J. Kruopas ir lietuvių terminologija

TERMINOLÓGIA ÉS JELEN Stasys KEINYS Litván Nyelvi Intézet, Vilnius J. KRUOPAS ÉS A LITVÁN TERMINOLÓGIA Beveik ketvirtis šimtmečio prabėgo po Jono Kruopo (1908–1975) mirties, bet jo darbų reikšmė bei veiklos svarba, rodos, nė kiek nenublanko. Dabar, kaip ir anuomet, kai J. Kruopas tebebarė į priekį savo paties pasirinktą ar kitų paskirtas kalbotyros vagas, galima neabejojant teigti, kad jis priklauso prie pačių žymiųjų lietuvių kalbininkų. Vidurinė ir jaunoji lituanistų karta nejuto šio šviesaus stotingo žmogaus kaip pedagogo, mokslo darbų vadovo išminties ir šilumos, tačiau ji išaugo iš tos dirvos, kurioje arė, akėjo ir sėjo J. Balčikonis, J. Kruopas ir kiti senieji bei senesnieji kalbininkai. J. Kruopas buvo ir visuomet liks pobūginės ir pajablonskinės kalbininkų kartos atstovas, kuriam kartu su J. Balčikoniu ir nedideliu būreliu mokslo draugų, Vytauto Didžiojo universiteto auklėtinių, sudėtingais pokario laikais teko pareiga ir atsakomybė ugdyti gimtąją kalbą ir jos tyrinėtojus, tvarkyti kalbos tiriamuosius darbus ir pačiam našiai į juos įsitraukti, pagaliau rengti tautos gyvybei būtinus lietuvių kalbos ir literatūros mokytojus. Visus šiuos darbus J. Kruopas dirbo rimtai, atsidėjęs ir dorai. Į lietuvių mokslo istoriją jis įėjo kaip žymus senųjų raštų kalbos bei žodynų istorijos tyrinėtojas, kaip iškilus žodynininkas, kaip nuotokus bendrinės kalbos teikybininkas. Aiškios jo pėdos ir lietuvių terminologijos baruose. A terminológia hangja már J. Kruopas első, 1935-ben a „Gimtoji kalba” című folyóiratban megjelent, „A nyelvművelés és társadalmunk” című cikkében felcsendült. A nyelvi alkotásról írva J. Kruopas az írók mellett (akik akkoriban szinte kizárólagosan maguknak igényelték a nyelvteremtők szerepét) megemlít „egy-egy” saját szakterületén dolgozó terminusrendezőt (P. Avižonist, E. Draugelist, K. Griniust, St. Šalkauskist, J. Vidmantast) vagy terminusgyűjtőt (J. Elisonát)1. Ez a hang 1 Žr. Kruopas J. Kalbos ugdymas ir mūsų visuomenė // Gimtoji kalba. 1935. Nr. 7. P. 98. 7 nem hallgatott el abban a négy évtizedben, amely alatt J. Kruopas tudományos munkáit írta és közzétette. Különösen 1951-től erősödött fel, amikor J. Kruopast a Litván Nyelvi Intézet (1952-től a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet) Terminológiai Bizottságának elnökévé nevezték ki (e társadalmi tisztséget egészen 1972-ig töltötte be, amikor a bizottság helyén megalakult a Tudományos Akadémia Elnöksége mellett működő Terminológiai Tanács; e tanács elnökhelyettese is J. Kruopas volt haláláig). Így J. Kruopas mintegy huszonöt éven át irányította a Litvániában folyó terminológiai munkát, és maga is részt vett benne. Az egész említett időszakban a terminológiai munka szervezésének kellős közepén állt: ösztönözte a különféle szakterületek szakembereit, különösen a Tudományos Akadémia intézeteinek kutatóit, hogy rendezzék szakterületük terminusait, és készítsenek terminológiai szótárakat vagy közleményeket; gondoskodott arról, hogy a terminológiai munka bekerüljön valamennyi tudományos intézmény és felsőoktatási intézmény munkatervébe, és ott következetesen végezzék. Annak érdekében, hogy Litvániában a terminológiai munka eredményesebben és célirányosabban folyjék, J. Kruopas 1953-ban ezt írta: „Köztársaságunkban mindeddig nincs olyan szerv, amely összehangolná és irányítaná a teljes terminológiai munkát. Magától értetődik, hogy ezt a feladatot nem láthatja el a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetben működő háromtagú terminológiai bizottság, amely nyelvi szempontból megvizsgálja a Tudományos Akadémia egyes intézetei által benyújtott terminusokat, továbbá szóban és írásban tanácsot ad különféle intézményeknek, vállalatoknak és szervezeteknek. A bizottság összetétele, rendeltetése és hatásköre nem teszi lehetővé, hogy köztársasági szinten szervezze és fejlessze a terminológiai munkát. E célból, más szovjet köztársaságok példáját követve, köztársasági fő terminológiai bizottságot kellene létrehozni, amely kötelezhetné az egyes tudományos intézményeket, vállalatokat és szervezeteket arra, hogy vegyenek részt saját szakterületük terminológiájának rendezésében, összehangolná az egyes tudományos intézmények, intézetek, kiadók stb. terminológiai munkáját, és amelynek elfogadott terminusai mindenkire nézve kötelezőek lennének”, hozzátéve, hogy a fő terminológiai bizottságnak alárendelt szakági terminológiai bizottságoknak a Tudományos Akadémia intézeteiben vagy a felsőoktatási intézményekben kellene működniük2. Bár az itt kifejtett 2 Kruopas J. Dėl terminologijos darbo išvystymo ir pagerinimo // „Tiesa“. 