birtokhoz ekkor a Balaveckiai, más néven Vėlūnai (Балавецкие, или Велуны), a Rimšėnai, más néven Navikai (Римишанце, или Новики), Ažušilė (Заборце) és Poviliškė (Павилишки) falvak tartoztak; a Janapolis-majorhoz Gaveikėnai (Гавейкяны), Petravas8, más néven Kojazinas (Kojasinas?) (Пютрово, или Кояжинь) falvai és Strigailiškis (Стригалишки) falu egy része; az Ignalinas-majorhoz pedig Budriai (Будры) falu és Strigailiškis (Стригалишки) falu egy része tartozott. Az Ignalinas-majorban akkoriban két majorbeli cseléd élt: a 41 éves Laurynas Karneckis (Karneckas?) pásztor (Лаврентий Карнецкий) és a 15 éves Petronėlė Bub inaitė szolgáló (Петронелля Бубинувна). A leltárban szereplő adatokat a birtokosok, Jonas Kamenskis (Іванъ Каменскій) és Br aspectos? A Vidiškių-birtokhoz tartozó Ignalina-major említése 1846-ban azonban nem az első. A Palašė plébániatemplom 1827–1841. évi keresztelési anyakönyvében azt jegyezték fel, hogy 1840. szeptember 1-jén megkeresztelték Mykolast (Michal), Fabijonas és Kristina, a Bernatavičius családból származó Lukauskių (Fabijana i Krystyny z Bernatowiczow Łukowskich) fiát, aki az Ign aline k (w Folwar-ke Ign aline k) nevű majorban született (PlŠKr₁ 90; Matkevičius 2014). A major és a Vidiškių-birtok kapcsolatát az a tény tanúsítja, hogy Fabijonas Lukauskis (Lukauskas?) innen, erről a birtokról költözött oda. Ezt a Palašė plébániatemplom 1827–1857. évi házassági anyakönyvének bejegyzése bizonyítja: Fabijonas és Kristina házasságának 1836-os bejegyzésekor a férj Pšijaznėben élt (ze Dworu Przyjazni), a feleség pedig Budriuose-ban (PlŠJn₁ 25). Nagyon valószínű, hogy ők voltak az Ignalinek major első lakói. A rendelkezésünkre álló adatok szerint tehát Ignalina nevének (Ignalinek) első említése a történeti dokumentumokban 1840-ben történt; ezt követően (Ignalin) 1846-ban, a Vidiškių-birtok leltárában. 1848-ban a majort feljegyezték a Vidiškiai filiális templom keresztelési anyakönyvébe: ugyanazok a lakói, Fabijonas és Kristina Lukauskiai március 8-án megkeresztelték másik fiukat, Juozapast (Józef), akinek születési helyeként az w Ignalinku szerepel (VdŠKr₁ 26). Az említett templom 1848–1854-es keresztelési anyakönyve szerint 1853-ban a parasztok, Kristupas és Agota, született Juodagalvė, Karaliūnai (Кржиштофа и Аготы изъ Юдегальвіовъ Каралюцевъ) megkeresztelték lányukat, Kotrynát (Катаржина), aki az Ignalino (Ignalinos?) nevű tanyán született (въ Мызѣ Игналинѣ) (VdŠKr₁₁ 76). Egy 1880-as, hasonló jellegű dokumentumban az áll, hogy a földbirtokosok, Vikentijus és Juzefa, született Petkevičiūtė, Savickiai (Викентія и Юзефы урожденной Петкевичевны Савицких) fia, Juozapas (Іосифъ) az Ignalino (Ignalinos?) majorban született (въ Фольваркѣ Игналинѣ), de a szomszédos bejegyzésben 7 Janapolist a mai Jonalaukis faluval (Ignalinos járás) kell azonosítani. 8 Ma ez Petriškės falu (Ignalinos járás). Straipsniai / Articles 279 LAIMUTIS BILKIS már említik az őrházat is, amelyet Ignalinnak neveznek (въ Караулктъ Игналино); az ott született fiút, Juozapast (Iocufъ) a Zablatiškės községhez (Заблотишской Волости) tartozó parasztok, Simonas és Domicelė, a Rastenių nemzetségből való Semionkai kereszteltették meg (Сымеона и Домицели изъ Растеневъ Семіонковъ) (VdŠKrv 23). 1886-ban feljegyezték Ignalino majorját (въ Фольваркѣ Игналино), ahol megszületett Ignacijus földbirtokos és felesége, Veronika, a Minkevicių nemzetségből való Petkevičiai lánya, Marijona (Игнацеgo и Вероники изъ Минкевичовъ Пѣткевичовъ) (Маріанна), továbbá az Ignalino vasútállomást (въ Вогзале Игналино, на станціи Игналино, въ Игналинѣ Ста: Варшав: жел: дороги), ahol megszületett Antanas katona és felesége, Marijona, a Gudelių nemzetségből való Girdžiukai lánya, Kazimiera (Антонеgo и Маріянны урожденной Гудельговны Гирдзюковъ) (Казимѣра), továbbá Jeronimas földbirtokos és felesége, Vladislava, a Giedraičių nemzetségből való Slobodinskiai fia, Ričardas (Гпроніма и Владиславы урожденной Гѣдройцѣв Слободинскихъ) (Ришардъ), valamint Juozapas és felesége, Liudvika, a Tanajevskių nemzetségből való Podoleckiai lánya, Albertina (Iocufa и Людвики урожденной Танаевской Подолецкихъ) (Альбертina) (VdŠKrv 178, 180, 184). 1866-ban a Vilniusi kormányzóság Švenčionysi járása második közigazgatási-rendőri körzetének (sztánjának) településjegyzékében Palaukinis (Пашаукунис9) tava mellett feltüntettek egy földbirtokos tulajdonában álló Ignalino-major (Игналинъ) és egy Ignalino-vasútállomást (Игналинъ) (ŠvnčGVS 400). A major Švenčionystól 23 versztára, a sztántól 12 versztára feküdt. Akkoriban 1 tanya (udvar) volt benne, 16 lakossal: 9 férfival és 7 nővel. A vasútállomás Švenčionystól 22 ¼ versztára, a sztántól 12 ¼ versztára feküdt. Ezen a településen 6 udvar volt, 39 lakossal, akik közül 17 orosz ortodox, 13 litván katolikus és 9 zsidó; 21 férfi és 18 nő. Megjegyezték, hogy mindkét település a Szentpétervár–Varsó vasútvonal mellett fekszik. Egy már említett, 