Metalų terminijos aiškumui ir tvirtybei

Jonas KLIMAVIČIUS Litván Nyelvi Intézet, Vilnius A FÉMTERMINOLÓGIA VILÁGOSSÁGÁÉRT ÉS SZILÁRDSÁGÁÉRT A fémterminológia alapvető kérdései kialakultak és világosak. Itt csupán néhány terminus kiválasztását kívánjuk véglegesen megszilárdítani, jelentésüket pontosítani, hogy a terminológiai világosság és pontosság mindenütt érvényesüljön – a szótárakban, enciklopédiákban, tankönyvekben, a tanszékeken, előadótermekben, osztálytermekben, valamint a termelésben és a kereskedelemben. 1. öntöttvas A köznyelv minden használóját és minden, legalább valamelyest a logikára ügyelő embert meglepnek a Kaunasi Öntödék reklámozott „špižinės viryklės” tűzhelyei.Kauno ketaus liejyklos špižinės viryklės. Mindannyian, akik középiskolába jártunk, kémiából, fizikából és földrajzból csak az öntöttvasat ismerjük; ennek elegendőnek kellene lennie – az életnek nem szabad lerombolnia az iskola alapjait. Némelyekből azonban még mindig nagyon hiányzik a civilizáltság: a terminológiai normát a reklám és a valamelyik újság kulináris rovata is rombolja: Špižiniame katile įkaitinami riebalai arba aliejus LA 1998 32 22. A műveltek többsége tudja (vagy legalább hallotta), hogy a špižius (változatai: špižas, špyžė, spižius, spyžius, spižas, spižė, spyžė) barbár szó, lengyel jövevényszó (a nyelvjárásokban „öntöttvas üst”, sőt „öntöttvas fedő” jelentése is van), maga pedig német eredetű [lengy. spiż, kelet-porosz špis, középfelnémet (Glocken)spise]. Vajon a „špižininkai” közül bárki, aki a špižiaus használatát a nyelvjárási szóhasználattal próbálja megindokolni, tudja-e, hogy a nyelvjárásokban – a kelet-aukštaitiai és a žemaitiai nyelvjárásokban – egy másik, az oroszból is ismert lengyel jövevényszó is él: a čigūnas (čiugūnas), amelynek ugyanezek a jelentései, továbbá „vasút” jelentése is van? A barbárság attól még barbárság marad; nem saját szó, nem örökségként továbbadott elem, és sok barbár szó van a nyelvjárásokban. A öntöttvas szóról a híres nyelvész, Kazimieras Būga, 1929-ben, „Kalba ir senovė” című könyvében ezt írta: „A ketùs szóval Kuršaitis a fazekasok által használt vasat nevezi meg (orosz чугун): ketùs das Gusseisen, ketinis puodas K¹ I 573. Ulmanis és Brasche német–lett szótárában ezt olvashatjuk: Eisen: gegossenes čuguns ķets 236, Gusseisen lieta dzelze, čuguns 71 (чугун) kets (Bartau, litván ketùs) 365. Hol van e két szó hazája?” K. Būg RR II 139. Būga kérdése sokáig nem kapott pontos választ, magának a ketus szónak a litván volta azonban kétségtelen volt. Rygiškių Jonas már 1918-ban, Voronyezsben kiadott „Mūsų žodynėlis” című szótárában ezt részesítette előnyben: ketùs, špižas – чугунъ. Az 1919-ben Kaunasban megjelent KarŽ (amelyet a tudomás szerint Petras Ruseckas állított össze) a litván alaknak ad elsőbbséget: ketus (špižas) – чугунъ, ketinis (špižinis) – чугунный. Az 1920-as TechŽ₁ ugyancsak: чугунъ – ketus, špižas (bár a litván részben mindkettő egyenrangú). Az 1939-es KP a špižius, špižinis szavak helyett ezt ajánlja: ketùs, -aũs, ketinis, -ė. Ez volt a legtekintélyesebb nyelvi normázók ajánlása. Az 1950-ben Bielefeldben kiadott LKV szintén ezt adja meg: ketus, -aus „geležies rūšis“ (ne: l. spyžius, r. чугунаѕ). A DŽ₁ világosan mutatja az irányt: špižius lásd ketus, a DŽ₂ és a DŽ₃ pedig szigorúan kodifikálja: špižius nem ajánlott (vagyis kerülendő!) = ketus. Az 1949-es TechŽ₂ még nem helyeselte: чугун – ketus (špižius); az 1959-es PolŽ visszalép a barbársághoz: чугун – špižius, az 1984-es PolŽ pedig előrelép: чугун – ketus; az 1960-as ChŽ valamelyest a litván alaknak ad elsőbbséget: špižius (=ketus), de a ketus (=špižius) számít alapformának, mivel itt a meghatározás is szerepel: „Fe és C ötvözete más elemek szennyezőivel”; az 1997-es ChŽ₂: špižius nem ajánlott (vagyis kerülendő) ↗ ketus. A bostoni LE-ben csak ketus szerepel (VII 106), az MLTE II-ben szintén csak ketus. A normatív lexikográfia hosszú szünet után teljesen elvetette a barbár špižius alakot, az enciklopédisták mégis ismét engedékenyek: ketus, špižius LTE V, TLE II. A letteknek, akiknek köznyelvében általában jóval több szláv elem található, ezen a ponton másfelé kanyarodott az útjuk: inkább a ķets helyett a čuguns szót használják. A lett nyelv Thesaurusa, a MELL, a lett ķets alakot a litván ketùs szóval veti össze, és megadja, hogy Liepāja, Kuldīga, Aizpute és Nygranda környékén használatos. M. Brence ugyanakkor azt írja, hogy „a ķets (a litván ketus szóból) délnyugat-kurzemei (kurši) nyelvjárásokból valamikor átvették az irodalmi nyelvbe, és azóta a čuguns szó (orosz чугун) párhuzamos alakjaként használják” (M. Brence, Lituānismi latviešu literārajā valodā, – LVKJ I 60); a tények azonban sem a litvánból (nyelvjárásokból!) való kölcsönzést, sem a köznyelvben való szélesebb használatot nem támasztják alá. A LaKV X a čuguns: ķets alakot főváltozatnak tekinti, a „sk.” rövidítéssel (azaz: lásd) pedig a čuguns alakra utal. Mindkettőt terminusnak tekintik, de az előnyben részesített alak nem a saját szó: ču- 72 guns, kęts MTME. A normatív egynyelvű szótár rendkívül szigorú: čuguns „vas és szén ötvözete; kęts” LVV₁, míg a kets szó nem szerepel! Az 1964-es LieLaV₁ éppen ellenkezőleg járt el – a litván nyelvhez hasonlóan: spižius lásd ketus, míg ketus – kets, čuguns. Az 1977-es LaLIE₂ viszont kets lásd čuguns [a litván szótár pedig anakronisztikusan elszlávosított: čuguns – ketus, spižius: öntöttvas (spižius) öntöde; öntöttvas