Juozas Pabrėža. „Žemaičių kalba ir rašyba“

JŪRATĖ PAĖDIENĖ Litván Nyelvi Intézet Kutatási területek: a régi és a mai litván nyelv szintaxisa, szemantikája és pragmatikája, Litvánia kulturális és egyházi szövegeinek története. DOI Juozas Pabrėža A ŽEMAITAI NYELV ÉS HELYESÍRÁSA TUDOMÁNYOS MONOGRÁFIA Šiauliai: a Šiauliaii Egyetemi Könyvtár Kiadói Osztálya (Bibliotheca actorum humanitaricum universitatis Saulensis, 17. kötet), 2017, 336 o. ISBN 978-609-819-10-1, ISSN 1822-7278 A 2017 végén megjelent Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba (A žemaitai nyelv és helyesírása; a továbbiakban: ŽKR) című monográfiája nemcsak a dialektológusok számára fontos, hanem minden, a žemaitai identitás iránt érdeklődő személynek is, hiszen ez a könyv a žemaitai identitás kifejezésének és felismerésének lehetőségeként feltárja e jelenség legfontosabb, legérdekesebb és leginkább kutatott, illetve éppen ellenkezőleg, kutatáshiányos összetevőit és azok sajátosságait. A ŽKR érdeklődésre tarthat számot, és két különböző típusú címzettnek szól. Az első típus címzettje egy érzelmileg semleges olvasó, akit a litván nyelvtudomány és a dialektológia érdekel: a žemaitai nyelvi rendszert a litván köznyelvhez viszonyítva írja le (ez tükröződik egyrészt a két nyelvi rendszer különbségeit hangsúlyozó formulákban, másrészt a szemléltető példákban, amelyek szinte mindig1 a köznyelvben megfelelő alakkal vagy jelentéssel szerepelnek). A ŽKR-nek azonban van egy másik, érzelmileg érzékeny címzettje is. Ez a könyv minden žemaitai vagy žemaitai gyökerekkel rendelkező személy számára is nagyon fontos, hiszen a benne közölt žemaitai ábécé (167. o.), a gyakorlati helyesírási szabályok (168–194. o.) és a fonetikai átírás magyarázatai (37–40. o.) lehetővé teszik az alapszintű írás-olvasási készségek elsajátítását. ŽKR 1 A köznyelvvel teljesen megegyező néhány esettől eltekintve, vö. például a déli žemaitaiak hangsúlyozási laukas, rasą alakját, amelyet a 74. oldalon közöl. Straipsniai / Articles 267 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ a samogita kultúra kutatásának leírásai (17–36. o.) és a samogita nyelv bemutatása (41–113. o.), a különböző nyelvjárások szerinti samogita beszédet reprezentáló szövegek (114–144. o.), valamint a Žemaičių rašõs pavyzdžiais [A samogita írás példáival] címet viselő samogita irodalmi művek gyűjteménye (195–300. o.), továbbá a samogitaság kifejeződésének különféle aspektusaira vonatkozó irodalmi hivatkozások (301–309. o.) lehetőséget nyújtanak e könyv olvasójának, hogy átfogóan megismerkedjen a samogitaság megnyilvánulásaival és sajátosságaival. 2017. október 19–20-án a Litván Nyelvi Intézetben tartották az Aleksas Girdenis (1936–2011) emlékére rendezett ötödik konferenciát, „A nyelvek és nyelvjárások átalakulásai” címmel. Juozas Pabrėža ezen a konferencián a samogita írás eredetéről és hagyományairól beszélt, előadásában az első litván könyvtől (1547) és Martynas Mažvydas samogitaságától napjainkig, valamint a nemzeti újjászületéssel együtt kibontakozó samogita mozgalomig és Aleksas Girdenis, illetve Juozas Pabrėža 1998-ban közzétett Žemaičių rašõs2 [Samogita írás] című művéig ívelve. Az előadó akkor megjegyezte, hogy ő maga is készített már könyvet a samogita nyelvről és írásról. Ám nem csupán ez a kijelentés vagy az egész előadás tartalma volt fontos – a hallgatókra maga az előadásmód tette a legnagyobb benyomást. A köznyelvi litván nyelven kezdett előadás egy, valamely állítást szemléltető samogita példánál nyelvi kódot váltott. Juozas Pabrėža nem tért vissza a köznyelvi litvánhoz. A recenzált könyvben is hasonló „samogita ráolvasás”-módszert alkalmaz: a ŽKR magyarázó részei litvánul olvashatók, utánuk pedig samogita szövegek következnek, amelyek a samogita beszéd írásbeli megjelenítésének két különböző rendszerét – a pontosat és a közelítőt – szemléltetik (az első egyaránt alkalmas a samogita nyelven beszélni tudók és nem tudók számára; ez az úgynevezett egyszerűsített fonetikai átírás, „amely a hang pontos, hallás utáni lejegyzésén alapul” (37. o.); a második írásrendszer, az alkalmazott helyesírás, amellyel a ŽKR olvasója megismerkedik, a mindennapi és/vagy irodalmi samogita nyelv rögzítésére szolgál; ez utóbbi rendszer vizuálisan jóval egyszerűbbnek tűnik, ám éppen ez követeli meg az olvasótól a samogita beszéd ismeretét, a gyakorlatban alkalmazni kezdőktől pedig a samogita nyelv szabályszerűségeinek alapos ismeretét is – a ŽKR ezeket a köznyelvi hangrendszerrel való összevetés alapján mutatja be). A könyv hátsó borítóján a ŽKR szerzőjének samogita nyelvű bemutatkozása olvasható: Eso Skouda žemės žmogos. [...] Pabrėža Jūzas. A tárgyalt monográfia részei: Pratarmė, Įvadas [Előszó, Bevezetés], két fő rész, Žemaičių kalba [A samogita nyelv] és Žemaičių rašõs [Samogita írás] (mindkettő a kifejezés két eltérő – beszélt és írott – rendszerét reprezentáló szövegpéldákat tartalmaz), továbbá irodalomjegyzék, névmutató és The Samogitian Language and Writing. [A samogita nyelv és írás] című összefoglaló. A könyv szerkezetét tekintve csak az zavaró kissé, hogy a Transkripcija [Átírás] című fejezet nem a Žemaičių kalba [A samogita nyelv] részben, hanem az Įvadas [Bevezetés] részben kapott helyet. Ez utóbbi – ha nem lenne benne az átírás alapjainak bemutatására szolgáló betét – a samogita származás és önazonosság kutatásainak áttekintéseként volna jellemezhető; a fejezet a Žemaičiai [Samogiták] nevet tárgyalja (17–19. o.), a kulturális 2 Dar plg. Urbanavičienė, Jaroslavienė 2018: 144. 