Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai nuostatų tyrimai

L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Nyelvi korrekciók és nyelvi magabiztosság: szociolingvisztikai kutatások 235 LORETA VAICEKAUSKIENĖ Lietuvių kalbos institutas VAIDA ŠVEŽAITĖ Vilniusi Egyetem NYELVI KORREKCIÓK ÉS NYELVI MAGABIZTOSSÁG: A NYELVI ATTITŰDÖK SZOCIOLINGVISZTIKAI VIZSGÁLATAI – BEVEZETÉS A tanulmány kritikusan elemzi a Litvániában elvégzett nyelviattitűd-vizsgálatok egy részét, és bemutatja a 2009-ben végzett, a nyelvi magabiztosságra irányuló kvantitatív kutatást, amelyben Litvánia három nagyvárosából és azok környékéről – Vilniusból, Kaunasból és Šiauliaiból – származó, alacsonyabb (középés szakirányú) végzettségű válaszadók vettek részt. A kutatás mintáját 200, az úgynevezett hólabda-, vagyis ismerősök ismerősei elve alapján kiválasztott, 18–60 éves litván válaszadó alkotta: 113 nő és 87 férfi. A nyelvi magabiztosságról szóló litván kutatások többsége normatív megközelítésen alapul; azt vizsgálják, hogyan – jól vagy rosszul – értékelik a litván nyelv használói saját nyelvüket. Az ilyen kutatások általában abból a feltevésből indulnak ki, hogy a társadalom nem tudja megfelelően használni anyanyelvét, ezért többet kell tanulnia. E kutatásokban a helyességre mint a jó nyelvről alkotott felfogás fő elemére összpontosítanak. De vajon a hétköznapi nyelvhasználók számára a jó nyelv csupán helyes nyelvet jelent-e, és vajon a nyelvi magabiztosságot kizárólag a nyelvi szabályok ismerete határozhatja-e meg? Ilyen kérdést a litván kutatásokban tudomásunk szerint még nem vetettek fel. Azt sem kérdezték, hogyan kapcsolódik össze a nyelvi magabiztosság a nyelvi javításokkal. Litvániában a szociolingvisztikai kutatások válaszadóiként többnyire felsőfokú végzettséggel rendelkező, úgynevezett középosztálybeli képviselőket választanak ki, továbbá gyakran diákokat vagy tanulókat. A tanulmány alacsonyabb iskolai végzettségű 236 KALBOS KULTŪRA | 82 válaszadók körében végzett felmérést mutat be; ez azért különleges, mert Litvániában nagyon kevés nyelvi attitűdvizsgálatot végeztek ilyen válaszadókkal, holott éppen ez a célcsoport szolgáltat érdekes összehasonlítási anyagot. 1. A NYELVI BIZALOM KUTATÁSÁNAK ELMÉLETI ALAPJAI Arról, hogy a nyelvhasználók más nyelvekhez, ugyanazon nyelv különböző változataihoz, illetve saját nyelvükhöz való viszonya fontos adatforrás, amely többek között kiegészíti a nyelvhasználat és a nyelvi változatok kutatását, már a múlt század hatvanas éveinek végén elkezdtek beszélni. Azóta a nyelvhasználók attitűdjei iránti érdeklődés csak növekedett, és egyre több kutatás született. A nyelvi önértékelés elméleti alapjait William Labov 1966-os New York-i tanulmánya fektette le, amelynek egyik része a nyelvi bizalom vizsgálata volt. Labov az úgynevezett nyelvi bizonytalansági vagy bizalmatlansági indexet (angl. index of linguistic insecurity, rövidítve ILI) alkalmazta, vagyis azokat az eseteket számította, amikor az adatközlő azt állította, hogy ő maga az egyik változatot használja, „jónak” pedig a másikat tartja, strukturált kvalitatív interjúk és közvetett kísérletek segítségével. A rodydavo kitą (Labov 1991). Be Labovo taikyto tiesioginio nestruktūrinio interviu ir testo metodo, kalbinis pasitikėjimas ir nuostatos dar tiriamos szociolingvisztika elméletéből ismert, hogy közvetett módszerekkel végzett vizsgálat vagy a tényleges nyelvhasználat megfigyelése esetén a középosztály alsó rétege és valamennyi társadalmi réteg nőtagjai mutatják a legtöbb bizonytalanságot – ezekre a nyelvhasználókra különösen jellemzőek a hipernormalizmusok. Ugyanakkor a közvetlenül megkérdezett nők hajlamosabbak hivatalos, „ideológiailag helyes” nézeteket vallani. A férfiak kedvezőbben ítélik meg beszélt nyelvüket (szociolektusukat, nyelvjárásukat), és ez állítólag nyelvhasználatukban (a fonetikában, morfológiában és lexikában) is tükröződik. A férfiak kevésbé tartják