Dėl lietuviško „Marselietės“ pavadinimo

LIETUVIŲ KALBOTYROS KLAUSIMAI XXVII (1988) LIETUVIŲ KALBA IR BILINGVIZMAS DISKUSIJA. RECENZIJOS A „MARSEILLAISE” LITVÁN ELNEVEZÉSÉRŐL 1792. április 25-ről 26-ra virradó éjszaka egy fiatal strasbourgi tüzértiszt, Rouget de Lisle, aki A. de Lamartine szavaival a harcot katonaként, a forradalmat pedig gondolkodóként szerette, megalkotta a „Rajna-hadsereg harci dalát”, amely az „Allons, enfants de la patrie…” szavakkal kezdődik. A dal gyorsan elterjedt, és a marseille-i önkéntesek tették a leghíresebbé. Emiatt hamarosan „A marseille-iek himnuszának” („l’Hymne des Marseillais”), vagy egyszerűen „Marseillaise”-nak („La Marseillaise”) kezdték nevezni. Utóbbi néven vonult be a történelembe. Nemsokára a „Marseillaise”-t a köztársaság himnuszává nyilvánították, a restauráció és a második császárság idején azonban betiltották, mígnem végül 1879-ben ismét Franciaország állami himnusza lett, és mindmáig az. Mivel erősen hazafias, a harcosok bátorságát és szabadságvágyát ébresztő dal volt, a „Marseillaise” Franciaország határain túl is elterjedt. Zenéje és szövege motívumai alapján forradalmi munkásdalok születtek. Egy ilyen dalt, P. Lavrov „Munkás-Marseillaise”-át a XIX. század nyolcvanas éveitől nagyon kedvelték az orosz munkások és a forradalmi értelmiségiek. Ezt a dalt a század elején Juozas Baltrušaitis, J. Mėmelė álnéven, szabadon fordította le litvánra; címe hol „Munkásének” (Mėmelė, 1904, 12–14. o.), hol „Munkás-Marseillaise” (Revoliucijos dainos, 1905, 7–8. o.), hol egyszerűen „Marseillaise” (Revoliucijos dainos, 1918, 5–6. o.), hol pedig valami más volt. J. Mėmelė fordításának (vagy talán pontosabban: átköltésének) első sora: „Lemondunk a régi világról.” Abban az időben a marselietėnek nevezett forradalmi dalokból több is volt — a már említett „Munkások marselietėje” mellett ismert még a „Kommunisták marselietėje”, az „Ifjúság marselietėje”, a „Litvánok marselietėje” stb. Így a forradalmi költészetben a marselietė szó köznévvé vált. A forradalmi harc himnuszát, a francia „Marseillaise” motívumaira komponált ünnepélyes forradalmi dalt nevezték így. Érdekes, hogy az 1905-ben Londonban (?) kiadott „Forradalmi dalok” füzetben közvetlenül az „Internacionálé” után egymás után három marselietė szerepel — a francia „Marseillaise” fordítása és P. Lavrov „Munkások marselietėje” című dalának két fordítás-átköltése — J. Baltrušaitis „Munkások Marseillese” című műve (J. Mėmelė álnéven jegyezve), valamint V. Mickevičius-Kapsukas „Litvánok Marseillese” című műve (Revoliucionierius álnéven jegyezve). Ez kétségtelenül e dalok jelentőségét és népszerűségét egyaránt mutatja. A mai irodalmi litván nyelvben a marselietė szót rendszerint köznévként tüntetik fel (Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, 1954, 444. o.; Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, 1972, 385. o.; Lietuvių kalbos žodynas, 1966, 7. köt., 877. o.; 203 Tarptautinių žodžių žodynas, 1951, 427. o.; Tarptautinių žodžių žodynas, 1969, 480. o.; Tarptautinių žodžių žodynas, 1985, 305. o.; Lietuvių–prancūzų kalbų žodynas, 1962, 304. o.; Prancūzų–lietuvių kalbų žodynas, 1957, 328. o.; Prancūzų–lietuvių kalbų žodynas, 1976, 568. o.; Lietuvių–rusų kalbų žodynas, 1971, 378. o.; Rusų–lietuvių kalbų žodynas, 1967, 1. köt., 458. o.; Rusų–lietuvių kalbų žodynas, 1983, 2. köt., 182. o.; Anglų–lietuvių kalbų žodynas, 1978, 