Об одной цлавяно-балто-финской изоглоссе

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI, VI LIETUVOS TSR MOKSLŲ AKADEMIJA EGY SZLÁV–BALTI–FINN IZOGLASSZÉRÓL B. A. LARIN I Az А. Х. Vosztokov szerkesztésében megjelent Oroszországi Nagyorosz Tájszótár tervezetének előszavában ezt olvashatjuk (II—III. o.): „A régi orosz nyelvben a tárgyeset helyett alanyeset használatát találjuk a határozatlan igével. Ez a sajátosság a mai északi tájnyelvben is fennmaradt. Így mondják: руковица снять, сестра проводить, вода налить, река переплыть stb.” Ugyanebben az 1852-es évben P. A. Lavrovszkij azonosította az ilyen szerkezeteket az óorosz írásbeliségben és a korabeli orosz folklórban¹. A későbbi kutatások e két irányban folytatódtak. F. I. Buszlajev² „Az orosz nyelv történeti grammatikája” című művében meghatározta a „cselekvés szükségességét vagy lehetőségét jelölő” infinitívuszi fordulatok funkcióját, és szemléletes példákat gyűjtött össze, 1229-től (Msztyiszlav Davidovics szmolenszki fejedelem Rigával és Gotlanddal kötött szerzőlevele) egészen a „mindmáig használatos tájnyelvi alakokig, például az arhangelszki nyelvjárásban: „выкупить буде права рука”. A XVII. századi közmondásgyűjteményből a következőket idézi: Барашка убить — не душа погубить. Без денег — вода пить. Говорить правда — потерять дружба. Дать ссуда — навек остуда. Любить игра — купить домра. Первая песенка — зардеяся спеть. A Régi orosz költeményekből (Kirsa Danilov gyűjteménye): „Хотя нога изломить, а двери выставить. Где бы Ермаку зима зимовать.” 1 П. А. Лавровский, О языке северных русских летописей, СПБ, 1852, стр. 122—124. 2 F. I. Buszlajev, Az orosz nyelv történeti grammatikája (1. kiadás, 1858; 2. kiadás, 1862, § 196). 87 Azért idéztem ilyen sokat F. I. Buszlajevtől, mert a későbbi orosz szintaktikusok az ő munkáiból indulnak ki, megismétlik példáit, és apránként bővítik az anyagkorpuszt. Vszevolod Miller 1872-es cikkében3 védikus párhuzamot idézett az infinitívusz mellett álló tárgyi alanyesetű szerkezetre: sa asya mahimā na samnaçē (szó szerint: „nagy erejét nem elérni”), és ezzel jelentősen kitágította az ilyen fordulat vizsgálatának kronológiai kereteit. A. Potebnya az „Orosz grammatikai jegyzetekből” című könyvének három oldalán4 még tovább bővítette a kutatás területét, több irányban is. Öt idézetet hozott a középkori belarusz írásbeliségből (a legrégebbi 1387-ből való), valamint egyet a korabeli belarusz népnyelvből, s ezzel megcáfolta a korára megszilárdult — és ma is ismételt — nézetet, amely szerint a jelenség kizárólag az észak-orosz nyelvterületre jellemző. A szerkezet eredetét a nyelvtani fejlődés általa e tanulmányban megindokolt törvényszerűségével hozta összefüggésbe: „a személytelen szerkezetektől a személyesek felé”. A formula régi alakját, Такова правда узяти русину у Ризго и на Гоцком берегѣ, így rekonstruálja: Такова правда [есть] взяти русину…, ahol a правда szót alanynak, a взятии (részes esetű főnév) szót pedig az állítmány tárgyának vagy célhatározójának tekinti. Véleménye szerint a fordulat később személytelenné vált, a правда szó pedig, miközben alakilag alanyesetű maradt, a взятии (immár infinitívuszi) alak melletti közvetlen tárgyként értelmeződött újra. Ezzel a (véleményem szerint vitatható) magyarázattal Potebnya utat nyitott e rejtélyes szintaktikai szerkezet mélyreható történeti elemzésének. A. A. Potebnya munkája után már lehetetlenné vált, hogy a fordulat mai orosz értelmezését visszavetítsük a múltba, vagy hogy a hozzáférhető történetének egészén át változatlannak és egyértelműnek tekintsük. 3 Ez a cikk, amely a kazanyi 4. régészeti kongresszus kérdőívére adott válaszként készült, az 1872-es Moszkvai Egyetemi Értesítő IV. részében jelent meg, majd átdolgozva könyvként is kiadták: „A Szó Igor hadáról című mű áttekintése”, Moszkva, 1877. Megjegyzendő, hogy a szerző a könyvbe nem vette át a védikus párhuzamot, mivel az idézett szerkezet nem tipikus a védikus nyelvre, és abban különbözik az orosztól, hogy a védák korában az infinitívusz még nem kristályosodott ki; sokféle főnévi képzés volt használatban, amelyekben a főnév esetalakja még mindenki számára világos volt. 4 A. A. Potebnya, „Orosz grammatikai jegyzetek”, II, 416–18, Harkov, 2. kiadás, 1888. Mivel sokan még a legutóbbi időkig is észak-orosz jelenségnek tekintik ezt a fordulatot, itt közlöm az A. A. Potebnya által talált belarusz adatokat: 1) Jagelló nagyfejedelem 1387-es okleveléből: „а всякому ми делу и справа ему (Скригалѣ) чинить и его людеи”; 2) A Nyugat-Oroszország okirataiból, I, 352: „Витеблянину вся тарба лицом вернути” (1503); 3) ugyanott, I, 92: „давати им мера меду”; 4) ugyanott: „давати ему полъ мѣры меду, а полтина грошей литовская” (1480); 5) ugyanott, II, 27: „хто корда добудеть на кого, ино рука втяти, а хто кого ранить, ино шия втять” (1507). Újabb példa: „Дать половина Маркова богатыря” (Romanov, „Belarusz gyűjtemény”, III, 338). E. F. Karszkij akadémikus („Belaruszok”, 2. füzet, 1956-os újrakiadás, 163. o., és 3. füzet, 395. o.) további 9 példát talált a XIV–XVI. századi emlékekben, valamint néhányat a népnyelvből. 88 Miután megmagyarázta a „nominativus infinitivusszal” szerkezetet, A. Potebnyának nem okozott nehézséget a régi orosz és a mai nyelvjárási szerkezetek értelmezése, amelyekben надобо (надо), (н)требь áll nominativusszal (не надобо моя дань, 1490; не требь ти молчание „Lexicon palaeoslovenico = graeco = latinum F. Miklosich’a“; mai példa: али сила тебе надоть несчетная). Potebnya elsőként kapcsolta össze ezeket a szerkezeteket az infinitivusi szerkezetekkel, ami mindkettő történeti értelmezését segíti. Véleménye szerint a főnév nominativusa ezekben a szerkezetekben az alany kifejezője volt és maradt, míg az (есть) взяти, (есть) надобо az állítmány. A. V. Popov⁵, aki azt írta: „az ilyen szerkezetek eredete teljesen világos”, valamint D. N. Ovszjanyiko-Kulikovszkij⁶, aki e szerkezetekben a főnévi alakot „ál-nominativusnak” nevezte, Potebnyát követték. Potebnya elméletét A. N. Szobolevszkij⁷ és E. F. Karszkij is elfogadta. Szobolevszkij nem vette figyelembe Buszlajev és Potebnya megjegyzését, miszerint ebben a szerkezetben hímnemű főnevek nominativusa is előfordulhat (знать сова по перью, — знать сокол по полету; ленивой и по платью знать); ehelyett azt állította, hogy a szerkezetben csak egyes számú nőnemű főnevek szerepelhetnek. Potebnyához hasonlóan úgy vélte, hogy ez a szerkezet az elsődleges konstrukció felbomlásának későbbi eredménye: a közvetlen tárgy nominativusának kapcsolata felszólító igével vagy határozói igenévvel (Дай бог ему здоровье и мьзда спасения от бога прияти Пролог 1383; Взявъ у воеводы отписка 1634; соямя рубашка — a Domosztrojban). A. A. Sahmatov egy korai, a novgorodi oklevelek nyelvéről szóló munkájában⁸ a korához képest igen merész feltevést fogalmazott meg; jegyezzük meg, hogy további alátámasztást csak mostanában nyer: „Nagyon valószínű, hogy a XIV. században az élőlényeket jelölő szavak esetében ugyanazt tapasztaljuk, mint a mai nyelvben, de talán a genitivusi alak mellett az = accusativusi esetnek létezhetett olyan egyes és többes számú alakja is, amely megegyezett a nominativus egyes és többes számú alakjával. Ilyen példák: держати тивунъ (2. sz.); тивунъ свой держати (1. és 9. sz.); слати осетрьникъ и медовара (1. és 3. sz.); при осетрьника (6., 7. és 9. sz.); всякий гость пустити (12. sz.) és néhány más példa nem cáfolja ezt, mivel ezek nominativusok is lehetnek, amelyek a várt accusativus helyett az infinitivus hatására állnak, éppen úgy, ahogyan itt is találjuk: вся таль пустити (12. sz.), грамота изрѣзати (12. sz.), та грамота дати ти назад (3. sz.), продати ти дань своя (10. sz.), дати исправа (16. sz.).” Sahmatov elsőként ismerte fel, hogy a hím- és semlegesnemű főnevek nominativusi és accusativusi alakjának azonossága nem szolgálhat alapul, 5 А. В. Попов, Сравнительный синтаксис именительного, винительного и звательного падежа в санскрите, зенде, греческом, латинском, немецком, литовском, латышском и славянских наречиях, „Филологические записки“, 1879, вып. VI, стр. 47. 6 Д. Н. Овсянико-Куликовский, Синтаксис русского языка, 2-е изд., СПБ, 1912, стр. 205, 207 и 202. 7 А. И. Соболевский, Русский исторический синтаксис, литографированное издание, СПБ, 1892—93, стр. 57 сл.