Dėl mokslo terminų vienareikšmiškumo supratimo

A tudományos terminusok egyértelműségének megértéséről STASYS KEINYS KULCSSZAVAK: terminus, tudományos terminus, terminológia, egyértelműség Amikor leültem megírni ezt a cikket, emlékezetem valamelyik zugából előbukkant a Szetényből (Kalnaberžė mellől) származó író, irodalomprofesszor, Nobel-díjas Česlovas Miloš szava: „<...> egy madarat betűkbe nevezni és bezárni – majdnem ugyanaz, mint örökre birtokolni” (Milošas 1991: 124). Örömmel gondoltam arra, hogy ez a gondolat a terminusokról szóló tágabb eszmefuttatáshoz is illene. Hiszen az elmúlt öt évtizedben, amelyet közvetlenül a terminusokkal és a terminológiával is összekapcsoltam, nem egyszer hallottam és olvastam, hogy a terminusnak nemcsak minden használó számára, hanem szinte örökre is egynek és ugyanannak kell lennie. Ugyanannak a kifejezés és a jelentés szempontjából is, vagyis – akárcsak a madár elnevezésének – egyetlen kifejezéssel és egyetlen jelentéssel kell rendelkeznie. Íme néhány a sok lehetséges tanúságtétel közül. Elsőként. Pontosan száz évvel ezelőtt a Litván Tudományos Társaság (az akkori Tudományos Akadémiánk) közgyűlésén Kazys Grinius orvosdoktor, köznyelven doktor, a „Mit lehet megkövetelni a tudományos terminológiától?” kérdést magyarázva először ezt említette: „Hogy minden fogalomnak egyetlen neve, egyetlen szava legyen, mert a tudományos terminus valódi nomen proprium, és csak egy lehet1 (Grinius 1914: 432–433). A második tanúságtétel így szól: „A terminus aprócska idézet. Az idézés szabályai szerint a terminusnak ugyanazt a jelentést kell megőriznie egy adott tudományterület valamennyi tudományos művében” – így tanította a hallgatókat a mintegy harminc évvel ezelőtt megjelent Bevezetés az általános filológiába című műben Jurij Roždžestvenszkij filológusprofesszor, a moszkvai Mihail Lomonoszov Egyetem professzora (Рождественский 1979: 141). Elmondható, hogy régóta törekednek az itt említett terminusegyértelműségre és egyértelműségre, és amikor nemcsak a termékeket, hanem magukat is szabványosítani kezdték 1A cikkben az idézetek szövegét nem javítottuk, csak itt-ott jelöltük a hangsúlyt. Terminologija | 2013 | 20 47 és részeik megnevezéseit, ezt a törekvést a terminológia egyik legfontosabb követelményévé tették. Nem meglepő, hogy terminológiai munkáikban különösen ezt hangsúlyozták azok a mérnökök, akik a múlt század harmincas éveitől tevékenyen dolgoztak a szabványosítás területén: az orosz Dmitrij Loté (1898–1950), az osztrák Eugen as Viusteris (1898–1977), valamint a lett Ernestas Drezenas (1892–1937), aki ugyanebben az időszakban Oroszországban végzett szabványosítási munkát. Az első kettő elsősorban logikára alapozott terminuselmélete mindmáig él, bár a második világháború után a szaknyelvet és a terminológiát belülről kezdték vizsgálni a nyelvészek, legalábbis egy részük, és az említett követelmények kategorikusságát jelentősen enyhítették. Hiszen a nyelvnek van egy, több száz, az alapnyelvekkel együtt pedig több ezer év alatt kialakult, a nyelvhasználók tudatát átható, a köznyelvre és a szaknyelvre egyaránt jellemző jelentés- és jelentéskifejezési eszközrendszere, és ennek erőszakos átalakítása, kívülről ráerőltetett követelményekkel való megváltoztatása nem hasznos munka a társadalom, vagyis az adott nyelv használói számára. Ezt kiválóan felismerte, és szinte ugyanebben az időben, sőt valamivel korábban megfogalmazta az említett mérnökök kortársa, filozófusunk és terminológusunk, Stasys Šalkauskis professzor (1886–1941). Terminológiai elméleti tanulmányában, amelyet annak idején a háború előtti Logos folyóiratban közölt, és amelyet most a Raštai című kötetben újranyomtattak, ezt írta: „<...