„Kaštai“ – vengtina svetimybė ar ekonomikos teorijos neišvengiamybė?

R. Vaskelaitė. Költségek – kerülendő idegen elem vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? 265 RAMUNĖ VASKELAITĖ LITVÁN BANK KÖLTSÉGEK – KERÜLeNDŐ IDEGeN ELEm VAGY A KÖZGAZDASÁGI ELMÉLET ELKERÜLHETETLENSÉGE? KULCSSZAVAK: kölcsönszó, kerülendő idegen elem, a szó jelentése, norma, nyelvhasználat, szakkifejezés, fogalom. BEVEZETÉS Azok a körülmények, amelyek között a litván nyelvnek az elmúlt néhány évtizedben működnie kell, az okai annak, hogy a nyelvi normázók figyelme főként a kölcsönzött lexika egyik rétegére, mégpedig az új idegen szavakra irányul. ezek a körülmények – tökéletesen ismertek és érthetők: a nyelvet használó ország politikai, gazdasági, kulturális és csaknem minden egyéb területet érintő kapcsolatainak kiszélesedése, ezek fenntartása főként angolul, tagság egy olyan országcsoportban, amelyben szintén az angol nyelv dominál, továbbá az integrációs, konvergenciaés globalizációs folyamatok stb., amelyek még inkább felértékelik e nyelv státuszát. Miközben a figyelem legnagyobb részét az újabb idegen szavakra és azok normatív elveire összpontosítják, kissé háttérbe szorulnak azok a szavak, amelyek korábban kerültek be a litván nyelvbe, vagy korábban próbáltak bekerülni oda. Természetesen a norma szempontjából ezek problematikussága kisebb. Ezeket a szavakat hosszabb ideig ellenőrzi a nyelvhasználat, és azokat, amelyek szükségesnek bizonyulnak számára, rendszerint normaként legalizálják. ezzel szemben a nyelvhasználat számára nem aktuális, saját megfelelőikkel könnyen helyettesíthető idegen eredetű szavakat többnyire a kodifikált norma határain kívül hagyják. A nyelvhasználat szempontjából való aktualitás diakrón kritériuma, amelyet az idegen szó nyelvbe kerülése és a jelen között kialakuló időtartam határoz meg, jelentősen leegyszerűsíti a régi idegen szavak normája és nem normája közötti határvonalat. Erre megbízhatóan támaszkodnak nemcsak a normatív, hanem a lexikológiai munkákban is. Ez utóbbiakban a korábbi korszakokban a litván nyelvbe bekerült szavakat a köznyelvben meghonosodott kölcsönszavakra és a nyelvhasználat számára nem aktuális szavakra osztják (Jakaitienė 2010: 233). A normatív vagy a normázással kapcsolatos kiadványokban az előbbieket kölcsönszavaknak vagy valódi kölcsönszavaknak, az utóbbiakat pedig – használatuk elutasítottságát hangsúlyozva – idegenszavaknak (nem ajánlott, kerülendő szavaknak) szokás nevezni; egyúttal rámutatnak a jelen időszakban a nyelvbe bekerülő nem ajánlott szavaktól való különbségükre is: régi idegenszavaknak nevezik őket (kPP1 1976; kPP2 1985; Girčienė 2004; kP4 2005, 2013; Vaicekauskienė 2007). 266 NYELVHELYESSÉG | 86 a köznyelv számára leggyakrabban azok a kölcsönszavak válnak használati szempontból irrelevánssá, amelyeknek megfelelő, az idegen szó jelentését teljes egészében visszaadó litván helyettesítőik vannak. A használati relevancia diakrón kritériumának mintha a használat és a norma abszolút összhangját kellene előirányoznia, de vajon mindig megállapítható-e ez az összhang? Legalább egy, az idegen szókincs csoportjába sorolt főnévnek – a kaštas szónak – a használata és a norma közötti viszonyai nem mutatnak ilyen összhangot. Az 1976-ban megjelent Nyelvgyakorlati tanácsok című kiadványban (a továbbiakban – kPP1) ezt a szót nem ajánlott idegenszóként jelölték meg (kPP1 1976: 122), a kölcsönszavak jelenlegi normáját közlő Nyelvi tanácsok (a továbbiakban – kP4) című füzetben szintén meglehetősen szigorúan értékelik – kerülendő idegenszóként (kP41 2005: 64), és ugyanez az értékelési fokozat maradt a füzet nemrég megjelent új kiadásában is (kP42 2013: 37), miközben a köznyelv használatának olyan fontos területén, mint a közgazdaságtan, a kaštas szót széles körben használják. E szó és a vele alkotott terminusok egész csoportja nélkül szinte egyetlen közgazdasági tankönyv – beleértve az iskolai tankönyveket is – sem nélkülözhető, továbbá bekerülnek a terminológiai szótárakba is. Ez rögtön felveti azt a feltételezést, hogy e szó használata nem a kodifikált norma véletlenszerű megsértése, hanem bizonyos érvekkel alátámasztott használati ellentét. . Arra, hogy a közgazdászok és a nyelvészek nem értenek egyet a kaštų szóval kapcsolatban, Zofija Babickienė (2012) hívta fel a figyelmet, de a norma és a használat közötti eltérést részletesebben nem vizsgálta. A kaštų mint közgazdasági terminus kérdését 2013. június 7-én vetették fel az Európai Unió és Litvánia intézményei és szervezetei terminológiai fórumának harmadik konferenciáján1, ám a jelenség részletes elemzéséhez egyetlen délutáni vita túl rövid idő. Éppen ez a vita ösztönözte a cikk szerzőjét arra, hogy a norma és a használat eltérésének ezt a különleges esetét részletesebben megvizsgálja. A jelenség valóban fenomenális – a szót, amelyet csaknem negyven éve kezdtek helyteleníteni, a használat nem szorítja ki, ami azt jelenti, hogy használatát jelentős tényezők határozhatják meg. A közgazdasági terület használatát elemezve éppen ezek feltárására törekszik, legalábbis annyira, amennyire azt a nyelvész kompetenciája lehetővé teszi. Hiszen összetett terület – a közgazdaságtan elméletének, tudományának – vizsgálatára vállalkozik. Finomságait azok a nyelvészek, akik nem végezték el annak 1 A konferenciáról és a kaštų kérdésében folyt vitákról a fórum internetes honlapján írnak, internetes hozzáférés: <http://ec.europa.eu/translation/lithuanian/ltf/index_lt.htm>. R. Vaskelaitė. Költségek – kerülendő idegenszerűség vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? A terület tanulmányozóinak, akiknek nincs annyi lehetőségük, mint a közgazdasági elmélet kutatóinak, egyes tényezők így észrevétlenül maradhatnak. másfelől a közgazdaságtudomány képviselői, akik általában nem tanultak nyelvtudományt, nem képesek megérteni a nyelvi rendszer, annak működése és normája minden finomságát. a lehetőségek e kölcsönös hiánya valószínűleg az oka annak is, hogy a költségek problémájának nyelvi aspektusait mindeddig nem merték vizsgálni, a részletesebb elemzés hiánya pedig maga is oka lehetett annak, hogy kialakult a kodifikált norma és a nyelvhasználat közötti eltérés, legalábbis megszilárdult a köztük fennálló nehézkes viszony. hogy a kodifikált normával való ellentét mennyire megalapozott, azt az olyan jellegű szövegekből, mint a tankönyvek és a szótárak, igen célszerű tisztázni. Hiszen ezekben a terminusokat nemcsak használják, hanem magyarázzák is, az általuk jelölt fogalmakat meghatározzák, vagyis feltárják a szóban forgó szó valamennyi szemantikai aspektusát. mivel a terminusok összességét mutatják be, a terminusok közötti viszonyok is világossá válnak. De ami a legfontosabb: a tankönyvek és a szótárak nem a köznyelv határain kívül vagy peremén helyezkednek el. Ezek a köznyelv használatának kiemelkedő jelentőségű területei, amelyek az egész adott terület, sőt azon túlmenően is, a nyelvhasználatára óriási hatással vannak2. Az ÍRoTT NyElVi NoRmÁk elTeRjEdÉsE éS BiZoNyTaLaNsÁgAi A kaštas főnév megítélését elsősorban a litván nyelv lexikai normáját rögzítő kiadványokban kell keresni. Három ilyen van, bizonyos megszorításokkal – négy. Ezek a Dabartinės lietuvių kalbos žodynas (a továbbiakban – DŽ), a kP41 és a kP42, a Lietuvių kalbos žodynas (a továbbiakban – lkŽ) pedig csak megszorításokkal sorolható e csoportba, mivel a nyelvi normázás nem elsődleges célja. Az interneten elérhető elektronikus DŽe és lkŽe kiadványokban a kaštas szó megítélése ugyanaz, mint a nyomtatott kiadványokban3. Az összes kiadványban eltér az említett főnév megítélése. Az lkŽ a kštas szóra semmilyen negatív értékelési fokozatot nem alkalmaz, csupán megadja a szó 2 jelentését; mivel ezt a cikket már nyomdába adták, a problémát gyakorlatiasan kezdték megoldani – a terminust megvizsgálta a Vlkk, és a közgazdasági, valamint számviteli szakemberek érvei alapján úgy döntöttek, hogy bizonyos jelentésekben a gazdaság és a vezetési számvitel szakterületének terminusaként való használatát javasolják. Így a norma és a nyelvhasználat közötti távolság csökkent, azonban – amint az engedélyezett meghatározásokból látható (lásd: http://www.vlkk.lt/lit/104940) – maradtak megoldatlan kérdések. Ez a cikk hozzájárulhat a további lemaradás csökkentéséhez. 3 A továbbiakban az interneten hozzáférhető LKŽe-t és DŽe-t használjuk, ezért az oldalszámot nem adjuk meg. Ha az internetes és a nyomtatott kiadás között bármilyen eltérés van, a nyomtatott kiadást említjük. 268 kalBos kultūRa | 86 A költség forrása – a lengyel koszt főnév – és felsorolják azokat a helységeket, ahol a kölcsönszót rögzítették. Már önmagukban széles földrajzi elterjedtségről tanúskodnak, amely Litvánia valamennyi régióját magában foglalja: léipalingis, seirjai, sinas, liškiavà, Rozalmas, Dùsetos, Jonišklis, Pasvalỹs, skisnemunė, Viekšnia, Mažekiai, Plùngė. A használati példák taurãgnai, Daukši, Bagótosios (Bagótšilis), alytaũsi, Geistãrai (Didvyži), Veivržėnai, alsdžiai, Rietãvas és kùk tiš kių vidékéről származnak. Azt, hogy a kaštas szót írott nyelvben is használták, az LKŽe-ben hivatkozott, Pilypas Ruigys által 1747-ben kiadott Litván–német és német–litván szótár (anyagát litván könyvekből is gyűjtötte) és annak A litván nyelv vizsgálata című műve, a valamivel később megjelent Jur gis Pa brė ža (1771–1849) írásai, Mykolas Mie ži nys Lie tu viškai–lat viš kai–len ki škai–ru siškas žo dy nas (1894) és Lie tu viška gra ma ti ka (1886) című munkái, valamint antanas Juškevičius (Juška) Lietuvių kalbos žody nas (1897–1922) című szótárából származó példák is megerősítik. Az írott nyelvi használat példái simonas Daukantas (1793–1864) írásaiból is bekerültek, korábban. Keletét a kelet-poroszországi és klaipėdai táj kevésbé ismert írott forrásainak. Bár az lkŽe feltárja a szó elterjedésének széles területét és régi használatát, ez még nem lenne érv amellett, hogy a mai köznyelvben használjuk. Az lkŽe szerkezete azt mutatja, hogy azoknak a helyeknek a felsorolása, ahol a szót rögzítették, inkább a tájnyelvi árnyalat jele, a régi írásokban pedig nem kerülhető el az idegen szókincs. Másfelől a normatív rögzítés nem az lkŽe fő célja. Ez a szótár elsősorban értelmező, tudományos szótár. Mindazonáltal normatív szempontok is vannak: az idegen szavakat a szótárban × jellel jelölik, a kölcsönszavaknál pedig – közvetlenül a címszó után, zárójelben – annak a nyelvnek a megfelelőjét adják meg, amelyből a szó bekerült. A kašto mellett lengyel megfelelő szerepel, de × jel nincs, vagyis az lkŽe ezt csupán kölcsönszónak tekinti. stilisztikai minősítés: psn. (elavult), selles sõnastikus puudub samuti märge, millega tähistatakse harva kasutatavaid sõnu. Tõsi, märk × pannakse mõne kašt-tüvelise sõna (kaštaunas, kaštaunus, kaštaunai, kaštaunumas jt) juurde, kuid on ilmne, et need märgitakse leedu keelele vastuvõetamatute tuletuslike iseärasuste tõttu. Tegusõna kaštuoti, nagu ka lähtesõna, jäetakse lkŽ-s võõrsõna staatust tähistava märgita, osutades üksnes poola päritolule (sõnast