1882-es lengyel földrajzi lexikon szerint Ignalinas (Ignalin) a Švenčionysi járáshoz tartozó major és vasútállomás. E településeken 1866-ban 42 katolikus, 9 zsidó és 34 ortodox lakos élt, és 7 ház volt. A majortól Švenčionysig 23 verszta, az állomástól Švenčionysig 22 ¼ verszta, Vilniusig pedig 95 verszta volt a távolság (SG III 246). Ezenkívül külön említettek egy azonos nevű, Švenčionystól több mint 23 versztára fekvő nemesi majort is, ahol 1866-ban 1 tanya volt, és 16 katolikus lakos élt. A Vilniusi kormányzóság 1905-ben kiadott településjegyzéke a Gavys-tó mellett, a Daugėliškiai községhez tartozó Ignalino (Игналино) vasútállomást, falut és majort sorolja fel. Az állomáson és a faluban 328 lakos élt, 144 férfi és 184 nő; a településekhez 19 deszjatyina föld tartozott. A major tulajdonosa Kamenskis (Каменскаго) volt; 18-an éltek ott, 10 férfi és 8 nő, 69 deszjatyina föld tartozott hozzá, a vasútállomástól pedig 0,5 versztára feküdt. 9 Ez a forma valószínűleg téves, és a tó nevének félrehallásából keletkezett: Palaukinis. 280 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė (VGGS 269). Az 1923 / 1924-ben készített térkép szerint Ignalino majorja a Gavio, Palaukinio és Gavaičio tavak között feküdt (VdšHKn). Miután Litvánia 1940-ben visszakapta a Vilniusi területet, az erről a vidékről összeállított településjegyzékben a Švenčionysi (később Švenčionėliai) járás Ignalinos községéhez tartozó Ignalinos (Ignalinà, -ìnos, le. Ignalino) vasútállomás és kisváros, valamint Ignotiškė falu (Ignotiškė) (lengyelül Ignalinka) szerepel (VSV 1940 7; 1945 15). 1949-ben Ignalina az azonos nevű község és körzet központja volt (LATP 144), 1950-ben pedig előbb megyei, majd valamivel később járási alárendeltségű várossá alakították (LATS 8, 1025). 1962-ben a beszélt nyelvből feljegyezték az Ignalinos város melletti tanya nevét: Ignalinka (VK10). Ez lehet az egykori Ignalinos (Ignalino) major utolsó nyoma. 4. Ignalina történeti fejlődésének elemzéséből kitűnik, hogy a település keletkezésekor Vidiškiai birtokosának, a Švenčionysi járás marsalljának, Jonas Kamenskiunak és feleségének, Brigitának a tulajdonában voltak, akik 1827-ben szerezték meg a Vidiškiai-birtokot. Ezért a városnév forrásául szolgáló korábbi személynév megállapításához át kell tekinteni a család további történetét. Jonas és Brigita Kamenskiai 80 éves korukban, 1869-ben hunytak el Ignalino majorjában (въ имѣніи Игналинѣ): a feleség (Констанція Бригида изъ Каменскихъ Каменская) január 1-jén tüdőgyulladásban, a férj (Іоаннъ Каменскій) január 2-án aggkori tüdőbajban. Mindkettőjüket január 4-én temették el a Vidiškiai temetőben (VdšMrt₁ 30; MI). Halotti bejegyzéseik szerint fiuk, Ignacijus Liudvikas (Игнатія Людовика), valamint lányuk, Konstancija (Констанцію11) maradt utánuk. Jonas Kamenskis halála után a birtokot fia, Ignacijus örökölte. Népes családjáról szintén találhatók adatok az anyakönyvekben. 1849. május 4-én a Vidiškiai filiális templomban megkeresztelték Ignacijus Liudvikas Kamenskis és Marija Piotuchaitė (Игнатія Людовика и Марии Піоттуховны Каменскихъ) lányát, Marija Brigita Juozapát (Марія-Бригида-Іозефа). Keresztszülei Ignacijus szülei, Jonas és Brigita Kamenskiai voltak (VdšKr₁₁ 15). 1851. december 18-án ugyanebben a templomban megkeresztelték Ignacijus és Marija Kamenskiai második lányát, Monika Justina Konstanciját (Моника-Юстина-Констанція); keresztszüleiként Sigizmundas Pliateris grófot (Сигизмундъ Плятеръ) és Jonas Kamenskis feleségét, Brigitát nevezték meg (VdšKr₁₁ 57). A harmadik lányt, Justina Malvina Kotrynát (Юстина-Мальвина-Катаржина) 1854. december 28-án keresztelték meg, keresztszüleinek jelenlétében: Justinus Piotuch, Ukmergė városának korábbi bírája (Юстинъ Піоттухъ), valamint Malvina, Kazimieras Kamenskis felesége – és népes társaság 10 Evalda Strazdaitė (Jakaitienė) nyelvész jegyezte fel. 11 Azoknak az anyakönyvi keresztelési bejegyzéseknek a könyveiben, amelyek a Daugėliškiai plébániához tartoznak – ahová abban az időben a Vidiškiai-birtok is tartozott –, nincs adat Ignacijus és Konstancija születéséről. Talán a Vidiškiai-kápolnában vagy valamely másik plébánián keresztelték meg őket. Straipsniai / Articles 281 LAIMUTIS BILKIS tanúk (VdšKrIII 8). Justina apját, Ignacijust és annak apját, Jonas Kamenskiest itt már a kormányzósági titkári tisztség betöltőiként nevezik meg. 1864. július 3-án a Švenčionysi római katolikus templomban megkeresztelték Ignacijus és Marija Kamenskis kollégiumi tanácsosok negyedik lányát, Konstancija Brigita Gabrie-lie-t (Констанция Бригода Габріеля). Keresztszüleiként Jonas Kamenskis marsallt és Stefaniját, a Piotuchas család hajadon leányát jegyezték be (съ Стефаніею Піотмухъ дѣвицею) (VdšKrIV 117). Két évvel később, 1866. október 19-én a Vidiškiai templomban tartották Ignacijus Liudvikas és Marija Kamenskis udvari tanácsosok egyetlen fiának, Jonas Marijonas Petras Liu-dvikasnak (Іоань-Маріянь-Петръ-Людовикъ) a keresztelőjét (надворныхъ Совѣтниковъ); keresztszülei Kazimieras Kamenskis és Elena, a Piotuchas család hajadon leánya voltak (съ благородною Еленою Піотмухъ дѣвицею) (VdšKrIV 168). Ignacijus és Marija legfiatalabb lánya, Konstancija szamárköhögésben halt meg a Vidiškiai-uradalomban, mindössze 4 hónapos korában, és a helyi temetőben temették el (VdšMrtI 9). Legidősebb lányuk, Marija 1870-ben a vilniusi székesegyházban házasságot kötött a 32 éves Napoleon Žabával (Наполеона Жабы), a vilniusi Antakalnis Szent Péter és Pál-plébániáról (VdšInI 17); Monika 1872-ben a Vidiškiai templomban feleségül ment a nemes Henrikas Javlov-skiashoz (Генрика Явловского), Ignalinból (изъ Игналина) (VdšInI 23); 1874-ben pedig a Vidiškiai templomban rögzítették Justina házasságát a 46 éves kollégiumi tanácsossal, Vikentijus Kvintával (Викентія Квинты), a Bėčiūnai-uradalomból (изъ мызы Бѣчуновъ) (VdšInI 32). 1888. március 14-én, 59 éves korában szívbetegségben halt meg a Vidiškiai-uradalomban Ignacijus Kamenskis felesége, Marija Kamenskienė földbirtokosnő (Марія урожденная Піотмухъ Кампнска), hátrahagyva özvegy férjét, Ignacijus Kamenskist, Jonas fiát, udvari tanácsost (Игнатія Иванова Кампнскаго Надворнаго совѣтника), fiát, Jonast (Ивана), lányait, Marija Žabienė-t (Марію Жабу), Monika Javlovskienė-t (Монику Явловскую) és Justina Kvintienė-t (Юстыну Квинто) (VdšMrtII 29). Március 17-én temették el a Rimšėnai (деревни Римшаны) temetőjében. Maga a Vidiškiai (Pšijaznė) uradalom tulajdonosa, Ignacijus Liudvikas Kamenskis udvari tanácsos (Игнатій-Людвик двухъименный Каменскій) tüdőgyulladásban halt meg 1900. március 12-én, 78 éves korában. Fiát, Jonas Marijonas Petras Liudvikast, valamint lányait, Mariját, Monikát és Justinát hagyta hátra12 (VdšMrtIII 3). Március 15-én temették el a Rimšėnai temetőjében (на Римшанском кладбище). Ignacijus Kamenskis halála után az uradalmat fia, Jonas örökölte, aki 1913-ig birtokolta. Az uradalom további története a jelzálogkönyvében található iratkivonatok gyűjteményéből követhető nyomon. A vilniusi közjegyzői levéltár 1913. évi, Švenčionys járás adásvételi szerződéseit tartalmazó könyvéből származó kivonat tanúsítja, hogy 1913. január 22-én Jonas, Ignacijus fia, Kamenskis vilniusi közjegyzői irodájában 12Justina lánya (Іустина Игнатьевна изъ Каменскихъ Квинто) már özvegyként halt meg Vilniusban 1906-ban, és szintén a Rimšėnai temetőjében temették el (VdšMrtIII 55). 282 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė megbízottja, Jurgis Jokūbas, Roberto fia, Šafas városi polgár (мѣщанинъ Георгъ-Якубъ Робертовичъ Шафовъ), aki a Pšijaznė-uradalomban lakott, és Aristarchas, Moisejus fia, Pimonovas örökletes polgár (потомственный гражданинъ Аристархъ Моисеевичъ Пимоновъ), aki Vilniusban, a Georgijaus sugárúton lakott, adásvételi szerződést kötött. Jonas Kamenskis földbirtokos eladta Aristarchas Pimonovasnak a Pšijaznė, más néven Vidiškiai uradalmat, az Ignalinas majorral, valamint a Beržasalys és Beržynas földterületekkel együtt (имение „Пржіязнь“ или Видзишки съ фольваркомъ Игналинъ и участками Бржесиоло и Лпзбржезъ) (VdšHKn, a szerződés 1. o.). A továbbiakban megjegyzik, hogy az uradalmat, amelyet Jonas Kamenskis apja, Ignacijus Kamenskis földbirtokos halála után öröklés útján szerzett meg, teljes vagyonával együtt adják el; a felsorolásban a mezőváros is szerepel (мѣстечкомъ) (VdšHKn, a szerződés 2. o.). A Vidiškiai-uradalom és az Ignalinas major új tulajdonosa, Aristarchas Pimonovas 1913. október 14-én szerződést kötött nővérével, Elena, Moisejus lányával, Dorochovával (Елена Моисеевна Дорохова), amelyben rögzítették, hogy Pimonovas 156 000 rubelt kölcsönzött Dorochovától, és biztosítékul átadja neki a Pšijaznė, más néven Vidiškiai uradalmat az Ignalinas majorral (съ фольваркомъ „Игналинъ“) és az említett földterületekkel együtt (VdšHKn). Az 1915. március 3-án kelt végrendeletében Aristarchas Pimonovas (Arystarch, syn Mojżesza, Pimonow) a Jonas Kamenskistől vásárolt Pšijaznė-uradalmat nővérére, Elena Dorochovára hagyta (Helenie, córce Mojżesza, Dorochowej) (VdšHKn). A Kamenskis család Vidiškiai-uradalomhoz fűződő kapcsolatára annak eladása után csaknem egy évtizeddel később is találni adatokat. 1921-ben Monika Javlovskienė (Moniki Jawłowskiej), Ignacijus Kamenskis lánya és Jonas Kamenskis nővére ügyvédje kérelmet nyújtott be az Apygardos (Okręgowego) bíróság polgári osztályára a szülői „Przyjaźń” uradalom visszavásárlása ügyében, amely Elena Dorochova birtokában volt. A kérelemben kifejtették, hogy a Vidiškiai-uradalom Monika apjának, Ignacijus Kamenskisnek (Ignacego Kamieńskiego) a tulajdona volt, aki 1900. március 12-én halt meg. Halála után az uradalmat fia, Monika bátyja örökölte, aki 1913-ban 200 000 rubelért eladta Aristarchas Pimonovasnak. Pimonovas 1915. március 5-én halt meg, és végrendelete alapján az uradalom Elena Dorochováé lett. Az Apygardos bíróság polgári osztálya 1922-ben elismerte Monika Javlovskienė (Moniki z Kamieńskich Jawłowskiej) uradalom-visszavásárlási jogát, a vilniusi fellebbviteli bíróság azonban 1923-ban úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi az Apygardos bíróság ítéletét, mert lejárt a hároméves határidő, amelyen belül ilyen kérelmet lehet benyújtani (VdšHKn). 