> és a tudományos terminológiába kerülve a szavak szemantikai szempontból nem merevednek meg, hanem további fejlődésnek vannak alávetve, amely soha nem ér véget, amíg a nyelv él a nemzet szellemében” (Šalkauskis 1991: 43). A szó és a terminus egyértelműségének kérdését vizsgálva nem szabad szem elől téveszteni, hogy maguk az vienareikšmis, vienareikšmiškas ir vienareikšmiškumas szavak sem egyértelműek. A Dabartinės lietuvių kalbos žodyne második kiadásától kezdve e szavak két jelentését különböztetik meg aszerint, hogy a dolognak, először, csak egy jelentése van-e, másodszor pedig ugyanazt jelenti-e (DŽ 1972: 934). Úgy tűnik, mindkét jelentésre gondolnak, amikor a terminusok szemantikájáról beszélnek vagy írnak. És bár a terminusok jellemzőinek felsorolásakor rendszerint, vagy legalábbis többnyire, csak az egyetlen jelentés meglétét említik, J. Rožd estvenskij könyvének korábban idézett részletében éppen u g y a n a n n a k a jelentésnek a megtartását hangsúlyozza (a pontosság kedvéért itt az idézetet eredeti nyelvén ismételjük meg): «Термин является как бы минимальной цитатой. По правилам цитирования термин должен сохраняться в одном и том же значении во всех научных сочинениях, принадлежащих к определенной области знания.» Őszintén szólva nem könnyű megérteni a szerző ilyen kategorikusságát, hiszen nem az önmagában, egy bizonyos rendszer egységeként, tagjaként tekintett elszigetelt terminusról ír, nem is a terminus ajánlásáról vagy rögzítéséről, hanem a használatáról. 48 Stasys Keinys | Dėl mokslo terminų vienareikšmiškumo supratimo A terminusok létezésének ezt a két esetét (a rögzítést és ajánlást, valamint a használatot) a terminológiai munkában és a tudományos kutatásban mindig érdemes szem előtt tartani. Az ajánlással és rögzítéssel foglalkozó munkákban, vagyis a terminológiai szótárakban, enciklopédiákban, szabványokban stb. a terminust mintegy megmerevítik, rögzítik, és megadják jelentésének lényegét. Itt könnyű úgy megadni, ahogyan kívánatos: egyértelműként, szinonimák nélkül stb. A terminusnak azonban a használó ad életet, és ő, mindenekelőtt a tudományos szöveg alkotója (s nem szabad megfeledkezni a befogadóról sem: a hallgatóról, az olvasóról), dönti el, hogy a terminust pontosan úgy használják-e (és értik-e), ahogyan az ajánló vagy az ajánlók meghatározták, vagy jelentése valamilyen szempontból szűkül, bővül, áttevődik vagy pontosabbá válik. Végül is aligha gondoljuk, hogy a terminusajánlók, más emberekkel ellentétben, tévedhetetlen mindentudók lennének, akik mindenki másnál jobban képesek felismerni és terminusokkal megnevezni a jelölt dolgokat. A szóban forgó jelenséget St. Šalkauskis is észrevette, és találóan így fogalmazta meg: „A terminológia szemantikai fejlődése abban a tényben gyökerezik, hogy minden szó sajátos árnyalatot kap attól a kontextustól, amelyben használják” (Šalkauskis 1991: 43). Kicsit később pedig így folytatta: „Azt is világosan meg kell érteni, hogy a nyelv természetéből egyáltalán nem következik, hogy a szavak értelmét és jelentését olyan szigorúan kellene meghatározni, hogy ne maradjon szabadság e szavak sajátos használatára, aszerint, ahogyan azt az új kontextusok sajátosságai megkövetelhetik. A szavak értelmének és jelentésének egyszer s mindenkorra meghatározott szótári keretek közé zárása úgy korlátozná az emberi gondolkodás szabad menetét, hogy az értelmi kezdeményezőkészség emiatt nagyon sokat szenvedne” (Šalkauskis 1991: 44). Azt gondolhatnánk, hogy ez az említett mérnökök, illetve általában az úgynevezett természettudományok kutatói és a filozófus, illetve általában a humán tudományok kutatói szemléletének és felfogásának ellentétét jelzi, amely a tudományterületek eltérő tárgyából, jellegéből és igényeiből fakad. A filozófia azonban nem csupán önálló tudomány, hanem a tudomány általános módszertana is, a fejlődés pedig minden tudományterületre éppúgy jellemző, mint az egész létre. Ez alól a nyelv és terminológiája sem kivétel. Egyébként