„Kalbos kultūros“ šaknys ir kylantys modernizacijos vėjai

KALBOS KULTŪRAI – 50 METŲ VITAS LABUTIS A NYELVMŰVELÉS GYÖKEREI ÉS A MODERNIZÁCIÓ FELTÁMADÓ SZELEI A Nyelvművelés fennállásának szép 50. évfordulója alkalmas alkalom arra, hogy beszéljünk arról, hogyan, milyen körülmények között és kinek a gondoskodásából született meg ez a kiadvány a litván tudományosság világában, mi határozta meg irányát, feladatait és jellegét. Ugyanakkor arra is késztetést érzünk, hogy egy kicsit elgondolkodjunk a kiadvány jelenén és jövőjén. HOGYAN SZÜLETETT MEG A NYELVMŰVELÉS Az a környezet, amelyben 1961 előtt érlelődni kezdett a nyelvhasználati gyakorlatnak szentelt rendszeres kiadvány gondolata, nem volt egyszerű azok számára, akik litván nyelven alkottak, könyveket fordítottak, cikkeket írtak, különösen pedig azoknak, akiknek litvánul írt szövegeket kellett szerkeszteniük. A múlt század ötvenes éveinek végére, a kegyetlen sztálini rezsim után, már megkezdődött valamiféle „olvadás”. Miután a kommunista párt szorítása némileg enyhült, a fiatalabb nyelvésznemzedék legenergikusabb tagjai (Vytautas Ambrazas, Jonas Palionis, Juozas Pikčilingis, Zigmas Zinkevičius és mások) tudományos kutatási eredményeik közzétételébe kezdtek az induló kiadványokban – Lietuvių kalbotyros klausimuose, Kalbotyroje, Literatūroje ir kalboje és másutt. Új életre kelt az átdolgozott Lietuvių kalbos žodynas. Megjelentek a nyelvhasználat szempontjából fontos munkák: Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (1954), Kazimieras Būga Rinktiniai raštai című válogatott írásai (1–3. köt., 1958–1962), amelyeket különféle, nehezen hozzáférhető művekből gyűjtöttek össze, és Z. Zinkevičius gondosan rendezett sajtó alá. V. LABUTIS. Kalbos kultūros šaknys ir kylantys modernizacijos vėjai 9 Az olvasók végre hozzáférhettek Jonas Jablonskis legfontosabb munkáihoz; kétkötetes Rinktiniai raštai című gyűjteményét (1957–1959) J. Palionis rendezte sajtó alá, és bőséges bevezetéssel adta közre. Némi segítséget jelentettek az iskolák számára kiadott tankönyvek is: Juozas Žiugžda Lietuvių kalbos gramatikos című munkájának I. és II. része, valamint Napalys Grigas és Antanas Lyberis Lietuvių kalbos rašybos žodynas mokykloms című, iskoláknak szánt helyesírási szótára. A riportereket, szerkesztőket, fordítókat, terminológusokat és más, a nyelvhasználati gyakorlattal kapcsolatos ismeretekben hiányt szenvedő munkatársakat mindazonáltal folyton gyötörték a kétségek, hogyan válasszák ki a megfelelő szót, hogyan fejezzék ki pontosan a gondolatot; sok gond volt az írásmóddal, a központozással, a kiejtéssel és a hangsúlyozással is. Ha valaki ismerte is a két világháború közötti Litvániában megjelent (1933–1940), a nyelvhasználati gyakorlatnak szentelt Gimtoji kalba folyóiratot, valamint az abból kinőtt, összefoglaló Kalbos patarėjas című kiadványt (1939), ezekre nem támaszkodhatott. Kilenc lakat alatt őrizték Juozas Balčikonis kiadásában Jonas Jablonskis raštų című műveinek öt kötetét (1933–1936). A Nyelvművelés első füzetének borítója Így a múlt század hatvanas éveinek közepén nagy hiány mutatkozott egy rendszeresen megjelenő, a litván nyelvhasználati gyakorlattal foglalkozó kiadványból, amely tanácsot adhatott arról, hogyan kell írni vagy