Kol nebuvo „Palemono“: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai

PETRAS SKIRMANTAS Litván Nyelvi Intézet AMÍG NEM VOLT PALEMONO: SZÁMÍTÓGÉPEK, LITVÁN BETŰK ÉS BETŰTÍPUSOK KULCSSZAVAK: speciális betűk, kódolás, kódlap, ASCII, ANSI, Unicode, szöveg hangsúlyjelölése, fonetikus átírás. A litván számítógépes betűtípusokról szóló diskurzus újra és újra fellángol: azt igyekeznek tisztázni, hányféle van belőlük, milyenek és kinek szólnak, milyen esetekben van rájuk szükség, mennyire terjedtek el stb. Nemrég ismét alkalom nyílt erről beszélgetni, amikor az Állami Litván Nyelvi Bizottság és a Litván Nyelvi Intézet vitaszemináriumot rendezett Palemonas és más litván betűtípusok: használat és kilátások címmel. Ez az írás is megpróbál kapcsolódni az ott elhangzottakhoz. A házi számítógépesbetűtípus-készítésbe, vagy pontosabban a betűtípusok módosításába gyakorlati szükségletek kényszerítettek bele bennünket, ahogy mondani szokás – maga az élet... Az elmúlt évezred utolsó évtizedének első felében, 1990 után, az akkori számítógépek a filológusok, litván nyelvészek körében is megjelentek, és egyre többen lettek. Egyrészt egyre megfizethetőbbé váltak, másrészt sokat hoztak vagy hozattak be külföldről segélyként, mert a külföldiek újabb, korszerűbb gépeket vásároltak, az elavultabbakat pedig nekünk adták vagy viszonylag olcsón eladták. A számítógépek akkoriban jóval másmilyenek voltak, a maiaknál sokkal szerényebb képességekkel. De mivel az akkori számítógépekkel egyebek mellett írni, ahogy akkor mondani kezdtük – szöveget gépelni – is lehetett, nagyon hamar kiszorították az írógépeket a használatból. Az ebből fakadó kényelem hatalmas és döntő jelentőségű volt: számítógépen írva vagy átírva a szöveget értelmét veszti a piszkozat fogalma, mert a hibajavítások és a szerkesztési jellegű módosítások mind a javított szövegrészeket cserélik le, így a képernyőn és a kinyomtatott példányon is mindig csak a tisztázat látható. Így hamarosan a filológusok, csakúgy, mint a más munkát végzők jelentős része számára, a szövegírás, a szöveggépelés lett a számítógépen végzett fő tevékenység. Mivel a számítógépek sokféle módon kerültek hozzánk, és gyakran nem voltak éppen fiatalok, már kezdettől fogva problémát jelentett, hogy lehessen velük helyesen litvánul írni: szerettük volna, és szükségünk is volt rá, hogy a képernyőn és a nyomtatásban egyaránt látható legyen mindaz, amit a mai helyesírásunkban használunk BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 2 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 betű, mindenekelőtt a mai litván ábécé valamennyi betűje (valamint ą, ę, į, ų, č, š, ž, ė, ū), továbbá az írás egyéb, szövegekben előforduló jelei. Erre nemcsak a filológusoknak és litván nyelvészeknek volt szükségük, hanem mindenkinek, aki számítógépen akart saját szakterületéhez tartozó litván szöveget írni vagy szerkeszteni. A lehetőségek azonban nem mindig álltak rendelkezésre... Egy kis kitérőként érdemes felidézni, hogy már akkoriban is többnyire kétféle számítógép került a filológusok körébe, és ezek lehetőségeikben, valamint használatuk kényelmében (kezelési módjukban és általában az emberrel való „kommunikációjuk”, az úgynevezett interfész, angolul interface jellegében) jelentősen különböztek egymástól. Az egyik típust az Apple vállalat tervezte és gyártotta, a másikat az International Business Machines (IBM). Már az 1980-as évek közepétől gyártotta az Apple az Macintosh sorozat gépeit (egy almafajtáról kapták a nevüket), amelyeket később inkább Mac néven ismertek. Ezek kezdettől fogva különleges vezérlőeszközzel, egérrel és grafikus ember–gép felülettel rendelkeztek (angolul graphic user interface, GUI), amely szinte mindent, amire a számítógépes munkához szükség van, átgondolt, rendezett menükbe szervezett, s ezeket a képernyőn erre a célra rajzolt grafikus ablakokban jelenítette meg. Elég volt az egérrel a kívánt menüpontra mutatni, és a számítógép „megértette”, mit kell tennie. Az ablakokban a művelet eredménye is látható volt – a feldolgozott szöveges vagy grafikus dokumentum, illetve annak állapota egy-egy művelet végrehajtása után. A grafikus felület alapelvei elterjedtek, és máig érvényben vannak. Ugyanekkor az IBM vállalat által gyártani kezdett, hasonló PC-számítógépek (a Personal Computer kifejezés rövidítése) egy ideig nem rendelkeztek grafikus felülettel. Minden vezérlőparancsot billentyűzeten kellett beírni (begépelni), az emberrel való kapcsolat pedig kizárólag szöveges volt: mind a beírt parancsokat, mind a számítógép műveleteinek eredményét a képernyőn szövegként jelenítették meg, azonos méretű és alakú, szabványos betűhelyekbe korlátozott jelekből. A betűhely egy szabványos téglalap alakú mező, amely meghatározott számú, egyenletes oszlopokra és sorokra osztott pontból áll. A billentyűzetet és a betűhelyekre osztott képernyőt együtt szöveges terminálnak nevezik; egy ideig ez volt az IBM PC-típusú számítógépekkel való információcsere fő eszköze. Ezért az ilyen számítógéppel nehézkes volt dolgozni: számos vezérlőparancsot kellett megjegyezni, és azokat, valamint a hozzájuk szükséges paramétereket (adatokat, hivatkozásokat) helyesen, hibátlanul kellett beírni. Az ember úgyszólván levelezett egy ilyen számítógéppel: szabványos szöveggel írta be a parancsokat és az adatokat a képernyőre, a számítógép pedig a parancsok végrehajtásával kapott eredményeket jelenítette meg. A szöveges terminál elvén alapuló felület némely operációs rendszerben ma is a számítógéppel való információcsere fő módja, amelyet különösen a szakemberek kedvelnek. Az emberek többsége azonban mégis inkább a már említett grafikus felületet kedveli, kényelmesebbnek tartja. Így természetes, hogy fokozatosan az IBM PC-típusú számítógépekhez is létrehozták; ez a felület a BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 3 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 találó nevet Windows, amely közvetlenül a felület fő elemére – a grafikus ablakokra – utal. A XX. század utolsó évtizedének közepe táján a Windows önálló operációs rendszerré fejlődött, és ettől kezdve a grafikus felület lett az IBM PC típusú számítógépek emberrel való kapcsolattartásának fő módja. Mindkét típusú – az Apple által gyártott Macintosh és az IBM PC – számítógépek kezelése, általában véve pedig a velük végzett munka teljesen hasonlóvá vált, noha lényeges „belső” különbségek továbbra is vannak. A filológusok körében, akárcsak Litvánia sok más részén, az IBM PC típusú számítógépek terjedtek el nagyobb mértékben. Elérhetőbbek, olcsóbbak, mondhatni demokratikusabbak voltak; könnyen lehetett rájuk különféle eredetű szoftvereket telepíteni, elsősorban a szükséges alkalmazásokat, köztük akár saját készítésűeket is, amelyeket maguk alkottak meg, vagy ismerős programozóktól rendeltek meg. A ritka, eredeti, az IBM által gyártott PC típusú számítógépek mellett gyorsan terjedni kezdtek a délkelet-ázsiai országokban gyártott, vagy akár az ott készült alkatrészekből itt, Litvániában összeszerelt másolatok is, amelyeket IBM PC-kompatibilis számítógépeknek neveztek... Megjegyzendő, hogy hasonló Macintosh-utánzatok lényegében nem léteztek. Az elsősorban IBM PC-ket és azokkal kompatibilis számítógépeket használó filológusoknak ritkán akadtak komolyabb problémáik a szabályos, szabványos litván helyesírással kapcsolatban. Még az operációs rendszer, a DOS (angolul Disk Operating System) által vezérelt korabeli PC típusú számítógépekben is, amelyekkel szöveges terminálon keresztül cseréltek információt, már meglehetősen pontosan meghatározott kódolási sémákat alkalmaztak az írásjelekhez, amelyeket a képernyőn karakterhelyek jelenítettek meg; ezeket kódlapoknak vagy kódtábláknak (angolul code page, CP) nevezték. Több ilyen is volt, és nemcsak az angol ábécé betűihez rendeltek kódokat, hanem más országok helyesírásában használt jelekhez is. Az operációs rendszerrel együtt számítógépes betűkészleteket (angolul fonts) is forgalmaztak – az operációs rendszerbe integrált szoftverkomponenseket, amelyek lehetővé teszik a jelek emberi szemmel látható grafikus képként való megjelenítését. Erre két fő eszköz képes: a képernyő és a nyomtató. A problémásabb, a számítógéppel való leleményesebb összehangolást igénylő eszköz az akkori nyomtató volt: sok minden függött a működési módjától, típusától, gyártójától stb. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy mindkét eszköz csak a számítógép vezérlésével végzi el a feladatát, a szükséges alapvető információt pedig a számítógép a számítógépes betűkészletekből nyeri. Magától értetődik, hogy a szabályos litván helyesírás nem tartozott az IBM PC-kompatibilis számítógépekhez (és sok mai számítógéphez ma is) szoftvereket fejlesztő Microsoft legfontosabb gondjai közé. Másfelől viszont mai helyesírásunk alapja, a litván ábécé, nem eredeti és nem is különösebben egyedi: betűinek többsége közös, ezeket nemcsak a litvánok, hanem más népek is használják helyesírásukban. Valóban litván, legalábbis Európában másutt gyakorlatilag nem használt betű talán csak BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 4 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 az ė, į és ų. Az ą és ę betűt a lengyelek használják helyesírásukban, a ć, ś és ź betűket a csehek, az ü betűt pedig a lettek. Ennek ellenére kilenc betűt – az ą, ę, į, ų, č, š, ž, ū, ė betűket – gyakran különválasztanak a litván ábécé többi betűjétől. És nem ok nélkül: ezek mind összetett, két részből álló betűk, két alkotóelemből tevődnek össze: egy alaptörzsből (a, e, i, u, c, s, z) és az alá vagy fölé helyezett mellékjelből – ogonekből, hacsekből, vonásból vagy pontból. Ábécénk másik 23 betűje – az a, b, c, d, e, f, g, h, i, y, j, k, l, m, n, o, p, r, s, t, u, v, z – egyszerű, mindegyik csak egyetlen elemből áll (ezt az állítást legfeljebb a kis i és j betű kérdőjelezhetné meg, mivel pont van fölöttük, de ne feledjük, hogy a nagy I és J fölött nincs pont, míg az ė és az Ė egyaránt ponttal szerepel, tehát ezek a betűpárok különböznek). Azt is érdemes megjegyezni, hogy az egyszerű betűk sokkal „nemzetközibbek”, mint az összetettek: számos európai ország írásrendszerében használatosak, és mind a 23 szerepel az angol ábécében. Különösen fontos, hogy a számítógépes írásjelek kódolási sémáinak kialakulásakor ez a két betűcsoport külön kódcsoportba került. Ábécénk egyszerű betűi, mivel az angol ábécé betűi is, elsőként kaptak kódot, és olyanokat, amelyek később már nem változtak, hanem mindmáig állandók maradtak. Az úgynevezett szabványos karakterkészletbe (angolul standard character set) tartoznak, amelyet a régi, az 1960-as években kialakult ASCII-szabvány (angolul American Standard Code for Information Interchange) szabályoz. Ennek megfelelően a karakterek kódolására 0 és 127 közötti egész számokat használnak, az írásjelek (betűk, számjegyek, elválasztójelek) kódjai pedig 32-től 126-ig terjednek. Ez a kódolási séma (néha egyszerűen kódolásnak is nevezik) még a „kis” számítógépek megjelenése előtt alakult ki; különféle távközlési eszközök számára tervezték, a számítógépek pedig megjelenésükkor egyszerűen átvették és magukévá tették. A számítógépek számának növekedésével és elterjedésével azonban az ASCII-szabványkészletben található karakterek már nem bizonyultak elegendőnek, hiszen nem tartalmazta az összes olyan írásjelet, amelyre nemcsak angol, hanem más nyelvű szövegek írásakor is szükség van. A számítógépes írás növekvő igényei miatt a karakterek kódolásához több egész számot kezdtek használni – 0-tól 255-ig –, amit a számítógépek belső felépítése lehetővé tett. Az ASCII által szabályozott első 128 kód (0-tól 127-ig) változatlan maradt, de megjelent további 128 kód (128-tól 255-ig), amelyekkel a szabványos készletbe nem tartozó egyéb karaktereket lehetett kódolni. Ezt a kibővített kódkészletet (kódtartományt) az angolul beszélők gyakran Extended ASCII néven emlegetik, de ez nem az ASCII (sem a szabvány, sem az általa szabályozott kódolási séma) kiegészítése vagy kibővítése: a kódkészletet bővíti ki úgy, hogy az változatlanul magában foglalja az ASCII-kódolási sémát, és emellett 128 további kódot biztosít más szükséges karakterek számára, amelyek kódolását az ASCII nem szabályozza. Így jött létre a 256 kód elosztásának modellje, amely az egész kódkészletet két azonos méretű részhalmazra osztja: az állandó, az ASCII által szabályozott, 0-tól 127-ig terjedő kódokat magában foglaló részre, valamint a szabad részre, amely a 128-tól BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 5 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 255. Ezt a modellt éppen az Extended ASCII angol megnevezés jelöli. Az általa rögzített szabad kódrészhalmaz pedig lehetővé tette, hogy a modell alapján számos különböző kódolási séma jöjjön létre, amelyeket – mint már említettük – kódlapoknak vagy kódtábláknak neveznek, és sokféle jelöléssel látnak el. Mindegyikük állandó részhalmaza, állandó része azonos volt, és megegyezett az ASCII-val, a szabad rész kódjainak karakterekhez rendelése azonban nagyon változatos volt, attól függően, hogy milyen karakterkészlethez készült a kódlap. A kódlapok egyre sokasodó változatosságában olyanok is megjelentek, amelyek szabad részében a litván ábécé összetett (kettős) betűi is kódolva voltak – gyakrabban csak azok, amelyekre nemcsak a mi helyesírásunkban van szükség. Olyan kódlapok is születtek, amelyek a litván ábécé összes betűjéhez kódot rendeltek; ehhez a litván informatikusok is hozzájárultak. Ezzel együtt megjelentek az ezeknek a kódlapoknak megfelelő számítógépes betűkészletek is, amelyek lehetővé tették a megadott kódokkal kódolt írásjelek tényleges számítógépes használatát. Zavaros helyzet is kialakult: az utolsó évtized első felében már több, DOS operációs rendszerhez készült, a litván ábécé valamennyi betűjét tartalmazó kódlap létezett – sorszámuk 770-től 774-ig terjedt, majd ehhez csatlakozott a 775, 776, 777 és 778. Egyes kódlapokon a litván betűk kódjai megegyeztek, másokon eltértek. Ahogy egyre több olyan számítógépes betűkészlet született, amely ezeken a kódlapokon kódolt karaktereket jelenítette meg, eligazodásra és körültekintésre volt szükség. A kilenc kettős betű változó kódjait – amelyeket gyakran sajátos vagy specifikusan litván betűknek neveznek – a billentyűzethez, annak megfelelő billentyűihez is hozzá kellett rendelni (az egyszeres, az ASCII szabványos karakterkészlete által lefedett betűk kódjainak billentyűzethez rendelése érthető okokból soha nem okozott problémát). Másfelől azonban mindez lehetővé tette a helyes litván írást még azokon a számítógépeken is, amelyeket DOS operációs rendszer vezérelt. Az IBM PC típusú számítógépekhez készült grafikus felület, a Windows, amely a DOS kiegészítőjéből hamarosan önálló operációs rendszerré vált (az első ilyen a Windows 95 volt), alapvetően megváltoztatta a karakterek képernyőn való megjelenítését, a számítógépes betűkészleteket, valamint általában a számítógépes írás helyzetét. Eltűntek a karakterhelyek, meghonosodtak a másfajta, új típusú, vektorosnak nevezett betűkészletek, amelyek a vektorgrafika eszközeivel hozzák létre a karakterek látható képét: Bézier-görbékkel rajzolják meg a karakterek körvonalait. Egyre több tintasugaras és lézernyomtató jelent meg, amelyekkel ezek a körvonalak nagyon pontosan, a legapróbb grafikai részletekkel együtt is visszaadhatók papíron. Ennek köszönhetően a számítógépen előkészített és ilyen nyomtatóval kinyomtatott szövegek és dokumentumok a nyomdai úton előállított dokumentumokhoz váltak hasonlóvá. Sok új típusú betűkészlet a Windows grafikus környezetével együtt terjedt, annak szerves részét képezte, de lehetőség volt arra is, hogy szükség esetén a „rendszerbeli” betűkészlet-gyűjteményt külön beszerzett betűkészletekkel egészítsék ki. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 6 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 A karakterkódolás is kezdett megszilárdulni. A helyi kódlapok sokfélesége ellenére egyre fontosabbá váltak az egyetemes nemzetközi kódolási szabványok. Közülük leginkább kettőt érdemes megemlíteni: a fokozatosan kidolgozott tucatnyi részből álló ISO/IEC 8859-et és az ISO/IEC 10646-ot. Az előbbi azt határozta meg, hogyan kódolják a legtöbb európai írásrendszerhez szükséges karaktereket, egyenként 256 kódot tartalmazó kódlapokban; az utóbbi pedig sokszorosára növelte az egész számok halmazát, amelyek karakterkódként használhatók – ez a halmaz több mint kétmilliárd eleművé vált! Ennek nagy része mindmáig kihasználatlan, a halmaz kódjaival jelenleg mindössze közel 140 ezer karakter van kódolva... Ezzel párhuzamosan egy másik, nem nemzetközi karakterkódolási szabvány is létrejött: az Unicode. Ezt is a karakterkódok halmazának bővítésére szánták. Vázlatát 1988-ban készítették el, 1991 elején megalapították a Unicode Consortium-ot, ősszel pedig megjelent az Unicode-szabvány első kötete, amely szerint 65536 egész szám lehet karakterkód, 0-tól 65535-ig. Nem sokkal később az ISO/IEC 10646 és az Unicode szabványok kidolgozói megállapodtak a koordinált munkában; így a két szabványt összehangolták (és ma is összehangolják), szinkronizálják, ezért a karakterkódolásuk azóta teljesen azonossá vált, noha mindkét szabvány célja és funkciói sajátosak maradtak. Különféle okok és bizonyos követelmények miatt a ténylegesen használható kódok összesített száma – amelyet általában kódtérnek neveznek – jelentősen csökkent, és jelenleg valamivel meghaladja az 1,1 milliót; ezek közül, mint említettük, mintegy 140 ezer kódot, vagyis körülbelül 12,5 százalékot rendeltek már karakterekhez. A két szabvány összekapcsolt rendszerét általában unikódnak nevezik. Az elnevezés találó: arra utal, hogy törekednek az összes számítógépen használt karakter kódolásának egységesítésére, arra, hogy az világszerte egységes legyen. Az említett karakterkódolási szabványok egyetemesek, az információtechnológia igényeire irányulnak – nem kizárólag IBM PC típusú számítógépekhez vagy azok grafikus felületéhez készültek. A különféle típusú és rendeltetésű számítógépekhez, illetve operációs rendszerekhez szánt számítógépes betűkészletek kidolgozásakor azonban igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben betartani az e szabványok által meghatározott karakterkódolást, mert ez hasznos: az egységes karakterkódolás biztosítja, hogy az írott, írásjelekkel közvetített információ pontosan legyen elküldve, fogadva és megjelenítve, függetlenül a használt hardver- vagy szoftvereszközöktől. A Microsoft szoftvergyártó, amely megalkotta, fejlesztette és terjesztette a Windows grafikus felületet – amely olyan gyorsan fejlődött, hogy egy idő után képletesen szólva bekebelezte a DOS operációs rendszert, és maga is operációs rendszerré vált –, a vele együtt terjesztett vektoros betűkészletekhez saját, egyenként 256 karakterkódot tartalmazó kódlapokat használt. Ezek saját elnevezéseket kaptak, de csak a kódok szabad részében, vagyis a 128-tól 255-ig terjedő kódok karakterekhez rendelésében különböztek egymástól és a DOS kódlapjaitól. Az ASCII által szabályozott állandó részhalmaz szintén változatlan maradt (egyébként az ISO/IEC 8859 valamennyi részében és az unikódban is változatlan). A Windows első verzióival BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 7 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 kezdték használni az 1252-es számmal jelölt kódlapot (code page 1252). Később röviden CP-1252-nek, Windows-1252-nek, illetve egyszerűen Latin 1-nek is nevezték. Később egyre több kódlap jelent meg, és velük együtt a kódolt karakterek száma is növekedett; ezek latin és más ábécékre egyaránt épültek. Annak hangsúlyozására, hogy ezek nem DOS-, hanem a Windows környezethez készült kódlapok, olykor ANSI-kódlapoknak nevezték őket, mivel az első közülük, a CP-1252 eredeti változata az Amerikai Nemzeti Szabványügyi Intézet (American National Standards Institute, ANSI) által kidolgozott kódlaptervezet első változatára épült. Ez a tervezet később ISO/IEC 8859-1 kódlappá fejlődött, az ANSI elnevezés azonban mégis meghonosodott a Microsoft belső terminológiájában, és a Windows kódlapok gyűjtőnevévé vált. Hozzá kell tenni, hogy a DOS operációs rendszerhez készült kódlapoknak is volt közös, gyűjtőnevük: OEM. A kódlapok, mint már többször említettük, olyan karakterkódolási sémák, amelyek meghatározzák, hogy melyik karakterhez milyen kódot – legfeljebb 255-ös egész számot – kell rendelni. A kód – a karakter számítógépes rendszerbeli digitális azonosítója, felismerésének konvencionális jele – nagyjából olyan, mint egy rádióállomás hívójele vagy egy litván állampolgár személyi száma. Az angol nyelvű számítástechnikai szakirodalomban a kódot ma találóan megalkotott szóval codepoint néven szokás említeni (néha code point alakban írják), utalva arra, hogy a kódhalmaz egyik pontjáról, annak egyik számáról van szó. Mindazonáltal hangsúlyozni kell, hogy a kód nem a karakter valamiféle immanens, annak „belsejében” rejlő tulajdonsága – a karakterhez szabadon, valamilyen megállapodás alapján választják ki és rendelik hozzá. Ezért ugyanaz a karakter, ha különböző kódlapokba és/vagy különböző kódolási szabványokba tartozik, elvileg eltérő kódokat kaphat, bár ez nem kívánatos, és kerülendő. Kódokra nemcsak azért van szükség, hogy számítógépes betűkészletekben kódolják a karaktereket; elsősorban arra szolgálnak, hogy az írásjelekkel kifejezett információ összehangoltan keringhessen a számítógépes rendszeren belül, és hogy az információt küldő és fogadó különféle szoftveres és hardveres számítógép-összetevők változatlanul megőrizzék azt, ne torzítsák el, és ne alakítsák véletlenszerű jelek áramlásává, vagyis információs zajjá, entrópiává. Ahogy a számítógépek fejlődtek, és lehetővé vált a 255-nél sokszor nagyobb egész számok kódként való használata, a kódlapok jelentősége némileg csökkent. Az Unicode-ban, a kódtér nagymértékű kibővítésére szolgáló szabványban már nem használják a kódlap fogalmát; a karakterek rendeltetésükhöz és használatukhoz kapcsolódó más csoportjait különböztetik meg, ezeket írásrendszereknek nevezik, a kódtér részeit pedig gyakrabban blokkoknak. A Microsoft azonban következetesen ragaszkodik az úgynevezett visszafelé kompatibilitás (más szóval történeti kompatibilitás) elvéhez: arra törekszik, hogy az új, modern Windows-verziók által vezérelt számítógépeken a régi, korábban használt programok is működhessenek. Ezért a jelenlegi Windows-verziók kétféle karakterkódolást támogatnak BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 8 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 kódolást: egyrészt az újszerűt, amely kompatibilis a Unicode-dal, másrészt a régit, amely megfelel a korábban létrehozott ANSI-kódlapoknak. Az említett információáramlást a számítógépen belül a rendszerkönyvtárakban található programfunkció-készlet vezérli Windows API (API – az angol Application Programming Interface rövidítése), és a karakterekkel, illetve azok sorozataival való munkát szolgáló számos funkciójának két változata van: az A az ANSI-kódokkal kódolt karakterekhez, a W (angolul wide) pedig az Unicode-kódú karakterekhez és azok sorozataihoz készült. Mivel a különféle kódlapokon egy-egy jelhez rendelt ANSI-kódok és az Unicode által hozzárendelt kód között