1953, sausio 11. 8 terminológiai munka irányítására vonatkozó elképzelések nem valósultak meg, maga a terminológiai munka mégis számottevően fellendült az ötvenes évek elejétől. Számos, különféle szakterületet felölelő terminológiai szótár készült és jelent meg; újjáéledtek vagy megalakultak a tevékeny szakági terminológiai bizottságok, amelyek közül néhány – például a botanika és a fizika területén működő – már évtizedek óta eredményesen dolgozik. A J. Kruopas vezette Terminológiai Bizottság áttekintette A. Žiurlys „Jogi terminológiai szótárát” (1954), I. Kisinas első, „Könyvtári és bibliográfiai terminológia” című füzetét (1956), V. Gudelis „Geológiai és fizikai földrajzi terminológiai szótárát” (1956), P. Brazdžiūnas szerkesztésében a „Fizikai terminológiai szótárt” (1958), a Testnevelési Intézet szakemberkollektívája által készített „Sportterminológiai szótárt” (1959), J. Čeičys „Meliorációs terminológiai szótárát” (1960), K. Daukšas „Kémiai szótárát” (1960), A. Jurevičius és A. Čižas „A textilipari terminológiai magyarázó szótár” című művének első részét (1962), a J. Dagys vezette kollektíva által készített „Botanikai terminológiai szótárt” (1965), a K. Meškauskas vezette közgazdászok összeállította „Orosz–litván közgazdasági terminológiai szótárt” (1966), B. Augustinas, P. Danisevičius és K. Miecevičius „Rövid kriminalisztikai kézikönyvét” (1970), valamint V. Kairys, A. Kaminskas, Z. Kudirka, R. Kundrotienė, M. Lipšicas, A. Mačernius, J. Norkus, J. Riaubūnas, J. Stanatis, B. Stulpinas és A. Šliavas „Orosz–litván–angol számítástechnikai terminológiai szótárát” (1971). Szinte valamennyi szótár szerzői vagy szerkesztői előszavukban őszinte köszönetet mondtak többek között J. Kruopasnak a konzultációkért, tanácsokért vagy a terminusok megvitatásában való részvételéért. J. Kruopas közreműködött S. Gecevičiūtė „Állattani terminusmagyarázatok” (1974), M. Mikalajūnas „Orosz–litván meteorológiai terminológiai szótár” (1975), valamint V. Astrauskas, S. Bizulevičius, S. Pavilionis, A. Vaitilavičius és A. Vileišis „Orvosi terminológiai szótár” (1980) című munkájának elkészítésében is; segítséget nyújtott a Tudományos Akadémia Energetikai és Elektrotechnikai Intézete terminológiai bizottságának, amely a hatvanas években egy sor műszaki terminológiai közleményt adott ki, és támogatta a terminológia rendezésére irányuló más munkákat is. Lelkesedésével, lendületével, elevenségével, kapcsolatteremtő készségével, vidámságával és ragadós nevetésével J. Kruopas magához vonzotta az embereket. Gyakran keresték fel J. Kruopast, telefonon hívták a különböző szakterületek szakemberei, 9 tanácsot vagy akár döntő szót kérve a használt vagy hiányzó terminusok ügyében. Ma vajon ki tudná megállapítani, hogy J. Kruopas maga kinek, mennyi és milyen terminust javasolt, de a terminusok legnagyobb részét bizonyára jóváhagyta: azokat, amelyek bekerültek a vezetése alatt álló Terminológiai Bizottság által megvitatott terminológiai szótárakba és közleményekbe, valamint számos különféle szakterület tankönyveibe, monográfiáiba és más kiadványaiba; ezek készítésekor a tudósok és a kiadói szerkesztők hozzá fordultak. E tudósok közül nem egy komolyan támaszkodott a terminológia rendezésére irányuló munkájára. Nagy terminológiai munkát végzett P. Brazdžiūnas fizikus, J. Dagys botanikus, V. Gudelis geográfus és mások. Tudván, hogy a köznyelvi használat szempontjából mennyire fontos a különböző szakterületek legfontosabb terminusainak megfelelő bemutatása az általános nyelvi szótárakban, J. Kruopas neves szakemberek kis csoportját kérte fel, hogy