496. o.; Vokiečių–lietuvių kalbų žodynas, 1972, 603. o.; Italų–lietuvių kalbų žodynas, 1983, 417. o. és másutt). Ezzel a köznévvel rendszerint csak a francia „Marseillaise”-t jelölik (a szó jelentését a „Dabartinės lietuvių kalbos žodynas”, a „Lietuvių kalbos žodynas” és a háború utáni idegen szavak szótárai így határozzák meg). A marselietė szót azonban nem pontos kizárólag köznévként kezelni és így értelmezni, noha más nyelvekben is előfordul ez. Ha a szó jelentését úgy magyarázzák, hogy „az 1792-ben keletkezett francia forradalmi dal, amely Franciaország nemzeti himnuszává vált” (Dabartinės lietuvių kalbos žodynas, 1972, 385. o.), akkor az említett dalnak, a mai francia állami himnusznak a címére gondolnak; ezt természetesen a többi mű címéhez hasonlóan kell írni: „Marselietė”. Más a helyzet, amikor a „Marseillaise” átdolgozásaira gondolunk, és az ezeket jelölő marselietė szó jelentése: „a Marseillaise motívumai alapján alkotott forradalmi dal”. Ilyen esetekben az említett szót indokoltan írják a többi köznévhez hasonlóan kisbetűvel: marselietė. Egyébként a fél évszázaddal ezelőtt kiadott „Idegen szavak szótára” (1936, 600. o.) a marselietė két jelentését különböztette meg: „1. Az 1792-ben Rouget de Lisle által komponált francia forradalmi himnusz; ma Franciaország nemzeti himnusza; 2. orosz és más forradalmi dal, amelyet a Marseillaise dallamára énekelnek.” Csak ebben a szótárban nem különítették el e két jelentést írásmód szerint¹. A „Kis litván szovjet enciklopédiában” (1968, 2. köt., 519. o.) és a „Litván szovjet enciklopédiában” (1981, 7. köt., 267. o.) csak a tulajdonnévként szereplő „Marselietė” címszó található meg, de itt említik P. Lavrov „Munkás-Marseillaise” című átdolgozását és annak litván fordítását is. Ebben és más összetett címekben a marselietė szót köznévként (kisbetűvel) írják. A szó „forradalmi dal” köznévi jelentését más nyelvek szótárai is kiemelik, például a „Cseh nyelv rövid etimológiai szótára” (Holub, Lyer, 1967, 304. o.); a mai orosz irodalmi nyelv akadémiai szótárának Марсельеза szócikkében pedig megkülönböztetik a szó átvitt értelmű használatát, amikor általában forradalmi dalról van szó (Словарь современного русского литературного языка. 1957, т. 6, с. 643). A továbbiakban legalább röviden áttekintjük a „La Marseillaise” litván megfelelőinek történetét, megvizsgáljuk, miként alakult ki a „Marselietė” elnevezés, milyen hagyománya van, és mennyit érnek az e címre használt egyéb változatok egyes forrásokban. Ez a mai nyelvhasználat szempontjából is időszerű, hiszen ma is időről időre felmerül a kérdés, valóban „Marselietė”-nek, illetve marselietė-nek kell-e mondani és írni litvánul. A francia nyelvben a La Marseillaise, azaz „Rouget de Lisle által komponált francia állami himnusz” megnevezést rendszerint a marseillais, -e szótól különböztetik meg (kiejtése: 1 A marselietė jelentéseinek részletes elkülönítésekor természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy már 1923-ban a „1792-ből származó francia forradalmi dal” mellett a „Marseille városának női lakosa” jelentést is feltüntették (Svetimų ir tarptautinių žodžių žodynėlis. 1923. P. 59). 