beszélni, mely kifejezésmódok megfelelőek, és melyek szúrják majd mindenkinek a szemét nyelvhelyességi hibaként. Nemcsak útmutatásra volt igény, hanem arra is, hogy megmagyarázzák és meggyőzően bemutassák, hol és hogyan kell használni valamit. Nem különösebben fontos, ki mondta ki elsőként, hogy a litván nyelv gyakorlati művelésének szüksége van valamiféle rendszeres kiadványra. Vannak arra utaló adatok, hogy ezt a gondolatot 1957-ben (vagy 1958-ban) Valdas Petrauskas, a Tudományos Akadémia kiadványainak szerkesztője vetette fel a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet igazgatóhelyettesének (vagy talán az egész vezetőségnek). Amikor e cikk szerzője nagyjából ugyanebben az időben egy nem hivatalos beszélgetés során megemlítette közvetlen felettesének, Jonas Kruopasnak, hogy szükség volna a nyelvhasználati gyakorlatnak szentelt időszaki kiadványra, J. Kruopas azt válaszolta, hogy hasonló kérés már érkezett, és az intézetben megvitatás alatt áll. 10 KALBOS KULTŪRA | 84 Sajnos nem sikerült elegendő levéltári adatot összegyűjteni a vizsgált nyelvművelési kiadvány kezdetéről, ezért többnyire be kell érnünk azzal, amit a Kalbos kultūros szerkesztője, Kazys Ulvydas programadó cikkeiben közzétett; levéltári adatmorzsákra támaszkodni, kevéssé megbízható emlékezetünk foszlányaival kiegészíteni azokat, és megpróbálni ezt-azt kikövetkeztetni. A nyelvművelési kiadvány szükségességének gondolatától a Kalbos kultūros megjelenéséig hosszú, kanyargós és göröngyös utat kellett megtenni. A szélesebb közönségnek szánt nyelvművelési kiadvány tervét valószínűleg J. Kruopas, a Szótári Osztály vezetője, K. Ulvydas, a mai irodalmi nyelv osztályának vezetője (az osztályokat akkor szektoroknak nevezték), valamint Kostas Korsakas, az Intézet igazgatója érlelte meg tanácskozásaik során. Hiszen fel kellett mérni egy ilyen kiadvány irányultságát, meg kellett fogalmazni a feladatait, és alaposan fel kellett készülni annak bizonyítására a többlépcsős tárgyalásokon, hogy a kiadványra nagy szüksége van a társadalomnak. Az Intézet tudományos tanácsában a nyelvművelési kiadvány ügye nem ütközhetett akadályba (a jegyzőkönyveket nem sikerült megtalálni). A Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet azonban akkoriban a Tudományos Akadémia egyik szervezeti egysége volt, így semmilyen kiadvány — különösen nem egy folytatólagos, a nagyközönségnek szánt kiadvány — nem jelenhetett meg a Tudományos Akadémia Elnökségének jóváhagyása nélkül. Előbb-utóbb a kormánynak és a mindenható kommunista párt vezetőinek kellett kimondaniuk a döntő szót. A terv előterjesztői ezért aligha remélhettek sikert diplomácia, esetenként ravaszság és az ilyen ügyek intézésében szerzett tapasztalat nélkül. 1960. augusztus 12-én a Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Osztálya a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet kiadványtervébe a többi munka mellé felvette, hogy 1961-ben kezdjék meg egy 5 nyomdai íves, Kalbos kultūros klausimai című különkiadvány megjelentetését. Itt megjegyzik, hogy a kommunizmust építő köztársaság társadalma egyre inkább érdeklődik a nyelvművelés kérdései iránt, és az Intézet munkatársai folyamatosan adnak tanácsot különféle ügyekben, valamint vitatott kérdéseket is meg kell