Funkcinių stilių terminai

Kazimieras ŽUPERKA A FUNKCIONÁLIS STÍLUSOK TERMINOLÓGIÁJA Nyelvészeti terminusaink közül kevés változik annyira, mint a funkcionális stílusok elnevezései. A változatosság oka, hogy a stílushatárokat eltérően értelmezik, az elnevezéssel nem ugyanazt a stílusjegyet kívánják kifejezni (a használat megszokott szféráját, a nyelv jellegzetes hangnemét vagy hasonlót), továbbá más nyelvekben használatos megfelelő terminusok és egyéb tényezők. A funkcionális stílusok terminusai talán először 1964-ben jelentek meg a litván nyelvről szóló szakirodalomban, J. Palionis „Bevezetés a litván irodalmi nyelv történetébe” című művében. Itt az „irodalmi nyelv fő stílusait” sorolja fel, amelyeket rendszerint más nyelvek kutatói is megkülönböztetnek: 1) szépirodalmi, 2) tudományos, 3) publicisztikai, 4) hivatalos iratok (vagy hivatali) és 5) mindennapi társalgási (vagy köznapi beszélt) stílus (Palionis 1964:14). Ez a széles körben elterjedt osztályozás a litván irodalmi nyelv stiláris differenciálódásának tárgyalására szolgál. A könyvecskében a litván írott nyelv régi korszakának, a 16–17. századnak a stílusait is megkülönböztetve és elnevezve találjuk: egyházi-könyvnyelvi, hivatalos iratok (hivatali) és szépirodalmi (14–15. o.). A szerző később kissé módosította, pontosította ezeket a terminusokat: hivatalos-hivatali, szépirodalmi, vagy belletrisztikus (Palionis 1967:17–18), egyházi, hivatali (Palionis 1979:16). 1965-ben jelent meg a litván nyelvi stilisztika megteremtőjének, J. Pikčilingisnek az összeállításában „A gyakorlati litván nyelvi stilisztika programja”, amely a mai litván nyelv funkcionális stílusainak rendszerét mutatta be. A következő stílusneveket használja: szakmai „(újsághírek, szolgálati levelek, dokumentumok nyelve stb.)”, tudományos, publicisztikai, művészi-irodalmi és beszélt nyelvi stílus (Pikčilingis 1965:8). A szerző későbbi munkáiban néhány terminust pontosított: hivatalos szakmai, művészi belletrisztikus (vagy egyszerűen belletrisztikus), mindennapi-köznyelvi, vagy beszélt nyelvi stílus (Pikčilingis 1971:286–331; 1974:9–10). A litván nyelvészek többsége a nyelv stiláris differenciálódásáról vagy stiláris rendszeréről írva az említett öt funkcionális stílust sorolja fel. A. Rasimavičius stilisztikai programjában csak négy stílus szerepel; a szépirodalmi stílust külön említi: „Funkcionális 26 nyelvi stílusok: hivatalos szakmai, publicisztikai, tudományos, mindennapi-köznyelvi. A szépirodalmi (belletrisztikus) stílus sajátossága” (Rasimavičius 1980:106). Már több évtizede folyik a vita arról, hogy a szépirodalmi stílus (stílusok) beletartozik-e a köznyelv funkcionális stílusrendszerébe. Az ellentétes nézeteket a következő megközelítés közelíthetné egymáshoz. A szépirodalomban köznyelvet használnak, ezért ha elismerjük e nyelv funkcionális stílusokra való felosztását, következetesnek tűnik azt is elismerni, hogy a szépirodalmi művek stílusa mint a n y e l v h a s z n á l a t á n a k egy bizonyos módja a köznyelv stiláris változata. Másrészt művészi sajátossága és különleges, esztétikai funkciója miatt ez a stílus nemcsak a nyelv funkcionális stílusaihoz, hanem a művészet (a valóság művészi ábrázolásának) rendszeréhez is tartozik. Kadangi klausimas, kiek (funkcinių) stilių esama lietuvių kalboje (žr. Župerka 1985:55—60), tiesiogiai nesusijęs su šio rašinio tema, tai grįžkime prie minėtųjų penkių stilių terminų. A tudományos és a publicisztikai stílust minden litván nyelvész ugyanazon a néven nevezi, a másik három stílus elnevezése azonban nagyon változatos. Ez a sokféleség különösen jól látható a következő, időrendben közölt idézetekből (a nyelvészeknek azokból a munkáiból idézzük a három stílus változó elnevezéseit, amelyek mind az öt stílus