tanácsaikkal segítsék a köznyelvi szókészlet alapvető rögzítésének munkáját, a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” (A mai litván nyelv szótára) első kiadásának (1954) elkészítését. A szótár köszönetet mond P. Brazdžiūnas fizikusnak, J. Bulavas jogásznak, S. Biziulevičius orvosnak, K. Daukšas vegyésznek, J. Jurginis történésznek, Ch. Lemchenas lexikográfusnak, V. Lunys ezredesnek, J. Maciukas biológusnak, A. Novodvorskas mérnöknek, P. Slavėnas csillagásznak, J. Vaitilavičius orvosnak, G. Žilinskas matematikusnak, A. Žiurlys jogásznak és másoknak. Így J. Kruopas erőfeszítéseinek köszönhetően megszilárdultak a nyelvészek és más szakterületek szakemberei közötti, mindkét fél számára fontos és hasznos kapcsolatok. Egyébként e harmonikus együttműködés a litván nyelv számára volt a leghasznosabb. J. Kruopas ügyes ember, jó és kreatív munkaszervező volt, aki képes volt munkára ösztönözni és lelkesíteni az embereket. Folyamatosan támogatta a szakterületi terminológiai bizottságok tevékenységét, és lehetőségeihez mérten maga is részt vett üléseiken; országos terminológiai tanácskozásokat szervezett, és arra törekedett, hogy minden tudományos intézményben lendületbe hozza és hivatalossá tegye a terminológiai munkát. Többször kifejtette, hogy a terminológiai munkát minden tudományos intézményben a tudományos munka szerves részének kell tekinteni, és ehhez munkatársakat, valamint a munkához szükséges egyéb feltételeket kell biztosítani. Ez a szemlélet teljesen helyesnek tűnik. Hiszen a tudományos munkához elengedhetetlen a terminológia, amelyet tudományos alapokon kell létrehozni és rendezni. Az embereken múlik a munka sikere. Bármilyen munkához azonban bizonyos felkészültség szükséges. A terminológiát nem lehet rendezni anélkül, hogy az ember ne ismerné a tárgyat és ne rendelkezne kellő nyelvi műveltséggel és érzékkel. 10 A terminológiai munka lényege a szaknyelvi szóalkotás és -rögzítés. Ezért bármely szakterület terminusait csak az adott terület kiváló, széles műveltségű és tág látókörű szakemberei rendezhetik megfelelően, megfelelően felkészült nyelvészekkel együtt. Együtt, mert a szakterületi szakemberek rendszerint nem rendelkeznek az ehhez szükséges nyelvi képzettséggel, sem pedig az efféle munka tapasztalatával, a nyelvészek viszont híján vannak a szakterületek alapos ismeretének. Csak a hosszabb közös munka során érnek el jelentős fejlődést mindkét oldalon. J. Kruopas e tekintetben ahhoz a régebben elterjedt, de még ma is élő felfogáshoz tartotta magát, hogy a terminológiai bizottságokban az adott tudományterületek szakembereinek kell dolgozniuk, a nyelvészeknek pedig „nyelvi tanácsadással kell közreműködniük”3. Aki azonban nem ismeri a munkát, és csupán tanácsokra támaszkodik, az házat vagy annak toldalékát sem tudja felépíteni. Ráadásul egyetlen tudományterület ismerete nem elegendő. A nyelvi alkotáshoz, akárcsak bármely más alkotótevékenységhez, tehetségre és jó nyelvérzékre is szükség van. Nem minden jó nyelvész képes jó és megfelelő terminust vagy más szót alkotni. Másfelől a nyelvi szókincs legnagyobb és legtermészetesebb része egyáltalán nem nyelvészek, más szakemberek vagy írók alkotása, hanem mintegy magától alakult ki az egyszerű emberek körében, akik a legmélyebben érezték anyanyelvüket. Ezért világos, hogy azok sincsenek igazuk, akik csak azt követelik a nyelvészektől, hogy adjanak nekik terminusokat, aztán majd ők használják azokat. A nyelvet a társadalom teremti. A társadalom csiszolja, pontosítja és fokozatosan alakítja át a nyelvi kifejezés eszközeit is. Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a köznyelveket jórészt tudatosan hozzák létre, fejlesztik és rendezik. Ezért itt feltétlenül szükség van a nyelvi munkák, köztük a terminológiai munkák végzésének és irányításának képességére. J. Kruopas gondot fordított a hivatásos terminológus nyelvészek képzésére. Az intézet Terminológiai Bizottságának tapasztalt nyelvész tagjai, N. Grigas és A. Kučinskaitė mellett az ő vezetésével hosszabb-rövidebb ideig fiatalok is dolgoztak a terminológia területén: A. Balašaitis, V. Bartusevičius, V. Labutis, T. Valiuvienė és mások. Közülük K. Gaivenis, valamint később az ő nyomdokaiba lépő Ang. Kaulakienė és J. Klimavičius egész életüket a soha véget nem érő terminológiai munkának szentelték. E sorok íróját is, aki éppen csak befejezte tanulmányait a Vilniusi Egyetemen, J. Kruopas 3 Ugyanott. 