68 Acta Linguistica Lithuanica LXX Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija samogita mozgalmat (20–25. o.), az 1988. november 27-én alapított Žemaičių kultūros draugijos [Samogita Kulturális Társaság] tevékenységét (26–30. o.), valamint a samogita identitás kérdéseit (31–36. o.). Bevezetésében a žemaičiai [samogiták] szó eredetére vonatkozó értelmezéseket ismertetve a ŽKR szerzője kiemeli e név két többes számú alakjának jelentését: „A Žemaičiai (nagy kezdőbetűvel) a tájat, a žemaičiai (kis kezdőbetűvel) pedig a lakosokat jelenti” (17. o.). Juozas Pabrėža szerint a táj többes számú Žemaičiai elnevezése jóval régebbi a Žemaitija helynévnél (utóbbi „a sajtószabadság visszaállítása után kezdett elterjedni” (19. o.)). A Žemaičių tapatumas [A samogita identitás] című fejezetben (31–36. o.) a samogiták eredetére vonatkozó két álláspontot ismertet: az ásatásaik alapján Pranas Kulikauskas, Adolfas Tautavičius, Albinas Kuncėvičius, Adomas Butrimas és Vladas Žulkus régészek a samogitáknak mint külön balti törzsnek (vagy külön etnikai egységnek) a létezését feltételezik, míg Alvydas Nikžentaitis és Edvardas Gudavičius történészek, Giedrius Subačius és Zigmas Zinkevičius nyelvészek, valamint Petras Kalnius etnológus a samogitákat szubetnoszként, szubnemzetként, népcsoportként vagy etnikai csoportként értelmezik (31. o.). Juozas Pabrėža a samogita identitást és annak sajátosságait Regina Kliukienė, Rasa Kviklytė, Kazimieras Župerka és Silvija Papaurėlytė nyelvészek, Auksuolė Čepienė, Vaidotas Pakalniškis, Petras Kalnius és Stasys Gutautas etnológusok, Remigijus Blumas etnopszichológus, valamint Loreta Sungailienė etnomuzikológus kutatásaira támaszkodva írja le, különösen hangsúlyozva, hogy „a samogiták hagyományos kultúrájának legfontosabb és legjellegzetesebb eleme, amely a legvilágosabban jellemzi, azonosítja és képviseli a samogita identitást, a samogita nyelv” (36. o.). A Žemaičių kalba [A samogita nyelv] című fejezet a státusz – nyelv vagy nyelvjárás – kérdésével kezdődik. A nyelvi státuszt alátámasztó érvek között szerepelnek a samogita nyelvnek a köznyelvtől és más nyelvjárásoktól való eltérései, hangsúlyozva, hogy „a samogita nyelv rendelkezik minden nyelv legfontosabb szintjével, paraméterével vagy összetevőjével: a fonetikával, a morfológiával, a szintaxissal és a lexikával” (47. o.). A szerző személyes meggyőződését hangsúlyozva kijelenti, hogy „szilárdan kitart amellett, hogy létezik samogita nyelv, amelynek három jól elkülönülő nyelvjárása van (az északi samogiták donininkai, a déli samogiták dūnininkai, a nyugati samogiták dounininkai), az északi samogitákon belül a telšiai és kretingai, a déli samogitákon belül a varniai és raseiniai alnyelvjárásokkal, valamint számos kisebb beszédváltozattal” (48. o.). A ŽKR tehát a samogita nyelvi rendszer egészét úgy mutatja be, hogy ismerteti a samogita nyelvre (és egyúttal annak nyelvjárásaira, beszédváltozataira) jellemző legfontosabb hangtani, prozódiai, morfológiai, mondattani és lexikai sajátosságokat³. E recenzió ugyancsak a samogita nyelvjárások összességének megnevezésére használja 3 A nyelvjárásokat általában először a legáltalánosabb jellemzőik alapján írják le, majd egy konkrét nyelvjárásra vagy alnyelvjárásra összpontosítanak. Például Z. Zinkevičius Dialektologijoje [Dialektológiájában] először a samogita és a felső-litván nyelvjárás legjellegzetesebb eltéréseit mutatja be (Zinkevičius 194: 85–105), majd a déli samogiták (raseiniaiak és varniaiak), az északi samogiták (telšiaiak és kretingaiak), valamint a nyugati samogiták jellegzetes fonetikai és prozódiai sajátosságait tárgyalja (ugyanott, 106–123). Recenzijos / Reviews 269 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ a žemai nyelv fogalmát, ezért arra is figyelmet fordítunk, hogy a ŽKR-ben automatikusan átvehetők-e és alkalmazhatók-e a dialektológiai leírásokban megszokott terminusok annak megértéséhez, hogy a žemaiti beszédváltozatok összessége egyetlen nyelv, nem pedig nyelvjárás státuszával rendelkezik. Mint már említettük, a ŽKR a žemai nyelvet a köznyelvből kiindulva írja le4. Ez a kiindulási rendszer a litván dialektológiai leírások hagyományában megszokott, és a legtöbb esetben ez a megközelítés ebben a monográfiában sem jelent akadályt (a ŽKR tudományos monográfia státusza arra utal, hogy elsődleges címzettje a köznyelvi litvánul tudó, annak szerkezetét ismerő olvasó). Például a žemai nyelvjárások és alnyelvjárások hangtani sajátosságait a köznyelvi litván uo, ie, o, ė, ai, ei, u, i,5, am, an, em, en, ą, ę, ų, į hangok megfelelőivel összevetve tárgyalja; ismerteti a lágy č, dž és néhány más mássalhangzó kiejtésének sajátosságait, valamint a szóvégi redukciót. A žemai nyelv leírása bővelkedik a szabályszerűségeket és a kivételeket egyaránt bemutató példákban. Például az ie, uo kettőshangzók žemai megfelelőinek tárgyalásakor (49–52. o.) szó esik mind a hangváltozási szabályszerűségeknek való „engedetlenségről”, mind e hangok megőrzéséről olyan jövevényszavakban, mint a miests, sviests; nem csupán az -ien képző változatait sorolja fel (például férjezett nők vezetékneveiben, vö. Butkėnė, illetve ételnevekben, vö. bulbėnė, lapinė), hanem azokat az eseteket is, amikor „uo, ie helyett minden žemai hosszú ū, ī vagy rövid u, i magánhangzót ejt, pl. Jūzaps / Jūzops ‘Juozapas’, […] kūnėr ‘mikor, amikor’, kėutė-mėt ‘másikat’, kažekumėt ‘valamikor’, tūmėt ‘akkor’, vėsumėt ‘mindig, mindenkor’, tūjau ‘mindjárt’, lītös ‘eső’ […]” (51. o.); emellett megemlíti az uo, ie megjelenését egyes szavakban „ellentétes viszonyok” között (pl. pùks ‘pehely’, vėšnė ‘meggy’) vagy a szabályszerűségnek ellentmondó megfelelésekben (vö. „[a]z uo, ie egészen váratlan megfelelői is előfordulhatnak, pl.: juokūte ‘nevetni’, […] švėstė ‘súrolni’.” (52. o.). A ŽKR-re jellemző az egyszerű leírás, amely megalapozott, és nyilvánvalóan tudatosan törekszik erre6. Mindazonáltal egy-egy esetben az olvasónak adott különösen leegyszerűsített magyarázat kétségessé teszi e megközelítés célszerűségét. Vö. például a köznyelvi uo, ie megfelelőinek déli žemai nyelvjárásbeli leírása bevezetését és a teljes bekezdést, amelyből arra lehet következtetni, hogy maga a Szerző nem hajlik az egyszerűsített változat elfogadására (és tudósként nem is kellene), vö.: A déli žemaiak […] uo, ie helyett hosszú ū, ī-hez hasonló hangokat ejtenek, pl.: dūna ‘kenyér’, […] svīts ‘világos’ […]. Igaz, egyes nyelvészek (A. Girdenis, J. Bukantis, D. Atkočaitė, „A litván nyelv nyelvjárásainak 4 Igaz, olykor a ŽKR a žemai nyelv jellegzetességeit a aukštaitai sajátosságaival is összeveti, pl. 75–76. o. 5 Jelentős figyelmet fordít az u, i regresszív hasonulásának azon eseteire is (vö. 57–62. o.), amelyek megkülönböztetik az északi žemaiak telšiai alnyelvjárását az északi žemaiak kretingai alnyelvjárásától. 6Az előszó utalása alapján ez a könyv egyik céljának tekinthető, azaz „a žemai nyelv és sajátosságainak lehető legegyszerűbb, érthető és hozzáférhető leírása” (11. o.). 270 Acta Linguistica Lithuanica LXX Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija chrestomathia” szerkesztői7 azt állítják, hogy itt nem hosszú magánhangzókról (monoftongusokról) van szó: ū, ī, hanem kettőshangzókhoz közel álló hangkapcsolatokról (diftongoidokról): uⁿ, iⁿ, pl.: dūⁿna ‘duona’, [...] sūⁿts ‘svietas’ [...]