Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai

Straipsniai / Articles 11 ILJA LEMEŠKIN Litván Nyelvi Intézet Kutatási irányok: a régi balti írásbeliség és irodalom, összehasonlító folklorisztika, lexikográfia, a baltisztika története. DOI: https://doi.org/10.35321/all81-01 A BALTI NÉPEK LEGRÉGIBB SZÖVEGE ÉS ANTROPONIMÁI A legrégebbi balti szöveg és antroponimái ÖSSZEFOGLALÓ 2013-ban az Acta Linguistica Lithuanica lapjain új nyelvészeti és műfaji értelmezést javasoltak (Lemeškin 2013: 11–29) a bázeli töredékhez (Dini 2004; 2014: 553–558), amelyet a karácsonyi énekekkel közeli rokonságban álló, énekelt, recitativikus művecskékkel való analógia alapozott meg. Az új olvasatot támogatták és ösztönözték a kézirat metaadatai, illetve a másolat datálása is, amelyet a másoló a kolofonban külön hangsúlyozni kívánt: az in vigilia epiphanie szószerkezetet előre helyezte, míg a kezdetben megírt per manus illius qui scripsit eas szakaszt később adta meg. A mikroszöveget alkotó nemek többsége formális jegyeiket, valamint a szöveg felismert műfaji sajátosságait figyelembe véve logikus és meggyőző magyarázatot talált, a thoneaw labonache szószerkezet értelmezésével azonban a szerző nem volt teljesen elégedett. A thoneaw nemet voc. sg.-ként olvasták. az ‘[An]tonijau’ személynév rövidítéseként (Lemeškin 2013: 19–20). A labonache szó esetében több potenciálisan lehetséges, ám mesterséges, illetve komoly grafikai javításokat igénylő hipotézist is előterjesztettek. Ebben a tanulmányban, a szöveg korábban javasolt értelmezését követve, visszatérünk e szavak elemzéséhez. KULCSSZAVAK: a balti nyelvek legrégibb szövege, az 1369. évi kolofon, a Bázeli nyom olvasata, ajándékkérés, a karácsonyi énekek címzettje, (olasz) antroponimák. ANNOTÁCIÓ 2013-ban az Acta Linguistica Lithuanica lapjain a Bázeli nyom (Dini 2004; 2014: 553–558) új, nyelvészeti és műfaji szempontú értelmezését terjesztették elő, amely énekekkel, recitatívókkal és a karácsonyi énekekhez hasonló szövegekkel való analógián alapult (Lemeškin 2013: 11–29). Az új olvasatot a kézirat metaadatai, pontosabban az időre való hivatkozás is alátámasztotta és ösztönözte, amelyet a másoló szándékosan hangsúlyozott a kompozícióban ILJA LEMEŠKIN 12 Acta Linguistica Lithuanica LXXXI a kolofonból: az in vigilia epiphanie kifejezést előre helyezték, a per manus illius qui scripsit eas szövegrészt pedig, amelyet elsőként írtak le, utólag rögzítették. A szöveg formai jegyeit és műfaji sajátosságait figyelembe véve a mikroszöveget alkotó szóalakok többsége logikus és meggyőző értelmezést nyert; a szerző azonban nem volt teljesen elégedett a thoneaw labonache kifejezés értelmezésével. A thoneaw szóalakot az „[An] tony” személynév rövidített egyes számú vocativus alakjaként olvasták (Lemeškin 2013: 19–20). A labonache szó tekintetében több potenciálisan lehetséges értelmezés merül fel, ezért visszatérünk e szavak elemzéséhez, ragaszkodva a szöveg korábbi értelmezéséhez. KULCSSZAVAK: a legrégebbi balti yet artificial, hypotheses requiring serious graphical corrections, were provided. The article szöveg, az 1369-es kolofon, a bázeli nyom olvasata, ajándékokért mondott könyörgés, a karácsonyi énekek címzettje, (olasz) antroponimák. 