11 magával vitte dolgozni a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetbe, terminológiai munkára. Ez a meghívás sorsdöntőnek bizonyult, mert néhány évvel később, amikor beiratkoztam a Vilniusi Egyetem aspirantúrájára, felejthetetlen témavezetőm, V. Urbutis a terminusképzés témáját javasolta disszertációmhoz; újabb másfél évtized elteltével pedig J. Kruopas ismét meghívott, és hosszú időre visszatértem a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézetbe lexikográfiai és terminológiai munkára, J. Kruopas halála után pedig néhány munkáját tovább folytattam. Az intézetben ekkor már működött az 1972-ben, J. Kruopas kezdeményezésére létrehozott Terminológiai Csoport, amelyben mindhárom említett elkötelezett munkatárs dolgozott; a csoportot K. Gaivenis, valamint a Szótárak Osztályának vezetője, J. Kruopas irányította. Az ő vezetésével A. Balašaitis („Lietuvių kalbotyros terminų istorija”, 1961) és K. Gaivenis („Sudėtiniai terminai dabartinėje lietuvių kalboje”, 1969) megírta és megvédte a filológiai tudományok kandidátusi disszertációját; J. Klimavičius elvégezte az aspirantúrát. A jövőbeli terminológiai disszertációk témáit is gyűjtötték. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy J. Kruopas számára nagyon fontos volt, hogy ne csak gyakorlati terminológiai munkát végezzenek, hanem ezen a területen kutatások is folyjanak. Arra biztatta a fiatalabb kutatókat, hogy vizsgáljanak aktuális kérdéseket, írjanak cikkeket, témákat javasolt nekik, nem sajnálta a tanácsot, sőt olykor maga is bekapcsolódott a munkába társszerzőként. A litván terminológusok idősebb és középső nemzedékének valamennyi tagja érezte szakmai és erkölcsi támogatását. Igazság szerint nemcsak a terminológusok, hanem valószínűleg sok tudós és diák is, akik életük során találkoztak J. Kruopasszal, és különösen azok, akiknek közös ügyük akadt vele. A terminológiai kutatások bővülésével és a kutatók fejlődésével megindult a terminológiai témájú kiadványok készítése. Az 1970-es évek elején a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet szinte évről évre kiadta a „Terminų žodynų kartotekos sudarymo instrukcija” (A terminológiai szótárak cédulakatalógusának összeállítására vonatkozó útmutató, 1972) című kiadványt, a „Kalbos kultūra” terminológiai témájú füzetét (25. füzet. Vilnius, 1973), a „Lietuvių kalbotyros klausimai” kötetét (16. kötet: Lietuvių terminologija. Vilnius, 1975); oroszból lefordította és kiadta továbbá a TSRS MA Tudományos és Műszaki Terminológiai Bizottsága által készített „Terminologinis darbas” (Terminológiai munka) című módszertani füzetet (fordította A. Kaulakienė. Vilnius, 1973). 12 A terminológiai kérdéseket J. Kruopas úgyszólván folyamatosan felvetette, és nemegyszer el is mélyítette saját tudományos tanulmányaiban, valamint az általános sajtóban (újságokban, folyóiratokban) megjelent cikkeiben. Amint említettük, néhány terminológiai munkatársat megnevezett első, „A nyelvművelés és társadalmunk” című, a háború előtt a „Gimtoji kalba” című folyóiratban közölt cikkében. Nem sokkal a második világháború után, az első nyomtatott litván könyv megjelenésének 400. évfordulójára írt tanulmányában, „A szláv jövevényszavak M. Mažvydas írásainak nyelvében” röviden a terminológia kérdéseit is érintette. Miután megemlítette, hogy Mažvydasnak, Vilentasnak, Bretkūnasnak és a többi első írói alkotónak „új, nehéz utakat kellett törnie a litván írott nyelv megalkotásakor és kialakításakor”, J. Kruopas ezután felsorolta azokat a „nehezen megoldható feladatokat”, amelyekkel szembe kellett, illetve szembe kellett volna nézniük. Az első ilyen feladat „az új vallás, a kereszténység, valamint általában az elvont fogalmak megjelölésére szolgáló terminológia kialakítása” volt⁴. Ezután a vallási terminusok forrásait vizsgálta – egy