Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija

DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ Litván Nyelvi Intézet ORCID-azonosító: https://orcid.org/0000-0002-7570-9132 KUTATÁSI TERÜLETEK: számítógépes nyelvészet, a litván nyelv szintaxisa és morfológiája. DOI: https://doi.org/10.35321/bkalba.2024.97.10 IRÁNYÍTÁS VAGY HOZZÁCSATOLÁS: A BIRTOKOS ESETTEL KIFEJEZETT NEMEGYEZTETŐ JELZŐ ÉS A NÉVUTÓS SZERKEZET KULCSSZAVAK: szintaktikai viszonyok, irányítás, hozzácsatolás, birtokos eset, nem egyeztetett jelző, névutós szerkezet. ÖSSZEFOGLALÓ A cikk áttekinti a szakirodalomban bemutatott alárendelő viszonyra vonatkozó értelmezéseket. Részletesebben vizsgálja más szerzők véleményét az irányítási és hozzácsatolási viszonyokról, különösen a vitatott esetekben. A szerző figyelmet fordít a főnév birtokos esetének a jelzett szóhoz való viszonyára, amikor az nem egyeztetett jelzőként szerepel. Külön tárgyalja ezzel az esettel kapcsolatban az irányítás és a hozzácsatolás eseteit, továbbá a névutós szerkezetek szintaktikai viszonyainak kérdését is. ÖSSZEFOGLALÓ A cikk áttekinti a szakirodalomban a szókapcsolatok alárendelő viszonyairól bemutatott értékeléseket. Részletesebben vizsgálja más szerzők véleményét az irányítás és a hozzácsatlakozás viszonyáról, különösen a vitatott esetekben. A szerző felhívja a figyelmet a főszó és a főnév genitivusi esetű, egyeztetés nélküli jelzője közötti kapcsolatra, továbbá tárgyalja a főnév genitivusának irányítási és hozzácsatlakozási eseteit. A prepozíciós szerkezeteket is külön tárgyalja az irányítás és a hozzácsatlakozás szempontjából. BEVEZETÉS A nyelv számítógépes feldolgozása során olykor problémát okoznak a nyelvtanokban ugyanazon nyelvi jelenségre adott eltérő értékelések. A Lietuvių kalbos gramatikos informacinės sistemos (LIGIS) szintaktikai részének kidolgozásakor kiderült, hogy a nyelvtanokban és a különféle szintaktikai munkákban egyes szintaktikai viszonyok eseteit eltérően értékelik. A „gram- DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamas pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 209 matikákban és a szintaxis különféle munkáiban egyes szintaktikai viszonyok eseteit eltérően értékelik. Itt az egyeztetés nélküli jelző és a jelzett szó közötti kapcsolatot szeretnénk alaposabban megvizsgálni. Meglehetősen szokásos ezt irányításnak tekinteni, a litván nyelv számítógépes feldolgozásakor azonban ez eléggé kényelmetlen ténynek bizonyult. A litván szintaxis számítógépes feldolgozásakor figyelembe vesszük a valenciakutatásokat, amelyek „a szavak általános kapcsolódási lehetőségeire irányulnak, és a szavak szintaktikai (vö. labai geras pasiūlymas, de nem *labai pasiūlymas), valamint logikai-szemantikai vagy lexikai kapcsolódási lehetőségeit is tükrözik, vö. Tėvo kepurė kabojo ant vinies, de nem *Vaiko smalsumas kabojo ant vinies” (Babickienė, Venckutė 2013: 169). Mintudvalomás szerint a valencia a szó jelentésének meghatározó tulajdonsága: bizonyos számú szabad helyet nyit meg, amelyeket a mondatban (vagy szókapcsolatban) meghatározott jelentésű szavak és azok alakjai, illetve megfelelőik töltenek be (pl.: Sližienė 1994: 16; Vaičiulytė-Semėnienė 2023: 182). A valenciaszótárak és a szavak valenciájáról szóló egyéb munkák segítségével megállapítható az igék (pl.: Sližienė 1994, 1998, 2004), a melléknevek (pl., Vaičiulytė-Semėnienė 2001), valamint egyes származékos főnevek (pl., Vaičiulytė-Semėnienė 2023) irányítása, de ezek nem jelzik, hogy az egyeztetés nélküli jelző irányított lenne. A nyelv számítógépes feldolgozásakor egyes szavak (főnevek, határozószók, számnevek) irányítása szemantikai jegyeik alapján megállapítható, az irányított, egyeztetés nélküli jelző azonban semmilyen, a számítógép számára hozzáférhető eszközzel nem azonosítható. Ezért e cikk célja az egyeztetés nélküli jelző és a jelzett szó közötti kapcsolat alaposabb vizsgálata, vagyis annak mérlegelése, hogy irányításról vagy hozzácsatlakozásról van-e szó; továbbá a prepozíciós szerkezetek szintaktikai viszonyaira való figyelemfelhívás, valamint annak megjelölése, hogy milyen megoldást követünk a Lietuvių kalbos gramatikos informacinėje sistemoje. A cikk kritikai elemzés, deduktív módszerrel készült. 1. A SZINTAKTIKAI VISZONYOK TÍPUSAI KÜLÖNFÉLE PUBLIKÁCIÓKBAN A mondatot alkotó szavak közötti kapcsolatok tárgyalásakor rendszerint jelentésbeli és szintaktikai viszonyokat különböztetünk meg; az utóbbiaknak általában két fő típusát különítjük el, például: A mondatot alkotó szavak bizonyos kapcsolatban állnak egymással. A szavak közötti viszonyokat rendszerint két csoportra osztják: 1) belső, vagyis jelentésbeli viszonyokra, és 2) külső (formai), vagyis grammatikai (szintaktikai) viszonyokra. A szavak közötti belső viszonyok objektív, természetes módon fennálló kapcsolatok. <...> A hagyományos nyelvtudományban 210 BENDRINĖ KALBA | 97 A külső (formális) kapcsolatot grammatikai kapcsolatnak nevezzük. A nyelvészetben gyakran a szintaktikai kapcsolatok kifejezést használják rá. A szintaktikai kapcsolatoknak két típusa lehet: 1) mellérendelő; 2) alárendelő1 (Aliyeva 2014: 41–42). Talán az alárendelő kapcsolatok váltják ki a legtöbb ellentmondásos véleményt. A litván szintaxisban a kapcsolat formális kifejezése alapján általában az alárendelés három módját különböztetik meg: egyeztetés, kormányzás és hozzátapadás (lásd Babickienė, Venckutė 2013: 171). Úgy tűnik, az egyeztetéssel kapcsolatban nem merülnek fel jelentősebb nézeteltérések. Ezt a kapcsolatot a szakirodalom különböző helyein nagyon hasonlóan határozzák meg: „Egyeztetésnek nevezzük az alárendelt szóalaknak a fő szóalakhoz való, morfológiai kategória szerinti igazítását. Az alárendelt szó egyeztetett alakja megkapja a főalakra jellemző eset-, szám- és nemkategória-jelölőket” (Ambrazas 1986: 8); „Egyeztetésnek nevezzük az alárendelt tag alakjának a fő tag alakjához való igazodását” (LKG 1976: 11); „Az egyeztetés olyan alárendelési mód, amelyben a fő szó neme, száma és esete meghatározza az alárendelt szó megfelelő alakját” (ŽS). Talán csak a legújabb, a nyugati nyelvészetre támaszkodó munkák kérdőjelezik meg az eset szerinti egyeztetést; egyértelműnek csak a szám és a nem szerinti egyeztetést tekintik (Holvoet 2009: 110). Például a noriu skanaus pyrago „finom süteményt szeretnék” példát tárgyalva Axel Holvoet megjegyzi, hogy az összetevők elmélete szerint azt állítanák: az esetet a teljes összetevő kapja meg, a skanaus pyrago „finom sütemény” szerkezet: „A függőségi nyelvtanban logikus azt feltételezni, hogy a melléknév esetjelölését a főnévtől kapja, az pedig az igétől. Az összetevős struktúrára épülő szintaxisban azt állítanák, hogy a skanaus pyrago összetevőt alkot, amely egészként az igétől kapja meg az esetet” (Holvoet 2009: 111). E munka szerzője azonban már korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy a szintaxis leírásának módja vagy a szintaktikai elemzés jellege, amely kiválóan alkalmas egy nyelv szintaktikai szerkezetének bemutatására, nem feltétlenül adja vissza egy másik nyelv szintaktikai sajátosságait (Šveikauskienė 2013). Vitas Labutis is felhívta a figyelmet ezekre a különbségekre, vagyis azt írta, hogy az amerikaiak által kidolgozott frázisnyelvtan alapelve — a nyelv leírása kizárólag a mondat lineáris szerkezetét figyelembe véve, azaz a szó környezetéből kiindulva a szócsoportok összetevőkbe rendezésével — nem alkalmazható a litván nyelvre: „A szigorúan— 1 „Azoknak a szavaknak, amelyek összekapcsolódnak és mondatot alkotnak, valamilyen kapcsolati viszonyban kell állniuk egymással. A szavak közötti viszonyokat általában két részre osztják: 1) belső vagy jelentésbeli viszonyokra és 2) külső (formális), illetve grammatikai (szintaktikai) viszonyokra. A szavak közötti belső viszonyok a természetben fennálló objektív viszonyok. <...> A hagyományos nyelvészetben a külső (formális) kapcsolatot grammatikai kapcsolatnak nevezik. A nyelvészetben gyakran szintaktikai kapcsolatként említik. A szintaktikai kapcsolat két formában fejeződik ki: 1) mellérendelő kapcsolatok; 2) alárendelő kapcsolatok” (Aliyeva 2014: 41–42). DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamas pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 211 a grammatikailag kötött szórendű litván nyelv szintaxisában a környezet elve szinte egyáltalán nem alkalmazható” (Labutis 1998: 15). A függőségi nyelvtant, amelynek alapját a valenciaelmélet adja (Tesnière 1959), éppen az európai flektáló nyelvekre dolgozták ki, mivel szerkezetük alapvetően különbözik az angolétól. A függőségi nyelvtan nézőpontjából „<...> a szintaxis feladata nem annyira az, hogy szavakat frázisokba csoportosítson, hanem inkább az, hogy közvetlen kapcsolatokat állapítson meg maguk között a szavak között” (Kay, Gawron, Norvig 1994: 53). A függőségi nyelvtan tehát azért terjedt el, mert a flektáló, szabad szórendű európai nyelvekhez sokkal jobban illett, mint az összetevőkkel dolgozó frázisnyelvtan: Nem véletlen, hogy a függőségi nyelvtan leginkább azon nyelvek kutatóinak körében talált kedvező fogadtatásra, amelyekben viszonylag szabad a szórend, és a frázis fogalma kevésbé tűnik fontosnak, mert a szószerkezet fő tagja és a tőle függő tagok nem mindig ugyanabban a sorrendben helyezkednek el a mondatban, sőt, nem is feltétlenül állnak egymás mellett2 (Kay, Gawron, Norvig 1994: 55). Más országok nyelvészei is írnak arról, hogy a szintaktikai elemzés jellege igen eltérő lehet, és ez a nyelvtől függ. Megjegyzik például, hogy az orosz nyelvben sok mindent az esetek és az igealakok határoznak meg, a szórend is hordozhat némi információt, míg az angolban szinte mindent a szórend dönt el, a főnév- és igealakok változatai pedig csak kevéssé segíthetnek a szintaktikai elemzésben (Henisz-Dostert, Macdonald, Zarechnak 1979: 116). Az angolban a szóvégek alapján csak nagyon ritkán állapíthatók meg szintaktikai kapcsolatok, például: I know Danny and Toni knows me és I know Danny and Toni know me (Winograd 1983: 136). Ezért az elsősorban az angol nyelvre összpontosító elméletek egyáltalán nem számolnak azzal, hogy a szóvégekből információt nyerjenek, holott ezek döntő szerepet játszanak a litván mondatok szintaktikai elemzésekor. A litván szintaxis legújabb munkái azonban nem tekintik a szóvégek által jelzett egyeztetést a szintaktikai kapcsolat három módja egyikének. Olyan modellt fejlesztenek, amely az alárendelő kapcsolat két típusára összpontosít (pl. Holvoet, Judžentis 2003; Holvoet 2009). Ez a modell a szintaktikai kapcsolatok között a komplementálást és a módosítást veszi számításba; az egyeztetést pedig inkább nem szintaktikai, hanem morfoszintaktikai kapcsolatnak, illetve a szintaktikai kapcsolat jelölőjének tekinti. Erről bővebben az 1.3. alfejezet szól majd; most azonban a kormányzást és a hozzátapadást kell tárgyalni, mivel éppen ezekkel kapcsolatban térnek el leginkább a vélemények. 2 „Nem véletlen, hogy a függőségi nyelvtan leginkább azon nyelvek kutatóinak körében talált kedvező fogadtatásra, amelyekben viszonylag szabad a szórend, és a frázis fogalma kevésbé tűnik fontosnak, mert a fő tag és függő tagjai nem mindig ugyanabban a sorrendben, sőt nem is feltétlenül egymás mellett jelennek meg” (Kay, Gawron, Norvig 1994: 55). 212 BENDRINĖ KALBA | 97 1.1. A vonzat leírása Néhány korábbi litván szerző munkájában csak az igére jellemző vonzatosság sajátosságát emelik ki, például: „Az igei szókapcsolatokat általában a vonzott esetek, illetve elöljárószóval álló esetek jellege szerint osztályozzuk” (Grenda 1964: 137). Később más szófajokra jellemző vonzatosságot is részletesebben tárgyalnak: Vonzani különféle szófajú szavak képesek: igék (tüzet rakni, félni a farkastól, szólni a barátjához, érdeklődni a zene iránt, a sátorban ülni, haragudni a bátyjára, átmenni az erdőn, egyetérteni a szomszéddal), főnevek (a kutya harca a farkassal, fületlen fazék, zsák krumpli, faág...), egyes melléknevek és határozószók (vízzel teli, gyermekekhez jóindulatú, abban különlegesek, sok fáradság...), számnevek (száz könyv, két ló, tíz közületek...) <...> (Labutis 1998: 34). A vonzatosság általános meghatározásáról látszólag egyetértés van: „Vonzatosságnak nevezzük azt, amikor a függő szó ragozott alakját (általában egy meghatározott alakot) a fő szó vonzata határozza meg” (Ambrazas 1986: 8); „<...> ha a függő szó alakját a főtag azon sajátossága határozza meg, hogy egy bizonyos esetet vonz, <...