Dėl mokslo terminų vienareikšmiškumo supratimo

4 7Terminológia | 2013 | 20 A tudományos terminusok egyértelműségének értelmezéséről StaSyS KeinyS Kulcsszavak: terminus, tudományos terminus, terminológia, egyértelműség. A cikk megírásához leülve emlékezetem valamelyik zugából előbukkant Czesław (Kalnãberžė melletti) író, irodalomprofesszor noberadėseiben – ez csaknem Miłosz sheltoni költő szava: „<...> elnevezni és bezárni a madarat a teniškiai ugyanaz, mint örökre birtokolni őt” (Milošas 1991: 124). Felmerült bennem, hogy ez a gondolat alkalmas lehetne a terminusokról szóló tágabb eszmecseréhez. Hiszen az alatt az öt évtized alatt, amely során közvetlenül kapcsolatban álltam a terminusokkal és a terminológiával is, nemegyszer hallottam és olvastam, hogy a terminusnak nemcsak minden használó számára, hanem szinte örökre is egynek és ugyanannak kell lennie. Mind a kifejezés, mind a jelentés tekintetében ugyanannak, vagyis ahogyan a madár neve: egyetlen kifejezéssel és egyetlen jelentéssel. Íme, a számtalan lehetséges tanúság közül kettő. Az első. Pontosan száz évvel ezelőtt a Litván Tudományos Társaság (akkori Tudományos Akadémiánk) közgyűlésén Kazys Grinius, az emberek gyógyítója, köznyelven szólva – doktor, amikor azt fejtegette, „Mit lehet követelni a tudományos terminológiától?”, mindenekelőtt ezt említette: „Hogy minden fogalomnak egy neve, egy szava legyen, mert a tudományos terminus valódi nomen proprium, és csak egy lehet”1 (Grinius 1914: 432–433). A második tanúság így szól: „A terminus mintegy aprócska idézet. Az idézés szabályai szerint a terminusnak ugyanazon jelentésben kell megmaradnia egy adott tudományterület valamennyi tudományos művében” – így tanította a hallgatókat mintegy három évtizeddel ezelőtt megjelent Általános filológia bevezetésében a Moszkvai Mihail Lomonoszov Egyetem filológusprofesszora, Jurij Roždèstven skis (Рождественский 1979: 141). Elmondható, hogy régóta törekednek az itt említett terminusbeli egyjelentésűségre és egyértelműségre, és amikor nemcsak a termékeket, hanem maguknak a termékeknek a részeit is szabványosítani kezdték, ez a törekvés a terminológia egyik legfontosabb követelményévé vált. Nem meglepő, hogy terminológiai munkáikban különösen ezt hangsúlyozták azok az orosz Dmitrij Lotė (1898–1950), az osztrák Eugen Wüster (1898–1977) és az ugyanebben az időben Oroszországban szabványosítási munkát végző lett Ernests Drezenas (1892–1937) mérnökök, akik a múlt század negyvenes éveitől tevékenyen dolgoztak a szabványosítás területén. Az első kettő mindenekelőtt logikára épülő terminuselmélete mind a mai napig él, jóllehet a második világháború után a nyelvészek, akik belülről kezdték behatóbban vizsgálni a szakmai nyelvet és a terminológiát, legalábbis egy részük, jelentősen enyhítették e követelmények szigorúságát. Hiszen a nyelvnek több száz, a proto-nyelvekkel együtt több ezer év alatt kialakult, használóinak tudatát átható, a köznyelv és a szakmai nyelv számára egyaránt közös jelentésés jelentéskifejezési rendszere van, és annak erőszakos átalakítása, kívülről rákényszerített követelményekkel való megváltoztatása nem a társadalom, vagyis e nyelv használói számára hasznos munka. „1 A cikkben az idézetek nyelvét nem javítottuk, csak itt-ott tettünk ki hangsúlyjelet. 4 8 Stasys Keinys | A tudományos terminusok egyértelműségének értelmezéséről” részeik elnevezéseit is, ez a törekvés a terminológia egyik legfontosabb követelményévé vált. Ezt tökéletesen megértette, és csaknem ugyanakkor, sőt egy kissé korábban is kifejezte a nevezett mérnökök kortársa, filozófusunk és terminológusunk, Stasys Šalkauskis professzor (1886–1941). Terminológiaelméleti tanulmányában, amelyet annak idején a háború előtti Logos folyóiratban tett közzé, most pedig az Írásokban újra kiadtak, ezt írta: „<...