5. A Kamenskis család története azt mutatja, hogy az Ignalinas major létrejöttekor (1840 körül) a Vidiškiai-uradalmat Jonas és Brigita Kamenskis birtokolta, akiknek Ignacijus Liudvikas nevű fiuk és Konstancija nevű lányuk volt. Így az Ignalinas név kétségtelenül a major első birtokosai fiának első keresztnevéhez, az Ignacijus névhez kapcsolható (oroszul: Игнатий, lengyelül: Ignacy). Amint már említettük, Ignacijus 1900-ban, 78 éves korában halt meg; vagyis 1821-ben vagy 1822-ben kellett születnie, az Ignalinas major létrejöttekor pedig még nem töltötte be a 20. életévét. A majort nyilvánvalóan a szülei nevezték el így Straipsniai / Articles 283 LAIMUTIS BILKIS a fiának, aki a jövőben az egész birtokot örökli, tiszteletére. Az ilyen módon, földbirtokosok tulajdonában álló települések neveiből feltehetően több is van Litvániában: például azt állítják, hogy Alizava települést (Kupiškis járás) korábban Pakape néven emlegették, a 18. század végén pedig Antanas Koscialkovkis földbirtokos templomot építtetett itt, és a létrehozandó templom körüli falut fia, Aloyzas tiszteletére Alizavà névre keresztelte (VLE I 358). A bőséges történeti adatok alapján rekonstruálható Ignalinas településének és nevének alakulása: majortanya Ignalinek (w Folwarke Ignalinek) (1840) → majortanya *Ignalinas (cocmoum uz двух отдельных фольварков Янополя и Игналина) (1846) → majortanya Ignalinek (w Ignalinku) (1848) → majortanya (egytelkes birtok) *Ignalinas (?*Ignalina) (въ Мызгъ Игналинъ) (1853) → majortanya, vasútállomás *Ignalinas (Иганлинъ) (1866) → majortanya *Ignalinas (?*Ignalina) (въ имѣніи Игналинъ) (1869) → *Ignalinas (изъ Игналина) (1872) → majortanya, őrház *Ignalinas (?*Ignalina) (въ Фольваркѣ Игналинъ, въ Караулкѣ Игналино) (1880) → majortanya, vasútállomás *Ignalinas (Ignalin) (1882) → majortanya, vasútállomás *Ignalinas (?*Ignalina) (въ Фольваркѣ Игналино, въ Возгале Игналино, на станціи Игналино, въ Игналинѣ Ста: Варшава: жел: дороги) (1886) → vasútállomás, falu, majortanya? *Ignalinas (Игналино) (1905) → *Ignalinas (съ фольваркомъ Игналинъ) (1913) → vasútállomás, kisváros Ignalinà, -inos (lengyelül Ignalino), falu Ignotiškė (lengyelül Ignalinka) (1940) → járási és körzeti központ Ignalina (1949) → város Ignalinà (1950, 1959). A 20. század első felének litván sajtójában a település (kisváros, vasútállomás) nevének két változata volt használatban: Ignalina és Ignalinas. Gyakrabban a nőnemű alakot írták. Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy K. Būga ezt használta az 1907-es Lietuvių tauta című kiadványban: netoli nuo Ignalinos (Būga RR I 141). Ez az alak a sajtóban is gyakoribb: Ignalina (LŽ 1912, 135. sz., 3. o.; Auš 1937, 9. sz., 130. o.; Trim 1939, 45. sz., 1088. o.; ŪP 1939, 52. sz., 12. o.; Amž 1939, 240. sz., 8. o.), Ignalina, Ignalinos (VR 1934, 44. sz., 3. o.; Aid 1938, 20. sz., 3. o.), Ignalina, Ignalin oj, Ignalinos miestely (VR 1933, 92. sz., 3. o.). Az Ignalinas változatot ritkábban használták: miestelyje Ignaline, Ignalino, Ignalino stoties (VR 1930, 6. sz., 4. o.), Ignalinas (VR 1932, 33. sz., 3. o.). Előfordult, hogy ugyanabban a cikkben mindkét névalakot használták: Ignalina, Ignalinon, Ignalinos, Ignalino turguose (VR 1937, 78. sz., 3. o.). A név régi, élő nyelvi lejegyzéseiből nagyon kevés maradt fenn. Csak Antanas Vireliūnas nyelvész 20. század elején feljegyzett cédulájára támaszkodhatunk: Ignalinas („Ignalino“) m. Vil. g. (BgK) (= település a Vilniusi kormányzóságban). A többi adat meglehetősen késői. Már említettük, hogy 1962-ben feljegyezték az Ignalinka tanyanevet, amely nyilvánvalóan összefügg a történeti forrásokban a majortanya elsőként rögzített Ignalinek nevével. A. Vanagas monográfiájában az áll, hogy az Ignalinà alak mellett a helyi lakosok még 284 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė az Ignālina és Ignalinė alakokat is használják. Ezt a helytörténeti munkák is állítják (Martinkėnas 1979: 53). A 21. század eleji nyelvjárási adatfelvételek tanúsága szerint Ignalina és a szomszédos Palūšė, Vidiškės, Ceikiniai környékének idősebb lakói az Ignalinà: *ignali.na.į (Ignalinoj) alakot használják (Klimiškės falu), *ignali.na.į, in_ *ignali.nu. (Ignalinoj, in Ignaliną) (Dindų falu), *ignali.na.n (Ignalinon) (Sabališkės falu), *ignali.na.į, prie_*ignali.nai (Ignalinoj, prie Ignalinai) (Lobinių falu) (ŠRAV 70, 103, 86, 89, 51, 75, 197), ignalinà, *i.gnalinà, ignalinɔ.į, i.gnalinɔ.į, *i.gna.li.nā.