oldaniuk; ezért mindezt egy különkiadványban tervezték megvitatni, amely évente kétszer jelenne meg. A Társadalomtudományi Osztályt K. Korsakas vezette. A Tudományos Akadémia Elnöksége 1960. december 23-án hagyta jóvá az Intézet 1961-es tervét, vagyis a szóban forgó kiadvány megjelentetését is. Az Intézet új kiadványát itt különkiadványnak nevezik, címét pedig talán a Moszkvában 1955 óta megjelenő Вопросы культуры речи című kiadvány mintájára adták. A nyelvi tanácsadás iránti nagy igény valóban megterhelte az Intézet osztályainak munkatársait; később még egy tanácsadói telefonszámot is kijelöltek és közzétettek, V. LABUTIS. Kalbos kultūros šaknys ir kylantys modernizacijos vėjai 11 amely mellett felváltva kellett ügyeletet tartaniuk a Szótári Osztály és a mai irodalmi nyelv osztálya munkatársainak. A tanácsadás ügye azonban ürügyként is szolgált arra, hogy a nagyközönségnek szánt kiadványt kérjenek, amelynek feladatai jóval túlmutattak a tanácsadáson. A KALBOS KULTŪROS CÍMÉRŐL ÉS STÁTUSZÁRÓL Nem sikerült pontos adatokat találni arról, miért és kinek a kezdeményezésére kapta a tervezett kiadvány a Kalbos kultūra címet. Talán a korábban említett Kalbos kultūros klausimai cím azt a benyomást kelthette, hogy ez csupán a moszkvai kiadvány litván fordítása lesz; vagy talán a „kérdések” szóval volt gond, amelyet már a korábban megjelenni kezdő Lietuvių kalbotyros klausimai című kiadvány is használt? A Kalbos kultūra címet az 1961 elején a Tudományos Akadémia által összeállított, az 1961–1980 közötti időszakra szóló távlati munkatervekben találjuk megemlítve (ott az orosz megfelelője is szerepel: Культура речи). Nem szeretnénk szó nélkül elmenni egy valószínűleg kevesek által ismert tény mellett: a terv 1969-től egy külön Litván Nyelvi Intézet létrehozását irányozta elő, mivel a nyelvészek munkaterhe igen nagy volt, ráadásul 1941 és 1952 között már működött ilyen intézet. Sajnos a szovjet időszakban a külön Litván Nyelvi Intézetet végül nem állították helyre. A Kalbos kultūra című kiadványt később sehol sem nevezik különkiadványnak, az egyes füzetek pedig füzetek. Amíg 60–70 oldalasak voltak, a füzet elnevezés talán illett rájuk, de most, hogy már jóval meghaladják a 300 oldalt, természetesen valódi kötetek. A kiadvány valódi státuszát a Kalbos kultūros 1. füzetének „Előszava” határozza meg: a Litván Nyelvi és Irodalmi Intézet nem periodikus, a nagyközönségnek szánt kiadványa. Kezdetben szerkesztőbizottság sem volt, csak az egyes füzetek tanácsadói. Az első füzet előkészítésében két intézeti nyelvész, V. Ambrazas és J. Kruopas, Petronėlė Česnulevičiūtė irodalmár (aki akkor szintén az Intézetben dolgozott), a Pedagógiai Intézetből Vincentas Drotvinas, valamint a Vilniusi Egyetemről Juozas Pikčilingis működött közre tanácsadóként. Huszonöt évvel később, amikor az úgynevezett átalakítás már kezdetét vette, K. Ulvydas az ötven Kalbos kultūros-füzet értékelésekor ismét a kezdetekről beszélt: „A nyelvművelési munkát össze kellett hangolni, létre kellett hozni egy periodikus kiadványt.” Az akkori Akadémia és az Intézet vezetése, különösen K. Korsakas igazgató támogatta ezt az elképzelést. Így született meg egy új, a háború utáni évek első, nyelvművelési kérdéseknek szentelt periodikus kiadványa – a Kalbos 12 KALBOS KULTŪRA | 84 nyelvi kultúra (51. füzet, 31). Ami 25 éven át rejtve volt, a helyzet megváltozásával feltárult. A tanácsadókat már a 36. füzettől „Szerkesztőbizottságnak” nevezték. Hogy hosszú időn át titkolni kellett a Kalbos kultūros státuszát, azt egy ilyen, mondhatni „lírai kitérő” is tanúsíthatja. 