1. Az 1369. évi kolofon funkcionális strukturális elemzése arra enged következtetni, hogy a legrégebbi balti szöveg lejegyzését a kolofonok kidolgozásának műfaji törvényszerűségei határozták meg. A XIII–XIV. századi írásbeliségi hagyományban különösen összetett (folytatólagos) szerkezetű kolofonok is tanúsítottak, amelyekben a szokásos tartalmi részt (a szokásos metainformációkkal együtt) az Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum „Nem mondhatom el mindenkinek minden álmomat” hexameter zárta le. A deklaratív hexameter szó szerinti értelemben vett olvasata mintha korlátozta volna a kifejezés szabadságát, ezért a scriptor azt (a hexametert és a kolofont) továbbra is érthetetlen, azaz mesterségesen megszerkesztett vagy kevéssé ismert, írásban (széles körben, egyáltalán) nem használt nyelven dolgozta ki. Az ilyen sajátos kolofon nem nyilvános része feltárta az író somniumát – a minden ember (egy szűk, néhány művelt nemzetségtársból álló kör kivételével) elől rejtett vágyát (erről a kolofontípusról bővebben lásd Lemeškin 2019; 2000). A kidolgozott kolofonban a megadott hexameter és a nyelvi nyom között, amelyek együtt egyetlen egészet alkotnak, a legszorosabb kölcsönös kapcsolat figyelhető meg: ha a scriptor nem használta volna a kifejezés szabadságát korlátozó, kifejező latin formulát, az érthetetlen, rejtélyes (a széles olvasóközönség értelmezése szerint) szöveget soha nem foglalták volna bele a kéziratba. Funkcionális szempontból tehát kijelenthető, hogy a legrégebbi balti szöveget soha nem jegyezték volna le az író hexameterben világosan kifejtett beállítottsága nélkül. Ugyanebbe az ismeretlen nyelvek kategóriájába sorolható a mellette található német ihs ich leid jelszó is. Ez a körülmény arra utal, hogy a nyom ott keletkezett, ahol a német és a porosz nyelv egzotikus volt, vagyis földrajzilag valahol távol a poroszok és a németek lakóterületétől. Éppen ilyen körülmények között írhatta le az író a hexameter után, az Omnibus omnia non mea sompnia dicere possum sorral, és „mondhatta ki” e nyelveken rejtett szomjúságát. A hasonló jellegű írásos emlékekkel való összevetés feltárta a skriptor erőfeszítését: a kolofon érthetetlen részét metrikailag a hexameterhez igazítani. A kölni nyomban (III. Gergely pápa Decretales című művének 1300 körül készült másolata – Köln, Dombibliothek, Tanulmányok / Articles 13 Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai Codex 130) a dán két sor, iac wet en frugha iwaeraeldet waere / haenna lif tha wil iac aer[e] „Ha az Úrnővel lennék ebben a világban, / Akkor az ő életét szeretném tisztelni” dicere possum pavyzdį buvo ištęstas į vieną eilutę: iac wet en frugha iwaeraeldet a hexameteres Omnibus omnia non mea sompnia waere haenna lif tha wil iac aera szerint. 