Sociolingvistinis šnekamajai kalbai būdingos leksikos tyrimas

206 Kalbos Kultūra | 81 GIEDRIUS TAMAŠEVIČIUS litván nyelvi intézet A BESZÉLT NYELVRE JELLEMZŐ SZÓKINCS SZOCIOLINGVISZTIKAI VIZSGÁLATA Bevezető megjegyzések A beszélt nyelv, különösen pedig a rá jellemző szókincs kutatása Litvániában mindeddig új területnek számít. Az angol, német, orosz, skandináv és más nyelvek kutatói már több évtizede foglalkoznak ezzel a területtel. Nyilván ezért a litván nyelvtudományban mindeddig nem alakult ki egyértelmű megegyezés arról, mit kell beszélt nyelvnek, szlengnek és zsargonnak tekinteni (vö. Miliūnaitė 2005: 47). A litván nyelv szókincsét Evalda Jakaitienė a Litván nyelv lexikológiája című művében a köznyelv és a beszélt nyelv szókincsére osztja. Az utóbbit a tájnyelvi szókincs, a zsargonszókincs és a szleng alkotja. A köznyelv határain kívül eső szleng a szótár alapszókincsével együtt a nemzeti közös szókincset alkotja (Jakaitienė 1980: 67)1. Gintautas akelaitis az ilyen felosztást pontosítja, kijelentve, hogy a beszélt nyelv tágabb értelemben az egész szóbeli nyelvet magában foglalja. Lehet: 1) nyilvános, amelyet a köznyelv követelményei kötnek, 2) magánjellegű (nyelvjárási vagy félig nyelvjárási), 3) zsargon (akelaitis 2002: 55). A tanulmány olyan kutatást mutat be, amelyben G. akelaitis felosztása alapján a beszélt nyelv lexikájához sorolják a beszélt nyelvi stiláris árnyalatot hordozó köznyelvi szavakat (amelyek bekerültek a Litván nyelv jelenkori szótárába – a továbbiakban DlKŽ), a nyelvi közösség nagy része által ismert és széles körben használt, nyelvjárási eredetű szavakat, valamint a zsargon szókincsét. 1 A zsargon szókincsének meghatározásáról a szerzők többsége egyetért – „olyan szavak vagy szókapcsolatok, amelyeket egyes társadalmi vagy szakmai csoportok beszélt nyelvében használnak” (vö. Jakaitienė 1980: 76). Nehéz világos határt húzni a zsargon és a szleng között – mindkét terminust gyakran szinonimaként használják (Оrlova 2004), azonban talán a legszembetűnőbb különbség az, hogy a szleng szavait a nyelvi közösség nagy része ismeri és széles körben használja, a zsargon szavait viszont nem, kivéve, ha bekerültek a szleng szókincsébe (vö. Jakaitienė 1980: 66; Оrlova 2004). G. taMaŠEvIČIus. A beszélt nyelvre jellemző lexika szociolingvisztikai vizsgálata 207 a kutatás jellege A litván nyelvtudományban kevés beszélt nyelvi kutatást végeztek. A beszélt nyelv kutatásának szociolingvisztikai aspektusáról, a nyelvjárások és azok kölcsönhatásának vizsgálata kapcsán, laima Grumadienė írt (1996: 190–198). Vizsgálták a köznyelvi töltelékszavak (akelaitis 2002), a névszóragok (savickienė 2000), a kicsinyítő képzős alakok használatát a beszélt nyelvben (savickienė 2006), valamint a gyermeknyelv sajátosságait (Kamandulytė 2006). A beszélt nyelv és az érzelmi-expresszív lexika jellemzéséről a DlKŽ-ban violeta černė írt (černiutė 2000: 160–179). Bár a beszélt nyelv lexikájának kutatására irányuló igény már több mint egy évtizeddel ezelőtt felmerült (vaicekauskienė 2002), e terület részletesebb vizsgálatai mindmáig hiányoznak. Az eddig elvégzett munkák közül megemlíthető a kaunasi