> és amikor bekerülnek a tudományos terminológiába, a szavak szemantikai szempontból nem merevednek meg, hanem további fejlődésnek vannak alávetve, amely soha nem ér véget, amíg a nyelv él a nemzet szellemében” (Šalkauskis 1991: 43). A szó és a terminus egyértelműségének kérdését vizsgálva nem szabad szem elől téveszteni, hogy maguk a szavak, a vienarekšmis, a vienarekšmiškas és a vienareikšmiškùmas nem egyértelműek. A Kortárs litván nyelv szótára második kiadásától kezdve e szavaknak két jelentését különbözteti meg attól függően, hogy az adott dolognak, először is, csak egy jelentése van-e, másodszor pedig – ugyanaz a jelentése (DŽ 1972: 934). Úgy tűnik, mindkét jelentésre gondolnak, amikor a terminusok szemantikájáról beszélnek vagy írnak. És bár a terminusok jellemzőinek felsorolásakor rendszerint, vagy legalábbis leggyakrabban, csak az egyetlen jelentés birtoklását említik, J. Roždestvenszkij könyvének fentebb idézett részletében éppen u g y a n a z o n jelentés megtartását hangsúlyozza (a pontosság kedvéért ezt az idézetet itt eredeti nyelven ismételjük meg): «Термин является как бы минимальной цитатой. По правилам цитирования термин должен сохраняться в одном и том же значении во всех научных сочинениях, принадлежащих к определенной области знания.» Őszintén szólva, e szerző ilyen kategorikusságát nem könnyű megérteni, mivel nem az önmagában elszigetelt terminusról ír, mint egy bizonyos rendszer egységéről, tagjáról, nem a terminus megalkotásáról vagy rögzítéséről, hanem annak használatáról. 4 9Terminológia | 2013 | 20 A terminusok létezésének e két esetét (a rögzítést, valamint a normatív rögzítést és a használatot) a terminológiai munkában és a tudományos kutatásokban mindig érdemes szem előtt tartani. A normatív rögzítési és rögzítési munkákban, azaz a terminológiai szótárakban, enciklopédiákban, szabványokban stb. a terminust mintegy megmerevítik, megkövesítik, jelentésének lényegét adják meg. Itt könnyű úgy bemutatni, ahogyan kívánják – egyértelműként, szinonimák nélkül stb. A terminusnak azonban a használó ad életet, és ő, mindenekelőtt a tudományos szöveg létrehozója (nem szabad megfeledkezni a befogadóról – a hallgatóról, az olvasóról – sem), dönti el, hogy a terminust pontosan úgy használják (és értik-e), ahogyan azt a normatív rögzítő vagy rögzítők meghatározták, vagy jelentése valamely jegy tekintetében szűkül, bővül, áttevődik vagy pontosabbá válik. Végül bizonyára nem gondoljuk, hogy a terminológusok – más emberekkel ellentétben – tévedhetetlen mindentudók, akik mindenki másnál jobban képesek felfogni és terminusokkal megnevezni a jelölt dolgokat. A szóban forgó dolgot St. Šalkauskis is észrevette, és találóan így fejezte ki: „A terminológia szemantikai fejlődése abban a tényben leli alapját, hogy minden szó sajátos árnyalatot nyer attól a kontextustól, amelyben használják” (Šalkauskis 1991: 43). Kissé később pedig így folytatta: „Világosan meg kell érteni azt is, hogy maga a nyelv természete egyáltalán nem követeli meg a szavak értelmének és jelentésének olyan szigorú meghatározását, hogy ne maradjon szabadság e szavak sajátos használatára aszerint, ahogyan azt az új kontextusok sajátosságai megkövetelhetik. „A szavak értelmének és jelentésének vasba merevítése, az egyszer s mindenkorra meghatározott szótár keretei közé szorítva, olyannyira korlátozná az emberi gondolkodás szabad menetét, hogy annak intellektuális kezdeményezőkészsége emiatt nagyon megsínylené” (Šalkauskis 1991: 44). Azt lehetne gondolni, hogy ez az említett mérnökök, illetve általában az úgynevezett egzakt tudományok, valamint a filozófusok, illetve általában a humán tudományok kutatói szemléletének és megértésének az ellentétét jelzi, amely e tudományok tárgyának, jellegének és szükségleteinek különbözőségéből fakad. Ám a filozófia nemcsak önálló tudomány, hanem az általános tudományos módszertan is, a fejlődés pedig valamennyi tudományterületre éppúgy jellemző, mint az egész létezésre. A nyelv és terminológiája sem kivétel. Egyébként