„Kalbos kultūros“ principai ir ideologija

P. KNIŪKŠTA. A nyelvi kultúra alapelvei és ideológiája 17 PRANAS KNIŪKŠTA A NYELVI KULTÚRA ALAPELVEI ÉS IDEOLÓGIÁJA Elérkeztünk a Nyelvi kultúra szép jubileumához: 2011-ben lett ötvenéves a kiadvány. Ilyen alkalmakkor szokás áttekinteni a jubileumi időszakot, megvitatni az elvégzett munkát, valamint elgondolkodni annak jelentőségén és értelmén. Itt nem lesz ilyen áttekintés; a Nyelvi kultúra kisebb jubileumainak megünneplésekor már sokat írtak róla. Legalább röviden idézzük fel az ott kifejtett legfontosabb gondolatokat. SZEMLÉK SZEMLÉJE A Kalbos kultūra első tízes sorozatát az 1966-ban megjelent tizedik füzet tárgyalta, amelyben Kazys Ulvydas „Tíz Kalbos kultūra-füzet” című cikke látott napvilágot (KK 10, 3–8). Felidézi a kiadvány létrejöttének körülményeit, okait és célját – az anyanyelv fejlesztését és gazdagítását. Tárgyalja azokat a nyelvi területeket, amelyeket a Kalbos kultūra vizsgál, illetve vizsgálnia kell. Röviden szólva, áttekintést adott az elvégzett munkáról és a jövőbeli tevékenység programjáról. Hogy ezt a programot miként hajtották végre, az a Kalbos kultūra 1986-ban tartott jubileumi megemlékezéséből látható. Valójában akkor két évfordulót ünnepeltek – eltelt 25 év a kiadvány megjelenése óta, és megjelent az ötvenedik füzete. Erre szolgált a Kalbos kultūros 51. száma. A tizedik füzethez hasonlóan K. Ulvydas „Ötven Kalbos kultūros-füzet” című cikkével kezdődik (KK 51, 3–6), amely felidézi a Kalbos kultūros első lépéseit, felsorolja szerkesztőit és legaktívabb szerzőit, de a megjelent füzetek tartalmát nem vizsgálja. Leginkább a jövőről esik szó. Hangsúlyozza, hogy a Kalbos kultūrosnak „azt kell bemutatnia, ami az olvasó számára a legaktuálisabb, legszükségesebb, legérdekesebb és egyben a leginkább hozzáférhető” (5. o.). A füzet többi cikke a kiadvány megtett útját tekinti át. A programról és annak végrehajtásáról Vito Labutis „A Kalbos kultūros programja és munkaterületei” című írása szól (KK 51, 7–11). Hasonló Pranas Kniūkšta publiká- 18 KALBOS KULTŪRA | 84 ciója is: „A Kalbos kultūros alapelveiről, módszertanáról és a javaslatok hatásáról” (KK 51, 12–37). Itt magukat a javításokat és javaslatokat, valamint azok visszhangját és eredményeit is tárgyalják. Az egyes területeket Kazimieras Gaivenis („Terminológiai rendezési és szabványosítási kérdések a „Kalbos kultūrá”-ban“, KK 51, 38–43) és Vitalija Maciejauskienė („A „Kalbos kultūra“ a névkincsünkről“, KK 51, 43–47) tekinti át. A jubileum alkalmából tanácskozást rendeztek (1986. május 15-én), az ott elhangzott gondolatokat az 52. füzetben fejtették ki: főként a kiadvány jövőbeli terveiről és feladatairól, valamint általában a nyelvművelési munkáról esik szó. Kívánatos nagyobb figyelmet fordítani az iskola nyelvére, fejleszteni a hivatali iratok és a tudomány nyelvét, és ami a legfontosabb – javasolják a társadalommal való kapcsolatok bővítését, valamint azt, hogy ne távolodjanak el annak szükségleteitől. A kiadvány 75. füzetében áttekintés jelent meg, amely az 1986 és 2002 között kiadott 25 füzetet (51–75) tárgyalja. Ezen időszak alatt a Kalbos kultūra elveszítette stratégáját és felelős szerkesztőjét, K. Ulvydast, továbbá számos egyéb változás