A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján, és a formálódó új gazdasági erőközpontok

Tér és Társadalom 29. évf., 3. szám, 2015 doi:10.17649/TET.29.3.2684 TÉNYKÉP / REPORTS A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján, és a formálódó új gazdasági erőközpontok Ranking world cities on the basis of their command-and-control functions and the emerging global economic power-houses CSOMÓS GYÖRGY CSOMÓS György: főiskolai tanár, Debreceni Egyetem, Építőmérnöki Tanszék, Debrecen; [email protected] KULCSSZAVAK:világváros,globálisváros,irányításésellenőrzés,iparklasszifikáció,városrégió ABSZTRAKT: A világgazdaság vezető városainak azonosítása döntően két irányzat, a John Friedmann-féle világváros-hipotézis és a Saskia Sassen által jegyzett globálisváros-koncepció mentén történik. Jelentős különbség azonban a két irányzat között, hogy míg előbbi a világvárosok kijelölése szempontjából a hagyományos termelést végző multinacionális vállalatok székhelyválasztását tartja döntő fontosságúnak, addig utóbbi azokat a városokat tekinti globális városnak, amelyekben a pénzügyi szervezetek, illetve a posztindusztriális világcégek minél nagyobb mértékben koncentrálódnak. Mivel napjainkban inkább a globális város megközelítése nyert teret, a multinacionális vállalatok szerepe a vezető városok kijelölése szempontjából leértékelődött. Megfigyelhető azonban egy újonnan kibontakozó tendencia: bár a nemzetközi pénzpiacokat évtizedek óta változatlanul mindössze néhány globális város (New York, London, Tokió, Párizs) ellenőrzi, a feltörekvő gazdaságok vezető városai egyre hatalmasabb vállalatokkal képviseltetik magukat a világgazdaságban, és a piacszerzés érdekében egyre kiélezettebb versenyre kényszerítik a fejlett világból származó társaikat. A felszín alatt a hagyományos termelésorientált világgazdaság intenzíven változik, irányításában pedig jellemző földrajzi elmozdulások mutathatók ki. Az elemzés első felében a vezető gazdasági központokat rangsorolom irányító és ellenőrző funkciójuk alapján 2006-ben és 2014-ben, az elemzés második felében pedig a világgazdaság egyre erősödő regionális központjait mutatom be. György CSOMÓS: college professor, Department of Civil Engineering, University of Debrecen; [email protected] 116 Csomós György KEYWORDS: world city, global city, command-and-control, world economy, multinational corporation, economic powerhouse ABSTRACT: Contemporary world city/global city literature relies on two main theories: Friedmann’s world city hypothesis and Sassen’s global city concept. However, there is a major difference between these two approaches, i.e. that the former primarily focuses on the concentration of headquarters of transnational corporations when defining world cities, while according to the latter, global cities are the post-industrial focal points of advanced producer service firms and financial service companies. In recent years, the global city theory has become more widespread. As a result, transnational corporations have lost their significance regarding the designation of leading cities in the global economy. On the other hand, a new tendency has emerged: While international financial markets have been ruled by some global cities (e.g. New York, London, Tokyo, and Paris) for decades, in emerging economies powerful transnational manufacturing corporations, even banks have appeared. This process has led to heavy competition on the global markets, primarily in Africa, Latin America and Asia, between companies of developed countries and emerging economies. Beyond the radar, the manufacturing-oriented world economy has been significantly changing similarly to its global control. Furthermore, the financial crisis of 2007–08 negatively affected many financial actors of the developed world, while large Chinese banks rose to the status of global players. The process seems obvious: East Asian, especially Chinese cities are occupying an increasingly important role in the command-and-control of the global economy, while many western cities are fading away. Beijing as a command-and-control centre had already appeared among the New York−London−Tokyo−Paris quartet by 2014, and the Chinese capital can be foreseen to take over the leading position in a short time. Shanghai, Shenzhen, Hong Kong, Mumbai, Delhi and other Southeast Asian metropolises have also shown significant strengthening. However, the west-to-east shift of the command-and-control of the global economy is more sophisticated. In the United States, the San Francisco Bay Area has become the home of many leading information technology firms, such as Apple, Facebook, Google and Intel, making this conurbation one of the most important command-and-control centres in the world. Furthermore, while accepting the fact that the command-and-control function of New York has been declining for years now, second tier cities, such as Chicago, Dallas, Houston, San Diego, and Los Angeles, seem to occupy increasingly favourable positions. Japanese cities have not stopped losing positions in East