Apie vargonų terminus

Rimantas GUČAS Vilniusi Orgonaépítő Műhely Kft. AZ ORGONATERMINOLÓGIÁRÓL Litvánul keveset írtak az orgonákról, és nem is régóta. Valószínűleg az első, a témáról szóló írás 1909-ben jelent meg J. Naujalis által kiadott és szerkesztett „Vargonininkas” folyóiratban. A kor orgonaépítő mestere és művelt embere, a nemzeti újjászületési mozgalom aktív résztvevője, Jonas Garalevičius (1871–1943) több lapszámban közölte „Orgonák” című cikkét, amelyben az orgonák történetéről és felépítéséről adott tájékoztatást. Tartalmát tekintve J. Garalevičius írása még kissé naiv, hibákat is tartalmaz, bár néhány gondolata ma is időszerű. Mindazonáltal talán az a legemlékezetesebb, hogy már az első bekezdésekben felhívta a figyelmet arra, hogy saját terminológiára van szükség: „Szeretném előre is bocsánatukat kérni, tisztelt Olvasók, a nem tiszta litván nyelvért, amelyet kénytelen leszek használni az orgona leírásában. Az orgona nagyon összetett hangszer, ezernyi különféle alkatrésze van, amelyeknek megfelelő litván elnevezéseit még nem alkották meg; ezért kénytelen leszek más nyelvekből átvett, úgymond „nemzetközi” vagy elfogadott, vagyis műszaki szavakat használni.” („Vargonininkas” 1909, 2. sz.). Úgy tűnik, hogy a háború előtti Litvániában nem tettek komolyabb lépéseket az orgonaterminológia rendezésére. Van azonban egy némileg eltérő jellegű példa: a kavarskasi templom orgonája. Ezt 1925 körül a csehszlovákiai Jano Tuček cég építette. Ennél az orgonánál először és mindeddig egyetlen alkalommal próbálták meg a regiszterneveket litvánul megadni („térfuvola” a Hohlföte helyett, „nádfuvola” a Rohrflöte helyett, „hangzó kis síp” – Gemshorn, „fűzfasíp” – Salicional stb.), illetve a nemzetközi elnevezéseket litván végződéssel írják: Principalas, Burdonas, Subbasas (a Principal, Burdon, Subbass helyett). Ebből a szempontból a kavarskasi orgona egyedülálló, ezért felvették a műemlékek jegyzékébe. 1965 körül Antanas Venckus (1934–1975) zenetudós, aki a Litván SZSZK Állami Konzervatóriumában kezdett dolgozni, kezdeményezte a litván zenei terminológia rendezését. Sokat érintkezett az idősebb zenésszel, Antanas Krutulisszal (1887–1979), aki már kiadta a „Rövid 63 muzikos žodyną“ (1960) ir visaip skatino pastarąjį rengti naują žodyno laidą. Kadangi muzikai, ypač atlikėjai, yra konservatyvi, jeigu nesakytume obskurantiška publika, A. Venckui rimtai susirūpinus ir užsiėmus lietuviškų muzikos terminų tvarkymu bei kūrimu, jis sulaukė daugiau pašalpos ir pasipriešinimo nekaip geranoriškos talkos. Maždaug tuo metu A. Venckaus iniciatyva buvo sudaryta Muzikos terminų komisija. 1967-ben a Művészeti Múzeum Színház- és Zenetörténeti Osztályán megkezdték Litvánia orgonáinak nyilvántartásba vételét és a legértékesebb műemlék orgonák jegyzékének összeállítását. E célból külön „Orgonakérdőívet” nyomtattak. Ekkor igen élesen merült fel az orgonaterminológia kérdése, hiszen egy dolog zsargonban beszélni, és egészen más leírni. Kezdetben azt tervezték, hogy a kérdőívet szétküldik a kerületi műemlékvédelmi szakembereknek, hogy töltsék ki. Egyik pontja az orgonaalkatrészek elnevezése volt: kérdezze meg a helyi orgonistától, hogyan nevezi az orgona részeit. A kérdőíveket azonban végül nem küldték ki. A templomokat járva és a helyi orgonistákkal beszélgetve nem sikerült semmi érdekesebbet vagy hasznosabbat hallani: szinte kizárólag eltorzított német kifejezéseket használtak, azokból is csak néhányat. Az orgonisták többségének olyan csekély ismerete volt az orgonáról, hogy szakmai beszélgetésre egyáltalán nem nyílt mód. Mégis, a műveltebb orgonistáktól, akik orgonajavítással is foglalkoztak, egy-két hasznos kifejezést sikerült hallani. 1968. 12. 16-án ülést tartott a Zenei Terminológiai Bizottság, amelyet az orgonaterminológia megvitatásának szenteltek. Számos korábban már használt szót elfogadtak, és néhány új kifejezést is javasoltak („griežykla”, „kelmas”). Erről a „Kultūros barai” 1969-ben tájékoztatást közölt. E terminusok egy részét azzal rögzítették, hogy felvették őket A. Krutulis új „Zenei terminológiai szótárába” (1975), valamint J. Kazlauskas „Hangszerek és partitúra” című könyvébe (1975). Az utóbbi könyv orgonaleírása a litván nyelven megjelent legkövetkezetesebb és legszakszerűbb munkák egyikének tekinthető. 