Pr. Skardžiaus terminologijos srities veikla ir jos reikšmė

PRAEITIES AIDAI Stasys KEINYS Litván Nyelvi Intézet Pr. Skardžius terminológiai tevékenysége és annak jelentősége A XIX. század végén, különösen pedig a XX. század első három évtizedében rakták le a mai litván terminológia alapjait. Különféle szakterületek terminusait egy maroknyi korabeli művelt ember alkotta meg, rendezte vagy a mai köznyelv követelményei szerint korszerűsítette. E kis létszámú, de igen szorgalmas, nagyrészt önzetlen, a nemzet ügyeinek elkötelezett közösségnek nemcsak J. Jablonskis volt az ihletője és szellemi vezetője, hanem a legszorgalmasabb munkása is. Nem véletlen, hogy nem sokkal e litván nyelvtudományi klasszikus halála után harcostársa, J. Balčikonis ezt írta: „Iskolánk történetében Jablonskis neve örökre fennmarad. Hiszen ő adott neki elsőként nemcsak litván nyelvtant és olvasókönyveket, hanem más tantárgyak terminusait is”1. J. Jablonskis kortársaival együtt kijelölte a terminológiai munka irányát, meghatározta annak rendjét és módszereit, amelyeket e terület jelentősebb művelői lényegében mindmáig követnek. Így a harmadik évtized végén munkába álló fiatal, pályakezdő nyelvészeknek, Pr. Skardžiusnak, A. Saliysnak és másoknak már nem kellett lerakniuk a mai litván terminológia alapjait, sem elméleti, sem gyakorlati értelemben2. Ezek az alapok lényegében már megvoltak. Az új nemzedéknek a terminológia épületének falait kellett tégláról téglára felhúznia. A munkások száma nem volt nagy, ráadásul mindannyian elsősorban más munkákkal voltak elfoglalva, így nemigen lehetett arra számítani, hogy a munka gyorsan haladjon. A terminológia elméleti kérdéseivel akkoriban leginkább a filozófus foglalkozott 1 Balčikonis J. Prakalba // Jablonskio raštai. Kaunas, 1933. T. 2. P. VII. 2 Plg. Rosinas A. Pranas Skardžius – mokslininkas ir bendrinės kalbos ugdytojas // Pranas Skardžius – bendrinės kalbos teoretikas ir ugdytojas: Seminaro tezės. Vilnius, 1999. P. 5, kur teigiama, kad „Skardžius padėjo terminijos tvarkymo teorinius pamatus“. 69 St. Šalkauskisnek ráadásul nagy gyakorlati tervei is voltak, amelyek feltehetően félbeszakították szépen kibontakozó terminológiai elméleti tevékenységét. Az adott korszak sok más munkása is végzett valamilyen gyakorlati terminológiai munkát. E gyakorlati munkások közé kell sorolnunk mindenekelőtt Pr. Skardžiust is. Tad Pranas Skardžius (1899–1975), kurio šimtosios gimimo metinės neseniai Lietuvoje buvo plačiai paminėtos, yra pirmosios pobūginės bei pojablonskinės kartos kalbininkas. Jam dar teko, kad ir trumpai, pabūti mokiniu tų dviejų žymiausių dvidešimto amžiaus pradžios (ir ne tik jos) kalbininkų, ne vienu atžvilgiu pelniusių atskirų mūsų kalbotyros barų pradininkų šlovę, o J. Jablonskiui net pripažįstamas garbingas pačios bendrinės kalbos tėvo vardas (jei taip, tai, matyt, kartu ir tos kalbos terminologijos tėvo garbė). Rūpestingo tėvo, nes tai J. Jablonskio rūpesčiu Pr. Skardžius kartu su A. Saliu (1902–1972) buvo pasiųstas baigti mokslų į Vokietiją, ir iš ten abudu po keleto metų tuomet dak­taruoti grįžo tęsti savo buvusių kauniškių profesorių darbų. K. Būga tuomet jau keletą metų ilsėjosi Vytauto prospekto kapuose, netrukus Viešpaties Angelas buvo sugiedotas ir tų pačių kapų priglaustam J. Jablonskiui. Šitaip labai greitai jauniems apsukriems vyrams atiteko nemaža dalis velionių varytų darbų, su jais ir kalbinė terminologijos baro pusė. Elöljáróban még meg kell jegyezni, hogy Pr. Skardžius számára valószínűleg K. Būga volt a nagyobb példakép, bár