Blunkančios tapatybės paieškos, arba paliatyvioji lituanistikos strategija (apie kalbą, mokslą ir švietimą)

Acta Linguistica Lithuanica 2025, 93. köt., 1–6. o. Tartalomjegyzék linkje / Tartalomjegyzék-hivatkozás ISSN 2669-218X (online / elektronikus) Copyright © 2025 Danguolė Mikulėnienė. A Litván Nyelv Intézete adta ki. Ez egy nyílt hozzáférésű cikk, amelyet a Creative Commons Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjesztenek; ez lehetővé teszi a korlátozás nélküli felhasználást, terjesztést és sokszorosítást bármely médiumban, feltéve, hogy feltüntetik az eredeti szerzőt és forrást. // Kiadta a Litván Nyelvi Intézet. Ez a cikk nyílt hozzáférésű, a „Creative Commons” Nevezd meg! licenc feltételei szerint terjeszthető, amelyek lehetővé teszik a tartalom korlátlan felhasználását, terjesztését és többszörözését bármilyen adathordozón, a szerző és a forrás megjelölésével. Received: / Beérkezett: 2025-10-14. Elfogadva: / Beérkezett: 2025-11-14. 1 A VÁLTOZÓ IDENTITÁSOK KERESÉSE, AVAGY A PALLIATÍV LITVANISZTIKAI STRATÉGIA (A NYELVRŐL, A TUDOMÁNYRÓL ÉS AZ OKTATÁSRÓL) 1 DANGUOLĖ MIKULĖNIENĖ Litván Nyelvi Intézet E-mail: danguole.mikule[email protected] ORCID ID: https://orcid.org/0000-0001-7781-7236 Kutatási területei: geolingvisztika, a balti nyelvek dialektológiája, szinkrón és diakrón dialektológia, morfonológia, a litván nyelv és a nyelvészet története. https://doi.org/10.35321/all93-11 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Alig valamivel több mint egy évtizede járta be a világot a hír: mindössze száz évet élt, és elpusztult a Galápagos-szigetek utolsó teknőse, a Magányos George. A természettudósok nagyon aggódtak, mivel ennek a fajnak a teknősei kétszer ennyi ideig élnek. Nem szeretném, ha az előadásom nekrológra hasonlítana, a halál azonban mindig kellemetlen szó. A szigetek jelképének tekintett állat arra emlékeztette a világot, hogy a természet minden gyermeke halandó. Sajnos nemcsak ők. A nyelvek is kihalnak. És jóval gyakrabban, mint gondolnánk – még néhány évtizeddel ezelőtt is azt mondták, hogy a világban kéthetente legalább egy nyelvet veszítünk el. Egy nyelvvel és egy kultúrával szegényebbek leszünk. Amikor meghal az utolsó ember, aki beszéli, a le nem írt vagy fel nem vett nyelv visszafordíthatatlanul elveszik. Szomorú, igaz? Az emberek megértik, hogy a nyelvük haldoklik, de nem tudják, milyen gyorsan fog ez bekövetkezni. A függetlenség visszaszerzését követően néhány évtizeden át nőtt az önbecsülésünk. Ezzel együtt nőtt a litván nyelv értéke is. Hiszen tudjuk, hogy lett testvéreinkkel együtt mi vagyunk azok, akik a világ számára 1 A cikk alapjául a 2025. június 27-én, a Litván Kulturális Kongresszuson elhangzott előadás szolgált; a kongresszust a Litván Kulturális Kongresszus 100. évfordulójának és Mikalojus Konstantinas Čiurlionis születésének 150. évfordulójának szentelték. 