tizenévesek szlengjének 1999-ben végzett vizsgálata (lėgaudaitė 2003). A beszélt nyelv különféle vizsgálatait gyakran az új, fejlett technológiák megjelenése és a beszélt nyelvi korpuszok létrehozása ösztönzi (vö. savickienė 2000). A beszélt nyelvi adatok hiányát ma jelentős problémaként említik mind a fordítók (Kohrs 2007: 148), mind azon kétnyelvű szótárak szerkesztői számára, amelyekben a litván nyelv a kiinduló nyelv, mind pedig a litvánul tanuló más anyanyelvűek (Melnikienė 2006: 112–113). A szótárak és a tényleges használat tendenciái közötti eltérés gyakran a nyilvános írott nyelvben is szembetűnővé válik, amikor a köznyelvi szavakat a beszélt nyelvre jellemző, ám a DlKŽ-ba be nem került új jelentésekben kezdik használni. Az ilyen esetek nem ritkák a sajtóban (pl. „a reformerek elkezdenek gombászni”. algimantas Šindeikis cikkének címe. Veidas, 2008 11 17), a televízióban vetített filmek fordításainak felirataiban (pl. „tehát »felakasztottátok« őt a vatikánban?” A „nyárközépi éjszaka szexkomédiája” című, a litván televízióban 2008 10 01-én vetített filmből). Divatos vulgarizmus és zsargonizmusokat nem ritkán még a politikusok nyilvános beszédeiben is találunk (pl. „tudják meg, hogy a partnereik «átverik» önöket”. J. Veselka parlamenti képviselő beszédének idézete a parlamenti ülésen. Kauno diena, 2008. 11. 18.) (vö. Miliūnaitė 2005: 47–48). Ez feltehetően a zsargonszókincsnek a köznyelvbe való nem véletlenszerű behatolását mutatja. A kutatás célja annak tisztázása, hogy mely, a beszélt nyelvre jellemző szavakat hajlamosak ma inkább használni, valamint annak megállapítása, hogy valóban a köznyelvhez nem tartozó lexika hatol-e be a nyilvános nyelvhasználatba. A kutatás eredményei felhasználhatók a beszélt nyelvi adatok készülő szótárakba való beválogatásának kérdésében. Ehhez a kutatáshoz a kérdőíves felmérés módszerét választottuk. A kérdőívben arra kérték a válaszadókat, hogy egy kérdésre válaszoljanak: Használja-e ezeket a szavakat a megadott jelentésekben? 208 Kalbos Kultūra | 81 négy lehetséges válaszlehetőséget adtak meg: 1. igen, ebben a jelentésben használom, de csak magánbeszélgetésben. 2. igen, ebben a jelentésben nyilvánosan és magánbeszélgetésben egyaránt használom. 3. Nem, de hallottam már, hogy ebben a jelentésben használják. 4. Nem, nem hallottam, hogy ilyen jelentésben használnák. A nyilvános és a magánhasználatra vonatkozó kérdéssel (vö. pupkis 2005: 18) azt kívánják feltárni, hogy a válaszadók mely szavakat hajlamosak nyilvánosan kommunikálva használni, és melyeket nem. A beszélt nyelvi szókincs használatára vonatkozó fő kérdés mellett azt is meg kívánják tudni, hogy két társadalmi változó – az életkor és a nem – milyen hatással van a válaszokra. A kérdőívbe a beszélt nyelvre jellemző szókincs 22 példája került be (abból a feltételezésből kiindulva, hogy ezek a használatban elterjedt szavak; a 2008 nyarán sugárzott, fiataloknak szóló televíziós műsorokból és a nyilvános írott nyelvből válogatták őket), amelyek a beszélt nyelvi szókincs fő rétegeit tükrözik. E szavaknak a beszélt nyelvre jellemző jelentésekben való használatát a Google keresőrendszer segítségével, a