> a két tag vonzatos viszonyban áll egymással (Babickienė, Venckutė 2013: 172); „A szavak mondatbeli vonzatossága olyan viszony, amelyben az egyik szó olyan alakot (esetet) kap, amilyet a másik szó jelentésénél fogva megkövetel” (Žiugžda 1960: 16); „Vonzatosság esetén az egyik szó olyan alakot kényszerít a másikra, amely arra magára nem jellemző” (Holvoet, Judžentis 2003: 18). Az egyes esetek vonzatosság vagy hozzátapadás szerinti besorolásáról azonban eltérnek a vélemények. Például a helyhatározói esetet Vitas Labutis (1998: 35) az igei vonzatosság leírásakor hozza fel példaként: a sátorban ülni. A háromkötetes Litván nyelvtan (a továbbiakban: LKG) azt írja, hogy „a helyhatározói eset vonzatosságáról csak bizonyos megszorítással lehet beszélni” (LKG 1976: 12), és a helyhatározói esetet tartalmazó igei szókapcsolatokat a hozzátapadásnál tárgyalja. Aldona Paulauskienė pedig azt állítja, hogy „a helyhatározói eset bizonyosan nem vonzott eset, mert jelentése (a határozószóéhoz hasonlóan) egyáltalán nem függ attól az igétől, amellyel szókapcsolatot alkot” (Paulauskienė 2002: 25). Annak bizonyítékaként, hogy a helyhatározói eset nem vonzott, a szerző arra hivatkozik, hogy ha ezt az esetet egy igei szókapcsolatban határozószóval helyettesítjük, például ott, már hozzátapadást kapunk. Az iskolában a mondattani viszonyok megállapítását kérdésfeltevéssel tanítják. Hogy a hol élni? nem vonzatosság, azt a következő mondat mutatja: Aztán szépen és boldo- DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininkų reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 213 gan éltek. A akarni igét azonban nem lehet így használni. *Nagyon akarták – a tárgy nélkül a mondat jelentése nem elég világos, információ hiányzik. A tárgy kiegészítő jelentésének oka a „szó szemantikai elégtelensége” (lásd Vaskelaitė 2009: 81). A élni igéről nem mondható el, hogy szemantikailag elégtelen. A megadott mondat, Aztán szépen és boldogan éltek, teljesen világos. Így az ilyen példák alapján arra lehetne következtetni, hogy az akarni ige vonzza a birtokos esetet, az élni ige viszont nem vonzza a helyhatározói esetet. 1.2. A hozzácsatlakozás leírása A hozzátapadás legprimitívebb meghatározását Narmin Aliyeva adja: „<...> ha két szó között nincs egyeztető vagy vonzatos viszony, akkor hozzátapadásról van szó”3 (Aliyeva 2014: 43). Az LKG szerint hozzátapadásnak „azt a viszonyt nevezzük, amikor a függő tag a főtaghoz kapcsolódik anélkül, hogy azt a főtag megkövetelné; formailag meghatározatlan, és csak logikai kapcsolatban áll a főtaggal” (LKG 1976: 12). Más szerzők is hasonlóan írják le a szavak közötti viszonyt: „<...> a hozzátapadás a függő viszony kifejezésének olyan módja, amelyben a szó vagy annak külön alakja formailag nem jelöli a szintagmatikus viszonyt; azt kizárólag a jelentés alapján állapítjuk meg” (Labutis 1998: 36); „Olyan kapcsolódási mód, amely nem függ össze az alakok változásával (formailag jelöletlen), kizárólag a szavak jelentésbeli kapcsolataira támaszkodik, és nem a főtag vonzatossága (valenciája) szabja meg. Ezzel a móddal rendszerint ragozhatatlan szavak vagy azok különálló ragozhatatlan alakjai kapcsolódnak: határozószók (helyesen írni, nagyon messze, fekete-tarka, késő éjjel), főnévi igenevek (írni kezdett, joga van tanulni, tetszeni vágyás), félparticipiumok (hajnalban kelt fel, lefekvés után hazatért)” (Bučienė 2014: 30). Azt is hozzáteszik, hogy a hozzátapadás „általában gyenge függő kapcsolat” (Bučienė 2014: 31), mivel „a hozzátapadó szó nem szükséges a főtag jelentéséhez (olvasás közben elaludt, hangosan olvas, ébredés után gondoltam rá)” (Bučienė 2014: 31). Egyébként a vonzatosságot is gyengére és erősre osztják, például: Megkülönböztetünk szükséges, vagyis erős vonzatosságot, amikor az igék feltétlenül megkövetelnek egy bizonyos, jelentésüket kiegészítő esetformát, valamint nem szükséges, vagyis gyenge vonzatosságot, amikor az igék számára egy bizonyos esetforma nem szükséges, csupán fakultatív. <...> Az erős és a gyenge vonzatosság, illetve a gyenge vonzatosság és a hozzátapadás közötti éles határ azonban nem vonható meg (LKG 1976: 12). „3 „<...> ha két szó között nincs egyeztető vagy vonzatos viszony, akkor hozzátapadásról van szó” (Aliyeva 2014: 43). 214 BENDRINĖ KALBA | 97 Igaz, A. Paulauskienė felhívja a figyelmet a „irányítás” fogalmának túl tág értelmezésére, és azt állítja, hogy irányításnak csak az erős irányítás eseteit kellene tekinteni, míg a gyenge irányítást véleménye szerint simulásnak kellene nevezni: Világos, hogy a ko?, kam?, ką?, kuo? kérdésekre felelő esetek irányítottak, mert ezeket egyszerűen megköveteli az állítmányi szerepű ige, és bővítmények. De hogyan nevezzük azt a nem tárgyi, hanem határozói viszonyt, amely az ige és az eset között áll fenn? Hiszen a határozót kifejező határozószók simulnak <...>. Amikor maga a főnév nem tárgyat, hanem körülményt jelöl, egyes esetek határozószóvá válnak. És nem az irányított, hanem a simuló esetek válnak határozószóvá, különösen a helyhatározói eset. Talán ezért különböztetnek meg különböző fokú irányítási erősséget (erős és gyenge irányítást). A helyhatározói esetet azonban biztosan nem irányítja semmi, mert jelentése (akárcsak a határozószóé) egyáltalán nem függ attól az igétől, amellyel szerkezetet alkot (Paulauskienė 2002: 25). Lényegében ugyanez a vélemény jelenik meg a legújabb szakirodalomban is: „A gyenge irányítás a szemantikai viszonyok szempontjából már nem irányítás, mivel a függő szó nem követelt” (Judžentis 2022: 148). 1.3. A kapcsolódási viszonyok leírására szolgáló modellek összehasonlítása Amint azt a külföldön kidolgozott szintaktikai elméletek mutatják, ezek nem az irányítás és a simulás, hanem a komplementáció és a módosítás fogalmával dolgoznak. A komplementációt és a módosítást a szintaktikai viszony (szintaktikai függőség) két típusaként különböztetik meg. Ez látható Christina Biava leírásából is, aki 1991-ben az Illinois-i Egyetemen védte meg elméleti és alkalmazott nyelvészeti disszertációját: komplementumoknak nevezi a mondat szavainak jelentését kiegészítő, szükséges elemeket, módosítóknak pedig a mondatban nem szükséges elemeket. További tájékoztatása szerint: „Módosítóként rendszerint határozószók és melléknévi szavak szerepelnek. A komplementumok rendszerint főnevek vagy névmások”4 (Biava 2020). E felfogás alapján a módosításnak magában kellene foglalnia a litván nyelv szintaxisában megkülönböztetett egyeztetést és simulást, míg a komplementáció és a módosítás elkülönítésének fő kritériuma az, hogy a bővítményt megköveteli-e a fej vagy sem. Erre a kritériumra a litván nyelvészeti munkák is utalnak: „A külföldi nyelvészetben a szintaktikai viszonyokat rendszerint egyetlen kritérium, a főtag követelménye vagy annak hiánya alapján határozzák meg és osztályozzák” (Vaskelaitė 2003: 145). 