2 megőrizte a balti nyelveket. És amikor felidéztük August Schleicher indoeurópai nyelvfáját, és a balti nyelvek ágát a széles körben használt germán és szláv nyelvek között láttuk, büszkék voltunk a múltunkra. Még a szovjet korszakból örököltük a nyelv romantikus MÚLTJÁRA való összpontosítást (majdnem a legrégebbi nyelv; hát nem ezen beszélgetett egymással Ádám és Éva a paradicsomban? és így tovább). Nem kellene csodálkozni – akkoriban nem volt JÖVŐJE a nyelvünknek. A múlt azonban a fiatalok – annak a népességi korosztálynak, amely Európában a legnagyobb hatást gyakorolhatja – számára egyszerűen nem érdekes, mert a fiatalabb generációk világa már régen túlnőtt a nemzetállam határain. Ők a világ emberei. Másrészt mi, akik posztszovjet országokban élünk, szintén nem beszélhetünk állandóan csak arról, hogy milyen volt ott nekünk a szovjet időkben, vagy milyenek voltunk akkor. Arról kell beszélnünk, milyenek leszünk akkor is, amikor már nem leszünk. Miután visszaállítottuk Litvánia függetlenségét, először is a litván nyelv számára teremtettük meg a JELENT. Egyesek ezt jogilag szabályozott identitásként értelmeztük, törvényeket és az államnyelv támogatására irányuló programokat dolgoztunk ki, naivan azt hittük, hogy a siker, amely a litvánisztika prioritásait olyan nyilvánvalóan előtérbe helyezte a két világháború közötti időszakban, ezúttal sem kerül el bennünket. Mások ugyanakkor korlátlan szabadságot követeltünk magunknak és természetesen a nyelvnek is – mindenféle szabályozás nélkül, mivel az utóbbiak a szovjet időszakkal, a cenzúrával és még ki tudja, mivel társultak. Igen, 1990 után az államnyelvet intézményesítették: a Helyreállító Seim mellett működött az Állami Litván Nyelvi Bizottság, megerősödött az állami nyelvi felügyelet, az Oktatási és Tudományos Minisztérium pedig nemcsak a litván nyelv oktatásával, hanem a délkelet-litvániai litván tanítási nyelvű iskolákkal is foglalkozott (jó szóval emlékezünk Zigmas Zinkevičius miniszter időszakára)... 1995-ben a litván nyelvet és használatát törvények szabályozták... Így a régi államnyelvi törvény már harmincéves. Három évtized alatt nyelvünk kinőtte ezt a ruhát. Ennek legjobb bizonyítéka az első litvánul megszólaló humanoidok, Ąžuolas és Liepa. Velük mint bizonyítékkal azt szeretném mondani, hogy ezekben – a mesterséges intelligencia és a modern információs technológiák korában – a nyelv nem úgy funkcionál, ahogyan például a XIX. században, amikor a nemzetállamok alapját képezte. Ezért a litván államnak új, alkotmányos államnyelvi törvényre van szüksége. De ezt már jó egy évtizeddel ezelőtt, 2012-ben is megállapítottuk, amikor az államnyelv kilencvenedik évfordulóját ünnepeltük... Változott valami? Semmi... A leendő alkotmányos törvény valamennyi tervezete az Országgyűlés archívumaiban és az országgyűlési képviselők fiókjaiban hever... Miért? Nem értjük, hogy a JELEN neveli a JÖVŐT? A nyelv meghal, ha nem adják át nemzedékről nemzedékre. Bár a beszélők száma nem különösebben fontos, a nyelvészek gondosan számolják. Természetesen például az akó nyelvet Indiában néhány évtizeddel ezelőtt ezer és kétezer közötti lakos beszélte, a szeri nyelvet pedig Mexikóban mindössze 650 és ezer közötti ember. David 2 Crystal egyszerűbben fogalmaz – ezek a nyelvek hozzávetőleg két nemzedék élettartama alatt kihalnak. 3 Na, és mire akarsz kilyukadni? Ez már túl sok, ‒ mondják majd. De vajon nem ugyanez a sors érte-e porosz testvéreinket? Amint tudják, az indoeurópai nyelvcsalád balti nyelvei közül napjainkra csupán két élő nyelv maradt fenn, lettül pedig még kevesebben beszélnek, mint litvánul... A XIX. század végén 2 Adatok a National Geographic (Lietuva) 7(34), 2012: 54. számából. 3 Crystal David 2005: A nyelv halála, Vilnius: Tyto alba, 8. 