történt a szerkesztőbizottságban, de a munka céljai és feladatai változatlanok maradtak. Valamivel inkább a tematika és a tárgyalt kérdések köre változott meg. Amikor 1994-ben a terminológusok kiváltak a Kalbos kultūrából, abban megszűntek e terület cikkei, viszont megjelentek az államnyelv státusáról és megvalósításáról, valamint a Litván Nyelvi Bizottság tevékenységéről szóló témák. Megszaporodtak a hivatali és állami dokumentumok nyelvével foglalkozó írások. A Kalbos kultūros teljes útja az elsőtől a 80. füzetig a 81. számban, Rasuolė Vladarskienė „Hagyomány és újdonságok a „Kalbos kultūroje” című cikkében tekinthető át (KK 81, 9–19). Az áttekintés a szokásos dolgokkal – a kiadvány rendeltetésével és feladataival – kezdődik. Mivel a legfontosabb feladat a nyelvi ajánlások nyújtása volt a társadalom számára, az első évtizedekben a kiadványban a konkrét javaslatokkal foglalkozó rövid cikkek domináltak. A kiadvány azonban fokozatosan a nyelvművelés elmélete felé fordult, egyre nagyobb figyelem irányult a nyelvhasználat általános kérdéseire, az utóbbi években pedig a nyelv és a társadalom kapcsolatát egyre inkább szociolingvisztikai szempontból vizsgálják. A kiadvány jellegének változásával változott az a címzetti kör is, amelynek a Kalbos kultūra szól – kezdetben a címzett a széles társadalom volt, ma a Kalbos kultūra elsősorban a nyelvtudománnyal kapcsolatos tevékenységet folytató kutatóknak és felsőoktatási oktatóknak szól. A cikkekhez angol nyelvű összefoglalók társulnak, és megjelentek angolul és oroszul írt cikkek is. A 80. füzet megjelenésétől a fél évszázados évfordulóig három év telt el, és további három füzet jelent meg (81–83). Megjelent még egy-két újítás, de ez a kiadvány összképét nem változtatja meg. P. KNIŪKŠTA. A nyelvművelés alapelvei és ideológiája 19 Mivel sok éven át közelebbről figyeltem a nyelvművelést, és magam is részt vettem a kiadásában, emlékeim és róla szóló gondolataim egy kis csokrával szeretnék szolgálni. TÖRTÉNELEM ÉS IDEOLÓGIA A nyelvművelésnek szentelt kiadvány gondolata jóval 1961 előtt felmerült, és nemcsak nyelvészek foglalkoztak vele. Igaz, a nyelvművelés kifejezés akkor még nem volt elterjedt, a társadalomnak szánt nyelvi kiadványról beszéltek. Egy ilyen kiadvány ötletét 1958-ban Valdas Petrauskas, a Tudományos Akadémia Szerkesztői és Kiadói Tanácsának tudományos titkára vetette fel. Elkészítette és a Tudományos Akadémia elnökének, Juozas Matulisnak benyújtotta a „Tájékoztató a nyelvi kérdésekkel foglalkozó bulletin kiadásáról” című iratot (KK 52, 5). Ebben az áll, hogy „egy időszaki, illetve kezdetben nem időszaki kiadvány – a modern irodalmi litván nyelv kérdéseivel foglalkozó tanácsadó – kiadásának ügye már teljesen megérett (sőt annál is inkább)”. Kiadhatta volna a nyelv társasága, de akkoriban nem volt ilyen társaság, ezért „ez a feladat most a Litván Nyelvés Irodalmi Intézetre hárul”. Az ötletet természetesen elsősorban a Tudományos Akadémia vezetőségének kellett támogatnia, megvalósítását pedig a Litván Nyelvés Irodalmi Intézetre bízták, ahol ilyen munkákat nem végeztek volna az igazgató, Kostas Korsakas nélkül. A munka megkezdése előtt két dolgot kellett eldönteni: előirányozni és jóváhagyni a kiadvány címét, valamint