204 marseje, marsejez), būdvardžio ir daiktavardžio, reikšmė (Larousse de la langue française, p. 1114). Būdvardis marseillais, -e su priesaga -ais, -e yra išvestas iš Marselio miesto vardo (Marseille) ir reiškia „iš Marselio, susijęs su Marseliu“. Lietuviškai tai išreiškiama žodžiais marseliškas, -a ar pagal dabartinius polinkius greičiau marselietiškas, -a, nors tarp jų yra tam tikras reikšmės skirtumas. Su tokia pat priesaga yra išvesti ir asmenų pavadinimai pagal jų kilimo bei gyvenamąją vietą marseillais m „marselietis“ ir marseillaise f „marselietė“. A La Marseillaise pontos etimológiai jelentése: „Marseille-ből való dal” (Holub, Lyer, 1967, p. 304), vagy „a marseille-iek dala”. A dal első magyar fordítói, valamint az azt követő változatok készítői a címet a francia főnévi mintát követve alkották meg: „Marselietė” [A marseille-i nő], noha melléknévi cím is lehetséges lett volna, például „Marseliškoji” vagy „Marselietiškoji”. Az 1905-ben kiadott „Revoliucijos dainos” [Forradalmi dalok] című gyűjteményben — talán ez a francia „Marselietė” első fordításának publikációja, mivel úgy tartják, hogy 1905-ben fordították le (Kubilius, 1958, p. 210; lásd még: Lietuviškoji tarybinė enciklopedija, 1981, t. 7, p. 267) — a cím írásmódja Marselietė (Revoliucijos dainos, 1905, p. 4). Elképzelhető, hogy a fordítókat (és az átdolgozások szerzőit) a „Marselietė” lengyel elnevezése is befolyásolta: „Marsyljanka” (Encyklopedya powszechna, 1864, t. 18, p. 47), illetve „Marsyljanka” (Wielka ilustrowana encyklopedya powszechna, t. 10, p. 58)²; ez a lengyel Marseille-névből, a Marsylia alakból keletkezett (a mai helyesírás szerint). Emellett hatással lehetett rá az akkoriban népszerű forradalmi lengyel dal, a „Warszawianka” analógiája is (Wielka encyklopedia powszechna, 1969, t. 12, p. 127)³. Az említett forradalmi dalok gyűjteményében ez utóbbi dal fordítása közvetlenül a marseille-iek dala után következik, és a „Varšuvietė” [Varsói nő] címet viseli (Revoliucijos dainos, 1905, p. 11; a füzet tartalomjegyzékében „Varšavietė” szerepel). Azt, hogy a századforduló forradalmi litván költészetében népszerűek voltak az -ietė képzővel alkotott címek, J. Baltrušaitis [Mėmelė] 1904-es gyűjteményében megjelent „Vilnietė” [Vilniusi nő] című verse is mutatja (Mėmelė, 1904, p. 5), amely így kezdődik: „Emeljük bátran a páfrányt...” Egyébként ebben a versben könnyen felismerhetők a „Varšuvietė” egyes motívumai — első sorai: „Emeljük bátran magasra zászlónkat...” (Revoliucijos dainos, 1905, p. 11), lengyelül: „S’miało podnieśmy sztandar nasz w górę...” Valamivel később, az 1920-as években kiadott idegenszó- és nemzetközi szótárakban a „Marselietė” írásmódja, sőt litvánosítása is változatos volt. Az 1923-ban Šiauliaiban kiadott „Svetimų ir tarptautiškų žodžių žodynėlis” [Idegen és nemzetközi szavak kisszótára] Marselijėtė alakot közöl; a szó jelentését egyébként így határozza meg: „1792-ből való francia forradalmi dal; Marseille város női lakosa” (M. ir S., 1923, p. 59). Mai szemmel ez az írásmód nem indokolható — a szó litván képzési alapja ugyanis Marselis, tehát a kiindulás… 2 Dabar lenkų kalba rašoma „Marsyljanka“ (Wielka encyklopedia powszechna, 1966, t. 7, p. 74; Słownik wyrazów obcych, 1971, p. 456; Lenku — lietuvių kalbų žodynas, 1964, p. 212; Lenkų—lietuvių kalbų žodynas, 1979, p. 256). 3 Egyébként a lengyel „Warszawianka” elnevezés is a francia nyelv hatására jött létre. Ugyanis a XIX. század végén keletkezett forradalmi dal mellett létezik egy fél évszázaddal korábbi, azonos című hazafias lengyel dal is, amelynek eredetije franciául íródott: „La Varsovienne” (Wielka ilustrowana encyklopedia powszechna, t. 18, p. 47; Wielka encyklopedia powszechna, t. 12, p. 127). 