Asia in comparison with China and South Korea, while most cities in the European Union still suffer from the effects of the crisis (except, for example, London, Munich, and Stockholm). In the first part of the paper, cities are ranked on the basis of their global command-andcontrol function in 2006 and in 2014, while in the second part the emerging powerhouses of the global economy are presented by regions. Bevezetés Az elmúlt évek egyik leghatásosabb gazdasági elemzése szerint a globális gazdaság csomópontjában mindössze 147 világcég áll (Vitali, Glattfelder, Battiston 2011). Az ETH Zürich kutatói 43 060 vezető transznacionális vállalat tulajdonosi szerkezetét elemezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy az aszimmetrikus csokornyakkendő alakú hálózat középpontjában álló cégek (főleg bankok) ellenőrzik egymás és a többi cég vagyonának 40%-át, illetve egy bővebb, 737 cégből álló csoport rendelkezik a teljes vagyon 80%-ával. A transznacionális A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján... 117 vállalatok, bankok azonban nagyfokú területi koncentráltságot mutatnak: a vállalatok a globális irányítást ellátó döntéshozó központjaik megválasztásakor egyes városokat előnyben részesítenek. Ezek a városok a világgazdaság irányító és ellenőrző központjai, amelyeket gyakran – azonban meglehetősen tévesen – azonosítanak a világvárosokkal vagy a globális városokkal. A definíciók közötti különbségek és összefüggések feltárása érdekében néhány alapvető elméletet szükséges röviden áttekinteni (Csomós 2014). A világváros-elméletet John Friedmann dolgozta ki 1986-ban, felhasználva és modernizálva Sir Peter Hall 1966-os világváros-kritériumrendszerét (Hall 1966; Friedmann 1986). Friedmann szerint azok a városok nevezhetőek világvárosnak, amelyek kiemelkedő pénzügyi központok, transznacionális vállalatok és leányvállalataik székhelyei, nemzetközi szervezetek központjai, az üzleti szolgáltatások gyorsan növekvő központjai, a termelés fontos színterei, kiemelkedő közlekedési csomópontok, jelentős népességtömörülések, anyaországuk pedig a világgazdaság centrumához tartozik. E kritériumrendszer értelmében a következő városok minősültek (elsődleges) világvárosoknak: Európából London, Párizs, Rotterdam, Frankfurt és Zürich; Észak-Amerikából New York, Chicago és Los Angeles; Ázsiából pedig Tokió. A globálisváros-koncepciót 1991-ben publikálta Saskia Sassen (Sassen 1991). Meglátása szerint a vezető városok már hosszú ideje központjai a nemzetközi kereskedelemnek és pénzügyeknek, azonban funkciójuk négy új területre is kiterjed: egyrészt nagyfokú koncentráltságot mutatnak a világgazdaság irányításának szervezésében, másrészt elsődleges célterületei a pénzügyi szervezeteknek és a vezető gazdasági szektorok között a hagyományos gyáripari termelést felváltó speciális szolgáltatásoknak, harmadrészt a termelés, különösen az innovatív termelés legfontosabb színterei, és végül piacai is a termelésnek és innovációnak. Sassen szerint a globális városok a következők: New York, London, Tokió, Frankfurt és Párizs. Jól látható, hogy az irányítás és ellenőrzés funkciója mindkét elméletnek fontos építőköve. Taylor (2004) azonban úgy látta, hogy Sassen célja az volt, hogy elszakítsa a globális város koncepcióját a Friedmann-féle világváros-elméletben kitüntetett szereppel rendelkező hagyományos irányítási és ellenőrzési funkciótól, és a globális város megközelítésének fókuszába inkább a világgazdaság pénzügyi ellenőrzését helyezze. Smith (2014) viszont meggyőző bizonyítékok hiányában megkérdőjelezte az irányítás és ellenőrzés funkciójának létét is, például azért, mert – legalábbis Smith szerint – sok világcégnek hiába van ugyanabban a városban a központja, ha azok teljesen eltérő iparágakban működnek, vagy ha meg is egyezik az ipari profiljuk, akkor inkább versenytársaknak számítanak, mintsem együttműködő partnereknek. Pró és kontra, tagadhatatlan azonban, hogy vannak olyan városok, amelyek más városokhoz képest – függetlenül az okoktól – igen jelentős mértékében adnak otthont meghatározó transznacionális vállalatok és bankok döntéshozó központjainak (Erdősi 2003). 118 Csomós György Induljunk ki tehát abból a hipotézisből, hogy az irányítási és ellenőrzési funk - ció létezik (erre talán több a bizonyíték, mint amennyit Smith ellenérvként felso - rol), márpedig ha létezik, akkor mérhetőnek kell lennie. Hall (1966), Friedmann és Wolff (1982), Friedmann (1986) és Sassen (1991) az elméleteket kidolgozó munkáikban természetesen nem kvantitatívan közelítették meg az irányítás és ellenőrzés funkcióját, mindössze jelezték, hogy létezik, fontosságát pedig saját megközelítéseik szempontjából hangsúlyozták. Az első fontosabb empirikus elemzés Beaverstock, Taylor, Smith (1999) nevéhez fűződik, akik a fejlett termelést segítő cégek központjainak száma alapján készítettek világváros-klasszifikációt, azzal a céllal, hogy egyrészt a gyakorlatban igazolják Sassen (1991) munkájának helytállóságát, másrészt kidolgozzanak egy objektív osztályozást (ez utóbbit a Globalization and World Cities