kijelölni annak előkészítőit és szerkesztőjét. A Gimtoji kalba akkor nem jöhetett szóba, mert a „burzsoá korszak” elnevezése volt, annál is inkább, mivel 1958-tól ilyen című kiadványt újra megjelentettek az Amerikai Egyesült Államokban. A választott cím: Kalbos kultūra. A kiadvány elkészítését a Modern Irodalmi Litván Nyelv Osztályára bízták (az osztályokat szektoroknak nevezték), vezetője pedig K. Ulvydas volt. Így a Kalbos kultūra előkészítését és szerkesztését K. Ulvydas vette a kezébe. A kiadványtól azonban K. Korsakas sem fordult el, törődött vele, és megkövetelte, hogy valamennyi részleg nyelvészei írjanak számára cikkeket; még a dolgozók egyéni terveibe is bekerült egy „Cikk a Kalbos kultūrai számára” pont. Érdeklődött a nyomtatásra benyújtott szövegek iránt. A füzet Intézeti Tudományos Tanács általi jóváhagyása előtt be kellett mutatni az igazgatónak. Átnézte a legfontosabb cikkeket, megjegyzéseket fűzött hozzájuk, és néhány dolgot kijavíttatott. Különösen ügyelt arra, hogy ne legyenek ideológiai és politikai hibák. 20 NYELVI KULTÚRA | 84 A Nyelvi kultúra szerkesztőinek maguknak is tudniuk kellett, mit lehet és mit nem lehet írni. Nem volt szabad a húsvét és a karácsony nevét nagy kezdőbetűvel írni. Nem mondhattad azt, hogy valamely nyelvi hibák az orosz nyelv negatív hatása miatt keletkeztek, azt kellett mondani – más nyelvek hatása miatt. A Kalbos kultūra nem közölt pusztán propagandisztikus cikkeket, de a nyelvi kérdéseket tárgyaló publikációkban előfordultak az akkori idők ideológiai sablonjai. Így a kiadványt az első füzetben kinyomtatott előszó mutatja be, amely így kezdődik: „A szovjet rendszer körülményei között a tudomány, a technika és a kultúra hazánkban rendkívül gyorsan halad előre.” (KK 1, 3). A szovjet rendszer itt puszta díszletként szolgáló szavakból áll, amelyek semmit sem mondanak, csupán mesterségesen „szovjet” címkét ragasztanak egyszerű dolgokra – a tudomány, a technika és a kultúra a szovjet rendszer körülményei nélkül is haladhat előre. Konjunkturális sablonok K. Ulvydas cikkeiben is előfordultak. Ezekkel támasztotta alá és erősítette meg saját, a nyelv védelmére és művelésére vonatkozó elképzeléseit, igyekezett azokat állami ügyként bemutatni és hatékonyabbá tenni. Másfelől úgy is értelmezhetők, mint a konjunktúrának lerótt bizonyos adó vagy az esetleges hatalmi mennydörgések villámhárítója. Giedrius Tamaševičius* cikkében, amely a nyelvvédelem metaforáiról szól, K. Ulvydas egyik konjunkturális példáját is megemlítette. Az idézett mondat a Dėl kalbos kultūros sąvokos című, a Kalbos kultūros 9. füzetében megjelent cikkből származik: „A magas szintű nyelvi kultúráért küzdve egy hatalmas kulturális nevelési eszközért, a kommunizmus építésének hatékony eszközéért, egyúttal pedig magáért a nemzeti kultúráért is küzdünk, hiszen a nyelv a nemzeti kultúra fontos alkotóeleme.” (KK 9, 7–8). Nem nehéz megérteni, hogy „a kommunizmus építésének hatékony eszközéért” kifejezés a mondat mesterséges toldaléka, amely még grammatikailag sem az egész mondathoz, hanem csak annak második részéhez kapcsolódik, és annak kiegészítéseként szerepel. Ezt „a kommunizmus építésének eszközét” mesterséges betoldásként könnyen elhagyhatjuk, ettől sem a