—80 сл. 8 А. А. Шахматов, Исследование о языке Новгородских грамот XIII и XIV вв., СПБ, 1884, стр. 202. 89 hogy kizárja annak lehetőségét, hogy a „közvetlen tárgy nominativusa infinitivusszal” szerkezetben hím- és semlegesnemű főnevek is szerepeljenek, ne csak nőneműek (amelyek nominativusi és accusativusi alakja eltér). Sőt, felállította az élőlényeket jelölő főnevek ritkább, a genitivusszal azonos alakú „közvetlen tárgyi nominativusának” külön kategóriáját, amely főként az infinitivus mellett maradt fenn. A Dvinai oklevelek nyelvéről szóló későbbi munkájában9 tovább folytatja e szerkezetek vizsgálatát. Miután e szövegekben az „élőlényeket jelölő nevek” normájának ismerte el, hogy az egyes és többes számú genitivusi alak azonos az accusativusival, hozzáfűzi (129. o. skk.): „jegyezzük meg itt, hogy a конь воронь (а дал… полишестадцать сороковъ бѣлки, а пополонка конь воронь № 90) nem accusativus, hanem nominativus. Ugyanígy nominativus, nem pedig többes számú accusativus az alakja a következőnek: бобры (Се купи… и у стороньнихъ рѣкахъ рыба ловити и бобры бити (108. sz.).” Mint láthatjuk, ezeket a példákat is a „nominativus az accusativus helyett a közvetlen tárgyban” szerkezethez sorolja. Sahmatov világosan különbséget tesz: a) az állítmány személyragos igealak (се купил… а далъ… és hasonlók); ilyen esetekben a többes számú nominativus az accusativus helyett azért jelenik meg, mert „a tárgyas ige, amely a vonzatot irányítja, jelentős távolságra van a vonzott szótól”; b) az állítmány infinitivus (131. o.): „az accusativus nominativusszal való helyettesítése, úgy tűnik, azzal magyarázható, hogy az infinitivus eredeténél fogva névszó lévén nem rendelkezett azzal a teljes igei jelentéssel, amellyel a többi igealak bírt”. Itt Miklosich nyomán hajlik arra, hogy a főnév nominativusát alanynak tekintse. Végül utolsó szintaktikai munkájában10 hajlik arra, hogy az „infinitivus nominativusszal” szerkezetet a „надо(бѣ) + infinitivus” szerkezetből vezesse le. Ezzel lényegében véget is ér a kérdés elméleti tárgyalása. A később bevezetett kisebb módosítások és kiegészítések nem voltak olyan jelentőségűek, mint a vizsgált szerkezet földrajzi vagy nyelvi határainak kiterjesztése, amint a különféle forrásokból származó anyag egyre gyarapodott. Például V. A. Rozov kiadásában, „Dmitrij Olgerdovics brjanszki fejedelem Jagelló királyhoz intézett hűségeskü-oklevele, 1388”11 című dokumentumban ezt találjuk: слюбу ѣсть держати и цѣлую правду и чиста вѣра… Néhány évvel később E. Timcsenko professzor12 szintén talált közvetlen tárgyi nominativust infinitivusszal számos óukrán forrásban. Mindazonáltal S. P. Obnorszkij még 1927-ben13 „régi észak-nagyorosz sajátosságnak” nevezi ezt, majd így ír: „jellemző e sajátosság megléte a fehéroroszban, miközben hiányzik a dél-nagyoroszból és a kisoroszból”; Koloszov „Az orosz népnyelv hangtani és alaktani sajátosságainak áttekintése” című munkájára hivatkozik (Varsó, 9 А. А. Шахматов, Исследование о Двинских грамотах XV в., ч. I—II, СПБ, 1903. 10 А. А. Шахматов, Синтаксис русского языка, вып. 1, Лд., 1925, стр. 12. 11 Южнорусские грамоты, собранные Владимиром Розовым, т. 1, изд. Отд. рус. яз. и словесности АН, Киев, 1917, стр. 42—44. 12 Е. Тимченко, Номінатив і датів в українській мові, у Київі, 1925 р., стр. 15 сл. 13 С. П. Обнорский, Именное склонение в современном русском языке, вып. 1, Л., 1927, стр. 266. 90 1878), de figyelmen kívül hagyva az ukrán nyelvészek munkáit. P. Bicilli14 ezzel kapcsolatban I. I. Szreznyevszkij „A népnyelv emlékei” című gyűjteményéből még egy részletet idézett egy népi ukrán dumából: „Чи ще́ж тобѣ не далася тяжкая неволя знати“. Cikkében megjegyezte, hogy a szerkezetet főként önálló infinitivus mellett használják, és az irodalmi orosz nyelvbeli használatának időbeli határaként a XVIII. század első negyedét jelölte meg; eltűnését azzal magyarázta, hogy tudatosan megszüntették az „alaki és jelentéstani szempontból anomáliát“. Ez állítólag „hirtelen… történt, ami arra késztet, hogy ezt a jelenséget a gondolkodást felkavaró péteri reformhoz kapcsoljuk.“ A XVIII. századi írott és irodalmi nyelv még túlságosan kevéssé feldolgozott ahhoz, hogy P. Bicilli feltevését fenntartás nélkül elfogadjuk. Példát idézhetek Novikov 1772-es „A festő“ című művéből (15. lap): Amint elénekled a könyörgést, egy pohár bort is lehet neki nyújtani. Az fordulat használatának határa talán közelebb tolódik a jelenkorhoz. És hogyan is lehetne figyelmen kívül hagyni a fordulat rendkívül széles körű elterjedtségét az orosz népbeszédben! Az élő beszéd még maradványjellegű vonásaiban is betör az irodalmi nyelvbe. M. Gorkij az „Jegor Bulicsov és a többiek“ című drámája második kiadásában15 a korrektorok és szerkesztők ellenére visszaállította Bulicsov megszólalásában: „Fiatalon sokat vertek, raboltak, öregkorára a lelket kell megmenteni“, nem pedig a lelket kell megmenteni, ahogyan a kiművelt irodalmi nyelv „őrei“ nyomtatni akarták. B. Unbegaun 1935-ös munkájában16 összegyűjtötte a XVI. század első feléből származó dokumentumok tanúságait a nőnemű főnevek (valamint az olyanok, mint a рухлядь, рать, дочь) alanyesetű közvetlen tárgyként való használatáról, megjegyezve, hogy az élőlényeket jelölő hímnemű főnevek mindig birtokos-tárgyeseti alakban állnak. Ja. A. Szprincsak disszertációjában rendszerezte az infinitivusi fordulatok modális funkcióit17. F. P. Filin18 közreadta az e szerkezetre vonatkozó, a leningrádi nyelvjáráskutatók által az orosz nyelv nyelvjárási atlaszához végzett expedíciókon gyűjtött anyagok kivonatait; értékes és új adatokat válogatott ki, amelyek pontosítják és korrigálják a hagyományos sémát, például az alanyesetű közvetlen tárgyat függő infinitivus mellett (хочу пить холодная вода — Vologda); személyragozott igelakok mellett (а рыба-то уж мы как любим — Fehér-tenger vidéke; сённи печка топили — 14 P. Bicilli, A nőnemű, -а végű főnevek alanyeseti alakjának használata infinitivus mellett az orosz nyelvben, „L. Miletić professzor tiszteletére, születésének hetvenedik évfordulójára (1863—1933) összeállított gyűjtemény“, Szófia, 1933, 199—208. o. 15 A „Tizenhatodik év“ almanachban, 1. almanach, Moszkva, 1933. Ugyanígy újranyomtatva a 30 kötetes Összegyűjtött művek 18. kötetében, 106. o. 16 B. Unbegaun, La langue russe au XVI siècle (1500—1550). La flexion des noms, Párizs, 1935, 128—131. o. 17 Ja. A. Szprincsak, Rettegett Iván törvénykönyvének szintaktikai szerkezetei: a) Az infinitivus és a nőnemű egyes számú alanyeset szerkezete. „A Herzenről elnevezett Leningrádi Pedagógiai Intézet tudományos közleményei“, XX. kötet, Leningrád, 1939, 133—143. o.; b) Az „infinitivus nőnemű főnév alanyesetével“ szerkezet az orosz nyelv történetében, „A Dnyipropetrovszki Egyetem tudományos közleményei“, XIX, 1941, 3—47. o. 18 F. P. Filin, A nőnemű, -а végű főnevek alanyeseti alakjának akkuzatívuszi jelentésben való használatáról, „Az Orosz Nyelvi Intézet Nyelvjáráskutató Szekciójának Értesítője“, 1. füzet, Moszkva—Leningrád, 1947, 17—22. o. 91 Vologdai); felszólító módban (adj nekem bogyócskát — Fehér-tenger vidéke; vágj le egy kenyérhéjat — Pudozsi járás); a видно ’látható’ határozószóval (innen bizony a ház látható — Leningrádi terület); határozói igenévvel (egy hét elteltével — Leningrádi terület). A korai Sahmatov gondolatát újrafogalmazva F. P. Filin az „általános accusativusi kategória”, az „általános tárgyeset” kialakulását állítja, de csak az -а végű nőnemű főnevek esetében. F. P. Filin nyomán, és a leningrádiak által később gyűjtött anyagokat is bemutatva V. Georgieva19 a névszói alanyeset elosztó birtokos eset helyetti használatának példáira hívja fel a figyelmet: Fű nyírj a borjúnak — Arhangelszk; Mennyi halat kell neked kifognod? — Krasznije Gori, Észt SZSZK; Nálunk most erő kevés — Novgorod. V. Georgieva azt javasolja, hogy a névszói alanyeset надо-val alkotott kapcsolatait (47. o.) külön és önállóan vizsgáljuk, jóllehet maga is számos olyan példát idéz, mint: a vizet el kell törölni — Fehér-tenger vidéke; a deszkát le kell tenni — Leningrádi terület (43. o.), amelyek e szerkezetek szoros kapcsolatára utalnak. V. I. Borkovszkij20 részletesen áttekintette elődei munkáit, és gazdag, jól rendszerezett anyagot közölt a közvetlen tárgy alanyesetben való állásáról a legrégebbi