Research Network1kétévente aktualizálja). Az elkövetkező években nagy számban készültek olyan empirikus elemzések (Taylor, Walker, Catalano, Hoyler 2002; Taylor, Derudder, Hoyler, Huang, Lu, Pain, Witlox, Yang, Bassens, Shen 2009; Lee, Zhao, Xie 2012; illetve a MasterCard, a UNHABITAT, a Z/Yen Group elemzései), amelyekben a világvárosok rangsorolása különböző indexek (például Business Command Index, Financial Command Index, Centers of Commerce Index, Global Financial Centres Index) alapján történt meg. Ezeknek az indexeknek nagy előnyük, hogy előállításuk módszertana jól követhető, rendszeres (akár évenkénti) publikálásuk pedig hosszú távú elemzéseket tesz lehetővé. Hátrányuk azonban egyrészt az, hogy döntően a pénzügyi szektorra és inkább a cégközpontok számának koncentrációjára fókuszálnak, másrészt nem jelenítik meg a valós gazdasági erőt. Ez utóbbit Sassen (2006), illetve a McKinsey Global Institute (2013) szerint akár a cégek forgalma alapján is ki lehet fejezni. Az említett hátrányok néhány példával szemléltetve a következők: A Z/Yen Group (2014) által alkalmazott Global Financial Centres Index értéke alapján Zürich a világ ötödik legjelentősebb pénzügyi központja, vezető bankjainak és egyéb pénzügyi cégeinek forgalma 2014-ben közel 230 milliárd dollár volt. Ugyanakkor – az ágazati kérdések miatt erre a Z/Yen Group nem tér ki – a zürichi bányaipari cégek forgalma 2014-ben meghaladta a 261 milliárd dollárt, vagyis nagyobb volt, mint a svájci város világhírű bankszektorának teljesítménye. Másik példa a világ egyik legjelentősebb gazdasági tömörülése, az Oszaka/Keihansin városrégió, ahol 31 Forbes-cég központja volt található. Ezeknek a cégeknek az összesített forgalma mintegy 435 milliárd dollár volt, miközben a Bentonville (Arkansas) székhelyű Wal-Mart Stores diszkontáruházlánc önmagában is 476 milliárd dollár forgalmat produkált. Az említett aszimmetriák miatt a napjainkban készített legtöbb városrangsor torzított képet ad a városok pozíciójáról a globális gazdaságban, ezért szükséges lehet egy új megközelítés alkalmazása. Jelen tanulmány első (empirikus) felében rangsorolom a világgazdaság irányításában meghatározó szereppel rendelkező városokat, második felében pedig bemutatom azokat a városokat (városrégiókat), amelyek – figyelembe véve a jelenlegi iparági trendeket – a közeljövőben a globális gazdaságirányítás potenciális magterületei lehetnek. A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján... 119 Adatok és módszerek Az elemzés alapját a Forbes The 2006 Global 2000 és a The 2014 Global 2000 rangsor je - lenti (http://www.forbes.com/global2000/list/), amelyek a világ 2000 legnagyobb tőzsdei cégét tartalmazzák. A cégek négy jellemző pénzügyi paraméteréből (forga - lom, profit, eszközök, piaci érték) komplex mutatót alkottam, az irányítás és ellen - őrzés indexet (IEI), amelynek módszertani kérdéseit részletesen a Tér és Társa - dalom folyóirat 2013/2. számában mutattam be (Csomós 2013). A kettő s jegyzésű vállalatok kérdése A Forbes The Global 2000 összesen 2000 tőzsdei céget rangsorol. Természetesen az lenne a logikus, ha a 2000 céghez 2000 cégközpont tartozna, azonban ez nem így van. A kettős jegyzésű vállalatok (dual-listed company – DLC) ugyanis – bár hivatalosan egy cégnek számítanak – valójában két különálló, egymástól többékevésbé független cégből állnak, amelyeket két, földrajzilag elkülönülő cégközpontból irányítanak és más-más tőzsdén is jegyeznek. A kettős jegyzésű vállalatok általában olyan cégösszeolvadások eredményeként jöttek létre, amikor közel azonos méretű vállalatok stratégiai megfontolások miatt döntöttek a közös működés mellett, leginkább azért, mert a riválisokkal csak összefogva tudták felvenni a versenyt. A Forbes összesen hét ilyen vállalatot rangsorol a világcégek között, ezért a cégközpontok száma valójában 2007 (1. táblázat). A kettős jegyzésű vállalatok esetében – mivel jellemzően közel azonos méretű cégekről van szó – a pénzügyi adatokat 50-50%-os arányban osztottam meg a társcégközpontok között. 1. táblázat: A Forbes The 2014 Global 2000 által rangsorolt kettős jegyzésű vállalatok Dual-listed companies according to Forbes The 2014 Global 2000 O O \ O \´ \´ ¬  \´¦*¯ ´¢ *    ¦*¯ ´¢ *  * µ= ½ ³ ³¦*¯ ´¢ * ³* µ= ½ ¬¦ ¬¦¦*¯ ´¢ * ¬¦*  ³ ¯ ¯¯ ´ ³ ¯¦*¯ ´¢ *  ¦*¯ ´¢ *  ¬ \ \ \¦*¯ ´¢ * \*  ³ 120 Csomós György Területi lehatárolás A kutatás egyik sarkalatos pontja az elemzési szempontoknak megfelelő „város” értelmezése, vagyis a városok területi lehatárolása. Mivel a kutatás során Friedmann (1986) világváros-hipotézisét tekintettem kiindulási pontnak, a cégközpontvárosokat nem önálló egységekként kezeltem, hanem városrégiókba rendeztem. Így például New York a hivatalosan New York–Newark–Bridgeport, NY–NJ–CT–PA Combined Statistical Area néven említett New York városrégiót fedi le, amely 34 493 km2-es kiterjedésével a legnagyobb városrégió a világon. A Forbes The 2014 Global 2000 által rangsorolt cégek közül 105-nek a központja található a New York városrégióban, azonban – mint az az 1. ábrán is látható – New York City csak 54 