. Hiszen különféle vizsgálatok és kísérletek bizonyították, hogy a köznyelvi ie, uo és y, ū megfelelői a déli žemai nyelvjárásban nem teljesen azonos hangok, mivel különböznek az olyan alakok, mint a rīts ‘rietas’ és a rīts ‘rytas’, illetve a lītē ‘lieti’ és a lītē ‘lyti’ [...]. (50. o.)8 A ŽKR arra törekszik, hogy a žemai hangok sajátosságait úgy mutassa be, hogy ne csak a žemaiul nem tudó olvasók figyelmét hívja fel erre (vö. például az északi žemaiaknál meglévő ou, ei hangok elfogadhatatlansága a köznyelvi litvánban, amelyben az ou csak jövevényszavakban fordul elő, mint a klounas, šou (49–50. o.)), hanem maguknak a žemaiaknak a figyelmét is, akik a köznyelvi szavak helyes kiejtésére törekednek, vö.: [...] a žemaiak többségének (a nyugati rész kivételével) egyáltalán nincs hosszú, feszes o, ē magánhangzója. Az anyanyelvi rendszerben nem létező hangok kiejtését pedig rendkívül nehéz megtanulni. Emiatt sok žemai, még ha egészen jól meg is tanul köznyelven beszélni, többnyire azzal árulja el valódi származását, hogy az o, ē magánhangzókat kettőshangzóként ejti. (53–54. o.) A különböző fonetikai rendszerek közötti eltérésekre utaló ilyen megjegyzések megszokottak a litván dialektológiai leírásokban9, de az, hogy a ŽKR jóval több példával mutatja be ezeket (vö. a nemzetközi szavakban, jövevényszavakban vagy tulajdonnevekben várható újabb mássalhangzók f, ch, h rendszeres megfelelőkkel, p, k, g való helyettesítésének eseteit (például Ādūlis ‘Adolfas’ [...], kuligāns ‘čuliganas’ [...], gīms ‘himnas’ [...], valamint teljes elhagyásukat (vö. aktārs / ek tārs ‘hektaras’ [...]), a j (i, e, ė előtt) és a v (uo előtt) hozzáadásának és betoldásának eseteit (vö. jīd ‘ėda’ [...], vūobōs ‘uobolys’, vūobėlē ‘obelės’ [...]), illetve eltűnésének, palatalizálódásának és hasonló változásainak eseteit (lásd 70–71. o.). A Prozódiai sajátosságok című fejezet a žemaiakra jellemző hangsúlyozási sajátosságokat tárgyalja (74–84. o.), továbbá ismerteti az általuk használt – törő és folytonos – hanglejtéstípusokat, valamint a köznyelvi változat bizonyos egyszerűbb, középső típusát (85–86. o.); megemlíti azt is, hogy Žemaitija egyes részein „megkülönböztetik a hátravont hangsúly hanglejtéstípusait” (86. o.), az intonációs tényezők pedig egyes hanglejtéstípusok módosulását is előidézhetik (87. o.). Azt is jelzi, hogy a žemai hangsúlyozás és hanglejtések sajátosságainak ismerete hogyan lehet hasznos a köznyelvi hangsúlyozás tanításában és tanulásában (83–84. o.). Igaz, a dialektológia iránt nem érdeklődő olvasónak, különösen pedig a žemainak, a ŽKR Hangsúlyozás című részének (74–78. o.) olvasásakor türelmesnek kell lennie, mert itt a hangsúly hátravonásának szabályszerűségére vonatkozó elméletet magától értetődőként kezelve 7 Lásd Bacevičiūtė és mtsai., szerk. 2004. 8 Apie šiuos diftongoidus dar plg. Zinkevičius 1994: 105. 9 A nyelvjárások hatásáról és a žemaiaknak a köznyelvi litván beszéd során jelentkező kiejtési nehézségeiről lásd Zinkevičius 1966: 20–21; 1994: 126–131; Grinaveckis 1973: 31–35. Recenzijos / Reviews 271 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ …a dolgokkal jellemzett, a köznyelvtől eltérő žemait nyelv hangsúlyozási sajátosságai (pontosabban: amelyek bizonyos nyelvjárási területeken, meghatározott módokon jelentkeznek). A hangsúly visszahúzása kifejezés minden elméleti magyarázat és hivatkozás nélkül kezdett használata mintha csapdát állítana a ŽK žemait nyelvről alkotott koncepciójának, mivel kezdeti elméleti bevezetés és az akcentológusok számára megszokott diskurzus viszonylagosságára való utalás10 híján a saját anyanyelvük ismeretének keretei között gondolkodó žemaitok számára nehéz lehet megérteni, mire alapozva nevezik természetes hangsúlyozási módjukat feltételesnek vagy általánosnak, azaz hangsúly-visszahúzásnak (lásd az alábbi idézet 4. pontját). Vö. a Hangsúlyozás című fejezet valamelyest rövidített bevezetését: A hangsúlyozás alapján a žemaitok négy területre oszthatók: 1. A žemaitok legdélibb részén (Šilutė, Vainutas, Pagėgiai, Tauragė, Skaudvilė, Eržvilkas) a teljes hangsúlyozási rendszer nagyon hasonló a köznyelvéhez, vagyis a hangsúly minden esetben megmarad, és nem húzódik vissza, például: pugā ‘pūgā’, gīvā ‘gyvà’, laũkš ‘laũkš’ [...], žaltis ‘žaltýs’, ragù ‘ragù’, mažõs ‘mažõs’. Minden más žemaitnál előfordul a hangsúly valamilyen mértékű visszahúzása a szóvégről a szó eleje felé. A hangsúly-visszahúzásnak két típusa különböztethető meg: feltételes és általános. A hangsúly-visszahúzás feltételes típusa két fokozatra oszlik aszerint, hogy a célként szolgáló szótag milyen mennyiségű. 2. A déli žemaitok igen kis területén, Raseiniai, Viduklė, Nemakščiai és Lyduvėnai környékén a hangsúly-visszahúzás második fokozata jellemző: a hangsúly rövid szóvégről az utolsó előtti hosszú szótagra húzódik vissza, például: pūgā ‘pūgà’, gīvā ‘gyvà’, laũkš ‘laũkš’ [...], de [...] žaltīs ‘žaltýs’, ragù ‘ragù’, mažõs ‘mažõs’. 3. Észak felé haladva, a déli žemaitok valamivel nagyobb területén, Pėžrantys, Kražiai, Kelmė, Kiaunoriai, Šaukėnai és Kurtuvėnai környékén a hangsúly az első fokozatú feltételes (vagy intenzívebb feltételes) hangsúly-visszahúzás szabálya szerint húzódik vissza, vagyis rövid szóvégről az utolsó előtti, bármilyen hosszúságú (hosszú vagy rövid) szótagra, például: gīvā ‘gyvà’, dīnà ‘dienà’, laũkš ‘laũkš’ [...], de [...] žaltīs ‘žaltýs’, ragù ‘ragù’, mažõs ‘mažõs’. 4. A žemaitok többségénél (az összes északi, valamint a nyugati és déli varniai žemaitok nagy részénél) általános (intenzív) hangsúly-visszahúzás figyelhető meg: a hangsúly 10 Vö. Vytautas Rinkevičius e kifejezés viszonylagosságának jellemzésével, amely nem csupán a úgynevezett jelző használatával, hanem a köznyelvnek a hangsúlyozási rendszerek összehasonlítási viszonyítási pontjává válásáról szóló fejtegetéssel is él: „A nyelvjárások közötti, a hangsúly helyében mutatkozó rendszerszerű eltérések közül elsőként az észak- és északnyugat-litvániai nyelvjárásokra jellemző, úgynevezett hangsúly-visszahúzást említettük a szóvégi szótagokból, amelyek más nyelvjárásokban rendszerint hangsúlyosak. [...] A viszonylag archaikus nyugat-aukštait nyelvjárás alapján kialakult köznyelvi litván, amelyben jól megkülönböztethetők a hanglejtések, és nincs hangsúly-visszahúzás, kényelmes viszonyítási pont a hangsúlyozás történetének kutatásához” (Rinkevičius 2015: 24; 25). 