Knyga iš medicinos žodyno praeities

Könyv az orvosi szókincs múltjából Palmira Zemlevičiūtė: A KIS-LITVÁNIAI SZÓTÁRAK TERMINOLÓGIAI ORVOSI SZÓKINCSE A XVII–XVIII. SZÁZADBAN. MONOGRÁFIA. – Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2016. – 517 o. ISBN 978-609-411-181-5 STASYS KEINYS Ez az írás egy könyvet1 tekint át, amely Palmira Zemlevičiūtė második nagy munkája a litván gyógyítási és orvosi szókincs múltjáról. Az első a 2009-ben megvédett bölcsészettudományi (filológiai) doktori disszertációja volt, A litván orvosi terminológia fejlődése a XIX. század végén–a XX. század elején, amely a nemzeti újjászületés időszakától a litván felsőoktatási intézmény kaunasi megalapításáig terjedt, nem sokkal azután, hogy 1918-ban helyreállították a független államot. Emellett a Kis-Litvánia írásos litván orvosi terminológiája fejlődésének megismerésére irányuló kutatásnak tekinthető a tudományos Archivum Lithuanicum című folyóiratban 2007-ben megjelent tanulmány is. 1 Zemlevičiūtė P. A kis-litvániai szótárak terminológiai orvosi szókincse a XVII–XVIII. században. Monográfia, Vilnius: Litván Nyelvi Intézet, 2016. – 517 o., illusztrációkkal. 188 Stasys Keinys | Knyga iš medicinos žodyno praeities …tanulmányt „Terminológiai orvosi szókincs a porosz hatóság 1738–1831-es litván nyelvű rendeleteiben” címmel (a 12 fennmaradt, egészségügyi kérdéseknek szentelt rendeletet e terület első nyomtatott litván nyelvű közleményei között tartják számon). P. Zemlevičiūtė orvosi nyelvvel kapcsolatos kutatásainak igen dicséretes vonása az elemzés alapossága és az összegyűjtött anyag részletes bemutatása. Kétségtelen, hogy ez növeli értéküket. A monográfia kutatási anyagát (azt, amit vizsgál) hat XVII. és XVIII. századi, német–litván, illetve litván–német fordítószótár alkotja – három kéziratos és három nyomtatott –, amelyekben az emberi gyógyítással kapcsolatos fogalmakat megnevező főnevek és főnévi szerkezetek szerepelnek; ezeket a munka többnyire terminológiai orvosi szókincsnek nevezi. Ezek az anonim kéziratos Lexicon Lithuanicum, Clavis Germanico–Lithvana, valamint Jokūbas Brodovskis fennmaradt Lexicon Germanico–Lithvanicum et Lithuanico–Germanicum című műve (ezeket a szótárakat Vincentas Drotvinas professzor tudományosan feldolgozta, majd 1987–2009 között nyolc vaskos kötetben Vilniusban kiadták), továbbá az akkoriban megjelent Friedrich Wilhelm Haack, Pilypas Ruigys és Kristijonas Gotlybas Milkus litván–német és német–litván szótárai. A forrásokban összesen – a szerző szavaival – több mint 700 különböző anatómiai és orvosi szót, valamint szókapcsolatot találtak; emellett a munka részletesen közli e megnevezések számos helyesírási és nyelvtani változatát is, amelyek a fenti számban nem szerepelnek (16. o.). A monográfia tartalma a szokásos tudományos elemeket (előszó, forrás-, szakirodalmi és rövidítésjegyzék, névmutató és német nyelvű összefoglaló) követően egy rövid bevezetőből (12–36. o.), két nagy részből áll, amelyek a vizsgált megnevezések orvosi szemantikáját (37–279. o.) és kifejezésmódját (280–402. o.) írják le; ezt összefoglaló következtetések (403–409. o.), majd a megnevezések és változataik részletes mutatója követi (435–504. o.). Mindkét rész a vizsgált megnevezések jelentés és kifejezésmód szerinti igen részletes osztályozására, valamint – mint említettük – valamennyiük bemutatására épül. Mindez, szem előtt tartva a szerző odaadását, türelmét és szorgalmát, alapot ad annak feltételezésére, hogy a könyv megbízható képet nyújt azokról a gyógyításra használt szavakról, amelyek mintegy négy-ötszáz évvel ezelőtt a litvániai lakosság földjén használt szótárakba bekerültek. A könyv bevezetője felidézi azokat a XX. és XXI. századi litvániai orvosokat, nyelvészeket és más területek szakembereit, akik