1972-ben a Köztársasági Kulturális Műemlék-helyreállítási Tröszt mellett orgonaépítő műhelyt hoztak létre. Ekkor már egészen komolyan szükség volt a szakkifejezésekre, mert a gyártási folyamat során beszélni kellett, valamint költségvetéseket és egyéb dokumentumokat kellett írni az orgona minden alkatrészéről és az alkatrészek részeiről. Mivel 64 A munkába állók többsége addig nem találkozott orgonával, ezért az újonnan javasolt litván szakkifejezéseket magától értetődőnek és kétségbevonhatatlannak fogadta el. Az addig megvitatott és jóváhagyott kifejezések még nem terjedtek ki az orgona valamennyi részére, ráadásul némelyik nem bizonyult kellően pontosnak. Mivel tudatosan nem javasoltak elnevezést, egyes alkatrészekre maguktól adódtak egyszerűbb litván szavak. Tréfásan hangzott egyszer a tájnyelvi rekečius, amelyet a Dubingiai származású P. Klimas asztalos ejtett ki. A reketis, reketys szó viszont már szerepel a „Mai litván nyelv szótárában” (1993). Ezzel egy bizonyos orgonaalkatrész-egységet lehet megnevezni. Az orgonaszakkifejezések rendezésének folytatásakor érdemes lenne beszélgetni a litván nyelv szakértőivel és a népi életmód ismerőivel, akik emlékeztethetnek bennünket az elfeledett litván szavakra. Nem szabad elfelejteni, hogy az orgona lenyűgöző volta és külső bonyolultsága ellenére valójában nagyon egyszerű és érthető hangszer. Számos hasonló alkatrész található különféle építményekben, szerszámokban és a mindennapi életben. Ilyenek a különféle szögvasak, tengelyek, rudazatok, járatok és légcsatornák, lécek, emelők és emelőkarok, oszlopok, gerendák, hidacskák, rekeszek, tartók, továbbá tucatnyi, ha nem több száz más alkatrész, amelyekre általában nem kell különleges szakkifejezéseket keresni, hanem csak a helyes szavakat kell használni, amelyeket már régóta alkalmaznak különféle szerszámok és alkatrészeik megnevezésére. Csak akarni kell rendet tenni. Sajnos éppen ez a szándék hiányzik leggyakrabban mind az orgonaépítőkből, mind pedig különösen az előadókból. A régi és helyes litván szavakat olykor nevetségesnek és silánynak tartják, az idegen eredetűeket pedig jelentéstelinek és hangzatosnak. Egyes zongoristák például azt bizonygatják, hogy a zongorán való billentyűzés pusztán felszínes dolog, míg a szláv eredetű játék már az alkotótevékenységet fejezi ki. Az orgonában vannak sajátos elemek is, amelyek megnevezésére idegen eredetű szavakat használnak: billentyűk, pedálok, regiszterek, barkerek (a feltaláló vezetéknevéből), pulpeták, rezonátorok, zsaluk, menzúrák, labiumok, traktúra stb. Ezek mind nemzetközi szavak, bár nemzetközi jellegük viszonylagos. Inkább azokban az országokban használatosak, ahol az orgonakultúra szorosabban kapcsolódik a német hagyományokhoz. Ide tartozik Közép- és Kelet-Európa. Litvánia is közéjük tartozik: már az első orgonák 1408-as megjelenésétől a német orgonaépítés hatókörébe tartozott. 65 A 17–18. század leghíresebb mesterei németek voltak: J. Koppelmannas, G. A. Zelle, M. Jansonas, A. G. Casparinis (olaszosan hangzó vezetékneve ellenére). A 19. században szintén Németországban tanultak, az orgonaalkatrészeket is főként ott vásárolták, és így tovább. A már említett J. Garalevičius szintén Németországban, a szczecini B. Grüneberg-műhelyben tanulta az orgonaépítő mesterséget; sok éven át élt és dolgozott ott. Általában az orgonaépítők és az előadók is inkább azoknak a nyelveknek a szakkifejezéseit használták, amelyeken tanultak. Például K. Kaveckas gyakran használt francia, Z. Aleksandravičius pedig olasz kifejezéseket stb. A szovjet időkben a moszkvai iskola gyakorolt hatást, amely maga is kritikátlanul átvette a német orgonaesztétikát és terminológiát. E tekintetben a Litván Zeneakadémiára továbbra is hatással van a moszkvai iskola. Az orgonaszakkifejezések egy másik csoportját a regiszternevek alkotják. Ugyanazt a regisztert a különböző hagyományokhoz, tájakhoz, korszakokhoz és mesterekhez tartozó orgonákban egészen eltérően nevezhetik el. És fordítva: ugyanazt a nevet különböző hagyományok orgonáiban különböző regiszterek viselhetik. A regiszternevek utalhatnak a hangszín sajátosságaira, a sípok alakjára, anyagára, hangmagasságára, felépítésére stb. Azok a nagy európai népek, amelyek saját orgonahagyományokat alakítottak ki, saját regiszternév-rendszereket is létrehoztak, bár ezek meglehetősen