Neužmirštamasis dvasios ir kūno daktaras

A MÚLT VISSZHANGJAI Stasys KEINYS A FELEDHETETLEN A LÉLEK IR A TEST ORVOSA Ne engedd be a fejedbe azt a gondolatot, hogy már elérted azt a tökéletességet, amellyel egyáltalán még nem rendelkezel. (J. Pabrėža atya elhatározásaiból) Az elmúlt 225 évben hátramaradt ta 1771 m. január 15-e, amikor Jono ir Rózsa Pabrėža családjában Večiai faluban, Palatvėn megszületett egy fiú, akit a Lenkininkai plébánia könyveiben latinul ezen a néven jegyeztek be Georgius (žemaitiškai tai bus Jurgis), po 46 metų, kai įstojo į Kretingos pranciškonų (bernardinų) vienuolyną, gavęs tėvo Ambraziejaus vardą. Dėl to ne tik dabar, bet kartais anuomet šis Žemaičių ir kunigų seminarijos auklėtinis, prieš tai porą metų griūvant Didžiajai Lietuvos Kunigaikštystei mokęsis seniausioje aukštojoje Lietuvos mokykloje, tuo metu vadintoje Vyriausiąja Lietuvos mokykla, buvo pavadinamas pats kartais pasirašydavo kunigu ir Jurgis Ambraziejus Pabrėža. Ennek az embernek, aki már csaknem másfél száz éve nyugszik békében (meghalt 1849 m. november 11 d.), megadatott a megtiszteltetés, hogy Felejthetetlenné váljon. J. A. Pabrėža be minden kétséget kizáróan a nemzet legnagyobb férfiai, a legdicsőbb žemaitisok közé tartozik. Az éppen elhunyt barátja, a žemaitiai püspökség kormányzója, a káptalan helynöke Jonas Krizostomas Gintila az egész (1788—1857) püspökséggel tudatta: “ A. a. Ambražiejus Pabrėža, előbb világi papként, sok éven át szolgálta Isten vo Egyházát, majd a kretingai kolostorban Szent Ferenc Harmadik Rendjének ruháját magára öltve, mindenféle erény példaképe volt mások számára. <...> Számos kéziratot hagyott hátra žemaitis nyelven, mind egyházi, mind világi tartalommal". "Vaižganto Írások. K., 1929. T. 11. P. 72. Iš a latin nyelvű püspöki kúria šį jelentését közzétéve maga fordította le Vaižgantas. A nyelvi részeket itt nem javították. 9 J. A. Pabrėža azonban már életében is elismerésben részesült. Az 1848-ban kiadott „Žemajtiu Wiskupistéje” című műben a tisztelendő Motiejus Valančius (1801 — 1875) , még mielőtt Žemaitija püspökévé vált volna, a „Mokyti lietos vyrai” című fejezetben po Petro Roizijus, Motiejus Strijkovskis, Mikalojus Daukša, Pranciškus Šrubauskis, Konstantinas Sirvydas, Mykolas Olševskis, Stanislovas Čerskis mellett megemlíti „a még életben lévő, istenfélő írnokot, K. Jurgis Embraziejis PabréZát” (meg van írva, hogy a Skuodasi plébánián született), és neki több helyet szentel, mint bárki másnak. Itt Pabrėža különösen kiemelkedőként jelenik meg prédikátorként („Az emberek úgy hallgatják prédikációit, mint valamely apostolét, a legnagyobb figyelemmel, és nem csekély üdvös hasznot merítenek belőlük"*) és botanikusként („Pabrėža atya ismer minden, a mi vidékünkön termő füvecskét, mindegyiknek tudja a nevét és vezetéknevét, s azt is sejti, mire való mindegyik*"- *), továbbá műveinek és egyéb érdemeinek jelentős sora is fel van sorolva. Így zárul: „Az a szerzetes végtelenül elfoglalt, soha nem ér rá. Alighogy elmondta imáit és elvégezte egyéb sürgős teendőit, napról napra ír. Hosszabbítsd meg, Istenem, életét, és adj neki gazdag urat, aki az általa megírt könyveket kinyomtatva