4 „A módosítók jellemzően határozószók és melléknevek. A komplementumok jellemzően főnevek / névmások” (Biava 2020). DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininkų reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 215 A litván nyelv szintaxisának legújabb munkáiban a komplementációt és a módosítást alapul vevő, a kapcsolódási viszonyok leírására szolgáló modellt a litván kapcsolódási viszonyok bemutatására is alkalmazzák: „<...> a szintaktikai viszony (szintaktikai függőség) két típusa különböztethető meg: a komplementáció (ang. complementation) és a módosítás (ang. modification) <...>. A szintaktikai viszonyok ilyen elkülönítése a szintaktikai követelmény alapján is megfogalmazható: a komplementum szintaktikailag megkövetelt bővítmény, a módosító pedig nem megkövetelt” (Holvoet 2009: 72). A módosítást melléknévi és határozószói példákkal szemléltetik: <...> a įdomi melléknév MÓDOSÍTJA a knyga főnevet. <...> Az įdomi knyga szerkezetben a szavak közötti szemantikai viszonyt a įdomi módosító határozza meg; magának a knyga főnévnek a jelentése nem követeli meg a tulajdonság kifejezését, de ha a tulajdonság ki van fejezve, akkor egyértelmű, hogy azt a módosító jelöli. Hasonló viszony figyelhető meg az įdomiai pasakoja szerkezetben, ahol az įdomiai határozószó a mesélést jellemzi, de magának a pasakoti igének a jelentése nem tartalmazza és nem is követeli meg ezt a jellemzést (Holvoet, Judžentis 2003: 14–15). Mielőtt ezt a modellt bevezették volna a litván nyelv szintaxisába, a kapcsolódás három módját, vagyis az egyeztetést, az irányítást és a simulást volt szokás megkülönböztetni; ezek osztályozására – amint az az itt ismertetett egyeztetés-, irányítás- és simulásleírásból is látható, és ahogyan Ramunė Vaskelaitė disszertációja összefoglalja – két kritériumot alkalmaztak: „Az LKG [Lietuvių kalbos gramatikoje] által bemutatott kapcsolódásiviszony-modell két kritériumon alapul: 1) a főtag jelentéséből eredő függő tag megkövetelésének kritériumán; 2) a függő tag formai kifejezésének kritériumán” (Vaskelaitė 2009: 101). A kapcsolódási viszonyok osztályozásának ez a modellje ábrával is szemléltethető (lásd az 1. ábrát). Az egyeztetés és az irányítás közös tulajdonsága (az ábrán zöld szín jelöli), hogy a bővítmény formák révén fejeződik ki. Abban különböznek, hogy irányítás esetén a bővítmény megkövetelt, egyeztetés esetén viszont nem. Az egyeztetés és a simulás közös jellemzője (lila szín jelöli), hogy egyik esetben sem szükséges a bővítmény. Egyeztetéskor azonban a viszony formák révén fejeződik ki, simuláskor pedig nem. A litván nyelv szintaxisának legújabb munkáiban alkalmazott kapcsolódásiviszony-osztályozási modell a kapcsolódás két típusaként a komplementációt és a módosítást határozza meg. Ezt a 2. ábra mutatja be. Felvethető a kérdés, hogy melyik modell alkalmasabb a litván nyelv szintaktikai szerkezetének feltárására. Az angol nyelvben szinte nincsenek ragok, ezért a litván 216 BENDRINĖ KALBA | 97 IRÁNYÍTÁS 1. ÁBRA. A kapcsolódási viszonyok felosztása, amely megkülönbözteti az egyeztetést, az irányítást és a hozzácsatlakozást 2. ÁBRA. A kapcsolódási viszonyok felosztása, amely megkülönbözteti a komplementációt és a módosítást Az angolban sincs jelen a litván nyelvre jellemző főnévi és melléknévi szavak egyeztetése (lásd 2. ábra). Még birtokos vagy többes szám esetén is, amikor a főnév –’s, –s’ vagy –s végződést kap, az azt jelölő melléknév semmilyen végződést nem vesz fel (pl. big dog és big dogs). Az egyeztetés (angolul agreement) kifejezést olykor arra használják, amit egyes litván szintaxissal foglalkozó munkák korrelációnak neveznek (pl. Labutis 1998: 38, DLKG 1997: 478), vagyis az állítmány alakjának a névszóval kifejezett alanyhoz igazodó megválasztására, mint a korábban idézett Danny and Toni know me és Toni knows me példában. „Az ige és névszói alanya közötti kapcsolatot gyakran olyan egyeztetési rendszer jelöli, amelyben a névszó bizonyos alakjai az ige meghatározott alakjaival korrelálnak”5 (Bowers 2001: 25). Az ilyen korreláció nem felel meg a litván szintaxisban használt egyeztetés terminusnak. A litván nyelv akadémiai nyelvtanában 5 „Az ige és névszói alanya közötti kapcsolatot például gyakran olyan egyeztetési rendszer jelöli, amelyben a névszó meghatározott morfológiai alakjai az ige meghatározott alakjaival korrelálnak” (Bowers 2001: 25). DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 217 A nyelvtan megállapítja: „Azok a szavak kapcsolódnak egyeztetéssel, amelyeknek azonos nyelvtani kategóriáik vannak: nemük, számuk és esetük” (LKG 1976: 11). Az angol nyelv szavai közötti szintaktikai kapcsolatok megállapításakor a mondatbeli szórend alapvető jelentőségű. A litván nyelvben a szórendnek szinte semmilyen szintaktikai információtartalma nincs, és a mondat közvetlen szintaktikai kapcsolatait leginkább a szóvégződések jelölik, függetlenül attól, hogy a szavak a mondat mely pozíciójában állnak. Ezért ha a módosítás magában foglalná a hozzácsatlakozást és az egyeztetést, figyelmen kívül hagynánk bizonyos, a végződések által hordozott szintaktikai adatokat, amelyekből látható, hogy melyik szó mivel egyezik, pontosabban amelyek alapján az egyeztetett jelzők megkülönböztethetők a határozóktól. Mindazonáltal a kapcsolódási viszonyoknak az a felosztása sem veti el teljesen az egyeztetés fogalmát, amely a komplementációt és a módosítást tekinti két típusnak. Itt csupán azt javasolják, hogy az egyeztetést ne szintaktikai, hanem morfoszintaktikai kapcsolatnak tekintsék, vagyis egy másik síkra, a morfoszintaxis területére helyezzék át. Más szóval azt javasolják, hogy különböztessék meg a szintaktikai kapcsolatokat a morfoszintaktikai jelenségektől, és ne mossák össze őket (Holvoet, Judžentis 2003: 12), valamint válasszák külön egymástól a „szintaktikai és morfoszintaktikai függőség” fogalmát (Holvoet 2009: 118). Igaz, a morfoszintaxis terminus is csak ezekben a munkákban jelent meg, vagyis azokban, amelyek a komplementáció és a módosítás két kapcsolódási típusának alkalmazását javasolják a litván szintaxisban. A korábbi litván szintaxissal foglalkozó munkák nem említik ezt a terminust. Az új litván szintaxis kapcsolódási viszonyokat bemutató leírásának ösztönzőjét vagy okát, amelyet a Lietuvių kalbos gramatikos darbuose közöltek, talán e sorozat első kötetének, a Sintaksinių ryšių tyrimai című munkának az előszavában találhatjuk: „A sorozat célja, hogy ösztönözze az elméleti litván nyelvtan kérdéseiről folytatott vitákat” (Holvoet, Judžentis 2003: 7). 