kosztować). Sellist märki pole ka tuletiste kaštavimas, kaštytis (ja įsikaštyti, išsikaštyti), kaštuodintis (įsikaštuodinti, išsikaštuodinti) juures, samas kui see märk ja tegusõna kaštavoti juures osutatud reeglipärane vorm kaštuoti näitaksid, et selline sõna on vastuvõetamatu mitt6033e leedupärase sufiksi tõttu. Kašta kasutuskohasuse seisukohast hindamisega peab paratamatult tegelema DŽ, sest selle sissejuhatuses on märgitud, et see on ka normatiivne R. Vaskelaitė. Költség – kerülendő idegenszerűség vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? A 269. kiadásban, amely 1972-ben jelent meg, egészen a legutóbbi4 kiadásig mind a kaštas, mind a kaštuoti a lásd (= nézd meg) utalással van jelölve. Ennek az utalásnak a jelentése nem teljesen világos. Az 1972-es kiadás szerint ez „a nyelvhibának nem tekintett szótól egy gyakoribb, megszokottabb szóhoz irányítja az olvasót” (DŽ 1972: iii), az újabb kiadásokban pedig azzal „a szűkebb körben használt, tájnyelvi, elavult, kölcsönzött és más hasonló szavakat vagy képzési változatokat a köznyelvben szélesebb körben használt szavakhoz irányítják” (DŽ 2000: Xii). Vagyis ezzel az utalással nemcsak a ritkább használat, hanem a szó kölcsönszó-jellege is jelölhető. Ha csak ez utóbbit jelöli, akkor ebből az következik, hogy a kaštas a DŽ-ben nem javítandó, annál is inkább, mivel a bevezetőben az áll, hogy a szótárba azokat a régi kölcsönszavakat veszik fel, amelyek meghonosodtak a köznyelvben, vagy amelyeknek nincsenek meggyökeresedett litván megfelelőik (DŽ 2000: Vii). Igaz, a DŽ-be a köznyelvben nem ajánlott idegenszerűségek is bekerültek, az idegenszerűség státuszát azonban az ntk. rövidítés és az egyenlőségjel mutatja (neteikti na=). Bármilyen okból is jelölik a kaštast a lásd utalással – szűkebb használata, tájnyelvi volta, kölcsönszó-jellege vagy több ok miatt –, a mai köznyelvben széles körben elterjedt szónak aligha tekintik. sõnaraamat. Alates teisest väljaandest võiks otsust suunata kašt laiemalt kasutatavate sõnade hulka pidada kasutusele antud võimaluseks ise otsustada, mil määral seda sõna vajatakse. Kuid sellist valikuvabadust piirab märkimisväärselt teine laenude normi esitlev väljaanne – eespool mainitud kP4 brošüür. Siin nimetatakse kaštai (esitatakse mitte ainsuse, vaid mitmuse vorm) välditavaks võõrsõnaks: svet. kerülendő. (kP41 2005: 64). Kerülendőnek itt azokat az értékelt jelenségeket tekintik, amelyek nincsenek általános nyelvi normaként szentesítve: már nem normatívak és nincs perspektívájuk, vagy még nem normatívak, nem kellően kutatottak stb. (kP41 2005: 11). Nyilvánvaló, hogy a kaštai szót már nem normatívnak és perspektívátlannak tekintik, de egy ilyen döntés alapja nem világos. A kiadvány előszavában az áll, hogy a kölcsönszavak jegyzékbe való felvételekor kettős forrásokra támaszkodnak: a korábbi vagy jelenlegi írásbeli javításokra (az 1976-os és 1985-ös kPP-kiadásokra, a Vlkk által jóváhagyott „Nagy nyelvi hibák jegyzékére”, Pranas Skardžius és Juozas Vaišnys által közzétett javításokra, az internetes nyelvi tanácsadási adatbázisokra stb.), valamint a köznyelvi használatra (kP41 2005: 5–6). Hogy az utóbbira támaszkodtak, azt erősítheti a fin. rövidítésre való utalás, amely azt jelzi, hogy a sąnaudos megfelelője pénzügyi szövegekben használatos. A „Nagy nyelvi hibák” 4 DŽ-kiadásai: i – 1954, ii – 1972, iii – 1993, iV – 2000, V – 2003, Vi – 2006, Vii – 2012. Az interneten a 2006-os kiadás érhető el. 270 nyelvi kultúra | A hibajegyzékben (LKK 1998: 127–177) sem a kaštai főnév, sem a kaštuoti ige nem szerepel. Ezeket a szavakat csak a KPP1 1976-os kiadásában javították, valószínűleg erre is támaszkodtak, mivel a második kiadásba – a KPP2-be, amely 1985-ben jelent meg – a kaštai szót nem vették fel. A DŽe előszavában nem említik, de ha erre támaszkodtak volna, a szó viszonylag szigorú megítélése nem szerepelne benne. Ezenkívül a KP41 a DŽ-ben szereplőtől eltérő helyettesítő szót is megad – sąnaudos. Az, hogy a kerülendő idegen szónak a többes számban használt főnevet tekintik, és pénzügyi szakkifejezésként javítják, azt a feltételezést engedné meg, hogy a szót lexikalizálódottként, vagyis a terminológiában más jelentést nyertként értékelik. E feltételezés hitelességét azonban csökkenti a KP42. Az itt közölt lexikai kölcsönszavak jegyzékében a kaštai szót szintén kerülendő pénzügyi idegen szóként értékelik (KP42 2013: 37), de három helyettesítő szót adnak meg, és közülük kettő – išlaidos, lėšos – megegyezik a főként az általános nyelvhasználat alapján összeállított DŽe-ben és LKŽe-ben megadottakkal. Ez felveti a kérdést, hogy egy terminus értékelésekor kellőképpen figyelembe veszik-e a nyelvhasználati területek különbségeit. Három helyettesítő forma megadása szintén inkább az általános használatra, semmint a terminológia területére jellemző. A terminusok szinonímiájáról különféle nézetek léteznek, általában azonban a terminológia kezdeti kialakulásának jeleként tekintenek rá (Zemlevičiūtė 2001; umbrasas 2004; stunžinas 2005; Rimkutė 2007). Ha három szót különböző helyettesítő formákként adnak meg, az szintén az értékelés (vagy az értékelt jelenség) problematikusságára utalna – valószínűleg a javítandó szó jelentése nem kerül megfelelően kifejezésre. A kodifikált norma áttekintése azt mutatná, hogy ez a norma meglehetősen egyenetlen és nem egyértelmű: az lkŽe a szót kölcsönszónak, valószínűleg nyelvjárási szónak is tekinti, de nem javítandóként jelöli, a kP41 és a kP4 viszont idegen szónak és javítandónak tartja. Nehéz meghatározni, hogy a kaštas minek minősül a DŽe-ben a megadott utalás alapján, az azonban nyilvánvaló, hogy a nem ajánlott idegen szó státuszát nem kapja meg. A norma másik ellentmondása az, hogy a kP41 és a kP42 kerülendő idegen szónak tekinti a terminust, holott egyik szótárban sem található olyan jelölés, amely a kaštas főnév terminusi státusát mutatná. Mivel ezekben a szó általános köznyelvi használatban való elfogadhatóságát lényegében nem cáfolják, kevéssé valószínű, hogy a használható szó a szakterületen kerülendő terminusnak minősülhetne. Mindazonáltal az, hogy a szótárakban nincs a terminusi státuszt jelző jelölés, még nem jelenti azt, hogy a kaštast azokban nem tekintik terminusnak. Ezt a továbbiakban próbálják majd tisztázni, de ha kiderül, hogy a főnév és a terminus között nem tesznek különbséget, a norma ellentmondása akkor is fennmarad – a kP41-ben és a kP42-ben ezt a terminust jóval szigorúbban ítélik meg. R. Vaskelaitė. A költségek – kerülendő idegen szó vagy a közgazdaságtan elkerülhetetlen fogalma? 271 megfelelés és jelentés Az általános rendeltetésű szótárak, az lkŽ és a DŽ, nem terminológiai gyűjtemények, azonban bennük sem kerülik a szakterületek szavait. Például az lkŽ-ben a nyelvjárásokat nevezik meg a lexika fő forrásaként, de további fontos forrásnak tekintik az első litván könyvtől napjainkig keletkezett írott forrásokat. Az lkŽe jelzi, hogy a szótár lexikáját nemcsak a legjelentősebb szépirodalmi, publicisztikai és más területek szövegeiből gyűjtötték, hanem tudományos irodalomból is, továbbá felhasználták az összes fontosabb nyomtatott vagy kéziratos szótárt. A DŽ a lexika egyik forrásaként az ismeretterjesztő irodalomban, a sajtóban, az általános műveltséget nyújtó iskolák tankönyveiben előforduló tudományos terminusokat jelöli meg (DŽ 2000: Vii). Különösen a tudományos terminológiát kellett volna figyelembe venni a DŽe-ben, mivel itt „mind a szótárba felvett szavak kiválasztásakor, mind magyarázatukkor valamennyi, a 20. században és a 21. század elején kiadott litván értelmező szótárt és litván enciklopédiát felhasználták. A szavak keresése és kiválasztása szempontjából fontos források voltak a litván terminológiai, valamint néhány fordításos általános szótár. A szótár készítésekor a litván nyelvtudományi munkákra, nyelvhasználati kiadványokra <...> támaszkodtak. „egyes terminusok és más szavak magyarázatához szükség esetén más nyelvek értelmező szótárait és enciklopédiáit is igénybe vették.” A szavak ilyen jellemzése természetesen nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a kaštas főnév szótárba való felvételekor miben – az általános használatban vagy a terminológiában – támaszkodtak, de ez kideríthető a bemutatott példákból, a jelentések magyarázatából, végül pedig a szótárak szerkezetéből. az, hogy az LKŽe a kaštas szó mellett litván városokat és falvakat említ, arra utalna, hogy a fő forrás a régi népnyelv volt, abban pedig a szó nem használódhatott speciális terület terminusaként. hogy még ilyen sem volt, azt példák mutatnák: Be kašto tai nieko nepadarysi (Tauragnai); Jo kaštu važiuos (Daukšiai); Jis turėjo daug kašto (Bagotoji); Ez a munka nagy költséget ér (Alytus); Nincs költségem – miből készítenéd el (Geistarai); A költségei elvesztek, csak az összeget kapta meg (Geistarai); A legnagyobb költséget vállaltam, csak hogy vehessek egy tehenet (Veiviržėnai); Csak költségek és költségek (Alsėdžiai); Költség nélkül nincs írás (Rietavas); Mennyi költséget fordítottam rád (Kuktiškės). A köznyelvi használathoz hasonlót a nyelv írott változata is feltár – egy példa S. Daukantas írásaiból (A költség nagy volt), az egykori A kelet-poroszországi és klaipėdai vidék kevésbé ismert írásai (Saját költségükön három könyvecskét adtak ki). amint már tárgyaltuk, az LKŽe a kaštas szót a norma szempontjából nem értékeli negatívan, csupán olyan megfelelõket ad meg, amelyek a jelentés magyarázatának is tekinthetõk. 