Dvikalbiai žodynai kaip kultūros tekstai (XIX a. kun. Antano Juškos žodynų pagrindu)

VILIJA SAKALAUSKIENĖ Litván Nyelvi Intézet Kutatási területek: lexikográfia, lexikológia, etnolingvisztika. ZOFIA SAWANIEWSKA-MOCHOWA A Lengyel Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézete Kutatási területek: lexikográfia, lexikológia, etnolingvisztika, a lengyel nyelv története. Kétnyelvű szótárak mint kulturális szövegek (XIX. századi Antanas Juška tiszteletes szótárainak példáján) Fordítási szótárak mint kulturális szövegek (Rev. Antanas Juška XIX. századi szótárainak példáján) ANNOTÁCIÓ A cikk Antanas Juška kétnyelvű szótárának litván és lengyel lexikájára összpontosít, amely az EMBER konceptualizálódását tükrözi, amikor fizikai megjelenését, pszichéjét, érzelmeit, társadalmi helyzetét, hitét és szertartásait írja le. A cikk az ekvivalencia kérdését veti fel, miközben megkísérli feltárni a két kultúra hasonlóságait és különbségeit. A cikk A. Juška litván–lengyel és lengyel–litván szótáraiból kiválasztott nyelvi anyagot elemzi. A szerzők azt a fő kérdést teszik fel, hogy vajon a XIX. századi kétnyelvű szótárakból, amelyeket a sokszínű litvániai kultúra szövegeiként értelmeznek, „kiolvasható-e” az emberre vonatkozó információ. KULCSSZAVAK: Antanas Juška, fordítási szótárak, XIX. század, kultúraszöveg, etnolingvisztika. Straipsniai / Articles 89 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANEWSKA-MOCHOWA ANNOTÁCIÓ A cikk kísérlet arra, hogy elemezze Rev. Antanas Juška lexikográfiai örökségéből kivonatolt nyelvi anyagot. Ez az elképzelés jól illeszkedik az etnolingvisztikai kutatás paradigmájába. A szerzők azt az alapvető kérdést teszik fel, hogy „kiolvasható-e” az emberre vonatkozó információ a XIX. századi fordítási szótárakból, ha azokat a litvániai többnyelvű közösség kultúraszövegeiként közelítjük meg. KULCSSZAVAK: Antanas Juška, fordítási szótárak, 19th. század, kultúraszöveg, etnolingvisztika. BEVEZETÉS Mindenekelőtt meg kell határozni, hogy a cikkben miként használjuk a kultúraszöveg kifejezést. A kortárs bölcsészettudományi szakirodalomban ezt a fogalmat az ember kulturális tevékenységének különféle alkotásaira alkalmazzák; ezek nemcsak szóbeli megnyilatkozások, hanem tágabb, szemiotikai értelemben a különféle jelek sorozataiból létrejövő folklór is (Bartmiński, Niebrzegowska-Bartmińska 2009: 72). A kutatás kétnyelvű szótárakon, vagyis szóbeli megnyilatkozásokon alapul, amelyek fontos szerkezeti alapját a nyelvi rendszerek összehasonlítása és értékelése adja, nyelvi forrásaik pedig különféle kulturális kódok. A kulturális szóbeli megnyilatkozások ilyen meghatározása illik Antanas Juška XIX. századi pap szótáraira, amelyek rendszerezett adatai fontos helyet foglalnak el a kognitív etnolingvisztikai kutatásokban, mivel a kutatók a korszak valóságainak és azok értékelésének nyelvi adatokon keresztüli feltárására törekszenek. Bár A. Juška szövegeit a tudósok még mindig nem értékelték kellőképpen, két (vagy több) különböző nyelv összehasonlítására tekintettel a litván és a lengyel kulturális örökség fontos részét képezik. A kétnyelvű szótár azért is hasznos, mert úgynevezett szemantikai metanyelvvel rendelkezik: a jelentéseket körülírásokkal írja le, kollokációkat és szinonimákat közöl. A kutatási feladat tehát az, hogy megjelölje a különbségeket és hasonlóságokat abban, miként érzékeli és értékeli a világot két olyan közösség, amelyeknek saját múltjukról szóló elbeszélésük van. Ez nehéz, de megvalósítható feladat, ám csak litván és lengyel kutatók együttműködésével, akik szerint a kétnyelvű szótárak pragmatikai vonatkozásuk ellenére etnolingvisztikai információt nyújtanak a kollektív szubjektiváció lényegéről. Ebben a cikkben A. Juška kétnyelvű szótárának litván és lengyel nyelvi lexémáira összpontosítunk, amelyek révén az EMBER konceptualizálódása mutatkozik meg, amikor fizikai megjelenését, pszichéjét, érzelmeit, társadalmi helyzetét, hitét és a szertartások végzését írják le. A kutatás célja annak megállapítása, hogy a kétnyelvű szótárakban szereplő litván és lengyel nyelvi megnyilatkozásoknak, amelyek 90 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI A kétnyelvű szótárak mint kulturális szövegek (Juška Antanas pap XIX. századi szótárainak alapján) egy adott szemantikai csoporthoz tartoznak; jellemző rájuk a jelentések teljes vagy hozzávetőleges ekvivalenciája, illetve a két összehasonlított nyelv közötti bizonyos szemantikai-lexikai aszimmetria megjelenése. A. Juška szótárának konkrét példáival azt kívánjuk bemutatni, hogy az ember képe a litván és a lengyel nyelvben szimmetrikus és egyformán részletes-e, vagy megjelennek-e bizonyos, az emberhez kapcsolódó szemantikai, stilisztikai, sőt pragmatikai különbségek. AZ EMBERT kategorizáló elnevezések (a tanulmány céljára tekintettel főnevek és melléknevek alakjaira építve) meghatározott jelentéscsoportokra oszlanak. A litván–lengyel kétnyelvű szótárban a litván szavaknak azonos alakú lengyel ekvivalensek, valamint szinonimák felelnek meg. A szerző gyakran alkalmazott körülíró