orosz oklevelekből. Az „alanyeset + infinitivus” szerkezet eredetét illetően A. A. Potebnya hipotézisét tartja a legmeggyőzőbbnek; területi elterjedését tekintve pedig teljes mértékben egyetért M. A. Kolosov állításával, miszerint elterjedésének központja Novgorod volt (lásd a 345. oldaltól), ebben eltérve Buszlaevtől, Vszevolod Millertől, Potebnyától és Timcsenkótól. Az általam ismert legutóbbi munka a kérdésről M. I. Pigin21 tollából származik. A mű megismétli az elődök fő tételeit, Potebnyától kezdve, de a kérdés szakirodalmára való hivatkozások nélkül. A szemléltető anyagot — a nyelvjárási és a régi írásbeliségből származó példákat egyaránt — önállóan gyűjtötte össze. Ha ezt tekintenénk az orosz nyelvészek több mint százéves erőfeszítései eredményének, amelyek célja a vizsgált szerkezet történeti és genetikai magyarázata volt, akkor a kérdést lezártnak kellene tekintenünk, látva, hogy a tudósok gondolatmenete zárt körben halad. Ez azonban nem a vég, hanem csupán a probléma megoldásának első megközelítése. II Már a századunk elején külön szintaktikai szerkezetként tárgyalták a közvetlen tárgy alanyesetét infinitivus, határozói igenév, деёвтиве stb. mellett a litván (I. Jablonskis) és a lett nyelv szintaktikai munkáiban (J. Endzelin). Az orosz nyelvészek azonban ezt nem vették észre, és egészen a legutóbbi időkig — mint láttuk — az ilyen fordulatokat kifejezetten orosznak, sőt észak-nagyorosznak tartották. Mondanunk sem kell, 19 В. Георгиева, Синтаксические конструкции, образованные сочетанием именит. пад. с инфинитивом или наречием „надо“ в современных русских говорах, „Материалы и исследования по русской диалектологии“, т. III, М.—Л., 1949, стр. 40—58. 20 В. И. Борковский, Синтаксис древнерусских грамот, изд. Львовского Университета, Львов, 1949, стр. 338—351. 21 М. П. Пигин, Конструкции, содержащие в себе сочетание инфинитива с формой именительного падежа существительного, в истории русского языка, „Ученые записки Карело-финского Университета“, т. IV, вып. 1, Петрозаводск, 1954, стр. 84—111. 92 hogy senki még csak meg sem próbált analógiákat keresni az indoeurópai nyelveken kívül. A látókörnek ez a szűkössége oda vezetett, hogy az anyagot értelmezése és történeti interpretációja során erőszakosan kezelték. Az indoeurópai nyelvekben uralkodó nominativusi mondatszerkezetet e nyelvcsalád nyelvei számára egyedül lehetségesnek tekintették, és mindent, ami nem felelt meg neki, mindenáron a nominativusi modellhez igazítottak, vagy „anomáliának”, a kiinduló nominativusi mondat felbomlásának, deformációjának magyaráztak. Így A. A. Potebnyának a „nominativus + infinitivus” eredetére vonatkozó hipotézise alátámasztásához be kellett illesztenie a „van” kopulát a következő fordulatba: Такова правда узяти Русину…, hogy a правда alanyként, az есть узяти pedig állítmányként szerepeljen, és így a megtört kánont rekonstruálhassa. Ez a művelet csábította leginkább Potebnya valamennyi követőjét. Az 1229. évi, Msztyiszlav Davidovics és Riga, illetve a Gót-part között kötött szerződésben azonban, ahonnan ezt a példát vették, a szóban forgó fordulat 14 alkalommal fordul elő, és egyszer sem az есть igével. Az есть-et tartalmazó másik szerkezet egyetlenegyszer fordul elő: Тая правда есть Руси изъ Смолынеска до Гочкого берега, azaz „ez a törvény érvényes (hatályos) az oroszok számára Szmolenszktől Gotlandig”. Ebben a szerkezetben azonban nincs semmiféle infinitivus, és semmiképpen sem tekinthető a vizsgált szerkezet előképének. Ha pedig a személyragos alakban álló másik igétől függő infinitivus mellett előforduló, nem túl számos, közvetlen tárgyi nominativusi esetek között ritka kivételként mégis megjelenik az есть ige, akkor az ezen a fordulaton kívül áll, és azt kormányozza a „kell, szükséges” jelentésében, vagyis a modalitás pleonasztikus kifejezéseként, amely egyébként is az infinitivusi fordulat sajátja. A nominativusi szerkezet „anomáliájának” megértéséhez el kell vonatkoztatnunk az indoeurópai kánontól. A „ergatív szerkezet” vitathatatlan létezése a kaukázusi és más nyelvekben, illetve egyes ázsiai nyelvek „passzív szerkezete” alapot ad arra, hogy az „anomáliák” értelmezésében más utat kövessünk. Teljesen jogos az olyan nyilvánvaló anomáliákban, mint amilyet tanulmányozunk, vagy szubsztrátumhatást, vagy az indoeurópai nyelvekben a nominativusi szerkezet előtti állapot maradványát (reliktumát) látni. K. K. Uhlenbeck ismert tanulmánya²², az „Agens und Patiens im Casussystem der indogermanischen Sprachen” („Cselekvő és elszenvedő az indoeurópai nyelvek esetrendszerében”) mindenki figyelmét ráirányította arra, hogy a hím- és nőnemű egyes számú tárgyeset toldaléka egybeesik a semlegesnemű alanyeset-tárgyeset toldalékával; ez egy régi, egységes alanyesetre utal a passzív szerkezet alanyának és az aktív szerkezet (tárgyas igék utáni) tárgyának jelölésére. A „cselekvő” alanyesete (agens) az „S” jelölővel később, egyenetlenül és nem minden indoeurópai nyelvben alakul ki, ráadásul csak a nő- és hímnemű főneveknél. Uhlenbeck párhuzamokat mutatott ki a grönlandi, a baszk és más nyelvekben. Ez bepillantást enged egy mélyebb 22 C. C. Uhlenbeck, Agens und Patiens im Casussystem der indogermanischen Sprachen, „Indogermanische Forschungen“, Bd. XII, Strassburg, 1901, S. 570—572. 93 az indoeurópai előtti főnévragozási rendszer felé. A. Leskien már 1876-ban23 meggyőzően tagadta az „S-es nominativus” létét a szláv nyelvekben; ez egyrészt az alanyeset és a tárgyeset viszonylag késői végleges elkülönülésére utalhat az egyes indoeurópai nyelvekben, másrészt arra, hogy némelyikükben tovább élt a „passzív nominativus” használata. S. E. Malov professzor (amikor a harmincas években az e témáról tartott előadásomhoz szólt hozzá) a tárgyalt szerkezetek párhuzamát a török nyelvek egyik sajátosságában látta: a nominativusi alak, amely minden képző nélküli, puszta tőből áll (ilyen volt az indoeurópai főnevek semlegesnemű alanyesetének legrégibb alakja is: szanszkrit madhu, görög μεϑυ stb.), a legrégibb emlékek óta határozatlan tárgyat fejezett ki, személyragos igealak után éppúgy, mint az indoeurópai nyelvek infinitivusainak és participiumainak megfelelő alakulatok után. A finn nyelvben24 a törökhöz hasonló nominativus egyes számban, accusativusi értelemben, közvetlen tárgyi esetként a következő helyzetekben használatos: 1) felszólító mód után: Syö kala! „edd meg a halat!”; Anna kirves! „add ide a fejszét!”; Löytäkää kassa ja ostakaa lippu „keressék meg a pénztárt, és vegyék meg a jegyet”; 2) az I. infinitivus vagy participiumi szerkezet után, kötelességet kifejező igével, illetve olyan határozószókkal és predikatívumokkal, mint a нужно, стоит, хорошо, полезно: Minun täytyy maksaa velka „ki kell fizetnem az adósságot”; Teidän täytyy lukea tämä kirja „el kell olvasnotok ezt a könyvet”. Ugyanez az alak fejezi ki a passzív alakú ige melletti alanyt is (sana sanotaan „a szó kimondatik”). Más szóval tipikus „passzív nominativusszal” van dolgunk, amely a passzív állítmány mellett alanyt, más esetekben pedig tárgyat jelölhet. Hasonló szerkezetek az észt nyelvben is előfordulnak. A nominativus tárgyként használatos felszólító mód után (Anna vikat ja luisk peremehe kätta „Add a kaszát és a fenőkövet a gazda kezébe!”), kötelességet, szükségességet kifejező -da végű infinitivus után (Õpetükk tuleb selgeks õppida „A leckét meg kell tanulni”), valamint függő infinitivus mellett (Tal oli kavatsus kirjutada kiri „Az volt a szándéka, hogy levelet írjon”), továbbá személytelen állítmány mellett is (Kolhoosis lõpetati kevadkülv25 „A kolhozban befejezték a tavaszi vetést”). 23 А. Leskien, Die Deklination im Slavisch-Litauischen und Germanischen, Leipzig, 1876. Некоторые ценные соображения можно найти в статье Э. Э. Андерсена, К вопросу о генезисе падежей именительного и винительного, „Русский Филологический Вестник“, кн. 4, 1912, стр. 43—54. 24 Ezt a jelöletlen nominativust olykor accusativusnak nevezik. Lásd például H. Jensen, Finnische Grammatik, I, Hamburg, 1934, S. 32 ff.; L. Hakulinen, A finn nyelv fejlődése és szerkezete, 1. rész, Hangtan és alaktan, § 47, Moszkva, 1953; 2. rész, Lexikológia és mondattan, § 30—31, Moszkva, 1955. Itt (224. o.) idézi Setälä álláspontját, miszerint a határozatlan tárgyat nominativusi (jelöletlen) alak, a határozottabbat pedig accusativus fejezte ki; ez teljesen megfelel annak, ahogyan a török nyelvek megkülönböztetik a közvetlen tárgy kifejezését. Lásd fentebb S. E. Malov megjegyzését. Vö. még Arne Runeberg, Some observations on linguistic patterns in a bilingual society, Part I, Helsingfors, 1951, p. 37 című munkáját. 