272 Nyelvi kultúra | 86 A kaštas jelentése kiadás, pénzeszköz, a kiadások és a pénzeszközök közötti különbséget pedig úgy határozzák meg, hogy a pénzeszközök pénzügyi források, pénz és hitelek, a kiadások pedig elkölthető pénzek, pénzeszközök. A szavak ilyen kölcsönös viszonyát a DŽ is megállapítja. A kiadás és a pénzeszköz szavakat a DŽ ugyanígy határozza meg, és mint említettük, 1972-től a kaštas ezekre utal. mivel ebben a kiadásban a žr. utalás a ritkább, kevésbé megszokott szó jelzője, ebből az következik, hogy 1972-ben úgy döntöttek: a kaštas főnév visszaszorul a használatból, és helyettesítheti az išlaidos a lėšos szavakkal. A származástani kutatások elvégzése nélkül, pusztán e szótárak alapján feltehető volna, hogy mindkét megfelelő a kaštas után keletkezett, vagy legalábbis később terjedt el. A lėšos főnevet szemléltető példák csak Jonas Jablonskis írásaitól kezdve jelennek meg (Jo lėšos tiek neišneša; Jis lėšose gyvena – daug visko turi). A DŽe még a következőket is megadja (Pragyvenimo lėšos; Apyvartos lėšos), a Liaudies valdžia skiria didžiules lėšas darbo žmonių sveikatai apsaugoti, jiems šviesti, kultūrai vystyti mondat mellett pedig szereplő (sov.) sp. rövidítés, amely azt jelzi, hogy ez a sajtóból származó, a szovjet valóságot tükröző szó, arra engedne következtetni, hogy a szovjet időszakban népszerű volt. A népnyelvből csak egy, az ukmergsi járáshoz tartozó lnói példát közölnek (Ne jų lėšom sūnus išmokyt), de ez is származhat későbbi használatból. A kiadásokat szemléltető Šalies pramonės pelno augimas leis padidinti išlaidas kapitalinei statybai (sp.) mondat, akárcsak a DŽe által közölt példák és az arra vonatkozó utalás, hogy a szó jelentése ellentétes a bevételekével (Mieste daug išlaidų turėjau; Išlaidų derinimas su pajamomis), arra ösztönözne, hogy feltételezzük: az išlaidos is később vált népszerűvé, mint a kaštas5. az ilyen példák sokkal inkább a hivatalos, hivatali stílust képviselik, mintsem a kaštas szemléltetésére szolgálnak, a pragyveni mo lėšos, apyvartos lėšos szókapcsolatok pedig terminusok. mivel a DŽ a kaštas szót az ilyen mondatokkal szemléltetett szavakhoz utalja, az lkŽ pedig a kaštast ezekkel magyarázza, feltételezhető, hogy a szótárak nem tesznek különbséget a kaštas mint általános használatú szó és a kaštai mint terminus között. Noha a kaštas a szótárakban csak a kiadásokkal és a pénzeszközökkel kapcsolódik össze, az lkŽe-ben közölt példák nem mutatják e jelentések azonosságát. általában nehéz meghatározni belőlük a jelentést, annál is inkább, mivel a mondatokban szinte egyáltalán nincsenek olyan szavak, amelyek segítenének annak tisztázásában. A példákban: Tas viens kaštas būtų, Jis turėjo daug kašto, Vien kašta ir kašta, Kaštas buvo didis a használt főnév egyaránt összekapcsolható mind a kiadásokkal, mind pedig valamiféle, nem szükségképpen pénzbeli veszteséggel. Talán valamivel nyilvánvaló5 Természetesen a išlaidos és lėšos szavak megjelenésére és meghonosodására vonatkozó megbízhatóbb következtetésekre csak a régebbi használat vizsgálatával lehetne jutni, ez azonban nem képezi e cikk tárgyát. R. Vaskelaitė. A kaštai – kerülendő idegen szó vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlen szükségszerűsége? 273 szorosabb kapcsolat a kiadott pénzeszközökkel csak a következő mondatokban figyelhető meg: Titis turėjo didį kaštą ant sodvos (veselijos) savo dukters, Jie išleido savo kaštais trejas knygeles. A kaštuoti ige, amely a kaštas szóval szóképzési kapcsolatban áll, valóban arra utalna, hogy a pénzzel való kapcsolat akár hiányozhat is. Az lkŽe-ben közölt példákban: Kiek vienas virbelis kaštuoja pinigus (Žemaitė), Šita kepurė du rubliu kaštuoja (J. Jablonskis), Daug pinigo kaštuoja veseilia atkelt (leipalingis), Toks parėds ale ir kaštuojas auksinių tūkstantį (Jurkšaitis) ez a kapcsolat nyilvánvaló, de nem az ige jelöli, hanem a tárgyi vagy körülményhatározói jelentésű függő szavak: kaštuoja pinigus, daug pinigo kaštuoja, du rubliu kaštuoja, kaštuojas auksinių tūkstantį. A Tos vadelės ir balnas jam gero arklio kaštavusios (a. Vienuolis), Tai man daug piningų, daug darbo kaštvo (kuršaitis) példákban a függő tagok (arklio kaštavusios, daug darbo kaštavo) mutatják, hogy nincs kapcsolat a pénzbeli kifejezéssel. ha ezt a függő tagok nem jelölik, egyetlen ige nem fejezi ki, pl. : Ó, liliomszál leányka, mibe kerül a levendulácska? (Rudamina); És mibe került a zöld koszorúcska? (V. Kalvaitis által gyűjtött porosz litván dalok). ebből az következne, hogy a tulajdonságot az ige pénzbeli alapon nem jellemzi. ezt a megadott kainuoti és atsieiti megfelelői is megerősítenék. a kainuoti megfelelő a pénzzel kapcsolatos, az LKŽe-ben szintén megadják, hogy fő jelentése: „pénzben kifejezve értékkel bírni”. azonban egy másik megfelelő – az atsieiti – a pénzzel nem feltétlenül kapcsolatos. a Brangius drabužius pirkti pigiau atsieina, kai pigius (kairiai), Asilo išlaikymas atsieina visai nebrangiai (J. BalvočiusGerutis) mondatokban ilyen kapcsolat felfedezhető, ezt azonban szintén a függő tagok mutatják. a Nemaža jam sveikatos at siejo (k. Boruta) mondatban viszont egy ilyen tag azt mutatja, hogy nincs kapcsolat. tehát a kainuoti és atsieiti igék jelentése pénzügyi alapon megkülönböztethető, a kaštas szó esetében azonban a szótárak nem számolnak ilyen lehetőséggel – jelentését csak kiadásokkal, pénzeszközökkel, más szóval pénzzel kapcsolják össze. a képzési kapcsolatok további elemzése azonban összességében arra késztet, hogy kétségbe vonjuk, vajon a kaštas és kaštuoti szavakat összekapcsoló képzési kapcsolatot megfelelően közvetíti-e a jelentések magyarázata. Hiszen a kaštuoti egyik megadott megfelelőjét – a kainuoti igét – a kainuoti szóval kapcsolja össze, e szavak között pedig szemantikai kapcsolatoknak is kell lenniük. és valóban, mindkét szótárban a kainuoti jelentése „pénzben kifejezett értékkel rendelkezni”, a kaina jelentése pedig „pénzben kifejezett érték”. Ha a kaštuoti megfelelője a kainuoti, akkor a kaštasnak is kapcsolatban kell állnia a kaina szóval, és mivel a kaina pénzben kifejezett érték, valószínűleg az értékkel is. Az LKŽe által megadott jelentések egyike – „az a mennyiség, amellyel, illetve amiért az egyik dolgot a másikra cserélik” – azt jelentené, hogy a kaina és vertė főnevek, 280 nyelvi kultúra | 86 a terminológia következő csoportosulását mutatja: a cost elemet tartalmazó terminusok megfelelőit többnyire a kaštai terminussal választják meg, míg a kiadások angol megfelelője főként az expenses (adminisztratív k. – office e., előre kifizetett k. – prepaid e., irodai k. – office e., kiküldetési k. – travelling e. stb.), de előfordul a charges (visszatérítendő k. – back c., átutalási k. – remittance c. stb.), a spending (összesített k. – aggregate s., deficitk. – deficit s.) és az expenditures (mérlegen kívüli költségvetési k. – e. below line) is. A sąnaudos összetevőt tartalmazó terminusokból mindössze négyet adtak meg: előre kifizetett ráfordítások (prepaid expenses), tőkekiadások (capital expenditures), időköltségek (time costs) és a ráfordítások megtérülése (cost recovery); maga a sąnaudos szó az input és expenditure(s) szavakkal kapcsolódik össze. Ugyanebben az évben kiadott, a Közgazdasági terminusok szótárának első fordításában (a továbbiakban – etŽ1) egyáltalán nincsenek sąnaudosok, ez azonban az első olyan szótár, amelyben a kaštai terminusok is teljesen hiányoznak. Szinte minden olyan angol terminust, amelynek összetételében a cost szerepel, itt olyan litván terminusokkal fordítottak, amelyek megfelelője az išlaidos. Így a teljes k. (total c.) teljes kiadássá, a határk. (marginal c.) határkiadássá, a termelési k. (production c., factor c.) termelési kiadássá, a kaštai (costs) kiadássá változik; megjelenik a kiadási függvény (c. function), a kiadásés profitanalízis (c. benefit analysis), a k. minimalizálása (c. minimization), a tranzakciós k. (transaction c.), a társadalmi k. (social c.), a tranzakciós k. (transaction c.), a gazdasági k. (economic c.) stb. A costot időnként árként (c. of capital – tőkek.), termelésként (c. price – termelési ár, average c. price – átlagos termelési ár) stb. fordítják. Mivel az 1991-ben és 1994-ben megjelent szótárakban a kaštai terminus aktualitásának csökkenésére semmilyen tendencia nem látható, ellenkezőleg, azt mutatják, hogy a terminus terjedt, az etŽ1 kaštai terminusról való lemondására vonatkozó döntése nem magyarázható a terminus aktualitásának hiányával. Ezt legfeljebb a kölcsönszó litvánosítására vagy a kaštai és išlaidos változó fogalmainak egységesítésére irányuló törekvés magyarázhatná. hogy mennyire megalapozott a második feltevés, nehéz megállapítani, de a nemzetközi terminusok és az anglicizmusok kerülésének szándékát valóban megfogalmazzák (etŽ1 1994: 5). Mindazonáltal a kaštai szó nem tekinthető anglicizmusnak, és akkoriban aligha lehetett nemzetközi szónak tartani. A pontatlanul lefordított litván terminusok nem honosodhattak meg. Például az oppor tunity cost (economic cost) használatában nem terjedhetett el a legmegfelelőbb išlaidosként. Az etŽ1 azon javaslatát is meglehetősen gyorsan elvetették, hogy a cost szót minden esetben išlaidosnak fordítsák – a szótár három évvel későbbi (1997-es) újrakiadásakor. Az új kiadásban – az etŽ2-ben – mindenütt a sąnaudos váltotta fel az išlaidos szót: bendrosios s., ribinės s., gamybos s., alternatyviosios s., visuomeninės s., s. funkcija, s. efek tyvumas, s. maksimizavimas, sandorių s., implicitinės (netiesioginės) s., eks plicitinės (tiesioginės) s., pridėtinės s. stb. pusztán a szótárak fejlődéséből kiindulva, R. Vaskelaitė. Kaštai – kerülendő idegen szó vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlen eleme? A 281-es megfelelő, a sąnaudos, a gazdasági terminológia kimenetének tekinthető, amelyet akkor találtak meg, amikor úgy döntöttek, hogy kiszorítják onnan a kaštos szót. Az etŽ2-ben a kaštai terminushoz nem térnek vissza. Nyilvánvalóan hatással lehetett a szó 1995-ös helyreigazítása a Gimtoji kalbában, valamint az említett ellentmondás felmerülésekor, az olvasói levél alatt közzétett szerkesztőségi javaslat, miszerint nem kell görcsösen ragaszkodni a kaštai szóhoz, ha már a kaštuoti igéről lemondtak. A szótárak további fejlődése azonban arra utalna, hogy a sąnaudos nem bizonyult a kaštai megfelelő helyettesítőjének. Az 1997-ben megjelent Antanas Buračas-féle Bankininkystės ir komercijos terminų žodyno (a továbbiakban – Bkt) terminusait szintén K. Gaivenis vizsgálta felül. A szerkesztő a szótár alapjaként külföldi többnyelvű szótárakat, osztályozókat és nemzetközi számítógépes adatbázisokat említ (Bkt 1997: V–VII), vagyis a Bkt terminusaira jelentős hatást kellett gyakorolnia a külföldi terminológiának. Talán ez vezetett ahhoz, hogy a kaštai ismét bekerült, de a žr. utalás az išlaidoshoz kapcsolja. Mindazonáltal a Bkt szerkesztője előtt nem lehetett ismeretlen az etŽ1, amely az išlaidos szót javasolta, valamint az etŽ2, amelyben az išlaidos szót sąnaudosra javították. Figyelembe kellett venni az akkori használatot is. valószínűleg e tényezők miatt a kaštai terminussal alkotott terminusok mellett egy-egy szinonima is szerepel: išlaidos (apy vartos k./inės i., atsitiktiniai k./ės i., cirkuliacijos k./ i., faktiniai k./i., išo riniai k./ės i., kintamieji k./osios i., sandorių k./i. stb.), sąnaudos (atidė tieji k./osios s., bendrieji k./ osios s., fiksuotieji k./osios s., grynieji k./osios s., įsigijimo k./s., išoriniai k./s., normatyviniai k/ės s., ribiniai k./s., vidiniai k./s. stb.) vagy akár két szinonima is (netiesioginiai k./ės s./i., papildomieji k./osios s./ i., pastovieji k./osios s./i., pradiniai k./ės s./i. stb.). Szinte valamennyi angol megfelelő fő eleme a costs. Összesen 53 szinonim terminus szerepel a kaštai szóval. Ez a szinonimitás és változatosság nem segít eldönteni, melyik terminust használjuk, ez a szótár azonban sem nem szabványosító, sem nem normatív. Csupán a használat tükröződése, és azt mutatja, hogy annak önmagában az išlaidos nem volt elég, de a sąnaudos sem volt elég. Használjuk a kaštai szót is. A sąnaudos elégtelenségének egyik lehetséges okát a Bkt által megadott kaštai fogalomjelentések tárják fel: 1) kiadások; 2) a sąnaudos pénzbeli értékelése (Bkt 1997: 165–166). A költségek nem egyszerűen ráfordítások – a ráfordítások pénzben kifejezett értékelését jelentik. A Bkt által megadott második költségjelentést a ráfordítás szó is kifejezhetné, ha a ráfordításokat nem határozták volna meg már régóta, az 1991-ben kiadott Šet-től kezdve, a termelési folyamatban felhasznált erőforrásokként: „ráfordítás (input) – a termelési folyamatban felhasznált gazdasági erőforrások (munkaerő, anyagok és nyersanyagok, berendezések, tőke stb.).” (Šet 1991: 190). Egyébként ez a meghatározás egybeesik a litván nyelvi szótárakban megadottal, vagyis ebben a kérdésben az általános használat 282 kalBos kultūRa | 86 és a szakmai szótárak egyetértenek. A ráfordításokat mint a vállalkozások által termékek előállítására vagy szolgáltatások nyújtására felhasznált erőforrásokat az 1999-ben kiadott Ekonomikos terminai ir sąvokos című szótár (ets 1999: 148) is így határozza meg, míg a vállalat termeléséhez felhasznált erőforrások pénzösszegének megnevezésére a kaštai szót használják (ets 1999: 77). A ráfordításokat kizárólag felhasznált erőforrásokként határozza meg a 2000-ben kiadott Aiškinamasis įmonės vadybos terminų žodynas (a továbbiakban – aĮV) is. Ebben a szótárban sem a ráfordítások másik jelentését kifejező szó, sem az azt kifejezni képes kaštai terminus nem szerepel (aĮV 2000: 157). Mindazonáltal ez a szótár nem a közgazdaságtané, hanem a vállalatirányításé. A költség mint a közgazdaságtan elméletének fogalma itt nem szükséges, valószínűleg ezért nem merül fel a terminus problémája. Ez a közgazdasági lexikográfia egyik legújabb munkájában, a 2005-ben kiadott Rūta Vainienė-féle Közgazdasági terminológiai szótárban merül fel. Ebben a problémát több megfeleltetés megadásával próbálják megoldani. A kaštai (cost) szónál az ntk. (= nem ajánlott) jelölés feltüntetése után megfeleltetésként az išlaidos, sąnaudos, kaina szavak szerepelnek, míg az önköltség angol megfelelője azt mutatja, hogy az is cost. Ebben a szótárban olyan közgazdaság-elméleti terminusok szerepelnek, mint a költség-haszon elemzés (costbenefit analysis), a költségek által kiváltott infláció (costpush inflation), az alternatív költségek (opportunity costs), a változó költségek (variable costs), míg a sąnaudos fogalmát „az áruk előállítása és a szolgáltatások nyújtása során felhasznált gazdasági erőforrások értékbeli kifejezéseként” határozza meg (Vainienė 2005: 242). Vagyis a szónak az erőforrások értékéhez kapcsolódó jelentést tulajdonít. Magukat az erőforrásokat a meghatározás leíró módon nevezi meg, terminusként pedig külön a gamybos ištekliai szerepel. Igaz, a hivatkozás révén lásd, a termelési tényezőkhöz irányítják, ez utóbbiakat pedig „a termelési folyamatban felhasznált gazdasági (korlátozott) erőforrásokként” határozzák meg (Vainienė 2005: 95). Így talán úgy vélik, hogy a költség terminus funkcióját, vagyis a termelésben felhasznált erőforrások megnevezését, a termelési tényezők kéttagú szókapcsolat töltheti be. Hogy ez a lehetőség mennyire reális, annak a fogalmakkal operáló szövegekből kell kiderülnie – a szótárban erre nincs szükség. A közgazdasági terminológiai szótárakból pedig látható, hogy a kaštai terminus magától nem tűnt el a használatból. Csupán ezek alapján ítélve a szovjet időszakban kevésbé használták, mint a išlaidos terminust, a nyugati közgazdasági elmélettel való érintkezés által befolyásolt átmeneti gazdasági időszak terminológiájában azonban elterjedt és aktualizálódott. A terminus következetes, kiadásokkal való felváltása az egyik szótárban a terminológiának az elégtelen jelentésbeli megfelelés miatt nem felelhetett meg, ezért a szótárakban (vagy a használatban) más megfelelők keresésébe kezdtek. Minden bizonnyal az ilyen keresések eredményeként jelent meg a kaštai helyett a sąnaudos, de a szótárak későbbi fejlődése azt mutatja, hogy ez az egyetlen szó nem volt elegendő a kaštai jelentésének kifejezésére. R. Vaskelaitė. Költségek – kerülendő idegenszerűség vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? 283 A 2006-ban kiadott David W. Pearce-féle Magyarázó angol–litván közgazdasági szótár (a továbbiakban – aetŽ) litván fordítása e terület szótárai közül abban emelkedik ki, hogy közgazdászok csoportja készítette nyelvészeti szakemberek – a Litván Nyelvi Intézet terminológiai központjának munkatársai – segítségével. Nyilvánvalóan a közös munka, vagy talán a használat makacssága vezetett ahhoz, hogy a kaštai terminushoz egy nagy kerülő után visszatértek – éppen ezt választották az angol cost megfelelőjeként. Mindazonáltal a szótár más megfelelőket is megad – a cost fordítása kaštai/sąnaudos/kaina/išlaidos (aetŽ 2006: 131–132). Magában az aetŽ-ban a cost kizárólag kaštai formában szerepel: c.benefit analysis – k. és haszonelemzés, c.effec tiveness analysis – k. és hatékonyságelemzés, c.push inflation (c. inflation) – költségek által ösztönzött infláció, c. minimization – költségminimalizálás, c. of capital – tőkeköltség, marginal c. – határköltség, variable c. – változó költségek, fixed c. – állandó költségek, implicit c. – implicit költségek, opportunity c. – helyettesítő/alternatív/imputált költségek, transactions c. – tranzakciós költségek stb. E csoport terminusaiban a sąnaudos nem használatos, az išlaidos pedig csak az expendi ture (aggregate e. – összesített kiadások, e.switching policies – átalakítási politika kiadásai, e. tax – kiadási adó, e.variation controls – a változások kiadásainak ellenőrzése) vagy az expence (e. preference – kiadási elsőbbség) megfelelőjeként kapcsolódik hozzá. Az aetŽ-ban szereplő cost-terminus rövid meghatározása lényegében feltárja mind e választás, mind pedig – feltehetően – a megfelelők sokaságának okát. ez az a jelentés, amelyet a közgazdászok a költség fogalmának tulajdonítanak. amint jeleztük, a költségeket rendszerint az alternatív költségekkel (opportunity costs)8 azonosítják, ezeket pedig úgy határozzák meg, mint mindannak az értékét, amiről le kellene mondani, amit el kellene veszíteni, vagy amit oda kellene adni valami más megszerzésekor (aetŽ 2006: 131). Ez a meghatározás megerősíti azt a feltevést, amelyre a litván nyelvi szótárak tárgyalásakor jutottunk, hogy a kaštai szó – legalábbis a közgazdasági elmélet terminusaként – nem a kiadásokkal, hanem inkább az értékkel vagy az árral hozható kapcsolatba, ennélfogva a kiadások nem helyettesíthetik. Az aetŽ közvetlenül is megadja a költségek és a kiadások közötti különbséget: a gazdasági értelemben vett költségek egybeeshetnek, de nem mindig esnek egybe azokkal a pénzbeli kifizetésekkel, amelyeket a könyvelő kiadásként számolna el (aetŽ 2006: 132). A fogalom jellemzéséből egy másik jelentésárnyalat is kitűnik – az, amit valami más megszerzésekor el kellene veszíteni. Ezt a kiadások szó sem fejezné ki. Az alternatív költségek fogalma fajfogalom, tehát még ha a közgazdászok azonosítják is a fogalmakat, léteznie kell egy nemfogalomnak is. A kaš tai terminus ebben a szótárban nincs meghatározva, azonban az általa jelölt néhány fo8 Ebben a szótárban az opportunity costs litván megfelelői, a pakaitiniai kaštai és a priskirtiniai kaštai, a közgazdasági elmélet műveiben nem használatosak; terminusként már meghonosodott az alternatyvieji kaštai (a korábbi időszak tankönyveiben az alternatyviniai kaštai is használatos volt). 284 kalbos kultūra | 86 A költség-haszon elemzés (costbenefit analysis) magyarázata feltárja a fogalmi jelentés árnyalatait. A beruházási projektek állami szektorban történő értékelési rendszereként meghatározott elemzést úgy magyarázzák, mint amely abban különbözik a közvetlen pénzügyi értékeléstől, hogy „minden bevételt (hasznot) és veszteséget (költséget) figyelembe vesz, függetlenül attól, hogy kit terhelnek”, továbbá a hasznot a hasznosság növekedéseként, a költségeket pedig annak csökkenéseként magyarázzák, amelyet a vizsgált projekt alternatív költségei határoznak meg; Hozzáteszik azt is, hogy a legtöbb esetben a hasznot nem számítják ki pénzben, a költségeket pedig a projekt tényleges pénzkiadásaiként állapítják meg (aetŽ 2006: 132). Tehát a költségeket itt a pénzben értékelt veszteséggel azonosítják. Mind ebből a magyarázatból, mind az alternatív költségek meghatározásából látható, hogy a költség fogalma nem kapcsolódik a használathoz vagy az elfogyasztáshoz, így a sąnaudos szó legalábbis ebben a jelentésben nem lenne megfelelő. És valóban, a közgazdasági tankönyvek feltárják, hogy a kaštai terminus a közgazdasági elméletben nem felel meg a sąnaudos szónak, noha az utóbbit használják. A fogalmak rendszere a tankönyvekben A felsőoktatási közgazdasági tankönyvek között szinte nincs olyan, amelyben meg lehetne lenni a kaštai nélkül. Igaz, ezek a tankönyvek nem egyformák. Régóta megkülönböztetik a közgazdaságtudomány két részét – a mikroökonómiát és a makroökonómiát. A gazdaság egészére összpontosító makroökonómiai elmélet oktatásakor a költségeket külön nem tárgyalják, hanem elsősorban olyan fő témákra összpontosítanak, mint a munkanélküliség, az infláció és a gazdasági növekedés. az azonban, hogy a fogalmat nem tárgyalják, még nem jelenti azt, hogy nem használják. különböző gazdasági törvények és folyamatok elemzésekor magától értetődő fogalomként használják, és olyan összetett terminusok részeként jelenik meg, mint a hitelfelvétel költségei, a pénztartás költségei, a fogyasztás alternatív költségei, a munkaköltségek, a munkanélküliség költségei, a munka elvesztésének alternatív költségei, a menüköltségek, a társadalmi költségek, az infláció költségei, a várt infláció költségei, a költséginfláció, a gazdasági növekedés költségei, a külső költségek stb. (Wonnacott, Wonnacott 1994; Drilingas ir kt. 1997; Paliulytė 2005; snieška ir kt. 2005; skominas 2006; Čiegis 2012). A költség fogalma közvetlenül kapcsolódik a termeléshez, a termelés pedig elképzelhetetlen vállalatok nélkül – ezek a mikroökonómia egyik fő vizsgálati tárgyát képezik, ezért valamennyi mikroökonómiai tankönyv részletesen tárgyalja (Wonnacott, Wonnacott 1997; Varian 1999; snieška ir kt. 2000; skominas 2000; Rastenienė 2005; klimašauskienė 2006; Panovas 2011). R. Vaskelaitė. Költségek – kerülendő idegenszerűség vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? 