közzéteszi az emberek számára! ** Sajnos sem akkor, sem a J. A. Pabrėža halála óta eltelt teljes 146 év alatt nem akadt ilyen úr. Ezért is jelent meg oly kevés — mindenekelőtt M. Valančius gondoskodásából csak a „Parkratima tan sauZines” című vallásos könyvecske (1849-ben, kontrafaktuális kiadványként, tehát az évszám bizonytalan), valamint Amerikában a „Dirva” folyóiratban 1900-ban és a S. Daukantas Irodalmi Társaság költségén különlenyomatként a „Botanika arba taislius auguminis” című botanikai mű egy része. Apróbb részletek különböző kiadványokban jelentek meg. J. A. Pabrėžát szépen jellemezte egy másik kortárs, Liudvikas Adomas Jucevičius (1813–1846) is, aki az 1841-ben keltezett „Életrajzi és irodalmi adatok a tanult žemaičiaiakról <...>” című kéziratban ezt írta: „A žemaičių nyelv és régiség kiváló ismerője, továbbá tehetséges prédikátor, azonban különösen a botanika iránt érdeklődik, és már meg is írt egyezt a litván nyelvű tárgyi to könyvet egyszerű emberek használatára**. 2Valančius M. Írások. V.: Vaga, 1972. T. 2. P. 274. 3 Ugyanott. P. 275. * Ugyanott. SJucevičius L. A žemaitiaiak tanítása / Szerk. M. Lukšienė, V. Raudeliūnas. V.: Vaga, 1975. P. 112. 80 Az összes munkát, az összes papi kötelességet kun. J. A. Pabrėža becsületesen, odaadóan és – ebben nem lehet kételkedni – ahol szükség volt rá, kreatívan fogja elvégezni. Ezt mutatja a kéziratok nagy ir száma, valamint az emberek iránta érzett nagy szeretete és tisztelete. Pabrėža az emberek között, az emberek su által az ir emberekért dolgozott, ezért számukra nagyon szükséges és drága ember, egyházi ir személy volt. Erről tanúskodnak, be kétségtelenül, a gyóntatószék előtt álló, nem kitalált sorok, a bőséges, még a távolabbi plébániákról is iš odasereglő prédikációhallgajų tók (ő maga prédikálva széles körben járta a (o ir templomokat), valamint a váróteremben a kisebb beteg-, illetve csak rosszulléttel küzdő emberek ne sorai. ar jo A munkához való komoly į hozzáállást és a felelősséget meggyőzően mutatja, hogy minden munkára jo odaadóan felkészült. Minden prédikációt alaposan átgondolt, leírt, és sok mindent ir fejből megtanult. Miután megkezdte tanítói munkáját a kretingai kolostori iskolában oktatási segédanyagokat készített a tanulók számára, és ir alighanem ő lett az első litván földrajztankönyv szerzője. Az emberek testi egészségével törődve botanikai és orvosi szakirodalmat tanulmányozott, növényeket kutatott. O ahol később a népes plébánia papjának, ar majd szerzetesnek a feladatai vártak rá... O, milyen ritka az olyan ember, ir amilyenbjų ől hiány van Litvániában! A letűnt évszázadok A mai ember a felejthetetleneket gyakran úgy képzeli el, mint az oltárok talapzatára emelt szobrokat. ar Olyanok, mint a mindennapi be élet, a kötelesséjo gek és gondok, a földi be vágyak, kívánságok és bűnök emberei. Ir Sőt az be érzelmeké és az életé is. Mindnyájjų uk élete hasonló — volt: megszülettek, tanultak, ir dolgoztak, írtak, į végül elmentek az örökkévalóságba. O Miféle emberek voltak? Talán legalább egy to morzsányit meg lehetne látni, sőt ar kitapintani is, ha figyelmesen ir olvassuk jų és vizsgáljuk műveiket. De mindenkinek magának