25 Lásd: 1) N. Remmel, J. Valgma, E. Riikoja, Eesti keele grammatika VIII—X klassile, Tallinn, 1959, lk. 169—170. 2) E. Päll, E. Totsel, G. Tukumtsev, Eesti ja vene 94 A közvetlen tárgy alanyesetű használata a finnben és az észtben (akárcsak a török nyelvekben) teljesen megfelel az óorosz és a modern nyelvjárási alanyesetű tárgyas szerkezeteknek: 1) infinitivus mellett, amely elsősorban akarat kifejezésére, továbbá a cselekvés időbeli személytelenségének és határozatlanságának kifejezésére szolgál; 2) felszólító módban, valamint 3) határozói igenevek mellett. Személyragozott igealakok mellett is van párhuzam e tárgyas alanyeseti forma használatára. Vizsgáljuk meg részletesebben az orosz anyagot. III A közvetlen tárgy alanyesetű szerkezeteinek elterjedési területe – amint arra már utaltak (F. P. Filin és V. Georgieva) – folyamatosan zsugorodik. Az utolsó évszázadban ennek fő oka az írni-olvasni tudás terjedése és az irodalmi nyelv fokozódó hatása. Korábban pedig a mondat uralkodó nominativuszi modelljének kiegyenlítő ereje érvényesülhetett, valamint azoknak az új szinonimikus eszközöknek a felhalmozódása, amelyek olyan szintaktikai funkciók kifejezésére szolgáltak, amelyeket korábban archaikus szerkezetek, egy más nyelvi rendszer maradványai fejeztek ki. Az ukrán tudósok által közölt adatok kétségtelenné teszik, hogy a középkori ukrán–belarusz irodalmi nyelvben léteztek alanyesetű tárgyas szerkezetek; ezek oda csak a litván–orosz állam lakosságának élő beszédéből kerülhettek be. Következésképpen elismerhetjük, hogy öt-hat évszázaddal ezelőtt e szerkezetek mindhárom keleti szláv nyelvben ismertek voltak reliktumként, de legszélesebb körben és legmaradandóbban a nagyorosz nyelvjárásokban és a moszkvai Oroszország hivatalos nyelvében maradtak fenn. Tévesnek bizonyult az az állítás is, hogy ezeket a szerkezeteket a dél-nagyorosz nyelvjárások nem ismerték és nem is ismerik. V. I. Szobinnikova több munkájában26 kimutatta, hogy mind a voronyezsi oklevelek, mind a mai voronyezsi nyelvjárások ismerik az „infinitivus közvetlen tárgy alanyesetével” szerkezetet: чинить рас- keele korvutav grammatika. E. Pjald, E. Totsel, G. Tukumcev, Az észt és az orosz nyelv összehasonlító nyelvtana, Tallinn, 1962, 246. o. Hozzáteszek még néhány példát: 1) közvetlen tárgy névszói esetben, infinitivus mellett, amikor a cselekvés szükségességéről van szó; 2) közvetlen tárgy névszói esetben, a mi határozói igeneves szerkezeteinknek megfelelő participiumok mellett; végül 3) személytelen állítmány mellett, ami egyes szláv és balti szerkezetekkel mutat analógiát. Ezeket a példákat O. N. Szemjonova szívességéből kaptam, a Észt SZSZK Nyelvi és Irodalmi Intézetének modern irodalmi észt nyelvi szintaktikai cédulagyűjteményéből: 1. Homme tuleb arst kutsuda „holnap orvost kell hívni”. Õpetaja audis tüdrukula käsi kala ära puhastada „A tanító megparancsolta a lánynak, hogy tisztítsa meg a halat”. Talud said käsu sulane või tüdruk mõisa saata „A tanyák azt a parancsot kapták, hogy küldjenek egy bérest vagy egy lányt a majorságba”. 2. Söömine lõpetatud mindi õm „az étkezés befejeztével az udvarra mentek”. Värsked ajalehed läbi loetud „miután elolvasták a friss újságokat...” Uksed uuesti hoolega lukku käänatud „Gondosan újra kulcsra zárva az ajtót...” 3. Eeva aidati veoautole „Évának segítettek felmászni a teherautóra”. Nüüd lastud kohe poiss kuninga ette „most a fiút azonnal a király elé bocsátották”. 26 V. I. Szobinnikova, Köznyelvi és nyelvjárási vonások a területi írásbeliség nyelvében a XVII–XVIII. század elején (a voronyezsi oklevelek anyaga alapján), „Az orosz nemzeti nyelv kialakulásának kezdeti szakasza”, Leningrád, 1961, 214. o.; Egyszerű mondat a voronyezsi nyelvjárásokban, Voronyezs, 1962, 23., 192. o. 95 jogot; okiratot kiadni Voronyezsben; azt a birtokot eladni; adásvételi szerződést adni; elrendeltetett Voronyezsben börtönt építeni (mai alakban: izba бялить; трава касить; K. Filatov már 1898-ban idézte: Он ковыль-травка рвал, V. N. Szobinnikova közlése szerint). A harmincas években a Rostovi Pedagógiai Intézet hallgatóival expedíción voltam a Doni területen, és ott a következőket jegyeztük fel: „глава причасать некуда“, „адезына вздеть“. Még fontosabb a közvetlen tárgy alanyesetű szerkezeteinek jelentős változatossága és szintaktikai funkcióik sokfélesége. Fentebb már szó esett arról, hogy alaptalan kizárni a hím- és semlegesnemű főneveket azon az alapon, hogy nem alkotnak közvetlen tárgy alanyesetű szerkezeteket (legalábbis a régebbi forrásokban). Már F. Buszlajev és A. Potebnya is hozott példákat, amelyekben a közvetlen tárgy alanyesetű főnév hímnemű. Felszólító módú alak mellett a közvetlen tárgy alanyesetét N. M. Karinszkij jelezte az 1374-es Pszkovi Hexaemeronban: „Божественною мя ризою покри, твоя милость честная (стая) посли“²⁷. Az 1586-os párizsi „Moszkoviták szótárában” két bejegyzés szerepel: Appelez la chambrière! Possavy chelouza = chaya „Позави служащая!“ és Combien vault ung renard povr? Seto datty lychisa sorna? „С'то дать лис'ица цёрна?“ (lásd B. A. Larin, „Az 1586-os párizsi moszkovita szótár”, Riga, 1942, 64. és 143. o.). Rybnyikov eposzgyűjteményének feljegyzéseiben, I, 202, 401: „Az aranykincsből végy, amennyire szükség van, és vedd magadhoz a sereget-hadsereget!” A múlt és a jelen idő személyragozott alakjai mellett előforduló közvetlen tárgy alanyesetének legrégibb példáját V. I. Borkovszkij²⁸ és V. Georgieva idézte: А ныне есмь уведалъ любовь ваша права с кемь моимь с Витебем (Jakab polocki püspöknek a rigaiakhoz írt oklevele, kb. 1300-ból). V. Georgieva a Pszkovi évkönyvből idézte: Заложиша черковъ Рожество святое каменая за Степою и мостъ поставиша новой на Пскове²⁹. A. I. Szobolevszkij előadásaiban a következő szerepel³⁰: Князи и бояре подовахъ имъ милостыня. A. I. Szobolevszkij gyűjtéséből, „Nagyorosz népdalok”, VII, 206: „És barátnak nevezik, itallal megtöltik a poharat… Az 1936-os Szeliger-expedíció feljegyzéseiből: стоплю баня (Igoshevo falu); съезла телега сена (Bereznyik falu); она несёт чашка (Zaleszje falu), дали нам нова телега (Moshonka falu). Határozói igenév mellett a legrégibb példák az Orosz Pravdában találhatók: Закладаюче городня; куна взяти (az 1282-es zsinati kézirat szerint). А первое пагуба исплативше, а въ прочь князю поточити (a XVI. századi Ferapontov-kézirat szerint) (lásd „Orosz Pravda”, szerk. B. D. Grekov akadémikus, I, Moszkva–Leningrád, 1940, 132., 257. o.). B. Unbegaun az 1491-es oklevélből idézte: Да сказывают, господине, отпахавши имо пашня, дополна имо быти на царя на Менли Гирея³¹. 27 N. M. Karinszkij, Az 1374-es Pszkovi Hexaemeron nyelvének vizsgálata, 244. o. 28 В. И. Борковский, Синтаксис древнерусских грамот, стр. 348. 29 В. Георгиева, Материалы и исследования по русской диалектологии, т. 3, М.—Л., 1949, стр. 48—50. 30 А. И. Соболевский, Лекции по истории русского языка, изд. 4-е, СПБ, 1907, стр. 237. 31 B. Unbegaun, La langue russe au XVI siècle, Paris, 1935, p. 130. 