magukat az iskolában oktatott standardhoz (a férfiak és nők akkomodációjáról bővebben lásd: Pedersen 1998). A szociolingvisztikai munkák a jó nyelv fogalmát is tárgyalják. A szociolingvisták rendkívül kritikusan viszonyulnak a nyelvápolás és a nyelvápolók nyelvi normákkal kapcsolatos ideológiai nézeteihez. A nyelvi normatívák diskurzusában a nyelvhelyesség az alapvető fogalom, a szociolingvisták nézőpontja szerint viszont a nyelvi változatokat egyáltalán nem lehet „jobbnak” vagy „rosszabbnak” minősíteni, a beszélők pedig nem1 Az újabb szociolingvisztikai elméleti munkákban a társadalmi státus meghatározására az iskolázottság időtartamának (alacsonyabb és magasabb iskolázottság) kritériumát ajánlják alkalmazni. L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Nyelvhelyesbítések és nyelvi önbizalom: szociolingvisztikai kutatások 237 „jóra” vagy „rosszra” oszthatók. A szociolingvisták szerint a nyelv minőségének mérésére egyáltalán nincsenek eszközök, ezért az ilyen felosztás bizonyos személyek vagy intézmények mások felett gyakorolt hatalmának megnyilvánulásaként tekintendő. Vannak olyan kutatások, amelyek azt mutatják, hogy a nyelvhelyességi javítás még a társadalom saját nyelvével szembeni bizalmatlanságát is fokozza2 (a normativizmusról lásd Petersen 2007; a preskriptivizmus ideológiájáról lásd Vaicekauskienė 2008). Éppen az ideológiai, vagyis szimbolikus hatalmat – amely a politikai és gazdasági hatalom megnyilvánulásai mellett létezik – azok gyakorolják, akik meghatározzák, mi a norma, a standard, a magasabb rendű kultúra, a jó ízlés és az esztétikus, illetve mi a normától való eltérés, a közönséges és a csúnya. Amikor a társadalom az ilyen értékítéleteket magától értetődő normaként veszi át, azt mondják, hogy az ideológusok elérték céljaikat (lásd Bourdieu 1991; továbbá Sandøy 2004: 20–21). A litván társadalomban a nyelvi tisztaság és helyesség ideológiája jól ismert, és a nyelvhasználók ezt alkalmazzák saját nyelvük megítélésére. Amint az alábbiakban látható lesz, az általunk végzett szociolingvisztikai attitűdvizsgálatok válaszadói könnyen értékelik saját nyelvi képességeiket – mind közvetlen kérdésre, egy adott minőségi skála alapján, mind pedig nyílt kvalitatív interjúkban. Sajnos el kell ismerni, hogy a közvetlen módszerekkel végzett litvániai kutatások eredményeit befolyásolhatják a hivatalos preskriptív attitűdök. Ezenfelül az ilyen kutatások során rendkívül ritkán vizsgálják meg, mit értenek a válaszadók az alatt, hogy „nem tudnak beszélni“. 2. A LITVÁNIÁBAN VÉGZETT KUTATÁSOK KRITIKAI ELEMZÉSE A Litván Oktatási és Tudományos Minisztérium megrendelésére 2006-ban két aktuális kutatást végeztek: többek között reprezentatív, közvetlen strukturált interjú módszerével vizsgálták a társadalom nyelvi attitűdjeit. Az első kutatás a tanulók, a tanárok és általában a társadalom nyelvhez való viszonyára irányult. 1612, különböző nemzetiségű, 8–12. osztályos tanulót és 240 litván nyelv 2 Például a Feröer-szigeteken, ahol a normativizmus ideológiája különösen erős, és a purizmus régi hagyományai is jelen vannak, a feltételezések szerint az emberek úgy vélik, hogy rosszul tudnak feröeriül. Egy gimnazisták körében végzett kutatás adatai szerint anyanyelvét nagyon jól tudónak a válaszadók 17%-a, jól – 58,5%-a, közepesen – 23%-a, rosszul pedig 1,5%-a vallotta magát. A kutatók véleménye szerint az ilyen viszonylag alacsony önértékeléseket az okozza, hogy a nyelvhasználók kompetenciájukat a tiszta és helyes nyelv hivatalos felfogása alapján értékelik, és önmagukat ahhoz a maroknyi emberhez hasonlítják, akik ismerik a nyelv e változatát. A valódi feröeri nyelv állítólag nem az, amelyet az emberek használnak, hanem egyfajta ideális tiszta esszencia (Petersen 2007). 