nevét megadják): hivatalos iratok (vagy hivatali), mindennapi társalgási (vagy köznapi beszélt), szépirodalmi (Palionis 1964:14); dalykinis, šnekamosios `kalbos, meninis-literatūrinis (Pikčilingis 1965:8); kanceliarinis, “šnekamoji ir apskritai buitinė kalba”, beletristinis (Ambrazas 1967:147); hivatalos szakmai, mindennapi-köznyelvi, vagy beszélt nyelvi, művészi belletrisztikus (Pikčilingis 1971:286—331); dalykinis, buitinis, beletristinis (Šoblinskas 1973:11); oficialusis dalykinis, kasdienis, grožinis (Savukynas 1977:18—19); oficialusis dalykinis, kasdieninis buitinis, grožinis (Župerka 1977:15); dalykinis, buitinis, meninis (Sirtautas 1982:59; 1988:185); közigazgatási, köznyelvi, művészi (Župerka 1983); kanceliarinis, buitinis, grožinis (Krinickaitė 1984:33); hivatalos, köznyelvi, belletrisztikus (Grumadienė 1985); kanceliarinis, buitinis, beletristinis (Palionis 1985:21); 27 kanceliarinis, šnekamasis, beletristinis (Šoblinskas 1987:175); oficialusis dalykinis, arba kanceliarinis, buitinis šnekamasis, arba kasdieninio pašnekesio, beletristinis (Palionis 1989:28–30); kanceliarinis, buitinis, meninis, arba grožinis (Gaivenis, Keinys 1990:67, 192). Más országok nyelvészei által használt stílusmegnevezések (valamint a megkülönböztetett stílusok száma) szintén változatosak; egyebek mellett azért is, mert a stílusokat eltérő alapokon különítik el (lásd Pikčilingis 1971:280–281; Rozenbergas 1976:26–27; Mistrykas 1985:419–423). A litván nyelvészek nem terjesztettek elő eredetibb, újabb stílusosztályozást, alapvetően egyetlen stílusfelosztási sémára támaszkodnak, de nehéz legalább két olyan nyelvészt találni, akik pontosan ugyanazokat a stílusmegnevezéseket használnák. A terminusok szinonímiája, mint ismeretes, nem kívánatos: zavart kelt, és akadályozza a tudósok közötti kommunikációt. Próbáljuk hát megvizsgálni a változó terminusok pontosságát. Az ügyiratok, dokumentumok és törvények stílusát öt különbözőképpen nevezik: hivatalos-ügyviteli, hivatalos, ügyviteli, kancelláriai, közigazgatási. (Itt és a továbbiakban mellőzzük azokat a stílusmegnevező szerkezeteket, amelyek főnévi birtokos esetű főnévvel állnak: hivatalos iratok, szépirodalom, beszélt nyelv, mindennapi társalgás stílusa. Ezeket nem valódi, a stílus típusát megnevező terminusoknak tekinthetjük, hanem csupán a stílus használati területét leíró szerkezeteknek.) Az hivatalos-ügyviteli stílus szókapcsolat az orosz официальный-деловой стиль terminus szó szerinti tükörfordítása. Ez a meglehetősen hosszú, háromszavas terminus kényelmetlen (a többszavas terminusok inkább részleges, fajfogalmak megnevezésére volnának alkalmasak, például alstílusokéra; vö. ismeretterjesztő stílus), továbbá a jelzők jelentésviszonya is kétségeket ébreszt: amikor azt mondjuk, hogy hivatalos-ügyviteli stílus, úgy tűnik, léteznie kellene hivatalos nem ügyviteli vagy nem hivatalos ügyviteli stílusnak is, de ilyen stílusokról nem esik szó. A stílus szóval a két jelző közül bármelyik önmagában is használatos: csak hivatalos vagy csak ügyviteli. Az első inkább a szóban forgó szféra szövegeinek hangnemét jellemzi (talán némileg magát a használati szférát is), a második pedig a tartalom és a kifejezésmód tárgyszerűségét. Mindkét szókapcsolat többes számban is előfordul: hivatalos stílusok, ügyviteli stílusok. Mindkét esetben, úgy tűnik, három nagy szféra – a közigazgatás (irányítás), a tudomány és a tömegtájékoztatás – nyelvhasználatára gondolnak. Az e terület szövegeinek stílusára leginkább elterjedt elnevezés alighanem a következő: 28 kancelláriai. A cseh és szlovák stilisztikák mintájára én hoztam forgalomba a közigazgatási stílus terminust (a kancelláriai melléknévvel kifejezett fogalom túl szűknek tűnt); vö. a közigazgatási nyelv (Piročkinas 