kazán; öntöttvas darab, tömb]. Az 1995-ös LieLaV₂ nem következetes: ketus – kets, čuguns, de kėtaus (=ketaũs!) öntödéje – čugunlietuve; a litván köznyelvben itt teljesen fölöslegesen támasztják fel a spižius táj. (azaz közny.) – čuguns, kets szót. A lettben a kets használata egyáltalán nem ritka: LVBV I 1 čuguns – 65x, kets – 8x; LVBV IV čuguns – 1/1, kets – 1/1; LVBV II 1 čuguns – 6/3; LVIBV čuguns – 73, kets – 8. A többkötetes LVV₂ a két szót teljesen egyenértékűnek tartja: čuguns – „rideg vas- és szénötvözet; kęts”, valamint kets „rideg vas- és szénötvözet; čuguns”. A litván ketus és a lett kets közös volta Ernst Fraenkel számára – akárcsak korábban Būga számára – még nem tisztázza eredetüket: „ist die Herkunft der Wörter unklar” FrnW. Végül Konstantinas Karulis a LEV I-ben a kets ir ketus szavakat a lett ķetna (változataival) „mancs”, a litván ketera, a görög kotýle, kótylos „mélyedés; edény”, a latin catīnus „(agyag)tál”, kicsinyítő képzős catillus „kis tál, tányér” szavak mellé sorolja [gót katil(u) közvetítésével érkezett jövevényszavak – óegyházi szláv kotъlo, orosz комел, litván katilas, lett katls] – az indoeurópai *ket- „hajlít, görbül; görbe, hajlított” gyökhöz. Ez az etimológia nem mond ellent Kazimieras Gaivenis váratlan és egyszerű kapcsolatba hozásának, sőt talán ki is egészítheti és alá is támaszthatja azt: „unokatestvérének legfeljebb a ketai „a nyírfa durva, fás kérge” TV I 38 szót tarthatnánk (nem számít, hogy nem használatos széles körben: A nyír ketujából kátrányt égettek Skaudvilė. A nyír törzséről lehántott ketust a szénégetés helyére vitték Skaudvilė. Kėtinis nyír Skaudvilė – LKŽ III).” Az etimológia a lett kets helyzetét is megerősítheti az irodalmi nyelvben. A litván ketus szónak az irodalmi nyelvben és a terminológiában elsősorban a norma állandóságának elve alapján kell megmaradnia. Még ha valaki egyszer be is bizonyítaná, hogy a ketus – akárcsak a spižius – nem litván eredetű, akkor sem lehetne már szó a megváltoztatásáról: az iskola alapjait, a nyelvi normákat senkinek sem szabad lerombolnia. A Špižius szláv eredete nemcsak a nyelvészek vagy a lengyelül tudók számára nyilvánvaló, hanem a köznyelv egyszerű használói – az aktív beszélők, a véleményformálók – számára is, ezért sérti a nemzeti büszkeséget, és nem lehet presztízsértékű. 73 akik az irodalmi nyelv legaktívabb használói és véleményformálói, ezért sérti a nemzeti büszkeség érzését, és nem lehet presztízsértékű. Mindig a saját szavunkat választjuk, különösen akkor, ha a jövevényszóban egyértelműen érezhető az idegenség. Még ha két jövevényszó közül kell is választanunk, azt választjuk, amelyet az irodalmi nyelv használói nem érzékelnek nyilvánvaló idegenségként. Így az irodalmi nyelvben a germán eredetű gatvė honosodott meg, nem a szláv eredetű ūlyčia; a germán eredetű spinta (latin eredetű), nem a szláv eredetű šėpa; a germán eredetű stry kas, nem a szláv eredetű sm čius; a germán eredetű budelis, nem a szláv eredetű kotas (vö. kotavoti); a türk eredetű svogūnas, nem a szláv eredetű cibulis, noha éppen ez utóbbi szláv szó használatos legszélesebb körben a nyelvjárásokban. Még két szláv szó közül is azt választjuk, amely kevésbé tűnik idegen nyelvűnek, vagy egyáltalán nem hat idegennek: sijonas (olasz eredetű), nem a spadnyčia (és nem az andarokas); az ajeras (török eredetű), nem a totorka; a liūtas, nem a levas; a smuikas, nem a skripka; a groti, nem a grajyti, grajinti; a liudyti, nem a sviečyti. Néha az alakot is litvánosítjuk, hogy ne tűnjön idegennek: kišenė (vö. kišti), nem a kešenius; būgnas, nem a būbnas; bijūnas, nem a pivonija. Hasonlóképpen választunk két germán eredetű szó közül is: a griovys (vö. griauti, griovė), nem a grabė; a rėmas (vö. remti), nem a romas. A ketūs, ketinis szavakat használjuk és fogjuk használni – kizárólag ezeket! Ha a lettek nem őriznék meg a saját ķets szavukat, mi maradnánk a balti ketūs egyedüli örökösei és őrzői. 2. Hogyan honosodott meg az alavas, nem pedig az álvas A nyelvtörténészek alig tudnak betelni az álvas szóval, ám az nem került be az irodalmi nyelvbe. Talán senkit sem hibáztatnak, de mintha mégis némi bosszúság érződne amiatt, hogy a balti örökségű alvas veszendőbe ment, és helyette szláv rokona, az alavas jövevényszó használatos. Az LKŽ I1 adatai szerint az alvas J. Bretkūnas Bibliájában és M. Daukša katekizmusában szerepelt; jelentése „ólom”, az LKŽ I2 szerint pedig „puha, ezüstszínű fém” (ez mintha a fehér ón lenne – „ezüstfehér, puha” LTE I; az ólom viszont „kékesszürke, puha” LTE XI). Az SD1 otow/Plumbum jelentése ólom, ugyancsak – SD3, míg az SD3 Oblewam co otowem/woskiem/etc. Liquido obduco – Apteiu atawu/ 74 waszku/etc. (szinte úgy, mint DK 77 – álwų yr waszku teia, csak itt nem ón-ólom, hanem alvas!). K. Sirvydas szótárában azonban már szerepel a cina jövevényszó is – SD₁ Cyna/ex germ. stannum jelentése cyna, SD₃ Cyná. Stannum – Cina (=Cina); továbbá SD₃ Kontryfał/cyná przednia/abo Angielska Stānum Anglicanum – Cina iż Anglios tabay giera (SD₁ kontrifalt/plumbum cinereum – nincs lefordítva). Az ólomgolyók Mrk arra utalnak, hogy ez „ólom”. Alavelis Plv, Lš, alavukas Ūd, alupkà Kp, Pn, Mžk, alúpka Grg ’kis dugó’ szava szintén feltehetőleg az ’ólom’ jelentés rejtett jelenlétére utal itt (vö. németül „ceruza” – Bleistift: Blei ’ólom’ + Stift ’szeg; pecek; toll’). LKŽ II₁ cinas – „puha, ezüstszínű fém”, míg LKŽ II₂ – 1. „ón és ólom ötvözete”, noha mind a német Zinn, mind a németből kölcsönzött lengyel cyna jelentése kizárólag „ón”. Az ón (és az ón) jelentésének eltolódása – ’ólom’ → ’ón’ – úgy tűnik, a kohászat pragmatikájától függ. Bár az alavas és a cinas különböző jövevényszavak, jelentésük a litván nyelvben egybeesett (a lengyel ołów jelentése „ólom”, míg az „óné” – cyna! K. Būga 1912-ben így kapcsolta össze és értelmezte: litván álvas = lett. alvs, álva „ón” [azaz „ón” – J. K.] = porosz alwis K. Būg. RR I 342. Később: litván álvas „cink” (Nesselmann Wb. 5); свинец (Bezzenberger Beitr. zur Gesch. 