Gyvenimas kaip krintanti rugpjūčio žvaigždė

S Z E M É L Y I S É G E K JUOZAS KARACIEJUS Litván Nyelvi Intézet AZ ÉLET MINT EGY AUGUSZTUSI HULLÓCSILLAG Saulius Ambrazas emlékére Nehéz, nagyon nehéz egy munkatársról és kollégáról írni (mindmáig nem visz rá a kezem, hogy azt írjam: „egykori”), akinek élete az augusztus végi éjszakák hulló, a semmibe vesző csillagaival együtt égett el. Azért is nehéz, mert mindannyiunk számára úgy tűnt, hogy Saulius ereje teljében van, nemcsak tudományos-alkotói, hanem fizikai értelemben is – soha senkinek nem panaszkodott semmiféle rosszullétre, nem volt beteg. És íme... augusztus 30-án elektronikus postaládánkban váratlan üzenet jelent meg: kollégánk, Saulius Ambrazas már nincs közöttünk, az ötvenharmadik születésnapját sem megérő életének csillaga kihunyt. Eleinte nem akartuk elhinni, valahol a szívünk mélyén még mindig ott motoszkált a remény, hogy talán tévedés történt, hogy ez így J. KARACIEJUS. Gyvenimas kaip krintanti rugpjūčio žvaigždė 363 nem lehet, hiszen éppen azon a napon kellett volna Saulius Ambrazas kollégának visszatérnie a munkába az éves szabadsága után, hogy szokása szerint leüljön a könyvekkel megrakott íróasztalához, elővegye a fiókból a litván melléknevek képzésének történeti alakulásáról szóló, írás alatt álló harmadik monográfiája kéziratát, és tiszta lapon, meredek kézírásával tovább fejtse ki a leendő olvasónak a litván nyelv e szófaja szóképzésének még megfejtetlen rejtélyeit. Sajnos... Ma már csak találgathatjuk, miről nem tudott Saulius kollégánk beszámolni nekünk, munkatársainak, valamint a leendő olvasóknak. Jól emlékszem 1984. november 14-ére, amikor egy fiatal férfi elegáns kis szakállal belépett az akkori Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztályára, visszafogottan (talán kissé zavartan) üdvözölte leendő kollégáit, majd rögtön leült a számára kijelölt íróasztalhoz. Igaz, Saulius Ambrazas nem közvetlenül az egyetemi előadóterem padjából érkezett, mint sok fiatal, aki akkoriban az Intézetbe jött, hanem már elvégezte a Vilniusi Egyetem aspirantúráját, és megírta, majd ugyanabban az 1984-es évben meg is védte doktori (akkori megnevezéssel filológiai tudományok kandidátusi) értekezését: Veiksmažodžių abstraktai (nomina actionis) senojoje lietuvių kalboje. Mi, a Nyelvtörténeti és Dialektológiai Osztály munkatársai, tudtuk, hogy Saulius Ambrazas igen jól felkészült szakember, aki kiválóan ismeri mind a régebbi, mind az akkori legújabb nyelvészeti szakirodalmat, hiszen bölcsészeti könyvek között nőtt fel és érlelődött. Már az első napoktól kezdve Saulius Ambrazas fiatalabb tudományos munkatársként bekapcsolódott az osztály akkori fő közös munkájába, a Lietuvių kalbos dialektologijos atlaso harmadik kötetének előkészítésébe. A litván nyelvjárások morfológiájának szentelt kötethez 20 térképet készített, és meglehetősen részletes magyarázó szövegeket írt hozzájuk. Az e sok erőt és alaposságot igénylő munka mellett fennmaradó idejében Saulius Ambrazas nemcsak tudományos cikkeket írt litvániai és külföldi nyelvészeti folyóiratokba, hanem hozzáfogott a nagy jelentőségű munka, a Daiktavardžių darybos raida első részének, a Lietuvių kalbos veiksmažodiniai vediniai-nak az előkészítéséhez is; ez 1993-ban, a függetlenségét kivívott Litvániában jelent meg. Két évvel később, 1995-ben Saulius kolléga sikeresen megvédte habilitációs értekezését, majd tovább folytatta a litván főnevek képzéstörténetének intenzív kutatását. Kutatásainak összegzését öt évvel később, 2000-ben tette közzé első monográfiája folytatásában: Daiktavardžių darybos raida. II. Ebben a könyvben különféle forrásokból összegyűjtött gazdag anyagra támaszkodva írta le a litván névszói származékok fejlődését a legrégibb időktől napjainkig. E munkákkal együtt Saulius Ambrazas tisztségei is változtak. Amint már említettük, 1985-ben az Intézetben fiatalabb tudományos munkatársként kezdett dolgozni. 