285 A tárgyalt fogalmat időszerűvé teszik azok a tankönyvek, amelyek mind a mikroökonómia, mind a makroökonómia témáit felölelik. ezek a felsőoktatási intézmények számára készült közgazdaságtan-elméleti, közgazdasági alapismereti tankönyvek vagy oktatási segédanyagok. A műfaj jelentős szövegismétlődést eredményez, és tankönyvekből is számos kiadás létezik, ezért a bennük kifejtett költségfogalom és az általa feltételezett terminológiai csoport elemzésekor nem törekszünk mindegyik átfogására – tipikusakat választunk ki. a továbbiakban összefoglalóan közgazdasági tankönyveknek nevezzük őket, szükség esetén megjelölve a típust. Az alternatív költségek és a költségek című fejezet a közgazdasági tankönyvek szükséges része. Általában a piaci mechanizmus és a rugalmasságelmélet tárgyalása után következik, egy fogalmat azonban már a tankönyvek elején megmagyaráznak. Az alternatív költségek fogalmának lényegét a közgazdaság alapvető problémájának tárgyalásakor fejtik ki; ezt mindenütt azonos módon határozzák meg – a korlátlan szükségletek és a korlátozott erőforrások közötti ellentétként (kerem, Randveer 1998: 16–17; skominas 2000: 36–38; Martinkus, Žilinskas 2001: 95–99; Jakutis ir kt. 2003: 14–15; lukoševičius, stankevičius 2003: 42; Buračas ir kt. 2005: 24; Rastenienė 2005: 13–16; snieška ir kt. 2005: 26; Jakutis 2006: 15–16; Davulis 2009: 19–22). Az emberi szükségletek korlátlanok, míg a kielégítésükhöz szükséges erőforrások – korlátozottak, ezért minden társadalom szembesül az erőforráshiány problémájával. Ez a probléma arra ösztönöz, hogy megválasszuk, miként használjuk fel őket hatékonyan. a különböző gazdasági rendszerek ezeket a feladatokat eltérően oldják meg, például központosított tervgazdaság (parancsgazdaság) esetén az ilyen kérdésekre a tervezési intézmények adnak választ, piacgazdasági körülmények között pedig maga a piac; leggyakrabban a vegyes gazdaságot is említik (kerem, Randveer 1998: 20; Martinkus, Žilinskas 2001: 16; lukoševičius, stankevičius 2003: 42–47; Rastenienė 2005: 20; snieška és mtsai 2005: 25; Davulis 2009: 35–39). magát a gazdaságot sem ritkán úgy határozzák meg, mint annak tudományát, hogy miként választanak a korlátozott erőforrások felhasználásának lehetséges változatai közül egyet termékek előállítása céljából (Jakutis és mtsai 2003: 14; Jakutis 2006: 16; Paunksnienė, liučvaitienė 2009: 7). a továbbiakban a választás problémája a társadalmi termeléssel kapcsolódik össze, mivel a gazdasági tevékenység nagy része áruk és szolgáltatások előállítására irányul. mivel az erőforrások korlátozottak, mindegyikük, ha egy módon használják fel, többé nem használható fel más termékek előállítására. Ha a társadalom úgy dönt, hogy növeli egy termék termelését, kevesebb erőforrása marad egy másik termék előállítására (Mar- 286 kalBos kultūRa | 86 tinkus, Žilinskas 2001: 96–99; Jakutis és mtsai 2003: 15–16; lukoševičius, stankevičius 2003: 42–47; Rastenienė 2005: 13–17). tehát a választás alternatív: az egyiket választva a másikat elveszítjük. A tankönyvek a tárgyalt jelenséget megnevező francia megfelelőket adják meg: alternatif (lukoševičius, stankevičius 2003: 42), alternative (Martinkus, Žilinskas 2001: 19). a választási alternatívával kapcsolatos költségeket alternatív költségeknek nevezik, ám ez a terminus – amint az a tárgyalt közgazdasági terminológiai szótárakból is látható – már az angol megfelelőhöz, azaz az opportunity costs-hoz kapcsolódik (Martinkus, Žilinskas 2001: 20, 213). Az utóbbi szókapcsolatot lehetővé tenné lehetőségköltségként vagy alternatív költségként fordítani, terminusként azonban szinte kivétel nélkül a jelzős tag határozott alakjával álló szókapcsolat használatos, időnként pedig a határozatlan alakot is alkalmazzák (Jakutis ir kt. 2003; Jakutis 2006). az áru előállításához kapcsolódó alternatív költségeket olyan elvesztett árukként értelmezik, amelyeket az előállított áruhoz felhasznált erőforrásokból lehetett volna előállítani: „Bármely áru reális alternatív előállítási költségei úgy határozhatók meg, mint azok az alternatív áruk, amelyeket az adott áru előállításához felhasznált erőforrásokból lehetett volna előállítani.” (Martinkus, Žilinskas 2001: 206). Még konkrétabban áruk vagy szolgáltatások mennyiségeként nevezik meg őket – olyan mennyiségként, amelyről le kell mondani ahhoz, hogy bizonyos mennyiségű más árut vagy szolgáltatást szerezzünk (Martinkus, Žilinskas 2001: 97), absztrakt módon pedig egy erőforrás-felhasználási alternatívaként, amelyről egy adott termék előállításakor lemondunk (Mikučionis 2000: 46; Rastenienė 2005: 14). azonban a választás problémáját a tankönyvek nemcsak a társadalommal és a gazdasági rendszerrel, hanem minden egyes személlyel, üzleti vállalkozással is összekapcsolják: Mindenki szembesül a választás szükségességével és az alternatív költségek problémáival – az orvos és az ügyvéd, a vállalkozó és a tanár, a hivatalnok és a fogyasztó. A fiatal orvosoknak el kell dönteniük, hogy általános orvosi gyakorlatot folytatnak-e, vagy továbbra is pénzt költenek és tovább tanulnak, hogy szűkebb szakterület specialistáivá váljanak. A vállalkozóknak a lehetséges terméktípusok közül kell kiválasztaniuk egyet, és pénzüket berendezésekre, anyagokra és munkavállalókra úgy kell elosztaniuk, hogy a kiadások a lehető legnagyobb bevételt hozzák. A fogyasztóknak el kell dönteniük, hogyan költsék el pénzüket a legjobb eredmény (haszon) elérése érdekében: halat vagy húst, kenyeret vagy burgonyát, új ruhát vagy új függönyöket, új könyvet vagy koncertjegyet vásároljanak-e, és mennyit vegyenek azokból az árukból, amelyeket időszakonként mindenképpen meg kell vásárolniuk. (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). az így széles körben értelmezett alternatív költségeket gyakran egyszerűen elvesztett lehetőségnek (Wonnacott, Wonnacott 1994: 32; Martinkus, Žilinskas 2001: 20; Davulis 2009: 20), vagy a választás során elutasított legjobb alternatívának nevezik- R. Vaskelaitė. Költségek – kerülendő idegenszerű szó vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlen velejárója? 287. gyűjtést (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). a fogalom magyarázatából nyilvánvalóan látható, hogy a kiadás szó nem fejezné ki ezt a jelentést. Hiszen az esetek többségében semmit sem adunk ki – egyszerűen az egyik választásakor elveszítjük a másikat. A tankönyvekben bemutatott alternatív költség fogalmának magyarázata mindenekelőtt lehetővé tenné, hogy felismerjük a jelentés kapcsolatait az általános rendeltetésű szótárakban megadott, az ár közvetett jelentésével, azaz „a veszteség értéke”, „veszteség, valaminek az elvesztése valami elérése érdekében”, annál is inkább, mivel ezeket a költségeket árnak is nevezik. Az egyik tankönyvben ezt a jelentést közvetlenül nevezik meg: „az erőforrások felhasználásának alternatívái arra késztetnek, hogy megértsük azt az egyszerű igazságot, hogy semmit sem kapunk ingyen. ezért jelenik meg a választás ára vagy az elvesztett lehetőségek ára fogalma. Tudományosan ezt alternatív értéknek vagy alternatív költségeknek nevezik. Az elnevezés nem változtat a lényegen, mivel arról van szó, hogy minden választásnak megvan a maga ára. ez univerzális igazság, de leginkább a gazdaságban válik nyilvánvalóvá.“ (Mikučionis 2000: 43). a kapcsolatot az ár átvitt jelentésével az alternatív költségek elmaradt haszonnak nevezése mutatná: „Az elmaradt haszon, amikor a választott erőforrás-felhasználási alternatívát összehasonlítjuk az elutasítottal, alkotja az alternatív vagy lehetséges költségeket“ (Martinkus, Žilinskas 2001: 213); „általánosságban véve az alternatív költségek annak a legjobb erőforrás-felhasználási alternatívának a haszna, amelyről lemondtak.“ (skominas 2000: 41). máshol azt írják, hogy az alternatív költségek „a választott tevékenység legjobb alternatívájának elmaradt haszna“, azonban rögtön pontosítják, hogy „a gyakorlati elemzésben az alternatív költségeket általában pénzben fejezik ki“ (kerem, Randveer 1998: 35), ami lehetővé tenné e terminus közvetlenül az ár jelentésével való összekapcsolását is. és valóban, az elmaradást egyes esetekben pénzzel hozzák kapcsolatba, például egy zenei központ alternatív költségeit egy új számítógép árával teszik egyenlővé (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). Az alternatív költségek terminus definícióinak megadásakor ezt az elmaradást általában értékként nevezik meg: „<...> az alternatív költségek az elutasított vagy visszautasított legjobb alternatíva értéke.“ (kerem, Randveer 1998: 16); „az alternatív költségek azon egyéb javak értéke, amelyeket elő lehetett volna állítani, ha az erőforrásokat máshol használták volna fel“ (Rastenienė 2005: 14). A költség fogalmát szintén értékként határozzák meg: „a költség a vállalat termelésének előállításához felhasznált erőforrások értéke“ (Rastenienė 2005: 72). Ez szintén összekapcsolható a pénzbeli kifejezéssel: „a költség a termelésben felhasznált valamennyi termelési tényező értéke, vagyis a ráfordítások tényleges árakon kifejezett értéke.“ (skominas 2000: 142). amikor a költségeket (a felhasznált erőforrások) értékeként, az alternatív költségeket pedig egy alternatíva értékeként határozzák meg, úgy tűnhet, hogy az elvesztés, az elmaradt haszon 288 nyelvi kultúra | 86 jelentését a kétszavas terminusnak a függő tag adja, míg a fő tag az értékkel vagy az árral hozható összefüggésbe. Mindazonáltal a költségek és az alternatív költségek fogalmának kapcsolata nem ennyire egyértelmű és világos. Egyrészt e fogalmak – amint azt az aetŽ tárgyalásakor már említettük – azonosíthatók egymással. ezt a közgazdasági tankönyvek is jelzik: „a közgazdászok minden költséget elvesztett lehetőségként kezelnek, ezért a költség és az alternatív költség szavak ugyanazt jelentik. mindazonáltal, annak emlékeztetőjeként, hogy a választás során a ténylegesen létező lehetőségeket feláldozzuk, a közgazdászok hozzáteszik az alternatív szót.” (Martinkus, Žilinskas 2001: 20). E fogalmak ilyen azonosításából kiindulva azt gondolhatnánk, hogy a költségeket elegendő elvesztett lehetőségként (haszonként), az elvesztés értékeként vagy áraként meghatározni, és az alternatív pontosító jelzőre többé nincs szükség. Mindazonáltal a függő elem faji jelleget jelez, vagyis kellene lenniük nem alternatív költségeknek vagy a költségek másfajta felfogásának is. Ez a mikroökonómia szintjére, pontosabban a termelési folyamatot végrehajtó vállalatokhoz eljutva válik világossá. Ezt a felfogást az alábbiakban vizsgáljuk, a közgazdasági tankönyvekben bemutatott alternatív költségmagyarázatból pedig arra lehet következtetni, hogy a fogalmat elvontabb értelemben is használják, azaz bizonyos veszteségként, valamint konkrétabban – árukban, szolgáltatások mennyiségében vagy pénzben értékelt veszteségként. A veszteségeket a litván nyelvben a következő szavakkal nevezik meg: nuostolis, netektis, pra radimas, netekimas, nustojimas, žala. az alternatív költségek fogalma azonban azt mutatná, hogy a tárgyalt jelenség nem egyszerűen veszteség, anyagi kár. hanem olyan elvesztés, elmaradó haszon, amely abból fakad, hogy valaki valami mást választ vagy kap; e jelentésárnyalat kifejezésére hiányzik a litván szó. A köznyelvben ezt a szemantikai rést betölt­hetné az átvitt értelemben használt kaina (például az élet ára, a szerelem ára), a közgazdaságtan elméletében azonban ez a szó közvetlen jelentésében és terminusként használatos. Költségek és ráfordítások Amint látható, noha a közgazdasági tankönyvekben a kaštai mindenféle választással összefüggnek, mégis elsősorban a termeléssel kapcsolatosak. Leggyakrabban külön fejezetben éppen a termelési költségeket tárgyalják (kerem, Randveer 1991: 35–40; Martinkus, Žilinskas 2001: 191–222; Žutautienė 2007: 43–46; Davulis 2009: 49–71). Az alternatív költségekhez hasonlóan ezeket is egyszerűen kaštai néven nevezik, és szintén értékként vagy árként határozzák meg, az értelmezésekben azonban legalábbis nem kapcsolják őket az elvesztéshez. Az 1933-ban kiadott, Petro Šalčius által írt *A közgazdaságtan alapjai* című műben a költségek meghatározására a jószág fogalmát használják – a költségeket úgy R. Vaskelaitė. A kaštai – kerülendő idegenszó vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlen fogalma? 