1990), közigazgatási iratok (Kniūkšta 1993:3) szókapcsolatokkal. A gond az, hogy az e melléknévvel kifejezett fogalom terjedelmét nem értelmezik egységesen. J. Palionis (1967:17–18; 1979:92) a kancelláriai stílus változataiként különíti el a közigazgatásit és a jogit (vagyis a közigazgatási stílust szűkebb, fajfogalomként értelmezi). P. Kniūkšta másképp látja az e szavakkal kifejezett fogalmak viszonyát (1993:3): „Hasonló jelentésben [azaz a kancelláriai nyelv, ügyiratok nyelve értelmében – K. Ž.] használatos a közigazgatási nyelv szókapcsolat is, de a kancelláriai írásbeliség nyelve mellett magában foglalja e terület beszélt nyelvét, részben pedig a jog írott és beszélt nyelvét is”. Én magam a közigazgatási stílus terminust tágabb fogalomként használom, és e stílusnak legalább három alstílusát különítem el: kancelláriait (azaz az ügyiratok nyelvét), jogit (a törvények és a bíróságok nyelvét) és diplomáciait (a diplomáciai szövegek nyelvét)1 A beszélt nyelv (mindennapi társalgás) stílusát szintén öt terminussal írják le: mindennapi társalgási, mindennapi, társalgási, társalgási-beszélt, beszélt. A háromszavas terminusok, a mindennapi társalgási stílus és a társalgási-beszélt stílus kényelmetlenek, ráadásul jelentésük szempontjából pontatlanok is: azt a benyomást keltik, mintha a terminus megalkotója az első jelzőt nem tartotta volna eléggé pontosnak, ezért egy másodikkal pontosította volna. B. Savukyno javaslata, a mindennapi – amelyből hiányzik az -inis képző – kilóg a stílusterminológia egészéből. De nem ez a legfontosabb. Kérdéses, hogy célszerű-e a stílust mindennapinak vagy mindennapinak nevezni; a szó jelentése mintha egy nem létező ünnepnapi stílussal való szembeállítást sugallna. A leggyakrabban használt szókapcsolat alighanem a társalgási stílus. Kifogástalan: megnevezi a használat legfontosabb szféráját, valamint az e stílus szövegeire jellemző tartalmat. A beszélt stílus, úgy tűnik, valamivel tágabb fogalmat jelöl, és élesebben áll szemben az írott stílusokkal (vö. a szótárak alapvető stilisztikai szembeállítását és stilisztikai minősítéseit: írott, beszélt), az alacsonyabb, kötetlenebb beszédhangnemet és a jellegzetes megnyilvánulási formát jelöli. Egyébként a beszélt stílus nem azonosítható a beszélt nyelvvel; e két terminus jelentése 1 A közigazgatási stílus terminust a tárgyalt stílus fő megnevezéseként J. Palionis is használta egy orosz nyelvű tudományos előadásban (úgy tűnik, ő is a cseh stilisztikai hagyományhoz igazodva): „Административным (иначе еще называемым официально-деловым, канцелярским) стилем” (Palionis 1986:13). 29 és használata, legalábbis a nyelvészek munkáiban, többé-kevésbé megszilárdult. A szépirodalom stílusát így nevezik: művészi-irodalmi, művészi szépirodalmi, művészi, szépirodalmi, irodalmi. A két jelzőből álló szókapcsolat miatt itt is érvényesek a korábban elmondott megjegyzések. Talán a legelterjedtebb a szépirodalmi stílus kifejezés. Helyénvalósága kétséges, mivel a szépirodalom nálunk és a szomszédos nyelvekben rendszerint csak a prózát jelenti, itt viszont általában a nyelv szépirodalmi használatának módjára gondolunk (tehát a költészetre is!). Első pillantásra talán a irodalmi stílus kifejezés tűnik a legmegfelelőbbnek (vö. szépirodalom, szépirodalmi mű). Ezt a szókapcsolatot J. Pikčilingisnél (1971:283, 284) is megtaláljuk, aki egyébként rendszerint a művészi szépirodalmi (vagy egyszerűen szépirodalmi) stílus kifejezést használta. A irodalmi melléknév a legnyilvánvalóbban jelzi a kapcsolatot e stílus legfontosabb szférájával. Némi kétség merül fel amiatt, hogy a stílusfajtákat megjelölő melléknevek szokásos szókapcsolatokat alkotnak a nyelv főnévvel (hivatalos nyelv, köznyelv, irodai nyelv stb.; hiszen a stílus elsősorban a