96 A Domosztrojban már Buszlajev is rámutatott: соямя рубашка. Az 1634. évi moszkvai oklevélből (a DRJ cédulakatalógusa alapján): Взяв у всеводы отписка. A XVII. századi Gyógykönyvből (Scsukin gyűjteménye): сваря каша отрубейная, и горячая привить (к той больной ноге). A XVII. századi „Utasítás a gyógyítás módjáról” című műből: И садячи капуста тою же водою поливать. Az 1936. évi Seliger-expedíció feljegyzéseiből: Неделя пропустя (Gorisztaja falu). Mindezeknek a szerkezeteknek van párhuzama a finnben és az észtben (lásd fentebb), valamint a litvánban és a lettben is (ezeket alább hozzuk fel). A „nominativusi tárgy infinitivusszal” szerkezetet az óorosz emlékekben funkciói szerint vesszük szemügyre. A) A szerkezet legrégibb funkciójának a természeti szükségszerűség, az elkerülhetetlenség kifejezését tartjuk, amely mai nyelvre fordítva a megesik, meg kell szavakkal adható vissza: Testvér, Vlagyimir fejedelem, itt kell kiinnod a mézes kupát (Zadoncsina); Most már, testvéreim, nem lehetünk a saját földünkön… nekünk kell megcsókolnunk a zöld gyepet (ugyanott)32; Ha pedig kiváltják tőlünk az ősi birtok földjét, akkor azt a földet a falubírónak és valamennyi voloszti lakosnak át kell adni, az adománylevelet ki kell állítani, a kolostori udvarházakat pedig le kell bontani (A holmogori és usztyugi egyházmegye iratai, II, 32; 1536—37); …reggel egy tál melasz és egy-egy kenyérfalat, estére pedig kását kell enni (Trifon Korobejnyikov utazása, 1594); Pénz nélkül — vizet kell inni (XVII. századi közmondásgyűjtemény, kiadta P. K. Simoni); Meztelenné tettél engem, kocsmáros, gazemberek pártfogója; a szégyenből csak a déli oldalt lehet felismerni („A kocsmai cédulák ünnepe”, 1666. évi másolat, kiadta V. P. Adrianova-Peretc). Ösvényt kell vágnom magamnak, utacskát kell kitapodnom (a Belozerszki járás Berkovo falujában lejegyzett dalból). B) A második csoportba az ajánlás, a kérés, a tanács és az útmutatás kifejezését soroljuk; ezt a szerkezet fordításakor a kellene, kellene szó hozzáadásával lehet visszaadni: Az 1587. évi, Pózsarszkij által a szuzdali Megváltó-Jevfimijev-kolostornak adott oklevélből: Leukij archimandritának és testvéreinek szüleink emlékére ezt az adományomat a szinodikumba be kell jegyezniük, emlékükre panihidát kell énekelniük, és közös szentmisét kell tartaniuk; A XVII. századi Ljubcsanin-féle Füveskönyvből: Ezért ezt a füvet neked kell bevenned, ha természeted hideg és száraz; A „Hét bölcs történetéből” (F. Bulgakov kiadása, OLD P, 1878): Ha valakinek meghal a felesége, másikat kell vennie; Avvakum „Hogyan teremtette Isten az embert” című művéből: (Ádámnak) meg kellett volna értenie az ördögi cselt, és a feleségének is meg kellett volna erősítenie őt a parancsolat megtartásában; P. K. Simoni „A könyvkötő mestersége” című művéből: A füstölő alatt gödröt kell ásni. A XVII. századi „Utasítás a gyógyítás módjáról” című műből: Másként az orrvérzést úgy lehet elállítani: a hideg vizet erősen sózd meg, és kend be a fejedet; egy XV. századi oklevélből: Egymás között így osztották fel a kerteket: Szemjon építse a középső kerítést… Grigorij építse a hátsó kerítést; a „Szolovej Budimirovics” című bilinából (Ljackij kiadása): 32 Воинские повести древней Руси, изд. В. П. Адриановой-Перетц, М.—Л., 1949, стр. 39—40, серия „Литературные памятники“. 7. Kalbotyros klausimai VI. 97 Neked, leánykám, nem így kellene lenned, hanem otthon maradni, vizet hordani. Pausz közmondásgyűjteményéből, a XVIII. század elejéről, 12b. lap. Amilyen pohárral töltesz a barátodnak, olyannal kell magadnak is innod. В) A következő csoport: parancs az alárendeltnek, állami törvény. A szerkezet többletjelentése a „kell” szóval adható vissza. Csupán két-három példát idézek (nagy számban találhatók ilyenek az Orosz Pravdában, a törvénykönyvekben és Alekszej Mihajlovics cár törvénykönyvében): Az „Afanaszij Paszkov dauriai kormányzóságára adott utasításból (1655)”: A kormányzati ügyekben minden szolgáló, kereskedő és iparos ember fölött ítélkezni, és köztük igazságot szolgáltatni halogatás nélkül, igazságosan, az uralkodó parancsa szerint kell. Vaszilij Bolotnyikov 1622. évi kihallgatásából: Őt magát Kazanyba bocsátották, és elrendelték neki, hogy adja oda a feleségét, és Kazanyban éljen. Г) Külön csoportot alkotnak a célhatározói fordulatok, amelyekben az infinitívuszi állítmány modalitását vagy vonatkozó névmás, vagy a чтобы kötőszó (a későbbi nyelvállapotban pedig a бы partikula is) pontosítja, határozza meg vagy hangsúlyozza. Ez a csoport feltehetőleg későbbi kialakulású: …és egy egész vödröt, amelyben búzát kell főzni, 1643 (Anyagok az orosz ikonfestészet történetéhez, kiad. I. E. Zabelin, M., 1850, 6–7. o.); Vásároltak egy vékony szövetet, amellyel az ikont be kell vonni, 1703 (Az Onyegai kolostor levéltára); Magmed Amin, kazanyi cár követet küldött hozzád házassági ügyben, hogy elvegye a lányodat, 1491 (Állami oklevelek és szerződések gyűjteménye, V. rész, 10. o.); Urunk sok országba küldött megbízottakat azért, hogy ő, a bűnös, magához illő menyasszonyt keressen, 1581 (A moszkvai állam Angliával folytatott diplomáciai kapcsolatainak emlékei, Szentpétervár, 1883, II, 6. o.); Ő maga kérte, hogy tolvajlevelekkel menjen Vjatkába, hogy ugyanígy zavargást szítson ott, XVII. század (Régészeti Expedíció okiratai, II, 198. o.); Kevesünket kezesként állítottuk Efrem Ondrenov paraszt mellett abban, hogy neki… földet kell szántania, udvart és új lakóépületeket kell emelnie (A Moszkvai Állam okiratai, I. köt., Szentpétervár, 1890). Д) Számos szövegben szerkezetünk a можно, можно szavakkal együtt fordul elő; e szavak nélkül is kifejezheti azonban a megnevezett cselekvés lehetőségét, amint az a negyedik példában látható: És gyűjtse össze magához az összes szolgáló és önkéntes embert, tanácskozzék velük arról… vajon lehetne-e szántóföldet létesíteni, hogy az erőd közelében legyen (Utasítás Afanaszij Paszkovnak, 1655); …azokat a fölösleges földeket pedig mindenféle néppel… tizenöt versztányi távolságban, és azokon a fölösleges földeken, a haszonvételeken új, nem csekély települést lehet alapítani, 1680 (Szibériai városok építéséről szóló okiratok); Hogyan is lehet ilyet tenni: az élő férjtől elvenni a feleséget (eposz, amelyet Sahmatov akadémikus jegyzett le Gorka faluban, Olonyecben). És az sem csoda, uram, ha a görögök a pravoszláv keresztény hitet mostanáig elhagyták, XVII. század (a Szolovecki kolostor Alekszej Mihajlovics cárhoz intézett kérvénye). 98 Е) A Д csoporthoz kapcsolódik a feltételesség, illetve a szerkezetünkkel kifejezett cselekvés feltételezettségének funkcióját betöltő csoport is: És ez örök szégyenül van feljegyezve: ha az úrnő rabszolgához menne feleségül, XVII. század (Kotosihin: Az orosz államról); Sört főzni — tömlőt veszíteni (XVII. századi közmondásgyűjtemény, kiad. Simoni); Annyira leereszteni a fejszét, hogy levágja a fejet (Rybnikov, Dalok, I, 382). Az összes olyan szerkezet, amelyben nincs infinitívusz, és a надобѣ, надобно, надо szavak előtt alanyesetű főnév áll, kívül esik vizsgálatunk tárgyán, noha modális jelentésükben közel állnak az infinitívuszi szerkezetekhez. Azokról a надо(бъ) szerkezetekről, amelyekben az infinitívusz mellett a közvetlen tárgy alanyesetben áll, fentebb már szóltunk. Ezekben a szükségesség jelentése pleonasztikusan fejeződik ki: mind az infinitívuszi szerkezet, mind a надо(бъ) szó által. Kétlem, hogy az igétlen, надо(бъ)-t tartalmazó szerkezeteket úgy lehetne az igés szerkezetekre visszavezetni, mint „az ige elhagyásával” létrejött másodlagos alakokat. Az Orosz Pravda szinódusi másolata (1282) által tanúsított formula: „Az anyai örökrészre a gyermekeknek nincs szükségük” ige, például „venni” vagy más hasonló ige nélkül is teljesen világos, noha valószínűleg olyan teljesebb formulákhoz kapcsolódott, amelyekben infinitívusz is szerepelt. Az elvégzett megfigyeléseket összefoglalva emeljük ki az „infinitívusz a közvetlen tárgy alanyesetével” fordulat valamennyi funkcionális változatára jellemző vonásokat: 1) olyan cselekvés kifejezése, amely lehetséges, kívánatos, szükséges vagy feltételes, de jelenleg vagy korábban nem valóságosan megy végbe; 2) a cselekvés többé-kevésbé nyilvánvaló személytelensége: vagy az ágens, a cselekvő egyáltalán nincs meghatározva, vagy csak a cselekvő lehetséges kategóriája, csoportja van megjelölve, vagyis a cselekvő személy meghatározatlan; 3) miközben az állítmányi tartalom túlnyomórészt infinitívusszal fejeződik ki, ezekben a szerkezetekben felszólító alak, határozói igenév, sőt az ige személyragozott alakjai is előfordulhatnak. Mint fentebb láttuk, éppen ezek a jegyek határozzák meg a „passzív”, illetve „akkuzatívuszi jelentésű” nominativus választását a közvetlen tárgy kifejezésére a finnben és az észtben (valamint a török nyelvekben). A finn nyelvben ezek az ősi (és ugyancsak maradványjellegű) szerkezetek új és meglehetősen állandósult funkcionális alkalmazásra találtak. Az orosz irodalmi nyelvből a XIX. század elejére kikoptak, a népnyelvi nyelvjárásokban azonban még szórványosan fennmaradtak, leginkább Oroszország északi részén. Kiszorulásukat az irodalmi nyelvből az okozta, hogy egyre több, világosabban elkülönülő szintaktikai (vagy lexikai) eszköz állt rendelkezésre azoknak a modális és egyéb jelentéseknek a kifejezésére, amelyeket ezek az archaikus szerkezetek hordoztak (kialakult a célhatározói mellékmondatok alakja, чтобы kötőszóval és személyragozott állítmányi alakokkal az infinitívuszi szerkezetek helyett; a feltételes mondatoké az если kötőszóval; a szükségesség kifejezése pedig a надо, необходимо, следует, должно, обязательно szavakkal). A tárgy meghatározatlansága világos lexikai kifejezést kapott (некоторый, какой-нибудь, какой-то, какой-либо stb.). 