Žemaičių kalbos dvasia Romualdo Granausko kūryboje

Straipsniai / Articles 357 JUOZAS PABRĖŽA Vilniaus universiteto Šiaulių akademija A tudományos kutatás irányai: a litván nyelv fonetikája, dialektológiája, a žemaitis nyelv, annak nyelvjárásai, alnyelvjárásai és beszédmódjai. DOI: doi.org/10.35321/all84-19 A ŽEMAITIS NYELV SZELLEME ROMUALDAS GRANAUSKAS ALKOTÁSAIBAN 0. BEVEZETÉS A tehetséges žemaitis író, Romualdas Granauskas alkotásairól valóban meglehetősen sokat írtak. És valószínűleg teljesen érthető, hogy számomra, žemaitisként, a kedvenc íróm alkotásairól szóló, žemaitis szerzők – például Marcelijus Martinaitis, Elena Bukelienė, Viktorija Daujotytė és Liudvikas Gadeikis – által írt művek a legelfogadhatóbbak, legérthetőbbek és legkedvesebbek. R. Gavanauskas életéről és munkásságáról a legátfogóbb és legújabb tanulmányt, a „Granas: a megrepedező valóság” címűt 2017-ben Viktorija Daujotytė írta és adta ki. Egyébként az említett összes žemaitis kiválóan ismerte az írót, és sokat érintkezett vele, különösen E. Bukelienė és V. Daujotytė. Nagyon nagyra értékelem és büszke vagyok arra, hogy nekem is alkalmam nyílt egy kis időt Romualdas Granauskasszal tölteni. Ez természetesen elsősorban az én Nagy Tanítómnak, Aleksas Girdenis professzor nyelvésznek köszönhető. A. Girdenis és R. Granauskas nagyon közeli „barátok” voltak, ugyanarról a Mažeikiai vidékről származtak, és vilniusi életük során sokat érintkeztek. Első találkozásunkra 1975 nyarán került sor. Én, a Vilniusi Egyetem másodéves hallgatója és oktatónk, A. Girdenis, a Žagarėben végzett dialektológiai expedícióról tértünk vissza, és megálltunk Mažeikiaiban. Onnan nekem tovább kellett utaznom szülővárosomba, Skuodasba, Girdenisnek pedig már itt, karnyújtásnyira volt Daubariai, ahol édesanyja és nővérének családja élt. Már az autóbusz-állomáson búcsúzni készültünk, mi, a két žemaitis, de váratlanul megpillantottuk a harmadik žemaitist – Romualdas Granauskas írót. Azon a forró nyári napon ő teljesen mezítláb – máig sem értem, miért –, kószált a mažeikiai buszpályaudvaron, és természetesen a két mažeikiai barát kimondhatatlan lelkesedéssel borult egymás karjába. Engem is bemutattak az írónak. Éppen akkor jelent meg frissen R. Granauskas híres könyve, a „Duonos valgytojai”. R. Granauskas erről nagyon lelkesen számolt be, de rögtön utána JUOZAS PABRĖŽA 358 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV már kissé szomorkásabban sajnálkozott, hogy nincs már egyetlen könyve sem, amelyet dedikálni szeretne nekünk. De Granauskas nem lenne Granauskas, ha nyomban nem talált volna kiutat. Hirtelen elvezetett minket a mažeikiai közkönyvtárba, és parancsolóan utasította a könyvtárosnőt, hogy adjon két, a könyvtár bélyegzőjével már ellátott könyvet. És az író által a tizenhetedik oldalon lebélyegzett „Duonos valgytojai” című könyvvel įrašu ir autografu yra man ypatingai miela ir brangi. Később többször is találkoztunk Vilniusban, egyszer pedig Šiauliaiban. Egyike voltam azoknak a žemaičiaiaknak, akiket Romualdas Granauskas – különösen élete utolsó éveiben – nemegyszer felhívott telefonon a vilniusi lakásából Šiauliaiba. Ezek a hívások többnyire nagyon későn érkeztek, és természetesen leginkább Žemaitijáról, a žemaičiai nyelvről, a žemaičiai írásbeliségről és a žemaičiai identitás egyéb fontos kérdéseiről beszélgettünk. Egyik éjszaka pedig mindketten telefonon énekeltük Romualdas kedvenc žemaičiai dalát: „Ir paauga žali lėipa”. És még egy váratlan egybeesés a mi žemaičiai hármasunkban. 2014. október 30-án búcsúztam el Romualdas Granauskastól, amikor az utolsó útjára felkészítve feküdt a Vilniusi Egyetem Szent János-templomában. Pontosan ugyanezen a napon, egészen közel, a Vilniusi Egyetem filológiai karának Donelaitis-olvasótermében nemzetközi tudományos konferenciát tartottak R. Granauskas harcostársa, Aleksas Girdenis professzor emlékére. Miután felolvastuk előadásainkat Danguolė professzor asszonnyal Mikulėnienével valahová a Pilies utcán virágokért siettünk, és a Szent A Szent János-templomba búcsúzni az írótól. És a koporsóban Romualdas Granauskas számomra a legkeményebbnek és örökké fennmaradó, mozdíthatatlan žemaitijai kősziklának tűnt. Amikor a žemaičių nyelvről és helyesírásról szóló könyvemet írtam, nemegyszer megálltam, és újra meg újra azt kérdeztem magamtól, vajon honnan ered R. Granauskas műveinek az az ereje, amelyből olyan természetesen fakad a žemaičių nyelv igazi, megismételhetetlenül granauskiškas szelleme. A R. Granauskas