1. ábra A kölni nyom Ugyanez a mechanizmus tanúsítható a bázeli nyomban is, amelyet a hexameter szerkezete szerint adtak meg, és amelyet a kutatók ezt követően hexameteres disztichonként értelmeztek: 2. ábra Bázeli nyom Omnibus omnia non mea ʃompnia dicere poʃʃum A ritmikai összecsengést1, a belső rímet (rekyʃe – Kayle rekyʃe · thoneaw labonache thewelyʃe · Eg · koyte · poyte · nykoyte · pēnega doyte · thewelyʃe; poyte – doyte; koyte – nykoyte), a szófajok, azok formáinak és a szemantikai párhuzamosságát figyelembe véve a versszakot érdemes (a kölni nyom példája alapján) másképpen is tagolni – három sorra: 1 Az <oy> asszonáncán kívül úgy tűnik, alliterációs jelek is felismerhetők: Kayle rekyʃe (thoneaw labonache) thewelyʃe · / Eg · koyte · poyte · / nykoyte · pēnega doyte. ILJA LEMEŠKIN 14 Acta Linguistica Lithuanica LXXXI a) Kayle rekyʃe · thewelyʃe „Áldj meg, Istenem, atyácska! b) Eg · koyte · poyte · ha akarod2 – itasd meg (őt / őket), c) nykoyte · pēnega doyte · ha nem akarod – a pénzt add oda“ A „disszonáns“ thoneaw labonache fragmentum eltávolításával, amely fakultatívnak tekinthető, a nyom csiszolt metrikai formát és strukturális egységet nyer. 2. A bázeli nyom régebbi „olvasatát“ 1974–1975-ben javasolták: „Üdvöz légy, uram! Te már nem vagy jó atyácska, – ha te inni akarsz, [de] már nem akarod, hogy te a pénzt odaadd“ Kayle rekyʃe · thoneaw labonache thewelyʃe · Eg · koyte · poyte · nykoyte · pēnega doyte · (Schmalstieg 1974; McCluskey, Schmalstieg, Zeps 1975; Mažiulis 1975). 1982-ben W. P. Schmid módosította e hagyományos „olvasat” változatát: „Üdvöz légy, uram! Te valóban már nem vagy [a mi] atyánk, ha inni akarok, [de] te egyáltalán nem akarsz pénzt adni“ (Schmid 1982). Az eddig felvázolt, a bázeli nyom grammatikai és szemantikai értelmezésének irányait (mint parafrázist és karácsonyi énekek modelljét) mérlegelve és verifikálva nem feltétlenül érthetünk egyet az olvasat fogalmának használatával. Érdemes megkérdezni: mi e fogalom meghatározása? Az olvasás – „a leírt (rendelkezésre álló) szöveg szemantikai értelmezése, valamint a szövegben rejlő jelentések felfogása“. Ebben az értelemben aligha nevezhetők olvasatoknak W. R. Schmalstieg, V. Mažiulis és W. P. Schmid értelmezési kísérletei, hiszen az említett kutatók nem olvassák a bázeli nyomot, hanem radikálisan átalakítják azt. A javasolt javítások halmaza végül is megadja a kívánt (előre meghatározott) szemantikát. Az 1974–1975-ben megfogalmazott modeliu: kreipimasis – adresato neigiamas apibūdinimas – šio apibūdinimo panyomfelfogás a megalapozásra épült. Az ilyen, a persiflage-ra épülő „olvasás” a kutatóktól számos 2 F. 63r karácsonyi énekest vagy karácsonyi énekeseket követelt meg. Cikkek / Articles 15 Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai javítást. Példaként említhetjük V. Mažiulis javasolt javításait, ahol egyetlen nem marad épen – conj. Eg ‘ha’: rekyʃesubst. nom. sg. rekys ‘úr’ Originalo lytys: Pasak V. Mažiulio, reikia taisyti į: Kayleadj. nom. sg. Kayls arba Kayles ‘sveikas’ thoneaw pron. 2. egyes számú személy thu ‘te’ + adv. neaw ‘már nem’ labonache adj. nom. egyes szám labanats ‘jócska’ thewelyʃesubst. nom. egyes szám thewelys „dėdelis” Eg – koyte praes. 