270); „олова” = lett. alvs „ólom”, olvs = porosz alwis „свинец” K. Būg RR II 507 (a porosz „ón” pedig: sc arstis: litván žem. skárdas K. Būg RR II 684). K. Būga „Litván nyelv szótárában” viszont álvas – ón B, Q, plumbum album, олово [о свинец, Blei, plumbum nigrum – švinas] K. Būg RR III 428. A LotŽ adatai szerint a plumbum, vagyis plumbum nigrum (Plinius Major) „ólom”, míg a plumbum album (Julius Caesar, Plinius Major), vagyis a p. candidum (Plinius Major) – „ón” – feltehetően „fehér ón”; az SD₁ plumbum cinereum pedig talán „szürke ón” („13,2 C-nál alacsonyabb hőmérsékleten a fehér ón szürke, más szóval alfa ónná alakul, amely törékeny, és könnyen porrá válik” LTE I): a latin cinereus jelentése „hamuszínű” (tehát mind színében, mind állagában megfelel). Az „ón” latin (és tudományos kémiai) neve, a stannum Plinius korában „ólom és ezüst keverékét” jelentette, majd ismét a latinban stagnum alakra változva már „ónt” jelentett (Isidorus Hispalensis, ~570 – 636), míg a staniolis „ónból vagy annak ólommal alkotott ötvözeteiből készült fólia”. 75 K. Būga részletesen magyarázza az álvo eredetét: „Ha a fém a nevét a színéről kapta volna, akkor ezekkel a szavakkal lehetne rokonítani: ófelnémet [azaz ófelnémet – J. K.] elo ’lohbraun, gelb’ (...): latin al-bus, görög ’αλι-φός ’fehér’: ír luaide ’Blei’ (...)” K. Būg RR III 428. Egyébként a „Nyelv és ókor” a színre utaló magyarázatot az ólom eredetére is alkalmazza: „A szláv svin-bcb (*švein-) // litván švinas (lett svins) alighanem a kwei- ’fényleni: ragyogni: szkr. [azaz szanszkrit – J. K.] çvetáh, f. çvenī ’weiss’ P. Persson Beitr. 745?’ gyökből ered.” K. Būg RR II 259. Hozzá kell tenni, hogy T. V. Gamkrelidze és Vjacseszlav Ivanov legújabb indoeuropeisztikai elméletében az indoeurópai „fehér; világos” megfelelői között szerepel a litván álvas ’ón’ (nem pedig ’ólom’!), valamint a porosz alwis ’ólom’ IKI II 783. Egyébként nem szabad megfeledkezni arról, hogy az álvo (és feltehetőleg más fémnevek) balti, sőt indoeurópai jellegének viszonylagosságát már K. Būga is kiválóan felismerte: „Még ha az álvo (indoeurópai olawo-) név eredete valódi is volna, még akkor sem volna megengedhető azt állítani, hogy a fém neve nem kölcsönszó. Az aisok az indoeurópai alapnyelvből nem örökölhették az álvo szót, mert akkor még a kőkorszakban (neolitikumban) éltek, és egyetlen fémet sem tudtak kovácsolni TŽ I 407” K. Būg RR III 428. Vagyis M. Daukša az örökölt álvas szót használta, K. Sirvydas pedig már az alavas és cina jövevényszavakat. J. Bretkūnas Bibliájában mind az alvas, mind az alavas szerepel. Az alavast K. Būga belarusz jövevényszónak tartja – a fehérorosz [azaz belorusz – J. K.] olovo szóból K. Būg RR III 388. A Cina lengyel jövevényszó, a cinas pedig német jövevényszó. Tehát viszonylag korán megjelent az alvas vagy alavas alternatíva mellett egy másik is: alavas vagy cinas. R 375-ben és K-ban cinas szerepel (bár még N-ben: Alwas – Zinn), J-ben pedig cina. 1919-ben a KarŽ-ben alavas – олово, 1920-ban a TechŽ-ben alavas – олово szerepel (valamint cinas – олово, sőt олово – cinas, alavas). Etimológusa, K. Būga nem javasolta az álvo szót a köznyelv számára, noha foglalkoztatta a fémnevek litván volta – maga a metalo helyett a litván naugis: Naugiai (metalaï) tuomet dar ne labai pažinta szót használta K. Būg RR III 496. Varis esąs vienatinis naugis, kurį pažinę indoeuropiečiai K. Būg RR III 587; S. Daukantas „acél” szavának, a geišisnek litván eredetét is megjegyezte (:жестъ) K. Būg RR II 684 (geišis 2. ritk. ’kasza’ Grg – LKŽ III). 1933-ban a LEnc I az alavą alakot használja. Csak az LKŽ I₁ tartja az alavą szót nem használatosnak: x alavas (szláv jövevényszó), de ott ez „ólom”, nem pedig áłvas... Mintha a kapu is nyílt volna. 76 alvui, de nem tárult ki. Később, 1950-ben, a Bielefeldben a Litván Száműzöttek Közössége által 5000 példányban kiadott LKV-ben az alavas (g.) helyett az alvas alakot alkalmazzák, de szintén nem teljesen következetesen, és kémiailag sem egészen pontosan: álvas, cinas (plumbum album), noha a cinas címszóként nem szerepel az ábécérendben. Egyébként már az 1943-as LieVoŽ is, bár alavas – Zinn (és cinas – Zinn), az alvinis – zinnern megfeleltetést adja. A szótár azonban nem tartalmazta az alvas szót. Bár a bostoni LE I szerint az alavas „régi litván kölcsönszó a lengyel ’olow’-ból. Helyette a vegyészeink a németből kölcsönzött szót, a cina-t használják”, valójában a LE IV-ben a cinas szerepel, az alvo viszont nem. Litvániában pedig az 1949-es TechŽ₂-ben олово – alavas áll. Az 1960-as ChŽ₁-ben: cinas, lásd alavas. A DŽ₁ és DŽ₂ cinas címszónál az alavas szóra utal; a DŽ₃ a cinas alakot nem ajánlottként jelöli, és az = alavas alakra utal. Csak a KPP₁ és KPP₂ tesz hozzá „etimológiai” fenntartást: cinas – inkább alavas. A terminológiában azonban nincs olyan, hogy „inkább”. Az Alvas-nak a öntöttvassal ellentétben egyszerűen nem volt szerencséje. Nem ez az egyetlen ilyen eset – a litván žem. uostai (Kis-Litvániában uosnai) is átadta helyét szláv megfelelőjének, a ūsai jövevényszónak. 