nyelvhasználat módja), a irodalmi nyelv szókapcsolat viszont nem szokásos. Eközben nem találok kifogást a kevéssé elterjedt művészi stílus kifejezés ellen (vö. művészi nyelv). Következtetések. Az lenne a legelfogadhatóbb, ha a stílusok terminusainak egészében a mellékneveket (jelzőket) azonos szempont szerint választanánk meg, például a jellemző használati szféra alapján. A litván nyelv funkcionális stílusait mindeddig viszonylag kevéssé kutatták; a különböző stílusok szövegeinek alapos vizsgálata lehetővé tenné a stílusok határainak pontosabb meghatározását, és egyúttal a stílusterminológia pontosítását is. A stílusok gyorsabban változnak, mint a nyelvi szintek (még a szókincsnél is gyorsabban). Például az utóbbi néhány évben, a független sajtó kialakulásával, a lapok nyelve szemünk láttára távolodik a hivatalos nyelvtől. Ez a fejlődés is arra késztet, hogy folyamatosan pontosítsuk a stílusok osztályozását és terminológiáját. Rövidítések Ambrazas 1967 – Ambrazas V. Dabartinės lietuvių kalbos sintaksės raidos klausimai // Lietuvių kalba tarybiniais metais. V., 1967. Gaivenis, Keinys 1990 – Gaivenis K., Keinys S. Kalbotyros terminų 2 Žr. Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. V., 1972. P. 76; Tarptautinių žodžių žodynas. V., 1985. P. 66; dar plg. Timofejevas L., Vengrovas N. Literatūros mokslo terminų žodynėlis. K., 1961. P. 29; Sierotwiński S. Słownik terminów literackich. Wrocław [...], 1986. S. 39; Latviešu valodas vārdnīca. Rīga, 1987. 1pp. 126; Советский энциклопедический словарь. М., 1987. С. 123. 30 žodynas. K., 1990. Grumadienė 1985 – Grumadienė L. Miért csípik meg a darazsak a városlakókat? // Literatūra ir menas. 1985. március 8. Kniūkšta 1993 – Tanácsok a hivatali nyelvhasználathoz/ Felelős szerkesztő: P. Kniūkšta. V., 1993. Krinickaitė 1984 – Krinickaitė S. A nyelvek kifejezésmódjának sajátosságai. V., 1984. Mistrik 1985 – Mistrik J. Štylistika. Bratislava, 1985. Palionis 1964 – Palionis J. Bevezetés a litván irodalmi nyelv történetébe. V., 1964. Palionis 1967 – Palionis J. A litván irodalmi nyelv a XVI–XVII. században. V., 1967. Palionis 1979 – Palionis J. A litván irodalmi nyelv története. V., 1979. Palionis 1985 – Palionis J. A nyelvtudomány alapjai. V., 1985. Palionis 1986 – Палёнис И. A „köznyelvi norma és funkcionális stílusok” probléma aktualitásáról // Общелитературный язык и функциональные стили. Vilnius, 1986. Palionis 1989 – Palionis J. Bevezetés a litván írott (irodalmi) nyelv történetébe. V., 1989. Pikčilingis 1965 – A gyakorlati litván nyelvi stilisztika programja/ Összeállította J. Pikčilingis. V., 1965. Pikčilingis 1971 – Pikčilingis J. A litván nyelv stilisztikája. V., 1971. I. köt. Pikčilingis 1974 – A mai litván nyelv művelésének és stilisztikájának programjai/ Összeállította J. Pikčilingis, A. Pupkis. V., 1974. Piročkinas 1990 – Piročkinas A. A hivatali nyelvhasználat művelése. V., 1990. Rasimavičius 1980 – Stilisztika/ Szerkesztette A. Rasimavičius// A litván nyelvészeti diszciplínák tantervei. V., 1980. Rozenbergas 1976 – Rozenbergs J. Latviešu valodas praktiskā stilistika. Riga, 1976. Savukynas 1977 – Savukynas B. Leidinio paskirtis ir kalba// Žmonės ir kalba. V., 1977. Sirtautas 1982 – Sirtautas V. Teksto sintaksė ir vientisinio sakinio analizė // Vientisinio sakinio semantika. V., 1982. Sirtautas 1988 – Sirtautas V., Grenda Č. Lietuvių kalbos sintaksė. V., 1988. Šoblinskas 1973 – Šoblinskas A. Stilistikos pamokos (IX klasė). V., 1973. Šoblinskas 1987 – Šoblinskas A. Lietuvių kalbos didaktika. V., 1987. Župerka 1977 – Župerka K. Praktinė stilistika. V., 1977. Župerka 1983 – Župerka K. Lietuvių kalbos stilistika. V., 1983. Župerka 1985 – Župerka K. Kiek stilių lietuvių kalboje? // Mokymo ir auklėjimo klausimai. V., 1985. T. 17. 31