terminológiai szótárainkban a terminusokat általában használati példák nélkül közlik, a tudományos művek szerzői pedig gyakran azt sem magyarázzák meg, milyen használati jelentéseltéréseik vagy változataik vannak, ezért maguknak az olvasóknak vagy hallgatóknak kell kitalálniuk, mit akartak az adott terminussal közölni. El kell mondani, hogy azt az általános kijelentést, miszerint a terminusoknak egyértelműnek kell lenniük, és többértelműségük a terminológia hibája, a különböző területek nem egy szakembere szó szerint, dogmaként értelmezi, és elkezdi Terminologija | 2013 | 20 49 alkalmazni a nyelv teljes terminológiájára. Az ilyen teljes, abszolút egyértelműségre irányuló törekvést azonban nem lehet támogatni, hiszen megvalósítása hatalmas terminológiai felfordulással járna, és – amint fentebb említettük – szétrombolná a hosszú idő alatt megszilárdult, a nyelvhasználók tudatába beépült megnevezési rendszert. Vajon valóban azt szeretné bárki, hogy a šaknis terminust csak a növénytanban és a növénytermesztésben használják, a nyelvészeket, anatómusokat és más területek szakembereit pedig elmarasztalják azért, mert a jelentés átvitelével saját tudományukra alkalmazták ezt a növénytani terminust? Aligha lenne könnyebb megérteni egymást, ha a taškas szónak csak a köznyelvben megszokott „kerek jel, folt” jelentése lenne (LKŽ XV 982), a nyelvtudomány, a matematika, a fizika, a műszaki tudományok, a sport és egyéb területek számára pedig mind különféle más megnevezéseket találnának ki vagy vennének át. Igaz, a nyelvnek megvannak az eszközei és lehetőségei egy ilyen szókincsbeli átalakításhoz, de a szavak vagy terminusok jelentésének átvitele és alkalmazása szintén a megnevezési igények kielégítésének egyik legjellemzőbb módja. Ráadásul ez a módszer segít megóvni a nyelvet az új szavak és/vagy a más nyelvekből átvett kölcsönszavak áradatától, ezért a nyelv számára gazdaságos, a használó számára pedig nagyon kényelmes: sokkal egyszerűbb egy megszokott szót vagy terminust – még ha jelentésében valamelyest meg is változtatva, más területre alkalmazva – használni, mint egy új, teljesen ismeretlen, a nyelvben motiválatlan kölcsönszót, vagy – ami gyakran előfordul – nem jellemző módon alkotott új szót megérteni és megjegyezni. Reálisabbnak tűnik az a követelmény, vagy az én felfogásom szerint pontosabban: az a kívánalom, hogy a terminus azon a területen vagy rendszerben legyen egyértelmű, amelynek terminológiájához tartozik. Rendszerint a közeli rokon területeket is együtt említik, de ritkák, sőt talán nagyon ritkák azok az esetek, amikor a különböző területeken használt terminusoknak pontosan ugyanaz a jelentésük. Kényszerűségből itt példaként említhetők az anatómiai nómenklatúrából, vagy talán nem egy esetben közvetlenül az élő köznyelvből a nyelvtudományba (mindenekelőtt a fonetikába, vagyis a hangtanba) átvett beszédszervek nevei (aligha dicsérné bárki azt a nyelvészt, aki e célból új szavak alkotásába vagy más nyelvből származó kölcsönszavak használatába kezdene). Ám ekkor, mintha megfeledkezne a saját beszédszervneveiről, némely hangtanász e szervek által képzett hangok megnevezésére a litván nyelvhez igazított kölcsönzött mellékneveket használ: dentalinis „foghangú”, labialinis „ajakhangú”, nazalinis „orrhangú”, uvuliarinis „uvuláris” stb., valamint az ezeknek megfelelő jelenségek kölcsönzött neveit: labializacija, nazalizacija stb. Igaz, ez egy másik kérdés, a terminusok egyértelműségének kérdése, tehát nem ennek az írásnak a tárgya, de teljesen nem választható el tőle, hiszen a kifejezés és a jelentés egység a kettősségben, ugyanannak a jelnek két szükséges oldala, amelyek nélkül nem létezhetne). 