művészetéről írók közül sokan megfigyelik és kiemelik annak jellegzetes žemaitijai vonásait. A írót jól ismerő és irodalmi hagyatékát részletesen kutató Elena Bukelienė megjegyzi, hogy R. Granauskas „életművét mintha valamiféle aura övezné, különleges žemaitiskumság.” Talán nem mindig nyilvánvaló, mert nem csupán felszínes regionális koloritból, egy-egy, intonációval ejtett szócskából áll, hanem nagyon mély, nehezen meghatározható dolgokból – toją kaip „Žemaitijos ir žemaitiškumo kūrėją“, labai tiksliai ir taikliai apibentörténelmi és szellemi dolgokból egyaránt” (Bukelienė 1999: 136). A R. Granauskas alkotásának sokat szentelő Viktorija Daujotytė írásában kiemeli: „Ha nem lenne Granauskas, kevésbé értenénk a žemaičiaiakat, természetüket, saját törzsünkhöz való kötődésünket” (Daujotytė 2017: 18). A Mosėdžio vidékéről, ahol hosszú ideig élt, és amelyet R. Granauskas oly melegen, hitelesen, szeretettel írt le, származott a másik žemaitis író, Liudvikas Gadeikis is ilyen nyíltan és őszintén vallja meg: „Romualdas Granauskas alkotásai haragig menően közel állnak hozzám. Mintha keresztül-kasul ismerném a žemaitiai földet, és én is ugyanígy érzek, ugyanazt látom és értem. Csak éppen ilyen pontosan és Žemaičių kalbos dvasia Romualdo Granausko kūryboje világosan nem tudom elmondani. Oly tehetségesen, Įžvalgos / Insights 359 hogy minden egyes szó egyedülinek, pótolhatatlannak tűnik. Oly értelmes és kifejező (talán csak a žemaitiaiak számára?), hogy nincs kedve az embernek azt kérdezni: miért nem így van mondva, hanem mit jelent amaz? Csak olvasni kell” (Gadeikis 1989: 138). R. Granauskas alkotásainak kutatói közül nem egy kiemeli az író sios šiaurės žemaičių tarmės, apskritai žemaičių kalbos atspindį kūryboje. Tačiau szülőhelyének is markánsabb tanulmányok, R. Granauskas műveinek nyelvéről, különösen e nyelv kifejezett žemaitiai jellegéről szóló tanulmányokból és cikkekből nincs sok. R. Granauskas művei nyelvének sajátosságaira, a žemaitiai nyelvi elemekre már az említett és más szerzők munkáiban is találhatók futó utalások. Elena Bukelienė úgy látja, hogy az író irodalmi szövegei sajátos pamatiniai žodžiai, sakinio sandara“ (Bukelienė 2000: 25). Marcelijus Martinaitis stipriąją rašytojo R. Granausko autorystę pirmiau- „fordítások a žemaičių nyelvjárásból a köznyelvre” – megőrzik a žemaičių beszéd intonációit, és ezt a „vidék magába szívott nyelvével, évszázados tapasztalatával, a szentség iránti vágyakozásával” kapcsolja össze (Martinaitis 2002: 207). Jonas Palionis nyelvész, aki az írót a žemaičių irodalom csillagaként jellemezte, megjegyzi, hogy R. Granauskas írásaiban „szinte ragyognak anyanyelvi nyelvjárásának gyöngyszemei, a kifejező és szemléletes szavak, valamint szókapcsolatok, amelyek gazdagíthatják köznyelvünket” (Palionis 2014: 86). Külön említést érdemelnek Gražina Akelaitienė, Daina Žiliūtė-Bartašienė és Ina Poškuvienė R. Granauskas műveinek lexikai nyelvjárási elemeiről szóló munkái (Akelaitienė, Bartašienė 2011: 5–15; Poškuvienė 2013: 2–11). R. Granauskas žemaitiškus nyelvjárási elemeiről, anyanyelvi nyelvjárásának az alkotásban betöltött jelentőségéről valamelyest Juozas Pabrėža is írt (2017: 164–166; 2018a: 133–135). Tehát R. Granauskas műveinek az a sajátos žemaitiškumas-a, valamint az író szülőföldjét tükröző nyelv nem maradt észrevétlen, és értékelték is. Mindazonáltal régóta nem hagy nyugodni a kérdés, miért történik csak Granauska olvasásakor ilyen csoda: önkéntelenül megérted, rajtakapod magad, hogy tudat alatt az egész olvasott Granauska-szöveg žemaičių nyelven áramlik. Nem egy žemaičiutól hallottam, hogy hasonló érzést tapasztalt. His works, after all, are written in the Lithuanian standard language. Thus, beneath that superficial phonetics and orthography of the standard language, the spirit of the Samogitian language also lies much deeper—strong and exceptionally vibrant. As V. Daujotytė has aptly observed, “Granauskas’s language has no permanent form; with each work it forms anew as the language of experience [...] merges into the standard language, but does not merge completely” (Daujotytė 2017: 285–286). Let us try to open up one or another layer of the Samogitian language in R. Granauskas’s works. This article will draw on examples from the following books by Romualdas Granauskas: „Duonos valgytojai“, 1975 (DV), „Baltas vainikas juodam garvežiui“, 1987 (BV), „Vakaras, paskui rytas, 1995 (VR), „Gyvulėlių dainavimas“, 1998 (GD), „Šunys danguje“, 2005 (ŠD), „Rūkas