részüket más nyelvekből kölcsönözték (bažnyčia [templom], kryžius [kereszt], altorius [oltár] stb.), másokat a pogányságból vettek át, új tartalommal ruházva fel őket (dievas [isten], šventas [szent], dangus [ég] stb.) –, és egy igazán érdekes gondolatot fogalmazott meg: „felvethető a kérdés, milyen következményei vannak a két kultusz összeütközésének, a pogányság eltűnésének és a kereszténység megerősödésének a litván nyelvben”⁵. A kereszténység, illetve általában a litván terminológia kialakulásának kérdését M. Daukša katekizmusának párhuzamairól szóló cikkében⁶ és J. Kruopas legnagyobb munkájában is érintette: „Merkelis Petkevičius 1598-as katekizmusának lexikológiai- 4 K r u o p a s J. A szláv jövevényszavak M. Mažvydas írásainak nyelvében // Senoji lietuviška knyga. K., 1947. P. 220. Ezt a gondolatot jó másfél évtizeddel később megjelent tanulmányában, „Lexikai párhuzamok Daukša katekizmusának (1595) nyelvében” címmel is megismételte (lásd Lietuvių kalbotyros klausimai. V., 1960. T. 3. P. 223), tehát J. Kruopas alighanem szilárdan meg volt győződve róla. Nehéz azonban elhinni, hogy a kereszténység másfél vagy akár két évszázadon át litván földön litván terminusok nélkül is fennmaradhatott volna (bővebben lásd a szerző „A litván terminológia megalkotásának áttekintése (1940-ig)” című cikkét // Kalbotyra. V., 1967. T. 18. P. 6–7). 5 Ugyanott. P. 253. 6 Lásd K r u o p a s J. Lexikai párhuzamok Daukša katekizmusának (1595) nyelvében. P. 243, 245, 254. 13 je”7. J. Kruopas tehát értékelte mindhárom, a XVI. században kiadott litván katekizmus szerepét a litván terminológia történetében. J. Kruopas cikksorozatot közölt a XIX. századi művelődési személyiségek lexikográfiai munkásságáról. Ezek a cikkek M. Akelaitis (1829–1887), S. Daukantas (1793–1864), L. Ivinskis (1810–1881), A. Kašarauskas (1821–1882), J. Miliauskas (Miglovara, 1845–1937), D. Sutkevičius (1782–1849) és mások által készített szótárakat, valamint egy-egy más jellegű munkát tárgyalnak. A sorozat K. Drąsutavičius (Drąsutis, körülbelül 1850 – körülbelül 1905) terminológiai szójegyzékeiről és listáiról szóló cikkének jutott az a szerep, hogy lezárja J. Kruopas publikációinak jegyzékét. A nyelvész már nem érte meg a megjelenését – a „Lietuvių kalbotyros klausimai” tizenhatodik kötete („Lietuvių terminologija”) néhány hónappal J. Kruopasnak, a könyv kezdeményezőjének és felelős szerkesztőjének halála után jelent meg. Az említett cikkek némelyike helyenként részletesebben tárgyalja, vagy legalább megemlíti az ezekben a szótárakban és más munkákban szereplő terminusokat. Például a „M. Akelaitis, a lexikográfus” című cikk szerint ennek az embernek „lexikográfiai tevékenysége nemcsak egy összehasonlító és két kétnyelvű szótár összeállítására tett erőfeszítésekben nyilvánult meg, hanem különféle terminológiai anyag gyűjtésében és új terminusok alkotásában, litván terminusok beírásában a litván nyelvtan lengyel nyelvű szövegébe, a szavak magyarázatában és egyéb apró megjegyzésekben is”8. Ugyanott tárgyalja J. A. Pabrėža kéziratos, húszoldalas, általa kimásolt, de aukštaitis nyelvjárásúvá alakított „A žemaitiaiak növényeinek elnevezéseit tartalmazó mutató” című jegyzékét is, amely 580 litván növénynevet közöl latin megfelelőikkel. Itt M. Akelaitis nyelvészeti terminusai is helyet kaptak, és idézi a szótár terminusról szóló megjegyzését („Wadinu „Žodinas“, ne Žodinis, kajp nor Walleniawicze [Valiūnas] ir Ivinskis; nes sakom – karklis, karklinas, puszis, puszinas: už tataj ir žodis – žodinas”9). To- 7 Lásd K r u o p a s J. Merkelis Petkevičius 1598-as katekizmusának lexikája // Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 12: Iš lietuvių leksikologijos ir leksikografijos. V., 1970. P. 144 tt. 8 K r u o p a s J. M. Akelaitis, a lexikográfus // Lietuvių kalbotyros klausimai. T. 12: Iš lietuvių leksikologijos ir leksikografijos. V., 1970. P. 172. 9 Ugyanott. P. 173. 