R. Eckert. „Baltistische Studien“

A litván nyelvjárások, a régi írásos emlékek, a lett, a porosz, valamint más indoeurópai, különösen szláv nyelvek anyagának felhasználása, továbbá a statisztikai adatokra való támaszkodás lehetővé tette a szerző számára, hogy új, igen megalapozott álláspontot fogalmazzon meg a mai litván hangsúlyozási rendszer kialakulásáról, valamint számos nyelvtani forma eredetéről és fejlődéséről. J. Kazlauskas könyve nemcsak a litván nyelvtudomány, hanem a baltisztika, az indoeuropeisztika és általában az általános nyelvészet számára is jelentős. K. Morkūnas R. Eckert, Baltistische Studien, Berlin, 1971, 102 p. A Lipcsei Egyetem professzora, Rainer Eckert köztársaságunk nyelvészei számára „közeli ismerős”: gyakran találkozunk vele különféle konferenciákon és tanácskozásokon, gyakran olvassuk érdekes cikkeit, amelyek mind a Német Demokratikus Köztársaságban, mind a Szovjetunióban (elsősorban természetesen köztársaságunkban), mind pedig más országok kiadványaiban jelennek meg; nevét időről időre a VDR baltistáinak tevékenységéről, a szépirodalmi művek német fordításairól és így tovább szóló tájékoztatókban is viszontlátjuk. Nemrég a Lipcsei Szász Tudományos Akadémia közleménysorozatában külön kötetként jelentette meg e nyelvész tanulmányainak gyűjteményét, „Baltistische Studien” címmel. E könyv megjelenése már önmagában is örvendetes esemény, hiszen ez az első, a VDR-ben megjelent könyv, amely kizárólag a baltisztika kérdéseivel foglalkozik. Mintegy távoli visszhangja azoknak a szép hagyományoknak, amelyeket a Lipcsei Egyetem és általában a német baltisztika terén jeles német tudósok teremtettek még az előző évszázadban. E hagyományok úttörőjének, August Schleichernek a munkásságát Rudolf Fischer, a VDR neves szlavistája tiszteletére írt, kifejezetten e kötet számára készült előszavában méltatja; többek között arra emlékeztet, hogy a balti nyelvek iránti érdeklődés az utóbbi időben ismét növekszik. August Schleicherre emlékezve kellemes tényként állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt néhány évben különösen sok érdekes munka jelent meg erről a német nyelvészről, „a nyelvtudomány hőséről”, ahogyan Fridrichas Kursaitis egykor nevezte őt (J. Dietze, R. Fischer és mások munkái)1. R. Eckert könyve szintén A. Schleicher „Zu August Schleicher's ‘Litauischer Grammatik’” című tanulmányával kezdődik (9–20. o.). A tanulmány szerzője találóan jellemzi Schleicher híres nyelvtanát, érdekesen mutatja be a könyv keletkezésének történetét, felidézi jelentőségét a litván nyelv kutatásának történetében, irodalmi nyelvünk fejlődésében és így tovább. Természetesen A. Schleicher művének gyenge pontjaira is rámutat; ezekért többnyire nem a szerző, hanem az akkori nyelvtudomány fejlettségi szintje volt felelős. R. Eckertnek talán csak egyetlen, A. Schleicherrel szembeni kifogása kissé túl „szigorú”. A tanulmány szerzője felidézi A. Schleicher sok baltista számára már bizonyára „szállóigévé” vált mondását, miszerint a lett nyelv „eine in Laut und Grammatik jüngere Sprache (ist), die sich zum Litauischen etwa verhält wie das Italienische zum Latein” (vö. 13. o.). R. Eckertnek igaza van, amikor azt állítja, hogy a lett nyelvet akkor még nem kutatták kellőképpen, és hogy ezt a hiányt csak J. Endzelīns munkái pótolták. Azonban még J. Endze- 1Az amerikaiak újraközölték talán az egyik legérdekesebb, A. Schleicher emberi és tudósi alakját bemutató tanulmányt, amelyet több mint egy évszázaddal ezelőtt írt híres tanítványa, Johan Schmidt; vö. Portraits of Linguists, A Biographical Source Book for the History of Western Linguistics, 1746–1963, edited by Thomas A. Sebeok, I, Bloomington and London, 1967, p. 374–395. 