virš slėnių“, 2007 (RS), „Raudonas ant balto“, 2010 (RB), „Trys vienatvės“, 2012 (TV), „Išvarytieji“, JUOZAS PABRĖŽA 360 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV 2013 (I), „Trečias gyvenimas“, 2014 (TG), „Šventųjų gyvenimai“, 2014 (ŠG). Juozas Pabrėža utóbbi évekbeli munkáiban megkísérli alátámasztani, hogy a žemaitis identitás legfontosabb és legkiemelkedőbb jele a žemaitis nyelv, amely rendelkezik minden nyelv legfontosabb szükséges szintjével, összetevő lis: fonetiką, morfologiją, sintaksę ir leksiką (žr. Pabrėža 2017: 43–113; 2018: elemeivel da187–195; 2019: 141–152; 2020: 273–280). Mindezen szintek markáns tükröződéseit R. Granauskas műveiben is megtaláljuk. 1. FONETIKAI ŽEMAITIS SAJÁTOSSÁGOK Első pillantásra nehezen megvalósítható és valószínű dolognak tűnne a nyelvjárásra jellemző fonetikai sajátosságokat találni irodalmi szövegben. Hiszen rendszerint minden nyelvjárási hangot a köznyelv normatív hangjaiba ültetnek át. R. Granauskas azonban ezen a területen is képes žemaitis jelleget kicsikarni. 1.1. Žemaitis módra gyakran megrövidülnek a szóvégek, pl.: yr ‘yra’, bėr ‘bėra’, tėr ‘tėra’, tebėr ‘tebėra’, nėr ‘nėra’, nebėr ‘nebėra’, pondievs ‘pondievas’, šūds ‘šūdas’, žyds ‘žydas’, nieks ‘niekas’, vel‘s ‘velnias’, pakišts ‘pakištas’, gyvs tebėr ‘gyvas tebėra’, reik ‘reikia’, užein ‘užeina’, meluo ‘meluoja’, nešio ‘nešioja’ (Kur tave velnias nešio! BV 82). 1.2. A rövid e magánhangzó kiesik az igekötőkben, pl.: tebturi ‘tebeturi’, nebturiu ‘nebeturiu’, nebgaliu ‘nebegaliu’, nebišeina ‘nebeišeina’, nebreikia ‘nebereikia’, nebtaisau ‘nebetaisau’, nebdera ‘nebedera’, nebnorėjo ‘nebenorėjo’, nebkišk ‘nebekišk’. 1.3. Hozzáadott vagy betoldott j, v, n mássalhangzók, pl.: jema ‘veszi’ (Eisiu, prašysiuos valdžios, lai jema1, lai veža į kokius senelių namus ar kur. VR 238), jem ‘veszi’ (Šaltis jem atsakančiai. VR 231), jemi ‘veszed’, apsivobuluoja ‘apsiobuliuoja’ (Mūsų popierinė (t. y. obelis) miestelyje pirmoji apsivobuluoja. I 29), kninga ‘könyv’, piningų ‘pénzt’, piningus ‘pénzt’, sodnas ‘kert’. 1.4. Beillesztett i, e magánhangzók, pl. lopišy ‘bölcsőben’, palitą ‘kabátot’, literius ‘litereket’ (Tris literius smetonos buvau susitaisiusi. TV 94). 1.5. Megváltozott tőmagánhangzókkal írják a žemaičiaiakra jellemző következő szavakat: lytai ‘esők’, lytaus ‘esőé’, lytotos ‘esősek’ (Ji labai nemėgo lytotų dienų. I 31), šilima ‘melegség’ (Man daug šilimos nereik. I 82), naujynos ‘újdonságok’, pagelba ‘segítség’, ragės ‘szánok’, kamūlį ‘labdát’ (Tu tik užsimesk ant viršaus savo centymetrą, žirkles, siūlų kamūlį su pribadytomis adatomis... ŠG 15), liptas 1 A példákat a szerző belátása szerint emeli ki, vagyis szedi félkövérrel. Žemaičių kalbos dvasia Romualdo Granausko kūryboje Įžvalgos / Insights 361 ‘híd’ (Čia ji visai neplati, todėl per ją permestas liptas – dvi išilgai perpjauto rąsto pusės. ŠD 158). 1.6. Néha még a régi žemaičiaiak számára idegen új f, h, ch mássalhangzókat is megváltoztatják, és így írják: pigūra ‘figura’, purmonas ‘kocsis’, portigrapčikas ‘fényképész’, portigrapuoti ‘fényképezni’, pijalkos ‘májvirágok’, Pilimana ‘Filoména’, bugalteris ‘könyvelő’, jektarėlius ‘hektárocskákat’, Jogana ‘Johanna’, karakteris ‘karakteris’, zotetnikas ‘zootechnikas’, Mikalina ‘Michalina’. 1.7. Előfordul az is, hogy a č, dž affrikáták helyett a žemaitiai kiejtésben t, d hangokat ejtenek és írnak, pl.: tretysis ‘harmadik’, su rūgštu pienu ‘savanyú tejjel’, rūgštos uogos ‘savanyú bogyók’, rūgštų kopūstų ‘savanyú káposztából’, meldamoji ‘imádkozó’. És ellenkezőleg – a t helyett, a žemaitisokra jellemző č hanggal, Granauskas kedvelt és nemegyszer használt koplyčėlė ‘kápolnácska’2 szavát találjuk. 1.8. Lehetséges, hogy az írásban nem is jelölnek valamely, a žemaitisokra jellemző hangot, olvasáskor azonban hallható (talán tudat alatt?) csak žemaitis nyelven. Például R. Granauskas kedvelt alksnynas szava és ennek egyéb alakjai, az alksniai, alksniukai, juodalksniai a žemaitisok számára csak keményen ejtett l mássalhangzóval hallhatók. 