238 NYELVI KULTÚRA | 82 tanár 30 különböző iskolából. Ezenkívül reprezentatív felmérést is végeztek 1110, 15–74 éves litvániai lakos körében. A második kutatás célcsoportját a felsőoktatási intézmények hallgatói és oktatói alkották: hasonló kérdőívvel 1200 egyetemi és főiskolai hallgatót (közülük 89 százalék litván nemzetiségű volt) és 414 oktatót kérdeztek meg (lásd: Iskolai kutatás 2006; Felsőoktatási intézmények kutatása 2006). A cikkben felvetett problémával kapcsolatban e kutatások három kérdése a legrelevánsabb: 1) Ön szerint mi a legfontosabb a litván nyelvet használó mai ember számára? ; 2) Hogyan értékeli személyesen litván nyelvi ismereteit és készségeit? ; 3) Önnek személy szerint mennyire fontos, hogy [a megjelölt helyzetekben] helyesen beszéljen és írjon litvánul, illetve helyesen fejezze ki gondolatait?. Az első kérdésre adott válaszok azt mutatják, hogy mind az egyes célcsoportok képviselői, mind a társadalom egésze a helyes nyelvhasználatot tekinti a jó nyelv legfontosabb jellemzőjének. Ezt az eredményt fenntartások nélkül elfogadni nem lehet, mivel a válaszokat kétségtelenül befolyásolta a kérdés típusa és megfogalmazása: a válaszadóknak a megadott négy válaszlehetőség közül csak egyet kellett megjelölniük, amelyek közül éppen az első beszél a helyességről, és csak ebben esik említés az írott nyelvváltozatról: 1. Helyesen beszélni és írni litvánul; 2. Különböző helyzetekben, különféle témákról szabadon és gördülékenyen kifejezni a gondolatokat (még ha nem is mindig helyesen); 3. Képszerű és gazdag nyelven beszélni; 4. Egyéb3. Az első válaszlehetőséget a hallgatók 42 százaléka, a litván gyermekek 45 százaléka és ugyanennyi tanár, az oktatók 50 százaléka, valamint 55 százaléka a litvániai lakosoknak választotta. Nem meglepő, hogy a helyességet inkább a lányok és a nők hangsúlyozták. A nyelv szabad és gördülékeny használatát mint elérendő képességet a válaszadók több mint egyharmada választotta. Úgy tűnik, a második, a saját litván nyelvi ismeretekre és készségekre vonatkozó kérdést csak tanulóknak és hallgatóknak tették fel. A tanuló fiatalok célcsoportja nyelvi képességeit nagyon jónak értékelte: a válaszadók leggyakrabban a jó, néha pedig a nagyon jó választ jelölték meg (lásd az 1. táblázatot)4. 3 Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan alakultak volna az eredmények, ha a válaszlehetőségeket más sorrendben és másképpen fogalmazták volna meg (pl.: „szabadon és gördülékenyen beszélni és írni”; „képszerű és gazdag nyelven kifejezni a gondolatokat különböző helyzetekben” stb.). 4 Érdekes, hogy e kutatás eredményei nagyon hasonlóak a korábban említett feröeri kutatás eredményeihez. L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Nyelvi korrekciók és nyelvi önbizalom: szociolingvisztikai kutatások 239 1. TÁBLÁZAT. A hallgatók és tanulók saját nyelvi képességeik értékelése Nagyon (%) (%) jó Jó (%) (%) Közepes (%) Rossz Nagyon rossz tan. egyet. tan. egyet. tan. egyet. tan. egyet. tan. egyet. tan. tanulmányi Olvasok 30 51 49 39 19 9 2 0 0 0 Írok 6 17 44 56 42 24 6 3 2 0 Beszélek 13 17 57 58 28 23 2 1 0 1 Készítette L. V. a következők alapján: Iskolai felmérés 2006; Felsőoktatási intézmények felmérése 2006. A válaszokból látható, hogy a saját nyelv iránti bizalom attól is függ, hogy melyik nyelvi kompetenciát értékelik: a fiatalok különösen jónak ítélték olvasási készségeiket (természetes, hogy a hallgatók jobbak a tanulóknál), valamivel rosszabbnak – beszédkészségüket, és a legrosszabbnak – íráskészségüket (különösen a tanulók, akik közül nem kevesebb mint 42 százalék választotta a közepes választ). Az ilyen eredmények azt mutatják, hogy a saját képességekbe vetett bizalomnak kapcsolatban kellene állnia a nyelvi javítás gyakorlatával: a tanulók nyelvhasználatát jobban ellenőrzik, mint a hallgatókét, és feltehetőleg különösen az írott nyelvüket. Ezt a hivatkozott kutatás adatai is megerősítik: a főiskolai hallgatók több mint egyharmada és az egyetemi hallgatók mintegy fele, főként a nem bölcsészettudományi hallgatók, nyelvhasználatuk miatt semmilyen megjegyzést nem kapott az oktatóktól, és nem