1966-ban kellett elkészíteni az 1–10. füzet mutatóit. Nem kis fejtörést okozott, miként csoportosítsuk témák szerint az addig megjelent cikkeket. Melyik cikket melyik rovatban tüntessük fel, ha magukban a füzetekben nem így voltak csoportosítva? Igaz, a Kalbos kultūros 1. füzetének tartalomjegyzéke még tartalmazott ilyen felosztást, később azonban lemondtak erről. A fiatal, lelkes fej úgy gondolta, hogy minden füzetben külön tematikus rovatoknak kellene lenniük. A füzetet is könnyebb lenne összeállítani, ha a terminológus gyűjtené össze a terminológiai cikkeket, a névtudományi szakemberek a saját területük cikkeit, és így tovább. K. Ulvydui elé tárva ezeket a megfontolásokat, ő sok kommentár nélkül elvetette az ötletet: elég egy szerkesztő, és fölösleges külön füzetrovatokat kitalálni. Ezután a magam ötletét K. Korsakas, az Instituto igazgatója elé mertem tárni. Hozzátettem, hogy nagyon szükség volna egy rövid kérdés-felelet rovatra. Az igazgató röviden és határozottan kijelentette, hogy a jelenlegi terv egészen jó, örülni kell annak, hogy jó kiadványunk van. Miután semmit sem értem el, néhány nappal később egy nem hivatalos beszélgetés során, amikor senki más nem hallotta, J. Kruopui panaszkodtam sikertelen „hadjáratom” miatt. Felfedte az igazságot: a külön rovatokkal megjelenő és meghatározott időközönként kiadott kiadványt időszaki kiadványnak tekintenék, amelyhez külön moszkvai engedélyt kellene szerezni, arra pedig nem lehet számítani. Természetesen a Kalbos kultūros tartalmi kérdései a legfontosabbak. Időnként szemére vetik a kiadvány felelős szerkesztőjének, K. Ulvyduinak, hogy behódolt a szovjet rendszernek. Így például a Kalbos kultūros 1. füzetének programadó cikke a litván irodalmi nyelv minőségileg új szakaszáról, a lezajlott kulturális forradalomról ír, és egyúttal szemrehányást tesz a burzsoá Litvániában uralkodó nehéz körülmények miatt (lásd: 1. füzet, 3. o.). Ezek nem egyebek propagandisztikus fedőszövegeknél. Ez a cikk azonban így kezdődik, ahogy egy jó litván nyelvészhez illik: „A mai litván irodalmi nyelv a nemzet hatalmas kincse, amelyet az előttünk élt nemzedékek sokasága halmozott fel számunkra. Szent kötelességünk ezt a kincset megőrizni, gyarapítani és a jövő nemzedékekre hagyományozni. Nincs jogunk semmit elveszíteni vagy szétszórni ebből a kincsből.” Ezek a szavak ma is nagyon fontosak. Idézzük K. Ulvyduasnak a nyelvi kultúra fogalmáról szóló elméleti fejtegetéseiből egy újabb gondolatát: „A litván irodalmi nyelv funkcióinak bővülésével együtt…” 1 Az első szám a füzet számát, a második az oldalt jelöli. V. LABUTIS. Kalbos kultūros šaknys ir kylantys modernizacijos vėjai 13 …a felhasználók felelőssége is növekszik annak tisztaságáért, helyességéért, szépségéért és kifejezőerejéért” (9. füzet, 7. o.). A Kalbos kultūroje nem tízesével, hanem százasával jelentek meg különféle általánosabb vagy egészen konkrét kérdéseket tárgyaló cikkek; szerzőik