į, *i.gnali.nā.s, i.gnali.nā.n (Ignalinà, Ignalinoj, Ignalinos, Ignalinon) (Ažušilės falu), *ignali.na.n (Ignalinon) (Maksimonių falu), *ignali.na.n, *ignali.na.i (Ignalinon, Ignalinoj) (Palaukiškės falu), *ignali.nā.s, *ignali.nā.s (Ignalinos) (Šileikiškės falu) (ŠRV, RAV 101, 94, 80, 102), *ignali.na.n, *ignali.na.i (Ignalinon, Ignalinoj) (Lepšių falu) (TA RAV 19). Az Ignalinà alakot a távolabbi, Mielagėnai, Daugėliškis és Linkmenys környéki falvakban is mondják: *ignali.na.n, *ignali.na.į, *ignali.nu. (Ignalinon, Ignalinoj, Ignaliną) (Molykų falu), *ignali.na.n (Ignalinon) (Guntauninkų falu), *ignali.nɔ.į (Ignalinoj) (Vingirių falu), *ignali.na.į (Ignalinoj) (Grikiapelės falu) (ŠRV, RAV 61, 27, 97, 129). Másrészt a Mielagėnai közelében fekvő Kalninė faluban az akcentusváltozatot rögzítették: Ignālina: *ignā.lind.į (Ignālinoj) (ŠRV, RAV 67). Így hangsúlyozzák a Švenčionys járásbeli Stoniūnai faluban is, amely Ignalina járás Ceikiniai elöljáróságával határos: *ignā.lina.s (3-szor), *ignā.linɔ.į (Ignālinos, Ignālinjoj), bár ugyanaz a beszélő egyszer az *ignali.na.s (Ignalinos) alakot is ejtette (ŠRV, RAV 51). Az Ignalinė képzőváltozatot csak egyetlen alkalommal figyelték meg: vaikūs nėnčijau /*ignali.ne.į (Ignalinėj) (Dindų falu) (ŠRAV 95). Ugyanakkor ugyanennek a nyelvjárás beszélőnek ugyanebben a felvételben az *ignali.na.n̄ (Ignalinon) alakja is szerepel (ugyanott, 97), ezért az –inè végű alak egyszeri előfordulásából nem lehet arra következtetni, hogy valamivel szélesebb körben elterjedt volna13. A nem litván nyelven íródott történeti források két településnévi alakot rögzítenek: Ignalinek és Ignalin. Amint már említettük, az Ignalinek név élő nyelvi megfelelője az Ignalinką14; az Ignalinas alakot a helyi lakosok nyelvhasználatából a 20. század elején jegyezték fel, a sajtóban pedig a 20. század első felében használták. Olyan történeti lejegyzések, amelyek alapján a nőnemű változat kétséget kizáróan rekonstruálható lenne, úgy tűnik, nincsenek. Másfelől az Ignalinà alakot K. Būga is használta, és legalább a 20. század elejétől a sajtóban is előfordult; a két világháború közötti litván nyelvészek az 1940-ben összeállított Vilniaus srities vietovardžiai kézikönyvben is ezt javasolták. Az élő nyelvben általánosan elterjedt, ezért hitelessége nem kétséges. Így a történeti források és az élő nyelv adatai alapján a litván nyelvben használt vagy használatos alak három fő változata különíthető el: Ignalinas, Ignalinką (a majortanya, később 13 A nyelvjárási adatok gyűjteményének szerzői megjegyzik, hogy ez hangtani szempontból szabálytalan alak. 14 Az 1940-es Vilniaus srities vietovardžiai című kiadványban javasolt Ignotiškė (l. e. Ignalinką) változata máshol sehol sem adatolt, ezért valószínűleg mesterséges, litvánosított forma. Straipsniai / Articles 285 LAIMUTIS BILKIS (a major neve) és Ignalinà (Ignãlina). Egy további alak, az Ignalinė hitelességének alátámasztásához hiányoznak az élő nyelvhasználat adatai. Mint már említettük, Ignalina nevének (névváltozatainak) eredete a település (majorság) tulajdonosa, Jonas Kamenskis fiának, Ignãcijus nevéhez köthető. A helynevek képzésüket tekintve az -inas, -in-ka, -ina képzőkkel az ignal- tőből képzett alakoknak tekintendők; ezért kétségkívül a kanonikus Ignãcijus név egy másik, ignal- tövű alakjából erednek. Az ignal- tő eredetének két lehetséges értelmezése van: a lengyel és a litván. A történeti adatok arra utalnak, hogy a lakott helyek nevei „földesúri” eredetűek, ezért lehetséges, hogy a Kamenskiek az Ignalinek, Ignalin neveket a majorságnak szláv (lengyel) nyelvi elemekre támaszkodva adták: az Ignacijus név lengyel alakjaihoz (lengyelül Ignacy), az Ignal, Ignala formákhoz (vö. Gala 1985: 109) hozzáadva a lengyel szóalkotásra jellemző -in és -ek képzőket. E lehetőséget alátámasztaná egy korábbi majorság helyén fekvő lengyelországi falu hasonló neve, az Ignalin, amely a lengyel Ignal személynévből ered, ez pedig az Ignacy keresztnévből (NMP III 521). A lengyel Ignal, Ignala személynevek feltehetőleg a mai lengyel Ignal (Rospond 1973: 163), valamint az Ignal, Ignalewski, Ignalski, Ignalyk (SNP IV 206) családnevek alapját képezik. Az Ignacijus kanonikus név analóg alakja (belaruszul Ігнацій), az Ігналя a belarusz nyelvben is használatos Pastovy környékén (Biryla 1982: 70–71). Ebben az esetben az Ignalìnas, Ignalinà (Ignãlina), Ignalìnka lakott helynevek szintén az Ignãcijus név szláv alakjaiból létrejöttnek tekintendők. Másfelől az ignal- helynévtő kialakulásának alapja az Ignãcijus kanonikus név litván nyelvjárási kicsinyítő alakja, az Ignãlis is lehetett, amely a Ìgnas: Ignãcijus → Ìgnas → Ignãlis rövid alakból fejlődött ki. E forma kialakulása azzal magyarázható, hogy a kelet-aukštaitis nyelvjárásokban előfordul a n mássalhangzó megkeményedése e előtt. Ez a keményedés a vilniusi aukštaitis nyelvjárás északkeleti peremén szabályos (Urbanavičiūtė 1978: 69), ám az –alis (–ė) képző az n után jóval nagyobb területen, szabálytalanul terjedt el: például Ignalina környékén így mondják: kalnã:li.s (LTA III 132; terepmunka, 117. sz.); Vidiškėsen¹⁵ pedig: vilnã.la. (Vilnėlė, folyónév) (ŠRV, RAV 149). A g után álló n megkeményedését a Rimeldiškė faluban (Didžiasalio járás) is feljegyezték: iž *bugnã.lù. (a Bugnėliai-ből¹⁶) (ŠRV, RAV 19). Ezért igen valószínű, hogy a helyiek Jonas Kamenskis földbirtokos fiát, Ignacijust az Ignãlis kicsinyítő néven szólították (nevezték). Ebben az esetben az élő nyelvhasználat Ignãlina hangsúlyváltozata megőrizhette az alapszó hangsúlyának helyét és hanglejtését¹⁷. Emellett egyáltalán nem zárható ki, 15 Az adatközlő az Ignalina melletti Girminiai faluban született. 