3. bronz; sárgaréz, fényesréz (csillogóréz); tombak; vörösréz; tombakötvözet Már 1907-ben az SNŽŽ-ben szerepel a bronz – „ónnal összeolvasztott réz” (az 1936-os TŽŽ-ben: „aranyhoz hasonló réz- és ónötvözet”). Az 1923-as STŽŽ-ben a bronz jelentését összekeverték: „réz, cink és alumínium keveréke [ötvözet – fém]”. A bronz litván szóval való helyettesítésével már régen próbálkoztak. 1870-ben K I 262: Bronze – gelswas wärias. 1914-ben Jonas Jablonskis a vainikas iš bronzos kifejezést erre javítja: žalvario karūną, J. Jabl R IV 131–132. 1918-ban Rygiškių Jonas „Mūsų žodynėlyje” című művében: žalvaris, skaistvaris – бронза. 1919-ben a KarŽ-ben: žalvaris (skaistvaris) – бронза [хотя skaistvaris – не „бронза“, а красная медь (v. žalvaris), также gelsvarinė dėžutė – латунная коробка (кстати, gelsvaris не зафиксировано даже в LKŽ III); ещё и misinginis aptrauk al as – медная рубашка]. В 1924 г. VI: skaistvaris – латунь. A próbálkozás nem járt sikerrel, mert a žalvaris egészen más rézötvözet, de a próbálkozás nyomai máig fennmaradtak: bár a bronz szót már az 1949-es TechŽ₂ és az 1959-es PolŽ₁ is rögzítette: бронза – bronza, латунь – žalvaris, az 1960-as ChŽ₁-ben pedig a skaistvaris – „Cu és Zn ötvözete” – латунь, желтая медь, 77 a bronza mellett azonban – „Cu és Sn ötvözete” – a бронза áll a ChŽ₂-ben, és még ezt is megjegyzik: „némelyek žalvarisnak nevezik”. A megjegyzés egyáltalán nem ok nélkül szerepel – ez még ma is aktuális. Az amerikai „Gimtoji kalba” 1958-as első számában P. S. (azaz Pranas Skardžius) a következő kérdésre: „A skaistvaris ugyanazt jelenti-e, mint a žalvaris?” így válaszol: „E szavak jelentését eddig általában nem különítették el szigorúan; például a „Lietuvių kalbos vadove”-ban [az említett LKV a 2. fejezetben – J. K.] mindkét szó azonos jelentésű, és a bronz, azaz „réz- és ónötvözet” fordítására használják őket, GK 1958 1 16. Az 1968-as NdŽ V-ben is: žalvaris – 1. Messing, 2. Bronze. Litvániában ugyancsak: žalvaris – 1. műsz. латунь, 2. (bronz) бронза az LRKŽ₁-ben és az LRKŽ₂-ben; бронза – bronza, žalvaris az RLKŽ₁ I-ben, бронза – 1. bronza (a történelemben a žalvaris is) az RLKŽ₂ I-ben. Ezután P. S. a DŽ₁-re hivatkozik: „A „Dabartinės lietuvių kalbos žodyne” a bronza „ónnal és más fémekkel alkotott rézötvözet”, a skaistvaris – žalvaris pedig „réz-, ón- és cinkötvözet, misingis”, GK 1958 1 16. P. S. itt kétszer is pontatlanul idéz: a DŽ₁-ben valójában ez áll: skaistvaris lásd žalvaris, a magyarázatnál pedig nem szerepel szinonimaként a misingis – ellenkezőleg: misingis lásd žalvaris, tehát a misingis nincs megadva. A DŽ₁ hibája: a žalvaris magyarázatában nem szerepelhet az „ón” (egyébként az LE XXXV is megismétli ezt, még „cink” nélkül is!). Tehát a bronza (olasz bronzo, < perzsa biring ’réz’) nemzetközi szakkifejezés – franciául bronze, angolul bronze, németül Bronze, csehül bronz, lengyelül brąz, lettül bronza, észtül pronks, oroszul бронза. A kifejezésnek nincs szüksége szinonimákra. A bostoni LE III már 1954-ben így határozza meg a bronza jelentését: „a réz (Cu) és ón (Sn) ötvözetének általános megnevezése”: min kšta bronza (94% Cu + 6% Sn), bronza mašinoms (90% Cu + 10% Sn), patrankų bronza (86% Cu + 14% Sn), varpų bronza (80% Cu + 20% Sn), továbbá a különleges típusok: aliuminio bronza (93% Cu + 7%Al), manganinė bronza (95% Cu + 5%Mn), valamint fosforinė bronza, silicio bronza; különösen kiemelkedik a raudonoji bronza – cinkadalékkal (2–7%). Az 1977-es LTE II hangsúlyozza: a bronza „más kémiai elemekkel alkotott rézötvözet, kivéve a cinkkel (sárgarézzel) és nikkellel alkotott ötvözeteket”; legfeljebb „az ón egy részét cinkkel és ólommal helyettesíthetik”. A legrégebbi az alavinė bronza; további elnevezések: silicinė, aliumininė, švininė, berilinė, chrominė bronza. A ChŽ₂ szerint a bronza: 1. „Cu (>60%) ötvözete Sn és más elemek adalékaival”. Egyáltalán nem bronz az auksinė bronza, más néven mozaikinis auksas a ChŽ₂ szerint – 78 „ón-diszulfát, SnS2, aranyszínű kristályok” LTE I (bár 2. „Cu és Sn ötvözete” ChŽ2). A sárgaréz „réz és cink ötvözete” DŽ, „Cu és Zn (4–45%), olykor más elemek adalékaival alkotott ötvözet” – латунь, желтая медь; brass ChŽ2, „olyan rézötvözet, amelyben a legfontosabb ötvözőelem a cink” LTE XII. Az LTE XII megkülönbözteti az egyfázisú sárgarézt (legfeljebb 39% cinket tartalmaz) és a kétfázisú sárgarézt – 40–45% Zn-t tartalmaz, „a cinken kívül olykor ónt, alumíniumot, ólmot, nikkelt is tartalmaz”. Csak találgatni lehet, miért a LE XXXV szerint a sárgaréz „réz és ón ötvözete” (talán a hasonló vegyjelek összetévesztése miatt: az ón jele Sn, a cinké Zn). Azt, hogy a bronzkor vagy a sárgaréz kora, pragmatikusan döntik el: kezdetben bronz volt használatos (azelőtt még réz is – egyes helyeken rövid rézkorról is beszélnek), de a bronz (akárcsak a réz) túl puha volt szerszámok készítésére, ezért hamar megjelent a sárgaréz. A bronzkor elnevezés volt szokásos – franciául âge de bronze, angolul the Bronze age, németül Bronzezeit, lengyelül epoka (okres) brązu, lettül bronzas laikmets, oroszul бронзовый век. Litvániában a kétváltozatú elnevezés honosodott meg: a sárgaréz kora, a bronzkor („bronzból és sárgarézből kezdtek szerszámokat készíteni”) LTE XII. A Žalvaris élő szó – az LKŽ kartotékának