99 IV Térjünk át a balti nyelvek anyagának vizsgálatára. A litván nyelvben, főként a népi nyelvjárásokban, széles körben elterjedtek a következő szerkezetek: 1) tárgyesetű helyett nominativusban álló közvetlen tárgy infinitivusszal; 2) nominativusban álló közvetlen tárgy határozói igenévvel. Az első szintaktikai szerkezet önálló is lehet (például: kaip riešutas perkrimsti „mint a diót, átharapni” — Žemaitė³); rendszerint vagy az alábbi igék vezetik be: reikia „kell”, tūri „foglalkoztat, nyugtalanít”, teko „rá kellett”, tiko „úgy esett” stb., vagy határozószók: sunku „nehéz”, lengva „könnyű”, sveika „egészséges”, gera „jó” stb. Ilyen szerkezet a következők után is előfordul: (ne)galima „(nem) lehetséges”, (ne)laikas „(nincs) itt az ideje”, prieina „rá kell kényszerülni” stb. A nyelvészek többsége a nyelv túlélő jelenségeit az uralkodó norma alapján igyekszik értelmezni; ez a reliktumok elsajátításának általános törvényszerűségét mutatja, mind a népi rétegekben, mind a tudósok körében. Ebben az esetben³ az infinitivusi és határozói igeneves szerkezetet nominativusszal egy egyszerű, nominativikus felépítésű mondat mintájára kellett értelmezni. A kiváló litván nyelvész, J. Jablonskis leleményesen és irigylésre méltó könnyedséggel oldotta meg a helyzetet, koncepciójából azonban hiányzik a kellő történeti szemlélet³⁴. E szerkezeteket a litván nyelvre állítólag jellemző nominativikus struktúra olyan változataként értelmezte, amelyben a nominativus az infinitivusszal vagy a határozói igenévvel együtt „összetett alanyt” alkot (egyes esetekben pedig állítmányt). Ez elfogadható, ha a mondatot csupán két „összetevőre” osztjuk (ahogyan Sahmatov tette): az alanyéra és az állítmányéra, mindegyik összetevőbe beleértve az összes hozzá tartozó szót, és eltekintve az első, illetve a második összetevőn belüli szintaktikai viszonyoktól. Az összetett mondatban: Ne laikas šiėnas džiovinti, kadà lietùs ima lyti „Nincs itt az ideje szénát szárítani, amikor esni kezd az eső” (Leipalingis) a šiėnas džiovinti „szénát szárítani” szókapcsolatot alanynak, a ne laikas „nincs itt az ideje” kifejezést pedig állítmánynak tekinthetjük. Ez azonban nem szünteti meg a šiėnas džiovinti szerkezet belső szintaktikai viszonyait, amelyben a šiėnas mégis a džiovinti „szárítani” infinitivus tárgya. Az alany összetevőjének e belső viszonyai némileg háttérbe szorulnak, de nem szűnnek meg, nem tűnnek el; ahogyan a šiėnas nominativusi alakjának értelmezése sem tűnik el, noha itt az indoeurópai nyelvek normájában szokatlan tárgyi funkcióban áll. Ezért ha nem a mondat felét alkotó „alanyösszetevőről”, hanem szűkebb értelemben vett alanyról beszélünk, akkor a džiovinti alakot kell alanynak elismernünk, amely mellett közvetlen tárgyként a šiėnas áll. 33 Žemaitė, Raštai, V, Vilnius, p. 550. 34 Lásd J. Palėonis által előkészített, „Válogatott művek” című, Jablonskis nyelvtani munkáit újraközlő kiadást: J. Jablonskis, Rinktiniai raštai, t. I, p. 161, § 197–198; p. 454–59, §§ 20 c, 21 e; p. 560–64, §§ 6–7. 100 Másfelől vitathatónak tartom a Nominativus cum infinitivo szerkezet felbontását is, amelyet J. Jablonskis a második példacsoport elemzésekor alkalmaz, amely csoport példái ezt tartalmazzák (§ 21, e). A „Jai namai matyti” („a ház már látható”) mondatban a matyti igét különválasztja — immár állítmányként —, a namai pedig alannyá válik, főként azért, mert alanyesetű alakban áll. A litván infinitivusnak azonban nincs olyan „láthatónak lenni” passzív jelentése, amely egyáltalán alapot adhatna arra, hogy a namait alanynak, ne pedig tárgynak tekintsük. Ebben a személytelen mondatban nincs alany, a namai matyti pedig egységes (Saxmatov terminusával „felbonthatatlan”) állítmánynak tekinthető, jóllehet a namai szóban a tárgyi funkció is teljesen felismerhető. Ez még nyilvánvalóbb Jablonskis következő, ugyanehhez a csoporthoz tartozó példájában (Žagarėben feljegyzett népi tréfás mondás): Berigų kiaulė: nei burną prausti, nei kojos aūti, nei poteriai kalbėti „jó dolga van a disznónak: se mosakodnia, se felöltöznie, se imádkoznia”, pontosabban: „se a pofáját mosnia, se a lábára húznia valamit, se imádságot mondania”. Az orosz fordításban az egyes Nom. cum Inf. fordulatok egyetlen szóval való visszaadása jól érzékelteti ezeknek a fordulatoknak az egységét. Ezért helyesebbnek tartanám e mondat elemzését, ha Jablonskis mindegyik fordulatot egészében jelölné meg állítmányként, nem csupán az infinitivusokat (praūsti, aūti, kalbėti). Mi akkor a burną, kojos, poteriai nominativusok szerepe? Alanyok? A praūsti, aūti, kalbėti igék azonban ezekben a kapcsolatokban nyilvánvalóan tárgyasak, következésképpen e nominativusok csak „közvetlen tárgyként” határozhatók meg. Összefoglalva: a közvetlen tárgy alanyesete infinitivus és határozói igenév mellett a litván nyelvjárásokban használatos (leginkább a dzūk, keleti és a žemaitiai nyelvjárások egy részében), ezért az írók nyelvében is megjelenik (Krevėnél, Žemaitėnál és másoknál). Álljon itt néhány, bevezető elemében változatos példa: 1. A közvetlen tárgy alanyesete infinitivus mellett: Dabar man rūpe, iš kur rągūtės gaut (pažyčyti) (B. A. Litván nyelvi szótárának cédulaanyagából) „Most azon töröm a fejem, honnan szerezzek szánkót?” Nāšlei pačiai reik(ia) rūpinti visi namū reikalai (ugyanonnan) „Az özvegynek magának kell gondoskodnia minden házi ügyről”; Nutiko prieš lietų šienas pasigauti (ugyanonnan) „Sikerült az eső előtt betakarítani (behordani) a szénát”; Sunkiausi darbeliai reiks man dirbt (ugyanonnan) „A legnehezebb munkákat nekem kell majd elvégeznem”; Vėlus metas, reikia vaikai guldyti (ugyanonnan) „Későre jár, le kell fektetni a gyerekeket”; Mokydavo kukorių, kaip geriau valgymą virt (A. Baranauskas feljegyzéseiből, F. Specht kiadásában) „Arra tanította a szakácsot, hogyan főzze meg jobban az ételt”; Tai labai gera miegól miegėlys (ugyanonnan) „Nagyon jó édesen aludni”; Rugėliai pjauti labai nusibosta (ugyanonnan) „Nagyon unalmassá válik a rozs aratása”; Man teko ir mergáuti, ir tinginys vyras gauti (J. Jablonskis feljegyzéseiből) „Nekem bizony leányként is kellett maradnom, és lusta férjet is kaptam”; Baisi yra ir paminėt tie žodže (A. Baranauskas feljegyzéseiből) „Még azokra a szavakra is szörnyű visszaemlékezni”; Nāms pastatīt — ne kepūre pakēlt (J. Šukys feljegyzése) „Házat építeni nem olyan, mint levenni a sapkát”; Man gyvuliai sutvarkīt (ugyanonnan) „Még az állatokkal is el kell bánnom”. 101 9 Mindezek világosan általánosító és modális jelentésű személytelen mondatok. Az utolsó példák azt mutatják, hogy a népi beszédben a Nom. cum Inf. fordulat bevezető szavak nélkül, teljesen önálló szerkezetként is használatos. 2. A közvetlen tárgy alanyesete határozói igenevek mellett. (Valamennyi példa a Litván SZSZK Tudományos Akadémiája Nyelvjárástani Atlaszának cédulaanyagából való.) Kur gāvus tas kālis „Bárcsak valahonnan megszerezhetnénk ezt a bundát”; Linai rā.ūnunt reik’a šī.ltai apsviīkte „Lenet fonva melegen kell öltözni”; Kad geri rōtai gōvus „Bárcsak jó szekeret szerezhetnénk”; Gerai bu.tū stipras darbinikas pasišūndžus „Jó volna egy erős munkást felbérelni”; Kur ča rō.dus gēras mēistras „Hol találhatni itt jó mestert, azaz: hol lehet itt jó mestert találni?”; Bu.t g’erai tāks arkli.s gō.vus „Jó volna ilyen lovat szerezni”; Vyt kad gāvus nemāžas šmōtas duōnos „Bárcsak egy nem is olyan kicsi darab kenyeret szerezhetnék”; Kat gāvus nemāžas p’emtū „Bárcsak pásztort szerezhetnék — nem kisgyereket”; Kožnas dārbas dirbunt mōksla rāika „Minden munkát hozzáértéssel kell végezni”; Kat_kaip nē būt miežai pasējus „Bárcsak valahogy elvethetnénk az árpát”; Tai kās_če man padār’us „És vajon mit tehetnék én?”