272 Acta Linguistica Lithuanica LXX Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija a rövid és a hosszú cirkumflexes szóvégről bármilyen hosszúságú első szótagra húzódik vissza, például: gõž ‘gyvà’, bãisòs ‘baisùs’, [...] šãką ‘šakà’, [...] žãltįs ‘žaltìs’, [...] tėkrā ‘tikrai’, tīevā ‘tėvai’, [...] jōukās ‘juokais’ [...]. (74–75. o.) Igaz, miután később jelezte, hogy az ilyen esetek nem a leggyakoribbak¹¹ (mivel „[a] cirkumflexes szóvégekről a žemaitok nem húzzák vissza a hangsúlyt, például: karklīns ‘karklynas’, šabakštīns ‘šabakštynas’, [...] perm ‘pirm’, ketām ‘kitām’, [...] arklēms ‘arkliams’, šimtāms ‘šimtams’ [...]”) (75. o.), a ŽKR szerzője a žemait hangsúly-visszahúzást a hangsúly úgynevezett áthelyezésével (77. o.) és a mellékhangsúlyok kialakulásával¹² (76–78. o.) összefüggő jelenségként tárgyalja, valamint olyan folyamatként, amely vitákat váltott ki eredetéről és datálásáról (83–84. o.). Hangsúlyozza, hogy a hangsúly-visszahúzás nem „teljesen szabályos, törvényszerű, kivételeket egyáltalán nem ismerő jelenség” (78. o.), és különösen részletesen ismerteti a hangsúly-visszahúzás dinamikáját (78–83. o.). Juozas Pabrėža tudományos érdeklődésének középpontjában valószínűleg egy ideig az úgynevezett hangsúly-visszahúzás elméletének kivételei¹³ álltak, és ez vezetett ahhoz, hogy az elméletet magától értetődő dologként mutatta be a recenzált könyvben, mivel a ŽKR-ben sem a hangsúly-visszahúzás fogalmának alkalmassága nincs megkérdőjelezve, sem annak indoklása nem szerepel. A ŽKR-ben akadnak olyan részek is, ahol a hangsúly-visszahúzás jelenségének jellemzései első pillantásra mintha ellentmondanának egymásnak (vö. az állításokat: „Sokáig úgy vélték, hogy a hangsúly-visszahúzás teljesen szabályos, törvényszerű, kivételeket egyáltalán nem ismerő jelenség. A gazdag empirikus anyag (több mint 61 000 példa) vizsgálata és az eredmények statisztikai feldolgozása után azonban [...] kiderült, hogy a žemait hangsúly-visszahúzás nem statikus, hanem dinamikus jelenség” (78. o.), illetve: „[a] hangsúlyozás tanításakor vagy tanulásakor akár a hangsúly-visszahúzásra is lehet támaszkodni, mivel precíz, szigorú és törvényszerű” (88. o.). Az ellentmondás látszatát eloszlatná egy kiegészítő megjegyzés a második esetben említett beszédhelyzetek jellegéről, mivel ott az egyes szavak hangsúlyozásáról van szó, míg a 78–82. oldalon az első esetben összefüggő szövegekről¹⁴ esik szó). 11 Vö.: „A cirkumflexes szóvégek a žemait nyelvben gyakoribbak, mint a köznyelvben vagy más nyelvjárásokban [...]. Így a žemait nyelvben – az aukštait nyelvjárásoktól és a köznyelvtől eltérően – nem az akútusz, hanem a cirkumflex a jelölt oppozíciós tag” (75. o.). 12 Azok az esetek tartoznak ide, amikor „az elsődleges hangsúly után új mellékhangsúly jelenik meg, amely a köznyelvben egyáltalán nincs jelen (például: žodė ‘žodžiai)’” (77. o.). Vö. a kivételesen sok hangsúllyal jellemzett szavak hangsúlyozási eseteivel: „Előfordulnak akár négy vagy öt hangsúlyos szót tartalmazó szavak is, például: [...] možēkontēs ‘muzikantus’, darbēninkūs ‘darbininkus’, [...] nabāpīrādi ‘nebeprigirdi’ [...]” (78. o.). 13 Plg., pavyzdžiui, Pabrėža 1986. 14 Vö.: „A žemait összefüggő szövegeiben nem is olyan ritkán akadnak olyan szavak, amelyeknek a végéről a hatályos visszahúzási szabályok szerint a hangsúly időnként mégsem húzódik vissza, például: [...] možēks ‘muzikas’, stuogā ‘stogai’, prostā ‘prostai’...“ (78. o.) Recenzijos / Reviews 273 JŪRATĖ PAKĖDIENĖ A Morfológiai sajátosságok című fejezetben (89–101. o.) azokat a szóalakokat tárgyalják, amelyek morfológiai (és nem fonetikai) szempontból markánsabban különböznek a köznyelvtől vagy más nyelvjárásoktól. Ezeket a ŽKR a különböző szófajokra – főnévre, melléknévre, névmásra, igére, számnévre, határozószóra – jellemző legfontosabb különbségeket szem előtt tartva írja le, továbbá a szóalkotás (100–101. o.) és a kettős szám sajátosságait is tárgyalja (a žemaičiai ugyanis nemcsak a névmásokban őrizték meg, például: vė́do, vė́d(ž)e, jọ́.do, jọ́.-d(ž)e, anọ́.do, aned(ž)e (98. o.), hanem az igékben, főnevekben, sőt a melléknévi igenevekben is a kettős számot (lásd 99. o.)). A szintaktikai jegyek tárgyalásakor a ŽKR kiemeli a žemaičiai képességét, hogy saját eszközeikkel fejezzék ki a cselekvés helyzetét, idejét és folyamatát. A žemaičiai (különösen az északiak) aspektusrendszerét úgy jellemzik, hogy nem csupán folyamatos és befejezett, hanem köztes aspektus is jellemzi (103. o.), amely „leggyakrabban úgy jön létre, hogy a befejezetlen igéhez halvány jelentésű határozószók, nyomatékosító szócskák társulnak, mint a žem, lān, šalin, lygi, kietai, gatavai, kiaurai, viršų, arti, vietoje stb.” (102. o.), vö.: patį eini į bažnyčią į vakus vėdi kiaura ‘te magad mész a templomba, és a gyerekeket is feltétlenül elviszed’ (Židikai); [...] kās tau stuovies vėitio be dārba ‘mi bírná ki neked a munka nélkül’ (Mosedis); pagivėn į lėk, nestūo vėitio ‘él egy ideig, aztán elrepül – nem bírja sokáig’ (Laižuva) (103. o.). A fejezet hangsúlyozza a žemaičiai beszédére jellemző igen erős szembeállítást a folyamatos és a befejezett idők használatában (103–104. o.), valamint az elbeszélő módnak nevezett evidencialitásjelölés¹⁵ megszokott voltát (103. o.), továbbá a kizárólag a žemaičiai nyelvre jellemző sajátos okhatározói szerkezeteket (104–106. o.) és a szórend különlegességét (ideértve a köznyelvben szokatlan sorrendet, amikor először a személy vezetéknevét, majd utána a keresztnevét mondják, pl. vėžo, Kaubris Kazimiers batėtos ‘nézem – Kaubrys Kazimieras cipős’ (Alsėdžiai) eseteit (106. o.). A Lexikai sajátosságok című fejezet (107–113. o.) azokat a szócsoportokat mutatja be, amelyek a leginkább hajlamosak jelentésük megőrzésére. A žemaiti lexika sajátosságát több, tematikus csoportokba rendezett szó bemutatásával szemlélteti. Ezek a szólisták (107–111. o.) lehetővé teszik a žemaičiai olvasóknak, hogy felmérjék, mennyire ismerik valójában a žemaiti lexikát, bár feltehetően nem csupán a žemaiti olvasók érdeklődését kívánják felkelteni, hiszen a žemaiti lexika itt nem nyelvjárási átírásban szerepel, hanem – a szótárakban megszokott módon – a köznyelvhez igazított formában (vö. például az emberi test részeinek megnevezéseit – šlaņkai ‘csontok’, kūšinas ‘lábszárcsontocska’, išleži̇s ‘ujjköz’, pōpūtė ‘összeszorult hólyag, tyúkszem’ (107–108. o.) – vagy a növényzetéit – brānė ‘zöld borsó- vagy babhüvely’, tatārška ‘kálmos’, žąsniklas ‘nád’, pliōris ‘olaj’ (108. o.) – megnevezéseit). Itt további, mások által is használt szavakat is tárgyalnak 15Az evidenciális formák bizonyos formai jegyei és funkcionális sajátosságai Axel Holvoet szerint megnehezítik a mód- és modalitásrendszerekbe való beillesztésüket; az evidencialitás mint „parazita kategória” kérdéséről bővebben lásd Holvoet 2004: 107t. 16 Apie transponavimą žr. Pabrėža, Marčiukaitė, Leskauskaitė 2013: 17. 