2. személyű egyes szám koy-tu „te akarsz” (az encl. pron. tu „te” szóval) poyte inf. pot „inni” nykoyte nykoy-tu lásd koyte pēnegasubst. tárgyeset egyes szám penigas „pénzt” doyte inf. dot „adni” A különféle jellegű javítások és azok bőségét motiváló előfeltevések biztosították az úgynevezett olvasás „folyamatosságát”. A „beavatkozás” mértékét a látszólag „olvasott” szövegbe egy ilyen kétsoros forma tárja fel, amelyben egymás után kiemelve láthatók mindazok a helyek, amelyeket így vagy úgy javítottak: Kayle rekyʃe · tho-neaw labonache thewelyʃe· Eg · koy-te · poyte · nykoy-te · pēnega doyte · Az a helyzet, amikor a tizenegy nemből csak egy marad „ép”, miközben a nemek többségét különböző helyeken többször, eltérő módokon javítják, abszurd, mivel így a szöveg szemantikája nem rekonstruálódik, hanem konstruálódik, ahogyan maga az így „olvasott” szöveg is konstruálódik. A filológusnak, amikor a szövegben nem mutatkoznak másolási hibák jelei, a szöveg nem invazív olvasására kell törekednie, ami a szöveg olvasásának lényegében eltérő stratégiájához vezet: üdvözlés – udvarias megszólítás (a köszöntő részéről a házigazdához) név szerint és társadalmi jellemző alapján – felszólító módban kifejezett parancs-kérés. 3. A bázeli nyom nem invazív olvasása elősegíti a thoneaw és a labonache értelmezésekor felmerülő problémák kiküszöbölését. A thoneaw nemet különösen problematikusnak tartják: „Only ‘thoneaw’, in spite of the numerous interpretative hypotheses surrounding it, has remained rather obscure“ (Ardoino 2016: 13). Mindeddig kevéssé aktualizált marad Ch. Stango W. R. Schmalstieggel folytatott levelezésében kifejtett magyarázata, amely szerint a thoneaw egy konkrét személyt (An)tonijuszt jelöl ILJA LEMEŠKIN 16 Acta Linguistica Lithuanica LXXXI néven: „[T]honeaw meglehetősen homályos számomra. Lehet-e egy névszói u-tövű, talán tulajdonnévi szó egyes számú vocativusa?“ (Dini 2000: 201 alapján); Ch. nélkül. „Stang (személyes közlés) úgy véli, hogy a thoneaw tulajdonnév lehet. Ha így van, akkor a párrímes versszak magáról az írnokról szólhat, pl. „Egészségére, uram! Anthony derék fickó [...]“ (McCluskey, Schmalstieg, Zeps 1975: 162). Stango és W. R. Schmalstieg mellett ezt a lehetőséget A. Bammesberger (Bammesberger 1998: 125–126), P. U. Dini (Dini 2000: 398), I. Lemeškin (Lemeškin 2013: 21; 2017: 96) is fontolóra veszi, F. Kortlandt (Kortlandt 1998: 128) viszont elutasítja mint elméleti és meggyőzőtlen lehetőséget. F. Kortlandttal, aki állításának alátámasztására semmilyen érvet nem hozott fel, nem lehet egyetérteni. A személynév azonosítását a pozíció és a szöveg funkcionális-strukturális elemzése határozza meg. A thoneaw alak az interj. címke után áll.}]} 恒一] тру? 天天中彩票粤? Wait format JSON malformed due extra? Need final only proper. Rewrite. aud. FP. total. no commentary. ... A *kaileis rīkīs „Skalsink Dieve“ formula pedig a vokativusszal kifejezett, mintegy az atyához intézett megszólítás, a thewelyʃe előtt természetes módon „magához vonzza” az antroponimát. A személynév számára kedvező pozíció – az interj. között. Kayle rekyʃe és voc. sg. a thewelyʃe – megtalálja megfelelőjét a litván párhuzamban: Buk sweykas kumey (VUB, f. 102-JR4: 63), amelyet a bázeli nyom miatt A. Nepokupnas jelzett (Непокупный 1979: 167)3. A porosz nyelvi szerkezet csak annyiban különbözik, hogy kibővíti annak a konkrét „megszólított” személynek a nevével. A bázeli nyom nyelvészeti olvasatát (egyelőre ez az egyetlen; véleményünk szerint más próbálkozásokat