1.9. Nemcsak egyes hangokat találunk žemaitis módra leírva, hanem egész kifejezéseket is, például: brongiausis brolėli ‘drága kis testvérem’, brongiąjį brolėlį ‘drága kis testvérét’ GD 47, neožmėršk vuotega! ‘ne feledd az ostort’ TG 39, vėsi – nomei! ‘mindenki haza’ TG 92, pėimenys – nomei! ‘pásztorok – haza’ TG 93. A „Köd a völgyek felett” című regény Petrošius nevű szereplője pedig egy egész párbeszédet teljesen žemaitis nyelven mond el, mert az író szerint „másképp ugyanis nem tudott”: „Vakale mona!.. Sok éven át keményen dolgoztam Amerikában, pénzt pénzhez szorítottam, közben magam egyetlen fekete kenyeret rágcsáltam. Nem tudtam belőle sem magamnak, sem a gyerekeimnek tartani. Mindannyian olyanok vagytok, mint én és az én gyerekeim, nektek építettem ezt az iskolát. Ha magamnak nagyobb tudásom lett volna – több pénzt kerestem volna, és a ti iskolátok most jobb lenne. Most tanuljatok úgy, ahogy van. Ne tapossátok a füvet, ne karcoljátok a falakat, ne törjétek össze az autókat, én ezeket éppen nektek helyeztem el. Ne ugráljatok a fenyőcsemetéken, nehogy letörjétek a csúcsaikat, mert akkor azok nem nőnek nagyra, nem adnak árnyékot a szél elől... Tanuljatok, legyetek kicsit takarékosak, hogy magatok után legyen mit a többiekre hagynotok...“ RS 16–173. 2 Viktorija Daujotytė ezt a szót szükséges fonetikai žemaitiségként nevezi meg (Daujotytė 2017: 13–14). 3 Granauskas ebben a szövegben, amennyire ezt akkoriban a nyomdai lehetőségek megengedték, részben A. Girdenis és J. Pabrėža által szabványosított žemaitis írásmódot követi (lásd Girdenis, Pabrėža 1998: 1–80). JUOZAS PABRĖŽA 362 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV 2. MORFOLOGINĖS ŽEMAITYBĖS Žemaitis morfológiai formák – az egyes szófajok bizonyos esetei, személyei és egyéb formái, valamint a képzésbeli különbségek – R. Granauskas gyakori művében is előfordulnak. Általában véve az író kedveli a morfológiai žemaitis sajátosságokat, és ezek alkotásainak a žemaitis nyelvet tükröző egyik szembetűnőbb jelei. 2.1. Jelentős hitelességet és színességet kölcsönöz a meglehetősen eleven žemaitis kettős szám. Különösen gyakori a névmások és az igék kettős száma. A mudu, mudvi névmások helyett nem ritkán a régebbi vedu, vedvi formákat találjuk, pl. : Vedu negaliav! Kaip tik išgeriav – už karto durni paliektav!.. „Mi ketten nem tudjuk!” „Amint iszunk – rögtön bolondok leszünk!..” TV 63; Nem azokra a papírokra – a saját halálos ítéletünkre írtunk alá!.. „Nem azokra a papírokra – a saját halálunkra írtunk alá!..” I 138; Senki sem tilthat meg benneteket! „Senki sem tiltotta meg nekünk” GD 72; Mindketten tudjuk, mire iszunk! „Mindketten tudjuk, mire iszunk” ŠG 126. A kettős szám különböző igeidők és igemódok alakjaiban jellemző, pl.: einav ‘megyünk’, galiv ‘tudunk’, augov ‘növekedtünk’, nematėv ‘nem láttuk’, pasimelsiav ‘imádkozni fogunk’, išsiverksiav ‘kisírjuk magunkat’ bepasimatysiv ‘majd látjuk egymást’, galvokiav ‘gondolkodjunk’, nebgerkiav ‘ne igyunk többé’; Išgerkiav, prisiminkiav savo meilę – ir lai velnias traukia viską. „Igyunk, emlékezzünk a szerelmünkre – aztán vigye el az ördög az egészet!” RS 257. Ritkábban ugyan, de használják a főnevek, melléknevek, sőt a melléknevek kettős számát is, például: pridėk man du rubliu RV 257; duonos du kepalu VR 257; jau dvi žiemi šalo VR 186; du baltu bokštu su perregimais kryžiais GD 35; per tuos dešimtį metų jiedu nebuvo nė vienai dienai išiskyrusiu I 72. 2.2. Gyakoriak a žemaitštinás múlt idő ismétlődő alakjai, amikor a jelen idejű, önmagában semmit sem jelentő liuobėti segédigéhez főnévi igenév vagy jövő idő járul, például: liuobu nusukti ‘lecsavartam volna’, liuobu pagalvoti ‘elgondolkodtam volna’, liuobi palikti ‘otthagytad volna’, liuobi apsivyturti ‘köré csavartad volna’, liuob pasakoti ‘mesélte volna’; Emlékszel, hogyan szokott inni? „Emlékszel, hogyan ivott?” RV 213; liuob pasisakys ‘elmondta volna’, liuob parodys ‘megmutatta volna’, liuob tilps ‘elfért volna’, liuob parveš ‘hazahozta volna’; Aztán meg a gyűléseken mindenkit bolondnak tartott volna! „Aztán a gyűléseken mindenkit bolondnak tartott!” GD 56. Žemaičiams būdinga tai, kad ilgesniame tekste būtąjį dažninį laiką, nebekarA liuob segédige használata esetén csak a jövő idő alakjai változhatnak meg. Íme egy ilyen tipikus példának egy egész, hatalmas bekezdése a „Bružas” című elbeszélésből: „Eljön Jonkus, egy üveggel a kezében, eljön Galdikas, kettővel: Galdikasnak, mint mindig, csak az egyik lesz a zsebében, a másodikat pedig útközben elrejti Bružas árpájában, nehogy Bružienė szidja, amiért olyan sokat hozott. Mire mindhárman megittak egy-egy üveggel, Bružienė pedig többet már nem ad, Žemaičių kalbos dvasia Romualdo Granausko kūryboje részegeseknek nevezi őket, és megparancsolja, hogy menjenek haza a feleségeikhez, Galdikas kacsint egyet, és elkezdi tapogatni a kalapját. Mindhárman kitántorognak a virradó udvarra. Jonkus és Galdikas egymásba kapaszkodva mennek elöl, Bružas pedig, kísérve őket, – hátul, amíg el nem érik azt az árpaföldet. Galdikas káromkodva az egész szélén végigtapos, – Bružas Jonkusszal együtt – ugyanígy, egyáltalán nem gondolva arra, hogyan fognak másnap reggel Bružienė szemében kinézni azok az árpák, amelyeket három férfi összetaposott és letört.