fiatalok nyelvének www.kriu.lt internetes szójegyzékét áttekintve, valamint Egidijus Zaikauskas Kalbos paribiai ir užribiai: lietuvių žargono žodynėlis című könyve alapján ellenőrizték. A kérdőív szavainak első csoportját a DLKŽ-be bekerült beszélt nyelvi szókincs alkotja. Ide a következő szavak tartoznak: nuskilti – „sikerülni“, užkalti – „pénzt keresni“, susimauti – „hibázni, kompromittálni magát“, šakotis – „kiabálni, mérgelődni, idegesítőnek lenni“, statyti – „vendégül látni“2. A DlKŽ első három kiadásának áttekintése után kiderült, hogy e csoport szavai nem egy időben kerültek be a szótárba: a statyti szót „vendégül látni” jelentésben már a DlKŽ első kiadásában (1954) megtaláljuk, nyilvánvalóan már akkor széles körben elterjedt volt. A második kiadás (1972) előkészítésekor új jelentések kerültek be a szótárba – a šakotis szóé „kiabálni, haragudni, bosszantani”, valamint az užkalti szóé „kovácsként pénzt keresni”. Valószínűleg nem sokkal később az užkalti szót „keresni” jelentésben is használni kezdték, bár ez a jelentés csak a DlKŽ harmadik kiadásában (1993) került be. Új jelentésekben kerültek e kiadásba a nuskilti „sikerülni” és a susimauti „hibázni, kompromittálni magát” szavak, holott az 1980-ban megjelent Litván nyelvi lexikológiában a szemantikai zsargonizmusok példáiként szerepeltek (Jakaitienė 1980: 77). Ez arra utalna, hogy az új (harmadik) DlKŽ-kiadásig rendkívül elterjedtek a használatban, és a szótár szerkesztői észrevették őket. Mindezeknek a szavaknak a megadott vagy ahhoz közeli jelentésekben regionális használatára is vannak példái, és bekerültek a Litván nyelv szótárába (a továbbiakban – lKŽ), 2 A statyti szó e jelentését a DlKŽ-ben nyilvánvalóan figyelmetlenségből nem jelölték a šnek. rövidítéssel – noha ez a beszélt nyelvre jellemző. G. taMaŠEvIčIus. a beszélt nyelvre jellemző szókincs szociolingvisztikai vizsgálata 209 azonban e kutatási csoport más, a DlKŽ-be be nem vett szavaival ellentétben hosszabb ideje általánosan elterjedtek. A kérdőív szavainak egy másik csoportja nem kerül be a DlKŽ-be. Egy részük nyelvjárási eredetű: žiauriai „nagyon, különösen, rendkívül”, vėjai „badarság”, laužytis „versengeni, szégyenkezni”, įkirsti „megérteni, felfogni, elmélyedni benne”, trenktas „ostoba; bolond”, pasikėlęs „elbizakodott”, likti ant ledo „üres kézzel maradni, magára hagyottnak lenni”. A nyelvjárási beszélt nyelvi lexika példáinak azért tekinthetők, mert szinte mindegyik ilyen vagy közeli jelentésben bekerült az lKŽ-be (csak az ant ledo sėdėti „semmije sincs” idióma került be a Frazeologijos žodynasba), és használati példáikat nyelvjárásokból vették. Egy további részt a zsargon szókincse alkot. A harmadik csoportba azok a szavak tartoznak, amelyeket zsargonj jelentésben kezdtek használni (új szemémák). E jelentésekben ezek a szavak sem a DlKŽ-be, sem az lKŽ-be nem kerültek be: apšalti „rendkívül meglepődni”, lūžti „elaludni”, pakalęs „semmivel sem törődő”, pakabinti „megismerkedni, összebarátkozni”, užknisti „idegesítővé válni, bosszantani”, grybauti „nem érteni a lényeget, nem eligazodni, badarságokat beszélni”, klišas „pontatlan”. Az ilyen lexika elválaszthatatlan