gondolatmenet, sem a mondat szintaxisa nem bomlik fel. Ezt is konjunkturális toldalékként kell értékelnünk. G. Tamaševičius ezt „nem akarja megérteni”, és egyetlen, ezt a toldalékot tartalmazó mondatból vezeti le azt az állítólag K. Ulvydas által megfogalmazott „korabeli köznyelvi litván nyelvi ideológia lényegi formuláját”: a nyelvi kultúráért folytatott küzdelem = a kommunizmus építésének eszközéért folytatott küzdelem = a nemzeti kultúráért folytatott küzdelem. Itt két dolgot kell pontosítani. Először is nem helyes azt írni, hogy ezt a formulát K. Ulvydas „fogalmazta meg”. Ő vezette le és fogalmazta meg ilyen formában G. Tamaševičius. Másodszor, a közölt formula nem úgy van levezetve, ahogyan a mondatból következne – * Tamaševičius G. Metaforos, kuriomis gyvi esam. – Naujasis židinys-Aidai, 2011, 5, p. 309. P. KNIŪKŠTA. A nyelvi kultúra alapelvei és ideológiája 21 eltűnt belőle a második fontos rész – a kulturális nevelés eszközéért folytatott küzdelem. A formula megalkotója számára a kommunizmusért folytatott küzdelem fontosabbnak tűnt a kulturális nevelés eszközénél. Teljességgel helytelen, hogy egyetlen mondatból levezetett torz formulát alkalmaznak K. Ulvydas a szovjet korszakban végzett nyelvművelő munkájának egészére, sőt a szovjet korszak köznyelvének egész ideológiájára is, következésképpen pedig a Nyelvi kultúrára is ráerőltetik. A Nyelvkultúra valódi ideológiáját és alapelveit a benne megjelent számos cikk tárgyalta, de az új elméleteket létrehozó posztmodernistáknak ezeket még egyszer röviden emlékezetükbe kell idézni. ALAPELVEK ÉS ÁLLÁSPONTOK Az első füzetben közölt programadó cikket, „A nyelvkultúra fejlesztésének feladatai” című írást K. Ulvydas azzal kezdi, hogy „a nyelv – a nemzet hatalmas kincse, amelyet több tucat, korábban élt nemzedék halmozott fel számunkra. Szent kötelességünk ezt a kincset megőrizni, gyarapítani és a jövő nemzedékeinek továbbadni” (KK 1, 5). A Nyelvkultúra ideológiájának első elvi tétele tehát az, hogy a nyelv és a nemzet egymással elválaszthatatlanul összefüggő dolgok. Kölcsönös függőségük kapcsolatai kettősek, kölcsönösek; világosabban és konkrétabban a következő, K. Ulvydas programadó cikkében, „A nyelv társadalmi lényege” (KK 27, 3–5) kerülnek meghatározásra. A nyelv azért fontos a nemzet számára, mert „összegyűjti és egyesíti az azt használó nemzetet”, valamint mert „megszilárdítja a nemzet kulturális eredményeit” (5. o.). A maga részéről a nemzet felelős a nyelvért, amely „mint a kultúra teremtménye, minden használójától különleges gondoskodást, különleges figyelmet követel” (4. o.). G. Tamaševičiust zavaró cikkben, „A nyelvi kultúra fogalmáról” (KK 9, 3–8), az ilyen figyelemnek két fokát, illetve szakaszát jelölik meg: az egyik magához a nyelv lényegéhez és fejlődési folyamataihoz való tudatos, alkotó viszonyulás, a másik pedig a nyelv fejlődésébe való aktív beavatkozás, a nyelvi kifejezőeszközök tökéletesítésére és gazdagítására irányuló törekvés. Ez a Nyelvi kultúra és általában a köznyelvi ideológia második alapvető tétele. Nem kevésbé fontos, hogy a Nyelvi kultúra miként valósította meg ezt. Kezdettől fogva a Nyelvi kultúra egyik legfontosabb feladata a társadalom számára nyújtott tanácsadás volt. Az első füzetekben a rövid tanácsok domináltak arról, hogyan kell, illetve hogyan nem szabad beszélni és írni. Ezzel együtt arra törekedtek, hogy a tanácsokat röviden megindokolják, meggyőzzék az olvasókat, és tudatos nyelvszemléletet alakítsanak ki bennük. 