terminológiai szótárainkban a terminusokat rendszerint használati példák nélkül közlik, és nemegyszer a tudományos munkák szerzői is magyarázat nélkül hagyják az általuk használt jelentéseltéréseket vagy változatokat, ezért az olvasóknak vagy hallgatóknak maguknak kell eligazodniuk abban, mit akartak az adott terminussal közölni. Meg kell mondani, hogy az általános állítást, miszerint a terminusoknak egyértelműeknek kell lenniük, kétértelműségük pedig a terminológia hibája, nem egy különböző területen dolgozó szakember szó szerint, dogmaként értelmezi, és elkezdi 5 0 Stasys Keinys | A tudományos terminusok egyértelműségének értelmezéséről alkalmazni a nyelv egész terminológiájára. Az ilyen teljes, abszolút egyértelműségre való törekvést azonban nem lehet támogatni, mert megvalósítása esetén a terminológiában óriási átalakítást kellene végrehajtani, és – amint korábban említettük – fel kellene bomlasztani a túl hosszú idő alatt megszilárdult, a nyelvhasználók tudatába pedig mélyen beivódott megnevezési rendszert. Vajon tényleg lennének olyanok, akik azt szeretnék, hogy például a gyökér kifejezést csupán a botanikában, illetve még a növénytermesztésben használják, és megrónák a nyelvészeket, anatómusokat és más területek szakembereit, amiért ezt a növénytudományi terminust a jelentés átvitelével saját tudományukhoz alkalmazták? Vajon könnyebb lenne-e egymást megérteni, ha a pont szónak csak a köznyelvben megszokott „kerek jel, folt” jelentése lenne (LKŽ XV 982), a nyelvtudomány, a matematika, a fizika, a technika, a sport és más területek számára pedig mindig valamilyen más megnevezést találnának ki vagy kölcsönöznének? Igaz, a nyelv tetszés szerint rendelkezik módszerekkel és eszközökkel az ilyen szókincsbeli felfordulás véghezviteléhez, azonban a szavak vagy terminusok jelentésének átvitele, alkalmazása szintén a megnevezési szükségletek kielégítésének egyik legjellemzőbb módja. Ezenkívül ez a módszer segít megóvni a nyelvet az új képzések, illetve a más nyelvekből származó kölcsönszavak áradatától, tehát a nyelv számára gazdaságos, a használó számára pedig nagyon kényelmes, mivel egy megszokott szó vagy terminus használata – még ha megváltoztatott, más területhez alkalmazott jelentésben is – sokkal egyszerűbb, mint egy új, teljesen ismeretlen, a nyelvben motiválatlan kölcsönszó megértése és megjegyzése, vagy – amint ez nem ritkán előfordul – egy szokatlanul alkotott új képzésé. A valósághoz közelebb állónak tűnik a terminus egyértelműségének követelménye, vagy véleményem szerint pontosabban fogalmazva: az erre vonatkozó kívánalom abban a területben vagy rendszerben, amelynek terminológiájához tartozik. Gyakran együtt említik a szorosan összefüggő területeket is, de ritkának, sőt nagyon ritkának tűnnek azok az esetek, amikor a különböző területeken használt terminusoknak pontosan ugyanaz lenne a jelentésük. Itt szükségből például meg lehetne említeni a nómenklatúrából, illetve talán nem egy esetben közvetlenül az élő köznyelvből a nyelvtudományba (elsősorban a fonetikába, vagyis a hangtanba) átvett beszédszervek megnevezéseit (bizonyára senki sem dicsérné azt a nyelvészt, aki erre a célra új képzéseket kezdene alkotni, vagy valamely más nyelvből származó kölcsönszavakat használna. Azonban azután, mintha megfeledkezett volna a beszédszervek saját megnevezéseiről, némely hangtanász az ezekkel a szervekkel képzett hangok megnevezésére a dentalinis „fog-”, labialinis „ajak-”, nazalinis „orr-”, uvuliarinis „nyelvcsap-” stb. litvánosított kölcsönzött mellékneveket, valamint a megfelelő jelenségek kölcsönzött megnevezéseit, a labializacija, nazalizacija stb. terminusokat használja. Igaz, ez egy másik, a terminusok egyértelműségével kapcsolatos, tehát nem ennek az írásnak a témájához tartozó, de attól egyáltalán nem elválasztható kérdés, hiszen a kifejezés és a jelentés egységben lévő kettősség, ugyanazon jel két szükséges oldala, amelyek nélkül az nem létezhetne). 