2. A FŐNÉV BIRTOKOS ESETE Eltérő vélemények hangzanak el a birtokos esettel kifejezett, nem egyeztetett jelzőnek a jelzett szóhoz fűződő kapcsolatáról. Morfológiailag főnév vagy névmás birtokos esetével fejeződik ki, ám a nyelvészek véleménye nem egyezik abban, hogy milyen szintaktikai kapcsolat köti össze őket: egyesek szerint ez vonzatosság, mások szerint kapcsolódás. A cikk két esetet különböztet meg: az egyik esetben a birtokos esetű szó mint alárendelt szó és a főszó (amelyet egy másik főnév fejez ki) közötti viszony vonzatosság, a másikban pedig kapcsolódás. Ezt a megkülönböztetést érvekkel támasztjuk alá. 218 BENDRINĖ KALBA | 97 2.1. A vonzatosság esete V. Labutis a főnevek vonzatosságának példáiként többek között az maišas bulvių és a medžio šaka szókapcsolatokat említi (Labutis 1998: 34), noha az előző bekezdésben jelezte, hogy „<...> a vonzatosság nem olyan tisztán formális módja a szókapcsolatok kifejezésének, mint az egyeztetés. A vonzatosság bizonyos mértékig a ragalak által kifejezett szemantikai és szintaktikai funkcióhoz kötődik, továbbá egyes esetekben nagyobb, máskor kisebb mértékben függ a vonzó szó lexikai jelentésétől” (Labutis 1998: 34). A maišas bulvių szókapcsolatban valóban ez a helyzet: a maišas szó, a befogadóképességet vagy mértéket kifejező többi főnévhez hasonlóan, a birtokos esetet követeli meg bővítményként, ám ez a medžio šaka szókapcsolatról semmiképpen sem mondható el. E szókapcsolat jellemzésére jobban illik a kapcsolódás Bronius Kalinauskas által megfogalmazott meghatározása, például: „A szavak kapcsolása kizárólag jelentésbeli viszonyokon alapuló, az alakok változásától független szókapcsolás” (Kalinauskas 1963: 9). B. Kalinauskas a kapcsolódás egy másik ismérvét is említi: „Egyes nyelvészek az általunk gyenge vonzatosságnak nevezett jelenséget a ragos vagy elöljárós szerkezetek kapcsolódásának tekintik, mivel a vonzott szavak itt már nem az objektumragra jellemző kérdésekre felelnek, hanem a határozóra vagy jelzőre jellemzőkre (mikor történt? – nyáron, milyen gyűrű? – arany stb.)” (Kalinauskas 1972: 4). Ebben az esetben is így van: a medžio szó a jelzői kérdésre felel – milyen? kinek a ága? –, nem pedig arra, hogy minek az ága?, mint a norėti obuolio – mit kívánni? esetében – ez már vonzatosság volna; ahogyan a maišas bulvių – mi zsák?, nem pedig *milyen, kinek a zsákja?* Az LKG a vonzatosságot olyan szókapcsolatokban is felismeri, mint a tėvo knyga, draugo žodžiai, aukso žiedas (LKG 1976: 16), a szintaktikai viszonyok tárgyalásakor (LKG 1976: 16) és a főnévi szerkezetek leírásakor azonban egyaránt hangsúlyozza, hogy bizonyos főnevek esetében a birtokos eset szükséges, lexikai jelentésük bővítményeként követelik meg: A főnév birtokos esetét azok a főnevek vonzzák, amelyek lexikai jelentésük kiegészítéseként követelik meg ezt az esetet. Ide tartoznak a meghatározatlan mennyiséget jelentő főnevek, például: truputis, dalis, mažuma, daugybė; a konkrét vagy elvont főnevek birtokos esetével alkotott szerkezetek; a mennyiség mértékegységeit jelölő főnevek, például: lიტras, metras, kilogramas, tona, sauja, gabalas; az anyagneveket jelentő főnevek birtokos esetével alkotott szerkezetek; az edényeket vagy helyiségeket jelentő főnevek, például: stiklinė, puodelis, maišas, statinė, butelis; a keresett dolgok megnevezését jelentő főnevek birtokos esetével alkotott szerkezetek; az egyforma dolgok csoportját vagy halmazát jelentő főnevek, például: būrys, pulkas, grupė, krūva; valamint a személyeket, állatokat vagy tárgyakat jelentő főnevek birtokos esetével alkotott szerkezetek (LKG: 1976: 202–203). DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamas pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 219 A birtokos esetet melléknevek is vonzhatják, például: mire érdemes? – figyelemre, tiszteletre, valamint mértéket jelentő határozószók, például: sok probléma. A főnév birtokos esetét számnevek is vonzzák: A tizenegytől vienuolikos a tizenkilencig devyniolikos terjedő tőszámnevek, továbbá a tízeseket, százasokat, ezreseket, milliókat stb. jelentő számnevek és valamennyi gyűjtőszámnév – talán csak a vienetą kivételével – a tárgy birtokos esetét vonzza, például: dešimt rublių, vienuolika dienų, šimtas mokinių, tūkstantis gyventojų, ketvertas arklių. Ezekben a szerkezetekben a birtokos eset a számnév lexikai jelentésének szükséges kiegészítése. Azt az objektumot jelöli, amelynek mennyiségét a számnév meghatározza (LKG 1976: 15–16). Ha a főnév birtokos esetét a beszéd egy másik része, nem pedig ige vonzza, akkor ez a birtokos esetű szó rendszerint az őt vonzó szó után áll. Ez a szórend gyakran a szókapcsolatok jelentésbeli különbségeit is jelzi: saldainių dėžutė (lehet üres, jelzői viszony) és dėžutė saldainių (szükségképpen cukorkák vannak benne, vonzatosság). Ez a litván nyelv azon igen ritka eseteinek egyike, amikor fontos a szórend. A melléknevek vonzatképességéről szóló egyik forrásban ez áll: „A semlegesnemű melléknévi alakokat nem helyes beilleszteni a melléknévi szerkezetek alaki paradigmájába, mert e melléknévi alak vonzatképességi tulajdonságai többnyire eltérnek a melléknév vonzatképességi tulajdonságaitól” (PŽJ). Ezzel csak részben érthetünk egyet. A melléknevek vonzatossága olyan erős, hogy ez az állítás rájuk nem érvényes, vö.: (a vödör tele van vízzel, és itt mindenütt tele van vízzel, szeméttel. A semlegesnemű pilna alak ugyanazt a birtokos esetet vonzza, mint az alapalakja – a hímnemű egyes számú alanyesetű pilnas. 2.2. A lazítás esete A főnevek birtokos esetével kifejezett, nem egyeztetett jelzői viszonyok megítélése is eltérő. Az LKG, amint arra már utaltunk, ezeket vonzatként kezeli: „Külön csoportot alkotnak azok a főnévi szerkezetek, amelyekben főnevek vagy főnévként használt szavak birtokos esete szerepel, például az apa könyve, a barát szavai, aranygyűrű, az otthonunk. Ezekben a szerkezetekben a főnév által vonzott birtokos eset meghatározott eset” (LKG 1976: 16). A. Paulauskienė ezen csodálkozik: „Érdekes tény, hogy a vonzott szavak közé sorolják a nem egyeztetett jelző értelmező birtokos esetét, amely nem tárgyi, hanem jelzői viszonyokat fejez ki, ráadásul gyakran az egyeztetett melléknevekkel szinonimaként használják (vö. aranygyűrű és aranyból készült gyűrű, rézkapu és rézből készült kapu, esti hírek és esti híradó)” (Paulauskienė 2002: 25). Az ilyen birtokos eset vonzatként való kezelését megkérdőjelezik— 220 BENDRINĖ KALBA | 97 más országok nyelvészei is. Olga Spevak például a „Főnevek valenciája” (Noun Valency) című könyvében ezt írja: „Az anyagot, eredetet, értéket vagy összetételt kifejező birtokos esetet a kormányzó szó