Litvánia orvostörténetéről, valamint e terület tudományos nyelvéről és terminológiájáról írtak; megemlít továbbá néhány szlovák, francia és német kutatók által készített, orvosi terminológiával foglalkozó munkát (egyébként, volna Terminologija | 2017 | 24 189 érdemes legalább egy pillantást vetni a legközelebbi szomszédok, különösen a lettek és a lengyelek e területen végzett munkáira is – hiszen Lettország és Lengyelország egy részének lakói sok évszázadon át a mi litvánjainkéhoz hasonló körülmények között éltek). Ezután részletesen ismerteti a monográfia fő forrásait és célkitűzéseit, bemutatja a kutatás módszereit, áttekinti a XVI. és XVII. századi írások orvosi szókincsét, valamint felidézi a könyvben vizsgált korszak kutatásait. A könyv első, „A XVII–XVIII. századi kis-litvániai szótárak orvosi szókincsének terminológiai szemantikája” című részében, a szakspecifikus orvosi szakirodalomra és tankönyvekre támaszkodva (az irodalomjegyzékben három tucat ilyen szakterületű könyv szerepel), a munka teljes anyagát a következő nyolc fejezet tárgyalja: 1) a testrészek, szervek és szervrendszerek elnevezései, 2) a betegségek és kóros állapotok elnevezései, 3) a gyógymódok elnevezései, 4) a személyek elnevezései, 5) az egészségügyi intézmények elnevezései, 6) a cselekvések, folyamatok és állapotok elnevezései, 7) a tulajdonságok elnevezései és 8) az orvostudományi és a hozzá kapcsolódó tudományterületek elnevezései. A legtöbb fejezet további alfejezetekre oszlik (ezekből a legtöbb – húsz – a betegségek elnevezéseit tárgyaló fejezetben található), a testrészek, szervek és szervrendszerek elnevezéseit feldolgozó, legnagyobb fejezet alfejezetei pedig szakaszokra tagolódnak, egyes szakaszok pedig további alszakaszokra; például a szerveket és szervrendszereket tárgyaló alfejezetben a támasztó- és mozgatórendszer szakaszának két alszakasza van: a csontvázrendszeré és az izomrendszeré (ilyen részletes anatómiai tagolást természetesen az emberi test összetettsége, különféle részeinek és alkotórészeinek sokasága indokol). Figyelembe véve, hogy minden egyes elnevezés leírása a mai litván terminus címszavával kezdődik, amelyet a latin terminus követ, majd az egykori litván elnevezések valamennyi változata az eredeti helyesírás szerint szerepel, német megfelelőikkel együtt, valamennyi szótárból vett oldalszámokkal; ezt követően az adott elnevezés orvosi vonatkozású részének közlése következik az elektronikus, nagy Litván nyelv szótára (LKŽ) változatában, az írott forrásokat és a nyelvjárási helyeket jelölő rövidítésekkel, továbbá megadják azokat a szavakat, szókapcsolatokat vagy jelentéseket is, amelyek nem kerültek be ebbe a szótárba. Egyébként a Litván nyelv szótára alapvetően a XX. századi, a mai Litvániából származó nyelvjárási adatai alapján nehéz lenne pontosan megítélni, hogy a vizsgált elnevezések egy része mennyire terjedt el és mennyire volt eleven a korabeli kis-litvániai nyelvjárásokban; ennek oka az ottani nyelvjárási adatok hiánya és az évszázadokban mérhető időbeli különbség. Az LKŽ közölt adatai azonban azért is érdekesek és hasznosak, mert megmutatják, hogy a vizsgált elnevezések a legrégebbi írott nyelvemlékeinktől kezdve előfordultak, fennmaradtak, és részben elterjedtek a XX. századi nyelvjárásokban, vagyis tanúsítják e megnevezések életképességét. Összességében a monográfia e részét történeti 190 Stasys Keinys | Knyga iš medicinos žodyno praeities összehasonlító ideografikus szójegyzéknek (szótárnak) tekinthetnénk a XVII–XVIII. századi orvosi szókincsről, oly módon, ahogyan az a vizsgált forrásokban szerepel. A második, a vizsgált elnevezések kifejezési formáját tárgyaló rész szintén hierarchikus, ám nyelvi alapú osztályozásra épül. Ennek első szintjén a szavak és