cégnek ad otthont, 51 cég viszont a városrégió 39 kisebb-nagyobb városában található. Az elemzésben az Egyesült Államokban található városrégiókhoz (metropolitan area) hasonlóan definiáltam a világ más városrégióit (tehát a friedmanni értelemben vett világvárosokat). Ennek a területi lehatárolásnak a szellemében pl. Oszaka/Keihansin megegyezik a teljes Keihansin városövezettel, amely Oszaka mellett magában foglalja többek között Kiotót és Kobét is, a Köln/Rajna–Ruhr városrégió Köln mellett olyan nagyvárosokat ölel fel, mint Düsseldorf, Essen vagy Leverkusen, míg a közel 1800 településből álló Párizs városrégió szinte teljesen megegyezik az Île-de-France régióval. A területi lehatárolás e sémája alól az egyetlen jelentősebb kivételt Kína jelenti, ahol a városrégiók definiálása több ok miatt is problémába ütközik. Egyrészt a városnövekedéssel foglalkozó kínai geográfia a nagyvárosokat többnyire 1. ábra: New York városrégió cégközpontvárosai (2014) Headquarters of global companies in the Greater New York area A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján... 121 önálló egységként vizsgálja (Tan, Liu, He, Ming, Tang 2014), másrészt a közigazgatás már eleve létrehozott egy területi lehatárolást. Kínában a városhierarchia csúcsán négy közvetlenül ellenőrzött város áll, amelyeket – legalábbis hierarchiaszempontból – 15 szubprovinciaszintű város és 283 prefektúraszintű város követ.2A prefektúraszintű város azonban roppant bonyolult területi egység, tulajdonképpen nem is egyszerű város, hanem megyék, városok, falvak, illetve saját kerületek összessége. Egy példán levezetve: a Henan provinciában található Jiaozuo prefektúraszintű város négy önálló kerületből (a város ténylegesen beépített területeiből), valamint két megyei szintű városból és négy megyéből áll. Ez utóbbiakban pedig sok kisebb-nagyobb falu fekszik. Jiaozuo területe 4071 km2, lakossága pedig 3,5 millió fő volt 2014-ben. Az elemzésben a prefektúra szintű városokat tekintettem a kínai városok alapvető területi egységének, mivel ezek – szemben pl. a megyei területi egységekkel – már nem tagozódnak be magasabb területi egységekbe, azaz egy prefektúraszintű város nem része egyetlen szubprovinciaszintű városnak sem. A városok rangsorolása a világgazdaságra gyakorolt irányító és ellenőrző funkció alapján 2006-ban a Sassen által globális városnak nevezett városok álltak az irányítás és ellenőrzés index alapján felállított rangsor élén, New York viszonylag jelentős fölényével (2. táblázat). Továbbá 2006-ban a vezető gazdaságirányító városok döntően a fejlett országokból kerültek ki, a kivételt csak két kínai város, Peking és Hongkong jelentette (bár az utóbbit, mint de facto önálló városállamot, sokan a fejlett államok csoportjába sorolják). Sassen (2001) úgy látta, hogy a rohamosan fejlődő és erősödő Kína az 1990-es években Hongkongon keresztül csatlakozott a világgazdasághoz, és Hongkong mint a hatalmas kínai gazdaság „kapuvárosa” a jövőben könnyen felzárkózhat a globális városok csoportjához. Az index viszont azt mutatja, hogy Hongkong világgazdasági pozícióját beárnyékolja Peking erősödése. A kínai főváros ugyanis nemcsak nemzetközi viszonylatban vált befolyásos gazdaságirányító központtá (ez elsősorban Hongkong - ra jellemző), hanem a hatalmas belföldi piacon is, megelőzve Hongkong ot, Sanghajt és a Gyöngy-folyó torkolatának nagyvárosait is (Chen, Chen 2014; Lai 2012; Timberlake, Wei, Ma, Hao 2014). Ezt világosan tükrözi, hogy amíg Peking 2006-ban a 19. helyen állt a rangsorban, addig 2014-ben már a második (2013-ban még csak harmadik) volt, megelőzve a globális városnak nevezett Tokiót, Londont és Párizst. Ennek oka alapvetően abban keresendő, hogy a kínai kormányzat ellenőrzése alatt álló stratégiai jelentőségű óriásvállalatok (különösen az olajipari és építőipari cégek, valamint a vállalati hitelezést is folytató kereskedelmi bankok) központjai szinte kivétel nélkül Pekingben találhatók (erre részletesen a későbbiekben térek ki). Ezzel szemben Sanghaj és különösen Hongkong sokkal 122 Csomós György tágabb teret biztosít a magánszférának, ám a magántulajdonban álló cégek mérete (pénzügyi teljesítménye) nem vetekedhet az állami óriásokéval. A 2014. évi rangsorban persze nem csak kínai városok képviselik a feltörekvő gazdaságokat. Oroszország fővárosa, Moszkva sajátos átmenetet mutatott a fejlett és fejlődő világ között: bár viszonylag magas indexértéke miatt a rangsor élcsoportjába került (12. helyezés), döntően az energiaszolgáltató, energiaés bányaipari vállalatai révén, azonban más szektorokhoz tartozó (különösen a fogyasztást kiszolgáló) jelentős cégekkel viszont alig rendelkezett. A trendek alapján amíg az észak-amerikai, japán, nyugat-amerikai városok 2006 és 2014 között jellemzően 15-25% közötti gyengülést mutattak, addig a feltörekvő gazdaságok metropoliszai akár 100-150%-os növekedést is elérhettek (2. ábra). A kínai városok viszont még ezen is túltettek: Peking irányító funkciója 2. táblázat: A vezető városok irányítás és ellenőrzés indexei (IEI) 2006-ban és 2014-ben Leading cities according to the index of command and control functions in 2006 and 2014 ] 9::; 9:?B T \ JVJ T \ JVJ ÄÅ ´ #ÄÅ ´ #  ½ #¦ ¢! # * ´¢ # ½ # ¦ ¥  #* ´¢ #  ¬ #¦ ¥  # ¥   ´ #¥   ´ # µ ´ #Æ ´ # £  ¡  # µ=¢ #  µ=¢ #¬ ¢!