3 Fridrichas Kuršaitis készítette el a litván nyelvterület első térképét, és megadta a litvánok akkori, hozzávetőlegesen 1,5–2 milliós összlétszámát. Igaz, akkoriban még mintegy 150 ezer litván 4 élt Kelet-Poroszországban. Miután észrevette, hogy a városok lakói sehol sem litvánok (Kelet-Poroszországban németek, Oroszország és Lengyelország Litvániájában pedig lengyelek), a szerző elismerte, hogy a falusiak között is a litvánok „csak a legalacsonyabb osztály”. Daher hätte die Zahl der Litauischsprachigen nach Ansicht von F. Kuršaitis nur abnehmen können. In Preußen wurde die litauische Sprache durch die deutsche verdrängt, anderswo durch die polnische und im Teil des zaristischen Russland auch durch die russische Sprache. Nachdem der Druck in lateinischen Schriftzeichen verboten worden war, grenzte das Überleben der litauischen Sprache während der Zeit des zaristischen Russland an ein Wunder, und darauf sind wir zu Recht stolz ... Aber sollten wir uns nicht wegen der jedes Jahr sinkenden Einwohnerzahl Litauens Sorgen machen? Ist unser Staat nicht zu den von F. Kuršaitis genannten zwei Millionen zurückgekehrt? Derzeit sind in Litauen zwei Tendenzen zu beobachten: Seit 1990 hat Litauen mehr als 1 Million Einwohner verloren, das heißt ein Drittel der Gesamtbevölkerung (in 20 Jahren 5 emigrierten 774 Tsd. Einwohner aus Litauen, 321 Tsd. kehrten zurück). Obwohl 2021 der überwiegende Teil der Einwohner Litauens litauischsprachig war (85,3 Prozent), sinkt ihr prozentualer Anteil in den letzten Jahren. Mit der Verbesserung des sozioökonomischen Lebens wächst die Zahl der Einwanderer unverhältnismäßig stark (2023 lebten in Litauen ungefähr 222 6 Tausend Ausländer). Így Litvánia népessége folyamatosan változik, ahogyan egész Európa nyelvi képe is változik. A bevándorlók nagy áradata nemcsak a háborúban álló Ukrajnából, hanem afrikai és ázsiai államokból is elért hozzánk. Nagyon sok külföldi diák él és tanul az egyetemi városokban – Vilniusban, Kaunasban, Klaipėdában. Némelyikük számára még a felsőfokú tanulmányok befejezése után is idegen marad a litván kultúra. Megértem a felsőoktatási intézmények igényét, hogy ne csökkentsék a hallgatói keretek számát, de akkor találjunk további forrásokat a külföldiek tényleges integrációjára... Hogy még ha el is költöznek Litvániából, kultúránk nagykövetei legyenek. Megjegyzendő, hogy nem minden újonnan érkező siet megtanulni az állami litván nyelvet. A volt szovjet köztársaságokból (Üzbegisztánból, Kazahsztánból, Kirgizisztánból stb.) érkező bevándorlók Litvániában továbbra is oroszul értetik meg magukat. És közülük hányan tanultak meg valamennyire litvánul? A valódi számot nem tudjuk, de arról tájékoztattak bennünket, hogy nincs pénz a minősítésükre. Ezért állítólag el kell halasztani a képesítő vizsgákat, és ugyanezen okból a litván nyelv tanulását is... Támogatom mindazokat, akik ellenzik a halasztásokat, mert... ez a történet már ismétlődik: ugyanezt hallottuk 1995-ben, de nem halasztottuk el... És jól tettük. Mi a kiút? Egyszerű: hívjunk és hozzunk az országba annyi migránst, hogy képesek legyünk számukra kedvezőbb feltételeket teremteni nemcsak a munkához, hanem az élethez is. Az ember nem csak munkából áll 4 Grammatik der littauischen Sprache von Dr. Friedrich Kurschat, Halle: Verlag der Buchhandlung des Waisenhauses, 1876, 8; litván fordítás: Frydrichas Kuršaitis, Lietuvių kalbos gramatika 1876, szerk. B. Kabašinskaitė, németből ford. A. Tekorius, a fordítás tudományos szerkesztője R. Venckutė, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla, 2013, 40–41. 