14 Megemlíti M. Akelaitis „A gőzökről” című munkáját is, amelyben több mint száz mozdonyalkatrész nevét találjuk; ezek J. Kruopas szavai szerint többnyire a népnyelvből átvett elnevezések, M. Akelaitist pedig a litván műszaki terminológia úttörőjének tartják10. Egyébként erről a munkáról J. Kruopas L. Gastilával és A. Žitkutéval közösen külön tanulmányt is közölt a „Mokslas ir technika” folyóiratban (1969, 11. szám), „A műszaki irodalom és terminológia úttörője” címmel. J. Kruopas a litván terminológia fejlődésének általános kérdéseit és helyzetét, valamint az elvégzett és folyamatban lévő munkák áttekintését tudományos konferenciákon és tanácskozásokon ismertette. Részt vett és felszólalt azon az akkoriban híres, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Nyelvtudományi Intézete által 1959-ben Moszkvában összehívott össz-szövetségi tanácskozáson, amely a terminológia kialakításának, valamint a helyesírás és az ábécék tökéletesítésének kérdéseivel foglalkozott. A tanácskozást megnyitó beszédében a kor legtekintélyesebb orosz nyelvésze, V. Vinogradov többek között felvetette a lehető legkisebb eltérések elvének gondolatát: az egyesült köztársaságok köznyelvében használt nemzetközi terminológia és az orosz jövevényszavak alapján újonnan alkotott terminusok közötti eltérések minimalizálását. Ezt az elvet később sokszor, különféle alkalmakkor idézték; a tanácskozás nevében elfogadott ajánlásokba is bekerült11. A tanácskozáson a litván terminológia ügyeiről A. Balašaitis, J. Kruopas és Ch. Lemchenas beszélt. V. Vinogradov elvét nem érintették. J. Kruopas áttekintette a Litvániában végzett terminológiai munkát, megemlítette a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet Terminológiai Bizottságának szerepét, valamint az általa kidolgozott, a terminusok gyűjtésére, katalogizálására és értelmezésére vonatkozó útmutatót, majd kitért a terminológia forrásainak kérdésére. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a litván nyelvben sok nemzetközi és litván terminusváltozat él egymás mellett, és az az álláspont érvényesül, hogy ezt a szinonímiát ne szüntessék meg12. Mint minden más álláspontról, erről is lehet eltérően, sőt akár ellentétesen vélekedni (kedvezően vagy kedvezőtlenül), ám úgy tűnik, nyilvánvaló, hogy ez a terminológia alapjairól és állapotáról vallott józan szemléletet fejezett ki, amely a terminológia és általában a nyelv szabályozásának mérsékelt politikáját tükrözte. Akkoriban… 10 Ugyanott. 173. és 162. o. 11 Lásd: Вопросы терминологии (Материалы Всесоюзного терминологического совещания). Москва, 1961. С. 10, 227. 12 Ugyanott. 212. o. 15 Ám ez válasz lehetett a terminológia túlzott nemzetköziesítését szorgalmazóknak, és ki tudja, talán az imént közzétett, sokak által lelkesen támogatott „lehető legkisebb eltérések elve” jövőbeli alkalmazása következményeinek enyhítésére is törekedett. J. Kruopas álláspontja ma is fontos, hiszen a szaknyelv nemzetköziesítését és más nyelvekhez — igaz, a világ másik felén beszélt nyelvekhez — való igazítását szorgalmazók száma mit sem csökkent. A litván terminológia helyzetét, e munka hiányosságait és nehézségeit, valamint a megjelent terminológiai szótárak típusait J. Kruopas és K. Gaivenis „Terminológiai munka és terminológiai szótárak készítése a Litván SZSZK-ban” című közös előadása tárgyalta, amelyet az 1969-ben Rigában tartott balti köztársaságok közötti terminológiai tanácskozáson olvastak fel. Többek között hangsúlyozták, hogy a litván terminológia létrehozásának és bővítésének fő forrása a népnyelv, a nyelvjárások, általában a litván nyelv szókincse és a szóalkotás13. Ugyanezek a nyelvészek a terminológiai munka helyzetét és kilátásait is áttekintették az 1972-ben, a Tudományos Akadémia Elnöksége mellett működő Terminológiai Tanács, valamint a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet által rendezett országos terminológiai tanácskozáson felolvasott előadásukban. Az ötvenes évek elejétől J. Kruopas folyóiratokban, újságokban és nyelvművelő kiadványokban több cikket és rövidebb írást közölt, amelyekben egyes terminusokat vagy terminuscsoportokat vizsgált. Ilyen írásai a „Hogyan fordítsuk magyarra a восприятие szót?” („Tarybinė mokykla”, 1952, 1. szám), „A hektár nem terület?” („Žemės ūkis”, 1966, 5. szám), „A „reisas” szó használatáról” („Žemės ūkis”, 1966, 6. szám), „Egyes fémek elnevezéseiről” („Mokslas ir technika”, 1971, 5. szám), „Ne zsúfoljunk fölösleges szavakat a nyelvbe” („Mokslas ir gyvenimas”, 1973, 7. szám), valamint Ang. Kaulakienével közösen írt „Az -umas képzővel és az -is, -a végződéssel képzett melléknévi elvont főnevek elkülönítése a terminológiában” („Kalbos kultūra”, 1971, 21. füzet), és mások. E témájú írásai közül némelyikben megalapozatlan állítások is előfordulnak; olykor, engedékenységből, mások egyébkénti tévedéseit sem tekintette hibának. 