“ BV 17–18. 2.3. Kedveltek a lai partikulumos felszólító módú alakok, pl. „Elmegyek, a hatóság segítségét kérem, hadd vigye, hadd szállítsa valamilyen idősek otthonába vagy valahová.” ‘Elmegyek, a hatóság segítségét kérem, hadd vigye, hadd szállítsa valamilyen idősek otthonába vagy valahová’ VR 238; lai kinko į rages arklį ‘hadd fogja be a lovat a szán elé’ TG 39; Lai sau mano, lai sau laido liežuvius. ‘Hadd gondolkodjon csak, hadd járassa csak a nyelvét’ RS 125; lai atsigauna širdis už visus tris mėnesius ‘hadd épüljön fel a szív mindhárom hónap alatt’ VR 258. Sokszor előfordul a lai būn ‘legyen’ kifejezés. 2.4. Előfordulnak a žemaitisiak által használt régebbi, a ige tematikus végződés nélküli alakjai is, pl.: miegta per dienas ‘egész nap alszik’ GD 55; paliekta ‘ott hagyja’; o tuos pyragėlius gal pasiliektam rytui ‘ezeket a süteményeket talán reggelre hagyjuk’ I 137. 2.5. Elég gyakoriak az igék különféle žemaitisi visszaható alakjai. A főnévi igenév visszaható -tis alakja helyett -ties alakot használnak, pl.: melsties ‘melstis’, kinkyties ‘kinkytis’, prašyties ‘prašytis’, skirstyties ‘skirstytis’, rokuoties ‘kalbėtis’, reikės numirties kaip per karą ‘reikės numirti kaip per karą’ GD 49; esu nugalvojusi čia pat miestely laidoties ‘esu nugalvojusi čia pat miestelyje laidotis’ GD 49. A visszaható igék egyéb alakjai: pavalgykis ‘pavalgyk’, gulusys ‘atsigulusi’, Parnešusys tuojau pargrįžk! ‘Parnešusi tuojau pargrįžk!’ GD 71; nesulauksiuos ‘nesulauksiu’, [...] o kas mane atgal beparveš iš to Vilniaus, kai ten numirsiuos? ‘o kas mane atgal beparveš iš to Vilniaus, kai ten numirsiu?’ GD 49; Tai kuomet aš tavęs sulauksiuos? ‘Tai kada aš tavęs suubagai, su mano Juodžiu nevažinėsite’ RB 52; lauksiu?’ VR 257; [...] bet jūs, ubagai, su mano Juodžiu nevažiositės. ‘bet jūs, Parėjovos su Kaziūne namie [...]. ‘Parėjome su Kaziūne namo’ GD 77. 2.6. A žemaitiškas veiksmažodis bengti ‘baigti’ különféle alakjai léteznek, pl.: bengia ‘baigia’, bengsi ‘baigsi’, pabengsi ‘pabaigsi’, pabengęs ‘pabaigęs’, pabengsiav ‘pabaigsime’, pabenkim ‘pabaikime’, Amžių bengu ‘baigiu’ nugyventi, o negirdėjau, kad žmogus gulėdamas galėtų ką norintais dirbti!.. TV 149. 2.7. A jis, ji névmások helyett rendkívül gyakran használják az ans, uns, ana mienas gali būti išlaikytas visų linksnių formose, pvz.: ans ‘jis’, ano ‘jo’, anam alakokat. Egyébként: ka- ‘neki’, ana ‘ő (nőnemű)’, anos ‘az ő’, anai ‘neki (nőnemű)’, aną ‘őt (hímvagy nőnemű)’, anie ‘ők’, anų ‘az ő’, aniems ‘nekik’. 2.8. A tas, ta mutató névmások a žemaitis nyelvben gyakran a határozott névelő funkcióját töltik be, és artroidoknak4 tekintendők. Ez sajátos elevenséget és további kifejezőerőt kölcsönöz a mondatnak. Ilyen mondatok bőségesen találhatók R. Granauskas műveiben, például: 4 Erről lásd: Rosinas 2009: 84–93; Vaskelienė 2016: 210. JUOZAS PABRĖŽA 364 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV És annak a kertnek, és azoknak a burgonyáknak mindhármunkat életben kellett tartaniuk a következő télen. RB 29; Te szerencsétlen!.. – bömbölt fel az a hosszú, az a Vaclovas. BV 105; Az a lobogás, az a jóság és az, amit senkinek sem tudsz elmondani. BV 112; Bajtárs, hadnagy, elfogtuk azt a Beržonski lányt, aki tame Sibire. GD 49; Net matematiškai galvojant, jiedu niekaip negalėjo susitikti tame Vilniuje. ŠG 94; Nebesikratysiu aš ant to tavo dviračio pakalnėj per duoösszekötő volt. ŠG 18; Annyiszor álmodtalak már, te!.. RS 103; Milda!.. Te fogod kapálni azokat a krumplikat, vagy csípőre tett kézzel állsz egészen estig? RS 107; Nem egyszer akarta lefényképezni azt a ködöt a völgyek fölött. RS 198. 2.9. A žemaitikre jellemző, meglehetősen gyakori a katras, katra névmás használata (a köznyelvi kuris, kuri helyett), például: Melyikőtök akar az ablak mellett ülni? RB 32; Két fiú egymáshoz rángatta apjuk régi bocskorát. GD 39; Most egyik fiatalabb, a másik szebb – mindannyian annál a mihasznánál vannak. ŠG 82; És melyik végére akasztjátok? BV 15; A kisváros orgonistája kipróbálta, elmagyarázta, melyik végébe kell fújni. RB 75; Na, válassz, melyikben akarsz feküdni! GD 93; Maga az, amelyben a mély érzések csak elrejtőzhetnek. RS 94; Egyedül Gedrimas józanodott ki, és mindenfelé forgolódott, hogy megjegyezze, kik énekelnek itt most?.. GD 76. 