hallottak arról, hogy hallgatótársaikat javították volna. A harmadik, a helyes nyelvhasználat szükségességére vonatkozó kérdésre válaszolva a válaszadók, különösen a lányok, egyöntetűen azt állították, hogy a helyes nyelvhasználat különböző helyzetekben fontos (ezt a kérdést szintén csak tanulóknak és hallgatóknak tették fel). A hallgatók nem kevesebb mint 97%-a a nagyon fontos és az elég fontos válaszokat választotta arra, hogy „az előadásokon helyesen fejezzék ki gondolataikat”. A különböző nemzetiségű tanulók 91%-a (különösen azok, akiknek magas a litván nyelvi éves osztályzatátlaga) úgy vélte, hogy a litvánórákon nagyon fontos és elég fontos helyesen kifejezni a gondolatokat, a tanulók 74%-a pedig ugyanezt mondta általában az órákról. A hallgatók 93%-a és a tanulók 88%-a szerint az iskolán kívül, a nyilvános térben is fontos helyesen beszélni („különböző intézmények alkalmazottaival való kommunikáció során”). A fiatalok még a magán-, családi és baráti szféráról beszélve is azt állították, hogy fontos helyesen beszélni és írni (a „családban” választ a hallgatók 58%-a és a tanulók 48%-a (a litván tanulók 60%-a5) választotta; „a bará5 A jelentésben a litván tanulók adatai nem mindenütt szerepelnek külön; legtöbbször valamennyi nemzetiség válaszadóinak összesített százalékos arányait adják meg. 240 NYELVI KULTÚRA | 82 mint kutatási módszer befolyásolhatja az eredményeket: a válaszadót egyértelműen értékorientálva és mindössze egy amžiais“ – 55 proc. studentų ir 58 proc. mokinių; „rašant sms, el. laiškus“6 – atitinkamai 54 proc. ir 56 proc.). Pastarųjų atsakymų paradoksalumas rodo, választási lehetőséget kínálva kívánatos válaszokat kapunk. Az ilyen kutatások eredményeinek értékelésekor (vö. a helyes beszédre irányuló hallgatói motivációról szóló hasonló kutatással; Kruopienė 2006) ezt szem előtt kellene tartani7. Megemlíthető továbbá, hogy az említett kutatásokban érdeklődtek a társadalom írástudásának csökkenési okai, valamint a válaszadók litván nyelvi képességeire negatív hatást gyakorló tényezők iránt8. A válaszadók főként a megadott válaszlehetőségek közül kettőt választottak: „a média (sajtó, TV stb.) helytelen nyelvét” és „egyes litván politikusok, más ismert emberek helytelen nyelvét”. Ezt a két intézményt (különösen a politikusokat) leginkább a tanárok és az oktatók hibáztatták. A fiatalok álláspontja jóval semlegesebb volt, azonban megjegyzendő, hogy a „politikailag korrekt” nézeteket, vagyis a hivatalos állásponthoz és a tanárokéhoz közelebb állókat a lányok és a legjobb tanulók vallották9. Nem szeretnék egyetérteni sem azzal, hogy a médiában dolgozók nyelve ennyire helytelen, sem azzal, hogy olyan nagy (negatív) hatást gyakorolhat, amint azt az Oktatási Minisztérium kutatási jelentése sugallni engedi. Maguk a televíziós és rádiós újságírók 6 Érdekes látni, hogy mind a tanulók, mind a hallgatók esetében ezt a kérdést zárójelben a fiatalok számára megszokott, az elektronikus kommunikációra vonatkozó angol megnevezésekkel fogalmazzák meg: „Telefonos üzeneteket (SMS), elektronikus leveleket (e-mail) írni” (az eredetiben az idegen szavakat nem emelték ki dőlt betűvel. – L. V.). 7 Kétértelmű benyomást kelt a nyilvánosan közzétett jelentések nyelve is: a kérdőívekben mindenütt hangsúlyozzák a helyes nyelv szükségességét, a jelentésekben azonban helyesírási és nyelvhelyességi hibák találhatók. 8 Figyelemre méltó, hogy e kérdések megfogalmazása szociolingvisztikai szempontból rendkívül tendenciózus (és objektíve nem megalapozott) volt: azt kérdezték, melyek a társadalom írástudásának csökkenési okai (vagyis az írástudás kétségtelenül csökken), miért nem javul a felsőoktatási hallgatók litván nyelvtudása (vagyis a hallgatók valóban rosszul tudják a litván nyelvet) és így tovább. 