szinte mind az Institute-ban dolgozó nyelvészek, továbbá számos felsőoktatási oktató, szerkesztő, újságíró, fordító, sőt a természettudományok művelői közül kerültek ki. Itt még csak kísérletet sem teszünk arra, hogy áttekintsük a kiadványban tárgyalt valamennyi témát és a Kalbos kultūros hosszú történetét. Erről sokat írtak mind ebben a kiadványban, mind más, összegző munkákban. Hangsúlyozhatjuk, hogy a szovjet korszakban a Kalbos kultūra utat tört más nyelvhasználati munkák számára: a Mūsų kalbai, Kalbos praktikos patarimams, valamint az egyes szerzők ilyen irányú munkái előtt. Litvánia függetlenségének visszaállítása után számos új feladat merült fel. A három főszerkesztő (Kazio Ulvydo, Prano Kniūkštos, Rasuolės Vladarskienės) vezetésével ötven éven át működő kiadvány lényegében megőrizte viszonylag magas tudományos színvonalát és a nyelvi kérdések iránti felelősségteljes hozzáállását. A NYELVKULTÚRÁT FELKAVARÓ SZELEK A Nyelvkultúra fája mára minden irányba elágazott. Ez természetes, örülhetnénk is neki. Az újító szelek azonban kezdenek belekapni ennek a fának az ágaiba. Hangosan hangoztatott fejtegetések hallatszanak arról, hogy a nyelvi normák rögzítésének kora már a múlté, hogy maga a Nyelvkultúra mint folyóirat és az ilyen kultúra mint jelenség állítólag már túlhaladott dolog. Ilyen nézetek a hiperglobalizált és szupermodern nyelvészek szájából hangzanak el. Hagyjuk a publicisztikai metaforákat, és gondoljunk végig legalább néhányat ezek közül a posztmodern koncepciók közül. A nyelvvel kapcsolatos valamennyi munkát két élesen ellentétes csoportra próbáljuk osztani: preskriptív munkákra, amelyek előírják, hogyan helyes és hogyan helytelen beszélni, valamint deskriptív munkákra, amelyek leírnak mindent, amit a beszéd során használnak. Az utóbbi szemlélet híveinek minden, akár csak valamelyest normatív jegyeket mutató munka preskriptívnek és egyáltalán nem tudományosnak tűnik. E szemlélet szerint ebbe a csoportba tartoznának J. Jablonskis munkái, valamennyi normatív szótár és nyelvtan. A lényeget nem vizsgálva, a preskripció példájának tekintik szinte az egész Nyelvkultúrát. Hogy ne kalandozzunk el az elméleti viták felé, vessünk egy pillantást Adelė Valeckienėnek a Nyelvkultúra 1. füzetében megjelent, a névmási melléknevek jelentéseiről szóló cikkére. A szerző, a disszertációjához összegyűjtött 14 KALBOS KULTŪRA | 84 A névmási melléknevek kartotékja (amelyet specializált korpusznak is nevezhetünk) először részletesen leírja a névmási melléknevek négy szemantikai funkcióját, majd megvitat néhány pontatlan használati esetet. Vagyis A. Valeckienė előbb deskriptivistaként dolgozik, a végén pedig preskriptivistaként. Ezt az utat követték leggyakrabban Jonas Jablonskis munkái, valamint a litván nyelv valamennyi normatív nyelvtana és szótára. A Nyelvkultúra cikkeinek többsége is megfelel ennek a modellnek. Ha pedig rögtön a nyelvi hibákat írják le, akkor a helyes használati esetek általános „képe” ott van a gondolatmenet hátterében. A preskripció (más szóval a normázás, a nyelv ápolása) tehát elválaszthatatlan a nyelvi tények leírásából (deskripciójából) levezetett nyelvi törvényszerűségektől. Megemlíthetünk kortárs angol szerzőket, akik nyelvtanaikban nem csupán a deskripció