<¬ # ¯  ´ # ¬ # Æ ´ #µ ´ # ¬ ´ #³ ° # ¯ ´ #¯  ´ # ¢  #£  ¡  #  ¢ # ¢ # ³  #¬ ´ # ³   #³  # ° ½ #   # ¦ ¢! #³   #  ´ #¢  # ³ ´ #³ ´ #    #  # ´ ´¢ # ´ # ¡ ½ #¡ ¢! # ¬ ¢!<¬ # ´ #  9Aڛ ;@F@99Aڛ ;?F?> g ?::F::g ?::F:: A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján... 123 400% felett bővült, Sanghajé 630%-kal, a Gyöngy-folyó deltájának központjában, Sencsenben viszont egészen elképesztően, közel 800%-os mértékben növekedett a gazdaságirányító funkció. Már rövid távon is prognosztizálható a kínai városok további erősödése, illetve számuk gyarapodása, a globális gazdaságra gyakorolt hatásuk azonban kérdéses (Kotkin 2014). A fejlett világ vezető városainak többsége folyamatosan veszített indexértékéből, a 2014-ben is élen álló New York például többet, mint a nyolcadik helyen álló Szöul teljes indexértéke. Ez elsősorban a pénzügyi szektor igen komoly gyengülésére vezethető vissza. Ugyanakkor New York az egyik legösszetettebb gazdasági szerkezettel rendelkező város (amelyhez csak Tokió, Párizs, London és Szöul gazdasági struktúrája mérhető), pozícióját döntően befolyásolja világviszonylatban is kiemelkedő méretű médiaszektora (pl. a News Corp., Time Warner, Viacom, Thomson Reuters, CBS cégekkel) és gyógyszeripara (pl. a Pfizer, Johnson & Johnson, Merck & Co., Bristol-Myers Squibb cégekkel). Mint a 2. táblázatban látható, a Köln–Düsseldorf központú Rajna–Ruhr és különösen az Amszterdam–Rotterdam központú Randstad városrégiók veszítettek sokat 2006-os értékükből. Jelentős különbség azonban, hogy amíg az előbbi esetében az energetikai cégek (RWE, E.ON) szenvedtek el hatalmas veszteségeket, addig az utóbbi esetében a pénzügyi szervezeteket roppantotta össze a 2007–2008-as pénzügyi válság (az ABN AMRO és a Fortis Bank meg is szűnt). Randstad gazdas ági erejét tovább csökkentette, hogy a világ második legnagyobb repülőgépgyár - tója, az Airbus 2013-ban elhagyta a városrégiót (bár anyacége, az EADS továbbra is Leidenben maradt) és Franciaországba, a Toulouse melletti Blagnacba költözött. A fejlett országok vezető városai közül mindenképpen ki kell emelni Washingtont, Houstont és Zürichet, hiszen mindhárom város speciális esetnek számít. Az index szerint Washington mutatta a legnagyobb mértékű növekedést, amelynek oka egyértelműen a Fannie Mae és a Freddie Mac cégek kiugró teljesítményében keresendő. 2014-ben a két ingatlanhitelező cég összesen közel 2. ábra: A vezető városok irányítás és ellenőrzés indexeinek (IEI) változása 2006 és 2014 között Changing index values of command and control functions of leading cities between 2006 and 2014 130 Csomós György cégek, bankok határozzák meg, mellettük viszont egyre több a relokáció révén megjelenő transznacionális vállalat. Az 1990-es évek elejétől növekedett azoknak a fejlődő világból érkező, majd Londonban megtelepedő, jellemzően alapanyag-ipari és bányaipari vállalatoknak (mint pl. az orosz EVRAZ és Polyus Gold, a chilei Antofagasta, az indiai Vedanta Resources, a kazah Kazakhmys) a száma, amelyek a London által kínált pénzügyi előnyök miatt helyezték központjukat a brit fővárosba (Coulson 2011).7A 2000-es évek közepétől újabb relokációs folyamat indult el: az adóoptimalizáció miatt jelentős potenciált képviselő cégek hagyják el az Egyesült Államokat és cserélik amerikai cégközpontjaikat londonira (vagy dublinira). A legnagyobbak közül 2012-ben a Chicagóban bejegyzett Aon biztosító érkezett Londonba, 2013-ban pedig a Liberty Global (korábban Englewood, Colorado) tette át a székhelyét a brit fővárosba (Business Insider 2014b), és további vállalatóriások tervezik a relokációt. 2013ban a világ harmadik legnagyobb gyógyszeripari cége, a New York-i Pfizer tett közel 100 milliárd USD értékű ajánlatot a ranglista 10. legnagyobbjára, a londoni AstraZenecára, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy központját a sokkal kedvezőbb brit társasági adókulcsok miatt Londonba helyezi.8Ez a kezdeményezés végül meghiúsult. Párizs és London világgazdasági irányító és ellenőrző funkcióját tehát messze eltérő gazdasági folyamatok mozgatják, a két város globális pozíciójából levonható következtetések alapján mindkét esetben sikeresek, és éppen ezek a különbségek teszik a megarégiót a világgazdaság egyik fókuszterületévé. Összefoglalás Az elmúlt közel fél évszázadban, de alapvetően John Friedmann 1986-ban publikált világváros-hipotézisének megjelenésétől kezdve, különösen népszerűvé vált a világgazdaság vezető városait a multinacionális vagy transznacionális vállalatok koncentrációja, teljesítménye alapján rangsorolni, valamint különböző hierarchikus csoportokba sorolni. Az Egyesült Államokból, illetve az Egyesült Királyságból az 1980-as években elindított neoliberális gazdaságpolitika azonban jelentős változásokat hozott: a posztindusztriális gazdaságokban a pénzpiacok szerepe nagyságrendekkel fontosabbá vált a materiális termelésnél. Az 