5 1Terminológia | 2013 | 20 Egy terminus más területre való átvétele leggyakrabban a jelentésének alkalmazásával, pontosításával vagy megváltoztatásával kapcsolatos. És valószínűleg nem egy esetben felmerülhet a vágy arra, hogy az ilyen részleges (egyes területekhez tartozó) terminusokat egyetlen, a legáltalánosabb jelentéssel rendelkező sajátos antterminusban egyesítsék. Hiszen nyilvánvalónak tűnik, hogy a biológiából a nyelvészetbe és néhány más tudományba átkerült morfológia terminuselem olyan antterminussá vált, amely „a formák tudományát” jelenti, míg azokon a területeken és azok ágaiban a vizsgált objektum szerint leszűkített jelentésű terminusokat használnak, például: növénymorfológia, állatmorfológia, a nyelv (a szavak) morfológiája, a vér morfológiája, valamint az egyszavas citomorfológia „a sejtek morfológiája”, geomorfológia „a föld morfológiája” stb. Egyébként legalábbis nyelvünk értelmező szótáraiban, valamint az enciklopédiákban szokás csak az egyes, tudományterületek szerint felosztott jelentéseket közölni. Talán ez abból következik, hogy úgy tűnik, még nincs az általános morfológiának nevezhető kitų platesnių sričių terminų (galėtume ir tokius bendruosius, paprastai tudománya. A szavak jelentéseinek elkülönítését azonban ez nem akadályozhatja. A tárgyalt dolgok megértésére törekedve eljutunk az általános tudományos és legszélesebb jelentőségű terminusoknak (létezőnek, valósnak, terminuson kívülinek nevezett), továbbá a tudományközi terminusok jelentése és az egyes tudományterületek, illetve ágaik terminusainak jelentése vagy jelentései közötti kapcsolatok, vagyis másképpen a tágabb és szűkebb terjedelmű terminusok egyértelműséggel és többértelműséggel való összefüggéseinek területére. Például a forma szó általános tudományos, műszaki és művészeti terminus, amelyet legtágabb jelentésében a filozófiában használnak – „a valóság és a megismerési folyamat olyan eleme, amely a megismerhető tárgyaknak elkülönültséget és azonosságot kölcsönöz” (VLE VI 187). Az emberi tevékenység egyes területein és ágaiban ezt a terminust önállóan vagy összetett terminusok tagjaként, megfelelően alkalmazott és meghatározott jelentésben használják; például a nyelvészetben a forma szót leggyakrabban két jelentésben alkalmazzák – a tágabb „kifejezés, megnyilvánulás” és a szűkebb, konkrétabb „nyelvtani nem” jelentésben (vö. EWJP 1978: 89; DL 1980: 222–223; KTŽ 1990: 65, 75, 88, 166, 241; Булыгина, Крылов 1990: 557–558). Akár az egyes területek vagy ágak terminusa szemantikájának tágabb, akár szűkebb szempontjából tekintünk erre, az, hogy milyen számú és milyen terjedelmű jelentéseket tulajdonítunk egy terminusnak vagy terminuscsoportnak, attól is függ, hogyan értelmezzük és különítjük el a terminológiai jelentést, milyen kapcsolatban áll ez a megnevezett fogalommal, annak terjedelmével és magával a megnevezéssel, valamint hogy a megnevezés során mennyire vesszük figyelembe a nyelv szókincsének rendszerszerű tendenciáit. Tegyük fel, hogy a mai köznyelvben megszokott, hogy a foglalkozást jelölő személynevekből az -ystė képzővel képzett szavak és terminusok az adott terület vagy ág 5 2 Stasys Keinys | A tudományos terminusok egyértelműségének értelmezéséről szóló elmélet és gyakorlat (a tudomány és az üzleti élet), pl.: méhészet, kertészet, állattenyésztés, tengerészet, repülés, madártenyésztés, földművelés stb. A terminologijoje pasitaiko išimčių – šalia miškininkystės gal dėl per stipriai terminus többértelműségének érzékelése miatt – talán a tudósok tekintélye, talán mindkét dolog együttes hatására, vagy talán más okból – létrehozták a miškotyra tudománymegnevezést, ebből pedig a kutatót jelölő miškotyrininkas szót. Nem sokkal ezelőtt a bibliotekininkystė szóból szintén javasolták elvenni a tudomány jelentését, és ezt a tudományt bibliotekotyra vagy akár bibliotekologija néven nevezni. Őszintén szólva nagyon kétséges, hogy érdemes-e ily módon új szavakkal megbolygatni a kialakult megnevezési nyelvi rendszert. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a terminusrögzítési munkákban nem feltétlenül szerepelnek a megadott terminusok valamennyi jelentése. Például mintegy három évtizeddel ezelőtt, amikor Kazimieras Gaivenisszel együtt egy nyelvészeti terminológiai szótár megírásának ügyében átnéztem néhány hozzáférhető, több nyelv nyelvészeti terminusait tartalmazó szótárköteget, meglepődtem azon, hogy az egyes szófajok megnevezését bennük csak a szavak grammatikai osztályaként magyarázzák, de nem említik az ugyanilyen régi, csakhogy a nyelvtudományi és gyakorlati munkákban jóval gyakoribb, az adott osztály egyes szavára vonatkozó jelentést. Megállapodtunk abban, hogy e csoport terminusait a szótárban két jelentéssel adjuk meg (egyébként emiatt, a szótár megjelenése után, több nyelvészünk is megdicsért bennünket). Mind a terminológiai szótárak, mind pedig különösen a szaktárgyi nyelvben való használat azt mutatja, hogy a terminusok egy bizonyos részének egynél több jelentése van. Ez különösen jellemző a tudományok általános terminusaira és az egyes tudományágak terminusaira. A nyelvészeti munkákban használt terminusok közül a nyelv terminus a többértelműségnek igen szembetűnő bizonyítéka: litvánul ezzel leggyakrabban nemcsak Ferdinand de Saussure híres langue, parole, langage hármasát fejezik ki, hanem számos más jelentést is. Alekszej Losev orosz filozófus és filológus professzor az általános terminusok többértelműségét az 1978-ban közzétett (1982-ben újranyomtatott) „A jel és a szimbólum elméleteinek terminusai többértelműsége” című tanulmányában vizsgálta, amelyben ezt írta: „Az olyan terminusok, mint a jel, a jelentés, a struktúra, a modell, a szimbólum, különböző szerzők használatában több tucatnyi eltérő jelentéssel bírnak.” Nem kell azt gondolni, hogy ezen a területen kötelezően csak egyetlen terminológiának kell érvényesülnie, amely elutasítja a terminológia más elveit. Az egyetlen dolog, amit a szerzőktől meg lehet követelni, az, hogy bármelyik terminusrendszert használják is, végig következetesen ragaszkodjanak saját terminológiájukhoz, és ne ugráljanak minden alkalommal az általuk választott terminusrendszerről valamely másikra” (Лосев 1982: 220). 5 3Terminológia | 2013 | 20 Ezenkívül léteznek – függetlenül attól, hogy a terminológusok jóváhagyták-e őket vagy sem – nemcsak általános, hanem részleges, tudományos és más területek irányzatainak, áramlatainak, iskoláinak, sőt egyes szerzőknek a használatában lévő, végül pedig csak bizonyos szövegek vagy szövegcsoportok jelentései is, amelyeket valószínűleg többnyire egyáltalán nem minősítenek sem ajánlottnak, sem nem ajánlottnak. Egyszerűen léteznek, és meglehetősen gyakran használják is őket. Az ilyen egyéni, saját maga által használt terminusjelentésekről Algirdas Julius Greimas professzor 1971-ben, a Vilniusi Egyetemen tartott „Az általános szemiotika problémái” című előadásán beszélt: „Ha mindenekelőtt megkülönböztetem az értékrendszereket mint axiológiai rendszereket és az értékek működésének szerveződéseit, amelyeket ideológiáknak nevezek, akkor ez az én személyes terminológiám, és kérem, ne tekintsék szentírásnak. Csak azt akarom mondani, hogy itt célszerű megkülönböztetni egy dolgot, nevezetesen az értékrendszert mint statikus rendszert (én ezt axiológiának nevezem) az értékrendszertől, amelyet az embereknek egy tevékenységmodellként adnak, és amelyet én ideológiának nevezek. Ez nem feltétlenül felel meg a szociológia által tett megkülönböztetéseknek” (Greimas 1991: 48). Ennek a leghíresebb és a tudomány világában legismertebb litván tudósnak a terminológiával kapcsolatos megjegyzése tökéletesen egybevág e cikk szándékával (eszméjével) és fő gondolatával: a tudományos terminusokat nem kell szűk, mindenki számára kötelező, általános egyértelműség keretei közé