16 Būgnėliai – a Spijotiškė falu másik neve. 17 V. Martinkėnas (1979: 53) tokį kirčiavimą laiko keistoku ir nevykusiu. 286 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė hogy Ignacijus szülei tudtak litvánul, és maguk is így nevezhették őt18. Az ilyen nyelvjárási forma közvetett megerősítéseként említhető a déli aukštaitis nyelvjárás területén (Varėnában) előforduló Ignaliūkas családnév, amely egy nyelvjárási kemény n-t tartalmazó Ignãlis személynévből származhat (LPDB). Ugyanebből a névből alakulhatott ki a Panemunėlio környékén élő nő Ignalýčia családneve (az apja neve Ignas volt), továbbá az Ignaliokas családnév (Želva, az illető neve Ignas), valamint az Ignãlius (Aristava, az apa neve alapján) (LPrK). Az Ignẽlis kicsinyítő változatból vagy az *Ignalis alakból vezeti le a város Ignalinà nevét A. Vanagas is. Mivel a második alak itt rekonstruáltként szerepel, leírás nélkül (Vanagas 1996: 77), státusza nem teljesen világos, de valószínűleg itt is az n-nek az e előtti lehetséges megkeményedése miatt kialakult nyelvjárási alakról van szó (–elis). KÖVETKEZTETÉSEK 1. Ignalina települést (majorságot) 1840-ben említik először történelmi dokumentumok; az 1810-es forrásban szereplő Ignalinas azonban nem azonos azzal a hellyel, amely Ignalina városának előzménye volt. 2. Ignalina majorságát a Vidiškėi birtok tulajdonosai, Jonas és Brigita Kamenskiai alapították. E helynév eredete a földbirtokosok fiának, Ignacijus Kamenskisnek a nevéhez köthető. A település 1913-ig a Kamenski család birtokában volt. 3. A történeti források és az élő nyelvhasználat adatai három, a litván nyelvben használt fő helynévváltozatot valószínűsítenek: Ignalìnka (a majorság, a tanya neve), Ignalinas (a majorság, a vasútállomás, az őrház, a falu és a kisváros neve), Ignalinà (Ignãlina) (a vasútállomás, a kisváros és a város neve). 4. Az Ignalìnka, Ignalinas, Ignalinà (Ignãlina) helynevek az -inas, -in-ka, -ina képzőkkel a kanonikus Ignãcijus név ignal- tövű alakjából képzettnek tekintendők; ez a tő származhat az Ignacijus név lengyel (lengyelül Ignacy) Ignal, Ignala változataiból, vagy az n e előtti megkeményedése révén kialakult litván nyelvjárási Ignãlis alakból, amely az Ĩgnas: Ignãcijus → Ĩgnas → Ignãlis. rövid alakból fejlődött ki. 18 Például egy nyelvjárási feljegyzésben az Ažušilė faluban élő, 1927-ben született adatközlő azt állítja, hogy a Vidiškėi birtok tulajdonosa, Kamińskas litván volt (RAV 101). Itt Ignacijus Kamenskis fiáról, Jonasról van szó. Straipsniai / Articles 287 LAIMUTIS BILKIS IRODALOM ÉS FORRÁSOK BgK – K. Būga tulajdonnévi cédulakatalógusa, amelyet a Litván Nyelvi Intézet Balti Nyelvek és Névtani Kutatások Központjának archívumában őriznek. Biryla 1982: Бірыла Мікалай Васілевіч. Беларуская антрапанімія 3. Структура ўласных мужчынскіх імён. Мінск: Навука і тэхніка. Būga RR I – Būga Kazimieras. Válogatott írások 1. Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó, 1958. Gala Sławomir 1985: Polskie nazwy osobowe z podstawowym -l-/-ł- w części sufiksalnej. – Acta Universitatis Lodziensis, Folia Linguistica 10, Łódź: Uniwersytet Łódzki. IEŽ – Ignalinos krašto enciklopedinis žinynas. Vilnius: Žuvėdra, 2015. Kamiński Julian Aleksander 1850: Przegląd do monografii i historyi rodzin Kamieńskich i Kamińskich, Lwów: Nakładem autora. Kviklys Bronius 1964: Mūsų Lietuva 1. Boston: Lietuvių enciklopedijos leidykla. LPDB – Litván családnevek adatbázisa. Hozzáférés az interneten: http://lk iis.lki.lt/pavardziu-duomenu-baze LPrK – Litván ragadványnevek cédulakatalógusa, amelyet a Litván Nyelvi Intézet Balti Nyelvek és Névtani Kutatások Központjának archívumában őriznek. LTA – Litván nyelvjárási atlasz 3. Morfológia. Vilnius: Mokslas, 1991. LTE – Aničas Jonas és mások (szerk.). Litván szovjet enciklopédia 4. Vilnius: Mokslas, 1978. LUEV – A Litván SZSZK folyó- és tóneveinek jegyzéke. Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó, 1963. LŽVA – Litvánia földrajzi neveinek kérdőívei, amelyeket a Litván Nyelvi Intézet Balti Nyelvek és Névtani Kutatások Központjának archívumában őriznek. Martinkėnas Vincas 1979: Apie Ignaliną. – Kraštotyra 9, 53–56. Matkevičius (Matusa) Romutis 2014: Nauji Ignalinos istorijos štrichai. – Mūsų Ignalina, vasario 19 d. Prieiga internete http://www.mignalina.lt MI – [A „Mūsų Ignalina” újság tájékoztatása]. – Mūsų Ignalina, 2014. január 4. Hozzáférés az interneten: http://www.mignalina.lt Miškinis Algimantas 2005: Lietuvos urbanistikos paveldas ir jo vertybės 2. Rytų Lietuvos miestai ir miesteliai 2. Vilnius: Savastis. 