1990-es évektől, elsősorban Saskia Sassen globálisváros-elméletének (Sassen 1991) hatására, a világvárosokkal foglalkozó kutatók mindinkább a pénzügyi szektor jelentősége alapján rangsorolták a városokat. Ez a megközelítés azt eredményezte, hogy a korábban a rangsorok élén álló, anyagi termeléssel foglalkozó, világviszonylatban is meghatározó multinacionális vállalatóriásokkal rendelkező városok elvesztették jelentőségüket, legalábbis e kutatások szempontjából. Mindez ellentmondásos helyzetet eredményezett, mivel a városok globális gazdaságban betöltött szerepét egysíkúan mutatta be. A Globalization A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján... 131 and World Cities Research Network például messze előkelőbb pozícióba helyezi a világgazdaság irányításában betöltött funkciója alapján egyébként nem különösebben kiemelkedő Dubajt (Alfa+ hierarchiaszintű város), mint a világ egyik legnagyobb gazdasági tömörülésének számító Szöult (Alfa–). A Friedmann-féle világváros-megközelítés alapján azonban egészen más dimenzióba helyezhető a két város: a közel 1300 milliárd dollár összesített forgalommal rendelkező 53 világcégnek otthont adó Szöul, a világgazdaság egyik vezető irányító központja áll szemben a 16 milliárd dollár összesített forgalommal rendelkező hat világcéget (vagy inkább regionális viszonylatban meghatározó céget) felvonultató Dubajjal. Ebből – a napjainkban kevésbé vizsgált – megközelítésből tehát a mérleg nyelve egyértelműen Szöul felé billen. Az elemzésemben visszatértem a Friedmann-féle világváros-hipotézis kiindulópontjaihoz, és a multinacionális vállalatok teljesítménye alapján vizsgáltam meg a városok pozícióját az irányítás és ellenőrzés index alapján. Elemzésem szerint New York, London, Tokió és Párizs világgazdasági irányító funkciója az elmúlt évtizedben kisebb-nagyobb mértékben meggyengült ugyan, ám ezek a városok továbbra is a városhierarchia élén állnak. A globális városok közé – legalábbis az irányító és ellenőrző funkciókban – mindössze Peking tudott beékelődni, amely erejét tekintve 2014-ben már megközelítette a vezető helyen álló New Yorkot is. A világgazdasági változásokat, különösen az Európát és Észak-Amerikát ért 2007–2008-as pénzügyi-gazdasági sokkot, úgy tűnik, a feltörekvő gazdaságok kevéssé tudták kihasználni: a vezető gazdaságirányító városok között kizárólag Moszkva, illetve Peking és Sanghaj szerzett pozíciókat. A világgazdaságban jelenleg három jelentősebb zóna formálódik: az irányító funkciókban Kelet-Ázsiában Tokió felől Peking irányába mutatható elmozdulás, Észak-Amerikában a San Francisco-öböl városainak gazdasági ereje növekszik dinamikusan, azonban Európában London és Párizs pozíciója megingathatatlannak látszik. Ezeket a folyamatokat – eltekintve Európától – döntően iparági konjunktúrák mozgatják, ám azok tartóssága kérdéses. Köszönetnyilvánítás A tanulmány elkészítését a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja támogatta. Jegyzetek 1 A Globalization and World Cities Research Network (GaWC) nevű kutatóhálózatot 1998-ban alapította Peter J. Taylor, a Loughborough University (Loughborough, Leicestershire) professzora azzal a céllal, hogy a világvárosokkal foglalkozó nemzetközi kutatásoknak egy min- 132 Csomós György denki számára elérhető közös felületet biztosítson. A GaWC nemcsak különböző rangsorokat készít, de lehetőséget biztosít a rangos folyóiratokban megjelenő tudományos cikkek még nem publikált változatának elhelyezésére is GaWC Research Bulletin néven. 2 A kínai urbanizációs folyamatokról, illetve a kínai városról részletesen lásd Enyedi (2007) tanulmányát. 3 A kínai gazdaság bővülésének mértékét jól jelzi, hogy mindössze nyolc év alatt (2006–2013) a GDP-je 3,4-szeresére növekedett, és 2010-ben Japánt megelőzve a nemzetgazdaságok rangsorának második helyére került. A jelenleg is első helyen álló Egyesült Államok ez idő alatt mindössze 1,2-szeres bővülést mutatott, az amerikai GDP növekedése tehát alig egyharmada a kínai gazdaság növekedésének. 4 James Heskett (2014) a Harvard Business School professzora érdeklődve tette fel a kérdést, miután a Facebook elképesztőnek tűnő 19 milliárd USD-ért felvásárolta a WhatsApp Messengert: Mikor hasad ki a következő a dotkom buborék? A válaszok roppant eltérőek: a Business Insider (2014a) például számos bizonyítékot talált arra, hogy a dotkom buborék kipukkadása már a küszöbön áll, míg a Goldman Sachs (2014) éppen ennek ellenkezőjét állította. 5 A Párizs–London megaváros-övezet (Harrison 2015) elsősorban Párizs és London szoros gazdasági kapcsolataira utal és nem a városok fizikai összenövésére. A gazdasági együttműködésben rejlő lehetőségek Anne Hidalgo párizsi alpolgármester szerint azért is fontosak, mert Párizs és London csak együtt veheti fel a versenyt a feltörekvő kínai és brazil városokkal vagy akár Tokióval (The Guardian 2014). 6 Kotkin (2014) szerint London jelenleg a világ leggyorsabban fejlődő technológiai csomópontja. 