5 Néhány évvel ezelőtt a nyelvészek már figyelmeztettek arra, hogy ez jelentős hatással lehet a litván nyelvre és az oktatásra (lásd Tamulionienė Aurelija 2022: Migration and Linguistic Integration in Lithuania. – A „Language and Migration” című 19. EFNIL-konferencia, 2022. október 12., Vilnius: a Litván Köztársaság Parlamentje). 6 Forrás – a Litván Statisztikai Hivatal. Online elérhető: https://123.emn.lt// [megtekintve: 2025-09-19]. 4 élő... Nemrégiben hallottunk információt a nem litván tannyelvű iskolák azon végzőseiről, akik az állami vizsgákat nem államnyelven tették le. Igaz, alig néhány tucatnyian vannak... A minisztérium szerint ez nem probléma. De vajon a különálló iskolákban tapasztalható nagyon rossz, pusztán küszöbszintű oktatási minőség valóban nem egész Litvánia PROBLÉMÁJA? Ezért is mondom: Litvániának nincs államnyelvi stratégiája. Mások azt mondanák – politikája. De megítélésem szerint A STRATÉGIA HIÁNYA SZINTÉN POLITIKA. Az is politika, hogy az iskoláskorú ukrán gyerekeket orosz tannyelvű iskolákba osztják szét. Valóban nem lehetett volna csoportokat szervezni a litván nyelven oktató iskolákban? Ahogy az emberek, a nyelv is lehet biztonságban lévő, veszélyeztetett vagy kihalt. A nyelvészek a veszélyeztetett nyelvek helyzetét számos kritérium alapján tárgyalják. Véleményük szerint a nyelvet még meg lehet menteni, ha a közösség tagjai közös munkára összefognak, és minden közösségi tag kötelességének tekinti, hogy hozzájáruljon a közös célhoz; ha elemzik a nyelv használatát az élet különböző területein; ha eldöntik, mit őrizzenek meg – a nyelv szimbolikus örökségét, vagy mégis az írott és beszélt nyelv mindennap használt eszközeit; ha megállapodás születik a nyelvi adatok gyűjtésének és megőrzésének rendjéről; ha folyik az írott és beszélt nyelv szabályozása, ha az iskolákban tanítják ezt a nyelvet, és törekednek arra, hogy valamennyi tantárgyat ezen a nyelven oktassák; ha ezen a nyelven nyomtatott oktatási anyagokat készítenek gyermekek és felnőttek számára; ezen a nyelven irodalom születik; ha a nyelvet 7 államnyelvként ismerik el. Nyilvánvaló: az államnyelvi státusz jogi feltételeket teremt a nyelv létezéséhez, azonban nem helyettesítheti a szándékunkat és elhatározásunkat, hogy anyanyelvünket életben tartsuk. Az írott és beszélt nyelv használata az állami szektorban, az iskolában és a médiában – még nem minden. Nem minden a különféle szabályozó vagy felügyeleti intézmények létrehozása sem, ha tevékenységük elégtelen, mivel nem rendelkeznek hosszú távú működési perspektívával. A litván nyelvet először 1922-ben nyilvánították államnyelvvé. A két világháború közötti időszakban igen hatékony nyelvtervezési stratégiát követtek: megtervezték a nyelv státuszát, normatív tevékenységet folytattak, amely nemcsak a szabályozást, hanem a nyelvoktatás kérdéseit is magában foglalta, a társadalom pedig maga gondoskodott a nyelv presztízséről… Most Litvániában a nyelvvédelmi rendszer látszólag hasonlóan működik, de megakad, időnként már „nem bír lépést tartani” azokkal az aktualitásokkal, amelyeket a kivándorlás, a bevándorlás, a globalizáció és a saját rendezetlenségünk