és a preskripció ellentétére támaszkodnak. Például a Cambridge-i Egyetem kiadásában megjelent angol nyelvtan szerzői elismerik nemcsak a nyelvtanok leírásaiban fellelhető ellentétet a deskriptivizmus és a preskriptivizmus között2. Ebben az alapvetően deskriptív nyelvtanban sem lehet nélkülözni az olyan külön jelöléseket, amelyek azt mutatják, mi nem grammatikus, mi szemantikai vagy pragmatikai anomália, mi kétséges grammatikusságú, és mi teljesen nem standard. A szerzők nem ígérik, hogy elvetik azt, amit a hagyományos nyelvtanok jól leírtak. Tehát leegyszerűsítő mindent kizárólag a deskripció és a preskripció ellentétével mérni; a deskripció (leírás) gyakran a preskripcióra (normázásra) is támaszkodik. K. Ulvydas közzétette „Nagyobb figyelmet az irodalmi köznyelvi beszédnek” című programadó cikkét (2. füzet, 3–10. o.). Liberális individualistáink teli torokból kiáltják, hogy a beszélt nyelvet nem szabad normázni, mert állítólag minden, amit hallottam, nyelvi tény, amelynek joga van a használatban maradni. Egyik nyári reggelen, amikor busszal Vilniusból Kybartai felé utaztam, a sofőr zanavykai akcentussal rákiáltott egy idősebb utasra: „Nekem a villanykörtéig számít az ön kora!” Vajon mostantól a litván nyelvben ennek a a villanykörtéig tükörfordításnak egyenértékűnek kell lennie a litván kifejezésekkel: Nem érdekel..., Mi közöm hozzá...? Vessünk egy pillantást még egy nyelvtanra: The Longman Grammar of Spoken and Written („A Longman-féle nyelvtan a beszélt és írott nyelvről”)3, amelynek külön fejezete a „Beszélgetések nyelvtanát” írja le. Itt sem nélkülözik a külön jelöléseket: „nem megfelelő”, „nem igazán megfelelő”, „nemkívánatos” 2 Huddleston R., Pullum G. K. 2002: The Cambridge Grammar of the English Language, Cambridge: Cambridge University Press. 3 Biber, D., Johansson S., Leech G., Conrad S., Finegan E. 1999: The Longman Grammar of Spoken and Written English, London: Longman. V. LABUTIS. Kalbos kultūros šaknys ir kylantys modernizacijos vėjai 15 „…”. Ez valódi leíró grammatika, ám benne is sajátos szűrőn keresztül jelenik meg a beszélt nyelv. A modern grammatika sok mindent azzal kíván igazolni, hogy a nyelv változik, azt azonban nem akarja belátni, hogy a nyelv változása folyamatos gondozást igényel. Vagyis az élő nyelvet továbbra is normázni kell, nem szakadhat el a nyelv már megállapított törvényszerűségeitől és tendenciáitól. A nyelvművelés kiadványa, amely terjedelmében és tartalmában is megnőtt, csodálatra méltó, ugyanakkor aggodalomra is okot ad. Vajon a túl nagy súly a kiadvány, akárcsak az ember esetében, árt az egészségnek és a népszerűségnek? Talán külön szociolingvisztikai ágazat válhatna le belőle, bár a nyelvművelés társadalmi jelenség is. A vékonyabb A nyelvművelés kiadványt olcsóbban lehetne megvásárolni. Még egy kívánság. Talán jó is, hogy ebben a kiadványban nem bocsátkoznak aprólékos vitákba, de amikor a nyelvtörvény új változatát tárgyalják, és a folyóiratokban, illetve konferenciákon a litván nyelv és a nemzet kapcsolatáról beszélnek, a nyelvművelésben hallgatni – nem jó politika. Azt kívánjuk, hogy a nyelvművelés minden ellenszél és viszontagság ellenére továbbra is a nyelv fejlesztésének útján járjon. Beérkezett: 2011. 12. 12. 16 KALBOS KULTŪRA | 84