egyértelmű megfelelés van, könnyű az egyik kódolási rendszerről a másikra váltani „mindkét irányban” – csupán azt kell tudni, melyik ANSI-kódlappal történik az átalakítás. A jeleket szükség esetén ANSI-kódokká kódolják át a rendszer bizonyos belső sajátosságai, valamint a még mindig előforduló régi alkalmazások miatt, amelyek nem ismerik fel a 255-nél nagyobb kódokat. A modern szövegszerkesztő alkalmazások rendszerint hosszú (angolul wide) kódokkal kódolt karaktereket kezelnek. A karakterek Unicode-kódolása mára szabvánnyá vált. A vektoros betűtípusok meghonosodásával a helyes litván helyesírás biztosítottá vált. Ez szintén a litván számítástechnikusok érdeme. Az az időszak, amikor a hagyományos írógépeket kiszorító számítógépek egyre nagyobb számban jelentek meg filológusaink íróasztalain, nagyjából egybeesett a grafikus felület első változatainak elterjedésével Windows. Igaz, ez a felület csak az újabb, legalább Intel 80386 processzorral, VGA szabványú videoadapterrel (videokártyával) és monitorral rendelkező számítógépeken működött megfelelően és hasznosan, de a filológusok akkoriban korántsem mind ilyen számítógépet szereztek be. Ahogy változtak a Windows változatai, a számítógép hardverével (az úgynevezett műszaki felszereléssel) szemben támasztott követelmények egyre nőttek, vagy pontosabban fordítva: a hardver lehetőségeinek bővülése teremtette meg az új, továbbfejlesztett grafikus Windows-verziók megjelenésének feltételeit. Az említett időszakban már terjedni kezdett a Windows 3.1, valamivel később pedig a Windows 3.11 változat, és már rendelkezésre álltak az összes litván betűt tartalmazó vektoros betűtípusok. Elsőként a Fotonijos által készített TimesLT betűtípust kell megemlíteni, amely igen elterjedt volt, és a litvánok sokáig használták. Betűinek rajza a rendkívül népszerű Times betűcsaládot utánozta. Hamarosan a TimesLT más betűcsaládokat utánzó betűrajzú megfelelői is megjelentek; ezek a litván betűket szintén ugyanúgy kódolták, mint a TimesLT. E betűtípusokban a jeleket már a litván és lett számítástechnikusok által akkoriban kidolgozott, nagyratörő nevű közös kódlap szerint kódolták: BalticRIM, azaz „balti perem” vagy „balti gyűrű”… Természetesen az is szép volt, hogy nevében váratlanul visszaköszönt az akkori, az informatikai ügyeket felügyelő Hírközlési és Informatikai Minisztérium rövidítése. E kódlap ANSI-részében összegyűjtötték a Balti-tenger körüli országok többségének írásához szükséges, de az ASCII-részben nem szereplő karaktereket. Köztük természetesen ott voltak a mi kilenc sajátos, kettős betűink is. A Windows-95 PE verziójától kezdve (PE az angol BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 9 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 Pan European rövidítése) a Microsoft ezt a kódlapot gyakorlatilag a balti országok számára készült Windows-1257 kódlapként vezette be (nevezték Windows Baltic, CP1257, CP1257 BalticRIM stb. néven is). Ez a litván betűket és a balti országok összes karakterét ugyanazokkal a kódokkal kódolja, amelyek a TimesLT és az ezt a kódolást követő más betűtípusok révén Litvániában már meghonosodtak. Így alakult ki és terjedt el a Baltijos žiedas („balti gyűrű”) elnevezéshez asszociációkat keltő karakterkészlet; ez még két kódlapba került be: a DOS akkori operációs rendszer 775-ös kódlapjába, majd később, 1998-ban, az ISO/IEC 8859 nemzetközi szabvány tizenharmadik részébe (ISO/IEC 8859-13:1998 Information technology – 8-bit single-byte coded graphic character sets – Part 13: Latin alphabet No. 7), amelyet nem hivatalosan gyakran szintén BalticRIM, Baltic RIM vagy Baltic Rim néven emlegetnek. A karakterkészlet azonos, a kódolás pedig – az idézőjelek és az aposztróf kódjait leszámítva – lényegében csak a Windows-1257 és az ISO/IEC 8859-13 között egyezik meg; a 775-ös OEM-kódlap kódolása jelentősen eltér. A vektoros számítógépes betűtípusok alapvetően megváltoztatták a számítógépen készített szöveges dokumentumok megjelenését. Egyre jobban különböztek az írógéppel készített dokumentumoktól, vagyis a gépiratoktól, és mindinkább hasonlítottak a nyomdákban, sokszorosító eljárással előállított nyomtatványokra. A betűformák kialakítására használt vektoros számítógépes grafika lehetővé tette, hogy igény, elképzelés vagy kívánság szerint széles tartományban változtassák a betűméretet (a fokozatot) anélkül, hogy a körvonalak egyáltalán torzultak volna; megfelelő vektoros betűkészlet birtokában az is lehetővé vált, hogy bármilyen méretű betűk vastagságát (az őket alkotó vonások szélességét) módosítsák, a kívánt betűket dőlt formában jelenítsék meg, továbbá a betűk és a sorok közötti térközökkel is dolgozzanak. A számítógépen készített dokumentumok kifejező, nyomdai jellegű megjelenése tetszett az embereknek, a filológusoknak is, ezért a számítógépes írás fő eszközévé szinte azonnal az Microsoft által forgalmazott Microsoft Office irodai programcsomag egyik összetevője, a szövegszerkesztő Microsoft Word vált, és az a mai napig is az, mivel a vektoros betűtípusok említett lehetőségeit viszonylag könnyen lehet gyakorlati célra felhasználni benne. Még ma is vannak filológusok, akiket nem lehet meggyőzni arról, hogy a teszteket nemcsak a Word programmal lehet megírni, és hogy bizonyos esetekben célszerűbb lenne más szoftvereszközökkel készíteni őket. A megdönthetetlen érv: a Worddal lesz a legszebb… A számítógépes betűtípusok litván betűi, és ezzel együtt a litván szöveg helyes, a jelenlegi helyesírási normákat nem sértő írásának lehetősége kielégítette és ma is kielégíti a dokumentumokat készítő intézmények, valamint azon emberek gyakorlati igényeit, akiknek a szakmai tevékenységében az írás annak szerves, sőt gyakran központi része. Egy írónak, újságírónak, irodalomkritikusnak, forgatókönyvírónak vagy hasonló szakmájú embernek ez a lehetőség gyakran elegendő; többnyire nincs is szüksége másra. A filológusok, különösen a nyelvészek azonban írásos munkáikban nemcsak a litván ábécé megszokott betűit használják, hanem sok egyéb jelet és mindenféle más karaktert is, olykor BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 10 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 még nagyon sajátos és szokatlan jeleket is. Magától értetődik, hogy a korábban használt írógépek nem tudták kinyomtatni ezeket a különleges jeleket, ezért a filológiai szövegek gépirataiba rendszerint kézzel írták be őket. A gépirat többnyire (talán a disszertációk és néhány más jellegű, írógéppel lemásolt mű kivételével) csak a szöveg köztes változata volt, afféle segédeszköz, a szöveg végleges grafikai formáját pedig a nyomdában nyerte el, ahol a gépirat alapján teljes egészében újraszedték fémbetűkkel. Ezek választéka jóval nagyobb volt, mint amennyit az írógép jelkészlete felölelt. A nyomda többnyire talált olyan fémbetűket, amelyek a kézzel beírt különleges jeleknek is megfeleltek; ha pedig nem, vagy külön, megrendelésre elkészíttette őket, vagy arra kérte a szerzőt, hogy cserélje ki az adott jelet egy másik, rendelkezésre álló jelre. Amikor az írógépről a számítógépre tértek át, és a filológusok látták, hogy a számítógépen jóval több és sokkal változatosabb jelet lehet a szövegbe illeszteni, mint amennyi az írógépben volt, azt kezdték kívánni, hogy szövegeikben minden számukra szükséges jelet használhassanak – mindenféle jelet. Az ilyen kívánságokat megvalósítani sem lehetetlen, sem különösebben bonyolult nem volt: elég volt valamilyen módon, akár autodidakta módon, további, eredetileg hiányzó jeleket illeszteni a megfelelő betűcsalád meglévő Times betűtípusába. Találtak is erre alkalmas módszereket és eszközöket. Miután pedig gyakorlati példával igazolták, hogy ilyen lehetőség létezik, és a számítógép jelkészlete elvileg tetszés szerint bővíthető és kiegészíthető, a kívánságok és a kívánt különleges jelek száma csaknem exponenciálisan növekedni kezdett... Így kezdődött a számítógépes betűtípusok módosításának különös gyakorlata, amely nem egy éven át tartott. A filológusok munkáihoz, különösen a nyelvészet különböző területein, szükséges különleges jelek több csoportra oszthatók. A következőket érdemes megemlíteni: 1) a litván ékezetes betűk. Ezekre egyébként nem csupán a filológusok tudományos munkáihoz van szükség, hanem más területek írásos anyagaihoz is – tankönyvekhez és egyéb oktatási irodalomhoz, különféle szótárakhoz, kézikönyvekhez stb. A nagy- és kisbetűket is számítva összesen 68 ékezetes litván betű van. A szokásos litván ábécé egyet sem tartalmaz, néhányuk azonban más országok ábécéiben megtalálható. 