jelentése nem követeli meg6 (Spevak 2014: 186). A szerző tehát azt állítja, hogy az olyan szerkezetekben, mint a elefántcsont, elefántcsontból (ahogy az aranygyűrű, aranyból készült gyűrű esetében is), a jelzett szó jelentésének kiegészítéséhez nincs szükség a birtokos esetre.” A vonzatosság kritériumára épülnek a legújabb, a kapcsoló viszonyokkal foglalkozó szakirodalmi munkák is: ez alapján különítik el a vonzatot (komplementálást) és a módosítást (modifikálást): A szerző a szintaktikai viszonyokat a szemantikai viszonyokon alapuló, szintaktikai szintű jelenségként fogja fel, amelyet leggyakrabban morfológiai alakok fejeznek ki. A kapcsolásnak két típusát különbözteti meg: a vonzatot (komplementálást) és a módosítást (modifikálást). Vonzatnak azt a szintaktikai viszonyt nevezi, amelyben az egyik szó jelentése miatt megköveteli a másik szót. Azt a viszonyt pedig, amelyben sem jelentéstani, sem szintaktikai szempontból nem szükséges kiegészítés az adott szóhoz, mégis szintaktikai kapcsolatban áll vele, módosításnak nevezi (Judžentis 2022: 135). Bár itt csupán a kapcsoló viszonyok két típusát különböztetik meg, egyértelműen kimondják, hogy ha a fő szó jelentése nem követel meg bizonyos kiegészítést, akkor a függő szó nem lehet vonzat. A. Paulauskienė közvetlenül is amellett érvel, hogy a vonzatosság kritériuma alapján természetesebb a nem egyeztetett jelző és a jelzett szó kapcsolatát lazításként értelmezni: A a ház teteje szerkezetben a lazító kapcsolat sokkal természetesebb: leszűkíti (mint minden jelzői jelentésű szó) a tető főnév jelentését, megmondja, hogy mihez tartozik (birtokviszony), maga a tető azonban egyáltalán nem igényel ilyen meghatározást. Például: A havas t e t ő csúszós, felmászni veszélyes (Paulauskienė 2002: 25). Más jelzői viszonyok, például az egyeztetett jelző és a jelzett szó kapcsolata sem vonzat, mivel a főnévnek általában nincs szüksége a jelző jelentésére, legyen az egyeztetett vagy nem egyeztetett. Az egyeztetett jelzőről ezt állítják a kapcsoló viszonyok új felosztási modelljét bemutató publikációk is. Az érdekes könyv szókapcsolat egyeztetett jelzőjéről például ezt írják: „A főnév jelentése semmiképpen sem követeli meg, hogy ez a tulajdonság kifejezésre jusson; ez a tulajdonság nem szükséges eleme a főnév jelentésének” (Holvoet, Judžentis 2003: 14). Úgy tűnik, nincs ok arra, hogy ugyanezt a tulajdonságot a nem egyeztetett jelző esetében tagadjuk. 6 „Az anyagot, eredetet, árat vagy tartalmat kifejező birtokos eseteket a kormányzó főnevek jelentése nem követeli meg” (Spevak 2014: 186). DAIVA ŠVEKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 221 Az akadémiai nyelvtan szerint a hozzácsatlakozás olyan kapcsolat, amelyben a függő tag úgy kapcsolódik az alaptaghoz, hogy azt ez utóbbi nem kívánja meg; ugyanakkor azt is állítja, hogy a gyakorlatban gyakran olyan kapcsolatot tekintenek hozzácsatlakozásnak, amelyben „az alaptaghoz egy ragozhatatlan forma kapcsolódik” (LKG 1976: 12). A genitivusos főnévi szerkezeteket a vonzatosság eseteiként értelmezi, de itt is példákat hoz ragozott alakok hozzácsatlakozására. Például azt írja, hogy a hozzácsatlakozás leginkább a határozószókra jellemző, majd hozzáteszi: „Funkciójukat és a főszóhoz való viszonyukat tekintve a határozószóknak a körülmény jelentésű esetek felelnek meg” (LKG 1976: 17). A megadott šią naktį lijo példában a naktį főnév ragozott alak, amely időhatározóként kapcsolódik az igéhez. Az ilyen, körülményjelentésű accusativus lényegében semmiben sem különbözik a nem egyeztetett jelzőként szereplő genitivustól: olyan ragozott alak, amelyet a szószerkezet alaptagja nem kíván meg. A helyhatározót kifejező más esetek, például az inessivus, valamint egyes helyet jelölő szavak instrumentalisai (például: patvoriais, paežere, paupiu) szintén hozzácsatlakoznak, nem pedig vonzatként kapcsolódnak. 3. ELÖLJÁRÓSZÓS SZERKEZETEK Néhol olyan állításokkal találkozhatunk, hogy az esetet az elöljárószó is vonzza. A „Visuotinė lietuvių enciklopedija” szerint: „A litván nyelvben az esetformákat leggyakrabban igék (például: matau namus, noriu duonos), elöljárószók (például: prie lango, per jūrą) vonzzák” (VLEₑ). A. Holvoetas is beszél az elöljárószók vonzatosságáról: „<…> az elöljárószós szerkezetek a legjellegzetesebb példái az esetvonzatnak” (Holvoet 2009: 115). Már jóval korábbi forrásokban azonban ez olvasható: „Az elöljárószó <…> vonzatosságának nevezzük azt, amikor a szavakat különféle elöljárószók révén kapcsoljuk az őket vonzó szavakhoz” (Kalinauskas 1961: 33). Az akadémiai litván nyelvtanban ez áll: „Az egy vagy több, önálló lexikai jelentésű, a mondat szerkezetébe illeszkedő, közvetlen szintaktikai kapcsolattal összekapcsolt szót szintaktikai szószerkezetnek nevezzük. <…> A szerkezetet kizárólag önálló lexikai jelentésű szavak alkothatják: igék, főnevek, melléknevek, számnevek, névmások és határozószók” (LKG 1976: 9). Az elöljárószó nem önálló szófaj, csupán viszonyszó, amely a mondatban vagy szószerkezetben jelzi a szavak közötti kapcsolatokat; ezt V. Labutis igen világosan megfogalmazza: „A litván nyelvben <…> a szavak közötti kapcsolatokat elsősorban a szóalakok (különösen az esetek), majd a viszonyszók (elöljárószók és kötőszók), végül pedig a szórend jelzi” (Labutis 1998: 25). V. Labutis nem ért egyet azzal az állí- 222 BENDRINĖ KALBA | 97 tással, hogy az elöljárószó vonzza az esetet: „Ezért nem helyénvaló az esetformával alkotott kapcsolatot egy nem önálló szó, az elöljárószó vonzatosságának nevezni. Ha azt tartjuk, hogy az elöljárószó vonzza az esetet <...