. Amint a feljegyzett példákból látható, ez a szerkezet is személytelen, általánosító, és bizonyos értelemben irreális jelentésű, vagyis egy bekövetkezett vagy éppen bekövetkező esemény megállapításával áll szemben. A jelölt nominativusváltozat (az S-es nominativus) a litvánban egyedüli lehetséges formaként honosodott meg, az alaktalan nominativus funkciói azonban nem tűntek el nyomtalanul: maradványként mindmáig fennmaradtak a közvetlen tárgy nominativusának infinitivus, illetve határozói igenév melletti fordulataiban, ahogyan a semlegesnemű névmások és a melléknevek állítmányi alakjainak funkciói is fennmaradnak a semlegesnemű alak eltűnése ellenére. Úgy tűnik, ma már senki sem vitatja azt az állítást, hogy egy nyelvtani kategória olykor hamarabb kialakul, mint ahogy a nyelvben világosan elkülönült kifejező formája létrejön. Amint ebben az esetben látjuk, néha a nyelvtani kategória sem hal ki azonnal, sőt nem is hamar azután, hogy kifejező formája eltűnt a nyelvből. V A lett nyelvben a közvetlen tárgy infinitivus melletti nominativusának maradványai olyan szerkezetekben fordulnak elő, amelyekben az irányító ige dativusi alakban áll, vagy modális jelentésű határozószók után, továbbá a múlt idejű szenvedő igenév egyeztethetetlen (azaz személytelen) alakja mellett (lásd a lenti példákat). J. M. Endzelīns akadémikus a lett nyelv összehasonlító szempontból írt, terjedelmes nyelvtanában35 így írja le ezt az „anomáliát”: „Amikor 35 J. Endzelin, Lettische Grammatik, Heidelberg, 1923, § 392, S. 409—410 и то же без всяких изменений в латышском переводе: J. Endzelīns, Latviešu valodas gramatika, Rīgā, 1951, § 392, lpp. 553—554. Именительным подлежащего, а не дополнения считают номинатив в этих конструкциях и авторы „Musdienu latviešu literārās valodas gramatika“, I, Rīga, 1959, § 452, 763; II, Rīga, 1962, § 428, 10. 102 Amikor az infinitivus még élő főnévi esetalak volt, az infinitivusszal kifejezett cselekvés tárgya nominativusban állhatott — grammatikai alanyként. Ám még azután is, hogy az infinitivus tisztán igei alakká vált, bővítménye (tárgya) továbbra is nominativusban marad, grammatikai alanyként — azokban az esetekben, amikor az infinitivus modális határozótól függ: piōsiniuojīs akmins grūti kustināt „a mohás követ nehéz megmozdítani” (Treiland. Anyagok a lett törzs néprajzához, M.; 1881). Vö. a litván akmuō lēngva (ratuōs) indēti ir sunkiāsias „Viltis“, 1908, № 77, valamint a Jablonskis-féle Litván szintaxis példáit, 19. és 23. o.; hasonlóképpen (legalábbis a nyelvjárásokban) azokban az esetekben is, amikor az infinitivus debitivustól vagy felszólító módtól függ: jāiet rija kult BW 946 „a szérűn kell csépelni”;...vaiga issukāt galva (Kaletos) „meg kell fésülni a fej”; zirgs vajadzēs mazgāt (Bezzenberger) „meg kell fürdetni a ló”; vajdzēja celtīs gails kaut „fel kellett kelni, kakas levágni”; gribis koads dorbs padarīt (Nereta) „minden munkát el akar végezni”; kungam ēst tej maizite (népdalban) „az úrnak meg kell ennie ezt a kenyeret”. Vö. a litván reikia kultuvē padarýti „verőfát kell készíteni” és az orosz nyelvjárási надо душа спасти „a lelket meg kell menteni” alakot (Szobolevszkij, Előadások az orosz nyelv történetéről, 4. kiad., 197. o. skk.), vagy: „elveszíteni fogod, neked a féktelen fejed” (Vs. Miller, Tanulmányok az orosz népköltészetről, 86. o.). Nominativus alakú közvetlen tárggyal találkozunk a következő típusú szerkezetekben is: viņam duots zirni ēst „neki borsót adtak enni” (Mühlenbach, Lett nyelvtan, § 352). Mint látjuk, itt Potebnya koncepciója ismétlődik: kezdetben a nominativus az alany kifejezője volt, most pedig — ha nem is váltotta fel az accusativus — a közvetlen tárgyat fejezi ki. A lett nyelv atlasza számára a nyelvjárási anyagot olyan kérdőív alapján gyűjtötték össze, amely csaknem az összes fent idézett példát tartalmazta, J. Endzelīns akadémikus36. Az infinitivuszi szerkezetekben a debitivus után álló nominativusi és accusativusi alakok váltakozása a nyelvjárásokban (és egyébként az irodalmi nyelvben is) teljesen kétségtelenül bizonyítja, hogy a lettül beszélők mai nyelvi tudatában ez bővítmény, nem pedig alany. Máskülönben, ha következetesek akarnánk lenni, be kellene vezetnünk a nyelvtanba az „alanyi accusativus” kategóriáját, amit senki sem tett és nem is tesz. Ezt a következetlenséget azonban (Endzelīns akadémikus nézeteivel ellentétben) éppen „A mai lett irodalmi nyelv grammatikájának” szerzői követték el (lásd fent). Az Atlasz programjának 270. kérdésére adott válaszok megoszlása: jāsāk pļaut siens — vagy sienu? „el kell kezdeni szénát kaszálni” (nominativusban vagy accusativusban?) a következő: 109 kutatóponton nominativus, 6 kutatóponton a nominativus és az accusativus váltakozása, 31 kutatóponton pedig csak accusativus (ez utóbbi a lív nyelvjárások többségében, Latgale területén pedig csak elszórtan). 36 Latviešu valodas dialektoloģijas Atlanta materiālu vākšanas Programa, Rīgā, Latvijas PSR Zinātņu Akadēmijas izdevniecība, 1954, NN 270, 272, 273, 274, 276, 277, 280, 281. Az Atlasz anyagaiból készült szemelvényeket S. Rage és D. Zemzare, az LPSZSZ Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének munkatársai voltak szívesek megküldeni nekem, amiért mély hálámat fejezem ki nekik. 103 A függő infinitivus mellett (272. kérdés) a nominativus jóval ritkábban fordul elő: a jāiet plaut siens alak csak 73 adatközlési ponton ismert, 29 ponton sienu (accusativus), 35 ponton siena (genitivus) fordul elő, 11 ponton pedig a nominativus és a genitivus váltakozik. A válaszok földrajzi elterjedése lényegében nem különbözik az előzőétől. A közvetlen tárgy nominativusi használata viszonylag ritkábban fordul elő a következő mondatokban (276. kérdés): (ne) vajag malka skaldīt „(nem) kell fát hasogatni”; nav brīv ne vārdiņš teikt „egy szót sem szabad mondani”; gribas kāds darbs padarīt „minden munkát el szeretne végezni”; továbbá az alábbi szerkezetekben is: vajadzēja celties gailis kaut „fel kellett kelni, kakast levágni”; tagad vajag spēks „most erő kell”; vajag nākt piens dzert „el kell menni tejet inni”. A népnyelvi nyelvjárásokban a nominativus sokkal gyakrabban használatos, ha az infinitivus határozótól függ: pūsbūnojs akmens grūti kustināt „a mohás követ nehéz elmozdítani”; aka nav viegli rakt „a kutat nem könnyű kiásni” (280. kérdés). A 272., 276., 277. és 280. kérdésre adott válaszokban azonban az accusativus dominál. Az anyag hiánya miatt egyelőre nem adható ennél pontosabb, számadatokkal kifejezett meghatározás37. Mint látjuk, a lett nyelv még a népnyelvi nyelvjárásokban is kevesebb nyomát őrizte meg a közvetlen tárgy nominativusával alkotott régi szerkezeteknek, noha teljes joggal tartják a leginkább finnugor hatás alatt álló nyelvnek. A leggyökeresebb egységesülés (e maradványszerkezetek kiküszöbölése a tárgy accusativusi kifejezésének uralkodó mintája hatására) a lív nyelvjárásokban ment végbe, vagyis a nyilvánvalóan új, kevert nyelvjárásokban; ezzel szemben az archaikus jelenségből a legtöbb maradvány a középső és keleti nyelvjárásokban található, amelyek viszonylag „tisztábbak”, és hűségesebbek az indoeurópai hagyományhoz. A legszilárdabbnak a Nominativus cum Infinitivo szerkezet bizonyult debitivus után (ez a szerkezet az irodalmi nyelvben fakultatív, a népnyelvi nyelvjárások többségében pedig szokásos). A többi szerkezet (még Mühlenbach és Endzelīns megfigyeléseinek idejéhez képest is) észrevehetően kezdett kikopni a használatból. A felsorolt és bemutatott lett szerkezetekre — csakúgy, mint a hasonló orosz és litván szerkezetekre — egyaránt jellemző a személytelenség (alanytalanság), a tárgy általános jelentése, valamint a még meg nem valósult cselekvés többé-kevésbé világosan kifejezett irreális jellege. K ö v e t k e z t e t é s e k. 1. Teljesen nyilvánvaló, hogy az egyes nyelvek bizonyos fokú grammatikai sajátossága egyáltalán nem bontja meg a finn, észt, orosz, lett és litván, a tárgyeset szerepű alanyesetet használó szerkezeteinek analógiáját. 37 Íme még néhány, a közvetlen tárgy alanyesetével alkotott szerkezetet tartalmazó adat az Atlasz számára: Nav viegli maisi nest „Nem könnyű zsákokat cipelni” (Auri falu Dobele közelében); Šitais grūti izrēķināt „Ezt nehéz kiszámítani” (Vilzemi falu Limbaži mellett); Pelašķi ir grūti iezert „A cickafarkfűből készült főzetet nehéz meginni” (Braslava falu Limbaži mellett); Maiss ir smagi celt „A zsákot nehéz felemelni” (Rūjiena közelében) Abuliņš ir grūti plaut „A lóherét nehéz kaszálni” (ugyanott); Apesta maize grūti pelnēt „A megevett kenyeret nehéz megkeresni” (Lejasciems mellett). 