16* 243 A lyno munkásságát illetően úgy véljük, hogy A. Schleicher szemléletes megfogalmazása – a litván és lett nyelv fonetikájára és morfológiájára gondolva – nem veszített aktualitásából. Igaz, R. Eckert, aki néhány éve igen intenzíven kutatja az indoeurópai, különösen a balti és szláv nyelvek heteroklíziájának problémáit, hajlamos több heteroklíziás nyomot találni a lettben, mint a litvánban. R. Eckert néhány példája azonban meglehetősen kétségesnek tűnik. Például a lit. šaulė, lett saūle, óporosz saule mellett a lett sāuls alakot is megadja (véleménye szerint ez a /-tő maradványa). Itt nyilván túlságosan megbíztak a szótári adatokban. A lett sāuls ugyanis mindössze egyszer szerepel J. Endzelīns és E. Hauzenberga K. Mühlenbachs-szótárhoz írt kiegészítéseiben. Oda L. Latkovskis Skaista nyelvjárásáról szóló leírásából került². E nyelvjárás morfológiájának egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy az -ē-tövű főnevek hajlamosak az -i-tövűek közé kerülni. E nyelvjárásban az apse, upe helyett apss, ups stb. alakot találunk³. Hasonló módon keletkezhetett a lett zems alak is a lett zeme, a litván žemė és az óporosz semmē („a földön”) mellett. Magától értetődik, hogy az ilyen adatok nem bizonyíthatják a lett morfológia valamiféle archaikus vonásait. Egészen más kérdés a lett nyelv szókincse, amely valóban megőrzött számos olyan ősi elemet, amely a litvánból eltűnt. A cikk szerzője talán nem a legszerencsésebben választotta A. Schleicher magánhangzó-váltakozásra vonatkozó i: e: a: o példáját (15. o.), mivel a litván mórai nem őshonos szó, hanem a szláv nyelvekből származó jövevényszó. A. Schleicher által elindított, német nyelvű litván tankönyvek hagyományának felsorolásakor alighanem meg kellett volna említeni A. Senn 1929-ben Heidelbergben kiadott „Kleine litauische Sprachlehre” című művét is. A „Slawismen mit i- Stamm im Litauischen” című terjedelmes tanulmányban (21–55. o.) a litván nyelv i-tövű szláv jövevényszavainak rendkívül gondos morfológiai és derivációs elemzését kapjuk. Talán csak egy-két helyen vetnek fel kétségeket a litván szavak mellett álló jelölések: Lit. (= litván nyelvi), Lit. dial. (= nyelvjárási), Alit. (= régies, régi írásokból való). Ebben az esetben talán helyesebb lett volna az Lit. jelölésű szláv jövevényszavakat és az Lit. dial. jelölésűeket egy csoportként bemutatni. Továbbá vajon a litván kūtis és a lett kūts valóban germanizmusok? Nem valószínűbb-e, hogy ez a szó a lettből került a litvánba, a lett kūts pedig saját balti szóként összekapcsolható a megfelelő szláv nyelvi szavakkal? Természetesen ezt sem lehet kategorikusan kijelenteni. Az „Altpreussisch brendekermnen und seine Teilentsprechungen im Slawischen” című tanulmányban (56–59. o.) az óporosz szó második összetevőjéhez szemantikai párhuzamokat sorol fel a szerző a szláv nyelvekből (vö. az ószláv črěvo „bél, has”, a szlovén črevata „terhes” stb.). Érdekes, hogy a cikk szerzője a megfelelő jegyzetben arra hívja fel a figyelmet: e porosz szó eredetét már F. Neselmann is hasonlóképpen próbálta magyarázni. A későbbi porosz nyelvészeti munkákban azonban erre a magyarázatra nem fordítottak kellő figyelmet. Különösen érdekes a könyv utolsó tanulmánya, a „Zur Heteroklisie im Baltischen und Slawischen” (60–74. o.), amelyben a szerző, úgy tűnik, igen meggyőző érvekkel száll szembe a heteroklíziaelmélet szkeptikusaival, és új, érdekes heteroklíziás adatokat tár fel a balti és szláv nyelvekben. 2 L. Latkovskis, Skaistas izloksne, „Filologu biedrības raksti“, XV, Rīgā, 1935, p. 37. 