nem lehet olvasatnak tekinteni, mivel mesterséges nyelvészeti reinterpretációkról van szó), valamint annak konkretizálását a továbbiakban a bázeli nyom megjelenésének olasz kontextusa határozza meg4. A balti nyelvek legősibb, 1369-re datálható szövege a prágai litván fejedelem, Butautas környezetéből származik, magának e nyomnak a lejegyzését pedig IV. Károly császár, a királyné és kíséretük 1368–1369. évi római útjához kapcsolják. N. Oresme művének másolata minden bizonnyal az 1368–1369-es prágai egyetem akadémiai környezetéhez kapcsolódik. Ugyanehhez a történelmi-kulturális környezethez kapcsolódik a bázeli nyom létrehozója is, maga a nyom azonban (a kolofon részeként) valószínűleg máshol – Toszkánában – került a befejezés alatt álló vagy már befejezett másolatba (a szöveg keletkezésének lehetséges körülményeiről és kontextusáról részletesebben lásd: Lemeškin 2017; 2019). 3 Ukrainiečių baltisto atsitiktinai rastas užrašas yra taip pat susijęs su knygų parašymo aplinkybėmis: Jokingas tey buwa zmogus, kuris szyta kniga raszie. Buk sweykas kumey. Egy másik személy így reagált az anyakönyvi akták könyvét megíró papra. 4 Itt különösen hangsúlyozni kell, hogy a nyom keletkezésének olasz kontextusát nem mesterségesen választották ki, vagyis nem azért „fedezték fel” szándékosan, hogy „megmagyarázzák” a rejtélyes thoneaw labonache eredetét. A történelmi kontextust ettől függetlenül és jóval később állapították meg (2013 – > 2017); az eredetit közelebbről szemügyre véve (az onimák megvalósulása szempontjából kedvező pozíciót), e szavak megfelelő nyelvészeti értelmezését javasolták. Cikkek / Articles 17 Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai A Toszkánában széles körben elterjedt Antonio keresztnevet rendszeresen Tonióra /ˈtonjo/ rövidítették. Ezt mutatják a Corpus OVI dell’Italiano antico korpuszából származó, időben is közeli következő példák: 1 Simintendi, a. 1333 (tosc.) L. 12 3, 74.25 giacea (questo sa tuo padre), mandai lo coltello per gli fianchi di colui che spogliava. Tonio és Teleboas az én kardom által holtan fekszenek. Azokat előbb az ág hozta, amelyet 2. Sienai krónika (1202–1362), kb. 1362 123.6 lépcsővel vittek be egy ablakon keresztül, és két ajtót feltörtek, hogy meg akarják ölni Minót és Toniót, valamint miser Meio Talomei fiait, Porinát. E quando chostoro sentiro el busso del 3. Sienai krónika (1202–1362), kb. 1362 127.41 befejeződött, mindazonáltal IIII személy halt meg ott: és az egyik, akit Sano di Toniónak hívtak, ligritiere, tüzet gyújtott santo Pavolo templomában, a Campo felőli oldalon, és nem égett 4 Doc. imol., 1350–1367 Adósok 16.1.1360 355.11 per 2 cirioli da le lode, pexò l. 1½: s. 9 a f. 124 r. Tonio Tartagno di’ avere per 468 fasadelli de legne de salexe, a s. 40 .C. : összesen 5 Doc. imol., 1383–1385 Kiadások 21.11.1384 345.2 a Penitenzia testvéreinél lévő állványzat megtámasztásához, amelyet Tonio da le Sele tart, egy gerendáért, egy oszlopért és Gostolo felül történő befalazásáért 6 Doc. imol., 1383–1385 Kiadások 21.11.1384 345. egy oszlopért és Gostolo felül történő befalazásáért L. VIIII, és így az említett Tonio a mestereknek fizetendő összeg felét, L. IIII, s. X. Az -eaw végződés ilyen esetben a vocativus alakjának felelne meg. Ugyanennek a bazeli nyomnak a keletkezési körülményei – Siena, 1369, vízkereszt előestéje – lehetővé teszik, hogy az onimák spektrumában elegánsan (vagyis mindenféle javítás nélkül) megfejtsük a problematikus labonache alakot, mivel benne „áttör” egy másik olasz antroponima – a Toszkánában különösen népszerű (még napjainkig is) Bonacci /boˈnat:ʃi/ vezetéknév, amelyet a XIII–XIV. században a <ch> digráffal írtak az affrikáta jelölésére (Larson 1988), például a Corpus OVI dell’Italiano antico alapján: Doc. sen., 1277–1282 - pag. 280, riga 30 a ssere Ristoro del Seta per factura d’ una charta di mille libre da Gulielmo BoKérdéseket csupán a lanachi. Ancho III lib. et XIIII sol. et IIII den. nel dì ai signori de la elem vet fel, amely nőnemű határozott névelőt feltételez. Úgy tűnik, hogy az író a széles körben használt, illetve helyett ILJA LEMEŠKIN 18 Acta Linguistica Lithuanica LXXXI a hallott antroponimákat illetően, de nem tudta uralni az olasz nyelv névelőit: a debonachi (de´ [dei < di + i] Bonacci „a Bonacciakból [származó]”; e név torzításával kapcsolatban vö. még: Guglielmo dei Bonacci > Leonardus fi [azaz filius] Bonacci > Leonardo Fibonacci) helyett, a metrum kedvéért (a három szótagú versláb elérése érdekében) elhagyva az elöljárószót, a la névelőt írta be. Másrészt a Bonachi vezetéknév (a Bono, Bonito típusú személynevekből képzett Ottobono, Omobono, Giambono...) kilmė buvo visiems aiški: bon- < bonus (plg. ital. bonaccia, vidur. la. bonacia ‘tyka’ – pagal malus paretimologizuotas malaszármazék, cia ‘csendes tenger’). Tekintettel arra, hogy a bázeli nyom játékosan folytatja a kolofónt (ludere scriptor eat), itt a gyök megkettőzését is felismerhetnénk: labonache = lab-bon-ache „lab-boni, a jó Gerutis”. Ez az olvasat, illetve a túlzottan alázatos megszólítás, amely mintegy megmagyarázza a másik porosz számára a bonache nemzetségnév jelentését, illik a kántálás helyzetéhez, turi būti pagerbtas: thoneaw labonache thewelyſe „Antonijau Lab-geruti tėveli“. mivel a címzettnek, ha jó ajándékokat akar kapni, Tehát a thoneaw labonache rejtélyes szókapcsolatot thoneaw la bonache vagy thoneaw la(b)bonache alakban lehet értelmezni: „[An]tonius [a] Bonacciakból [származó] / [An]tonius Labgerutis”. A problematikus <ch> digráf csak a balti nyelvek szempontjából igényel szükségképpen javítást, a bázeli nyom mellett azonban nincs szerkesztői megjegyzés arról, hogy az itt közölt valamennyi szó a porosz nyelv lexikai készletét képviseli. A balti nyelvészet szempontjából rendellenes digráf, amely az etikettbeli tas, kuris būtent šioje pozicijoje skatina įžvelgti svetimos kalbos intarpą – resp. italų kalbos antroponimą, užrašytą savo rašyba. O kaip kitaip XIV a. prūsas interj. között áll. *kaileis rīkīs „Áldj meg, Isten” és a vokativusszal kifejezett megszólítás, a thewelyʃe, komoly érv amellett, hogy más nyelvek onimáit kellett feljegyeznie? Az idegen nyelvi elem litvánosítására irányuló törekvés jóval későbbre datálható. Az adott időszakban szó sem lehetett arról, hogy valamit „elporoszosítsanak”. Az itáliai onimák azonosítását a legrégebbi balti