22 NYELVI KULTÚRA | 84 A Nyelvi kultúra azonban nem elégedett meg a konkrét útmutatásokkal. Amint azt már láttuk, a nyelv szabványosításának és gondozásának általánosabb kérdéseit is tárgyalták: a nyelv és a társadalom viszonyát, a nyelvművelés értelmezését, e munka céljait és határait. A nyelv belső jelenségeit is szélesebb körben vizsgálták, de nem szárazon nyelvészeti szempontból, hanem a nyelvhasználathoz kapcsolva, és gyakorlati alkalmazásukra vonatkozó következtetéseket vontak le. Ez már a cikkek olyan címeiből is látható, mint: „A helynevek nyelvjárási alakjainak visszaállítása az irodalmi nyelvbe” (B. Savukynas, KK 1, 26); „A szintaktikai szerkezet fejlődése és szabványosítása” (V. Ambrazas, KK 51, 66). A nyelvtudományt a nyelvhasználat igényeivel kapcsolják össze, és az alkalmazott nyelvészet felé haladnak. A nyelvtudomány és a nyelvhasználat kapcsolatáról sok szó esett az 1986. évi jubileumi tanácskozáson, és írások jelentek meg róla a Kalbos kultūra 52. füzetében is. Ott a társadalom igényeit helyezik az első helyre. Azt javasolják, hogy a Kalbos kultūra folyóiratban megjelentetett cikkeket ezekhez igazítsák – ha a kiadvány hatást kíván gyakorolni a köznyelvünket használó társadalmi rétegre, a benne közölt cikkek nem lehetnek akadémiai munkák részletei (KK 52, 24). A három évvel később megtartott, a Kalbos kultūros 59. füzetében leírt, a munka és a kiadás összehangolásáról szóló tanácskozáson a Kalbos kultūros elméleti irányának megerősítését javasolták. Elhangzott, hogy a Gimtąją kalba kiadásának megkezdésével a Kalbos kultūra „a kodifikáció és a normaképzés kérdéseivel foglalkozó tanulmánygyűjtemény” (KK 59, 20) lesz, máshol pedig (p. 16) így fogalmaztak: „elméleti és kodifikációs kiadvány”. Vagyis a Kalbos kultūra című folyóiratban a nyelvi normaképzés, a kodifikáció és a nyelvhasználat elméleti kérdéseit kellett volna tárgyalni, és ezekből a nyelvgyakorlat számára szükséges következtetéseket levonni. A Kalbos kultūra a hetvenes és a nyolcvanas évek füzeteiben tartotta magát ezekhez az elvekhez. MEGNYILVÁNULÁSOK ÉS ELVÁRÁSOK A nyolcvanas évek utolsó füzeteiben olyan írások kezdtek megjelenni, amelyek nem kapcsolódtak a köznyelv használatához és a nyelvműveléshez. Így például a 78. füzetben egy, a gyermekek nyelvének legújabb pszicholingvisztikai kutatásairól szóló tanulmányt nyomtattak ki, amely áttekinti e terület más országokban megjelent szakirodalmát és más országok kutatásait, és csak itt-ott illeszt be egy-egy litván példát. Az ilyen kutatások adatainak a nyelvművelésben való felhasználásának lehetőségéről mindössze fél mondat szól, de ott a litván nyelvet egyáltalán nem említik. P. KNIŪKŠTA. A nyelvkultúra alapelvei és ideológiája 23 Hasonló írások találhatók a 79. füzetben is: az egyik elvontan, a nyelvműveléssel való kapcsolat nélkül írja le a „gyermeknyelv sajátosságait”, a másik pedig „pszicholingvisztikai szempontból” nem nyelvi tényeket vizsgál, hanem a többnyelvűség társadalmi jelenségét – olyan emberekről van szó, akik a litván, az orosz és a lengyel nyelvet használják. A mellettük található hét másik cikk összességében nem a litván, hanem más (lett, észt, svéd, norvég, olasz) nyelvek problémáit írja le, közülük hat nem litván nyelven íródott. A litván nyelv műveléséhez ezek semmivel sem járulnak hozzá. Ellenkezőleg, miután valaki azt olvassa, hogy Olaszországban nem törődnek az anyanyelvvel, kedvet kaphat ahhoz, hogy Litvániában is így járjon el. Ez az ideológia Litvániában már terjedni kezdett, és a Nyelvkultúrába is be akar hatolni. Ilyen megnyilvánulásokat látunk a Nyelvkultúra 82. füzetében. Ennek legszembetűnőbb példája, hogy a nyelvészet posztmodernizmusának és más nyelvek analógiájának leple alatt elismerik a jogot arra, hogy „megszegjék a tiszta és szabályos nyelv hivatalos követelményeit, és megváltoztassák a nyilvános használatban elfogadott nyelvfogalmat” (KK 82, 122). Közvetve ilyen hangulatokat terjesztenek a szociolingvisztikai kutatások leírásai, amelyekben nem nyelvi jelenségeket és nem a társadalom egyes rétegeinek nyelvét vizsgálják, hanem a köznyelvvel szembeni szubjektív, nem mindig pozitív beállítottságot és viszonyulást. A nyelvtudománytól és a nyelv kutatásától a nyelvszociológia felé fordulunk. Nemcsak a litvánok nyelvhez való viszonyát írják le, és nemcsak a litván nyelvhez való viszonyt. Egy külön cikk azt magyarázza, hogyan értelmezik az anyanyelvet Litvánia oroszai és orosz anyanyelvű lakosai. Mit adhatnak az ilyen kutatások nyelvünk fejlesztéséhez? És meglehetősen nehéz megérteni, miért van szükségük a Kalbos kultūra olvasóinak a lett nyelv tankönyvében szereplő orosz káromkodásokkal kapcsolatos információkra. Ilyen komor hangon befejezni a jubileumi elmélkedéseket egyaránt csúnya és igazságtalan lenne. A Kalbos kultūra publikációinak többsége érdekes, időszerű és tartalmas. Szimbolikus, hogy a jubileumi évfolyam száma (83) Jonas Jablonskis születésének 150. évfordulójának van szentelve. Nemegyszer említik az általa közzétett nyelvművelési elveket, amelyekhez a Kalbos kultūra is igyekszik tartani magát. Idézik Antanas Smetona elnök szavait, miszerint J. Jablonskisnak „minden fontos volt, ami a litvánok sorsát érintette, mindenekelőtt természetesen a nyelvük és írásaik” (19. o.). Emlékeztetnek arra, hogy J. Jablonskis állításai „mindig tényeken alapulnak” (54. o.), a nyelvi normákat pedig „az emberek élő nyelvére támaszkodva” adta meg (44. o.). Idézik Juozas Balčikonis szavait J. Jablonskis egy másik sajátosságáról – arról a vágyáról, hogy „az általa elért tudományos eredményeket a széles társadalom magáévá tegye” (19. o.). 24 NYELVI KULTÚRA | 84 Ez utóbbi sajátosság különösen fontos a Kalbos kultūra számára, mert mindig fontos volt és fontos kell hogy legyen számára, hogy az általa közzétett állításokat és javaslatokat elfogadják. Ahhoz pedig, hogy elfogadják és „magukévá tegyék” őket, szükségesnek és érthetőnek kell lenniük a társadalom számára. Ehhez nincs szükség nagy szociológiai fejtegetésekre, sem más nyelvekben való kalandozásokra, hanem több megértésre van szükség ahhoz, hogy az anyanyelv a nemzet kultúrájának értéke. És több olyan munkatársra, aki ilyen megértéssel rendelkezik! Érkezett: 2011 11 29