fordítást: a litván megfelelőket jelentésbeli kapcsolatok, lehetséges kollokációk vagy a jelentést megadó, a főnévi ekvivalens mellett zárójelben közölt magyarázatok alapján fordította le. A. Juška háromnyelvű lett–litván–lengyel szótára lett nyelvi ekvivalenseinek lengyelre fordítási módszereit példákon keresztül részletesen ismertette Renata Miseviča-Trillia (2012; 2013: 162–171). Hangsúlyozza, hogy A. Juška szótárai nemcsak fordítószótárak, hanem fordításon alapuló értelmező szótárak is, amelyek rendkívül fontosak azoknak az etnolingvistáknak, akik két, ugyanazon a területen élő nép világának kategorizálását a két nyelv összehasonlítása alapján kívánják vizsgálni. „A kétnyelvűek által összeállított fordítószótárak nemcsak rendszerszerű kutatásokhoz felhasználható értékes anyaggyűjtemények, hanem a bilingvizmus nyelvi rendszerre gyakorolt hatását is feltárják, amikor a szerző kétnyelvűsége két nép kultúráját implikálja” (Sawaniewska-Mochowa 2014: 131). A tudományos kutatás módszertanának és az alkalmazott fogalmaknak a kiválasztásával kezdődik, A. Juška lengyel–litván kétnyelvű szótáraira támaszkodva. A kutatás tárgya a lexikográfiai örökség: a publikált részen kívül különféle kéziratos változatokban is fennmaradt, amelyeket más szerzők kiegészítettek és javítottak. Ezért az anyagot kritikusan értékeljük. Figyelembe kell venni a megnyilatkozások lexikai-szemantikai vonatkozásait, amelyeket a későbbi szerkesztők megváltoztattak. Azért éppen ilyen anyagot választottunk, mert a megfelelőket a szótár litván és lengyel részében egyaránt közölni kell. Tegyük fel, hogy a kétnyelvű szótárak sajátos szövegtípust alkotnak. Ekkor felmerül a kérdés, milyen információ olvasható ki egy ilyen történeti szótár szövegéből, ha azt egészként tekintjük és értékeljük, egy bizonyos műfajú alkotásként és egy többnyelvű közösség kulturális emlékeként kezeljük, nem pedig csupán az alapnyelvi szavak és a nekik megfelelő, lefordított szavak gyűjteményeként, amely kizárólag gyakorlati használatra, például csak a nyelvtanulás időszakára készült. Straipsniai / Articles 91 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANEWSKA-MOCHOWA Az az állítás, hogy „a szótár szövegtípus”, Wojciech Chlebda etnolingvista szerint több alapvető tézist implikál: 1) mivel a szótár szövegtípus, megnyilatkozás is; mivel a szótárat megnyilatkozásnak tekintjük, egy adott hely és idő közösségi diskurzusának része. Ez azt jelenti, hogy a szótárnak van feladója, címzettje és olyan valósága, amelyhez a megnyilatkozás kapcsolódik; 2) mivel a szótár szöveg (megnyilatkozás), egy bizonyos valóság — a nyelvi valóságot is beleértve — értelmező elbeszélése is (Chlebda 2010: 202). Ekkor felmerül a kérdés: ki a XIX. századi litván kétnyelvű szótár elbeszélésének alanya, amikor Litvániát — Lengyelországhoz hasonlóan — abban az időben cárok uralták? Az ilyen típusú szótárakra különféle képzelt alanyiság jellemző. Mindenekelőtt a kollektív alanyiság perspektívája tükröződik bennük; ilyen a nyelvi-kulturális közösség is, amely kisebb közösségekből, például regionális, környezeti vagy vallási közösségekből áll (Chlebda 2010: 202). A. Juška kétnyelvű szótárairól szólva két nyelvi kollektíva — a litván és a lengyel —, valamint két alanyi világlátás együttélésével találkozunk. Etnolingvisztikai szempontból érdekes megvizsgálni, hogy szimmetrikusak-e azok a víziók, amelyek az akkori Litvánia lakosságát alkotó közösség mentális létezéséről szólnak (a pszicholingvisztikai terminológiában ezeket „mentális térképeknek” nevezik). Két különböző valóságértelmezés jelenik-e meg itt, amelyeket eltérő lexikai és stilisztikai formák, sztereotípiák és kulturális képek fejeznek ki? Nem csupán a kollektívum alanyiságáról van szó: a szótár alanyiságát annak alkotója, a lexikográfus is meghatározza, aki — úgymond — a konkrét címzett célját szolgáló, meghatározott időben és helyen megvalósuló szöveg vagy megnyilatkozás szerzője. Ő szerkeszti meg a szótárat; tőle függ annak makrostruktúrája, a másik nyelv megfelelőinek kiválasztása, valamint a kiegészítő magyarázatok, a kontextus vagy a nyelvtani információ beillesztése. Az etnolingvistának fel kell ismernie, hogy a szótárban a kollektív képzelet mellett az egyéni képzelet is megjelenik, amelyet maga a szerző közvetít, akár különféle lexémák kiválasztásán keresztül. A lexikográfusnak számtalan döntést kell meghoznia mind az anyag kiválasztásakor, mind annak elrendezésekor, hiszen nem lehet olyan szótárat alkotni, amelynek makrostruktúrája a nyelvben létező összes lehetséges elnevezést magában foglalja. A szótár korpuszának összeállításakor rendszerint olyan szógyűjtemény bemutatására törekednek, amely a nyelvi-kulturális közösség világképét tükrözi. A. Juška éppen olyan szerző volt, aki arra törekedett, hogy szótáraiban ambiciózus módon az adott korszak teljes világképét bemutassa. Kétnyelvű lexikográfusként nemcsak a litván és a lengyel lét különféle megnyilvánulásainak figyelmes megfigyelője és krónikása volt, amikor két nyelv és kultúra találkozik, hanem sok esetben — W. Chlebda