szövegben tehát a következő érvek határozzák meg: a. A <ch> digráf lejegyzése nem magyarázható másolási hibával, mivel a nyom nem viseli a lemásolt szöveg jellemzőit (ismérveit). Az író szemében és fülében bizonyos fonetikai jelentéssel kellett bírnia. b. Az 1369-es bázeli kolofon földrajzilag nincs egy konkrét helyhez kötve, vagyis a bázeli nyom megjelenésének lehetséges földrajzi köre széles – illetve figyelembe vehettek benne valamilyen idegen helyi nyelvet. c. A személynév azonosítását az a pozíció határozza meg, amely az antroponimák használatát ösztönzi: az interj. címke után. *kaileis rīkīs „Skalsink Dieve“ és a vokativusszal kifejezett, mintegy az atyához intézett megszólítás előtt: thewelyʃe. d. A balti nyelvek szempontjából problematikus nyelvtani nem a labonache esetében a rejtélyes thoneaw szó mellett szerepel. Ha egy zavaros (a porosz nyelv szempontjából) alak mellett, amelyet (már Ch. Stang által) az Antonijus keresztelőnévvel vetettek össze, egy másik zavaros Cikkek / Articles 19 Seniausias baltų tekstas ir jo antroponimai forma szerepel, mindenekelőtt ellenőrizni kell, hogy nem idegen eredetű onimáról van-e szó, mivel két vagy több onima egymás utáni használata (keresztnév + vezetéknév; keresztnév + apai név; név itt ezen a helyen, azaz az interj. között és + katoikonimas) yra dėsningas ir labai dažnas reiškinys. Tai paaiškina, kodėl būa vokativusszal kifejezett megszólítás, két homályos (a porosz nyelv szempontjából) alakzat áll egymás mellett: e. A rejtélyes alakzatok nem invazív Kayle rekyʃe · thoneaw labonache thewelyʃe · Eg · koyte · poyte · nykoyte · pēnega doyte · olvasata – az itáliai onimák szempontjából – jól korrelál a Bázel-nyom megjelenésének korábban meghatározott történelmi kontextusával: Butautas prágai birtoka (1365–1380) és e birtok hosszú távú toszkánai jelenléte, nevezetesen 1368–1369-ben. f. A megadott onimák írásmódja pontos megfeleléseket talál az adatbázisban Az óolasz nyelv Corpus OVI-je. g. A személynevek felismerését a műfaji szempont ösztönzi. A karácsonyi énekekben a személynevek megszokott jelenségnek számítottak (Lemeškin 2013). Nagy változatosságuk található: Arlauskas, Arlauskienė, Barisa, Bielinis, Čelna, Ignotas, Janulevičienė, Kasparavičius, Kašėta, Saikauskas, Kabaras, Valatka, Valatkienė, Velička, Adelė, Gabriukas, Juozas, Petrutis (KL 357, 345 A); Baltramiejus, Grinkevičienė, Tamošius, Žukauskas, Žukauskienė (KL 357, 345 B). IRODALOM Ardoino Diego 2016: Az óporosz mikroszövegek értelmezése és fordítása: a bázeli nyom. – Vertimo Studijos 9, 7–20. Bammesberger Alfred 1998: Megjegyzések a bázeli epigrammához. – Balti nyelvészet: Feladatok és módszerek. Heidelberg: C. Winter, 121–126. Corpus OVI dell’Italiano antico. Elérhető az interneten: http://gattoweb.ovi.cnr.it/ (S(jr3myzf3h3slmh453zzwor45))/CatForm01.aspx. Dini Pietro Umberto 2000: A „Bázeli töredékről” és más kiadatlan szövegekről a Chr. levelezésében. Stang e W. R. Schmalstieg. – Res Balticae 6, 195–209. Dini Pietro Umberto 2004: Terminológiai megjegyzés: hogyan nevezzük a bázeli óporosz feliratot? – Res Balticae 10, 243–246. Dini Pietro Umberto 2014: A balti nyelvek alapjai. Vilnius: Eugrimas.