288 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė Narbutas Sigitas 2010: Alberto Kojalavičiaus Šventasis Lietuvos Didžiosios Kunigaikštijos bei jai priklausančių provincijų giminių ir herbų vardynas: pažintis su kilmingaisiais nuo Kačano iki Kvaso. – Senoji Lietuvos literatūra 29, 185–256. Prieiga internete http://www.llti.lt/failai/Publ_Kojalavicius.pdf. NMP III – Lengyelország helynevei 1. Krakkó: Lengyel Tudományos Akadémia, Lengyel Nyelvi Intézet, 1999. Razmukaitė Marija 1998: Lietuvos priesaginiai oikonimai. Daktaro disertacija. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, Vytauto Didžiojo universitetas. Rospond Stanisław 1973: Słownik nazwisk śląskich 2. Wrocław-Warszawa-Kraków-Gdańsk: Zakład Norodowy im. Ossolińskich – Wydawnictwo. SJP V – A lengyel nyelv szótára 5. Varsó: Az előfizetők és a Mianowski-alapítvány pénztárának kiadásában, 1912. SNP – A Lengyelországban jelenleg használt családnevek szótára 4. Krakkó: Lengyel Tudományos Akadémia, Lengyel Nyelvi Intézet, 1993. ŠRAV – Kardelis Vytautas, Kardelytė-Grinevičienė Daiva, Navickaitė Agnė, Strungytė Inga. Északkeleti aukštaitiai vilniusiak. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet, 2006. ŠRV – Az északkeleti aukštaitiai vilniusiak szövegkorpusz Online hozzáférés http://www.baze.vilniskiai.eu/ TA – A Litván Nyelvi Intézet nyelvjárási archívumának adatbázisa Online hozzáférés http://tarmes.lki.lt Urbanavičiūtė Žaneta 1978: Priebalsių t, d, n ir b, p, m, v kietinimas lietuvių kalbos tarmėse. – Baltistica 29(1), 69–78. Vanagas Aleksandras 1996: Lietuvos miestų vardai. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. VK – Az élő nyelvből gyűjtött helynevek betűrendes kartotékja, amelyet a Litván Nyelvi Intézet Balti Nyelvek és Névtan Kutatóközpontjában őriznek. VLE – Razumas Valdemaras és mtsai. (szerk.). Egyetemes litván enciklopédia 7. Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet, 2005. Straipsniai / Articles 289 LAIMUTIS BILKIS TÖRTÉNETI FORRÁSOK Aid – Aidas. Amž – 20. század. Auš – Aušrelė. BrslVA – A Brasław-i esperesség valamennyi templomának és a hozzájuk tartozó plébániáknak az általam, alulírott esperes által végzett, szabályszerű összeírása, Ignacy Jakub Masalski herceg őméltósága akaratából és rendelkezése alapján, az 1784. évben, LVIA F. 694, Apr. 1, B. 3505. DglšKr – Księga Metryk Chrzestnych Kościoła Parafialnego Dawgieliskiego Od roku 1774. Januar~. 16o Do roku 1790. Maia: 2o. dnia. LVIA F. 1329, Ap. 1, B. 10. Prieiga internete http://www.epaveldas.lt DglšRS – Daugėliškis, Daugudis és más, a Zavileiski járásban fekvő plébániák revíziós jegyzékei 1811-ből. LVIA F. 515, Apr. 15, B. 218. GrdnDT – A Grodnói járásban található füstölő kémények tarifajegyzéke, a Bartniki és Olita kormányzóságokkal együtt, a litván nagyfejedelem asztali birtokainak összeírása, amelyek a Trakai vajdaságban kiterjedt területekkel rendelkeznek, és a litván nagyfejedelem grodnói gazdaságához tartoznak, a rovatokban feltüntetett megkülönböztetésekkel, az 1775. évi legutóbbi országgyűlés törvénye szerinti szabályoknak megfelelően, az összeírásból, amelyet az országgyűlés törvénye alapján uaz általunk kijelölt személyek és az alább aláíró Grodnói járási kancellária készített, 1775-ben.u Készült. LVIA F. SA, B. 18584. KnGGS – A Kownói kormányzóság lakott helyeinek jegyzéke. Kowno: A Kormányzósági Hivatal nyomdájában, 1892. LATP – A Litván SZSZK közigazgatási-területi felosztása. Vilnius: A Litván SZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének kiadványa, 1949. LATS – A Litván SZSZK közigazgatási-területi beosztása. Vilnius: Állami Politikai és Tudományos Irodalmi Kiadó, 1959. LŽ – Litván hírek. PlšJn₁ – A római katolikus Poluše nevű plébániatemplom házassági anyakönyve 1827-től. LVIA F. 1330, Ap. 1, B. 8. Online hozzáférés http://www.epaveldas.lt PlšKr₁ – A római katolikus Poluše nevű plébániatemplom keresztelési anyakönyve 1827-től. LVIA F. 1330, Ap. 1, B. 7. Online hozzáférés http://www.epaveldas.lt SG – Sulimierski Filip, Chlebowski Bronisław, Walewski Władysław (szerk.). A Lengyel Királyság és más szláv országok földrajzi szótára 3. Warszawa: Filip Sulimierski és Władysław Walewski kiadásában, a „Wiek” nyomdájában, Nowy-Świat, 1882. 290 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalinos miesto ir jo vardo raida bei kilmė ŠvnčGVS – A Sventsjani járás 2. körzetében található települések jegyzéke. 1866-ban készült. CVIA (ЦГИА) F. 1290, Apr. 4, B. 101. Elérhető az interneten http://www.prlib.ru Trim – Trimitas. UDS – A Zawilejki járás földbirtokos polgárainak ingatlanvagyonát felsoroló ábécérendes jegyzék. 