saját bevallása szerint közelebbi kapcsolatban J. Jablonskissuval állt3. Még Németországban tanulóként írt első nyelvészeti cikkeiben egyértelműen a „Kalba ir senovė” szerzőjének nyomdokait próbálta követni; emellett egyes J. Jablonskis-féle javaslatokkal is vitába szállt, eleinte név említése nélkül, s ezzel már K. Būgától is különbözött. Pr. Skardžius sokáig nem kerülte az ilyen vitákat (sőt, újra meg újra megismételte őket). Ezek a viták, ellenvetések, helyenként még a felsőbbrendűség fitogtatása is (annak hangsúlyozása, hogy maga J. Jablonskis engedett neki) most, 60–70 év múltán sem tűnnek kellően megalapozottnak, sem időszerűnek és helyénvalónak. Különösen, hogy maga a vitázó – sem fiatalon, sem idősebb korában – nem tűnik a köznyelv tekintetében skrupulózusnak 3 Skardžius Pr. Rinktiniai raštai. Vilnius, 1997. T. 2. P. 16. 70 a nyelvhasználat elevenségének és az ajánlott nyelvi megoldások egységességének őrzője, vagy legalábbis tiszteletben tartója. Pr. Skardžiusnak még a Litván Egyetemen folytatott tanulmányai idején kellett bekapcsolódnia a terminológiai munkába (1923 őszétől 1925 novemberéig tanult itt). Erről a hetvenötödik születésnapja alkalmából az „Aidai” folyóiratban megjelent „Életem és munkám” című cikkében ő maga így írt: „<...> vele együtt [J. Jablonskival – St. K.] a terminológiai bizottságban dolgoztam, amely nála gyűlt össze, és amelynek titkári teendőit én láttam el; később pedig egy ideig vele együtt a helyesírási bizottságban is dolgoztam, egészen addig, amíg külföldre nem utaztam”4. Később, az 1930-as években, már J. Jablonskis halála után, Pr. Skardžius vezette az 1935-ben létrehozott Litván Nyelvi Társaság Terminológiai Szekcióját. Amint az akkori „Gimtoji kalba” című lapban közölt beszámolókból kitűnik, a szekció megvitatta St. Šalkauskis professzor „Az általános filozófia terminológiája” című szótárának terminusait, valamint a sport (futball, kosárlabda, korcsolyázás), a szembetegségek és a színház terminusainak csoportjait. Kétségtelenül e szekció legnagyobb munkája „Az általános filozófia terminológiája” volt, amelyen jól látható a hozzáértő nyelvészek közreműködése. Ezt egyébként már a szótár „Előszavának” első mondata is kimondja: „Az alább közölt filozófiai [=filozófiai – St. K.] terminológia megvitatása, javítása, kiegészítése és elfogadása az első nagyobb munka, amelyet a Litván Nyelvi Társaság (LKD) Terminológiai Szekciója (TS) végzett. A szekció tagjai: elnöke Pr. Skardžius docens, titkára A. Vaičiulaitis, tagjai pedig J. Balčikonis szótárszerkesztő, J. M. Laurinaitis ezredes, A. Salys docens és St. Šalkauskis professzor. A munka terjedelméről tanúskodik, hogy több mint 35, egyenként kétórás ülést szenteltek neki”5. Továbbá, amint ugyanott olvasható, a szótár elkészítéséhez megjegyzésekkel, tanácsokkal vagy javaslatokkal hozzájárult A. Dambrauskas prelátus, J. Pankauskas doktor, M. Reinys püspök, V. Sezemanas professzor, J. Vabalas–Gudaitis professzor és A. Varnas festőművész; a szócikkekben szereplő terminusokat pedig Pr. Skardžius ékezetelte, aki „egyébként is sokat dolgozott az egész írásmű tökéletesítésén”6. 4 Ugyanott. 5 Šalkauskis St. Művei. Vilnius, 1991. 2. köt. 126. o. 6 Ugyanott. 