kell kutatnia, — mivel nincsenek olyan jellegű kutatások, amelyek megpróbálnák a iš művekben, szövegekben nyomon követni a szerző jellemének ir jo pszichológiájának megnyilvánulir ásait. Végre ar mindent iš tų a szövegeket ki lehetne olvasni? Milyen volt Jurgis Ambraziejus Pabrėža? „Alacsony termetű, fekete hajú (=fekete hajú) volt, mindig nagyon vidám, szerette a dalokat", ez — Vaižganto tanúsága“. Ir továbbá: „Ünnepnapokon állítólag igen be szép prédikációkat mondott.” Ir az egyik, a ir másik talán az emberek emlékei lesznek, VaiZganto Írásai. T. 11. P 69. ' Ugyanott. 81 hiszen maga az író Pabrėžát nem látta, nem hallotta, és nem is láthatta, hallhatta. Végül szép kép tárul elénk — gyermekek csoportjától körülvéve jár a mezőkön, erdőkben, folyópartokon, növényeket gyűjtve. Ezek már a tudós és az emberek orvosának gondjai. És mit mutatnak meglehetősen nagy számban fennmaradt „elhatározásai”? Talán azt, hogy kerülte a híveket, zárkózott életet élt, elmélkedésekbe, töprengésekbe merülve (vö.: „Ne járjon a hívekhez, és ne vendégeskedjen náluk*"*, „Mindegyikkel csak annyit beszéljen, amennyi feltétlenül szükséges"*, „Kerülje a világot”’, „Haljon meg a világ számára, megvetve minden hiúságát, szórakozását és állhatatlanságát- ”' és mások.)? Vagy talán vidám természetű emberként, aki kedvelte és szerette az embereket, a fiatal pap csupán arra törekedett, hogy korlátozza ezeket a találkozásokat, hogy több ideje maradjon a papi és tudósi hivatás nagy feladatainak előkészítésére és elvégzésére? Hiszen ugyanezekből az elhatározásokból látható az ir emberekről való állandó gondoskodás és a irántuk tanúsított tisztelet is: „Ne vesd meg a többieket, különösen pedig a szegény szolgákat <...>", „A prédikációkban kerüld a durvaságokat- "", „A ir gyóntatószékben ne morogj, az embereket ne intsd meg'"*, „A papnak nyugodtnak kell lennie, mindig békés arccal, kapcsolataiban pedig kedvesnek su Az emberekkel. <...> Mindenki ti számára közösen, ir minden egyes ember számára ir külön-külön a legjobb apa és testvér". Az emberek élete J. A. Pabrėža jól ismerte. Jo A prédikációkban még az emberek viselkedésének és öltözködésének részletei is bőségesen előfordulnak. Iš hol szerezhetett róluk tudomást? Be az emberek kerülik azt, ami to ir elzárkózik az emberektől. PabrėPabrėžą ir -hoz Pabrėžához özönlöttek. Úgy tűnik, nem okozott csalódást. jų Szeretett kommunikálni. Ezt mutatják az ir akkori žemaitis su értelmiséggel fenntartott ir ne meglehetősjų en széles kapcsolatai, valamint a su magasabb társadalmi rangú emberekkel ápolt baráti viszonyai. Máskülönben vajon írt ir volna-e a fent említett J. K. Gintilának ilyen tréfás stílusban jegyzetet: “Bėwa pri muusėo hoc anno Nem- $ Kanonok J. Pabrėža napirendje ir elszántan Raudėnuose // Gidžiūnas V. Jurgis Ambraziejus Pabrėža (1771 — 1849). Róma - Vilnius, 1994. P. 233. ? Elhatározás, tenni 1800 m. a végén // Ugyanott. P. 237. 10 A Tverai-ban készített Ry’tai 1801 m. // Ugyanott. P. 239. " A Kartenában készített Ryžtai 1809 m. // Ugyanott. P. 243. 12 Más, készített ryžtai 1800 m. // Ugyanott. P. 236. » Ryžtai, padaryti Tveruose 1801 m. // Ten pat. P. 238. 