1795. LVIA F. 515, Apr. 5, B. 4. UDS – [Az Užnerio járás földbirtokosainak jegyzéke, 1811]. LVIA F. 515, Apr. 5, B. 15. UDS – A Zawilejki járás 1816. évi névjegyzéke. LVIA F. 515, Apr. 5, B. 18. ŪP – A gazda tanácsadója. VB – A Rokiškisi, Seinai és Šakiai járás lakott helyeinek listái (ügyiratai), amelyeket a Litván Nyelvi Intézet Balti Nyelvek és Névtan Kutatóközpontjának archívumában őriznek 4. VdšHKn – Hip. sz. 607. A „Przyjaźń”, más néven „Widziszki” földbirtok ingatlan-nyilvántartási dokumentumainak gyűjteménye, Święciany járás, I. kötet. CVA F. 130, Apr. 1, B. 20562. VdšI – Статистическое свѣденіе имению Пржязни, или Видзишкамъ, вотчинничества Помыцчиковъ Ивана Рафаилова сына и Бригиды Викентьевой дочери изъ дома Каменскихъ Каменскихъ Виленской Губерніи, Свенцянскаго Уѣзда Давгелишискаго, и Полушискаго Приходовъ, во 2омъ Станъ состоящему, дня 18ого Декабря 1846 года составленное. LVIA F. 394, Apr. 6, B. 80. VdšĮnI – A Przyjaźńi római katolikus plébániatemplom anyakönyve. Második rész. Házasságot kötöttek. 1866. szeptember 4-től. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 10. Elérhető az interneten http://www.epaveldas.lt VdšKrI – A przyjaźńi filiális templom keresztelési anyakönyve 1845. február 12-től. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 1. Elérhető az interneten http://www.epaveldas.lt VdšKrII – A przyjaźńi római katolikus filiális templom anyakönyve. Első rész. Születések. 1848. július 1аго-jétől. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 4. Elérhető az interneten http://www.epaveldas.lt VdšKrIII – A przyjaźńi római katolikus filiális templom anyakönyve. Első rész. Születések. 1854. szeptember 26-tól. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 7. Elérhető az interneten http://www.epaveldas.lt VdšKrIV – A przyjaźńi római katolikus templom anyakönyve az 1860-tól születettekről. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 8. Elérhető az interneten http://www.epaveldas.lt Straipsniai / Articles 291 LAIMUTIS BILKIS VdšKrv – A Pržiaznenai római katolikus plébániatemplom anyakönyve. Első rész. A születettekről. 1879. január 20-tól. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 13. Prieiga internete http://www.epaveldas.lt VdšMrtI – A Pržiaznenai római katolikus plébániatemplom anyakönyve. Harmadik rész. Az elhunytakról. 1863. május 17-től. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 9. Prieiga internete http://www.epaveldas.lt VdšMrtII – A Pržiaznenai római katolikus filiális templom anyakönyve. Harmadik rész. Az elhunytakról. 1882. február 19-től. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 14. Prieiga internete http://www.epaveldas.lt VdšMrtIII – A Pržiaznenai római katolikus templom temetési anyakönyve 1900-tól 1913-ig. LVIA F. 1331, Apr. 1, B. 19. Prieiga internete http://www.epaveldas.lt VDV – [A vilniusi egyházmegye esperesi kerületeinek helységjegyzékei. 1784.]. LVIA F. SA, B. 19253. VGGS – Vilnai kormányzóság. A lakott helyek teljes jegyzéke, az egyes települések statisztikai adataival, I. I. Goskevics hivatalos adatok alapján összeállításában. Vilna: Kormányzósági Nyomda, 1905. VR – Vilnius jövője. VSV: A vilniusi régió helynevei. Vilnius, 1940 (gépirat); 1945 (korrektúra). ŽTz – Híradás Łuksztyról, Wiżunkairól és Ignalináról. VUBRS F. 5, B. 28–2334. Ignalina és nevének fejlődése és eredete ÖSSZEFOGLALÓ A tudományos szakirodalomban mindeddig az a megállapítás szerepelt, hogy Ignalina nevét először 1810-ben említették történelmi dokumentumok, és ez a helynév Ignacy Tyzenhauz nevéből eredeztethető. Valójában Ignalina települését (uradalmát) először 1840-ben említették történelmi dokumentumok. Eközben az 1810-es forrásban említett Ignalinas nem azonos azzal a településsel, amelyet Ignalina város elődjének tekintenek. Az Ignalina uradalmat Vidiškės birtokosai, a Kamenskis család — Jonas és Brigita — alapították. A helynév eredete a nemesi család fiának, Ignacy Kamieńskinek a nevéhez köthető. A Kamenskis család 1913-ig birtokolta a települést. 292 Acta Linguistica Lithuanica LXXV Ignalina városának és nevének fejlődése és eredete A történelmi források és az élő nyelv adatai alapján a litván nyelvben a helynév három fő alakja használatos: Ignalìnka (uradalom, tanya neve), Ignalinas (uradalom, vasútállomás, őrház, falu, mezőváros neve), Ignalinà (Ig-nalìna) (vasútállomás, mezőváros, város neve). Az Ignalìnka, Ignalinas, Ignalinà (Ignālina) helyneveket a -inas, -in-ka, -ina képzőkkel, a kanonikus Ignãcijus alakból képzett származékoknak tekintik, amelynek töve ignal-; ez a lengyel név változataiból — Ignacy – Ignal, Ignala — vagy az Ignãlis litván nyelvjárási alakból eredhet, amely az n e előtti megkeményedéséből ered, és a rövidített Ìgnas: Ignãcijus → Ìgnas → Ignãlis. alakból származik. Benyújtva 2016. május 15-én. LAIMUTIS BILKIS Litván Nyelvi Intézet Petro Vileišio utca 5., LT-10308 Vilnius, Litvánia [email protected] Straipsniai / Articles 293