szókapcsolatok legáltalánosabb eredete áll: saját eredetűek (a munkában „saját eredetű elnevezéseknek” nevezik őket), jövevényszavak és hibridek, vagyis vegyes alakulatok; a második szint az elnevezéseket alkotó szavak száma (egyszavas és összetett elnevezések); a harmadik szinten az egyszavas elnevezések (a monográfiában divatos szóval „egyszerűek”) csoportja következik: képzés szempontjából egyszerű szavak, főnevesült melléknevek és igenevek, valamint képzett szavak; az összetettek pedig az alkotóelemeik száma szerint tagolódnak. A jövevény elnevezéseket (ilyenből csak egyszavasat találtak) aszerint osztályozzák, hogy közvetlenül vagy közvetve (közvetítő nyelveken át) kölcsönözték-e őket, majd aszerint is, hogy mely nyelvekből kölcsönözték vagy mely nyelvekből származnak; a hibrid képzett alakulatokat a szóalkotó részek, az összetett vegyes alakulatokat pedig az alkotóelemek eredete alapján sorolják csoportokba. Elsőként a tisztán litván, egyszavas, képzés szempontjából egyszerű elnevezéseket ismerteti. Ezeket ugyanazokba a csoportokba sorolja, mint a jelentéstani részben; a csoportokon belül elkülöníti a szótárakba elsődleges vagy másodlagos jelentésben bekerült szavakat, valamint más szempont szerint azokat, amelyek forrásokban előforduló jelentései nem kerültek be az LKŽ-be. Például a testrészek elnevezéseinek alfejezetében a kiška szó az elsődleges jelentésű szakaszban „láb (a törzstől a lábfejig), térd” jelentésben szerepel (281. o.; a 289. oldalon közölt táblázatban az elsődleges jelentés mellett a térdhajlat is szerepel), a másodlagos jelentések szakaszában „4. comb” jelentésben (286. o.), az LKŽ-be fel nem vett szavak szakaszában pedig „derék” jelentésben (287. o.). A képzett szavakat – Vincas Urbutis professzor munkássága óta megszokott módon – képzési mód, kategóriák és típusok szerint csoportosítva írja le. Nem meglepő, hogy a távolabbi múlt szavainak vizsgálatakor a képzett szavak és alapszavaik összetételének meghatározása nehézségekbe ütközhet. Ennek mérsékléséhez mindenekelőtt az egyes források helyesírását kell alaposan tisztázni. Például az igenevek elnevezéseit kizárólag az -imas képzővel írják (a szótárakban gyydymas is szerepel, 314. o., továbbá gimdimas, 313. o.; nem világos, hogy ez az akkori kiejtést tükrözi-e, vagy csupán így jelölik bizonyos esetekben a hosszú y magánhangzót). Az sem világos, mit jelöl a ǔ betű, mivel például Clavio szótárában a kosulys, skaudulys, sopulys mellett alpūlys és priepūlis is szerepel (a 316. oldalon mindegyiket az -ulis/-ulys képzős származékok között említi, az utóbbi nyilvánvalóan figyelmetlenségből került rossz társaságba). Úgy tűnik, ugyanezen okból, vagyis figyelmetlenségből, egy-két esetben pontatlanul adja meg az alapalakot vagy az alapszót, például: pilvavimas (: pilvojo), 313–314. o.; įbgydijimas (: išgydė), 314. o.; ki tudja ma már, miért szerepel a dusawimo mellett a dusaujimas is, 313. o., amelyet semmiképpen sem lehet a dūsavo szóhoz kapcsolni. Pontat- Terminologija | 2017 | 24 191 lanul elemzi J. Brodovskis szavát: įβ-perauga (: išaugti), 339. o. Időnként más pontatlanságok vagy figyelmetlenségek is előfordulnak: például a raup­lės betegségnevet a rupti ige származékának tekinti, ám ha ez így van, akkor nem lehet egy főnévi tulajdonság hordozójának elnevezése, 320–321. o.; ha a betegségnevet többféle alakban írják: nūmirrulis / numirrulis / nūmirrulys... (: numirti), célszerű lett volna az azonos képzőjű igei absztraktumokkal együtt tárgyalni (315–317. o.), nem pedig a cselekvők és az igei tulajdonság hordozóinak elnevezései között (322. o.). A hibavadászok ennél valamivel több ilyen tévedést vagy kétséges, megfontolást igénylő részletet is találnának. Egyébként a könyv szinte egyáltalán nem tárgyalja az eltérő