2.10. A kur névmás helyett, leggyakrabban kérdő mondatokban, a kame névmás található, pl. : Hol van a fivér? GD 211; Hol kellett ennyire átfagyni? RB 79; És hol van most az a gyerek? RS 223; Hát hol voltál ilyen sokáig? VR 74; Wo bekommst du das? VR 236; Womit beschmutzt du dich denn so? ŠG 54; Sieh, worin du da hockst. TV 177; Irgendwo schießen die Striboks. ŠG 80. 2.11. Das Pronomen kada wird manchmal durch das Pronomen kuomet ersetzt, z. B. O kuomet nebuvo? TG 100; Mütterchen, wann werde ich mich Milde zeigen können? RS 45; Vő, vő, mikor jössz már el valami munkára? RS 100; Akkor hát mikor várhatok rád? RV 257. 2.12. Kedvelték a névmások és melléknevek névmási alakjait, pl. : Ritka férfi bírja ki, hogy így ásson. I 89; Ha én nem értem meg – a másik még annyira sem. GD 54; Csak a többiek puhultak el teljesen. GD 61; Az oroszok között vannak olyan emberek, akik a mieinknél százszor jobbak. GD 54; Ji viena jūsąsias dvi atstoja. BV 72; Hiszen a sajátomért futottam, nem a tiédért. GD 69; Hazahozok az erdőből egy zsák faalkatút (vagyis almát). VR 192. 2.13. A žemaitis nyelvjárásban meglehetősen visszaszorult a főnevek IV. és V. ragozása, amelyek legtöbb esete átkerült az I. és III. ragozásba. Íme R. Granauskas által használt formák: Mindhárom Beržonski fiú ‘fiak’ még mindig kettő volt nevedę. ŠG 8; su abiem sūnais ‘su abiem sūnumis’, su sūnu ‘su sūnumi’, su me- ‘mézzel’, Nagyon panaszkodni nem panaszkodhatom, de még az enyém sem mézzel ‘mézzel’ kent. VR 238; Úgy szerettem volna élni, mint egy ember ‘emberrel’! VR 213; Az ebéd ‘ebéd’ már az asztalon! TV 68; šunies ‘šuns’, akmenio ‘akmens’, seseries ‘sesers’. A köznyelvi žmogus ‘ember’ szó helyett a többes számú žmonės alaknak žmonys alakja használatos, pl. : Hallottad, hogyan beszélnek az emberek? I 120; Žemaičių kalbos dvasia Romualdo Granausko kūryboje Nekem kevés Insights 365 kell csak, és valahogy megetetem a gyerekeket is, az emberek adnak. ŠG 52; Nos, emberek! Még a tárgyakat sem engedte letenni! ŠG 89. 2.14. A melléknevek II. ragozási típusából az I.-be való átmenetét R. Granauskas következő példái mutatják: smulki debesys ‘apró felhők’ TV 89; gili jausmai ‘mély érzések’ RS 94; vagy dideliai saldi yr? „vajon nagyon édesek?” I 137; jauni, smarki vyrai „fiatal, erős férfiak” ŠG 10; nu baisio persigėrimo „a rettenetes részegségtől” RS 233; švario vandenio „tiszta víz” ŠD 175. 2.15. A melléknevek semleges neme néha határozószókkal van felcserélve, pl. Ar sunkiai yr mirti? „Nehéz meghalni?” RS 195; Bet ar tau sunkiai yr pasakyti... „De hát neked nehéz megmondani...” ŠG 34; Lai vels atima, kaip yr bjauriai! „Vigye el az ördög, milyen undorító!” ŠG 131; Ar labai baisiai buvo? „Nagyon szörnyű volt?” RS 48. 2.16. Egyes zémaiti határozószók a köznyelvtől eltérően -uo, -ie formánsokat tartalmaznak, pl.: viduo „belül”, tolie „messze”, Išsigandai tamsie „a sötétben” eiti per mišką ir pagrįžai atgal. ŠG 15; [...] tegnap nálunk az elektromosság csak felvillant, felvillant kétszer! – és sötétben ‘sötétségben’ maradtunk... RS 93–94; A saját magának ‘önmagának’ csattogtatja, miután magához vette. RS 203; Mindannyian megszokták, hogy a maguk módján, ‘maguknak, önmagukért’ éljenek. ŠG 129; Menj, Šimkau, haza ‘hazafelé’. ŠG 132; Csak húzz haza ‘hazafelé’! RS 251. 2.17. A szóképzésből megemlítendő a žemaitisokra jellemző, valamint R. Granausko műveiben is előforduló -alis, -alė képző, pl.: krėslalis, mamalė, būdalė; Gyere ide, te kölyök! RS 23. Ezzel a képzővel a következő helyneveket találjuk: Montekalės apluoka, Dvaralis (falu), Upalis (folyó). Az -alė képző tipikus a žemaitis lánykori vezetéknevekre, pl. : Šopalė ‘Šopaitė’, Bertašalė ‘Bertašiūtė’. 2.18. Jellemző és kedvelt a cselekvés jelentésű -senképző, pl. : Ir pats laukiau, kada kambaryje pasigirs bliausena ‘sírás’. TG 26; [...] meluosena tai Birutei per akis! VR 249; Amikor rád tör a szükség, kutya hangján fogsz engem hívni! RS 251. 