3 L. Latkovskis, ugyanott, 38. o.; vö. még M. Rudzīte, Latviešu dialektoloģija, Rīgā, 1964, 337–339. o. 244 A könyv végén a Német Demokratikus Köztársaságban 1948 és 1968 között megjelent, valamint a német kutatók által más országok sajtójában közzétett baltisztikai munkák átfogó bibliográfiája található. A bibliográfia 249 tételt rögzít, amelyek a balti nyelvek nyelvészetének, a litván és lett irodalomnak, a folklórnak, illetve a baltisztika történetének különféle kérdéseivel foglalkoznak. További 52 bibliográfiai tétel a luzsicei (szorb) és a litván kultúra kapcsolatait érinti. Ezt a terjedelmes bibliográfiát R. Ekert professzorral együtt egy másik őszinte barátunk, a litván kultúra aktív népszerűsítője, Frido Metškas, az NDK doktora állította össze. Amint maguk a bibliográfia szerzői is rámutatnak, rendkívül nehéz volna mindjárt elsőre teljesen tökéletes bibliográfiát összeállítani, ezért arra kérik olvasóikat, hogy segítsenek kiegészíteni. Kérésüknek eleget téve megemlítünk néhány tételt, amelyeket feltehetően fel kellene venni a bibliográfiába: Ambr. Jonynas, Der Kampf der Fronbauern gegen die Gutsherrschaft im Spiegel der litauischen Märchen, Schwänke und Schwankmärchen, „Deutsches Jahrbuch für Volkskunde“, Bd. VII, Berlin, 1961, p. 205–214. K. Korsakas, Bericht über die Folklorerforschung in Litauen, „Deutsches Jahrbuch für Volkskunde“, Bd. VI, T. 2, Berlin, 1960, p. 451–453. Néhány apró helyesbítés: K. Miülenbach és J. Endzelyno szótára 1923–1932-ben jelent meg, J. Otrembskio litván nyelvtanának harmadik kötete pedig 1956-ban (ez a kötet a többi előtt jelent meg). Azt kívánnánk, hogy R. Ekert professzor munkája ne csupán a német baltisztika hagyományainak szép visszhangja legyen, hanem a Német Demokratikus Köztársaságban folyó új, jelentős baltisztikai kutatások kezdete is. R. Ekert ezt a munkáját egykori tudóstársának, V. M. Ilič-Svityč orosz nyelvésznek ajánlja, mintegy ismét emlékeztetve arra, hogy e tudós tragikus halála a baltisztikát is fájdalmasan érintette. A. Sabaliauskas Лінгвістычная геаграфія і групоўка беларускіх гаворак, Minszk, 1968 [Izoglosszák értelmezése], 318 p.; Лінгвістычная геаграфія і групоўка беларускіх гаворак, Minszk, 1969 [80 nyelvészeti térkép]* A belarusz nyelvföldrajz nagy előrelépést tett, és munkájának léptékével, valamint értékes eredményeivel jóval megelőzte a Szovjetunió többi olyan köztársaságát, ahol hasonló nyelvjáráskutatás folyik. E terület jelentős tudományos eredménye volt a szerzői kollektíva által készített és 1963-ban kiadott első monumentális „A belarusz nyelvjárások atlasza” (Дыялекталагічны атлас беларускай мовы), amelynek 338 térképe (többségük színes), valamint a hozzájuk fűzött magyarázatok a belarusz nyelvjárások legjellemzőbb hangtani és alaktani sajátosságait, szintaktikai szerkezeteit, továbbá egyes frazeologizmusok és a nyelvjárási szókincs változatosságát és elterjedését mutatják be. Erre az atlaszra támaszkodva a belarusz dialektológusok— * Szerzői kollektíva állította össze: az SZSZKSZ Tudományos Akadémiájának levelező tagja, R. Avanesovas; A. Arašonkava, a filológiai tudományok kandidátusa; M. Birila, a filológiai tudományok doktora; N. Vaitovič, a filológiai tudományok doktora; A. Grucas, a filológiai tudományok doktora; I. Kavaličiuk, fiatal tudományos munkatárs; A. Krivickis, a filológiai tudományok kandidátusa; J. Mackevič, a BTSR Tudományos Akadémiájának levelező tagja és a filológiai tudományok doktora; J. Ramanovič, a filológiai tudományok kandidátusa; A. Čaberuk, fiatal tudományos munkatárs. Szerkesztette R. Avanesovas, az SZSZKSZ Tudományos Akadémiájának levelező tagja, valamint K. Astrachovičius (Krapiva), a BTSR Tudományos Akadémiájának akadémikusa és J. Mackevič, a filológiai tudományok doktora. 245