2) a litván nyelvészek által korábban és ma is használt fonetikai átírási jelek. A litván nyelvészek a nyelvjárási beszéd lejegyzéséhez leggyakrabban nem a nemzetközi fonetikai ábécé (TFA, angolul International Phonetic Alphabet, IPA) jeleit használják, hanem egy sajátos fonetikus írásmódot, amelynek gyökerei az úgynevezett koppenhágai átírásig nyúlnak vissza, és amelyet Jurgis Gerulis (németül Georg Gerullis) alkalmazott a litván nyelvjárásokra, majd Aleksas Girdenis részletezett és egészített ki. 3) az írott örökség közzétételéhez szükséges különleges jelek. A régi litván írásbeliségben számos olyan írásjel található, amely nem került be a mai litván ábécébe. Ám idézéskor BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 11 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 az írott örökségből szokás ezeket a jeleket – ha technikailag lehetséges – eredeti formájukban helyreállítani és megjeleníteni. Egyes nyelvészek, például Vincas Urbutis professzor, meglehetősen aprólékosan viszonyultak ehhez. 4) a történeti nyelvtani, balti és indoeurópai nyelvészeti munkákhoz szükséges különleges jelek. Ezek többnyire különféle ábécék (latin, görög, cirill) betűi, kiegészítve különféle sajátos segédjelekkel. A filológusok munkáinak végső célja korábban is, és többnyire ma is, a nyomtatott forma volt: egy munka akkor tekinthető teljesen befejezettnek, amikor könyvként vagy valamely kiadványban megjelent cikként lát napvilágot. Amíg a nyomdák hagyományos módon állították elő a nyomtatványokat – fémbetűkkel újraszedték a szöveget, majd oldalakat tördeltek belőle (megszerkesztették), és a megfelelő sorrendbe, ívbe rendezett oldalakból öntötték a nyomóformákat –, addig a nyomdának szánt szövegnek, még ha számítógépen készítették és nyomtatták is ki, lényegében ugyanolyan státusza volt, mint korábban a gépiratnak. Ezért a benne nyomtatásban szereplő, nem pedig kézzel beírt különleges jelek is csupán esztétikai vagy sajátos értelemben vett presztízskérdést jelentettek – a nyomda úgyis a saját betűivel szedte újra őket. Más szóval a különleges jeleket továbbra is be lehetett írni kézzel – ez a nyomtatványon nem látszott. Az utolsó évtized közepe táján azonban a helyzet alapvetően megváltozott: mivel a fejlettebb betűtípusok és a lézernyomtatók már lehetővé tették, hogy a hagyományos nyomdatechnikai minőséget megközelítő nyomatok készüljenek, a nyomdák elkezdtek lemondani a nyomtatványok „fémes” újraszedéséről, és közvetlenül a számítógéppel kinyomtatott oldalakból kezdték előállítani a nyomóformákat. A tördelés a változás idején már nem a nyomdák, hanem a kiadók és a könyvkiadásban dolgozók feladata lett; a nyomdák kész, kinyomtatott oldalakat kívántak átvenni. Eleinte speciális fóliákra (írásvetítő-fóliákra) kellett kinyomtatni az oldalakat, később már elegendő volt virtuális nyomtatóval (egy erre szolgáló programmal) PDF-formátumú fájlba nyomtatni. A hiányzó különleges jelet vagy annak valamely elemét, például a hanglejtést jelölő kis jelet, elvileg még kézzel is be lehetett írni az oldal fóliájára, a PDF-fájlban azonban erre már nem volt lehetőség. Az így kézzel beírt vagy kiegészített betűk és jelek bekerültek a teljes példányszámba, minden egyes nyomtatott példányban láthatók voltak, és a többi jeltől elütve rontották a nyomtatvány összképét. Így valamennyi jel – köztük a különlegesek – számítógépen való megléte, amely korábban inkább luxusnak számított, szükségszerűvé vált. Nélkülük többé nem lehetett jó minőségű nyomtatványokat készíteni. Azoknak a nyomtatványoknak az előállítását, amelyekhez nem volt szükség különleges jelekre, az ilyen nyomdatechnikai változások kevésbé érintették. A kiadóknál egyszerűen megjelent a tördelés mint többletfeladat, valamint az azt végző munkatársak, és beszereztek olyan műszaki berendezéseket, amelyekkel jó minőségű nyomdai íveket lehetett készíteni az elkészült tördelésből. A sokféle különleges írásjelre szoruló nyelvészeti kiadványok készítői azonban BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 12 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 A kiadókat ez a törés meglehetősen érzékenyen érintette. A kiadók számítógépein többnyire nem volt meg a legtöbb ilyen írásjel, és nem lehetett tudni, hogy mennyire és melyekre lehet szükség. Ezért némelyikük arra a gondolatra kezdett hajlani, hogy számukra is, akárcsak a nyomdák esetében, jobb és kényelmesebb volna a már készre szerkesztett, tördelésre előkészített nyelvészeti kiadványokat, gyakorlatilag a számítógépes tördelési anyagokat megkapni. Azok pedig, amelyek maguk vállalkoztak a kiadványok tördelésére, ahogy tudták, boldogultak. Ezen okokból a Vilniusi Egyetem Filológiai Karán már nemcsak a nyelvészeti tudományos folyóiratok szakmai, hanem technikai előkészítésével és tördelésével is foglalkozni kezdtek: Kalbotyra és Baltistika. Emellett más kiadványok, néhány nyelvészeti könyv nyomdai előkészítésére is gondolni kezdtek. Vagyis különleges nyelvészeti jelek nélkül egy lépést sem... A litván ékezetes betűkkel kezdték. Igaz, hiányukat korábban már megérezte a Fotonija Kft., amely különféle eszközöket készített a litván helyesírás számítógépes támogatására, és megkezdte az első számítógépes szótárak összeállítását. Módosított néhány DOS-kódlapot litván betűkkel, ékezetes litván betűket és a szótárakhoz szükséges fonetikai átírási jeleket illesztve beléjük (így jött létre a 776., 777. és 778. kódlap). Nagyon népszerűvé vált, és sokan hosszú ideig használták a Fotonijos TimesLT betűkészletének TimesLTAccented nevű változatát is, amely ékezetes litván betűket és természetesen a szótárakhoz szükséges átírási jeleket is tartalmazott. A litván ábécé ékezet nélküli betűi a TimesLTAccented betűkészletben ugyanazokat a kódokat kapták, mint a TimesLT betűkészletben, vagyis a Windows-1257 kódlap kódjait, az ékezetes betűket pedig az ANSI-részbe illesztették, más peremkarakterek helyére, így „kisajátították” azok kódjait. Emiatt a TimesLTAccented betűkészlettel előkészített ékezetes litván szöveg jelentősen különbözött az ékezet nélküli változattól: az ékezetes betűk mind más kódot kaptak, mint ékezet nélküli megfelelőik, és az ilyen szöveget sem a helyesírás-ellenőrző, sem a szótagolást és elválasztást végző programok nem tudták kezelni. Ez nyilvánvaló akadályt jelentett a nyelvészeti szövegek számítógépes kiadásában. Ezért más módszert kezdtek keresni az ékezetes szövegek előállítására. Az ötletet, őszintén szólva, maga a MS Word adta, amelyben a félkövér (angolul bold) és dőlt (angolul italic) szövegrészeket a betűtípusok megváltoztatásával hozzák létre. A karakterkódok ezekben a betűtípusokban nem változnak, a karakterek rajza, grafikai megjelenése viszont igen. Ez sem a helyesírás-ellenőrzést, sem az automatikus elválasztást nem zavarja. Így született az ötlet, hogy a betűtípus megváltoztatásával az ékezetes betű helyettesíthetné az ékezet nélkülit, és fordítva. Az elgondolást meg is valósították: elkészült