274 Acta Linguistica Lithuanica LXX X Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija A nyelvjárásokra jellemző szavak, amelyeket a žemaitiai más jelentésben használnak, például: žygiai – žem. „ház körüli munkák, az állatok gondozása”, kūlnai – žem. „imádságok énekekkel” (11. o.). A A szókincs sajátosságai című fejezet a jövevényszavak szerepéről és mennyiségéről is szól – különösen figyelemre méltó, hogy a žemaitiai kevesebb jövevényszót használnak, mint más litván nyelvjárások (112–113. o.). A recenzált monográfia második részét, a Žemaičių rašyba címűt, 7 fejezet alkotja: A žemaitiai írás rövid története, A žemaitiai ábécé, Magánhangzók, Mássalhangzók, Kettőshangzók, Digráfok, Néhány morfológiai, mondattani és lexikai kérdés, valamint példák a žemaitiai helyesírásra. A žemaitiai írás történetének ismertetésekor (147–166. o.) először a žemaitiai nyelvhasználat eseteit veszik sorra Martynas Mažvydas katekizmusában (1547), a wolfenbütteli posztillában (1574), Saliamon M. Slavočinskis lefordított énekeskönyvében (1646); bemutatnak egy žemaitiai kéziratos szöveget (legkorábbi keltezése 1636)17, valamint a 17. századi žemaitiai nyelv legfontosabb és legjelentősebb emlékét – Szent Bonaventura teológus könyvének 1759-ben kinyomtatott, lengyelből készült fordítását – ZWATAS PONA YR DIEWA MUSU JEZUSA CHRISTU-SA18. Később a žemaitiai írás fejlődése szempontjából igen fontos időszakra, a 19. századra összpontosítanak, és nagyrészt Giedrius Subačius kutatásaira támaszkodva bemutatják a 19. századi žemaitiai kultúra kiemelkedő alakjainak, Jurgis Pabrėžának, Simonas Daukantasnak és Motiejus Valančiusnak a žemaitiai nyelven írt vagy a žemaitiai nyelvvel foglalkozó műveit (149–151. o.), valamint Juozas Čiulda 185-ben lengyelül írt grammatikáját, a Rövid megfontolások a žemaitiai nyelv nyelvtani szabályairól című munkát, amely „összegezte a žemaitiai írott nyelv hagyományát, átgondoltan normázta és egységesítette a žemaitiai írásbeliség következetességét”19 (151–152. o.). A ŽKR hangsúlyozza, hogy amikor a 19–20. század fordulóján a déli nyugati aukštaitiai nyelvjárás alapján kialakult az egységes litván nyelv, a žemaitiai írás iránti igény továbbra is fennmaradt: az akkori žemaitiai sajtóban – a Žemaičių prietelius (1925–1940) és a Žemaičių žemė (1940–1944) című hetilapokban – vitáztak, és a žemaitiai nyelvű írásra buzdítottak (vö. Jonas Jablonskis megállapításával: „A nemzet általános nyelvi kultúrájának javára hasznos volna, ha a žemaitiaiaknak az irodalmi írás mellett sajátjuk is lenne” (156. o.)); a szabványosított žemaitiai helyesírás különféle változatait (J. Tautvydasét, B. Jurgisét) javasolták (155–156. o.); žemaitiai nyelven írt elbeszéléseket, közmondásokat, szólásokat, dalokat és verseket közöltek (az említett kiadványokban és az 1938-ban megjelent antológiában, a Žemaičiai címűben saját žemaitiai nyelvű alkotásait közölte Stasys Anglickis, Pranas Genys, Sofija Čiurlionienė-Kymantaitė és más szerzők (156–158. o.)). A nemzeti újjászületéssel kibontakozó újabb žemaitiai kulturális mozgalmi hullám arra ösztönzött, hogy egyesítsék erőiket 17 Žr. Zinkevičius 1974. 18 Továbbiakért lásd: Girdinis, Skirmantas, szerk., 1998; Girdinis, Girdenienė 1997. 19 Subačius 1993: 5. Recenzijos / Reviews 275 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ a žemaiti helyesírás alapelveinek kidolgozására és a žemaiti önkifejezés fejlesztésére: 1991-ben megjelent Juozas Pabrėža szerkesztésében a Žemaičių rašybos patarimai, Danutė Mukienė kezdeményezésére pedig megindult a A mon saka? című žemaiti újság kiadása, amely 1993-tól folyóiratként jelent meg Žemaičių žemė címmel. A žemaitiul írni kívánók és tudók táborának gyarapodása arra ösztönzött, hogy pontosítsák és továbbfejlesszék a žemaiti helyesírás alapjait, ezért 1998-ban Alekas Girdėnas és Juozas Pabrėža kiadott egy új, bővített és javított füzetet, a Žemaičių rašyba címűt20, amelyet 2002-ben újranyomtak a Žemaičių žemė folyóiratban, így szélesebb olvasóközönség számára is könnyebben hozzáférhetővé vált21. A ŽKR helyesírási részének következő öt fejezete a žemaiti gyakorlati helyesírás szabályaira összpontosít. A žemaiti ábécé bemutatása után megállapítják, hogy a žemaiti nyelv magánhangzóinak helyesírási elvei nagyon közel állnak a fonetikus elvekhez („Úgy kell írni, ahogyan azon a vidéken ejtik, ahonnan a szerző származik” (169. o.)), a mássalhangzókat pedig a köznyelvi helyesíráshoz hasonlóan morfológiai elv szerint írják (168. o.). A rövid magánhangzók i, ė, e, a, o, u írásának szabályait, például: lis ‘lės’ [...], vėse ‘visi’ [...], medos ‘medus’, [...] taks ‘takas’, rode ‘rudi’, [...] šūs ‘šuo’ [...] (169–170. o.) ismertetve a ŽKR külön tárgyalandó eseteket is megad, például amikor a hangsúly miatt bizonyos helyzetekben megnyúló (úgynevezett pozíciós hosszúságú) magánhangzókat rövid betűkkel jelölik („vö.: „uoka ‘vaiką’ („valódi” hosszú magánhangzó): taka ‘taką’ (a hangsúly miatt megnyúlt magánhangzó a)“ (170. o.)). A rövid magánhangzók szóvégi írását 13 eset elkülönítésével tárgyalják (170–173. o.); ez elriaszthatja azokat, akik meg szeretnének ismerkedni a helyesírási szabályokkal. Meg kell nyugtatni a žemaiti olvasót: ezek a magyarázatok valójában szükségtelenül részletezőek, és azoknak szólnak, akik nem beszélik a žemaiti nyelvet (vagy nem beszélnek22). A žemaiti fonetikai rendszer és a köznyelvi litván közötti különbségeket tárgyalják, és megadják, hogy a žemaitiak milyen esetekben hagyják el a magánhangzókat a szóvégekből (vö. „1. Ha a végződés rövid, és soha nem kaphat hangsúlyt, a magánhangzó teljesen kiesik. Ilyenkor a végződés magánhangzója nélkül írunk, például: nė ‘nėsa’, ved ‘veda’, [...], top ‘tupi’, [...] ples ‘pilas’ [...]