Gyvenimas kaip krintanti rugpjūčio žvaigždė

J. KaracieJus. Az élet mint egy lehulló augusztusi csillag 363 SzemélyiJós JUOZAS KARACIEJUS Litván Nyelvi Intézet Az élet mint egy lehulló AUGUSZTUSI CSILLAG Saulius Ambrazas emlékére Nehéz, nagyon nehéz egy munkatársról és kollégáról írni (mindmáig még mindig nem visz rá a kéz, hogy azt írjam: „egykori”), akinek élete együtt égett el az augusztus utolsó éjszakáinak lehulló és a semmiben eltűnő csillagaival. Azért is nehéz, mert mindannyiunknak úgy tűnt, hogy Saulius nemcsak tudományos-alkotói, hanem fizikai értelemben is ereje teljében van – soha senkinek nem panaszkodott semmilyen betegsége miatt, nem volt beteg. És íme... augusztus 30-án elektronikus postaládánkban mindenki számára váratlan üzenet jelent meg arról, hogy Saulius Ambrazas kolléga nincs többé, hogy az ötvenharmadik születésnapját sem megérő életének csillaga kihunyt. Eleinte nem akartuk elhinni, szívünk mélyén újra meg újra motoszkált a remény, hogy talán tévedés történt, hogy ez így 364 KALbOS KULtŪRA | 83 nem lehet, hiszen Saulius Ambrazas kollégának éppen azon a napon kellett volna visszatérnie a munkába rendes éves szabadsága után, szokás szerint leülnie a könyvekkel megrakott íróasztalához, és elővéve a litván nyelvi melléknevek képzésének történetéről szóló, írás alatt álló harmadik monográfiájának kéziratát, tiszta lapon, álló betűivel tovább magyaráznia a leendő olvasónak a litván nyelv ezen szófajához tartozó szavak képzésének még megfejtetlen rejtélyeit. Sajnos... ma már csak találgathatjuk, mit nem volt ideje Saulius kollégának elmondania nekünk, munkatársainak, és minden leendő olvasónak. Jól emlékszem 1984. november 14-ére, amikor az akkori Litván Nyelvés Irodalmi Intézet Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályára egy fiatal férfi érkezett elegáns kecskeszakállal, és leendő kollégáival visszafogottan (talán kissé feszengve) köszöntve egymást, azonnal leült a számára kijelölt íróasztalhoz. Igaz, Saulius Ambrazas nem közvetlenül az egyetemi előadóterem padjából érkezett, mint sok, akkoriban az Intézetbe került fiatal, hanem már elvégezte a Vilniusi Egyetem aspirantúráját, és ugyanabban az 1984-es évben megírta, majd megvédte doktori (akkoriban a filológiai tudományok kandidátusi) disszertációját: Az igék absztraktumai (nomina actionis) a régi litván nyelvben. Mi, a Nyelvtörténeti és dialektológiai osztály munkatársai tudtuk, hogy Saulius Ambrazas nagyon jól felkészült munkatárs, aki kiválóan ismeri mind a régebbi, mind pedig az akkori legújabb nyelvészeti szakirodalmat, hiszen humanista beállítottságú könyvek között nőtt fel és érlelődött. Saulius Ambrazas fiatalabb tudományos munkatársként már első napjaitól bekapcsolódott az osztály akkori fő kollektív munkájának, a Litván nyelvjárások dialektológiai atlasza harmadik kötetének előkészítésébe. A litván nyelvjárások morfológiájának szentelt kötethez 20 térképet készített, és ezekhez meglehetősen terjedelmes kommentárokat írt. E sok erőt és alaposságot igénylő munka végzése közben Saulius Ambrazas nemcsak tudományos cikkeket írt litvániai és külföldi nyelvészeti folyóiratok számára, hanem hozzákezdett a fő mű, A főnevek képzésének fejlődése első részének, A litván nyelv igei eredetű képzett szavai című munkának az előkészítéséhez is, amely már a függetlenségét kivívott Litvániában, 1993-ban jelent meg nyomtatásban. Két évvel később, 1995-ben Saulius kolléga, habilitációs munkájának sikeres megvédése után, továbbra is intenzíven folytatta a litván főnevek képzésének történeti kutatását, amelyet összefoglalva öt évvel később (2000) megjelent első monográfiájának folytatásában, A főnevek képzésének fejlődése című munkában publikált. II. Ebben a könyvben a különböző forrásokból összegyűjtött gazdag anyagra támaszkodva írta le a litván nyelv névszói eredetű képzett szavainak fejlődését a legősibb időktől napjainkig. E munkákkal együtt Saulius Ambrazas tisztségei is változtak. Amint már említettük, az Intézetben tudományos segédmunkatársként kezdett dolgozni, 1985-ben. J. KaracieJus. Az Élet, mint egy lehulló augusztusi csillag 365 című művével tudományos munkatársként újraminősítették, 1991-ben – vezető tudományos munkatárssá, 1995-től pedig – főtudományos munkatárssá nevezték ki. de Saulius kolléga sem a tisztségeiről, sem a tudományos fokozatairól nem beszélt szívesen. Sokkal szívesebben beszélt a legújabb nyelvészeti könyvekről és az azokban tárgyalt kérdésekről, ha pedig a beszélgetés váratlanul hazánk belső életének problémáira terelődött, mindig szenvedélyesen bizonygatta, hogy nem szabad túl pesszimistán reagálni a még mindig előforduló nehézségekre, hogy minden baj idővel elmúlik, csak türelemre van szükség. Saulius Ambrazas nemcsak az általa írt tudományos munkákra, hanem a tanszéken készülő és megvitatott valamennyi munkára is nagy figyelmet és időt fordított. Valamennyi megvitatott munkát figyelmesen elolvasta, és megjegyzéseit nemcsak egy külön lapon jegyezte fel, hogy a vita során elmondhassa őket, hanem többször, időnként pedig (különösen a disszertációk esetében) több tucat alkalommal is beleírta ezeket a megjegyzéseket az olvasott munka margójára, sajátos, tompa ceruzájával. Saulius Ambrazas ugyanis mindig mindenkitől megkövetelte, hogy a megvitatott munka állításai világosak legyenek, és kétséget nem hagyó nyelvészeti adatokkal legyenek alátámasztva. Saulius kollégánknak ez a hozzáállása, amely talán kissé meg is ijesztett néhány fiatal kutatót, úgy tűnik, csupán az ő rá jellemző titkos módszertani eszköze volt, amely minden megvitatott munka szerzőjét arra ösztönözte, hogy alaposan felkészüljön, hozzászokjon ahhoz, hogy ne féljen megvédeni állításait, ugyanakkor pedig megtanulja a komoly tudományos vita alapjait is. Egy fiatal, a tudományos kutatómunkában első lépéseit tevő ember számára ez kétségtelenül nagyon jó iskola volt, a korrekt módon megfogalmazott (a dolgozat margóján találhatókkal együtt tett) megjegyzések pedig bátorítást is jelentettek arra, hogy ne ijedjen meg, és mindig higgyen saját erejében. Természetesen Saulius Ambrazas kollégánkról mint tudósról és emberről, minden, valamennyiünkre jellemző emberi gyengeségével együtt, még sokat lehetne írni és írni: fel lehetne sorolni több tucat tudományos cikkét, szerkesztett munkáit, valamint azt is, hogy mely litván és külföldi tudományos folyóiratok szerkesztőbizottságának volt tagja. de azok a szavak, azok a felsorolások már semmin sem változtatnak, és néha talán nincs is rájuk szükség, mert nem mindig könnyű Saulius Ambrazas kedvelt litván szavaival kifejezni a bennünket ért veszteséget, annál is inkább, mert amikor az ember eljön egy szokásos tanszéki értekezletre, és az összegyűlt munkatársak nem sietnek elkezdeni, mintha még mindig várnának valamire, önkéntelenül is arra kezd gondolni, hogy íme, kinyílik az ajtó, és belép rajta Saulius kolléga... de az ülés elkezdődik, a pillanatnyi illúziók szertefoszlanak, és akkor megérted, hogy ez már soha nem lesz így. csak az nem világos, miért sajnálták meg a könyörtelen sorsistennők, a lámák, tőled, Kolléga, a hosszabb élet fonalát, miért vágták el túl korán... legyen hát könnyű neked szülőfölded, Litvánia földje...