2.19. Randame R. Granausko kūryboje ir žemaičių vartojamas priešdėlines a pa, pra, par, iš, už partikula az igekötős ige helyett, illetve az iš, pas, su elöljárószó, amikor a kérdésre válaszolva és az adott partikulát vagy elöljárószót megismételve egy bizonyos cselekvést nyomatékosítanak, pl. – Elvitted az útleveled? – Pa. I 39; Már felismered az órát? – Pa. I 153; Ettél? – Pa. RS 151; Résnyire nyitva van az ablak? – Pra. DV 170; Elhoztad? – Par. ŠG 120; Elment? – El. BV 77; Begyógyult már az a farok? – Már begyógyult. I 153; A milíciától lesztek? – Onnan. TV 105; Plesnysnél vagy? – Igen. ŠG 75; Hiszen az apád, amíg élt, lovakkal dolgozott? – Igen. RS 151. JUOZAS PABRĖŽA 372 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV gaspadorius ‘gazda’, susiedas ‘szomszéd’, kūmai ‘keresztszülők’, baba, babūnė ‘nagymama’, ciocė ‘nagynéni’, durnius, durnė ‘bolond, bolond nő’, kavoti ‘rejteni, gyerekekre vigyázni’, rokuoties ‘beszélgetni, társalogni’, vaksyti ‘szidni’. Jóval kevesebb germanizmus található, pl.: rinkis ‘íj’, į rinkį ‘körben, körül’, šnapsė ‘pálinka’, švakas ‘gyenge, erőtlen’, biški, biškilėlį ‘kicsit, egy kicsit’. 4.9. A helynevek sok meleg, hiteles elevenséget kölcsönöznek R. Granausko szövegének. Különösen kiemelkedően és szeretettel írja le szülőhelye, valamint az író által hosszabb ideig lakott Mosėdis környékének helyneveit: az Aiškūnas, Bartuva, Erla, Salantas, Notė, Šata, Nerpuolė folyókat és patakokat; Šauklių, Šaučikų, Nevočių, Krakių, Sodos, Šatraminių, Tėvelių falvakat, a Lekstučio-, Valančiausés Gaubų-hegyeket, Tarpaliast (régi kavicsbányák), Mosteikinėt, Juodeikinėt, Anužinėt (fürdőhelyek), a Montekalės-apluokát, a Šauklinės-erdőt, a Naujokų-gyárat, a Davatkų, Kapų és Šačių utcákat, a Kataržio-házat, Skruibio házát, Andriekienė gazdaságát, a stribokynast és másokat. E. Bukelienė szerint a szülőhelyek nevei, a kurš és žemait nyelvű helynevek a szerző számára úgy hangzanak, mint a legszebb zene, mint egy jó költemény sora (Bukelienė, Juknaitė 2004: 96). 5. A KÖVETKEZTETÉSEK HELYETT Romualdas Granauskas műveinek bemutatott fonetikai, morfológiai, szintaktikai és lexikai žemaitizmusai sokasága részben választ ad a cikk elején feltett kérdésre: hol rejlik a granauskasi žemait nyelv valódi szelleme. Erre a kérdésre azonban még világosabban maga az író válaszol, aki nemegyszer beszélt és írt saját, észak-zemait nyelvjárásáról, anyanyelvének különleges helyéről és rendkívüli jelentőségéről életében és művészetében. Íme, milyen meggyőzően, emelkedetten és melegen ír erről a „A szó megsimogatása” című esszében: „Mi tájszólásban beszélgettünk, fecsegtünk és suttogtunk egymással. Az iskolában csak a tájszólást nem kellett tanulni, az mindig velünk volt, akár valamilyen testrész: az ajkak, a száj, a nyelv... Miközben ezen a nyelven beszéltünk, soha nem akadtunk el, és nem ráncoltuk a homlokunkat, megfelelőbb szót keresve. Minden szó ugyanabban a pillanatban jelent meg a nyelvünk hegyén, amint szükségünk volt rá. A nyelvjárás olyan, mint a testhez simuló alsóing: észre sem vesszük. A köznyelv pedig egészen más. Az már olyan nadrág és zakó, amelyet feltétlenül fel kell venni, amikor felelni mész. Senki sem tiltotta meg nekünk, hogy nyelvjárásban beszéljünk, ez olyan természetes és magától értetődő volt, mint a lélegzés. A nyelvjárásban szabadok és boldogok voltunk – és soha nem gondolkodtunk el azon, miért van ez így. Mivel soha nem tanultuk, mindannyian kiválóan tudtuk <...>. Tudtuk, hogy meg kell tanulni a litván nyelvet. És miért – tudtuk, de egész idő alatt mintha valami felborzolta volna a szívünket. Mintha el akarnának venni tőlünk valamit, mi pedig ezt semmiképpen sem adhatjuk oda, semmi áron nem tehetjük. Senki sem mondta nekünk, hogy a nyelvjárás Žemaičių kalbos dvasia Romualdo Granausko kūryboje Įžvalgos / Insights 373 mūsų turtas. Mokėmės ir apie kitas tarmes, visokius ten rotininkus, žalinina kuszok és a žadininkasok, de azok minket nemigen érdekeltek. Megtanultuk – és elfelejtettük, saját nyelvjárásunkban azonban éltünk, léteztünk, növekedtünk – hol máshol lehettünk volna? (Granauskas 2014: 140–142) 8. És teljesen érthető, hogy legvégül magának Romualdas Granauskasnak az egyik beszélgetésben žemaiti nyelvjárásban elmondott szavai illenek a legjobban: „A žemaiti világszemlélet, világkép, a te nyelved, a te žemaiti nyelvjárásod te magad vagy. Az egész nyelvjárás összegöngyölődik benned, és te aztán írás közben kibontod“. Arra a kérdésre, hogy az ember számára a nyelvjárás vagy a köznyelv fontosabb-e, R. Granauskas így válaszol: „A nyelvjárás azér fontos, mer a nyelvjárásba születik az ember, nyelvjárásosan tanulja meg kifejezni a gondolatait, nyelvjárásosan működik az agya. A nyelvjárás a nyelv alapjának az alapja. A világnak szavakkal való kifejezésének képessége a nyelvjárásból ered. A nyelvjárás beépül a tudatba, a vérbe. Nyelvjárás nélkül nincs nyelv” (Žiliūtė 2011: 14). Éppen a szülőnyelvnek ez a rendkívül erős érzékelése, kétségtelenül az író kivételes tehetsége és