adatai szerint főként a szamogit nyelvjárásban, a dalokban pedig: sárgaréz kapuk, ajtók, hidacska, kasza, sőt bölcső – a kelet-litván nyelvjárásban is (valamint zöld réz); a žalvarvs pedig „kígyó” jelentésű szitokszó. Írásban a žalvaris szót szamogit szerzők használták – L. Ivinskis, S. Daukantas, M. Valančius –, és A. Juška szótárában is szerepel. A SinŽ szinonimáknak tekinti: a vezető alak a žalvaris, valamint a skaistvaris (könyvnyelvi), a švitvaris (könyvnyelvi), a misingis (nyelvjárási). A nyelvjárási szavak a köznyelvben gyakran könyvnyelvi szavakká válnak, ha nem terjednek el a beszélt nyelvben. Az LKŽ XV adatai szerint a Švitvaris Kis-Litvánia szava – Lex 61, Q 344, C II 44, N; változata, a švitvaras: R, MŽ, N. A Skaistvaris az LKŽ XII adatai szerint szintén ismert Kis-Litvániából – C II 44, H, R, MŽ, N, továbbá Bt Apr 1, 14 –, de a DP 581-ben is előfordul; a kifejezetten kelet-aukštait nyelvjárási alak, a skaistavaris pedig: SD, 79, 172, SD, 179, 416, Ch 1 Moz 4, 22. A dalokban is gyakran előfordul: Megremegett a sárgaréz, megcsendült a fényesréz KlvD 216. Fényesréz dobocskák, réztrombiták – ezek kísérnek, ezek vidítanak fel RD 94. A Skaistvario szóalkotása és motivációja meglehetősen világos – a skaistus jelentése: 1. „fénylő, ragyogó”, 2. „élénk színű” LKŽ XII. 79 A Švituvaris valószínűleg népi etimológiával kapcsolódik a švitrus szóhoz: 1. „fényes, ragyogó, csillogó” LKŽ XV. F. Kuršaitis szótárában, amely a kis-litván lexikográfia csúcsteljesítménye, jól látható a žalvaris, švituvaris, skaistvaris és a gelsvas varias szavak használata és visszaszorulása. Ennek oka a német nyelv hatása. A Žalvaris már olyan szóként szerepel, amely a köznyelvben ismeretlen: [žálwaris, –io, Subst. masc. = misingė, Messing; valamint Schl. grünes Erz]. Kuršaitis szótárában mindenütt elsőként már a misingė: βwitwaris, –io Subst. m. das Messing, in S. L. Flitter [LKŽ XV švituvaris 2. Trg, J, Rp „csillogó dísz, ékesség”]; skaistwaris, –io Subst. m. das Messing, eigentlich Glanzkupfer. Jetzt gewöhnlich misingė; Messing, das, misingė. in Schriften auch: βwitwaris. io. skaistwaris. io. Tehát a köznyelvben már általában misingė, írásban viszont a švituvaris, skaistvaris is. Kuršaitis ezt a használatot rögzíti, noha nem kedveli a jövevényszavakat: Bronze, die, gelswas warias (bei Stallup. βpizas), vagyis a bronzot is litvánul akarja elnevezni. A németes misingis (németül Messing) az LKŽ VIII adatai szerint a švituvaris ir skaistvaris mellett feltehetően később elterjedt kis-litván elnevezése a „žalvaris”-nak – R 255, ST 465; változatai: misingas N, misingė K, LB 13; Litvániában is meghonosodott, és szélesebb körben elterjedt. A Misingis még a nemzetközi szó rangjára is emelkedett: az 1936-os TŽŽ-ben misingis (német) – „réz és cink ötvözete, žalvaris”; 1951-ben: „žalvaris (egyesek skaistvarisnak nevezik); cinkkel alkotott rézötvözet, olykor <...>”. A DŽ₁ óvatos normatív minősítése – misingis lásd: žalvaris (és a DŽ₂-é is) nem akadályozta meg, hogy az 1969-es TŽŽ-be is bekerüljön: misingis (németül Messing) „žalvaris”; ezért a DŽ₃ már szigorúan előírja: misingis nem ajánlott = žalvaris. A Misingis nem nemzetközi szó, csupán regionális jövevényszó – litvánul misingis, lettül misiņš, észtül messing (ir valge vask), csehül mosaz, lengyelül mosiądz. Az 1943-as VoLiež: Messing – žalvaris, gelton-, skaist-, švituvaris. A Geltonvaris az LKŽ III-ban írott források alapján szerepel. A Švituvaris a köznyelvben alig használatos, még a DŽ₁-be, DŽ₂-be és DŽ₃-ba sem vették fel, noha a ChŽ₂ említi: švituvaris nem ajánlott ↗ žalvaris. A Skaistvaris sorsa a köznyelvben változó, és talán még nem tisztázódott véglegesen. Amíg a žalvaris szót a bronza, skaistvaris szinonimájaként használták, addig utóbbival a misingį próbálták felváltani: 1919-ben az LL-ben mosiądz – skaistvaris; mint láttuk, nem mindenki idegenkedett a misingio szótól. Amikor a vegyészek elkülönítették a bronzą ir žalvarį 80 egymástól, a skaistvaris csak a žalvaris szinonimájaként maradt meg: az 1954-es DŽ-ben skaistvaris lásd: žalvaris; az 1957-es NdŽ III-ban skaistvaris = žalvaris. Az 1950-es LKV viszont ellenkezőleg: žalvaris = skaistvaris (és švitvaris = skaistvaris), ám itt a skaistvaris jelentése „bronz”: skaistvaris, bronza; bronza – „réz és ón ötvözete, skaistvaris”. P. S. azonban 1958-ban ezt javasolja: „A továbbiakban mégis célszerű volna különbséget tenni: skaistvaris: »sárgás réz, réz-cink ötvözet, misingis (angolul brass)«, és žalvaris: »vörös, vörösesbarna réz- és ón- (cino-) ötvözet, bronz«. Ez a különbségtétel különösen a tudomány számára hasznos: így valóban litvánul nevezhető meg, és pontosabban különíthető el két teljesen különböző fém – a skaistvaris, azaz »misingis« (vegyjele: CuZn), valamint a žalvaris, azaz »bronz« (vegyjele: CuSn).” GK 1958 1 16. Nyelvileg ez megvalósítható volna, ha tiszta lappal indulnánk, nem pedig a kialakult szóhasználatot alakítanánk át. Nem is olyan nagy baj, hogy a GK-ban P. S. nyolc év elteltével ellentmond annak, amit kollégáival az LKV-ben javasolt; a legrosszabb az, hogy itt megfordítja a szóhasználatot: a žalvarist eredetileg mindig az úgynevezett „misingis”-nek nevezték (éppen ezért nem válhatott „bronz”-zá) – maga P. S. is elismeri, hogy a tekintélyes NdŽ-ben (A. Salys szerkesztésében) „a skaistvarist a žalvaris megfelelőjének tekintik” GK 1958 1 16. A skaistvaris és a žalvaris „egyenrangúságának” elutasítására