a Times betűcsalád LT-Times nevű módosítása, amely mind a négy stilisztikai változatot magában foglalta: a normál álló, a normál dőlt, a félkövér álló és a félkövér dőlt változatot. A betűket a Windows-1257 kódlap szerint kódolták, ezért a TimesLT betűtípussal szedett szövegek is megfelelően jelentek meg. Néhány kiegészítő jelhez a Windows-1257 nem definiált ANSI-kódjait rendelték. A legfontosabb azonban az volt, hogy a négytagú LT-Times családhoz BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 13 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 még három, pontosan ilyen családot adtak hozzá bővített elnevezéssel: LT-Times-GR, LT-Times-AK és LT-Times-CF. A GR kiegészítés itt a gravisz ékezetjelre, az AK az éles ékezetre, a CF pedig a cirkumflexre utal. A megfelelő nevű betűtípusokban minden olyan litván betűhöz hozzáadták és fölérajzolták az adott ékezetet, amely viselheti azt. Így létrejött egy 16 betűtípusból álló család, amely lehetővé tette a betűk ékezetességének megváltoztatását, éppúgy, ahogy a félkövérségük vagy dőltségük változtatható. Ez megkönnyítette egy már megszedett szöveg ékezetekkel való ellátását, illetve az ékezetes szöveg egyetlen művelettel ékezetlenné alakítását, az egyik ékezet másikra cserélését és így tovább. Az ilyen ékezethasználat egyáltalán nem akadályozza a helyesírás-ellenőrzést vagy a szavak automatikus elválasztását, mert az ezekre szolgáló segédprogramok nem is érzékelik. És nem is fogják érzékelni: az ékezetes és ékezet nélküli betűk valójában csak rajzukban, a képernyőn látható vagy kinyomtatott vizuális alakjukban különböznek, a számítógép belsejében ugyanazok, ugyanazok a kódok fejezik ki őket. Pontosabban fogalmazva az ékezetjelölés itt nem magának a szövegnek, hanem annak bizonyos programokban, például a MS Wordben vagy tördelőprogramokban történő megjelenítésének a kérdése, hasonlóan a karakterek formázásához. Mindez alkalmas és meglehetősen kényelmes volt nyelvészeti művek előkészítésére és kiadására. Például az ékezetjelölés miatt nem kellett semmit változtatni a számítógép billentyűzetén, mert a szöveget az MS Word karakterformázó eszközeivel ékezetezték, amelyeket házi készítésű, VBA-alkalmazásokon (szkripteken) alapuló eszközökkel egészítettek ki. Többek között ez az ékezetjelölési mód némileg emlékeztetett a nyelvtudományokban alkalmazott felfogásra, amely szerint a hangsúly és a hanglejtés nem a hangok, hanem a szótagok tulajdonságai vagy jegyei, nem keverendők össze a hangokkal, és külön, szupraszegmentális szinthez tartoznak. E felfogás szerint a hangsúlyt és a hanglejtést jelölő jeleket nem a szöveghez rendelik, hanem egy másik, gyakorlatilag formázási szintre emelik át, ahol csupán a hangsúlyos szótag középpontját jelölő betű fölé helyezik őket. A hangsúlyozott és a hangsúlyozatlan szöveg betűi egyaránt ugyanazok a számítógép „belsejében”, és egyformán vannak kódolva. A széles körben elterjedt és gyakran használt hangsúlyos betűk kifejezés nem egészen pontos, mert a betűk a hangok grafikai megfelelői, tehát a fent említett felfogást következetesen alkalmazva sok esetben inkább hangsúlyos szótagokról kellene beszélni. Sajnos a számítógépes írásban és nyomtatásban nincsenek olyan eszközök, amelyek lehetővé tennék, hogy a hangsúlyosságot éppen a szótagokhoz, ne pedig az egyes betűkhöz kapcsolják. Az ismertetett ékezetjel-megjelenítési mód, amely az akkori „papíralapú” kiadáshoz megfelelt, egy komoly hátránnyal is járt: mivel a hangsúlyjelölést a formázási szintre emelték, elvileg nem lehetett olyan helyen megjeleníteni, ahol nem volt formázás! Más szóval, a hangsúlyjelölést egyáltalán nem lehetett úgynevezett egyszerű (angolul plane) szövegben megjeleníteni. Ezért a nyomtatott kiadványok előkészítésén kívül senki számára nem volt megfelelő ez az ékezetjelölési mód. Gyakorlati alkalmazási területe valóban szűk és korlátozott volt. A szerkesztő 16 LT-Times betűtípusából pedig csupán négy volt teljes értékű, egyetlen BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 14 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 családi betűtípusok – azok, amelyekben valamennyi litván betű ékezet nélküli volt. A másik 12 betűtípus tulajdonképpen a négy betűtípus segédmódosulata volt, amelyeket az ékezetek ábrázolásának ismertetett módjára szántak. Egyébként ez utóbbiak figyelmen kívül hagyták a terület egyik legnagyobb tabuját – az ASCII-rész érintetlenségét: az ékezetjeleket a szabványos karakterkészletbe tartozó, ASCII-kódokkal kódolt egyszerű a, e, i, o, u, l, m, n, r betűk fölé is beillesztették... Hasonlóképpen állították össze a kiadáshoz szükséges egyéb speciális nyelvészeti jelek készleteit, pontosabban az e készletekhez tartozó betűtípusokat is: egyetlen, kiinduló betűtípusba kerültek a készlet alapkarakterei, változataikat pedig, kiegészítve segédjelekkel, diakritikus jelekkel stb., a készlet többi betűtípusába helyezték. Minden ilyen speciális jelhez rendszerint külön betűtípust rendeltek. A rendszertelen, esetleges, egyébként nagyon ritka vagy egyszerűen különös speciális jeleket, amelyek egyik készletbe sem illettek bele, külön segéd-betűtípusba tették, amelyet gyakran Varia néven emlegettek. Az idő múltával egyre több ilyen Varia jött létre, a neveket ki kellett egészíteni és változtatni, és hamarosan szokássá vált, hogy szinte minden nagyobb nyelvészeti műhöz vagy kiadványhoz készítsenek egy hasonló segéd-betűtípust. A hangsúlyos betűkkel szinte egy időben a számítógépen a litván nyelvészek által használt fonetikai átírási jelek is hiányozni kezdtek. Ezekre természetesen mind a Kalbotyra, mind a Baltistika területén szükség volt, de az igény mégis rendszertelen volt, csak időnként merült fel, ezért meg lehetett lenni segéd-betűtípusokkal, minden kötet számára külön Varia készítve. E folyóiratok kiadása, amely 1990 után rövid időre megtorpant, 1993–1994-ben újraindult, és ismét lendületbe jött. 1994 végére és 1995-re már sem kézzel rajzolt ékezetjelek, sem más kézzel beírt karakterek nem szerepeltek bennük. Körülbelül ugyanebben az időben a néhai Aleksas Girdenis professzor, az itt ismertetett dolgok közül soknak az ösztönzője, támogatója és valódi spiritus movens-e, szülőnyelvjárása átírt szövegeinek könyvét készítette elő nyomtatásra, és amikor a munka a végéhez közeledett, felmerült a kérdés: hogyan lehetne kiadni, tördelni és kinyomtatni? A munkában rengeteg olyan nyelvjárási átírási jelet használtak, amilyen egyetlen számítógépen sem volt megtalálható; a könyv szövegének nagy része kizárólag ezekből állt. Ilyen szöveget ne is ajánlj a kiadóknak! Különleges betűtípuskészletet kellett készíteni, amely lehetővé tette a szükséges nyelvjárási átírási jelek megjelenítését. A könyv szerzőjének vázlatai és szóbeli leírásai alapján elkészültek a jelek vektoros rajzai, a kódokat pedig saját belátás szerint, „tabuk nélkül” választották ki, mind az ANSI-, mind az ASCII-tartományból. Így jött létre az alapvető fonetikai átírási jeleket tartalmazó betűtípus. Másolatainak módosításával az alapjelekhez kiegészítő jeleket, diakritikusokat illesztettek, amelyek mind a jellel jelölt hang kiejtésének egy-egy más árnyalatát fejezték ki. Nyolc számítógépes betűtípusból álló, fonetikai átírási jeleket tartalmazó készlet jött létre, és mindegyik betűtípus más árnyalatokat fejezett ki. Mivel a professzor anyanyelvjárása BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 15 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 a žemaitoké volt, és a könyvbe értelemszerűen az ő lejegyzésében átírt, a szülőföldje környékéről származó beszédminták kerültek, a jelkészlet a Zemtra nevet kapta – a Žemaitiška transkripcija (žemaitai átírás) elnevezés kezdőszavaiból. Ezt és a korábban ismertetett LT-Times betűtípuskészletet