205 …tatlan a képző előtti betoldás. Egy évvel később megjelent J. Norkus „Svetimų ir nesuprantamų žodžių žodynėlyje” [Idegen és érthetetlen szavak kisszótára] című művében egy egészen más, litvánosított változat szerepel: Marsaljeza — „az a francia köztársasági forradalmi népdal, amelyet Rouget de Lisle 1792. április 25-én, a nagy francia forradalom idején szerzett. Ma a franciák nemzeti himnusza” (Norkus, 1924, p. 55). J. Norkus Marsaljez[a] írásmódja közel áll ahhoz, ahogyan néhány más nyelvben szokás nevezni a „Marselietė”-t, például oroszul Марсельеза (Словарь русского языка, 1986, т. 2, с. 230), belaruszul Марсельеза (Тлумачальны слоўнік беларускай мовы, 1979, т. 3, с. 112), csehül Marseillaisa (kiejtése: marsejeza; Чешско — русский словарь, 1973, т. 1, с. 374), bolgárul марсилеза (Бернштейн, 1975, с. 309), a rokon lett nyelvben marseljeza (Bojāte, Subatnieks, 1964, p. 377; Balkevičius, Kabelka, 1977, p. 370; Latviešu literārās valodas vārdnīca, 1984, t. 5, p. 98), sőt a távoli észtben „Marseljees” (Lõugas, 1969, p. 171), illetve finnül marseljeesi (Финско-русский словарь, 1975, с. 363). A litvánosított alak -a végződését feltehetően a legközelebbi szláv szomszédok nyelvei, mindenekelőtt talán az orosz befolyása okozta, mivel egyébként a -aise képzőjű francia főnevek a litvánba kerülve úgy tűnik, gyakrabban válnak hímnemű szavakká; vö. majonezas (a francia mayonnaise f. szóból), polonezas (a francia polonaise f. szóból). Persze ez sem történt a közelebbi szomszédok közvetítése nélkül. De ez már más kérdés. Sem a „Marsaljeza”, sem más hasonló változatok (pontosabb lett volna talán a „Marselježė” vagy a „Marseježė”) nem terjedtek el a litván nyelvben, és ma már csak e szó litvánosítási kísérletei — akár megvalósultak, akár nem, de lehetségesek voltak — történetének apró részleteiként említhetők. Napjainkig időnként használatban van a „Marselietė” egy újabb, egészen váratlan litvánosított változata. Ez a „Marseljetė” (Kubilius, 1958, p. 210; Lietuvių literatūros istorija, 1958, t. 2, p. 535), valamint a marseljetė (Lietuvių kalbos tarties žodynas, 1985, p. 177). Ezt a változatot megpróbálják bevezetni az irodalmi nyelv használatába (erre utal, hogy a kiejtési szótárba is bekerült), de mégis el kell vetni. Miért nem fogadható el a marseljetė alak? Mindenekelőtt azért, mert ez a marseljetė mesterséges szó, olyan önkényes alkotás, amely nem felel meg sem a forrásnyelv (a francia), sem a lehetséges közvetítő nyelvek (az orosz, a lengyel, a német) szóhasználatának. A -etė kicsinyítő képző (a francia -ette megfelelője), amely például az ugyancsak franciából elterjedt šansonetė „dalocska” szóban is megtalálható, egyáltalán nem illik a „Marselietė” — a nem rövid, ünnepélyes dal és Franciaország himnusza — új elnevezéséhez. Ráadásul miért marseljetė, és miért nem marseletė, ha már egy másik nép himnuszának állítólagos nemzetközi nevét próbálják megalkotni litvánul? Teljesen világos, hogy a marseljetė szó semmilyen idegen nyelvi adattal nem támasztható alá (hogy jövevényszónak lehessen tekinteni), és saját nyelvi alappal sem rendelkezik (hogy szabályos származéknak lehessen tekinteni). A történelmet nem lehet megváltoztatni. Csak különféleképpen lehet értelmezni. A híres francia dal és állami himnusz, a „La Marseillaise” a litván forradalmi