részei a más nyelvekből származó tükörfordítások. Ezek alkotják a vizsgált szavak negyedik csoportját: išdurti „becsapni“ (vö. or. zsarg. проко лоть ся „hibázni, tévedni“; Gračev 2006: 487), įsipaišyti „beilleszkedni; elférni“ (vö. or. köznyelvi вписаться „betalálni, elférni“; Kurilova 2007: 72). Ide került továbbá a nerealus szó köznyelvi angolból átvett jelentése is: „csodálatos, nagyon jó“ (vö. ang. köznyelvi unreal „hihetetlen, csodálatos“; Oxford Dictionary of English 2006: 1932)3. A kutatás során 251 vilniusi lakost kérdeztek meg (159 nő, 92 férfi). A válaszadók életkora 17 és 80 év között volt (lásd az 1. ábrát). A kutatás során arra törekedtek, hogy minél változatosabb társadalmi rétegekhez és foglalkozási csoportokhoz tartozó embereket kérdezzenek meg. Bár a foglalkoztatottságra vonatkozó kérdés nem szerepelt, ismert, hogy a válaszadók között voltak iskolások, diákok, munkások, hivatalnokok, sportolók, művészek, építészek, egészségügyi dolgozók, papok, menedzserek stb. 3 Nemcsak e csoport szavait, hanem a kutatási kérdőívbe beválogatott összes szót is (a klišas – „pontatlan“ kivételével) megtalálhatjuk Egidijus Zaikauskas Kalbos paribiai ir užribiai: lietuvių žargono žodynėlis című könyvében. A szótár összeállítója kissé motiválatlanul tágította ki a zsargon fogalmát – itt zsargonként kezelik szinte a köznyelvre jellemző teljes lexikát: a köznyelvihez közel álló expresszív szavaktól a vulgáris lexikán át a szó szűkebb értelmében vett zsargonig. A könyvismertetésben Inga Mataitytė több példát is közöl a köznyelvi beszélt nyelv szavainak a zsargonhoz való megalapozatlan hozzárendelésére (Mataitytė 2007: 22–23). 210 Kalbos Kultūra | 81 tYrIMo rEZultataI A kutatási eredmények áttekintése után világossá válnak a várt tendenciák. A kérdőívbe bevont szavakat leginkább a legfiatalabb válaszadók (17–25 évesek) hajlamosak használni, míg a legidősebbek (61–80 évesek) gyakrabban jelezték, hogy nem használják ezeket a szavakat, de hallották már őket ilyen jelentésben használni. 1. ábra. A válaszadók megoszlása korcsoportok szerint A továbbiakban bemutatjuk a kutatásba bevont négy lexikai csoport használatának kirajzolódó tendenciáit. A DlKŽ csoport szavai közül a susimauti és a nuskilti a leggyakoribbak (lásd a 2. ábrát). A legfiatalabb korcsoport képviselőinek nem kevesebb mint 83 százaléka igenlően válaszolt az e szavak használatára vonatkozó kérdésre. E szavak a 36–45 és a 46–60 éves válaszadók körében is népszerűek (csaknem 80 százalékos igenlő válaszarány). A legkevesebb igenlő választ az užkalti szó kapta. A válaszadók összesen 60%-a még csak nem is használja, gyakrabban csak a 17–25 és a 46–60 éves férfiak használják. 