9 Az a kérdés, hogy a média egyáltalán képes-e hatni a válaszadók nyelvére, mindmáig nem tisztázott. Noha vannak adatok arra vonatkozóan, hogy az emberek maguk úgy vélik, nyelvükre hatással van a televízió, a szociolingvisták hagyományos véleménye szerint azonban a televízió csak a nyelvi attitűdökre van hatással, és legfeljebb lexikai elemeket vagy idiómákat terjeszthet el. Magára a nyelvi rendszerre, a fonológiára vagy a szintaxisra nem hat, kivéve azokat az eseteket, amikor a néző tudatos erőfeszítéseket tesz a köznyelv megtanulására (Chambers 1998). A feltételezés szerint a nyelvi hatás akkor érvényesül, amikor az emberek kommunikálnak egymással, és öntudatlanul hatnak egymásra. Másfelől az elmúlt évtized legújabb adatai, különösen a mobilis ifjúsági közösségekre vonatkozók, azt mutatják, hogy egyes nyelvi jegyeket talán nemcsak ismerősöktől, hanem a képernyő „sztárjaitól” is át lehet venni. E probléma alaposabb tanulmányozásához egyelőre nincsenek megbízható adataink, ezért továbbra sincs világos válaszunk. L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Nyelvhelyességi javítások és nyelvi önbizalom: szociolingvisztikai kutatások 241 nem tartja nyelvét teljesen helytelennek. A Nyelvi Felügyelet által végzett 100 folyóirat eredményeit és az újságírók saját listų apklausos duomenimis, dauguma teigė darantys atsitiktinių klaidų, tačiau kad kalba taisyklingai, tepasakė 8 respondentai. Vertinant šio tyrimo nyelvhasználatukba vetett bizalmát vizsgálva szem előtt kell tartani a hatalom aszimmetrikus eloszlását: itt a kérdező az a kontrollintézmény volt, amely figyelemmel kíséri a válaszadók nyelvhasználatát, és jogában áll megbüntetni őket. Arra a kérdésre, hogy gyakran kapnak-e észrevételeket a Nyelvi Felügyelettől, nem kevesebb mint 67 válaszadó azt felelte, hogy „elég gyakran” (lásd: Újságírók felmérése)10. Másfelől nem mindig és nem minden újságíró és politikus nyelvét tekintik csupán rossz példának. Így egy, az elitnyelvnek szentelt kisebb kutatásban a nyelvi etalonnak tekinthető írók és kulturális személyiségek mellett a Šiauliai Egyetem 43 oktatója, hallgatója és gimnáziumi tanára politikusok és újságírók vezetéknevét is megemlítette, és a helyesség mellett, amely az elitnyelv kötelező jellemzője, a logikusság, a stílusosság, a szemléletesség, az eredetiség, az etikusság és más követelményeket is felsorolt (Župerka 2005). Amint az alább látható lesz, az alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók körében végzett felmérés hasonló eredményeket hozott. Általában véve, noha a szóban forgó terület litván nyelvi kutatásaiban gyakran túlzottan a helyességre összpontosítanak, a normatív szempont mellett a kommunikációs és az etikai szempontot is fel kell vetni, különösen a média nyelvi változatainak értékelésekor (és igazolásakor!) (vö. Koženiauskienė 2001). A televíziós és rádiós újságírók szemléletét a beszélt média attitűdjeinek egy másik, a köznyelvi szabványokkal, normákkal és nyelvpolitikával foglalkozó kutatásában is vizsgálták. 2009-ben kvalitatív strukturált interjú módszerével 24 ismert újságírót és műsorvezetőt kérdeztek meg Litvániában, illetve Lettországban11. Noha a közvetlen kérdezés módszere csak a hivatalos standard nézetekről szolgáltat adatokat, a kvalitatív interjú mindazonáltal lehetővé teszi e nézetek tartalmának feltárását. A felvetett kérdések és az elméleti előfeltevések tekintetében ez a kutatás áll a legközelebb a tanulmányban tárgyalt, alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók körében végzett kutatáshoz. Adatainak elemzése még folyamatban van, de a tanulmány további részében a kapott adatok értelmezésekor felhasználják az előzetes eredményeket. Megemlíthető, hogy az interjúk során a litván újságírók a jó nyelvhasználat számos különféle 10 A Nyelvi Felügyelet internetes honlapján közzétett kutatási jelentés nem tünteti fel, hogy melyik évben végezték a felmérést. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a jelentésben a számadatok közlésekor némi pontatlanság maradt. 