364 KALBOS KULTŪRA | 83 1991-ben tudományos főmunkatárssá, 1995-től pedig vezető kutatóvá nevezték ki. Saulius kolléga azonban sem a beosztásáról, sem a tudományos fokozatairól nem szívesen beszélt. Sokkal szívesebben beszélgetett a legújabb nyelvészeti könyvekről és az azokban tárgyalt kérdésekről; ha pedig a beszélgetés váratlanul országunk belpolitikai problémáira terelődött, mindig szenvedélyesen bizonygatta, hogy nem szabad túl pesszimistán reagálnunk a még mindig előforduló nehézségekre, hiszen minden baj idővel megszűnik, csak türelemre van szükség. Saulius Ambrazas nemcsak saját tudományos munkáinak megírására fordított sok figyelmet és időt, hanem a tanszéken készülő és megvitatásra kerülő valamennyi munkára is. Minden megvitatásra kerülő munkát gondosan elolvasott, és észrevételeit nemcsak külön lapra jegyezte fel, hogy a megbeszélés során elmondhassa őket, hanem többször, olykor pedig (különösen a disszertációk esetében) több tucat alkalommal is beírta őket sajátos, tompa ceruzájával az olvasott munka margójára. Saulius Ambrazas ugyanis mindig mindenkitől megkövetelte, hogy a megvitatott munka állításai világosak és kétséget kizáró nyelvészeti adatokkal alátámasztottak legyenek. Saulius kollégának ez a hozzáállása, amely talán kissé meg is ijesztett néhány fiatal kutatót, úgy tűnik, kizárólag az ő sajátos, titkos módszertani eszköze volt: arra ösztönözte a megvitatott munka minden szerzőjét, hogy alaposan felkészüljön, megtanulja bátran megvédeni állításait, ugyanakkor elsajátítsa a komoly tudományos vita alapjait is. Egy fiatalnak, aki éppen csak megtette első lépéseit a tudományos kutatómunka felé, ez kétségkívül igen jó iskola volt; a korrekt módon megfogalmazott észrevételek (a munka margójára írtakkal együtt) pedig bátorítást is jelentettek: ne rettenjen meg, és mindig higgyen a saját erejében. Természetesen Saulius Ambrazas kollégáról, tudósként és emberként, minden egyesünkre jellemző emberi gyengeségeivel együtt, még hosszan lehetne írni: fel lehetne sorolni több tucat tudományos cikkét és szerkesztett munkáját, valamint azokat a litvániai és külföldi tudományos folyóiratokat, amelyek szerkesztőbizottságának tagja volt. De ezek a szavak, ezek a felsorolások már semmin sem változtatnak, és néha talán nincs is szükség rájuk, hiszen nem mindig könnyű Saulius Ambrazas kedves litván szavaival kifejezni a bennünket ért veszteséget. Különösen akkor, amikor egy szokásos tanszéki értekezletre érkezve azt látjuk, hogy az összegyűlt munkatársak nem sietnek elkezdeni, mintha még mindig várnának valamire: önkéntelenül is arra gondolunk, hogy mindjárt kinyílik az ajtó, és belép rajta Saulius kolléga... De elkezdődik az ülés, a pillanatnyi illúzió szertefoszlik, és akkor megértjük, hogy ez már soha többé nem történhet meg. Csak azt nem értjük, miért sajnálták meg tőled, Kolléga, a könyörtelen sorsfonó Párkák a hosszabb élet fonalát, miért vágták el azt idő előtt... Hát legyen könnyű neked a szülőföld, Litvánia földje... J. KARACIEJUS. Gyvenimas kaip krintanti rugpjūčio žvaigždė 365