összefonódnak. A régi korok orgonaépítői, valamint a képzetlen mesterek gyakran összekeverték a nevek használatát, és nyelvtani hibákat vétettek. Mindez jelentős információval szolgálhat a kutató számára. A régi litvániai orgonák regiszterneveinek egy része latin vagy olasz eredetű, egy része német, és vannak ellengyelesedett alakok is. Új orgonák készítésekor a litván orgonák hagyományos regiszterneveit használjuk, litvánosítás nélkül, de lehetőség szerint kerüljük a német vagy lengyel alakokat. Általában az orgonaszakkifejezések elválaszthatatlanok egy nép, ország vagy tájegység orgonakultúrájának hagyományaitól és örökségétől. Hogyan lehetne például a 18. századi litván orgonákra alkalmazni a francia orgonák fogalmait, amikor építőik francia orgonát se nem hallottak, se nem láttak? Az pedig, hogy a litván orgonahagyomány szorosan kapcsolódik a némethez, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lettek volna sajátos árnyalatai. Ezért 66 a kifejezéseket idővel, történelmünk és fennmaradt hangszereink egyre jobb megismerésével pontosítani kell: az orgonaterminológiának a mi orgonaépítési hagyományunkat kell tükröznie. Tvarkingai aprašyti vargonai V. Bičiūno „Muzikinės akustikos pagrinduose“ (1988), taisyklingos lietuviškos terminijos laikytasi ir Enciklopedijų leidyklos leidiniuose. Jelenleg egy új zenei enciklopédikus szótár előkészítése folyik a kiadáshoz. Ennek alkalmából újrakezdte tevékenységét a Zenei Terminológiai Bizottság. Az egyik ülést az orgonaszakkifejezések megvitatásának szentelték. Az ülés után a „Muzikos barai” című lapban (1996, 15–16. és 17. szám) megjelent A. Kalinauskas zenész „Orgona” című cikke, amely nemcsak közvetlenül a hangszerhez kapcsolódó szakkifejezéseket, hanem más, az orgonáról való beszédhez és íráshoz szükséges fogalmakat is bemutatott. Például valamivel több mint egy évtizede az Enciklopédiák Kiadójában vitába keveredtem arról, hogyan kerül az orgona a templomba. A szerkesztőség által erőltetett „orgonát szereltek be” kifejezést a szerző pontatlannak és mesterkéltnek találta. J. Pikčilingis professzorhoz fordultak segítségért, ő pedig elgondolkodott: „vajon hogyan mondta volna Vaižgantas?” Tehát az orgonát megépítik, majd miután elkészült, a templomban felállítják, ahol aztán áll. (A 19. század közepéről származó felirat a Klykolių-templomban: Wargon(us) dyrba Pons Mockiewicz su sunu sawa). Az orgonaszakkifejezések rendezése terén tehát már történt egy s más. Ezért némi meglepetést és szomorúságot okozott L. Digris új kis könyve, a „Hogyan orgonázzunk”, amelyet a Litván Zenészek Társasága és a Vallásos Zenei Központ adott ki 1998-ban. A könyv még mindig mindenféle kopulációk1, valamint Schtraicher’iusokat, Waltze’usokat és más német, olykor hibásan leírt szavakat javasol használni. Mintha még mindig J. Garalevičius korában lennénk, mintha nem tárgyalták volna meg az orgonaszakkifejezéseket, nem jelentek volna meg az ezekkel kapcsolatos publikációk és a meglehetősen szakmai színvonalú szakirodalom. Ráadásul a helyes kifejezések jelentése sok helyen teljesen eltorzult és összekeveredett. Ezért ezt a kis könyvet – különösen a hangszerrel foglalkozó oldalait – sajnos nem lehet ajánlani az orgonák iránt érdeklődőknek. 1 Kopuláció [lat. copulatio – egyesülés]: 1. „két egyed egyesülése a nemi aktus során” (Idegen szavak szótára, 1985). 67 Semmiképpen sem állítható, hogy az orgonaterminológia már véglegesen rendezett. Most is, ahogy egyre több mester és orgonajátékot oktató iskola jelenik meg, felmerül a megértés igénye, s így az orgonaterminológia újbóli áttekintésének szükségessége. Beérkezett: 1999. 09. 27. AZ ORGONA TERMINUSAI Összefoglaló Az orgona litván terminusainak megalkotására vonatkozó kérdés először 1909-ben merült fel a „Vargonininkas” című litván zenei folyóiratban. A háború előtti Litvániában történtek kísérletek az orgona regisztereinek litván elnevezésére. 1967-ben megkezdődött a litvániai orgonák rendszeres nyilvántartásba vétele. Összeállították a monumentális orgonák jegyzékét. Ezzel egy időben kísérletet tettek arra, hogy felkutassák az orgona hagyományos litván terminusait. Csak kevés ilyen terminust találtak, de 1968-ban a zenei terminológiai bizottság megvitatta és jóváhagyta az orgona fő litván terminusait. Ezek a terminusok meghonosodtak az irodalomban. 68