költészet történetébe — és egyúttal magának a litván nyelvnek a történetébe — „Marselietė” néven került be. Ugyanezzel a szóval nevezték — ahogyan a szomszédos népeknél is — a „Marselietė” motívumaira írt vagy átdolgozott forradalmi dalokat is: „Darbininkų marselietė” [Munkás-marszélia], „Lietuvių marselietė” [Litván marszélia] és mások. Tehát itt egyértelműen a meghonosodásról, a hagyományról van szó. A „Marselietė” elnevezést egész évszázadunkban használják, feltehetően már a dal első litván fordításaitól és azok átdolgozásaitól kezdve… 206 bá. Ezt az elnevezést a normatív értelmező, valamint a fordítói szótárak is közlik, enciklopédiákban és más szakirodalomban is használják. Jelenleg semmilyen nyomós ok nem látszik arra, hogy lemondjunk erről a szóról, és helyette mások által használt vagy újonnan kitalált változatokat vezessünk be. Stasys Keinys LITERATŪRA Anglų–lietuvių kalbų žodynas / Sud. A. Laučka, B. Piesarskas, E. Stasiulevičiūtė. 2 leid. V., 1978. Balkevičius J., Kabelka J. Latvių–lietuvių kalbų žodynas. V., 1977. Bojatė A., Subatnieks V. Lietuvių-latviešu vārdnīca. Rīga, 1964. Dabartinės lietuvių kalbos žodynas / Ats. red. J. Kruopas. V., 1954. Dabartinės lietuvių kalbos žodynas / Ats. red. J. Kruopas. II papild. leid. V., 1972. Encyklopedja powszechna. Warszawa, 1864. T. 18. Holub J., Lyer S. Stručný etymologický slovník jazyka českého. Praha, 1967. Karsavina I., Kairiūkštytė E. Lietuvių–prancūzų kalbų žodynas. V., 1962. Kubilius V. Revoliucinė lietuvių poezija 1890–1907 metais // Literatūra ir kalba. V., 1958. T. 3. Larousse de la langue française / Lexis. Paris, [1979]. Latviešu literārās valodas vārdnīca. Rīgā, 1984. 5. sēj. Lenkų–lietuvių kalbų žodynas / Sud. V. Vaitkevičiūtė. V., 1964. Lietuviškoji tarybinė enciklopedija. V., 1981. T. 7. Lietuvių kalbos tarmių žodynas / Sud. V. Vitkauskas. V., 1985. Lietuvių kalbos žodynas / Ats. red. J. Kruopas. V., 1966. T. 7. Lietuvių literatūros istorija / Red. K. Korsakas. V., 1958. T. 2. Lyberis A. Lietuvių–rusų kalbų žodynas. V., 1971. Lõugas V. Leedu – eesti sõnaraamat. Tallinn, 1969. Mažoji lietuviškoji tarybinė enciklopedija. V., 1968. T. 2. Mémelė J. Pirmosios Gegužės balsai. Londonas [?], 1904. M. ir S. Svetimų ir tarptautinių žodžių žodynėlis. Šiauliai, 1923. Norkus J. Svetimų ir nesuprantamų žodžių žodynėlis. K., 1924. Petrauskas V. Italų – lietuvių kalbų žodynas. V., 1983. Prancūzų – lietuvių kalbų žodynas / Sud. E. Juškienė, M. Katalienė, K. Kaziūnienė, D. Šlapoberskis. V., 1957. Prancūzų–lietuvių kalbų žodynas / Sud. A. Juškienė, M. Katalienė, K. Kaziūnienė. V., 1976. Revoliucijos dainos. Londonas [?], 1905. Revoliucijos dainos. V., 1918. Rusų–lietuvių kalbų žodynas / Reng. V. Baronas, V. Galinis. V., 1967. T. 1. Rusų–lietuvių kalbų žodynas / Sud. Ch. Lemchenas. V., 1983. T. 2. Słownik wyrazów obcych PWN. – Warszawa, [1971]. Šlapoberskis D. Vokiečių–lietuvių kalbų žodynas. 2 leid. V., 1972. Tarptautinių žodžių žodynas / Ats. red. V. Kvietkauskas. V., 1985. Tarptautinių žodžių žodynas / Sud. K. Boruta, Pr. Čepėnas, A. Sirutytė-Čepėnienė. Red. J. Žiugžda. K., [1936]. Tarptautinių žodžių žodynas / Vert. O. Doveikienė, J. Kabelka, Ch. Lemchenas. V., 1969. Tarptautinių žodžių žodynas / Vert. O. Katinskaitė, Ch. Lemchenas, J. Talmantas. V., 1951. Vaitkevičiūtė V. Lenkų–lietuvių kalbų žodynas. V., 1979. Wielka encyklopedia powszechna. Warszawa, [1966]. T. 7; [1969]. T. 12. Wielka ilustrowana encyklopedja powszechna. Kraków. T. 10, 18. Бернштейн С. Б. Болгарско-русский словарь. М., 1975. Словарь русского языка / Под ред. А. П. Евгеньевой. 