szerint — az akkori valóság értelmezője is, aki tárgyilagosan értékelte a valóságot, és gazdag tárgyi műveltségi anyagot közölt. Ezt könnyen érthető módon tette, feltárva 92 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI Kétnyelvű szótárak mint kulturális szövegek (Antanas Juška pap 19. századi szótárai alapján) dalyko esmę, vengdamas moksliškumo ir enciklopediškumo (Chlebda 1993: 205; Sawaniewska-Mochowa 2014: 135). Jis siekė ne tik suregistruoti lietuvių gyvosios kalbos turtus, bet ir puikiai išmanė lenkų kalbos regioninį variantą (specifinį sociolektą), kuriuo kalbėjo sulenkėję Kauno gubernijos bajorai (Sawaniewska-Mochowa 2002). Pasak Baudouino de Courtenay, A. Juška buvo geriausias to laikotarpio lietuvių gyvenimo žinovas (de Courtenay 1880: 2). A kétnyelvű személyek által összeállított fordítási szótárak nemcsak a rendszerszerű kutatásokhoz felhasználható anyaggyűjteményként értékesek, hanem olyan forrásokként is, amelyek lehetővé teszik a kétnyelvűség nyelvi rendszerre gyakorolt hatásának feltárását, amikor a szerző kétnyelvűsége két nép kultúráját foglalja magában (Sawaniewska-Mochowa 2014: 131). A. Juška kétnyelvű szótárai a két nyelvi rendszer etnolingvisztikai kutatásának rendkívül értékes forrásai: szubjektív beszámolót kínálnak, amely a két különböző beszélt nyelv használata által befolyásolt korabeli mindennapokat kategorizálja. A. Juška szótárainak litván másodlagos szavait lengyel megfelelőikkel összevetve egyes lexikai-szemantikai csoportok hasonlósága figyelhető meg, például az ember, tevékenysége stb. leírására szolgáló szavaké. A lengyel–litván és litván–lengyel kétnyelvű szótárhasználók ilyen szópárjai kulturális interferenciát eredményeznek a kétnyelvű lakosság körében, ami a különböző szférákhoz kapcsolódó attribútumok megnevezésének közösségét, valamint a nyelvi helyzettől függő lengyel vagy litván elnevezés tudatos megválasztását eredményezte (Sawaniewska-Mochowa 2014: 135). A TESTISÉG SZFÉRÁJA, FIZIKAI (KÜLSŐ) TULAJDONSÁGOK A. Juška az élő nyelvhasználatból mindent feljegyzett, amit csak sikerült meghallania, és nem különböztette meg a parasztok szavait aszerint, hogy válogatottak-e vagy sem. Kerülte a durva és vulgáris szavakat, kifejezéseket, mert alkalmatlannak tartotta őket a szótárba, illetve általában az olvasóközönség elé (Tolutienė 1961: 151): lit. biksuōkis (összetétel: biksuos + szarni) = lengy. kifejező sracz do portek ‘aki a nadrágjába csinált’¹ (L B² I 15, L B II 26), fajdajacy się do portek (J I 207); 1 Kurs šią į biksves, tas biksvašikis ‘aki a nadrágjába ürít (?) / szennyezi be a nadrágját (?)’ (J I 207). 2 Słownik litewsko–polski rövidítéseinek feltüntetési elvei: az L betű után álló kisbetűs nagybetűk azt jelzik, hogy a lengyel nyelvi anyag az A-tól Ž-ig terjedő megfelelő litván fejezetekből származik; az I, II, III számok a szerkesztések sorrendjét jelölik; a dr rövidítés a szótár kiadott vagy újrakiadott részeit jelenti; az L Bug K. Būga szerkesztését jelöli; az arab számok a kézirathoz mellékelt cédulákat vagy az oldalszámokat jelölik. Straipsniai / Articles 93 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANEWSKA-MOCHOWA lit. bunõsa (összetétel: buka + nosis) ‘tompa orrú’ = le. tęponos (L B I 37, L B II 60, J I 248): Tas buknõsa, kuriõ bukà nosė. Az LKŽ adatai szerint Jurgis Šlapelis szótárában van adatolva; lit. dublỹs ‘hasas’ = le. brzuchal (J I 357), a lengyel nyelvjárásokban használatos brzu-chal, brzuchal ‘człowiek z dużym brzuchem, grubas / nagy hasú ember, kövér ember’ (Közép- és Észak-Lengyelország); az LKŽ adatai szerint a mai kelet-aukštaitiai panevėžiškiai nyelvjárásban használatos (Panevėžys környékén), a dūblis változat pedig Eišiškės, Počiūnėliai (Radviliškis járás) és Pakruojis területén fordul elő; lit. memelis ‘aki beszéd közben megakad, dadog, dadogós’ (L M dr 30) // memelis ‘aki beszéd közben megakad, dadog, dadogós’ (L M dr 34) = le. zajękliwy ‘dadogó’ ib.; momot ‘dadogós (dadogó)’ (L M II 30); zajękliwy (L M II 30); a lengyel nyelvjárásokban (Kis-Lengyelország) az ilyen embert momot, zajękal, zajękliwy néven nevezik. A litván nyelvjárásokban meglehetősen széles körben használatos: memelis – a kelet-aukštaitiai panevėžiškiai (Panevėžys környékén), a kelet-aukštaitiai uteniškiai (Dusetos) nyelvjárásban, memelis – a nyugat-aukštaitiai kauniškiai nyelvjárásban (Skirsnemunė, Lukšiai); lit. rukšnà ‘aki összehúzott szemöldökű, ráncolja a homlokát; mogorva, haragos természetű’: Kur susiraukęs vis tas rukšnà, a rukslà változat = a lengyel nyelvjárásokban a zmarszczoch (człowiek cały zmarszczony) ‘ráncos ember (teljesen összevont arcú ember)’ használatos (L R I 25). Az -ocha formánsú elnevezések a régi Lengyelországra voltak jellemzőek, de a lengyel nyelvjárásokban máig produktívak cselekvést végzők vagy tulajdonságok hordozóinak megnevezéseként, olykor negatív érzelmi árnyalatot kifejezve. A litván rukšnà, rukšlà jelentése ‘olyan ember, aki összehúzott szemöldökű, eltorzítja az arcát, ráncolja a homlokát; haragos természetű’. A rukšnà a nyugat-aukštaitiai kauniškiai (Marijampolė, Vilkaviškis, Jurbarkas környékén) és a dél-aukštaitiai (Alytus környékén) nyelvjárásokban elterjedt; a rukšlà a žemaitiai (kretingiškiai, varniškiai, raseiniškiai) nyelvjárásokban használatos; lit. stìvas, vö. LKŽ stỹvas, ném. nyj. stîw, le. sztywny ‘vigyorgó, egyenes’: Kas tiesus, neapsikumpinęs, stačias ir lygus kaip rąstas vienuolinis, tas stìvas (J). ~ le. prosty jak świeca ‘egyenes, mint a gyertya’ (L S I 60); az stìvas az LKŽ adatai szerint Kuršėnasból van adatolva. A litván nyelvjárásokban, különösen a nyugat-aukštaitiai kauniškiai nyelvjárásban a štyvas változat terjedt el; ez bekerült Friedrich Kurschat Litván–német szótárába is, amelynek anyagát a Kis-Litvániában beszélt litván nyelvből és nyomtatott forrásokból gyűjtötték. JELLEMTULAJDONSÁGOK Lit. akýplėša (összetétel: akìs + plėšti) ‘szemtelen, durva, udvariatlan ember: Vālo agintas vājkas tāp akýplėša, t. y. žėdam akis draska. Kas akis plėšia, priešinas, tas akyplėša (J I 7) = le. expresszív okdzior (összetétel: drzeć + oko), drapieżny ‘ragadozó’ (L A II 8, L A III 4, J I 7). L. Ivinskis a drapieżny szót plėšans, –nčia alakban fordítja (I 94 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI Dvikalbiai žodynai kaip kultūros tekstai (XIX a. kun. Antano Juškos žodynų pagrindu) 54). A litván nyelvjárásokban (a nyugat-aukštaitiai kauniškiai és az északi žemaitiai kretingiškiai nyelvjárásban) használatos, és bekerült a köznyelvbe; lit. jumperis ‘aki hozzátapad, odacsatlakozik’ ~ le. przywiązany jak kleszcz ‘úgy tapad, mint a kullancs’ (L ı I 5); a Jonas Jablonskis által szerkesztett részben a jumperė, -ės alak szerepel (vö. ném. Jungferchen) ‘kisasszonyka (le. panienka)’ (lekicsinylő értelemben): Ta motriška jo (keleiviai) jumperė, t.y. prijunta prie jo, kaip erkė įsirta (sc. „įsisiurbsi“) (J II 687). Jumpere gasuės vaikščiojo (J II 687), vö. jumperis, -ė, amelyet az LKŽ A. Juška szótárából adatol. Vö. még: jumprovą ‘panelė’ (vö. ném. Jungfrau), amelynek szintén negatív árnyalata van: jumprova nemoka nei kokio darbelio; előfordul Pilypas Ruigys Lietuvių–vokiečių ir vokiečių–lietuvių kalbų žodyne, Vilius Kalvaitis Prūsijos lietuvių dainose című művében (Kalvaitis 1905: 123), August Schleicher Litauisches Lesebuch und Glossar című művében (Schleicher 1857: 172), gyakran szerepel A. Juška dalfeljegyzéseiben, valamint Liudvikas Rėza (1935, 1937), továbbá August Leskien és Karl Brugmann dalgyűjteményeiben (Leskien, Brugmann 1882: 65); Kristijonas Donelaitis is használta; lit. gerùlis = le. dobruti (L g I 19), Ø rozkosznik (‘kényeztetett’) (L g II 34), dobry człowiek (ezt az ekvivalenst J. Jablonskis adta meg, és ugyanott azt is megjegyezte, hogy Juška a palainintas rozkosznik ‘az, aki átadja magát a kéjnek’ alakot használta) (J II 429). Vö. Swil, amely L. Ivinskis szótárában (I 460) is ‘goslininkas, raskas, ninkas’ jelentésű, és a gosus ‘kéjes, érzéki’ és raškanas ‘pajkos, vidám’ szavakkal függ össze. A. Juška valószínűleg más jelentésárnyalatot kívánt adni ennek az elnevezésnek: ‘olyan, aki másoknak boldogságot szerez’. Az LKŽ e szó jelentése ‘jó ember, jóságos’: Iš šelmio gerulio nepadarysi (Valkininkai, Varėna járás). L. Ivinskis dobruti szava melléknév, amelyet gerutis, geručia alakban fordít (Girėnūtis, -ūčia I 46); lit. minkštaútis pejoratív értelemben használatos egy ügyetlen, puhány férfira; a pačiužis jelentése ‘puha tojás’ = le. expresszív miękaja ‘człowiek uległy / engedelmes ember’ (L m II 48v, L m dr 45. L m II 48v, L m dr 45). Litvánul gyenge, engedékeny, mások által könnyen befolyásolható embert jelent; vö. még lit. minkšprótis (L m II 49), minkšprótis (L m dr 45) = le. słabomyślny; lit. kiršlys. A. Juška szemléltető példával magyarázza e szó jelentését: Kurš kiršina, erzina kitus žmones, tas kiršlys ~ le. expresszív rozuzyciel ‘ingerlő, dühítő’ (L K I 41, J III 129). Hasonlóan magyarázza F. Kurschat szótárában: kiršintojas: Kiršintojas – kurs kiršina (K I 67). Ez az elnevezés olyan embert jellemez, aki másokat bosszant, feldühít, egymás ellen uszít. L. Ivinskis a rozuzy melléknevet úgy fordítja: įbūgęs (= įutęs), patrakęs, įdūkęs, įšėlęs (I 456). Szövegkörnyezet nélkül a lengyel megfelelőből nehéz rekonstruálni a pontos jelentést. A rozuzyciel szó sem a mai köznyelvben, sem a nyelvjárásokban nem használatos, de az ilyen szerkezetek, amelyek alapja a munkanyelvi lengyel történeti mintája az -iciel / -yciel formánssal, létezhettek az akkori nyelvhasználatban. A. Juška szótárának lengyel anyagában a nomen agentis jelentésű képzések (vö. nomen agentis Straipsniai / Articles 95 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANIEWSKA-MOCHOWA grabiel, gryiziel, nagiel, strasziel, zvodziciel) példából meglehetősen sok van. Az is lehetséges, hogy A. Juška a fordítás szimmetriájára törekedve az ilyen cselekvőnevet igepárokból alkotta meg: rožusýti intr. – rožusaz tranz. ’őrjöngésig juttat, feldühít’ vagy rožusyȯ intr. – rožusaž tranz. ’dühbe gurul, megharagszik; valamilyen okból haragszik valakire’. Vö. még a szimmetrikus szerkezetű összetételeket: lit. szántóeke = lengy. wodkopój, girtuo-klis (L A II 106): Ott a szántóvető, elrejtőzött a vacokba, jó a (J I 107); Ivinskis szótára rögzíti a girtūklis ‘részeges’ szót (I 279). A fent említett szavak jelentésének alapja az, hogy a beszélő negatív érzelmi viszonyulást tanúsít a megnevezett dologgal szemben. Ez az illető véleménye egy bizonyos ember értékéről, és ezt a véleményt nem logikai ítéletként, hanem a beszélő tapasztalataként vagy érzéseként közli. Ezek a szavak negatív értékelést rögzítenek. KÓBORLÁS, ÉLETMÓD, TEVÉKENYSÉG Lit. baldõšius hímnemű, baldõšė nőnemű: Kas par naktis bãldos, tas baldõšius (J I 186) ~ le. tluk (L B I 3); wąsęjący się, tłuczący się ’csavargó’. A. Juška a pabalda. szinonimát is megadja. Nyilvánvaló, hogy a litván szóalak olyan embert ír le, aki éjszaka csatangol, kóborol, vagyis naktibalda. A lengyel megfelelői viszont inkább általános értelemben jelentik azt, hogy ’csavarog, łazi, łaźę’ < intr. tłuc się ’céltalanul jár valahová, ki tudja, hol van, kóborol, csavarog, csatangol’; Kis-Lengyelország déli részének nyelvjárásában tłuk ’olyan ember, aki szeret csatangolni’, továbbá nyelvjárási gúnynévként is használják a lomha természetűekre, különösen nőkre utalva; lit. laidotùvininkas (L L II 4, L Bug Als) ~ le. pogrzebnik (Sw), szemben a ’temetéssel foglalkozó, temetést rendező személy’ jelentéssel. Hasonlóképpen L. Ivinskis szótárában a pogrzebnik jelentése laidojas ’aki eltemeti a halottat’, būdininkas (?) (I 296). Úgy tűnik, A. Juška a lengyel pogrzebnik megfelelőt a temetés résztvevőjeként értelmezte. Ezt a jelentést Sziléziában és Kasubföldön is használják. A LKŽ szintén megadja a laidotùvininkas ilyen jelentését. A. Juška példamondata is ide tartozik: Laidotùvininkai grįžta iš kapų, amelyben a laidotùvininkai feltehetően szintén ’a temetés résztvevői’ jelentésben szerepel; lit. prągininkas = lengy. porżnik ‘aki kalácsot süt és árul / tas, kuris kepa ir pardavinėja pyragus’ (L P I 83); SWi szerint ‘aki kalácsot készít, árul vagy eszik / tas, kuris daro pyragus, pardavinėja arba mėgsta juos valgyti’, vö. lit. pyrãgininkas ‘cukrász, kalácssütő’. Ezt az elnevezést Jono Henriko Kunmano szótára rögzíti (Krause szótárának nevezzük); szótárába F. Kuršaitis is felvette, emellett a Bretkūnas Bibliájában is említik, használatos 96 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI A kétnyelvű szótárak mint kulturális szövegek (Juška Antanas pap XIX. századi szótárainak alapján) nyelvjárásokban: a kelet-aukštaitiai panevėžiškiai (Grūžiában, Pasvalys járásban) és a dél-samogitiai raseniškiai (Tauragė környékén). TÁRSADALMI STÁTUSZ (A KÖZÖSSÉG DICHOTÓMIKUS FELosztása URAKRA, NEMESEKRE ÉS PARASZTOKRA) A litván nyelvben igen népes csoportot alkotnak a bajoras alapszót tartalmazó megnevezések, például: ie. bájoras, –rė (L₁ I 2, L₁ II 3, J I 183) ‘kiváltságos földbirtokos, eredetileg középbirtokos; kiváltságos származású ember, nemes: Laudėsből³ származom, nemes vagyok, te pedig borzas⁴. Atsky das muikas nu bajoru, azaz kiválasztják a nemesek közül. Ő születésétől fogva nemesasszony, és férje révén is nemesasszony (J I 183–184). E szó konnotációja a litvánban a XIX. században semleges, pozitív. Ezért egyenlőségjelet tehetünk: = a lengyel nyelv megfelelői bójar ‘nemes’, szlachcic ‘nemes’. A kéziratban A. Juška a rycerz ‘lovag’ (L₁ I 2), bohatyr ‘hős’ (L₁ II 3) szavakat is bejegyezte. A nyomtatott változatban azonban már csak a szlachcic szerepel (J I 184); Ie. bajorâtė = le. ‘nemesi családból való hölgy vagy hajadon, nemes lánya’ (J I 183); Ie. bajorùkas = le. 1. kicsinyítő megnevezés, jelentése ‘(kis) nemes fia’; 2. ‘szegény nemes’; 3. (sajnálkozó árnyalattal) ‘nemeske’ (L₁ III 4); a nyomtatott változatban: egy nemes fia; szegény nemes; nemeske (J I 184); az LKŽe-ben a második és harmadik jelentés nincs adatolva; Ie. bajóvedis: A Bajorėdis a nemesek vezére (J I 184) ‘a bojárok vezetője’ ~ le. nyj. marszałek ‘vezető, ceremóniamester; Napóleon I. és III. korában a legmagasabb francia katonai rang; elöljáró; esküvői fővendég stb.’ (Pol I 443). Az LKŽ-ben a maršalka vezető személy státuszát jelöli: 1. ‘a feudális állam apparátusában igazgatási, vezető feladatot ellátó személy; a nemesek vezetője’; 2. ‘ünnepséget vezető személy’; 3. ‘vőfély’; 4. ‘az esküvői menet résztvevője’. Marsalek (vö. középfelnémet marschalk ‘a királyi család szolgája’) – történelmi terminus, jelentése: ‘a XV–XVII. században első miniszter, állami tisztviselő, Liudė – egy történelmi régió megnevezése, amely a Nevėžys jobb partján fekvő nemesi falvak területe, főként a Pociūnėliai–Dotnuva szakasz környékén. A litván nemesekről meglehetősen sok adatot közölnek a XVI. század végi Raseiniai földbírósági iratai, adásvételi és egyéb dokumentumai (LE XIV 501–502). Karčiuotas ‘hitvány, haját elhanyagoló’. Straipsniai / Articles 97 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANEWSKA-MOCHOWA széles körű felhatalmazással rendelkezik. A. Juška nem az állami tisztviselői funkció megnevezéseként adja meg, amelyet a marsall a Lengyel–Litván Nemesi Köztársaság országgyűlésében töltött be, de