>, az elöljárószói vonzat fogalma kétértelművé válik: az ige (vagy más szó) az elöljárószóval álló esetet vonzza, és maga az elöljárószó is „vonzza” ugyanazt az esetet” (Labutis 1998: 35). A Lietuvių kalbos gramatikos informacinėje sistemoje tehát a litván nyelvészetben már régóta meghonosodott álláspontot követjük, miszerint az elöljárószó nem vonzza az esetet. Ha az ige több esetet vonz, mindegyik egyformán szükséges – dovanoti kam? ką? Ha az elöljárószó több esettel is használatos (už – ko?, ką?; po – ko?, ką?, kuo?), a mondatban mindig csak az egyik esettel áll; hogy melyikkel, azt az ige, nem pedig maga az elöljárószó határozza meg. Az elöljárószó és az eset alkotta szerkezet az esethez hasonlóan lehet vonzatként kapcsolódó vagy hozzácsatolt tagja a szószerkezet alaptagjának: ha a szó jelentésének kiegészítéséhez szükséges, akkor vonzat, ha pedig az alaptag nem kívánja meg, de kapcsolódik hozzá, akkor hozzácsatlakozásról van szó. Így a rašo laišką szószerkezetben vonzatosságot látnánk, a rašo į Vilnių szerkezetben pedig hozzácsatlakozást. A VLEₑ-ben az elöljárószó vonzatosságára hozott példák olyan elöljárószós szerkezetek, amelyek lehetnek vonzatok és hozzácsatolt tagok is: a prie lango – Jonas ilgai stovėjo prie lango ir mąstė esetében hozzácsatlakozásról van szó, mert a stovėti ige nem kívánja meg az prie + kilmininkas elöljárószós szerkezetet, vannak azonban olyan szavak, amelyek megkövetelik, például: privažiuoti: automobilis privažiavo prie sankryžos ir sustojo. További példák is hozhatók: az į + galininkas elöljárószós szerkezet a siųsti (siųsti į Vilnių, į Lietuvą, į užsienį) szóhoz hozzácsatolt tagként kapcsolódik, a panardinti (panardinti į vandenį, į alyvą) szó viszont vonzatként kívánja meg stb. KÖVETKEZTETÉSEK 1. A főnév genitivusa, ha közvetlen szintaktikai kapcsolatban áll egy másik főnévvel, lehet annak vonzata, de hozzá is csatlakozhat. Ez az alaptag jelentésétől függ: a mértéket kifejező főnevek, számnevek és néhány más szófaj kiegészítést kívánnak meg, tehát a genitivus vonzat. A nem egyeztetett jelző főneve ugyanúgy nem kívánja meg a genitivust, ahogyan az egyeztetett jelző főneve sem; ezért a genitivusszal kifejezett, nem egyeztetett jelző hozzácsatolt tag. 2. Vannak olyan vélemények, hogy az elöljárószó vonzza az esetet. A litván nyelv szintaxisában azonban már régóta meghonosodott az az álláspont, hogy szintaktikai kapcsolattal csak önálló szófajok kapcsolódhatnak össze. Az elöljárószó viszonyszó, amely pontosabban jelöli az önálló jelentésű szavak közötti kapcsolatot. DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 223 IRODALOM ÉS FORRÁSOK Aliyeva Narmin 2014: A View on the Syntactical Relations. – American Journal of Linguistics 3(2), 41–45. Ambrazas Vytautas 1986: Lietuvių kalbos sakinio sintaksinės ir semantinės struktūros vienetai. – Lietuvių kalbotyros klausimai 25, 4–44. Babickienė Zofija, Venckutė Regina 2013: Kalbos mokslo pagrindai: vadovėlis, Vilnius: Mykolo Romerio universitetas. Balkevičius Jonas 1963: Dabartinės lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Valstybinė politinės ir mokslinės literatūros leidykla. Biava Christina 2020: What is the Difference between Modifier and Complement? Prieiga internete: https://www.quora.com/What-is-the-difference-between-modifier-and-complement. Bowers John 2001: Syntactic Relations. Prieiga internete: https://conf.ling.cornell.edu/bowers/SyntRelCompl.pdf. Bučienė Laimutė 2014: Lietuvių kalbos sintaksė. Teorija ir praktika: mokomoji knyga, Vilnius: Lietuvos edukologijos universiteto leidykla. DLKG 1997: Dabartinės lietuvių kalbos gramatika, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas. Grenda Česys 1964: Dėl veiksmažodinių junginių klasifikacijos. – Lietuvos TSR aukštųjų mokyklų mokslo darbai. Kalbotyra 10, 137–142. Henisz-Dostert Božena, Macdonald Ross R., Zarechnak Michael 1979: Machine Translation. – Trends in Linguistics. Studies and Monographs 11, ed. W. Winterk, Hague, Paris, New York: Mouton Publishers. Holvoет Axel 2009: Bendrosios sintaksės pagrindai, Vilnius: Asociacija „Academia Salensis“. Holvoet Axel, Judžentis Artūras 2003: Sintaksinių ryšių tipai. – Lietuvių kalbos gramatikos darbai 1: Sintaksinių ryšių tyrimai, Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. Judžentis Artūras 2022: Prijungiamasis ryšys sovietų okupacijos laikų lietuvių sintaksės darbuose. – Bendrinė kalba 95, 133–161. Kay Martin, Gawron Mark, Norvig Peter 1994: Verbmobil: A Translation System for Face-to-Face Dialog, Stanford: CSLI. Kalinauskas Bronius 1961: Žodžių junginys kaip sintaksės objektas. – Tarybinė mokykla 5, 31–39. Kalinauskas Bronius 1963: Žodžiai ir žodžių junginiai sakinyje. – Kai kurie gramatikos ir stilistikos klausimai: medžiaga mokytojui, Kaunas: Valstybinė pedagoginės literatūros leidykla. Kalinauskas Bronius 1972: Lietuvių kalbos žodžių junginių sintaksė: mokymo priemonė, Vilnius: Valstybinis pedagoginis institutas. Labutis Vitas 1998: Lietuvių kalbos sintaksė, Vilnius: Vilniaus universiteto leidykla. 224 BENDRINĖ KALBA | 97 LIGIS – A litván nyelv grammatikájának információs rendszere. Hozzáférés az interneten: https://ligis.lki.lt. LKG 1976: Lietuvių kalbos gramatika 3, Vilnius: Mokslas. P a u l a u s k i e n ė A l d o n a 2002: A szintaxis és a morfológia különválasztása a 20. századi nyelvtudományban. – Nyelvtanulmányok 3, 23–26. PŽJ – Csatlakozó szókapcsolatok. Online elérhető: https://mokslai.lietuviuzodynas.lt/lietuviu-kalba/prijungiamieji-zodziu-junginiai. S i r t a u t a s V y t a u t a s 1978. Pagrindinių sakinio dalių derinimas, Vilnius: Lietuvos TSR aukštojo ir specialiojo vidurinio mokslo ministerijos Leidybinė redakcinė taryba. S l i ž i e n ė N i j o l ė 1994: Lietuvių kalbos veiksmažodžių junglumo žodynas 1, Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. S l i ž i e n ė N i j o l ė 1998: Lietuvių kalbos veiksmažodžių junglumo žodynas 2(1), Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidykla. S l i ž i e n ė N i j o l ė 2004: Lietuvių kalbos veiksmažodžių junglumo žodynas 2(2), Vilnius: Lietuvių kalbos institutas. S p e v a k O l g a 2014: Noun Valency in Latin. – Noun Valency, ed. O. Spevak, Amsterdam / Philadelphia: John Benjamins Publishing Company, 183–213. Š v e i k a u s k i e n ė D a i v a 2013: A szavak szintaktikai vonzása. – Acta Linguistica Lithuanica 69, 130–153. T e s n i è r e L u c i e n 1959: Éléments de syntaxe structurale, Paris: Klincksieck. V a i č i u l y t ė - S e m ė n i e n ė L o r e t a 2001: A litván melléknevek valenciája: doktori értekezés, Vilnius: Vytautas Magnus Egyetemi Kiadó. V a i č i u l y t ė - S e m ė n i e n ė L o r e t a 2023: „Prie raišūs“, „prieraišumas“ valent­ingumas dabartinėje lietuvių (rašto) kalboje. – Acta Linguistica Lithuanica 88, 181–205. Prieiga internete: https://www.lituanistika.lt/content/103312. V a s k e l a i t ė R a m u n ė 2009: Sintaksinių ryšių modeliai lietuvių kalbos sintaksėje: daktaro disertacija, Kaunas: Vytauto Didžiojo universiteto leidykla. V a s k e l a i t ė R a m u n ė 2003: Lietuvių kalbos daiktavardiniai junginiai sintaksinių ryšių požiūriu. – Acta Linguistica Lithuanica 48, 143–158. VLEe – Egyetemes litván enciklopédia. Hozzáférés az interneten: https://www.vle.lt/straipsnis/valdymas-1/. W i n o g r a d T e r r y 1983: Language as a Cognitive Process 1: Syntax, London: Addison-Wesley Publishing Company. Ž i u g ž d a J u o z a s 1960: Lietuvių kalbos gramatika 2: Sintaksė, Kaunas: Valstybinė pedagoginės literatūros leidykla. ŽS – Szókapcsolatok. Hozzáférés az interneten: http://www.