14 Ryžtai, padaryti Plungėje 1802 m. // Ten pat. P. 239. 1s Ryžtai, padaryti Plungėje 1806 m. // Ten pat. P. 242. 82 Jaunuolis, vardu Jomilas, Simono Daukanto pasiuntinys: jis mums pažadėjo, kad, kai tik atvyks į šį miestą, nedelsdamas pas mus užsuks į Šv. Petro Burgą. —Bet, jeigu jis neserga kokia nors liga, kelyje kas nors jo nesulaikė arba jeigu kokioje nors švarckameroje neužsibuvo, ar ne? mennyire bűnös. Mert ez már a negyedik hónap, és nem tudom, mit írjak a tartózkodásáról. Mit lehet itt erről az ifjúról mondani? Ó? nagyon hazug? Ha lehetséges volna róla többet megtudni, megkérném Önöket, hogy figyelmeztessék őt erre a legsúlyosabb bűnre, és jól megdorgálják.”'®. Talán nem véletlenül ez a három nyelv keveréke. Ez lehet az akkori művelt emberek, valamint a papok zsargonjának kigúnyolása. Micsoda gyönyörű, játékos stílus! A stílus mestere, J. A. Pabrėža atya, nagy ember volt. Prédikációi ma is igazán csodálatosak és olvasmányosak. Bennük a XVIII. század végi és a XIX. század első felének tengerparti žemaitis nyelve lélegzik. Nem lehet tovább játszani a sorssal. Ezeket a 150—200 évvel ezelőtt írt, fennmaradt prédikációkat (idén pontosan 200 éve annak, hogy J. Pabrėžát Varniai­ban pappá szentelték), mint a žemaitis nyelv egyik legnagyobb emlékét, mint az akkori emberek életének és szokásainak legértékesebb forrását, végre feltétlenül egybe kell gyűjteni és ki kell nyomtatni. Pabrėža ezáltal kultúránk számára nem lenne kevésbé jelentős, mint a régi prédikációgyűjtemények (posztillák) szerzői vagy összeállítói. Tanárként, az embereket gyógyítva, a növényeket gyűjtve, kutatva és leírva J. A. Pabrėža egyúttal jelentős nyelvi munkát is végzett. Nagy hazája szülőföldjének szeretője volt. Ezért mindent gondosan tanulmányozva, csak eljutott a legújabbhoz, és igyekezett azt saját megfigyeléseivel és kutatásainak következtetéseivel együtt anyanyelvén bemutatni. Ezzel kapcsolatban a žemaitis prozódiát kifejező helyesírást alakított ki". Saját maga által alkotott növényneveit védelmezve, egy másik levelében megindokolta helyesírását, valamint azt a jogát és szükségességét, hogy ezt önállóan tegye, ką su ir J. K. Gintilas (1835 m. március 20 16 J. A. Pabrėža levelei J. K. Gintilas kanonokhoz //Ugyanott. P. 263. 17 1834 m. október 19 d. a levélben J. K. Gintilának erről Pabrėža ezt írta: a žmudži “<...> Pologłówek saját helyesírásában kettős do magánhangzókat fogadott el, hogy a žemaitis a to szavakban e nyelv prozódiáját w megmutassa; ez nemcsak a külföldiek számára nélkülözhetetlen, hanem maguknak a honfitársaknak is nagyon hasznos i <...>” (Ugyanott. 263. o.). 83 d.) felkiáltott: „Hadd legyen neki A görögök ze a saját betűikkel i és kiejtésükkel Görögökkel: a Žemaičiaiak Žemaičiaiakkal” (A görögök su a saját betűikkel ir jų kiejtésük szerint görögök, o žemaičiai — žemaičiai)“. O po hároméves, 1838 m. október 9 d.