7 Coulson (2011) ebbe a körbe sorolja a kettős jegyzésű vállalatokat is, azonban míg a fejlődő világból érkező bányaipari vállalatok a menedzsmenttevékenységüket teljes egészében Londonba telepítik, addig a kettős jegyzésű cégek lényegében két stratégiai szempontból összetartozó, valójában jól elkülöníthető vállalatok, közülük csak az egyik központja található Londonban. Az elemzésben az előbbiek egy cégnek, az utóbbiak két különálló cégnek számítanak, és adataik is egy cégként, illetve megosztva lettek figyelembe véve. 8 Az Egyesült Királyságban jelenleg 21%-os társasági adókulcsot alkalmaznak, míg az Egyesült Államokban 35% az adókulcs, mindeközben London mint üzleti központ lényegében azonos szinten áll New Yorkkal. A Pfizer terve, hogy elhagyja az Egyesült Államokat olyan komoly politikai vitát kavart, hogy az Obama-kormány is kénytelen volt foglalkozni vele, sőt ennek nyomán – a cégek jelenlegi fenyegetése helyett – akár tényleges adóreformok is elindulhatnak (Reuters 2014; The New York Times 2014). Irodalom Beaverstock, J. V., Taylor, P. J., Smith, R. G. (1999): A roster of world cities. Cities, 6., 445–458. http://doi.org/c32fvx Business Insider (2014a): Here’s the evidence that the tech bubble is about to burst. http://www. businessinsider.com/evidence-that-tech-bubble-is-at-a-peak-2014-10 (Letöltés: 2014 december 22.) Business Insider (2014b): Britain has become a tax haven for US companies. http://www. businessinsider.com/r-britain-becomes-haven-for-us-companies-keen-to-cut-tax-bills201409 (Letöltés: 2014. december 22.) Business Insider (2015): Google’s ten biggest acquisitions. http://www.businessinsider.com/googlesten-biggest-acquisitions-2015-1 (Letöltés: 2015. február 17.) Chen, K., Chen, G. (2014): The rise of international financial centers in mainland China. Cities, 47., 10–22. http://doi.org/593 Cohen, P. (2010): Lessons from the nationalization nation: State-owned enterprises in France. Dissent, Winter http://www.dissentmagazine.org/article/lessons-from-the-nationalizationnation-state-owned-enterprises-in-france (Letöltés: 2014. november 27.) A világvárosok rangsorolása az irányító és ellenőrző funkciójuk alapján... 133 Coulson, M. (2011): An insider’s guide to the mining sector. An in-depth study of gold and mining shares. 2nd edition. Harriman House Limited, Petersfield Csomós Gy. (2013): A világgazdaság irányító és ellenőrző központjai 2012-ben. Tér és Társadalom, 2., 105–127. Csomós Gy. (2014): Világvárosok a világgazdaság arénájában. Magyar Tudomány, 10., 1211–1223. Csomós, Gy., Derudder, B. (2014). European cities as command and control centres, 2006–11. European Urban and Regional Studies, 3., 345–352. http://doi.org/594 EastAsiaForum (2014): China’s recipe for higher consumption and steady economic growth. http://www. eastasiaforum.org/2014/08/26/chinas-recipe-for-higher-consumptionandstedy-economicgrowth/ (Letöltés: 2014. december 16.) Enyedi Gy. (2007): A kínai város. Tér és Társadalom, 4., 1–20. Erdősi F. (2003): Globalizáció és a világvárosok által uralt tér. Tér és Társadalom, 3., 1–27. Faulconbridge, J. R. (2004): London and Frankfurt in Europe’s evolving financial centre network. Area, 3., 235–244. http://doi.org/ck3436 Financial Times (2015): UK government sells further Lloyds stake. http://www.ft.com/intl/fastft/288072/p ost288072 (Letöltés:2015. március 12.) Forbes (2006): The Global 2000. Special Report. http://www.forbes.com/lists/2006/18/06f2000_TheForbes-2000_Rank.html (Letöltés: 2006. május 23.) Forbes (2014): The Global 2000. The World’s Biggest Public Companies. http://www.forbes.com/ global2000/list/ (Letöltés: 2014. május 17.) Friedmann, J., Wolff, G. (1982): World city formation: an agenda for research and action (urbanization process). International Journal of Urban & Regional Research, 3., 309–344. http://doi.org/dgw49r Friedmann, J. (1986): The world city hypothesis. Development andChange, 1., 69–83. http://doi.org/bnv955 Gál Z. (2010): Pénzügyi piacok a globális térben: A válság szabdalta pénzügyi tér. Akadémiai Kiadó, Budapest Gillis, P. (2014): The big four and the development of the accounting profession in China. Emerald, Bigley Goldman Sachs (2014): Outlook: Within sight of the summit. Goldman Sachs Investment Management Division, New York Haas, J. K. (2007): Economic sociology: An introduction. Routledge, Abingdon Hall, P. (1966): The world cities. Heinemann, London Harrison, J. (2015): Cities and rescaling. In: Paddison, R., Hutton, T. (eds.): Cities and economic change: Restructuring and dislocation in the global metropolis. Sage, London, 38–56. Harvey, D. (2005): A brief history of neoliberalism. Oxford University Press, Oxford Heskett, J. (2014): When will the next dot.com bubble burst? Harvard Business School, http://hbswk.hbs.edu/item/7415.html (Letöltés: 2014. március 27.) IMF [International Monetary Fund] (2014): World economic and financial surveys: World economic outlook database. http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2014/02/weodata/index.aspx (Letöltés: 2014. december 23.) IRI [Economics of Industrial Research & Innovation] (2014): The 2014 EU industrial R&D investment scoreboard. European Commission, Joint Research Centre, Institute for Prospective Technological Studies, Seville http://iri.jrc.ec.europa.eu/scoreboard14.html (Letöltés: 2014. június 8.) Kotkin, J. (2014): The world’s most influential cities. Forbes, augusztus 14. http://www.forbes.com/sites/joelkotkin/2014/08/14/the-most-influential-cities-in-the-world/(Letöltés:2014. augusztus 27.) Krugman, P. (2011): Will China break? The New York Times http://www.nytimes.com/2011/12/19/opin - ion/krugman-will-china-break.html?