127. o. 71 „Az általános filozófia terminológiája” a két világháború közötti időszak egyik legjobb szakszótára, amelyet lényegében teljes egészében felhasználtak a mai köznyelvi terminológiai ajánlás legfontosabb művei. Ez a munka elismerésének legnagyobb bizonyítéka. Az, hogy a szótárban egyetlen úgynevezett nemzetközi terminus sincs, láthatóan a szerkesztők nyelvtisztító törekvéséről tanúskodik, ugyanakkor a köznyelvi terminológiai ajánlások történetének egészét tekintve is különösen érdekes lépés. A szótár meggyőzően bizonyítja, hogy teljesen tévednek azok a korabeli és mai emberek (köztük nyelvészek is), akik gyakran azt állítják, hogy a litván nyelvben nem lehet mindezt kifejezni (vagy csak egy részét lehet kifejezni), amit mások ezekkel a „nemzetközi” elnevezésekkel mondanak, sőt azt is, hogy nem is kell ezzel próbálkozni. A szótár kétségtelenül a szerkesztők úgynevezett purista (nyelvtisztító) törekvéseit mutatja. E tekintetben valóban igen érdekes és figyelemre méltó Pr. Skardžius szótára, a „Litván megfelelői a nemzetközi szavaknak”, amely „Az általános filozófia terminológiájának” megjelenése után 35 évvel, 1973-ban jelent meg Chicagóban. A mű bevezetőjében helyesen írja, hogy „azok az emberek, akik ismerik a szükséges idegen nyelveket, és járatosak az adott terület nemzetközi terminológiájában, gyakran egyáltalán nem hajlanak túlságosan az olyan litvánosított helyettesítő alakok használatára, amelyek asszociatív módon sokszor már eltérnek a megfelelő nemzetközi szavaktól. Ez a gyakorlat különösen külföldön figyelhető meg, ahol a kivándorlók az elsajátított idegen nyelveken gyakran jobban boldogulnak, mint anyanyelvükön, különösen valamely szakmai területen”},{7. Sajnos, sajnos! A litván megfelelőktől való idegenkedés, különösen pedig azok keresésének mellőzése, nemcsak a kivándorlókra jellemző – amint Pr. Skardžius írja –, hanem legalábbis a litván tudomány, technika, vallás, politika és más területek aktív szereplőinek jelentős részére is. Itt is előfordul, hogy időnként meglehetősen sokáig kell győzködni egy-egy meggyőződéses „nemzetköziesítőt”: a litván terminusnak, ha nem is biztosítanak neki elsőbbséget, legalább joga van arra, hogy a kölcsönzött – gyakran egyáltalán nem is nemzetközi – terminus mellett használják. A „Litván megfelelői a nemzetközi szavaknak” című szótár mintegy ezer nemzetközi szó litván megfelelőjét tartalmazza. Jelentős részük már régóta jól ismert a köznyelvi használatban. 7 Skardžius Pr. Rinktiniai raštai. Vilnius, 1998. T. 3. P. 437. 72 ... új szavak vagy akár az élő nyelv szavai, például: abažiūras – burkolat, abscesas – tályog, abstinencija – józanság, abstrakcija – elvonatkoztatás, abzacas – bekezdés stb. Ez a szótár, amely kétségtelenül a litván nyelv megtisztítását is szolgálni kívánta, rendkívül fontos a 20. század végi szaknyelvi litván számára, amelyben túlságosan sokféle jövevényszót használnak, s ezeket tiszteletre méltóan nemzetközi szavaknak nevezik. A mai szaknyelv legalább annyira szennyezett jövevényszavakkal, mint a korábbi évszázadok írott nyelve. E jövevényszavak jó része pedig semmivel sem különb az előző század és e század elejének művelt rétege által a nyelvből kiűzött barbárságoknál. Így Pr. Skardžius szóban forgó könyve, amelyre egyébként a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” harmadik kiadásának előkészítésekor is támaszkodtak, negyed évszázad múltán is nagyon fontos a mai terminológia, valamint általában a köznyelvhasználat és a nyelvi ajánlások szempontjából. Ahogyan egyébként St. Šalkauskis „Bendroji filosofijos terminija” című műve is, amelyet több mint hatvan éve jelentettek meg. A második világháború után, miután az USA-ba került, és nem kapott nyelvészi állást, Pr. Skardžius elvégezte a könyvtárosképző iskolát, majd nem sokkal később az ország fő könyvtárában, a Kongresszusi Könyvtárban kezdett dolgozni (15 évet dolgozott ott, 1971-ig8). Könyvtárosi végzettsége és munkája vezethetett ahhoz, hogy mintegy 200 szócikk terjedelmű könyvtári szakszójegyzéket állított össze. A jegyzék 1961-ben jelent meg az USA-ban újraindított „Gimtoji kalba” című folyóiratban. A szerző szavai szerint olyan litván elnevezések kerültek bele, amelyek tágabb körben (nem csupán a könyvtárügy szűk területén) használt fogalmakat jelölnek; megadta az angol, francia és német megfelelőket is, néhány terminust pedig röviden megmagyarázott. Alaposabb kutatás nélkül nehéz volna megmondani, hogy Pr. Skardžius felhasználta-e I. Kisinas 1956-ban Litvániában kiadott „Bibliotekinė ir bibliografinė terminologija” című jegyzékét – Pr. Skardžius gyűjteményének terminusaiból valamivel több mint egyhatod egyezik az I. Kisinas-féle jegyzék terminusaival; néhány fogalmat másként neveznek meg, például Pr. Skardžius ajánlása szerint antrinininkas (vagy dublikatas), antrinis autorius, jungtinis katalogas, papildas stb., míg I. Kisinas jegyzékében: dubletas, bendraautoris 8 Skardžius Pr. Rinktiniai raštai. T. 2. P. 24, 29. 9 Pr. Skardžius „Rinktinių raštų” című művének harmadik kötetében (315–324. o.) újranyomtatva. 73 =társszerző – St. K., összesített katalógus, kiegészítés. Pr. Skardžius alkotta terminusainak egy része Litvániában szinte teljesen ismeretlen, például: címjegyzék „címek könyve”, könyvtártudomány „könyvtárosság, könyvtártudomány”, kalligráfiai betűtípusok „kalligráfiai betűtípusok”, evangéliumoskönyv „az evangéliumok könyve”, útleírás „útikönyv, útiterv”, másoló „másoló”, mesekönyv „mesék könyve”, kölcsönző „kölcsönző részleg, kölcsönzőterem, kölcsönző osztály” stb. Általában e gyűjtemény Pr. Skardžius-féle újításai, mondhatni, nem honosodtak meg; egy részük a munka jellegét tekintve is túlságosan szokatlan (például: könyvtártudomány, kalligráfiai betűtípusok, röplap „széles formátumú lap, röplap, szórólap, tájékoztató”). Ezenkívül olyan terminusokat is beillesztettek ide, amelyeket Litvániában sem akkor, sem most nem ajánlanak használatra, például: cím „könyv vagy cikk címe, megnevezése”, címlap „címlap” (a Litván Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Terminológiai Bizottsága által használatra jóváhagyott, I. Kisinas szójegyzékébe felvett terminus, a címlap, amelyet általában e terület szakemberei is használnak). Ezért Pr. Skardžiusnak ez a kis munkája úgy értékelhető, mint a könyvtártudományi terminológia fejlesztéséhez való, különösebb hatást nem kifejtő hozzájárulási kísérlet. Igaz, talán hasznosabb volt az amerikai litván nyelv számára. Pr. Skardžius számos, a nyelvhasználat gyakorlati kérdéseinek szentelt cikkében és rövid írásában különböző szakterületek (talán főként a műszaki területek) számos terminusát javította, illetve új terminusokat javasolt. Ezekből az a benyomás alakul ki, hogy a nyelvész inkább maga szeretett terminusokat alkotni, mintsem a népnyelvben keresgélni őket. Talán ezért sem honosodott meg szélesebb körben javaslatainak jelentős része. Másfelől viszont ezekben a cikkekben és rövid írásokban hasznos, általánosabb jellegű útmutatások is találhatók arról, hogyan kell végezni a terminológiai munkát, és milyen irányba kell haladnia. Például 1940-ben, az oroszok bevonulása után, a „Gimtoji kalba” című folyóiratban, a „Valóban csak az obalsis használható?” kérdésre válaszolva azt írta, hogy némelyek bizonyítás nélkül kezdik állítani, sőt előírni, hogy ne a šūkį, hanem az obalsį használjuk; ez alkalomból pedig teljesen helyénvalóan tanította: „<...