használva összeállították és tördelték a žemaitai átírt szövegeinek könyvét, majd átadták a kiadónak, amely 1996-ban Taip šneka tirkšliškiai címmel kiadta. Mindez megmutatta, hogy a számítógép használata valóban nagy és rugalmas lehetőségeket kínál a könyvek nyomdai előkészítéséhez. Egy ilyen könyv kiadása a „fémes” nyomtatási technológiával rendkívül nehéz problémákat okozott volna, és aligha lett volna egyáltalán lehetséges: valószínűleg szűkíteni kellett volna az átírási jelek készletét, a beszéd átírását a nyomda lehetőségeihez igazítva; most viszont a könyv jeleit és azok változatosságát a szerző elképzeléséhez és választásához lehetett igazítani. Más szóval, a jeleket már az igényekhez lehetett igazítani, olyan jeleket biztosítva, amilyenekre csak szükség volt. Korábban az igényeket kellett a rendelkezésre álló jelekhez igazítani. Feltételezhető, hogy A. Girdenis gondosan összeállított, átírt szövegeket tartalmazó könyve ösztönzést és példát adott más nyelvjárások, nyelvjárási alcsoportok és beszédváltozatok szövegeit bemutató hasonló könyvek készítéséhez is. Egyre több nyelvész vállalkozott ilyen munkára, és aktívan bekapcsolódott a Litván Nyelvi Intézet is. A fonetikai átírással írásban rögzített élőbeszéd-példák földrajzi köre gyorsan bővült, Litvánia különböző régióit is magában foglalva, és a néprajzi északi žemaitai beszéd átírására kialakított Zemtra készlet jelei már nem voltak elegendők, legalábbis nem mindegyikük felelt meg minden esetben. A Zemtros karaktereit más, saját készítésű betűtípusok karaktereivel kombinálva valahogy boldogulni lehetett, de ez kényelmetlen volt. A Litván Nyelvi Intézet saját betűtípusokat alkotott a nyelvjárások átírására és egyéb célokra szolgáló jelekkel (TimesDialect0 – TimesDialect2, Alt, Altt és kt.), az egyetemen pedig újabb és újabb kiegészítő Varia... betűtípusok készültek. Röviden, világossá vált, hogy más, fonetikai átírásra szánt betűtípuskészletre van szükség – olyanra, amelynek jeleivel bármely litván nyelvjárás vagy beszédváltozat fonetikai sajátosságai kifejezhetők. A. Girdenis professzor J. Gerulis átírását választotta az új nyelvjárási írásjelek készletének alapjául, kiegészítette azt, és egyértelműen meghatározta, hogyan kell kinéznie az egyes fonetikai jeleknek. E jelek vektoros rajzait – ismét saját belátása szerint, „tabuk nélkül” választott kódokkal társítva – tíz betűtípusba rendezték; ezeket 0-tól 9-ig terjedő megkülönböztető számokkal jelölték, az egész készlet pedig a Fontra nevet kapta, a Fonetinė transkripcija (fonetikai átírás) elnevezés kezdőszavainak összevonásával. A Fontra lényegében a Zemtros valamennyi jelét magában foglalta, és további, más régiók beszédének kifejezéséhez szükséges jelekkel is rendelkezett. Ez a készlet nagyban megkönnyítette a már lendületben lévő nyelvjárási szövegkönyvek és egyéb nyelvészeti kiadványok előkészítését és kiadását. 1998-ban a Kalbotyra folyóiratban (47. köt., 1. füzet, 107–121. o.) megjelent egy cikk, amely ismertette, hogyan készült a Fontra, mire szolgál, mi a jeleinek rendeltetése és milyen használati sajátosságai vannak. Miután kiszorította a Zemtrą, BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 16 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 A Fontra hosszú időre, csaknem egy évtizedre meghonosodott – 2004–2005-ig, amikor aztán egy modern, alapjaiban más Palemonas kezdte kiszorítani. Az ezredforduló végére és az új évezred kezdetére jelentősen megnőtt a fonetikus írással, átírási jelekkel nyomtatott könyvek száma, egymás után kezdték kiadni őket, és ebben alighanem a Fontrának is szerepe volt. Egyébként A. Girdenis professzor nagyon kedvelte a Fontrát, a fonetikus írás sikeres eszközének tartotta, amely leginkább az átírt nyelvjárási szövegek nyomtatására alkalmas; azt akarta, hogy az általa előkészített szövegeket éppen ezzel nyomtassák. A Palemonast A. Girdenis nem kedvelte... Ezért a professzor szerkesztésében 2008-ban megjelent második nyelvjárási szöveggyűjtemény, a Žemaičių dzūkai, Fontrával készült, noha akkorra azt már sok helyütt a Palemonas váltotta fel. Csak a harmadik žemaitiai szöveggyűjteményt, a Šiaurės žemaičių Skuodo zonát, amely már a professzor halála után (†2011) jelent meg, tanítványai konvertálták Palemonasra... 2013-ban nyomtatták ki. A lingvisztikai munkákhoz szükséges speciális jeleket megjelenítő betűkészletek harmadik, az előző kettőhöz hasonlóan összeállított, IndoBalt nevű együttese az indoeurópai nyelvészet, a baltisztika és a történeti grammatika műveiben előforduló sajátos írásjegyekhez és szimbólumokhoz készült. Jelentősen megkönnyítette a Kalbotyra és a Baltistikos szövegeinek előkészítését, és más nyelvészeti munkák kiadásánál is használták. E három említett betűkészlet – LT-Times, Fontra és IndoBalt – birtokában a Vilniusi Egyetem Filológiai Karán már nem érezték hiányát a nyelvészeti munkákhoz szükséges speciális jeleknek, különösen, hogy szükség esetén könnyen lehetett készíteni egy kiegészítő betűkészletet, egy újabb Varia... A Filológiai Kar akkoriban alig adott ki írásos örökséget; ezzel lényegében a Litván Nyelvi Intézet foglalkozott, így az örökség sajátos írásjegyeivel kapcsolatos problémák is az ő vállára nehezedtek. Ezeket hasonlóképpen oldották meg: elkészítették a szükséges jeleket tartalmazó betűkészleteket. A szükség diktálta „házi” betűkészlet-készítés gyakorlata – amely a nem is oly régi szovjet időkből jól ismert „csináld magad” szemléletre emlékeztetett – viszonylag sikeressé tette a számítógépek terjedése nyomán megváltozó nyomdatechnika által támasztott kihívások kezelését a nyelvészeti szakirodalom előkészítése és kiadása során. Lehetővé vált szinte bármilyen tipográfiai összetettségű nyelvészeti mű elkészítése és kiadása. Ám hátrányok is kezdtek megmutatkozni: egyre több lett a házi készítésű betűkészlet, nőtt a speciális jelek összlétszáma, a jelek megkettőződtek, ismétlődtek... A folyamatosan bővülő betűkészlet- és jelállomány nyomon követése és kezelése egyre nehezebbé vált. Lassult a szövegszedés: a billentyűzeten egyszerűen nem volt elég billentyű az összes jelhez, gyakran az egyre vastagabb jeltáblázat-gyűjteményben kellett keresgélni valamilyen különlegesebb írásjegy után... Különösen problémás volt a házi készítésű, „speciális rendeltetésű” betűkészleteket használó szövegek átvitele és továbbítása egyik számítógépről a másikra. Hiszen az kellett hozzá, hogy a számítógépre telepítve legyen az átadott szövegben használt összes betűkészlet. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 17 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 A szövegben használt betűkészleteknek tehát a számítógépen is rendelkezésre kellett állniuk. Ez valójában azt jelentette, hogy az előkészített vagy még készülő szöveget, azaz a számítógépes dokumentum fájlját az abban használt betűkészletekkel együtt kellett elküldeni, ami nem volt jó megoldás: ki akarna néhány, olykor akár egy tucatnyi ismeretlen eredetű és minőségű, nem hitelesített betűkészletet telepíteni a számítógépére csak azért, hogy egy-két dokumentumot helyesen olvashasson? Eközben bővültek a számítógépes hálózatok, az internet egyre több funkciót kínált és egyre messzebbre elért, megjelentek mind adathordozón terjesztett, mind internetes elektronikus szótárak, valamivel később pedig elektronikus könyvek. A nyomtatott formában megjelenő hagyományos kiadványok mellett elektronikus változatok is kezdtek készülni. A nyelvészeti kiadványok is ebbe az irányba indultak. A hagyományos kiadáshoz teljesen megfelelő, szabad, „tabuk nélküli” kódolású, házi készítésű, specializált betűkészletek pedig egyre nagyobb és rendkívül nehezen leküzdhető akadállyá váltak. A szövegekkel való munkára szolgáló szoftverek is átalakultak. A