vet fel... Tehát folyamatos (ha úgy tetszik, permanens) megfigyelésre van szükség, a nyelv tényleges használatának elemzésével együtt pedig az államnyelvi stratégiát is folyamatosan meg kellene újítani. A mai világ körülményei között, amikor a nagy nyelvek (angol, kínai, spanyol...) uralkodóvá váltak, a kis nyelvi közösségeknek igényesebbeknek kell lenniük. Kérem, értsék helyesen: nem vagyok más nyelvek ellenzője, azonban a világban uralkodó egy vagy több nyelv nem foglalhatja el más nyelvek helyét. Ezért nem véletlen, hogy az utóbbi években egész Európában aggódni kezdtek a helyi nyelvváltozatok megőrzése miatt. Így a dialektológusok (és általában a nyelvészek) mint a mai társadalom képviselői munkáiban hiányolom nemzeti nyelveink (és nyelvjárásaink) jövőbeli stratégiáját, amely e nyelvek és dialektusok megőrzésére irányulna. Ez nem jelenti azt, hogy megállítjuk természetes fejlődésüket, hanem azt jelenti, hogy gondoskodunk fennmaradásuk kedvezőbb 7 Lásd bővebben: Crystal David 2005: A nyelv halála, Vilnius: Tyto alba, 159–160. 5 körülmények között. Európában nemcsak a természethez, hanem a nyelvhez való ökológiai szemléletnek is uralkodóvá kell válnia. És egyáltalán nem számít, hogy államnyelvről, nemzeti kisebbségi nyelvről vagy csupán valamiféle helyi nyelvváltozatról van-e szó. Tehát ma azokról az új feladatokról beszélünk, amelyek Litvánia és Európa előtt egyaránt felmerülnek. Ezek egyike saját nyelvi (és így nyelvjárási) sokszínűségünk megőrzése. Ezt nem tehetjük úgy, hogy csupán a múltunkba kapaszkodunk, de tisztelnünk kell azt. A korszerű iskolai tantervek kidolgozóinak még meg kell találniuk (és meg is kell találniuk) a megfelelő kulcsot Kis-Litvánia történelmi és kulturális örökségének feltárásához (miután futólag megemlítettük az első litván könyvet az áttekintésekben, és lemondtunk Ieva Simonaitytė műveiről, mi magunk is csupán a „neviežlybų” Donelaitis-féle jobbágyok szemével tekintünk rá...). Igaz, azokat, akiknek a „Metų”-ből csak a varjak evése maradt meg emlékezetükben, sietek megnyugtatni: a litván televíziók műsoraiban bőven akadnak gasztronómiai műsorok (azokat is ide sorolom, amelyekben a műsorok készítői halmokhoz utaztak grillezni és a grillezést filmezni)... Tehát megcáfolhatnánk-e, hogy a legnagyobb hatást gyakorló médiumok gasztronómiai szemléletet alakítanak ki Litvánia történelméről, nyelvéről és kultúrájáról? A lituanisztika területén – akárcsak Litvánia egész tudományában és oktatásában – továbbra is a nemzetköziség lován lovagolunk: a nemzetközi projekteket, az idegen nyelveken írt, rangos külföldi kiadóknál megjelentetett cikkeket és monográfiákat számoljuk. Presztízsüket minden évben megerősítik (vagy nem) a Litván Tudományos Tanács (LMT) funkcionáriusai. Tehát saját pénzünket idegen zsebekbe tömjük... Igaz, meg kell mondani, hogy a lituanisztika ezt a leckét is megtanulta – évről évre erősíti nemzetközi tudományos összetevőjét. De valóban a nemzetköziségben kell rejlenie a litvániai lituanisztika lényegének? Nyelvészeti szempontból gondoljuk végig, mi az a nemzetközi összetevő (tarptaut-) a (taut-) elem nélkül? Csak az elöljárószó (tarp) marad... És mit jelent ez? Nézzétek, ahogy akarjátok... de ez csak egy üres hely... Az államnak meg kell változtatnia az államnyelv és a hozzá való viszonyulás stratégiáját. Az állami megrendeléseken