> a megfontoltabb nyelvészek állításaikat a népnyelv adataival támasztják alá, ezért azoknak, akik pozitívan kívánnak hozzájárulni köznyelvünk használatának javításához, nyilvánosan meg kell indokolniuk az általuk újonnan javasolt, szélesebb körű dolgokat, és világosan meg kell mondaniuk, miért vált alkalmatlanná az eddig széles körben használt kifejezés; az egyéni és parancsoló módszer e célra amúgy is árthat— 74 az ügynek, és jelentős kárt is okozhat”10. Ezt a nagyon világosan, J. Jablonskis szellemében és stílusában megfogalmazott gondolatot különösen fontos lett volna észben tartani a nyelvi forradalom akkori körülményei között; a mai, előíró nyelvi ajánlásokat parancsuralmi módon érvényesítőknek is jól az eszükbe kellene vésniük. Pr. Skardžius nem írt kifejezetten a terminológiaelméletnek szentelt cikkeket, és elméleti kérdéseket sem tárgyalt, vitatott meg részletesebben sehol. Úgy tűnik, nem mélyedt el különösebben a terminológia sajátosságaiban és a terminusokkal szemben támasztott követelményekben. A terminológiai kérdéseket elsősorban az általános nyelvészetre, a köznyelvi normák megállapításáról alkotott felfogására támaszkodva vetette fel, vagyis ugyanúgy, mint a nyelvi normák megállapításának más kérdéseit. Amint azonban már említettük, Pr. Skardžius cikkeiben és rövid írásaiban számos találó általánosítás, aranyat érő gondolat és értékes tanács található, amelyek a terminológiaelmélet szempontjából is fontosak. Ezeket a kérdéseket egyszer külön, részletesebben is meg kellene vizsgálni. A második világháború után, érett alkotói éveinek három évtizedét külföldön élve, Pr. Skardžiusnak nem volt akkora befolyása itthon, a hazájában, mint amekkora más körülmények között lehetett volna. Igaz, könyvei és cikkei ismertek voltak mind a nyelvi normákkal foglalkozók, mind a terminológusok előtt, és használták is őket; a litván terminológia fejlesztésének és művelésének fő munkálatai azonban közvetlen részvétele nélkül zajlottak, mintegy mellette folytak. Neki az maradt, hogy megfigyelje a Litvániában folyó munkát, időnként nagyon kritikus, talán szigorú megfigyelőként. Idővel azonban ez a kritikusság észrevehetően enyhült: a litván nyelvészek kezdetben élesen bírált normatív munkái közül néhányat – például a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas” című szótárt – később már kifejezetten kedvezően említett. Igaz, a Litvániában az ötvenes évek közepe óta nagy számban kiadott terminológiai szótárakat Pr. Skardžius mintha tudomásul sem vette volna. Sokat írt viszont, igyekezve felébreszteni és fejleszteni az emigráció terminológiai kultúráját. E tekintetben tanulságosak, és ma is nem csupán az emigránsok számára fontosak azok a megjegyzései, amelyeket P. Orintaitė 1958-ban a „Gimtoji kalba” című folyóiratban a romanas, poema, novelė terminusok használatáról kifejtett gondolataira tett, arra hivatkozva, hogy ezek a szavak az angolban mást jelentenek, ezért nem segítik, sőt akadályozzák a „más kultúrával” való érintkezést (ezért azt javasol— 10 Skardžius Pr. Rinktiniai raštai. T. 3. P. 797–798. 