-án ugyanannak a címzettnek azt írta, hogy A Litvániához közel álló szamogitiai püspökségi esperességek papjai úgy vélik, hogy a szamogitiaiaknak csak litvánul kell ne írniuk és beszélniük, de lélegezniük is ir szamogitiaiként kell, és azonnal ir hozzáteszik: „Niech będzie Litwa Litwą: mieszaficy mieszancami: a Zmudzini Zmudzinami” (Litvánia legyen Litvánia, a keverékek — keverékek, a O szamogitiaiak — szamogitiaiak). J. A. Pabrėža egész életében a szamogitiaiak között, szamogitiaiakként a su szamogitiaiir akért dolgozott. Nagy ember volt, igazi szamogitiai hős, e föld ro egyik nagy hazafia. J. A. Pabrėža nagyon sokat és ir őszintén dolgozott papként, szerzetesként és tudósként. „Žemaitul még többet írt, mint a többiek mind gu A XIX. század első felének írói együttvé- — ve talán csak egyetlen S. Daukantas kivételéve- — ši jo l? ', az életrajzíró V. Gidžiūnas gondolatbe a*”, kétségtelenül túlzó lesz. De az biztos, hogy Pabrėža kéziratos hagyatéka ir most, jóval megkurtítva és megfogyatkozva, még mindig lenyűgöző. 1939 évben, halála után kilencven évvel ezt írták: po jo „Tudósaink képesek lennének iš jo megtanulni a tervszerűséget, a ir lelkiismeretességet, a munka ir szeretetét, a jo nyelvészt, az ir irodalmárt megragadná az ir együttérzo és, az aggodalmak a žemaitis nyelv jo helyesírása, a papoknak, miután legalább egy prédikációt elolvastak, el kellene pirulniuk a jelenlegi prédikációk ürességemo ir aktualitáshiánya miatt”?. Nijolė Kišūnienė által összeállított J. A. Pabrėža bibliográfiájában? összegyűjtötték az összes fennmaradt ir iš valahol ismert, valaki által említett, ennek az Embernek a munkáit. Itt vannak felsorolva 107 Pabrėža által írt, közzéteiš jų 8 tt dolgok (csak négy vers a szerző életében!). A kéziratok a földrajz, a botanika, az (1), orvostudo- (19) ir mány, (17) valamint a vallás (18) területeit ölelik fel. “Lie18 Ugyanott. P. 265. 19 Ugyanott. P. 270. » Ugyanott. P. 214. "Povilonis J. K. Ambraziejus Pabrėža prédikációinak stílusa // Déli irány. 1939. Szám 3. P. 122. 2Kišūnienė N. J. Pabrėža bibliográfiája // Jurgis Pabrėža (1771 — 1849). V.: Mintis, a tuvių 1972. P. 95 — 107. 84 enciklopedijoje" című kiadványban az áll, hogy Pabrėža olyan 250 prédikációszövegeket hagyott hátra, 3104 amelyek ... oldalt tesznek ki?. A 44 kéziratos hagyaték fennmaradt részei (107-8-55) — ezek különféle ügyekben írt iratok, másolatok, kézirattöredékek és levelek ir (itt nem kevés minden lengyelül íródott). Sajnos, nemža Pabrėža kéziratainak egy része eltűnt, talán örökre el is veszett. E szorgalmas žemaitis ir hagyatékának sorsával szemben az emberek sorsolása kegyetlen ir volt, és ma is az. Ne jobb sors ir J. A. Pabrėža rendezett ir herbáriumának, amelynek talán csak a hatoda (a 150 lapokról) eljutott napjaink Litvániájába. Ezt mutatja R. Jankevičienė ir 7.. Lazdauskaitė közzétett ti adatai®. A felelőtlenül szétszórt, elszállított, ir vissza nem juttatott, a múlt század első feléből származó, megismételhetetlen növénygyűjtemény legnagyobb része eltemetve hever. Du százhuszonötödiket J. A. Pabrėžos szülőföldje végre a neki szentelt monográfiával köszöntötte Pabrėža születésének évfordulóját. — Viktoras Gidžiūnas „Jurgis Ambraziejus Pabrėža (1771 —1849)” című könyvét, amelyet a Litván Katolikus Tudományos Akadémia gondozásában adtak ki 1993-ban Rómában2. A könyv száz oldala Pabrėža életének van szentelve (az első rész: „Pabrėža személye és apostolkodása”), a következő száz pedig prédikációinak vizsgálatával