289 a mások által termelt és elfogyasztott javak mennyisége (Šalčius 1991: 60), azonban az elmúlt két évtized közgazdasági tankönyveiben a termelési költségeket inkább a termeléshez felhasznált erőforrások fogalmának alkalmazásával határozzák meg. ezeket az erőforrásokat általában a tankönyvek elején tárgyalják, és úgy írják le, mint mindazt, amit áruk és szolgáltatások, azaz javak előállítására használnak (Skominas 2000: 37; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 37). Erőforrásnak tekintik a földet, a munkát és a tőkét, külön említik a vállalkozókészséget, valamint az információt (Martinkus, Žilinskas 2001: 14; lukoševičius, stankevičius 2003: 37–38; Rastenienė 2005: 11–12). Bár az erőforrások (gazdasági erőforrások) és a termelési tényezők terminusokat gyakran szinonimaként használják (pl.: „az erőforrások – mindaz, amit javak és szolgáltatások előállításában használnak, ezért az erőforrásokat gyakran termelési tényezőknek nevezik” (lukoševičius, stankevičius 2003: 37), egyes helyeken hangsúlyozzák a terminusok közötti különbséget: „a gazdasági erőforrások azok, amelyek potenciálisan részt vehetnek a javak és szolgáltatások előállításának folyamatában, amelyek korlátozottak, és amelyek mennyiségének növelése pozitívan befolyásolja a társadalom gazdasági tevékenységének eredményeit. E tulajdonságaik révén gazdasági értéket nyernek, azaz áruk van. A termelési tényezők a gazdasági erőforrásoknak csupán azt a részét jelentik, amelyet a termelési folyamatban használnak fel.” (skominas 2000: 235). A termelési költségeket a termelés során felhasznált erőforrások értékeként határozzák meg. Az így meghatározott fogalom látszólag nem hordozza azt a jelentésárnyalatot, amely az alternatív költség fogalmának tárgyalásakor bontakozott ki. Mindazonáltal a jelentés hasonlóságát csak a meghatározások nem feltétlenül mutatják. Hiszen ugyanazokban a tankönyvekben a termelést olyan céltudatos tevékenységként magyarázzák, amelynek célja az emberi szükségletek kielégítése, az azokat kielégítő javak előállítása, például: „A termelés olyan áruk és szolgáltatások létrehozása az emberi szükségletek kielégítésére, amely gazdasági erőforrások felhasználásával történik.” (Rastenienė 2005: 13). így szemantikai hasonlóságot lehetne felfedezni: a kaštai szóval ebben az esetben szintén mintha azt neveznék meg, amit egy másik dolog megszerzéséért, vagyis egy jószág előállításáért el kell veszíteni, egy vállalkozás szempontjából értékelve, amelynek az ökonómiai elméletben meghatározó jellemzője a profitszerzésre irányuló törekvés – profitot elérve. azonban a gamybos kaštai fogalom jelentésének ezt az árnyalatát a tankönyvek közvetlenül nem hangsúlyozzák. határozzák meg, mint a jószág megszerzésére fordítottakat, mivel a termeléshez erőforrásokat használnak fel, továbbá ezek révén hasznosságot hoznak létre9, ezért megnevezésükre megfelelőbb lenne a ráfordítás szó. 1962-ben P. Skardžius 9 Vö.: „más szóval, a termelés olyan folyamat, amelyben a társadalom gazdasági erőforrásait hasznosság létrehozására használják, függetlenül attól, hogy ez a hasznosság milyen formákat öltene. tehát a termelés szükségleteink kielégítése során hasznosságot is teremt.” (Martinkus, Žilinskas 2001: 162). 296 kalBos kultūRa | 86 ezeket még kiadásként is definiálják, például az állandó költségeket „olyan kiadásokként határozzák meg, amelyek a termelt termék (szolgáltatás) mennyiségének változásakor (növekedésekor vagy csökkenésekor) nem változnak”, a változó költségeket pedig „olyan kiadásokként, amelyek a termelt termék (szolgáltatás) mennyiségétől függően változnak” (Martinkus, Žilinskas 2001: 190). Az iskolai közgazdasági tankönyvben a meghatározásokat összehangolják, például a termelési költségeket egyrészt a termelésben felhasznált valamennyi termelési tényező értékeként, másrészt pedig valamennyi termelési tényező kifizetéséhez szükséges kiadásként definiálják (Makutėnas, Makutėnienė 2004: 94), az összköltséget pedig egy bizonyos időszak alatt felmerülő állandó és változó költségek összegeként, valamint egyben a termékek előállítására vagy szolgáltatások nyújtására fordított valamennyi pénzkiadásként (Makutėnas, Makutėnienė 2004: 95). Gediminas Davulis Közgazdasági elmélet című művében a gamybos kaštai terminus használatakor rendszerint zárójelben a išlaidos szó szerepel (Davulis 2009: 56). azonban terminusként és osztályozó fogalomként a közgazdasági tankönyvekben – a vezetői számvitel legtöbb munkájától eltérően – a kaštai alakot választják. megkülönböztetik a vállalat rövid távú és hosszú távú költségeit, az állandó és változó költségeket, az összköltséget, az átlagköltséget, a határköltséget (Kerem, Randveer 1998: 38–40; Varian 1999: 347–366; Bhaskar 2000: 122–135; Skominas 2000: 149–156; Martinkus, Žilinskas 2001: 193–208; Jakutis és mtsai 2003: 44–52; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 76–78; VDU 2005: 80; Davulis 2009: 49–55; Panovas 2013: 123–129). és a vállalati költségtípusok meghatározásait mindazonáltal a költség fogalmát kiindulópontnak tekintve igyekeznek megfogalmazni. Az állandó költségeket olyan költségekként határozzák meg, amelyek nem változnak, amikor a vállalat megváltoztatja a termelés volumenét, a változó költségeket pedig olyan költségekként, amelyek változnak, amikor a vállalat megváltoztatja a termelés volumenét; összköltségnek az állandó és változó költségek összegét nevezik, átlagköltségnek pedig az összköltséget, amelyet az előállított termék mennyiségével osztanak el (Kerem, Randveer 1998: 38; Lukoševičius, Stankevičius 2003: 76–77; Skominas 2000: 149–150; Davulis 2009: 51). A közgazdaságtan elméletében a kiadások helyett a költségek választására irányuló hajlam okait mindenekelőtt valószínűleg a termelési költségek megadott meghatározásaiban kell keresni. A termelési költségeket, jóllehet a vállalat kiadásaiként magyarázzák, a közgazdaságtan elméletében, amelyet gyakran a szűkös erőforrások felhasználásának tudományaként határoznak meg, az erőforrások felhasználásával hozzák összefüggésbe, és a termelés során felhasznált erőforrások értékeként vagy a ráfordítások áráként, pénzben kifejezett ráfordításként határozzák meg. tehát a költség szó más értelemben értendő, mint az „elköltött pénzeszközök” Nem a kiadásokkal, hanem inkább az árral hozható összefüggésbe, és ez az ár a ráfordításoké, vagyis annak az értéke, amit a haszon, a cél elérése érdekében felhasználnak. Egy üzleti vállalkozás termelési költségei lényegében egybeesnek az általa fel- R. Vaskelaitė. A költség – kerülendő idegenszerű kifejezés vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlen fogalma? 297 megengedett pénzeszközeivel. tehát a terminológiai különbségeket feltehetően a jelenség eltérő perspektívából történő értékelése okozza. A közgazdaságtan számára a költség nem az elköltött pénzeszközökről szóló kronologikus bejegyzésként fontos, hanem elméleti fogalomként. ezt mutatná a származtatott fogalmak egész sora is, mint például a költségfüggvény, a rövid távú költségfüggvény, a hosszú távú költségfüggvény, a költségminimalizálás, a költséggörbe, a költséginfláció stb. Az említett, gazdasági összefüggéseket kifejező függvények szintén igazolnák, hogy a kiadás kifejezés nem alkalmas az összefüggések megfelelő visszaadására: a ráfordítás mennyiségét megszorozva az árral, a kapott értéket kiadásnak nevezni nehézkes. azonban a hajlamot, hogy a termelési költségeket, amelyek a vállalatok tevékenységi gyakorlatában egybeesnek a kiadásokkal, költségnek nevezzék, valószínűleg leginkább az határozza meg, hogy a közgazdasági tankönyvekben egyre erősebben jelentkezik az ezeknek a költségek általános osztályozási rendszerébe való bevonására irányuló törekvés. Az általános költségosztályozás és a fogalmak viszonyai a közgazdasági tankönyvekben közölt meghatározásokból csak részben tárulnának fel, mivel a kaštai szó jelentése nem teljesen azonos: az alternatyvieji kaštai ’alternatív költségek’ kifejezésben a valami más választásakor elszenvedett veszteséget, az elmaradt hasznot vagy a lehetőség költségét jelöli, a gamybos kaštai ’termelési költségek’ kifejezésben pedig a termeléshez felhasznált erőforrások értékét, rendszerint pénzben kifejezve, pontosabban a ráfordítások árát. Ha ezzel a szóval különböző jelentéseket vagy legalább azok árnyalatait fejeznek ki, akkor úgy tűnne, hogy a kaštai ’költségek’ általános fogalma egyáltalán nem határozható meg. valójában ennek meghatározását mind a közgazdasági tankönyvekben, mind a terminológiai szótárakban kerülik, és ha mégis meghatározzák, akkor a gamybos kaštai ’termelési költségek’ rövidítéseként. Mindazonáltal egy, középiskolásoknak szánt tankönyvben ilyen meghatározás szerepel, és ennek alapján az alternatyvieji kaštai ’alternatív költségek’ és a gamybos kaštai ’termelési költségek’ fogalmait csak az a jelentés kapcsolhatja össze, amely a valaminek a megszerzésekor elszenvedett veszteséghez köthető: „a kaštai ’költségek’ az, amit elveszítünk, amikor úgy döntünk, hogy valamit megteszünk vagy megvásárolunk.” (Makutėnas, Makutėnienė 2004: 192). ez mintha kapcsolatot teremtene az alternatyvieji kaštai ’alternatív költségek’ és a gamybos kaštai ’termelési költségek’ kifejezések között, egyúttal megmagyarázná a kaštai ’költségek’ szó jelentését, és érvet szolgáltatna arra, miért élő kölcsönszó a közgazdaságtanban – ennek a jelentésnek a kifejezésére hiányzik a litván szó. a fogalom makroökonómiai tankönyvekben való használata 298 nyelvi kultúra | 86 hogy a „kaštai” kifejezéssel bizonyos veszteséget neveznek meg valami más megszerzésekor, pontosabban – az anyagi jólét árát. máshol a munkanélküliség költségeit közvetlenül árként is megnevezik, ezt a szót átvitt értelemben használva: „A munkanélküliségnek jelentős gazdasági költségei (economic costs) vannak. A munkanélküliség fő gazdasági ára az el nem ért (meg nem termelt) termelés.” (Čiegis 2012: 125). azonban egyes megfogalmazások arra utalnának, hogy a „kaštai” szó jelentése teljesen megközelíti a veszteség, a következmény, a következmény jelentését. Például a „A munkanélküliség költségei” című alfejezetben a termelési volumen vagy a bruttó hazai termék csökkenését, a személyes jövedelem és a képzettség elvesztését stb. sorolják fel (Kerem, Randveer 1998: 104), amit a munkanélküliség negatív következményeinek is lehetne nevezni. az infláció költségeinek tekintett vagyon-újraelosztást, az ország exportpiaci versenyképességének csökkenését (Kerem, Randveer 1998: 105–106) az infláció következményeinek lehet nevezni. a gazdasági növekedés olyan társadalmi költségeit, mint az ipar fejlődését kísérő urbanizáció, a természet gyors ütemű kiaknázása, az emberek életmódjának alapvető megváltozása (Buračas és mtsai 2005: 255), a gazdasági növekedés miatt elszenvedett veszteségeknek vagy a gazdasági növekedés következményeinek volna helyes nevezni. Mindazonáltal ezek a jelenségek úgy is értelmezhetők, mint a