11 A projektet a Litván Nyelvi Intézet hajtotta végre, és Balti szociolingvisztika (BalSoc): a nyelvi társadalmi önismeret Litvániában és Lettországban címet viselte. A Litván Tudományos és Tanulmányi Alap támogatta. A projekt partnerei a Lettországi Egyetem és a Liepājai Egyetem. A tanulmányban bemutatott kutatást a BalSoc próbakutatásaként használták. 242 NYELVI KULTÚRA | 82 jellemzőt (képszerűséget, gazdagságot, gördülékenységet, érdekességet, elevenséget, spontaneitást, humort, világosságot, logikusságot, hangzatosságot, etikusságot, kifejezőerőt stb.). Az egyik jellemzőként, de nem fő és nem egyetlen jellemzőként, a helyességet is említették. Érdekes, hogy amikor arra kérték őket, hogy értékeljék saját nyelvi kompetenciájukat, többségük nem alkalmazta magára az elmondott jó nyelv fogalmát, és értékelését kizárólag a helyesség szempontjára alapozta, mintha iskolai osztályzatot kellene adnia magának arról, mennyire tanulta meg a nyelvi szabályokat és normákat (vö. Petersen 2007). Nyelvi képességeik többségét jónak és közepesnek ítélte. Ez azt mutatja, hogy az újságírók egyrészt gondolkodnak a nyelvről, és szakemberekként képesek kifejezni véleményüket, másrészt érzik (és megtapasztalják) a preskriptív litván nyelvpolitika jelentős nyomását, amely nem engedi, hogy teljes mértékben bízzanak nyelvi képességeikben. A hivatalos álláspontból és abból, ahogyan a média munkatársai önmagukat értékelik, arra lehet következtetni, hogy javítóik – a büntetés kiszabására hivatalos felhatalmazással rendelkező intézmények, amelyekről az újságírók azt állították, hogy megfigyelik őket – az úgynevezett nyelvi deficit, vagyis a hiányos nyelv szemléletére támaszkodnak. A felsőfokú végzettséggel és sokéves munkatapasztalattal rendelkező média munkatársai nyelvi kompetenciájukat rosszabbra értékelték, mint az Oktatási Minisztérium kutatásában megkérdezett tanulók és hallgatók, és amint az alább látható lesz, rosszabbra, mint az alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók. A cikk további részében bemutatott, alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók körében végzett kutatás a hagyományos kvantitatív felmérés módszerével készült, és természetesen szintén feltárja a hivatalos álláspontokat, azonban a válaszadók alacsonyabb iskolai végzettségű réteghez való társadalmi tartozása a középosztály esetéhez képest kevésbé szabványosított válaszokra enged következtetni, a megadott válaszlehetőségek közül több kiválasztásának lehetősége pedig nagyobb válaszváltozatosságot tesz lehetővé. 3. AZ ALACSONYABB ISKOLAI VÉGZETTSÉGŰ VÁLASZADÓK KUTATÁSI EREDMÉNYEI A kutatási kérdőív elkészítése során két próbainterjút végeztek: ezek lehetővé tették a kérdések megfogalmazásának pontosítását és a kérdésekre adható válaszlehetőségek összeállítását. A próbainterjúk során például a válaszadók leggyakrabban azt említették, hogy beszédüket tanárok, szülők, barátok javították, ezért éppen ezek a válaszlehetőségek kerültek be a kérdőívbe. Kiderült, hogy a válaszadók számára nehéz megfogalmazni, konkrétan mit javítottak a beszédükben. Ez a kérdés bizonyult a legösszetettebbnek. Például az egyik válaszadó válasza L. VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. A nyelvi javítások és a nyelvi magabiztosság: szociolingvisztikai kutatások 243 a következő volt: nem tudom, ezt tudományosan hogyan nevezik, de mondjuk az „arc” helyett azt mondom, hogy „pofa”. Ezért ennél a kérdésnél úgy döntöttek, hogy néhány, a beszélgetések során tisztázódott választható változatot is megadnak (hangsúlyozás, szókincs, egyéb). A próba-interjúk azt is megmutatták, hogy a válaszadók, amikor nyelvi képességeikről beszélnek, különbséget tesznek az írásés beszédkészség között. A kérdőívben az írott és a beszélt nyelvet külön-külön kell értékelni. A tanulmány további részében a kutatás néhány kérdését tárgyalják, és összefoglalják a válaszadók feleleteit. 