50 Stasys Keinys | Dėl mokslo terminų vienareikšmiškumo supratimo Egy terminus másik területre való átvétele többnyire jelentésének alkalmazásával, pontosításával vagy megváltoztatásával jár. És bizonyára nem egy esetben felmerülhet az igény arra, hogy az ilyen részleges (egyes szakterületekhez tartozó) terminusokat egyetlen, legáltalánosabb jelentésű, sajátos metaterminusba vonjuk össze. Hiszen nyilvánvalónak tűnik, hogy a biológiából a nyelvtudományba és néhány más tudományba átkerülve a terminusok morfologija eleme ilyen metaterminussá vált, amely „az alakok tudományát” jelenti, míg ezeken a területeken és ágaikban a vizsgált tárgyhoz igazodó, szűkebb jelentésű terminusokat használnak, például: augalų morfologija, gyvūnų morfologija, kalbos (žodžių) morfologija, kraujo morfologija, illetve az egyszavas citomorfologija, „a sejtek morfológiája”, geomorfologija, „a föld morfológiája” stb. Egyébként legalábbis nyelvünk értelmező szótáraiban, valamint az enciklopédiákban bevett gyakorlat, hogy csak az egyes, tudományterületek szerint elkülönített jelentéseket tüntetik fel. Talán azért van ez így, mert úgy tűnik, még nem létezik az általános morfológia ilyen tudománya. Ez azonban nem akadályozhatja meg a szavak jelentéseinek elkülönítését. A tárgyalt dolgok megértésére törekedve az általános tudományos és más tágabb területek terminusainak (az ilyen általános, rendszerint legtágabb jelentésű terminusokat akár létező, valódi, metaterminusoknak is nevezhetnénk), valamint a tudományközi terminusok jelentései és az egyes tudományterületek, illetve azok ágai terminusainak jelentése vagy jelentései közötti viszonyok körébe lépünk; más szóval a tágabb és szűkebb hatókörű terminusok egyértelműségének és többértelműségének összefüggéseihez érkezünk. Például a forma szó általános tudományos, műszaki és művészeti terminus, amelyet a legtágabb értelemben a filozófiában használnak: „a valóság és a megismerési folyamat olyan eleme, amely a megismerhető objektumoknak elkülönültséget és azonosságot kölcsönöz” (VLE VI 187). Az emberi tevékenység egyes területein és ágaiban ezt a terminust önállóan vagy összetett terminusok elemeként, az adott területhez igazított és meghatározott jelentésben használják; például a nyelvtudományban a forma szót rendszerint két jelentésben használják: tágabb, „kifejezés, kifejeződés”, illetve szűkebb, konkrétabb, „nyelvtani nem” értelemben (vö. EWJP 1978: 89; DL 1980: 222–223; KTŽ 1990: 65, 75, 88, 166, 241; Булыгина, Крылов 1990: 557–558). Akár a tágabb, akár az egyes terület vagy ág terminusának szűkebb szemantikai nézőpontjából tekintjük, hogy egy terminusnak vagy terminuscsoportnak hány és milyen tág jelentést tulajdonítanak, az attól is függ, hogyan értelmezik és különítik el a terminológiai jelentést, milyen kapcsolatban áll az a megnevezett fogalommal, annak terjedelmével és magával a megnevezéssel, valamint hogy a megnevezés mennyiben veszi figyelembe a nyelvi szókészlet rendszerszerű tendenciáit. Tegyük fel, hogy a mai köznyelvben bevett, hogy a foglalkozás alapján személyeket megnevező főnevekből az -ystė képzővel származtatott szavak és terminusok az adott terület vagy ág elméletét és gyakorlatát (tudományát és tevékenységét) nevezik meg, például: Terminologija | 2013 | 20 51 elméletét és gyakorlatát (tudományát és tevékenységét), például: bitininkystė, daržininkystė, gyvulininkystė, jūrininkystė, oreivystė, paukštininkystė, žemdirbystė stb. A terminológiában azonban akadnak kivételek: az miškininkystės mellett talán a terminus többértelműségének túlzott érzékelése, talán a tudósok méltósága, vagy mindkét ok miatt, esetleg valami másból adódóan létrehozták a tudományt jelölő miškotyra nevet, ebből pedig a kutatót jelölő miškotyrininkas szót. Nemrég a bibliotekininkystės esetében is javasolták, hogy vegyék el tőle a tudomány jelentését, és ezt a tudományt bibliotekotyra vagy akár bibliotekologija néven nevezzék. Őszintén szólva erősen kétséges, érdemes-e új szóalkotásokkal így megingatni a nyelv bevett megnevezési rendszerét. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a terminusokat rögzítő munkákban nem feltétlenül szerepel minden jelentésük. Például mintegy három évtizeddel ezelőtt, amikor Kazimieras Gaivenisszel együtt egy nyelvészeti terminológiai szótáron dolgoztam, átnéztem néhány hozzáférhető, különböző nyelvű nyelvészeti terminológiai szótárt, és meglepett, hogy bennük az egyes szófajok megnevezését csak grammatikai szóosztályként magyarázták, de nem említették a szó ugyanilyen régi, ám a nyelvtudományi és nyelvhasználati munkákban jóval gyakoribb, egy adott osztályba tartozó szó jelentését. Megegyeztünk, hogy a szótárban e csoport terminusait két jelentéssel adjuk meg (egyébként ezért a szótár megjelenése után nem egy nyelvész megdicsért minket). Mind a terminológiai szótárak, mind pedig különösen a szaknyelvi használat azt mutatja, hogy a terminusok egy része több jelentéssel bír. Ez különösen az általános tudományos terminusokra és az egyes tudományok terminusaira jellemző. A nyelvészeti munkákban használt terminusok közül a kalba alapterminus igen nyilvánvaló példája a többértelműségnek: litvánul leggyakrabban nemcsak Ferdinand de Saussure híres hármasát, a langue, parole, langage fogalmait fejezi ki, hanem számos más jelentést is. Alekszej Losev orosz filozófus és filológusprofesszor a tágabb területek terminusainak többértelműségét az 1978-ban megjelent (1982-ben újraközölt) „A jel- és szimbólumelméletek terminusainak többértelműsége” című tanulmányában tárgyalta, amelyben ezt írta: „Az olyan terminusoknak, mint a ženklas, reikšmė, struktūra, modelis, simbolis, a különböző szerzők használatában több tucat eltérő jelentésük van. Nem szabad azt gondolni, hogy ezen a területen kötelezőnek kell lennie valamiféle egyetlen terminológiának, amely elveti a terminológiai elvek egyéb változatait. A szerzőktől egyetlen dolog követelhető meg: ha egyik vagy másik terminusrendszert használják, következetesen tartsák magukat a saját terminológiájukhoz, és ne csapongjanak folyton az általuk elfogadott terminusrendszertől valamely másik felé” (Лосев 1982: 220). 52 Stasys Keinys | Dėl mokslo terminų vienareikšmiškumo supratimo Léteznek továbbá – függetlenül attól, hogy a terminológiai ajánlók jóváhagyták-e őket – nemcsak általános, hanem egyedi jelentések is: a tudomány és más területek irányzatainak, áramlatainak, iskoláinak, sőt egyes szerzőknek a terminushasználatában, végül bizonyos szövegekben vagy szövegcsoportokban. Ezeket valószínűleg többnyire sem nem ajánlják, sem nem tiltják; egyszerűen léteznek, és meglehetősen gyakran használják őket. Algirdas Julius Greimas professzor 1971-ben, a Vilniusi Egyetemen tartott „Az általános szemiotika problémái” című előadásában saját terminushasználatának ilyen egyéni jelentéseiről beszélt: „Ha először különválasztom az értékrendszereket mint axiológiai rendszereket, illetve az értékek működésének szerveződéseit, amelyeket ideológiáknak nevezek, akkor ez az én személyes terminológiám, és kérem, ne tekintsék szentírásnak. Csupán azt szeretném mondani, hogy itt hasznos különválasztani két dolgot: az értékrendszert mint statikus rendszert (ezt axiológiának nevezem) az emberek számára tevékenységi modellként adott értékrendszertől, amelyet ideológiának nevezek. Ez nem feltétlenül felel meg a szociológia által tett különbségtételeknek” (Greimas 1991: 48). A tudomány világában legismertebb és leghíresebb litván tudós terminológiai megjegyzése tökéletesen egybevág e tanulmány célkitűzésével és fő gondolatával: a tudományos terminusokat nem kell az általános egyértelműség szűk, mindenkire kötelező keretei közé szorítani, mert a terminológiai előírások nem katonai szabályzatok, a tudósok pedig nem vak végrehajtóik. Ellenkező esetben a tudomány nem volna alkotó tevékenység, és a nyelvi alkotásnak