_r=1 (Letöltés: 2012. március 8.) Lai, K. (2012): Differentiated markets: Shanghai, Beijing and Hong Kong in China’s financial centre network. Urban Studies, 6., 1275–1296. http://doi.org/c7vz62 Lee, E. K. S., Zhao, S. X., Xie, Y. (2012): Command and control cities in global space-economy before and after 2008 geo-economic transition. Chinese Geographical Science, 3., 334–342. http://doi.org/595 Mainelli, M. (2006): Global financial centers: one, two, three ... infinity? The Journal of Risk Finance, 2., 219–227. http://doi.org/596 MasterCard (2008): Worldwide centers of commerce index. MasterCard, Purchase, New York. McCann, L. (2014): International and comparative business: Foundations of political economies. Sage, London 134 Csomós György MGI [McKinsey Global Institute] (2006): From ‘made in China’ to ‘sold in China’: The rise of the Chinese urban consumer. McKinsey & Company, New York MGI [McKinsey Global Institute] (2009): Preparing for China’s urban billion. McKinsey & Company, New York MGI [McKinsey Global Institute] (2013): Urban world: The shifting global business landscape. McKinsey & Company, New York. Pan, F., Guo, J., Zhang, H., Liang, J. (2015): Building a “headquarters economy”: The geography of headquarters within Beijing and its implications for urban restructuring. Cities, 42., 1–12. http://doi.org/597 Pegg, S. (2012): Social responsibility and resource extraction: Are Chinese oil companies different? Resources Policy, 2., 160–167. http://doi.org/d9t6rb Perkins, A.B., Perkins, M.C. (2001): The internet bubble: The inside story on why it burst–and what you can do to profit now. HarperBusiness, New York Reuters (2014): AstraZeneca rejects Pfizer’s take-it-or-leave-it offer. http://www.reuters.com/ article/2014/05/19/us-astrazeneca-pfizer-idUSBREA3R0H520140519 (Letöltés: 2014. november 14.) Sassen, S. (1991): The global city: New York, London, Tokyo. Princeton University Press, Princeton Sassen, S. (2001): The global city: New York, London, Tokyo. 2nd edition. Princeton University Press, Princeton http://doi.org/598 Sassen, S. (2006): Cities in a world economy. 3rd Edition. Pine Forge Press, Thousand Oaks Smith, R. G. (2014): Beyond the global city concept and the myth of ‘command and control’. International Journal of Urban and Regional Research, 1., 98–115. http://doi.org/599 Tan, R., Liu, Y., Liu, Y., He, Q., Ming, L., Tang, S. (2014): Urban growth and its determinants across the Wuhan urban agglomeration, central China. Habitat International, 44., 268–281. http://doi.org/6bb Taylor, P. J., Walker, D. R. F., Catalano, G., Hoyler, M. (2002): Diversity and power in the world city network. Cities, 4., 231–241. http://doi.org/c3pbwd Taylor, P. J. (2004): World city network: A global urban analysis. Routledge, London, New York Taylor, P. J., Ni, P., Derudder, B., Hoyler, M., Huang, J., Lu, F., Pain, K., Witlox, F., Yang, X., Bassens, D., Shen, W. (2009): The way we were: command-and-control centres in the global space-economy on the eve of the 2008 geo-economic transition. Environment and Planning A, 1., 7–12. http://doi.org/frtqvw The Economist (2009): The state and the economy: France. Back in the driving seat. http://www. economist.com/node/13279527 (Letöltés: 2015. február 9.) The Guardian (2014): London and Paris: we could soon be part of the same conurbation by Anna Hidalgo, deputy mayor of Paris. http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/jan/23/londonparis-soon-same-conurbation (Letöltés: 2015. február 12.) The New York Times (2014): Pfizer proposes a marriage with AstraZeneca, easing taxes in a move to Britain. The New York Times, http://dealbook.nytimes.com/2014/04/28/pfizer-proposes-amarriage-and-a-move-to-britain-easing-taxes/?_r=0 (Letöltés: 2014. november 19.) The World Bank (2015): Final consumption expenditure, etc. (% of GDP). http:// data.worldbank.org/indicator/NE.CON.TETC.ZS (Letöltés: 2015. február 3.) Timberlake, M., Wei, Y.D., Ma, X., Hao, J. (2014): Global cities with Chinese characteristics. Cities, 41, Part B, 162–170. http://doi.org/6bc UN-HABITAT (2011): The global urban economic dialogue series: The economic role of cities. United Nations Human Settlements Programme, Nairobi Vitali, S., Glattfelder, J.B., Battiston, S. (2011): The network of global corporate control. PLoS ONE, 6, 10, e25995 http://doi.org/dt9k96 Zsibók Zs. (2010): Gál Zoltán: Pénzügyi piacok a globális térben: A válság szabdalta pénzügyi tér. Tér és Társadalom, 4., 327–331. Z/Yen Group (2014): The Global Financial Centres Index 15. London, Z/Yen Group