értelmezési lehetőségeket és az általában szokásostól eltérő választás okait; például azt, hogy a nesveikata miért az -ata képző származékának minősül (325. o.), nem pedig a ne- előtaggal képzett szónak, ahogy azt a Litván nyelvtan (I. köt., 428. o.) című műben V. Urbutis professzor megállapította. Szerkesztési figyelmetlenségek is akadnak: az apgamas szót (337. o.) tévesen előtaggal képzett származékként említi, holott nem messze tőle (338. o.) a pagamas és priegamas szavakkal együtt helyesen az -as végződéssel képzett szavak között szerepel. A szóalkotási kérdések tárgyalását lezárva, néhány általános megjegyzést szeretnék tenni a kutatás módszertanáról (nem csupán e könyvéről). Először is: minden korszak írásos forrásaiban előfordulnak homályos, szokatlan módon képzett vagy pontatlanul olvasott szavak, továbbá kéziratos írási vagy másolási hibák, nyomdahibák és egyéb tévedések. Az írásmód korábban említett változatossága is ilyen. Hasznos lenne az efféle jelenségeket külön tárgyalni. Másodszor, nem kellene mindenáron határozott magyarázatot adni a homályos szavak képzésére. Például a főnévi tulajdonság hordozóinak elnevezései között a könyv egyetlen olyan szót sorol fel az -ūnas/-ūnė képző származékaként, amelyet – sok más szóhoz hasonlóan – többféleképpen írnak: alkunas, alkunė, elkunas, elkunė... (319–320. o.); ám ha nem található meg a képzéshez szükséges alapszó, a képzőt sem lehet elkülöníteni, így a szó sem minősíthető képzettnek. A szerző a bizonytalan képzésű szavak közé sorolja az igei absztraktumok között tárgyalt, feltehetően betegségnevet is: tylysis, németül Schlag (Krankheit); azonosított képzője az -ysis, jóllehet maga írja, hogy „mintha nem is volna képző” (317. o.). Az ilyen eseteket is külön kellene áttekinteni, ha mindenképpen tárgyalni akarjuk őket, és ha a szóalkotás – nem pedig például a morfológia – körébe soroljuk őket. Harmadszor: a múltbeli szavak szinkrón (az egykori állapotot, nem a fejlődést bemutató) szóalkotási leírásaiban az volna a legpontosabb, ha a képzés alapját is a vizsgált korszak és terület nyelvében keresnénk, és a viszonyokat is annak alapján magyaráznánk, nem pedig a mai nyelv alapján. Az összetett orvosi fogalmak elnevezéseiből – a mai terminológiától eltérően – a leírás két helyén (külön a tisztán litvánokról szóló részben, illetve a következő fejezetben, az összetevők eredete szerint vegyes alakulatok között) jóval kevesebb van, nagyjából 192 Stasys Keinys | Knyga iš medicinos žodyno praeities az összes vizsgált megnevezés negyedét teszik ki. Legnagyobb részük kéttagú, a háromtagúak és a még hosszabbak pedig az összes összetett megnevezésnek talán csak a hatodát alkotják; egy másik megnevezésről pedig úgy tűnik, már azt sem lehet fogalom megnevezésének tekinteni (Liekořiſte kurri Wajſu numirruſi prawara, p. 401). A vizsgált fogalmi szókapcsolatok a könyvben rendszerint az őket alkotó szavak száma, kifejezési formája (szófajok és azok alakjai), valamint a tagok közötti viszony szerint vannak csoportosítva. E felosztás során a viszonyszók gyakran nem számítanak bele. A tárgyalt könyv is ezt a gyakorlatot követi, vö. a fejezet címével: „Kéttagú összetett megnevezések, amelyek alárendelt tagjai elöljárós szerkezetekkel vannak kifejezve” (p. 365). Szerzőnk azonban nem következetes: például háromtagú megnevezésként tartja számon mind a Pliewe aplink Smáginės, mind a Skaudėjimas Pilwo nūg Tulžies alakot (p. 367), és így tovább. A más nyelvekből átvett kölcsönszavak a vizsgált megnevezéseknek csak csekély részét teszik ki: mindössze 41 van belőlük (p. 370), mintegy négyszázötvenből, vagyis a vizsgált egyszavas megnevezések 10%-át sem érik el. A szerző azoknak a nyelveknek a szerint mutatja be őket, amelyekből közvetlenül vagy közvetítő