3.1. Saját nyelvi kompetenciájuk (írásés beszédkészségük) értékelése A válaszadókat arra kérték, hogy értékeljék nyelvhasználatukat (a kérdés: Hogyan értékeli nyelvhasználatát a többi litvániai emberéhez viszonyítva?). Külön kellett értékelniük írásés beszédkészségüket, az alábbi lehetőségek egyikét választva: kiváló; jó; közepes; gyenge; nagyon gyenge. A válaszokból kitűnik, hogy a válaszadók nagyon bíznak nyelvhasználatukban – mind az írás-, de különösen a beszédkompetenciájukban. Az íráskészséget kiválónak és nagyon jónak a válaszadók 81 százaléka értékelte (megfelelően 18 százalék és 63 százalék); írásukat közepesnek 17 százalék, gyengének 2 százalék értékelte, a nagyon gyenge lehetőséget pedig senki sem választotta. A beszédkészséget kiválónak és nagyon jónak a válaszadók nem kevesebb mint 87 százaléka értékelte (megfelelően 11 százalék és 76 százalék); 13 százalék a közepes válaszlehetőséget jelölte meg, míg a gyenge és nagyon gyenge lehetőséget senki sem jelölte meg. Nemek szerint a válaszok szinte nem különböztek, a nők azonban valamivel jobbnak értékelték íráskészségüket, mint a férfiak (a kiválóan és jól írok válaszokat a nők megfelelően 27 százaléka és 58 százaléka választotta – összesen 85 százalékuk; a férfiak esetében pedig 7 százalék és 70 százalék – összesen 77 százalékuk). Ezzel szemben a férfiak valamivel jobbnak ítélték beszédkészségüket, mint a nők (a kiválóan és jól beszélek válaszokat a nők megfelelően 12 százaléka és 72 százaléka választotta – összesen 84 százalékuk; a férfiak esetében pedig 9 százalék és 83 százalék – összesen 92 százalékuk). A jelen kutatásban részt vevő férfi válaszadók ilyen válaszai megerősítik a szociolingvisták által ismert tényeket, a nők által jobbnak értékelt íráskészséget pedig úgy lehetne értelmezni, mint a hivatalosan magasabbra értékelt kompetencia önmaguknak való tulajdonítására irányuló hajlamukat jelző standard választ. A litván írott nyelvet valóban erősebben szabályozzák, és az iskolában nagyobb figyelmet fordítanak rá (vö. az említett Oktatási Minisztérium által végzett kutatásokat, amelyekben az íráskompetenciát szintén gyengébbnek értékelték, a standard attitűdök pedig különösen a nők, a diáklányok és a legjobb tanulók körében voltak jellemzőek) (Mokyklų tyrimas 2006; Aukštųjų mokyklų tyrimas 2006). 250 NYELVI KULTÚRA | 82 A gyakorlat meglehetősen restriktív: ahelyett, hogy ösztönözné a nyelvhasználó büszkeségét és az anyanyelv lehetőségeibe vetett bizalmát, csökkenti azt. Ezt a következtetést alátámasztja a kutatási eredmények összevetése a tanulók, a hallgatók és – különösen – a litván televíziók és rádiók újságíróinak vizsgálataival. A sokéves munkatapasztalattal rendelkező médiamunkások saját nyelvi kompetenciájukat értékelték a legrosszabbra. Ez lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a preskriptív norma nyomása azokon a nyelvhasználati területeken, amelyekre a helyesség követelménye közvetlenül vonatkozik, és ahol azt a javítási gyakorlat révén valósítják meg (az iskolában, a médiában), alacsonyabb önértékeléshez és a saját nyelvi képességekbe vetett kisebb bizalomhoz vezet. A cikkben tárgyalt kutatás válaszadói, az alacsonyabb iskolai végzettségű emberek, sajátos célcsoportot alkotnak. Iskolai végzettségük megszerzésének időtartama nem hosszú, és velük kapcsolatban a normatív javítási gyakorlat minden bizonnyal csupán a múltbeli iskolai időszakra korlátozódik. Ezenkívül nekik – a közszereplőkkel ellentétben, akik számára a nyelv munkaeszköz – jóval ritkábban kell hivatalos környezetben beszélniük. Feltehető, hogy a válaszadók az számukra megszokott magánvagy korlátozott nyilvánosságú nyelvhasználatot értékelték, amellyel szemben a preskriptív norma követelményei nem támasztanak elvárásokat. A jó nyelvet a válaszadók hajlamosak gördülékeny, szabad beszédként értelmezni, amelyre alkalmazható a helyesség követelménye, de ez nem szükséges. Ez arra enged következtetni, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók nagyobb nyelvi magabiztosságát az is