13 Kruopas, I. R., Gaivenis, K. B. Terminológiai munka és terminológiai szótárak készítése a Litván SZSZK-ban // A tudományos-műszaki terminológia kidolgozásának kérdései. Riga, 1973. 24., 27. o. 16 többnyire következetesen javított dolgokról van szó. Jóval több pontatlanság, helyenként még torzítás is fellelhető J. Kruopas polemikus cikkeiben. Például a „Realybė ir... besivaidenančios šmėklos” („Tėvynės balsas”, 1965, 22. sz.) című cikkben, vitatva A. Salisnak a „Lietuvių enciklopedija” „Terminologija” című szócikkében előforduló, a litván terminológia helyzetére vonatkozó, nem egészen pontos kijelentéseit, szinte általában kezdték tagadni az orosz nyelv nyilvánvaló hatását a litván terminológiára. Egyébként ezt a hatást más alkalmakkor J. Kruopas maga is számos alkalommal hangsúlyozta cikkeiben14. J. Kruopas általában egyetlen jelentősebb, fontosabb nyelvhasználati és terminológiai kiadvány vagy esemény mellett sem ment el szó nélkül. Feltehetően különösen kedvezően értékelte az 1965-ben megjelent „Botanikos terminų žodynas” című művet, hiszen a terminológiai szótárak közül egyedül ennek szentelt két cikket is: „Reikšmingas botanikų indėlis į terminologiją” („Tiesa”, 1966. március 23.) és „Botanikos terminų žodynas” („Žemės ūkis”, 1966, 5. sz.). A terminológia ügyei, mondhatni, soha nem hagyták nyugodni J. Kruopast. Akár egy könyvet recenzeált, akár a „Lietuvių kalbos žodynas” új kötetét mutatta be a közönségnek, akár a mai nyelv vagy a nyelv múltjának kérdéseit tárgyalta, legalább röviden mindig kitért arra is, hogy az adott kiadványok vagy témák miben fontosak és hasznosak a litván terminológia számára. Amikor a „Lietuvių kalbos žodynas” II. kötetét recenzeálta, J. Kruopas 1948-ban ezt írta: „Szótár nélkül a különböző szakterületek terminológiájának megalkotói és rendezői semmiképpen sem boldogulhatnak. Sok terminust a szótárból minden változtatás nélkül vehetnek át; egyes terminusokat pedig könnyen megalkothatnak úgy, hogy a szükséges fogalmak meghatározásához jelentésükben legközelebb álló szavakat szűkítik, tágítják vagy áthelyezik, 14 Félreértették a szóban forgó kérdést; úgy tűnik, emiatt kapta J. Kruopas fejmosását e sorok szerzője is a „Tarptautiniai žodžiai sudurtinių terminų daryboje” („Tiesa”, 1967. szeptember 9.) című cikkben. Másfelől azonban egy évvel később J. Kruopas és K. Gaivenis közös véleményében igen kedvezően értékelték a szerző által megvédett kandidátusi disszertációt, mint „a mai litván terminológia első nagyobb szabású tudományos munkáját”. A véleményben kétségüket is kifejezték „a „nemzetközi elem + litván szó” szerkezeti típusú összetett terminusok képzésének értelmezésével kapcsolatban”, de ezt nem lényeges kérdésnek nevezték. Ezzel a vita akkor véget is ért. 17 jelentését, s ezáltal a szótár anyagát saját szakterületükhöz igazítva. A szakterületi terminológia rendezése és megalkotása pedig a nyelvművelés egyik legfontosabb feladata, amelyet nem lehet félretenni. E célra a szótár az alapvető forrás. Mindenki kiválaszthatja belőle a legjobb, legelfogadhatóbb elemeket. Ha figyelmesen keresgélünk, nem kell túlságosan panaszkodnunk az elvont fogalmak kifejezésére szolgáló szavak hiánya miatt sem. Ilyenek is akadnak, vagy könnyen alkothatók a rendelkezésre álló anyagból. Íme néhány, a szótárból vett saját, érthető szó, amely bizonyos célra terminusként is használható, például: nespėga (a nespėti ’nem ér rá’ szóból) – időhiány, „zeitnot”; palydija – „kíséret”; kloja – a len áztatásának ideje; slinkis – „kanapka”; maigūnas – „tapcsian”; deglas – fáklya; esnos – állkapocs