104 2. Mindezek összevetése után nem fér hozzá kétség, hogy ezek a szerkezetek bármilyen nemű főneveket használhattak tárgyként (az oroszban nem bizonyítható hímnemű alanyeseti alakok a litvánban és a lettben teljesen nyilvánvalók), továbbá hogy a felszólító módú alakok és a határozói igenevek eredetileg éppoly szabályosak voltak a közvetlen tárgy alanyesetével alkotott szerkezetben, mint a főnévi igenév. Ezek az igei alakulatok mind az öt összehasonlított nyelvben ismertek. A közvetlen tárgy alanyesetének személyragozott igealakokkal való társulása csak az oroszban, a finnben és az észtben fordult elő. Ebből arra lehet következtetni, hogy az „aktív és passzív” alanyeset közötti különbség eltűnése és a passzív alak aktív (S-alakú) alak általi kiszorítása éppen a személyragozott igealakok mellett kezdődött. 3. Az „anomális” szerkezetek kölcsönzésének feltételezése ellen szól elterjedésük földrajzi képe és történetük is. Az egykoritól eltérő igeképzési rendszernek, a névszói ragozás alakjai közötti más viszonyoknak és a ragok más funkcióinak megfelelő, alanyeseti korszak előtti mondatszerkezet maradványainak túlélő megőrzése csak viszonylagos bőségük és szívósságuk miatt lephet meg bennünket; ezt az magyarázza, hogy a mondat fejlődésének új szakaszához, a névszói és igei ragozás, valamint a szóalkotás új rendszeréhez alkalmazkodtak. 4. Számos hasonló szerkezet elterjedése két balti, két finn és (egykor) három keleti szláv nyelv területén e jelenség mély régiségéről tanúskodik nemcsak a) azért, mert maradványszerűek, és e nyelvek többségében nyilvánvalóan kihalóban vannak; b) azért, mert a rokon balti és szláv nyelvek legalább kétezer éve már nem alkothattak egységet; végül pedig azért is, c) mert a szlávok és a baltikumi finnekkel kapcsolatba lépő balti népek aligha kerültek kapcsolatba később, mint ugyancsak kétezer éve. d) Hihetetlen volna azt feltételezni, hogy a közvetlen tárgy alanyesetével alkotott szerkezetek egymástól függetlenül, párhuzamosan fejlődtek ki e nyelvek mindegyikében: az összes vizsgált szerkezet ugyanis olyannyira közeli és hasonló, ugyanakkor mindegyik említett nyelvben eltér az uralkodó normától, „anomáliának” számít, és nem magyarázható kielégítően az alanyeseti rendszer keretében az egyszerű mondat belső, az egyes nyelvekben önálló fejlődésének eredményeként, annak valamely változataként. A legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy e maradványszerkezetek egyetlen szubsztrátum nyelvére, a Baltikum és Észak-Európa törzsi nyelvjárásaira vezethetők vissza. Ezzel a nyelvvel keveredtek össze, amikor jelenlegi lakóhelyükre vándoroltak, a finn törzsek, a délkeletről érkező balti bevándorlók első hullámai, végül pedig a délről előrenyomuló szlávok előőrsei38. 38 Malov professzor által megjelölt, e szerkezetnek a török nyelvekben található párhuzamait a turkológusoknak kell nyomon követniük és tanulmányozniuk; úgy tűnik, ezek a párhuzamok a „szamojéd” nyelvi rendszert jellemző elemek közé sorolhatók. Ha ez beigazolódik, akkor az általunk vizsgált szerkezet régisége és maradványjellege a szláv, balti és mai baltikumi finn nyelvekben még nyilvánvalóbbá válik. 105 Csak a régészek segítségével lehet tovább haladni e hipotézis alátámasztásában, vagy elvetni azt, ha a balto-szláv-finn területek anyagi kultúrájának története nem egyezik vele. Befejezésül emlékeztetni kell arra, hogy ugyanezen nyelvi kör más nyelvi rendellenességeiről is számos megfigyelés áll rendelkezésre; további tanulmányozásuk olyan izoglosszákat tárhat fel, amelyek nyalábban futnak össze, és így pontosabban kijelölhetik a feltételezett szubsztrátum körvonalait. Az első szótagra eső hangsúly rögzülése a balti-finn nyelveken kívül a lettben és a Lett SZSZK-val határos litván nyelvjárásokban is ismert39. A lett debitivusz, a litván permisszívusz és optatívusz eltérést jelentenek az indoeurópai igei szóalkotástól, és finn párhuzamaik is vannak. Az ólitván helyi esetek változatainak számos alakja (inessivus, adessivus, illativus, allativus) szintén egyértelműen közel áll a finn–észt ragozási rendszer e részéhez, és eltávolodik az indoeurópai mintáktól. A szókincsben és a frazeológiában mutatkozó egyezések sora, például azok, amelyekre J. Endzelin akadémikus rámutatott40, jelentősen bővíthető; ez a szlavisták, baltisták és finnisták egyik soron következő feladata. A nyelvtudomány jelenlegi fejlődési szakaszában újra fel kell venni a finn, balti és szláv nyelvek közötti grammatikai, valamint lexikai-frazeológiai viszonyok vizsgálatát, amelyet csaknem egy évszázada a dán nyelvész, V. Thomsen kezdett meg sikeresen.41 A szlavisták, baltisták és finnugoristák nyelvészei közötti közeledés és kölcsönös segítség, amely az utóbbi évtizedekben érezhetően megerősödött, záloga és feltétele a balti vidék és az orosz Észak törzsei és nyelvei közötti legősibb kapcsolatok feltárásában elért további sikereinknek. KÖZÖS SZLÁV, BALTI ÉS FINN IZOGLLOSSZA B. LARIN Összefoglalás A tárgy közvetlen tárgyát nominativusban állító főnévi igeneves és határozói igeneves szerkezetek, amelyek két finn, két balti és három keleti szláv nyelv területén ismertek, a balti és az észak-orosz szubsztrátum nyelveiből erednek. Az ilyen szerkezetek régiségére kezdetleges voltuk, a mondat nominativusi rendszerében mutatkozó eltérésük, valamint az archaikus passzív és ergatív rendszerrel való korrelációjuk utal. 39 Ezzel összevethető a régi hangsúly rendszertelen előretolódása is az észak-orosz nyelvjárásokban (zaszuha, dobycsa, za lesom, zabolʹ, golomja stb.). 40 I. M. Endzelin, A lett–finn nyelvi kapcsolatokról, in: „L. V. Scserba akadémikus emlékére” című tanulmánykötet, Ld., 1951, 292–304. o. 41 V. Thomsen, Begøninger mellem de finske og de baltiske (litauisk-lettiske) Sprog, København, 1890. 106 Az ilyen szerkezetek hagyománya korszakunk kezdetére vezethető vissza, mivel a balti törzsek, a szlávok és a nyugati finnek közötti kapcsolatok, valamint az általuk az i. sz. első évszázadok óta lakott területeken való földrajzi elhelyezkedésük akkor, és nem később alakult ki. EGY SZLÁV-BALTI-FINN IZOGLOSSZÁRÓL B. LARINAS Összefoglalás 1. A közvetlen tárgy alanyesetével álló főnévi igeneves szerkezet, amely mindmáig fennmaradt az orosz nyelv északi nyelvjárásaiban, régóta felkeltette a kutatók figyelmét, de amíg történeti és genetikai vizsgálatára tett valamennyi kísérlet egyetlen nyelv keretein belül maradt, és nem szabadult meg a tények többé-kevésbé véletlenszerű kiválasztásától, továbbra is bonyolult és terméketlen viták tárgya marad. Itt különösen szembetűnően mutatkozik meg annak a szinkrón szemléletnek a hibája is, amely nem veszi figyelembe a nyelvi jelenségeknek az uralkodó nyelvi normáktól eltérő voltát. 2. Ezt a szerkezetet csak akkor lehet meggyőzőbben megmagyarázni, ha elterjedtségét és használatát mind kronológiai, mind területi (nyelvföldrajzi) szempontból megvizsgáljuk. 3. Az orosz irodalmi nyelvben ez a szerkezet a XI—XII. századtól a XVIII. század végéig figyelhető meg. Leggyakrabban az északi nyelvjárásokban fordul elő, de alkalmanként más nyelvjárásokban (még a déli nyelvjárásokban is) megtalálható. 4. E szerkezet természetéről és eredetéről még pontosabban akkor ítélhetünk, ha összevetjük a balti és a balti finn nyelvek hasonló szintaktikai modelljeivel. 5. A finn nyelvek adatai azt mutatják, hogy ez a szerkezet egy ősi alanyeset-funkcióval függ össze, amely arra az időszakra volt jellemző, amikor az alanyeset még nem különült el a tárgyesettől, de már szembeállt az eszköz-, cél- és helyhatározói esetekkel. Ez az esetrendszer, amely a balti finn nyelvekben jobban fennmaradt, segít megérteni, hogy a tárgy alanyesetben való használata nemcsak főnévi igenév mellett, hanem az igék személyragozott alakjaival is előfordul. Ilyen szerkezeteket az orosz nyelv régi írásos emlékeiben és mai nyelvjárásaiban is megfigyeltek. 6. Így egy archaikus izoglosszát állapítunk meg, amely a szláv, balti és balti finn nyelvjárások területén húzódik. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy keressük a „balti nyelvi szövetség” további közös vonásait, valamint a szláv, finn és balti törzsek két (vagy több) évezreden át tartó érintkezéseinek további nyomait.