tett kísérletet más módon valósították meg az LE-ben: míg az 1962-es LE XXVII még a szokásos formát közli – skaistvaris lásd: žalvaris –, addig az 1966-os LE XXXV már meglehetősen érdekes különbségtételt javasol: vörös žalvaris – 85% Cu + 15% Zn; sárga žalvaris, vagyis skaistvaris – 65% Cu + 35% Zn. Arra a kérdésre, hogy szükséges-e ilyen különbséget tenni, a nyelvész nem tud válaszolni. Lehetséges? Nem volnának komoly akadályai. Bár ezen a területen kissé túl sok a vöröses elnevezés. Már említettük a cinket tartalmazó vörös bronzot az LE IV-ben. Van vörösréz is – „műszaki (vörös) réz” a DŽ₂-ben, DŽ₃-ban, továbbá a ChŽ₁-ben, ChŽ₂-ben, PolŽ₂-ben, RLKŽ₁-ben, RLKŽ₂-ben és a II-ben. A vörösréz már 100 éve szerepelt M. Miežinis szótárában: raudonvaris, v. varis – lettül kapars, sarkanais varš, lengyelül miedź czerwona, oroszul медь, красная медь; ugyanott a žalvaris is szerepel – misiņš; mosiądz; желтая медь (és skaistvaris, v. žalvaris). Az LKŽ XII a raudonvarist a žemaitoktól adatolja – Brs, Šts. Miért nevezik a rezet vörösréznek is, ha „a réz vörösesbarna” az LTE XII szerint? Igen, de előtte fekete: „olvasztáskor <...> a réz mattja [„nem oxidált szulfid” ChŽ₁] elválik a salaktól és az oxidált- 81 oxigénnel kezelik – így nyerik a fekete rezet, amely 97,5–99% rezet tartalmaz” LTE XII. Mivel ez köztes termék, nem feketerezként nevezik meg, csak fekete rézként, „oxidált Cu”-ként ChŽ₂, „CuO”-ként ChŽ₂ (hasonlóképpen a fekete nikkel „oxidált nikkel” ChŽ₂). Nos, nem túl sok-e a vörös bronz, a vörösréz és még a vörös sárgaréz is? És más nyelvekben hogyan nevezik a vörös sárgarezet és a sárga sárgarezet, vagy a skaistvarist? A színek varázsa működik, de a fogalmak tudományos megkülönböztetésének és megnevezésének kellene irányadónak lennie, nem pedig a nyelv lehetőségeinek, mert azok mindenfelé húznak. Így már az 1983-as RLKŽ₂ II is, bár a латунь – sárgaréz, de a желтая медь (a латунь szinonimája! – J. K.) – skaistvaris: hiszen a красная медь mellett – vörösréz. Így hát a skaistvaris keresi a helyét, de nem találja. Az LTE XII a egyfázisú sárgaréz egyik változataként említ egy 15% cinket és 0,5% alumíniumot tartalmazó ötvözetet – „szép színű, könnyen aranyozható és zománcozható, ékszerek, kitüntetések, érmék készülnek belőle”; a legfeljebb 10% cinket tartalmazó sárgaréz pedig a tompak. Az LTE XI szerint a tompak (francia tombac <, maláj tambaga – réz) „olyan sárgaréz, amely 72–90% rezet és legfeljebb 10% cinket tartalmaz. A 10% cinket tartalmazó sárgarezet féltompaknak nevezik. Vörös (ha legfeljebb 3% a cinktartalma), sárga (ha 10% a cinktartalma) színű.” Néhány külföldi szótár hosszú eredetláncot ad meg: szanszkrit → maláj → spanyol → francia → holland. A maláj alakok változatosak – tombaga. tambaga, tembaga. Az európai nyelvekben a b-s alakok az elterjedtek – francia tombac, olasz tombacco, angol tombac, tombak, lengyel tombak. Az orosz томпа́к a német Tompak alakból eredeztethető, az 1985-ös TŽŽ azonban, az 1936-os, 1951-es és 1969-es TŽŽ tompakas alakját tombakas alakra változtatva, kifejezetten a német Tombak formát adja meg. A háború utáni tombākas alak már megtalálható az 1950-es LKV, PolŽ₂, ChŽ₂ és DailŽ kiadványokban. Az LKŽ XVI nem tartalmazza a tombakas alakot (sem a tompakas formát) (bár az LKŽ XV a támbakas alakot az NdŽ és KŽ alapján megadja, M, L, Rtr. forrásokban nincs megjelölve, lásd: tombakas), de már az 1919-es LL-ből is ismert. Az NdŽ IV-ben szerepel a tòmbakas és tòmbākas, valamint a tombakìnis. Tòmbakas „pult” Plv, kétségtelenül ugyanabból az eredetből származik. Az orosz томпак – красная латунь, vagyis… vörös sárgaréz (bár a vörös sárgaréz 15% cinket tartalmaz, a tombakas legfeljebb 10%-ot, a féltombakas pedig több mint 10%-ot)! Az 1919-es LL a lengyel tombak – tombakas, vörösréz alakot adja meg (az LKŽ XI nem rögzíti a vörösréz 2. „tombakas” jelentését). A lengyel szótárakban a tombak 82 néha sztuczne złoto néven említik. Nyilván ilyen a nyugati dzsúk dalainak tambakinis žiedelis (tompak gyűrűcske): „A tambak gyűrűért ezüst rubelt adtak” DrskD 245, LTR (Lp) (LKŽ XV). Befejezésül hozzá lehet tenni, hogy a köznyelvi varis (és varys; Kis-Litvániában varas; továbbá annak varias alakja, amelyet M. Daukša és K. Sirvydas is használt; M. Valančius és M. Slančiauskas văriai alakja is) az elemet és ötvözeteit egyaránt jelenti – „vörösessárga színű fém (Cu); sárgaréz, bronz” LKŽ XVIII. 4. Nemesi és nemesfémek, de nem ugyanaz A kémiában vannak nemesfémek – arany, platina, irídium, ozmium, ezüst, palládium, ródium, ruténium –, „kémiailag ellenállók” DŽ3, pontosabban rendkívül ellenállók az oxidációval és a gyenge (némelyikük minden) savakkal szemben („Az arany nemes, közömbös fém, nem károsodik sem a levegőben, sem savaktól vagy lúgoktól” LE I). Ezek tiszta fémek. Tisztán a vegyiparban, az elektrotechnikában, az orvostudományban, valamint a fotó- és filmtechnikában használják őket. Kémiailag minden világos, de nyelvileg miért „nemesek”? DŽ3 taurus 1. „sorsszerű, tisztességes”: taurus ember, 2. „nemes”: nemes gondolatok. Az LKŽ XV a taurus szót élő nyelvi használatból is közli: 2. „tisztességes, sorsszerű, tiszta”: Ez a fiú nemesebb a többi gyereknél Tr. Nem nemes, rossz lány Rm. A kutyánk rettenetesen nem nemes (rossz) Vel; 3. „jó, megfelelő, illő, olyan, amilyenre szükség van”: Nincs megfelelő ruhám, nem mehetek ki, otthon kell maradnom Ukm. Létezik a végződéses elvont főnév, a taura – 