szorítani, mivel a terminológiai szabályok nem valamiféle katonai szabályzatok, a tudósok pedig nem azok vak végrehajtói. Ellenkező esetben a tudomány nem lenne alkotás, ahogyan a nyelv alkotása sem. A tudomány nyelvében sok az egyértelmű, de sok a különbözőképpen értelmezhető és magyarázható terminus is. Ennek okai sokfélék, megnyilvánulási módjai pedig különbözőek. Nem állt szándékomban és nem is reméltem, hogy ebben a cikkben átfogom a terminusok egyértelműségének és többértelműségének talán egy egész könyvre való problematikáját. Csupán e kérdés problematikusságát kívántam egyetlen terület (a tudomány) alapján megvizsgálni, és emlékeztetni a tudományos terminusok használóit, alkotóit és rendezőit arra, hogy mind a kutató-, mind a gyakorlati terminológiai munkában nem mindig helyénvaló felszólító jelentésű szavakat használni: követelmény, tilalom, kötelező, nem lehet; továbbá talán nem mindig tudjuk magunk sem, hogy valamely terminus valóban egyértelmű-e, és még kevésbé azt, hogy egy idő elteltével ugyanazt és csakis egy jelentést fogja-e hordozni. Hiszen a tudomány nyelve, és így terminusai is, a tudomány fejlődésével együtt változik; most is úgy változik, mint mindig, mert ahogyan Romualdas Granauskas a „Tizenkét fekete varjú, amely Daukantas körül röpköd” című írásában mondja: „<...> a tudomány szintén szabadság, a tudatlanság pedig – vaslánc a nyakon és tölgyfa tuskók a lábakon” (Granauskas 1995: 272). 5 4 Stasys Keinys | A tudományos terminusok egyértelműségének értelmezéséről LitEratūra DL 1980: Dictionnaire de linguistique par J. Dubois, M. Giacomo, L. Guespin, Chr. Marcellesi, J.B. Marcellesi, J.P. Mével, Paris: Librairie Larousse. DŽ 1972: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. II papildytas leidimas. Ats. red. J. Kruopas, Vilnius: Mintis. EWJP 1978: Encyklopedia wiedzy o języku polskim. Pod redakcją St. Urbańczyka, Wrocław–Warszawa– Kraków–Gdańsk: Zakład Narodowy im. Ossolińskich Wydawnictwo. Granauskas R. 1995: Vakaras, paskui rytas: Apsakymai ir apysakos, Vilnius: Leidybos centras. Greimas A. J. 1991: Iš arti ir iš toli: Literatūra, kultūra, grožis, Vilnius: Vaga. Grinius K. 1914: Apie botanikos organografijos lietuviškąją terminologiją. – Lietuvių tauta. Kn. 2, d. 3 (1912–1913). Yra ir atskiras K. Griniaus darbo atspaudas. KTŽ 1990: Gaivenis K., Keinys St. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa. LKŽ XV – Lietuvių kalbos žodynas 15. Vyr. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mokslas, 1991. Milošas Č. 1991: Isos slėnis. Vertė A. Kalėda, Vilnius: Vaga. Šalkauskis St. 1991: Terminologijos teorija ir bendroji filosofijos terminija. – Raštai 2. Filosofijos ir pedagogikos terminija, Vilnius: Mintis. VLE VI – Visuotinė lietuvių enciklopedija 6. Vyr. red. A. Račis, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2004. Булыгина Т. В., Крылов С. А. 1990: Форма в языкознании. – Лингвистический энциклопедический словарь. Гл. ред. В. Н. Ярцева, Москва: Советская энциклопедия. Лосев А. Ф. 1982: Знак. Символ. Миф: Труды по языкознанию, Москва: Издательство Московского университета. Рождественский Ю. В. 1979: Введение в общую филологию, Москва: Высшая школа. aBoUt UndErstandinG tHE UnamBiGUitY oF tHE tErms oF sCiEnCE Unambiguity is usually treated as one of the important features of a term and quite often it is viewed as one of the main requirements of terms. Therefore polysemy of a term is treated as a fault. However, polysemous terms are quite frequent in term recording works (special dictionaries, encyclopaedias, etc.) as well as in scientific texts of various domains. This article deals with the problem of unambiguity of terms of science in respect of science development and naming system of the language. First of all it is noted that the words and terms vienareikšmis (unambiguous) and vienareikšmiškumas (unambiguity) are not unambiguous themselves, because on the one hand they mean ‘having only one meaning’ and on the other hand – ‘having the same meaning’. When speaking about the unambiguity of terms often both these meanings are kept in mind, but more frequently the oneness of term meaning is emphasized. The Lithuanian philosopher Stasys Šalkauskis (1886–1941) who published his works on terminology theory and practice from 1927 onwards gave a reasoned argument against strict restraint of the meaning of terms. In his work Terminologijos teorija (Terminology Theory) Šalkauskis wrote: “<...