legnépszerűbb és a filológusok számára legmegszokottabb íróeszköz, a Microsoft Word, nyolcadik verziójától kezdve – amelyet inkább Word 97 néven ismertek – lehetővé tette a 255-nél jóval több karaktert tartalmazó számítógépes betűkészletek használatát: az akkorra már megszilárdult és tekintélyre szert tett Unicode előírásai szerint ezekben több száz, sőt több ezer karakter is lehetett. Az önállóan összeállított készletek betűkészletei ilyenek nem voltak, de a nagyméretű betűkészletek kibontakozó lehetőségei vonzónak tűntek. Hiszen egyetlen ilyen betűkészletbe beleférhetett volna a filológusok munkájához szükséges összes speciális jel! Még a különféle ábécék egyszerű, hagyományos betűinek és változataiknak is maradt volna hely, hiszen egy ilyen formátumú betűkészletbe – bár annak is vannak határai – több mint 65,5 ezer különböző karakter helyezhető. Ezt a lehetőséget az ezredforduló táján az Adobe cég új, nyomtatványok tördelésére szolgáló programja, az InDesign is reálisabbá tette: ez ugyancsak támogatta a Unicode szerinti karakterkódolást és az azon alapuló betűkészleteket (a korábban használt tördelőprogram, az Adobe PageMaker valamennyi változata – az utolsó, hetedik verzió kivételével, amely már az InDesign megjelenése után került kiadásra, és hamar el is tűnt – csak az ANSI-típusú kódokat ismerte el). Az összes, nyelvészethez szükséges jelet tartalmazó betűkészlet ötletét az is előmozdította, hogy a számítógépen átírt nyelvjárási szövegeket nemcsak könyvekben kezdték kiadni, hanem számítógépes tárolókban és adatbázisokban is gyűjtötték: a fonetikus átírási jeleket tartalmazó betűkészletek sokasága és változatossága kezdett zűrzavarossá válni, a jelek szabad kódolása pedig, őszintén szólva, káoszhoz vezetett. Ez természetesen korlátozta a jelkészletek bővítésének lehetőségeit, és kétségeket ébresztett azok működőképességével és hasznával kapcsolatban. Röviden: mindenütt érezhető volt az igény egy új, többfunkciós, vagyis nyomtatáshoz, internethez és adatbázisokhoz egyaránt alkalmas betűkészletre. A Litván Nyelvi Állami Bizottság kezdeményezte egy ilyen betűkészlet létrehozását. 2002 őszén tartotta első munkaülését az új betűkészlet megalkotására általa létrehozott munkacsoport. 2006 őszén pedig, az Infobalt 2006 kiállítás idején, elkészült és ellenőrzésen esett át az, amely lényegében már 2004 óta könyvek BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 18 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 A kiadáshoz használt új betűtípust, a Palemonast, bemutatták a nagyközönségnek. A Palemonast megalkotó csoport emellett összeállította és 2005-ben kiadta a Lituanistinis šriftas Palemonas című könyvet is, amelynek nagyobbik részét konkrét műszaki információk teszik ki: a mintabetűk szerint csoportosított jelkészlet-listák, minden jel unikódos nevének és kódolásának megadásával, valamint az egyes jelek gyors megtalálását segítő ábrák. A Palemonas alighanem az egyetlen ilyen részletesen dokumentált litván számítógépes betűtípus. A Palemonas kidolgozása közben, 2003 körül megjelent az első riválisa: a Fotonijos által készített, azonos formátumú kereskedelmi betűtípus, az Aistika; nyilvánosan az első litván számítógépes betűtípusként mutatták be. Bár ezen azért el lehet gondolkodni (vajon a korábban terjesztett, ugyanattól a Fotonijostól származó TimesLT ir TimesLTAccented tényleg nem volt litván?), az Aistika mindenképpen az első valóban sikeres munka volt ezen a területen: a litván karaktereket – nemcsak a szokásosakat, hanem a speciálisak jelentős részét is – modern, unikódos kódolású betűtípusban valósította meg. Az Aistika a Fotonijos egyéb termékeihez, az általa terjesztett számítógépes szótárakhoz készült, ugyanakkor lehetővé tette a szabványos és az ékezetes litván, illetve orosz betűk minőségi szedését, továbbá görög karaktereket, számos átírási jelet és egyéb szimbólumokat is tartalmazott. Az Aistika azonban sem tartalmazta a filológiai kiadványokhoz szükséges összes jelet. Ezért a Palemonas az Aistika megjelenése után is szükséges maradt, annál is inkább, mert ingyenes, szabadon terjeszthető betűtípusként tervezték, és mindmáig az is maradt. A két unikódos betűtípus kompatibilis egymással, és az összes ékezetes betű – még azoké is, amelyeknek nincs unikódos kódja – összehangolt kódolást kapott. Így az egyikükkel szedett egyszerű és ékezetes litván szöveg a másikban is megjeleníthető torzulás nélkül. A Palemonas létrehozásával alapvetően megoldódott a nyelvészeti és litván filológiai munkákhoz szükséges speciális karakterek problémája. Beérkezett: 2019. 12. 15. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 19 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 MIELŐTT MÉG LÉTEZETT VOLNA A PALEMONAS: SZÁMÍTÓGÉPEK, LITVÁN GRAFÉMÁK ÉS BETŰTÍPUSOK Összefoglaló A cikk bemutatja azokat a nehézségeket, amelyeket a 20. század utolsó évtizedében kellett leküzdeni a litván nyelvészeti tárgyú filológiai kiadványok készítésekor, amelyek a szabványos litván ábécén túlmutató speciális grafémákat tartalmaztak, abban az időszakban, amikor a számítógépes szedés megjelenésével a szedéstechnológia radikális átalakuláson ment keresztül. Kiemelt figyelmet kap a grafikus felület jelentősége és az általa megnyitott lehetőségek az IBM PC-típusú számítógépeken, valamint az ezekkel együtt megjelent vektorgrafikus betűtípusok. A tárgyalt témák közé tartoznak az akkoriban használatos karakterkódolási rendszerek és a litván ábécé helyzete ezekben. A cikk fő témája azonban a litván filológiában használt speciális nyelvészeti karakterek (a szabványos litván ábécé betűin túl) és a hozzájuk kapcsolódó műszaki kihívások. A tárgyalt témák között szerepelnek a Vilniusi Egyetem Bölcsészettudományi Karán házilag készített speciális számítógépes betűtípusok és betűkészlet-gyűjtemények, amelyeket a Baltistica és a Kalbotyra című folyóiratok kiadásához, valamint litván nyelvjárások fonetikusan átírt szövegeit, a litván hangsúlyozás (szótaghangsúly) jelöléseit, az úgynevezett „gerulisi” fonetikus ábécét (azaz a koppenhágai transzliterációs és fonetikai átírási rendszeren alapuló, Gerulis Jurgis neves tudós által a litván nyelvjárások kutatásába bevezetett fonetikai átírási rendszert), továbbá az ilyen kiadványokhoz szükséges, az akkori szabványos számítógépes betűtípusokban nem elérhető egyéb karaktereket tartalmazó nyelvészeti könyvekhez használtak. El kell ismerni, hogy e házilag készített betűtípusok felhasználási területe meglehetősen szűk volt, és papíralapú nyelvészeti kiadványok készítésére korlátozódott; ezért ezek a betűkészletek nem jelentettek univerzális információcsere-eszközt, ami hátrányt jelentett a szabványos betűtípusokkal szemben. A nem univerzális jellegből és e magánkészítésű betűtípus-változatok elterjedéséből fakadó nehézségekről is szó esik; a probléma különösen akkor került előtérbe, amikor a nyelvészeti szövegeket interneten kellett közzétenni, majd rendezhető és kereshető adatbázisokba összeállítani. E nehézségek és az ezekből fakadó új igények jelentik a fő indokot egy modern, univerzális számítógépes betűtípus létrehozására, amely magában foglalja a nyelvészeti szövegekhez szükséges összes grafémát, különösen a litván nyelvészetben használtakat. BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204 PETRAS SKIRMANTAS. Kol nebuvo Palemono: kompiuteriai, lietuviški rašmenys ir šriftai | 20 doi.org/10.35321/bkalba.2019.92.09 KULCSSZAVAK: betűtípus, a nyelvészet speciális karakterei, kódolás, karakterkészlet, kódlap, kódolási szabványok, ASCII, ANSI, Unicode, ékezetjelölés írásban, fonetikai átírás PETRAS SKIRMANTAS Litván Nyelvi Intézet Petro Vileišio utca 5., LT-10308 Vilnius [email protected] BENDRINĖ KALBA 92 (2019) www.bendrinekalba.lt ISSN 2351-7204