3-е изд., стереотип. М., 1986. Т. 2. 207 Словарь современного русского литературного языка. М.; Л., 1957. Т. 6 Тлумачальны слоўнік беларускай мовы. Мінск, 1979. Т. 3. Финско-русский словарь / Сост. Й. Вахрос, А. Щербаков. М., 1975. Чешско-русский словарь / Под ред. Л. В. Копецкого, Й. Филиповича, О. Лешки. М.; Прага, 1973. Т. 1. KIETOJO r TARIMAS VIETOJ MINKŠTOJO ŽEMAIČIŲ ŠNEKTOSE 1. Priebalsio r kietinimas prieš priešakinės eilės balsius yra kai kurių rytų ir pietų aukštaičių dėsninga fonetikos ypatybė. Ji išsamiai aprašyta Z. Zinkevičiaus (1966, p. 165—166, 519) bei Ž. Urbanavičiūtės (1970, p. 61—65; 1971, p. 55—69), žr. LKA II 87 žem. Žemaičių šnektose tam tikro kietojo ir minkštojo r varijavimo taip pat esama. Tai faktiškai visai kitokio tipo „kietinimas“ ar „minkštinimas“ negu aukštaičių tarmėje, nes žemaičių šnektas apima vadinamasis jotinis r minkštėjimas ir šitaip suminkštėjusių priebalsių keitimas kietaisiais. Šitoks žemaičių tarmės fonetinis reiškinys yra jau atkreipęs mūsų dialektologų dėmesį (Зинкявичюс, 1973, p. 93—97). Konkrečių faktų nemažai mini Z. Zinkevičius, stengdamasis nurodyti ir geografiją (Zinkevičius, 1968, p. 153—156). Panašiai apie tai rašo ir V. Grinaveckis, daugiau dėmesio skirdamas minkštojo r tarimui ir to dėsnio geografijai, pateikdamas daug faktų, kur matyti įvairios analogijos / drāuks — drāugas „draugas“, uždrāude — uždriaudė ir kt. / (Grinaveckis, 1973, p. 313—316), kartu pabrėždamas, kad tai kai kur „be abejo, yra naujas reiškinys“ (Grinaveckis, 1973, p. 316). Šiuo fonetikos dalyku dabar susidomėjo ir A. Girdenis, ypač atkreipęs dėmesį į dažną kietojo r tarimą šiaurės rytų žemaičių (dūnininkų varniškių) šnektose, kur „toks visiškai reguliarus [išretinta A. Girdenio] reiškinys gali būti tik fonetinės kilmės“ [išretinta A. Girdenio] (Girdenis, 1980, p. 34). Gaila, žinoma, kad šito reiškinio nesiekė išaiškinti „Lietuvių kalbos atlasas“, tokio klausimo nebuvo įtraukta į programą (atskiri žodžiai trobā, riogsōti gali išsamiai neparodyti to dėsnio veikimo geografijos). 2. Rašant „Šiaurės rytų dūnininkų šnektų žodyną“ (Vitkauskas, 1976) ir šiaip tyrinėjant pietų žemaičių tarmę, susikaupė iš tiesų gana daug pavyzdžių, kur kamieno *rįa, *rįau, *rįu, *rįū, *rįo garsų junginiai, skirtingai nuo bendrinės kalbos, aukštaičių ir netgi žemaičių šnektų, daugelyje tyrinėtų tarmių yra pasidarę ro, rau, ru, rū, ruo, o ne rio, riau, riu, riū, rio. Šiuo atveju norima panagrinėti, kaip daugelį tokių žodžių taria išsamiau tyrinėtų Kuršėnų (Šiaulių r.), Vidsodžio, Užvenčio (Kelmės r.), Pāvandenės, Viekšnių (Telšių r.) šnektų žemaičiai dūnininkai (varniškiai). Ten užfiksuota: braũ.nà Krš, Užv, Vds || brãũnà Pvn, Vkšn „briauna“, grã.u-t’į Krš || grã.ut’ę Pvn, Užv, Vds, Vkšn „griauti“, graus’t’ɪn’is Krš || graus’t’ɪ.n’is Pvn, Užv, Vds, Vkšn „griaustinis, perkūnija“, grúov’ims Krš || grúov’ems Užv, Vds || grúov’ę.ms Pvn, Vkšn „griovimas“, gruy’iesa Krš || groj’ėšā Pvn, Vkšn „griuvėsiai“, grūt’t’i Krš || grū’t’e Pvn, Užv, Vds, Vkšn „griūti“, gruv’in’let’į Krš || grov’ę-n’let’e Pvn, Užv, Vds, Vkšn „griuvinėti“, grúov’i:s Krš || grúov’ɪ:s Pvn „griovys“, karù’m’en’į Krš || karù’m’en’ę Pvn, Užv, Vds, Vkšn „kariuomenė“, senosios kartos 208