abszolút zenei hallása teszi lehetővé, hogy Romualdas Granauskas annyi žemaitiságot öntsön műveibe, hogy olvasás közben észrevétlenül magad is mintha Žemaitiján gyalogolnál, úsznál, repülnél, és a tudatalattidban a legélőbb žemaitis nyelv szólalna meg. FORRÁSOK ÉS IRODALOM Akelaitienė Gražina, Žiliūtė-Batavičienė Dainora 2011: Romualdas Granauskas műveinek lexikai nyelvjárási elemei. – Žmogus ir žodis 13, 5–12. Bukelienė Elena 1999: Romualdo Granausko plunksna. – Prozos keliai keleliai, Šiauliai: Lietuvių kultūros fondo Šiaulių krašto leidykla „Saulės delta“, 132–136. Bukelienė Elena 2000: Žemaičių rašytojas. – Kūrybos studijos ir interpretacijos: Romualdas Granauskas, Vilnius: Baltos lankos, 25–29. Bukelienė Nijolė Elena, Juknaitė Vanda 2004: Saulėlydžio senis, Vilnius: Alma littera. Daujotytė Viktorija 2000: Romualdo Granausko senoji su juoda skarele. – Kūrybos studijos ir interpretacijos: Romualdas Granauskas, Vilnius: Baltos lankos, 81–83. Daujotytė Viktorija 2017: Granas: a megreped valóság, Vilnius: Odilė. Gadeikis Liudvikas 1989: Ne beszéljünk múlt időben. – Pergalė 4, 138–141. 8 A žemaičių nyelvről, a nyelvjárási beszédről és annak művészi szövegekben való kommentálásáról lásd még: Župerka 2012: 306–310. JUOZAS PABRĖŽA 374 Acta Linguistica Lithuanica LXXXIV Girdenienė Danutė 1997: A név és a vezetéknév kölcsönös sorrendje (az északi žemaičių nyelvjárás adatai alapján). – Kalbotyra 28, 80–83. Girdenis Aleksas, Pabrėža Juozas 1998: Žemaičių rašyba, Vilnius, Šiauliai: Žemaičių kultūros draugijos redakcija. Granauskas Romualdas 1975: Duonos valgytojai, Vilnius: Vaga. Granauskas Granauskas Romualdas 1987: Baltas vainikas juodam garvežiui, Vilnius: Vaga. Romualdas 1995: Vakaras, paskui rytas, Vilnius: Leidybos centras. Granauskas Romualdas 1998: Gyvulėlių dainavimas, Vilnius: Presvika. Granauskas Romualdas 2005: Šunys danguje, Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla. Granauskas Romualdas 2007: Rūkas virš slėnių, Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla. Granauskas Romualdas 2010: Raudonas ant balto, Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla. Granauskas Romualdas 2012: Trys vienatvės, Vilnius: Lietuvos rašytojų sąjungos leidykla. Granauskas Romualdas 2013: Az elűzöttek, Vilnius: A Litván Írószövetség Kiadója. Granauskas Romualdas 2014: A harmadik élet, Vilnius: A Litván Írószövetség Kiadója. Granauskas Romualdas 2014a: A szentek élete, Vilnius: A Litván Írószövetség Kiadója. Martinaitis Marcelijus 2002: Levelek Sába királynőjéhez, Vilnius: Tyto alba. Pabrėža Juozas 2017: A žemaitis nyelv és helyesírás, Šiauliai: A Šiauliai Egyetemi Könyvtár Kiadási Osztálya. Pabrėža Juozas 2018: A žemaitis nyelvi identitás jelei. – Acta humanitarica universitatis Saulensis 25, 187–195. Pabrėža Juozas 2018a: A žemaitis írás eredete és hagyományai. – A nyelvtörténet és a dialektológia problémái 5, szerk. R. Bakšienė, N. Morozova, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 119–139. Pabrėža Juozas 2019: A žemaitis nyelv múltja és jelene. – Baltu filologija 28(1), 141–152. Žemaičių kalbos dvasia Romualdo Granausko kūryboje Betekintések / Insights 375 Pabrėža Juozas 2020: Žemaitis nyelv vagy žemaitis nyelvjárás?, Samogitian Language or Samogitian Dialect? – Žemaitija. Samogitia, szerk. A. Butrimas, M. Iršėnas, Vilnius: a Vilniusi Művészeti Akadémia kiadója, 273–280. Palionis Jonas 2014: A litván szó nyalogatója. – Metai 12, 86–91. Poškuvienė Inga 2013: A lexika sajátosságai Romualdas Granauskas „Köd a völgyek felett” című regényében. – Gimtasis žodis 1, 2–11. Rosinas Albertas 2009: Baltų kalbų įvardžių semantinė ir morfologinė struktūra. Szinkrónia és diakrónia, Vilnius: Tudományos és Enciklopédiai Kiadóintézet. Sabaliauskas Algirdas 1966: A litván nyelv lexikájának fejlődése. – Lietuvių kalbotyros klausimai 8, 5–141. Sprindytė Jūratė 2000: Romualdas Granauskas elbeszélése. – Alkotáskutatások és értelmezések: Romualdas Granauskas, Vilnius: Baltos lankos, 30–41. Uő. – Acta Vaskelienė Jolanta 2016: Romualdo Granausko „Šv. Paulina“: tekstas ir kontekshumanitarica universitatis Saulensis 22, 207–224. Žiliūtė Dainora 2011: Beszélgetés Romualdas Granauskasszal. – Žmogus ir žodis 1, 13–15. Župerka Kazimieras 2012: Metalingvisztika. Nem nyelvészek nyelvtudománya, Šiauliai: VšĮ Šiaulių universiteto leidykla. Beérkezett: 2021. február 16. JUOZAS PABRĖŽA Vilniaus universiteto Šiaulių akademija Povilas Višinskis utca 38., Šiauliai LT-77160, Litvánia [email protected]