keresztül a jövőbe tekintve be kell vezetnünk a nemzeti jelleg elemeit. Az LMT-nek meg kell változtatnia a Litvánia és a litván nyelv számára fontos, vagyis alapvető jelentőségű munkákhoz – a Litván nyelv nagy szótárához, a Köznyelvi litván nyelv szótárához, a régi írások adatbázisához, a Nyelvjárások tárához és másokhoz – való hozzáállását, és így a litvánisztika minden egyes területén. Ilyen jegyzékekkel nemcsak a nyelvészeknek, hanem az irodalomtörténészeknek, filozófusoknak, régészeknek, történészeknek... is rendelkezniük kell. Más szóval a nemzetközi prioritások mellett joguk van létezni és megvalósulni az elsőbbséget élvező nemzeti projekteknek is. Folytonosságukat az államnak kell garantálnia... És mindaddig, amíg az állam létezik... Az anyanyelv valamely más nyelvvel való felváltása nem valamiféle hirtelen vagy járványszerű jelenség. Kezdetben ez csupán egy alig érzékelhető árnyék, amely nemcsak a kommunikációban, hanem a más nyelven való gondolkodásban is megjelenhet. Úgy tűnik, még nem is olyan régen hangosan felháborodtunk a nem litván áruvédjegyeken vagy cégneveken, ma pedig szinte csendben nyeljük le a nyelvben valami megváltoztatására, megtörésére vagy valamely képző, illetve végződés elvetésére irányuló csillapíthatatlan vágyat... Hölgyeim és uraim, a nyelvet nem lehet személyes vélemények, politikai és ideológiai érvek vagy – ne féljünk kimondani – egyes politikusok (és nem csak az ő) érdekei alapján újrakonstruálni... Tehát NE KÁROSÍTSUK őt... Jelenleg Litvániában nyilvánvalóan szükség van „zöld” (vagyis ökológiai) nyelvészetre. A hagyományos iskolai nyelvművelés segített ellenállni az orosz nyelv befolyásának, mivel a társadalom 6 egy bizonyos, rezistenciát jelentő nyelvi túlélési formaként értelmezték. A nyelvnek most erős fenntartó kezelésre van szüksége. Az államnyelvi státusz megvalósításának jó munkáját a régi Államnyelvi Törvény végezte el, de égető szükség van egy újra. Új, korszerű, stratégiailag összehangolt megelőző nyelvészetre van szükség... És ami a legfontosabb – erős jogi és gazdasági alapokra a megvalósításához. A nyelv hanyatlása nem jelent nyilvánvaló veszélyt az állam számára, és nem vált ki akkora társadalmi figyelmet, mint a globális felmelegedés vagy más környezetvédelmi problémák. Ahhoz azonban, hogy a nyelv ne tűnjön el, meg kell védeni. Mivel ez az elhatározás „hosszú távú (és jelentős gazdasági beruházásokat, valamint társadalmi reformokat igényel), – mondja Crystal, – a kormány inkább rövid távú „javítást” választ, és csak a legnyilvánvalóbb problémák megoldására tesz intézkedéseket – lényegében csak ott támasztja meg a nyelvet, ahol a legnagyobb a veszély. Sajnos ezen intézkedések hatékonysága fordítottan arányos az őket kísérő politikai zajjal. „A nyelv gondozásában semmi sem helyettesítheti a távoli múlt gondos megtervezését, elsőbbséget biztosítva a nyelv kulturális környezetének ösztönzésére, 8 valamint a rövid távú intézkedések aprólékos kiválasztását.” Jelenleg, amikor Európa-szerte nyilvánvalóan az egzisztenciális szorongás és fenyegetettség hangulata uralkodik, a küzdelem narratívája a mindennapi élet különböző területein is erősödik; gyakran mondjuk, hogy a nemzeti nyelv és kultúra a fegyverünk. Nézzük hát, ki használja, és kinek a kezében van. 8 Crystal David 2005: A nyelv halála, Vilnius: Tyto alba, 131.