“ (170–171. o.)); mikor hagyják meg (lásd a 2. és 3. eset leírását), illetve mikor cserélik rövidre a hosszú magánhangzókat (lásd a 4. esetet) stb. Ez a 13 pont a žemaiti szóvégi szabályok megfeleléseit és/vagy az egyes nyelvjárásokban tapasztalható változatait írja le (vö. 12.), és a žemaiti nyelvjárások fonetikai sokféleségének bemutatására szolgál. E pontok egyike úgy is értelmezhető, mint kísérlet a történetileg kialakult hagyomány visszaállítására: arra biztat, hogy megszegjék a deklarált (lásd 168–169. o.) fonetikai elvet, vö.: ²⁰ Žr. Girdenis, Pabrėža 1998. ²¹ Nem sokkal később e kiadvány változata az interneten is elérhetővé vált, lásd: http://www.samogit.lt/ZZ_2013_1/ZZ_2013_1_p8_14.pdf és http://www.samogit.lt/ZZ_2013_2/ZZ_2013_2_geras_16-21.pdf. ²² Vö. például a 10. eset leírásával: „A rövid -u (nem -o!) következetesen szerepel a hímnemű főnevek, melléknevek és névmások többes számú végződéseiben, például: tievus ‘tėvus’, [...] plėkus ‘plikus’, anus ‘juos’, ketus ‘kitus’ [...]“ (173. o.). 276 Acta Linguistica Lithuanica LXX Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija 13. Külön figyelmet kell fordítani a nőnemű eszközhatározó ragjára. Napjainkban egyre inkább elterjednek az újabb, -a végű alakok, például: ronka ‘ranka’, luova ‘lova’, stuora ‘stora’, kėta ‘kita’. Az északi žemaitiak azonban ezekben az alakokban -o magánhangzót ejtenek. Ez a nagyon ősi korból örökölt sajátosság, ezért az írott žemaiti nyelvben is meg kell őrizni. Tehát így írjunk: so pagalbo, kalbo, šako, balto, viso ‘su pagalba, kalba, šaka, balta, visa’, so veino ronko ‘su viena ranka’, želo galvo ‘žila galva’, balto kato ‘balta katė’, so to gero motreško ‘su ta gera moterimi’ stb. (173. o.) A különböző nyelvjárásokban előforduló elöljárók, előtagok és szó tövek kiejtésének (és így írásának) változatosságát bemutatva (például a köznyelvi litván ir kötőszónak egyes žemaiti nyelvjárásokban egybeolvadt megfelelője van, amelyet rövid i-ként, másokban pedig rövid ė-ként ejtenek és írnak) (lásd 173–176. o.), azt javasolják, hogy következetesen tartsák magukat a fonetikai elvhez: „írás közben egyszerűen a saját anyanyelvi nyelvjárásunkat kell követni” (175. o.). Ezután a ŽKR a žemaiti hosszú magánhangzók írásmódját ismerteti. Minden magánhangzó hosszúságát vonással jelölik²³, vö.: ī, ē, ė̄, ā, ō, ū. A szótőben és a szóvégekben álló hosszú magánhangzókat így írják, például: vīrs ‘viras’, [...] sprēsk ‘spresk’, [...] svēks ‘sveikas’ [...], gerā ‘gerai’ [...], drōsas ‘drąsus’ [...], skūsti ‘skųsti’ (176–177. o.). Azt javasolják, hogy az ā, ē žemaiti írásmódját a megfelelő köznyelvi litván alakok alapján ellenőrizzük, vö.: Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az ā, ē betűkkel azokat a hangokat kell jelölni, amelyeket a köznyelvi litván ai, ei kettőshangzók helyett ejtenek. Ha ezeket a rövidekkel azonos módon jelölnénk, az írásmód nemcsak a tényleges kiejtést nem tükrözné, hanem a szövegben azonos alakban írt, de különböző szóalakok számát is növelné. Ez pedig jelentősen megnehezítené a szöveg olvasását. (177. o.) Itt arra is figyelmeztetnek, hogy nem minden, a köznyelvi litván ai, ei-nek megfelelő ā, ē (a ŽKR megfogalmazása szerint „az ai, ei kettőshangzókból ā, ē magánhangzóvá váltak” (178. o.)) hangot ejtenek hosszan, vö. a kāp és kap ‘kaip’ két lehetőségével a mondatban: kāp to čė jedi kap mažos vāks ‘kaip tu čia valgai kaip mažas vaikas’ (178. o.). Ezért arra emlékeztetnek, hogy a röviden ejtett ā-t, ē-t így is kell írni, még ha a köznyelvi litván ai, ei-nek felelnek is meg. Itt a žemaiti hosszú magánhangzók kialakulásának más eseteit is ismertetik (például a tagadószóban álló hosszú ē-t, vö. nē, aš tēkrā navažiuosiu [...] ‘ne, aš tikrai nevažiuosiu [...]’ (178–179. o.). A ŽKR szerint „a hosszú ē két rövid magánhangzó összevonásával is létrejöhet” (179. o.). A megadott példák alapján azonban ezt az állítást nehéz elhinni. Hibásan lejegyzettnek tűnnek, mert nem felelnek meg a ŽKR által deklarált fonetikai elvnek, vö.: aš tēkrā nēso (<neso) itt azt jelentené: ‘aš tikrai nesu ten buvęs’, nēso ni matēs, ni girdējēs ‘nesu nė matęs, nė girdėjęs’ 23 A žemaiti helyesíráshoz nincs szükség az ą, ę, į, ų nazális magánhangzókra. Arról, hogy a žemaiti nyelv mely magánhangzói felelnek meg a köznyelvi litván nazális magánhangzóknak, lásd a 180–181. oldalt. Recenzijos / Reviews 277 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ (179. o.). Ezért a neso ‘nem vagyok’ alak, amely a ne és esu elemekből keletkezett, magyarázata szintén fölösleges24. Emellett a neso ‘nem vagyok’ hosszú ė-vel való írása azért sem megfelelő, mert ez a magánhangzó a nėso ‘nem megyek’ szóban is szerepel, vö.: aš tékrà neso ten božės ‘én tényleg nem voltam ott’ és aš tékrà ten nėso ‘én tényleg nem megyek oda’. További példák is mutatják, hogy a ŽKR magánhangzóírási szabályai nem pusztán fonetikai elven alapulnak, vö.: „[h]a a virs ‘férj’, vira ‘a férj’ szavakban hosszú magánhangzót ejtünk és írunk, akkor a viròks ‘legényke’, virėlis / virielis ‘férjecske’ szavakban is így kell írni, még akkor is, ha a magánhangzót röviden ejtjük” (180. o.); hasonlóképpen magyarázza a grudlė ‘szemecskék’ (mivel grūds ‘szem’) és grėžinis ‘fúrás’ (mivel grėžė ‘fúr’) szavak stb. írásmódját is (180. o.). Megjegyzendő, hogy a mássalhangzók írási elveinek ismertetése szerint a morfológiai elv olykor a magánhangzókra is alkalmazandó (vö.: „Fontos megjegyezni, hogy a morfológiai elvet a mássalhangzók esetében gyakrabban alkalmazzuk, mint a magánhangzóknál” (182. o.)). A žemaitiai mássalhangzók írásához 20 betűt használnak: b, c, č, d, f, g, h, j, k, l, m, n, p, r, s, š, t, v, z, ž. A morfológiai elv azt kívánja, hogy a szó azonos részeit kiejtésbeli különbségeiktől függetlenül ugyanúgy írjuk, ezért írásban nem jelölik a mássalhangzók hasonulását (asszimilációját), például így írják: darbs ‘munka’, derbsio ‘dolgozni fogok’ (bár a kiejtés leggyakrabban darps, dèrpsio) stb. (182. o.). A morfológiai elv követését teljes hasonulás esetén is javasolják, vö.: „Ha két hasonló mássalhangzó találkozásakor csak az egyiket ejtjük, az írásban a morfológiai elvet követve mindkét mássalhangzót jelölni kell, például: išsprouga ‘kiszabadult’, [...] ožžėlė ‘benőtte a gaz’ [...]” (182. o.). A č, dž és t, d mássalhangzók írásmódját a szöveg címzettje választja meg (vö.: „Úgy kell írni, ahogyan azon a vidéken ejtjük, ahonnan a szerző származik” (184. o.)). Žemaitija keleti részén a t, d csak e-típusú magánhangzók előtt marad meg, például: žemaitė ‘žemaitiai’, žuodė ‘szavak’, de így mondják: žemaičiū ‘a žemaitiaiaké’, žuodžiu ‘szavak’, míg a žemaitiaiak északnyugati nyelvjárásaiban a t, d minden esetben megmarad, vö.: žuodis ‘szó’, žuodės ‘szavak’, žemaitė ‘žemaitiai’, žemaitems ‘a žemaitiaiaknak’ stb. (lásd 183–184. o.). Érdekes a köznyelvi f, ch, h žemaitiai megfelelőinek