nyelveken keresztül kerültek a litvániai porosz litvánok nyelvébe. A kölcsönszavak 61%-a szláv eredetű, többségük a belarusz és a lengyel nyelvből származik (p. 383), 22%-uk pedig német eredetű (p. 386). Figyelembe véve, hogy a vizsgált szótárak keletkezésének idején ez a vidék már több évszázada — a XIII. századi meghódítás óta — német uralom alatt állt, a fenti adatok különféle megfontolásokra és magyarázatokra adhatnak indítékot. A forrásokban ugyancsak kevés hibrid képzésű alak (19 megnevezés, p. 390) és eredetük szempontjából vegyes tagú összetett megnevezés (49, p. 393) található. A kölcsönszavak és a vegyes képzésű alakok kis száma arra utal, hogy a vizsgált szótárak tanúsága szerint az akkori litvániai porosz litván nyelv egészséggel kapcsolatos szavai és összetett megnevezései nagyrészt litván eredetűek voltak. Igaz, ezek közül néhány tisztán litván megnevezés tükörfordítás vagy utánzás is lehet. A monográfia végén található egy ábécérendes mutató a XVII–XVIII. századi Kis-Litvánia szótáraiban előforduló, orvostudománnyal kapcsolatos fogalmak megnevezéseiről. A mai helyesírással írt címszó után megadja a jelentést, majd a litván és német megnevezéseket a szótárak megjelenési sorrendjében, eredeti írásmóddal, a szótár rövidítésével és az oldalszámmal együtt. Minden kifejezési változat és minden jelentés külön szócikkben szerepel; például a blauzda szó (p. 441) öt szócikkben szerepel a szótárakban megadott különböző jelentései szerint: „láb”, „sípcsont”, „comb”, „a láb térd alatti része, lábszár”, „derék, félcsípő, far”; ezeket közvetlenül követi a blauzdas kifejezési változat „sípcsont” jelentésben. A jelentések és kifejezési formák szerint tagolt szóközlés nagyon kényelmes azoknak az olvasóknak, akiket a könyvben különféle szempontokból vizsgált Terminologija | 2017 | 24 193 és részletesen bemutatott régi gyógyászati és orvosi szavak, valamint kifejezések érdekelnek. Ez a könyv szerzőjének kiváló ötlete. E fontos könyvrészletet ráadásul bátran nevezhetjük nem csupán szűkebb értelemben vett mutatónak, hanem szótárnak is. Összesen 1115 szócikkből áll, hét tucat oldalon elrendezve. Összességében a könyv ötletesen, leleményesen és sokoldalúan mutatja be a régi Kis-Litvánia szótáraiba bekerült orvosi szakterületi megnevezések minőségi és mennyiségi képét. Ezt 26 ábra és 64 táblázat teszi szemléletesebbé: a jelentésekkel foglalkozó részben a régi és mai terminusok viszonyát mutatják be, a kifejezési formákat tárgyaló részben pedig (a 18–26. diagram és az 51–64. táblázat révén) a leírt jelenségek mennyiségét. Szinte minden pontos számokkal és százalékokkal szerepel, csupán több összesítő, összefoglaló adat hiányzik. P. Zemlevičiūtė doktornő könyve, a XVII–XVIII amžiaus Mažosios Lietuvos žodynų terminologinė medicinos leksika, több szempontból is igen értékes. A könyv a nyelvtudományi kutatás számára hozzáférhetővé teszi egy szakterület régi írásos emlékeinek gondosan összegyűjtött és sokoldalúan leírt, jelentős szókészleti rétegét, amely nyelvünk szókincsének változatosságát és tartósságát szemlélteti. Fontos forrás a régi századok írott nyelvének szaknyelvi állapotáról és fejlődéséről szerzett ismeretekhez. Az orvostudomány történetének kutatói számára is hasznos lehet, hiszen a szótárak révén megérthetjük, hogy néhány évszázaddal ezelőtt mit, hogyan és mivel gyógyítottak. A könyv a mai orvosi terminológia rendezőinek is hasznára válhat. Végül jelentőségteljes, hogy ezt a néhány evangélikus művelődését szolgáló tudós lexikográfiai munkásságának vizsgálatára szánt művet a Litván Nyelvi Intézet a reformáció ötszázadik évfordulójának évében adta ki. Beérkezett: 2017-10-29 Stasys Keinys Rinktinės g. 13-11 LT-09201 Vilnius, Lietuva 194 Stasys Keinys | Knyga iš medicinos žodyno praeities