75 (azokat tisztán litván terminusokkal helyettesíteni). Ebből az alkalomból Pr. Skardžius részletesebben szólt a terminusok más nyelvekkel való kapcsolatáról és állandóságuk kérdéséről. Ezt írta: „Ha egyes terminusokat nem úgy kezdünk használni, ahogyan megszoktuk vagy hajlunk használni őket, hanem egészen másképp, ahogyan például az angolok vagy az amerikaiak használják, akkor megszakítjuk a közvetlen kapcsolatot köznyelvi használatunkkal, és ezzel világosan akadályozzuk egymás megértését, ezáltal pedig jelentősen megnehezítjük az idegen kultúra elsajátítását is. Ha a regény helyett ezentúl az elbeszélést vagy valami hasonlót kezdünk használni, akkor egyúttal nagyban megnehezítjük mindannak megértését, amit eddig a regényekről az irodalomtörténetben vagy a tankönyvekben mondtak és elbeszéltek; ezenkívül így teljesen szükségtelenül összekevernénk két egészen különböző dolgot: ebben az esetben az elbeszélést és a regényt, illetve a novellát és a rövid történetet. És mégis, ha ezen az úton haladunk, az idegen kultúra nem kerül közelebb hozzánk: az amerikaiak és az angolok egészen más, tőlünk különböző utakat jártak, ezért a mi általunk bejárt utakat nem lehet megfelelően az angolszászokéhoz igazítani. Például Litvániában már régóta használatos és ma is használatos a dirigentas „karmester, kórus- vagy zenekarvezető” szó, angol megfelelője, a conductor „karmester” pedig a mi konduktorunknak, azaz „vonatkísérőnknek” felel meg. Vagy itt van egy másik példa: nyelvünkben a zeneművek alkotóját már régóta kompozitornak nevezzük, angol megfelelője, a compositor (a -po- szótagra esik a hangsúly) viszont csak „szedőt” jelent. <...> Nem, nem mondhatunk le sem a dirigensről, sem a zeneszerzőről, sem a regényről, sem a novelláról, sem a poémáról, sem a pamfletről, sem más hasonló nemzetközi jövevényszavakról csupán azért, mert az angolban vagy valamely más idegen nyelvben más jelentésük van, mint a mi nyelvünkben. Mindegyik meghonosodott már nyelvünkben, bizonyos hagyományuk van, ezért továbbra is használnunk kell őket, hiszen kiválóan megfelelnek közvetlen céljuknak – egymás és a nagyvilág tájékoztatásának.”11 Ezért idéztük ilyen hosszan Pr. Skardžius „Vajon elavult roncs?” című cikkét: négy évtized elteltével már magában Litvániában is egyre több olyan nyelvhasználó, pontosabban szóhasználó akad… 11 Ten pat. P. 285–286. 76 …nyelvforradalmár, aki vakon követi ugyanazt az angol nyelvet, amelyet Pr. Skardžius említett, és egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy ez csupán akadályozza a litvánok kölcsönös megértését. Pr. Skardžius a lehető legegyértelműbben megmutatta, hogy ez nem a nyelv fejlesztésének útja, hanem zsákutca, vagy még pontosabban: tévút. Amerikában élve sokkal józanabbul értékelte a litván és az angol nyelv viszonyát, mint sokan azok közül, akik ma lelkesen és gyors ütemben angolosítják Litvániát. Pr. Skardžius hagyatéka jelentős, és elválaszthatatlan a litván köznyelv terminológiai ellátásának, művelésének és fejlesztésének munkájától. Mivel pedig a terminusok e nyelv igen fontos és egyre jelentősebb részét alkotják, könnyű megérteni, miért fordított oly nagy figyelmet a terminológia kérdéseire. Beérkezett: 1999. 09. 20. PR. SKARDŽIUS TERMINOLÓGIAI TEVÉKENYSÉGE ÉS JELENTŐSÉGE Összefoglaló A cikk áttekinti Pranas Skardžius (1899–1975) litván nyelvész terminológiai munkájának főbb szervezési és gyakorlati vonatkozásait, amelyeket Litvániában és Amerikában végzett a második világháború után. Háború előtti munkái közül kiemelkedik részvétele St. Šalkauskis filozófus „A filozófia általános terminológiája” című szótárának előkészítésében. A cikk tárgyalja Pr. Skardžius 1973-ban az USA-ban megjelent „Nemzetközi szavak litván megfelelői” című könyvét, és elemzi a könyvtárügyi terminusok gyűjteményét. Kitér Pr. Skardžius egyes terminusokról szóló cikkeinek néhány időszerű gondolatára is, például a terminusok bevezetését megalapozó indoklás fontosságára, valamint az állandóság és a hagyomány elveinek követésére. 77