kiejtését és írását tárgyaló rész. A sok példa lehetővé teszi a žemaitiai olvasó számára, hogy ellenőrizze és felismerje: a valódi nyelvhasználatban nemcsak a személyneveket, hanem számos nemzetközi szót is természetesen ejtenek ki, ezért a saját p, k, g hangjaikkal is leírhatók, például: šoperis ‘sofőr’, arkiteks ‘építész’, bogateris ‘könyvelő’ stb. Arra is érdemes felfigyelni, hogy ezeket az idegen mássalhangzókat szívesen hangsúlyozzák 24 Itt példaként érdemes megemlíteni a köznyelvben alkalmazott fonológiai elvet, amelynek helyesírása az uralkodó betűhasználati elv szerint „morfológiai (vagy morfofonémikus), de fonológiai és történeti (hagyományos) helyesírási elemeket is tartalmaz. [...] A fonológiai elvet akkor követjük, ha a morfofonológiai változatok nem szokatlanok (azaz nincs neutralizáció), vagy ha a rokon szavak közötti szóalkotási kapcsolat elhomályosult, már nem érzékelhető (az írásmód: aukštas, daiktas, mert nem kapcsoljuk őket az ūga, dāgas szavakhoz). Emellett fonológiai írásmódot alkalmazunk akkor is, ha a hangváltozás már nem élő hagyományos szabályokon alapul (pl.: vežu, nem pedig *vežiu; bristi, nem pedig *bridi [...].” Girdenis és Ambrazas, szerk., 2006: 20. 278 Acta Linguistica Lithuanica LXX Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija indulatszavakban: fui, fi, cha cha, hop hop, aha, oho (184. o.), valamint tudományos és művészeti témákról szólva (vö.: harmonėje ‘harmónia’, Fausts ‘Faust’, chuoralā ‘kórusok’, filosofėje / filusufėje ‘filozófia’ stb.) (vö. 185. o.). A mássalhangzók lágyságának jelöléséhez a žemaitiai helyesírásban aposztrófra van szükség, például: vėlns vagy veļs ‘ördög’ (185–186. o.). A žemaitiai kettőshangzók és mássalhangzó-kapcsolatok írásakor (lásd 187–189. o.) a hallásunkra hagyatkozhatunk; vö. az észak-žemaitiai szavak ou, ei írásmódját, például ezekben a szavakban: papuole ‘beleesett’, rodu ‘rozsdásodott’, snēgs ‘hó’, pēmu ‘pėmu’ (187. o.). A Néhány morfológiai, szintaktikai és lexikai kérdés című fejezet értékes megjegyzéseket tartalmaz a hagyományos žemaitiai családnevek változatos képzéséről (vö. Žemaitija különböző részein előforduló lány- és női családneveket, például: Botkalė vagy Botatė ‘Butkutė’, Raudatė vagy Raudėtė ‘Raudytė’, Šakalė ‘Šakytė’, Vaškė ‘Vaškytė’, Šikšnė ‘Šikšniūtė’; a kamaszkorú fiúk családnevei az -ūtis, -utis: Butūtis arba Bututis ‘Butkus’ képzővel), valamint a keresztnevek írásmódját tárgyaló megjegyzéseket is (lásd 192–193. o.). Ezek a főbb szempontok, amelyek megismertetik a ŽKR olvasóját a žemaitiai nyelv és helyesírás alapjaival. Néhány megjegyzés25 abban a reményben hangzott el, hogy új kiadás vagy más formátumú könyv26 készítésekor ez segít további érveket találni a recenzált könyv alapgondolata mellett: a žemaitiai nyelvi rendszer egésze nem nyelvjárási, hanem nyelvi státuszúnak tekinthető. Várható, hogy a Szerző e célból semleges bírálók véleményét is közli27, és új érveket is talál28. A ŽKR-nek kettős címzettje van (a Žemaičių kalba [Žemaitiai nyelv] című fejezet célközönsége inkább a köznyelv használója, a Žemaičių rašyba [Žemaitiai helyesírás] címűé pedig a žemaitiai nyelv használója), és ez a tárgyalt témák bemutatásának szerkezetét is kettőssé teszi. A Szerző és a címzett viszonya eltér a könyv első és második részében – a megszólalás módja 25 Itt néhány észlelt sajtóhibát is megemlítünk: 63. o. sondėlė, 82. o. kāims, 103. o. ‘o karštybė bus [...]’ -> ‘o karštybė būdavo [...]’; 148. o. (lásd Subačius 1998: 489) -> (lásd Subačius 1998); 221. o. veizu: žmonės atseitoj kāp tik tas vaikēzas -> veizu: už monės atseitoj kāp tik tas vaikēzas; 302. o. Čiulda Juozas, 1993: trumpi [...] -> Čiulda Juozas, 1993: Trumpi [...]; 304. o. Kliukinė -> Kliukienė. 26 Bizonyos változatok nemcsak a mai litván olvasók számára megszokott elektronikus könyvek (CD-n vagy online hozzáférhető formában) olvashatók, vö. Klicner 2017, hanem talán hangoskönyvként (vagy a könyv egyes részeiként) is elérhetők. 27 Vö. Zigmas Zinkevičius munkáiban található utalások a žemaitiaiak (és nem csak az ő) kétnyelvűségére, amelyek szerint az ilyen nyelvjárási területeken „az iskolát végzett gyerekek és tanulók gyakorlatilag »kétnyelvűek«: »A nyelvjárás beszélőivel otthon is nyelvjárásban beszélnek, a köznyelvet és más nyelvjárásokat beszélőkkel köznyelven beszélnek, vagy legalábbis igyekeznek úgy beszélni, amelyet emellett akkor is használnak, amikor gondolataikat írásban kell kifejezniük« (Zinkevičius 2006: 34). 28 A ŽKR-ben említett érvek egyikét a könyvnek az LMA Vrublevskių biblioteka könyvtárban tartott bemutatóján is előadták, lásd Pabrėža 2018-03-30. Recenzijos / Reviews 279 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ A ŽKR semleges hangnemben tárgyalja a témát, a helyesírási elvek magyarázatához pedig érzelmileg hatásosabb inkluzív mi-t választ (amely a szerzőt és a szöveg olvasóját is magában foglalja)²⁹ (vö. az ilyen mi előfordulásait: tehát ne adjuk fel (175. o.); többnyire röviden mondjuk, vagyis így is kell írnunk (178. o.); e nélkül az új ok nélkül nem boldogulunk (185. o.) stb.). A ŽKR olvasása során leginkább ez az érzelmileg megérintett és megérintő címzett nyer, hiszen a könyv különböző szintű olvasási örömöket kínál: Juozas Pabrėža tudományos szövege informatív, érvekkel alátámasztott, egyszerű és világos, a példák pedig részletesek és érdekesek. A Žemaičių kalba című fejezetben különböző žemaitiai nyelvjárásokat és alnyelvjárásokat képviselő, átírt szövegek³⁰ találhatók; ezek nemcsak érdekesek, hanem a žemaitiai nyelvjárások különbségeit és hasonlóságait is bemutatják (és sokféle témát érintenek – a mindennapokat és az ünnepeket, a betegségeket és a gyógyítást, a žemaitiai öntudatot stb.). A Žemaičių rašyba című fejezetben szereplő žemaitiai irodalmi alkotások példái feltárják a žemaitiai nyelv mélységét és művészi alkotásra való alkalmasságát. Remélhető, hogy a žemaitiai nyelv különféle megvalósulásait és lehetőségeit egyetlen könyvben bemutató összefoglalás arra ösztönzi majd a žemaitiai olvasót, hogy ne csak a žemaitiaiak számára megszokott módokon – hallgatással és beszéddel –, hanem talán írással is figyelmet fordítson saját nyelvére. Čiurlionienė-Kymantaitė Suopėjos pasaka című művének Najies – nadėktois, arba selekėj – kaštuns dāktas (195–198. o.) című részében megfogalmazott alapgondolatát parafrazeálva (vö. 198. o.) azt a žemaitiaiak számára fontos igazságot is kimondhatjuk: ha nem olvasol, nem találsz – nem