munkanélküliség, az infláció vagy a gazdasági növekedés miatt fizetendő ár. mivel a szemantikai határ nem éles, e jelenségek másutt történő tárgyalásakor a padarinys, pasekmė, nuostolis (snieška ir kt. 2005: 403–406; 448–454) szavakat használják, 104, 106–107; Čiegis 2012: 128). megerősítené, hogy a szónak hasonló jelentést tulajdonítanak. például a gazdasági növekedés személyes költségeit – a feszültebb, érzelmekkel, stresszel, konfliktusokkal és a jövővel kapcsolatos fokozott bizonytalansággal „gazdagított” életet – olyan költségekként jellemzik, „amelyeket az embernek és a családnak kell viselnie, amikor megszerzik a gazdasági növekedés által nyújtott magasabb anyagi jólétet” (Buračas ir kt. 2005: 255), ami azt mutatja, hogy bármilyen jelentést is tulajdonítsanak a költség szónak, a meghatározásokból kitűnik: az alternatív költségek szókapcsolatban inkább a másik lehetőség választása miatt elszenvedett veszteséggel, vagyis a kaina szó átvitt értelmével hozható összefüggésbe, míg a termelési költségek szókapcsolatban a pénzben kifejezett ráfordításokkal, a ráfordítások árával, vagyis a kaina szó közvetlen jelentésével. ez azt mutatná, hogy a költségek mint nemfogalom osztályozásának közös alapját nehéz lenne megtalálni. és valóban, a felsőoktatási tankönyvek szinte mindegyikében a költségek osztályozásához és típusaik meghatározásához anélkül jutnak el, hogy a nemfogalmat meghatároznák. Az elkülönített osztályozási egységek többsége az említett vállalat termelési költségeinek típusa, de az általános sémába bekerülnek a valamelyest eltérő alapon elkülönített alternatív költségek, számviteli és gazdasági költségek, implicit és explicit költségek is. néhol egyéni és társadalmi költségeket is említenek (Jakutis 2006: 58; Davulis 2009: 56). az alternatív költségek és a termelési költségek fogalmát úgy próbálják összekapcsolni, hogy mindkettőt értékként határozzák meg, azonban az érték nem az az alap, amely lehetővé tenné e fogalmak különböző függő szavakkal való differenciálását. Va- R. Vaskelaitė. Kaštai – kerülendő idegenszerűség vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? A 299. oldalon bemutatott, a kaštai fogalmáról szóló tárgyalás azt mutatja, hogy az alternatív költségek nem a termelési költségek egyik fajtáját jelentik, ahogyan azok más fajtáit (változó, állandó, átlagos költségek stb.) megkülönböztetik. Ebből következik, hogy valamennyi fogalmat egyetlen alapelv szerint differenciálni lehetetlen. Másrészt az alternatív költségek és a termelési költségek nem egymástól független fogalmak. Amint már kiderült, a tankönyvekben az alternatív költségek a termelési költségek értékelésének egyfajta mércéjeként tekinthetők. Más szóval a termelési költségek a választás miatt elmaradt haszonnal értékelhetők: a társadalmi termelésről szólva az erőforrások egyféle felhasználása miatt elvesztett haszonnal, az erőforrások ilyen felhasználásával elő nem állított javakkal vagy szolgáltatásokkal stb., a vállalkozás saját erőforrásainak felhasználásáról szólva pedig elmaradt bevételekkel. Csak a fogalmak ilyen összekapcsolása támasztaná alá a melléknévi jelző használatát. A közgazdasági tankönyvek elején tárgyalt, bármely választásra alkalmazható fogalmat viszont inkább alternatívaköltségként, azaz az alternatíva miatt felmerülő költségként, vagy – ahogyan a tankönyvek megfogalmazzák – az alternatíva áraként, az alternatíva értékeként, lehetőségköltségként, elmaradt lehetőségként stb. lehetne megnevezni. A szélesebb értelemben vett alternatív költségeket és a mikroökonómiai fogalomként értelmezett költségeket alapszóval megkülönböztetni szinte az egyetlen közgazdasági tankönyvben próbálták meg – itt az alternatív költségek és a termelési ráfordítások fogalmait használják (Maldeikienė 2003). Amikor azonban másféle költségeket nem említenek, felmerül a kérdés, hogy az alternatív költségek kinek az alternatíváját jelentik. Másrészt, amint az elvégzett elemzésből kiderült, a termelési költségek fogalmának helyettesítőjeként használt termelési ráfordítások nem adják vissza megfelelően e fogalmat. A társalgási tankönyv a 9–10. évfolyam számára készült, benne sem a termelési, sem a költségfüggvény nem szerepel, a termeléssel kapcsolatos mennyiségi és értékbeli nagyságok megkülönböztetésére nincs szükség, ezért a terminológiai probléma nem merül fel. A költség fogalmának bemutatott magyarázata szintén csak a tanulók számára lehet elegendő: „tehát a termelő céljának elérése érdekében kénytelen kiadásokat viselni.” Az ilyen kiadásokat szokás költségeknek nevezni. tehát a költségek mindenekelőtt a vállalat pénzkiadásai.” (Maldeikienė 2003: 58). A fogalmak fő alaptagjuk szerinti differenciálására irányuló további kísérletek nem fordulnak elő. A különböző helyettesítők keresését valószínűleg az is akadályozza, hogy az angol nyelven kidolgozott közgazdasági elméletben mind a választási alternatívához kapcsolódó haszonvesztést, mind a vállalat pénzben kifejezett termelési költségeit megnevező szó a cost. Ha úgy döntenek, hogy elkerülik a jövevényszót, minden esetben szintén egyetlen megfelelőt választanak: költségek (Jakutis és mtsai 2007) vagy kiadások (Paunksnienė, liučvaitienė 2009). vagy e szavakat és a kaštai szót szinonimaként alkalmazzák (kerem, Randveer 1998: a kölcsönszó kerülésére törekedve a fogalmak közvetítésére szolgáló megfelelő kifejezéseket talán lehetne különbözőképpen is keresni, azonban felmerül a kérdés, hogy szükséges-e egyáltalán keresni őket. Hiszen a szó 300 nyelvi kultúra | 86 a kaštai szó már hosszú használati hagyománnyal rendelkezik a gazdasági terminológiában – elegendővel ahhoz, hogy terminusként legalizálják, és hogy a régi jövevényszó használata továbbra is aktuális legyen. a szovjet időszakban uralkodó gazdasági berendezkedés terminológiája számára ez a szó talán kevésbé volt aktuális, a piacgazdaság számára azonban az ár, a pénzbeli kifejezés – kiemelkedő jelentőségű dolgok. a termelési költségek pedig, mint látható, szintén a ráfordítások árához kapcsolódnak. másfelől nincs olyan, „az, ami más megszerzésekor elveszik” jelentést közvetítő litván szó, amely gazdasági szakterminusként megfelelne. feltehetően elsősorban ezek a szemantikai tényezők határozzák meg, hogy a kaštai jövevényszót használják. A NoRMÁK ÉS A HASZNÁLAT KÖZÖTTI SZAKADÁS oKAI A kaštai főnév normájának és gazdasági tankönyvekben való használatának elemzése feltárja, hogy a kialakult szakadék okai nem egyetlenek, és meglehetősen összetettek. azonban, amint az elvégzett elemzésből kiderült, talán a legfontosabbak a szó szemantikájának és használati területe sajátosságainak elégtelen értékelése. A kaštas főnevet a litván szótárakban csak „kiadások, pénzeszközök” értelemben meghatározva a szó jelentésének csupán egy árnyalata tárul fel. A közgazdasági elmélet terminusaként ez a szó éppen a szótárakban nem jelzett jelentésekhez kapcsolódik, vagyis a „költség”, „érték” jelentésekhez. Ugyanakkor a közgazdasági elméletben a jövevényszót olyan jelentésben használják, amelynek kifejezésére a litván nyelvben nincs megfelelő szó. Ez a választás, megszerzés, illetve birtokbavétel során elszenvedett veszteség. Ez nem egyszerűen veszteség, ezért a nuostolis, žala, netektis, netekimas, praradimas szavak nem adják vissza megfelelően a jelentését. Ezt a jelentést a köznyelvben többé-kevésbé a kaina szó átvitt értelmű használata fejezné ki, a közgazdaság területén azonban ez a többértelműség problémáját vetné fel. A kodifikált norma azonban a kaina, vertė szavakat még csak nem is kínálja helyettesítőként. A lexikai normatív munkákban és a jelentéseket magyarázó litván szótárakban a kaštai jövevényszó helyettesítőiként az išlaidos, lėšos és sąnaudos szavakat adják meg. A közgazdasági elmélet szövegein alapuló tényleges használat elemzése feltárja, hogy e helyettesítő elemek használatára nem hajlanak, a szövegekben szereplő fogalommeghatározások pedig azt mutatják, hogy nem is lehetne őket használni. A sąnaudos helyettesítő elem, ahogyan azt egyik-másik szótár javasolja, ugyanazon a R. Vaskelaitė. A Kaštai – kerülendő idegen szó vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? 301 rrásait: a jelenséget ezen a területen a felhasznált erőforrások értékeként, áraként értelmezik, nem pedig a vállalat által az erőforrások beszerzésére kiadott pénzeszközökként. A lėšos helyettesítő elem alkalmazását a közgazdasági tankönyvekben meg sem kísérelték, mivel jelentése egyáltalán nem alkalmas a vizsgált jelenség megnevezésére. A sąnaudos és išlaidos helyettesítő elemek egyáltalán nem tárnák fel az alternatyvieji kaštai fogalmának lényegét, mivel az egy alternatíva választásakor bekövetkező bizonyos veszteséggel kapcsolatos, a közgazdasági tankönyvekben pedig, amelyek többnyire az angol nyelven kidolgozott közgazdasági elméletet közvetítik, az alternatyvieji kaštai és gamybos kaštai fogalmakat ugyanazon alapvető elem kiválasztásával igyekeznek összekapcsolni. Az angol nyelv hatása teljesen nem zárható ki, mivel Litvániában és az Európai Unió más országaiban is az angol nyelven kidolgozott közgazdasági elmélet uralkodik, és amikor ezt litvánul oktatják, figyelembe veszik a fogalmi rendszert. Ez a hatás a közgazdasági terminológiai szótárakból is látható: mivel a közgazdaságtudomány Nyugat felé fordult, a kaštai szóval alkotott terminusok száma jelentősen megnőtt bennük. Számos elméleti szintű fogalom jelent meg, amelyekbe a cost szó beépül; ezzel a szóval kezdték megadni azokat az összetett terminusokat is, amelyek fő alkotóeleme a korábbi szótárakban az išlaidos szó volt. Másfelől a kaštai szó kodifikálása nem következetes. A kodifikált norma nem egységes – sem szinkrón, sem diakrón szempontból. A szót még jelenleg is egyrészt a köznyelvben szűkebb körben használt szóként vagy egyszerűen jövevényszóként (DŽ), másrészt tájnyelvi árnyalatú jövevényszóként (lkŽ), harmadrészt kerülendő idegen szóként (kP4) tartják számon. A kaštai terminust csak több mint 30 évvel az első, a kPP1-ben (1976) közölt negatív értékelés (ntk.) után minősítették kerülendő idegen szónak. Addigra a terminus használata már megszilárdulhatott. Az, hogy az 1985-ben kiadott kPP2-ből a kaštai nem szerepel, szintén a norma ingadozására utalna. Ezt a szó időszaki sajtóban való megítélése is mutatja. Amikor P. Skardžius 1962-ben a išlaidos, lėšos helyettesítő szavakat javasolta, felhívták a figyelmet arra, hogy ezek csak bizonyos esetekben megfelelőek. 