3. „haszon, jóság, tisztesség”: A malacok nem boldogultak (nem híztak, nem fejlődtek) Rm. ^ A kerítésen túl nincs (Vad szerint: nem létezik) tauros SkrT. Van képzett tauróji „jóság, jólét” jelentéssel: Nincs benne tauros: mindig beteg Er. Széles, változatos jelentésköre van a tauruoti igének: 1. „jól növekszik, gyarapodik, virul”: A rozs jól növekszik Prn. Idén jól gyarapodnak az állatok Dkš [és taurauti: Ő maga gyarapodik, és minden (állat, fa, gabona) gyarapodik nála J. Jabl]; 2. „jól élni, boldogulni”: Könnyű neki boldogulni, hiszen az apja talpra állította Vvr [és taurauti: Én nem fogok boldogulni, de te se fogsz Kš]; 3. személytelenül: „segíteni; jól menni”: Most elég az eső, és a gabonának nagyon jól megy Gdl. És neki is jól megy ott Pkn; 4. „vidáman tölteni az időt”: A fiatalok vidáman mulatnak az esküvőn Prn [és taurauti 3. „barátkozni”: Petras együtt van 83 Jonuku taurauja Ss]. Ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódik a taurintis „felkel (álomból)” Vlk, valamint a metatonikus táurinti 1. „szállít, valahová tesz” Ds; 2. // „készülődik, arra készül, hogy valamit tegyen”: Viena višta jau peret taurinas Trgn. Velnias jau taurinas jį praryt (ps.) Mlt; užtaurinti 1. „feltenni, rátenni” Trgn, Ds; 2. „feljönni, felmászni” Trgn, Ds stb.; egyébként hozzávetőlegesen megfelel a taurus melléknév kilnus szinonimájához kapcsolódó kilnyti 1. „emelget” J; 2. refl. „készülődik, szándékozik (valahová menni, valamit tenni)”: Aš jau kilnijuos pradėti tą darbą Skr (LKŽ V). Ide tartozik, bár meglehetősen távoli kapcsolatban, a taūras is, „az indoeurópai gyökér szavaival hozzák összefüggésbe; eredeti jelentése ’dagad, növekszik; erős’ lehetett. Hasonló elnevezések a sémi nyelvekben is előfordulnak” LKK 35. Tehát a nemesfémek nem kémiai, hanem közönséges motivációs jelentése „jó fémek” lenne. Talán ezért sem sikerült a inert gázok nemesekkel való felváltása – jóságuk nem igazán nyilvánvaló. Az ékszerészetben és másutt gyakran használatos a értékes fémek kifejezés. A használati kör mellett a fogalom tartalma és terjedelme is eltér: ékszerekhez többnyire nem tiszta nemesfémeket (és nem is mindegyiket) használnak, „kis szilárdságuk és kopásállóságuk miatt” LTE V, az ékszerötvözetek pedig „nemesfémek (arany, ezüst, platina, palládium) egymással vagy helyettesítőikkel (leggyakrabban rézzel) alkotott ötvözetei” LTE V. Egyébként az ékszerötvözetek csupán szakszó, közönségesen pedig értékes fémeknek nevezik őket, mivel a fémek „tágabb értelemben az ezekből készült ötvözeteket is jelentik” LTE VII. A tiszta arany élénksárga, az ezüsttel fele-fele arányban ötvözött világossárga; 20–40% ezüsttel zöldessárga; rézzel vörösessárga; platinával fehéres. Az 583-as finomságú (az arany ezrelékeit jelölő) aranyat, amely 235% rezet, 122% nikkelt és 60% cinket tartalmaz, fehér aranynak nevezik (egészen más a lapokban használt fehér arany metafora, ’gyapot’). A értékes fémek motivációja világos – vö. drágakövek (valamint féldrágakövek, drágaságok, értékes fa ’diófa, mahagóni stb.’, értékes prémű kisállatok. Tehát sok nyelvben különbözik a két fogalom – nemesfémek, orosz благородные металлы, angol noble (ret. non-reactive) metals, lett cēlmetāli ir brangieji metalai ’a cēlmetāli értékes fémek’, orosz драгоценные металлы, angol pre- 84 cious metals, lett dārgmetāli. Egyes nyelvek egyetlen kifejezésben foglalják össze a kettőt – németül Edelmetalle vagy edle Metalle (és brangakmenis – Edelstein, brangmedis – Edelholz), lengyelül metale szlachetne, franciául pedig metaux précieux. Nem könnyű különbségről van szó, ezért fordításkor előfordulhat tévedés. A litvánban sokáig nem tettek különbséget – a ChŽ₂-ben csak taurieji metalai szerepelt. A PolŽ₂-ben mind благородный, mind a драгоценный металл megfelelője csupán taurusis metalas. A DŽ₂ mindkét jelentést tartalmazza, de a különbség nincs kiemelve: a metalas – taurieji metalai címszónál (arany, ezüst, platina stb.), a brangus – brangieji metalai címszónál (arany, ezüst), a taurus – taurieji (brangieji) metalai címszónál; a DŽ₃ ezt kissé jobban kiemeli: a taurus – taurieji (kémiailag ellenálló) metalai. Az ALChŽ-ben mind a noble metal, mind a precious metal csupán taurus (! – J. K.) metalas. A ChŽ₂ különbségtétel nélkül: taurieji metalai, brangieji metalai – благородные металлы, драгоценные металлы; noble metals, precious metals. Érdemes megemlíteni K. Almin 1943-as VoLieŽ-beli kísérletét, amelyre szinte véletlenül bukkantunk (az LKŽ XII nem rögzíti): edel metall – brangusis (skaistusis) metalas. Valójában a skaistus 8. jelentése „becsületes, nemes” Mž 84, I, P, Vd (változatai: skaistas Mž 333, skaiščas S. Dauk), továbbá a skaistinti 3. jelentése „nemesít, előkelővé tesz” Vaižg., a nuskaistinti 2. jelentése pedig „nemessé, előkelővé tesz” J. Balč (LKŽ XII). Egyébként a švitru 4. jelentése is „nemes(?)” S. Dauk (LKŽ XV). Rövid normatív következtetések 1: A köznyelvben és a terminológiában a balti örökségű ketùs szót használják, és ezt kell használni, nem pedig a nyelvjárásokban elterjedt, egyértelmű szláv jövevényszót, a špìžius-t. A lett nyelv, bár megőrizte a ķets szót, a köznyelvbe széles körben befogadta a szláv jövevényszót: čuguns. 