2. ábra. A DlKŽ-be felvett szavak használatára való hajlam G. taMaŠEvIčIus. A beszélt nyelvre jellemző lexika szociolingvisztikai vizsgálata 211 A šakotis ige az idősebb használók körében gyakoribb (lásd a 3. ábrát). A 17–35 éves válaszadók csaknem fele (40%-a) azt válaszolta, hogy nem használja ezt a szót, míg a 36–80 éves válaszadók között ilyenek csak valamivel több mint egytizednyien (13%) voltak. Ez a vizsgálat szavai közül az egyetlen, amelyet az idősebb válaszadók inkább hajlanak használni, mint a fiatalabbak. Ez a tendencia arra utalna, hogy a šakotis szó a jövőben e jelentésében kieshet a beszélt nyelv elterjedtebb szavai közül. A tájszólási eredetű szavak csoportjában a žiauriai és a trenktas szavak emelkednek ki (lásd a 4. ábrát). A válaszadók túlnyomó többsége valamennyi korcsoportban használja őket (3. ábra a šakotis ige használata korcsoportok szerint 4. ábra a tájszólási eredetű szavak használatára való hajlam Az 212 Nyelvi kultúra | 81 több mint 80%). A legfiatalabb korcsoport néhány válaszadója a trenktas szó mellé megjegyzést fűzött, hogy „menő” jelentésben használja. A legkevesebb pozitív választ a gyakran frazeológiai kapcsolatokban előforduló vėjai szó kapta. Nem bizonyult különösebben népszerűnek az įkirsti ige sem. Egyes válaszadók a kérdőívekben jelezték, hogy ugyanebben a jelentésben inkább a visszaható įsikirsti alakját használják. A pasikėlęs és laužytis szavakat, valamint a likti ant ledo frazeologizmust sokan használják (több mint 60% pozitív válasz), a pasikėlęs szót és a likti ant ledo kifejezést azonban az idősebb emberek jóval ritkábban használják (a 46–60 éves válaszadóknak csak mintegy 50%-a, a 61–80 éveseknek pedig 44%-a használja őket). Az ankétába bevont összes zsargonszó közül a pakalęs fordul elő a legritkábban (a pozitív válaszoknak csupán 28%-a). A pakabinti és a klišas szavakat inkább a 17–25 és 26–35 év közötti válaszadók használják. A grybauti, lūžti, užknisti szavak a kutatásban szereplő, legtöbb pozitív választ kapott szavak közé tartoznak (lásd az 5. ábrát). Használatukhoz valamennyi korcsoport válaszadói (a 61–80 évesek kivételével) hozzászoktak. A pakabinti a fiatalabb válaszadók számára megszokott szavak egyike, az idősebbek számára kevésbé releváns (lásd a 6. ábrát). Használatára pozitívan válaszolt a 17–25 éves válaszadók 83%-a, a 26–35 évesek 66%-a, a 46–60 éveseknek pedig mindössze 39%-a. įsipaišyti egyik korcsoportban sem népszerű (mindössze 39% pozitív válasz) (lásd a 7. ábrát). Még a legfiatalabb korcsoport képviselői között is5. ábra a szleng új szemémáinak használatára való hajlam G. taMaŠEvIčIus. A beszélt nyelvre jellemző lexika szociolingvisztikai vizsgálata 213 vų csak a válaszadók fele használja. A vizsgált szavak közül a leggyakoribbak az išdurti és a nerealus. Ebben a jelentésben az idősebb válaszadók is használják őket. A 46–60 éves válaszadók 27 százaléka, a 61–80 éves válaszadók 22 százaléka jelezte, hogy a nerealus szót nyilvánosan és magánbeszélgetésekben egyaránt használja. Természetesen itt beszélhetnénk e szó különleges divatosságáról, azonban valószínűleg arról lehet szó, hogy a válaszadók egy része anélkül jelölte meg ezt a választ, hogy alaposan áttanulmányozta volna a kérdőívben megadott, a köznyelvben megszokottól eltérő, „csodálatos, nagyon jó” jelentést. A válaszadóknak a nyilvános és magánhasználatra vonatkozó kérdésre adott válaszait tekintve csak a 17–25 éves férfiak emelkedtek ki. Hajlamosak a kérdőív egy részét 6. ábra a pakabinti ige használata korcsoportok szerint 7. ábra a más nyelvek hatására kialakult szavak használatára való hajlam feltehetően a