sem lenne részese. A tudomány nyelvében sok az egyértelmű terminus, de sok olyan is, amelyet nem egyformán értenek és magyaráznak. Ennek különféle okai vannak, és megnyilvánulási módjai is eltérőek. Nem állt szándékomban és nem is reméltem, hogy ebben a tanulmányban áttekinthetem a terminusok egyértelműségének és többértelműségének talán egy egész könyvet is megérő problematikáját. Csupán e kérdés problémás voltát kívántam egyetlen terület, a tudomány alapjain tárgyalni, és emlékeztetni a tudományos terminusok használóit, alkotóit és gondozóit, hogy mind az elméleti, mind a gyakorlati terminológiai munkában nem mindig helyénvaló parancsoló erejű szavakat használni, mint a reikalavimas („követelmény”), draudimas („tilalom”), privaloma, negalima („kötelező”, „nem szabad”), és talán mi magunk sem tudjuk mindig, hogy egy adott terminus valóban egyértelmű-e, még kevésbé azt, hogy egy idő múltán is ugyanazt az egyetlen jelentést hordozza-e. Hiszen a tudomány nyelve, és vele együtt terminusai is, a tudomány fejlődésével változnak; ma is változnak, ahogyan mindig is változtak, hiszen Romualdas Granauskas „Tizenkét varjú Daukan­tas körül” című írásának szavaival: „<...> a tudomány is szabadság, a tudatlanság pedig vaslánc a nyakunkon és tölgyfa tuskó a lábunkon” (Granauskas 1995: 272). Terminologija | 2013 | 20 5 3 LITERATŪRA DL 1980: Dictionnaire de linguistique par J. Dubois, M. Giacomo, L. Guespin, Chr. Marcellesi, J.-B. Marcellesi, J.-P. Mével, Paris: Librairie Larousse. DŽ 1972: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas. II papildytas leidimas. Ats. red. J. Kruopas, Vilnius: Mintis. EWJP 1978: Encyklopedia wiedzy o języku polskim. Pod redakcją St. Urbańczyka, Wrocław–Warszawa–Kraków–Gdańsk: Zakład Narodowy im. Ossolińskich Wydawnictwo. Granauskas R. 1995: Vakaras, paskui rytas: Apsakymai ir apysakos, Vilnius: Leidybos centras. Greimas A. J. 1991: Iš arti ir iš toli: Literatūra, kultūra, grožis, Vilnius: Vaga. Grinius K. 1914: Apie botanikos organografijos lietuviškąją terminologiją. – Lietuvių tauta. Kn. 2, d. 3 (1912–1913). Yra ir atskiras K. Griniaus darbo atspaudas. KTŽ 1990: Gaivenis K., Keinys St. Kalbotyros terminų žodynas, Kaunas: Šviesa. LKŽ XV – Lietuvių kalbos žodynas 15. Vyr. red. K. Ulvydas, Vilnius: Mokslas, 1991. Milošas Č. 1991: Isos slėnis. Vertė A. Kalėda, Vilnius: Vaga. Šalkauskis St. 1991: Terminologijos teorija ir bendroji filosofijos terminija. – Raštai 2. Filosofijos ir pedagogikos terminija, Vilnius: Mintis. VLE VI – Visuotinė lietuvių enciklopedija 6. Vyr. red. A. Račis, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2004. Булыгина Т. В., Крылов С. А. 1990: Форма в языкознании. – Лингвистический энциклопедический словарь. Гл. ред. В. Н. Ярцева, Москва: Советская энциклопедия. Лосев А. Ф. 1982: Знак. Символ. Миф: Труды по языкознанию, Москва: Издательство Московского университета. Рождественский Ю. В. 1979: Введение в общую филологию, Москва: Высшая школа. ABOUT UNDERSTANDING THE UNAMBIGUITY OF THE TERMS OF SCIENCE Unambiguity is usually treated as one of the important features of a term and quite often it is viewed as one of the main requirements of terms. Therefore polysemy of a term is treated as a fault. However, polysemous terms are quite frequent in term recording works (special dictionaries, encyclopaedias, etc.) as well as in scientific texts of various domains. This article deals with the problem of unambiguity of terms of science in respect of science development and naming system of the language. First of all it is noted that the words and terms vienareikšmis (unambiguous) and vienareikšmiškumas (unambiguity) are not unambiguous themselves, because on the one hand they mean ‘having only one meaning’ and on the other hand – ‘having the same meaning’. When speaking about the unambiguity of terms often both these meanings are kept in mind, but more frequently the oneness of term meaning is emphasized. The Lithuanian philosopher Stasys Šalkauskis (1886–1941) who published his works on terminology theory and practice from 1927 onwards gave a reasoned argument against strict restraint of the meaning of terms. In his work Terminologijos teorija (Terminology Theory) Šalkauskis wrote: “<...