šaltiniai.info/index/details/606. Beérkezett: 2023-12-13 Elfogadva: 2024-11-04 DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 225 DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ IRÁNYÍTÁS VAGY CSATLAKOZÁS: A BIRTOKOS ESET JELZŐT ÉS ELÖLJÁRÓS SZERKEZETET FEJEZ KI Ö s s z e f o g l a l á s A szintaktikai viszonyok legáltalánosabb tárgyalásakor a vélemények általában nem térnek el jelentősen. Mindenki elismeri, hogy az egyeztetés olyan alárendelő viszony, amelyben a függő szó átveszi a fej szó alakjait (nem, szám, eset). Az irányítás meghatározásakor nézeteltérések merülnek fel. A helyhatározói eset irányításáról különböző álláspontok léteznek: egyesek ezt az esetet az irányításról szóló részben példákkal szemléltetik, mások pedig határozottan kijelentik, hogy a helyhatározói eset nem irányítható. A legtöbb publikáció a csatlakozást olyan viszonyként határozza meg, amelyben a függő szó kapcsolódik a fej szóhoz, ám az utóbbinak nincs rá szüksége, és a csatlakozó szó nem szükséges a fej szó jelentéséhez. A nyugati nyelvészetet képviselő vagy ahhoz igazodó munkákban az alárendelés két típusát különböztetik meg: a bővítményi viszonyt és a módosítást. Megnevezésük kritériuma az, hogy a bővítés szükséges-e vagy sem. A bővítés szükségessége a szó szemantikai elégtelenségéből fakad. A litván nyelv szintaxisában három viszonyt különböztetnek meg: az irányítást, az egyeztetést és a csatlakozást. Az alárendelő viszonyokkal kapcsolatos eltérő vélemények miatt a nem egyeztetett jelző és a fej szó közötti viszonyt is különbözőképpen ítélik meg. Hagyományosan irányításnak tekintik, ám a birtokos esetben álló főnév ebben az esetben nem szükséges egy másik szó (főnév) jelentésének kiegészítéséhez. Ezért ha az irányítást olyan viszonyként határozzuk meg, amely követelményt támaszt, akkor csak bizonyos főnevek (mértéket, űrtartalmat jelölők) és a birtokos eset közötti viszonyt kell annak tekinteni; a nem egyeztetett jelző és a fej szó kapcsolatát pedig csatlakozásként kell értékelni. Az elöljárós szerkezet az esetekhez hasonlóan irányítható a fej szó által, illetve kapcsolódhat hozzá; például a -ba/-be + tárgyeset elöljárós szerkezet a vízbe merít szókapcsolatban irányított, a Vilniusba küld szókapcsolatban pedig csatlakozik. Az elöljárószó nem irányíthat esetet, mivel szintaktikailag csak tartalmas szavak kapcsolódhatnak egymáshoz. Ha egy ige több esetet irányít, mindegyik egyformán szükséges, és mindegyik szerepelhet ugyanabban a mondatban – dovanoti ką? (mit adományozni? – tárgyeset) kam? (kinek? – részes eset). Ha egy elöljárószó több esettel is használatos (už – mögött + birtokos eset, for + tárgyeset; po – után + birtokos eset, what + tárgyeset, under + eszközhatározói eset), 226 BENDRINĖ KALBA | 97 mindig csak egyetlen esetben használatos, és azt, hogy melyik eset áll, az ige, nem pedig maga az elöljárószó határozza meg. KULCSSZAVAK: szintaktikai viszonyok, vonzatosság, hozzácsatolás, birtokos eset, nem egyeztetett jelző, elöljárós szerkezetek. DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ Lietuvių kalbos institutas Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected] DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ VONZATOSSÁG VAGY HOZZÁCSATOLÁS: A BIRTOKOS ESETTEL KIFEJEZETT NEM EGYEZTETETT JELZŐ ÉS AZ ELÖLJÁRÓS SZERKEZET Ö s s z e f o g l a l á s A szintaktikai viszonyokat a legáltalánosabb vonásaik alapján tárgyalva a vélemények rendszerint nem térnek el jelentősen. Mindenki elismeri, hogy az egyeztetés olyan alárendelő viszony, amelyben a függő szó felveszi a főszó alakjait (nemét, számát, esetét). A vonzatosság meghatározásakor merülnek fel nézeteltérések. A helyhatározói eset vonzatként való értelmezését illetően eltérő álláspontok vannak: egyes helyeken e rag példáit a vonzatosság tárgyalásánál hozzák fel, másutt határozottan azt állítják, hogy a helyhatározói eset nem lehet vonzat. A hozzácsatolást a legtöbb publikáció olyan viszonyként határozza meg, amelyben a függő tag kapcsolódik a főtaghoz, noha ez utóbbi nem követeli meg, és a hozzácsatolt szó nem szükséges a főtag jelentéséhez. A nyugati nyelvészetet képviselő vagy ahhoz igazodó munkákban az alárendelő viszony két típusát különböztetik meg: a komplementációt és a módosítást. A megkülönböztetés kritériuma az, hogy szükség van-e bővítményre. Bővítményt a szó szemantikai hiányossága tesz szükségessé. A litván nyelv szintaxisában az alárendelés három módját különböztetik meg: vonzatosságot, egyeztetést és hozzácsatolást. Az alárendelő viszonyokat illető nézetkülönbségek mellett a nem egyeztetett jelző és a jelzett szó közötti viszony megítélése is eltérő. Szokásos ezt vonzatosságnak tekinteni, ám a birtokos esetben álló főnév ilyenkor nem szükséges egy másik szó (főnév) jelentésének kiegészítéséhez. Tehát ha a vonzatosságot olyan viszonyként értelmezzük, amelyben követelmény merül fel, akkor csak bizonyos főnevek (mértéket, űrtartalmat jelentők) és a birtokos eset közötti kapcsolatot kellene vonzatosságnak tekintenünk, a nem egyeztetett jelző és a jelzett szó közötti viszonyt pedig hozzácsatolásként kell értékelnünk. DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ. Valdymas ar šliejimas: kilmininku reiškiamas nederinamasis pažyminys ir prielinksninė konstrukcija 227 A névutós szerkezet a ragozott alakhoz hasonlóan kapcsolódhat irányítás vagy hozzátoldás révén az alárendelt szószerkezet tagjához, például az į + galininkas névutós szerkezet a panardinti į vandenį szószerkezetben irányított, míg a siųsti į Vilnių szószerkezetben hozzátoldással kapcsolódik. A litván nyelv szintaxisában abból indulnak ki, hogy a névutó nem irányítja a ragot; szintaktikai viszonyok csak önálló jelentésű szavak között állnak fenn. Ha az ige több ragos alakot irányít, mindegyik egyformán szükséges, és mind szerepelhet ugyanabban a mondatban – kinek ajándékozni? mit? Ha a névutó több raggal is használatos (už – ko?, ką?; po – ko?, ką?, kuo?), a mondatban mindig csak az egyik raggal fordul elő; hogy melyikkel, azt az ige, nem pedig maga a névutó határozza meg. KULCSSZAVAK: szintaktikai viszonyok, irányítás, hozzátoldás, birtokos eset, nem egyeztetett jelző, névutós szerkezetek. DAIVA ŠVEIKAUSKIENĖ Litván Nyelvi Intézet Petro Vileišio g. 5, LT-10308 Vilnius [email protected] 228 BENDRINĖ KALBA | 97