férfiak és nők nyelvhasználatának egyetlen jelentősebb különbsége e 214 Kalbos Kultūra | 81 a bevont szavakat nyilvánosan és magánkörben egyaránt használni (klišas, grybauti, nerealus, žiauriai, užknisti, nuskilti, trenktas). Ugyanebbe a korcsoportba tartozó lányok sem kerülik az ilyen szavak nyilvános és magánkörben való használatát (užknisti, žiauriai, nerealus). A kutatás eredményei azt mutatják, hogy e korcsoport tagjaiban minden bizonnyal serdülőkoruk óta megmaradt a vágy, hogy kitűnjenek a nyelvi közösségből, és másfajta nyelvhasználattal fejezzék ki generációs identitásukat. Egyébként az iskolások és egyetemisták nyelvére jellemző lexika a társadalmi zsargon egyik fő változatának tekinthető (Zaikauskas 2004). Feltűnő a hirtelen változás, amikor áttérünk a 26–35 éves válaszadók adatainak vizsgálatára: a nyilvános és a magánhasználatra vonatkozó pozitív válaszok gyakorlatilag eltűnnek, a többség azt jelzi, hogy a beszélt nyelvre jellemző szavakat csak magánbeszélgetések során használja. Ez az életkor társadalmi fejlődésének körülményeivel magyarázható: az ilyen korú emberek általában már befejezték tanulmányaikat, és munkába álltak. A szociolingvisztika elmélete szerint a karrierre törekvő emberek különösen hajlamosak a köznyelvre jellemző formák használatára (Holmes 1994: 171). A presztízsnyelven való beszédre törekedve (nemcsak a zsargon, hanem a beszélt nyelvi lexika kerülésével is) igyekeznek hangsúlyozni szakmaiságukat és társadalmi státuszukat. A 36–45 éves korcsoportban a karrier kérdései ugyancsak fontosak, ezért a tendenciák is változatlanok maradnak. Csak az idősebb válaszadók hajlamosak arra, hogy nyilvánosan is többet használjanak a beszélt nyelv lexikájából. kutatás keretében a már említett, a nyilvános és magánhasználatra vonatkozó kérdés. Erre a kérdésre a 17–25 éves nők jóval kevesebb pozitív választ adtak, mint velük egykorú férfitársaik. A szociolingvisztikai elmélet az ilyen eredményeket a nők társadalomban betöltött hagyományos szerepe által meghatározott szükségszerűséggel magyarázza – nyilvános helyzetekben inkább a köznyelvet kell használniuk, míg a férfiakat a nem köznyelvi formák használatára az ösztönözheti, hogy ily módon fejezzék ki férfiasságukat (Holmes 1994: 171). A férfiak és nők nyelvének lexikai szempontból világosabb különbségeit minden bizonnyal maga a kommunikációs környezet tárná fel: a beszélgetőpartnerek neme, a korkülönbség, valamint egymáshoz viszonyított társadalmi helyzetük4. Feltételezhető, hogy különböznének a férfiak és a nők válaszai arra a kérdésre, milyen gyakran használják a beszélt nyelv szókincsét. a férfiaknak gyakrabban kellene használniuk ezt a lexikát bendrau4 A Dániában végzett káromkodáshasználati kutatás kimutatta, hogy a fiatalok több és másfajta káromkodást használnak, mint az idősebb generációk tagjai. A káromkodás és a szlengszókincs részben abban is összekapcsolódik, hogy általuk az egyénről közölnek információt, illetve identitást fejeznek ki. A kutatás kimutatta, hogy a fiatalok abbahagyják a káromkodást, amikor idősebbekkel beszélnek, és akkor is, amikor elkezdenek felfelé lépkedni a karrierlétrán (rathje 2005).