1995-ben szintén megjegyezték, hogy a publicisztikában a kaštai szót árra, értékre utaló szóként is használják, helyettesítőként azonban a lėšos, sąnaudos, išlaidos szavakat javasolták (Pupkis 1995: 14). Ezenkívül a kaštai szó tárgyalásakor nem vették figyelembe a jelentés egy másik árnyalatát, nevezetesen a veszteséggel, a másik dolog megszerzése során elszenvedett veszteséggel, valamint a veszteség értékével való kapcsolatát. A javítandó főnevet a kaštuoti igével hozták kapcsolatba, és az utóbbi használatból való visszaszorulására támaszkodtak. Az elemzett közgazdasági szövegek azt mutatják, hogy a kaštuoti igét ma már egyáltalán nem használják, a főnév azonban a közgazdasági elmélet számára terminusként fontos. területen más jelentésben használatos – a termeléshez felhasznált erőforrásokat vagy azok mennyiségét megnevező terminusként. A kiadás a közgazdasági elméletben szintén nem honosodik meg, minden bizonnyal azért, mert az angol nyelv szemantikai előmintái, amely a közgazdasági elmélet kidolgozásában uralkodó, nemcsak a fogalmi megfelelések figyelembevételére ösztönöznek, hanem azt is jelzik, hogy az angol cost és a litván kaštai fo- 302 kalBos kultūRa | 86 fonetikai összecsengést. amint már említettük, a német Kosten fonetikai felépítése is hasonló. A mai érintkezés a világ más nyelveivel azt is feltárja, hogy ugyanezen tőből származó szó számos más nyelvben is használatos: spanyolul costo (coste), olaszul costo, portugálul custo, hollandul kosten, franciául coȗt, norvégul kostnad, belaruszul кошт, dánul omkostning, finnül kustannus stb. Z. Babickienė cikkében megerősíti P. Skardžius etimológiai megállapításait: a kaštai terminus indoeurópai eredetű. A cikk szerzője szerint a közép-angol nyelvbe az ófranciából került át: cocter, to cost – lat. cōnstāre, „to be fixed“, const (Babickienė 2012: 57). A szó ilyen eredete módosítja idegen szóként való státuszát, és egy további, használatát támogató tényezőt jelent. De bármilyen legyen is az eredete, ez a szó fonetikailag és morfológiailag teljesen alkalmazkodott, és nem különbözik az olyan, idegen szónak nem tekintett szavaktól, mint a paštas, raštas stb. Amint látható, a kaštai szót a gazdasági terminológiában támogató tényezők erősek, a probléma pedig sokrétű, többágú, és nem csupán egyetlen területet érint. A használat és a norma eltérésének további tényezői más használati területek, mindenekelőtt a könyvelés területének szélesebb körű vizsgálatával válnának nyilvánvalóvá. A bemutatott elemzést jelentősen kiegészítené a szó elterjedtségének vizsgálata a szélesebb körű használatban, különösen a gazdasági vagy számviteli tudományos cikkekben, valamint a terminus fejlődésének részletesebb elemzése. tehát a kutatási irányok még számosak, és ez a tanulmány inkább kezdeményezés a használat és a kodifikált norma kapcsolatának, valamint e kapcsolat diszharmóniáját előidéző tényezőknek a vizsgálatára. Következtetések 1. A kodifikált normával foglalkozó legújabb munkákban (kP41 és kP42) a kaštai szó normatív szempontból negatív megítélésű, vagyis kerülendő idegen szóként kezelik, a közgazdasági elméleti szövegekben, konkrétan a felsőoktatási közgazdasági tankönyvekben azonban széles körben használják. az ilyen kapcsolat a norma és a használat közötti eltérésként értékelhető. 2. Az eltérés egyik oka maga a norma egyenetlensége – mind a jelenlegié, mind a korábbié. Az LKŽE a kaštas szót csupán a nyelvjárásokban elterjedt (a lengyelből származó) kölcsönszónak tekinti, a DŽE-ben szereplő žr. hivatkozás csupán azt javasolja, hogy a szót a gyakoribb használatú, litván eredetű išlaidos, lėšos szavakkal váltsák fel, a kP4 pedig ezt a szót a pénzügyek területén kerülendő idegen szónak tekinti. Szigorúan a kaštai szó minősítése a kkP1-ben történt – nem ajánlott idegen szóként, a kkP2-be azonban nem került be- R. Vaskelaitė. Költségek – kerülendő idegen szó vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? 303 ez, tehát 1976-tól 2005-ig meglehetősen hosszú idő telt el a nyelvi normatív munka során. 3. A főnév javításakor a nyelvhasználati kiadványokban általában abból indulnak ki, hogy a kaštuoti származékszó magától kiszorul a használatból. Ez a származékszó nem használatos a közgazdasági elmélet szövegeiben, a kaštai főnév azonban meghonosodott terminusként. A nyelvhasználat elemzése feltárja, hogy a közgazdasági elméletben ez a kölcsönszó egy sajátos jelentést fejez ki: „veszteség valaminek a megszerzésekor”, amelynek megnevezésére hiányzik a litván szó. A nuostolis, netektis, praradimas, žala szavakkal ez nem fejezhető ki kellőképpen. Az általános nyelvhasználatban ezt a jelentést többé-kevésbé feltárná az átvitt értelmű kaina, a közgazdasági elmélet számára azonban ez a szó többértelműsége miatt nem megfelelő. A termelési költségeket és azok fajtáit jelölő terminusként a kaštai szó általában a pénzben kifejezett értékkel – az árral – kapcsolódik össze, tehát inkább az ár közvetlen jelentésével. 4. A nyelvi normatív kiadványokban javasolt lėšos, išlaidos, sąnaudos helyettesítő szavak nem adják vissza kellőképpen a fogalom jelentését, ráadásul ugyanazon a területen más jelentésekben is használatosak. Az išlaidos terminus emellett elválasztja egymástól a közgazdasági elmélet és a könyvviteli nyilvántartás területét. 5. A kaštai szó közgazdasági elméletben való fennmaradását támogató egyik tényező az egységes költségosztályozási séma bemutatására irányuló törekvés, amelyre hatással van az angol nyelven kidolgozott közgazdasági elmélet és a fogalmak angol nyelvű elrendezése. Ezt igazolják az angol nyelvből fordított, illetve az angol nyelvű közgazdasági terminológiát figyelembe véve összeállított közgazdasági terminológiai szótárak. 6. A kaštai terminus használata a közgazdaság területén meglehetősen régi. Használták a szovjet időszak közgazdasági terminológiai szótárában is (1966), a piacgazdaságra és annak alapelveit megfogalmazó közgazdaságtudományra való áttérés során készült szótárak pedig azt mutatják, hogy a terminus még inkább aktualitást nyert. 7. A terminust a közgazdasági terminológiában az egyéb nyelvekben használt analóg terminusokhoz való fonetikai hasonlóság is támogatja. Ez a szó nem lengyel, hanem indoeurópai eredetű, továbbá a litván nyelvben fonetikailag és morfológiailag is alkalmazkodott. 8. A kaštus gazdasági szakkifejezésként fenntartó tényezők meglehetősen súlyosak, az eddig javasolt helyettesítő kifejezések pedig nem alkalmasak a jelentés közvetítésére. Ezért a további szaknyelvi használatnak kell eldöntenie, hogy új helyettesítő kifejezéseket keressen-e, vagy az állandóság elvét követve továbbra is a kaštai terminust használja. Mindazonáltal figyelembe véve, hogy a közgazdasági elméletben a kaštai szó jelentésárnyalatai eltérnek – ezzel nevezik meg egyrészt a választás szükségességéből fakadó veszteség értékét (árát), másrészt a ráfordítások értékét (árát) –, megfontolandó, nem okoz-e zavart a közgazdasági terminológiában, hogy mindkét esetben ugyanazt a szót használják. 304 kalBos kultūRa | 86 FORRÁSOK aĮV 2000: Martinkus B., Neverauskas B., sakalas a., Venskus R., Žilinskas V. Aiškinamasis įmonės vadybos terminų žodynas, kaunas: technologija. BBB 1994: Buračas a., svecevičius B. Biznio, bankų, biržos terminų žodynas, Vilnius: Žodynas. B h a s k a r J. D. 2000: Vadybinė ekonomika, kaunas: technologija. Bkt 1997: Buračas a. Bankininkystės ir komercijos terminų žodynas. I rész: Bankininkystės ir komercijos terminų aiškinamasis žodynas, Vilnius, kaunas: Vilniaus universitetas, kauno humanitarinis fakultetas. Buračas A., Jakutis A., Petraškevičius V., Stepanovas A., Šečkutė L., Zaicev V. S. 2003: Közgazdaságtan. 5. kiadás, Vilnius: Eugrimas. Č i e g i s T. 2012: Makroökonómia. A Vilniusi Egyetem tankönyve, Vilnius: A Vilniusi Egyetem Kiadója. D avu l i s G. 2009: Közgazdaságtan. Tankönyv felsőoktatási hallgatók számára. Második, kiegészített és javított kiadás, Vilnius: Mykolas Romeris Egyetem. Drilingas B., Čiburienė J., Snieška V. 1997: A makroökonómia alapjai, Kaunas: Technologija. ETS 1999: Gazdasági szakkifejezések és fogalmak. Oktatási szótár, Vilnius: Vilniusi Pedagógiai Egyetem. ETŽ1: Pass Ch., Lowes B., Davies L. 1994: Gazdasági szakkifejezések szótára. Szerkesztő A. Pupkis, a gazdasági terminológia szerkesztői tanácsadója St. Vaitkevičius, Vilnius: Baltijos biznis. ETŽ2: Pass Ch., Lowes B., Davies L. 1997: Gazdasági szakkifejezések szótára. Második, bővített és javított kiadás. Angolból fordította Z. Bareikytė, L. B. Žemaitytė, K. Francūzevičienė. Szerkesztette és pontosította: a. V. Rutkauskas, st. Vaitkevičius, Vilnius: Baltijos biznis. Jakutis a. 2006: A közgazdasági elmélet alapjai. Oktatási könyv. 6. javított és bővített kiadás, Vilnius: Vilniusi Gediminas Műszaki Egyetem. Jakutis a., Petraškevičius V., Stepanovas a., Šečkutė l., Zaic e vas s. 2003: A közgazdasági elmélet alapjai. Negyedik javított kiadás, Kaunas: Smaltija. Jakutis a., Petraškevičius V., Stepanovas a., Šečkutė l., Zaic e v s. 2007: Közgazdasági elmélet. Hatodik javított kiadás, Kaunas: Eugrimas. k a l č i n s k a s G. 2007: A számvitel alapjai. Hatodik kiadás, Vilnius: Pačiolis. kalčinskas G., Černius G. 1997: Pénzügyi és vezetői számvitel 1: A vállalati számvitel alapjai, Vilnius: Pačiolis. R. Vaskelaitė. A költségek – kerülendő idegen szó vagy a közgazdasági elmélet elkerülhetetlensége? 305 ke r e m k., R a n dve e r M. 1998: A közgazdaságtan alapjai. Bevezetés a balti államok tanulmányozásába, Vilnius: uaB „Jonas ir partneriai“. Klimašauskienė Z. 2006: Mikroökonómiai elemzés. Oktatási könyv, Šiauliai: Šiauliai Egyetem Kiadója, Közhasznú Intézmény. Lakis V., Mackevičius J., Gaižauskas L. 2010: A vezetői számvitel elmélete és gyakorlata. Tankönyv, Vilnius: Vilniusi Egyetemi Kiadó. Lukoševičius V., Stankevičius P. 2003: Elméleti közgazdaságtan. Módszertani oktatási segédanyag. I. rész, Vilnius: Vilniusi Pedagógiai Egyetem. Mackevičius J. 2003: Vezetői számvitel: koncepció, módszertan, politika, Vilnius: TeV. Mackevičius J., Poškaitė D. 2003: Pénzügyi elemzés, Vilnius: Katalikų pasaulis. Makutėnas V., Makutėnienė D. 2004: Közgazdaságtan. Tankönyv a XI–XII. osztály számára. Első könyv, Kaunas: Šviesa. M a l d e i k i e n ė A. 2003: Közgazdaságtan. Tankönyv a 9–10. osztály számára, Vilnius: Tyto alba. M a r t i n k u s B., Ž i l i n s k a s V. 2001: A közgazdaságtan alapjai. Második javított és bővített kiadás, Kaunas: Technologija. Mikučionis P. 2000: A közgazdasági elmélet alapjai. Oktatási könyv, Vilnius: Vilniusi Egyetem. Pa l i u l y t ė R. 2005: Makroökonómia: előadássorozat, Vilnius: Vilniusi Vezetéstudományi Főiskola. Pa n ovas i. 2013: Mikroökonómia: tankönyv, Vilnius: Mykolas Romeris Egyetem. Pa u n k s i e n ė J., l i u č va i t i e n ė a. 2009: Mikroökonómia: oktatási könyv, Vilnius: technika. R a s t e n i e n ė a. 2005: Mikroökonómia. Előadássorozat. Második, kiegészített és javított kiadás, Vilnius: Vilniusi Vezetési Akadémia. RlŽ 1966: Orosz–litván közgazdasági szakszótár. Szerkesztőbizottság: k. Meškauskas (felelős szerkesztő), a. Poviliūnas, V. Puronas, a. skupeika, Vilnius: Mintis. s ko m i n a s V. (felelős szerk.) 2000: Mikroökonómia, Vilnius: enciklopedija. s ko m i n a s V. (szerk.) 2006: Makroökonómia, Vilnius: Vilniusi Egyetemi Kiadó. s n i e š k a V., a m b r a s i e n ė i., B e r n a t o n y t ė D., D a p k u s M. és mtsai 2000: Mikroökonómia. második javított és bővített kiadás, kaunas: technologija. s n i e š k a V., B a u m i l i e n ė V., B e r n a t o ny t ė D. és mtsai 2005: Makroökonómia. Tankönyv. harmadik javított és bővített kiadás, Kaunas: Technologija.