maradsz fenn a világban. A ŽKR-ben bemutatott, a köznyelvi litván nyelvtől való, szabályszerű és nem szabályszerű különbségeken alapuló žemaitiai nyelvi rendszer leírása nemcsak a žemaitiaiak számára lehet értékes, hanem felhasználható a žemaitiai nyelv tanítása (és tanulása), illetve megismerése során, valamint a köznyelvi nyelv idegen nyelvként való tanításában (és tanulásában) is. Ez a könyv tanácsadóként szolgálhat azoknak, akik a žemaitiai gyermekeket köznyelven olvasni és írni tanítják. Annak megítéléséhez, hogy a ŽKR-ben kifejtett írástanítási rendszer hatékony-e, ki kell próbálni. Elképzelhető, hogy azok a žemaitiaiak, akik még soha nem próbáltak žemaitiaiul olvasni és írni, a könyvet elsőre kissé bonyolultnak és taszítónak találják; ezért feltételezhető, hogy belső (vagy talán valódi) párbeszédük nagyjából így alakul majd: No dar kon baišėmėis – rēks muokētės skaitīte i rašītė! No nakentu tokiu daliku. So tuom nujoujem daba vėsė pōl, juk jau išmuokom lietovėška, i gerī, i ožtenk mon. Ám valószínű, hogy amint belekezdenek a ŽKR olvasásába, magával ragadja őket az olvasás öröme, és a könyv elolvasása vagy végigolvasása után már kissé másként gondolkodnak és beszélnek majd: No jau nagalio sakīt, ka 29 Apie inkluzyvinio mes tipus žr. Linkevičienė, Šinkūnienė 2012: 92–94. 30A žemaitiaiul nem tudó vagy azt nehezen értő olvasó a ŽKR-ben szereplő egyes nyelvjárási szövegek (amelyeket az észak-žemaitiai telšiaiak mondtak fel) litván fordításait egy másik, Juozas Pabrėža és kolléganői által készített kiadványban találhatja meg, például: Pabrėža, Marčiauskaitė, Leskauskaitė, szerk., 2013: 81. skk.; 124. skk. és ŽKR 114. skk.; 116. skk. 280 Acta Linguistica Lithuanica LXX Juozas Pabrėža Žemaičių kalba ir rašyba. Mokslo monografija natink ta „Žemaičių kalba i rašība“. Rimta kninga. Daba ju žēna vēskon api mumis. No tas Pabrėža Jozis gėrā parodė vėsa mūsa mondroma: i prērėš tėik vēskuo esam, i tokėi filosofā galem būtė, i pajoukoutė muokam. A žemaitiai nyelv és helyesírás legjellegzetesebb sajátosságainak leírása elméleti és gyakorlati szempontból is hasznos annak az olvasónak, akit érdekel a žemaitiaiság. A könyv hasznos azoknak a žemaitiaiaknak, akik a köznyelvet tanulják, és természetesen azoknak is, akik žemaitiaiul szeretnének megtanulni. Didaktikai szempontból ez a könyv nagyon hasznos lehet – és minden bizonnyal az is lesz – az óvodás és kisiskolás korú gyermekek szülei és/vagy pedagógusai számára, amikor a kizárólag anyanyelvként elsajátított žemaitiai nyelvet beszélő gyermekeket a köznyelvi litván nyelven való olvasásra és írásra szeretnék ösztönözni. A ŽKR tárgyalását lezárva vissza kell térnünk a žemaitiai nyelv státuszának alapgondolatához: mennyiben erősíti meg, képviseli és népszerűsíti ezt a könyv, mennyiben késztet hitre vagy éppen kételkedésre. A ŽKR szerzője következetes, békés természetű személyiségként (Juozas Pabrėža személyiségét žemaitiaiul ezzel a mondattal lehetne jellemezni: Ons ir malonus žmogus) kiváló nagykövete ennek az elképzelésnek. Különösen fontos az is, hogy Juozas Pabrėža a žemaitiai nyelvet a nyilvános, reprezentatív megszólalásra alkalmas nyelvként népszerűsíti. A békés nagyköveti tevékenység sikeréhez mindig szükség van külső támogatásra (hiszen a kizárólag žemaitiai támogatást úgy is értelmezhetik, hogy a žemaitiaiak a saját ügyükben bíráskodnak), ezért szeretnénk a Szerzőnek ilyen támogatást kívánni. Addig is a žemaitiaiaknak maguknak kell elfogadniuk a žemaitiai beszédet anyanyelvi beszédként, nem pedig anyanyelvjárásként, és ennek megfelelően kell képviselniük. I R O D A L O M Bacevičiūtė Rima, Ivanauskienė Audra, Leskauskaitė Asta, Trumpa Edmundas, sud., 2004: Lietuvių kalbos tarmių chrestomatija. Vilnius: Lietuvių kalbos instituto leidykla. Girdенis Aleksas 2006: Fonologija. Morfonologijos reiškiniai. – Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, red. Vytautas Ambrazas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 15–59. Girdенis Aleksas, Girdенienė Danutė 1997: 1759 metų „Ziwato“ indeksas. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Girdенis Aleksas, Pabrėža Juozas 1998: Žemaičių rašyba. Vilnius–Šiauliai: Žemaičių kultūros draugijos redakcija. Girdенis Aleksas, Skirmantas Petras, par., 1998: 1759 metų „Ziwatas“. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Grinaveckis Vladas 1973: Žemaičių tarmių istorija. Vilnius: Mintis. Recenzijos / Reviews 281 JŪRATĖ PAJĖDIENĖ Holvoet Axel 2004: Evidencialumo kategorija. – Gramatinių kategorijų tyrimai [Lietuvių kalbos gramatikos darbai 2], Axel Holvoet, Loreta Semėnienė (red.). Vilnius: Lietuvių kalbos institutas, 105–120. Klicer Loreta: Žemaičių kalbos „bibliją“ pristatyta žemaitiškai. Elérhető az interneten: http://www.skrastas.lt/?data=2017-11-24&rub=106924810&id=151187726 [megtekintve: 2017-11-21]. Linkevičienė Nijolė, Šinkūnienė Jolanta 2012: Asmeniniai įvardžiai mokslo kalboje. – Kalbotyra 64(3), 78–102. Prieiga internete: http://www.kalbotyra.lfl.vu.lt/wp-content/uploads/2012/04/Kalbotyra_64_78-102.pdf. Pabrėža Juozas 1986: Diachroninės pastabos apie kirčio atitraukimą šiaurės žemaičių tarmėje. – Baltistica 22(2), 53–59. Pabrėža Juozas, Marčiukaitė Vida, Leskauskaitė Asta, sud., 2013: Šiaurės žemaičiai telšiškiai. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Pabrėža Juozas: Puožo ožebuokės, buobas nasoraši. Nyilvános előadás 2018-03-20 az LMA Vrublevskių könyvtárában. Elérhető az interneten: https://www.youtube.com/watch?v=Ev5HqErYiMc. Subačius Giedrius, par., 1993: Lietuvių atgimimo istorijos studijos 6. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Urbanavičienė Jolita, Jaroslavienė Jurgita, 2018: Aleksa Girdenio (1936–2011) atminimo konferencija „Kalbų ir tarmių transformacijos“. – Baltistica 53(1), 143–147. Prieiga internete: http://www.baltistica.lt/index.php/baltistica/article/view/2334. Zinkevičius Zigmas 1966: Lietuvių dialektologija. Vilnius: Mintis. Zinkevičius Zigmas 1974: Reikšmingas žemaitiškas rankraštinis tekstas. – Lietuvių kalbotyros klausimai 15, 171–193. Zinkevičius Zigmas 1994: Lietuvių kalbos dialektologija. Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. Zinkevičius Zigmas 2006: Lietuvių tarmių kilmė. Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Beérkezett: 2019. január 15. JŪRATĖ PAJĖDIENĖ Litván Nyelvi Intézet Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius, Lietuva [email protected] 82 Acta Linguistica Lithuanica LXXIX