foglalkozik (a második rész: „A žemaitisek szokásai Pabrėža prédikációibanTM). A könyv függelékei igen értékesek: közlik egy prédikáció, a pap határozatai, néhány vers, végrendeletek, egy csokorra való levél, a prédikációk jegyzéke és még egy-két dokumentum szövegét. Sajnos nagy Felejthetetlenünknek ezúttal sem sikerült — ennyit tudott csupán maga a könyv szerzője elkészíteni. A harmadik rész („Pabrėža — tudós, orvos és polgár”) V. Gidžiūnas által összegyűjtött anyagából, jegyzeteiből és vázlataiból I. Vaišvilaitė által lejegyzett tucatnyi oldal csupán egy félénk rápillantás Pabrėža tevékenységének a litván tudomány története szempontjából legjelentősebb területére és örökségének e részére. Igaz, ezt a területet jóval korábban már alaposan megvizsgálták — a Botanikai Intézet által 1972-ben kiadott „Jurgis Pabrėža” című könyvben (1771 — 1849)”. 5 Lietuvių enciklopedija. [Boston, 1960). 21. kötet. 303 —304. o. "Jankevičienė R, Lazdauskaitė Ž. J. Pabrėža fennmaradt felsőbbrendű növények herbáriuma //Jurgis Pabrėža (1771 —1849). 26 —27. o. * Sajnos ebben az érdekes könyvben meglehetősen sokféle nyelvi hiba található. 85 A könyvben J. A. Pabrėža széles körűen bemutatásra kerül mint ember, és különösen mint pap és szerzetes. Nagyon erkölcsös, becsületes és kötelességir tudó Ember volt. Nem önmagával, nem magasabb helyekkel vagy saját jobb életével törődött, hanem e föld vándorainak – akiknek az volt a sorsuk, hogy vele együtt járják az su élet ösvényeit – lelki és testi egészségével. Egész életét, egész önmagát másoknak adta. E bemutatás után nem meglepő, hogy maga a szóban forgó könyv szerzője, V. Gidžiūnas, a „Lietuvių enciklopedija” című műben azt írta, hogy J. A. Pabrėža „rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyeket az Egyház a boldoggá avatáskor megkövetel***. Nagyon-nagyon sajnálatos, hogy még mindig nem akad senki, aki vállalná J. A. Pabrėža alapos kutatását és bemutatását tudósként, a litván tudományos nyelv megteremtőjeként és az emberek gyógyítójaként. És most is, akárcsak egy-két évtizeddel ezelőtt, bátran megismételhetjük, hogy munkái továbbra is a tudomány, a terminológia és általában a nyelv fontos forrásai, hiszen ő volt az első, aki tudatosan és rendszeresen litvánul alkotott terminusokat, és ezt maga is felismerte. Ő fogalmazta meg elsőként a litván tudományos terminológia kialakításának elveit, és különösen e célból hangsúlyozta az élő nyelv fontosságát. Végül ő kezdett el elsőként litván terminológiai szótárakat írni. Igaz, Pabrėža mindezt még žemaitisül tette, žemaitiságát világosan felismerve és hangsúlyozva. „A valódi žemaitiai flóra összeállításával kapcsolatos megjegyzésekben” („Uwagi tyczace się utoženia doskonatey Flory Žmudžzkiey. Mitosnikom Flory Zmudzkiey i znawcom języka žmudzkiego, poswigcone”) részletesen kifejtette, hogy az igazi žemaitiai botanikusnak magának kell gyűjtenie a növényneveket, különösen idős asszonyoktól, füvesasszonyoktól; nem csupán a saját plébániáján vagy környékén kell gyűjtenie, hanem egész Žemaitijában és egész Litvániában, ki kell derítenie, hogy az egyes növényeket hol milyen néven nevezik, és alapos kutatások alapján ki kell választania a legmegfelelőbb neveket?. % Lietuvių enciklopedija. 