valószínűleg a nemesi gyűléseken választott marsall tisztségére gondolt. A marsall különféle típusú helyi gyűlések tevékenységét irányította. Ez a megnevezés azonban nem egyenértékű a litván megfelelővel, amely összetett szó, mivel a lengyel megnevezés történeti és jogi terminus; lit. didikas = le. mocarz, pan (wielki) ‘hatalmas, úr (nagy)’ (L D I 18), (J I 321). Figyelemre méltó, hogy A. Juška, noha a magas anyagi és társadalmi helyzetű személyt jelölő lengyel lexémák (wielmoża, możnowładca, arystokrata, magnat, właściciel ziemski) széles választéka állt rendelkezésére, egy axiológiailag (értékelő értelemben) jelentős megnevezést, a pan szót használja, amelyet a nyomatékosító wielki (nagy) jelzővel egészít ki. A didikas szinonimái közé tartozik a didžulis ‘büszke, kevély, gőgös’: Aki kérkedik, az didžulis (J I 322), továbbá a kryvis ‘az ősi litvánok papja, jövendőmondója’, valamint a galūnas ‘nagyúr, főnemes’; ez utóbbi jelentésben Antanas Baranauskas és Konstantinas Sirvydas használta; lit. didikas a litván nyelvben magas származású embert jelent, vö. a következő származékokat: lit. didūne, le. zbior wielkich (panów), arystokracya (nagyurak, nemesek gyülekezete): Čė didūne, o tenajs visūme susirinko (L D I 18), (J I 321); państwo, zbior wielkich panów (nagyuraság, nagyurak gyülekezete) (L D II 46). VALLÁSOSSÁG, HITEK, SZERTARTÁSOK Lit. istenfélő = lengy. imádkozó (P Ł 4v), rég. imádkozó (a XVI. század második fele); az istenfélő bekerült Dominiko Sutkevičius szótárába (Sut), a istenfélő ‘jámbor’ változatot pedig K. Sirvydas szótárában találjuk. L. Ivinskis szótárában szerepel az imádkozó, magyarázata: imádkozik Istenhez; szinonimája: istenfélő, -félő (I 20); lit. istenfélő ‘jámbor’ = lengy. jámbor (jámbor) (L D I 16), a lengyel nyelvjárásokban (Dél-Lengyelország déli részén) a jámbor más jelentésben használatos: ‘olyan ember, aki szeret védekezni, dicsekvő’ (SGP PAN IV 152); az istenfélő az LKŽ adatai szerint ebben a jelentésben Silvestras Gimžauskas kéziratos szójegyzékében fordul elő (kb. 1879–1881); lit. maldininkas ‘jámbor, sokat imádkozik’ ~ lengy. nabożniś (L M II 8v): Kurs nuolat meldžias, tas maldininkas. A litván alak semleges, a lengyel kifejezés ironikus árnyalatú: túlzottan vallásos, vallásosságával nagyon kérkedő emberre mondják; nabożniś ‘jámbor’, így nevezik: świętoszek (dewotka), dewot (dewotka), bigot (dewotka). A litván adat pejoratív árnyalatú, jelentése: ‘túlzottan vallásos ember (főként nőkről)’. 98 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI Kétnyelvű szótárak mint kulturális szövegek (Antanas Juška 19. századi lelkész szótárai alapján) A. Juška szótárában az embert vallásosként jellemzik, de nem olyanként, aki túl sokat imádkozik; ugyanakkor nem idegen tőle a szellemi világba és az ördögök létezésébe vetett hit sem, hiszen a szótárban ilyen szavak is találhatók, például: lie. ãjt̄aras // ãjč̄aras = le. ajtwar = latawiec ~ zły duch ‘piktoji dvasia (Lₐ I 3, Lₐ II 6, Lₐ II 4, J I 6). L. Ivinskis szótárában szintén szerepel a ãjt̄aras – Latawiec ‘az emberek számára láthatatlan mesebeli lény’ (I 131). A litván és balti mitológiában az aitvaras anyagi javakat hozó lény. Néha jó, néha rossz lénynek tartják. Titokban tevékenykedik, szokatlan. Az ember gyakran nem is sejti, hogy aitvaras van a birtokában. A jó, mások által bántott, nem kapzsi embereket pártfogolja, és mindenféle javakkal látja el őket. Azt hiszik, hogy az aitvaras által hozott javak nem hoznak szerencsét. Kakas, tüzes kígyó, sikló, forgószél, tüzes vagy fekete madár alakjában ábrázolják (Džigol 2004: 17). A. Juška szótárában szereplő példamondatok: Aitvaras drieksi kad su pinigais, tai ugninas. Aičūras kaip pilas – mėlynas, kaip dykas – šviesus menga, t. y. leka (J I 6). A litván ãit(i)varas, ãič̄aras, eit(i)varas alakok (Fraenkel I 4), illetve ezek nyelvjárási fordításai Északkelet-Lengyelországban olyan házi szellemet jelölnek, amely pénzt hoz – az előzőleg másik gazda számára összegyűjtött pénzt –, amikor hullanak a csillagok: tam. ajtwaras (SGP PAN I 63), ajwar (SGP PAN I 60), atwor (SGP PAN I 182). Panevėžys környékén 1926-ban Helena Šeikovska följegyzése szerint az ajtwaras az ‘ördög megnevezése’: Aitvaras, tai toks velnias, kas jam siela parduos, tas visą gyvenimą turės pinų, pieno, sūrio, sviesto, o kam greitai dingsta (...), vagyis: aitvaras iš jo viską ima, o kitam duoda⁵. A pomerániai és mazóviai lengyel megfelelője, a latawiec ‘olyan házi ördögöt jelent, aki nappal tevékenykedik; repülő tüzes oszlopként, foltként, hosszú lángoló farkú gömbként, tüzes madárként, kígyóként vagy sárkányként képzelik el. Dél-Lengyelországban viszont egészen más, ördögi természetű, kártékony, meg nem keresztelt gyermek lelkét nevezik így, amely madár alakú (Džigol 2004: 17). A litván ajtwar alak jelentése és a lengyel latawiec jelentése hasonló, ami arra utal, hogy az akkori litván lakosok magukhoz közel állónak érezték (ezt még részletesebb kutatásokkal kellene igazolni) a házi démoni lények közös képzetét, s talán még a világ konceptualizálásának módjait is kölcsönvették. ⁵ „A következő adat Panevėžys járásból származik; Helena Szeikowska jegyezte föl 1926-ban, hogy az ajtwaras az ‘ördög megnevezése’: ajtwaras to taki d’ abł, któremuś sprzeda, to on psa ca życ’a nos’i pieniązy, m’leka, syru, masła, i akkumuzafśyk’im naspna [gyorsan eltűnik a tej, vagyis: ajtwaras od niego odbiera, a drugiemu daji“ (Nitsch 1968: 368, SGP PAN I 63, Džigol 2004: 26–27). Fordította Vilija Sakalauskienė. Straipsniai / Articles 99 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANIEWSKA-MOCHOWA KÖVETKEZTETÉSEK A. Juška 19. századi kétnyelvű szótárainak nyelvi anyagát még nem elemezték teljes körűen; ez az anyag az EMBER fogalmának konceptualizációját tükrözi a beszélt litván nyelvben és a lengyel nyelvnek a kisnemesi kaunasi szociolektusnak nevezett változatában. A cikk a litván és a lengyel igék alakjait vizsgálta. Ez kétségkívül a szótár igen gazdag része, amely az ember sokoldalú képét tárja fel az általa végzett tevékenységen, valamint fizikai és mentális állapotán keresztül. Az elsődleges összehasonlító elemzés elvégzése után néhány olyan megállapításra jutottunk, amely a kétnyelvű szótárak iránt érdeklődő etnolingvisták számára releváns: 1. Az emberi tevékenységet tekintve (amely különösen eltér az adott országban elfogadott normáktól) beszélhetünk a 19. századi szótárban rögzített litván és lengyel nyelvi formák aszimmetriájáról. A szótárban használt litván nyelvi egységek jelentése olyan gazdag és olyan részletesen írják le, illetve értékelik az embert és környezetét, hogy a lengyel nyelvben nincs megfelelő, egytagú kifejezésbeli megfelelőjük. 2. A litván elnevezések szemantikai sokféleségének megőrzése érdekében A. Juška leírásokkal próbálja ellensúlyozni ezeket a hiányosságokat. Figyelemre méltó, hogy A. Juška szótárának makrostruktúrájában polonizmusok is megjelennek, ez azonban már egy másik kérdés, amelyre talán a jövőben keresünk választ. Mindazonáltal nem vonhatunk le kategorikus következtetéseket arról, hogy az akkori Litvánia lakosainak litván és lengyel nyelvében egyértelmű világszemléleti dichotómia létezett volna. A környező világ értelmezésében jelentős a konvergencia. A valóság konceptualizációjának szóbeliségközeli stílusa a kétnyelvű szótárban abban mutatkozik meg, hogy az élő nyelv litván megnevezéseinek a lengyel nyelvben egyenértékű dialektizmusok és archaizmusok felelnek meg, amelyek fennmaradtak a kisnemesség lengyel nyelvi szociolektusában. Mind a litván, mind a lengyel nyelvi anyagban szembetűnően jelen vannak a stilisztikailag semleges és expresszív, olykor pedig kifejezetten célzások nélküli megnevezések. JELÖLÉSEK A litván és lengyel nyelvi egységek összehasonlító leírásakor a következő jelöléseket használjuk: = teljes ekvivalencia, ~ hozzávetőleges ekvivalencia, Ø az ekvivalencia hiánya. 100 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI A kétnyelvű szótárak mint kulturális szövegek (a XIX. századi Antanas Juška tiszteletes szótárai alapján) ŠALTINIAI I – Lauryno Ivinskio lenkų–lietuvių kalbų žodynas, par. Ona Kažukauskaitė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2010. J – Литовскій словарь А. Юшкевича съ толкованіемъ словъ на русскомъ польскомъ языкѣ, том 1, вып. 1, Санктпетербург 1897; вып. 2, Санктпетербург 1904; вып. 3 (тома II-го вып. 1). Петроград, 1922. K – Litauisch-deutsches Wörterbuch von Fridrich Kurschat. Halle a. S. 1883. L – Słownik litewsko-polski (Lietuvių–lenkų kalbos žodynas). Juška Antanas, sygn. od F1–2163 do F1–2174. L II – Słownik litewsko-polski A. Juskiewicza, druga redakcja haseł na M, rękopis w zbiorach LTIMBR, sygn. F1–2175, 74 arkusze in folio. LE – Lietuvių enciklopedija 14, red. Juozas Girnius. Boston: Lietuvių enciklopedijos leidykla, 1958. LKŽe – Lietuvių kalbos žodynas 1–20, 1941–2002, elektroninis variantas, red. kolegija: Gertrūda Naktinienė (vyr. redaktorė), Jonas Paulauskas, Ritūtė Petrokienė, Vytautas Vitkauskas, Jolanta Zabarskaitė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 2005; atnaujinta versija, 2008. Prieiga internete: www.lkz.lt. LTIMBR – Lietuvių literatūros ir tautosakos instituto mokslinės bibliotekos rankraštis. PL – A. Juška, Słownik Polsko-Litewski A–Z (Lenkų–lietuvių kalbos žodynas), rękopis w zbiorach LTIMBR, sygn. F1–2178, 137 kart. PolŽ I – Kregždys Rolandas 2016: Lietuvių kalbos polonizmų žodynas 1. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. RD – Ludo Rezos dainos. Pirmojo lietuviško dainyno II leidimas. M. Biržiškos spaudai parengta. I ir II dalis. Kaunas, 1935, 1937. SG PAN – Słownik gwar polskich, 1977–2015, Źródła, t. I, red. M. Karaś, J. Reichan, t. II–V, red. J. Reichan, S. Urbańczyk, t. VI, red. J. Okoniowa, J. Reichan, t. VII i VIII, z. 1, red. J. Okoniowa, J. Reichan, B. Grabka, t. VIII, z. 2–4, t. IX, z. 1, red. J. Okoniowa; t. IX, z. 2, red. R. Kucharzyk; t. I–II, Wrocław: Zakład Narodowy im. Ossolińskich, 1997–1991, t. IV–IX. Kraków: Instytut Języka Polskiego PAN, 1992–2015. Sirvydas – Pirmasis lietuvių kalbos žodynas. Konstantinas Sirvydas, Dictionarium trium linguarum, par. Kazys Pakalka. Vilnius: Mokslas, 1979. St – Słownik Litewsko-Żmudzko-Polski, ułożony przez Księdza Dominika Sutkiewicza [...] Datur Rossiensis 1835, rękopis. Straipsniai / Articles 101 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANIEWSKA-MOCHOWA Swil – Słownik języka polskiego [tzw. Słownik wileński], I. A–O; II. P–Z. Wilno: Wydany staraniem i kosztem Maurycego Orgelbranda, 1861. LITERATŪRA Bartmiński Jerzy, Niebrzegowska-Bartmińska Stanisława 2009: Tekstologia. Warszawa: Wydawnictwo Naukowe PWN. Chlebda Wojciech 1993: Słownik a „dwuczłonowe” postrzeganie świata. – O definicjach i definiowaniu, red. J. Bartmiński, R. Tokarski. Lublin: Wydawnictwo UMCS, 195–205. Chlebda Wojciech 2010: W jakim zakresie słownik dwujęzyczny może być źródłem informacji etnolingwistycznej. – Etnolingwistyka i leksykografia. Tom poświęcony Profesorowi Jerzemu Bartmińskiemu, red. naukowa W. Chlebda. Opole: Wydawnictwo Uniwersytetu Opolskiego, 201–208. de Courtenay Baudouin, Niecislaw Jan 1880: Ksiądz Antoni Juszkiewicz. – Nowiny (przed nr. 329), 2–4. Przedruk: J. N. Baudouin de Courtenay 1983: Dzieła wybrane 6, red. Z. Jakubowski, J. Kulczycka-Saloni. Warszawa: Państwowe Wydawnictwo Naukowe, 35–39. Dźwigł Renata 2004: Polskie ludowe słownictwo mitologiczne. Kraków: Wydawnictwo Naukowe Akademii Pedagogicznej. Fraenkel I–II – Fraenkel Ernst 1962–1965: Litauisches etymologisches Wörterbuch. Heidelberg: Winter. Kalvaitis Vilius 1905: Prusijos Lietuvių Dainos. Surinko [...] Vilius Kalvaitis. Tilžė. Kemėnski Andrej Maria 1993: Słownik mitologii ludów indoeuropejskich. Warszawa: Kantor Wydawniczy SAW. Leskien August, Brugmann Karl 1882: Litauische Volkslieder und Märchen aus dem preussischen und dem russischen Litauen. Strasburg: K. J. Trübner. Miseviča-Triliča Renata 2012: Lauku dzīves atainojums Antana Juškas latviešu–lietuviešu–poļu vārdnīcā. – Balu filoloģija 21(2), 43–62 Miseviča-Triliča Renata 2013: Poļu ekvivalenti Antana Juškas latviešu–lietuviešu–poļu manuskriptā. – Vārds un tā pētišanas aspekti 17(1), 162–171. Nitsch Kazimierz 1968: Wybór polskich tekstów gwarowych, red. Z. Stamirowska. Warszawa: Państwowe Wydawnictwo Naukowe. Ruhig Philipp 1747: Littauisch–Deutsches und Deutsch–Littauisches Lexicon. Königsberg. 102 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI Dvikalbiai žodynai kaip kultūros tekstai (XIX a. kun. Antano Juškos žodynų pagrindu) Sawaniewska-Mochowa Zofia 2002: Ze studiów nad socjolektem drobnej szlachty kobieńskiej XIX wieku (na postawie słowników przekładowych Antoniego Juszkiewicza). Bydgoszcz: Wydawnictwo Akademii Bydgoskiej im. Kazimierza Wielkiego. Sawaniewska-Mochowa Zofia 2014: Lietuviški XIX amžiaus verstiniai žodynai – regioninės lenkų kalbos tyrimų šaltiniai. – Lekiskografija ir leksikologija 4, 123–138. Schleicher August 1857: Litauisches Lesebuch und Glossar. Prag: J. G. Calve’sche Verlagsbuchhandlung. Tolutienė Birutė 1961: Antanas Juška leksikografas. – Literatūra ir kalba 5, 87–377. Translational Dictionaries as Texts of Culture (On the Example of the Nineteenth-Century Dictionaries by Rev. Antanas Juška) SUMMARY The analysis in this article concentrates on the nineteenth century Polish-Lithuanian and Lithuanian-Polish translational dictionaries by Rev. Antanas Juška, which we interpret as a kind of texts of culture. These types of sources provide valuable ethnolinguistic information for both Lithuanians and researchers of the Polish language. For ethnolinguists bilingual dictionary is a place of coexistence of two visions of the world: individual – the perspective of lexicographer, and collective – the perspective of collective entities/ linguistic-cultural communities. Taking into account the view that the translational dictionaries form the textual genre and narration about the world, we strive to find answers to two questions: 1. To what extent could the Lithuanian and Polish vocabulary, contained in the macro- and microstructures of these dictionaries, reconstruct a common mentality of the then inhabitants of Lithuania? 2. To what extent does the material disclosed in the dictionaries indicate image of the world of the lexicographer himself and, at the same time, present the distinct visions of the world embraced by Lithuanians and Poles, that are expressed by the other pragmatic and stylistic means, and cultural patterns? We can interpret more accurately those Lithuanian and Polish components in the structure of the dictionaries by Rev. Juška, that reflect conceptualization of HUMAN BEING Straipsniai / Articles 103 VILIJA SAKALAUSKIENĖ, ZOFIA SAWANIEWSKA-MOCHOWA with reference to his/her physicality, psyche and mentality, express of emotions, relation to other/alien, practicing religion and rituals. Įteikta 2017 m. balandžio 4 d. VILIJA SAKALAUSKIENĖ Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT–10308 Vilnius, Lietuva [email protected] ZOFIA SAWANIEWSKA-MOCHOWA Institute of Slavic Studies, Polish Academy of Sciences J. Bartoszewicza g. 1B/17, 00-337 Warszawa, Polska [email protected] 104 Acta Linguistica Lithuanica LXXVI