2. A balti és szláv közös szó, az álvas, amely a legrégebbi írásos emlékek óta ismert, nem került be a köznyelvbe (voltak nagyon megkésett próbálkozások). Helyette az álvo szláv rokona, a szláv jövevényszóként használt alavas honosodott meg; ez szintén a legrégebbi írásos emlékekből ismert. Kísérletet tettek a legrégebbi írásos emlékekben már rögzített lengyel jövevényszó, a cina, valamint a valamivel újabb német jövevényszó, a cinas használatára is. 3. A réz és ón ötvözetét a nemzetközi jövevényszóval nevezik meg: bronza. A réz és cink ötvözetét a terminológia az élő nyelvnek a népdalokban is népszerű szavával nevezi: žalvaris, bár próbálkoztak az elavuló- 85 A kis-litvániai szavakat švitvaris és skaistvaris (a kelet-aukštaitiai és a régi írásokban skaistvaris) háttérbe szorította a német hatásra elterjedő misingis (misingė, misingas), amely még a köznyelvbe is betört (regionális jövevényszó: lett misiņš, észt messing (valamint valgevenask), cseh mosaz, lengyel mosiadz). Javasolták, hogy skaistvaris néven nevezzék a sárga sárgarezet (65% Cu + 35% Zn). Ritkább terminus a raudonvaris, jelentése „műszaki (vörös) réz”. A Raudonvaris elnevezést a sárgaréz egyik változatára, a tombakasra is megpróbálták alkalmazni. 4. A kémiában csak nemesfémek vannak, az ékszerészetben pedig értékes fémek. A fogalmak tartalma és terjedelme is különbözik. Sok nyelvben megkülönböztetik őket, bár néhány nyelv egyetlen elnevezésben foglalja össze mindkettőt (akár „értékes fémek” néven). Beérkezett: 1998. 09. 07. Rövidítések ALChŽ – Talačka V. Angol–litván kémiai és vegyipari technológiai szótár. K., 1994. K. Būg RR – Būga K. Rinktiniai raštai. V., 1958, T. 1. 1959, T. 2. 1961, T. 3. Straipsnyje vartojami ir K. Būg RR sutrumpinimai. ChŽ₁ – Daukšas K. Chemijos žodynas. V., 1960. ChŽ₂ – Chemijos terminų aiškinamasis žodynas / Ats. red. Z. Mačionis. V., 1997. DailŽ – Dailės žodynas. V., 1998. DŽ – Dabartinės lietuvių kalbos žodynas: DŽ₁ – I leid., V., 1954. DŽ₂ – II leid., V., 1972. DŽ₃ – III leid., V., 1993. FrnW – Fraenkel E. Litauisches etymologisches Wörterbuch. Göttingen, 1955–1965. GK – „Anyanyelv”. IKI – Гамкрелидзе Т. В., Иванов Вяч. Вс. Индоевропейский язык и индоевропейцы. Тбилиси, 1984, Т.2. J. Jabl R – Jablonskio raštai/ Redagavo J. Balčikonis. K. 1935, T. 4. KarŽ – Kariškas lietuviškai-rusiškas ir rusiškai-lietuviškas žodynėlis. K., 1919. KP – Nyelvi tanácsadó / Összeállította L. Dambrauskas, szerkesztette A. Salys és Pr. Skardžius. K., 1939. KPP – Kalbos praktikos patarimai / Sudarė A. Pupkis: KPP₁ – I leid., V., 1976. KPP₂ – II leid., V., 1985. LA – „Litván visszhang”. LaKV – Latviešu konversācijas vārdnīca. Rīga, 1933–1934, 10 sēj. 86 LaLieŽ – Balkevičius J., Kabelka J. Latvių–lietuvių kalbų žodynas. V., 1977. LE – Litván enciklopédia. Boston, 1953, 1. köt. 1954, 3. köt. 1954, 4. köt. 1956, 7. köt. 1962, 27. köt. 1966, 35. köt. LEnc – Lietuviškoji enciklopedija. K., 1933, T. 1. LEV – Karulis K. Latviešu etimoloģijas vārdnīca. Rīga, 1992, 1. sēj. LieLaV1 – Bojāte A., Subatnieks V. Litván–lett szótár. Riga, 1964. LieLaV2 – Balkevičs J., Balode L., Bojāte A., Subatnieks V. Litván–lett szótár. Riga, 1995. LieVoŽ – Paškevičius J. Lietuviškai vokiškas žodynas. K., 1943. LKL – Sabaliauskas A. Lietuvių kalbos leksika. V., 1990. LKV – Litván nyelvi kézikönyv / Szerkesztette Pr. Skardžius, St. Barzdukas, J. M. Laurinaitis. Bielefeld, 1950. LKŽ – Litván nyelv szótára. V., 1941, 1. köt., I. kiadás, 1968, II. kiadás. 1947, 2. köt., I. kiadás, 1969, II. kiadás. 1956, 3. köt. 1959, 5. köt. 1970, 8. köt. 1978, 11. köt. 1981, 12. köt. 1991, 15. köt. 1995, 16. köt. 1997, 18. köt. A cikk e szótár rövidítéseit is használja. LotŽ – Дворецкий И. Х. Латинско-русский словарь. Москва, 1986. LRKŽ – Lyberis A. Litván–orosz szótár: LRKŽ1 – I. kiadás, V., 1971. LRKŽ2 – II. kiadás, V., 1988. LTE – Litván szovjet enciklopédia. V., 1976, 1. köt. 1977, 2. köt. 1979, 5. köt. LVBV – Latviešu valodas biežumu vārdnīca. Rīga, 1966, 1. sēj. Tehnika un rūpniecība, 1. d. 1969, 2. sēj. Laikraksti un žurnāli, 1. d. 1971, 4. sēj. Zinātne. LVIBV – Latviešu valodas inversā biežumu vārdnīca. Rīga, 1976. LVKJ – Latviešu valodas kultūras jautājumi. Rīgā, 1965, 1. LVV1 – Lett nyelvi szótár. Riga, 1987. LVV2 – Lett nyelvi szótár. Riga, 1973, 2. kötet. 1980, 4. kötet. ME – K. Mülenbach lett nyelvi szótára / Szerkesztette, kiegészítette és folytatta J. Endzelīns. Riga, 1925–1927, 2. kötet. MLTE – Mažoji lietuviškoji tarybinė enciklopedija. V., 1968, T. 2. MTME – Metalų technologija un mašīnu elementi. Rīgā, 1958. NdŽ – Az írott litván nyelv szótára / Összeállította M. Niedermann, A. Senn, F. Brender és A. Salys. Heidelberg, 1957, 3. köt. 1963, 4. köt. 1968, 5. köt. PolŽ1 – Orosz–litván műszaki szótár / Felelős szerkesztő A. Novodvorskis. V., 1959. PolŽ2 – Orosz–litván műszaki szótár / Összeállította G. Daugėla. V., 1984. RLKŽ1 – Orosz–litván szótár / Készítette V. Baronas, V. Galinis. V., 1967, 1. köt. 87 RLKŽ2 – Orosz–litván szótár / Szerkesztette Ch. Lemchenas. V., 1983, T. 2. SinŽ – Lyberis A. Sinonimų žodynas. V., 1980. SNŽŽ – Svetimų ir nesuprantamų žodžių žodynėlis / Sudarė J. Šlapelis. Tilžė, 1907. STŽŽ – M. ir S. Svetimų ir tarptautinių žodžių žodynėlis. Šiauliai, 1923. TechŽ1 – Maciejauskas J. Műszaki kisszótár. K., 1920. TechŽ2 – Novodvorskis A. Műszaki szótár. K., 1949. TLE – Tarybų Lietuvos enciklopedija. V., 1986, T. 2. TV – Terminológiai barázdák. V., 1994, 1. TŽŽ – Tarptautinių žodžių žodynas: K., 1936. V., 1951. V., 1969. V., 1985. VoLieŽ – Vokiškai lietuviškas žodynas / Nauja paruošė K. Alminas. K., 1943. A számok mindenütt éveket, sorszámokat (a római számok köteteket) és oldalakat jelölnek. 88