alatti mirigyek; įdaras – darált hús stb.15. A „Lietuvių kalbos žodynas” című művet különösen nagyra értékelte, és állandóan a litván terminusok kimeríthetetlen, legfontosabb tárházaként emlegette. Másfelől J. Kruopas híve volt annak, hogy a normatív köznyelvi szótárba mértékkel vegyenek fel terminusokat16. J. Kruopas valóban sokat tett mind az általános, mind a szaklexikográfia területén. Itt hatalmas tapasztalatot halmozott fel, és közben mindvégig alkotó szellemű maradt. Az általa felügyelt és irányított litván lexikográfia és terminográfia jelentősen fejlődött és éretté vált. Élete alkonyán új, nagyszabású feladatokat tűzött ki a terminológiai szótárak összeállítása elé, így írva: „Eddig terminológiai munkánk főként a terminusok számbavételében, valamint az egyes szakterületek kétnyelvű terminológiai szótárainak összeállításában és kiadásában nyilvánult meg. A megjelent szótárak többsége azonban kis terjedelmű, nem tartalmazza a terminusok magyarázatát, némelyikből hiányoznak a szükséges mutatók stb. Most az a feladat áll előttünk, hogy a terminusok számbavételéről áttérjünk a terminusrendszerek összeállítására és a terminusok definícióinak kidolgozására, nagy terjedelmű, rendszerező, magyarázó terminológiai szótárakat készítve”17. J. Kruopas cikkek szerzőjeként és szerkesztői tanácsadóként hozzájárult a „Mažo- 15 Kruopas J. Lietuvių kalbos žodynas // „Tarybinė mokykla“. 1948. Nr. 12. P. 45. 16 Lásd: Kruopas J. Koks turėtų būti literatūrinės kalbos žodynas // „Literatūra ir menas”. 1968, spalio 19. 17 Kruopas J. Daugiau dėmesio terminologijai // „Tiesa“. 1972, balandžio 20. 18 sios lietuviškosios tarybinės enciklopedijos“ (1966–1971) rengimo, talkino „Lietuviškosios tarybinės enciklopedijos“ (1976–1985) rengimo pradiniame tarpsnyje. Būdamas gyvo būdo ir veiklus žmogus, jis gebėjo suspėti turbūt visur, kur kildavo terminologijos klausimų ir kur reikėjo jo paramos ir svaraus žodžio. * * * J. Kruopas terminológiai munkássága széles körű, szerteágazó, gazdag és bölcs volt. A két világháború közötti Litvánia e területen kialakult munkahagyományaira támaszkodva (egyébként J. Balčikonis J. Jablonskis szerkesztésében megjelent „Raštai” című műve, a korabeli „Gimtoji kalba” teljes sorozata, számos más fontos kiadvány, valamint a „Logos” folyóirat harmadik és negyedik évtizedbeli számai, amelyekben St. Šalkauskis terminológiai munkái jelentek meg, mindvégig ott voltak J. Kruopas intézeti dolgozószobájában, és a fiatal terminológusok bármikor tanulmányozhatták őket), az akkoriban kinevelt és a fiatalabb generációhoz tartozó, különböző szakterületek szakembereivel, tudományos és műszaki dolgozóival vállvetve dolgozva, J. Kruopas jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a nehéz háború utáni években és a későbbi időkben is eredményesen és jó irányban haladjon a terminológiai munka. E munkák értéke jelentős, J. Kruopas és munkatársai pedig terminológiánk fejlődéséhez való hozzájárulása ma is érezhető. Bátran kijelenthetjük, hogy ez a világos gondolkodású, szerény, rendkívül művelt ember, a litván nyelv történetének jeles kutatója és szótárkészítője volt az 1950-es, 1960-as és 1970-es évek litván terminológiájának legnagyobb tekintélye. Az említett „Kalbos ugdymas ir mūsų visuomenė” című cikkben a fiatal J. Kruopas ezt írta: „Meg kell értenünk, hogy a nyelv a nemzet összetartó ereje, a nemzet lelkének megnyilvánulása, a legnagyobb kulturális és társadalmi érték, amely nélkül a társadalmi élet fejlődése sem lehetséges. Tudatosítanunk kell, milyen fontos, hogy a nyelv tiszta, szép és tökéletes legyen, és hogy mindannyiunknak hozzá kell járulnunk a nyelv műveléséhez, hiszen a nyelv csak a társadalomban születik és fejlődik”18. Munkásságával és tevékenységével ő maga is 18 K r u o p a s J. Kalbos ugdymas ir mūsų visuomenė // Gimtoji kalba. 1935. Nr. 7. P. 99. 19 maga is jelentősen hozzájárult a köznyelv érleléséhez és fejlesztéséhez, és másokat is ezekre a munkákra ösztönzött. Ezzel J. Kruopas örök, valóban „a réznél erősebb” emlékművet állított magának, és megmarad a nemzet emlékezetében. Beérkezett: 1998. 07. 14. 20