meghatározza, ahogyan ők maguk értelmezik, milyen a jó nyelv. LITERATŪRA Aukštųjų mokyklų tyrimas 2006 – Lietuvių kalbos vartojimas aukštosiose mokyklose. Tyrimo ataskaita Lietuvos Respublikos Švietimo ir mokslo ministerijai, Universitetinių studijų skyriui. – Prieiga per internetą: http://www.smm.lt/ svietimo_bukle/docs/tyrimai/ataskaita_liet_aukst.pdf (žiūrėta 2009 08 24). Bourdie u P. 1991: Language and symbolic power. Ed. John B. Thompson. Polity Press. Chamber s J. K. 1998: Myth 15. TV Makes People Sound the Same. – Language Myths. L. Bauer, P. Trudgill (ed.). Penguin. Koženiauskienė R. 2001: Žiniasklaidos retorika ir elitinė kalba. – Kalbos kultūra 74, 74–81. Kr uopienė I. 2006: Taisyklingos kalbos vartosena studentų akimis. – Žmogus ir žodis 1, 74–79. Labov W. 1991: Sociolinguistic patterns, Philadelphia: University of Pennsylvania Press. Mokyklų tyrimas 2006 – Lietuvių kalbos (gimtosios ir valstybinės) ugdymo organizavimas bendrojo lavinimo mokyklose. Tyrimo ataskaita Švietimo ir mokslo L.VAICEKAUSKIENĖ, V. ŠVEŽAITĖ. Kalbos taisymai ir kalbinis pasitikėjimas: sociolingvistiniai tyrimai 251 ministerijai. – Prieiga per internetą: http://www.smm.lt/svietimo_bukle/ docs/tyrimai/galutine_lietuviu_klb_ugdymo_org.pdf (žiūrėta 2009 08 24). Peder sen I. L. 1998: Livsformer og sprogformer i forandringens tegn. – M. Reinhammar (red.), Nordiske dialektstudier. Föredrag vid Femte nordiska dialektologkonferencen Sigtuna 17 –21 augusti 1994. Uppsala, 223–232. Peter sen P. H. 2007: Sprog og identitet på Færøerne. Et spørgsmål om ord. – Språk og identitet, 26. Sandøy H. 2004: Språkstyring og språkendring i Noreg. Politikk eller kulturelt hegemoni? – Prieiga per internetą: http://www.sprakrad.no/upload/ sandoy.pdf (žiūrėta 2009 06 02). Vaiceka uskienė L. 2008: Preskriptyvumas ir deskriptyvumas (skolinių) norminimo politikoje. – Darbai ir dienos 50, 31–41. Župerka K. 2005: Elitinė kalba ir jos atstovai. – Parlamento studijos 4. Žurnalistų tyrimas – Radijo ir televizijos žurnalistų apklausa. Atliko Valstybinė kalbos inspekcija. – Prieiga per internetą: http://vki.lrs.lt/doc/tv_anketa.pdf (žiūrėta 2009 07 14). Gauta 2009 11 13 LANGUAGE ERRORS AND LINGUISTIC SELF-CONFIDENCE: A SOCIOLINGUISTIC RESEARCH INTO LINGUISTIC ATTITUDES Summary The paper introduces the results of research conducted in 2009 and based on questionnaires collected from 200 respondents of lower than higher education (secondary and specialised) in the age group of 18-60 years. The respondents were from three major cities of Lithuania and their neighbourhood: Vilnius, Kaunas and Šiauliai. The investigation was aimed at identifying how the concept of well-formed language and how correcting language errors influenced the respondents’ linguistic self-confidence. Differently from traditional studies focusing on the norm, the present investigation presupposes that for ordinary language users, well-formed language is not confined to grammatically correct language and that linguistic selfconfidence should be determined by other factors not limited to the knowledge of language rules. A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a fenti társadalmi csoport képviselői meglehetősen magasra értékelik saját nyelvi készségeiket, különösen a beszédkészségüket, és számukra a jól formált nyelv a folyékony, akadálytalan nyelv, amely 252 NYELVI KULTÚRA | 82 nyelvtanilag elfogadható lehet, de nyelvtanilag helytelen is lehet. Ugyanakkor látható, hogy a nyelvi önbizalmat csökkenthetik a kijavított nyelvi hibák: azok a válaszadók, akiknek nyelvét aszimmetrikus hatalmi eloszlású helyzetekben javították ki (például a javításokat tanárok végezték), kevésbé pozitív attitűdöket fejeztek ki saját készségeik iránt. A következtetést a(z) televíziós és rádiós újságíróktól származó előzetes adatok is alátámasztják Litvánia. LORETA VAICEKAUSKIENĖ Lietuvių kalbos institutas P. Vileišio utca 5., LT-10308 Vilnius [email protected]