> ir patekę į mokslinę terminiją, žodžiai nesustingsta semantiniu atžvilgiu, o yra palenkti tolimesnei evoliucijai, kuri niekados nesibaigia, kol kalba yra gyva tautos dvasioje” (translation: “<...> and when words make their way into scientific terminology they do not freeze in semantic respect, but are inclined towards further evolution which never stops while the language is alive in the spirit of a nation”). These words are very important for the cognition of the essence of science and its language creation. The article rejects an absolutization of unambiguity of scientific terms and argues that the main manifestation of the existence of terms is not their fixation in 54 Stasys Keinys | Dėl mokslo terminų vienareikšmiškumo supratimo dictionaries or encyclopaedias, but scientific texts where terms are used not only in general, but also in partial meanings specific to particular domains and scientific schools as well as in some individual meanings characteristic to particular scientists or to some of their works. This is viewed as a natural thing for the language and terminology of science, because only terminology theory and practice which do not restrict the freedom of scientific creative work can facilitate the development of scientific cognition and ensure the progress of science. К ВОПРОСУ О ПОНИМАНИИ ОДНОЗНАЧНОСТИ ТЕРМИНОВ НАУКИ Однозначность обычно считается важной чертой терминов, нередко даже одним из основных к ним предъявляемых требований, а многозначность – недостатком терминологии. Но как в работах по фиксации научных терминов (в специальных словарях, энциклопедиях и т.п.), так и особенно в научных текстах неоднозначные термины не являются редким исключением. В настоящей статье обсуждается проблема однозначности научных терминов в контексте развития науки и номинативной системы языка. С начала обращается внимание на факт неоднозначности самих слов и терминов vienareikšmis «однозначный» и vienareikšmiškumas «однозначность» – 1) имеющий только одно значение, 2) имеющий тождественное (неизменённое) значение. К терминологии относят оба этих значения, но чаще подчёркивается единственность значения термина. В литовском терминоведении против строгого ограничения значения терминов аргументированно выступил философ и терминолог профессор Стасис Шалкаускіѕ (Stasys Šalkauskis, 1886–1941), с 1927 года включившийся в разработку теории терминологии и создавший словарь философских терминов. В труде по теории терминологии он писал, что после попадания в терминологию науки слова не прекращают семантического развития, которое никогда не оканчивается пока язык остаётся живым в духе народа. Далее в статье показана несостоятельность абсолютизации однозначности научной терминологии, доказывается, что основной сферой существования терминов является не фиксация в словарях или энциклопедиях, а тексты науки, в которых термины используются не только в общих, но и в частных, в том числе свойственных для отдельных научных направлений, школ, значениях. Кроме того, термины употребляются и с индивидуальными значениями, характерными как для отдельных учёных, так и отдельным их трудам. Это считается естественным, так как только ненарушающая свободы научного творчества терминология способствует успешному развитию научного познания и самой науки. Gauta 2013-11-12 Stasys Keinys Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius E. paštas [email protected] Terminologija | 2013 | 20 55