21. köt. 304. o. Egyébként az a gondolat, hogy tenni kellene azért, hogy Pabrėžát boldoggá avassák, V. Biržiška szavai szerint a második világháború előtt fogalmazódott meg (Zr. Biržiška V. Aleksandrynas. Čikaga, 1963. T. 2 P. 311). De úgy tűnik, hisznek benne, vagy azt az érzést akarják kialakítani és fenntartani, hogy Isten lábainál is könnyebben kapnak helyet a nemesek, a magasabb rangú papok, mint az egyszerű papok, vagy még inkább a gyóntatók. 7 Pabrėža kiadatlan botanikai írásaiból //Kosmos. K., 1923. Összef. 2. 183. o. — 184. 86 Alapos és beható tanulmányozásra érdemes ir magának J. A. Pabrėža nyelve, amely meglehetősen jól tükrözi a XVIII. század végi és a XIX. század első felében élt tengerparti žemaitisok élő beszédét, ugyanakkor gondosan csiszolt, kecses, harmonikusan ritmikus hullámzású, akár a közelben hol nyugodtan susogó, hol vadul zúgó Žemaitija-tenger. Pabrėža prédikációi — ez az ékesszólás művészetének és az élő nyelvnek csodálatos ötvözete, az igazi szó mesterének alkotásai. Más írásainak nyelve is kiváló. Pabrėža írásával akarta közvetíteni a nyelv élő ir folyását. Levelekben J. K. Gintilasszal nemegyszer megvitatta írásmódjának különféle gondjait, hangsúlyozva, hogy „a legjobb úgy írni, ahogyan beszélünk”?%. Az írott nyelvről vallott felfogásában J. A. Pabrėža alighanem erősen különbözött fiatalabb barátjától, S. Daukantastól. Utóbbi az idő múlásával kezdett alkalmazkodni valamennyi litvánhoz, talán időnként azt kívánva, hogy tengerparti žemaitis nyelvjárása könnyebben honosodhasson meg köznyelvi litvánként, de talán inkább engedve a más nyelvjárások alapjára épülő írások hagyományának. Pabrėža pedig terjedelmes írásaiban arra törekedhetett, hogy megőrizze ugyanazon tengerparti žemaitis nyelvének lehető leghitelesebb változatát (mindketten, ő és Daukantas, ugyanabból a Lenkimai plébániából származtak). Mint az akkori nyelv megbízható emlékei, Pabrėža írásai rendkívül értékesek, sajnos azonban mindeddig nem becsülték meg és nem értékelték őket megfelelően. Kétségtelen, hogy J. A. Pabrėžának sokkal kedvezőbb lehetőségei voltak élő anyanyelvi nyelvjárásának megőrzésére, mint S. Daukantasnak. Hiszen szinte egész életét Žemaitijában töltötte (kivéve néhány tanévet Vilniusban), annak nagy részét pedig a szülőföldi nyelvjárás környezetében, különféle körülmények között állandóan olyan emberekkel érintkezve, akik másképpen beszélni nem is tudtak. De hát az emberek a körülményeket rendszerint maguk alakítják ki. Pabrėža úgy rendezte be az életét, hogy állandóan a žemaičiaiak között legyen, ne pedig valamiféle tisztviselőként vagy az emberektől elszakadt személyként, hanem egyszerű, szívélyes és gondoskodó lelki és testi orvosukként. Megértette az embereket, és az emberek megértették őt. Az emberek megértették Jurgis Ambraziejus Pabrėžát, és nem feledték el őt. Nem hervadnak el a virágok, és nem növi be gaz a sírjához vezető ösvényt. Az emberek még térden állva is körbejárják azt a sírt, segítségért imádkozva betegségeikben és földi gondjaikban2 J. A. Pabrėža levelei kun. J. K. Gintilas / Gidžiūnas V. Min. tev. P. 264. 87