> ir patekę į mokslinę terminiją, žodžiai nesustingsta semantiniu atžvilgiu, o yra palenkti tolimesnei evoliucijai, kuri niekados nesibaigia, kol kalba yra gyva tautos dvasioje” (translation: “<...> and when words make their way into scientific terminology they do not freeze in semantic respect, but are inclined towards further evolution which never stops while the language is alive in the spirit of a nation”). These words are very important for the cognition of the essence of science and its language creation. The article rejects an absolutization of unambiguity of scientific terms and argues that the main manifestation of the existence of terms is not their fixation in 5 5Terminologija | 2013 | 20 dictionaries or encyclopaedias, but scientific texts where terms are used not only in general, but also in partial meanings specific to particular domains and scientific schools as well as in some individual meanings characteristic to particular scientists or to some of their works. This is viewed as a natural thing for the language and terminology of science, because only terminology theory and practice which do not restrict the freedom of scientific creative work can facilitate the development of scientific cognition and ensure the progress of science. К ВОПРОСУ О ПОНИМАНИИ ОДНОЗНАЧНОСТИ ТЕРМИНОВ НАУКИ Однозначность обычно считается важной чертой терминов, нередко даже одним из основных к ним предъявляемых требований, а многозначность – недостатком терминологии. Но как в работах по фиксации научных терминов (в специальных словарях, энциклопедиях и т.п.), так и особенно в научных текстах неоднозначные термины не являются редким исключением. В настоящей статье обсуждается проблема однозначности научных терминов в контексте развития науки и номинативной системы языка. С начала обращается внимание на факт неоднозначности самих слов и терминов vienarekšmis «однозначный» и vienareikšmiškùmas «однозначность» – 1) имеющий только одно значение, 2) имеющий тождественное (неизменённое) значение. К терминологии относят оба этих значения, но чаще подчёркивается единственность значения термина. В литовском терминоведении против строгого ограничения значения терминов аргументированно выступил философ и терминолог профессор Стасис Шалкаускис (Stasys Šalkauskis, 1886–1941), с 1927 года включившийся в разработку теории терминологии и создавший словарь философских терминов. В труде по теории терминологии он писал, что после попадания в терминологию науки слова не прекращают семантического развития, которое никогда не оканчивается пока язык остаётся живым в духе народа. Далее в статье показана несостоятельность абсолютизации однозначности научной терминологии, доказывается, что основной сферой существования терминов является не фиксация в словарях или энциклопедиях, а тексты науки, в которых термины используются не только в общих, но и в частных, в том числе свойственных для отдельных научных направлений, школ, значениях. Кроме того, термины употребляются и с индивидуальными значениями, характерными как для отдельных учёных, так и отдельным их трудам. Это считается естественным, так как только ненарушающая свободы научного творчества терминология способствует успешному развитию научного познания и самой науки. Érkezett: 20131112 Stasys Keinys Litván Nyelvi Intézet P. Vileišio g. 5, LT10308 Vilnius E-mail: terminolo[email protected]